udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 36 találat lapozás: 1-30 | 31-36

Névmutató: Furu Árpád

2000. március 25.

Europa Nostra díjjal jutalmazzák a torockói népi építészeti helyreállítását. A korábbi években a berethalmi erődtemplom és a kolozsmonostori Kálvária-templom részesült díjoklevélben. Torockó 160 műemlék jellegű épületéből álló, összefüggő házsorokat és tereket képező hagyatéka Közép-Kelet-Európa egyik legépebben fennmaradt népi építészeti együttese. A kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány által 1996-ban indított program céljául e felbecsülhetetlen kulturális örökség védelmét tűzte ki. A Budapest V. kerületi önkormányzata által biztosított céladományból Torockó 138 hagyományos ingatlanának tulajdonosai évente részesülnek karbantartási támogatásban, amennyiben vállalják, hogy nem változtatnak házaik értékes építészeti és utcaképi elemein, elvégzik a szükséges karbantartási munkálatokat. Furu Árpád, az alapítvány népi építészeti szakosztályának ügyvezető igazgatója elmondta: a Torockó Értékvédő Program keretében eddig több mint 120 értékes házon végeztek el jelentős helyreállítási munkálatokat. A program munkalehetőséget teremt a helyi kőműveseknek. Azt szeretnék, ha Torockó felkerülne az UNESCO világörökségi jegyzékére. /Ördög I. Béla: Europa Nostra-érmes a torockói műemlék-helyreállítás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 25./

2000. április 22.

Dr. Szabó Bálint /Kolozsvár/, az Erdélyi Műemlékrestaurátorok Egyesületének elnöke, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatója a Kárpát-medencei műemlékvédelem egyik legelismertebb alakja. Elmondta, hogy most már vannak támogatóik, így például az angliai Institute for Historic Building Conservation eddig körülbelül 50 ezer dollárt költött tíz erdélyi szakmunkás angliai képzésére, de támogatja munkájukat a román Művelődési Minisztérium, a román Területfejlesztési Minisztérium, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Szabó Bálint nyugdíjasként teljes energiáját erre a nemes célra fordíthatja. Melléjük szegődött néhány idősebb nagytudású építész szakember, illetve sok fiatal. Maksay Ádám, Kirizsán Imola, Furu Árpád, Makay Dorottya mind a tanítványai voltak. Az EMKE és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tulajdonában levő Kós-házban rendezkedtek be. - Az Erdélyi Műemlékek kiadványsorozatuk 31 magyar nyelvű füzete az Utilitas Könyvkiadónál jelent meg. -Balogh Ferencet a közvélemény leginkább a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnökeként ismeri. Pedig sok más tisztséget is betölt. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság /KLMT/ 1990. január 21-én alakult meg. Ez a társaság egy jogi védelmű szellemi mozgalom. Tematikus konferenciákat rendeztek az egyházakkal, majd az önkormányzatokkal. A KLMT elődokumentációkat készített Erdőddel, Aranyosmeggyessel, Kőrösfővel, az aradi Szabadság-szoborral kapcsolatban. A KLMT egyik célkitűzése a kolozsvári főtér együttesének világörökséggé való nyilvánítása, de ez eddig nem sikerült. A világörökségi lista csak úgy bővíthető, ha a tulajdonosország kormánya hivatalosan kéri azt. Ezt nem tudták elérni. /Találkoztam sikeres erdélyi magyarokkal Elsődleges az önbizalomteremtés! = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./

2000. május 24.

Bukarestbe érkezett Henrik dán herceg, az az Europa Nostra műemlékvédelmi szervezet elnöke, hogy átadja a Transylvania Trust Alapítvány és Torockó képviselőinek a torockói népi építészeti együttes helyreállításáért megítélt Europa Nostra Érmet. A bukaresti Hilton Szállodában május 24-én sorra kerülő eseményen dr. Szabó Bálint, az alapítvány ügyvezető igazgatója, Furu Árpád, a torockói műemlékvédelmi program vezetője, valamint a torockói háztulajdonosok képviseletében Ferencz Gábor unitárius lelkész vesz részt. Az 1963-ban alapított Europa Nostra több mint 200 örökségvédő civil szervezet páneurópai szövetsége. Romániai műemlék- helyreállítást most először jutalmaznak Europa Nostra Éremmel, a berethalmi erődtemplom és a kolozsmonostori Kálvária-templom az elmúlt években a díj oklevél fokozatában részesült. - A több mint 160 műemlék jellegű épületből álló, összefüggő házsorokat és tereket képező torockói építészeti hagyaték Közép- és Kelet-Európa egyik legépebben fennmaradt népi építészeti együttese. A kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány által 1996-ban indított program e felbecsülhetetlen kulturális érték védelmét tűzte ki célul. A Budapest V. kerületi önkormányzata által biztosított céladományból Torockó 138 hagyományos ingatlanának tulajdonosai évente részesülnek karbantartási támogatásban, amennyiben vállalják, hogy házuk értékes építészeti és utcaképi elemeit nem változtatják meg, elvégzik a szükséges karbantartási munkálatokat, és esetleges változtatási szándék esetén figyelembe veszik az alapítvány szakmai tanácsait. /Szabó Sámuel: Az első Europa Nostra Érem romániai műemlék- helyreállításért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./

2000. november 15.

Az Erdélyi Műemlék-restaurátorok Egyesülete, a Transylvania Trust Alapítvány és a Szlovák Műemlékvédelmi Intézet szakmai kapcsolatai 1996-tól folyamatosan bővülnek. Idén szlovák restaurátorok erdélyi középkori falképek konzerválásán dolgoztak. A széki református és a magyarszováti unitárius templom freskóinak rögzítésére a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával kerülhetett sor. Nov. 15-én a magyarszováti templomban M. Cobecauerova szlovák vegyész-restaurátor tart előadást a falkép-vizsgálat és rögzítés e két műemléknél alkalmazott módszereiről, majd Myskovszky Viktor munkásságát illusztráló kiállítás nyílik Kolozsváron, a Györkös-Mányi Albert emlékházban. A lengyel származású, 1838-ban született Myskovszky a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Közép-Európa műemlékeinek kitűnő ismerője és dokumentálója volt. /Furu Árpád: Szlovák-erdélyi műemlékvédelmi együttműkődés. Megmentett középkori falképek és Miskovszky Viktor-életműkiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 15./

2002. augusztus 30.

Aug. 28-án Torockón bemutatták dr. Kós Károly, Szentimrei Judit, dr. Nagy Jenő, F. Halay Hajnal és Furu Árpád Torockói népművészet című tanulmánykötetét. A kötet egyes tanulmányai a XX. század 40-es éveiben elkezdett kutatások eredményeként évtizedek óta várnak a közös megjelenésre. A kötet megjelenését dr. Kós Károly és dr. Nagy Jenő már nem érte meg. /(d): Torockói könyvbemutató. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./

2004. július 10.

Élő néphagyományáról, viseletéről, zenéjéről, táncáról ismert inkább a Kolozs megyei Szék. A hagyományőrző falu jellegzetes népi építészetéről kevés szó esik, a Művelődés folyóirat áprilisi számában ezzel foglalkozott. ,,A nádfedeles, kékre meszelt, szabadkéményes házak, a jármos csűrök, a megannyi ól, gabonás, kas, a csoportos udvarelrendezés a Mezőség archaikus népi építészetére nagyon jellemző, kivételes értékeket hordozó emlék” – írta Furu Árpád műemlékvédő mérnök. Erről kaphat képet Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban júl. 19-én megnyíló kiállítás látogatója Wagner Péter Europa Nostra-díjas budapesti építész kiállításán. A tárlaton a széki népi műemlékek fotóit mutatják be. A tárlatot Benczédi Sándor, a népi építészet szakembere nyitja meg, széki tanítói élményeiből nyújt ízelítőt Nagy Olga néprajzkutató. /Sz. A.: Szék népi építészete (Kiállítás). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

2005. május 26.

A Transylvania Trust Alapítvány felhívást hirdet a legveszélyeztetettebb romániai műemlékek jegyzékének elkészítésére. A tervek szerint évente egyszer, a műemlékvédelem világnapján – április 18-án – közzétételre kerülő lista célja a figyelemfelkeltés. A lista összeállításában a Transylvania Trust alapítvány a romániai szakmai civil szervezetek és szakemberek aktív közreműködésére számít. /Furu Árpád: Felhívás a legveszélyeztetettebb romániai műemlékek jegyzékének elkészítésére. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 26./

2005. június 24.

A műemlékvédelmi program első nagy sikere az volt, amikor 1999-ben Torockó falu elnyerte az Europa Nostra érmet, az akkori legrangosabb európai kitüntetést, amit 138 ház tulajdonosa vehetett át, implicite azonban a helyreállításnak szólt – mondta Furu Árpád, a kolozsvári Transylvania Trust program igazgatója. Megalapították a Zsakó István-díjat. A névadó 1848–49-ben a nemzetőrség parancsnokaként nagymértékben hozzájárult a falu akkori boldogulásához. Idén díjat osztottak ki, három különböző jellegű tevékenységért. Az elsőt Botár Simon és családja kapta, mert a házuk a 9 esztendő alatt folyamatosan jó állapotban volt. A második díjat megosztva Májai Cecília egykori tiszteletes asszony és Fehér Csilla elszármazott háztulajdonosok kapták, akiknek a 90-es években sikerült visszaszerezniük egykori államosított tulajdonukat. A harmadik díjazott Pető Károly és felesége, akik a 90-es évek elején vásároltak itt egy kis épületet, majd elkezdték a mértéktartó faluturizmust működtetni. /T. A.: Zsakó István-díj. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 24./

2007. augusztus 25.

Önéletrajz és szakmai tevékenységről szóló beszámoló, illetve tanulmányi eredményeket tartalmazó pályázat alapján kiválasztott harminc egyetemista vehetett részt a KMDSZ, Sipos Klára végzős diák és az Országos Ifjúsági Hatóság által szervezett Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemen augusztus 10–16. között. Az immár hetedik alkalommal sorra kerülő rendezvény helyszíne az idén Torockó volt. A tanulmányi kirándulások sem maradtak el. Szakmai előadások hangzotta el. Keszeg Vilmos, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Néprajz és Antropológia Kara tanszékvezető professzorának előadása a torockóiakról szólt. Furu Árpád, a Transilvania Trust Alapítvány programfelelőse a Torockó Értékvédő Program legfőbb célkitűzéseit, eredményeit mutatta be. /Bereczki Izabella: VII. Néprajzi Nyári Egyetem Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

2008. június 6.

Kalotaszeg a legismertebb magyar vidék, a 19. században került be a magyar köztudatba – vezette fel Balassa Iván néprajzkutató a Kalotaszeg népi építészete című Furu Árpád-kötet bemutatóját, amelyet június 4-én tartottak a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban. A kötet érdekessége, hogy nemcsak a magyar falvakról, hanem a román környék hagyományairól is említést tesz. Furu Árpád elmondta, a kötet három szakaszban jött létre: az első a kutatás volt, amelynek során 17, jelentős magyar örökséggel rendelkező falu anyagát gyűjtötték össze, a második szakaszban 60-70 faluval bővült az anyag. A könyv megszerkesztése volt a harmadik szakasz. A könyv nyomdai költségét a Nemzeti Kulturális Alap fedezte. /Varga Melinda: Kalotaszeg hajlékai. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 6./

2008. december 13.

Pozsony Ferenc, a KJNT elnöke méltatta Furu Árpád Kalotaszeg népi építészete című kötetét. A szerző fő szakterülete az erdélyi népi építészet. Furu Árpád elmondta, hogy kalotaszegi kutatómunka a Transylvania Trust Alapítvány és a Szentendrei Néprajzi Múzeum szakmai keretei között 1999-ben indult. A későbbiekben a szerzőnek sikerült a kutatást a vidék 90 falvának nagy részére kiterjeszteni. Elmondása szerint célszerű volt Kalotaszeg tájegységével foglalkozni, ugyanis sokat változott a 20. század elejétől, és ez utóbbi változások nem voltak dokumentálva. „Ma mást láthatunk, ahhoz képest, amit Kós Károly láthatott 100 évvel ezelőtt”, ugyanis Kalotaszeg hagyományos építészeti öröksége a 20. században nem hanyatlott, Erdély más vidékeihez hasonlóan, hanem dinamikusan fejlődött – jelentette ki. /Potozky László: Kalotaszeg népi építészete. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

2009. április 8.

Ha létrejön egy civil szerveződés, rendszerint olyan hiánypótló megvalósítások születnek, amelyekre a hivatalos személyek addig kevésbé figyeltek. Tulit Levente vállalkozó, panziós ötlete nyomán tavaly hét fiatal házaspár megalakította Torockón az Önkéntes Tűzoltók Egyesületét, amelynek régi hagyományai vannak. Az egyesületnek sikerült a Transilvania Trust cég és Furu Árpád mérnök segítségével felújítani a régi tűzoltó házat, a Nyíregyházi Tűzoltóság pedig, amellyel hagyományosan jó kapcsolatokat ápolnak, komoly felszerelést hozott a testvérszervezetnek. Úgy döntöttek, hogy február 7-én harminc év óta először tűzoltóbált rendeznek. A bevételből a falu gyermekeinek akartak örömöt szerezni. Eldöntötték: legyen játszótér Torockón. Folyamatosan érkeztek a jó mesteremberek, mindenkinek került munkája. Tulit Levente szerint a legfontosabb, hogy a nemes cél érdekében összefogott a közösség. /Bakó Botond: Torockó. Játszótérrel gazdagodtak a gyermekek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./

2009. augusztus 31.

Furu Árpád Kalotaszeg népi építészete című kötete felfedezteti velünk környezetünk, világunk észrevétlen vagy részleteit. A kutatás első szakaszában, 1999-2000-ben gyűjtött adatokat már hiába keresték később, amikor 2005-ben lehetőség nyílt a folytatásra: sok házat lebontottak. A kötet felvételeiből Guttmann Szabolcs építész bemutatásával nyílt kiállítás a Bonchidai Kastélynapokon. A vándorkiállítás nagy méretű képeit legközelebb szeptemberben Budapesten állítják ki, majd tíz kalotaszegi településen. Készül Furu Árpád következő kötete Udvarhelyszékről, a szerző tervezi még a méltatlanul mellőzött Aranyosszék bemutatását. A kastélynapokon bemutatták Zamoráné Cseh Márta és Barabás Enikő A székely–magyar rovás ABC-s könyv című könyvét. /K. E. : Könyvbemutatók és kiállítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

2009. szeptember 19.

Furu Árpád műemlék szakmérnök Kolozsvárról elmondta, nagy gondot okoznak a nem ellenőrzött építkezések, amelyek nem alkalmazkodnak a városképhez. Egyre több a magas épület, ezek megbontják a város sziluettjét. A 20. század második felében a város inkább kifele fejlődött, a tömbház-negyedek, mint évgyűrűk veszik Kolozsvárt körül, a történelmi központ viszont többnyire érintetlen maradt. Jelenleg megbontják ezt az egységet. Ma az irodaházak, banképületek próbálnak hatalmas tömegeket létrehozni a városképben. A műemlékvédelemnek nagy szerepe van ennek a folyamatnak a feltartóztatásában, de itt a műemlékvédelem nagyon gyenge. A műemlékvédelemre vonatkozó szabályokat áthágják. A másik nagy gond a nyílászárók kérdése, a régi helyett a termopán, vagyis a hőszigetelő ablakok felszerelése. A történeti ház stílusának meghatározó eleme az ablak, kapu, ajtó. Amennyiben ezeket kicseréljük, elveszünk az eredeti értékekből. /Sz. K. : Erőtlen a műemlékvédelem, nem képes gátat szabni a gazdasági érdekeknek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./

2009. október 28.

Kolozsváron az Erdélyi Néprajzi Múzeumban látható a Torockót bemutató kiállítás. Az ilyen időszakos kiállítások célja az etnikumok közti interferenciák tanulmányozása. Fodor Attila muzeológus – akinek ez az első kiállítása – Torockó földrajzi elhelyezését vázolta, majd ismertette a kiállított anyagot. Furu Árpád, a Transylvania Trust Alapítvány képviselője kiemelte a település építészeti sajátosságait, Hantz Lám Irén három Torockót bemutató kiadványáról értekezett. /(N. -H. D.): Időszakos kiállítás nyílt Torockóról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

2011. április 11.

Az erdélyi népi építészet remekeirõl
Udvarhelyszék jellegzetes népi építészetével foglalkozó könyvet mutattak be a kolozsvári magyar fõkonzulátuson a hétvégén. Furu Árpád építõmérnök, a Transylvania Trust Alapítvány munkatársa Udvarhelyszék népi építészete címû, a Glória Könyvkiadó gondozásában megjelent legújabb kötetét Szilágyi Mátyás magyarországi fõkonzul üdvözlõ beszéde után Pozsony Ferenc, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, valamint Balassa M. Iván magyarországi etnográfus méltatta.
A szerzõ munkássága gyakorlatilag Kós Károly életmûvének folytatása, a neves erdélyi polihisztor munkáját egészíti ki - fogalmazott Pozsony Ferenc, aki azt is elmondta: Furu Árpád nemcsak az épületekkel foglalkozik, hanem figyelmet fordít az udvarhelyszéki emberekre is. A kötet mintegy százötven udvarhelyszéki települést mutat be a jellegzetes népi lakóházak részletes leírása és összehasonlítása révén.
Ugyanakkor az alapos kutatómunka során a szerzõ a régióbeli településszerkezeteket is ismerteti. Furu Árpád korábban Torockó és Kalotaszeg népi építészetét bemutató kötetet jelentetett meg.
Sipos M. Zoltán

?j Magyar Szó (Bukarest)

2012. július 5.

Szövőszék és bábafog
Beszélgetés Szentimrei Judit néprajzkutatóval
Kászoni székely népművészet, Szilágysági magyar népművészet vagy Moldvai csángó népművészet – sokunk polcán sorakoznak ezek a harminc-negyven évvel ezelőtt kiadott kötetek, melyeknek egyik szerzője Szentimrei Judit iparművész, néprajzkutató. A 91 éves dédnagymamával kolozsvári lakásán beszélgettünk múltról, hazáról, családról, a munka és a tudás szeretetéről.
– Mit jelent önnek Erdély?
– Az egyszerű otthonnál sokkal többet. Ahogy a szász himnusz mondja: „Siebenbürgen, Land des Segens, Land der Fülle und der Kraft”. Az áldás földje. Szász elemit végeztem, mert édesapám úgy tartotta, mindhárom nyelvet ismernünk kell. – Kolozsváron végezte tanulmányait, Budapesten Györffy István, a magyar néprajztudomány egyik első jeles személyisége tanítványként folytatta, és már fiatalon megfordult Finnországban is. Hogyan határozta meg mindez az életét? – Tizenkét évesen Müller Hermannétól tanultam francia és svéd gobelint szőni. Később Nagy Imre festőművész azt mondta, hogy a leánykának szőni kell. Tizenöt éves voltam, akkor ismertem meg az uramat. 1938-ban kerültem Pestre, bejártam Györffy István óráira, ő pedig azt mondta: akit ennyire érdekel a népművészet, annak mindenképpen Finnországban a helye. Ösztöndíjat senki nem adott, de kaptam tőle két levelet. 1939-ben egyedül indultam el Finnországba. Helsinkiben a Tellervo nevű népi textilműhelyben és a néprajzi múzeumban dolgoztam. Enni és aludni itthon is lehet. Reggeltől délutánig szőttem a műhelyben, este és éjszaka pedig gyöngyöt fűztem. De nem csak a fővárosban voltam, bár a 18. születésnapomat épp ott ünnepeltem. Különböző családokat ismertem meg. Amikor például finn levelezőtársnőm falujából távoztam, kigyűlt a lakosság, és énekkel búcsúztattak. Apámmal lefordítottuk a szövegét magyarra: „Apád házánál kisleány, széppé serdültél már, oly széppé, mint a kis virág, előtted a világ…” Érdekes volt a viseletük is, mert a székely csíkos szoknya – melyet a lengyeleknél is viszontláttam, természetesen az ő színvilágukkal – ott volt a finneknél is északi színösszetétellel.
– Mi volt az első munkája? – Készítettem egy falvédőt, amin a család szerepelt. Ezt a gyermekszőnyeget itt a szoba közepén épp nem én szőttem, de a terveim alapján készítették 1957-ben. Több generáció felnőtt már rajta. A szőnyegen éppen azt táncolják, hogy „Most viszik, most viszik Danikáné lányát”, ott pedig, hogy „Dombon törik a diót, a diót / Rajta vissza mogyorót, mogyorót”. Éneklik is a gyermekek, négykézláb. 1957-ben rendeztük az első iparművészeti kiállítást is, korábban Kolozsváron ilyen nem volt, de még az országban sem nagyon. Volt itt egy uruguayi grafikus, akinek megtetszett az egyik szőnyeg. Kérdezte, mit fizessen érte. Mondtam, vigye el emlékbe. A legnagyobb dicséretet az ő nyolcéves fiától kaptam. Az édesapa levelében megírta, hogy a gyermeke azt kérdezte: „Milyen szép országban jártál, édesapám, ahol ilyen szépeket szőnek? Milyen jók lehetnek ott az emberek…” – Szőni, írni, kutatni vagy tanítani szeretett jobban? – Mindegyik egészen más. Dr. Kós Károly vezetésével – Nagy Jenővel és velem – 1952-ben megalakult a magyar népművészet-kutató csoport. Mindig vittünk magunkkal diákokat, nagyon élvezték, dolgoztak is rendesen. Nagyon szerettem tanítani, nálunk ez valószínűleg családi vonás. A terepmunka alatt pedig feltöltődtem. A Kárpátokat keresztbe-kasul gyalog jártuk be. Nem úgy van az, hogy az ember sző, vagy alkot. Dolgozik. Tudja, mit jelent naponta két órát aludni? Én akkor feküdtem le, amikor az uram fél hatkor felkelt. Ő rendezte a reggelit, a fiaim tejet hordtak reggel öt és hét között. Olyan szép élet volt nálunk fenn a Majális utcában. Egymást neveltük a családban. Nem csak én neveltem őket, hanem ők is egymást. Gyulu fiam például nyolcévesen kijelentette, hogy nincs megelégedve a szüleivel, mert nem nézik át otthon a leckéjét, mint másnak. Mert ahol átnézik, ott kiteszik a vesszőt, és tízest kap a gyermek, míg ő csak kilencest, mert van egy vesszőhibája. Nem én szóltam bele, hanem a hét évvel idősebb bátyja: „Azt a tízest a szülő kapja. Nézd át te, s akkor te kapod!” Én voltam a „kapitány” a családban, a „legénységem” pedig az uram és a négy fiam. Neveltük és segítettük egymást. – A Zsuzsi-baba és az Andris-baba című népviseletvarró pályázat is egy ilyen közös munka eredménye? – Igen, Zsolt a Jóbarát című ifjúsági lapnál dolgozott. Megkért, hogy segítsek, így ’70-ben én vezettem a lap Zsuzsi-baba-sorozatát. Három díjat hirdettünk meg, aztán 163-at kellett kiosztanunk. Ezt követte ’71-ben az Andris-baba. Amikor Nagy Jenő kollégám megnyitotta a pályamunkákból készült kiállítást, azt mondta: amit nekünk nem sikerült húsz év alatt felgyűjtenünk, azt a gyerekek három hónap alatt elvégezték. Nem a „magyaros” piros-fehér-zöld ruhákból van hiány, hanem a különböző vidékek viseletéből. Ma Kézdivásárhelyen tekinthető meg a babakiállítás. A Dolgozó Nő című folyóiratnál a Kati-baba rovatot vezettem, ami a csecsemőöltözetről és a bölcsődalokról szólt. Gyönyörű volt, ahogy beküldték a kicsi múmiákat. – A Kós-Szentimrei-Nagy szerzőhármas fogalommá vált Erdélyben. Közös munkáik mai napig számtalan család polcain megtalálhatók. Minek tulajdonítja a nagy sikert, és vajon miért nem ennyire népszerűek manapság a hasonló kiadványok? – A közös munkák nagyon szépek voltak. Először a székelyföldi Kászonba mentünk 1952-ben, másodjára – 1953-ban – Moldvába, majd ’54-ben Szilágyságba, rá egy évre pedig a Kis-Küküllő mentére. Ezek után azt mondták, hogy mi már felkutattuk az egész erdélyi magyarságot, nincs tovább. Pénzt nem kaptunk, de azért még mentünk. Az ötvenes években gyűjtött anyagok húsz évvel később jelentek meg. Ma egészen más az élet. A világháló és a televízió révén minden információ bejön a lakásba. De az is igaz, hogy mi igyekeztünk a hétköznapi ember nyelvén írni. Magyarországon nagyon csodálkoztak, hogy a Kis-Küküllő című kötet ekkora példányszámban jelenhetett meg: itthoni eladásra tizenötezer darabot nyomtak, külföldre pedig még tizenötezret. Azt mondták, ez hihetetlen, soha néprajzi kiadvány ilyen mennyiségben nem fogyott. Hallgattam ott egy előadást, s megállapítottam: ha mi azon a nyelven írnánk, mi magunk sem értenénk, és senki sem venné meg.
– A kutatást és a családot hogyan tudta összeegyeztetni? – A fiaimat hurcoltam magammal, mint kutya a tollseprűt. Ők azt mondják, óriási élmény volt számukra. Széken például Víg Gyuriéknál laktunk, akik eredetileg kecskepásztorok voltak. Az uram viszont ’47-48-ban megalakította Széken a második tagozatot, a kecskepásztort pedig feleségestől bevitte iskolaszolgának. Nem volt kis feladat tisztán tartani az iskolát, Szék ugyanis rettenetesen sáros volt, falábon jártak a gyerekek iskolába. Zsolt például a Víg-fiúkkal bivalyt őrzött, az erdőre járt fáért, és megtanulta, hogy az ágat nem úgy kell hazavinni az erdőről, hogy összerakod és húzod, hanem a legnagyobb ágat teszed legalul, arra rakod a többit, a nagyot fogod meg, és azt húzod. Így megy veled az erdő. – Vélhetően a gyermekeket is jobban érdekelte a körülöttük lévő természet és kultúra, mint manapság. – A Néprajzi dolgozatok című sorozatban külön rovatban hozták le a gyermekek gyűjtéseit. Állandóan foglalkoztak velük. De aztán valahogy ez is kimaradt. Az iskolák is másképp foglalkoznak a gyermekekkel. A generációk közti kapcsolat is más. Nálunk természetes volt, hogy ha gyermek született a családban, akkor én ott voltam. Az is igaz, hogy magam is a családi fészekben maradtam, ott voltak nekem a szüleim, és ha valamit kérdeztem apámtól, akkor azt mondta, hogy „abban a könyvben nézz utána”. – A motívumok világa nagyon összetett jelrendszer. Hogyan lehet eligazodni benne? – Nem csak a minta érdekes, hanem az ember, és különösen az asszony. Tudod-e, hogy mikor alszik? Egy öregasszony mondta a Küküllő mentén a régi öregekről: „Este, mikor lefeküdtünk, nagyanyám a tűz lángja mellett font, reggel, mikor felébredtünk, ugyanúgy a tűz lángja mellett pergette orsóját. Mikor aludt, nem tudom. Nem láttam.” Erről van szó. A népmesében is kiderül, hogy valójában mennyit dolgozik a fehérnép. Mikor a moldvai csángókról szóló kötet megjelent, Kányádi Sándor azt mondta: egyetlen szónak sem szabad elvesznie. Tudod, hogy mi a bábafog, és mitől véd? A gonosztól, a pletykától – mert a falusi pletyka öl. Az nem volt gyerekjáték. A csicshím például az anyatejet védte. Ezek nem játékszerek vagy viccek, nagyon is komoly dolgok.
Szentimrei Judit
Iparművész, néprajzkutató. 1921. május 19-én született Kolozsváron. Édesapja Szentimrei Jenő költő, prózaíró, publicista, színházigazgató. Édesanyja Ferenczy Erzsébet, Zsizsi balladaénekes-nő. Férje Szabó Gyula középiskolai tanár, gyermekeik: Bálint (1944) építész, egyetemi tanár, Zsolt (1946) újságíró, egyetemi tanár, Bojta (1947) építészvállalkozó és Gyula (1951) szerkesztő. 1940-től számos hazai és külföldi kiállításon vett részt saját textíliáival. 1950-től 1974-es nyugdíjazásáig a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola textil tanszékének tanára, 1952 és ’69 között a Román Tudományos Akadémia magyar és román néprajzi csoportjainak tudományos kutatója. Ezernél több ismeretterjesztő cikke, tanulmánya jelent meg. Kötetei: Székely festékesek (1958), Kászoni székely népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1972), Szilágysági magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1974), Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1978), Moldvai csángó népművészet (Kós Károllyal és Nagy Jenővel, 1981), Széki iratosok (1982), Torockói varrottasok (F. Halay Hajnallal, 1997), Torockói népművészet (Kós Károllyal, Nagy Jenővel, illetve Furu Árpáddal, 2006).
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. október 26.

Kontyolt tetők, faragott tornácok, díszes gyalogkapuk
Tanácskozás a nyárádmenti épített örökségről
Egyértelműen sikeres volt a Jövő a múltban – a hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén témájú konferencia, amelyet október 24-én tartottak a nyárádszeredai szép, tágas Bekecs vendéglőben. A romániai, magyarországi és francia szakemberek mellett jelen voltak a kistérség településeinek polgármesterei, településrendezési alkalmazottai, s a megyei tanács képviselői is, diákok, érdeklődők. A vendégeket két nagy pannón az e témában meghirdetett fotópályázat képei fogadták, a diákok jó szemmel éreztek rá a lényegre, s szinte profi módon örökítettek meg régi szép portákat a térség falvaiban.
A szervezőket dicséri, hogy az örökségvédelemre és hasznosításra vonatkozó nyárádmenti projekt helyből indult, a kistérségi társulás kereste meg a Transylvania Trust Alapítványt, és támogatónak sikerült megnyerniük a Román Nemzeti Kulturális Alapot, résztámogatóként pedig Franciaország romániai nagykövetségét – hangzott el Furu Árpád, az erdélyi építészeti örökség védelmét felvállaló alapítvány építőmérnökének előadásában. Az összegzésből az derült ki, hogy Balássy András kezdeményezése nemcsak azért sikeres, mert kiváló szakembereket sikerült megnyernie ennek a projektnek, hanem azért is, mert a fiatalokat is bevonta a munkába, akik megszerették és immár nem lebontandó régiségnek, hanem megőrzésre érdemes örökségnek tartják a népi építészet még létező emlékeit. Ezt bizonyította a Hodos – Venerque Baráti Társaságot képviselő két középiskolás fiatal, Bereczki Éva és Török Zsolt vallomása, akik a múlt évi székelyhodosi nemzetközi diáktáborban éreztek rá ennek a munkának a szépségére és fontosságára. Ezt az érzést egy találó idézettel is aláhúzták: a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása. Ami túlmutat a szerdai konferencián, s előrevetíti, hogy a számba vett és megőrzött örökség, a jellegzetes falukép egyben gazdasági, turisztikai tevékenység kiindulópontja lehet, ahogy például Torockón is történik. Erről Furu Árpád számolt be, az énlaki példáról Albert-Homonnai Márton műemlékvédelmi szakmérnök, aki 1996-tól lelkes védője a korábban pusztulásra ítélt falu rendkívül értékes építészeti örökségének. Énlaka a Transylvania Truston keresztül Budapest V. kerületi önkormányzatának a támogatásával megmenekülni látszik, a 108 porta 70 százalékánál ugyanis már megtörtént a felújítás.
A tanácskozáson hasznos és érdekes volt hallani a francia vendégek előadását. Agnes Legendre okl. településmérnök és tájépítész elmondta, hogy Franciaország déli közép-pireneusi régiójában mennyire körültekintően leltározták fel az épített örökséget, hogyan nyerték meg a lakosság érdeklődését, képeztek ki a hagyományos építészetben jártas szakembereket, hogyan vitték be az érintett helységek településrendezési tervébe a feladatokat és hoztak létre segélyalapot az örökség restaurálása céljából. Hasonló tevékenységről számolt be Robert Marquie a művészet és a történelem földjének nevezett Aure és Louron völgyében kifejtett hasonló munkáról, ahol a nemzeti örökség részét képező települések állami támogatásban részesülnek.
Furu Árpád építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök érdekes előadásban ismertette a leltárt, amelynek során öt településen – Jobbágytelke, Székelyhodos, Nyárádköszvényes, Maja és Márkod – történt meg a meglévő hagyományos porták (házak, melléképületek), kapuk leltárba vétele. A legteljesebben Májában maradt meg a falukép, a többi településen szigetszerűen őrződtek meg a hagyományos nyárádmenti porták. Ezek jellegzetessége az utcára merőlegesen, kontyolt tetővel, cseréphéjazattal elhelyezett lakóépület, amelynek udvari bejáratánál kiugró tornác, veranda van. Ennek felületi oromfalát gazdag faragással díszítették, házról házra, faluról falura más-más mintával. Nem maradt el a melléképületek, a csűr díszítése sem. A tájegység másik jellegzetességét a szépen faragott fedeles gyalogkapuk jelentik, amelyekben Köszvényes a leggazdagabb. A székely és gyalogkapukról, e kapukat készítő mesterekről Balassa M. István néprajzkutató tartott előadást. A gazdasági épületekről Nagy Ákos néprajz szakos doktorandus, a népi örökséghez való viszonyulásról Vajda András néprajzkutató beszélt.
A szakemberek által készített leltárt kell kiterjeszteni a kistérség többi településére is, hogy elkezdődhessen a falukép és a kiemelt fontosságúnak tartott épületek védelme. Furu Árpád megfogalmazta a polgármesteri hivatalokra és a térség lakosaira vonatkozó tanácsokat is, miszerint meg kellene őrizni az épületek tömeges elhelyezkedésének módját, a régi házakat a hagyományos elemek megőrzésével kellene felújítani, s az új házak építésekor fel kellene használni a helyi örökség jellegzetes elemeit. Az előadó a negatív példákat is bemutatta: kirívó színekre festett, helyidegen tömegű és formahasználatú épületeket, amelyek tönkreteszik a hagyományos faluképet. Ezt kellene elkerülni a tízévente megújított általános területrendezési tervek segítségével, s a nyárádmenti kezdeményezést ki kellene terjeszteni a megye más kistérségeire is, hangzott el a megye főépítészének, építészeknek a hozzászólásában.
Az e téren folyó tevékenységet Hargita megyében Márton Ildikó építész ismertette, Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke az Országépítő Kós Károly Egyesülés terveiről szólt, amelyek célja az építészeti ízlés javítása. Ennek érdekében hirdettek pályázatot olyan épületek tervezésére, amelyek összekötik a múlt hagyományait a jövő építészetével, s amelyek úgy korszerűek, hogy a jellegzetes építészeti elemeket is felhasználják. Ezt példázza a Székelyház projekt, majd annak folytatásaként a Hargita megyei mintaház program és a 2012-ben bemutatott Magyar ház tervcsomag.
A vita során felmerült a kérdés, hogy mit ér az épített örökség megőrzése, ha nem lesz, aki a falvakban lakjon. Ha azonban Torockó példájára gondolunk, akkor a hagyományos falukép megtartása lehet a kiindulópont ennek az értéknek a gazdasági, jövedelmet hozó felhasználásában. Ez a feladata a fiatal polgármestereknek, az erős önkormányzatoknak – fogalmazott Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke, aki szerint, ha pusztulásra ítélt zsákfalvakat meg lehetett menteni, akkor erre sokkal több esély kínálkozik a Nyárádmentén.
Ezt erősítette meg kérdésünkre Antal Zoltán, a Nyárádmente Kistérségi Társulás vezetője is, aki elmondta, hogy míg az elmúlt tíz év alatt a infrastrukturális beruházások megvalósítását helyezték előtérbe, két éve a Leader fejlesztési stratégián dolgoznak, amibe beletartozik a kulturális és néprajzi örökség, a biodiverzitás, a természeti kincsek számba vétele mellett a népi építészeti örökségé is, amelyek együttesen a térség egyedi jellegét adják. A helyi sajátosságok megőrzése, kiemelése és értékesítése nélkül nem lehet faluturizmust elképzelni. A társulás célja az, hogy a lakosok mellett a helyi döntéshozókat is a szemléletváltásra ösztönözzék, s a településrendezési tervekben szabályokban is megjelenjen a faluképvédelem.
A szakmai előadások és viták hangulatát Lőrinczi György gitárjátéka és a Bekecs együttes tagjainak tánca színesítette. A fiatalok számára meghirdetett fotópályázat nyertesei: Fancsali Ferenc (Nyárádszereda), Gáspár Hajnalka (Koronka), Dávid Erika (Somosd), Erdős Szabolcs (Koronka), akiket osztálytársaik is elkísértek a díj átvételére.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2012. október 29.

Örökségmentés – az utolsó pillanatokban
Faluképvédelmi konferenciát tartottak Nyárádszeredában a Nyárádmente Kistérségi Társulás és a Hodos-Venerque Baráti társaság által kezdeményezett épített örökségvédelmi projekt részeként. Nemcsak bemutatták a nyárádmenti és hasonló kezdeményezéseket, hanem javaslatokat is megfogalmaztak.
Jövő a múltban: A hagyományos népi építészeti hagyaték felleltározása és hasznosítása a Nyárádmentén címmel indították el másfél hónapja a faluképvédelmi programot. Balássy András projektvezető szerint érdemes a fiatalokat is bevonni ezekbe a kezdeményezésekbe, ők már a tavaly megtették ezt, amikor francia, olasz és lett fiatalokkal felmérték Székelyhodos község hagyatékát. A jelen projekt ezt terjeszti ki más településekre. Ennek a vidéknek vannak értékei – véli Tóth Sándor nyárádszeredai polgármester is, aki a projektre utalva kifejtette: jó úton haladunk, és ezen kell járnunk, mert a jelenlegi építészeti divatok nagyon követendőek az ifjúság számára. A kistérség elnöke, Takács Olga szerint a rengeteg helyi projekt közül talán ez a legszebb, és sajnálja, hogy egyes községekben, mint az általa képviselt Koronka is, „már sok minden megváltozott”, így nem vehetnek részt ebben. Lokodi Edit Emőke, a megyei önkormányzat alelnöke úgy látja, ez az utolsó pillanat, amikor még megmenthetjük ennek a tájnak az értkeit, ezért arra buzdított mindenkit, hogy próbáljon meg visszatérni a hagyományos építészeti elemekhez, és ezeket a kincseket tegye ismét vidékivé, nyárádmentivé.
Egyedi sajátosságokat hordozva
Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnök, a projekt szakmai koordinátora elmondta: a Nyárádmente sajátos építészeti jegyeket hordoz, mint a telekhasználat, az épületek arányai, a gazdagon díszített tornácok, csűrök és kapuk. Azt is ismertette, mitől romlik el szinte észrevétlenül a hagyományos falukép: akár egyetlen épület más tetőszerkezete, a falak elütő, élénk színe, a kőburkolat használata teljesen tájidegen formákat hoz. Ezért az a javaslata, hogy az önkormányzatok és a szakma a hagyományos értékekben gazdag falurészeket le kellene határolja, ahol az új építkezések és régi épületek felújítása esetében bizonyos szabályozások lépnének érvénybe, amelyek helyet kellene kapjanak az általános rendezési tervekben (PUG) is.
Ugyanakkor az elmúlt hetekben zajló felmérésekről is beszámolt Furu: a tavaly harminc nyárádmenti települést térképeztek fel, ebből ötöt vizsgáltak meg alaposabban ebben a projektben: Székelyhodost, Jobbágytelkét, Nyárádköszvényest, Máját és Márkodot.
Van-e székelykapu a vidéken?
Balassa M. Iván magyarországi néprajzkutató alaposabban szemügyre vette a vidék faragott kapuit: a Nyárádmente legrégebbi ismert kapuja a mikházi ferences kolostoré volt 1673-ból, de Köszvényesen ma is áll 1855-ből, Mikházán 1899-ből való kapu, és említésre méltó a nyárádremetei plébánia 1901-ben faragott bejárata is.
Mindezeket udvarhelyszéki mesterek készítették. A két világháború között a Nyárádmentén a köszvényesi Kajcsa Jakab mester hagyott sajátos nyomokat a kapufaragásban, de tanítványa, Nagy László is. A vidéken továbbá kőből faragott kapukat is találunk, ez is a Kajcsa család „kézjegye”. Az ICOMOS magyar nemzeti bizottságának elnöke két javaslatotot is megfogalmazott: a teljeskörű felleltározást és egy kapumentési program beindítását.
Hasonló kezdeményezések
Nagy Ákos, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakos doktorandusza az elmúlt hetekben a Nyárádmente gazdasági épületeinek kérédésében tett vizsgálatát mutatta be, dr. Vajda András néprajzkutató a népi épített örökséget jellemző attitűdökről és kontextusokról értekezett a hallgatóság előtt, majd a Franciaországból érkezett Agnes Legendre és Robert Marique mutatták be a Pirenneus-hegységben zajló örökségvédelmi állami programokat. A Hargita megyei épített örökség védelméről Márton Ildikó építész számolt be, míg Ertsey Attila, a Magyar Építészkamara alelnöke a Székely Ház projektet boncolgatta. Az Énlakán folyó örökségvédelemről Albert-Homonnai Márton számolt, be, míg ennek „ikertestvérét”, a Torockó Értékvédő Programot Furu Árpád ismertette. A konferencia kerekasztalbeszélgetéssel, különböző ötletek, meglátások ismertetésével, javaslattétellel zárult. A szervezők örülnek annak, hogy jelen voltak az önkormányzati szféra és fiatalok is, nemcsak „a szakma beszélgetett önmagával”.
Díjazták a fotósokat
A projekt keretében a kistérségi társulás fotópályázatot is hirdetett meg a diákok számára. Erre 150 fénykép érkezett be, amelyeket egy szakmai zsűri értékelt, és közülük 56 került kiválasztásra és bemutatásra a konferencián. Ugyanakkor díjazták is a legjobb fotósokat: a nyárádszeredai ifj. Fancsali Ferencet, a koronkai Gáspár Hajnalkát és a somosdi Dávid Erikát, míg a koronkai Erdős Szabolcs különdíjat vehetett át.
Vitathatatlan haszna van
A backamadarasi Barabássy Somogy Örs kapuács nagyon hasznosnak tartja ezt a projektet, hiszen összegyűjtve láthatta a nyárádmenti értékeket. Szerinte már húsz évvel ezelőtt helye lett volna egy ilyen kezdeményezésnek, de még most is hasznosítani lehet az itt tanultakat. Nyárádszeredában és falvaiban kevés már a hagyományos porta, de a városháza területrendezési munkatársa, Ferenczi Zsófia úgy érzi, tanulhatott, és ezáltal buzdítani fogja az embereket, hogy minél több hagyományos elemet vigyenek bele az új épületekbe. A Kis-Küküllő menti Makfalva polgármestere szerint ez a kérdés olyan vonat, amelyre vagy most lehet felülni vagy már sosem. A vidék nem szegény a népi értékekben, bár egyre több hagyományos épület megy tönkre és oda nem illő új épül. Ezért Márton Zoltán úgy véli, sürgősen másutt is ismeretterjesztő előadásokat kell szervezni, és meg kell értetni az emberekkel, hogy az örökségvédelem és a vele járó szabályozások nem ellenük, hanem az ő érdekükben történő és hasznos dolog.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás is felismerte, hogy a globalizáció során mennyire fontos a helyi sajátosságok megőrzése, és ilyen meggondolásból indította el ezt a kísérleti projektet – mondta el portálunknak Antal Zoltán ügyvezető. A sikereken felbuzdulva ezt szeretnék kiterjeszteni az egész Nyárádmentére. A projekt során olyan szakmai anyag, útmutató is készül, amely azoknak a szakembereknek a kezébe kerül, akik a PUG-okat elkészítik. Ezeknek a szakmai szabályozásoknak. Ha a polgármesterek és a területrendezési szakemberek is felkapják a fejüket erre a kérdésre, az már konkrét eredmény. Az az ötlet is felvetődött, hogy kistérségi szinten szerződtetni kellene legalább egy műépítészt is, aki  megvizsgálja és véleményezi a készülő építkezési terveket, mielőtt engedélyeket bocsátanának a ki a hivatalok.
Amint megtudtuk, a kistérségi projektet anyagilag a Román Nemzeti Kulturális Alap és Franciaország romániai nagykövetsége támogatta, a megvalósításban partnerek a Transylvania Trust Alapítvány, a Maros és Hargita megyei önkormányzatok, az Országépítő Kós Károly Egyesülés, a H-Patrimoine, a Le CAUE de l'Ariege, a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros megyei központja, a nyárádremetei, székelyhodosi és székelyberei polgármesteri hivatalok.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

2013. március 13.

Magyar tájház-szemle: határon innen és túl
Újfajta együttműködés körvonalai rajzolódnak a magyarországi és hazai néprajzos-muzeológusok kisszámú szakmai közösségei között. Az éppen tízéves jubileumát ünneplő Magyarországi Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös szervezésében kétnapos tájház-konferenciát tartottak a Kriza társaság Mikes-utcai székházában, március 8–9. között. Az előadásokat egy huszonkét tablóból álló fotókiállítás is kiegészítette, amely a szentendrei skanzenben újonnan felépülő erdélyi tájegység előzetese is egyben. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) új vállalkozása egy erdélyi kollégákkal megvalósított, ötéves kutatási projekten alapszik, melynek pillanatképeit ezúttal a kolozsvári közönség is megtekinthette.
A kiállítás megnyitóján T. Bereczki Ibolya, az SZNM főigazgató-helyettese hangsúlyozta: csak olyan épületek kerülnek elköltöztetésre, amelyek eredeti helyükön már nem maradnának meg, és olyan tárgyakat vásárolnak meg, amelyek helyi múzeumban is megtalálhatók.
Az előadásoknak és vitáknak helyet adó szakmai találkozó egy tető alá hozta olyan nagy múltú intézmények képviselőit is, mint a bázisként működő szentendrei skanzen, a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vagy a kolozsvári néprajzi múzeum; de számtalan kevésbé ismert múzeum/tájház vagy fiatal kezdeményezés is bemutatkozhatott, úgy mint a Kallós Zoltán-féle válaszúti múzeum, a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, vagy olyan, döntően önfinanszírozású kisintézmények, mint a kalotaszegi Méra, a peremvidéken található Tordaszentlászló, a bihar megyei Várasfenes, az érmelléki Gálospetri és Szalacs, vagy a Hargita megyei Máréfalva tájházai, Nyisztor Tinka pusztinai kísérletei, vagy éppen a dél-alföldi Endrődi Tájház.
A konferencián díjátadásra is sor került: a tavalyi Europa Nostra Nagydíjas Kovács Piroska, máréfalvai nyugdíjazott pedagógus és néprajzi gyűjtőnek a KJNT díszoklevelét ítélték oda, amely „Daczó pátert” követően az intézmény történetében második alkalommal került kiosztásra.
Néhány bevezető/áttekintő vagy elméletibb igényű előadás mellett a prezentációk többsége a tájházak és gyűjteményeik bemutatására és szakmai tapasztalataik megosztására fektette a hangsúlyt.
Még ha Magdó János kolozsvári magyar főkonzul abbéli reménye kissé elrugaszkodott volt is, miszerint a tájházaknak az elvándorlást fékező, magyarságmegtartó szerepe lenne, de az intézmények helyi közösséggel fenntartott szoros kapcsolatát és az identitás erősítésében betöltött funkcióját több előadó is nyomatékosította, és megfogalmazott céljaik részeként emlegették. Szonda István, az Endrődi Tájház vezetője a megismertetés mellett egyfajta népnevelői szándékkal a fiatal generációval fenntartott kapcsolat elsődlegességét is kiemelte.
A lokális közösség, de egyáltalán a látogatóknak e tájházak életébe való bevonása magában hordozza azt a kényes kérdést is, ami a szakmai szempontok és látogatói igények gyakran össze nem egyeztethetőségére figyelmeztetnek. Az előadásokból világosan kitűnt: az egyre kiterjedtebb intézményi hálóval bíró tájházak turizmussal való összefonódottsága komoly kihívások elé állíthatja a szakmát.
Furu Árpád népi építészettel is foglalkozó műemlékvédelmi szakmérnök összegző gondolatát idézve, miszerint a nagy energia-befektetés mellett profitot sohasem fogunk termelni, hanem sikeres pályázatok útján esetleg az önfenntartás lehetséges, könnyen beláthatók a szakma függetlenségével kapcsolatos aggályok. Eugen Vaida, a Nagyszebenből érkezett szakember megfogalmazása szerint a „szép bolondjai” ők.
De akár az esetleges megalkuvás, akár a szakmai irányítás hiánya felől közelítjük a kérdést, mind a Maros megyei tájházak helyzetét összegző néprajzkutató, Vajda András által használt „post-múzeum” fogalma, mind a Pozsony Ferenc akadémikus által levont következtetések, jelezvén az erdélyi tájházak statikusságát, túlzsúfoltságát és tárgykatalógusok hiányát: meglehetősen elmarasztalóak voltak.
További feladat elé állítva a muzeológia és népi építészet szakértőit, Furu Árpád a hitelességnek az örökségvédelemben betöltött fontos szerepét hangsúlyozta. A restaurálás akkor igazán sikeres, ha az eredeti funkciót fenn tudjuk tartani, márpedig a népi kultúra gyökeresen átalakult, az egykori lakóházakhoz kapcsolódó életmód többnyire már nem lelhető fel − jegyezte meg az építész.
Több előadótól elhangzott azon észrevétel, miszerint gyakran ellentmondásba kerül e letűnt korok paraszti értékeinek megőrzésére tett kísérlet és a helyi közösség szégyene, saját hagyományos értékeiket az elmaradottsággal kapcsolván össze. Ennek egyik legszélsőségesebb esetéről talán Nyisztor Tinka néprajzkutató számolt be, aki a moldvai csángók azon erős beidegződéseit említette példaként, mely szerint magyarországi utazásaikkor egymás között is csak fokozatosan váltanak a magyar nyelvre. Szülőfalujában, a pusztinai magyarok között végzett identitásőrző törekvéseit sem az iskola, sem az egyház nem támogatja − számolt be nehézségeiről a néprajzkutató.
Zárszóként a konferencia végén felszólaló Bihari-Horváth László, a hosszúpályi Bődi István Falumúzeum muzeológusát említem, aki a „csoporttöbblet” szociálantropológiai fogalmára támaszkodva, az Európai Területi Társulás (https://egtc.kormany.hu) határokon átnyúló, uniós támogatású együttműködési pályázatát elevenítette fel. A történelmi Bihar vagy Szatmár megyékre kiterjesztve, e projekten keresztül sikeres szakmai együttműködésre nyílna lehetőség magyar és román kollégák bevonásával egyaránt. Pozsony Ferenc akadémikus, a KJNT tiszteletbeli elnöke bár emlékeztetett az évek óta tartó leépítések miatti szakemberhiányra, de készséggel fogadta a kooperációs szándékot és az ötlettel való egyetértésének adott hangot.
Noha számos eredményről és ígéretes kezdeményezésről is beszámoltak az előadók, a kidomborított problémák a kritikai szellem elevenségét is tanusítják, melyek mintegy kiindulópontként szolgálhatnak majd egy szakmaibb út kitaposásához. A közös szervezésű konferencia azt is megmutatta, hogy ebben az útkeresésben partnerségre is számíthatunk.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár),



lapozás: 1-30 | 31-36




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék