udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 31 találat lapozás: 1-30 | 31-31

Névmutató: Gáll Sándor

1994. március 7.

Gazda Árpád emlékeztetőül közölte az erdélyi katolikus egyházmegye 20 vezető papi személyiségének memorandumát, melyet Jakab Antal erdélyi püspöknek címeztek. A beadványban felsorolták a problémákat és a memorandumot 1988. aug. 29-re, Grósz Károly miniszterelnök és Ceausescu aradi találkozójának napjára keltezték. A memorandumot öt évvel ezelőtt, 1989. márc. 5-én a Kossuth Rádió - akkor Győry Béla által szerkesztett - Vasárnapi Újság című adásában Sinkovits Imre olvasta fel. A beadvány kilenc pontban foglalta össze a sérelmeket, az orvoslásra váró problémákat. A hívek között nagy a megdöbbenés, az elkeseredés több olyan hatósági intézkedés miatt, amelyek a vallást és annak akadálytalan gyakorlását érintik. A papság nem maradhat néma a hívek aggodalmával szemben. Katasztrofálisnak tartják a papi utánpótlásnál a felvételi keretszám korlátozását minden jogalap nélkül. A városokban a régi templomok a hívek befogadására elégtelenek, új templomok építését nem engedélyezik. A Biblia teljes terjedelmében a háború óta egyszer sem jutott a hívek kezébe. Ha az Újszövetség, imakönyv nagy ritkán, korlátozott számban megjelenik, a szükségletnek csak csekély töredékét elégíti ki. Más vallásos könyv, folyóirat kiadására az egyház kísérletet sem tehet. A legifjabb nemzedék számos tagja nem tanulhat anyanyelvén, mert egyre osztályban folyik anyanyelvi oktatás. Az egyetemek végzettjeit szülőföldjüktől távol eső vidékekre helyezik, legutóbb hasonló sorsra jutottak a közép- és szakiskolát végzett fiatalok is. A tudományos, művészeti és közéleti pályákon hátrányos megkülönböztetéssel kell számolnia annak, aki vallását gyakorolja. A memorandum aláírói: Bakos Sándor, Bartalis Árpád, Borbély Gábor, Csató Béla, Csintalan László, Csenkey Ágoston, Csiszér Albert, Czirják Árpád, Gál Alajos, Gáll Sándor, Gere Béla, Hajdó István, Horváth Antal, Jakab Gábor, Kovács Sándor, Lestyán Ferenc, Mihály Imre, Nagy Imre, Nutz Ottó, Orbán László. /Gazda Árpád: ?89 kezdetei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./

2002. augusztus 15.

Nagyszeben református magyar közössége közel fél éve kinevezett lelkipásztora nélkül vergődik. Előző lelkipásztora családjával együtt Amerikába távozott szerencsét próbálni. Eltávozása után, ideiglenesen egy fiatal lelkipásztort, Gáll Sándort nevezték ki Nagyszebenbe, akit megszerettek és a gyülekezet szerette volna a véglegesítését elérni. A református kánonjog szerint azonban a minősített egyházközségbe (mint amelyen Nagyszeben is) csak az a lelkipásztor foglalhat el széket, aki előzőleg máshol már szolgált. Az új fiatal papnak ezért mennie kellett, a lelkészt a közösség akarata ellenére elhelyezték Lupényba. Nagyszeben véglegesített lelkipásztor maradt. Végül az egyház vezetősége közölte Gáll Sándorral, hogy elfoglalhatja a nagyszebeni lelkipásztori székét. Ő azonban büszkesége miatt nem fogadta el a lehetőséget. Az újságíró szerint ajánlatos lenne az egyházi törvényt úgy megváltoztatni, hogy a lelkipásztort a gyülekezet választja meg, tekintet nélkül szolgálati éveire, a püspökség utólagos (formális) beleegyezésével. /Kalmár Zoltán: Egyházi ügy, amely magyar is... = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./

2003. július 14.

Papp Géza erdélyi református püspök, számos vendéglelkész és közéleti személyiség körében ünnepelte júl. 13-án Lupény református templomának 90 esztendős fennállását és Gáll Sándor lelkipásztor hivatalos beiktatását a lupényi református gyülekezet. Ez a templom az elmúlt évtizedekben végvár szerepét töltötte be az Erdélyi Református Egyház és magyar közösségünk életében. Ma számában megfogyatkozva, de annál nagyobb hittel küzdenek templomukért, a megmaradásért a lupényiak. Minden jel arra mutat, hogy frissen beiktatott fiatal lelkészükben igazi pásztorra találtak. /Gáspár-Barra Réka: Kettős ünnep Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./

2005. december 7.

Amíg Déván és Petrozsényban a Téglás Gábor Társaságnak, illetve Böjte atyának köszönhetően a magyar oktatási intézmények újraélednek, addig a Zsil-völgye nyugati felében nagyfokú leépülés tapasztalható. Lupény és Vulkán pedagógusainak össze kellene fogniuk egy közös oktatási központ létrehozása érdekében. A legutóbbi lupényi megbeszélésen felmerült a két iskola összevonásának kérdése, a vulkáni gyerekek ingáztatása. A lupényi református templom udvarán állomásozó mikrobusz ezt biztosítaná. Bakó Ferenc vulkáni plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy a vulkániak nem szándékoznak önként lemondani a magyar tagozatról, mert amit egyszer önként feladtak, azt már nem lehet soha visszaépíteni. A feladat szerinte az lenne, hogy térképezzék fel azokat a negyedeket, ahol egyházilag nem nyilvántartott, nem megkeresztelt gyerekek léteznek, ezek beíratásával enyhíteni lehetne a létszámproblémán. Tudomása szerint a vulkáni szülők inkább átadnák gyermekeiket román tagozatra, mintsem az öt kilométeres, Lupényba történő ingázásnak tegyék ki őket. Bodó József, a Lupényi 1-es Iskola aligazgatója hangsúlyozta: az ideális az lenne, ha mindkét iskola megmaradhatna. Gáll Sándor lupényi református lelkész rámutatott: a gyerekeknek minőségi oktatásban kell részesülniük, ezt viszont csökkent létszámú osztályokkal nehéz elérni. /Farkas Éva: Zsil-völgyi magyar oktatás gondjai. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 7./

2005. december 9.

Idén is folytatódott a temesvári egyházmegye római katolikus templomainak és egyházi épületeinek felújítása. 2002 óta évente átlagosan tíz-tizenkét templom és egyházi épület tatarozására kerül sor. Idén Temes megyében Perjámos, Buziásfürdő, Temesillésd, Detta, Gátalja, Gyertyámos, Gizellafalva, Alsósztamora és Ótelek egyházközségében folyt a munka, Arad megyében a cseraljai és a lippai templom, valamint a pankotai plébánia épülete szorult felújításra, kibővítésre, míg a hegyvidéki főesperességben a krassóvári, a mehádiai és a resicabányai Havas Boldogasszony templom tatarozását kezdték el. Temesváron az Auróra utcai Marienheim ifjúsági ház, a mehalai (ferencvárosi) plébániaépület és a piarista rendház javítását végzik, továbbá a székesegyház épületén és környékén akad még tennivaló. Böcskei László általános helynök elmondta, hogy a temesvári egyházmegye templomainak és egyházi épületeinek megőrzése a püspökség egyik célkitűzése, a felújításhoz szükséges pénz előteremtése viszont sokszor nehézségekbe ütközik. Az egyházmegyében 72 plébániai hivatal működik, a templommal, imaházzal vagy kápolnával rendelkező egyházközségek száma eléri a 350-et. Az anyagi forrás: a helyi alap, az egyházmegyei központi alap és az egyéb forrás. A helyi forrásokból befolyt pénzösszegre akkor számíthatnak, ha az illető egyházközség jelentős katolikus közösséggel rendelkezik. Ellenkező esetben a felújítást a központi alapból kell támogatni. Az egyéb forrást a hajdan erős német közösségek külföldre települt híveinek támogatása jelenti, továbbá egyes külföldi segélyszervezetek segítsége. Az anyaországi Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokért felelős államtitkársága részéről rendszeresen juttatott anyagi segítségnyújtással az elmúlt esztendőkben a tornyai, a temesfüvesi és az óteleki templomot javították, idén a pécskai templom tetőszerkezetét sikerül felújítani. A román állam részéről helyi szintű támogatás, amikor az illető település önkormányzata, polgármesteri hivatala utal ki bizonyos összeget. A Művelődési és Vallásügyi Minisztérium a különböző hosszú távú terveket támogatja. Azonban a kiutalt támogatás sohasem érkezik egy összegben. Alkalmanként két, három vagy öt százalékát folyósítják, tehát gyakorlatilag lehetetlen komolyabb munkálatba belefogni. Borossebes környékén a katolikusok legfőbb gondja a hívek számának rohamos csökkenése. A Temesvári Református Egyházmegyéből egyetlen templom sem szerepel az állami támogatásra jóváhagyottak listáján – közölte Fazakas Csaba lugosi esperes. A magyarországi közalapítványok csepegtetik a 100-200 ezer forintos támogatásokat. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület ennél szerencsésebb volt, mert komoly összeget kapott a közelmúltban az állami támogatásból. A támogatás négy aradi település református templomait érinti: Angyalkút 120, Lippa 40, Kispereg 200, Arad-Gáj pedig 150 millió régi lejt kap a legsürgősebb munkálatokra. Hunyad megyében Lozsád, Őraljaboldogfalva, Szászváros a református egyház sürgősségi sorrendje a felújításoknál, ismertette a helyzetet Gáll Sándor esperes. Lozsádon a körülbelül 100 fős helyi gyülekezet nem tudja állni a 800 millió lejre becsült összeget. Őraljaboldogfalván már csak 15 református él. A tizenharmadik századból származó őraljaboldogfalvi református templom Erdély egyik legjelentősebb történelmi műemléke, melynek felújításánál remélhetőleg a romániai, magyarországi és talán egyéb kulturális alapok támogatására is lehet majd számítani. Szászvároson inkább külső javításokat kellene végezni. Hasonló gondokkal szembesül a római katolikus egyház: a néhány fős szórvány településeken a templomok helyzete távolról sem fényes. Marosillyén, vagy a közelben lévő Dobrán alig élnek katolikus magyarok. Válságos állapotban van a nagyági templom. Az egykor 3000 lelket is meghaladó Nagyág, a többnemzetiségű bányászváros manapság falunak számít, s csupán 200 lakosa maradt, töredékrészben magyarok. A szomszédos Csertésen is Hondolon sem különb a helyzet. Kisbányán (Boicán) a katolikus templom felújítására eddig semmilyen támogatást sem kaptak, mondta András József brádi plébános. Szapáryfalván 232 lelkes a református gyülekezet, sürgősen a renoválni kellene a templomot. A legsürgősebben a tetőt és az esővízcsatornát kellene kicserélni, akkor kiszáradnának a falak, s csak azután kezdhetnének neki a tatarozásnak. Szapáry György, a 19. századi telepesfalu alapítójának dédunokája, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke kétszázezer forintos magánadománnyal támogatja a templom felújítását. Templomépítés is folyik. Temesváron az Új Ezredév templom Makovecz Imre tervei alapján épül. Gazda István parókus lelkész szerint, ha elkészül, ez lesz Temesvár első református temploma, ugyanis a Belvárosi Református Egyházközségé tulajdonképpen nem templom, egy bérpalotában működik. A Temesvár-Újkissodai Egyházközség is építkezésbe fogott 2003 novemberében, a támogatás csurran-cseppen. Az aradi reformátusok október 29-én, Tőkés László püspök jelenlétében avathatták fel a gáji templomot, amelynek felépítése elképzelhetetlen lett volna a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a hívek, a külföldi támogatók áldozatos tevékenysége nélkül. A Temes megyei unitáriusoknak nem volt templomuk, lévén hogy ők a szórványok szórványát jelentik – ahogy Szász Enikő társgondnok fogalmazott. Az unitáriusokat az evangélikus-lutheránus egyház fogadta be, hosszú ideje ott tart istentiszteleteket Pap Gy. László nagyváradi lelkész. A Temes megyei ugyanis a váradi leányegyházközsége. /Chirmiciu András, Irházi János, Pataky Lehel Zsolt, Sipos Enikő: Épülő és omladozó templomok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 9./

2006. április 3.

Április 1-jén Gáll Sándor Gyulakuta község polgármesterének köszöntő beszédével kezdődött a kelementelki Simén-kúriában az Erdélyi kastélykert-művészet elnevezésű kerttörténeti bemutató. A budapesti Corvinus Egyetem csoportja egy évvel ezelőtt járt Gyulakután, hogy a környéken levő kastélyok, udvarházak kertjeinek állapotát felmérjék. Akkor Gáll Sándor felkérte dr. Fekete Albert egyetemi adjunktust és Gecséné Tar Imola egyetemi tanársegédet, hogy készítsenek egy ötlettervet a kelementelki Simén-kúria előterének parkosítására. Az előadók felvázolták az erdélyi kastélykert-felmérések szükségességét és jelentőségét a magyar kultúrtörténetben. Gecséné Tar Imola kiemelte a marosvécsi kastély tölgyfaligetét, a szurdoki Jósika-kastélyt és a bonchidai Bánffy-kastélyt. Csortán Ilona, Maros megye főépítésze elmondta, hogy habár történt megelőző védelem, de tájépítészeti szempontból nincs védve egy műemlék sem. /Ferencz Melánia: Erdélyi kastélykert-művészet. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 3./

2007. április 30.

A Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) országos találkozót tartott Sepsiszentgyörgyön emlékmű avatásával, kiállítással, játékokkal, a cserkészek védőszentjének, Szent Györgynek ünnepén. Szabó Lajos plébános felidézte a cserkészet történetét. Száz esztendővel ezelőtt az alapító, lord Robert Baden-Powell nem is gondolta, milyen sikeres ifjúsági mozgalom alapjait teszi le. Baden-Powell a Bibliára alapozva alkotta meg a cserkészet ma is érvényes tíz törvényét Alig két évvel az alapítás után Magyarországon is megjelent a cserkészet ,,emberebb embert, magyarabb magyart” jelszóval. Az erdélyi cserkészmozgalom éltetője, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, Gáll Sándor a világ legnépesebb ifjúsági mozgalmának nevezte a cserkészetet, 150 országban húszmillió tagja van, 250 millióra tehető azok száma, akik cserkészek voltak, vagy ma is azok. /Farkas Réka: Istent, embert és hazát szolgálni (Országos cserkésztalálkozó emlékműavatással). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 30./

2007. május 15.

Lupény református templomában az anyák napjának ünnepségen a Zsil-völgyi szórványmagyarság sorsáról is szó volt. A végvárakban az anyanyelvet úgy kell megvédeni, ahogy az édesanya védi gyermekeit. Bármilyen nehézségek közepette ki kell állni mellette, soha sem szabad feladni, fogalmazta meg üzenetét Gáll Sándor lelkész. Az egyház és iskola együtt dolgoznak a szórványmagyarság és az anyanyelv megőrzéséért. Dézsi Attila lupényi eredetű alprefektus elmondta, új magyar óvoda építése szerepel a tervek között, megvalósításként pedig a szomszédos Vulkán általános iskolája Lupényba való átköltözését említette. A tanügyminiszterrel folytatott tárgyalások nyomán ingyenes ingázást sikerült biztosítani a vulkáni gyerekeknek. /(Ch. A.): Az anya(nyelv) és (szórvány)gyereke. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 15./

2008. március 6.

A gyulakutai RMDSZ-es polgármester állítólagos túlkapásait megelégelve tíz községbeli magyar polgár megalapította a hét végén a Nagy-Románia Párt (PRM) helyi fiókszervezetét. A kizárólag magyarok által Gyulakután létrehozott fiókszervezet elnökévé Kolcsár József kelementelki lakost választották. Gáll Sándor polgármester a Krónikától értesült arról, hogy a Nagy-Románia Párt fiókszervezetet hozott létre a községben. A nyilatkozatokra reagálva leszögezte, fölöslegesnek tartja, hogy a személye ellen irányuló vádakat kommentálja. Gáll ugyanakkor elmondta, ismeri Kolcsár Józsefet, aki szerinte „egy helyi agitátor”, aki számtalan alkalommal kritizálta már a gyulakutai önkormányzat tevékenységét. „Egyáltalán nem csodálkozom, hogy ez a bizonyos Kolcsár úr szervezte meg a Nagy-Románia Párt helyi szervezetét. Ahogy őt ismerem, tökéletesen beleillik a szervezetről alkotott általános képbe” – tette hozzá. /Gyergyai Csaba: Vadim-párti magyarok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 6./

2008. május 20.

Eredetileg Molot, a liberális aradi tanácselnök azt ígérte a magyarság képviselőinek, hogy az egyházak támogatására elkülönített összegnek a 7,2%-át juttatják a történelmi magyar egyházaknak – állította Gáll Sándor református esperes. Természetesen ezt meg kellett pályázni, ami meg is történt. 8 református, 2 római katolikus és egy unitárius egyházközség adott be pályázatot, 100 ezer új lejt igényelve, az egyezség értelmében. Ennek az összegnek azonban csak a felét ítélték a magyar egyházaknak, összesen 47 000 lejt, ami eltörpül a többségieknek kiosztott pénzek mellett. Ez csúfosan alacsony összeg, de mégis valami, Gáll Sándor elment a tanácshoz, hogy megkösse a szerződést. Akkor kiderült, hogy pályázataik szinte felbontatlanul hevernek az elutasított pályázatok között. Azt azonban nem mulasztották tudtára adni az esperesnek, hogy ez az aprópénz is csak akkor jár az egyháznak, ha a magyar közösségek megfelelően szavaznak. Szóban elmondták az egyházi képviselőnek, ne is álmodjon arról, hogy a megítélt összeget átutalják a számlájára. Végeztesse el a munkát és majd a kifizetetlen számlával jelenjen meg a tanácsnál. Azt fogják törleszteni. /Gáspár-Barra Réka: Mircea Molot kampánycélra használja a megyei tanács pénzét. Csúfot űzött a magyar egyházakból. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./

2009. július 3.

Az Erdélyi Református Egyházkerület idei közgyűlését a vajdahunyadi vár Bethlen-szárnyában tartották. A hunyadi egyházmegye első alkalommal adott helyet ilyen jelentős egyházi rendezvénynek. A közgyűlés első napiján 15 ifjú lelkipásztort szenteltek fel a 400 éves vajdahunyadi református templomban. Gáll Sándor Hunyad megyei esperes köszöntőjében elmondta, nagy örömére szolgál, hogy a legkisebb lélekszámú egyházmegyeként megszervezhették a közgyűlést, amely jó alkalom arra, hogy a máshonnan érkezett lelkipásztorok is megértsék, miért fontos a szórványban a magyarul már nem beszélő híveket is megszólítani. Pap Géza püspöki jelentésében a múlttal való szembenézésre hívta fel a figyelmet. A kommunista időkben tudták, hogy vannak köztük besúgók. Miért vártunk húsz évet a számonkéréssel? – tette fel a kérdést a püspök. „Ha valaki elbukott, az még nem megbocsáthatatlan bűn” – mondta Pap Géza. Hozzátette, a református egyház egyetlen megoldást tud erre, a bűnbocsánatot, amely azonban bocsánatkérést feltételez. A bűn elkövetőinek pedig vállalniuk kell tetteik következményét, többek között le kell mondaniuk tisztségeikről, közölte a püspök. /Református közgyűlés a Hunyadiak várában. = Krónika (Kolozsvár), júl. 3./

2009. december 15.

Hétvégén a kosztesdi ifjúsági táborban szervezte meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), a tagszervezeteinek szóló, pályázatíró és projektmenedzsment képzéssorozatának harmadik részét, melyre kimondottan szórványbeli, Arad, Hunyad, Szeben és Fehér megyei fiatalok voltak hivatalosak. A rendezvényen hat tagszervezet képviseltette magát e térségből, többek közt a házigazda szerepét is betöltő Hunyad Megyei Ifjúsági Tanács (HUMMIT). A rendezvényen a PONT csoport három előadója: Farkas András, Gáll Sándor és Kádár Magor, a BBTE kommunikációs karának vezetője tartott intenzív képzést a pályázatírás, projektmenedzsment, rendezvényszervezés, valamint szervezetépítés terén. – A képzéssorozat első két része novemberben volt Székelyudvarhelyen, illetve Szilgyácsehben, összesen 16 megye magyar ifjúsági szervezetének bevonásával. /Gáspár-Barra Réka: Képzéshétvége szórványbeli ifjúsági szervezeteknek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./

2011. május 21.

Magyar állandó konferencia és lakossági fórum
A Téglás Gábor Iskola aulájában ülésezett a Hunyad megyei magyar állandó konferencia, melynek célja az RMDSZ és az egyházak, iskolák és civilszervezetek, egyenlõ partnerek közötti együttmûködés, amely állandó jellegû kell legyen, szögezte le Winkler Gyula, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke az egész megyébõl összegyûlt magyaroknak.
Az RMDSZ hamarosan széleskörû konzultációt indít Hunyad megyében is, melynek célja 4000 magyar felkeresése, véleményének kikérése kérdõívek révén. A közvélemény-kutatás aktuális másfél év nehéz kormányzati szerep után, egy évvel a következõ választások elõtt. Ezért fontos megtudni, mit is akar tulajdonképpen a magyarság, milyen célkitûzéseit kell képviselnie a politikumnak, hangsúlyozta Dezméri István, a megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke. ?szinte válaszokra kíváncsiak, ezért a konzultáció során a kérdezõbiztosoknak tilos befolyásolni a válaszokat.
Az együttmûködés elmélyítése céljából a megyei küldöttek tanácsába az egyházak részérõl Gáll Sándor lupényi lelkipásztort, a református egyházmegye esperesét, valamint Marthy Attila lupényi plébánost választották be a Dézsi Attila prefektus által levezetett gyûlésen. A pedagógusok részérõl pedig Kocsis Attilát, a dévai Téglás Gábor iskola igazgatóját. Babos Aranka, a vajdahunyadi RMDSZ elnöke a Hunyad megyei magyar napok hamarosan kezdõdõ rendezvénysorozat gazdag programját ismertette, Máté Márta megyei fõtanfelügyelõ-helyettes pedig az új oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó kitételeit ismertette.
Vajdahunyadi kettõs paradoxon
Még be se fejezõdött a dévai konzultáció, amikor az egybegyûltek egy része a szomszédos Vajdahunyadra vonult, ahol a helyi magyar házban lakossági fórumra került sor. Melyen nem egészen 30 ember vett részt, viszont sokkal tartalmasabb, színvonalasabb volt, mint a két héttel korábbi hasonló dévai rendezvény. Míg Déván az egyéni problémák kerültek elõtérbe, Vajdahunyadon valóban közösségi problémákról esett szó.
Pontosabban a csángótelepiek az RMDSZ torkának estek. Jogosan, ismerte el Winkler Gyula, hiszen 21 éve megoldatlan a probléma. Amint a Nyugati Jelen többször is beszámolt róla, a kohászváros nagyrészt magyarlakta negyedében több ócskavasgyûjtõ központ, illetve használtpapír- gyûjtõközpont mûködik, noha elvileg lakónegyedrõl van szó. A nehéz kamionok állandó forgalma, a por és a zaj elviselhetetlenné teszi a szerencsétlen magyarok életét immár évek óta. Hol vannak az emberi jogok, kérdezte emelt hangon Illés Erzsébet csángótelepi lakos. A helyi RMDSZ és a prefektus tavaly márciusban megoldást ígértek, több mint egy év alatt azonban a helyzet nem javult, szögezte le Lovász János, a csángótelepiek ügyvivõje. 21 éve szinte minden intézménynél kopogtattak, számtalanszor voltak a polgármesternél, a helyi tanács ülésein, megoldás mégsem született. Mire való az RMDSZ, mert hiába van környezetvédelmi miniszterünk, EP-képviselõnk, prefektusunk, helyi tanácsosaink, sokáig országos RMDSZ ügyvezetõ elnökünk, ha a súlyos probléma nem oldódik meg. Hogyan fordulhatnak ezután a csángótelepiek bizalmáért, akik eddig mindig a tulipánosok mellett álltak, kérdezte Bíró Margit helyi lakos.
A vajdahunyadi Csángótelep tarthatatlan helyzete nemcsak a kohászváros magyarságának, hanem az egész Hunyad megyei magyarság legsúlyosabb problémája. Vérzõ seb, mely megfertõzheti a magyarság összetartását és bizalmát.
Mert a Csángótelep problémája paradoxon, méghozzá kettõs. Egyrészt két helyi tanácsossal az RMDSZ Vajdahunyadon legerõsebb a megyében. Déván csak egy tanácsosa van, a többi településen pedig egy sem. Mégis a kohászváros magyarságának élete a legkeserûbb. A másik paradoxon az, hogy a csángótelepiek türelme éppen akkor fogyott el, amikor a dolgok megmozdultak.
Dézsi Attila szorgalmazására tavaly márciusban a következõ megoldás körvonalazódott: az ominózus cégek, melyek korábban nemcsak a csángótelepiekkel, hanem a hatóságokkal is lekezelõen bántak, saját költségükön építik meg a kerülõutat, mely mentesíti a Csángótelepet a teherforgalomtól. A földterület azonban, melyen a kerülõút kellene épüljön, nem a vajdahunyadi önkormányzaté, hanem a vasúté. Elõbbi feladata lett volna a CFR-rel való egyeztetés, azonban a városvezetés nem tette meg. A prefektúra közbenjárására a CFR beleegyezett az út építésébe, sõt, a telekkönyvi bejegyzést is elvégezte, ami 2800 lejbe került, s amit szintén a vajdahunyadi önkormányzatnak kellett volna kifizetnie. Nem fizette ki, s Dézsi Attila nyomására végül a topográfiai felmérés költségét az ócskavas cégek fizették. A Temesvári Regionális Vasúti Központ elkészítette a szükséges okmányokat, a vajdahunyadi önkormányzat képviselõi azonban csak Babos Aranka helyi RMDSZ elnök és Dézsi Attila többszöri szorgalmazására vették át, hosszas késéssel. Jelenleg a kerülõút építési engedélyét kell kiadni, tanácsi határozatot elfogadni, illetve a beiktatni az utat a városrendészeti tervbe. Ezt sem tették meg, szögezte le Dézsi Attila és Babos Aranka a felbõszült csángótelepieknek. Györfi Jenõ helyi tanácsos viszont hallgatott, holott az ügy sürgetése éppenséggel a helyi tanácsosok feladata lenne. Csakhogy amikor a tanácsnál kilincseltek, Györfi nem is készült fel az ügyrõl, hangsúlyozták a felbõszült csángótelepiek. Az ügy elmozdult, Dézsi és Babos kimozdították a holtpontról, sõt ennek során a vajdahunyadi önkormányzat munkáját is elvégezték. Ez még nem bizonyult elegendõnek, a városvezetés és az RMDSZ-es tanácsosok hozzájárulása is szükséges.
Jóllehet a csángótelepiek célkeresztjébe éppen az a Babos Aranka és fõleg Dézsi Attila került, akik kimozdították az ügyet a holtpontról, Winkler Gyula kénytelen volt elismerni, hogy vonalat húzva, az RMDSZ nem volt képes megoldani az ügyet. Számos más eredményt ért el - az iskolai magyar tagozat fellendítése, finanszírozása, a magyar ház kibõvítése, a magyar nyelvû helységnévtábla - amelyek veszélybe kerülhetnek, ha a magyarság elpártol az RMDSZ-tõl, ahogy a csángótelepiek kilátásba helyezték. ?sszefogás nélkül a kilencvenes évek elejére jellemzõ nehézségek bármikor visszatérhetnek, helyettünk senki sem vállalja fel a magyarság ügyét, dolgainkat egyszerûen nem bízhatjuk másokra. Illúzió lenne azt remélni, hogy bármely román párt szívén viselné a vajdahunyadi és általában Hunyad megyei magyarság gondjait, megoldást keresne rájuk. ?ppen ellenkezõleg, válság esetén mindig a magyarok lennének az elsõ számú áldozatok, akár állami leépítéseknél is, s az oktatás helyzete aligha javulna.
A hamarosan beinduló konzultáció célja ugyanis éppen a szórványmagyarság gondjainak feltérképezése és közös megoldás kidolgozása.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

2011. október 2.

Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Hétvégén Lupény megerősítette pozícióját, mint a Zsil völgye magyar fővárosa. Jóllehet a közeli Petrozsényban több magyar él, Lupényban sokkal jelentősebb magyar élet zajlik, jóval több a magyar rendezvény. Benedekfi Dávid helyi RMDSZ-elnök és csapata ügyesen összefogja a helyi közösséget, sőt, a lupényiak rendezvényei a bányavidék többi településének magyarságát is megmozgatják, szemben a passzív Petrozsénnyal.
Hétvégén sem volt különb a helyzet, a Zsil-völgyi magyar kulturális napok Lupényban zajlottak, melyen a helyieken kívül a környező települések magyarsága is részt vett.
A gazdag rendezvénysorozat Balázs Csaba fotókiállításával kezdődött pénteken, melyen a helyi fiatalember a bányavidéken és külföldön készített arcképeit tekinthették meg a szakszervezeti klubban. Este a lupényi és a bányavidék többi városából érkezett magyarság nagyszerűen szórakozott a szüreti bálon.
A rendezvénysorozat fénypontja mégis a szombati nap volt, amikor a bányavidék magyarsága bemutatkozott Erdélynek. Pontosabban a Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Brassóból és Nagyenyedről érkezett vendégeknek. A Szabó Csaba kolozsvári újságíró által indított szórványtengelyek mozgalom 21. szórványkonferenciájára ugyanis a lupényi szakszervezetek házának dísztermében került sor. A magyarok által „bőven és hangosan meglakott” bányászrégió megmaradt magyarságának problémáit térképezték fel demográfiai, oktatási, kulturális és gazdasági szempontból, illetve tapasztalatot cseréltek a többi dél-erdélyi szórványvidékkel.
Magyarok a Zsil völgyében
A hatvanas-hetvenes években a vulkáni és lupényi iskolákban még 4 párhuzamos magyar osztály volt, manapság viszont az elemi oktatás összevont osztályokkal működik, pedig 2007-től a vulkáni diákok Lupényban tanulnak, ismertette a szomorú helyzetet Kasza Mária, a lupényi iskola igazgatója. Így sikerült csak megmenteni az általános szintet, külön-külön mindkét helyen veszélybe került volna, mondta Illés Katalin, a vulkáni iskola aligazgatója. Petrozsényban sokkal jobb a helyzet, de az Böjte Csaba atya Szent Ferenc Alapítványának köszönhető.
A bányavidéken folyamatosan csökken a magyarság száma, a gyülekezetek kiöregednek, szemléltették a helyzetet Gáll Sándor református és Marthy Attila római katolikus lelkészek.
A bányavidékiek igen visszafogottan fogadták a kolozsvári Szabó Csaba és a marosvásárhelyi Ötvös József református lelkész-egyházi újságíró derűlátó kilátásait az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről. Szerintük megszűnt a magyarság demográfiai hullámvölgye, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredán ugyanis a fiatal értelmiségi magyar családokban erősen elterjedt az utóbbi években a harmadik, sőt, negyedik gyermek vállalása, Marosvásárhelyen több a keresztelő, mint a temetés, legalábbis Ötvös József szerint.
Bárcsak hasonló tendencia uralkodna a bányavidéki magyarságnál is! Jelenleg a legfontosabb kihívás a közeledő népszámlálás, melyen minden magyarnask fel kell vállalnia magyarságát, hiszen a mostani számoktól függ a magyar oktatás, anyagi támogatása, társadalmi súlya országos szinten, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. Aki szerint az agyonhangoztatott templom és iskola mellet az érdekképviselet a magyarság harmadik tartópillére, hiszen ez karolja fel döntéshozói szinten előbbiek ügyét.
A Zsil-völgy magyarságának helyzete elválaszthatatlan a bányavidék gazdasági helyzetétől. A szocializmus éveiben, a kőszénbányászat fellendülése idején, a magyarság száma gyorsan növekedett, a „fekete arany” hanyatlása a magyarság hanyatlását is eredményezte. Éppen ezért fontos a gazdasági alap, melynek fejlesztési elképzeléseit Dézsi Attila mutatta be az egybegyűlteknek. Lupényi származásúként Hunyad megye prefektusa komoly lépéseket tett a bányavidék kormányszintű felkarolása érdekében.
„Noha kevesen vagyunk, s számunk csökken, a Zsil-völgyi magyarság mindig is értékes embereket adott”, hangsúlyozta Benedekfi Dávid főszervező. A széles körben elismert, románok által is nagyra tartott prefektus a legjobb példa erre.
Éppen ezért zavaró, hogy sokan a Zsil völgyét csak a bányászjárásokkal társítják, az ottani magyar életről, magyar kultúráról tudomást sem vesznek, hangsúlyozta lokálpatrióta pátosszal Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő. A bányavidéki magyarságnak és oktatásának nem anyagi támogatásra van szüksége, azt saját erőből képesek megoldani, hanem segítség kell, hangsúlyozta Benedekfi Dávid a vendégek meglepetésére, kiknek mindenütt az anyagi gondokat említették szórványjárásuk során. Együtt magyarul
Miután Krizbai Jenő és Kocsis Attila igazgatók bemutatták a nagyenyedi, illetve dévai iskolákat, s a vendégek bemutatták könyveiket, szórakoztató program következett. A római katolikus közösségi házban töltött káposzta versenyt szerveztek, melyen 9 helyi konyhaművész mérte meg tudását. A nyertesek díjat kaptak, egy-egy fakanalat, a nyertes természetesen a legnagyobbat. Ezután az egybegyűltek is megkóstolták a finomságokat.
Vasárnap az Erdély különböző tájairól érkezett vendégeknek a Zsil völgye érdekességeit és természeti szépségeit mutatták be, majd a parányi urikányi magyar közösséghez látogattak. Délután a lupényi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor, majd az idősek napját ünnepelték süteményekkel, teával és kávéval.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

2012. augusztus 24.

A Hunyad megyei magyar történelmi egyházak, civil szervezetek, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezetének közös állásfoglalása a Mikó-ügyben
Állásfoglalás
A Hunyad megyei szórványmagyarság nevében, a Hunyad megyei magyar történelmi egyházak és civilszervezetek vezetői, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete teljes szolidaritásunkról biztosítjuk a Mikó-ügyben érintett nemzettársainkat és tiltakozunk a református egyház tulajdonának visszaállamosítási kísérlete ellen.
A dél-erdélyi szórványközösségünknek az elmúlt két évtizedben elért egyik legfontosabb eredménye magyar közösségi ingatlanjaink visszaszerzése volt, ennek szolgálatában működött az RMDSZ, és ehhez az erőfeszítéshez csatlakoztak egyként és tevőlegesen magyar egyházaink és civilszervezeteink. Tudjuk, hogy templomaink, Magyar Házaink, iskoláink, gyermekotthonaink visszaszerzése vagy létrehozása, ezek fenntartása és működtetése, itt, Hunyad megyében megmaradásunk, magyar identitásunk megtartásának záloga.
Bethlen Gábor és Dávid Ferenc szellemi örököseiként, az erdélyi vallási béke egyik bölcsőjének mai lakóiként aggodalommal követjük, ami Sepsiszentgyörgyön a református egyháznak visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiummal történik. Elfogadhatatlannak és precedensértéke miatt veszélyesnek tartjuk, hogy az állam jogos tulajdonosának, a református közösségnek korábban visszaszolgáltatott ingatlant bírósági ítélettel ismét államosítani akarja, nemzettársainkat, Markó Attilát és Marosán Tamást pedig, akik a törvényt betartva szereztek érvényt a visszaszolgáltatásnak, meghurcolják és súlyos börtönévekkel büntetnék. Minden jogi alapot nélkülözőnek és egész erdélyi magyarságunk elleni csapásnak tartjuk, hogy református testvéregyházunk vitathatatlan tulajdona a bírósági ítélet miatt veszélybe került. Nemzeti közösségünk, a velünk együtt élő román testvérek, a jogállam intézményei és egész Európa támogatását kérjük, hogy a jogfosztás ne következhessen be.
A Hunyad megyei szórványban az elmúlt évek egyik legeredményesebb programja a székely–szórvány partnerség, amely által szoros intézményi, de elsősorban közösségi és emberi kapcsolatokat alakítottunk ki székely testvéreinkkel. Természetszerű, hogy a Hunyad megyei magyarság képviselői ott lesznek szeptember elsején Sepsiszentgyörgyön, az Igazság Napjára meghirdetett nagygyűlésen és az egész romániai magyarsággal szolidárisan hangot adunk tiltakozásunknak.
Hunyadi Református Egyházmegye: Gáll Sándor, esperes-lelkipásztor
Római Katolikus Főesperesi kerület: Varga Rezső, főesperes
Lupény-Vulkáni Unitárius Egyházközség: Koppándi-Benczédi Zoltán, lelkipásztor
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Hunyad megyei szervezete: Schreiber István, elnök
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége – Hunyad megyei szervezet: Csatlós Erzsébet Zsófia, elnök
Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács: Széll Lőrincz, elnök
Romániai Magyar Demokrata Szövetség Hunyad megyei szervezete: Winkler Gyula, elnök

2013. március 16.

Algyógyon állított emlékoszlopot az Erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács
Cölöp a nemzethatár szélén
Az algyógyi Keresztyén Ifjúsági Központ kertjében, a múlt tanulságait hordozó és reményeik szerint jövőbe mutató kopjafát állított fel a Magyar Ifjúsági Tanács, március 14-én, a magyar forradalom évfordulójának előestjén.
A középkori kövekből 130 évvel ezelőtt újjáépített algyógyi templomban Gáll Sándor, a Hunyadi református egyházmegye esperese hálaadó áhítattal nyitotta meg az ünnepséget. Alapigeként Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írott első levelét választva, rámutatott arra, hogy szabadságunk, megmaradásunk legfőbb záloga egymás tisztelete, elfogadása.
Megrázó és tanulságos történelmi visszatekintéssel folytatódott az emlékezés. Hunyad megye szabadságharcbeli szerepét Ősz Sándor Előd egyháztörténet-kutató fiatal lelkipásztor előadásából ismerhették meg a jelenlévők. Az előadás szövegét Batizán Attila, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület elnöke tolmácsolta, hangsúlyozva a szerző és önmaga üzenetét, miszerint a történelem hibáiból tanulni kell! 1848–49-ben véres események színhelye volt Hunyad megye és nevezetesen Algyógy is, ahol a lelkész család többedmagával a felbujtatott pusztítók áldozata lett. – Akkor mindenki kereste a maga igazát, a maga szabadságát, csak az volt a baj, hogy külön utakon tették ezt. A keserű történésekből meg kell tanulnunk, hogy csak együtt, közös célokért dolgozva, békességben tudunk itt jövőt teremteni magunknak – fogalmazott a fiatal lelkipásztor.
A Kolozsvárról, Székelyföldről, Magyarországról érkezett résztvevők számára a házigazdák Magyari Hunor sokatmondó kisfilmjét is levetítették, mely a többnyire pusztulóban lévő Hunyad megyei református templomokat mutatta be.
Ezután került sor a templom tövében felállított kopjafa leleplezésére. Ez alkalommal, az algyógyi rendezvény kezdeményezői nevében Bozsó Imre Lehel, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket: megválaszolva a sokakban lappangó kérdést, hogy miért pont Algyógy? – Hármas indok vezérelt bennünket a helyszín megválasztásában. Egyrészt a gazdag történelmi töltettel bíró templomkertben működik az erdélyi magyar ifjúság egyik legéletképesebb központja, ahol évente több ezer magyar fiatal fordul meg, töltekezik lelkiekben, szellemiekben és vitatja meg a jövőépítés lehetőségeit. Másrészt emléket kívánunk emelni azoknak, akik a szó szoros értelmében életükkel fizettek magyarságukért. Harmadrészt pedig jóvá szeretnénk tenni azt a tényt, hogy az 1848-as pusztítás emlékére állított városközponti emlékművet a történelem a múlt század derekán ismét elsodorta. Úgy gondoltuk, ennek a kopjafának mindenképp itt a helye – fogalmazott a MIT elnöke.
A rendezvény meghívottjaként jelen lévő Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, a megmaradás cölöpének, hídfőállásának nevezte a Magyar Ifjúsági Tanács és társszervezeti (IKE, ODFIE, EMI) által állított kopjafát. –– Ha valaki eljön és megismeri az itt élő közösségeket, jobban fogja becsülni azt, hogy milyen nemzetbe született – fogalmazott Toró T. Tibor.
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök köszöntő szavait, Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul tolmácsolta, majd Brendus Rékával, a magyar nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetőjével közösen leleplezték a kopjafát.
Ezután a meghívottak, házigazdák, köztük a maroknyi algyógyi református gyülekezet is, elhelyezték a kegyelet koszorúit a kopjafa talapzatán, bízva abban, hogy ezt most már merésznek nevezhető felirata ellenére sem fogja semmiféle történelmi vihar elsodorni.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

2013. június 3.

Céljaik elérésére buzdították a ballagókat
Öt színmagyar és egy tagozatos líceum végzősei ballagtak el szombaton, Kolozsváron. Először reggel 9-től a Báthory-líceum négy végzős osztálya búcsúzott az Alma Matertől. Délelőtt 10-kor négy iskolában szólt utoljára a csengő: az Apáczai-líceubmban, a S. Toduţă Zenelíceumban, a János Zsigmond és a Református Kollégiumban. Az Apáczai-líceumban három, míg a János Zsigmond és a Református Kollégiumban két-két osztály (egy humán és egy reál) végzett. A zenelíceumbeli magyar osztályban tizenhat fiatal ballagott. Délután fél háromtól a Kolozsvári Magyar Opera színpadán a Brassai-líceum három végzős osztálya búcsúzott el. Az ekkor szokásos búcsúbeszédek az iskolai évek biztonságára és a további kihívásokra összpontosítottak. A szónokok főleg arra buzdították a fiatalokat, hogy harcoljanak céljaik eléréséért, álmaik beteljesüléséért, szülőföldjükön keresve a boldogulást. Az iskolák többségében tanulmányi és különdíjakat adtak át. Kivételt képezett a Református Kollégium, ahol a jutalmakat csak az évzárón osztják ki.
„A világ a szívünkben tükröződik”
A Szent Mihály-plébániatemplomban tartott hálaadó istentisztelettel kezdődött a Báthory István Elméleti Líceum ballagási ünnepsége, amely az iskola nagyépületének udvarán folytatódott. A ballagó négy osztály diákjai, élükön osztályfőnökeikkel, énekelve járták be az iskola épületét, majd felsorakoztak az udvaron. A közösen elmondott ima után Kiss Endre iskolalelkész olvasta fel Kovács Sándor főesperes üzenetét, amelyben az ifjúkori felelősségre és kötelességre hívta fel a figyelmet. Ifjúságunk lesz életünk kialakításának legfontosabb időszaka, életünk tehát ifjúságunk visszhangja lesz. Fiatal korban – amikor még álmodozunk, merészen szárnyalunk – kell megalapozni a későbbi tudást sok munkával, a jellem fejlesztésével, fegyelmezésével, a lélek gazdagításával. „S hogy munkádat elvégezhesd, Isten után bízzál magadban, ez a siker nagy eszköze” – szólt a főesperes biztatása.
Timár Ágnes igazgatónő két bölcsességről beszélt a búcsúzó diákoknak. Egyrészt Dsida Jenő egyik verséből idézve vallotta, hogy igenis, kétkedés nélkül ki lehet jelenteni: szép e világ, gyönyörű e világ és nincs hiba benne. Másrészt annak az öreg bölcsnek a történetét mesélte el, aki a Korinthusba vezető út szélén ülve, két idegennel beszélgetett, akik mindketten Athénból mentek Korinthusba, és érdeklődtek tőle, hogy milyenek ott az emberek. Az öreg válasz helyett visszakérdezett, hogy milyenek Athénban az emberek. Egyikük rettenetes társaságnak tartotta őket – ennek az öreg azt válaszolta, Korinthusban sem jobbak. Másikuk azonban nagyszerű embereknek jellemezte az athéniakat – ezt az öreg megnyugtatta, hogy Korinthusban is ugyanolyan nagyszerűek. Mert a bölcs szerint: „a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.” Ezzel a bölcsességgel bocsátotta útjukra a ballagó diákokat az igazgatónő, azt kívánva, hogy járjanak békével, szeretettel és sikerrel az úton, amelyen elindultak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes nem csak búcsúzásnak nevezte a ballagást, hanem számlakészítésnek is: ilyenkor sorra veszik a terveket, sikereket, emlékezetes és boldog pillanatokat. Isten áldását kívánta a szülőknek is, áldozatos munkájukért.
A tizenkettedikesek nevében Czakó Zoltán olvasott fel elköszönő beszédet, a tizenegyedikesek részéről pedig Hatházi Rebeka búcsúztatta a végzősöket. A XII. B osztály könyvet ajándékozott az iskolának, folytatva a hagyományt, amelyet két évvel ezelőtt kezdett el az akkori XII. C osztály. Ezt követte a szimbolikus kulcsátadás. Végül elszavalták Kányádi Sándornak az iskola 400 éves évfordulójára írt versét – Öreg iskola ünnepére.
Az ünnepség végén következett a számtalan díj átadása, amely tükrözte az iskola diákjai által elért kiemelkedő eredményeket. A Szabadság szerkesztőség díját Vincze Minya Boglárka vehette át közösségi tevékenységéért, nyilvános fellépéseiért, amelyekkel az iskola hírnevét öregbítette.A TANULMÁNYI EREDMÉNYEKKEL KIÉRDEMELT KÜLÖNDIJAK 1. Czakó Zoltán XII. B osztályos diákot illeti a Szent Mihály plébánia nagydíja, amelyben mindig az a diák részesül, aki 4 éven át a legmagasabb általános osztályzatot éri el. 2. A Báthory István fejedelemről elnevezett díjat az iskola igazgatósága a Lyceum Alapítvánnyal közösen ítéli oda azoknak a ballagó diákoknak, akik XII. osztályban 9,75-nél nagyobb általános osztályzatot értek el, és magaviseletük 10-es. A díj egy Báthory–portrét, egy emléklapot és pénzjutalmat tartalmaz. A díjat 1999 óta a Lyceum Alapítvány biztosítja.
Bíró Vencel a piarista gimnázium történelem szakos tanára volt, de egyben a modernizálás lelkes híve. A katolikus vallásolimpiákon és vetélkedőkön elért eredményeiért a Szent Mihály plébánia külön díjazza Pataki Tímea XII. Helytállni minden élethelyzetben
Gyermeknapon búcsúztatták az Apáczai Csere János Elméleti Líceum végzőseit is, akik több felszólaló szerint és szemmel láthatóan is már egyre kevésbé gyerekek – felnőtté válásuk első ünnepélyes lépéseit „ballagták” iskolájuk udvarán 10 órai kezdettel.
Az iskola kórusa adta meg az esemény kezdőakkordjait, majd Nagy Albert ótordai lelkipásztor áhítata következett. Péter apostol levelének egy szakaszára alapozta üzenetét, és kiemelte, ha a szülőktől való örökségünk olykor nem is tökéletes, az Istentől jövő megajándékozás értelmes feladat elé állít bennünket, és továbbajándékozásra szólít fel.
A kórus többször is „beleszépített” az ünnepség folyamatába, Szabadi Ildikó vezényletével klasszikus kórusműveket és modern feldolgozásokat (Queen) adott elő, kiegészítve a gyakran elhangzó Gaudeamust. A latin nyelvű éneket gördülékenyen énekelték a végzősök is. Nem csoda, hiszen közülük többen is a latin nyelv szeretetéről tanúskodtak nyelvi versenyeken elért sikereikkel. Bizonyára senki sem bánta, hogy vége-hossza nem volt a díjkiosztások fejezetének, hiszen felemelő volt látni, milyen sokféle tehetséges fiatal van a három osztályban, akik egyéni vagy csoportos szinten számtalan sikert értek el. Az egyesületek, társadalmi szervezetek képviselői átadták díjaikat a nyelvi és irodalmi versenyeken, közgazdasági vetélkedőkön jelesen szereplő diákoknak, de kiemelkedő sporteredményeket is díjaztak (például az iskola focicsapata 2011-ben és 2013-ban országos bajnok, illetve Erdély Kupa-győztes lett), továbbá ígéretes színitehetségek és képzőművészetben jeleskedők is átvehették az elismerést. Voltak olyan díjazottak is, akik különösebb „szakosodás” nélkül fontos szerepet töltöttek be, és számtalan feladatot elvállaltak osztályuk, iskolájuk közösségi életében.
A kóruson kívül Kovács Andrea és Lukács Ferenc XI. osztályos tanulók Demjén Ferenc Honfoglalás című dalával, illetve Csüdöm Tímea végzős diáklány szépen előadott énekkel tette kellően zeneivé az alkalmat. A tizenegyedikes diákok ezenkívül búcsúbeszéddel, két igazán jól kiválasztott és szépen előadott verssel adtak át utolsó bajtársi üzenetet nagyobb társaiknak. A végzősök közül Tőkés Emma A osztályos tanuló készült szimpatikus, érett gondolatokat és üzenetet közvetítő ünnepi beszéddel. Különösen megkapó volt a kis elsősök jelenléte, akik virágot adtak iskolájuk „óriásainak”.
Jelen volt Horváth Anna alpolgármester is, aki arra buzdította a kezdő felnőtteket, hogy minden élethelyzetben emberként tudjanak helyt állni.
Vörös Alpár, akinek az ünnepség során moderátori szerepe is volt, beszédében közvetlenül és szeretettel szólt volt diákjaihoz, majd az állatvilágból vett humoros és találó példákkal mutatott rá a különböző jellemeknek, valamint képességeknek megfelelő szerepekre, életpályákra. A Szabadság különdíját a német nyelvi versenyeken kiválóan szereplő Teleky Orsolya, (XII. A) vehette át .A tanév legmagasabb tanulmányi átlagával rendelkező diákok díszoklevelet vehettek át.
Mindig Veled, Uram, mindig Veled…
Az örök Gaudeamus igitur mellett ezzel a vallásos tárgyú énekkel vonult be a Farkas utcai református templomba a Kolozsvári Református Kollégium két osztálya, pontosabban 45 végzőse. A 21. évfolyam ballagási ünnepségén Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa hirdetett igét, amelynek alapjául a Bírák könyve 7. részének 9–18. verse szolgált. – Elindultok helyeteket megkeresni a világban. Veszélyes, nehéz feladat vár rátok, de soha ne feledjétek: Isten oltalma mindig veletek lesz – fogalmazott a lelkipásztor, majd közösségteremtésre és összetartásra buzdította a fiatalokat.
Székely Árpád igazgató arra kérte a végzősöket, hogy a Krisztusba vetett hitben élve mindig szilárdan álljanak ellen a „romlás virágainak”.
Míg Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos a célok elérésére ösztönözte a fiatalokat, addig Szabó Gábor tanfelügyelő arra buzdította őket: – Térjetek néha vissza azon maradandó értékek közé, amelyeket a kollégium teremtett – mondta.
Az iskola amerikai támogatója, Lauer Edit asszony így vélekedett: – Huszonegy éve örömmel veszünk részt abban a keresztszülő-programban, amellyel az amerikai magyarok egy csoportja támogatja a kollégium diákjait. Sok kiváló fiatallal ismertetett meg ez a program, és ez ad erőt a folytatáshoz – mondta, majd felolvasta a kollégium támogatását már a kezdetektől felvállaló Nádas Gabriella asszony üzenetét. – Azért támogatjuk ezt az iskolát, mert a kollégium lelke és szellemisége Amerikában is „megszólított embereket” – tudtuk meg a beszédből.
Kerekes Boróka véndiák, aki négy évvel ezelőtt érettségizett a kollégiumban, arra figyelmeztetett: a kollégium nagycsalád, amelyet Isten szeretete ölel át. Ezt követően Molnár-Galaczi Júlia és László Margit osztályfőnökök emléklapot nyújtottak át minden végzősnek.
Kovács Sarolta első osztályos kisdiák azt hangsúlyozta: a végzősök tudják, hogy mit hagynak most itt, és mit visznek magukkal azon az úton, amelyen elkíséri őket a kisebbek szeretete is.
Tasnádi István XI-es arra buzdította a maturandusokat, hogy találják meg hivatásukat, tegyék széppé saját, de mások életét is. A Bibliát Czirmay Zoltán, Kovács Emese és Stojka Tímea végzősök adták át a XI.-eseknek, azaz Kovács Andreának, Tasnádi Istvánnak, Rácz Szabolcsnak.
Váncza Loránd végzős hangsúlyozta: a kollégium tervezésre, alapozásra, építkezésre nevelte őket.
A végzősök kórusának bizonyságtétele ezúttal sem maradt el: vezényelt Székely Árpád és Antal Zsuzsa maturandus, kántorizált Kovács Réka orgonatanár.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium ballagási ünnepélyeinek sajátossága a meghitt, családias hangulat. Ennek titka minden bizonnyal az a különleges kapcsolat, amely ebben az iskolában a tanárokat és diákokat összefűzi. Az idei végzősök búcsúztatását is ennek varázsa hatotta át: a kollégiumból kilépő fiatalok nem csak iskolájuktól, tanáraiktól, hanem második otthonuktól, szigorúan féltő nevelőiktől köszöntek el szombaton, az unitárius templomban sorra került ünnepségen.
Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár áhítatát követően Popa Márta igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Kedves szavai a szintén szombatra eső gyermeknapot idézték fel, mondanivalója azonban az iskolapadból „kinőtt” maturandusokhoz szólt. A két esemény egybeesése jó alkalom volt arra, hogy emlékeztesse a felnőtt kor küszöbén álló fiatalokat, mennyire fontos, hogy megőrizzék magukban a merész gyermeket, a gyermekként szőtt szép álmokat, és tegyenek azért, hogy ezek valóra váljanak.
Dr. Máthé Dénes, az unitárius egyház főgondnoka annak az értékvilágnak és szellemiségnek a megőrzésére, illetve fontosságára hívta fel a végzősök figyelmét, amelyet ebben az iskolában kaptak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes köszöntőbeszédében mindenekelőtt azt kívánta a ballagóknak, hogy értékeljék ezt a pillanatot, s hogy őrizzék meg mostani önmagukat. Bárhogy is alakuljon a sorsuk, bármit is érjenek el az életben, maradjanak meg lélekben a jövőjét bátran tervező, elszánt fiatalnak. Magdó János, kolozsvári magyar főkonzul személyes hangvételű beszédében arról szólt, milyen értéket képviselnek az ember életében az iskolaévek, és mennyire megismételhetetlen pillanatok ezek.
A XI.-es diákok nevében Ecsedy-Baumann Edina búcsúztatta a végzősöket, a ballagó diákok részéről a két évfolyamelső diák, Lőrincz István és Tóth Dávid mondott beszédet.
Kiosztották a János Zsigmond Kollégium és az unitárius egyház különdíjait is, illetve több közéleti díjat. A János Zsigmond díjat azok a diákok kaphatják, akik a humán és társadalomtudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményt értek el, vagy irodalmi összeállításokban, versmondásban és színjátszásban jeleskedtek. A díjat azok kapják, akik a reáltudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményeket értek el. A kollégium diáktanácsának díja a diákprogramok tervezésében, szervezésében aktívan szerepet vállaló végzőseknek jár, nevezetesen Gál Sándornak, illetve Tóth Dávidnak. Az unitárius egyház díjai Az Unitárius Egyház fődíja, a Kelemen Lajos díj. Ebben a díjban az a diák részesül, aki a diáktársak és a tanárok értékelése alapján kimagasló eredményt ért el tanulmányi és közösségépítés téren. A díjat idén Kerekes Kinga kapta. A Kolozs-Tordai Egyházkör díját Gulácsi Orsolya kapta, aki hitéről tett tanúbizonyságot a négy esztendő ideje alatt.
Telt házas ballagás az operában
Szokatlannak tűnhet ballagás kapcsán telt házról beszélni, de a Brassai Sámuel Elméleti Líceum esetében ezúttal nem, mivel a végzősök ünneplését a Kolozsvári Magyar Operában tartották. Az iskola az utóbbi két évben az épületcsere miatt kénytelen az intézményen kívül megtartani ünnepélyeit, így a Diákművelődési Ház után ezúttal az opera adott otthont az idei ünnepségnek.
A 12 harangszó elkondulása mellett, az iskola zászlóját és kulcsát vivők mögött a tizenkettedik osztályosok – élen az osztályfőnökökkel– énekszóval vonultak fel a színpadra, ahol már várták a XI. osztályosok és a ceremóniamester, Iszlai Enikő igazgatóhelyettes.
Az 1557-ben alakult iskola hagyományait a mai Brassai felvállalta, értékeit a politikailag nehezebb időkben megőrizte, és napjainkig átmentette – szombaton a 457. évfolyam ballagott el.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a szépséges, céltudatos, magasan ívelő, vidám énekű madarakkal vont parabolát, Hermann Hesse német író gondolataival és Boldizsár Ildikó királyfiról szóló meséje alapján bocsátotta szárnyukra a végzős hallgatókat – a mesehőst tanító két holló, az Emlékező és Gondolkodó, valamint a kilenc további titokhordozó madár segítségével kívánt nekik szép madárhoz illő, szép repülést.
A hagyományőrzés jegyében hangzottak el a további búcsúbeszédek és szavalatok: hangzottak el.
A szimbólumok szokásos átadása és átvétele következett: a zászló- és kulcsátadás. A nagybetűs életbe való jelképes kilépésnél a végzősök három lépést tettek meg előre, a tizenegyedikesek meg a nyomukba.
A tanulmányi díjak átadása közben a jelenlévők egyperces néma csenddel áldoztak a XII. C osztályos, súlyos betegség által örökre elszólított Marha Dorottya emlékére.
Első ballagás az új iskolában
Tizenhat magyar fiatal végzett idén a S. Toduţă Zenelíceumban. Ez volt az első évfolyam, amely már a tanintézmény új székhelyén (Pap/Párizs utca 60. szám) énekelhette el a Gaudeamust. Kállay-Miklós Tünde, a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes a fentebbi ének magyar fordításából kiindulva szólt a végzősökhöz.
– A Gaudeamus… harmadik szakasza teszi ezt a dalt igazán diákdallá. Vivat academia, vagyis „Éljen az egyetem” – esetünkben „az iskola”. Veletek együtt éltettem én is az iskolát, ahol legtöbben a betűvetést tanultátok, ahol kamaszokká váltatok, és ahol reményeink szerint az életre felkészült, az életnek örvendező ifjakká váltatok. Amikor azt énekeltétek, hogy „vivat professores”, tanáraitokban tulajdonképpen nemcsak minket, hanem egy hagyományt, a tanáraitok tanárait éltettétek. Olyan kiválóságokat, mint a nemrég elhunyt Guttman Mihály tanár úr, aki egyike volt azoknak, akiknek iskolánk szellemiségét is nagymértékben köszönheti – mondta az igazgatóhelyettes.
Vincze Melinda végzős beszédében egy utazáshoz hasonlította az iskolás éveket, majd közölte: tizenkét év dallamát viszik magukkal.
Rudolf Ráchel XI.-es diák egy Varró Dániel-vers alapján arra összpontosított: a zenelíceumba járó diákok otthonuknak érezhették az iskolát.
– Tizenkét hosszú év alatt a megszokás, a dolgok ismétlődése, a biztonság érzése elhitette veletek, hogy itt laktok. S most hirtelen mindenhonnan azt halljátok, hogy menni kell. Na de hova? Ki-ki a maga útjára. De mi tudjuk, hogy minden vég valaminek a kezdete, és az otthont az is megtalálja, aki elköltözik. Tamási Áron szavaival búcsúzunk: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – hangsúlyozta a XI.-es diáklány.
Szabadság (Kolozsvár)

2013. augusztus 23.

Húszéves az Úz-völgyi emlékmű
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. október 7.

„A csatavesztés tanulságait győzelemmé kell formálni”
A tizenhárom aradi vértanú emléke előtt hajtottak fejet tegnap mindazok, akik a Házsongárdi temetőben, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál gyűltek össze az RMDSZ Kolozs Megyei, Belmonostori és Nők Szervezete, valamint a Belmonostori Ifjak szervezésében. A magyar szabadságharc tábornokainak 164 évvel ezelőtti kivégzésével kapcsolatban Oláh Emese, a Kolozs Megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke elmondta: a hősök halálának az ad értelmet, hogy belőle újra meg újra erőt lehet meríteni. – Nem önfeladást jelent a gyászt életerővé, a csatavesztés tanulságait győzelemmé formálni. Mert van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni és tenni érte. Most az a dolgunk, hogy tegyünk érte – hangsúlyozta Oláh Emese, aki szerint nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely képes feltartóztatni a saját útját járni akaró magyar közösségünket.
Rollinger Ágnes, a belmonostori RMDSZ elnöke röviden ismertette az emlékmű történetét, amelyet egykor a csíkszéki honvédegylet állíttatott, és amelyet a Belmonostori RMDSZ Bitay Csaba volt elnök kezdeményezésére felújíttatott. – Tamás András honvéd alezredes Kolozsvár környékén esett el, ezért szentelték az ő emlékének az emlékoszlopot, amely felújított változatának 2002-es felavatása óta minden évben összegyűlünk felidézni a kivégzett vértanúk emlékét – mondta Rollinger Ágnes.
Gáll Sándor az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja, tanügyi előadója imát mondott a hősi halált halt tábornokok emlékére. Székely Árpád igazgató vezényletében a Kolozsvári Református Kollégium énekkara alkalomhoz illő kórusműveket énekelt. Ezt követően az emlékezés koszorúit helyezte el a Kolozs Megyei RMDSZ és Nők Szervezete, a Belmonostori RMDSZ, a Kolozs Megyei Diákszövetség, a Bitay és a Talpas család nevében. Az emlékezés hálaadó ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Farkas utcai református templomban.
Méltóságteljes megemlékezés a Szabadság-szobornál
Ezrek emlékeztek tegnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobornál. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter kijelentette: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik.
Kelemen Hunor a mai napig érthetetlennek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) miért nem lehet elfogadni a magyar oktatási részlegek beindítását. – Nem értjük, hogy hol csorbítja a románok érdekeit, szabadságát, boldogságát az, ha a magyar diákok anyanyelvükön tanulnak. Meg kellene már végre érteni, hogy nem akarunk senkitől semmit elvenni, csupán szabadon akarunk dönteni arról, milyen nyelven tanuljunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az is érthetetlen, hogy miért ingerel egyeseket még mindig a nemzeti, közösségi szimbólumok szabad használata. – Aki ettől bennünket megfoszt, az semmit sem értett meg a történelemből. (...) Aki azt gondolja, hogy el lehet bennünk fojtani a szabadság iránti vágyat, el lehet tiporni lelkünkben azt az eszmét és azokat az értékeket, amelyekért küzdünk, az 1849 hóhérainak az utódja, az elnyomók e századi katonája – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a vértanú tábornokok is egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem bírta elfogadni a szabadságszerető népek óhaját. Emlékeztetett arra, hogy voltak, akik évekkel ezelőtt a Szabadság-szobor visszaállításától is féltek. Hozzátette: ma is sokakban keltenek félelmet a magyarság jogos kérései.
A szabadság egyetemességét állította beszéde középpontjába Hende Csaba is. Meg is említette: a magyar kormány képviselője és az RMDSZ elnöke akár egymás beszédét is elmondhatta volna Aradon. – Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon – jelentette ki a magyar honvédelmi miniszter.
Hende Csaba szerint a vértanúkra való emlékezés a magyar-román összefogás egykor elszalasztott lehetőségére is emlékeztet. – A testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal. Akkor a jóakarat elkésett, a hadi helyzet már megfordíthatatlan volt – idézte a 164 évvel ezelőtti történéseket.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette: a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy szerepe volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését. Az aradi megemlékezések délután ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással folytatódtak a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget. – Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

2014. december 22.

Ökumenikus emlékünnepély és emléktábla-avatás
„Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek”
A forradalom 25. évfordulóján a temesvár-belvárosi református templomban november 18-án tartották meg a hagyományos ökumenikus istentiszteletet. Igét hirdetett Tőkés László EP-képviselő, egykori temesvári lelkipásztor, a történelmi egyházak és vallásfelekezetek képviselőinek közreműködésével. Az ökumenikus emlékünnepély évről évre az 1989 decemberi példás összefogásra emlékezteti a temesváriakat, amikor nemzetiséghez és vallásfelekezethez való hovatartozástól függetlenül szolidaritást vállaltak a kilakoltatással fenyegetett Tőkés László református lelkipásztorral.
Az ökumenikus istentisztelet résztvevőit, a híveket, magas egyházi tisztségviselőket, a jubileumi emlékhét vendégeit Fazakas Csaba temesvári esperes köszöntötte, hálát adva Istennek azért, hogy a Temesvárra jellemző ökumené szellemében a város majd’ minden felekezetének képviselői eljöttek az ünnepségre. Tolnay István, egykori temesvári forradalmár felidézte az 1988-ban a hatóságok rosszallását kiváltó Dsida-estet, amelyet szintén az ökumené szellemében szervezett a katolikus vallású fiatalokkal közösen Tőkés László. Végül Tolnay István felsorolta azoknak a jeles egyházi személyiségeknek a nevét – Nicolae Corneanu ortodox érsek, Krauter Sebestyén római katolikus püspök, Neumann Ernő főrabbi –, akik már nem lehetettek jelen ezen a jubileumi ünnepségen.
Igehirdetése során Tőkés László a szabadító karácsony szellemiségét megidézve vont párhuzamot a '89-es események isteni rendelésű dimenziója és a Megváltónak, a „békesség fejedelmének” akkori és mindenkori eljövetele között. Az egykori temesvári lelkipásztor méltatta a gyülekezet akkori kiállását, az etnikumok, felekezetek és generációk egymásra találását, megjegyezve: az eltelt negyedszázad legnagyobb vesztesége éppen ezen hitbéli együttállás és akcióegység fellazulása, hiszen az ilyen alkalmak, mint a mostani is, ma már igen-igen ritkák. Éppen ezért jó, hogy újból együtt vagyunk, reformátusok, katolikusok, ortodoxok, izraeliták! – zárta jubileumi igehirdetését a temesvári forradalom kirobbanásának helyszínén Tőkés László.
A továbbiakban az egyházak képviselői mondtak igei alapú, imádságos köszöntéseket: Alexandru Messian görög katolikus püspök, Martin Roos római katolikus püspök, Zaharia Pereş ortodox érsekségi előadótanácsos, Gáll Sándor erdélyi egyházkerületi kancellár – aki Kató Béla református püspök üzenetét tolmácsolta –, Andrei Ghidali, a temesvári zsidó hitközség felolvasója, Ionel Tuţac baptista egyházközösségi elnök, Ilie Albiciuc ukrán ortodox esperes, Kovács Zsombor evangélikus-lutheránus lelkipásztor.
Az ökumenikus együttlét során az Új Ezredév kórus és a Szabolcska Mihály kórus énekelt, de a jelenlevők egy zenei ősbemutatónak is a részesei lehettek: a szegedi Vox Nova és a gyergyószentmiklósi Szent Miklós énekkarok közös előadásában elhangzott a négytételes Temesvári mise, Daróczi Bárdos Tamás és Szokolay Sándor szerzeménye. Illyés Kingával közösen megtartott, áramszünettel „fűszerezett” egykori temesvári szavalóestje emlékére Heltai Jenő Szabadság című versét Péterfy Lajos színművész adta elő.
Az ökumenikus emlékünnepély a templom előcsarnokában folytatódott, ahol évfordulós emléktáblát avattak fel, Ungor Csaba temesvári képzőművész munkáját. Avatóbeszédet mondott Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki diáktársaként úgy ismerte meg Tőkés Lászlót, mint aki nem ismer lehetetlent. „Szabadságharcos nemzeti örökségünk és protestáns lelkületünk egyaránt táplálta benne és az általa pásztorolt temesvári gyülekezetben ezt a forradalmár hozzáállást, amely a népfelkelés szikrájának bizonyult” – mondta az unitárius püspök, aki ezekkel a szavakkal zárta emelkedett ünnepi beszédét:  „Soha ne feledjük azt a bibliai tanítást, amelyre mától ez a tábla is emlékeztet minket: ’Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek’. Az apostoli biztatás alapján és Temesvár szellemében töretlenül küzdjünk a megalkuvás falainak lebontásáért, a rendszerváltozás kiteljesítéséért, egyházi és nemzeti közösségi jogaink maradéktalan érvényesüléséért.” A jubileumi emléktáblát közösen leplezte le az igehirdető Tőkés László és a táblaállítást támogató Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. A megemlékezés résztvevői égő gyertyákkal a kezükben özönlöttek ki a templom elé, a forró decemberi események hangulatát felidézve. Az ökumenikus emlékünnepség az 1989. december 15-én kirobbant forradalom emléktáblájának a megkoszorúzásával zárult.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-30 | 31-31




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék