udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Forró Lajos

2006. július 18.

Megrendezték az első délvidéki nemzeti tábort Palicson, ahová az Egyesült Magyar Ifjúság hívta a fiatalokat. Palicson, a Szabadka melletti fürdővároskában történt talán a legtöbb magyarellenes támadás, itt ugyanis nagyon sok idegen szerb bevándorló telepedett le a délszláv háború után.  Az aracsi pusztatemplom, a tatárjárás előtt épült bencés kolostor maradványa mára Délvidék szimbóluma lett. A topolyai Sarlós Boldogasszony templom Délvidék legnagyobb katolikus temploma, Törökbecse temetőjében pedig áll az 1848–49-es forradalomra emlékeztető Hungária-szobor.   Az Egyesült Magyar Ifjúság rendezvényén kizárólag Délvidékről esett szó, a Vajdaságról nem. A Vajdaság kifejezés a terület szerb közigazgatási nevének (Vojvodina) magyar visszafordítása. Sajnálatos, hogy a délvidéki négy magyar párt közül három – kivétel a Magyar Polgári Szövetség – vajdaságinak nevezi magát.      A táborban, melynek védnöke Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő volt, az előadók között volt Wittner Mária halálraítélt szabadságharcos, parlamenti képviselő, aki ötvenhatos élményeiről és a megtorlásról mesélt. A fiatalok a rovásírással is megismerkedhettek Friedrich Klára és a Demokrata munkatársa, Szakács Gábor irányításával. Matuska Márton újvidéki író, újságíró és egy fiatal történész, Forró Lajos előadást tartott az 1944–45-ös délvidéki vérengzésekről, melyekben negyven-ötvenezer magyart mészároltak le a szerb partizánok. Matuska Márton leszögezte, a szerbekkel ellentétben a délvidéki magyarság számára 1941 húsvétja volt a felszabadulás, 1944-et pedig újbóli megszállásként élték meg. Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szaktudós, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának tagja és újvidéki kollégája, dr. Bozóki Antal a magyarság jogvédelmének lehetőségeit vitatták meg. Szó esett a magyar élet legalapvetőbb kérdéséről, a népesedési helyzetről, Vincze Gábor történész pedig a történelem egyik ismeretlen epizódjáról, a ma is Magyarországhoz tartozó Deszken helyi szerb partizánok által elkövetett gyilkosságokról emlékezett. Az Egyesült Magyar Ifjúság is bemutatkozott a táborlakóknak. Maurer Oszkár elnök, Strahl Zoltán alelnök és a testvérszervezet Erdélyi Magyar Ifjak elnöke, Soós Sándor beszámoltak tevékenységükről és hitvallásukról. Andrási Attila, a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház vezetője, a Délvidéki Magyarok Közösségének elnöke és Rácz-Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke kemény szavakkal ostorozták a legnagyobb délvidéki magyar pártot, a Vajdasági Magyar Szövetséget. A hallgatóság megismerhette annak a temerini verekedés részleteit, melynek következményeként öt magyar fiatalt összesen hatvanegy év fegyházzal sújtott a szerb bíróság. Két évvel ezelőtt egy részeg szerb férfi öt magyar fiatallal is összetűzésbe került, s ezek alaposan helybenhagyták. A fiatalokat gyilkossági kísérlettel vádolták, noha nem is mind ismerték egymást előtte, s az eljárás során számos törvénytelenség történt, az anyanyelvű beszélők megtiltásától kezdve bizonyítékok meghamisításáig. A magyar fiúk végül súlyosabb büntetéseket kaptak, mint a Hágában tömeggyilkosságokért elítélt szerb háborús bűnösök némelyike. A példátlan ítéletet a semmítőszék is helybenhagyta. A szerb jogrendre jellemző, hogy a temerini fiatalokat elítélő bíró azóta maga is börtönbe került korrupció miatt, de rács mögött van az a szerb férfi is, akit a magyar fiatalok megvertek. Őt fegyveres rablásért ítélték el. Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állandó bizottságának jegyzője az erdélyi és a délvidéki autonómiatörekvéseket hasonlította össze, megemlítve, hogy Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja még csak föl sem vetette az önrendelkezést. Fellépett a székelyföldi TransylMania, ők először játszottak Délvidéken.    /I. Gy.: Nemzeti tábor Palicson. Éledő Délvidék. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 18./

2009. november 2.

1944 őszén, illetve a következő év elején a Délvidéken a szerb partizánok egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 40 ezer magyart végeztek ki. Erről a vajdasági magyar családokban, csakúgy, mint a hatalmon lévők körében, sokáig hallgattak. A jugoszláv történetírás letagadta, illetve szükséges igazságtételként állította be „a fasiszta magyarok és a kollektív bűnösnek nyilvánított ugyancsak fasiszta németek elleni megtorlásokat”. Az utóbbi 15–20 évben örvendetesen megszaporodtak az 1944–45-ös atrocitásokkal foglalkozó tényfeltáró kiadványok, közöttük is a monografikus igényű helytörténeti és régiótörténeti jellegű munkák. Mojzes Antal, dr. Mészáros Sándor, Forró Lajos, Teleki Júlia, Szloboda János, Matuska Márton, Csorba Béla, de mások is kísérletet tettek arra, hogy a maguk környezetében végzett kutatással hozzájáruljanak az igazság feltárásához. Ez nem könnyű, mert a felelősök és csatlósaik több évtizeden át mindent megtettek, hogy a tényeket eltüntessék, megsemmisítsék, eltitkolják és meghamisítsák. Ezt bizonyítja, hogy a csúrogi magyar áldozatok maradványait a dögtemetőből titokban máshova szállították, a tömegsírok egy része fölé a hatvanas években autóbusz-pályaudvarokat építettek, esetleg szeméttelepet létesítettek a helyükön. Szerbiában a levéltári anyagok jó része még ma is hozzáférhetetlen. Temessük el ezeket az embereket tisztességesen – mondja Forró Lajos magyarkanizsai származású, Szegeden élő történész, aki nemcsak könyveket írt és filmet készített, de bírósági úton próbálja elérni az ártatlanul kivégzett nagyapja rehabilitálását. Teleki Júlia helytörténész, több kötet szerzője, akinek az édesapját a csúrogi dögtemetőben hantolták el, maga pedig egyévesen a faluból kitelepített magyarok között volt, már csak azt szeretné hivatalosan hallani, hogy a szörnyűségek valóban megtörténtek. És egy tartós emléktáblát a vesztőhelyen, amelyet végre nem rombolnának le a vandálok, mint ahogyan eddig tették a hozzátartozók által felállított keresztekkel. A vajdasági képviselőház is pénzelt egy több évig tartó kutatást, eléggé felemásra sikeredett az eredménye. Az igazság felé vezető úton címmel mutatták be nemrégiben. (Az anyagot nagyon kevesen láthatták, mert a többkötetes kiadvány kilenc, az adatokat tartalmazó CD pedig 120 példányban készült el, ami egyszerűen nevetséges.) A szerzők, akik az 1941 és 1948 közötti időszakot vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy több mint százezer embert likvidáltak, közöttük 4600 magyart. Ezzel kapcsolatban Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke is megjegyezte, hogy a munka nem fejeződött be és a lista korántsem teljes. Személyes példaként hozta fel, hogy a saját nagyapját sem találta meg a névsorban. A legfontosabb annak a kimondása, hogy 1944 őszén és 1945 elején különös kegyetlenséggel elkövetett, törvénytelen népirtás zajlott, Tito tudtával és parancsára. /Tóth Lívia: Hatvanöt év után. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./

2017. január 28.

Gulág-jelenség: Egy háború, és ami utána következett – kényszermunkatáborok, börtönök
A Szabadság jelen melléklete folytatása és kiteljesítése annak a tudományos konferenciának, amelyre tavaly november 10-én került sor a Minerva Művelődési Egyesület (MME), illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye (SzCsE) által fenntartott szegedi Gál Ferenc Főiskola (GFF) szervezésében, és amelynek középpontjában a 20. század kommunista államainak egyik legfőbb elnyomó intézménye, a röviden Gulágnak nevezett munkatáborok rendszere állt.
Az akkori előadások és az általuk kiváltott érdeklődés azt bizonyította, hogy a Gulág Emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával tanulmányozott téma a tudományos konferencia szűk kereteinél jóval nagyobb figyelmet, kitekintést és részletezést érdemelne, hiszen a diktatúra bebörtönzött vagy munkatáborokba internált rengeteg áldozata között felmenőink is szép számmal képviselve voltak. A Gulág-rendszer félelmetes hazai és szovjetunióbeli lágereibe magyarok és magyar zsidók is bőven eljutottak, szenvedéstörténetük azonban történelmünknek mindmáig kevésbé ismert része.
Így fogamzott meg az a gondolat, hogy a konferencián elhangzott előadásokból és szakemberektől kért, további részleteket feltáró tanulmányok rövidített változataiból különszámot állítsunk össze, illetve hogy a konferenciára és a jelen kiadványhoz elkészült tanulmányokat, az érdekelt közönség számára, napilapunk internetes honlapján teljes terjedelmükben is közzétegyük. Ennek a folyamatnak a nyomán adjuk ma át olvasóinknak ezt a kiadványt, amely a SzCsE, a GFF és a MME közös emlékszáma, illetve teljes terjedelmű, kötetnyi anyagot kitevő internetes összeállításunkat, a www.szabadsag.ro honlapon.
Rendkívül fontosnak tartottuk a meghurcolt ártatlan emberek áldozatának felmutatását, hogy az újabb, fiatalabb generációk a hasonló csapdahelyzeteket könnyebben felismerhessék, és elkerülésük érdekében jóval hatékonyabban felléphessenek. Avégett, hogy ilyen gyilkos kegyetlenségek soha többé ne fordulhassanak elő.
Összeállításunk a témakör igen érdekes részleteire mutat rá. Áttekintjük benne a szovjet Gulág történelmét és rendszerét, a német területen működő szovjet táborokéval együtt, továbbá a Gulág-mintára létrehozott romániai börtönök és lágerek világát, s ennek vonatkozásában bemutatjuk A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát is, amely Máramarosszigeten működik, az ottani egykori rémséges börtönben. (A teljes szovjet lágerrendszer megismerésének nagyon fontos és látványos segédeszközeként a https://gulag.memorial.de/ internetes portált ajánljuk azoknak az olvasóinknak, akik a témáról többet szeretnének megtudni.) Elemezzük ugyanakkor a második világháború végén szovjet fogságba került (magyarországi és erdélyi) magyar hadifoglyok, illetve az utcán és lakásaikban összefogdosott és a Szovjetunióba hurcolt civil lakosok sorsát, de ugyanakkor azokét a náci halál- és munkatáborokból kiszabadult magyar zsidókét is, akik útban hazafelé vagy immár itthon váltak szovjet foglyokká és jutottak újabb pokolba, a Gulágra. Végül, de távolról sem utolsósorban, ismertetjük a hazai és a magyarországi egyházak üldözésének és lefejezésének folyamatát, kiemelve a leginkább üldözött, a Vatikántól tűzzel-vassal elszakítani szándékolt római katolikus egyház néhány kiemelkedő erdélyi vezetőjének a sorsát, közöttük a hűségéért és a bátorságáért mártírhalállal fizető Boga Alajos egykori kolozsvári kanonok és pápai prelátus, későbbi gyulafehérvári általános helynök és titkos ordinárius kálváriáját is.
Szerzőink a téma kutatói és szakavatott ismerői. Horváth Attila magyarországi alkotmánybíró, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Botos János történész, a szintén budapesti Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense, Szakács Árpád publicista, kutató, Forró Lajos történész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa, Nyikita Vasziljevics Petrov orosz történész, a szovjet politikai elnyomó rendszer és titkosszolgálatok kutatója, a moszkvai Memorial tudományos igazgatója. A hazaiak közül Dobes Andrea és Fürtös Róbert máramarosszigeti muzeológus-történészek A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatai Múzeumának munkatársai, Papp Annamária és Benkő Levente pedig szintén történészek, kolozsvári újságírók, akik a témát ugyancsak évek óta kutatják.
Különszámunk tematikailag teljes áttekintésre törekedett, és közben arra, hogy elkerülje mindazokat a csapdákat, amelyekbe politikusok, újságírók, történészek és hatásukra egyszerű emberek is gyakran beleesnek. Tehát semmilyen összehasonlítás nem volt a célunk, sem a szenvedésé, sem az elnyomásé, sem a meghurcoltak vagy az áldozatok számáé. Hiszen minden ember élete egymagában véve hatalmas, megismételhetetlen és pótolhatatlan érték, és nem pedig morbid összehasonlítások tárgya. Elutasítjuk azt a negacionizmust is, amely a relativizálás eszközével operál, és amely a holokausztot és a Gulág-jelenséget egymással szembehelyezi. Tisztában vagyunk azzal, hogy a holokauszt az emberiség által ismert emberirtások között egyedi volt, fázisait és gyilkosságait államok által elfogadott törvények szabályozták, amelyek menekülést nem tettek lehetővé, és amelyek a zsidó népnek a teljes, jogilag és államigazgatásilag megalapozott és megfontoltan előkészített kiirtását célozták, ezzel tehát a Gulág-jelenséget összehasonlítani nem lehet és nem szabad. Annál is inkább, mert íme, kiderül e mellékletből is, hogy a Gulágra holokauszt-túlélők is szép számban kerültek.
Nincsenek bűnös népek, kollektív felelősség sincs. Az orosz népet sem vádoljuk. Tisztában vagyunk azzal, amit az 1941-es magyar hadüzenet után a magyar haderő az egykori szovjet területen művelt; az elkövetett bűnökért a szenvedőket megkövetjük. Mindezek tudatában mutatjuk tehát fel a Gulág-jelenséget, annak áldozatait, elsősorban az ártatlanul elpusztultakat, civileket, gyermekeket, asszonyokat, és ezzel a tudattal hajtunk fejet valamennyi áldozat emléke előtt. Reménykedve, hogy ilyesmi sem fog soha többé megtörténni.
Tibori Szabó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék