udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Frint Lajos

1992. június 24.

Jún. 24-én Kolozsváron ünnepélyesen beiktatták hivatalába a Romániai Magyar Evangélikus-Lutheránus Egyház teljes nevén Ágostai Hitvallású Zsinatpresbiteri Evangélikus Evangélikus-Lutheránus Egyház - új püspökét, Mózes Árpádot. Mózes Árpád Krizbán született, Aradon volt lelkész. A kommunista diktatúra idején börtönbüntetést szenvedett. A püspökavatást dr. Harmati Béla magyarországi evangélikus püspök tartotta. Mózes Árpád a 30 ezer lelket számláló, szlovák, román és német nyelven is szolgálatot végző egyház sorrendben az evangélikusok negyedik püspöke Frint Lajos, D. Argay György és az elhunyt Szedressy Pál után. /Miklós László: Nehéz időkben új püspök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27-28., Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./ Szedressy Pál püspök jan. 20-án hunyt el.

2002. május 6.

Az Arad és Hunyad megyei SZDP–RMDSZ protokollum részleteit ismertette a lap Arad megyében a Szabadság-szoborról: tanulmányozni fogják, melyik a legalkalmasabb hely a szoborcsoport újrafelállítására. A felállítás engedélyének függvényében meghatározzák a restaurálás és újrafelállítás időszakait. Az Arad megyei történelmi emlékművek visszanyerése terén megállapodtak Nepomuki Szent János szobrának restaurálásáról és újrafelállításáról, továbbá az aradi vár civil jellegű átalakításáról. Az utcanév-változtatások javaslatai: Andrényi utca, Neuman-testvérek utca, Salacz Gyula utca, Barabás Béla utca, Kuncz Aladár utca, Heim Domokos tér, József Attila utca. Egykori kimagasló személyiségek sírhelyeinek megőrzése és védelme. Alsótemető: Barabás Béla (Románia képviselőházának és szenátusának tagja, a Kölcsey Egyesület vezetője), Varjassy Árpád (vezér-tanfelügyelő, a Kölcsey Egyesület elnöke 1893–1915 között), Varjassy Árpád (a Kölcsey Egyesület elnöke 1881–1886 között), Csécsi Imre (református lelkész, költő), Parecz István (A Kölcsy Egyesület alapító tagja), Parecz Béla (Románia képviselőházának tagja), Institoris Kálmán (Arad polgármestere 1901–1906 között), Lőcs Rezső (Arad polgármestere 1917–1919 között), Cserepy Árpád (ezredes, a Kölcsey Egyesület vezetője), Dr. Szele Károly (zeneszerző, zongorista, a Kölcsey Egyesület alelnöke), Mezey Zsigmond (zenekritikus, történész), Sulik Kálmán (újságíró, szerkesztő), Lászlóffy-Wencel Bódog (színigazgató), Szöllőssy István (tanár, a Kölcsey Egyesület titkára), Frint Lajos (evangélikus püspök), Szántay Lajos (műépítész, a kultúrpalota és az evangélikus templom tervezője), Hajós Imre (festőművész, tanár), Simay István, Hönig Frigyes (gyáros, több aradi gyár megalapítója). Felsőtemető: Pataky Sándor (festőművész, tanár). Fehér megyében egyelőre csak megállapodás született, a konkrétumok még váratnak magukra. - Hunyad megyében a megyei RMDSZ operatív tanácsa kinevezte a megyei RMDSZ–SZDP protokollumba foglalt célkitűzések felelőseit, akiknek a megszabott határidők lejártáig mindent el kell követniük annak érdekében, hogy az egyezménynek konkrét eredményei is legyenek. Az RMDSZ számára a legfontosabb pont a magyar tannyelvű állami közoktatás fenntartásának és fejlesztésének kormánypárti támogatása volt. Az egyezmény magyar tannyelvű osztályok működését garantálja a petrozsényi 4-es és 5-ös számú általános iskolákban, Petrillán, Vulkánban, Lupényban, Urikányban, Déván, Vajdahunyadon, Szászvároson és Pusztakalánban. Az RMDSZ-nek sikerült kieszközölnie, hogy az egészen szórvány településeken a minimális létszám alatti osztályok is működhessenek. A lupényi római katolikus egyházat megillető ingatlan, amely ma a Nyugdíjasok Házaként működik, ennek tulajdonjogi viszonyát a második negyedév folyamán kell tisztázni. Az aláírók sürgetik a vajdahunyadi vár restaurálását és a zejkányi emlékmű helyreállítását. /Mit tartalmaz az SZDP–RMDSZ protokollum régiónkban? = Nyugati Jelen (Arad), máj. 6./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék