udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 17 találat lapozás: 1-17

Névmutató: Fosztó László

2005. november 18.

A Kriza János Néprajzi Társaság rendezésében zajlott „Az erdélyi cigányok kultúrája és társadalma” című konferencia Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén. A konferenciát dr. Keszeg Vilmos professzor tanszékvezető nyitotta meg. Az előadók között volt Fosztó László, Bakó Boglárka, Könczei Csilla, Könczei Csongor és Deák Ferenc. /L. L.: Az erdélyi cigány kultúra és társadalom. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./

2008. június 7.

Az Erdélyi Társadalom (ET) legutóbbi két lapszámát mutatta be június 4-én a Kisebbségkutató Intézet és a Kriza János Néprajzi Társaság, a társaság székhelyén, Kolozsváron. Keszeg Vilmos, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője beszélt a Peti Lehel és Pozsony Ferenc által szerkesztett, a moldvai csángók kutatásának szentelt lapszámról. Elemezte a szerzők (Agnieszka Barszczewska, Tánczos Vilmos, Peti Lehel, Meinolf Arens, Ilyés Sándor, Kinda István, Iancu Laura, Miklós Zoltán, Gergely Orsolya, Szabó Á. Töhötöm) által alapos kutatásokkal elkészített, lapszámot. Ezután Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár méltatta a Kiss Dénes által szerkesztett, négy fejezetből álló vallástudományi számot és a szerzők (Gagyi József, Fosztó László, Iuliana Conovic, Fejes Ildikó, Sárközi Csongor, Máthé-Tóth András, Peti Lehel, Kiss Dénes, Nagy Réka, Bernáth Krisztina, Nagy Attila) munkáit. Megjegyezte: a tizedik akár ünnepi lapszámnak is tekinthető a kerek évforduló miatt. /Bende Attila: Erdélyi Társadalom a Kriza-társaságnál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

2008. november 25.

Kutatások alapján három együttélési modellt állapítottak meg Erdélyben a roma és a magyar közösség között – mondta az árkosi, Székelyföld másképp című konferencián Fosztó László, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Az egyik együttélési modell a teljes elkülönülés, amelyet például a Maros megyei Karácsonyfalván észleltek, ahol a jórészt módos romák és a magyarok között semmiféle intézményesített kapcsolat nincs, mindkét közösség ragaszkodik saját kultúrájához, az együttélés békés. A másik modell jóval elterjedtebb, Erdély számos településén találkozni vele: a két közösség között nincs kapcsolat, és ez gyakran konfliktusokhoz vezet. A harmadik a beépülős együttélés, amikor a szegényebb sorból származó romákat a magyar gazdák különféle munkákkal bízzák meg, és napszámosként dolgoznak a cigányok. Így létrejön a kapcsolat a két közösség között, a romák megismerik a magyarok kultúráját, szokásait. Kernászt Adél Judit, a sepsiszentgyörgyi Pro Nobis Egyesület képviselője hangsúlyozta: infrastrukturális problémák akadályozzák a cigányok beilleszkedését. A Pro Nobis segít a cigányoknak a hiányzó keresztlevelek, személyazonossági igazolványok kiállításában. /Farcádi Botond: Együttélés a romákkal. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 25./

2008. december 19.

1998-tól kezdődően, december 18-án tartják a nemzeti kisebbségek napját Romániában. Kolozsváron a Kriza János Néprajzi Társaság és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet közösen szervezett konferenciát Romakutatások: eredmények és tervek címmel. A megnyitón Fosztó László, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa az intézet romakutatási stratégiájáról, Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke pedig a romákkal kapcsolatos kutatásokról és publikációkról beszélt. Ezt követően romakutatásról szóló kiadványokat mutatták be. /Kisebbségek napja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./ A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és az Etnikumközi Viszonyok Központja bemutatta az Etnikumközi viszonyok változása című, 2008 októberében és novemberében végzett kutatás előzetes eredményeit, ugyanakkor az intézet éves tevékenységét is összegezték. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke elmondta: az intézet a román–magyar kölcsönös viszonyok alakulását 1996-tól kezdődően tanulmányozza. A jelenlegi vizsgálat ennek a kutatássorozatnak az egyik állomása. A felmérések szerint a románok és magyarok közötti viszony fokozatosan javulnak. Korábban országos szinten többnyire konfliktusosként jellemezték a magyarok és románok közti kapcsolatokat. Egyre inkább megerősödik a magyarok körében az a vélekedést, hogy a románokhoz való viszonyt mindenekelőtt helyi szinten, de országos szinten is az együttműködés jellemzi. Az erdélyi románság is azon az állásponton van, hogy az utóbbi években a román–magyar viszony inkább az együttműködés felé hajlott. /F. Zs.: Együttműködés jellemzi a román-magyar viszonyt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./ A romániai magyarok jobban bíznak Traian Basescu államelnökben, mint Markó Béla RMDSZ-elnökben – derül ki felmérésből: a megkérdezett magyarok 46,8 százaléka nagyon bízik Basescuban, míg Markóban csak 46,1 százalékuk. Emil Boc D-LP elnök 22,3 százalék bizalmát élvezi, míg Mircea Geoana csupán 9,4 százalékét. Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója elmagyarázta, minek köszönhető ez a különbség Basescu és Markó között.,,A magyarok számára a román politikusok más szinten vannak, őket nem feltétlenül a magyar politikusokkal hasonlítják össze” – szögezte le. A közvélemény-kutatás szerint a magyarok 42,1 százaléka és a románok 39 százaléka számára egyáltalán nem bír fontossággal a politika. A magyarok 85,5 százaléka, illetve a románok 79,5 százaléka vallotta azt, hogy a legnagyobb bizalma az egyházban van, és legkevésbé a parlamentben bíznak: a magyaroknak 21,9 és a románoknak 15,6 százaléka. A kutatás eredményei szerint a romániai magyarok jobban bíznak az állami intézményekben, mint a románok. Erdélyben a románok 68 százaléka véli úgy, hogy jó az együttműködés románok és magyarok között, szemben a 2000-ben mért 43,1 százalékkal. A magyarok 72,8 százaléka nyilatkozta azt, hogy bízik a románokban. A felmérésből kiderül: a románok szerint a magyarok büszkék, egységesek, önzőek, civilizáltak és szorgalmasak. A romániai magyar közösség, szorgosnak, becsületesnek, megosztottnak és civilizáltnak tartja magát. /Jobban bízunk Basescuban, mint Markóban? (Közvélemény-kutatás a román–magyar viszonyról). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 19./

2009. november 27.

Könyvbemutatóval egybekötött szimpóziumot tartottak az Arad Megyei Múzeum történelmi részlegén a Romániában élő nemzeti kisebbségek problémáiról. Elena Rodica Colta aradi etnográfus beszélt az 1999 óta rendszeresen megszervezett tanácskozásokról és a kisebbségekről megjelentett tanulmánykötetekről, majd Horváth István, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet elnöke mutatta be a hivatal tevékenységét. A Folyamatok és léthelyzetek – kisebbségek Romániában című román és magyar nyelvű kötetről a szerkesztők, Jakab Albert Zsolt és Peti Lehel beszéltek, Fosztó Lászlónak a romániai cigányokról írt román tanulmánykötetét és Kiss Tamásnak a magyarság demográfiát taglaló (szintén román nyelvű) könyvét Horváth István mutatta be. /Pataky Lehel Zsolt: Szimpózium a kisebbségekről. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 27./

2010. július 2.

Elkészült a székelyföldi roma-magyar konfliktusokról szóló jelentés
Mintegy 85 oldalas tanulmány készült a tavaly májusban a Székelyföldön, Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon kirobbant magyar–roma konfliktus okairól, következményeiről, illetve a rendezési stratégiáról, ennek egy részét csütörtökön mutatták be Marosvásárhelyen.
Mint ismeretes, az események után több civil szervezet, politikus és emberjogi harcos konferencia keretében foglalkozott a történtekkel. Munkájukat segítette, hogy anyagi támogatást kaptak a Nyílt Társadalomért Soros Alapítványtól. Több hónapos kutatómunka után a Magyari Nándor László, Koreck Mária, Fosztó László és Toma Stefánia alkotta kutatócsoport elkészítette az előtanulmányt, amelyet csütörtökön, Marosvásárhelyen mutattak be első ízben a roma szervezetek képviselőinek, míg pénteken Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is ismertetik.
Magyari Nándor László szociológus szerint a kutatásnak az volt a fő célja, hogy projekteket kezdeményezzenek a konfliktusok feloldására, s a hasonló jellegű helyzetek megelőzésére. A Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban végzett kutatás kiegészítéseképpen, összehasonlítási alapot teremtve a Kovászna megyei Nagyborosnyó községet is górcső alá vették, ahol – bár a lakosság zöme roma nemzetiségű – nem alakult ki soha etnikai konfliktus. „A borosnyóiak sokkal nyitottabbak egymás iránt, sőt a kevés román anyanyelvű lakos iránt is. Ez sokat elmond” – sommázta Koreck Mária. Magyari Nándor László szerint mindenekelőtt arra van szükség, hogy a székelység tudatosítsa önmagában azt, hogy a Székelyföld lakosságának a 6,5 százaléka roma. „Ez a népcsoport a maga súlyos problémáival sehol nem jelenik meg például az igen dicséretes székelyföldi stratégiákban” – figyelmeztetett a szociológus. A kutatók, szakértők számára világossá vált, hogy három kérdéskör mentén lehet elindulni a helyzet javítása érdekében: tisztázni kell a tulajdonjogokat, meg kell oldani a beiskolázás kérdését, és munkahelyeket kellene teremteni a romáknak.
A jelentést összeállítók számtalan szempontból vizsgálták a két szóban forgó település életét. Úgy vélik: Csíkszentmártonban sokkal súlyosabb, nehezebben kezelhető a helyzet, mint Csíkszentkirályon. Ennek a fő okát abban látják, hogy Szentmártonban a magyar közösség is igen megosztott: a tanács öt RMDSZ-es és öt magyar polgári párti (MPP) képviselőből áll. Utóbbiak mellé sorakoznak fel a tehetősebb vállalkozók, ezek a hangadók. Ők nem akarják, hogy megoldódjék a konfliktus, egyetlen célt látnak maguk előtt, azt, hogy elüldözzék a községből a romákat, állítják a kutatók. Magyari Nándor László kérdésünkre elmondta: a két községből a roma közösségek nem tűntek el, és közben zajlanak a perek: a Romani Criss szervezet hat székely férfit perelt be a romák zaklatása miatt, a hatóságok pedig a romák illegálisan épült viskóinak az eltüntetése mellett érvelnek. Immár tíz roma otthon lebontásáról született jogerős ítélet. Az egyik ilyen, egyetlen, 15 négyzetméteres helyiségből álló viskóban például egy olyan asszony lakik kilenc gyermekével, akinek a férje börtönben ül. Nem tudni, hogy mi lesz a sorsuk.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

2011. március 28.

Élet a cigánysoron: útlevéltől a bőrszínig
Az utóbbi időben egyre gyakoribb roma–magyar konfliktusok eltávolították az erdélyi „magyar cigányokat” a magyarságtól, ezért – bár tudnak a lehetőségről – nem igénylik az egyszerűsített eljárással számukra is elérhető magyar állampolgárságot.
Az utóbbi időben egyre gyakoribb roma–magyar konfliktusok eltávolították az erdélyi „magyar cigányokat” a magyarságtól, ezért – bár tudnak a lehetőségről – nem igénylik az egyszerűsített eljárással számukra is elérhető magyar állampolgárságot. A gyakorlatias megközelítés az uralkodó: román útlevéllel ugyanúgy szabadon járhatnak-kelhetnek Európában, és minthogy „hiába van román vagy magyar útlevelük, látszik rajtuk, hogy romák, és úgy is kezelik őket”, nem sokat érnének a magyar útlevéllel.
Így is, úgy is: romák
„Én inkább románul beszélek, anyósom inkább magyarul. Egy a közös bennünk: hogy romák vagyunk, és a roma szabályokat szigorúan betartjuk.” A Nyárád-mentén élő Fűrészes Mândrát láthatóan meglepi kérdésünk, miszerint családja kéri-e a magyar állampolgárságot, és rövid gondolkodás után kitérő választ ad. Negyvenes évei elején járó anyósa és apósa Maros megyéből költözött Brassó mellé a rendszerváltáskor, öt éve mindannyian visszaköltöztek eredeti lakhelyükre. Három fiuk azonban ott nőtt fel, és ott is talált magának párt: Brassóból gáborcigánylányokat hoztak „vissza”, Maros megyébe.
Az „idős” generáció magyarul beszél otthon. Az új családokban születő unokák azonban már román nevet kaptak, és a fiatalok egymás között is gyakran beszélnek románul, annak ellenére, hogy kitartóan romának vallják magukat, és ragaszkodnak hagyományaikhoz.
A gáborcsaládokban gyakori, hogy egy lánygyermek a „büszke”, azaz Mândra nevet viseli, és ez kötelez: a méltóság együtt jár a konfliktusok kompromisszumkész kezelésével. „Sokszor van vita abból, hogy az öregek inkább a magyarokhoz húznak, mi pedig nem. De aztán csak arra jutunk, hogy mi romák vagyunk, így kell boldoguljunk” – von mérleget a fiatalasszony.
„Hallottunk a magyar állampolgárságról, mert a férfiak nálunk sokat utaznak. Nekik talán jól jöhetne, de hiába van román vagy magyar útlevelük, akárhol járnak, látszik rajtuk, hogy romák. És úgy is kezelik őket” – magyarázza a 22 éves fiatalasszony, aki a többi asszonyhoz hasonlóan nem kel útra, hanem várja haza az urát. „Én gondoltam arra, hogy jó volna utazni, el is kezdtem az autós iskolát, de az uram még azt se engedte befejezni. Hát hogy jutna eszembe magyar útlevelet kérni?” – teszi hozzá a lányos alakú, de férfi erejű nő.
„Állampolgárság? Mi az?”
„Magyar állampolgárság? Nem tudom, mi az” – értetlenkedik egy, szintén a Nyárádmentén élő, harmincas éveiben járó nő. Rózsika öt gyermeket nevel, románul is, magyarul is jól beszél és ért, csak őt nem akarja sose megérteni senki a „primarián” (polgármesteri hivatalban).
„Mi egyszer azért nem kaptuk meg a „szocsiált” (szociális segélyt), mert az uram bement a városba a szekérrel, és megbüntették. Máskor meg azért nem kaptuk a gyermekpénzt, mert nem volt keresztlevele a legkisebb leánykámnak. Még azt sem tudtuk elintézni, mert nem volt pénz” – avat be mindennapi gondjaiba a nő, aki láthatólag fél mindentől, ami hivatalba járással jár.
„Az a fontos, hogy az embernek legyen buletinje (személyazonosságija), a gyermekeknek keresztlevele, s amikor kell, akkor adjuk őket iskolába, mert ha nem, megbüntetnek. Mi ilyesmivel nem foglalkozunk, hogy román vagy magyar állampolgárság, itt a cigánysoron más az élet” – teszi hozzá Rózsika.
Az udvarhelyi romáknak „kéne, de elhajtanák” őket
A leggyanakvóbbak az emberek Székelyudvarhelyen, ahol nehezen találunk interjúalanyt. A legtöbben azt hiszik, gúnyolódunk, amikor azt kérdezzük: hallottak-e már arról, hogy magyar állampolgárságot lehet kérni, és élnek-e a lehetőséggel.
„Én megmondom őszintén, hogy szeretnék kérni, mert én a gyermekeimnek magyar nevet adtam, mi magyarul beszélünk, s nekem eszembe se jutna, hogy cigány vagyok, ha nem vágnák mindig a fejemhez – fakad ki kérdésünkre egy középkorú férfi. – Az utóbbi időben azonban a gyermekek is sokat hallják, hogy cigányok, sok a veszekedés, a verekedés. A végén már akkor azt mondja az ember, na jól van, akkor legyek cigány”.
A roma férfi motivációiról sokat elárul az, ahogyan a kérdéshez viszonyul. „Én nemcsak azért kérném a magyar állampolgárságot, hogy adjanak útlevelet. Nem is tudom, hogy adnak-e hozzá magyar nyugdíjat vagy ilyesmit. Egyszerűen csak jó volna, hogy ha az utcában többen kérik, akkor mi is kérhessük, hogy lehessünk olyanok, mint más” – teszi hozzá. Mint bevallja, egyelőre nem érdeklődött erről senkinél, mert attól tart, hogy „elhajtanák”.
Messzire mennének
„Nekem anyukám tíz éve Magyarországon él, onnan küld haza forintot, és mi abból élünk. Neki biztosan jól jön majd, hogy felveszi a magyar állampolgárságot, de hogy mi kérjük-e, azon megmondom őszintén, nem gondolkoztam – vallja be a marosvásárhelyi Bíró Erzsébet, akinek két gyermeke magyar iskolába jár. – Minket cigányként tartanak számon, és cigánynak is látszunk, habár mindig tisztán, rendesen mennek a lányok iskolába.
De barna a bőrük, és amikor a többiek kaptak pénzt azért, mert magyar iskolába járnak, akkor senki se kérdezte meg tőlünk, hogy mi nem kérnénk-e ezért?” Erzsébetéknek pedig igencsak jól jönne a két gyermek után járó oktatási-nevelési támogatás, és az anyagi hátrány mellett – mint mondja – sokszor rosszul esett a szóbeli „lecigányozás” is.
A magyar állampolgársággal kapcsolatban a marosvásárhelyi roma nőnek sajátos gondolatai ébrednek. „Gondoltam már arra, hogy kimegyünk mi is Magyarországra, de ott – ahogy anyám meséli – még rosszabb, mint itt, több a vita a cigányok és a magyarok között. Legszívesebben nagyon messzire mennék innen, messze Romániától és Magyarországtól. Oda, ahol fel sem tűnik, hogy barnább a bőrünk másokénál. És akkor nem érdekelne se a román, se a magyar állampolgárság” – sóhajt fel Erzsébet.
Örülne nekik a konzul
Balogh György csíkszeredai konzul az ÚMSZ megkeresésére kifejtette, „örömmel veszik”, ha magyar állampolgárságért folyamodnak az erdélyi, székelyföldi romák. Mint hangsúlyozta, a könnyített állampolgárság nem etnikai alapon jár. Balogh azonban nem tudott pontos számot mondani arra vonatkozóan, hány roma származású személy kérelmezte a magyar állampolgárságot, és meg is jegyezte: „nem lenne szerencsés ilyen nyilvántartást vezetni.”
Fosztó László szociálantropológus lapunk kérdésére úgy vélte: nem az etnikai identitástól vagy annak vállalásától függ, hogy az erdélyi romák kérik-e a magyar állampolgárságot a jövőben. „A hasonló döntések mögött praktikus megfontolások vannak” – fejtette ki a szakértő, aki szerint a roma közösség mindennapjait szociális helyzete határozza meg, és nem a szimbolikus-adminisztratív lépések.
Fosztó emlékeztetett: az úgynevezett státustörvény életbelépésekor is történt felmérés arra vonatkozóan, élnek-e az erdélyi romák az erdélyi magyaroknak szóló kedvezményekkel. „Az akkori tapasztalat azt mutatja, sokkal többen nyilatkozták azt, hogy élni fognak a lehetőségekkel, mint ahányan ténylegesen igényelték azokat” – állapította meg az ÚMSZ-nek a szociálantropológus. Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. június 15.

Tudásbázis - Fosztó lett az európai romakutatási hálózat koordinátora
A kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szociálantropológus kutatója reméli, a tudományos közösségnek sikerül hatást gyakorolni a romákkal kapcsolatos politikákra.
Május 6-án adtad le a pályázatod az európai romakutatási hálózat koordinátora tisztségre. Mik voltak a jelentkezési feltételek?
Fosztó László: A kiírásban az állt, hogy olyan személyt keresnek, aki egyrészt szakmailag felkészült a romakutatások területén, rendelkezik nemzetközi tapasztalattal, jó kommunikációs és szervezési készségei vannak, illetve hajlandó utazni, ha szükséges.
- Hány jelentkezõbõl választottak pont téged? Mivel gyõzted meg az elbírálókat?
- Nem tudom, hány jelentkezõ volt összesen. Az elõválogatás után hatan maradtunk telefoninterjúra. Azt hiszem, az a húszperces beszélgetés volt a döntõ, amit a projekt két vezetõjével folytattam. Persze az is számított, hogy a hálózat 12 tagú tudományos tanácsa jórészt olyan emberekbõl áll, akik ismerték korábbi munkámat, s õk is támogatták a pályázatom.
- Mi lesz egész pontosan a feladatod és hatásköröd?
- Ez még nincs leszögezve. Június 23-án lesz az elsõ találkozó, akkor fognak kialakulni a szerepkörök. Valószínûleg egyfajta tudományos titkári funkciót töltök be, segítem a kommunikációt, létrehozom a hálózat résztvevõinek adatbázisát és a weblapot, koordinálom a találkozókat és a kiadványok szerkesztését.
- Mennyire befolyásolja majd a Kisebbségkutató Intézetnél végzett munkádat?
- Azt gondolom, hogy segíti. Amúgy is romakutatással és tudományos rendezvények szervezésével foglalkoztam, most ez nemzetközileg is jobban megjelenik. Horváth István, a kisebbségkutató elnöke, tudott a pályázatomról, és támogatta. Az intézetnek csak használ az, hogy egyik munkatársuk részt vesz egy nemzetközi szakmai szervezet felépítésében. A munkámat továbbra is elvégzem.
- Az European Academic Network on Romani Studies a honlapjuk szerint voltaképpen egy európai uniós projekt, aminek a lefutási ideje 2011 június-2013 május. Ez mit jelent pontosan, mi történik ebben az idõszakban?
- Igen, az Európai Tanács és az Európai Bizottság közösen kezdeményezte ezt a projektet, az a terv, hogy két év alatt kiépül ez a szakmai hálózat, és utána már önfenntartóan mûködik tovább. Erre jó esély van szerintem, hiszen nem a semmibõl kell építkezni, a romakutatók már rendelkeznek kapcsolatokkal, vannak szakmai csoportok, csak össze kell ezeket kapcsolni egy közös keretbe.
- A romakutatási hálózatnak a döntéshozók munkáját kell elsõsorban segítenie, ha jól értettem. Európai vagy országos szinteken is?
- Ez még a jövõ kérdése. Azt hiszem, elsõsorban az európai szintû kapcsolatok és tudásbázis összeállítása a cél. A tudományos közösség az egyik célcsoport. A döntéshozók a másik. Ha az a két világ közeledhet egymáshoz európai és országos szinteken, akkor sikerrõl beszélhetünk.
- Hogyan lesz az európai kutatók biztosította, felhalmozott tudásanyagból know-how és jó gyakorlat, amit alkalmazni is lehet?
- Már most is nagyon sok roma szakértõ van Európa szerte, de sok esetben hiányzik a szakmai háttér. Számomra az egyik kihívás, hogy a társadalomtudományos és az adminisztratív-politikai tudást összekapcsoljuk. A hálózat kezdeményezõi megtették az elsõ lépést a döntéshozók oldaláról, a tudományos közösség is lépni fog.
- Kik kapcsolódhatnak be ebbe az európai szintû hálózatba, hány ilyen területen dolgozó kutatóra számíthattok?
- Egy negyven fõbõl álló elõzetes listát kaptam. Ezt mindképp bõvíteni kell. De mielõtt ezt megkezdjük, átlátható kritériumokat és szabályokat fogunk kidolgozni, s ez alapján válik majd el, kik is lesznek a hálózat tagjai, illetve milyen típusú tagság lesz. A szaktekintéllyel rendelkezõ tudósok mellett egy fiatal kutatókból álló bõvebb hálózat kiépítése is szerepel a szándékok szintjén. Azt gondolom, összesen több mint száz emberrõl lehet szó Európa szerte.
- Milyen szerepetek lesz az uniós roma keretstratégia és a nemzeti stratégiák finomításában, tartalommal való megtöltésében?
- Ez késõbb fog kiderülni. Ami már most is látszik, hogy sok téves feltételezés van a romákkal kapcsolatos politikákban. Ha a tudományos közösségnek sikerül néhány kérdésben hatást gyakorolni, akkor már nem volt öncélú a hálózat felépítése.
Fosztó László 1972-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Babeº-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán szerzett diplomát 1996-ban. Nacionalizmuselméletet tanult a Közép-Európai Egyetemen (CEU), kutatóasszisztens volt a University College London antropológia tanszékén, doktorandusz kutató volt a hallei Max Planck Szociálantropológiai Intézetben. Jelenleg a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója, az intézet Tudományos Tanácsának tagja. Kutatási témái: a romániai és kelet-európai romák kulturális és társadalmi szervezõdései, roma politikai mozgalmak, a megtérés, új vallási mozgalmak antropológiája, nacionalizmuselméletek.
Transindex.ro

2011. június 29.

Tudományos rasszizmus?
Kikéri magának Borboly Csaba Hargita megyei önkormányzati elnök, hogy rasszista lenne az RMDSZ Szövetségi Képviselõi Tanácsának szombati ülésén tett kijelentése a Székelyföld elcigányosodásáról. A marosvásárhelyi Kultúrpalotában elhangzott beszédrõl és a beszéd által kiváltott reakciókról lapunk is beszámolt; mint arról hírt adtunk, Borboly Csaba felszólalása után Bognár Zoltán, a Szabadelvû Kör elnöke tiltakozott a Hargita megyei politikus rasszistának minõsített fogalomhasználata ellen.
Nem baj, csak.
A Hargita megyei önkormányzat elnöke levélben fordult szerkesztõségünkhöz, hogy tisztázza a vitatott kifejezést. Borboly a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnek a térségre vonatkozó demográfiai elõrejelzését idézte, amely szerint Keresztúr térsége elcigányosodik.
A Hargita megyei tanácselnök felvetésével kapcsolatban Kiss Tamás szociológus lapunk megkeresésére hangsúlyozta: az elcigányosodás kifejezést nem pejoratív értelemben használták, a magyar nyelvû szakirodalomban a fogalom a romák arányának növekedése mellett a terület ezzel járó társadalmi és gazdasági leértékelõdését jelenti. A leértékelõdésre pedig - teszi hozzá a társadalomkutató - részben a romákkal szembeni elõítéletek miatt kerül sor.
A szóban forgó kifejezést abban az értelemben használtam, ahogyan a fenti idézetben Kiss Tamás szociológus - hangsúlyozta lapunkhoz eljuttatott levelében Borboly Csaba, akit marosvásárhelyi felszólalása után is arra kértünk, pontosítsa a beszédében mondottakat. Akkor a politikus úgy nyilatkozott: az elcigányosodás azt jelenti, hogy az elnéptelenedõ falvakba a cigány közösség tagjai költöznek be, ami nem baj, csak nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás.
A Hargita megyei roma közösségekkel való együttmûködést és párbeszédet a politikus példaértékûnek nevezte, de arra a kérdésre, hogy mit szólnak az érintettek ahhoz, hogy a megyei önkormányzat vezetõje tart az elcigányosodástól Borboly Csaba kitérõ választ adott. Az elöljáró annyit fûzött hozzá, errõl õket kellene megkérdezni.
Vitatható többértelmûség
Kiss Tamás szociológus lapunk kérésére pontosította a fogalom tudományos tartalmát. Ezt a kifejezést valóban társadalmi folyamatok leírásához használtam. Látni kell, hogy 1989 után új, addig nem létezõ marginalitásba került a romák egy része. Míg a múlt rendszerben állandó jövedelmük volt, munkát találtak maguknak a termelõ szövetkezetekben, a rendszerváltás után kiszorultak a munkaerõpiacról, és ezzel párhuzamosan megkezdõdött a területi szegregáció. Az elcigányosodást nem én használom elõször, ez a fogalom azt jelenti, hogy bizonyos falvakban, kistérségekben a romák aránya nõ - nyilatkozta a társadalomkutató, aki elismerte, hogy a vitathatóan többértelmû a kifejezés.
Lehet, hogy van Borboly szavaiban kétértelmûség, és az is lehet, hogy nem szerencsés az elcigányosodás fogalmának a használata. De tény, hogy maga a szegénység etnicizálódik - egészítette ki mondanivalóját Kiss. A szakértõt arról is kérdeztük, mennyire tartja eredményesnek a Hargita megyei önkormányzat romapolitikáját a két évvel ezelõtti csíkszentkirályi és csíkszentmihályi konfliktusok óta.
Nem látom a megyét aktív szereplõnek, nem látom, hogy jelentõs elõrelépés történt volna - mutatott rá a szociológus, aki hozzátette: a hazai önkormányzatok sikertelensége ezen a területen általános.
Nem tudományos és félrevezetõ
Tavaly Fosztó László, Magyari Nándor László és Koreck Mária mutatott be terjedelmes tanulmányt a székelyföldi roma-magyar konfliktusokról. Magyari Nándor László az ?MSZ-nek úgy nyilatkozott: a helyi etnikai konfliktusokat is figyelembe véve nem szerencsés kifejezés az elcigányosodás. Ez a fogalom nemcsak, hogy nem tudományos, de politikailag sem korrekt, ráadásul félrevezetõ - cáfolta kollégája érveit a kolozsvári társadalomkutató, aki hangsúlyozta: szakmai körökben a demográfiai stressz kifejezést tartják elfogadhatónak.
Ezzel a fogalommal aszimmetrikus demográfiai folyamatokat lehet leírni: például az elöregedõ és a jelentõs gyereklétszámot magáénak tudó közösségek együttélését. A társadalmi lecsúszást, elszegényedést a gettósodás, illetve a slummosodás kifejezésekkel szokták jellemezni - figyelmeztetett Magyari, aki úgy véli, ezek a kifejezésekk a faji, etnikai szempontokat is láttatni engedik, mégsincs rasszista, pejoratív, megbélyegzõ jellegük.
Parászka Boróka
?j Magyar Szó (Bukarest)

2011. október 24.

Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkutató iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirorodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel. Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának. 
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára. A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán. A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára. Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss. Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd. A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek. A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás. A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett. 
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként. A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá. Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását. „Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus. „Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá. A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek. „Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben. A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében. A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták. 
B. D. T.
Transindex.ro

2011. október 25.

Székely policy – Döntéselőkészítés a feladat: kisebbségkuttaó iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön
Regionális kutatások terén sok szakember van, csak eddig a politikai elit nem hallgatta meg, mit mondanak.
Fiókirodát nyit a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Tanáccsal együttműködésben, amelynek vezetője Bognár Zoltán politológus lesz. A székelyföldi kutatókat összefogni kívánó új műhely október 22-én Árkoson konferenciát szervezett Elemzések a Székelyföldről címmel.
Gyakorlatorientált, fejlesztéspolitikai szempontból hasznosítható kutatásokkal kívánnak foglakozni, ún. policy papereket, azaz közpolitikai-stratégiai ajánlásokat is írnának.
A sepsiszentgyörgyi iroda a megyei tanács épületében kap helyet, és a helyi politikai vezetőkkel működik együtt elsősorban régiófejlesztéssel kapcsolatos kutatások kapcsán. Fő feladatai közé tartozik majd a politikai döntéselőkészítés, a kutatások „lefordítása” a politikusok számára.
A műhely fontos bázisa lehet majd a környékbeli kutatóknak, hiszen a kolozsvári anyaintézmény révén hozzáférése lesz a nemzetközi hálózatokhoz, szakirodalomhoz. Egyfajta hálózatalakító, szervező szerepe is lesz a térségben – magyarázta Bognár Zoltán.
A megyei tanács infrastruktúrát és helyiséget, a kisebbségkutató intézet pedig szakmai hátteret biztosít az irodának. Projekt alapon, azaz közös megegyezés alapján különítenek el az intézet költségvetéséből összegeket kutatásra. Mivel a közintézményeknél létszámstop van, nem tudnak külön alkalmazottakat felvenni – magyarázta a Transindex kérdésére Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári intézet Tudományos Tanácsának tudományos titkára.
Az iroda például segítséget nyújthat abban is, hogy ha adott tematikában van szükség szakértői tanulmányra, összehozza a „megrendelőt” a kutatóval, emellett azonban meghatározza azokat a fő kutatási irányokat is, amelyek közép- vagy hosszútávon a helyi elitet a döntéselőkészítésben segítik. „A saját kutatásokat is megpróbáljuk ezekbe az irányokba csatornázni, tehát kimondottan olyan témákra ráállni, amelyek közpolitikailag hasznosíthatóak a helyi önkormányzatok által” – tette hozzá Kiss.
Máris körvonalazódott néhány irány: Bognár kutatási témája a világban működő autonómiamodellek, -koncepciók, ez lesz az egyik tematika. Egy másik fontos, alapkutatásokat is igénylő téma a romapolitika, egy székelyföldi romastratégia előkészítése, amellyel többek közt Fosztó László szociálantropológus foglalkozik majd.
A migráció és a családpolitika is lényeges kutatási terep. Az a kérdés, a megyei és helyi önkormányzatok hogyan tudjanak családbarátabb környezetet kialakítani a térségben, ugyanis kisebbségi közösségekben leginkább ez az eszköz áll a népesedéspolitika rendelkezésére. Konkrétan arról van szó, az intézményeket családbaráttá kell tenni, pl. rendezni a bölcsődék helyzetét, olyan szolgáltatásokat teremteni, amelyek a gyerekvállaló családok és elsősorban a nők helyzetén javítanak. Ez a téma Kiss szerint az európai finanszírozók számára is támogatásra érdemes lehet, nemzetpolitikai szempontból pedig elementáris érdeke lenne a székelyföldi közösségnek.
A kisebbségkutató intézetnél decemberben véglegesítik a jövő évi kutatási terveket, azelőtt a Kovászna megyei féllel konzultálnak, és eszerint alakítják a 2012-es évi prioritási listát. Jövőben a nagyváradi Szacsvay akadémiához hasonlóan terveznek Kovászna megyében egy olyan előadás- és beszélgetéssorozatot, ahol a legfontosabb erdélyi társadalmi témák kerülnek terítékre a nagyközönség számára is érthető módon, a romakérdéstől a migráción keresztül a demográfiáig és az erdélyi elit szerveződéséig – mondta el a jövő évi tervekről Kiss Tamás.
A sepsiszentgyörgyi műhely természetszerűleg együtt kíván működni minden, a térségben dolgozó kutatóval és más műhelyekkel, így a csíkszeredai Sapientia körül szerveződő csoportokkal is. A konferencián egyébként több csíkszeredai előadó is részt vett.
Előadást tartott Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója is, aki több mint egy évtizede az erdélyi regionális politikával foglalkozó kutatók szakmai mentora a pécsi Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskola tanáraként.
A Transindexnek adott nyilatkozatában az akadémikus kiemelte: mindeddig nem igazán volt példa arra az erdélyi kutatóműhelyek esetében, hogy döntéselőkészítő, gyakorlatorientált kutatásokkal foglalkozzanak. „Magyarországon a határon túli tudománytámogatásnak van egy tradicionális menetrendje, miszerint támogatni kell az irodalom-, nyelv-, történelemtudományt, kurrens tudományként pedig a szociológiát. Én állandóan azt szorgalmazom, hogy a közgazdaság-, politika- és jogtudományt is támogatni kell, és főképp azokat az ágait, amelyek a gyakorlat számára fontos eredményeket produkálhatnának” – érvelt Horváth. Másfelől fontos, hogy a magyar közösség vezetői is megfogalmazzák az igényüket az ilyen típusú kutatások iránt, hogy milyen feladatok megoldását igényelnék a kutatóktól. Jelenleg ugyanis nincs szoros interakció a politikai elit és a kutatói elit között – tette hozzá.
Székelyföld fejlesztési stratégiájának ügyében Horváth szerint 10-12 év óta ugyanaz a gond: van egy fiatal kutatógárda, aki végzi a regionális kutatásokat, eredményeket ér el, ám arra panaszkodik, hogy ezeket az eredményeket nem látja hasznosíthatónak, pontosabban nem érzi, hogy a magyar politikai döntéshozók igényelnék ezen eredmények hasznosítását.
„Most el kell kezdeni nagyon hangsúlyosan készülni a 2014-től esedékes új európai uniós programozási időszakra, amikor szerintem nem az lesz a kérdés, hogy mekkora összeget kaparintunk meg az uniós alapokból, hanem az, hogy ezt milyen feladatok finanszírozására tudjuk fordítani. Panaszkodnak mindenhol arra, hogy nem sikerül az uniós forrásokat lehívni, kicsik az abszorbciós ráták – 2014-től nem ez lesz a kérdés, hanem hogy milyen feladatokat tudunk finanszírozni” – magyarázta az akadémikus.
„Ahogy látom az egyes országok politikusi körét, egyelőre hiányoznak azok az ismeretek, amelyek alapján ezt az új paradigmát operacionalizálni tudnák. Ezért van szükség regionális kutatási ismeretekre.
Azok a régiók lesznek versenyképesek, ahol ez az ismeret megvan, ahol már készülnek az új fejlesztési stratégiák kidolgozására, ahol megfogalmazzák a feladatokat, az erőforrásokat alaposan felmérik, és ahhoz próbálják az uniós forrásokat társfinanszírozásként megszerezni” – tette hozzá.
A versenyképes Székelyföldhöz jó esély egy regionális tudományokban jártasságot szerzett fiatal kutatógárda megjelenése is – hangsúlyozta. Ezek a kutatók fokozattal rendelkeznek, ismerik az uniós regionális fejlődés sajátosságait, az EU strukturális politikájának jellemzőit. Ám ezek az ismeretek elszigetelten vannak jelen, nincsenek meg azok a hidak, amelyek ezeket az ismereteket átadnák a döntéshozó köröknek.
„Új kutatási programokat kellene indítani, és az irányok megfogalmazásában a helyi szereplők véleményét is ki kell kérni. Mondják meg, melyek azok a feladatok, amelyekben igénylik a tudomány állásfoglalását. Másfelől a politikai szereplők befogadóképességét is kéne erősíteni” – mondta. A tudomány nem képes mérlegelni olyan tényezőket, ami a politika feladata, az érdekharmonizáció nem a tudomány dolga. Ám a politikusoknak mérlegelniük kellene a tudomány érveit, több szakértőt meghallgatniuk, és utána dönteniük a sarkalatos kérdésekben.
A kisebbségkutató intézet székelyföldi „terjeszkedésének” egyébként nem ez az első momentuma, a kolozsvári műhely többször működött már együtt székelyföldi önkormányzatokkal, főleg Hargita megyében.
A fiókintézmény égisze alatt évente 3-4 Székelyfölddel kapcsolatos kötet publikálását tervezik, javarészt PhD dolgozatokra alapozva. A kötetekért felelős szerkesztőbizottság tagjai: Benedek József, Horváth Gyula és Lőrincz D. József. Az árkosi konferencián is bemutatott dolgozatok többek közt a humántőke-beruházás és migráció kérdéseit, a székelyföldi turizmus fejlesztési lehetőségeit, a pénzügyi szektor hatását a székelyföldi gazdasági helyzetre vagy Székelyföld területi megközelíthetőségének (út, vasút, reptér stb.) hatásvizsgálatát tematizálták.
Tamás Sándor: gyakorlati eredmények kellenek
„Szükség van egy olyan helyre, ahol a Székelyföldről szóló tanulmányok összegyűlnek. Ettől az irodától azt várjuk el, hogy megerősítse a régiót érintő kutatói munkát, valamint az autonómia és a nyelvi jogok terén olyan műhelyként működjön, amely az Európai Unióban elfogadott és működő kisebbségi struktúrák honosításához szolgáltathat alapot. Olyan gyakorlati eredményekhez kell vezessen ez a munka, mint amilyent Brüsszelben lehet megtapasztalni: konkrét példaként, ott egy gyógyszeres doboz feliratozása három nyelven történik, míg nálunk csupán egy nyelven” - mondta az árkosi konferencia megnyitóján Tamás Sándor megyei tanácselnök. (közlemény)
Transindex

2012. november 2.

Tranzit-projektek: könyv és DVD hamarosan
Már a nyomdában van, és a tervek szerint jövő hétre elkészül az Educaţia extraculiculară şi comunicare interculturală prin artă – Iskolán kívüli oktatás. Művészet és interkulturális kommunikáció című kétnyelvű kötet, a kolozsvári Tranzit Alapítvány új kiadványa, amely két, egymást kiegészítő programról nyújt ízelítőt az érdeklődőknek. A Tranzit Házban szerdán délután megtartott műhelytalálkozón Harbula Hajnalka kutató, az alapítvány munkatársa ismertette az EFES Kiadó gondozásában megjelenő könyv tartalmát, küldetését, valamint a programokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Harbula Hajnalka kifejtette: a Tranzit Alapítvány idén nyáron tizedik alkalommal szervezte meg művészeti alkotótáborát, amelyben évente harminc gyerek (tíz magyar, tíz román és tíz cigány) vesz részt, a különböző foglalkozásokat pedig pedagógusok és művészek vezetik. Az iskolán kívüli oktatással kapcsolatban felmerülő kérdéskörök mélyrehatóbb tanulmányozása, valamint az animátorok szakmai fejlődése érdekében két évvel ezelőtt szerveztek először interkulturális animátori képzést, ebben az évben, augusztus 28-a és szeptember 1-je között pedig másodszor is, partnerségben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel. Művészek, kulturális menedzserek, tanítók, tanárok, iskolai mediátorok stb. jelentkezését várták, akik a felnőttképző program befejezése után a táborban alkalmazhatták a tanultakat.
Mint kiderült, az Iskolán kívüli oktatás. Művészet és interkulturális kommunikáció kötet három részből áll: a felnőttképzés előadásainak szövegei (Simona Bernat, Sergiu Tamas, Fosztó László, Kozák Gyula stb. írásai) mellett a résztvevők (Anamaria Iobagel, Jobb Boróka, Molnár Anna stb.) bemutatkozóit, a programmal kapcsolatos véleményüket tartalmazza, a harmadik nagy fejezet pedig a gyerektábor tíz évét tárja az olvasók elé.
Az est folyamán az Art in TRANZIT című projektről (Dance in Tranzit, Urban space in Tranzit) Miklós Szilárd, az alapítvány másik munkatársa számolt be. Megtudtuk: nemsokára megjelenik az alapítvány 1997. és 2007. közötti tevékenységeit bemutató dvdis, amely – a www.tranzithouse.ro honlapon is szereplő – események (kiállítások, workshopok, találkozók stb.) részletes, információkkal, fényképekkel és videókkal kiegészített leírásait adja közre.
F. Zs.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. május 21.

Gyűlöletimport Erdélyben: az erkölcsi ejnye-bejnyén túl
Az utóbbi években mind a magyarországi, mind a romániai nyilvánosságban gyűlöletkeltő megnyilvánulások elburjánzásának lehettünk tanúi. Mégis elmondható, hogy mások hibáztatása evolúciósan kialakult, velünk született ösztön, a jogszabály pedig féken tartó erő, de hathatós megoldást nem kínál. A társadalmi normák és a gazdaság ingataggá válása, információs társadalmunk új kommunikációs formái eddig ismeretlen válsághelyzetek elé állítottak – összegezhetjük a meghívottak magyarázatait. A cél világos: a gyűlöletszító eszmék eszkalálódásának megfékezése. De hogyan is orvosoljuk a problémát? A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) platformja, a Szabadelvű Kör (SZK) Szélsőséges eszmék és kirekesztő beszédmódok a társadalmi nyilvánosságban címmel tartott kerekasztal-beszélgetést péntek délután a Minerva-házban, ahol a különböző társadalomtudományok képviselői érdekes válaszkísérleteket fogalmaztak meg.
A meghívott előadók Síklaki István szociálpszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Tanszékének vezetője; Eckstein-Kovács Péter jogász, az SZK alelnöke, Románia volt kisebbségügyi minisztere; Fosztó László szociálantropológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) munkatársa, az Európai Romakutatási Hálózat (European Academic Network on Romani Studies) titkára és Kozák Gyula szociológus, ugyancsak az NKI kutatója. A beszélgetés moderátora Bognár Zoltán politológus, az SZK elnöke.
Közelebbről nézve a beszélgetés apropója, hogy az elmúlt hónapokban Erdélyben is egyre inkább olyan panelekkel találkozunk a Facebook és más sajtóorgánumok felületein, amelyek Magyarországon az elmúlt két évben a mainstream médiában is gyökeret vertek – ismertette az SZK-elnök.
A beszélgetést jól felépítve, először az emberi pszichére kérdeztek rá. Síklaki István szociálpszichológust kérték arra, hogy bevezetésképpen azon igényünk neurológiai és pszichológiai alapjairól beszéljen, amelyek a történések megmagyarázására késztetnek bennünket.
A professzor azt a fajta tudattalant említette, amely a mindennapi életünk társas érintkezéseit irányítja. Ennek a(z adaptív) tudattalannak köszönhetően tudunk jól alkalmazkodni a bonyolult világhoz, és maradt életben az ember az evolúció során. E mechanizmusok megismerése a mi szempontunkból azért olyan fontos, hogy a szélsőséges mozgalmak agresszióját megértsük, és válaszokat dolgozzunk ki rájuk. A háttérben zajló folyamatok figyelmen kívül hagyása oda vezethet, hogy például egy szabadelvű reakció nem más mint olaj a tűre. A szociálpszichológus néhány éve kiadott, Előítélet és tolerancia című könyvétől ugyancsak az ilyen típusú, hibás lépések kivédését reméli.
Bognár Zoltán ezt követően e gondolkodás- és beszédmód internetes portálokon való megjelenésére terelte a szót.
Síklaki István legfőbb kérdésként azt fogalmazta meg – a téma szisztematikus kutatására bíztatva –, hogy az ilyen tömegpszichológiát meglovagló médiamegnyilvánulások miért elsősorban a szélsőjobb által vannak kiaknázva? Másrészt, hogyan ellensúlyozhatnánk őket? Mind Eckstein-Kovács Péter, mind Fosztó László a közvélemény humorérzékére apellálva, e gesztusok nevetségessé tételét vélik fegyvertényezőnek. Fosztó László antropológus a morális alapokra helyezett, klasszikus, liberális válaszreakciók átütő erejét hiányolja. A heroikus „vér és pajzs jellegű” diskurzusokat említve egyrészt a fenyegetettség nevetségessé tételét, másrészt a dehumanizált lenézés kifigurázását ajánlotta. A dolog lényege, hogy rádöbbentsük használóit a helyzet asszimetrikusságára.
Síklaki István egy melegekkel kapcsolatos tréningre hivatkozva, hasonló logikára építő érdekes példát említett. A kérdőív a homoszexuálisokkal szembeni sztereotip megfogalmazások „átírása” heteroszexuálisoknak címezve. A koncepció a másik szerepébe való belehelyezkedést célozza. A kérdések közül néhány: miért gondolja azt, hogy önnek heteroszexuálisnak kellene lenni? Lehet, hogy az ön heteroszexualitása csak azért van, mert még nem töltött el egy jó éjszakát egy azonos nemű jó partnerrel? Miért kell beszélni a heteroszexualitásáról? Miért nem tartja meg magának? A professzor a módszer döbbenetes hatásáról beszélt, továbbá egy internetes szerepjáték kifejlesztését vizionálta, ahol bármilyen stigmatizált kisebbség szerepeit fel lehetne venni. Kérdés azonban, hogy ki játszana e játékokkal? A mechanizmus mindazáltal zseniális és továbbgondolásra vár – zárta gondolatait a professzor.
A jelenséget szélesebb perspektívából nézve Fosztó László a világtörténelem három nagy forradalma felől közelítette meg a kérdést. Eszerint beszélhetünk agrár-, ipari-, és a közelmúlt információs forradalmáról. Az antropológus hangsúlyozta, hogy a technológiai változásoknak nem az a legfőbb hatásuk, hogy átalakította a termelési módunkat, hanem hogy új társadalmi formákat és olyan kommunikációs helyzeteket teremtett, amihez nincsenek megfelelő képességeink. Kissé karikírozva úgy érzékeltette, hogy az információs társadalomban mi egy „kőkorszaki aggyal” élünk. E gondolat mentén azt mondhatjuk, hogy a beszélgetés témáját adó ösztönös, önvédelmi gesztusok az emberiség fennmaradásához szükségesek voltak, és ugyanúgy hasznosak ma is, de jelenleg új képességek kialakítására van szükség.
A jogász és a szociálpszichológus álláspontja között meglehetős ellentmondás volt érzékelhető. Síklaki István igencsak pesszimista módon a szabályok pár száz évig történő szigorú betartása mellett érvelt – a hagyománytiszteletükről híres britek történelmét citálva –, minek következtében védelmet kaphatunk saját evolúciós örökségünkkel szemben. Eckstein-Kovács Péter némileg pragmatikusabb megközelítésben Románia joggyakorlatának következetlenségeire (ti. a rendeletek alkalmazásának hiányára) mutatott rá, világossá téve a gondolat illuzórikusságát. De véleménykülönbség mutatkozott az Eckstein-Kovács Péter által 2000-ben beterjesztett 137-es kormányrendelet kapcsán is, amely az emberi méltóságot sértő bűncselekményeket pénzbírsággal bünteti. Síklaki István szerint „az összes piti náci ellen kiválóan működik”, azonban a módszer azokra már nem terjed ki, akik egy vállalkozó beszervezésével könnyűszerrel kiegyenlítik a büntetést.
Az állam szerepével kapcsolatban Kozák Gyula szociológus hozzáfűzte, hogy a multikulturális társadalmakban az állam legtöbbször a „címzetes nemzet” állama, következésképpen nem pártatlan. Az állam asszimiláló gyakorlata továbbra is él, a másságot vagy megpróbálja kirekeszteni, vagy bekebelezni. Így a válsághelyzetek napjainkban is kitermelik ezeket a „morális közösségeket tisztító” gyakorlatokat. Hisz a másság a magát morális közösségként meghatározó nemzetnek egyfajta tisztátalan eleme.
Zárásképpen érdemes hangsúlyozni azt a közönség soraiból is elhangzó megjegyzést, amely a magyarországi szélsőjobb honlapjainak hihetetlen kreativitását és toborzóképességét emelte ki, melynek logikájából van mit tanulnunk. Magyari Nándor László szintén lényeges fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, aggodalommal figyelve a szélsőjobb Erdélyben is elszaporodó nyári táborait. Példaként a Kézdivásárhely környékén táborozó magyarországi betyársereg törekvését hozta fel, ahol jelentkezési feltételként határozzák meg a büntetett előéletet. Legnagyobb megdöbbenésére a tájékozatlan helyi szülők partnerséget mutatnak, gondolván, hogy „biztos valami nemzeti dolog, így rossz nem lehet”. De az is elgondolkodtató, hogy sokszor helyi pedagógusok együttműködésével bonyolítják a szervezést.
A probléma adott, a társadalomkutatók a kutatások kiterjesztését és a közösségek összefogását sürgetik.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

2015. március 26.

Élet autonómia után is van
A könyvpiaci felmérések adatai szerint a ’89-es események után figyelemre méltóan sok kiadó jelentkezett. Könyvvásárok, könyvkiadási támogatások lehetővé tették a magyar nyelvű könyvkiadások felfutását is, melynek csak örvendeni lehet.
A sajtó világában nagyon jó hírnévvel rendelkező fiatal szerző, Borbély Tamás „Van- e élet az autonómia után” című könyve jelent meg, melyet Kolozsváron is bemutattak a Koffer kávézóban, igen rangos közönségnek.
Könyvbemutató A moderátor szerepét Benkő Levente újságíró, történész dicséretesen töltötte be. A könyv megírásának az ötletéről, az interjúalanyok kiválasztásának szempontjairól, illetve a kiadás utóéletéről érdeklődött.
Amint a szerző elmondta, Zágoni Balázsnak, a Koinónia Kiadó igazgatójának felkérése volt, hogy készítsen interjúkat az autonómia témával kapcsolatban. Borbély szakembereket kérdezett meg, és nem politikusokat. Az interjúalanyok listája esetlegesen alakult. Egy ilyen kötetben nem lehet mindent belesűríteni. Az interjúalanyok kiválasztása a szakterület függvényében történt. Legyen közgazdász, politológus, emberjogi aktivista, történész, regionális politika szakértője, művész, tehát olyanok, akik részt vettek a különböző autonómia tervek kidolgozásában. Az interjúkérdésekre személyesen vagy írásban válaszoltak. Ez utóbbiak voltak zömében, amely bizonyos mértékben a könyv olvasmányosságának a rovására is ment. Volt mély interjú is. Az összegyűjtött anyag szerkesztése során, kiegészítéseket is eszközöltek, melyek a Függelékben olvashatók. A szóbeli interjúk esetében közvetlenül volt kiegészítés.
Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az interjúk egy része 2012-ben készült. A könyv anyagi okok miatt 2014-ben jelent meg. Ezért szükséges a kiegészítés. Így a szerzők reflektálhattak az aktuális politikai témákra. Időközben megjelent az RMDSZ autonómia terve. A világpolitikában is különböző események történtek, például kirobbant az ukrán válság. A könyv olvasása alapján sok mindent megtudhat az olvasó az autonómiával kapcsolatban. Azonban, amint kiderült, nem találja meg a választ arra, hogyan is működik nálunk fele az autonómia. Amint Borbély Tamás megjegyezte: Ezt a politikusok mondják meg. Érdekes megállapítás, mely szerint az interjúkban benne van a kétely. Kérdés: Van-e életképessége? Ugyanakkor egyértelműen elhangzik: „Szükség van autonómiára!” Szerintem a könyv érdeme, hogy bizonyos támpontokat nyújt a politikusoknak. Segít abban, hogy reális önképünk legyen. Egy sajátos álláspontot fogalmazott meg dr. Szilágyi N. Sándor professzor: „akkor lesz autonómia, ha a román parlament elrendeli, hogy csináljunk autonómiát.” Senki sem tudja mi az. Nagy tévedésnek tartja, ha el hisszük, hogy autonómiával valamilyen problémát megoldunk. Arra kérdésre, hogy Borbély Tamás milyen visszajelzéseket kapott a könyvvel kapcsolatban, megjegyezte: „sem jó, sem rossz visszajelzést nem kapott.”
(Itt megjegyezném egy kötetről elfogadható visszajelzést csak abban az esetben, lehet kapni, ha a kötetet valaki elolvassa, és az olvasottak alapján írásban, vagy szóban véleményt mond.) Viszont, ha a civil szféra észreveszi az autonómia elemeket, sok mindent tehet. Tehát felméri a problémát, és ugyanakkor keres megoldásokat.
Maga a cím elég blikkfangos, ami feltételez egy bizonyos fantáziajátékot. Mi lenne, ha lenne autonómia, és az az autonómia, milyen lenne?
Borbély Tamás tudása árnyalódott, az autonómia kérdésével kapcsolatban. Megjegyezte, lehet, hogy van bizonyos disszonancia a cím és az interjúalanyok szövege között. A könyvről
Borbély Tamás az Előszóban írja: „Újságíróként sokszor leírtam az autonómia szót, főleg politikusok nyilatkozatait ismertetve. Talán túl sokszor anélkül, hogy alaposabban bele gondoltam volna, mit is jelent.”
„A könyv célja nem az, hogy örök igazságokat és szentenciákat fogalmazzon meg, sokkal inkább fantáziajátékra hasonlít, amely során kérdések vetődnek fel, szempontok fogalmazódnak meg, amelynek figyelembe vétele elengedhetetlenül szükséges az autonómiáért folytatott politikai és társadalmi érdekérvényesítő munkában.”
A könyv hátsó lapján olvashatók, melyek azok a főbb kérdések, amelyekre a könyvben reflektálnak. Ilyen például „Mi lesz Marosvásárhellyel? Összeegyeztethető- e a kettős állampolgárság az autonómia elképzeléssel? Javítja vagy rontja az autonómia esélyeit a gazdasági válság? Milyen sors vár a Székelyföldön kívül élő magyarokra? Alkalmazzák- e nálunk a katalán, skót vagy a dél- tiroli modellt?” A kötetben az autonómia kérdésére válaszol: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Bocsárdi László, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Smaranda Enache, Bárdi Nándor, Bíró A. Zoltán.
Érdekes Bocsárdi Lászlónak, mint színházrendezőnek a megfogalmazása: „Az autonómia összefügg az alkotás szabadságával. Olyan függetlenség, ami azt jelenti, hogy az alkotási folyamatban nincsenek előre gyártott, kívülről átvett sémák, amelyek alapján, meghozzuk a döntéseket.” Bárdi Nándor szerint „A nemzetközi közvéleményben azonban ténykérdés, hogy a kettős állampolgárság és a területi autonómia nem erősíti egymást.”
Smaranda Eneche megfogalmazásában: „A gazdasági válságnak két azonnali hatása van. Egyrészt a központosító intézkedéseket ösztönzi… Másrészt a pénzügyek rossz kezelése és az államadósságok növekedése nyomán a fejlett régiókban felerősödnek az elszakadási tendenciák.” Szilágy N. Sándor szerint „…Székelyföldön a magyar nyelvhasználat lehetőségével sokszor olyankor sem élnek, mikor az tényleg nem kerülne semmibe, csak eszébe kellene jutnia valakinek.” Nagyon merész és magabiztos újságíró kell, legyen az, aki beszélgető-könyv formájában, még akkor is, ha azt a neves Koinónia könyvkiadó adja ki, vállalkozik ilyen kihívásra. Rendkívül olvasmányos az interjúkötet, melyben a különböző nézőpontok bemutatása izgalmas párbeszédet eredményez. Egyetérthetünk Fosztó László antropológussal, akinek gondolatait olvashatjuk a könyv hátsó oldalán: „Az autonómiáról folyó erdélyi magyar közbeszédet politikai szereplők versengő monológjai dominálják, holott lehetséges az elemző és közérthető párbeszéd a témáról- bizonyíték rá ez a kötet. Egy beszélgető- könyv, amelyben magyar és román értelmiségiek közvetlen formában osztják meg gondolataikat, visszaadva az olvasó reményét az értelmes beszéd létében, túl az „autonómiázáson”.” Maga a könyv nagyon lebilincselő, nagy érdeme a különböző nézőpontok bemutatása, a kérdések felvetése. Az autonómiát másként elemzi, mint eddig.
Érdemes és tanulságos elolvasni a könyvet.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

2016. szeptember 30.

Állásfoglalást bocsátott ki a Szabadelvű Kör a kvótanépszavazással kapcsolatban
Állásfoglalást bocsátott ki a Szabadelvű Kör elnöksége Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek a kvótanépszavazással kapcsolatos nyilatkozata után. A Fosztó László elnök, valamint Bognár Zoltán és Eckstein-Kovács Péter alelnökök által jegyzett állásfoglalást az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.
"A sajtóból értesültünk az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor nyilatkozatáról a magyarországi népszavazás ügyében. Ezzel a nyilatkozattal kapcsolatban szükségesnek látjuk különvéleményünknek hangot adni:
1) A nyilatkozat megfogalmazását nem előzte meg széleskörű belső konzultáció, amely a téma fontosságát tekintve elkerülhetetlen lett volna. Ez a nyilatkozat-tétel nem tiszteli a Szövetség belső demokráciájának szellemét
2) Ártalmasnak tartjuk, hogy a nyilatkozat összekapcsolja a vasárnap esedékes magyarországi népszavazáson és a decemberi romániai parlamenti választásokon való részvételt. Nem beszélhetünk egy lapon ezekről. A romániai választások tétje az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének biztosítása, és ez elsőrendű cél. A magyar állampolgárággal is rendelkező romániai szavazóknak joga van szavazni a kvótareferendumon, de a részvételre bíztatás nem a Szövetség dolga, véleményünk szerint az egyéni döntés kérdése.
3) Az RMDSZ fennállása során a magyarországi politikai pártokkal kapcsolatban az egyenlő közelség gyakorlatát ápolta. Ezt a gyakorlatot tartjuk helyesnek. Ellenezzük és szükségtelennek tartjuk a magyarországi belpolitikai ellentétek szándékos behozatalát az erdélyi közéletbe. Ez különösen ártalmas egy olyan kérdés esetében, amely indulatokat, sőt gyűlöletet kelt emberek vagy népcsoporttok ellen.
4) A globális migráció kérdésköre – akárcsak a globalizáció más következményei –, szerintünk is fontos probléma. A modern kommunikációs lehetőségeknek köszönhetően egészen másképpen kell gondolkodnunk az akkulturáció és integráció folyamatairól. A szélsőséges eszméket propagáló szervezeteket súlyos hiba összemosni az életüket mentő, más vallású, más kultúrájú menekültekkel. A menekültek nem bevándorlók, ne mossuk össze ezt a két fogalmat sem. A segítségnyújtás nem betelepítést jelent. Oly módon kell kezelni a helyzetet a morális és nemzetközi jogi kötelezettségeinknek eleget téve, hogy a veszély elmúltával a menekültek visszatérhessenek hazájukba." (hírszerk.)
Transindex.ro

2017. április 7.

A kisebb kisebbségeket kutatók intézete
A román kormány a kétezres évek elején egy „Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet” hozott létre Kolozsváron. Az erdélyi magyarok, “valódi” romániai kisebbségiként, igazán megtisztelve érezhették magukat ennek a döntésnek a hallatán, hiszen elmondhatták, hogy külön intézményt alapítottak az őket érintő problémák tanulmányozására.
Mivel a romániai kisebbségek legnépesebb csoportját éppen a magyarok alkotják, természetesnek tűnhetett mindenki számára, hogy ennek a tudományos alapokra helyezett szépreményű intézménynek elsősorban a magyar kisebbség megmaradását és elősegítését kell szolgálnia.
Ráadásul, ha utánanézünk, hogy kik azok, akik vezették és vezetik ezt a hivatalt, illetve kik azok az állandó munkatársak, akik kutakodtak kisebbségi ügyekben és felvették ezért a román állam által biztosított havi jövedelmeiket, akkor szinte mind csak magyar nevekkel találkozunk. Horváth Istvánnak, az intézmény vezetőjének, Fosztó Lászlónak, Gidó Attilának és Bokor Zsuzsának, a tudományos vezetőtanács tagjainak, valamint a Kutatási Osztály és a Dokumentációs Központ többségében magyarajkú munkatársainak (akik esetenként, rádiós nyilatkozataikban “székelyesre törik” a román és magyar nyelvet) elsősorban az erdélyi magyarok ügyét kellett volna előrevinniük.
Ha viszont megnézzük a kutatóintézet honlapját, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy mivel is foglalkoznak a humán tudományok Kolozsváron összesereglett közalkalmazottai, akkor a felvetett témák között alig találunk magyar kérdéseket. Meglepő, hogy mivel is vannak elfoglalva. A nemzeti kisebbségek történelme és etnodemográfiai folyamatai mellett például a romák nyugat-európai kivándorlásának, illetve helyi integrációjának monitorizálásával (ezt természetesen az egykori Soros Alapítvány jogutódjával karöltve végzik), az erdélyi zsidóság állami archívumokban fellelhető jegyzékeivel (ezt a Rothschild Alapítvány támogatásával), a görögöknek a romániai médiában betöltött szerepével, a török nyelvű oktatással, a németek intézményrendszerével, az olasz diaszpórával és – hogy ne maradjanak ki a magyarok sem a sorból – a magyarok szekusok általi üldöztetésével, illetve Márton Áron dossziéjával. Nagyjából ezek a meghirdetett pályázatok és ösztöndíjak témaköre.
A fentiek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy Horváthék elsősorban a kisebb kisebbségek ügyeivel vannak elfoglalva. Bármelyikkel, amelyik nem magyar. Felmerül a kérdés, hogy mégis mit keresnek ők ott, miért nem a romák, zsidók, törökök, görögök, németek vagy olaszok dolgoznak abban az intézetben? Ha megfigyeljük a „kisebbségkutatók” nyilatkozatait, amelyeket az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseivel, a romakérdéssel, Magyarország migránspolitikájával vagy akár a „CEU-törvénnyel” kapcsolatosan hoztak nyilvánosságra, ha utánanézünk pártkötődésüknek, akkor az összeesküvés-elmélettel való vádaskodás ódiuma ellenére is azt kell mondanom, hogy márpedig véletlenek nincsenek.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely / itthon.ma/szerintunk

2017. április 14.

A kolozsvári egyetem és a CEU
Fosztó László, a Szabadelvű Kör vezetője, a romakutatás nemzetközi hírű kutatója és a CEU (Közép-Európai Egyetem) egykori hallgatójának kezdeményezésére több mint száz neves erdélyi értelmiségi – egyetemi tanárok, kutatók, művészek, írók és újságírók – írták alá azt a nyílt levelet, amelyet Áder János köztársasági elnöknek címeztek. A levélben az erdélyi értelmiségiek kérték az egykori fideszes politikust, hogy ne írja alá a magyar kormány által benyújtott új felsőoktatási törvényt. Bár az aláírók között számos neves, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen oktató professzort találunk, érdekes módon, a nyilatkozathoz sem magánszemélyként, sem intézményi nyilatkozat formájában nem csatlakozott a BBTE Magyar Tagozata. Erdélyi értelmiségiként joggal kérdezzük és számon kérjük: miért?
Köztudott, hogy az elmúlt héten a Lex CEU néven elhíresült új felsőoktatási törvény felrobbantotta mind a magyarországi belpolitikát és közéletet, mind a nemzetközi tudományos világot. A világ legtávolabbi pontjairól érkező, mintegy hetvenezer tiltakozó között találjuk a Soros György által alapított CEU mellett kiálló oxfordi professzorokat, neves Nobel-díjas tudósokat és írókat, a Harvard Egyetem rektorát és megannyi más, a világ tudományosságát meghatározó személyiséget. Az aláírók döntő többsége ugyan magánszemélyként állt ki a CEU mellett, de egy-egy rektor vagy rektorhelyettes jelenléte egy ilyen támogatói listán túlmutat a személyes szimpátián: jelzésértékű, intézményi támogatást is sejtet. Egy rektor ilyen minőségében – különösen, ha aláírásában megnevezi titulusát – egyértelműen az intézményt is képviseli. Az ügyben felszólaló neves magányszemélyek és intézmények sorában találjuk szinte az összes magyarországi egyetem dékánjait, rektori tanácsát, de még a Magyar Tudományos Akadémia elnökét is.
A már említett erdélyi nyílt levél ugyan erőteljesen hangsúlyozza az erdélyi magyar közélet és értelmiség kiállását a CEU mellett, a kolozsvári BBTE magyar tagozatának vezetősége a kínos csendet választotta a véleményem szerint igenis fontos, az erdélyi felsőoktatást, tudományos életet és tágabb értelemben az európai szabad kutatást is veszélyeztető, érintő kérdésben. Sem a BBTE rektori hivatala nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyben, sem a magyar tagozat vezetősége – sem magánszemélyként, sem hivatalos, intézetvezetői minőségükben. Csendben maradásuk azért is fölöttébb furcsa – és véleményem szerint elfogadhatatlan –, mivel az Áder Jánosnak írott nyílt levél is egyértelműen kifejti, hogy a BBTE számos hallgatója igazi tudományos kincsesbányaként használta évek óta a CEU könyvtárát és a két intézmény között intenzív szakmai és emberi tőkehálózat alakult ki. Minden, a nemzetközi kutatás élvonalába igyekvő kutató tudja, milyen nehéz Romániában – még a viszonylag nagy könyvtárakkal rendelkező Kolozsváron is – minőségi és világélvonalba illő tudományos kutatást végezni. A társadalomtudományok és humántudományok területén könyvtáraink messze lemaradnak a nemzetközi élvonaltól, fiatal kutatóinknak külföldre kell utazniuk vagy a mélyinternet bugyraiba férkőzniük néhány méregdrága kötetért, tanulmányért vagy folyóiratért. A CEU ilyen szempontból is egy oázisa volt az erdélyi társadalomtudósoknak és humántudományok gyakorlóinak, akik százasával vándoroltak mesteris hallgatókként vagy doktoranduszokként Kolozsvárról a Nádor utcai könyvtárba. A világ vezető 500 egyeteme közzé került BBTE nagyon jól tudja, milyen infrastrukturális lemaradással kell megküzdenie a közép-kelet európai egyetemeknek, amelyeknek hallgatói – bármennyire is tehetségesek legyenek – amikor külföldre kerülnek és a világ legnagyobb nemzetközi fórumain kell megállniuk helyüket – fájdalmasan szembesülnek a hazai kutatás hiányosságaival és pénzügyi limitáltságukkal. A CEU azon kevés egyetem között volt Bécstől Keletre, amelyben ezek a „balkáni” vagy vasfüggönyi problémák eltűntek, hiszen az ott oktató tanári gárda és a könyvtárak a világ élvonalába helyezték az egyetemet és ezáltal az ott tanuló hallgatókat is.
Úgy gondolom, hogy a minőségi oktatásért, az erdélyi magyar hallgatók boldogulásáért és általában véve a közép-kelet európai tudományosság felzárkóztatásáért küzdő BBTE vezetőségének illett volna – vagy illene – kiállni a CEU ügyéért. Függetlenül attól, hogy a Lex CEU mögött milyen magyar bel- vagy külpolitikai stratégiák sejthetőek, egy ilyen rangos, nemzetközi egyetem létének a veszélyeztetése, a nemzetközi és magyar értelmiség ilyen szintű ignorálása egy olyan veszélyes politikai ideológiát sejtet, amely ellen fel kell szólalnia minden vezető intézménynek a mi régiónkban.
A CEU és Soros György alapítványa a 80-as évek végén és a 90-es évek elején az új világ és a reményteljes, a tudósok számára a kapunyitást jelentő lehetőségek kapaszkodójaként robbantak be a Kárpát-medence magyar köztudatába. A BBTE magyar tagozatának vezetői – már csak azért a több száz egykori hallgatójáért is, akik később a CEU-n folytatták tanulmányaikat – határozott véleményt és nyilatkozatot kellene adjanak ebben az ügyben. A CEU nem magyarországi belügy, hanem kolozsvári és tágabb értelemben vett, erdélyi közügy és oktatásügy is. Ideje tehát, tollat ragadni…
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-17




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék