udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Gaskó István

2007. december 19.

A magyarországi Liga szakszervezet beszüntette a sztrájkot, miután az Országgyűlés december 17-én elfogadta az egészségbiztosítási törvényt. Gaskó István Liga-elnök elmondta: azért döntöttek a sztrájk beszüntetése mellett, mert az Országgyűlés döntése megértette velük, hogy annál a kormánynál, amely ezt a szégyenteljes döntést vállalta, a szakszervezeteknek esélyük sincs céljuk elérésére. Felkérik a köztársasági elnököt, hogy éljen alkotmány biztosította jogával az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban. A szakszervezetek egyúttal az Alkotmánybírósághoz fordulnak, valamint ügydöntő népszavazást is kezdeményeznek, hogy megakadályozzák a magántőke bevonását az egészségbiztosítás rendszerébe. /Ismét járnak a vonatok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 19./

2008. február 6.

Magyarországon nem hagyták abba a február 4-én elkezdett sztrájkot. Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke elmondta: a munkáltató továbbra sem enged álláspontjából. Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter politikai zavarkeltésnek nevezte a sztrájkot. Gaskó visszautasította ezt az állítást. /Vasutassztrájk: egymásra mutogatnak. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 6./

2008. augusztus 8.

Ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot a Hír Tv drogbotrányával kapcsolatosan. A Magyar Nemzet augusztus 6-án arról írt, hogy az ügyben nem csupán a televízió két riporterét, hanem Gaskó István szakszervezeti vezetőt is kompromittálni akarták. Baráth Miklós, az ügy egyik főszereplője, akit drogdílerként ismert meg a közvélemény, kijelentette: a lap a Hír Tv összevágott hangfelvételeit közölte az állítólagos drogügyben Gaskó István szakszervezeti vezető „kompromittálásával” kapcsolatban. A Magyar Nemzet közölte a Hír Tv közzétett hangfelvételeit, amelyen az egyik televíziós újságírónak Baráth Miklós többek között azt mondja: „három ember van most, akit kompromittálni akarnak kemény szinten, te, Szabolcs meg Gaskó”. Az MTI-nek Baráth Miklós elmondta: Gaskó Istvánról volt szó általánosságban, mert nagyon sokat beszélgetett a televíziós újságírókkal „ezekről a dolgokról”, de már nem emlékszik rá, hogy ez milyen formában hangzott el. Ismeretes, a Hír Tv augusztus elsején hozta nyilvánosságra, hogy kábítószert akartak elrejteni két riporterük autójában. /Hír Tv-ügy: tagad az áldrogdíler. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./

2008. december 24.

Újra menetrend szerint közlekednek a vonatok Magyarországon, miután a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) december 22-én 24 órától a karácsonyi ünnepekre való tekintettel felfüggesztette a sztrájkot. Megegyezés továbbra sincs, Gaskó István, a VDSZSZ elnöke kijelentette, hogy ha a sztrájkbizottság úgy látja, elérkezett az idő, újraindítják a sztrájkot. A VDSZSZ, Magyarország egyik vasúti szakszervezete a hét nagyból, kilenc napig sztrájkolt. A december 13-án éjfélkor újrakezdett, először csak Kelet-Magyarországra kiterjedő határozatlan idejű munkabeszüntetés a február 1-jén megkezdett, de többször felfüggesztett „gördülő sztrájk” folytatása volt. /Kánya Gyöngyvér: MÁV: sztrájkszünet. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./


lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék