udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6 találat lapozás: 1-6

Névmutató: Grezsa Ferenc

2009. október 25.

Az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság (EMMT) a hét végén Sepsiillyefalván tartotta negyedik konferenciáját. A társaságot pszichológusok, pedagógusok, szociális munkások, lelkészek, vallástanárok, gyógypedagógusok hívták életre, azok, akik részt vettek a Károli Gáspár Református Egyetemmel közösen szervezett mentálhigiénés szakképzésen. A konferencia nyitónapja október 23-án volt, Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versével és az 1956-os forradalom képeivel idézték a jeles napot. Grezsa Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusa, az EMMT tiszteletbeli elnöke szintén az évfordulóhoz kötötte beszédét. Beszámolt arról, hogy ez évtől Budapest és Illyefalva mellett Felvidéken is beindult a mentálhigiénés képzés. A hét végi konferencia központi témája a család, a párkapcsolat volt, kiemelkedő magyarországi szaktekintélyek tartottak előadást. /Farkas Réka: Konferencia a nemzet jobbításáért (Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 26./

2012. január 31.

Frigyre lépni a szülőfölddel – Az ország peremén – a nemzet közepén
Húsvét előtt két vidéki rendezvény vendége voltam Szarvason, illetve Hódmezővásárhelyen és Földeákon. Szarvason, a Kárpát-medence mértani közepén a vidéki, illetve a kisebbségi sajtó és az anyaország kapcsolatrendszerét jártuk körbe, Hódmezővásárhelyen és Földeákon is a „vidék” volt a téma, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség és a Földeáki Mentálhigiénés Egyesület A vidék megtartó ereje címmel szervezett kétnapos konferenciát. A két rendezvény több ponton is érintkezett vagy kiegészítette egymást. Mindkettő a vidékiség háztáján vert tanyát vagy keresett és talált menedékre, egyik is meg a másik is olyan településeken zajlott, amelyek a történelmi Magyarország centrumában voltak valaha, de Trianonban a politikai mészárlás olyan ország darabokat metszett le az egykori magyar földről, hogy az említett városok a Magyar Alföldön peremhelyzetbe kerültek. A „nemzet közepén” és az „ország peremén” voltunk, amint Grezsa Ferenc előadásának címéül kiemelve megjegyezte.
Az utóbbi években, az uniós csatlakozások következményeként mi, a Kárpát-medencében szétszabdalt és szétszórt magyarok inkább kedveljük „a nemzet közepe” formulát. Ezen a konferencián is ez az elv érvényesült. Az előadók és a szervezők zöme budapesti volt, de a földrajzi reprezentáció átölelte a mai csonka ország több tájegységét, Andrásfalvy Bertalan professzor, az Antall-kormány volt kulturális minisztere Pécsről érkezett, hogy Hagyomány és önazonosság címen ragyogó előadást tartson, Grezsa Ferenc Budapestet és Hódmezővásárhelyet is képviselte, jómagam a Falurombolás Romániában témát próbáltam kifejteni oly módon, hogy a romániai vidékfelforgatásnál és vidékpusztításnál is alattomosabb magyarországi folyamatokat is érzékeltessem. Dr. Grezsa István a konferenciát levezető elnök másnapra Földeákra invitálta a résztvevőket, ahol Győry Márta (Kárpátalja, Nagydobrony), Smidt Veronika Szőgyén (Felvidék), Somogyi Győző (Salföld), és Zaja Péter (Visnyeszéplak) földrajzi értelemben is átfogták és beterítették a Kárpát-medencét. Persze egy publicisztikai írásban nem közölhetek regisztrációs névsort, a mindkét napon zsúfoltházas rendezvényt sokan tisztelték meg részvételükkel. Amire viszont nyomatékkal kell felhívnom a figyelmet, az magyar vidék megtartó erejének a meggyőző demonstrálása volt. Ebben kapott szerepet a hódmezővásárhelyi és földeáki helyszín, amely egyben azt is bizonyította, hogy mit tehet a „vidék” saját értékeinek felmutatása és megőrzése, továbbfejlesztése vonatkozásában, olyan körülmények között is, amikor a fővárosba centralizált politikai és gazdasági nyomás a vidék ellehetetlenítése irányában hat.
Az sem véletlen, hogy a vidék témát vidéken kell és lehet kibontani. Budapest erre – tudjuk miért – alkalmatlan. A vidék egyébként a modern kommunikációs lehetőségeket figyelembe véve új minőségű szerepkörök betöltésére is alkalmassá válik. Megismétlődik – természetesen más szinten és más körülmények között -, ami a reformkorban történt. A magyar vidék Kazinczy, Kölcsey, Baróti Szabó Dávid korában a magyar kultúrát, a magyar nyelvet képviselte, és juttatta olyan szerephez, amely végül is Budapestet is magyar nagyvárossá változtatta. Erre a folyamatra az internetes kommunikáció korában azért kell odafigyelni, mert az elektronikus kapcsolatteremtés nem csupán a Kárpát-medencében élő magyarok rétegeit hozza –hozhatja – szellemi közelségbe, hanem a nagyvilágba szétszóródottakat is. A romániai falurombolásról legtöbbünknek a barbár, a buldózeres falurombolás jut eszébe. Ez valós helyzet volt ugyan, de, paradox módon ez a brutalitás hívta fel a világ figyelmét arra, ami Romániában történik, s végül is egyik kiváltó oka volt annak, hogy a közveszélyes diktátort eltakarítsák. A romániai falurombolás nem a buldózeres korszakban kezdődött. A magyar vidék elpusztításának szándéka tulajdonképpen Erdély bizonyos területein visszavezethető az 1921-es román „földreform” idejéig, amikor különösen a kompakt magyar lakosságú határ menti települések mellé „beültették” a román telepeseket. Évtizedek múltán, már a kommunista rezsim éveiben ezekből a telepekből alakították ki az új községközpontokat, s a több száz éves, már a 13. századtól írásosan is adatolt falvakat másodrendűvé degradálták. Az 1944 – 1953 közötti periódus Romániában is a legsötétebb időszak volt, ezekre az évekre datálható a sztálinista kommunista hatalomátvétel a népi demokratikus rendszer kiépítése ürügyén. A párton belül vagy ennek csatolt elemeinél ekkor zajlottak a nagy leszámolások, a koncepciós politikai kirakatperek, törvényszéki ítélet nélküli politikai gyilkosságok. A „Párt” – Román Kommunista Párt, Román Munkáspárt, mindegy minek nevezték – miközben a saját kebelébe befészkelődött „kígyókat” – a tegnapi elvtársait – a tisztogatás ürügyén pusztította, a párton kívüli társadalmi rétegek körében a legaljasabb galádsággal és vérengzéssel forgatta ki javaiból, toloncolta ki szülőföldjéről az élesedő osztályharc és az osztályellenséggel való lepaktálás, hazaárulás, a társadalmi rend felforgatása ürügyén a társadalom közép- és felső-közép rétegeit. 1946-ban „felszámolták” a nagybirtokot, kiosztották a háborús bűnökért „kijáró” büntetéseket, halmozták a távolléti halálos- és a vagyonelkobzással járó életfogytiglani ítéleteket, mindezt a következő években az államosítás, majd az erőszakos kollektivizálás követte. Romániáról lévén szó ezek az intézkedések tömegesen és a legkegyetlenebbül a magyar (és német) lakosságot sújtották, de az osztályharc jegyében a legpiszkosabb munkát a saját nemzetükhöz tartozó csoportokkal végeztették el. A magyar államvédelmisek, milicisták, hadbírók, törvénybírók, magyar börtönőrök kegyetlenkedései sok esetben felülmúlták a románokét. 1949-1950-re külön kategóriát képeztek a földbirtokosok és a kulákok, akik a háború utáni ingatlanelkobozások és kisajátítások után már legfeljebb 50 hektár földbirtokkal rendelkezhettek, ez azonban, különösen Székelyföldön, ahol a szó kárpát-medencei értelmében nagybirtok alig létezett, eléggé ritka volt, de az osztályharc leninista-sztálinista szellemében ők testesítették meg a burzsoá-földesúri rendszert, amelyet „végképp el kellett törülni” a múltjával együtt. Mivel az osztályharc nagy csatáinak megvívásához létszámuk kevésnek tűnt, ezért a birtoknagyság határát mind lejjebb szorították, s 1949-ben a kulákosításhoz elegendő volt három-négy hektár föld, és, mondjuk, egy cséplőgép garnitúra, amely mellé az őszi cséplési szezonban, aki két munkást (cséplőgép etetőt, eregetőt) alkalmazott, az már kizsákmányolónak minősült. A 20–50 holdas gazdák, akikre a székelyföldi falvak népe rendszerint modellként, mintagazdaként tekintett, s minden igyekezetével arra törekedett, hogy hozzájuk hasonlóvá válhasson, különösen irritálták a népi demokrácia elszánt harcosait, akik többnyire, a deklasszált lumpen rétegek közül kerültek ki.
Székelyföldön román földbirtokos gyakorlatilag nem is volt, ezért ebben a térségben az osztályharc a magyar gazdaembereket gyötörte és seperte el.
Háromszéknek természeti, társadalmi adottságaiból következően Székelyföldön belül is különleges helyzete volt, a földbirtokos réteg népesebb, jelenléte karakteresebb, mint más vidékeken. Emiatt az osztályharc csapásai is erőteljesebbek voltak. A háromszéki földbirtokosok külön utas történetéhez tartozik, hogy az 1949. június 3-án innen kényszerlakhelyre hurcolt 8o család állomáshelyéül előbb Sepsiszentgyörgyöt jelölték ki, ahol maguknak kellett munkát, szállást, megélhetést keresniük és hetente jelentkezniük kellett a rendőrségen, de másfél év múltán ismét összeszedték őket, és barmokként vagonokba zsúfolva általuk ismeretlen hely felé szállították a transzportot. A deportálás körülményei az irodalomból ismert szibériai utaztatási körülményekhez hasonlítottak, azért sokan azt hitték, hogy oda irányítják őket.
Ez nem következett be, Románia déli övezetében, a kietlen Dobrudzsában kötöttek ki, ahol Macin térségében kirakták őket, s ott kalyibákban, az állatok nyári szállásaként hevenyészett karámokban húzták meg magukat.
A háromszéki földbirtokosok kivételével a más vidéki sorstársaik Székelyföld és Erdély kényszerlakhelyként kijelölt városaiban maradhattak továbbra is. A háromszékieket annak ürügyén hurcolták el Dobrudzsába, hogy itthon kollektivizálás ellenes propagandát fejtenek ki, lázítják a „dolgozó népet” – amiből természetesen egyetlen szó sem volt igaz -, de néhány faluban a lakosság fellázadt (Gidófalván, Maksán) az erőszakos kollektivizálás ellen, a kivezényelt katonaság a tömegbe lőtt, halálos esetek is voltak, s „osztályellenségre” volt szükség, hogy a „balhét” ez vigye el.
A történteket falvakra lebontva kontrasztosan érdekes Dózsa szülőfalujának, a dálnokiaknak históriája. A legtöbb földbirtokost – hat család húsz tagját – innen telepítették ki és száműzték Dobrudzsába. Az elhurcoltak közül többen ma is élnek, vannak, akik 14 esztendő múltán kerültek haza, a száműzetésben gyermekeket szültek, halottaikat ott temették el.
Azon a szörnyűséges helyen, ahol fagytól, széltől, a rizsföldeken a piócáktól, rühtől, tetvesedéstől, mindenféle betegségtől és orvosi ellátás nélkül szenvedtek, a szó szoros értelmében éheztek, közösségi életet szerveztek, gyermekeiket ők tanították meg betűvetésre, hulladékanyagból, napraforgó szárból a kalyibák közé épített kerítéssor volt a „Váci utcájuk”, ahol a korzón szokásos élet zajlott.
A történetben külön szín, hogy a helyi, illetve a tőlük tisztes távolságban élő lakosság, akik a magyarokról vagy semmit, vagy csak rosszat hallott, segítette őket, ezért jegyzi meg keserűen az egyik deportált: „ A legnagyobb bűnnek azt tartom, hogy mindezt a sajátjaink tették. Dobrudzsa előtt mindenki, aki ellenünk vétkezett, magyar volt.”
A háromszéki földbirtokosok az eddigi történelmi visszapillantásokból többnyire kimaradtak. Zömük tulajdonképpen olyan gazdaember volt, aki a családtagjaival és szezonális napszámosokkal, esetleg néhány alkalmazottal munkálta meg a földjét. A fasizmus és a kommunizmus áldozatainak különböző kategóriáiról viszonylag sokat írtak, róluk dokumentum filmek, egyéb alkotások készültek, az erdélyi földművelő földbirtokosokról viszont alig esett szó.
Dálnok, Dózsa szülőfaluja eklatáns példája annak a pusztulásnak és pusztításnak, a település leépülésének, amelyet a Romániában dühöngő nacionál-kommunizmus véghez vitt. Dálnok a história folyamán neves értelmiségieket adott a magyarságnak, pedagógusokat, tudósokat, kiváló mezőgazdász szakembereket, jellemző, hogy a múlt század négy magyar hadügyminisztere vagy ezek felmenői is innen származtak (Bartha Károly, Dálnoki Miklós Béla, Dálnoki Veress Lajos), itt gyermekeskedett Barabás Miklós, innen került ki Bocskai István fejedelem testőrszázadának kapitánya is, Simon Péter.
Szóval Dálnok birtokos családjainak köszönhetően ma is sok műemlék- és műemlékjellegű kúriával, dendrológiai parkkal, híres templommal, szobrokkal és emlékművekkel rendelkezik, s ezek fizikai állagán is le lehet mérni, micsoda pusztítást vitt véghez a romániai kommunista rezsim. Bíztató jelzés, hogy ebből az állapotból most kezd újra feltápászkodni a település. Az 1968-ban a romániai falurombolás első rohamában a híres-neves községet – Dózsa szülőhelyét – faluvá degradálta. A parasztkirály osztályharcos emléke sem volt elegendő ahhoz, hogy a község elsorvasztását megakadályozzák. Két évvel ezelőtt Dálnok visszaszerezte községi rangját, s a helyi közösség önösszeszedésének példájává vált.
A romániai falurombolás tehát nem szűkíthető le ennek a buldózeres periódusára. Ez a szakasz jelentette a Ceauşescu-rendszer végét, de ezt megelőzően már lelkileg, erkölcsileg lezüllesztették az erdélyi vidéket, megalapozták a belső rombolást, amire a külső pusztítás ráépülhet. Megbomlott a falvak régi rendje, a lopás, rablás, tolvajlás mindennapos jelenséggé vált, s az egykori rendtartó székely falu, az önkormányzatiság megannyi telephelye züllésnek indult, s megkezdődött a vidéki tömegek városra áramlása, rossz minőségű ipari munkára fogása.
A falurombolás nemzetközi tiltakozási hullámot kiváltó zajos szakasza véget ért. A jelenlegi törvények lehetővé teszik, hogy az egykori községközpontok, amelyeket 1968-ban falvakká degradáltak visszaszerezhessék régi státusukat. Ez jó pár település esetében reménykeltő sikerrel járt, élénkült a közösségi élet. A romániai falvak leépülését jelenleg a tömeges elvándorlás, a lakosság elöregedése okozza. A vidéki intézményeket viszont az állam nem szorongatja olyan mértékben, mint Magyarországon, bár a közlekedés a magánvállalkozók kénye-kedvének kiszolgáltatott, az osztályonkénti gyereklétszám tekintetében is toleránsabb az állam, a posta is, úgy, ahogy működik.
Reményt keltőnek mondható az is, hogy elkezdődött és bizonyos övezetekben folyamattá erősödött a hétvégi házak felvásárlása, s a faluturizmus is életet képes lehelni a vidéki településekbe.
2007. április 13.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből  
Erdély.ma

2012. szeptember 10.

Lelkünk, nemzetünk egészségéért (Tízéves az erdélyi mentálhigiénés képzés)
A körülöttünk lévő világ akkor lehet rendben, ha rendben vannak a benne élő emberek, ha testileg, lelkileg egészségesek, márpedig itt, Erdélyben, a „végeken” nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egyetlen magyart is hagyunk elveszni – Kondor Ágota, az illyefalvi mentálhigiénés képzés egyik oktatója összegezte ilyen formában az éppen tíz évvel ezelőtt elindult, immár ötödik évfolyamához érkezett tanfolyam lényegét. A hét végén ünnepeltek a képzés megálmodói, éltetői, tanárai és diákjai, s jelen voltak az „anyaiskola”, a Károli Gáspár Református Egyetem (KGRE) vezetőségének képviselői is.
Kató Ibolya kitartó, következetes, fáradhatatlan munkájának köszönhetően jött létre tíz esztendővel ezelőtt az erdélyi mentálhigiénés képzés, alig fél évvel azután, hogy Magyarországon beindították az első évfolyamot. Neki köszönhető az is, hogy Illyefalva, a KIDA-központ vált a lélekgondozás itthoni fellegvárává, megszületett az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság (EMMT), eddig több mint 130-an (pszichológusok, pedagógusok, pszichopedagógusok) szereztek diplomát, és a korábbi gyakorlathoz igazodva ugyancsak 35 fővel elindult az ötödik évfolyam is. Szombaton a negyedik évfolyam végzősei vehették át oklevelüket, de az illyefalvi vártemplomban megünnepelték az erdélyi mentálhigiénés képzés tizedik születésnapját is.
Délelőtt konferenciát tartottak magyarországi szakemberek, a délutáni ünnepséget dr. Bozsonyi Károly rektorhelyettes köszöntője nyitotta, a hálaadó istentiszteletet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese tartotta. Felidézte az egy héttel korábbi Mikó-tüntetést, amikor az emberek arcán keserűséget, dühöt látott, amely elárulta, „mindannyiunknak valami nagy problémája van, szorosságban élünk, és vágyakozunk a tágas tér után”. Az embernek nemcsak napfényre, tiszta levegőre, fizikai tágasságra van szüksége, de szellemi tágasságra is. Ennek megteremtését szolgálja az illyefalvi képzés, az ide beiratkozók megtanultak előbb önmagukon segíteni, hogy majd a körülöttük élőkön is segíthessenek. A képzés azt is mutatja: nem nyugodtunk bele, hogy szorosságban éljünk, térre, magaslatokra vágyunk – fejtette ki Kató Béla. Dr. Sepsi Enikő dékán az illyefalvi képzés történetét elevenítette fel, majd a végzős évfolyam nevében hangzott el köszöntő, és a korábban végzett hallgatókkal közösen mondták el a fogadalmat. Kovács Linda népdalokkal, Nemes Levente színművész Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versével tette még emelkedettebbé a hangulatot. Szót kaptak az oktatók, Grezsa Ferenc, a KGRE Pszichológiai Intézetének adjunktusa, az illyefalvi képzés vezetője szerint nagyon fontos lenne, hogy megszűnjön az itt élő magyarok „bennszülött léte”, hogy leértékeltnek érzik magukat, idegennek saját hazájukban. Van kiút ebből, ki-ki saját „bennszülött létét” elsősorban a tudással tudja felszámolni, „mert azt nem lehetett államosítani” – hangsúlyozta. Kató Ibolya az anyanyelvi képzés fontosságát emelte ki és azt, hogy egy nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha lélekben egészséges, ebben van nagy szerepük a mentálhigiénés szakembereknek. Az oktatók mellett felszólaltak a korábban végzett diákok is, akik arról beszéltek, miként kamatoztatták az Illyefalván megszerzett tudást, tapasztalatot. Ajándékozással, ünnepi fogadással zárult az illyefalvi rendezvény.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 2.

Függőségek tükrében
Az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület által a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában szeptember 25-én megrendezett drogprevenciós nyílt nap, a Lehet tisztán is! közel nyolcvan érdeklődőt vonzott. Az egyesület idén tavasszal alakult, most először hallatott magáról a nagy nyilvánosság előtt, de a drogprevenciós projekt, melynek ez a rendezvény a kiindulópontja, több hónapon ível át, és célja a figyelem ráirányítása a függőségekkel kapcsolatos jelenségekre.
Dr. Grezsa Ferenc, a Károlyi Gáspár Református Egyetem adjunktusa A drogproblémák és a drogmegelőzés mentálhigiénés megközelítése című előadásában a témával kapcsolatos nézőpontokat villantotta fel, körvonalazva az egészséges ember fogalmát is. A lelki egészség harmonikus állapot, mely sok összetevő meglétét igényli, a szeretet, a bizalom, az önbizalom, az elfogadás, a tolerancia, a hit stb. mind szerves részét képezi. E harmonikus állapot elérése alapvető emberi cél, ám a sérelmek, a stressz, a külső tényezők nyomása veszélyezteti létrejöttét, meglétét. Az egyensúlyállapot meg nem valósulása fontos veszélyeztető tényező a függőségek kialakulásánál, akárcsak a családi modell.
A mentálhigiénés szemléletben egy adott helyzet vizsgálata, „kezelése” nem csak egy irányelv alapján történik, a megelőzés a promotív megközelítéssel egészül ki, melynek lényege, hogy a lelki egészséget meghatározó tényezőkre és okokra irányulva éri el egészségfejlesztő hatását. Ugyanígy az önsegítés is fontos szerepet kap.
Az elméleti jellegű nyitó előadás után Adorjáni Éva, a magyarózdi Drogterápiás Otthon vezetője és Adorjáni Kálmán református lelkész A legjobb pia a terápia – Segítők és segítettek motivációja a magyarózdi Drogterápiás Otthonban címmel tartott érdekes bemutató előadást az otthonról, működéséről, a létrehozó Bonus Pastor Alapítványról. Az otthon rövid, azaz tizenkét napos, valamint hosszú, akár kilenc hónapos terápiás programokat is kínál a leszokni vágyóknak, akik – ahogy a vezetők fogalmaztak – csak az idő múlásával, társaikkal összezárva, az otthonban jönnek rá, hogy tényleg le akarnak szokni, szabadulnának függőségük tárgyától. Mert akár alkoholizmusról, akár kábítószer- vagy játékfüggésről legyen szó, gyógyulás nincs, csak szabadulás. Az alkoholista mindig alkoholista marad, de ha megszabadul szenvedélyétől, hátralévő életében az alkohol nélkül is képes teljes, boldog életet élni. Ahogy egy ózdi bentlakó fogalmazta meg: „Tudom, mi voltam, szeretem, aki most vagyok, és nem félek a jövőtől.” A kanadai, úgynevezett Portage-rendszeren alapuló terápiás otthon eredményekkel, „sok megszabadulttal büszkélkedhet”. Egyikük, Kovács Tibor és felesége, Ildikó saját tapasztalatait osztotta meg a drogprevenciós nyílt napon. A pár által nemcsak az alkoholizmus problémáját ismerhették meg a résztvevők, hanem a hozzátartozókra, szeretteikre nehezedő terhet, nyomást is, illetve az is kiderült, hogy a házastársakat, élettársakat milyen gyakran érinti a társfüggőség. Nem csak az alkoholizmus időszakának nehézségei tárultak fel, Tibor és Ildikó mesélt a terápia utáni hónapokról, arról, hogy a nő milyen nehezen kezdett újra bízni. Tiborék története hét tiszta év után pozitív irányba halad.
Kozma Ferenc egészségügyi asszisztens, segítőszakember a sepsiszentgyörgyi helyzetről, a helyi alternatívákról beszélt. Sepsiszentgyörgyön hozott létre önsegítő csoportot a szenvedélybetegek számára a Bonus Pastor által kiépített rendszerbe illeszkedve. A hetente találkozókat tartó csoportnak két része van: a szenvedélybetegeké, illetve a hozzátartozóké. Az elmúlt öt évben körülbelül kétszázötven ember fordult meg a csoportokban, sokan szabadulást találtak, mások utat a további segítség, esetleg az ózdi otthon felé. Kábítószeresek, játékfüggők, szexfüggők és alkoholisták is megfordultak a csoportban, tizenhat éves kortól egészen hetvenévesig. Ezek a számadatok és a helyi statisztikák is mutatják: a függőség – mondjuk ki bátran, a drogfogyasztás – Háromszéken igen időszerű, figyelmet, megoldást igénylő gond. A rendezvény egyszerre nyújtott betekintést a függőségek világba és mutatott alternatívákat a szabadulásra. Bár ez a nyílt nap elsősorban intézményvezetőket, segítőszakmákban dolgozókat, pedagógusokat, lelkészeket, egészségügyi munkatársakat, orvosokat célzott meg, az ajtó minden érdeklődő számára nyitva. Az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület pedig ezt az ajtót a jövőben igyekszik még szélesebbre tárni, rendezvényeikkel, megmozdulásaikkal minél több embert megszólítani, fiatalokat, diákokat is bevonzani. Legközelebbi rendezvényüket október 10-ére, a lelki egészség világnapjára tervezik, amikor Sepsiszentgyörgy központjában villámmegmozdulásokkal szeretnék felhívni a figyelmet a függőségekre, a drogprevenció fontosságára.
Tóth Gödri Iringó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 2.

Buda Béla-emlékkonferencia
A hétvégén az illyefalvi KIDA Központban az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság, a KIDA Alapítvány, valamint az Esély Lelki Egészségvédő Egyesület szervezésében In memoriam Buda Béla címmel emlékkonferenciát tartottak.
Az orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta és addiktológus dr. Buda Béla élete során többek között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója, a SOTE Magatartástudományi Intézet igazgatóhelyettese, a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Kommunikáció Tanszékének tanszékvezetője és az Országos Alkohológiai Intézet igazgatója volt. Kutatási területe főként az alkoholizmus és öngyilkosság, a pszichoterápia, a kommunikációelmélet, a szociálpszichológia és a személyiségfejlődés volt. Fő szakterülete a kommunikációelmélet és a kommunikációkutatás, főként a személyközi kommunikációs folyamatok érdekelték, és ezek szerepe a kapcsolatok szerveződésében, a személyiség funkciózavaraiban, illetve foglalkozott a prevenció és az egészségpromóció kommunikációs vonatkozásaival is. Élete során tizennégy szaklapnak volt szerkesztője, valamint több mint hetven könyvet írt vagy szerkesztett többek között a pszichoterápia, a szexológia, az addiktológia, a szuicidológia, a kommunikációelmélet, a szociálpszichológia, a szervezetelmélet, az egészségpromóció, a mentálhigiéné, a krízisellátás és az önsegítés, illetve a devianciakutatás területén. Az illyefalvi konferencián dr. Grezsa Ferenc, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének szakvezető egyetemi adjunktusa Vonások Buda Béla portréjához címmel tartott megemlékezést. Kondor Ágota, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság elnöke, mentálhigiénés szakember előadásában elhangzott, dr. Buda Béla soha nem járt Erdélyben, de anyagi és erkölcsi támogatásával végigkísérte a kezdeményezésére létrejött erdélyi mentálhigiénés képzést. Az első csoport Erdélyben az illyefalvi KIDA Központban indult 2002-ben, és azóta már az ötödik évfolyam is befejezte tanulmányait.
Dr. Buda Bélának köszönhetően paradigmaváltásra került sor a mentális egészség megítélésében, pozitív folyamat következett be a lelkiegészség-védelemben, hisz ő a betegségközpontú szemléletről az egészség népszerűsítésére való áttérést szorgalmazta. Életét és tevékenységét az alázatosság, a szerénység, a gyakorlatiasság és a hitelesség jellemezte. Gyakorlati emberként az elméletet saját tapasztalatára építette. Szemlélete a rogersi szemléletre épült, az emberek feltétel nélküli elfogadására törekedett. Célja volt a személyiség fejlődésének elősegítése. A személyiség rendszerelméletét hangsúlyozta, az emberi kapcsolatok kulturáltságának a fokozását szorgalmazta. Toleranciára hívta fel a figyelmet a deviánsokkal, a fogyatékosokkal és a stigmatizáltakkal szemben. A magyarországi dr. Koós Tamás, az Országos Egészségfejlesztési Intézet szakmai munkacsoportjának vezetője dr. Buda Béla szerepéről beszélt alkoholpolitikai kezdeményezésekben. A konferenciát a marosvásárhelyi Becsky Borbála klinikai pszichológus, szupervízió alatti családterapeuta és mentálhigiénés szakember zárta, aki előadásában a partnerkapcsolatokról és a házasságról beszélt Buda Béla szemléletében.
KINDA ELEONÓRA ­mentálhigiénés szakember
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. július 19.

Szekértúrán emlékeztek Orbán Balázsra
A 9. Orbán Balázs Emlék-szekértúra részvevői a névadó halálának 125. évében jutottak el szülőházához és szejkefürdői emlékhelyéhez. A „legnagyobb székely” nyomdokait szekérrel bejáró zarándokcsoport nemzeti lobogók alatt, kétlovas szekereken vagy gyalog igyekezett a láthatatlan és kézzel fogható célok felé: egy nemzet tagjaiként jelet hagyni és messzebbre látni.
Szombaton Székelykeresztúron a hódmezővásárhelyi-csehétfalvi közös szervezésű emlék-szekértúra vándorbotjára felkötötték az idei utolsó szalagot. Egy héten át a műutak helyett a székely emberek által kitaposott ösvényeken, mezei és erdei utakon haladtak, Énlaka, Atyha, Firtosváralja, Székelypálfalva, Kalonda-tető, a Nyikó-völgye, Farkaslaka, Gordon-tető, Ülke, Szejkefürdő, Székelylengyelfalva, Farcád, Sükő, Rez-tető, Keresztúr útvonalon.
Valóban Orbán Balázs nyomdokain haladtak – mondta el Grezsa István, a Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa. Lengyelfalván, Farkaslakán nagy erdélyiek emléke előtt tisztelegtek – szellemük áthatotta őket. A Gordon-tetői Jézus Szíve, valamint a fiastetői és sükői kilátókat említette, ahonnan a Fogarasi-havasoktól a Kárpát-kanyarig belátni a vidéket. 120–130 kilométert tettek meg. A lovaknak is nehéz volt, így sokat gyalogoltak a kaptatókon, hogy erős akarattal, még erősebb lélekkel érezzék meg: a szekértúra jóval meghaladja a kezdeti célokat. Zarándoklattá vált Udvarhelyszéken: várják és elvárják őket a helybéliek. Látni tanultak a természetben: megnyújtották tekintetüket a „messze nézők”.
Lélekerősítő istentiszteleten vettek részt Csehétfalván, majd a nagyon jó hangulatú falutalálkozón a Kései Mákvirágok néptáncegyüttes fellépésével nemzeti hitvallást tett – egységbe kovácsolta és a „falu feleivé tette” az ottani lakossággal a szekértúrásokat.
Nyitányként az orvoscsoport megelőzési céllal szűrővizsgálatot végzett az elfáradt idős lakosság körében Csehétfalván. A fiatalok pedig befejezték a közösen épített tűzoltószínt, feljavították és elhelyezték benne az 1892-ből származó tűzoltópumpát és társzekeret.
Az Ezer Nemzetség Ivókupa Baráti Társaság soros elnökének, Grezsa Ferencnek legnagyobb élménye a farcádi varázslatos hangulatú, nagyon megható – az áramszünet miatti – gyertyafényes vacsora és a helybéliek szeretetteljes kedvessége. Fazekas Özséb kiemelte: a mezők dolgozó népe is felismerte, üdvözölte őket.
A Lőrinczi Lajos unitárius esperes-lelkész és felesége, Tünde által szervezett szekeres zarándoklat örömei közé tartozik a közösségépítés, a falufejlesztés és a természetben szerzett tapasztalatok. A magyarországi szervező eddig Grezsa István volt, most fia, Csaba vette át. Megtudtuk: a túrát megálmodók mellett idén huszonöt fiatal vett részt, valamint harmadik generációsként a négy és fél éves H. Nagy Barnabás. Eddig megismertek huszonnégy Nyikó menti falut, de láthatóan mindig találnak újat és szépet.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro



lapozás: 1-6




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék