udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 11 találat lapozás: 1-11

Névmutató: Fraknói Vilmos

1999. szeptember 25.

Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök egy hónapig Rómában fog tartózkodni, ahol két konferencián is részt vesz. Szeptember 27-29. között tartják a püspöki kar családfelelőseinek megbeszélését. Az egyházi vezetők beszámolnak arról, hogy milyen térségükben a családalapítás, az abortusz, az eutanázia helyzete, illetve arról, hogyan alakul az árvák és az öregek sorsa. A megbeszélések után a katolikus egyház megpróbál egységes választ találni az egyre égetőbb társadalmi kérdésekre. Hasonló világi problémákról tárgyal október 1-23. között az európai püspökök értekezlete, amelyen a mintegy 200 püspök és érsek mellett II. János Pál pápa is részt vesz. A naponkénti 8 órás megbeszélés-sorozaton országonként elemzik a katolikus egyház helyzetét. Tempfli József szept. 25-én indul Rómába, ahol a Pápai Magyar Intézet vendége lesz, amelynek épületét Fraknói Vilmos püspök, szentjobbi apát, történész adományozta a Vatikánnak. /Tempfli püspök Rómában. = Bihari Napló (Nagyvárad), szept. 25./

2002. november 21.

Nemeshegyi Péter teológiai tanár és Vanyó László pápai prelátus mellett az erdélyiek közül idén Léstyán Ferenc nyugalmazott általános érseki helynök, Marosvásárhely egykori esperes-plébánosa részesült Fraknói Vilmos-díjban. Léstyán Ferenc a tervek szerint december 10-én veheti át az elismerést Marosvásárhelyen. Az immár harmadik alkalommal odaítélt díj azoknak adományozható, akiknek a munkássága kiemelkedő a teológia, a filozófia vagy az egyháztörténelem területén. Léstyán Ferencet 1937-ben szentelték pappá, 1942-től püspöki levéltáros volt Gyulafehérváron. Az Antonescu-korszakban letartóztatták, de sikerült Észak-Erdélybe szöknie; távollétében halálra ítélték. Később egy évet - ítélet nélkül - börtönben töltött, majd Désaknán kényszerlakhelyen élt. Szabadulása, 1955 után Marosvásárhely esperes-plébánosaként szolgált csaknem negyven esztendőn át. Öt kápolnát építtetett Marosvásárhelyen, s ő kezdte el Erdélyben a cigánypasztorációt. /R. Sz.: Kitüntették Léstyánt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./

2003. november 22.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Kaffer István professzor és Korzenszky Richárd tihanyi perjel vehette át az idei Fraknói Vilmos-díjat nov. 20-án. A 2000-ben alapított díjat évente azoknak adományozza a magyar kulturális miniszter, akik munkássága kiemelkedő a teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését. Az elismerést minden évben Fraknói Vilmos halálának évfordulóján, november 20-án adják át, a díj két magyar és egy magyar nemzetiségű, határon túl élő személynek adományozható. Jakubinyi György a hittudományok terén elért katolikus eredményekért, valamint az egyház és a világ közötti kapcsolatok ápolásáért, fejlesztéséért vehette át az elismerést. /Fraknói Vilmos-díjakat. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./

2006. december 17.

A Sapientia Varadiensis Alapítvány és a nagyváradi püspökség szervezésében november 24-25-én immár nyolcadik alkalommal tartották meg a Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei elnevezésű tudományos-kulturális rendezvényt. Dr. Fleisz János történész elmondta, hogy az 1999 óta tartó rendezvénysorozaton bemutatták Schlauch Lőrinc és Pázmány Péter bíborosok, Bunyitai Vince, Ipolyi Arnold püspök, gróf Csáky Miklós püspök, Patachich Ádám püspök és Rómer Flóris alakját. Dr. Fleisz János, a Sapientia Varadiensis elnöke megnyitó beszédében az ünneplés és emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Az idei emlékülést Fraknói Vilmos (1843-1924) történelemkutatási és társadalmi munkásságának szentelték. Dr. Draskóczy István, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára kifejtette, munkássága elsősorban középkori forrásfeltárásokra és azok publikálására koncentrálódott. Emődi Tamás, a nagyváradi római katolikus püspökség levéltárosa a püspöki könyvtár széthurcolása miatt kevés anyaggal szolgálhatott a hallgatóságnak. /Kovács F. Zsolt: Nagyvárad tudós püspökei, neves személyiségei. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 17./

2013. január 10.

A csángók apostola: Jáki Sándor Teodóz
Jáki Sándor Teodóz atya a csángómagyarok apostola, Domokos Pál Péter méltó utódja – olvashatjuk általában a róla szóló ismertetésekben. Hogy szívvel és ésszel is megfogható, érzékelhető legyen, mit is jelent ez, személyes emlékek tolulnak fel bennem. 2006-ban részt vehettem a bukovinai jeles kegyhelyen, Kacsikában a Nagyboldogasszony-búcsún. Kacsika, az egykori magyar falu, ahová a híres Czestochowa-i Mária-kegyképmásolat még Nagy Lajos királyunk adományaként jutott el hajdanán, ma már teljesen elrománosodott, román Mária-zarándokhely lett, kegytemplomában magyar misét nem szabad mondani, s évente egy alkalommal, a búcsú másnapján reggel a templom mögötti kis kápolnában engedélyezett csupán az ide zarándokoló csángóknak az anyanyelvi szertartás. Itt találkozhattam tehát a Moldvából érkezett csángómagyarokkal, akik a pusztinai Szent István Gyermekei Egyesület zászlaja alatt Teodóz atya vezetésével ezúttal is gyönyörű népviseletben, ősi népénekekkel, zarándokmenetben (úgy, ahogy senki más e búcsúban) érkeztek Mária kegytemplomához, hogy hódolattal, imádságos áhítattal tisztelegjenek a Szűzanya előtt. S ott, akkor átéltem, megértettem, milyen pótolhatatlan és egyedülálló szolgálat az, melyet a deres hajú bencés páter vállalt és teljesít évről-évre (1992 óta), felkarolva a legtávolabbra szakadt, legárvább és hitükben leghűségesebb katolikus magyar testvéreinket. Nem felejthetem, hogy mikor a kis kápolnában felcsendült a magyar nyelvű Miatyánk, egy meglett korú klézsei férfi – leplezni sem tudta volna szegény – mintha verejtékét törölgetné, igyekezett eltüntetni a szeméből elő-előrakoncátlankodó megállíthatatlan könnyfolyamot. És Jáki Sándor Teodóz atya nemcsak itt, hanem Csíksomlyón és Futásfalván is és még számtalan helyen pásztorolja a csángómagyarok hűséges nyáját, sőt évente többször meglátogatja őket, nemcsak a jeles napokon. Személye kulcsszerepkörű a moldvai magyarok magyar nyelvű lelkipásztori gondozásában, mert miközben megismerteti őket a mai magyar nyelvű liturgikus formákkal, a tőlük hallott ősi népénekeket, imádságokat vissza is tanítja mindazoknak, akik már anyanyelvi tudásukban meggyengültek. Akik még magyarul álmodnak, magyarnak vallják magukat, de nemigen beszélik már őseik nyelvét, szokta mondani. És ez a szolgálata Kárpát-medencei léptékű, hiszen nemcsak Csángó- és Székelyföldön, hanem Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és Őrvidéken is épp olyan atyai szeretettel hívják, fogadják őt, mint egy családtagot. Anyaországi ének- és magyarságtanító előadásain szokta mesélni, hogy egy alkalommal csángómagyar testvéreitől búcsúzáskor megkérdezte, mit hozzon nekik legközelebb, s a testvérek meghatottan azt válaszolták: – „Te ne hozzál semmit! Te csak gyere!”.
Teodóz atya – Domokos Pál Péter biztatására – 1978-ban indult el először Moldvába, hogy a csángómagyarok életét, egyházi énekeit, nyelvét tanulmányozza. Róluk persze jóval korábbról voltak már ismeretei. Emlékeiben máig él a Kogutowicz Károly szerkesztette földrajzi atlasz magyar népességi térképe a világban élő magyarokról, melyet tíz éves korában látott először. „Ezért az egyetlenegy oldaláért az egész térképet egy életre bévéstem a szüvembe” – mondja csángómagyarosan. A 83 éves, idén gyémántmisés bencés paptanár, zene- és néprajzkutató, aki mintegy ötezer népéneket/imádságot gyűjtött a Kárpát-hazát bejáró zarándoklásai közepette, a mély vallásosságot, a máriás hitet, a zene iránti fogékonyságot a fészekmeleg családi környezetből hozta magával. Győrött született ötgyermekes családban. Mindenkinek kitűnő volt a hallása, édesanyjának nagyon szép énekhangja volt, meséli. Apai ágon két nagybátyja is igazgató kántortanító volt. A középiskolát az egykor magyar-olasz tannyelvű Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte el, itt Herszényi Bálint, a kiváló zongoraművész, Dohnányi-tanítvány volt a tanára, s orgonára és zeneelméleti tárgyakra Szigeti Kilián, bencés atya, a Rómában végzett egyházzenész tanította.. Hatodik osztályos gimnazistaként (1944-ben) lépett be a bencés közösségbe, s 1952-ben szentelték pappá Pannonhalmán.
A családban nagy hagyománya volt a papi-szerzetesi hivatásban való elköteleződésnek, emlékezik, apai nagyszüleinek például tizennyolc unokája közül öt fiú lett szerzetes, s három leányunoka szerzetesnővér. Fiútestvéreivel egyetemben ők is mindhárman bencés tanárok lettek. Zénó bátyja ma 93 esztendős, Pannonhalmán él, egykor a rend pannonhalmi és győri gimnáziumát vezette. Másik (már megboldogult) testvére, a Templeton-díjas Szaniszló tudományos munkájával szerzett hírnevet és elismerést.
Papi szolgálata – miután a politikai terror miatt a szemináriumból egy egész évfolyamot kihelyeztek világi lelkipásztorkodásra – Mezőtúron kezdődött, majd Sopronban folytatódott. Hivatalosan kántorként (titokban káplánként) szolgált, s már ekkor is, mint később is mindenütt, a templomi kórust is rábízták.
Győrött, majd pedig a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán ének-zenetanári és karvezetői diplomát szerzett. A győri bencés gimnáziumban kezdte tanári pályáját 1956-tól, s a bencés templomban kántorkodott, de tanított a budapesti Nyári Kántorképzőben, a győri hittudományi főiskolán (a Musica Sacra és a beszédtechnika tanáraként), több mint két évtizeden át vezette a győri székesegyház Palestrina kórusát, majd a bencés templom kamarakórusát, akikkel zarándok-hangversenyekkel bejárták szinte az egész Kárpát-medencét és olasz földön is bemutatkoztak. Mikor énektanári pályájának lelki ars poeticájáról faggatom, meggyőződéssel mondja: „Hiszek benne, mindig is hittem benne, hogy az ének által az ember többre tanítható és jobbá tehető. A vox humana, az énekelni tudás: égből szálló, földön nyíló ajándék”.
Gazdag, nyolc évtizedes munkásságáról e rovat terjedelmi korlátai miatt lehetetlenség teljes képet adni, csak életének jelesebb állomásait volt alkalom most felvillantani. Teodóz atya sok évtizedes csángóföldi zarándokútjainak élményeit, tanulságait, néprajzi, népzenekutatói gyűjtőmunkájának emlékeit, eredményeit 2006-ban könyvben is megjelentette (Csángókról igaz tudósítások), s kiadták egy cd-lemezét is Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít címmel, melyen a páter beszámol gyűjtőútjainak legszebb zenei élményeiről, s bemutat egy csokrot az előénekes bácsiktól, néniktől Moldvában tanult népénekek közül. Számos kitüntetés (Márton Áron-emlékérem, Magyar Királyi Szent László Lovagrend lovagi vaskeresztje, Juliánusz-díj…) birtokosa is, s nemrég vehette át Balog Zoltán minisztertől a Fraknói Vilmos-díjat munkásságának elismeréseként. Toldi Éva
Erdély.ma,

2013. február 3.

Egy küzdelmes papi élet
Léstyán Ferenc ny. marosvásárhelyi főesperesről-protonotáriusról mind ez ideig nem jelent meg életrajz. Önéletrajzi feljegyzései sincsenek. Nem tartotta fontosnak, hogy magáról, papi munkájáról, meghurcoltatásairól írjon. Aktív papként keveset beszélt az elítéléséről és börtönéletéről. Amikor megöregedett, 90. évét betöltve, mesélgetett egyet-mást magáról. Röviden megpróbálom összefoglalni halálra ítélésének és szabadulásának történetét – életrajzának legfontosabb eseményeibe zárva.
Léstyán Ferenc 1913. február 11-én Csíkszentkirályon (Hargita megye) született. Elemi iskoláit szülőfalujában, középiskoláit a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban végezte. Első nekifutásnak sikerült az érettségije. Ezt azért emeltem ki, mert a két világháború közötti érettségi (baccalaureatusi) törvények értelmében a magániskolák végezettjeinek állami központi bizottságok előtt románul kellett érettségizniük, esetleg tolmács útján, aki nacionalista szellemben működött közre, s általában a jelentkezők 90 százalékát elbuktatták. Léstyán atya büszkén emlegette, hogy a kemény megpróbáltatást kiállta. Papi hivatást érezvén, 1933 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1937. március 13-án szentelte pappá dr. Vorbuchner Adolf segédpüspök. Három egyházközségben szolgált káplánként: Gyergyóremetén (1937–1938), Sepsiszentgyörgyön (1938–1939) és Tordán (1939–1942). Utóbbi helyen érte a 2. bécsi döntés. Torda határ menti városként romániai területen maradt.
Léstyán Ferenc segédlelkész tanúja volt a dél-erdélyi magyarok Észak-Erdélybe való inváziójának. Amikor tehette, segített a határátkelő embereknek. De nem sokáig, mert a szemfüles román sziguranca hamar gyanút fogott. Márton Áron püspök, hogy segítsen buzgó papjának „elrejtésében”, egy évre (1942–1943) a nagyvilágtól eldugottnak számító boicai plébániára helyezte, majd a gyulafehérvári Püspöki Archívumba „dugta” el (1943) mint levéltárost. De a hatóságok itt is rátaláltak. 1943. június 29-én, Szent Péter és Szent Pál ünnepén, a kerelőszentpáli bérmálás napján, amikor Léstyán Ferenc Márton Áront kísérte, kifüggesztették ajtajára a halálos ítéletet tartalmazó törvényszéki végzést. Előbb Nagyszebenbe vitték, s innen fegyveres kísérőkkel lebilincselt kézzel Brassóba kívánták szállítani, ahol az ítéletet végrehajtani szándékoztak.
Léstyán Ferenc a gondviselő Isten közbelépésének vallotta azt a pillanatot, amikor a Nagyszeben–Kiskapus vasútvonal végén át kellett szállniuk a Tövis irányából érkező vonatra. A Tövisről beérkező vonaton olyan sokan voltak, hogy a fogdmegek őt és egy másik elítélt társát nem tudták a fülkébe begyömöszölni, a folyósón maradtak. Ekkor született meg benne a szökési kísérlet. Bár éjjel volt, de kiszámította, hogy kb. mikor érkeznek Apácára. Társával együtt a robogó vonatból két irányban kiszöktek. Léstyán Ferenc a magyar határhoz közel ugrott ki. Bilincsbe vert véres kézzel visszafelé futott, és az őrök által leadott lövések nem találták el. Néhány év múlva tudta meg, hogy a „futás” kimaradhatott volna, mert nem működött a vonat vészféke. Véres kézzel és éhségtől gyötörve egy napig bujkált és tájékozódott. Amikor a magyar határőrséghez ért, iratok hiánya miatt nem tudta magát igazolni. Kérte, hogy vezessék be a baróti plébánoshoz, aki bizonyítani fogja kilétét. Így is történt. Márton Áron püspök azt üzente neki, hogy maradjon Észak-Erdélyben. Az 1944-es nagy meneküléskor sok pap elhagyta plébániáját. Léstyán Ferenc a pap nélkül maradt Ditróban szolgált egy ideig, tele rettegéssel, mert nem volt egyértelmű a háború befejezésekor meghirdetett amnesztiatörvény. Főpásztora 1945-ben egy tekintélyes katolikus egyházközségbe, Csíkkarcfalvára helyezte. Itt működhetett 1952-ig. Léstyán atya ezekről az évekről utólag megelégedéssel és örömmel beszélt. Pedig lelkipásztori munkájában sokat gáncsolták, az újságokban „zsíros parasztnak, az embereket szipolyozó kuláknak” minősítették. A karcfalviak pedig nagyon szerették, az öregek mai napig emlegetik.
Márton Áron letartóztatása után neki is szembesülnie kellett az Erdélyben kibontakozó békepapi mozgalommal. Egyik békegyűlésre sem ment el. Sikerült mindhárom (marosvásárhelyi, gyergyószentmiklósi, kolozsvári) nagygyűlésről távol maradnia, amiért a gyulafehérvári betolakodott egyházi kormányzat (1951 őszétől 1955. január 6-ig, Márton Áron szabadulásáig) elmozdította Karcfalváról, és Belső-Szolnok megye Désakna plébániára helyezte. Éppen az áthelyezésekor nála volt – az ordinarius substitutus pápai intézkedés értelmében – a titkos ordináriusi joghatóság (1952. február 4-től egy hétig). Azért csak egy hétig, mert akitől kapta a megbízást, Szilveszter Sándort szabadlábra helyezték, és ő a joghatóságot visszaadta.
Désaknáról dr. Gurzó Anaklét ferencessel és még néhány egyházhű pappal együtt szervezték az egyházi ellenállást a békepapi korszakban. Nem fogadták el a békekormányzatot, engedetlenséget színlelve valósággal bojkottálták az Adorján Károly nevével fémjelzett központot. Léstyán Ferenc tettét, akárcsak a társaiét, államellenes megnyilatkozásnak minősítették, s mint reakciós, demokráciaellenes klerikust letartóztatták és börtönre ítélték. A piteşti-i fogház embertelen körülményei között raboskodott 1953. augusztus 6. és 1954. június 6. között. Elmondása szerint a legkellemetlenebb az volt, hogy a zsúfolt zárkában elhelyezett cseberbe kényszerültek végezni szükségletüket, s egész éjjel abban a bűzben aludtak.
1955. március 24-én Márton Áron visszatérhetett Gyulafehérvárra. Első intézkedései között található Léstyán Ferenc kinevezése Marosvásárhelyre, a kiközösített Ághota Endre helyébe. A város vezetősége nem adott tartózkodási engedélyt. A püspök ez ügyben a kultuszminisztériumba írt. Végre a hatóságok is hozzájárultak, hogy Marosvásárhelyre mehessen lelkipásztornak. Egy évig a főtéri ferences templom igazgatója lehetett, mert Márton Áron rehabilitálni akarta a békekormányzat által „nyugdíjba” kényszerített Jaross Béla főesperes-plébánost, hogy aztán egy év múlva (1956) más körülmények között vonuljon nyugdíjba.
Léstyán Ferenc 1956-tól 1992-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János egyházközség plébánosa volt a szó nemesebb értelmében. Ezt követően tizenöt évig Gyulafehérváron élt. 1992–1997 között Bálint Lajos és dr. Jakubinyi György érsek vikáriusa volt. 1997-től tíz éven keresztül nyugdíjasként tovább tevékenykedett a főegyházmegye aulájában. A székesegyház legnépszerűbb idegenvezetőjének bizonyult. Készséggel és élvezettel ismertette a székesegyház történetét az idegenből idezarándokló embereknek. Ugyanakkor korát meghazudtolva szorgalmasan kutatta az érseki levéltárat, s az összegyűjtött anyagot könyvekben tette közzé.
Léstyán Ferenc 2006 őszén, hogy senkinek terhére ne legyen, bevonult a székelyudvarhelyi Pastor Bonus papi öregotthonba. 2008. július 14-én, 96 éves korában halt meg.
Lelkipásztori és népéért kifejtett munkáját értékelték egyházi elöljárói és az állami szervek is. 1970-ben pápai prelátus, 1993-ban apostoli protonotárius címet kapott. A politikailag megváltozott helyzetben 1992-ben Marosvásárhely díszpolgára, 1994-ben Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje, 2002-ben Fraknói Vilmos-díj kitüntetettje lett. Hozzátehetjük: apostoli lelkületű hozzáállásával, szellemi-lelki felkészültségével, kitartó és szorgos munkájával ki is érdemelte ezeket.
Léstyán Ferenc ny. főesperes-plébános, pápai prelátus, apostoli protonotárius élete intő példa marad az utókor számára. Reméljük, hogy a hithűségért való küzdelme nem maradhat folytatás nélkül, és követendőkre talál!
Dr. Marton József
Vasárnap (Kolozsvár),

2013. február 12.

Ösztöndíjat alapítottak csángó egyetemisták számára
Az idén januárban elhunyt Jáki Sándor Teodóz atya emlékére új tanulmányi ösztöndíjat hozott létre a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) – jelentették be egy keddi sajtótájékoztatón az RMPSZ székhelyén.
A csángómagyar diákok egyetemi tanulmányait támogató ösztöndíjat félévente lehet megpályázni. Kimondottan azoknak a moldvai csángóknak szól, akik tanulmányaikat romániai, magyar tannyelvű felsőoktatási intézményben kívánják folytatni.
Az ösztöndíjra pályázó fiatalnak naprakész, vizsgákat dokumentáló leckekönyvet, valamint a sikeres félév kreditpontjainak meglétét igazoló okmányt kell felmutatnia és tanulmányaiban el kell érnie a minimum 6,50 médiát. További feltételek: aktív részvétel valamilyen közösségi programban, önkéntesség, szervezőmunka (kötelező egy ajánlólevél felmutatása, amely igazolja ezirányú tevékenységét, különösen, ha ez a tevékenység kapcsolatban áll a csángó identitással, kultúrával); iskolalátogatási igazolás, amelyből kitűnik, hogy magyar nyelven, hányad éven és milyen szakon folytatja tanulmányait, valamint egy személyi igazolvány másolat, amellyel Bákó megyei lakhelyét igazolja.
A megpályázható összeg 250-450 lej havonta. Az ösztöndíj mértéke függ a tanulmányi eredményektől és lebontásban a következőképpen jelenik meg: 2x450, 2x400, 2x350, 2x300, 2x250 lej.
A pályázatokat 2013. február 15-ig lehet benyújtani az első félév tanulmányi eredményei alapján. A pályázatok elbírálási ideje február 25., a második benyújtási határidő szeptember 16., az előző II. félév tanulmányi eredményei, vagy a felvételi bejutási eredmények alapján, ennek elbírálási határideje szeptember 27.
További részletek iránt 0266-371 377 lehet érdeklődni.
A csángómagyarok apostolaként is emlegetett Jáki Sándor Teodóz atya, a győri Cuczor Gergely Bencés Gimnázium tanára 2013. január 8-án Pannonhalmán hunyt el. Sok évtizedes csángóföldi zarándokútjainak élményeit, tanulságait, néprajzi, népzenekutatói gyűjtőmunkájának emlékeit, eredményeit Csángókról igaz tudósítások címmel 2006-ban egy könyvben is megjelentette. CD-lemezét is kiadták Jáki Sándor Teodóz énekel és tanít címmel, amelyen a páter utazási élményeinek legszebb zenei élményeiről is beszámol, és bemutat egy csokrot a Moldvában tanult csángó népénekek közül. Számos kitüntetés (Márton Áron-emlékkérem, Magyar Királyi Szent László Lovagrend lovagi vaskeresztje, Juliánusz-díj) birtokosa. Munkásságáért nemrég vette át a Fraknói Vilmos-díjat.
Maszol.ro,

2013. február 26.

Mikor született Mátyás király?
1443. február 23-án, vágjuk rá. A szülőházán elhelyezett emléktábla szerint viszont március 27-én.
A történetírók véleménye sokáig eltérő volt. Nem csupán Mátyás király születése napját, hónapját, hanem évét illetően is. Jeles történettudósaink, mint Katona István, Pray György, Horváth Mihály, Szalay László, a Hunyadi-kor kiemelkedő kutatójával, gróf Teleki Józseffel együtt, a XIX. század végéig mondhatni egyöntetűen azon a véleményen voltak, hogy Mátyás 1443-ban született.
Ezzel szemben a király halálának 400. évfordulóján, 1890-ben Fraknói Vilmos, különböző forrásokra hivatkozva, Hunyadi Mátyás király élete: 1440–1490. (Magyar történeti életrajzok) című munkájában arra a következtetésre jutott, hogy nem 1443-ban, hanem 1440-ben látta meg a napvilágot. Véleményét a magyar tudományos élet elfogadta és évtizedekig kitartott mellette. Ez az esztendő a történészektől az iskolai tankönyvekig általánosan elfogadott lett. Még véletlenül sem közölt senki 1443-at. A századokig fönnmaradt hagyományt, az ezen alapuló felfogást kiszorította az új vélemény.
Érdekes, hogy azokat a forrásokat, amelyek alapján Fraknói 1440 mellett állt ki, egy-két kivétellel már Katona, előtte pedig Kaprinai István jezsuita történész (1714–1785) – aki hitszónokként, tanárként a rend kolozsvári házában is tevékenykedett – szintén ismert, mégis mindketten kitartottak 1443 mellett.
A Mátyás szülőházán Fraknói könyvének megjelenése előtt egy évvel, 1889-ben elhelyezett emléktáblán még 1443 olvasható. A két év, 1440 és 1443 közül természetesen csak az egyik valós. 1943-ban, a király születésének 500. évében, Guoth Kálmán (1912–1949), 1941 decembere és 1944 decembere között Kolozsvár főlevéltárnokaként vállalkozott a kérdés tisztázására. Megvizsgálta a fönnmaradt forrásokat, hogy kiderítse, melyek a hitelesek, és melyek a tévesek.
Keletkezésük időrendjében vette számba a forrásokat.
1. Thomasi velencei követ 1458. január 24-én, Mátyás királlyá választásakor azt jelentette a dózsénak, hogy az új király körülbelül 18 éves (giovane de anni circa 18).
2. Giovanni de Ulissis, a milánói herceg követe a császári udvarnál, 1458. február 18-án Németújhelyről (később Bécsújhely) azt jelentette, hogy Mátyás húszéves.
3. Aeneas Sylvius 1458. március 9-én Rómából – valószínűleg Carvajal [karvahal] pápai követ jelentése alapján – azt írta egyik barátjának, hogy Magyarország új királya, Mátyás, 18 éves. Másutt viszont egykorúnak említi V. Lászlóval.
4. Az 1463. évi pápai követjelentésben az olvasható, hogy Mátyás akkor, mikor V. László magával vitte Bécsbe – 1457 májusában –, 16 éves volt.
5. A németül Lausitzben, az ott lakó szorb – szláv – lakosság nyelvén Luzsicában, az Odera bal partján fekvő, németül Görlitz, szorbul Zhorjelc város 1469-ben követeket küldött Boroszlóba (lengyelül Wroclaw, most Lengyelországban). Útjukról a követek naplót írtak. Ebben az áll, hogy június 1-jén érkeztek Boroszlóba, meglátogatták az ott időző pápai követet és megkérdezték tőle, hány éves lehet Mátyás király. A pápai követ azt válaszolta, hogy harmincadik évében van.
6. Dlugosz János lengyel történetíró több ízben járt diplomáciai küldetésben Magyarországon. Historica Polonica című terjedelmes munkájában, amelyen 1460-ban bekövetkezett haláláig dolgozott, azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 13. évében volt.
7. Galeotto Marzio, latinosan Galeottus Martius, 1485 körül keletkezett munkájában kétszer is azt írja, hogy királlyá választásakor Mátyás 14 éves volt.
8. Petrus Ransanus 1487 és 1490 között írt munkája szerint Mátyás 1458-ban, mikor királlyá választották, 15. életévében járt.
9. Helias Lampridus Cervinus raguzai humanista 1490. május 4-én, Mátyásról tartott emlékbeszédében azt mondta, hogy a nagy király 1443. február 23-án született.
10. Antonius Bonfini Rerum Hungaricarum Decades című, 1486 és 1495 között írt munkájában háromszor is utal Mátyás életkorára. Megválasztásakor 17 évesnek, 1468 tavaszán 27 évesnek mondja. 1490. április 6-án, halála napján viszont 47 évesként említi.
11. Heltai Gáspár szerint Mátyás 1443. március 27-én jött a világra. Tőle származik a király óvári szülőházán 1889-ben elhelyezett emléktábla születési időpontja.
A források adatai tehát meglehetősen eltérők. Sőt, egyazon szerző, Bonfini is három eltérő évet említ. Melyik e három közül a legelfogadhatóbb?
Bonfini 1486-ban jött Magyarországra. Így 1458-ban nem volt jelen a királyválasztáskor, ugyanígy az 1468. évi csehországi hadjárat idején sem. Azt azonban, minthogy a királyi udvarban élt, pontosan tudta, halálakor hány éves volt Mátyás. Első két adata valószínűleg úgy született, hogy Mátyásnak a halálakor betöltött életkorából, a 47 évből Bonfini levonta az 1458, illetőleg az 1468 és 1490 között eltelt éveket. És közben tévedett. Erre utal az, hogy az 1458-ra és 1468-ra vonatkozó életkor meghatározása ellentétes egymással, és mindegyik külön-külön ellentmond hiteles tudósításának, annak, hogy Mátyás 1490. április 6-án bekövetkezett halálakor 47 éves volt.
Bonfini följegyzéseiből tehát egyedül az utolsó a megbízható. Vagyis Mátyás 1443-ban született.
A görlitzi követek naplója is ellentmondó adatokat tartalmaz. Ugyanis ha Mátyás június elseje után született, és 1469. június 1-én életének harmincadik évében járt, akkor 1439-ben született. Ha viszont június 1-e előtt, akkor a követek följegyzése 1440-re utal. De mivel a források, melyek a király születésének hónapját is közlik, februárt és március említenek, a görlitzi követnapló adata 1440-re vonatkozik.
Ezek után, februárt és márciust véve a születés hónapjául, a források adatait csoportosítsuk évek szerint. Mátyás tehát születhetett:
1. 1438-ban – Giovanni de Ulissis szerint.
2. 1440-ben – Thomas, Aeneas Sylvius és a görlitzi követek naplója szerint.
3. 1441-ben vagy 1442-ben – az 1463. évi pápai követjelentés szerint.
4. 1443-ban – Galeotto Marzio, Ransanus, Helias Lampridus Cervinus, Bonfini Antonius és Heltai Gáspár szerint.
5. 1445-ben – Dlugosz szerint.
Ebből kiderül, hogy csak 1440 és 1443 jöhet számításba. Mégpedig azért, mert a források többsége, mennyiségileg és minőségileg egyaránt erre a két esztendőre utal. Giovanni de Ulissis az eseményektől távol élt, tudósítása hallomáson alapulhatott. Az 1463. évi pápai követjelentés egy öt évvel korábbi eseménnyel kapcsolatban szerepel. Dlugosz tudósítása eleve téves, Mátyás nem születhetett 1445-ben, mert egy 1444. július 3-án kelt oklevél két ízben is említést tesz róla. De Dlugosz, tévedése ellenére, inkább 1443 javára bizonyít.
A kérdés most már az, hogy 1440-ben vagy 1443-ban született Mátyás király.
Fraknói 1440 mellett érvelve azt mondja: „Mindent összevetve a születési évre nézve Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni, a hónapot és a napot illetőleg pedig a raguzai szónokot.” Vagyis Helias Lampridus Cervinust. Ez az érvelés azonban nem helytálló, ugyanis ha a raguzainak az évre vonatkozó tudósítása nem fogadható el, miért fogadható el a hónapot és a napot illetően. Fraknói azt sem mondja meg, miért Thomasi és Aeneas Sylvius följegyzését kell a leghitelesebbnek tekinteni. Az időrendi csoportosításból viszont arra következtethetünk, hogy Fraknói a legkorábbi források alapján döntött 1440 mellett.
Ezzel a véleményével minden 1443-ra vonatkozó adatot tévesnek tekintett és elvetett. De vajon elképzelhető-e, hogy ezek szerzői, akik Heltai kivételével Mátyás kortársai voltak, valamennyien tévedtek? Különösen Galeotto, Ransanus és Bonfini, akik évekig Mátyás közvetlen közelében éltek, gyakran voltak vendégei és bizalmát élvezték.
A kérdés tisztázása végett külön-külön szemügyre kell venni minden forrást.
Az 1440-re utaló források mind követjelentések vagy követjelentéseken alapulnak. Thomasi és Aeneas Sylvius értesítése figyelemreméltó, mert a legkorábbi időpontról, fontos eseménnyel, a királlyá választással kapcsolatban, egyidejűleg tudósítanak. Az 1469. évi görlitzi követnapló is ugyanazt állítja, mint Aeneas Sylvius, és meglehet, hogy miután a pápai követ a forrás, ez is ugyanonnét, vagyis Carvajal követ jelentéséből való, mint Aeneas Sylvius tudósítása.
Thomasi tudósítása 1458. január 24-én, mint mondja, a királyválasztás napján kelt. De Mátyás ekkor még Prágában, Podjebrád fogságában volt, és csak február 14-én érkezett Budára. Így a két pápai követ Thomasitól származó adataiból világosan látható, hogy Mátyás életkorát hallomásból, becsléssel állapította meg.
Születése pontos idejének meghatározásánál figyelembe kell vennünk a csillagjóslást, amit ma szélhámosságnak tartunk. De nem tekinthetünk el attól, hogy a horoszkópok adatainak megbízhatósága nem attól függ, hogy ma hiszünk-e a csillagjóslásban vagy sem, hanem attól, hittek-e benne annak idején, s hitt-e Mátyás király, aki a horoszkópokat készíttette.
Trónra lépése után, számtalan baja közepette, a király egyik fontos gondja az volt, hogyan szerezhetne magának udvari csillagjóst, asztrológust. A raguzai csillagászt, Gazulo Jánost akarta megnyerni magának, de ő korára hivatkozva, nem vállalta. Helyette a lengyel Ilkus Márton lett udvari csillagjósa. Galeottus szerint idővel maga Mátyás is jártas lett ebben a „tudományban”, s ezért „rex et astrologus”-ként említi.
Mikor Mátyás a titokzatos jövendőt akarta kifürkészni, tőle telhetően a legpontosabb adatokat közölte asztrológusainak. Horoszkópjai pontosságához így nem férhet kétség. A Szadeczky Lajos által megtalált krakkói horoszkóp Ilkustól, Mátyás udvari asztrológusától származik, s ebben Mátyás születési éve 1443. A Huszti József által a vatikáni könyvtár egyik kódexében fölfedezett horoszkóp még pontosabb adatot tartalmaz: 1443. február 23., 15 óra 7 perc, 34 másodperc. A készítő hozzáteszi, a másodperc csak föltevés. Ebből következik, hogy a többi adat viszont pontos.
Ez azonban a csillagászati időszámítás szerinti adat. Ami polgári időre átszámítva 1443. február 24., 3 óra 7 perc. A csillagászati nap déli 12 órakor kezdődik, míg a középkori polgári időszámítás általában napkeltétől számította a napot. Innét a különbség.
Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a források túlnyomó többsége, beleértve a leginkább hitelt érdemlőket, 1443-ra utal. Nem azért, mert közvetlen egymástól vették volna adataikat, hanem azért, mert valamennyien egyetlen forrástól származnak. Mátyás királytól. Annak eldöntésére tehát, hogy Mátyás mikor született, ő maga a legilletékesebb. Eszerint a nagy király minden kétséget kizáróan 1443. február 24-én 3 óra 7 perckor, Mátyás-nap hajnalán látta meg a napvilágot. Tegyük hozzá, Kolozsvárt, Méhfi Jakab óvári házában.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár),

2014. október 20.

A hitnek az emberei voltak
Nagyvárad
Szombaton a Püspöki Palotában Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított a váradi Római Katolikus Püspökség.
A tizennégy éven keresztül zajlott, a Sapientia Varadiensis Alapítvány által 1999-ben kezdeményezett Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvény hagyományaira építve az elmúlt szombaton Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított útjára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség azzal a céllal, hogy a helyi, országos és az egyetemes egyháztörténet megismerésének fontosságára hívja fel ismét a figyelmet. Az elmúlt közel másfél évtized szimpóziumaihoz képest ugyanakkor újdonságnak számít, hogy ezentúl az adott korszak szélesebb körű kontextusába helyezik egy-egy személyiség pályafutásának a bemutatását, így az érdeklődők arról is tudomást szerezhetnek, hogy miközben Váradon az adott időszakban a korabeli római katolikus főpásztor vezette az egyházmegyét, mi történt eközben Magyarországnak egy távolabb eső részében, vagy éppen Európa valamelyik, a történelem alakulásának szempontjából fontos szerepet játszó szegletében. Köszöntőjében Exc. Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: az illető személyiségek közös jellemzője, hogy valamennyien a hit emberei voltak, a szépet és a jót szolgálták, művelték a tudományokat és védelmezték, őrizték azokat az igazi értékeket, melyekre mi is alapozhatjuk a jövőnket. Születésének 200. évfordulójára való tekintettel idén Lipovnoki Lipovniczky István megyés püspök élete és munkássága volt a téma. A rendezvény bevezetőjeként az érdeklődők a Székesegyház kriptájában imádkoztak az egyházmegye elhunyt főpapjaiért, majd átvonultak a Püspöki Palota dísztermébe, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntött mindenkit. Arra hívta fel a figyelmet: azok a személyiségek, akikre emlékeznek fognak az elkövetkezendő években, vitathatatlan szerepet vállaltak egy keresztényebb, kulturáltabb és emberibb társadalom kialakításában, életükkel és munkásságukkal hozzájárultak nem csupán Magyarország, hanem Európa fejlődéséhez, dinamizálásához is. Dr. Fleisz János BINCISZ-elnök felidézte, hogy 1999-ben kezdeményezte a Sapientia Varadiensis Alapítvány a Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvényt, melynek hagyományaira épül a most indított eseményfüzér. Tizenöt év alatt 35 rangos meghívottjuk volt, 20 püspök életét és pályáját mutatták be, és két tanulmánykötetet is kiadtak. A rövid visszatekintés után az eddigi szervezőmunkát egy emlékéremmel köszönte meg Böcskei László. Felvezetőjében Lakatos- Balla Attila történész, a mostani esemény szervezője arra hívta fel a figyelmet: Lipovniczky István olyan püspök volt, akinek alkotásairól, szellemi és tárgyi hagyatékairól sokat beszélünk anélkül, hogy tisztában lennénk talán azzal, hogy ezek a nevéhez köthetőek. Kevesen tudják például azt, hogy a Püspöki Palota nagytermének díszíttetése a jelenlegi formában az ő megbízásából készült. Ezt Mons. Fodor József általános helynök is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a kupolát kivéve a Bazilika addig fehér falainak a kifestése is Lipovniczkynek köszönhető, akárcsak a tetőzet és a tornyok rézborítása. Úgy fogalmazott: a megyés püspöknek különös affinitása volt ahhoz, hogy kikkel vegye körül magát, ő hívta például Váradra a későbbi kanonokokat, Rómer Flórist, a „magyar régészet atyját”, Bunyitay Vincét, a nagyváradi egyházmegye monográfusát, valamint Fraknói Vilmos történetírót.
Kiállítás
A 200 éve született főpap életét, illetve tevékenységét nem csupán expozékban méltatták, hanem kiállítást is szerveztek a témában, illetve egy brosúrát jelentettek meg. Lakatos- Balla Attila azt emelte ki, hogy a tárlat két gerincre épül: egyrészt látható a püspökség festészeti gyűjteményének néhány kiemelkedő alkotása, másfelől pedig megtekinthető miseruha készletének egy része, többek közt a 19. századi európai textilművészet kiemelkedő alkotásai közé sorolható arany- és selyemszál hímzéses ornátusa. „Lipovniczky István tudatosan törekedett egy minél gazdagabb egyházmegyei portrétár elkészítésére, saját, valamint püspökelődei, a főegyházmegyék érsekei és két pápa portréin kívül kanonokjai és az egyházmegye jelesebb papjainak arcképeit is megfestette. E munkára olyan jelentős festőket is felkért, mint Jakobey Károly, a Munkácsy Mihályt felfedező és ifjúkorában tanító Szamossy Elek, és a világhírű késő viktoriánus portréfestő, László Fülöp Elek”, nyomatékosította. A püspökről szóló hiánypótló kiadványt ismertető Csorba Sándor elmondta, hogy három nagy fejezetre tagolható: életrajzi adatok; az egyházmegye gazdasági helyzete és tevékenysége, valamint a káptalan és a püspöki udvar papsága, és ennek kulturális és művészeti mecenatúrája, ugyanis Lipovniczky több mint másfél évtizedes főpásztori működésének kulturális és művészeti téren elért eredményei páratlanok voltak Patachich Ádám egy évszázaddal korábbi mecénási tevékenysége óta.
Eközben máshol
Bárány Zsófia, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa a magyar politikai vitakultúra egyházi gyökereiről értekezett, dr. Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola professzora Lipovniczky István komáromi apát-plébánosi tevékenységére tért ki az 1848-as forradalomban és szabadságharcban, Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatónője Simor János érsek, hercegprímás életéről tartott előadást, Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa pedig Haynald Lajos főpap életéről beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2015. május 22.

A pünkösdi búcsú szónoka
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, a romániai örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzója a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat ünnepi szónoka.
Jakubinyi György 1946. február 13-án született Máramarosszigeten. Elemi, általános és középiskolai tanulmányait szülővárosa magyar iskolájában végezte 1952–1963 között, ugyanott érettségizett, majd 1963–1969 között Gyulafehérváron a Megtestesült Bölcsességről elnevezett Hittudományi Főiskolán teológiai tanulmányokat folytatott. Isten szolgája, Márton Áron püspök szentelte pappá a gyulafehérvári székesegyházban 1969. április 13-án. 1969–1970-ben a szatmár-nagyváradi római katolikus ordinarius substitutus, Msgr. Sipos Ferenc kormányzó titkára volt, ezt követően Márton Áron püspök felkérésére Rómába ment, ahol 1970–1972 között a Pápai Gergely Egyetem Teológiai Karán folytatott tanulmányai után általános teológiai, 1972–1974 között a Pápai Biblikus Intézet Bibliai Karán tanulva, biblikus licenciátust szerzett.
Hazatérve, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán a papságra készülők nevelője lett. Ezt a feladatot 1974-től 1992-ig látta el, közben biblikus tudományokat, introductiót, exegézist, szentírási héber és görög nyelvet tanított, de szükség szerint más tárgyakat is, például a Római Katolikus Kántoriskolában 1975–1977 között latin nyelvet. 1978. június 1-jén a budapesti Pázmány Péter Hittudományi Akadémia Hittudományi Karán megszerezte a teológiai doktori fokozatot. Doktori értekezésének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. Vatikáni Zsinat fényében.
II. János Pál pápa 1990. március 14-én gyulafehérvári segédpüspökké nevezte ki. Püspökké szentelésére a csíksomlyói kegytemplomban került sor 1990. április 29-én. 1991. július 19-én ugyancsak II. János Pál pápa kinevezte a romániai örmény katolikusok apostoli kormányzójának. A szamosújvári örmény székesegyházban iktatták be 1992. március 1-jén. Msgr. Bálint Lajos érsek betegnyugdíjba vonulását követően II. János Pál pápa 1994. április 8-án kinevezte gyulafehérvári érseknek. Beiktatására ugyanazon év április 21-én került sor a gyulafehérvári székesegyházban. 1996 húsvétján Jakubinyi György érsek kezdeményezésére került sor a főegyházmegyei zsinat meghirdetésére, amely 22 dokumentumban vázolta fel azt az utat, amelyen a Gyulafehérvári Főegyházmegyének sajátos erdélyi viszonyok között meg kell élnie az evangéliumot az új évezred kezdetén. A főegyházmegye alapításának ezredik évfordulójára millenniumi évet hirdetett meg, amely 2008 szeptemberétől 2009 szeptemberéig tartott. Főegyházmegyei teendői mellett számos előadás, nemzetközi és ökumenikus szimpózium, kongresszus, konferencia meghívott előadója.
Írói munkássága is jelentős. Fontosabb művei: Bevezetés az Ószövetségbe; Bevezetés az Újszövetségbe; Máté evangéliuma; A bizalom és szeretet útja; Hirdesd az Igét! Gondolatok a vasárnapi és ünnepnapi szentírási szakaszokhoz; Romániai katolikus, erdélyi protestáns és izraelita vallási archonológia; A szentek nyomába Erdélyben; A Romániai Katolikus Örmények Ordináriátusa. Számos díj birtokosa: tudományos és főpásztori munkásságáért 2001-ben a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorrá avatta; 2002-ben elnyerte Budapesten a Szent István Társulat Stephanus-díját, 2003-ban a Fraknói Vilmos-díjat a szórványmagyarságot mentő és Márton Áron emlékét ápoló tevékenységéért; judisztikai tanulmányaiért 2006-ban Budapesten Scheiber Sándor-díjjal tüntették ki; 2010-ben biblikus munkásságáért a 22. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián megkapta a Gnilka-díjat, 2010. október 22-én pedig a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést. Papi és püspöki jelmondata: „Magnificat” (Lk 1,46).
Összeállította: Fr. Urbán Erik és Borsodi L. László
Székelyhon.ro

2016. február 22.

Tartalommal megtölteni az életet – Jakubinyi György érseket köszöntötték
Hálaadó szentmisét mutattak be az elmúlt szombaton, február 13-án a gyulafehérvári székesegyházban Jakubinyi György római katolikus érsek 70. születésnapja alkalmából. A hittudományi főiskolán díszüléssel folytatódott az ünnepség.
sten jósága az embert élteti, és gonoszsága miatt kapta büntetésül az egyre rövidülő földi létet – mutatott rá bibliai példákat idézve Jakubinyi György érsek a székesegyházban őt köszönteni egybegyűltekhez intézett beszédében.
A Vasárnap katolikus hetilap beszámolója szerint az érsek azzal zárta homíliáját, hogy az ember életének lényege, bármennyit élne is, hogy a számára kiszabott időt tartalommal töltse el. A teológia dísztermében tartott ünnepi műsor végén az egyházi elöljáró Ferenc pápa szavaival azt kérte a hívektől: imádkozzanak érte.
Sokféle kihívással kell megküzdenie
Jakubinyi György érsek 70. születésnapja alkalmából Tamás József segédpüspök, általános érseki helynök körlevelet adott ki, amelyben arra kérte a híveket, imádkozzanak a főegyházmegye 87. főpásztoráért.
„Nagy múltú, immár ezerévesnél is régibb főegyházmegyénknek 22 éve főpásztora. Bár egészen más világ köszöntött ránk 1989-ben, neki sem jutott boldogabb jövendő elődeinél” – írja körlevelében a segédpüspök. Rámutat, Jakubinyi György jó néhány könyvnek és számtalan cikknek szerzőjeként nemcsak nálunk, de külföldön is ismertté tette nevét, munkásságáért több kitüntetést is kapott. „Globalizálódó mai világunk sokféle kihívásával kell megküzdenie, amit Istenbe vetett hittel tett és tesz. Amikor születésének 70. évfordulóján szeretettel köszöntjük, ennek a munkának folytatásához kívánunk sok erőt, egészséget, kitartást Istentől” – zárja a paptársakhoz és a hívekhez intézett körlevelét Tamás József.
A tanári katedra mellől a segédpüspöki székbe
Jakubinyi György Miklós 1946. február 13-án született Máramarosszigeten Jakubinyi István bíró, majd közjegyző és Kirchmayer Etelka Mária harmadik gyermekeként. 1963-ban érettségizett a Filimon Sîrbu Román–Magyar–Ukrán Vegyes Gimnázium magyar tagozatán. Teológiai tanulmányait 1963 és 1969 között a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, 1970 és 1972 között a római Pápai Gergely Egyetemen, 1972 és 1974 között szintén Rómában, a Pápai Biblikus Intézetben végezte. A teológiai doktori fokozatot 1978. június 1-jén nyerte el a Pázmány Péter Hittudományi Akadémia hittudományi karán, Budapesten. Doktori értekezésének címe: A Jelenések könyve eukarisztikus tana a II. vatikáni zsinat fényében.
1969. április 13-án szentelték pappá. 1969-től 1970-ig szatmári püspöki titkár, 1974 és 1992 között a biblikus tudományok tanára volt a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán. Szent II. János Pál pápa 1990. március 14-én nevezte ki gyulafehérvári segédpüspöknek és Aquae Regiae címzetes püspökének, majd 1991. július 19-én – a segédpüspökség megtartása mellett – a romániai örmény katolikusok ideiglenes apostoli kormányzójának. A pápa 1994. április 8-án gyulafehérvári érsekké tette.
Munkásságát számos elismerésben részesítették: 2001-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszdoktorrá avatta, 2002-ben elnyerte hittudományi munkásságáért a Szent István Társulat Stephanus-díját. 2003-ban Bethlen Gábor- és Fraknói Vilmos-díjat kapott a szórvány magyarságot mentő és Márton Áron emlékét ápoló tevékenységéért. 2006-ban Scheiber Sándor-díjat és Bartók Béla-emlékdíjat kapott, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki. Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék