udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 15 találat lapozás: 1-15

Névmutató: Fodor Tamás

2003. június 30.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata térhetett haza a legtöbb díjjal, összesen öttel a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XV. Fesztiváljáról, amelynek záróünnepségére jún. 28-án került sor. A nagy sikert a kolozsváriak Doktor Faustus tragikus históriája című előadása érte el, amely elnyerte - a Komáromi Jókai Színház Sirály című előadásával megosztva - a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által fölajánlott nagydíjat. A Marlowe előadásban nyújtott alakításáért, Mephistophilis szerepéért Kézdi Imola elnyerte a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által alapított Teplánszky-díjat. Ugyancsak egyéni díjat tudhat magáénak Cristian Rusu, az előadás díszlettervezője. Két díjjal térhetett haza a kolozsvári színház kitűnő művésze, Bogdán Zsolt, aki a Doktor Faustus tragikus históriája című előadásban a fiatal Faustus szerepének megformálásért elnyerte a szintén a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott Különdíjat, valamint megkapta a dr. Nagy Szilárd, Kisvárda város alpolgármestere által hagyományteremtő szándékkal alapított különdíjat. A fesztivál tizenötéves történetében még nem teltek meg ilyen mértékben a színházi előadásokra hivatott termek. A zsűri elnöke, Fodor Tamás értékelte a tíznapos fesztivál előadásait, hangsúlyozva, hogy nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen sok jó előadás és társulat létezik a határon túli magyar intézményekben, ez pedig nagyszerű dolog, ellentétben a magyarországi helyzettel, ahol sok fásult színész van, akik iparként űzik a mesterségüket. /Köllő Katalin: Öt kisvárdai díj a kolozsvári magyar színjátszásnak. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 30./

2004. június 28.

Jún. 26-án a 16. alkalommal megszervezett kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának díjkiosztó záróünnepségén Életmű-díjjal tüntették ki a 90 éves Senkálszky Endre érdemes művészt, a kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját, a 65 éve színpadon lévő művészt. A legtöbb díjjal a sepsiszentgyörgyi társulat térhetett haza, őket követte az újvidéki színház. A fődíjat az Újvidéki Színház előadása, A pojáca nyerte el, rendezte Fodor Tamás. Az Illyés Közalapítvány díját két sepsiszentgyörgyi előadás kapta megosztva: A nők iskolája /rendező: Kövesdy István/, és az Antigoné című előadás /rendező: Bocsárdi László/. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bodó Viktor rendezte előadása, a Boldogtalanok nyerte el. Kisvárda város díját a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása, A szarvassá változott fiú kapta, rendező Vidnyánszky Attila. Kisvárda város közönségdíját a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadása, a Zárt tárgyalás kapta. /Köllő Katalin: Az újvidéki színház vitte el a pálmát Kisvárdán. Életmű-díjjal tüntették ki Senkálszky Endrét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2011. szeptember 20.

Konzulok jártak a váradi Demokrácia Központban
Fodor Tamás kolozsvári konzul és munkatársai érkeztek Nagyváradra tegnap az EMNT által működtetett Demokrácia Központba, hogy átvegyék az idős, beteg személyektől a honosítási, illetve visszahonosítási kérelem papírjait.
Fodor elmondta, ezúttal az egész munkanapot itt töltik (három konzul és három ügyintéző jött), s mint Nagy József Barnától, a váradi központ irodavezetőjétől megtudtuk, Váradon kívül Papfalvára is ellátogatnak, hogy ágyhoz kötött betegektől átvegyék az iratcsomót. Fodor Tamás azt is elmondta, együtt dolgoznak az EMNT-vel és az RMDSZ-szel a honosítási ügyintézés során. Az, hogy most Váradon vannak, azért előny, mondta el lapunk kérdésére, mert így két folyamatot vontak össze: a demokrácia központban egyébként csak előkészítik a honosítási kérelmeket, s az ügyfelek kellene azt személyesen elvigyék a konzulátusra, vagy Magyarországra. Így viszont megspóroltak nekik egy utat. Sok a felkérés, hogy ilyen konzuli napot tartsanak a partiumi térségben, részletezte Fodor, ha kéthavonta össze tudnak hozni egy ilyen látogatást, az szerencsés számnak mondható. Egyébként folyamatos az érdeklődés a visszahonosítás iránt, tömegesen jönnek az emberek, akik szeretnének (újra) magyar állampolgárok lenni.
Hónapok óta szervezik ezt a találkozót, mondta el Nagy József Barna, s előre össze is gyűjtötték azokat a személyeket, akiknek nehézkes az utazás. Egyébként, hogy megkapják a magyar állampolgárságot, az eskütétel alkalmával még így is a konzulátusra vagy Magyarországra kell utazniuk majd. A konzulok valószínűleg jönnek még majd idén Nagyváradra, hogy megkönnyítsék az idősek, betegek ügyintézését.
F. E. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. október 1.

Sütő András szobrot avattak Sopronban
Szobrot állítottak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének Sopronban. A köztéri alkotást pénteken, az író halálának ötödik évfordulóján avatták fel a Deák tér nyugati szegletében, nem messze Deák Ferenc és Kölcsey Ferenc szobrától.
A közadakozásból megvalósult bronz mellszobor Bocskay Vince szovátai szobrászművész munkája. Ez az első köztéri alkotás a Kárpát-medencében, amely emléket állít az Anyám könnyű álmot ígér című regény és a Csillag a máglyán, illetve az Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámák szerzőjének. Úry Előd, a szoborállítást kezdeményező helyi Erdélyi Kör és Kálvin Kör képviseletében üdvözölte az egybegyűlteket, köztük Mádl Dalmát, a korábbi köztársasági elnök özvegyét, az ünnep védnökét és az Erdélyből érkezett félszáznál több vendéget. Köszöntőjében szólt a soproniaknak a sütői életmű iránti elkötelezettségéről, amelyet jelez a szoborállítás hírének hallatán megmutatkozó adakozási kedv. Sütő András művei erőforrások, erőt adnak tovább élni, a kisebbségi létben is felemelkedni – fogalmazott az író életművének központi gondolatiságáról ünnepi beszédében Görömbei András irodalomtörténész. Méltatásában elmondta: Sütő András regényeiben az örök értékek vállalását, drámáiban a hatalommal szembesülő embert mutatta meg, és valamennyi munkájában az anyanyelv meghatározó voltáról szólt.
Az alkotást a civil szervezetek a város tulajdonába adták. Sopron befogadta Bocskay Vince szobrát – mondta az ünnepségen Fodor Tamás polgármester.
A szobor megkoszorúzását követően a református templomban emlékestet tartottak, amelyen részletek hangzottak el Sütő András műveiből.
stop.hu/MTI
Erdély.ma

2013. március 22.

Százhatvan fiatal műszaki konferenciája
Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület védnöksége alatt, a Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakát. A kétnapos rendezvény célja a hagyományokhoz híven az erdélyi magyar fiatal műszaki értelmiség szakmai színvonalának emelése, a mérnöki kutatómunka ösztönzése, a magyar és a nemzetközi tudományos kapcsolatok építése, a magyar műszaki nyelv művelése. A tanácskozás fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Stépán Gábor, az MTA Műszaki osztályának elnöke.
Tegnap a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Bitay Enikő főszervező, az EME Műszaki Tudományok Szakosztály elnöke megnyitóbeszédében elmondta: a konferencián tizenhárom egyetemről és négy főiskoláról százhatvan erdélyi, felvidéki és magyarországi szerző kilencvenkilenc dolgozatot mutat be. Emlékeztetett: az eddigi évek konferenciakötetei olvashatók a világhálón, az Erdélyi Digitális Adattárban. Sipos Gábor EME-elnök a műszaki szakosztálynak az intézményben betöltött fontosságát hangsúlyozta. Gyenge Csaba (az MTA külső tagja, EME-alelnök) a konferenciasorozat egyik megálmodójaként méltatta annak tudományos színvonalát, amellyel európai programok részévé nőtte ki magát.
A tanácskozásnak a szakmai és emberi kapcsolatok terén játszott szerepét emelte ki a többi köszöntő: Fodor Tamás (konzul, Kolozsvári Magyar Főkonzulátus), Réger Mihály (rektorhelyettes, Óbudai Egyetem), Czigány Tibor (dékán, Budapesti Műszaki Egyetem), Sikolya László (dékán, Nyíregyházi Főiskola), M. Csizmadia Béla (egyetemi tanár, gödöllői Szent István Egyetem), Máté Márton (egyetemi docens, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem).
A hagyományos Maros Dezső-díjat, kiemelkedő kutatási tevékenysége, sikeres előadásai elismeréséül és további kutatásra való ösztönzésként Varga Andrásnak nyújtották át. Kiskoncerttel Szallós Kis Anna (fuvola), Török Réka (oboa) és Hary Noémi (angolkürt) színezte az eseményt.
A megnyitó után plenáris előadások következtek; délután három szekcióban hangzottak el előadások. Ma a FMTÜ részvevői Nagybányára, Koltóra és Székre látogatnak el.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),

2013. április 6.

Országgyűlési adomány a kollégiumnak
Nagyenyed
A magyar Országgyűlés számítástechnikai berendezéseket és 500 ezer forint értékű irodaszert adományozott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, a szórványban élő magyar gyerekek oktatása terén végzett példaértékű munkájának támogatására. Kövér László házelnök nevében az eszközöket Sárdi Péter külügyi igazgató, Pappné Farkas Klára, a Külügyi Igazgatóság Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese és Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke adta át Nagyenyeden. Az adománnyal a parlament a 390 éves, erdélyi alma mater diákjainak kíván segíteni. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója köszönő szavaiban megerősítette, hogy az iskola ma is azt a szellemiséget képviseli, amit az elmúlt évszázadokban. A parlamenti küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere is.
Meglepetésként hatott: alig telt el másfél hónap a felejthetetlen budapesti emlékülés óta, és a meghívó, illetve vendéglátó fél, a magyar Országgyűlés küldöttsége ellátogatott Nagyenyedre április 4-én. Úgy tűnk, hogy az ünnepnappal nem szakadt meg a hangulat, hanem folytatódik a kapcsolatfelvétel és az együttműködés. Így kap tartalmat az a kijelentés, amely a tanári szobában lezajlott találkozón többször is elhangzott: „a nemzet képviseletéhez két alapvető dolog feltétlenül szükséges: érzelem és értelem.” Valósággá válhat, működőképessé és sikeressé tehető az összetartozás érzése és az együttgondolkodás gyakorlata. Ennek első lépése volt ez a látogatás.
A két nap alatt az Országgyűlés képviseletében itt volt dr. Sárdi Péter, a Külügyi Igazgatóság államtitkára, Pappné Farkas Klára főosztályvezető-helyettes és Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke. Ezenkívül, az igazgató külön meghívására eljött a csíkszeredai főkonzul, dr. Zsigmond Barna Pál, valamint a látogatás második napján Fodor Tamás a kolozsvári főkonzulátus képviseletében. Az első napon maga a főkonzul is jelen volt, a programban pedig részt vett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, míg a második napon Kántor Csaba püspökhelyettes jött el. A város és a rehabilitáció miatt felkavart iskola megtekintése után a küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, aki maga is részese volt a februári ünnepnapnak. A beszélgetésben felelevenítették a szép emlékeket, és bemutatták a legújabb városi projekteket.
A tanári szobában Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója üdvözölte a vendégeket, az intézmény aktív és nyugalmazott tanárai, valamint a diákok egy csoportjának társaságában. Fórika Éva Kakukkszó nevű, általános iskolai tanulókból verbuválódott kórusa a Kaláka együttes dalaival köszöntötte a vendégeket. Felolvasták dr. Kövér László országgyűlési elnök meleg hangú üdvözlő levelét, amit az iskolának küldött. Ebből idézünk: „Az ünnepi alkalom hozzájárult az örök újrakezdés erdélyi jelképévé vált Bethlen Gábor Kollégium történetének, az intézményben folyó oktatói-nevelői munkának a jobb megismeréséhez, bepillantást engedett egyúttal a kollégium mindennapjaiba, sikereibe, gondjaiba.”
A beszédekből kiviláglottak a szórványmentés és a nemzetiségi tudat erősítésének lehetőségei. Az anyaországi vendégek szinte mindegyike erdélyi gyökerekkel rendelkezik, tehát jobban átérzik a szórványsorsot. Dr. Sárdi Péter kiemelte: öröm számukra, hogy tudnak segíteni, főleg a diákokon, hogy képzettebbek, felkészültebbek legyenek, amikor kilépnek az életbe, és mindezt úgy tegyék, hogy itt, a szórványsorsban is magyarok maradjanak. Pappné Farkas Klára megemlítette: nagyon jó együttműködésre volt szükség, és öröm volt látni a konferencia után, hogy milyen életképes közösség veszi körül a Bethlen-kollégiumot.
A csíkszeredai főkonzul megjegyezte, hogy ott, a tömbmagyarság központjában és általában a Székelyföldön nagy szimpátiával követik a Bethlen-kollégium sorsát. A kolozsvári konzul azt emelte ki, hogy Nagyenyednek modern gondolkodású polgármestere van, aki a kollégiumot partnerként tartja számon. Kántor Csaba püspökhelyettes szintén megerősítette, hogy az egyháznak szívügye a kollégium, amelyet megtartani, megtölteni élettel, elhivatottsággal örömmel vállalt feladat kell hogy legyen.
A találkozó végén szót kaptak a tantestület tagjai is. Krizbai Jenő egykori igazgató és Kónya Mária egykori aligazgató fejtették ki gondolataikat. Győrfi Dénes könyvtáros élt az alkalommal, és bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, miután 36 évet töltött el a Bethlen Dokumentációs Könyvtárban, ez pedig az eddigi leghosszabb idő ebben a funkcióban. Sokat segített diákoknak, tanároknak, a diáktudományos dolgozatok sikereinek nagy része a könyvtári adatokkal lett teljes. Jelenleg a könyvtárat átadta, de a rehabilitáció miatt októberig a téka zárva lesz. Szőcs Ildikó igazgató ezen alkalomból megköszönte Győrfi Dénes munkáját.
A találkozó végén id. Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor két, saját faragású Bethlen-címert adott át az Országgyűlés képviselőinek. A küldöttség tagjai sem jöttek üres kézzel, hiszen több filmet is hoztak az emlékülésről, valamint számítógépeket az iskola számára. A filmet hamarosan az Áprily-estek keretében a város közönsége is láthatja, hallhatja. Megfogalmazódott annak az igénye is, hogy készüljön egy kiadvány is az emlékülés anyagából, amelyben enyedi részvételre is számítanak.
Igazából megvalósulni látszik Áprily Lajos a Fejedelemhez intézett versének egyik sora, amelyet Sütő András is idézett 1972-ben a 350 éves évfordulón: „Fejedelem, a fundamentum állt.” Új kapcsolat van kialakulóban a Budapest–Nagyenyed tengely mentén, amelyre reményeink szerint a távlatokban is alapozni lehet majd.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár).

2013. október 19.

Közösségépítő Szeben Megyei Magyar Napok
„Huszonnégy évvel ezelőtti megalakulása óta az RMDSZ legfontosabb szerepe és alapvető célkitűzése a közösségépítéshez kapcsolódik, persze változtak a hangsúlyok az elmúlt két évtizedben, de egy valami nem változik: a közösség megerősítésével, jobb megszervezésével, a társadalmi szolidaritás kiépítésével lehet eredményes politikai képviseletet fenntartani. Mi mást jelentene a Szeben Megyei Magyar Napok tizenötödik alkalommal történő megszervezése, mint hozzájárulás a közösségépítéshez” – hangsúlyozta Winkler Gyula péntek este Szászmedgyesen, ahol a Szeben Megyei Magyar Napok megnyitórendezvényén vett részt.
Az európai parlamenti képviselő tolmácsolta Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözletét is a Traube terem teltházas közönségének. Winkler Gyula méltatta a Szeben megyei magyar közösség aktív részvételét a székely-szórvány együttműködés, a Fogadj örökbe egy műemléket program, az RMDSZ szórvány cselekvési tervének kezdeményezései terén. „Szórványközösségekben a magyar identitás megerősítése kulcsfontosságú. A mi erősebb közösségünk viszont nem a velünk együtt élő közösséget kívánja gyengíteni. Magyarságunk jelképei, a zászló, a himnusz bennünket erősítenek úgy, hogy egyúttal Erdély egészét is erősítik. Fogalmazhatnék úgy is, hogy Transzilvániát erősítik, amely közös szülőföldünk” – fogalmazott Winkler Gyula ünnepi beszédében.
A rendezvény házigazdája Balázs Béla, az RMDSZ Szeben megyei elnöke volt, megnyitó beszédét követően felszólalt dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Teodor Neamţu, Medgyes polgármestere. Fejér László parlamenti képviselő, aki felvállalta a Szeben megyei magyar közösség parlamenti képviseletét, ez alkalommal Bokor Tibor, medgyesi származású kézdivásárhelyi polgármester üdvözletét is tolmácsolta. Az ünnepi megnyitón fellépett a helyi Gyöngyvirág és a testvérváros Sopronból érkező Pendelyes néptáncegyüttes.
A 15. Szeben Megyei Magyar Napokat október 18-a és 27-e között tartják gazdag kulturális kínálattal.
Tíz napon át hat Szeben megyei településen zajlanak az események minden korosztálynak. A rendezvénysorozat szervezője az RMDSZ és a Medgyesi Madisz, támogatta: Communitas Alapítvány, Medgyes Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala.
Winkler Gyula szombaton délután Bálint Mihály, az RMDSZ Krassó-Szörény megyei elnökének meghívására Resicabányán vesz részt a Magyar Napok eseményein. Vasárnap Déván jelen lesz a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács tisztújító közgyűlésén, amelyet követően a MIÉRT országos vezetőségével tart megbeszélést.
Maszol.ro

2014. június 16.

Különdíjas a Tompa Miklós Társulat
Véget ért a Pécsi Országos Színházi Találkozó
Az Újvidéki Színház Kokan Mladenovic által rendezett Opera ultima című darabja lett a legjobb előadás a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait gálaest keretében a Pécsi Nemzeti Színházban adták át szombaton.
A szakmai zsűri értékelése alapján az Opera ultimában játszott a legjobb női főszereplő, Elor Emina, és ez a darab kapta a Marina Sremac munkáját dicsérő legjobb jelmez díját is.
A budapesti Katona József Színház Fényevők című darabja kapcsán kapta meg a legjobb rendezésért járó díjat a szakmai zsűri döntése alapján Ascher Tamás. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjat is e darabban nyújtott alakításáért vehette át Jordán Adél.
A fővárosi Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában Paul Foster: I. Erzsébet című darabja is többszörös sikert aratott a szakmai zsűri körében: Fodor Tamásnak ítélték oda a legjobb férfi főszereplő, Kaszás Gergőnek pedig a legjobb mellékszereplő díját.
A budapesti Örkény István Színház a Mohácsi-testvérek: A képzelt beteg című előadásához is két elismerés fűződik: Mohácsi István és Mohácsi János a legjobb dramaturgiáért, Fodor Viola pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta a szakmai zsűritől.
A legjobb színházi zene díját Kovács Mártonnak ítélték oda az A képzelt beteg és a Fényevők című előadásának zenéjéért.
A bírálók különdíjjal jutalmazták a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát az Alkésztisz című darabért. A színész zsűri a legjobb férfialakításért járó díjat az Újvidéki Színház Opera ultima című előadásában nyújtott alakításáért Balázs Áronnak ítélte oda. A legjobb női alakításért járó elismerést pedig Hay Anna vehette át, aki a budapesti Kerekasztal Színház és a szintén fővárosi Szputnyik Hajózási Társaság közös darabjában, az A hosszabbik útban kapott szerepet.
A Fidelio díját szintén a színész zsűri döntése alapján ítélték oda a legjobb 30 év alatti színészeknek. Az elismerést a Miskolci Nemzeti Színház Bródy Sándor: A tanítónő című darabjában nyújtott alakításáért Lovas Rozi, valamint a fővárosi Vígszínház Sütő András: Az álomkommandó című darabjában szereplő Molnár Áron vehette át.
A közönség zsűri díját idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása érdemelte ki.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete a Básti Lajos- díjat a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház közös darabjában, a Székely Csaba: Bányavakságában nyújtott alakításáért Köles Ferencnek, a pécsi teátrum művészének ítélte oda. A szombaton véget ért fesztivál versenyprogramjában 13 versenyprodukció szerepelt.
A tíznapos fesztivál mintegy 50 ezer látogatót vonzott, ebből mintegy nyolcezren láthatták as versenyprogram előadásait. Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 9.

Virtuális kolozsvári sétafilmet készít a KLMT
Essig Klára kolozsvári műemlékekről készült akvarellkiállításával nyitották meg szombaton a magyar főkonzulátus rendezvénytermében a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) tisztújító közgyűlését.
Beszámolójában Gaal György régi-új elnök vázolta a KLMT-nek a szűkös költségvetés dacára is szerteágazó tavalyi tevékenységét. Tiszteletbeli taggá választották Starmüller Gézát. Az eseményt Fodor Tamás konzul vezette be, emlékeztetve: hagyományosan a termet nem csak hivatali célokra, hanem kulturális inkubátorként is igyekeznek használni. A KLMT tervei között sorolták egy virtuális kolozsvári sétát bemutató film elkészítését, a műemlékvédelem szolgálását konkrét tájékoztatással, de az ifjúsági munkát sem hanyagolnák el: fotópályázat, versenyek mellett folytatják a műemlék-kedveltető bemutatókat diákoknak.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. július 9.

Politikai elszámolás
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának zsúfolásig megtelt rendezvénytermében bemutatták Toró. T. Tibor „Két pogány közt egy hazáért” című könyvét.
A moderátor szerepét Bakk Miklós politológus, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem docense töltötte be. Bakk Miklós szerint Toró T. Tibor ezzel a cselekedetével lezár egy politikai időszakot. Ellenben maga a szerző sem döntötte el, hogy a politikai végakaratát írta meg, vagy új kiindulópontot jelent. A szerző ezzel a munkájával politikai elszámolásra vállalkozott, amelyet legalább két dimenzióban vizsgálhatunk. El kell számolni a tettekkel, illetve a történeti „lábnyomokkal”. El kell számolni a tettekkel a politikus társak és a közvélemény előtt, másrészt a politikai lábnyomokkal. A szerző szerint az RMDSZ etnikai alapon szerveződött. Ez a politika képviselet beépíthető a román politikai pártrendszerbe. Másrészt létezik egy autonómiai iránt elkötelezett politikai képviselet. Ez az Erdélyi Magyar Néppárt. Mind az RMDSZ mind az EMNP célja a román nemzetállam lebontása. A kuruc- labanc felújítási kísérletével nem a kuruc- labanc régi szimbólumokat használja. Nem lehet a kísérletet elvetni. Ez a szembeállítás több mint a kulturális javak sorába sorolható valami. Létezik egy párttörténeti viselkedési elmélet, mely szerint bizonyos viselkedési formák túlélnek történelmi fordulatokat. Ma már 25 év távlatából látható, hogy a „csákányoláshoz” az eszközöket a román nemzetállam adta. A román nemzetállam is fejlesztette stratégiáját. A könyvről elmondta: túlságosan heterogén. Székely István politológus, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy ez a kötet tranzitológiai szempontból látlelet. Különböző idősíkokra történő percepció. Érdemes megvizsgálni, hogyan gondolkodott a szerző. Érdekes elemezni, hogyan tudja feloldani ezeket a szemléletváltozásokat. Vizsgálható, az értelmiségi habitus miként egyeztethető a politikai léttel. Érdekes a szerzőnek a civil társadalomra vonatkozó eszmefuttatása. A kuruc- labanc paradigma végigkíséri a könyvet, amely politikai marketing szempontjából jó.
Toró T. Tibor szerint a könyv legfőbb erénye a külalakja. A mi világunkban annak a könyvnek van túlélési esélye, amely szemnek tetszetős. Ez a felvidéki Méry Ratio Kiadó érdeme. A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A borítót Fodor Tamás tervezte. A borítókép Jordánszky Elek A Magyar Országban s’ ahhoz tartozó részekben lévő Boldogságos Szűz Mária Kegyelem’ képeinek rövid leírása (Pozsony, 1836) című könyvéből származik. A legtöbb írás a Magyar Kisebbség folyóiratban jelent meg. Olyan szövegeket tartalmaz, melyek vízválasztó eseményekhez, kötődtek. Toró elismerte szemlélete, gondolkodása változott, azonban értékeit nem adta fel. Az értelmiségi és politikai habitus látszólag ellentmondásban van. „Azok a politikusok viszik előre a társadalmi fejlődést, akikben megmaradt annyi értelmiségi habitus, hogy erkölcsi korlátokat szabjanak a hatalomnak.”
A kuruc-labanc attitűdre vonatkozóan azt mondta, hogy a kuruc attitűd azt jelenti, hogy minél messzebb a centrumtól építsük saját világunkat Erdélyben. Másrészt össz- magyar kontextusban gondolja el, melynek központja Budapest. Lényegében erdélyi regionális újraszerveződés formában képzeli el. A labanc attitűd azt jelenti, hogy be akar épülni a főhatalomba, mert így tudja a magyar közösség érdekeit képviselni. Bukarest célja a homogenizálás, az asszimiláció.
A könyvről
A könyv a Pro Minoritate Könyvek sorozatában jelent meg. Tanulmányok, politikai publicisztikák, dokumentumok gyűjteménye. A két évtizednyi válogatás egy interjúval egészül ki. A szerző az erdélyi magyarság „kuruc” irányzatának képviselője. A könyv címét egy kuruc nótából kölcsönözte. A dokumentumok a szerző által vezetett szakpolitikai műhelyekben születtek, amelyeket csapatmunka eredményének tekint. Értékesek az ezen írásokhoz kapcsolódó lábjegyzetek. A 302 oldalas könyv bevezetőjében Németh Zsolt többek között a következőket írja: „A határon túli embert magyarnak maradásában támogatni akaró anyaországi politikának fontos támaszt jelentenek azok a határon túli magyar szervezetek és politikusok, akik igyekeznek napirenden tartani a megmaradáshoz szükséges igények teljes vertikumát…”
Toró T. Tibor egy interjúban elmondja: „Egyre világosabb számomra, hogy jelenleg két különböző közösségi jövőkép és annak megfelelő politikai szemlélet törésvonala metszi ketté az erdélyi magyar politikai elitet. Az egyik irányzat beépülni akar a bukaresti főhatalomba, hogy onnan intézhesse a saját és jó esetben közössége dolgait, ahogyan megengedi neki az egységes és homogén nemzetállami rezon. A másik pedig autonómiát akar, Bukaresttől csak ennek törvényi keretét kéri…. Azért dolgozom, hogy a két politikai tábor támogatottsága kiegyenlítődjön.”
A politika mesteri, hozzáértő használata hazánkban élő kisebbségiek életét megkönnyíthetné, ha tudnánk megfelelő biztonsággal használni. Toró. T. Tibor tapasztalatait csokorba kötötte azzal a szándékkal, hogy az itt élők ismerjék meg azokat a lehetőségeket, melyek a 1989-es események következtében, felhasználhatók egy biztonságos, nyugodtabb életvitelre.
„E kötet szerzője az elmúlt 24 évet az erdélyi politikai csaták első vonalában, a magyar képviselet országos vezető testületeiben vagy a román parlamentben töltötte. Cselekvő részese volt azoknak a vitáknak és küzdelmeknek, amelyek az erdélyi magyar politikai képviselet reformjáról, a „kuruc” és a „labanc” típusú magyar érdekérvényesítés dilemmáiról szólnak.”
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2015. szeptember 23.

Kérhető a hadiárváknak járó támogatás
Kihelyezett konzuli napot tartottak tegnap Nagyváradon a Bihar megyei RDMSZ székházában, ez alkalomból Fodor Tamás konzul (képünkön) tájékoztatott egyebek mellett a magyar kormány által biztosított, hadiözvegyeknek és -árváknak járó támogatásokról, melyet tegnap 12-en igényeltek a Fekete Sas-palotabeli konzuli napon.
A kolozsvári főkonzulátus munkatársai az állampolgársági igények és kérelmek elég széles palettáját bonyolítják le, útlevél- és honosítási kérelmeket vettek át, kész okmányokat, lakcímkártyákat, anyakönyvi kivonatokat adtak ki, valamint anyakönyvezési ügyeket (születés, elhalálozás, házasságkötés esetleg válás bejelentése) intéztek, emellett a hadiárvák, hadigondozottak ügyeivel is foglalkoztak – tudtuk meg Fodor Tamástól.
„Az utóbbi teljesen új ügymenet, most kaptunk nem olyan régen felhatalmazást Budapestről, hogy konzuli képviseletek is intézhetik, illetve segíthetik ebben az igénylőket. Ebben az esetben tulajdonképpen arról van szó, hogy azok a leszármazottak, tehát gyermekek, akiknek az édesapja a második világháborúban halt hősi halált vagy tűnt el, esetleg fogolytáborban hunyt el, őutánuk lehet igényelni a gyermekeknek, vagy azok valamelyikének a támogatást. Ez a támogatás egyszeri támogatás illetve életjáradék lehet, erről Budapesten születik döntés. Ezeket a kérelmeket lehet átadni nekünk, hogy egyszerűbben jusson el Budapestre, illetve segítünk a konzuli napok alkalmával, leellenőrizzük, hogy a kérelmekben minden hiánytalanul meglegyen” – mondta Fodor Tamás. A konzul kérdésünkre elmondta: „Ez egy nagyon új eljárás, egyeztettem a központi kormányhivatallal, ez Budapesten foglalkozik ezeknek a kérelmeknek a feldolgozásával, jelenleg azt az információt kaptam, hogy négy-öt hónap alatt bírálják el a most beérkezett kérelmeket.” Fodor Tamás szerint ez az idő rövidebb lesz később, mivel most nagyon nagy az érdeklődés. „Nagyon sokan azért jönnek hozzánk, mert itt nemcsak arról van szó, hogy a magyar állam elismeri a hősi halottakat, vagy a háborúban eltűnt honvédek emléke előtt tisztelgünk, hanem itt arról is van szó, hogy az ügyek miatt a magyarországi levéltárakban a budapesti hivatalnak kell utánanéznie ezeknek a volt honvédeknek, és így azért sok család olyan információhoz is hozzájuthat majd, amit esetleg nem is tudtak hozzátartozójukról. Azt gondolom, ez sok esetben többet jelent az adott családnak, mint maga az anyagi támogatás” – fejtette ki a konzul.
A tervek szerint egyébként októberben tartják majd az újabb konzuli napot a Sas-palotában. A hadiözvegyeknek és -árváknak járó magyar állami támogatásról egyébként az RMDSZ-irodában személyesen vagy a 0259/432-884-es telefonszámon érdeklődhetnek munkanapokon 10–15 óra között.
Fried Noémi Lujza
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2016. február 6.

Vissza a végtelenből
Beszélgetés Bartis Attilával
Nemrég mutatták be Bartis Attila Rendezés című drámáját Marosvásárhelyen, a szerző színrevitelében. A  több nyelvre lefordított írónak ez volt az első rendezése, és a több hónapos próbafolyamatot kihasználva, még a premier előtt ültünk össze egy baráti beszélgetésre. Amit az alábbiakban olvashatnak. 
– Mesélj egy picit Marosvásárhelyről. Innen származol, ’84-ben mentetek el. Milyen volt akkor a város, milyen volt visszajönni ide, mennyire játszik szerepet az életedben? Nem lokálpatriotizmusból kérdem…
– Akár abból is kérdezheted, én a magam módján az vagyok. 1984. november 14-én mentem el innen. Olyan dátum ez, amit az életben nem felejtek el. Nagyon sokféleképpen el lehet menni, és én nagyon rosszul mentem el. Rosszul, rossz helyzetben, rossz korban. Gyakorlatilag összeért anyám elvesztése és Vásárhely elvesztése. Vásárhelyről úgy mentem el, hogy nem láthatom többé – apámat kitiltották az országból, ami azt jelentette, hogy közvetlenül a forradalom után jöhettem haza először. Ráadásul mindez egy nagyon kritikus korban történt, 16 éves voltam. Hat évig nem voltam itthon, ez idő alatt gyakorlatilag teljesen megszakadt a kapcsolatom a várossal. Akkoriban Pestre nagyon keveset járhattak ki az emberek, és mire én ’90-ben először hazajöttem, addig a hajdani barátok, ismerősök közül többen már nem éltek, a fiatalabbak közül nagyon sokan már elmentek. Volt olyan ismerősöm, akivel naponta együtt ültünk a Tutunban, Pesten pedig harminc esztendő alatt kétszer láttuk egymást a mozgólépcsőn. És a hat év csak utólag volt hat év. Akkor, amikor benne vagy, egy örökkévalóság, mert nem tudod, hogy mikor lesz vége. A rendszerváltással ugyan véget ért ez az állapot, de mi az utolsó pillanatig nem hittük el, hogy ez a rendszer megváltozhat, bármennyire is vágytunk rá. Az öt és háromnegyedik esztendőben is úgy éreztem, hogy soha az életben nem fogok Vásárhelyre visszakerülni. Gyakorlatilag most jöttem rá, hogy nem is mitizálódott Vásárhely, hanem egyszerűen elgyászoltam. Lett egy elgyászolt város, tele az emlékhelyeimmel. És amióta rendszeresen – évente akár többször is – hazajárok, úgy jövök ide, mint amikor halottak napján kimegy az ember a temetőbe. Úgy járom végig ezeket a privát emlékhelyeket. Megállapítottam, hogy abból a lakásból, ahol anyai nagyanyám lakott, festékbolt lett, az utolsó lakásunkban, ahonnan elmentünk, egy gyógyszerészeti cég irodája van. A múlt héten kiderült, hogy egy volt osztálytársnőm fia vezeti, így bemehettem és megnézhettem. Az apám szobájában még áll a cserépkályha, egyébként pingpongszobának használják. A pingpongszobában pedig azt látom, hogy itt volt az ágy, ott apám íróasztala, amott az enyém, ahol megtanultam írni és olvasni. A hajdani Lenin utcai házban, ahol laktunk, most szexshop van. Mindez kívülről nézve nagyon nosztalgikusnak tűnhet, de ez az eleven valóság. 
Jött azonban színház felkérése, aminek köszönhetően november közepétől február elejéig szinte folyamatosan Vásárhelyen voltam – ennyi időt egyhuzamban még nem töltöttem itthon. Ráadásul úgy, hogy dolgom legyen: reggel nyolckor kelek, tízkor bent kell lennem a színházban, próbán. És valami nagyon fura dolog történt: nem az elgyászolt Vásárhely telt meg újra élettel – az a Vásárhely valahol megmaradt ugyanolyannak –, hanem azzal párhuzamosan megszületett egy valóságos, élő város. Amelyiknek van napi aktualitása, hétköznapja, ünnepe. Ez a kettő számomra most egyszerre létezik – nagyon különbözőek ugyan, de mindkettő az enyém. 
– Lehet, hogy a kényszerű kivándorlás miatt alakult ki Benned a világjáró éned?
– A világjáró énem annak köszönhető, hogy valami csoda folytán megadatott rá a lehetőség. Nem lennék ennyire világjáró, ha a külföldi meghívások ezt nem tennék lehetővé. Az esetek nagy részében valahol megjelenik fordításban egy könyvem, ott rendeznek egy bemutatót, vagy színházi premierre hívnak, esetleg alkotói ösztöndíjat kapok, és akkor megyek. Így jártam például az Egyesült Államokban, Kínában. Indonézia más történet. Nagyon hosszú ideje az volt az első olyan utazásom, aminek semmi köze nem volt a szakmához, az íráshoz. Soha nem jelentem meg indonézül, nem volt ösztöndíjam, én magam döntöttem úgy, hogy ott szeretnék tölteni legalább egy esztendőt. 
– Az írásaidban nagyon sok helyütt előfordulnak metafizikai kérdéskörök, utazási kérdéskörök. Hangulatában egyáltalán nem röghöz kötött az, amit írsz. Felfedezhető egy folyamatos mozgás különböző földek és levegők között, van egy felfele való járás a könyveidben. Ez magától jött, vagy azokat a kérdéseket, amik gyerekkorodban nagyon megterheltek – és később kiütköznek a regényeidben – ily módon dolgozod fel? A tudatalattidból szivárognak elő, és muszáj megírnod őket?
– Igen. Egy csomó mindenre én sem tudom a választ. Elkezdek keresgélni, valamit találok: igen, ez ennek a gyökere, innen származik… Csak közben tudjuk, hogy minden gyökér szerteágazik. Van, amire rájön az ember, van, amire nem. Az írásnak mint munkának számomra ez az egyik legfontosabb aspektusa. Nem azt írja az ember, amit eleve tud. Az az érdekes, hogy az ember akkor, ott, a munka folyamán jön rá dolgokra. Ha az, amit írok, engem sem tud meglepni, akkor lényegtelen. 
– Hogyan kezdtél el írni? Édesapád, Bartis Ferenc ismert költő volt, nem nyomasztott az elején, hogy az árnyékában nősz fel?
– Egészen biztos, hogy volt a dolognak ilyen része is, de ez hála Istennek elég szerencsésen alakult. Még itthon voltunk ’83 tavaszán, és ahogy mindenki, úgy én is versikéket írtam. Apám jóban volt Huszár Sándorral, A Hét akkori főszerkesztőjével, és az én jóváhagyásommal elküldte neki két-három versemet, amik meg is jelentek. Különös tapasztalattá vált ez – egyrészt jelen volt benne az öröm, a büszkeség, másrészt eléggé felnőtt voltam ahhoz, hogy pontosan tudjam: ha nem apám küldi el a Bartis Attila verseit, akkor ezek a versek a büdös életben nem jelennek meg A Hétben. És ezzel le is zárult az egész történet. Anyám halála miatt, illetve ettől a pillanattól kezdve nagyon furcsán alakult a mi életünk. A klasszikus apa-fiú viszony átalakult, és onnan tovább két megtört, magányos férfi élt együtt egy lakásban. Persze, az apai felelősség, a fiúi szeretet, tisztelet megmaradt, de a Huszár Sándor-os történettől kezdve a szakmai érintkezés közöttünk a minimálisra csökkent. Az elején ez biztosan fájdalmas volt a számára, de vigyázott arra, hogy ne feszítse túl a húrt, és tiszteletben tartotta a döntésemet. Onnantól az írásaimat csak akkor látta, amikor azok már megjelentek. Ő volt az első, akinek bevittem A séta első példányát. Ráadásul én nem is publikáltam azelőtt. Ez rendhagyó, mert általában nem regénnyel, hanem kisprózával jelentkeznek először, főként folyóiratokban. Én nem publikáltam előtte sehol. A séta volt az első, nyilvánosságra került szövegem, ha A Hétben megjelent két-három zsenge verset nem számítjuk.
– Ezért tértél át prózára?
– Nem, prózát nagyon korán, már anyám életében elkezdtem írni. Novellatöredékeket például, amik nagyon keserű szerelmes levelekből alakultak kisprózává. A versírást akkor hagytam abba, amikor ’86-ban megismerkedtem Kemény Istvánnal. Megkaptam a Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez című, első kötetét. Elolvastam a verseit, és onnantól kezdve nem írtam többé verset. Kemény a korai verseiben mérhetetlen, arcon verő pontossággal teremtette meg azt, ami felé én csak kapirgáltam. Ráadásul náluk, a teraszon, Budaörsön kezdtem el írni egy régi füzetbe A sétát, és az nagyon elvitt a próza felé. De ez nem azt jelenti, hogy nincsen közöm a költészethez, prózát is gyakran úgy írok, mint ahogy verset írnak, kikopogom a szöveg ritmusát. A prózaírásban élem ki a költői ambícióimat. 
– Hogyan vélekedsz arról, hogy jelen pillanatban lent, román vidéken te vagy az egyik A magyar írók közül? 
– Nem csak én, mert nagyon szeretik Dragomán Györgyöt, Bodor Ádámot. De számomra ez iszonyatosan fontos volt! A nyugalom volt az első, ami románul megjelent, és az, hogy Bukarestben, az egyetemen szakdolgozatot írnak belőle, szinte hihetetlen. Gondolj bele: ha ’84-ben valaki ezt mondja nekem, szemberöhögöm. Érzelmileg a román kiadás volt számomra a legfontosabb, ennek volt a legnagyobb tétje. Lehet-e a nagyon fontos, kölcsönösen mindkét oldalt érintő dolgokról írni, beszélni, meg lehet-e találni azt a hangot, ami tényleg hiteles, érthető és elfogadható mindkét oldalon, anélkül hogy aktuálpolitizálós prózát írna az ember? Hála a Jóistennek, kiderült, hogy igen. Nagyon fura állatok vagyunk mi, nagyon furcsán működünk. A szélsőségek mindig szélsőségeket hívnak életre, csak az nem teljesen egyértelmű, hogy a két szél közül melyiket. Ha egyszer pofán vágnak a magyarságodért, akkor ez két szélsőség felé vihet el: te is pofán vágsz mindenki mást, ez az A változat. A B változat pedig az, hogy „Na ez az, amit soha, senkivel többet. Se más veled, se te mással!” És hogy melyik változat felé térsz el, nincs ahonnan kiszámolni, én sem tudom, hogy nálam miért az utóbbi következett be. Egészen biztos, hogy nem azért, mert olyan szép és nemes és okos vagyok, hanem számomra is láthatatlan okok miatt. Ha egy szöveg tényleg tud működni a túloldalon, a román oldalon, akkor annak olyan az olvasata, mint amilyet szántam neki. És ez számomra nagyon fontos. Mindennek köszönhetően születtek irodalmi ismeretségnek induló, de azon már jóval túl levő barátságok: Filip Floriannal például, aki a kortárs román irodalom egyik legfontosabb prózaírója. 
– Fotográfusként is letetted a névjegyed, de ez az az éned, amit kevesebben ismernek.
– Nem véletlenül. Fotográfusként ugyan nagyon sokat dolgozom, de a képeimből kevés került nyilvánosságra. Alkalmazott fotográfiával nem foglalkoztam, nem voltam divatfotós, reklámfotós, sajtófotós. Az egy olyan része a fotográfiának, ami alkatilag tőlem idegen, nem tudnám jól művelni. Én egy nagyon szubjektív fotográfiát csinálok, és ahhoz képest, hogy milyen kevés képet adtam ki a kezemből, panaszra semmi okom. Három éven keresztül megkaptam Pesten a Pécsi József fotóművészeti alkotói ösztöndíjat, amit úgy ítéltek nekem, hogy előtte egyetlen kiállításom volt Budapesten, ’96-ban. A pályázatra úgy adtam be a képeket, hogy fénymásolatokat készítettem róluk, és megírtam, hogy az eredetit nem adom ki a kezemből. Nemrég megjelent a legújabb könyvem, így a következő pár év a fotográfiáról fog szólni, az anyagok feldolgozásáról.
– Amikor fényképezel, az írói éned teljesen kikapcsol?
– Azért nem kapcsol ki, mert nekem nincsen írói énem, ahogy nincsen fotográfusi sem. Az írói én egy átgondolt, strukturált tudatosságot, permanens írói öntudatnál levést jelent, ami valószínűleg sokaknál megvan, de belőlem teljességgel hiányzik. A nyugalommal kapcsolatban például sokan mondják, hogy a könyv megírását el sem tudják képzelni másképp, mint hogy én azt kockás papíron előre kicentiztem. Föl sem merült. Ha nekem előre el kéne készítenem egy szerkezeti vázlatot, amit szépen lassan felöltöztetek, megbolondulnék! Létezik amúgy ilyen, ez egy teljesen legitim dolog, csak én nem így működöm. Az, ami utólag egy nagyon pontos, átgondolt struktúrának tűnik, gyakorlatilag úgy született meg, mint egy feltételesen szabad asszociáció. Jött és írtam. Nincs írói énem, fotográfusi énem – van egy látásom, ami olyan amilyen. Amikor sikerül, és jönnek a szavak, akkor írok, amikor pedig nem, akkor fényképezek. 
– A színházhoz hogyan találtál el? Most rendeztél először, de nem ez az első színdarabod.
– A Rendezés a három és feledik, mert írtunk egy négykezest is Kemény Istvánnal, amin jól össze is vesztünk. Vásárhelyen gyerekkorom utolsó pár esztendejét a színművészeti egyetem mellett töltöttem, a Köteles utcában laktunk. A Stúdió Színház vészkijárata a mi udvarunkra nyílt. Kétballábas gyerek lévén keveset fociztam a többiekkel az utcán, ehelyett inkább bent ültem a próbákon. Volt olyan darab, aminek szinte az összes próbáját és előadását végignéztem. Sőt, egy ilyen drámából érettségiztem: magyar irodalomból a tétel egy szabadon választott, XX. századi drámaelemzés volt. És anélkül, hogy különösebben fontolgattam volna, hogy olyat illene választani, amit olvastam, Dürrenmatt Pillanatkép egy bolygóról című drámáját elemeztem. Két szépséghibája volt a dolognak: egyrészt soha az életben nem olvastam a darabot (de az összes előadását végigültem), másrészt, hogy ez a darab kötetben nem jelent meg. Lett is baj belőle.
Ez volt az első, szorosabb kapcsolat a színházzal. Később, ’89–’90-ben az első feleségemmel színházban ismerkedtem meg, és egy rövid időre eltévedtem a Fodor Tamás vezette Stúdió K színházhoz, gyakorlatilag véletlenül. Ez egy fél évig tartott. A következő A nyugalom első, magyarországi színházi bemutatója volt a budapesti Nemzetiben, Garas Dezső rendezésében. Megjelent az erősen színházhoz kötődő regény, és Budapesten egyszer csak azzal szembesültem, hogy színészkörökben nagyon fontos könyvvé vált. Nagyon sok színész olvasta, olyanok, akikkel azelőtt nem volt személyes kapcsolatom. Jöttek, megkerestek, beszélgettünk. Schwajda György, a budapesti Nemzeti első igazgatója kért meg, hogy írjam meg a színpadi változatot a színház számára, és azt rendezte Garas. A három hónapig tartó próbafolyamatnak szinte az összes próbáján részt vettem. Udvaros Dorottya játszta a főszerepet, kőkemény meló volt. Voltak tehát kapcsolódási pontjaim, és amikor megnéztem a Tompa Miklós Társulat által színre vitt A nyugalmat, egy beszélgetésen kiszaladt a számon, hogy egyszer az életben szeretnék rendezni. Keresztes Attila meghallotta ezt a mondatot, és meghívott rendezni Marosvásárhelyre.
– És ezzel egy kerek ívet leírt a történeted. Gyerekként elindultál a Köteles utcából, a Stúdió mellől és visszatértél majdnem ugyanoda. Úgy, hogy már a saját darabodat rendezed… Ez nagyon ritka egy ember életében.
– És teljesen valószínűtlen. Radu Afrim A nyugalom rendezése közben meg is jegyezte, hogy ahhoz képest, hogy Bukarestben mennyien ismerik a regényt, Vásárhelyen szinte ismeretlen. Volt ennek számomra egy olyan keserűsége, amit hangosan soha nem mondanék el, mert úriember vagyok. De azt látom, hogy a színészeknek is fontos, mindegyikünk küzd, kínlódik, remélem, hogy vállalható lesz az előadás.
– A sajtótájékoztatón azt nyilatkoztad, hogy a legnagyobb fal, az, hogy nem fognak elfogadni, leomlott. Hogyan sikerült ezt a valószínűleg nem is létező gátat áttörni?
– Mindenkinek van egy önképe, és ez az önkép elég sok helyen sántít. Az írás magányos dolog. Akkor, abban a pillanatban nincs helye ott senkinek, sem szerelemnek, gyereknek, semminek. És ha van közösségi munka, akkor a színház maga az. Ha úgy éled az életed, hogy ülsz a sarokban és írsz, akkor anélkül, hogy gondolkodnál róla, kialakul benned az a kép önmagadról, hogy te csak erre vagy alkalmas. Én most valamiféle ördögi körbe, csapdába kerültem. Azt gondoltam – egyébként okkal – magamról, hogy a közösségi munkára való alkalmatlanságom egy pár, nem kifejezetten szimpatikus tulajdonságomból fakad. Például nagyon uralkodó típus tudok lenni, ráadásul váratlanul. Fizikai agressziónak nyoma nincs, de egy pillanat alatt olyan aurát tudok teremteni magam körül, hogy utána én szégyellem magam. És ez nekem legalább annyira pocsék, mint azoknak, akik ott vannak körülöttem. Ezzel nagyon sokat küzdöttem az idők során, és most néha olyan helyzetben találtam magam, hogy épp erre lenne szükség. Eltökélt szándékom volt az első pillanattól kezdve, hogy nem akarok ilyenfajta hierarchiát, miközben a színház pont ezt követeli. A színháznak a lényegéhez tartozik, enélkül nem tud működni. És amikor egyetlenegyszer szakadt el a cérna, és épp csak felszisszentem, P. Béres Ildikónak felcsillant a szeme, hogy na végre, mondjad, szidjál! De én nem akarok üvölteni, nem akarok szétszedni senkit, maradjunk inkább a pozitív megerősítésnél. Tudom, hogyan dolgoznak rendezők, hogyan gyötrik, tapossák a színészeket, akik utólag hálásak nekik ezért. Én pedig úgy döntöttem, hogy ezt nagyon másképpen fogom csinálni. 
K. Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

2016. április 13.

Tisztújítás az EMKE szervezetében
Fekete Réka veszi át a megyei elnöki munkakört
Szombaton, április 9-én került sor Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület országos közgyűlésére. Rendhagyó módon kezdődött, a résztvevők a Házsongárdi temető kapujában találkoztak, és megkoszorúzták az EMKE „nagyjainak” – Sándor József, Kötő József és Guttman Mihály – sírját. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében dr. Széman Péter elnök megnyitója után Fodor Tamás Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja, illetve Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke az RMDSZ nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Lakatos Mihály, az Emberi Erőforrások Minisztériumának osztályvezetője tartott előadást Otthon a nyelvben, kultúrában címmel aktuális kisebbségi kérdésekről.
A beszámolók és a hozzászólások után került sor az új vezetőség megválasztására. Az EMKE országos elnöke továbbra is dr. Széman Péter orvos maradt, a főtanácsosi tisztséget a szatmárnémeti Muzsnai Árpád, eddigi partiumi alelnök tölti be. A többi 11 elnökségi tag közül három új, közöttük az aradi Fekete Réka.
Délután került sor az idei EMKE-díjak átadására színész, újságíró, vállalkozó, néptáncoktató, könyvtáros, művelődésszervező kategóriákban, illetve idén először adták át a Kötő József-díjat. Ez utóbbit Bognár Levente Arad város alpolgármestere kapta, aki tisztsége révén hathatósan hozzájárul a magyar közösség közművelődési életének anyagi fenntartásához, illetve ezeknek szellemi támogatója. A dí átadások után az elnök megköszönte Matekovits Máriának 25 éves aradi- és erdélyi tevékenységét, díszoklevél kíséretében az EMKE örökös tagja címet adományozta a visszavonuló országos alelnöknek.
Az ünnepség fényét nagyban emelte a Guttman Mihály nevét viselő pedagógus kórus énekeivel. Az egyetlen erdélyi magyar pedagógus énekkar munkájával akár példa is lehetne más megyék irányába.
Az EMKE Arad megyei elnöki munkakörét a közeljövőben veszi át Fekete Réka, a Kamaraszínház produkciós és művészeti titkára.
Matekovits Mihály
Nyugati Jelen (Arad)

2016. szeptember 23.

Erdélyieket is díjaztak (Színikritikusok Díja 2016)
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának A nyugalom című, Radu Afrim rendezte produkciója kapta a legjobb előadásnak járó elismerést a Színházi Kritikusok Céhének szerdai díjátadóján a Budapest Bábszínházban, ahol az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit jutalmazták. A kitüntetettek sorából nem mAradt ki a Sepsiszentgyörgyi színház sem, legjobb jelmez díját Bajkó Blanka Aliz, az Úrhatnám polgár című előadás jelmeztervezője vehette át.
A színházi kritikusok 1979 óta minden évben díjakkal jutalmazzák az elmúlt színházi évad legjobb teljesítményeit. Az ünnepélyes díjátadó gála szeptember 21-én, a magyar dráma napján zajlott le olyan rangos művészek közreműködésével, mint például Békés Itala, Csomós Mari, Molnár Piroska és Bodrogi Gyula. Tizenöt kategóriában adtak át független szakmai díjaikat a színikritikusok a 2015–2016-os évad legjobbjainak.
A Színházi Kritikusok Céhének tagjai legalább kilencven premier megtekintése után töltötték ki a szavazólapot: eredményhirdetésre a Novák Eszter rendezte műsorban került sor. Ugyancsak itt adták át a Színházi Dramaturgok Céhe által Az Évad Legjobb Magyar Drámájának járó elismerést is. A díjat, amelyet Esterházy Péter Mercedes Benz című darabja nyert el, a közelmúltban elhunyt író özvegye vette át.
A kritikusoktól Pintér Béla A bajnok című darabja kapta a legjobb új magyar dráma díját. Hatodik alkalommal adtak át életműdíjat: Törőcsik Mari, Senkálszky Endre, Zsámbéki Gábor, Fodor Tamás és Molnár Piroska után ezúttal Székely Gábor rendező vehette át a Varga Viktor ötvösművész által készített kitüntetést.
A legjobb előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Radu Afrim rendezte produkciója, A nyugalom lett. Ugyanez az előadás nyerte a legjobb díszlet díját is – Adrian Damian munkájáért –, holtversenyben a Proton Színház Látszatéletének Ágh Márton tervezte díszletével. A legjobb rendezést, ahogy tavaly, úgy idén is a Nemzeti Színházban látták a kritikusok. Ismét Zsótér Sándort jutalmazták, most a Galilei élete című Brecht-darab színreviteléért. Zsótér mellett a főszereplője is ráduplázott tavalyi díjára: Trill Zsolt vehette át a legjobb férfi főszereplőnek járó, tortaszeletre emlékeztető, csokoládéból készült díjat. Zsótér-rendezésben tűnt ki a legjobb női mellékszereplő is: Csombor Teréz, aki a Kecskeméti Katona József Színház Macska a forró bádogtetőn előadásában nyújtott alakításával érdemelte ki az elismerést. A legjobb női főszereplő egy független színházi előadásból került ki: Tenki Réka az Egyasszony című egyszemélyes darab (Orlai Produkciós Iroda – FÜGE) előadójaként lett díjazott. A legjobb férfi mellékszereplő Tasnádi Bence a Katona József Színház Az Olaszliszkai című előadásából. A legjobb kommersz előadás rendezőjeként Mark Bell vette át az elismerést, a Centrál Színház Ma este megbukunk című produkciójáért. A legjobb független színházi előadás a Hegymegi Máté rendezte Kohlhaas, a Zsámbéki Színházi Bázis, a Szkéné Színház és a szegedi MASZK Egyesület közös produkciója.
A legjobb gyerekelőadás az ESZME és a Vaskakas Bábszínház összefogásával született: Az időnk rövid történetét Hoffer Károly vitte színre. A legjobb jelmez díját a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgárának tervezője, Bajkó Blanka Aliz kapta. A legjobb színházi zene Kákonyi Árpádé, az Örkény Színház Mesél a bécsi erdőjének muzsikusáé. A legígéretesebb pályakezdő címet Kovács D. Dániel nyerte el, különdíjban pedig a Tünet Együttes Sóvirág című, Szabó Réka rendezte előadását részesítették a színikritikusok.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 24.

Akik megélték a Kalotaszegi krónikácskák történeteit
Reformáció 500 éve, könyvbemutató és Magyar Kultúra Napja Kalotaszegen
Nagyszabású találkozóra gyűltek össze a hétvégén Zsobokon a kalotaszegiek, a szilágyságiak és a kolozsváriak. A Kalotaszegi Református Egyházmegye szervezte találkozó gerincét a Kovács Kuruc János szerkesztésében megjelent Kalotaszegi krónikácskák című könyv bemutatása képezte, amelyet egybekötöttek a kalotaszegi egyházmegye 500 éves a reformáció jubileumi ünnepségsorozatának megnyitójával, továbbá a Magyar Kultúra Napjának méltatásával. A vendégek a házigazda zsobokiakkal együtt közel kétszázan ünnepelték együtt ezt a hármas eseményt.
Köszöntötte az egybegyűlteket Vincze-Minya István, a kalotaszegi református egyházmegye esperese, és megköszönte a zsobokiaknak, hogy otthont adtak ennek a jeles eseménynek. Méltatta annak legnagyobb erejét, ami nem más, mint példaértékű összefogásuk és összetartásuk. Köszöntötte a lelkész kollégákat, presbitériumokat, az Erdélyi Egyházkerület részéről nagytiszteletű Kiss Tibor püspöki titkár urat és feleségét, akik tolmácsolták nagytiszteletű Kató Béla püspök úr üdvözletét és jókívánságait.
Feladatunk hirdetni: miért fontos Kalotaszeg
„Ötszáz éves a reformáció, a mozgalom, amelynek a legnagyobb vívmánya visszatérés Istenhez. Visszahozta az anyanyelvű igehirdetést és a könyvnyomtatást, hiszen első reformátoraink anyanyelvű bibliákat nyomtattak, és úgy érzem, méltó ez a könyvbemutatóval összekötött találkozó az 500 éves jubileumi emlékévhez, melynek megünneplését itt szeretnénk elkezdeni Zsobokon” – nyitotta meg a rendezvényt Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, aki hitvallással zárta beszédét: „Hiszek az Istenben, hiszek egy Hazában, és hiszek Magyarország megmaradásában…”
Barta István zsoboki lelkész Joel próféta 1:3 igei versével üdvözölte az egybegyűlteket, mely hűen tükrözi a találkozó lényegét: „Beszéljétek el fiaitoknak, fiaik meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek.” A lelkész így szólt: „Ez a mi feladatunk, és ennek a könyvnek is ez a rendeltetése. Hogy az, ami egyszer megtörtént, az, ami hozzánk tartozik, az, ami kalotaszegi hagyomány, az leíratott. És azért íratott le, hogy a mi fiaink is megtudják azt, hogy miért fontos nekünk mindaz, ami Kalotaszeg. Legyen ez egy feladat nekünk, hogy fiainknak ezt továbbadjuk, hiszen csak így fog tudni megmaradni a mi hagyományunk, amely olyan fontos, és amely összetartja a nemzedéket, a népet.”
Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke kiemelte: örömmel tölti el a kalotaszegi templomok jó állapota, hogy nagyok a gyülekezetek, aktív a közösségi és hitélet. Elmondása szerint a kalotaszegiek az idők során megtanulták, hogy nem adhatják fel, hogy összetartással, összefogással és cselekedetekkel kell tenniük azért, hogy az ifjúság, az unokáink megmaradhassanak annak, aminek születtek. „Amíg ilyen szép számban tudunk találkozni, addig biztos a megmaradásunk ezen a földön, ahol születtünk” – zárta köszöntését a képviselő úr.
A kultúra ápolásának fontosságáról beszélt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke: „Mi itt, Kalotaszegen, azért maradunk meg, mert templomba járunk, magyarul beszélünk, azokat az énekeket énekeljük, és azokat a táncokat járjuk, melyek a sajátjaink, amelyek mindenkitől megkülönböztetnek bennünket. Ez tartja bennünk az életet, a lelket, és ez tartja bennünk a magyarságunkat. A mi kultúránkra építve tudjuk biztosítani azt, hogy nekünk is és a gyerekeinknek is Erdélyben legyen a jövő.” Elmondta, hogy ezen kulturális kincsek egybegyűjtésére és megőrzése céljából hozta létre az RMDSZ az Erdélyi Magyar Értéktárat.
Szilágyi Róbert, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke méltatta az itt élő emberek őrzői mivoltát, hogy nagy gonddal és szeretettel vigyáztak arra, amit az elmúlt századokban őseinktől örököltünk. „Nekünk, szilágyságiaknak mindig példaértékű a zsoboki közösség és Kalotaszeg. Bárhol van lehetőségünk, mindig elmondjuk, dicsekszünk is ezzel a gyönyörű településsel, amely a magyar megmaradásunk egyik talán legpéldaértékűbb helyzetét és példáját mutatja az elmúlt 25 évben” – mondta.
Fodor Tamás, Magyarország kolozsvári konzulja megköszönte a magyarságnak azt a példaértékű összefogását, amelyről december közepén, a parlamenti választások idején tett tanúbizonyságot. „Azt gondolom, ha helyben, ilyen kis közösségekben megvalósul az összetartozás, az összefogás, és meg tudja mutatni a magyarság az erejét ilyen kicsiben, akkor a magyar politikumnak egyszerűen kötelező ugyanazt tennie” – vélekedett.
Megtartotta a magyar nyelvet Erdélyben a reformáció
Vincze-Minya István esperes áttért a Kalotaszegi krónikácskákcímű könyv bemutatására, amit tanítók, lelkészek, tanárok és egyszerű falusi emberek írtak. Elmondta, hogy bár a könyv kiadása körül rengeteg nehézség merült fel, mégis nagy öröm számára, hogy mostanra az első nyomtatás elfogyott, utánnyomást kell kérni a nyomdától, ami arra utal, hogy vállalkozásukat áldás kíséri, és valami olyat sikerült létrehozniuk a szerkesztőknek, ami hiánypótló a Kalotaszegről szóló írások között. Ezután felolvasta a könyvhöz írott áldását. „...Ez a vidék Kalotaszeg, amely sajátos helyzetére nézve történelmében talán halálra ítélt, mégis élni, küzdeni akaró nép és föld, és amelynek Istentől megáldott jövője van... Ezen falvak pár kilométerre vannak egymástól, és egységes magyar szigetvilágot alkotnak a nagy román tengerben. Ennek a mesterségesen felduzzasztott tengernek a hullámverései fenyegetően és szüntelenül ostromolják e szigetet, és ha kellőképpen nem óvjuk és őrizzük írott formában is e csodálatos vidéknek a múltját, jelenét és reményteljesebb, szebb jövendőjét – mindezért mi napjainkban előbb fogjuk megfizetni a keserves árat”. (Kovács Kuruc János: „Kalotaszegi krónikácskák – Vincze-Minya István: Áldás”).
A reformációnak a magyar nyelvűség Erdélyben való megtartásában játszott szerepét méltatta Péntek János professzor, aki szintén nagy szerepet vállalt ennek a könyvnek a szerkesztésében. Mint mondta, a reformációnak köszönhetően a magyar nyelvű istentiszteletek, a magyar nyelvű biblia és a zsoltárok állandóan jelen voltak az emberek életében. Beszélt még Kalotaszeg kultúragazdagító jelentőségéről. Ami a magyar kultúrának az egyik legfontosabb része, a magyar népművészet, azt először itt fedezték fel, és itt írták le. „Most sokkal több reményünk lehet a megmaradásra, de remény csak akkor van, ha van erő és akarat is” – mondta. A könyvhöz ő írta az ajánlást. „Krónikácskák: idő és tér mozaikdarabjait, kalotaszegi helyi szerzők helytörténeti írásait találja ebben a könyvben az olvasó. A mozaikdarabok kerete: Kalotaszeg történelmi időkerete, hozzávetőleg nyolc évszázad, és Kalotaszeg térbeli kerete: Csucsától Kolozsvárig, Magyarvalkótól Magyarzsomborig... A »krónikácskák« a jelenbe ívelő múltról szólnak. Többnyire valamelyik kalotaszegi falu több évszázados múltjáról, a templomról, esetleg az oktatásról, az egyház helyi közösségéről, papjairól... Ma is meríthetünk a »krónikácskákból«: a példa erejét a közös cselekvéshez.”
Nincs országtörténet helytörténet nélkül
Kovács Kuruc János szerkesztő elmondta: vannak falvak, amelyeknek egyáltalán nem volt megírva a monográfiájuk. Ezeket a szerkesztőtársakkal elosztották egymás között, és pótolták a hiányt. Így jött létre annak a 48 településnek a leírása, ami megtalálható a könyvben. „Örülök, hogy sikerült az emberekben valami olyan húrt megpendíteni, amit a magukénak éreznek” – mondta a szerkesztő, majd felolvasta a könyv szerzőinek listáját. Beszédét azzal fejezte be, hogy mindenekfelett az emberek ügyszeretete és egymás szeretete kell legyen az első...
– Példaértékű ennek a könyvnek a megjelenése. Kalotaszeg büszke lehet magára, mert nem pusztán csak arról van szó, hogy a kalotaszegi népművészetet fedezték fel és abból megmerítkezve, az új magyar stílus, a szecesszió kialakult, hanem arról is, hogy itt ez a jobbágy eredetű paraszt közösség, Kalotaszeg, a népi kultúrának minden területén csúcsteljesítményre volt képes. A fafaragástól a szőttesig, a népzenétől a néptáncig minden megtalálható gazdag népi kultúrájában. És ilyenre az egész Kárpát-medencében nem találunk példát – mondta Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutató Központ Néprajztudományi Intézetének igazgatója.
Egyed Ákos professzor a helyi kultúrának az összmagyar kultúrában játszott jelentős szerepét emelte ki. Üdvözölte, hogy a magyar kultúra napját ilyen értékes könyvvel köszönthetjük, mint a „Krónikácskák”. Hangsúlyozta a „Felszállott a pává”-hoz hasonló kezdeményezések fontosságát, hiszen egy ilyen megmérettetés lehetőséget ad arra, hogy a széles közönség megismerjen egy-egy ilyen helyi kultúrát. Kiemelte, hogy az idei győztes mérai tánccsoport révén a kalotaszegi kultúra beköltözött az otthonába, és reméli, sok mindenki más otthonába is.
– A helytörténetírás értéke nagyot nőtt az utóbbi időben, mert kiderült, hogy helytörténet nélkül nem hiteles az országos történet sem. A kultúra és a közösségszervezésnek az ötvözete, ez az, ami sok mindenben hozzájárulhat a magyarság mentéséhez, annak az erősítéséhez. Van egy világkultúra, egy összemosódó kultúra, ugyanakkor minden közösség szeretné felmutatni, hogy vagyok én is, vagyunk mi is, van múltunk, és legyen jövőnk is. Ezért vagyunk itt, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik megírnak egy-egy ilyen könyvet, és arra kérjük a kalotaszegi népet, éltesse ezt a nagy értékű hagyományt, és járuljon hozzá ahhoz, hogy sok-sok száz év múlva is emlékezzenek arra, hogy volt, van és lesz Kalotaszeg az értékteremtő népével együtt... – mondta Egyed Ákos.
A Gáspár Attila vezette citeraegyüttes fellépése alatt a jelenlévőknek a helyiek frissen sült kürtőskaláccsal kedveskedtek, majd Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifjú művésze bemutatta Kalotaszegi Nagyírásos című műsorát, melyben Varga István, „Kiscsipás” bánffyhunyadi prímás volt segítőtársa. Fellépett még a Zsoboki Hagyományőrző Néptánccsoport kalotaszegi legényessel, csárdással és szaporával. A fellépők sorát a szilágybagosi Mákvirág férfi dalárda zárta, akikkel a közönség együtt nótázott. A helyiek finom vacsorával és desszerttel kedveskedtek a vendégeknek, a nótás kedvűek Varga István „Kiscsipás” prímás kíséretében kalotaszegi és szilágysági nótákat énekeltek.
BECSKE ADRIENN
Kalotaszegi krónikácskák /Művelődési Egyesület – Szentimrei Alapítvány, Sztána/
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-15




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék