udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Fortéjos Deák Boldizsár

2007. május 12.

Gróf Bánffy Miklós politikusi és művészi tevékenységét egészen az 1989-es változásig lényegében negatívan ítélték meg, noha már a nyolcvanas évek elején megjelent egy könyve (a Reggeltől estig és a Bűvös éjszaka című kisregények) a Kriterion Romániai Magyar Írók sorozatában, s Magyarországon meghúzva, cenzúrázva kiadták regénytrilógiája első könyvét, a Megszámláltattált, de a teljes Erdélyi történet Nemeskürty István bevezető tanulmányával csupán a nyolcvanas évek végére jelent meg. Bánffy életművének feltámasztásában nem lehet eléggé hangsúlyozni Marosi Ildikó és Dávid Gyula szerepét. Kis Bánffy könyve után Marosi Ildikó a Polisnál meginduló Bánffy-életműsorozatban adta ki levelezését (Bánffy Miklós estéje), megjelent a trilógia, Huszonöt év címmel memoárjainak és memoár-töredékeinek, politikai tanulmányainak gyűjteménye, először válogatott, majd összegyűjtött elbeszélései, külön kötetben a Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, s legújabban Politikusportrék címmel Dávid Gyula bevezető tanulmányaival. Bánffy Miklós világa címmel végre megjelent Takács Péter monográfiája (Budapest, Kisebbségkutatás Könyvek, 2006), amely nem is annyira a művész, mint a politikus rehabilitálásával foglalkozik. Bánffynak a húszas évek elején külügyminiszterként döntő szerepe volt abban, hogy a trianoni döntéssel megalázott Magyarország a Népszövetség tagja lett. Bánffy Miklós erdélyi magyar arisztokrata család tagjaként fiatal korától politizált. A húszas években hazatelepedett azzal a román királynak tett ígérettel, hogy végleg felhagy a politizálással. Hazatelepedése után egy ideig mecénásként és művészként is a kisebbségi kultúrában tevékenykedett. A vád, hogy műkedvelő, mindvégig feje fölött lebegett. A negyvenes évek végén mindenéből kisemmizve, földönfutóként menekült Magyarországra, ahol hamarosan meg is halt. Írói szerepének megítélését rossz irányba befolyásolta Illés Endre 1964-ben a Kortársban közzétett, A dilettante című esszéje. /Bogdán László: Bánffy-reneszánsz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 12./

2012. augusztus 4.

Egy sokoldalú, reneszánsz művész (Bánffy Miklós életmű-kiállítása a múzeumban)
Kísérletező kedv
Néhány napja leplezték le Bánffy Miklós Csaba királyfit ábrázoló monumentális, gyönyörű ólomüvegfestményét, melynek terve 1933-ban készült el, az üvegképet Makkai András kolozsvári üvegművész készítette. A vitrálium mutatja Bánffy fáradhatatlan kísérletező kedvét, hiszen állandóan új és új területeket hódított meg.
Írt, rajzolt, politizált és jelmezeket tervezett, érdekelte a lótenyésztés, nagy műértő és műgyűjtő is volt, sajnos, bonchidai kastélyát a visszavonuló német csapatok 1944 októberében felgyújtották, és pótolhatatlan értékek vesztek oda. (Feltételezések szerint bosszúból, Bánffy németellenes diplomáciai ügyködései miatt; 1944 őszén Bukarestben járt, Maniuval tárgyalt a kiugrásról, meg akarta előzni, hogy Erdély hadszíntérré válva elpusztuljon, s a háborúból való kiugrásra akarta rábeszélni Horthyt is. Nem járt sikerrel. A többit tudjuk. Tudjuk?) A Csaba királyfi felavatását a múzeum dicséretes módon egy nagy Bánffy életmű-kiállítással is összekötötte. A magyar Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a sokoldalú és sok mindennel foglalkozó Bánffy életművének bemutatására vállalkozik. Hatalmas díszes kivitelezésű pannókon látható Bánffy családfája, a méltán erdélyi Versaille-nak nevezett bonchidai kastély. Láthatjuk Fr. Gall festményét a kolozsvári Bánffy-palotáról, majd Bánffy nagy érdeklődési színterei következnek, mindenekelőtt a színház és az opera. Jelmez- és díszlettervei, aztán a grafikus és könyvillusztrátor művei, de külön pannón mutatják be felesége, Váradi Aranka színésznő pályáját is, s egy másikon élete nagy szerelmének életét. Az Erdélyi történet című trilógia felejthetetlen nőalakját, Adriennt báró Bornemisszáné Szilvássy Karola ihlette, akihez Bánffy haláláig ragaszkodott, s aki a korabeli Erdély egyik botrányos arisztokrata nőalakja volt örökös mágnáspukkasztó hecceivel. Megkapó képet rajzol róla Marosi Ildikó a Bánffy Miklós estéje című könyvben, amely az író és lánya, Katalin levelezését s felesége, Váradi Aranka naplóját tartalmazza. Az Erdélyi történet keletkezéséről is külön pannó számol be, a Lovakról című értekezésről s Bánffy lótenyésztői tehetségéről is, aztán a politikus következik.
Igazi író
A leggazdagabb és egyik legősibb erdélyi család sarja. Egy emlékezetes anekdota szerint a nagy levéltáros, Kelemen Lajos így búcsúzott tőle a negyvenes évek végén a kolozsvári állomáson, amikor kényszerűen, már betegen Budapestre távozott meghalni, „üdvözlöm önt, gróf úr, abból az alkalomból, hogy 700 év után elhagyja Erdély földjét.” Bánffy, már fiatalon, a családi hagyományokat követve úgyszólván besétál a magyar parlamentbe, diplomata, majd Kolozsvár főispánja lesz, de hamarosan megunja az örökös magyar jogi vitákat, s kilép a politikából. Főispánsága és képviselősége alatt szerzett döbbenetes élményei egy részét a román és magyar parasztság nyomasztó életkörülményeiről, az Albina áldásos tevékenységéről vagy a magyar parlament eszelős vitáiról és szelleméről szarkasztikusan írja meg, évtizedek múlva, az Erdélyi történetben, hiszen már fiatalon a politika mellett gazdasági tanulmányokat is folytat, és írni is kezd.
Első drámáját, a Naplegendát Ady Endre üdvözli lelkesen. Ekkor még Kisbán Miklós néven ír, de vájt fülű beavatottak sejtik, ki rejtőzik a név mögött, az egyik legősibb és leggazdagabb magyar arisztokrata család sarja, s ez Bánffy művészi pályáján állandó hátrányt jelent. Úgy érzi, dilettánsnak tartják, főúri műkedvelőnek, s ez idegesíti, és állandóan bizonyítani akar. És bizonyít is, hiszen van néhány kiváló elbeszélése (Farkasok, Havasi történet, A császár titka). Egészen Emlékeimből című emlékirata megjelenéséig, a harmincas évek elejéig műveit, elbeszéléseit, drámáit, Reggeltől estig című első regényét Kisbán Miklós néven jegyzi, s csak a koronázási ünnepségeket megörökítő emlékezéseit szignálja Bánffy Miklósként. A tízes évek elején nevezik ki az operaház intendánsának, s fordul érdeklődése a díszlet- és jelmeztervezés felé. 1916-ban régi ismerőse, barátja Kós Károly közreműködésével ő rendezi Károly király koronázási ünnepségeit – erről is külön pannó számol be –, s nagy botrányt kelt, hiszen az „aranysarkantyús vitézek”, az arisztokrácia krémje mellett felvonultatja a templomban a frontot megjárt, csonka-bonka, mankós hadirokkantakat is. Minderről izgalmasan számol be már említett, Emlékeimből című első emlékiratában, amelyet a műveit sorozatban megjelentető kolozsvári Polis Kiadó kétszer is megjelentetett a Huszonöt év című, negyvenötben elkezdett, de sajnos félbemaradt emlékiratával s más memoártöredékeivel együtt. Aki ezt így meg tudta írni, ti. a koronázási ünnepséget s a háborús évek dermesztő hangulatát, igazi író. Mint ahogy Bánffy az is, csak ezt kevesen és későre ismerik el.
Ekkor már, a háború alatt az operaház intendánsa, érdekelni kezdi a jelmez- és díszlettervezés. Kiállítva gyönyörűen és kifejezően megrajzolt figurái A fából faragott királyfiból (könyvillusztrátori pályáját is Balázs Béla Fából faragott királyfi című könyvének illusztrálásával kezdi) s más, általa tervezett jelmez- és díszlettervek rajzai is láthatóak (Richard Strauss: Salomé, Weber: Oberon, Mozart: Varázsfuvola, Bartók: A kékszakállú herceg vára). Az ő irányítása alatt és kezdeményezésére mutatja be a különben őskonzervatív és Bartóktól idegenkedő budapesti operaház A fából faragott királyfit és A kékszakállú herceg várát. A jelmez- és díszlettervezésben végre megérdemelt babérokat arat, sikere van, elismerik.
Később még Szegeden, 1934-ben és 1935-ben nagy sikerrel megrendezi Az ember tragédiáját, ezt is mintaszerűen dokumentálják. Ha valakit bővebben is érdekel, fellapozhatja Marosi Ildikó Kis Bánffy könyvét (Pallas Akadémia, 1997), ahol bőven idéz a korabeli sajtóvisszhangokból. Külön érdekesség, hogy 1934-ben Bánffy Octavian Gogát is meghívja a bemutatóra, s a tragédia román fordításával évek óta foglalkozó költőt elbűvöli az előadás, dönt szövege véglegesítése és kiadása mellett. Ezzel le is zárul Bánffy színházi működése, noha érdemes megemlíteni, hogy a negyvenes évek elején díszlet- és jelmezterveket készít A nagyúr című Attila-drámája kolozsvári előadásához. Jelmeztervei, számtalan rajza maradt fenn s tekinthető meg a kiállításon. „A legfrissebb szakirodalom – írja Murádin Jenő Bánffy Miklós, a rajzoló és illusztrátor című tanulmányában – Bánffynak éppen a szcenikai működését tekinti a leginkább maradandónak, a dilettantizmus árnyékától is távol esőnek. Lehet, hogy a szakma némi elfogultsága rejlik az ítéletben, de bizonyos, hogy a színpadi látványtervező művészetben – melyhez komoly grafikai felkészültség is szükségeltetett – máig tartóan megbecsült nevet vívott ki magának.” (Bánffy mestere a képzőművészetben Székely Bertalan volt, róla szóló esszéje Az erdélyi csillagok című antológiában jelent meg.)
A politikus
A háború után újra visszatér a politikába, és régi ismerőse, az ugyancsak erdélyi Bethlen István kormányában külügyminiszter lesz. Sokat tesz Sopron visszacsatolásáért, életének ezt a szakaszát már említett, Huszonöt év című, terjedelmes, de félbemaradt emlékiratában írja meg, betegen, szegényen, kisemmizetten. Mindenét elveszik, nyomorog, s végre az lesz, ami mindig is akart lenni: író, kézirataival szerkesztői előszobákban várakozik. Régi ellenfele, Gaál Gábor (az általa irányított Korunk s a Bánffy vezérelte Helikon közt ádáz csata dúlt a harmincas években) közli anekdotáit az Utunkban. Olvashatóak elbeszéléskötetben. De ez már Bánffy megidézett estéje. Térjünk vissza a diplomáciához, magyar külügyérként vesz részt 1922-ben a génuai konferencián, és karikatúrákat készít a jelem levő politikusokról. Ezt politikából való távozása után Ben Myll álnéven háromszáz példányban, élénk európai érdeklődést keltve egy albumban egy lipcsei kiadó meg is jelenteti. Ezeket a remekbe szabott karikatúrákat is láthatjuk, a rajzoló Bánffy művének csúcsa ez, keserű gúnyrajz-sorozat egy tébolyodott korról. (A Polis Kiadó 2006-ban Dávid Gyula tanulmányával és Bánffy emlékezéseivel együtt újra kiadta.) A kiállítás szervezői a karikatúrák mellé a politikusok fényképeit is prezentálják, láthatjuk, milyen pokoli érzékkel ragadja meg Bánffy az arcok és személyiségek lényegét. Néhány vonással pompásan torzítva, de kifejezően is. A politikából távozva 1926-ban hazatér. Visszakapja birtokai egy részét, a bonchidai kastélyban rendezkedik be, s Kolozsváron. Ekkor az illusztráció és az írás érdekli. Sorra illusztrálja Reményik, Áprily, Tamási, Berde Mária könyveit, van a tragikum iránt is érzéke, kétségtelen, ez Áprily Idahegyi pásztorok című drámájához készített illusztrációiból is látszik (majdnem mindenik látható a kiállításon), de az igaziak gúnyrajzai, Tamási Ábeljéhez és főként saját Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja című könyvéhez (2005-ben a Polis életműsorozatában újra kiadta). Bánffy egyik legjobb könyve ez, álmemoár, apokrif, egy letűnt kor stíljében rajzol kíméletlen kór- és korképet a húszas évek erdélyi torzsalkodásairól.
Ezután, leszámítva szegedi vendégrendezéseit, idejét, energiáit élete fő művének, az Erdélyi történet című trilógiának szenteli (Megszámláltattál, És híjával találtattál, Darabokra szaggattatol). Ez az első háború előtt játszódó történet az erdélyi és a magyar arisztokrácia haláltánca. Évtizedekig agyonhallgatták, aztán a magyar irodalom nagy búvárlója, Nemeskürty István a nyolcvanas években „felfedezte”, újra kiadták, az életműsorozatban megjelentette a Polis is. Nagy tanulmányokat írt róla többek között Huszár Sándor, Kolozsvári Grandpierre Emil, Fábián Ernő, Bajor Andor, Szegedi Maszák Mihály, és első megjelenése után hatvanegynéhány évvel kiadták angolul és spanyolul is, megkezdte világhódító útját. Az Élet és Irodalom 2009. november 20-án tallóz a Megszámláltattál első spanyol kritikáiból. Zárjuk egy idézettel írásunkat, hiszen kiderül belőle, hogy bizonyos dolgokat a távoli spanyolok jobban látnak, mint egyes elfogult kor- és kartársaink. „Ha csak a budapesti felső tízezer életéről szólna a mű – írja Robert Saladrigas –, aligha keltene nagyobb érdeklődést. A regény valódi ereje a magyar történelmi-politikai helyzet ábrázolásában rejlik, meg a kisebbségi kérdés felvetésében, a magyar nacionalisták és az osztrák monarchia viszonyának rendkívül problematikus időszakában (1904–1914). És épp ilyen fontos a legelső oldaltól kezdve a lenyűgöző erdélyi táj jelenléte, melynek leírása annyira erőteljes és sokszínű, hogy az olvasóra szinte fizikai vonzerőt gyakorol. Két pillérre építi Bánffy nagyra törő művét: egyik maga a történet, a másik az elveszett haza identitásának visszakövetelése.”
*Írtuk már, a Polis sorozatban adja ki Bánffy műveit, néha a Balassi Kiadóval közösen, megjelentek az elbeszélések, az emlékiratok, a drámák, a trilógia, a kisregények (Reggeltől estig, A bűvös éjszaka, Milolu), a Fortéjos Deák Boldizsár memoriáléja, a karikatúra-album, Bánffy levelezése lányával, lánya emlékezései (Ének az életről). Hátravan még tanulmányainak gyűjteménye, 1944-ben pedig Tarló címmel rendezett kiadásra egy tanulmánykötetet, de a háború elsodorta. Jó lenne ezt is kiadni végre... Megjelent az első monográfia is életművéről (Takács Péter: Bánffy Miklós világa, 2006). A Nap Kiadó népszerű, Emlékezet-sorozatának egyik utolsó köteteként, 2008-ban jelent meg A nagyúr című, Sas Péter szerkesztette válogatás vallomásaiból, leveleiből s főként a Róla szóló írásokból, s amint írtuk, trilógiája angol és spanyol nyelvterületen is sikert aratott. S most itt ez a kiállítás, megtudhatjuk, ki is volt valójában Bánffy Miklós. Szánjunk időt megtekintésére. Megéri.
Kiegészítés: megjelent: Emlékezések. Irodalmi és művészeti írások / Bánffy Miklós - Kolozsvár: Polis Könyvkiadó, 2012
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék