udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Névmutató: Fritz Mihály

2003. október 28.

Fritz Mihály 1947-ben született Marosvásárhelyen, 1969-ben diplomázott Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán, jelenleg Szegeden él. Nemrég volt látható szobor- és éremkiállítása Aradon, a Jelen Házban. 1988-ban elnyerte a Világ Legszebb Érme díjat. Elmondta, hogy marosvásárhelyi születésű, gyerekéveit, kisiskolás korát Aradon töltötte. 1961-ben áttelepültek Szegedre. Temesváron, Szeged testvérvárosában rendszeres kiállítást tart egy szegedi művészcsoport, a Szögart, amelynek ő is tagja. Temesváron négyszer volt kiállításuk./Karácsonyi Zsolt: A természeti formák hódolója. Interjú Fritz Mihály képzőművésszel. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 28./

2013. június 28.

„Nyugati Jelen – Kovách Géza Baráti Társaság”
Tisztelt olvasók, lapunk barátai, aradiak!
A Nyugati Jelen munkatársai – de már lapunk elődei is – igyekeztek összetartó („integráló”) tényezőkként fellépni. Mindig kerültük az aradi magyarságot megosztó hangot és hangulatkeltést.
Most egy kezdeményezéssel jelentkezünk. Úgy érezzük, igény van egy, a politikumot elkerülő, az összetartást elősegítő, a szabadidő tartalmas, mégis könnyed felhasználását elősegítő baráti társaságra.
Szándékunkban van életre hívni a „Nyugati Jelen – Kovách Géza Baráti Társaság”-ot, amelynek tevékenységében az érdeklődők, aradi polgárokként vehetnek részt, nem képviselnek politikai, vagy civilszervezetet, intézményt, egyházat.
A társaság léte nem érinti, nem csorbítja egyetlen politikai vagy civilszervezet létét, célkitűzéseit, de támogatni szándékszik minden értelmes, az aradi magyarságot érintő kezdeményezést.
Csoportosulásunk, amennyiben megvalósul, sohasem alakul politikai párttá – nem is csatlakozik politikai jellegű formációhoz –, civilszervezetnek sem tekinti magát.
Csak társaság. Esetleg asztaltársaság.
Laza, könnyed csoportosulást szeretnénk, derűs időtöltést ígérünk.
Meggyőződtünk, bár kezdeményezésünk első hallásra anakronisztikusnak tűnik, van rá igény. Van igény, még akkor is, ha a televíziózás, az internetezés mértéken felül tért hódított.
Az iparos- és munkásotthonok, a falusi olvasókörök, a kiskocsmák melletti kuglizók, a kávéházak, az „úri kaszinók”, az egykori hegyaljai kirándulások hangulatát kívánjuk visszahozni. Az „együttlevésnek”, a közös sörözésnek, a „zónapörköltes” fehér asztalnak a sajátos „ízét” szeretnénk a fiatalokkal is megkedveltetni.
A társaság két irányba „nyílik”: SPORT és TURIZMUS, valamint TÁRSASÁGI és KLUBÉLET (tánc, zenehallgatás, sakk, römi, kártya, dominó, tablé stb.), mindkét iránynak felnőtt és ifjúsági elágazásában gondolkodunk.
Hátterünk a JELEN HÁZ.
Kovách Géza nevét „cégérként”, (inkább) védjegyként használjuk.
A Társaság logóját Fritz Mihály készítette.
Jelszavunk: „Szórakozzunk együtt, örömpénzért, és jól.” (Vagy valami más.)
Elképzeléseink a kristályosodás állapotában vannak. Az előkészítő munka folyik. Érdeklődő barátaink véleményét messzemenően figyelembe vesszük, csak azután döntünk az „indulásról”.
Véleményüket élőszóban, vagy írásban juttassák el a Nyugati Jelen szerkesztőségébe (310085 Arad, Eminescu utca 55–57.).
(A) Nyugati Jelen (és Barátai)
Nyugati Jelen (Arad)

2014. október 22.

A Kölcsey 28. Fecskés könyve
Aradi regény a múlt század húszas-harmincas éveiről
Ha valakinek gondja támadna a tekintetben, hogy mit is jelent a tegnapelőtt délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében bemutatott könyv címe, hadd tisztázzuk gyorsan: a Mátyás Anna név (a regény főhőse), a rövidáru pedig egy olyan üzletet jelöl, amelyben rövidárut kínálnak és vásárolnak – bár manapság, Aradon, a fiatalabbak valószínűleg kevésbé tudják, hogy mi is az. A regény cselekménye idején, az 1920-as–30-as években mindenki tudta.
Mint ahogy jól ismerte annak idején Arad magyarsága a regény szerzőjét, Prohászka Elvirát, aki számos helyi lap munkatársa volt, tagja a Kölcsey Egyesület vezetőségének, a Magyar Párt aradi szervezetének. Most, a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvei 28. köteteként napvilágot látott művével, egy Aradon játszódó történettel ismét előtérbe került a neve. A történés számos színhelyét (mondjuk a Templom utcát) fel lehet ismerni ma is, Réhon József, a kéziratban maradt mű gondozója azt a kérdést is felveti, hogy Mátyás Anna létezett-e fizikai személyként. Bizonyára nem, de alakja hiteles, akár létezhetett volna.
Berecz Gábor, a Kölcsey titkárának felvezetője után – amelyben elmondta, többek között, mennyire megörült, amikor megtudta, hogy létezik kéziratban egy aradi témájú regény, amelyet egy ültében elolvasott – Ruja Ildikó tanár tartott nagyon színvonalas és érdekes könyvismertetőt. Lányregény, kulcsregény, aradi regény-e a Mátyás Anna – Rövidáru? Cselekménye, röviden, az, hogy egy fiatal lány elveszti édesapját és családfenntartóvá kell előlépnie, nagyszerűen helytáll, végül olyan üzletasszony lesz belőle, akinek sikerül eltartania családját, felneveli testvéreit, férjhez adja húgát, miközben búcsúzik egy összeomlóban lévő világtól.
Az 1930-as évek Romániájában vagyunk, amikor a „rövidáru” felirat eltűnik az üzletek cégtáblájáról és mărunţişuri lesz belőle, a vásárló hölgyek pedig „la Ana” mennek divatos és elegáns holmikért… „Mátyás Anna példaértékű női figura, aki szűkre szabott világán belül megtalálja a helyét”, mondta Ruja Ildikó.
Réhon József elmondta, hogyan került kezébe a könyv. Prohászka Elvira, a szerző Aradon élő unokahúga adta kezébe az Ausztráliába került, s az 1980-as években ott elhunyt nagynénje az évtizedek során megsárgult lapokra írott kéziratát. Azt elolvasta (a külföldön élő) Mandl Marietta tanárnő, a regényben a becsületesség, tisztesség jelképeként szereplő Mandl József kereskedő leszármazottja, és anyagilag támogatta a könyv kiadását. Amelyért további köszönetet kell mondani a szöveget gondozó, átdolgozó Réhon Józsefnek, Lészay Béla lektornak, Fritz Mihálynak a kitűnő fedéltervért, Csipkár Nándornak a nyomdai kapcsolattartásért. Az olvasónak pedig köszöntetet kell mondania a Kölcsey Egyesületnek azért, hogy ezt az Aradról szóló könyvet a kezébe kapta.
Jámbor Gyula
Prohászka Elvira: Mátyás Anna – Rövidáru
Prohászka Elvira Ausztráliába hunyt el, a könyvet 1944-ben írta,
Nyugati Jelen (Arad)

2014. december 2.

Múltidéző könyvbemutató Kisiratoson
A szórvány kultúrkörben zökkenőmentes az összefogás, felhőtlen a kezdeményezőkedv – a jöttünk, láttunk/láttattunk, győztünk elv –, az értékmorzsák tisztelete.
Amikor Hadnagy Dénes, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola igazgatója azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy közös erővel szervezzünk egy Brauch Magda-estet a faluban, úgy éreztem, évek távlatában néhai Almási Béla egyik végakarata érvényesül, hisz betegsége, majd halála ezt a tervét szintén irgalmatlanul áthúzta. Ezután is a sors rendezkedett: a Tulipánban ad hoc találkoztam Brauch Magdával. Nyitottsággal és természetes egyszerűséggel bólintott rá a felkérésre. Beszélgetésünkhöz csatlakozott Berecz Gábor, a Kölcsey Egyesület titkára, aki éppen az alig egy hónapja megjelent Prohászka Elvira-kötetet készült Kisiratosra hozni. Kész is volt a kettős könyvbemutató elképzelése. Almási Vince polgármester termet, vendéglátást kínált, és – ami elengedhetetlen és meghatározó mozzanat – közönségtoborzást ígért. Bár a hét folyamán szülői értekezlet volt, így az iskola minden tanulójának hozzátartozója kezébe vehette a meghívót, és bár felhívásunk a könyvbemutató napján megjelent a sajtóban, kevesen jöttek el a november 29-én 16 órától kezdődött rendezvényre. „Aki nem jött, bánhatja!” – tréfálkozott Berecz Gábor, és egyöntetűen bólogattunk, mert meghitt, családias, joviális beszélgetéssé alakult a hivatalosság feszengéseitől mentes esemény.
Brauch Magda elsőként a korábban megjelent „Jó szóval oktasd, játszani is engedd” nyelvőrző kötetét mutatta be, miközben interaktív módon górcső alá kerültek az anyaországi, erdélyi és végül a térségi nyelvi bakik, például a gyakori és hibás „én tanulnák” a helyes tanulnék forma helyett; az „el birom olvasni”, az el tudom helyett; anem javallott „per pillanat” a pillanatnyilag helyett. A könyvcím nemcsak szép, de egyben a pontos alkotói irányvonalról tájékoztat, hangsúlyozta a stiliszta; értelemszerűen inkább hasznos nyelvi játékkönyv, semmint tankönyv.
A vallomásos prózakötet kifejezést találónak vélte Brauch Magda legújabb, Személyi igazolvány című könyvének műfaji besorolásaképp, melyet két éve, karácsony másodnapján egy hirtelen felötlő emlék hatására kezdett írni. A kötetbe utolsóként sorolt Karácsony szombatján című írásból bontakozott ki a többi emlékkocka – a könyv alcíme is ez: Felvillanó emlékkockák. Ihletszerűen, az eddigi tudományos munkáitól eltérő rendszertelenségben, az őszinteség és becsületesség vezérelvével írt Brauch, akit – bevallása szerint – gátol az írásban a tudat, hogy megsérthet valakit. Akad tehát, amiről tudatosan hallgat, s ez írói szempontból nem feltétlenül előnyös – teszi hozzá a szerző. Így is összegyűlt már egy félkötetnyi újabb történet, mely folyamatosan gyarapszik.
Prohászka Elvira – Mátyás Anna Rövidáru című regénye a Kölcsey Egyesület legújabb kötete. Az 1997-től újrainduló fecskés sorozat 28. darabja külalakjában elsőként tér el a múlt század negyvenes éveiben megjelent fecskés kötetektől. Az aradi származású képzőművész, Fritz Mihály fedélterve a regénybeli ezerkilencszázhúszas-harmincas évek aradi utcaképét idézi, összhangban az írás sajátosságával: a felvillanó korabeli aradi kereskedők világával, a politikai változások sodrásában élő helybeliek küzdelmeivel. Ruja Ildikó átfogó műelemzésével zárta bemutatóját Berecz Gábor. A kiadvány kapcsán adódott a vita: valóban nem társadalomregény-e az idézett mű. Brauch szerint mindenképpen az, hisz a cselekmény során tükröződnek az adott kor társadalmi viszonyai. A regény sajátossága előbukkanásának körülménye is: évtizedekig lappangott az írás, míg a családtól több kézen át majdani átdolgozójához, Réhon Józsefhez jutottak a megsárgult gépelt oldalak.
Az est utolsó célkitűzése – a Kölcsey Egyesület helyi fiókjának létesítése – a nagyobb létszám reményében, egy komolyabb szervezés szándékával későbbi időpontra tevődött át. A fiókszervezet létrehozásának fontos hozadéka a közösséget érintő, érdeklő tematikájú előadások házhozszállítása lenne.
Vajda Anna Noémi
Nyugati Jelen (Arad)

2015. november 7.

Teltház fogadta Réhon József legújabb kötetét
„Írok, ahogy szoktam”
Bizony nem mindenkinek maradt ülőhely csütörtökön délután a Jelen Ház dísztermében, Réhon József legújabb, Fekete-fehér billentyűk című, 12. könyvének bemutatóján. Barátok, kollégák, egykori iskolatársak, volt diákok és sok-sok ismerős fogadta nagy érdeklődéssel és szeretettel a visszaemlékezéseket, elbeszéléseket és tárcákat tartalmazó kötetet, melyet Jámbor Gyula újságíró mutatott be a közönségnek. A Concord Media Jelen gondozásában megjelent, 31 (a szerk.: az író lottószámainak egyike) írást egybefogó kötetről a szerző azt mondta: nem egy közérdekű könyvről van szó, jól dokumentált, de könnyű olvasmánynak szánta, egy derűs „rétegkönyv”, melyet örülne, ha a fiatalok is kézbe vennének.
A kötet borítóját illusztráló Fritz Mihály képzőművész a bemutatón elmondta, régi tanár–diák barátság fűzi a szerzőhöz, így természetes volt számára, hogy segít a „direktor úrnak” a kötet előkészítésében. Az író szavaival élve, mintegy varázsigeként hathat a könyv borítójának belső oldalán szereplő ArVáKoBe „misztikus formula”, mely részben egyik barátjának ötlete, és valójában életének legfontosabb állomásait (Arad, Várad, Kolozsvár, Belényes), „érlelődésének” pillanatait érinti.
A Jámbor Gyula által feltett kérdésre, hogy mivel marad az olvasó e könyv után, az író azt mondta, úgy érzi, az általa megélt események, történetek talán valamilyen szinten gazdagíthatják mások életét. Karinthy versparódiájával – Szabolcska Mihály: Egyszerűség – példázva enyhe öniróniával hangsúlyozta, nincsenek írói ambíciói, de megtisztelve érzi magát, és hálás, ha elolvassák, amit írt. Van benne „odavetve” egy kis humor is, főszereplők a barátai, jótevői.
„Írok, ahogy szoktam – másképp nem is tudok –, a korábbiakhoz viszonyítva valamivel rezignáltabban, de még nem lemondóan! A nosztalgia a négyzeten, de lehet, hogy már a köbön szerepel. Az idősödő olvasó nem fog elszomorodni. Ha szándékomon múlik – a tehetségem véges –, a sorokból, remélem, kicseng: nem csúnya az élet! Már-már szép is lehet” – áll a könyv előszavában.
A hangulatos, humoros, könnyed bemutató az író dedikálásával zárult, előtte azonban Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület elnökségi tagja olvasott fel egy verses összeállítást, mellyel az életünk részét képező helyek, városok iránti szeretetet, tiszteletet, az emlékezés örömét kívánta érzékeltetni.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

2016. augusztus 4.

V. Aradi Magyar Könyvnapok
Nők és múzsák
Ahogyan azt a reklámban már láthatták kedves olvasóink, kedd délután a Jelen Ház éttermében beszélgetett Réhon József és meghívott vendége, Magyari Sára, egy korábbi affér ügyén. A közönség nyilván vitára készült, ez azonban elmAradt. A beszélgetés eleji vélemény-ütköztetés fél óra múlva békülő hangnemű, de továbbra is érdekes beszélgetésbe torkollott, és a két fél már majdnem közös nevezőre is jutott.
Magyari Sára 21 éve dolgozik a tanügyben, és tanítónőtől kezdve egyetemi professzorig minden volt. Lakott már Kolozsváron, Nagyváradon (ahol most is tanít), Aradon, jelenleg Temesváron él. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének rovatszerkesztője. Réhon József tanár úrral a nők szerepének ürügyén került vitába.
A beszélgetés elején a Nagyváradi múzsákról esett szó. Itt szögezte le Magyari Sára (akit a tanár úr következetesen Sárikának hívott a korkülönbségre és egyéb dolgokra hivatkozva), hogy nem szokott pletykálni. Valakiről vagy jót mond, vagy inkább semmit. Nem szabad azonban elzárkózni a tényektől, amiket viszont ki lehet, ki kell mondani. Ilyen tény az, hogy az ember kategóriákat állapít meg, dobozolja az információt, mert így működik a megismerési folyamat. A múzsa fogalma is ilyen doboz, bár felettébb kellemetlen a nők számára. És jöttek a példák és ellenpéldák, melyekből csak párat emelnénk ki: Brüll Adél, azaz Léda különös alázattal viselte múzsaságát, az Adyval való szakítás után is, míg Sárvári Anna nem tudott mit kezdeni Juhász Gyula verseivel, mert azokban csak szőkeségét és kék szemét méltatta, anélkül, hogy személyisége felkeltette volna a költő érdeklődését.
Ezen megállapítások után kijelenthetjük: az ember csak akkor tud boldog párkapcsolatban élni, ha önmagával is békében van, és tud egyedül is boldog lenni. Pont ez az egyik szempont, ami alapján Sára megnevezte kedvenc női alakjait a magyar irodalomból. Szám szerint hármat: a Csongor és Tündéből Tünde és Mirigy, valamint Móricz Barbárok című elbeszéléséből a meg nem nevezett Bodri juhász felesége. Őket a hozott áldozatért és az erőteljes jellemért szereti, és az sem mellékes, hogy bennük látja az igazi társat.
A beszélgetésen kívül azonban mással is kedveskedtek a vendégeknek: Grosz László verseivel nyitották meg a délutánt, majd következett a már ismertetett beszélgetés. Ezután Móré-Sághi Annamária osztott meg néhány gondolatot Letűnt idők, letűnt lányok – „No de hol a tavalyi hó?” című tárlatáról, majd ismét két vers következett. Az egyik Villon Ballada múlt idők szép asszonyairól Szabó Lőrinc fordításában, melyet Gál Zoltán szavalt el, a másik a szavaló saját szerzeménye volt. Ezután Fritz Mihály is bemutatta érmegyűjteményét, melynek darabjai, Móré-Sághi Annamária képeihez hasonlóan, nőket ábrázolnak, különböző formában és számos szögből.
(-l, -n)
Nyugati Jelen (Arad)

2017. június 24.

Kánikulában egy kényelmes fotelben felüdít a júniusi Szövétnek
Kicsit késve került a nyomdába, technikai okok miatt. A nyomda új termelési felelőse meg három-négy nap helyett egy hetet kér a nyomtatási folyamatra. Azt mondja, hogy egy ilyen színvonalas tartalmú folyóiratot, mint amilyen a Szövétnek, megfelelő minőségben illik kinyomtatni, ami több időt igényel. Ezért aztán elnézést kérünk türelmetlen olvasóinktól, akik már keresték a lapot a könyvesboltokban, és sürgették telefonhívásaikkal a terjesztőket.
Kukkantsunk bele a júniusi számba, amelynek címlapján, Kurunczi Ferenc felvételén az arad-belvárosi római katolikus templomban első szentáldozáson résztvevő 20 kislány és kisfiú állt össze egy csoportkép erejéig az oltár előtt. A hátsó borítón Allerhand István gyönyörű fotója és Garai Gábor szép verse idézi a nyár hangulatát. A két színes belső borítón: képes beszámoló a Csiky Gergely Főgimnázium diákjainak néhány, a tanévzáráshoz kötődő eseményéről, illetve bekukkantás a Kölcsey Képtár 9., Simó Margit Száz illusztráció Dante Isteni Színjátékához című kiállításába.
Az Irodalom, művészet rovatban találkozhatunk házi szerzőink legújabb munkáival: Szabó Péter (korsók), Böszörményi Zoltán (Az akaratról), a hódmezővásárhelyi Arany-Tóth Katalin (Szerelmes vers), Ódry Mária (Volt egyszer egy Flórián-kápolna) és Grosz László (ha csend van…) versével, a budapesti Radnai István (Ma is megkívánom), Juhász Béla (Előadáson, Gyerekmedence), a szegedi Kurunczi Mária (Hegyi utakon) rövidprózával jelentkezik. Az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium két tehetséges diákja, Köteles Nikolett (Halott oltalom) és Simpf Angelika (Világ) munkái ebből a számból sem hiányoznak. Tatár Etelka Chicagóból küldött levelet (ifj. Fekete István legújabb kötetéről), Nótáros Lajos folytatja Arad marad – A román kérdés című regényét a VII./9. résszel. Puskel Péter Battonyán járt, meglátogatta a Molnár C. Pál-emlékházat és olvasóinkkal is megosztja élményeit, miközben bemutat néhány érdekes mozzanatot az aradi Főreálban végzett művész életéből ( Egy kicsita „miénk” is. – Battonya nagy művésze).
A nemrég megünnepelt Pünkösdről értekezik a Hitéletrovatban Bátkai Sándor (Évszázadok csodája). Horváth Csaba, a Kiskapuson élő és dolgozó evangélikus lelkész egy régi emlékét idézi (A Cosmos ura). Új munkatársunk, Fiegel Erzsébet filozófiai prezentációval jelentkezik; most induló sorozatának bevezetőjeként  bepillantást nyújt a metafizikába (Az élet lényege – A metafizikai tradicionalitásról). A rovatot az áprilisi számból kimaradt Minorita anekdota zárja, Matekovits Mihály tollából.
Örömhír, hogy az Oktatás rovat fiatal szerzőt avat Módi Kinga személyében, aki Nagyenyeden járt, a 400 éves, Bethlen Gábor nevét viselő református kollégiumban (Protestáns felekezetek országos olimpiája). Az Arad megyei magyar iskolákat talán legjobban ismerő személy Matekovits Mihály, nyugalmazott matematikatanár. Írásában bemutatja röviden a megye magyar iskoláinak névadóit (Nevesített magyar iskolák Arad megyében).
Sok kedves olvasónk szereti aMemoár rovatot. Ezúttal is csemegézhetnek. Koreck Aladár (Diákok a színpadon) és dr. Perneki-Simonsits István (Mesél a műtéti napló) gondoskodnak erről. Végéhez közeledik Regéczy Szabina Perle Szemek tüzében című naplójegyzet-sorozata (Közösségben a közösségért).
A Történelem rovatban dr. Vajda Sándor mutatja be Arad megye egy több évszázaddal ezelőtt épült várát (A borosjenői vártörténete). A rovatot Fritz Mihály, az 1867-es Kiegyezésre emlékeztető érmének reprodukciója zárja.
Ujj János igen jól dokumentált írásában Arad városnegyedeit idézi elénk (Egy másik tisztviselőtelep). A LÖNNI VAGY NEM LÖNNI című iratosi írói falurajzát egészíti ki a továbbiakban Sarusi Mihály (Hodács: magyarosan!). Mindez a Helytörténet rovatban, amelyet Siska-Szabó Zoltán két fotója zár (Régi és új Arad – A víztorony).
Ismét régi újságokat lapozgatott Piroska István, és megosztja olvasóival élményeit (Azt írta azújság – Az 1916-os,utolsó magyar koronázási szertartás egy érdekes aradi vonatkozása).
Milka Péter az Útinapló rovatbeli írásában folytatja színes beszámolóját a Chicagóban töltött hetekről(Amerikában jártunk).
Egy ismerősöm nemrég megsúgta, hogy alig várja a Szövétnek megjelenését, és benne a Keresztrejtvényt. Brittich Erzsébet sok rejtvénykedvelő olvasónk szórakoztatásáról gondoskodik (Ügyvéd volt megyénkben).
És a végén a Humor rovat, és benne Kövér Péter (A nemzés misztériuma, avagy az oroszlán és a disznó). Eláruljuk, hogy ez a szellemes írás része a szerző következő, alakuló kötetének. Reméljük, hogy ez is olyan sikeres lesz, mint a tavaly nyomdafestéket látott „Barkácsolj egy tavaszt!”.
Állandó, veterán grafikusunk, Kett Groza János júniusban is letette kéznyomát a lapban néhány jellegzetes rajzával. Czernák Dorottya, a Csiky Gergely Főgimnázium diákja, a szerkesztő felkérésére művészi illusztrációt készített a júniusi Szövétnekbe. Eláruljuk, hogy a tizenkettedikes diáklány rajzai egy nemrég megjelent novelláskötetet is díszítenek.
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)

2017. szeptember 28.

ARADI MAGYAR NAPOK
Szeptember 28-án útjára indul a 2017-es Aradi Magyar Napok. Az okt.7-ig tartandó eseményen számos kulturális program (többek közt kiállítás, konceret, könyvbemutató, színházi előadás) várja az érdeklődőket. A könnyűzenei produkciók közül kiemelkedik Rúzsa Magdi és Deák Bill Gyula koncertje.
Október 6-át, a nemzeti gyásznapot a szervezők az aradi vértanúk emlékének szentelik, éppen ezért a történelmi eseménnyel kapcsolatos programok kerültek előtérbe. A tíznapos Aradi Magyar Napok programja az alábbiak szerint kerül megrendezésre.
Szeptember 28., csütörtök
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: BEMUTATKOZIK AZ ISKOLÁNK– Arad megye magyar általános iskoláinak interaktív bemutatkozása, fotókiállítás az iskolák által beküldött fényképekből (Szervező: az Alma Mater Alapítvány).
17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A Nyugati Jelen napilap 2018-as Évkönyvének és Fritz Mihály Aradi Rajzfüzet c. albumának bemutatója.
Szeptember 29., péntek 8.00-12.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében ISKOLÁNK (FIATAL) ARCAI – A Csiky Gergely Főgimnázium egykori diákjai találkoznak az iskola jelenlegi tanulóival; élménybeszámolók, beszélgetések, érdekes kísérletek az egykori csikys diákok vezetésével. Szervező: az Alma Mater Alapítvány.
17.00 órakor, a Jelen Ház kistermében: Móré Sághi Annamária festőművész kiállításának megnyitója. 20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: RÚZSA MAGDI-KONCERT.
Szeptember 30., szombat 9.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Ökumenikus istentisztelet.
9.00 órakor, a városligeti műfüves fedett pályán (AMEFA): Arad megyei általános iskolák focibajnoksága. Szervező: a Szabadságszobor Egyesület.
10.30 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban, illetve a Zárdában (ma Mihai Eminescu Általános iskola): A véndiákok üdvözlése, rövid hagyományőrző zenés-táncos műsor.
11.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Ifjúsági és sportnap (szervező: az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet).
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: AZ ISKOLA EMLÉKEZIK NEVES TANÁRAIRA – beszélgetés Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az elmúlt száz év történelmének élő-eleven szereplőjével, az iskola legidősebb véndiákjával.
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban: Nemzedékek találkozója, osztálytalálkozók.
12.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A NŐILEG című magazin közönség-találkozója és a MUTASS JÓ PÉLDÁT! című program bemutatója.
16.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: A budapesti BÓBITA zenekar előadása gyermekeknek.
18.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Gyermekkoncert – fellép a LogaRitmus együttes.
20.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Véndiák-bál. 20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: DEÁK BILL GYULA-KONCERT. 22.00 órakor, az aradi Club 4U klubban: Az ifjúsági és sportnap záróbulija.
Október 1., vasárnap
10.00 órakor, az Arad-belvárosi református templomban, igét hirdet Nt. Módi József esperes: az Aradi Magyar Napok nyitó istentisztelete.
11.00 órakor, az Arad- belvárosi református templomban: BALTA JÁNOS AZ ELFELEJTETT HADSEREG című kötetének bemutatója. Szervező: a Pro Identitas Egyesület.
17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: Közönségtalálkozó Endrei Judit életmód-tanácsadóval, egykori televíziós műsorvezetővel.
Október 2., hétfő 16.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Pedagógus-talákozó.
Október 3., kedd 18.00 órakor, a Városháza dísztermében: ARAD ZENEI ÉLETE – szimpózium és kamarakoncert (szervező: a Kölcsey Egyesület).
Október 4., szerda 17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Könyvbemutató – KOVÁCH GÉZA MŰVELŐDÉS- ÉS HELYTÖRTÉNETI ÍRÁSAI (szervező: a Szabadságszobor Egyesület).
Október 5., csütörtök 18.00 órakor, a Ioan Slavici-színházban: TISZTELET A HŐSÖKNEK
– az Aradi Filharmónia zenekarának emlékhangversenye ERKEL FERENC műveiből.
Október 6., péntek 11.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban szentmise az aradi vértanúk emlékére – főcelebráns és szónok Msgr. FODOR JÓZSEF nagyváradi általános helynök, nagyprépost. 13.00 ÓRAKOR, A MEGBÉKÉLÉSI PARKBAN: EMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS A SZABADSÁG-SZOBORNÁL. 16.30 ÓRAKOR A VESZTŐHELYEN: TISZTELGÉS ÉS KOSZORÚZÁS. 19.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Hangverseny a nemzeti gyásznap alkalmából Kodály György műveiből, közreműködik a Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar.
Október 7., szombat
17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: NINCS SZEBB LÁNY A MAGYAR LÁNYNÁL – táncház a Viola Néptáncegyüttes rendezésében.
Szórvány.info; Erdély.ma

2017. szeptember 30.

Megnyitották az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatot
Tartalmas, olvasmányos évkönyv és aradi magyar „fejek”
Kettős könyvbemutatóval nyitották meg hivatalosan az idei Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatot csütörtökön délután 5 órakor a Jelen Ház dísztermében. A hagyományokhoz híven a Nyugati Jelen munkaközössége idén is megszerkesztette a 2018-as Évkönyvet, a még friss nyomdaillatú kötethez Fritz Mihály aradi képzőművész Aradi rajzfüzet c., az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában napvilágot látott könyve párosult. A terem zsúfolásig megtelt, a közönséget Bege Magdolna házigazda, a napilap főszerkesztője és az évkönyv szerkesztője köszöntötte.
Az október 6-i megemlékezések fényében zajló, évről évre megrendezett Aradi Magyar Napokat Bognár Levente aradi alpolgármester nyitotta meg, köszönetet mondva a Nyugati Jelen munkaközösségének, amiért a napilappal, kiadványaikkal fáradhatatlanul szolgálják a magyarság érdekeit. A közelgő megemlékezésekre utalva hangsúlyozta: a 13 tábornok egy olyan örökséget hagyott hátra az aradi magyaroknak, ami mindannyiunkat kötelez, és ezt évtizedeken keresztül tovább kell tudni ápolni.
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat nemcsak hagyományaink ápolásáról, értékeink felmutatásáról szól, hanem arról is, hogy amit a magyar közösség itt alkot, azt a jövő nemzedéknek alkotja, ezért nagyon fontos, hogy az ilyen rendezvényeken minél többen jelen legyünk, korosztálytól függetlenül. Az Aradi Magyar Napok programjait is ennek függvényében állították össze.
A Nyugati Jelen 2018-as évkönyvét Bege Magdolna mutatta be, mondván, a szerkesztők és a lap munkatársai igyekeztek tartalmas és egyben szórakoztató anyagokkal hozzájárulni a kötethez, hogy mindenki találjon számára olvasmányos, hasznos, kikapcsolódásra megfelelő témát benne. Az előző évekhez hasonlóan ezúttal is néhány szóra buzdította a kötet egy-egy szerzőjét, köztük Ujj Jánost, aki Serestély Béla költő halálának 50. évfordulójára közöl egy rendkívül jól dokumentált írást az évkönyvben. A közönség megtudhatta, hogy a helytörténész egy újabb kötete jelenik meg a közeljövőben, melyben Arany János Aradhoz fűződő kapcsolatát mutatja be, elemzi. A könyvet várhatóan októberben lehet majd fellapozni. Egy másik, a napokban már napvilágot látott könyvre is felhívta a közönség figyelmét a Nyugati Jelen főszerkesztője, éspedig Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című kötetére, amelyet azonban majd csak tavasszal mutatnak be. Egy részlet a kötetben szereplő poémából az évkönyvben is olvasható.
Grosz László (az évkönyv egyik szerzőjeként) egyre zsugorodó magyar közösségünkről szóló Fogyóban…c. versét olvasta fel, Juhász Béla Vendégségbenc. írásából osztott meg egy részletet az egybegyűlteknek.
Az évkönyvben Puskel Péter aradi helytörténész, ny. újságíró Kuriózumok, rejtélyek, szóbeszédek(IV.) c., kizárólag az Évkönyv számára indított, aradi érdekességekről szóló sorozata is helyet kap. Olyan aradi történetekbe, szóbeszédekbe tekinthet itt bele az olvasó, melyekkel Aradon eddig még senki sem foglalkozott, vagy ha akadt is rá vállalkozó, csak részben. A szerző elmondta, a sorozat most befejeződik, de nincs kizárva, hogy valamikor lesz még folytatása.
Az aradi színház történetének szenvedélyes kutatói, a Piroska-házaspár egy-egy írása gazdagítja a kötetet, az évkönyv bemutatójára objektív okok miatt azonban csupán Piroska Katalin tudott eljönni. A színháztörténész férje keresztes hadjáratokról szóló írását mutatta be röviden a hallgatóságnak. Kiderült az is, hogy hamarosan napvilágot lát a Kölcsey-díjas házaspárnak az aradi magyar színháztörténetről szóló második kötete.
Fritz Mihály (akit külön nem kell bemutatni az aradiaknak, hiszen nemrég jelent meg interjú vele, illetve számos rajzát már láthatták a Nyugati Jelenben is) képzőművész Aradi rajzfüzet c. könyvét Réhon József ny. tanár mutatta be. Az ún. portréalbum több mint 200 rajzot tartalmaz (fontossági sorrend nélkül) ismert aradi magyar „fejekről”, akik területeiken elért eredményeikkel maradandót alkottak a város életében. A „direktor úr” elmondta, szerencsére a kötet hiányos, nem került be mindenki, ezért meg van annak a lehetősége, hogy a művész egy másodikat is alkosson. „A kötetet fellapozva észrevehetjük, kik azok a nagyjaink, akik előtt tisztelegnünk kell és érdemes, és kik azok, akiket könnyebben észreveszünk, mert aradi emberek, aradi fejek. A kötetben benne van a templom, az iskola, a sajtó, a művészvilág, az aradi írásbeliség és egy kicsit a történelmünk is, elsősorban a kötetet záró Fritz Mihály-érméknek köszönhetően” – mondta ismertetőként Réhon tanár úr. A „rajzfüzet” borítóját egyébként egy Frențiu Sever-rajz díszíti, a hátlapon dr. Csíszér György Fritzről készült fiatalkori portréja látható.
Fritz Mihály a tőle megszokott szerénységgel beszélt a kötetéről. Olyan embereket válogatott össze, akiket személyesen ismer és ismert; az „aradi panteon” végül kibővült olyanokkal is, akiket Réhon József javaslatával választottak ki. A művész bevallotta, azt tapasztalta, hogy portréi nem mindig nyerik el az alanyok tetszését, úgyhogy ezúttal is számol a kritikákkal. Minden egyes portrénál az illető karakterét igyekezett kihangsúlyozni. „Saját unokáim szoktak engem kegyetlenül megkritizálni, ők szokták javítani a rajzaimat, úgyhogy vállalom a kritikákat” – mondta.
A rendezvény dedikálással és baráti beszélgetéssel zárult, a két kötet megvásárolható a Nyugati Jelen könyvesboltjában (Jelen Ház).
Sólya Emília/ Nyugati Jelen (Arad)

2017. október 19.

Nt. Karczagi Sándor diákkori emlékei
Egy órára újraéledt történelem
Az Aradi Magyar Napok programjában szereplő véndiák-találkozóról készült helyszíni tudósításunkban megígértük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében Az iskola emlékezik neves tanáraira címmel sorra került rendezvényre visszatérünk. Most a nt. Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az iskola legidősebb diákjával folytatott beszélgetést közüljük.
Az Alma Mater Alapítvány nevében Ilona János tanár által elmondott köszöntőt, illetve felvezetőt követően Karczagi Sándort Ujj János történész, ny. tanár, a Csiky egykori igazgatója faggatta. Amint előrebocsátotta, amikor maga az iskolába került, még élt az egykori Római Katolikus Gimnáziumban oktató generációnak egy része. Tekintve, hogy mindannyiukról csak múlt időben beszélhetünk, a két világháború között élt nemzedék szinte egyetlen élő tanúját kérdezte. Először arról: amikor az impériumváltás után megvonták az iskola nyilvánossági jogát, az intézménynek mintegy 1200 diákja volt. Az 1930-as évekre a diáklétszám alaposan megcsappant – mivel magyarázható, hogy az iskola mégis kitermelte az aradi magyar értelmiséget?
– Kedveseim – kezdete Karczagi Sándor –, Ujj János barátom lelőtte a poént, amivel kiérdemeltem a mostani beszélgetést, az egyetlen dologgal magyarázható: 96 éves vagyok. Természetesen sok mindenre emlékszem. Annak idején a katolikus elemibe jártam, Lázár János volt az iskola igazgatója, Pintér Ilona a IV. osztály tanítója. Innen felvételiztem az I. gimnáziumi osztályba. Akkor még a Katolikus Gimnáziumnak megvolt a nyilvánossági joga, amit másodikos koromban, nyolcévesen vont meg a román állam. A felvételin Fischer Aladár vizsgáztatott, és olyan dolgokat kérdezett: mikor uralkodott Mátyás király? stb. Általában jól válaszoltam a kérdéseire, ezért felvettek az I. gimnáziumi osztályba. Fischer Aladár 1912-ben került Aradra klasszika-filológia tanári beosztásban. Emellett kitűnő görög-latin szakemberként kapásból idézett, illetve olvasott fel mindenfajta latin vagy görög szöveget. A III. és VIII. gimnáziumi osztályok között hetente 4-5 latin óránk volt, egy Albu nevű, román latintanárt küldtek vizsgáztatni, aki a Mócvidékről származott, ezért „ette meg” a magyar gyerekeket. Az érettségin kaptunk egy latin szöveget, amit „prima vista”, vagyis a vizsgabizottság előtt 2-3 percnyi gondolkodás után kapásból kellett fordítanunk. Aki Fischer Aladárnak volt a tanítványa, mint magam is, tudtuk a latint. Fischerről tudni kell: azzal együtt, hogy nagy magyar, aki olyan sokat harcolt a magyarságért, sváb családból származott. Ezzel együtt az egész magatartása, a gondolkodásmódja színmagyar volt. Kiváló szónokként a minden évzárón megtartott tedeumon vagy az évnyitókon kapásból mélyenszántó gondolatokkal megtűzdelt beszédeket tartott. Elbeszéléseit hallva tudtam megérteni igazán, mekkora csapás volt az I. világháborúnak a vége azoknak, akik részt vettek benne. Ő végigharcolta. kitüntetést szerzett és a gondviselés különös kegye, hogy életben maradt, a gyalogságnál tett négyévi kemény szolgálat után hazajöhetett, hogy magyarságtudatban nevelje a diákokat. Akkoriban az érettségin nagyon sok magyar diákot elvágtak, a vizsgáztató romántanárokat közvetlenül a Tanügyi Minisztérium nevezte ki Temesvárról vagy Kolozsvárról. Fischer Aladárnak az volt a módszere, hogy minden latinórán, kivétel nélkül, minden diák felelt. Ez talán azért is volt lehetséges, mert V. osztálytól már csak 10-en maradtunk, hiszen az állam a zsidóságot kitiltotta a Katolikus Gimnáziumból, noha az akkori európai műveltséget csak ott lehetett megszerezni.
Fischer Aladár ugyanakkor lelkes természetjáró volt: minden vasárnap a Zöld Nyíllal kirándulni ment a diákjaival Arad-hegyalja különböző vidékeire, településeire. Eleinte a szülők is elkísértek bennünket, de lassan lemorzsolódtak, mert amikor Fischer Aladár a szikár, atléta testalkatával elindult, a diákjai szinte vágtatva tudtak lépést tartani vele. Mi, 15-17 éves fiatalok bírtuk valahogy, a szegény szülők viszont pihegve követték egy darabig, majd leültek. Ugyanakkor Fischer Aladár kiváló fényképész is volt, ezért a kirándulásokon rengeteg fotót készített – bemutatták az általa készített osztályképet is.
– A katolikus plébánián berámázva látható egy köszönőlevél, amit az 1930-as években Fischer Aladárnak küldtek – egészítette ki Ujj János –, megköszönik neki azt a 30 természetfotót, amit a plébániának adományozott.
– Abban az időben Aradon több fényképész klub működött – emlékezett tovább Karczagi Sándor –, és az amatőr fényképkiállításokra Fischer Aladár mindig elvitte az osztályt. Fischer Aladár már édesapámnak is latintanára volt a Magyar Királyi Főgimnáziumban, ami később a Moise Nicoară nevet kapta. Soha nem tudtam kibogozni a lényegét, de sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy a monarchia idején nagy vita folyt azon, hogy az iskolák egyházi vagy állami felügyelet alatt működjenek-e? Nos, az Aradi Állami Katolikus Gimnázium a két felfogást egyeztette, mert mindkettő volt. Akkoriban a Királyi Főgimnázium előtt az Arad megyei Bibics Margit mellszobra állott…
– Az most is megvan – egészítette ki Ujj János – az a Moise Nicoară Líceumnak a tanárijában található. Domján Margit a becsületes neve, és miután a férje meghalt, a vagyonuknak egy részét az Arad megyei oktatás támogatására hagyta. Abból épült a szentannai konviktus, de a felajánlott 330 ezer forintból kezdték el építeni a Főgimnázium épületét is. Ezt kérdőjelezte meg a román állam és az 1930-as években derült ki, hogy nem állami, hanem magántámogatásból épült, ezért 435 ezer lejt kifizettek a magyar iskolaszéknek. A pénzt betették a takarékba, ahol a háború alatti és utáni nagy infláció elvitte az egészet.
– Fischer Aladár jóvoltából az én időmben még Ezopus meséit olvastuk görög nyelven – folytatta visszaemlékezését Karczagi Sándor –, a görög azonban már nem volt érettségi tárgy, de a latin megmaradt.
– Fischer Aladár a román hatóságoknak a szó szoros értelében, szálka volt a szemében – nyitott új támpontot Ujj János –, olyan ajánlatot tettek a minorita rendnek: amennyiben leváltják Fischer Aladárt, és két olyan tanár vezeti a román nyelvvizsgát, akiknek ahhoz nem volt meg a kellő képesítésük, megadják az intézmény nyilvánossági jogát. Nem fogadták el, annyira szerették Fischer Aladárt, aki igen karakán ember volt.
– Óriási elégtétel volt a szüleim számára – folytatta Karczagi Sándor –, hogy az érettségi vizsgákra rendszeresen a Moise Nicoară tanárait hívták, akik közül akkoriban még sokan Budapesten szereztek tanári oklevelet. Ezért olyan jól beszéltek magyarul, mint mi, de a munkájukért nagyon komoly vizsgadíjakat kellett fizetni. Félévben írásbeli, év végén írásbeli és szóbeli román vizsgát kellett tenni minden tantárgyból, még tornából és zenéből-énekből is. A szegény szülők szakadatlanul fizették, csakhogy érettségizhessenek a gyermekeik. II–III. osztályos, 8-9 éves koromban az igazgató úrral Bihar megyében is jártunk kiránduláson, melynek során a csodavárba is eljutottunk, velünk jött a felesége is, aki jól bírta az erőltetett menetet. Mivel az igazgató úr mindig Icukának nevezte, Ilona-napkor beállítottam hozzájuk egy csokor virággal. Az ünnepelt meglepődött, kijelentve: én nem vagyok Ilona, és mondta a rendes nevét, amit elfelejtettem. Az igazgató urat, aki mindig a hátsó kapun távozott, sokszor elkísértem hazáig, a Pöltenberg utcán, ahol több tanár is, köztük Fábián György és Hajós Imre, de Schweitzer József és Szántó György is lakott. Amikor hazaértünk, ironikusan megjegyezte: nem köszöntöttél fel, noha nekem sincs névnapom, mint a feleségnek!
Karizmatikus személyiségek
– Fischer Aladár volt az iskolaigazgató – kérdezett közbe Ujj János –, de a tanári karban számos olyan személy volt, aki doktorátussal rendelkezett. Közülük kit lehetne kiemelni?
– Schweitzer József tanár úrtól nagyon féltünk, mert ha kijött a béketűrésből, ordítozni kezdett: kommunista gazembereknek becézett bennünket – emlékezett nevetve Karczagi Sándor. Róla tudni kell, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett, a hatalmas országban keletre szöktek, eljutottak Japánig, ott hajóra szálltak, hogy hazakerüljenek. Talán innen eredt a bolsevista gazemberek beidegződése.
– Talán azért is menekültek keletre, mert a cseh légiótól féltek a magyar tisztek, ezért inkább keletre szöktek – egészítette ki Ujj János.
– Az 1945-ös rendszerváltás után állítólag Schweitzer kedves volt a diákokkal, velünk viszont nem – vette vissza a szót Karczagi Sándor. Schweitzernek doktorátusa volt, mégsem lehetett egyetemi tanár, ezért egész életében középiskolában tanított. Fábián György tanár úr is nagyon jó, magyar érzelmű ember volt, kémiai kísérleteket mutatott be, de nekem a fizika és a kémia iránt semmi hajlandóságom nem volt, ezért nem kerültem vele közeli kapcsolatba. Úgy tudom, még mindig tanít – fordult Ujj Jánoshoz Karczagi Sándor.
– Nem, már 40 éve meghalt – jött a válasz.
– Ja, tényleg. Én mindig fiatalemberként emlékeztem rá, ezért azt hittem, még mindig tanít – nevette el magát az elbeszélő. Sokat csúfolódtunk Ürmösi Jenő tanár úron, akit titokban fókának neveztünk, mert az ajka be volt vágva. Zenetanárként sokat foglalkozott az opera kialakulásával és megszerettetésével, amiért most is hálás vagyok neki; a felesége zongoratanár volt, opera partitúrákat zongorázott nekünk.
– Ürmösi a Filharmóniában hegedült – egészítette ki Ujj János.
– Érdekes ember volt Riesler, a tornatanár, aki komoly tornabemutatókat szervezett, amelyeken idős emberként maga is megmutatta, mire képes. A tanári karban Blénesi Ernő kivételével mindenki német volt. Blénesi székely ember létére új mozgáskultúrát hozott, nagyon megtáncoltatta a diákokat. Ő is nagy kiránduló volt, gyakran a méhész édesapja is részt vett a kirándulásokon, sokat beszélt a méhekről. Blénesinek a magán tornaóráira jártak a gazdag zsidógyerekek. Róth Jutkával közösen működtettek egy kis tornatermet.
– Berthe Nándor is német származású volt – kapcsolódott be Ujj János – Bécsben született, a feleségemnek a zsigmondházi tanítója tanította meg magyarul beszélni. Magyar irodalmat tanított, de német nyelvből volt doktorátusa.
– 1943 és 1949 között ő volt az iskolaigazgató – vette vissza Karczagi Sándor a szót –, nagyon szerettem. Óriási bélyeggyűjteménye volt, szenvedélyesen gyűjtötte, rendszerezte a bélyegeket. Minden magyar és román bélyeget beszerzett.
– Még hozzáfűzök egy érdekességet – kapcsolódik be Ujj János –, nyugdíjas korában írtam róla egy riportot, miközben egy számtankönyv volt mellette, mert hihetetlen mennyiségű matematikapéldát oldott meg, az volt a szenvedélye, noha klasszika-filozófus volt.
– A tanári kar nagyon közvetlen viszonyban volt a szülőkkel – mondta Karczagi Sándor –, akikkel igen bizalmas, családi megbeszéléseket folytattak.
– Lehet-e kérdezni Karczagi Sándorról – kapcsolódott be Réhon József nyugalmazott tanár. Mikor szabadultál a börtönből?
– 1956-ban vittek el, 1959-ben szabadultam – jött a válasz.
– Az első utad az iskolába vezetett, azt mondták, hogy az iskola kiemelkedő diákja voltál, aki olyan bátran beszélt, hogy nem tudtam eldönteni: valóban úgy érzel-e, vagy provokátornak küldtek? Ficzay Dénes nagyon jó véleményt formált Karczagi Sándorról, akivel utoljára Tenkén találkoztunk. Most viszont köztünk van az élő legenda, aki elmondta mindazt, amit mi könyvből tanulhatunk. Gnandt Jánosnak maradt két kézirata, amelyek közül az egyik az iskola első 24 évével, a másik a Bibics Alapítvánnyal foglalkozik. Végre sort keríthettünk arra, hogy az összegyűlt anyagot nyomdakésszé tegyük. Ugyanakkor egy nagyváradi, Egri Ferenc kapcsolatba került Fischer Aladár családjával, így összeállított Fischer Aladárról egy kimerítő életrajzot, arról, amit mi, Aradon nem tudtunk róla. Nos, az anyagot én összeállítottam, Ujj János leellenőrizte, Tácsi Erika lektorálta, Fritz Mihály a fedőlapját készíti, Ilona János és Siska-Szabó Zoltán fényképeket küldtek hozzá, Nagy István már be is tördelte. Tehát nyomdakész a könyv, de a kéziratok is értékesek, különösen azok a függelékek, amelyekben a Gnandt és a Fischer családok adtak hozzá. Sándor bátyám, felkérlek, hogy egy írással, akár az előszóval is járulj hozzá az Aradi Katolikus Gimnáziumról készülő könyvünkhöz! Ugyanakkor azt is el kell mondani Blénesi Ernőről, Calvasina Károlyról és Fábián Györgyről, hogy 1944 őszén, amikor a magyar csapatok Aradot elfoglalták, a diákjaik közreműködésével néhány nap alatt magyarra cserélték az utca-névtáblákat, ezért, amikor az oroszok bejöttek, az utolsó vonattal Magyarországra távoztak. Amikor 1949-ben Calvasina visszatért, az újságban megjelent egy hír: visszajött a tanár úr. Aradon Blénesi Ernő után jelenleg Vadász Ernő a nagybetűs tornatanár.
– Nagy meglepetés, egyben öröm is nekem, hogy miközben egy nemzedék kiesett, az aradi magyar értelmiségben mennyire elevenen él, ragaszkodik a város múltjához – mondta végszóként Karczagi Sándor.
– Mivel nem volt több kérdés, dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy könyvcsomagot, illetve díszoklevelet adott át Karczagi Sándornak, az iskola legidősebb diákjának, aki nagy örömmel vette tudomásul a Kölcsey Egyesület újraélesztését. Maga mellé kérte Fekete Károly alelnököt, majd elmondta: akkoriban havonta szervezték meg a Kultúrpalotában a Kölcsey-zsúrokat, amelyek igen színvonalas programok voltak. A Kölcsey elnöke Fischer Aladár volt. Fekete Károly röviden ismertette a Kölcsey Egyesület újraindításának a történetét, melynek során jelenleg a 39. könyvük van nyomdában. Ugyanakkor szólt az 1943-ban beindított Havi Szemle újraindításáról is, ami jelenleg háromhavonta jelenik meg, folyamatosan.
– A Karczagi Sándorral folytatott, mintegy órás beszélgetés nagyban gazdagította a Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjével és a tanári karával kapcsolatos ismeretanyagot, aminek erős közösségépítő hatása is lehet. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék