udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 14 találat lapozás: 1-14

Névmutató: Gál Ferenc Oszkár

1996. augusztus 17.

A Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt /RMSZDP/ második országos értekezletét aug. 17-én tartotta, Déván. Ez alkalommal az ország tíz megyéjéből érkeztek küldöttek, nem voltak sokan. Elfogadták a párt alapszabályzatát és megválasztották a vezetőséget. Kiss Kálmán pártelnök magyarul elmondott beszédét Firczák Gheorghe első alelnök fordította románra. Az anyanyelvi oktatást szorgalmazzák, de ezt "depolitizálni" kell. Molnár Kovács István, a párt főtitkára olvasta fel az alapszabályt, melyet több helyen módosítottak, így törölték a párt etnikai jellegére utaló bizonyos előírásokat. Az RMSZDP szociálliberális középpárt, határozták meg. Gál Oszkár keményen elítélte Buchwald Péternek a kolozsvári értekezletükön való fölszólalását és a felelősségre vonását szorgalmazta. Az értekezleten megerősítették a vezetőket: Kiss Kálmán pártelnök, Molnár Kovács István főtitkár, Firczák Gheorghe első alelnök, Bolyai Gáspár, dr. Molnár Attila, Gál Ferenc Oszkár, Király László alelnökök, a három új alelnök: Száva József, Ábrán József és Harkó Antal. A pártot be akarják jegyeztetni és indulni akarnak a választáson. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./

1996. augusztus 17.

A Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt /RMSZDP/ második országos értekezletét aug. 17-én tartotta, Déván. Ez alkalommal az ország tíz megyéjéből érkeztek küldöttek, nem voltak sokan. Elfogadták a párt alapszabályzatát és megválasztották a vezetőséget. Kiss Kálmán pártelnök magyarul elmondott beszédét Firczák Gheorghe első alelnök fordította románra. Az anyanyelvi oktatást szorgalmazzák, de ezt "depolitizálni" kell. Molnár Kovács István, a párt főtitkára olvasta fel az alapszabályt, melyet több helyen módosítottak, így törölték a párt etnikai jellegére utaló bizonyos előírásokat. Az RMSZDP szociálliberális középpárt, határozták meg. Gál Oszkár keményen elítélte Buchwald Péternek a kolozsvári értekezletükön való fölszólalását és a felelősségre vonását szorgalmazta. Az értekezleten megerősítették a vezetőket: Kiss Kálmán pártelnök, Molnár Kovács István főtitkár, Firczák Gheorghe első alelnök, Bolyai Gáspár, dr. Molnár Attila, Gál Ferenc Oszkár, Király László alelnökök, a három új alelnök: Száva József, Ábrán József és Harkó Antal. A pártot be akarják jegyeztetni és indulni akarnak a választáson. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./

1996. október 14.

Okt. 10-én a bukaresti Nemzeti Színházban ünnepelte alapításának 5. évfordulóját a kétnyelvű Együtt-Impreuna folyóirat, amelyet a Kulturális Minisztérium támogatásával adnak ki Bukarestben és jobbára propaganda-kiadványként terjesztenek. Az ünnepi esten Hajdu Győző olvasta fel Iliescu elnök üdvözletét, majd Gál Ferenc Oszkár, az "etnikailag vegyes családok", a vegyes házasságok támogatására létrehozott, a hatóságok által erőteljesen támogatott Armonia Alapítvány kezdeményezője beszámolt arról, hogy már 20 megyében vannak szervezetei, több tízezer vegyes család részvételével. Budapestről érkezett Baranyi Ferenc költő, aki verseit olvasta fel. Az ünnepi est sok román résztvevője között megjelent Ilie Verdet, a Szocialista Munkapárt elnöke is. /Együtt-Impreuna est Bukarestben. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./ Hajdu Győző főszerkesztő a diktatúra hűséges kiszolgálója volt.

2004. június 4.

A napokban jelent meg A Csíki Székely Múzeum gyűjteményei című kismonográfia, nemrég pedig a Múzeumi séták című képeslapgyűjtemény. Mindkét mű a Csíkszereda Megyei Jogú Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala által fenntartott Csíkszereda Kiadóhivatal munkáját dicséri. A Csíki Székely Múzeum gyűjteményei című kötet a múzeumnak otthont adó késő reneszánsz kori vár történetét, a múzeumi intézmény létrejöttének és fejlődésének eseménysorát, a gyűjteményeket magukat ismerteti. Domokos Pál Péter, Nagy Imre, Vámszer Géza, Gál Ferenc, meg a többi lelkes szervező munkájának köszönhetően, a Csíksomlyón kiállított több mint 140 egyház- és képzőművészeti, valamint néprajzi tárgy jelentette a csíki múzeumalapítás kezdetét. A csíkszeredai múzeumot mint önálló intézményt 1950-ben hozták létre. A Csíki Székely Múzeum a vegyes gyűjteményű múzeumok közé tartozik: állandó kiállításain, raktáraiban régészeti, történelmi, tudomány- és technikatörténeti, természetrajzi tárgyak, ékszerek, fegyverek, érmék és pénzfajták, diapozitívek, fotók és fotónegatívok, képzőművészeti és díszítőművészeti alkotások, régikönyvek és levéltári hagyatékok, néprajzi, népi építészeti tételek találhatók. A könyvgyűjtemény törzsanyagát a Csíksomlyói Ferences Rendház és a Csíkszeredai (volt csíksomlyói) Katolikus Gimnázium könyvtárának régi állománya képezi. /Szatmári Cecília: Múzeumi séták. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 4./

2006. május 4.

Megjelent az Erdélyi Művészet /Székelyudvarhely/ új száma. A folyóirat foglalkozott Bordi András emlékkiállításával, Gál Ferencné Sántha Júlia (1902–1953) által készített csíki festékessel, Veress Mátyás festővel. Megemlékeztek Andrássy Zoltán (1910–2006) grafikus- festőművészről. /(bb): Erdélyi Művészet – huszonharmadik. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 4./

2010. május 17.

A Déva és Vajdahunyad között félúton lévő Csernakesresztúr Hunyad megye legnagyobb magyar faluja. Olyan 1300 lakosából körülbelül 800 magyar nemzetiségű bukovinai székely, de közülük csupán 94 református, a többi római katolikus. Eddig a faluban csak katolikus és ortodox templomok léteztek, a reformátusok a 3 kilométerre lévő Kisbarcsára jártak istentiszteletre.
Megvalósult álom
Annak ellenére, hogy Csernkeresztúron már a tizenhetedik században létezett református közösség, templom mégsem adódott számukra. 1948-ban Kós Károly elkészítette a templom tervét, az akkori hatalom azonban nem engedélyezte megépítését, ismertette a történelem viszontagságait Lázár Balázs helyi lelkipásztor.
A templomépítés gondolata 1996-ban vetődött fel újból. Négy évig tartott az engedélyek megszerzése, 2000 júniusában került sor az alapkő letétére, a száz évvel korábbi katolikus templom fennmaradt tornya tőszomszédságában. 2003 karácsonyakor tartották az első istentiszteletet az alagsori irodában, 2007-ben került sor a templom befedésére. Végül 2010 május 16-án zsúfolásig megtelt a teljesen kész szép templom, az ünnepi felszentelés alkalmával.
Álom valósult meg. Az építkezés közmunkával, önkéntes alapon történt, ismertette a helyzetet Horváth Sándor gondnok. A reformátusoknak besegítettek a katolikus testvérek, sőt, az ortodoxok is. Jóformán az egész falu. A terveket dévai Lucian Muntean, valamint a marosvásárhelyi Lázár Pál, Horváth Miklós és Gál Ferenc készítették el, ingyenesen. A bútorzat és az orgona a holland testvérgyülekezet ajándéka, a többi tárgy a helybéliek adományából származik. Külön köszönetet nyilvánítottak a leglelkesebb támogatóknak, a dévai Eőry Lászlónak, valamint a csernakeresztúri Horváth Samunak és Köpeczi Lászlónak, akik túl korán költöztek el közülünk, s nem lehettek ott személyesen a vasárnapi felemelő ünnepségen.
Mert bizony felemelő ünnepség volt, a templom hosszú, nehéz munka, eredménye, viszontagságos évek gyümölcse ért be, dicséretes siker, hangsúlyozták az évek során Csernakeresztúron szolgált református lelkészek, akik Erdély különböző tájairól jöttek el a vasárnapi ünnepségre.
Nemcsak a reformátusok örvendeznek: Tóth János római katolikus plébános szintén örömét fejezte ki, hogy a református testvéreknek is van külön hajlékuk, ahol az Úrhoz fordulhatnak. Ioan Faur ortodox pap pedig azon reményének adott hangot, hogy a most felavatott templom hosszú ideig jelentsen lelki támaszt a reformátusoknak.
Mircia Muntean, Déva polgármestere meghatódott hangon emlékezett Csernakeresztúron töltött gyermekkorára, amikor az akkori idős reformátusok 3 kilométert tettek meg minden vasárnap, hogy a kisbarcsai templomba dicsőíthessék az Urat, miközben a katolikusoknak és az ortodoxoknak voltak helybéli templomaik. Egy álom valósult meg, a három templomos falu olyan, mint egy ember, amelynek három lelke van, s ezáltal közelebb van Istenhez is, embertársaihoz is.
Folytatódó építkezés
A templom felépítése befejeződött, a munka azonban nem, hangsúlyozta az ünnepi istentiszteletet levezető dr. Pap Géza, az erdélyi református egyházmegye püspöke. A falak egymagukban nem érnek túl sokat, ha a nem párosul a gyülekezet építésével. A templomot lélekkel, emberi összetartással kell megtölteni. A kereszténység nem helyben toporgás, hanem céltudatos haladás. A neheze csak most következik, az élő kövekből való építkezés, a közösség megerősítése. Ez soha sem ér véget, örök folyamat, ami a szórványban még nehezebb, szögezte le a püspök úr.
A csernakeresztúri református közösség, pedig a szórvány szórványa: magyarként kisebbség a román többségű vidéken, reformátusként kisebbség az erősen katolikus faluban. Mégsem adja fel, mégis képes haladni. Hiszünk és élünk: ez kell legyen minden szórvány közösség vezérelve, mondta ünnepi felszólalásában Fazekas József, a Hunyad megyei református gyülekezet főgondnoka.
Az istentisztelet és az ünnepi beszédek után a helyi iskola diákjai verseket szavaltak el, majd a kolozsvári református teológia diákjai magyar, angol és német nyelvű vallási témájú dalokat adtak elő. Ezután a falu kultúrotthonában ünnepi ebédre került sor, ahol – akárcsak a templomban – a katolikusok és ortodoxok együtt ünnepeltek a reformátusokkal.
Noha 20 év alatt a csernakeresztúri reformátusok száma 195-ről 94-re apadt, mégis megvan az ok a bizalomra. Végül is annyi keserves évtized után ki álmodta volna, hogy – a dévai unitárius templom után – a keresztúri református lesz az első teljesen újonnan létesített Istenháza a Hunyad megyei szórványban?
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2014. október 20.

A hitnek az emberei voltak
Nagyvárad
Szombaton a Püspöki Palotában Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított a váradi Római Katolikus Püspökség.
A tizennégy éven keresztül zajlott, a Sapientia Varadiensis Alapítvány által 1999-ben kezdeményezett Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvény hagyományaira építve az elmúlt szombaton Kultúra és műpártoló főpapok Magyarországon a 19. században címmel új egyháztörténeti konferencia-sorozatot indított útjára a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség azzal a céllal, hogy a helyi, országos és az egyetemes egyháztörténet megismerésének fontosságára hívja fel ismét a figyelmet. Az elmúlt közel másfél évtized szimpóziumaihoz képest ugyanakkor újdonságnak számít, hogy ezentúl az adott korszak szélesebb körű kontextusába helyezik egy-egy személyiség pályafutásának a bemutatását, így az érdeklődők arról is tudomást szerezhetnek, hogy miközben Váradon az adott időszakban a korabeli római katolikus főpásztor vezette az egyházmegyét, mi történt eközben Magyarországnak egy távolabb eső részében, vagy éppen Európa valamelyik, a történelem alakulásának szempontjából fontos szerepet játszó szegletében. Köszöntőjében Exc. Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: az illető személyiségek közös jellemzője, hogy valamennyien a hit emberei voltak, a szépet és a jót szolgálták, művelték a tudományokat és védelmezték, őrizték azokat az igazi értékeket, melyekre mi is alapozhatjuk a jövőnket. Születésének 200. évfordulójára való tekintettel idén Lipovnoki Lipovniczky István megyés püspök élete és munkássága volt a téma. A rendezvény bevezetőjeként az érdeklődők a Székesegyház kriptájában imádkoztak az egyházmegye elhunyt főpapjaiért, majd átvonultak a Püspöki Palota dísztermébe, ahol Exc. Böcskei László megyés püspök köszöntött mindenkit. Arra hívta fel a figyelmet: azok a személyiségek, akikre emlékeznek fognak az elkövetkezendő években, vitathatatlan szerepet vállaltak egy keresztényebb, kulturáltabb és emberibb társadalom kialakításában, életükkel és munkásságukkal hozzájárultak nem csupán Magyarország, hanem Európa fejlődéséhez, dinamizálásához is. Dr. Fleisz János BINCISZ-elnök felidézte, hogy 1999-ben kezdeményezte a Sapientia Varadiensis Alapítvány a Nagyvárad tudós püspökei, jeles személyiségei rendezvényt, melynek hagyományaira épül a most indított eseményfüzér. Tizenöt év alatt 35 rangos meghívottjuk volt, 20 püspök életét és pályáját mutatták be, és két tanulmánykötetet is kiadtak. A rövid visszatekintés után az eddigi szervezőmunkát egy emlékéremmel köszönte meg Böcskei László. Felvezetőjében Lakatos- Balla Attila történész, a mostani esemény szervezője arra hívta fel a figyelmet: Lipovniczky István olyan püspök volt, akinek alkotásairól, szellemi és tárgyi hagyatékairól sokat beszélünk anélkül, hogy tisztában lennénk talán azzal, hogy ezek a nevéhez köthetőek. Kevesen tudják például azt, hogy a Püspöki Palota nagytermének díszíttetése a jelenlegi formában az ő megbízásából készült. Ezt Mons. Fodor József általános helynök is megerősítette, kiegészítve azzal, hogy a kupolát kivéve a Bazilika addig fehér falainak a kifestése is Lipovniczkynek köszönhető, akárcsak a tetőzet és a tornyok rézborítása. Úgy fogalmazott: a megyés püspöknek különös affinitása volt ahhoz, hogy kikkel vegye körül magát, ő hívta például Váradra a későbbi kanonokokat, Rómer Flórist, a „magyar régészet atyját”, Bunyitay Vincét, a nagyváradi egyházmegye monográfusát, valamint Fraknói Vilmos történetírót.
Kiállítás
A 200 éve született főpap életét, illetve tevékenységét nem csupán expozékban méltatták, hanem kiállítást is szerveztek a témában, illetve egy brosúrát jelentettek meg. Lakatos- Balla Attila azt emelte ki, hogy a tárlat két gerincre épül: egyrészt látható a püspökség festészeti gyűjteményének néhány kiemelkedő alkotása, másfelől pedig megtekinthető miseruha készletének egy része, többek közt a 19. századi európai textilművészet kiemelkedő alkotásai közé sorolható arany- és selyemszál hímzéses ornátusa. „Lipovniczky István tudatosan törekedett egy minél gazdagabb egyházmegyei portrétár elkészítésére, saját, valamint püspökelődei, a főegyházmegyék érsekei és két pápa portréin kívül kanonokjai és az egyházmegye jelesebb papjainak arcképeit is megfestette. E munkára olyan jelentős festőket is felkért, mint Jakobey Károly, a Munkácsy Mihályt felfedező és ifjúkorában tanító Szamossy Elek, és a világhírű késő viktoriánus portréfestő, László Fülöp Elek”, nyomatékosította. A püspökről szóló hiánypótló kiadványt ismertető Csorba Sándor elmondta, hogy három nagy fejezetre tagolható: életrajzi adatok; az egyházmegye gazdasági helyzete és tevékenysége, valamint a káptalan és a püspöki udvar papsága, és ennek kulturális és művészeti mecenatúrája, ugyanis Lipovniczky több mint másfél évtizedes főpásztori működésének kulturális és művészeti téren elért eredményei páratlanok voltak Patachich Ádám egy évszázaddal korábbi mecénási tevékenysége óta.
Eközben máshol
Bárány Zsófia, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának munkatársa a magyar politikai vitakultúra egyházi gyökereiről értekezett, dr. Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola professzora Lipovniczky István komáromi apát-plébánosi tevékenységére tért ki az 1848-as forradalomban és szabadságharcban, Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatónője Simor János érsek, hercegprímás életéről tartott előadást, Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár főlevéltárosa pedig Haynald Lajos főpap életéről beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2014. október 24.

Kiállítás és konferencia volt a püspökségen
Kiállítással és kiadvány-bemutatóval egybekötött konferenciát szervezett Lipovniczky István, egykori nagyváradi püspök születésének 200. évfordulója alkalmából a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szombaton.
A rendezvény a székesegyház kriptájában megemlékezéssel kezdődött. Ezután Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke, valamint a Sapientia Varadiensis Alapítvány képviselője, a rendezvény eddigi védnöke felidézte az elmúlt 14 év konferenciáinak témáit, ismertette a hallgatósággal a kezdetek nehézségeit és azt, hogy annak idején mi motiválta a szervezőket, hogy ilyen jellegű emlékállító konferenciasorozatot indítsanak el. Ugyanakkor Fleisz János leköszönt a rendezvény védnöki tisztségéből, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség vett át. Az idei 15. konferenciát már a püspökség munkatársai: Lakatos-Balla Attila kulturális referens, Csorba Sándor levéltáros és Erdei Anita turisztikai referens szervezték.
Ezt követően neves magyarországi egyháztörténészek előadásai következtek: Fodor József általános helynök, Gondolatok Lipovniczky István nagyváradi működéséről címmel tartott előadást, Bárány Zsófia, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont kutatója A Magyar politikai vitakultúra egyházgyökereiről beszélt, míg Zakar Péter, a szegedi Gál Ferenc Főiskola Történelem Fakultásának dékánja Lipovniczky István komáromi apát-plébános 1848/1849-es tevékenysége című értekezést ismertette.
Rövid szünet után, az előadások második felvonása előtt sor került a Lipovniczky személyéhez fűződő tárgyakból összeállított kiállítás bemutatására. A rendezvény második részében Kontsek Ildikó, az Esztergomi Keresztény Múzeum kutatójának Magyar Sion mecénása Simor János hercegprímás (1867-1891) szerepe Esztergom gyűjteményeinek létrehozásában és a Főszékesegyház építésének befejezésében című előadását hallgathatta meg a közönség. Az előadássorozatot Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegye levéltárosa zárta Művészetek, tudomány és közélet egy XIX. századi főpap, Haynald Lajos (1816-1891) életében címmel.
A konferencia végén a résztvevők ajándékul magukkal vihettek egy-egy példányt a Lipovnoki Lipovniczky István nagyváradi megyéspüspök élete és munkássága tanulmányból, amelyet Zakar Péter és Lakatos-Balla Attila állított össze.
A püspöki palotában levő kiállítást a következő napokban bárki megtekintheti.
(sz. m.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2015. december 3.

Lehallgatott és megfigyelt magyarság
A hetvenes és nyolcvanas évek nagy ellenállójának, Király Károlynak és családjának szekuritátés megfigyeléséről és meghurcolásáról szeptemberi 24. lapszámunkban írtunk. Testvérének, Király Istvánnak a szekuritátés dossziéja alapján írt történetével az erdélyi magyar sajtóban először az Erdélyi Napló hasábjain ismerkedhet meg az olvasó.
Király István
Az 1980-as év nem kezdődött jól a Király család számára. Februárban agyvérzésben elhunyt édesanyánk. A marosvásárhelyi református temetőben Csiha Kálmán, a vártemplom lelkésze – későbbi református püspök – búcsúztatta. A temetés egyben hatalmas, néma szimpátia-megnyilvánulás és szolidaritás volt Király Károlynak a rendszer valódi arcát leleplező akciói mellett.
A Nyílt kártyákkal – Önéletírás és naplójegyzetek című 1995-ben megjelent könyvében bátyám, Király Károly beszámol arról, hogy 1978 februárja óta – amikor karánsebesi száműzetése idején néhány nyugati újságírónak sikerült kijátszani a Szekuritáté éberségét – hosszú ideig nem tudott kapcsolatot teremteni a nyugati sajtóval. Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár romániai látogatása alkalmával egy újságírócsoport engedélyt kapott arra, hogy találkozzon vele, de őt hirtelen Calafatra rendelték „egy nagyon fontos gyűlésre” , amelyre végül nem került sor. Az osztrák újságíróknak be kellett érniük Szotyori Ernő, a Maros Megyei Néptanács első alelnöke és Hajdú Győző, a Maros Megyei Magyar Nemzetiségi Tanács elnökének tájékoztatásával, akik szerint „minden nagyon jó és minden nagyon szép” Romániában.
1980 áprilisában is hasonló módon akarták kijátszani az Amerikai Kongresszus háromfős szakértői csoportját, amely a nemzetiségi kérdés romániai helyzetéről próbált tájékozódni, és programjába iktatta a Királlyal való találkozást. Az amerikai küldöttség érkezésének napjára Râmnicu Vâlceára szervezett a minisztérium „halaszthatatlan” értekezletet. Károlynak kapóra jött, hogy április 21-én Galócáson temetik Burján Józsefet, a párt Központi Bizottságának instruktorát. Bejelentette, hogy beteg és nem tud elmenni Râmnicu Vâlceára.
Burján József 1965–66 között a Gyergyó rajonban volt bátyám munkatársa. A megyésítés után ő lett a Hargita Megyei Szakszervezeti Tanács elnöke, majd megyei pártitkári tisztséget töltött be. Később felvitték Bukarestbe a Központi Bizottság területi instruktorának. Jómagam is ismertem. A Hargita megyei pártbizottság is buszokat indított Galócásra, a temetésre. De sokan jöttek Gyergyóból, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, sőt néhányan Bukarestből is. A Szekuritáté jelentős erőket mozgósított, elsősorban bátyám megfigyelésére, de engem sem mellőztek, mert 1975-től belügyminisztériumi alárendeltségű intézménynél, az Állami Levéltárak Megyei Fiókja vezetőjeként dolgoztam. Szekuritátés dossziém tanúsága szerint április 21-én három lehallgatott munkahelyi telefonbeszélgetésem szerepel. Ezekből egy kapcsolódik a temetéshez: Fábián András, a városi pártbizottság első titkára hívott, hogy három busz indul 11 órakor Galócásra és fenntartottak egy helyet. Eltérő írással később valaki melléírt egy megjegyzést: „Galócáson találkozott a CĂLĂTORUL-lal, akitől pénzt vagy valami papírt vett át” ( bátyámat tartották nyilván, megfigyelt személyként ezzel a fedőnévvel). Ha jól emlékszem, egy cetlit adott át, amelyben közölte: lehet, néhány napon belül egy amerikai küldöttséggel találkozik. A temetésen valóban végig együtt voltunk.
A gyászoló gyülekezet hemzsegett a Szekutól
A megfigyelési dossziém sok érdekes feljegyzést tartalmaz a temetés kapcsán. 1980. április 26-án Gál Gyula alezredes (Gal Iuliu aláírással), a gyergyószentmiklósi Szekuritáté parancsnoka jelentést küld feletteseinek Csíkszeredába, hogy a galócási temetésen Király Carol kapcsolatba lépett több gyergyószentmiklósi ismerősével. Volt, akit csak üdvözölt, de többekkel ölelkezett. Jelenléte és viselkedése „sok gyergyószentmiklósi és csíkszeredai résztvevő csodálatát váltotta ki és a nap szenzációjaként kezelték és kommentálták sokan jelenlétét.” Király üdvözölte Török Istvánt, a városi néptanács alelnökét, aki bemutatta neki Gál Ferencet, a városi pártbizottság titkárát, de Király csak felületesen nyújtott kezet neki. Gál Gyula jelentette, hogy Király Károly utólag szóba állt Török Istvánnal, akivel a temetési szertartás végeztével is találkozott. Ekkor vele volt István öccse is. Király Károly megkérdezte tőle: „Téged felelősségre vontak a múltkori találkozásunk miatt?” Török kérdéssel felelt: „miért vontak volna felelősségre? Mire Király: „ Azért kérdem, mert Májai Albertet igen.”
Itt egy kis kitérő. Májai Albertet még gyergyó-rajoni volt párt- és állami vezetőként (1965–1966) ismerte bátyám. Általános iskolai tanárként ebben az időszakban a Hargita Megyei Pártbizottság Politikai Kabinetjének volt a vezetője. Ezek az intézmények biztosították a pártapparátus és párttagok politikai és ideológiai nevelését. Midőn 1979-ben romániai kampányt indítottak Illyés Gyula lejáratására, a Magyar Dolgozók Hargita Megyei Tanácsát is felhasználták a célra. Májait ebben az időben helyezték a tanács élére és beiktatásakor hithű pártkatonaként vállalta a tisztességtelen szerepet. Beszédét a központi- és megyeipártsajtó közölte, de szerepelt a tv-híradókban is. Bátyám akkoriban összefutott vele és Török Istvánnal Gyergyószentmiklós főterén. Gál Gyula alezredes – informátorai alapján – ezt jelenti a találkozóról: „Király Károly bírálta Májai Albert beszédét anélkül, hogy utalt volna rá, melyik beszédére gondolt (vélhetően arra, amelyet Májai a Hargita Megyei Magyar Dolgozó Tanácsa elnökévé választásán mondott). Azt állította, hogy ezzel kompromittálta magát. Olyan állításokat is tett, hogy az ő feladata lenne, hogy megvédje a magyar népesség érdekeit. Májai Albert erre visszaszólt: tudja, hogy dobbal nem lehet verebet fogni. Mire Király: igen, dobbal nem lehet verebet fogni, de el lehet ijeszteni őket”.
Konzervgyári találkozó az amerikaiakkal
Mivel a szokásos megvezetés csődöt mondott, Ceauşescuék kénytelenek voltak engedélyezni az amerikai Kongresszus küldöttjeinek találkozását Király Károllyal. A temetés végén Walter Józsefen keresztül – aki a Hargitai Megyei Pártbizottság propaganda- és ideológia tevékenységéért felelős titkár volt – megüzenték, hogy bármilyen későn is érkezik Marosvásárhelyre, menjen be Nicolae Vereşhez, a Maros megyei pátbizottság első titkárához, mert várja. A kérésnek eleget tett. Veres megkérdezte, akar-e az amerikai „újságírókkal” találkozni? Nem titkolta, hogy az amerikaiak körútja Erdélyben összefügg a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény meghosszabbításával. Némi huzavona után végül megegyeztek abban, hogy április 24-én bátyám a munkahelyén, a Medgyesfalvi Konzervgyárban fogadja az amerikaiakat. Bátyám nem emelt kifogást az ellen, hogy mások is – akiket a megyei pártbizottság kijelöl – részt vegyenek a találkozón.
Az amerikai törvényhozás alsóháza küldte a szakértőket Romániába, hogy a helyszínen tájékozódjanak a romániai magyarság helyzetéről. A nemzetközi közvélemény számos dologról értesült, ami negatívan hatott a Ceauşescu-rezsim megítélésére. Akkor már a világ tudott Paul Goma bátor ellenállásáról, majd kiebrudalásáról az országból, a Zsil-völgyi szénbányászok 1977-es lázadásáról, illetve a résztvevők későbbi üldöztetéséről. Pacepa tábornok is ebben az időszakban menekült el az országból, majd a Vörös horizontok című könyve hatalmas feltűnést keltett külföldön. De a világ tudott bátyám, Király Károly 1977 májusától kezdődő sorozatos akcióiról is, amelyek a magyarság fokozódó elnyomatására és az erőszakos elrománosításra hívták fel a nemzetközi közvélemény figyelmét.
A marosvásárhelyi konzervgyári találkozón az amerikai Kongresszus három szakértője vett rész, akiket Patt Hamilton, a bukaresti amerikai nagykövetség titkára kísért el. A román külügyminisztériumot egy Răceanu nevű elvtárs, a megyei pártbizottságot pedig Hossu Cornel képviselte. Ez utóbbi és Dungaciu Vilareta, a konzervgyár műszaki aligazgatója vezette a beszélgetést rögzítő jegyzőkönyvet. Ebből csak egyetlen kérdést és az arra adott választ idézem:
„Kongresszusi képviselő: A művelődési és művészetek területén mi a helyzet?
Király Károly: „A kultúra és a művészetek területén a legsiralmasabb a helyzet: Miután felszámolták a magyar nyelvű főiskolai oktatást, beszűkültek a lehetőségei annak, hogy magas képzettségű értelmiségi réteg nevelődjön ki, csökkent az esélye a tudós- és művészképzésnek. Nincs zeneakadémiánk, nincs, aki feldolgozza és művelje a népzenét, aki betanítaná és vezetné az anyanyelvi kórusokat, együtteseket. Lassan az elnemzetietlenítő, erőszakos asszimilációs politika nemcsak a közösség tagjait, hanem magát a közösséget fojtja meg. A romániai nemzetiségek szellemi élete egyre alacsonyabb, a román szellemi élet szintje alá süllyedt. Hosszabb távon ez a sors vár kétmillió emberre, ami végzetes veszteség.”
A magánbeszélgetés során Patt Hamilton állítólag többször beszélt bátyám feleségével, Helgával telefonon, és a szekuslehallgatások szerint azt is megtudta, hogy kislányuk nemrég influenzás volt. Estére a küldöttség egy vacsorára is meghívta bátyámat a Maros vendéglőbe, ahova elvitte feleségét és kislányát, Ingridet is, ahogy ő fogalmaz, „hogy az amerikaiak ismerjék meg igazi feleségemet, nem pedig a Szekuritáté választottját, akit én nem ismerek.”
Vacsora után, kinn az utcán megmutatták neki azt a névsort, akikkel még tervbe vettek találkozót: Marosvásárhelyen Sütő Andrással és Zolcsák Sándorral, Kolozsváron Takács Lajossal, Demeter Jánossal, Kovács Zoltánnal, Gál Ernővel, Lászlóffy Aladárral és Lászlóffy Csabával. Az ő esetükben azonban jól működött a román villámhárító, mert csak a párt által kijelölt személyekkel sikerült találkozniuk.
A besúgó orvos esete Király Károllyal
1980. május 15-én az Állambiztonság I. Igazgatóságának vezetője, Tăbăcariu Dumitru vezérőrnagy aláírásával és Vlad Iulian altábornok, államtitkár aláírásával bővül a február 19-én, a 0063.212 számmal iktatott intézkedési terv CĂLĂTORUL ügyében. A tervet Tudor Postelnicu miniszteri államtitkár és maga a belügyminiszter, George Homostean hagyta jóvá. A bevezetőben ismertetik, hogy mi indokolta a Király Károly elleni újabb intézkedéseket. Meglepő módon arra hivatkoznak, hogy a pártvezetés utasításainak megfelelően találkozott Király Károly az amerikai Kongresszus szakértői csoportjával és a bukaresti amerikai követség titkárával. Gondolom, ezzel azt akarták sugallni a Szekuritáté alkalmazottainak is, hogy nem az Egyesült Államok nyomásának voltak kénytelenek engedni. Azt állítják, hogy Király Károly visszaélt a megelőlegezett bizalommal és bár elismert néhány pozitív dolgot is a magyarok helyzetének vonatkozásában, alapjába véve saját ellenséges elveivel állt elő a nemzetiségi kérdés megoldása tekintetében. Új elemként jelenik meg, hogy a találkozó előtt vált ismertté, Király Károly „ellenséges hangú levelet írt Jeszenszki Ferenc csíkszerdai orvosnak, amelyben nemcsak őt szapulja, hanem az együtt élő magyar nemzetiségek más közismert képviselőit is, mint például DORNEANU és HOSSU személyeket”.
Jeszenszki Ferencről azt kell tudni, hogy nemcsak egy „csíkszerdai orvos” volt, hanem a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság főorvosa, ráadásul bátyám jó barátja még a gyergyószentmiklósi időszakából. Bátyám 1979 őszén szerzett tudomást és bizonyságot arról, hogy „barátja” a Szekuritáté ügynöke és mellékesen nem is a Hargita megyeieknek dolgozott, hanem az országos állambiztonsági szervnek a nyugati emigrációval kapcsolatban. Baráti viszonya miatt adott esetben felhasználták bátyám ellen is, megakadályozva, hogy kijuttassa Magyarországra orvosi leleteit, amikor bizonyosságot akart szerezni arról, hogy besugározzák-e vagy sem radioaktív anyagokkal. A terv szerint Csoóri Sándor közvetítésével egy orvosprofesszor jött el Budapestről Jeszenszkihez Csíkszeredába és bátyám elhozta hozzá leleteit, hogy azokat magával vigye. Bátyám távozása után Jeszenszki lebeszélte róla Levendel professzort, azt állítva, hogy ő biztonságosabban kiviszi Magyarországra. A leletek külföldre juttatásának megakadályozását azonnal jelentette bukaresti megbízójának, Walter Mureşan ezredesnek – aki nem más, mint bátyám egykori marosvásárhelyi inasiskolai társa, Glatz Walter. A szekusezredes a Fenyő szállodában várta a jelentést. A beszélgetést szerencsénkre a csíkszeredaiak rögzítették, az a Péter Ferenc altiszt, aki késztetést érzett arra, hogy segítsen rajtunk. Titokban felvette velem a kapcsolatot, és átadta a beszélgetésről készült kazettamásolatot, sőt barátját, Petrás Tivadart kérte meg, hogy elvigyen saját személygépkocsijával Marosvásárhelyre, hogy ott bátyám is meghallgassa, majd juttassam vissza neki, nehogy felfedjék az „árulót.” Bátyám ennek ismeretében írta meg levelét Jeszenszkinek, tudomására hozva, hogy tudja, kiknek dolgozik és népének árulója. A levelet 1980 áprilisában olvasta be a Szabad Európa Rádió.
Jeszenszki Ferencről háromszor vált nyilvánossá szekuritátés ügynöki múltja. Másodszor bátyám 1995-ben megjelent könyvében. Harmadszor pedig az Erdélyi Napló közölte 1998 végén Balogh Júliának, Péter Ferencnek és két társának a Szekuritáté és a magyarok című írását. Ebben Péter Ferenc is beszámolt együttműködésünkről. Érdekes módon mindez nem zavarta az RMDSZ csúcsvezetőségét és az akkori egészségügyi minisztert, Hajdú Gábort, hogy tanácsosi tisztségbe ültessék! Fogalmam sincs, mivel sikerült rávenni Hajdú Gábort arra, hogy egy közismerten szekuritátés ügynököt alkalmazzon.
Hassanak oda, hogy Sütő is elítélje
A Király Károly ellen foganatosított új intézkedési tervben nem csak őt, hanem a közeli rokonságát is megfigyelték. A Szekuritáté helyi alkalmazottainak előírta, hogy szigorúan figyeljék a látókörükbe került nacionalista-irredenta személyeket, akikre ösztönzőleg hat a példa. Kiemelt feladatként szerepel a dossziéban az amerikai nagykövetség várható további telefonhívásainak rögzítése Király Károlyhoz. Külön bejegyzés rendelkezik arról, hogy a lehallgató tisztek a telefonbeszélgetést csak abban az esetben szakítsák meg, ha az uszító jellegűvé válik.
A Szekuritáté dezinformációs szerveit is igénybe veszik, akikre az a feladat hárul, hogy befolyásos magyar értelmiségiek között – SORESCU-t és HOSSU-t hozzák fel példának – terjeszteni kell, hogy a CĂLĂTORUL rossz benyomást tett a külföldiekre. Megkísérelték rossz hírét kelteni és lejáratni a magyarság körében. Az akcióterv előre vetíti, hogy Király Károly terjeszteni fogja a Jeszenszki Ferencnek írt leleplező levelét. Erre az eshetőségre tervezték, hogy bizonyos személyeken keresztül DORNEANU és HOSSU tudomására hozzák Király Károlynak a levélben is kifejezett elmarasztaló véleményét róluk. Íme, mit írt többek között bátyám: „ Sajnállak Feri! Az 5–10 ezer lej havi apanázs megéri, hogy elveszítsd önbecsülésed, tisztaságod? Nem egyedüli vagy, aki eladod magad pénzért. Huszár Sándortól és Gálfalvi Zsolttól nincs mit várni, gyávák. Hajdú Győző közönséges szélhámos, Moszkovits Károly most is zsoldból él”.
SORESCU-t és HOSSU-t könnyű azonosítani: a Sorescu név Sütő Andrást, Hossu pedig Hajdú Győzőt takarja, DORNEANU-t nem sikerült azonosítanom. A Sütő Andrásra vonatkozó információk nem voltak valósak: ő ebben az esetben is teljes mértékben támogatta bátyámat és mindenben egyet értett az amerikaiaknak előadott dolgokkal. A Szekuritáté országos parancsnoksága által 1980. február 19-én elfogadott akcióterve nem áll rendelkezésemre. Ellenben ismerem a Hargita megyei Szekuritáté által összeállított 101/SM /005339 számmal 1980. március 22-én készített intézkedési tervet a CĂLĂTORUL-ügyben, amely a bukaresti központi akcióterv utasításaira hivatkozik.
Nincs titok, minden benne van a dossziéban
A megyei akciótervben kiemelten szerepelek. „Legfőbb kapcsolata a megyében és kész titkos ellenséges akciókra. A CĂLĂTORUL teljes bizalmát élvezi, akivel megosztja szándékait és akcióit.” Tervezik, hogy megpróbálnak jó irányba befolyásolni beszélgetésekkel, és megoldják jogos munkahelyi és személyes igényeimet. Javítják viszont a megfigyelésemet és kapcsolatai megfigyelését. Május 15-ig megvizsgálják az eddig alkalmazott „források” hatékonyságát mind bátyám, mind az én estemben, és ezek alapján új feladatokat állítanak össze. A szekus terv konkrétan arról rendelkezik, hogy április 15-ig lakásunkban lehallgatókat kell elhelyezni, de a felségem irodájába is. Munkahelyemen, az Állami Levéltárban igyekeznek megfigyelni minden zugot. Parancs van arra is, hogy SORESCU (Sütő András) sikaszói villájába is lehallgatókat telepítsenek. Újraelemzik azon személyek névsorát, akikkel kapcsolatban áll CĂLĂTORUL a megyében, különös figyelmet szentelve TOADER-nek (Török Istvánnak).
A felsőbb utasításoknak megfelelően a Hargita megyei Szekuritáté 1980. május 24-én 101/SM/005697 számmal kiegészíti a márciusi intézkedési tervét. Ismételten elsősorban rám fókuszálnak, mivel én voltam Király Károly legközelebbi kapcsolata a megyében. Tervbe vették, hogy fokozzák a rám állított besúgók aktivitását és adatokat gyűjtsenek a hozzám legközelebb állóktól. A dossziém alapján hihetetlen adatgyűjtési láz kezdődött: ismerősök, rokonok, barátok, munkatársak belföldi- és külföldi telefonhívásainak lehallgatásai sorjáznak és a külföldi utakról hazatértek jelentései. A legtöbb személynek eleve csak úgy adtak útlevelet, ha vállalta, hogy hazatérte után jelentést ír arról, amire eleve felkészítették. A telefonlehallgatások, az otthon beszerelt lehallgatókészülékek és az egyéni jelentések tömkelege mellett a külföldről érkezett és felbontott levelek tartalma is mind fellelhető.
Hogyan születtek a legendák?
Egy általam érdekesnek tartott jelenségről is beszámolnék, azaz, hogyan születtek az úgynevezett „urbánus legendák”. Romániában az embereket igyekeztek teljesen elzárni egymástól vagy minimálisra csökkenteni az információ szabad áramlását. Maradt tehát a szájról szájra terjedő információ áramlása. Nézzünk egy esetet, hogy egy ilyen egymásnak adott történet milyen torzulásokon ment keresztül.
1980. május 29-én, a gyergyószentmiklósi Szekuritáté egy feljegyzésben tájékoztatja a megyei felettes szervet, hogy egy lehallgatás során rögzítették, amint Musulini Stefan helyi lakos meglátogatta Ferenczy Istvánt, a városi kenyérgyár vezetőjét. A megfigyelt elmesélte vendégének, hogy részt vett a galócási temetésen. Ismerősével, Venczel Ádámmal odament Király Károlyhoz. Venczel többek között ezt mondta neki. „ Király elvtárs, jobban kell törődjünk az egészségünkkel, mert látja, hogy mennek el a régi aktivisták”. Király Károly erre azt válaszolta: „Ne félj, Ádám, nekem nem kell ügyelnem az egészségemre, mivel a Szekuritáté folyamatosan ügyel rám”.
Ferenczy István, alias FRANC dicshimnuszokat zengett Királyról, hogy milyen fontos ember és mennyire bátor. Elmesélte, hogy amikor Király Károlyt felhívták Bukarestbe – hogy felelősségre vonják egyik leveléért –, a feleségével együtt ment. Az előszobában megvárakoztatták, ahol olyan műszerek voltak elhelyezve, amellyel radioaktív anyaggal besugározták. Nemrég, betegen újra levelet küldött Bukarestbe, amiben kérte, hogy engedjék ki Párizsba saját költségén, orvosi kezelésre. Amennyiben nem hagyják ezt jóvá, a levél másolata el fog jutni az ENSZ-hez és nemzetközi botrány lesz belőle. Ezután egy héten belül megkapta az engedélyt feleségével együtt, repülővel utazott saját költségén, de három szekuritátés tiszt kísérte. Párizsban tolmácsot is akartak mellé adni, de ő nem tartott igényt rá, mondván, hogy magyarok is élnek Párizsban, akik tolmácsolhatnak neki. A kórházban sokan meglátogatták a világ különböző részeiről, még Dukász Anna színésznő is. Musulini István ekkor közbeszólt: „Látod, milyen politikai fordulat állt be ezen a téren, ezek nem merték Királyt megöletni. FRANK ezzel egyetértett, és hozzátette, hogy Sütő András is védelmébe vette Királyt. Majd azzal folytatta, hogy Királyt sokat üldözték, akárcsak Ferenczi István marosvásárhelyi színészt. Nála házkutatást is tartottak, betiltott könyveket és kiáltványokat kerestek. Ráment az egészsége. Sütő Andrást is zaklatták, de végül mind helyrejöttek. Sütő Herder-díjat is kapott Bécsben és további díjakra számíthat, mivel az egész világon becsülik.
Ez a feljegyzett beszédrészlet az idehaza terjedő legendákról szól. A két beszélgető viszonylag jól informált volt, és jórészt valós dolgokról tudtak. Nem felel meg azonban a valóságnak a bukaresti besugárzásról, a párizsi útról és az orvosi kezelésről szóló részlet. Ezek voltak az urbánus legendák. A történetnek annyi a valóságalapja, hogy Cherestes János apai ágról első unokatestvérünk kiment Párizsba – ha emlékezetem nem csal, 1977-ben – szívműtétre és felesége, Irma is elkísérte. Ez kerül valamiképpen átültetésre, beépítésre és ráadásul kiszínezve bátyám történetébe. Bátyám első felesége gyergyószentmiklósi származású volt és rokonai éltek a városban. Valószínűleg tőle halottak a gyergyószentmiklósiak a párizsi útról, és ki tudja, hány szájon keresztül testálódhatott a történet bátyámra. Ugyanakkor a történet tálalása a népmesék jellemzőit idézi meg: a mesehős bátor, küzd az igazságért és végül a jó mindig győz! A reménytelenségben ez adott mindig hitet az embereknek.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. május 20.

Már a Bibliában megjelent a Gulág előképe
MTI - A Szovjetunióban az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték. Az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak - mondta Kun Miklós történész a Gulág-jelenségről csütörtökön, Budapesten tartott konferencián.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a konferenciát megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a Gulág-jelenség gyakran ismétlődik a történelemben, és valamilyen formában ma is jelen van. Már a Bibliában is megtalálható - mutatott rá -, hiszen az egyiptomi rabszolgaság és a babiloni fogság is a Gulág előképe.
Hozzátette: Jézus kereszthalála, a megváltás nem változtatta meg sem az ember természetét, sem az anyagvilágot, sem pedig a történelem menetét, de megmutatta, hogy az üdvtörténet fényében hogyan nyerhet értelmet akár a legtragikusabb esemény is. A hívő ember tehát, egy jelenséget vizsgálva, megtalálhatja annak helyét az "abszolút dimenzióban".
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa köszöntőjében arról beszélt: az internálótáborok, az elhurcoltak emberi méltóságának megtörése állami érdeket szolgált, mivel a megtört társadalom könnyen irányítható. Igaz, az ilyen társadalom nem termel értéket, de nem is az értékteremtés volt a cél, hanem - csak és kizárólag - a hatalom megtartása.
Kozma Gábor, a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (GFF) rektora azt mondta: a kommunista diktatúrák alatt az egyházak szenvedték el a legsúlyosabb üldöztetést, ennek részleteit azonban a szélesebb közönség máig nem kellően ismeri. Hozzátette, hogy GFF-en kutatási projektet indítottak deportáltak és munkatáborok címmel, amelynek célja az is, hogy ismertebbé tegyék a kommunizmus egyházüldözését. Erdődy Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorhelyettese azt emelte ki, hogy a konferencia névtelen áldozatoknak állít emléket, akik a győztesek bosszújának kiszolgáltatva embertelen körülmények között küzdöttek életben maradásukért.
Kun Miklós történész, egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) oktatója előadásában arról beszélt, milyen fontos szerepe volt a Szovjetunió gazdasági életében a Gulágnak. 1951-ben az ország GDP-jének több mint 10 százalékát a Gulág állította elő - ismertette. Az arany, az uránium kitermelését 100 százalékban a Gulágon végezték - mondta - hozzátéve, hogy az urániumbányákba védőfelszerelés nélkül beküldött emberek nagyon rövid időn belül életüket vesztették, így ezek a táborok tulajdonképpen haláltáborok voltak. A Gulágon fogva tartottak dolgoztak a szénbányákban, a legnagyobb építkezéseken és a hadiipar melléküzemágaiban is. A szovjet gazdaság nem működött volna a Gulág nélkül - fűzte hozzá.
Andrea Dobes muzeológus, történész, a Máramaros Emlékközpont munkatársa a máramarosszigeti politikai börtönről szóló előadásában ismertette: 1950 és 1955 között összesen 700 ember raboskodott a börtönben. A 120 ember befogadására alkalmas épület többségében egyszemélyes celláiban őrizték a politikai és kulturális élet elítéltjeit és az egyház képviselőit. A ma már emlékközpontként működő börtönt, amelyben korábban köztörvényes bűnözőket tartottak fogva, több okból választhatták a politikai elítéltek börtönéül. Egyrészt közel volt a Szovjetunió határához, másrészt messze volt minden nagyvárostól, harmadrészt a sok egyszemélyes cella lehetővé tette a rabok izolált fogva tartását - ismertette a történész.
Andrea Dobes szólt arról, hogy a Máramarosszigeten őrzött politikai foglyok első csoportját azok a magas rangú tisztviselők alkották, akiket 1950. május 5-én éjszaka tartóztattak le. A második csoportot tagjai katolikus főpapok és egyházi személyek voltak. A görög katolikus egyház papjait 1848-ban először megpróbálták ortodox vallásra téríteni, majd az ellenállókat bebörtönözték, és betiltották az egyházat. A római katolikus egyházat - annak vatikáni kapcsolatai miatt - nem tudta felszámolni a kommunista rendszer, de számos papját letartóztatták. Összesen 58 klerikust, köztük 16 címzetes és titkos püspököt tartottak fogva a máramarosszigeti börtönben. Márton Áron gyulafehérvári megyés püspök 1951-től 1954 májusáig raboskodott ott - hangzott el. Ezeket a papokat rendszeresen felkeresték a Securitate, a román titkosszolgálat tisztjei, azt ajánlva, hogy ha áttérnek az ortodox vallásra, másnap szabadon engedik őket, de egyikük sem volt erre hajlandó - tette hozzá Andrea Dobes.
Horváth Attila, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense a magyarországi internálótáborokról tartott előadásában arról beszélt, hogy miniszterelnöksége idején Nagy Imre megszüntette az internálótáborokat, de az 1956-os forradalom leverése után a Kádár-kormány visszaállította azokat, és 1960 áprilisáig újra működtek.
Szólt arról, hogy a Hortobágy vidékére történt deportálások annyiban különböztek a többi kitelepítéstől, hogy az ország más területeire kitelepített családokat házaknál - többnyire kulákoknál - helyezték el, a Hortobágyon viszont a néhány hónapos csecsemőtől az aggastyánig mindenki juhaklokban lakott. Ezek a táborok voltak a legkegyetlenebbek: októbertől májusig nem volt meleg víz sem, amivel az anyák megfürdethették volna csecsemőiket, és sokszor a gyerekeket is munkára fogták - ismertette.
Horváth Attila elmondta azt is: a kitelepítettek ingatlanjait a legmegbízhatóbb kádereknek adták oda. A kitelepítésből visszatérők sokszor azzal szembesültek, hogy bár a telekkönyvön még az ő nevük szerepelt, nem kaphatták vissza tulajdonukat. A hatalom még a polgári törvénykönyvet is módosította, hogy lehetetlenné tegye az ingatlanok visszaperlését. A rendszerváltozás után ezeket a lakásokat bitorlóik olcsón megvásárolhatták és rokonaikra írathatták - tette hozzá. A rendezvényt a GFF, a KKM, a Barankovics István Alapítvány, az ELTE és a KRE Kremlinológiai Intézete szervezte a Gulág Emlékbizottság támogatásával.
mult-kor.hu

2017. január 28.

Gulág-jelenség: Egy háború, és ami utána következett – kényszermunkatáborok, börtönök
A Szabadság jelen melléklete folytatása és kiteljesítése annak a tudományos konferenciának, amelyre tavaly november 10-én került sor a Minerva Művelődési Egyesület (MME), illetve a Szeged-Csanádi Egyházmegye (SzCsE) által fenntartott szegedi Gál Ferenc Főiskola (GFF) szervezésében, és amelynek középpontjában a 20. század kommunista államainak egyik legfőbb elnyomó intézménye, a röviden Gulágnak nevezett munkatáborok rendszere állt.
Az akkori előadások és az általuk kiváltott érdeklődés azt bizonyította, hogy a Gulág Emlékév keretében, a Gulág Emlékbizottság támogatásával tanulmányozott téma a tudományos konferencia szűk kereteinél jóval nagyobb figyelmet, kitekintést és részletezést érdemelne, hiszen a diktatúra bebörtönzött vagy munkatáborokba internált rengeteg áldozata között felmenőink is szép számmal képviselve voltak. A Gulág-rendszer félelmetes hazai és szovjetunióbeli lágereibe magyarok és magyar zsidók is bőven eljutottak, szenvedéstörténetük azonban történelmünknek mindmáig kevésbé ismert része.
Így fogamzott meg az a gondolat, hogy a konferencián elhangzott előadásokból és szakemberektől kért, további részleteket feltáró tanulmányok rövidített változataiból különszámot állítsunk össze, illetve hogy a konferenciára és a jelen kiadványhoz elkészült tanulmányokat, az érdekelt közönség számára, napilapunk internetes honlapján teljes terjedelmükben is közzétegyük. Ennek a folyamatnak a nyomán adjuk ma át olvasóinknak ezt a kiadványt, amely a SzCsE, a GFF és a MME közös emlékszáma, illetve teljes terjedelmű, kötetnyi anyagot kitevő internetes összeállításunkat, a www.szabadsag.ro honlapon.
Rendkívül fontosnak tartottuk a meghurcolt ártatlan emberek áldozatának felmutatását, hogy az újabb, fiatalabb generációk a hasonló csapdahelyzeteket könnyebben felismerhessék, és elkerülésük érdekében jóval hatékonyabban felléphessenek. Avégett, hogy ilyen gyilkos kegyetlenségek soha többé ne fordulhassanak elő.
Összeállításunk a témakör igen érdekes részleteire mutat rá. Áttekintjük benne a szovjet Gulág történelmét és rendszerét, a német területen működő szovjet táborokéval együtt, továbbá a Gulág-mintára létrehozott romániai börtönök és lágerek világát, s ennek vonatkozásában bemutatjuk A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatainak Emlékmúzeumát is, amely Máramarosszigeten működik, az ottani egykori rémséges börtönben. (A teljes szovjet lágerrendszer megismerésének nagyon fontos és látványos segédeszközeként a https://gulag.memorial.de/ internetes portált ajánljuk azoknak az olvasóinknak, akik a témáról többet szeretnének megtudni.) Elemezzük ugyanakkor a második világháború végén szovjet fogságba került (magyarországi és erdélyi) magyar hadifoglyok, illetve az utcán és lakásaikban összefogdosott és a Szovjetunióba hurcolt civil lakosok sorsát, de ugyanakkor azokét a náci halál- és munkatáborokból kiszabadult magyar zsidókét is, akik útban hazafelé vagy immár itthon váltak szovjet foglyokká és jutottak újabb pokolba, a Gulágra. Végül, de távolról sem utolsósorban, ismertetjük a hazai és a magyarországi egyházak üldözésének és lefejezésének folyamatát, kiemelve a leginkább üldözött, a Vatikántól tűzzel-vassal elszakítani szándékolt római katolikus egyház néhány kiemelkedő erdélyi vezetőjének a sorsát, közöttük a hűségéért és a bátorságáért mártírhalállal fizető Boga Alajos egykori kolozsvári kanonok és pápai prelátus, későbbi gyulafehérvári általános helynök és titkos ordinárius kálváriáját is.
Szerzőink a téma kutatói és szakavatott ismerői. Horváth Attila magyarországi alkotmánybíró, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense, Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára, Botos János történész, a szintén budapesti Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense, Szakács Árpád publicista, kutató, Forró Lajos történész, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának adjunktusa, Nyikita Vasziljevics Petrov orosz történész, a szovjet politikai elnyomó rendszer és titkosszolgálatok kutatója, a moszkvai Memorial tudományos igazgatója. A hazaiak közül Dobes Andrea és Fürtös Róbert máramarosszigeti muzeológus-történészek A Kommunizmus és az Ellenállás Áldozatai Múzeumának munkatársai, Papp Annamária és Benkő Levente pedig szintén történészek, kolozsvári újságírók, akik a témát ugyancsak évek óta kutatják.
Különszámunk tematikailag teljes áttekintésre törekedett, és közben arra, hogy elkerülje mindazokat a csapdákat, amelyekbe politikusok, újságírók, történészek és hatásukra egyszerű emberek is gyakran beleesnek. Tehát semmilyen összehasonlítás nem volt a célunk, sem a szenvedésé, sem az elnyomásé, sem a meghurcoltak vagy az áldozatok számáé. Hiszen minden ember élete egymagában véve hatalmas, megismételhetetlen és pótolhatatlan érték, és nem pedig morbid összehasonlítások tárgya. Elutasítjuk azt a negacionizmust is, amely a relativizálás eszközével operál, és amely a holokausztot és a Gulág-jelenséget egymással szembehelyezi. Tisztában vagyunk azzal, hogy a holokauszt az emberiség által ismert emberirtások között egyedi volt, fázisait és gyilkosságait államok által elfogadott törvények szabályozták, amelyek menekülést nem tettek lehetővé, és amelyek a zsidó népnek a teljes, jogilag és államigazgatásilag megalapozott és megfontoltan előkészített kiirtását célozták, ezzel tehát a Gulág-jelenséget összehasonlítani nem lehet és nem szabad. Annál is inkább, mert íme, kiderül e mellékletből is, hogy a Gulágra holokauszt-túlélők is szép számban kerültek.
Nincsenek bűnös népek, kollektív felelősség sincs. Az orosz népet sem vádoljuk. Tisztában vagyunk azzal, amit az 1941-es magyar hadüzenet után a magyar haderő az egykori szovjet területen művelt; az elkövetett bűnökért a szenvedőket megkövetjük. Mindezek tudatában mutatjuk tehát fel a Gulág-jelenséget, annak áldozatait, elsősorban az ártatlanul elpusztultakat, civileket, gyermekeket, asszonyokat, és ezzel a tudattal hajtunk fejet valamennyi áldozat emléke előtt. Reménykedve, hogy ilyesmi sem fog soha többé megtörténni.
Tibori Szabó Zoltán
Szabadság (Kolozsvár)

2017. szeptember 23.

Kun Miklós Kolozsváron: előadás a Szovjetunió titkos történetéről
A Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola szervezésében kerül sor szeptember 28-án 17 órakor Kun Miklós Széchenyi díjas történészprofesszor előadására a Minerva Ház (Jókai/Napoca utca 16.) Cs. Gyimesi Éva termében.
Kun Miklós, A rejtélyes XX. század című ismeretterjesztő történelmi filmsorozatból is jól ismert Oroszország-kutató, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének vezetője. A nagyrészt ismeretlen levéltári anyagokra támaszkodó – publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a GULÁGRÓL szóló filmmel illusztrált –, A titkos szovjet történet című előadása három témát jár körül: a Gulág történetének kevésbé ismert részletei; magyar és román kiugrási delegációk Moszkvában; Rákosi Mátyás kapcsolata Molotovval és Sztálinnal.
Kun Miklós történész, habilitált egyetemi tanár 1946-ban született Kasinban (ma Oroszország) ahol családja száműzetésben élt, majd 1959-ben szüleivel Magyarországra költözött. 1969-ben a budapesti ELTE-en szerzett diplomát, ahol több mint negyven esztendeig tanított a Kelet Európa Történeti Tanszéken. Ösztöndíjas volt és dolgozott az Egyesült Államokban, Hollandiában, Csehszlovákiában, Szovjetunióban. Művei magyar mellett angol, orosz, görög, portugál és vietnámi nyelven láttak napvilágot. Könyvei közül hatot a neves budapesti Akadémiai Kiadó adta ki.
Főbb kutatási terrénuma az évek során: 19. századi orosz és lengyel szabadságmozgalmak, pánszlávizmus története, Mihail Bakunyin és a korai anarchista ideológia, „baloldali” szabadkőművesség a 19 században, Lev Trockij és Nyikolaj Buharin pályaképe, a bolsevizmus históriája az 1920/1930-as években, Jószif Sztálin pályafutásának ismeretlen epizódjai, az ukrajnai Holodomor, a Molotov—Ribbentrop paktum, az 1968-as „prágai tavasz”, újabban pedig a GULÁG és 1956 egy-egy fontos szegmensének feldolgozása történelmi távlatból.
Kun Miklós a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2002), az Ukrajna Szolgálatáért Érdemrend (2009), a Széchenyi-díj (2011) kitüntetettje. Szabadság (Kolozsvár)

2017. szeptember 25.

Háború, megtorlás, Gulág
Kun Miklós budapesti történészprofesszor előadása a Minerva-házban
A Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola szervezésében kerül sor szeptember 28-án 17 órakor Kun Miklós Széchenyi díjas történészprofesszor előadására a Minerva Ház (Jókai/Napoca utca 16.) Cs. Gyimesi Éva termében.
Kun Miklós, A rejtélyes XX. század című ismeretterjesztő történelmi filmsorozatból is jól ismert Oroszország-kutató, a Károli Gáspár Református Egyetem Kremlinológiai Intézetének vezetője. A nagyrészt ismeretlen levéltári anyagokra támaszkodó – publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a GULÁGRÓL szóló filmmel illusztrált –, A titkos szovjet történet című előadása három témát jár körül: a Gulág történetének kevésbé ismert részletei; magyar és román kiugrási delegációk Moszkvában; Rákosi Mátyás kapcsolata Molotovval és Sztálinnal.
Kun Miklós Széchenyi-díjas történész, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem habilitált professzora, a Szovjetunió és Oroszország történelmének nemzetközileg elismert szakértője és az a kremlinológus, akinek a véleményére a történettudomány művelői, államok döntéshozói és a széles közvélemény egyaránt odafigyelnek. Szeptember 28-án, csütörtökön, a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám, I. emelet) sorra kerülő, A titkos szovjet történet című előadása a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola összefogásával tavaly ősszel indított Gulág-jelenség programsorozatba illeszkedik, azt egészíti ki olyan, eddig nagyrészt ismeretlen és publikálatlan részletekkel, amelyek nem csupán a Gulág történetét egészítik ki, hanem Magyarországgal, Romániával, Erdéllyel és Kolozsvárral kapcsolatos történelmi ismereteinket is számottevően gazdagítják és árnyalják.
A Szabadság által tavaly ősszel a témában kiadott Gulág-jelenség című mellékletből és a lapunk internet-oldalán azóta is folyamatosan gazdagodó, ma már több ezer oldalt kitevő tudományos tanulmánykorpusz révén a jelenségkomplexumból már ez idáig is egész sor olyan részletkérdést sikerült körbejárnunk, amelyek a Gulág történetét korábban nem ismert vagy kevésbé feldolgozott oldalairól vizsgálják. Orosz levéltárakban folytatott saját kutatásaira alapozottan, Kun professzor mostani előadása azonban jelentős mértékben kitágítja az eddig górcső alá vett tematikát, és ezáltal a kérdéskör jóval szélesebb kontextualizálásához járul hozzá.
Olyan részletek kerülnek terítékre csütörtökön, amelyek a magyar és a román kiugrási delegációk moszkvai tárgyalásainak hátterére, az Erdéllyel kapcsolatos szovjet döntések valós okaira, a Rákosi Mátyásnak Molotovval és Sztálinnal fenntartott titkos kapcsolatára, a magyarok Gulágra hurcolásának összetett körülményeire, az úgynevezett „uránium Gulág” létrehozására, végeredményben pedig a magyar kisebbség, a magyar Gulág- és GUPVI-foglyok tragédiájára, továbbá a tömeggyilkosságok felelőseinek kilétére világítanak rá.
Az előadó mondanivalóját a legújabb moszkvai levéltári kutatásai során meglelt publikálatlan dokumentumokkal, fotókkal és a Gulágról című dokumentumfilmből vetített részletekkel illusztrálja. Választ kaphatunk például olyan kérdésekre is, hogy miképpen látták a szovjet megszállók Erdélyt, városait, népeit, ezek viszonyát egymáshoz, hogy miért kérte a háború után sok erdélyi magyar Erdélynek a Szovjetunióhoz történő csatolását, miket jelentett a kolozsvári szovjet konzul Moszkvába, miért szorgalmaztak a magyar kommunisták Erdély ügyében magyar–román pártközi egyeztetést, hogyan utasította rendre Sztálin Gheorghiu-Dejt a nemzetiségi kérdés kezelése tekintetében, és miért volt elege az erdélyi románságnak Bukarest basáskodásából.
Tény, hogy a történészek számára, a Szovjetunió elleni háborúban a magyar haderő szerepe és viselkedése a megszállt területeken mindmáig vitatémát képez. Megkerülhetetlen tehát ebben az összefüggésben is az a kérdés, hogy a háború utáni szovjet megtorlás milyen mértékben volt a magyar fél által elkövetett atrocitások következménye, hogy az miért terjedt ki végül a civil lakosságra is, és hogy miért nem terjedt ki a szovjetek ellen szintén harcoló román nemzetiségű lakosságra. Mindezekre olyan nagytudású történésztől kaphatnak választ, aki a Szovjetunióban született ugyan, és csak tizenhárom éves korában került Magyarországra, ám aki anyanyelvi szinten beszéli az orosz nyelvet, rengeteget kutatott az orosz levéltárakban, s akit egyben eltéphetetlen családi kötelékek fűznek Erdélyhez – Kolozsvárhoz, a Szilágysághoz, Nagyenyedhez.
Valamennyi érdeklődőt szeretettel várunk tehát, de a fiatalok figyelmét külön is felhívnám ennek az előadásnak a fontosságára. Mert csak az tud megfelelőképpen eligazodni az életben, az képes biztonságos jövőt építeni a maga és a népe számára, aki ismeri és részleteiben megérti a múltat, annak mindenkor felemelő, de elképesztően lesújtó részleteivel együtt.
Külön felhívnám tisztelt olvasóink figyelmét arra, hogy a szóban forgó internetes összeállításunk éppen a napokban gazdagodott több érdekes anyaggal, amelyeket legkönnyebben a honlapunk felső bal oldalán látható „Kárpátalja” címke által érhetnek el. Közöttük megtalálják a Boga Alajos ordinárius letartóztatása után a gyulafehérvári egyházmegye vezetését átvevő, majd szintén letartóztatott és a kommunista börtönökben mártírhalált halt Sándor Imre titkos ordinárius, korábbi észak-erdélyi püspöki helynök tragikus sorsát ismertető tanulmányt és dokumentumokat, a kárpátaljai magyarok és németek tömeges elhurcolásásáról szóló, dokumentumokra és túlélőkkel folytatott interjúkra alapozott történelmi tanulmányt, továbbá id. Berkó Pál hadtápos magyar honvéd 1939 és 1941 között Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben és Ukrajnában készült 194 eredeti fényképfelvételét. Ez alkalommal a tavasszal közölt Boga-tanulmányt a titkos ordinárius kálváriájára és halálára vonatkozó dokumentumokkal is kiegészítettük.
Tibori Szabó Zotán / Szabadság (Kolozsvár)

2017. szeptember 29.

A titkos szovjet történet
Rendkívül nagy érdeklődés övezte a neves Oroszország-kutató, Kun Miklós tegnap délutáni kolozsvári előadását, ugyanis szinte zsúfolásig megtelt a Minerva Művelődési Egyesület terme. A Minerva-egyesület és a szegedi Gál Ferenc Főiskola szervezésében létrejött esemény réstvevőit házigazdaként Tibori Szabó Zoltán köszöntötte, kiemelve: a mostani előadás szervesen kapcsolódik ahhoz a tavaly indított nagyobb projekthez, amelynek nyomán a Szabadság napilap Gulág-jelenség címen külön mellékletet adott ki, és ami több ezer oldalt kitevő, honlapunkon közzé tett anyaggal bővült. Az Oroszországban született, de erdélyi, kolozsvári gyökerekkel rendelkező Széchenyi-díjas történészprofesszor saját kutatásai alapján sok érdekességet, újdonságot tárt fel a hallgatóságnak a Szovjetunió titkos történetéről, a sztálini rendszer működéséről, a Gulág szörnyűséges világáról, az események romániai, erdélyi vonatkozásairól. (P. A. M.)
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-14




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék