udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 79 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79

Névmutató: Grezsa István

2005. február 7.

Hódmezővásárhely egyhangú szavazással közgyűlésen fogadta el a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára cím megalkotásáról szóló rendelet módosítását. Dr. Grezsa István képviselői indítványában írta: ,,A magyar történelemben példátlan, hogy magyar magyar ellen fordult, hiszen a széthúzás ellenére, ha egymásnak akartak idegen hatalmak ugrasztani, akkor végső soron összefogott a magyar nép, és akár a végsőkig küzdött a szabadságért és a hazáért. Hódmezővásárhelyen a választók kétharmada szavazott igennel a kettős állampolgárság kérdésében. Ezen számadatok által vezérelve javaslatom arra irányul, hogy módosítva a díszpolgári cím adományozásáról szóló rendeletet, a képviselő-testület alapítsa meg a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címet, és amennyiben egyetért a T. Közgyűlés a javaslattal, akkor kollektíven kínálják fel ezt a lehetőséget a történelmi Magyarország elcsatolt területein élő magyarok részére.” A tervezet szerint név-lakcím adatokkal elegendő Hódmezővásárhely polgármesteri hivatalánál postai úton vagy a pmh@hodmezovasarhely.hu villámposta címen kérelmezni a titulust. A hódmezővásárhelyiek megtették az első lépést az elszakított magyar nemzetrészek és az anyaország egységének megteremtéséért, írta Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 7./

2005. február 17.

 Nagy az érdeklődés Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címért, annak ellenére, hogy eddig a Háromszék napilap mellett csak az újvidéki Magyar Szóban jelent meg tudósítás a lehetőségről. Hódmezővásárhelyen külön tisztviselőt jelölnek ki a kérelmek gyűjtésére, elkészült az adománylevél tervezete. Amennyiben jogszabály nem tiltja, külön anyakönyvet szeretnének nyitni a tiszteletbeli polgárok számára. Az anyaországi önkormányzatok is érdeklődnek, Debrecenből keresték meg őket azzal, hogy az ötletet ők is alkalmazzák. /Grezsa István: Gyarapodnak Németh László városának tiszteletbeli polgárai.= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 17./

2005. március 10.

A Basa Tamás Gazdasági-Kulturális Egyesület Igazgatótanácsa Farkas Árpádot és Dr. Grezsa Istvánt díszoklevéllel tüntette ki „Nemzeti önazonosságunk védelmezője” címmel. Farkas Árpád költő, a Háromszék napilap főszerkesztője a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével történő kitüntetés átvételét visszautasította, ezért a határon kívüli összmagyarságért tett kiállásáért, Dr. Grezsa István hódmezővásárhelyi megyei képviselő javasolta a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgár cím adományozását a történelmi Magyarország elcsatolt területein élő magyarok részére. /Pásztori Tibor Endre elnök: Nemzeti önazonosságunk védelmezői. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./

2005. augusztus 23.

Bözöd falu első alkalommal szervezett falutalálkozót augusztus 20-21-én. Gazdag program várta a falu szülötteit és a vendégeket. Húszoldalas tájékoztató füzetecskét adtak ki Bözöd múltjáról. Az ünnep zenés faluébresztővel kezdődött. Az istentisztelet után a műsorvezetés három nyelven zajlott, románul, magyarul és franciául. Bemutatkoztak a vendégek is, Hódmezővásárhely képviseletében dr. Greza István, a belgiumi küldöttséget Jean Marie Constante vezette. A legnépesebb küldöttség, 13 személy, Franciaországból, Rouxiére testvértelepülésről érkezett. A helybéliek a két világháborúban elesett katonákról is megemlékeztek, majd az emlékműnél helyeztek el koszorúkat, ezt követően kezdődött a szabadtéri kulturális program. A bözödi iskolások verses-táncos-énekes műsora szórakoztatta a jelenlévőket. Megnyitották a Bözödi György-emlékházban berendezett népművészeti kiállítást. A könyvbemutatón Nagy Pál irodalomkritikus Bözödi György Romlás című könyvét ismertette. A gulyásfőzés után az Ifjúsági zenebona című műsorral zárult a bözödi falutalálkozó. /Kilyén Attila: Falutalálkozó Bözödön. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./

2005. december 13.

December 7-én december 5-re, az Összetartozás napjára emlékeztek Nagyváradon. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Magyar Polgári Szövetség nagyváradi szervezetének közös rendezvényén Hódmezővásárhely önkormányzatát látták vendégül. A hódmezővásárhelyiek által a december 5-i népszavazás után meghirdetett tiszteletbeli polgári címet Nagyváradról is sok magyar kérte. Az esten Tőkés László püspök Erdély és Partium üzenetét tolmácsolta. A nemzetegyesítési politika nem veszített időszerűségéből, hanem fontosabb, mint valaha – hangoztatta beszédében Tőkés. Szólt a Magyar Népi Szövetségről, amely két ellenszavazattal megszavazta Erdély Romániához való csatolását. Ez a hűségnyilatkozat magyarázható, de nem menthető – mutatott rá Tőkés. Ugyanez az önfeladás folytatódott Kádár János idejében, aki kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionalizmusnak. Ma is vannak, akik készek az önfeladásra – emlékeztetett, majd hozzátette: az RMDSZ-ben az MNSZ önfeladása is folytatásra talált. Nagy Géza és Katona Szabó István az a két férfiú, aki mert nemmel szavazni. Utóbbi ma is él – érdemes észben tartani a nevüket. Az anyaország üzenetét Hódmezővásárhely polgármestere, Lázár János országgyűlési képviselő mondta el. Bemutatta Grezsa Istvánt, a tiszteletbeli polgári cím ötletgazdáját. Lázár János hangsúlyozta: „Nem lehet acéldrótokkal, vízummal elválasztani bennünket egymástól. Ezt mutatja az is, hogy 15 ezer határon túli kérte eddig a Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgára címet. Meg kell győznünk a megtévedteket, el kell mondanunk, mit vétettek. El kell mondanunk, hogy változásra van szükség, mert 2006 a változás éve kell hogy legyen Magyarországon. Ez a legfontosabb üzenete ma Magyarországnak: összefogás és összetartozás”. /F. T.: Elválaszthatatlanok vagyunk! Testvéri találkozó Nagyváradon. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 13./

2006. január 30.

A múlt hét végén dr. Grezsa István vezetésével hódmezővásárhelyi küldöttség kereste fel a berecki Gábor Áron Alapítványt és a polgármesteri hivatalt. A delegáció tagjai ez alkalommal sem érkeztek üres kézzel: a berecki Gábor Áron Ifjúsági Fogadó befejezésére 4000 eurós támogatást ajánlottak fel, hogy az ifjúsági szálláshely 2006. július 1-jétől uniós szintű feltételekkel tudja fogadni a berecki táborozásra érkező hódmezővásárhelyi fiatalokat. Berecken a Gábor Áron Ifjúsági Fogadó felépítését évek óta Hódmezővásárhely önkormányzata és a város civil szervezetei támogatják. Dr. Grezsa István arról is tájékoztatott, hogy Hódmezővásárhelyen erre a tavaszra készítik elő a tiszteletbeli polgárok világtalálkozóját, ez év március 15-ig kiadnak egy, a tiszteletbeli polgárok leveleiből összeállított, fotókkal illusztrált kötetet, most dolgozzák ki az orbaiteleki Horváth–Deák-kúria rekonstrukciójának és hasznosításának tervét. /Sylvester Lajos: Befejezés előtt az Ifjúsági Fogadó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 30./

2007. augusztus 20.

A nyugati és keleti végek közötti képzeletbeli híd az az emlékmű, amelyet szombaton avattak fel Ojtozban. A kilencven évvel ezelőtti események előtt tisztelegtek az egybegyűltek, 1917 augusztusában soproni és székely katonák védték itt a magyar határt. A Soproni Erdélyi Kör emlékplakettjét a katolikus templom udvarán helyezték el, ahol bensőséges ünnepséggel emlékeztek az elesett hősökre. Lomnici Zoltán, a Magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke fontosnak és szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy soproni bakák védték itt a határt, ,,hisz Magyarország nagyon sokat köszönhet Erdélynek, nagyon sok mulasztásunk van, s talán ebből valamit ők a vérükkel törlesztettek”. Dr. Sarkadi Sándor történész a kilencven évvel ezelőtti eseményeket idézte fel, a 18-as soproni gyalogezred a négynapos véres küzdelemben elveszítette tiszti állománya 75, legénysége 45 százalékát. Egy évvel később sziklába vésett emlékművet állítottak tiszteletükre Ojtozban, de az impériumváltás idején az ,,elvakult nacionalisták” felrobbantották azt. Sopronban 1934 augusztusában leleplezték ennek pontos mását, és egy sétány is Ojtoz nevét viseli. Most a Soproni Erdély Kör hozta el a domborművet (Sz. Egyed Emma szobrászművész alkotását), amelyet a már felállított hét és fél tonnás sziklatömbre helyeztek el.,,Mi, soproniak a nyugati végekről köszönjük székely testvéreinknek, hogy ezerszáz éve állnak itt őrt a keleti végeken, és az összetartozás soha el nem téphető kötelékével őrzik a soproni katonák emlékét is” – mondotta Sarkadi Sándor. Dr. Grezsa István, Hódmezővásárhely önkormányzatának képviselője fontos bejelentést tett: városa megvásárol egyet a 24-es határvadászok által egykor épített katonaházak közül, és finanszírozza majd egy katonamúzeum létrehozatalát, ,,amelybe összegyűjtve Háromszék katonai relikviáit felmutathatjuk, mi történt itt az elmúlt ezerszáz esztendőben” – mondotta. Végül Úri Előd, a Soproni Erdély Kör elnöke és Sylvester Lajos leleplezte a kősziklába illesztett plakettet. /Farkas Réka: Híd a nyugati és keleti végek között. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./

2007. november 14.

Hódmezővásárhelyen az 1956. évi magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezés kiemelkedő sikerére tekintettel közgyűlési határozat szintjére emelték a Nemzeti Emlékezés Hetének gondolatát. A közgyűlési határozat értelmében ezután minden év október 23. napját követő hét városi programját ennek a gondolatnak a jegyében alakítják, s az ebben az időszakban szervezett rendezvényekbe bevonják a diákokat. Az élő ‘56-osok, a Gulagot, a II. világháborút megjártak és a Fehér Gárda mozgalomban részt vett túlélők – az utóbbinak halálbüntetéssel sújtott áldozatai is voltak – személyes emlékeikről tartanak beszámolókat. Dr. Grezsa István Németh László szavait idézte: ,,Az ifjúságnak joga, hogy az élet igényeit és eszméit újrafogalmazza. A halál ott kezdődik, ahol erről a jogáról tudatlanságból vagy a könnyebbet keresve lemond. ” A hódmezővásárhelyiek kezdeményezik, hogy minden Kárpát-medencei magyar település szervezze meg a magyar nemzeti emlékezet hetét október 23. nemzeti ünnepéhez kötődően. „Át kell építenünk társadalmunk hatalmi struktúráját – idézik ismételten Németh Lászlót –, hogy a gerinc megint a test középpontjába kerüljön, s olyan vezérlőréteget kell uralomra juttatnunk, amelynek tudomása van a testről és helyzetéről. ”Hódmezővásárhelyen a közgyűlésen az anyaország határain kívül élő magyarok hagyományőrző és kulturális programjainak támogatására 28 ügyben döntöttek. Erre a célra 18 millió forintot különítettek el. /Sylvester Lajos: A Nemzeti Emlékezés Hete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 14./

2008. szeptember 3.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat és dr. Traub Alfréd budapesti plasztikai sebész adományából felújították Csehétfalva 1841-től működő, műemlék értékű templomi orgonáját. Az átadó ünnepségen jelen volt a budapesti adományozó és dr. Szabó Árpád unitárius püspök is. A hódmezővásárhelyiek felajánlották minden határon túli magyarnak a hódmezővásárhelyi tiszteletbeli polgári titulust, Csehétfalva minden lakosa élt ezzel. A hódmezővásárhelyiek az elsők között siettek az árvíz után segíteni a Nyikó menti falvakat. Az árvíz utáni összefogásról még Basescu államfő is azt mondta, hogy ilyent ő még nem látott Romániában. Moldvában is voltak árvizek, de az ottaniak várták, hogy érkezzen a segély. Itt viszont a lelkészek, a püspökükkel az élen, gumicsizmát húztak, s kézbe vették a lapátot. Dr. Grezsa István Hódmezővásárhelyről két éve szekértúrákat szervez ezen a vidéken, bejárják a kis falvakat. Ez több mint turistaút. Azt akarják, hogy az itteni székelyekkel együtt legyenek, s megéljék az itteni életet. Eszünkbe jut ezen a vidéken Tamási Áronnak az a sora, amelyet a Tüzet vegyenek! című novellájában írt: Énlaka fölött, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés. Átvitt értelemben fogalmazza meg az elszigeteltséget, a magárahagyatottságot: erről a területről, az itt élő székelyekről még a Gondviselés is elfeledkezett. Most úgy tűnik, hogy mintha nyitogatná a Gondviselés a szemét. /Sylvester Lajos: Mintha nyitogatná szemét a Gondviselés... (Frigyre lépni a szülőfölddel). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 3./

2010. szeptember 6.

Khell Ödönre emlékeztek (Emléktábla- és kopjafaavatás)
Szombat délután a Khell család, néhai vitéz Khell Ödön (1931—2009) tisztelői, barátai és a Gábor Áron Alapítvány kuratóriumi tagjainak jelenlétében a Szent Miklós római katolikus templomban a Máthé Ferenc plébános, címzetes esperes által szolgáltatott gyászmisét követően a tömeg a kilencablakos szülői ház elé vonult, ahol a hódmezővásárhelyi Ezer Nemzetség Alapítvány által adományozott Khell Ödön-emléktáblát dr. Grezsa István hódmezővásárhelyi önkormányzati képviselő és dr. Fazekas Özséb, a kerámia emléktáblát adományozó alapítvány elnöke leplezte le.
A Gábor Áron Alapítvány néhai elnökének a közösség érdekében kifejtett áldozatos munkásságát a jó barát, dr. Grezsa István méltatta. Az emléktáblát Máthé Ferenc plébános áldotta meg. A kettős ünnepségen Bereck másik testvértelepülését, Tótkomlóst Takács Ferenc alpolgármester képviselte. A koszorúzás után az ünneplők a Gábor Áron-emlékház és ifjúsági turisztikai fogadó udvarára vonultak, ahol a tavaly nyáron a Földi István, Sombori Sándor és Gyárfás Jenő kopjafája mellé állított, a helybeli Bodó Csaba által készített monumentális kopjafát leplezték le. A kopjafánál Dimény Zoltán polgármester, Balogh András, a művelődési központ igazgatója, Tibád Sándor ny. történelemtanár, vitéz Rózsa József és Handra Kelemen, a Gábor Áron Alapítvány alelnöke méltatta a múlt év december 21-én elhunyt vitéz Khell Ödön életét és közel húszesztendős munkásságát, valamennyien három nagy megvalósítását, az egész alakos Gábor Áron-szobor felállítását, a Gábor Áron-emlékház és az ifjúsági turisztikai fogadó átadását emelve ki. A negyedik kopjafát vitéz Khell Ödön három gyermeke, Ödön, Levente és Melinda leplezte le, majd Tusa Anna Boróka Reményik Sándor Kövek zsoltára című költeményét adta elő. A kettős megemlékezés koszorúzással, egyházi áldással és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. december 31.

Sylvester Lajos: Az anyaország ernyője alatt
Hódmezővásárhelyi állampolgári eskütételünk napjára virradóan egész éjszaka szakadt az eső. A várostól tíz kilométerre, ahol szálláshelyünk volt, a mártélyi üdülőfalu vendégházának nádfedele suttogóra fogta és elnyelte a másutt dobhártyát szaggató műanyag fedél vagy bádogtető pattogását.
A Tisza holtágának martjára – nem véletlenül Mártély a falu neve –, hatalmas nyárfák védőszárnya alá bújtatott ártéri üdülőtelepet egyébként is a Csend Birodalmaként aposztrofálják. Ezt a jól árnyékolt csöndet kereste Makovecz Imre is, amikor nyaralóját majdnem az árvízvédelmi töltés belső lábához telepítette, s a másik magyar építészhírességen, Csete Györgyön sem csodálkozhatunk, hogy hétvégi háza révén ő is itt keresett nyugalmat. Makovecz nyaralóépülete a Mesterre vallóan építőanyagával, formájával is a tájba kapaszkodó, úgy simul bele a mártélyi csend nyugalmába, hogy mégis észreveteti magát. A hullámosra formált nádfedél a vizet, a vízpartot, az alföldi tanyabokrok építkezését harmonikusan hozza együvé, az épületen alig találni egyetlen egyenes vonalat, még a holt Tisza partja felé futó lépcső is köríves, s oldalfalai bumfordian hullámosak, akárcsak egy ódon tanyasi ház fehérre meszelt paticsfalai. Mártélyon egyébként még a víz sem locsog, nem fecseg, halkan fodrozódik, és édesgetve csókolgatja a ladikok kátránnyal impregnált deszkafalát. Csak egy-egy, a kopoltyúját öblítő termetes hal csobbant nagyokat loccsantva, miközben visszahuppan a folyóba. Ezek a mutatványok cáfolják a "holtágnak" nevezett egykori folyószakaszt, s az élő folyóág képzetkeltésébe besegítenek a ködös hajnalon is horgászcuccaikkal bíbelődő, lomhán mozgó horgászok is.
Nemzetrészek színezete
Szóval, október, eső, állampolgári eskütétel. Mi, hogy a következő napon Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányon az esővel paskoltassuk magunkat, hatszáz és egynéhány kilométert kocsikáztunk Háromszékről földrajzilag az egyik legnagyobb kiterjedésű városba. Ilyenkor én azzal szoktam az út fáradalmait arrébb hessegetni, hogy valaha eleink szekérrel vagy lóháton, az elesettebbje gyalogosan tett meg ennél nagyobb távolságokat. És képes volt a Kárpát-medence egészét belakni. Ott szolgálni, ahová szólította őket a kötelesség. Ennek a belső migrációnak a következménye, hogy igencsak nehéz próbálkozás lenne felmenői révén szétválogatni, ki melyik nemzetrész fia-lánya. Magyarok vagyunk, s ezen belül különülnek el táji, földrajzi tagoltság szerint az egymástól csak árnyalatokban különböző, egységes nemzeti közösség tagjai, a mártélyi galériaerdő őszi színekben tobzódó palettájához hasonlatosan. Akik valamelyik tájegység közösségébe bekerülnek, akár már életük során is, de utódaikban mindenképp az ott illőkhöz hasonulnak. Arcuk karaktere, szemük állása, étkezési és viselkedési szokásaik, esetleg nevük utal származásukra. Ily módon tagolódunk székelyekre, csángókra, palócokra, jászokra, kunokra és így tovább. De mindannyian magyarok vagyunk. Sőt, sokszor kedves túlzással, mint ahogyan ezt a székelység körében szokás hangoztatni, magyarabbak vagyunk a magyaroknál.
Mindez hazulról hozott fonnivalóként azért foglalkoztat még a Tisza partján is, mert a hazai – azaz romániai – népszámlálás zsivajából érkezem, ahol s amikor nemcsak a bennünket életterünkből kiszorítani szándékozó politikai erők akarnak megosztani, magyarra és székelyre bontani, hanem mi magunk is.
Feleségem s a bennünket erre az útra elkísérő Anna lányunk elővigyázó gondosságának köszönhetően erre jövet több ízben is hallottam, mekkora szerencse, hogy esernyővel felfegyverkezve érkeztünk. Aztán a csendes októberi eső azt is eszembe juttatja, hogy 1848. március 15-én Budapesten zuhogott a tavaszi eső, amikor Petőfi és társai kiléptek a Pilvax kávéházból, s ítéletidőben loholtak, hogy kiszabadítsák az elítélt Táncsics Mihályt budai börtönéből. Ehhez képest ez a mártélyi meleg eső simogatóan kellemes, az előző napok erdélyi fagyosságát is engeszteli. És az asszonynép jóvoltából vannak ernyőink. Ez juttatja eszembe: mostani hódmezővásárhelyi családi utunk is "úgy jött össze", hogy bár mindannyian be fogunk állni az alá az ernyő alá, amelyet a könnyített visszahonosítással az újra anyaországunkká visszaváltozott Magyarország fölénk tart, az eskütétel helyszínéül csak én és feleségem választottuk az alföldi várost, családunk többi tagja otthon, a csíkszeredai konzulátuson esküszik. A család többi tagja kísérőnk, gardírozónk csupán, de most ebben az esős időben esik le nekem a tantusz, hogy jó ez így, mert egyrészt a vejem a hosszú úton az úrvezető, másrészt a családunk ily módon generációs és földrajzi bontásban is részese lesz magyar állampolgári ernyő alá állásunknak. Én és feleségem – korunknál fogva – voltunk már magyar állampolgárok, otthoni anyatársunk is ebbe a kategóriába tartozik, lányunk, vejünk és negyedik elemista unokánk, Peti Csíkszeredában lesz magyar állampolgár, és majd, ha bokrosodik a család, az ő gyerekeik már beleszületnek a magyar állampolgárságba, hisz szüleik immár nemcsak lélekben, hanem állampolgárságuk révén is magyarok. Érdekes, hogy a könnyített eljárással visszaszerzett magyar állampolgárságunk generációs örökölhetősége nekem eddig eszembe sem jutott, ez a mártélyi csendes eső mosta partra a felismerést, hogy az az ernyő, amelyet ezzel a gesztussal Magyarország fölénk tart, majd maradékainkat is védi az esőveréstől. A mi esetünkben – de nem csak – családi bontásban az állampolgárságok visszaszerzésének vagy megszerzésének esetei és ennek módja igen változatos. Zoltán fiunk és Anikó menyünk román állampolgárságukat is őrizve az Egyesült Államokban élnek. Otthon, Erdélyben viszont, lévén rendszeresen hazajárók és szülőföldjükhöz, Háromszékhez és Csíkhoz ezernyi szállal kötődők, természetes tehát, hogy magyar nemzetiségűekként és magyar anyanyelvűekként számláltattuk meg őket is. Egyetlen család tagjai között vagyunk, akik visszahonosíttatjuk magunkat, hisz már voltunk magyar állampolgárok, vannak családtagjaink, akik most szerzik meg az állampolgárságot, és ismét vannak, akik a Minden magyar felelős minden magyarért mottóval állnak a nemzet egész világot átérő óriásernyője alá.
Hódmezővásárhely, Nagy Imre sétány
Ez az ernyőhasonlat az állampolgári eskütételt megelőző ünnepségen gondolataimba mélyen befészkelte magát. Hagytam. S egyébként is, mintegy négyszázan tódultunk ki mi, magyar állampolgársági várományosok Hódmezővásárhelyen a Nagy Imre sétányra, a mártír miniszterelnök emlékműve elé, a számunkra szalaggal behatárolt területre, ahol esernyők oltalmában hallgattuk Lázár János polgármester ’56-os emlékbeszédét. A napi politikai aktualitásokra is ráhangolt szónoki szó a sűrű esőfüggönyön átszűrődve érkezett hozzánk. Látványként a legmaradandóbb élmény egyébként nem a külhoni magyarokból alkotott központi sziget volt, hanem ezt a magot gyűrűként magához ölelő hódmezővásárhelyi esernyős sokaság, akik mintegy várfalként vettek körbe bennünket, s akiket, minden bizonnyal, nem a politikai-adminisztratív kényszer rendelt ki erre a placcra, hanem az a felismerés, hogy mégiscsak ők voltak azok, akik 2004 decemberének bennünket, külhoniakat kitagadó országos szégyene után dr. Grezsa István városi tanácstag javaslatára s a tanács döntése nyomán tiszteletbeli polgárrá fogadtak. Számunk az országos kiebrudaltságunk idején húszezernyire gyarapodott, s ezzel virtuálisan és matematikailag is mintegy hetvenezresre növeltük Hódmezővásárhely lakosságát. Ekkor meghatódottságunkban – szinte spontán kialakuló közakarattal – A legmagyarabb város titulus odaadományozásával tisztelegtünk a dél-alföldi mezőváros lakossága előtt. A hódmezővásárhelyiek ugyanis a következő választások alkalmával – tudtommal – országos szinten is a legmagasabb arányban arra a pártszövetségre (Fidesz–KDNP) szavaztak, amely a balliberális globalista tobzódás éveiben is a legmagyarabbnak bizonyult. A város polgármesteri hivatala, a civil szervezetek sokasága élő kapcsolatot alakított ki, és ápolta ezeket, s ápolja ma is. A testvértelepülési és testvérintézményi kapcsolatok új tartalmakkal telítődtek. Erdélyt, Vajdaságot, Kárpátalját, Felvidéket behálózó viszonyrendszer alakult ki, amelynek tematikai, kivitelezési sokfélesége átszövi a civil szféra egészét. Az érdekesség kedvéért mondom, hogy a Házsongárd Alapítvány támogatásától a nyaranként ismétlődő székelyföldi szekértúrákig a legváltozatosabb tevékenységi formákat hívta életre. És amire talán a mozgalom elindítói sem gondoltak, a hódmezővásárhelyi példa szimbólummá vált, országossá terebélyesedett. Más városok is "örökbe fogadtak" külhoni magyarokat, s ennek a kapcsolatrendszernek a csúcsát jelentheti az is, amiben most nekünk Hódmezővásárhelyen részünk van: a magyar állampolgárság vissza- vagy megszerzéséért tömegesen kérik a magyarhoni települések közreműködését. A dél-alföldi városban ez év augusztusának huszadikán került sor az első könnyített honosításra. A mostanival együtt közel hétszázan keresték fel Hódmezővásárhelyt, hogy eskütételüket ott tegyék emlékezetessé. Kószó Péter alpolgármester szerint folyamatosan és tömegesen érkeznek a határokon túli honosítási kérések. Engem, többek között, vendéglátóink dr. Berényi Károly, a Tiszta Lap Polgári Egyesület elnöke közvetítése révén arra is felkértek, hogy az eskütétel után a Háromszék és a magam nevében mondanék néhány szót az egybegyűltekhez. Tenném ezt azért – érveltek –, mert a mi lapunk bizonyult a médiumok közül a legkövetkezetesebbnek, a hódmezővásárhelyi kapcsolatok építésének folyamatát támogatta és végigkísérte. A megbízatást természetesen megtisztelőnek tartottam, és vállaltam. Közben kollégánk, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal, aki kopjafákkal "beültette" Székelyföld után főleg a dél-alföldi tájakat is, ez alkalomra faragott emléktáblával jelentkezett. A tábla szövegét otthon előzetesen be is mutatta. Felirata: MAGYARNAK LENNI JÓ!
2011. OKTÓBER 23-ÁN,
AZ ÚJBÓL MAGYARRÁ LETT
MAGYAROK NEVÉBEN,
AZ IGAZI MAGYAR VÁROSNAK,
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYNEK
Mivel Hódmezővásárhely esetében "a legmagyarabb város" formula már foglalt, ezért került a míves faragású táblára az "igazi magyar városnak" szöveg. Balázs Anti volt az egyetlen külhoni, "újból magyarrá lett magyar", aki Lázár János polgármestertől, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjétől a Nagy Imre sétányon vehette át a honosítási okmányokat. A sokak által ismert Kopjafadoktor kiváló szónok, mondandóját ez alkalommal is hatalmas tapssal jutalmazták. Az ünnepség záróaktusa természetesen a virágkoszorúk elhelyezése volt. Ki tudja, hány, talán félszáznál is több, valóságos virágözön lepte el a Nagy Imre sétányt. Az eső csak nem akarta abbahagyni. A virágárusok a nyári rekkenőségben időnként vízpermettel élénkítik a vágott virágot, sőt, az árusítóhelyek körül a sétányokat, a füves területeket is locsolják. Hódmezővásárhelyen a virágokra hulló égi permettel biztosította a Fennvaló ezt a szolgáltatást. A virágrengeteget az esernyősök sorfala övezte. Az ernyők vásznáról óvatoskodva osontak alá a vízcseppek, és voltak, akiknek az arcán is alápergett valami, amikor a Szózat akkordjai a katonazenekar hangszerein felcsendültek.
Pedig még hátravolt a város főterén, a Fekete Sas palotában a honosítási akták ünnepélyes átadása. De ezt megelőzően is éreztük: a Nagy Imre téri esernyőrengeteg fölé emelkedik egy még nagyobb ernyő, akkora, hogy a nemzet egészét óvja mindenféle esőveréstől.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 31.

Frigyre lépni a szülőfölddel – Az ország peremén – a nemzet közepén
Húsvét előtt két vidéki rendezvény vendége voltam Szarvason, illetve Hódmezővásárhelyen és Földeákon. Szarvason, a Kárpát-medence mértani közepén a vidéki, illetve a kisebbségi sajtó és az anyaország kapcsolatrendszerét jártuk körbe, Hódmezővásárhelyen és Földeákon is a „vidék” volt a téma, a Magyar Mentálhigiénés Szövetség és a Földeáki Mentálhigiénés Egyesület A vidék megtartó ereje címmel szervezett kétnapos konferenciát. A két rendezvény több ponton is érintkezett vagy kiegészítette egymást. Mindkettő a vidékiség háztáján vert tanyát vagy keresett és talált menedékre, egyik is meg a másik is olyan településeken zajlott, amelyek a történelmi Magyarország centrumában voltak valaha, de Trianonban a politikai mészárlás olyan ország darabokat metszett le az egykori magyar földről, hogy az említett városok a Magyar Alföldön peremhelyzetbe kerültek. A „nemzet közepén” és az „ország peremén” voltunk, amint Grezsa Ferenc előadásának címéül kiemelve megjegyezte.
Az utóbbi években, az uniós csatlakozások következményeként mi, a Kárpát-medencében szétszabdalt és szétszórt magyarok inkább kedveljük „a nemzet közepe” formulát. Ezen a konferencián is ez az elv érvényesült. Az előadók és a szervezők zöme budapesti volt, de a földrajzi reprezentáció átölelte a mai csonka ország több tájegységét, Andrásfalvy Bertalan professzor, az Antall-kormány volt kulturális minisztere Pécsről érkezett, hogy Hagyomány és önazonosság címen ragyogó előadást tartson, Grezsa Ferenc Budapestet és Hódmezővásárhelyet is képviselte, jómagam a Falurombolás Romániában témát próbáltam kifejteni oly módon, hogy a romániai vidékfelforgatásnál és vidékpusztításnál is alattomosabb magyarországi folyamatokat is érzékeltessem. Dr. Grezsa István a konferenciát levezető elnök másnapra Földeákra invitálta a résztvevőket, ahol Győry Márta (Kárpátalja, Nagydobrony), Smidt Veronika Szőgyén (Felvidék), Somogyi Győző (Salföld), és Zaja Péter (Visnyeszéplak) földrajzi értelemben is átfogták és beterítették a Kárpát-medencét. Persze egy publicisztikai írásban nem közölhetek regisztrációs névsort, a mindkét napon zsúfoltházas rendezvényt sokan tisztelték meg részvételükkel. Amire viszont nyomatékkal kell felhívnom a figyelmet, az magyar vidék megtartó erejének a meggyőző demonstrálása volt. Ebben kapott szerepet a hódmezővásárhelyi és földeáki helyszín, amely egyben azt is bizonyította, hogy mit tehet a „vidék” saját értékeinek felmutatása és megőrzése, továbbfejlesztése vonatkozásában, olyan körülmények között is, amikor a fővárosba centralizált politikai és gazdasági nyomás a vidék ellehetetlenítése irányában hat.
Az sem véletlen, hogy a vidék témát vidéken kell és lehet kibontani. Budapest erre – tudjuk miért – alkalmatlan. A vidék egyébként a modern kommunikációs lehetőségeket figyelembe véve új minőségű szerepkörök betöltésére is alkalmassá válik. Megismétlődik – természetesen más szinten és más körülmények között -, ami a reformkorban történt. A magyar vidék Kazinczy, Kölcsey, Baróti Szabó Dávid korában a magyar kultúrát, a magyar nyelvet képviselte, és juttatta olyan szerephez, amely végül is Budapestet is magyar nagyvárossá változtatta. Erre a folyamatra az internetes kommunikáció korában azért kell odafigyelni, mert az elektronikus kapcsolatteremtés nem csupán a Kárpát-medencében élő magyarok rétegeit hozza –hozhatja – szellemi közelségbe, hanem a nagyvilágba szétszóródottakat is. A romániai falurombolásról legtöbbünknek a barbár, a buldózeres falurombolás jut eszébe. Ez valós helyzet volt ugyan, de, paradox módon ez a brutalitás hívta fel a világ figyelmét arra, ami Romániában történik, s végül is egyik kiváltó oka volt annak, hogy a közveszélyes diktátort eltakarítsák. A romániai falurombolás nem a buldózeres korszakban kezdődött. A magyar vidék elpusztításának szándéka tulajdonképpen Erdély bizonyos területein visszavezethető az 1921-es román „földreform” idejéig, amikor különösen a kompakt magyar lakosságú határ menti települések mellé „beültették” a román telepeseket. Évtizedek múltán, már a kommunista rezsim éveiben ezekből a telepekből alakították ki az új községközpontokat, s a több száz éves, már a 13. századtól írásosan is adatolt falvakat másodrendűvé degradálták. Az 1944 – 1953 közötti periódus Romániában is a legsötétebb időszak volt, ezekre az évekre datálható a sztálinista kommunista hatalomátvétel a népi demokratikus rendszer kiépítése ürügyén. A párton belül vagy ennek csatolt elemeinél ekkor zajlottak a nagy leszámolások, a koncepciós politikai kirakatperek, törvényszéki ítélet nélküli politikai gyilkosságok. A „Párt” – Román Kommunista Párt, Román Munkáspárt, mindegy minek nevezték – miközben a saját kebelébe befészkelődött „kígyókat” – a tegnapi elvtársait – a tisztogatás ürügyén pusztította, a párton kívüli társadalmi rétegek körében a legaljasabb galádsággal és vérengzéssel forgatta ki javaiból, toloncolta ki szülőföldjéről az élesedő osztályharc és az osztályellenséggel való lepaktálás, hazaárulás, a társadalmi rend felforgatása ürügyén a társadalom közép- és felső-közép rétegeit. 1946-ban „felszámolták” a nagybirtokot, kiosztották a háborús bűnökért „kijáró” büntetéseket, halmozták a távolléti halálos- és a vagyonelkobzással járó életfogytiglani ítéleteket, mindezt a következő években az államosítás, majd az erőszakos kollektivizálás követte. Romániáról lévén szó ezek az intézkedések tömegesen és a legkegyetlenebbül a magyar (és német) lakosságot sújtották, de az osztályharc jegyében a legpiszkosabb munkát a saját nemzetükhöz tartozó csoportokkal végeztették el. A magyar államvédelmisek, milicisták, hadbírók, törvénybírók, magyar börtönőrök kegyetlenkedései sok esetben felülmúlták a románokét. 1949-1950-re külön kategóriát képeztek a földbirtokosok és a kulákok, akik a háború utáni ingatlanelkobozások és kisajátítások után már legfeljebb 50 hektár földbirtokkal rendelkezhettek, ez azonban, különösen Székelyföldön, ahol a szó kárpát-medencei értelmében nagybirtok alig létezett, eléggé ritka volt, de az osztályharc leninista-sztálinista szellemében ők testesítették meg a burzsoá-földesúri rendszert, amelyet „végképp el kellett törülni” a múltjával együtt. Mivel az osztályharc nagy csatáinak megvívásához létszámuk kevésnek tűnt, ezért a birtoknagyság határát mind lejjebb szorították, s 1949-ben a kulákosításhoz elegendő volt három-négy hektár föld, és, mondjuk, egy cséplőgép garnitúra, amely mellé az őszi cséplési szezonban, aki két munkást (cséplőgép etetőt, eregetőt) alkalmazott, az már kizsákmányolónak minősült. A 20–50 holdas gazdák, akikre a székelyföldi falvak népe rendszerint modellként, mintagazdaként tekintett, s minden igyekezetével arra törekedett, hogy hozzájuk hasonlóvá válhasson, különösen irritálták a népi demokrácia elszánt harcosait, akik többnyire, a deklasszált lumpen rétegek közül kerültek ki.
Székelyföldön román földbirtokos gyakorlatilag nem is volt, ezért ebben a térségben az osztályharc a magyar gazdaembereket gyötörte és seperte el.
Háromszéknek természeti, társadalmi adottságaiból következően Székelyföldön belül is különleges helyzete volt, a földbirtokos réteg népesebb, jelenléte karakteresebb, mint más vidékeken. Emiatt az osztályharc csapásai is erőteljesebbek voltak. A háromszéki földbirtokosok külön utas történetéhez tartozik, hogy az 1949. június 3-án innen kényszerlakhelyre hurcolt 8o család állomáshelyéül előbb Sepsiszentgyörgyöt jelölték ki, ahol maguknak kellett munkát, szállást, megélhetést keresniük és hetente jelentkezniük kellett a rendőrségen, de másfél év múltán ismét összeszedték őket, és barmokként vagonokba zsúfolva általuk ismeretlen hely felé szállították a transzportot. A deportálás körülményei az irodalomból ismert szibériai utaztatási körülményekhez hasonlítottak, azért sokan azt hitték, hogy oda irányítják őket.
Ez nem következett be, Románia déli övezetében, a kietlen Dobrudzsában kötöttek ki, ahol Macin térségében kirakták őket, s ott kalyibákban, az állatok nyári szállásaként hevenyészett karámokban húzták meg magukat.
A háromszéki földbirtokosok kivételével a más vidéki sorstársaik Székelyföld és Erdély kényszerlakhelyként kijelölt városaiban maradhattak továbbra is. A háromszékieket annak ürügyén hurcolták el Dobrudzsába, hogy itthon kollektivizálás ellenes propagandát fejtenek ki, lázítják a „dolgozó népet” – amiből természetesen egyetlen szó sem volt igaz -, de néhány faluban a lakosság fellázadt (Gidófalván, Maksán) az erőszakos kollektivizálás ellen, a kivezényelt katonaság a tömegbe lőtt, halálos esetek is voltak, s „osztályellenségre” volt szükség, hogy a „balhét” ez vigye el.
A történteket falvakra lebontva kontrasztosan érdekes Dózsa szülőfalujának, a dálnokiaknak históriája. A legtöbb földbirtokost – hat család húsz tagját – innen telepítették ki és száműzték Dobrudzsába. Az elhurcoltak közül többen ma is élnek, vannak, akik 14 esztendő múltán kerültek haza, a száműzetésben gyermekeket szültek, halottaikat ott temették el.
Azon a szörnyűséges helyen, ahol fagytól, széltől, a rizsföldeken a piócáktól, rühtől, tetvesedéstől, mindenféle betegségtől és orvosi ellátás nélkül szenvedtek, a szó szoros értelmében éheztek, közösségi életet szerveztek, gyermekeiket ők tanították meg betűvetésre, hulladékanyagból, napraforgó szárból a kalyibák közé épített kerítéssor volt a „Váci utcájuk”, ahol a korzón szokásos élet zajlott.
A történetben külön szín, hogy a helyi, illetve a tőlük tisztes távolságban élő lakosság, akik a magyarokról vagy semmit, vagy csak rosszat hallott, segítette őket, ezért jegyzi meg keserűen az egyik deportált: „ A legnagyobb bűnnek azt tartom, hogy mindezt a sajátjaink tették. Dobrudzsa előtt mindenki, aki ellenünk vétkezett, magyar volt.”
A háromszéki földbirtokosok az eddigi történelmi visszapillantásokból többnyire kimaradtak. Zömük tulajdonképpen olyan gazdaember volt, aki a családtagjaival és szezonális napszámosokkal, esetleg néhány alkalmazottal munkálta meg a földjét. A fasizmus és a kommunizmus áldozatainak különböző kategóriáiról viszonylag sokat írtak, róluk dokumentum filmek, egyéb alkotások készültek, az erdélyi földművelő földbirtokosokról viszont alig esett szó.
Dálnok, Dózsa szülőfaluja eklatáns példája annak a pusztulásnak és pusztításnak, a település leépülésének, amelyet a Romániában dühöngő nacionál-kommunizmus véghez vitt. Dálnok a história folyamán neves értelmiségieket adott a magyarságnak, pedagógusokat, tudósokat, kiváló mezőgazdász szakembereket, jellemző, hogy a múlt század négy magyar hadügyminisztere vagy ezek felmenői is innen származtak (Bartha Károly, Dálnoki Miklós Béla, Dálnoki Veress Lajos), itt gyermekeskedett Barabás Miklós, innen került ki Bocskai István fejedelem testőrszázadának kapitánya is, Simon Péter.
Szóval Dálnok birtokos családjainak köszönhetően ma is sok műemlék- és műemlékjellegű kúriával, dendrológiai parkkal, híres templommal, szobrokkal és emlékművekkel rendelkezik, s ezek fizikai állagán is le lehet mérni, micsoda pusztítást vitt véghez a romániai kommunista rezsim. Bíztató jelzés, hogy ebből az állapotból most kezd újra feltápászkodni a település. Az 1968-ban a romániai falurombolás első rohamában a híres-neves községet – Dózsa szülőhelyét – faluvá degradálta. A parasztkirály osztályharcos emléke sem volt elegendő ahhoz, hogy a község elsorvasztását megakadályozzák. Két évvel ezelőtt Dálnok visszaszerezte községi rangját, s a helyi közösség önösszeszedésének példájává vált.
A romániai falurombolás tehát nem szűkíthető le ennek a buldózeres periódusára. Ez a szakasz jelentette a Ceauşescu-rendszer végét, de ezt megelőzően már lelkileg, erkölcsileg lezüllesztették az erdélyi vidéket, megalapozták a belső rombolást, amire a külső pusztítás ráépülhet. Megbomlott a falvak régi rendje, a lopás, rablás, tolvajlás mindennapos jelenséggé vált, s az egykori rendtartó székely falu, az önkormányzatiság megannyi telephelye züllésnek indult, s megkezdődött a vidéki tömegek városra áramlása, rossz minőségű ipari munkára fogása.
A falurombolás nemzetközi tiltakozási hullámot kiváltó zajos szakasza véget ért. A jelenlegi törvények lehetővé teszik, hogy az egykori községközpontok, amelyeket 1968-ban falvakká degradáltak visszaszerezhessék régi státusukat. Ez jó pár település esetében reménykeltő sikerrel járt, élénkült a közösségi élet. A romániai falvak leépülését jelenleg a tömeges elvándorlás, a lakosság elöregedése okozza. A vidéki intézményeket viszont az állam nem szorongatja olyan mértékben, mint Magyarországon, bár a közlekedés a magánvállalkozók kénye-kedvének kiszolgáltatott, az osztályonkénti gyereklétszám tekintetében is toleránsabb az állam, a posta is, úgy, ahogy működik.
Reményt keltőnek mondható az is, hogy elkezdődött és bizonyos övezetekben folyamattá erősödött a hétvégi házak felvásárlása, s a faluturizmus is életet képes lehelni a vidéki településekbe.
2007. április 13.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből  
Erdély.ma

2014. július 13.

Szekértúrán, a nagy háborúra emlékezve
Pénteken ért véget a 8. Orbán Balázs Emlék Szekértúra, melynek részvevői idén az első világháború hőseinek emléke előtt hajtottak fejet. Végigjárva a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkörhöz tartozó huszonhat települést, emléktáblák és emlékművek előtt idézték fel azokat, akik kis falvainkból a „nagy háború” áldozataivá váltak.
Nyolcadszor vágtak neki Orbán Balázs-i lelkülettel a szekeres honismereti zarándoklatnak. A forgalmas utak helyett felhagyott erdei-mezei ösvényeken jutottak el egyik falutól a másikig. A helybéliekkel idézték fel a múlt század elejének emberveszteségeit. Pénteken az utolsó előtti állomáson, Firtosváralján jártunk.
A harminc, zömmel Hódmezővásárhelyről és Budapestről érkezőn meglátszott a nap heve, de nagy esők is hátráltatták a szekerezést. A falubeliek fogaton eléjük mentek, és a határban énekszóval köszöntötték őket.
Sípos László helyi unitárius lelkész a kétszáz éves, felújítás alatt álló templomban elmondta: a látvány önmagáért beszél. Van akarat, holnap, jövendő! Jelképesen megemelte kalapját azok előtt, akik sarával-esőjével vállalták az utat – belülről valami arra indította: vállalni kell. A népes megemlékezők imája azokért szólt, akik életüket-vérüket adták nemes célokért. Két verssel köszöntötte a különböző korú tisztelettevőket és azokat, akiknek csak nevét olvashatták fel az emléktábláról, avagy névtelen sírokban nyugszanak. Életüket áldozták a hazáét, a szabadságért, a megmaradásért.
A sasos behívók áldozatai
A falu legidősebb embere, a 88 éves Bálint Zsigmond megköszönte, hogy a Firtos hegye alatt élőkkel róják le kegyeletüket. „Borzalmas idők jártak, amikor az emberek a sasos behívókat kapták. A faluból sokan életüket áldozták. Apa harmadmagával ment, csak ő került haza, fiai odamaradtak.” Huszonkét nevet véstek az emléktáblára.
Az Ezer Nemzetség Ivókupa Baráti Társaság és a szekértúra vezetőjét, Fazekas Özsébet a firtosváraljai veszteséglista intése érintette meg legmélyebben. „Ez a közösség szívén viselte a hősök emlékének a tiszteletét”: Ember! Eszmélj! Ezek a hazáért áldozták életüket. Emlékük áldott. Lőrinczi Lajos esperes elmondta, több száz nevet olvastak fel az elmúlt héten: azokét, akik „fészküket védték”. Sok szájról szájra terjedő emléket is meghallgattak. A fiatfalvi bácsi mesélte: huszár nagyapja egykor úgy jött haza, hogy az összes csatát megnyerték. Itthon tudta meg, hogy elveszítették a háborút. Hogy lehet?
Grezsa István orvos bevallotta: a kegyeleti utazás rendkívül megterhelő lelkileg. Olyan fizikai, szellemi súly, amely évekre fog hatni. Megrendítő volt a közösségek viszonyulása. Tapasztalták: a „Nagy háború” emberveszteségben ugyanazt eredményezte, mint amit tapasztaltak az Alföldön. A kegyelet mellett jövőbe mutató a közös azonosságtudat: egymás terhét hordozzátok. Erdély nélkül Magyarország sincs!
„Ez nehéz!”
Bordás Gábor 28 éves, a svédországi Uppsalából érkezett. Apai ágon nagyszalontai kötődésű, a hazalátogatás a gyökerek felfedezése is. "Itthon érzem magam. A megemlékezés nehéz. Egy évet, a sorkötelességet leszolgáltam. Katonás egyén vagyok, jól éreztem magam ezekben a körökben. Milyen lehetett azoknak, akik átélték a háborút; az a sors, amelybe belekényszerítették őket? Megérdemlik a tiszteletet!”
Fazekas Özséb Szilveszer pannonhalmi bencés diák mind a nyolc szekértúrán részt vett. Az ideinek jellege miatt fontos célja volt. Eddig csak átmentek a falvakon, most megálltak. Mindenütt várták őket. Új erőt adott, hogy szükség van jelenlétükre a megemlékezéshez.
Fazekas Özséb kifejezte: mindenütt nagy szeretettel és tisztelettel fogadták őket. Kiemelt helyszínek is voltak, ahol a helyi közösség nagyobb létszámban és ünnepi készülettel csatlakozott hozzájuk. A visszajelzés megerősítette az elhatározást: „végigvisszük a kegyeleti emléktúrát”. Folytatják: a következő három évben a szekértúra részvevői ellátogatnak egy-egy első világháborús helyszínre: télen Galíciába és Lodomériába mennek, ahol a székelyek is harcoltak.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro

2014. november 3.

„Az esélyeseknek nem volt pozitív üzenetük az erdélyi magyarsághoz"
Grezsa István miniszteri biztos szerint a romániai elnökválasztáson esélyes román jelölteknek nem igazán volt pozitív üzenetük a kampány során az erdélyi magyarság számára.
A miniszteri biztos erről a fővárosi Magyarság Házában rendezett, a vasárnapi romániai voksolás első fordulóját értékelő, A magyar jelöltek a romániai államfőválasztáson című tanácskozáson beszélt hétfőn.
Grezsa István – akinek a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálása és támogatása is feladata – sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a magyarok által lakott megyékben alacsony volt a részvétel. Megjegyezte: ami Erdélyben történik, szoros összefüggésben áll az anyaországban történtekkel.
Kitért a szerb miniszterelnök előző napi gesztusára is, amellyel – szavai szerint – megszabadította a magyarságot a kollektív bűnösség jegyétől. Arra számítanak, hogy a kárpótlási események is felgyorsulnak majd a Vajdaságban – jelezte.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa kiemelte: először 1996-ban indult magyar jelölt, Frunda György, és akkor 6,6 százalékot sikerült elérnie. 2000-ben Frunda György 6,22 százalékkal lett ötödik, 2004-ben Markó Béla 5,1 százalékot szerzett és negyedik volt, 2009-ben Kelemen Hunor 3,83 százalékkal ötödik lett.
A részvételi arányok folyamatos csökkenés tapasztalható, most mintegy 1,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint öt éve – ismertette. Hozzátette: mindenesetre az elmúlt öt évet tekintve magas részvételről lehet beszélni.
A magyar jelöltek eredményeire meredek csökkenés jellemző – folytatta. Az látható, hogy az erőviszonyok 86-14 százalékos RMDSZ-fölény körül stabilizálódnak – jegyezte meg. Szerinte a magyarság a második fordulóban nagyobb eséllyel részesíti majd előnyben Klaus Johannist, de „nagy tételben nem fogadna" arra, hogy ő lesz a befutó.
Zsigmond Csilla szociológus kifejtette: Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjének az eredménye megközelíti az előző választáson elérteket. Rámutatott: az RMDSZ-es politikus fő üzenete az erős közösség, az erős, egységes fellépés és minden polgár megszólítása, valamint az alku tárgyát nem képező székelyföldi autonómia voltak. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje az autonómia mellett elsősorban a régiók Romániájának megteremtését tűzte ki céljául.
A szociológus szerint a jelöltek a kampányban szegmentáltabb üzenetet fogalmaztak meg, próbáltak külön odafigyelni a tömbmagyarság mellett a vegyes területekre, és megpróbáltak külön a fiatalokhoz is eljutni.
Azon magyar választók voksoltak román jelöltre, akik az RMDSZ-től elfordultak, az EMNP pedig nem tudta őket megszólítani. Számukra az a tét, hogy ki is lesz Románia elnöke – mondta, kitérve arra, hogy a magyarság részvétele alatta maradt az országos átlagnak.
Zsigmond Csilla szólt arról is, hogy a mostani kampány központi elemévé a korrupcióellenes harc és az ezzel összefüggő eljárások váltak. Szerinte a második forduló izgalmas lesz, és bár ekkora különbség a két jelölt között még nem volt, nem tartja lefutottnak a voksolást.
A román országos választási iroda – a vasárnapi voksolás jegyzőkönyvei 91 százalékának összesítése után – azt közölte, hogy Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök a feldolgozott szavazatok 40 százalékát, Klaus Johannis nagyszebeni polgármester, az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltje pedig 30,5 százalékát szerezte meg. Ők ketten jutottak a november 16-i második fordulóba. Kelemen Hunor (RMDSZ) a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, Szilágyi Zsolt (EMNP) pedig a 0,58 százalékát kapta. MTI
Erdély.ma

2014. november 3.

Folyamatosan csökken a magyarok részvételi aránya a választásokon
A romániai elnökválasztáson esélyes román jelölteknek nem igazán volt pozitív üzenetük a kampány során az erdélyi magyarság számára – vélekedett Grezsa István, magyarországi miniszteri biztos, aki a budapesti Magyarság Házában rendezett, a vasárnapi voksolás első fordulóját értékelő, A magyar jelöltek a romániai államfőválasztáson című tanácskozáson beszélt. Grezsa István - akinek a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálása és támogatása is feladata - sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy a magyarok által lakott megyékben alacsony volt a részvétel.
Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársa kiemelte: először 1996-ban indult magyar jelölt, Frunda György, és akkor 6,6 százalékot sikerült elérnie. 2000-ben Frunda György 6,22 százalékkal lett ötödik, 2004-ben Markó Béla 5,1 százalékot szerzett és negyedik volt, 2009-ben Kelemen Hunor 3,83 százalékkal ötödik lett. A részvételi arányok folyamatos csökkenés tapasztalható, most mintegy 1,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint öt éve - ismertette. Hozzátette: ugyanakkor az elmúlt öt évet tekintve magas részvételről lehet beszélni.
A magyar jelöltek eredményeire meredek csökkenés jellemző - folytatta. Az látható, hogy az erőviszonyok 86-14 százalékos RMDSZ-fölény körül stabilizálódnak - jegyezte meg. Szerinte a magyarság a második fordulóban nagyobb eséllyel részesíti majd előnyben Klaus Johannist, de "nagy tételben nem fogadna" arra, hogy ő lesz a befutó.
Zsigmond Csilla szociológus kifejtette: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjének eredménye megközelíti az előző választáson elérteket. Rámutatott: az RMDSZ-es politikus fő üzenete az erős közösség, az erős, egységes fellépés és minden polgár megszólítása, valamint az alku tárgyát nem képező székelyföldi autonómia voltak. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje az autonómia mellett a régiók Romániájának megteremtését tűzte ki elsősorban céljául.
A szociológus szerint a jelöltek a kampányban szegmentáltabb üzenetet fogalmaztak meg, próbáltak külön odafigyelni a tömbmagyarság mellett a vegyes területekre, és megpróbáltak külön a fiatalokhoz is eljutni.
Azon magyar választók voksoltak román jelöltre, akik az RMDSZ-től elfordultak, az EMNP pedig nem tudta őket megszólítani. Számukra az a tét, hogy ki is lesz Románia elnöke - mondta, kitérve arra, hogy a magyarság részvétele alatta maradt az országos átlagnak.
Zsigmond Csilla szólt arról is, hogy a mostani kampány központi elemévé a korrupcióellenes harc és az ezzel összefüggő eljárások váltak. Szerinte a második forduló izgalmas lesz, és bár ekkora különbség a két jelölt között még nem volt, nem tartja lefutottnak a voksolást.
Szabadság (Kolozsvár)

2014. november 6.

Kit szeret jobban a Fidesz? (Nemzetpolitika felsőfokon)
Eddig példa nélküli üzenetsorozatot fogalmazott meg a Fidesz egyik politikusa az erdélyi magyar politikai alakulatokkal kapcsolatos budapesti viszonyulást illetően. Grezsa István miniszteri biztos arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a magyar kormányzatnak is figyelembe kell vennie a romániai választási eredményeket, és ez alapján kell kialakítania a magyar szervezetekhez való viszonyát.
Úgy látja, hogy Erdélyben vagy egy politikai szervezet marad talpon, és az az RMDSZ lesz, vagy pedig konszolidáltabb kapcsolat jön létre az alakulatok között, és ezek együttműködése határozhatja meg a jövőt. A kijelentéseket többen máris a Fidesznek az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mögül történő kihátrálásaként értelmezték. Toró T. Tibor szerint azonban mélyebb elemzésre van szükség, és a magyar nemzetpolitikai államtitkárságnak figyelembe kell vennie az elveket, értékeket is, azt, hogy a Néppárt pont azt képviselői következetesen, amit nemzetpolitikai célként tűzött ki a magyar kormány. Ugyanezek a célok azt is megkívánják, hogy a demokráciát és a pluralizmust támogassa – mondotta. Grezsa István a magyar miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa. Véleménye szerint az elnökválasztás első fordulója után új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, és az eredményekre tekintettel kell lennie a budapesti kormányzatnak is. „Ennek a választásnak az egyik fő kérdése az volt, hogy a többpártrendszer jelenlegi erdélyi leképeződése a szavazatok megoszlásában mit jelent. Eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a két jelöltre leadott szavazatok nominális értéke megegyezik a korábbi választáson Kelemen Hunorra, az RMDSZ jelöltjére leadott szavazatokéval, tehát a meglehetősen csekély arányban részt vevő magyarság döntő része az RMDSZ jelöltjét támogatta” – fejtette ki Grezsa István. A magyar kormányképviselő úgy véli, „a nemzetépítés jelen szakaszában mindenképpen át kell tekinteni a magyar szervezetekhez fűződő viszonyunkat, és a tényeket figyelembe kell venni Erdélyben és Magyarországon. Az elmúlt hónapok gesztusai abba az irányba mutatnak, hogy az RMDSZ és a kormányzat, a Fidesz kapcsolatai tovább javulnak, nyilvánvalóan az erdélyi választók döntését nekünk figyelembe kell venni” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy minden politikai szervezettel, így a szövetséggel is élő és mindennapi kapcsolatban állnak, az a fajta ellentét, ami az elmúlt években tapasztalható volt, viszonylagosnak nevezhető, tehát nincs szükség új kapcsolatfelvételre. Grezsa ez utóbbi kapcsán felhozta, hogy Orbán Viktor kormányfő mindkét magyar jelöltnek személyesen és a távolból is támogatását és jókívánságait fejezte ki. Az EMNP és az erdélyi többpártrendszer kapcsán a politikus úgy vélte, „volt létjogosultsága az RMDSZ mellett új politikai erőnek, hiszen a szövetségre leadott szavazatok fokozatosan, választásról választásra csökkentek”, ugyanakkor azt is kifejtette, bizonyos esetekben számára néha ésszerűtlennek tűnt az elmúlt időszakban a többes jelölés. „Az Erdélyi Magyar Néppártnak van egy stabil, de szűk szavazóbázisa, a többpárti szerveződésnek Erdélyben teljesen világos és tisztességes okai és keretei voltak, ugyanakkor most már több választás tapasztalatait követően azt gondolom, új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, nekünk ehhez alkalmazkodni kell. Vagy az, hogy egy marad talpon, és az az RMDSZ, vagy pedig egy konszolidáltabb kapcsolat alakul ki a politikai szervezetek között, és ezek együttműködése határozhatja meg a jövőt” – fogalmazott.
A nemzetpolitika nem választási aritmetika
Toró T. Tibor, az EMNP frissen leköszönt elnöke Grezsa István nyilatkozatának meghallgatása után azt nyilatkozta lapunknak: úgy látja, jó lenne, ha a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága elvégezne egy mélyebb elemzést a romániai elnökválasztásról, és azt követően fogalmazná meg álláspontját. Ez alapján lehetne kialakítani a nemzetpolitikai akciótervet, és ehhez az EMNP is kész javaslatokat megfogalmazni a hónap végén sorra kerülő Magyar Állandó Értekezleten. „Úgy gondolom, a nemzetpolitikát nem lehet kizárólag választási aritmetika alapján megfogalmazni, nem hiszem, a magyar nemzetpolitikának az lenne az érdeke, hogy a magyar közösséget felsorakoztassuk egy Victor Ponta baloldali jelölt által képviselőt politika mögé, amelynek egyértelműen magyarellenesek a céljai és az eddig felmutatott gyakorlata is. Ez még akkor is igaz, ha az a párt, amely ezt meg akarja tenni, 85 százalékos támogatottságot bír a magyar közösség soraiban, mert az is evidencia, hogy a magyar közösség nagy része nem akarja ezt. Ebből a szempontból érdemes mérlegelnie a magyar nemzetpolitikának, hogy akar-e egy olyan párttal kizárólagos partnerséget ápolni, amely olyanokkal szövetkezik, akik leépítik a MOGYE-t, tűzzel-vassal ellenzik Székelyföld autonómiáját, olyan közigazgatási reformot akarnak végrehajtani, amely megszünteti a jelenlegi többséget” – fogalmazott Toró T. Tibor. Kitért arra is: az EMNP mindig tisztában volt azzal, hogy a magyar kormánynak nem politikai szimpátia alapján kell viszonyulnia a határon túli szervezetekhez, soha nem nehezményezték, sőt, természetesnek találták, hogy politikai versenytársukkal, az RMDSZ-szel is kapcsolatot alakítottak ki, hiszen ez az erdélyi magyar közösség érdeke. Ugyanakkor úgy véli, a nemzetpolitikai szempontok azt is megkívánják, hogy a mindenkori magyar kormány a demokráciát és a pluralizmust támogassa, és nézze meg, a politikai szereplők milyen programot képviselőnek, milyen elvekért szállnak síkra, és ennek alapján határozza meg a viszonyát velük. Megemlítette azt is: a magyar nemzetpolitikának megvannak a céljai, stratégiai alapelvei: egyrészt a szülőföldön maradás, másrészt a közösségi autonómiaformák támogatása. Hangsúlyozta, amíg az EMNP következetesen az autonómiáért száll síkra, és ezt mind az önkormányzati, mind a politikai munkájában érvényesíti, addig megérdemli, hogy a magyar kormány politikai partnerként kezelje. „Én ezt el is várom, és azt gondolom, el is fogjuk érni. Hogy milyen konkrét formákban történik, ez természetesen tárgyalások kérdése” – mondotta. (-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. november 7.

Megváltozik Budapest és az EMNP viszonya?
A romániai elnökválasztás első fordulója után új fejezet nyílt az erdélyi magyar politikában, amihez a magyar kormánynak alkalmazkodnia kell, és előfordulhat, hogy egyetlen magyar párt, az RMDSZ marad talpon – ilyen értelmű nyilatkozatot tett Grezsa István, a magyar miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa.
A kijelentést egyesek úgy értelmezték, hogy a magyar kormány „kihátrált” az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mögül, amelynek jelöltje, Szilágyi Zsolt 53 ezer szavazattal 0,56 százalékos eredményt ért el, miközben az RMDSZ által indított Kelemen Hunor 329 ezer vokssal 3,47 százalékon végzett.
Mint ismeretes, az eredmény miatt az EMNP elnöke, Toró T. Tibor és Szilágyi is lemondott, azonban Toró a Krónikának nyilatkozva árnyalta a Grezsa által felvázolt képet.
Grezsa István az InfoRádiónak azt mondta: a magyar kormányzatnak is figyelembe kell vennie a választási eredményeket, és ennek alapján kialakítania a magyar szervezetekhez való viszonyt.
„Ennek a választásnak az egyik fő kérdése az volt, hogy a többpártrendszer jelenlegi erdélyi leképeződése a szavazatok megoszlásában mit jelent. Eléggé egyértelműnek tűnik, hogy a két jelöltre leadott szavazatok nominális értéke megegyezik a korábbi választáson Kelemen Hunorra, az RMDSZ jelöltjére leadott szavazattal, tehát a meglehetősen csekély arányban részt vevő, szavazó-politizáló magyarság döntő része az RMDSZ jelöltjét támogatta” – mondta Grezsa István.
Az egységesebb magyar társadalom kialakításáról a miniszterelnökség miniszteri biztosa úgy fogalmazott: „a nemzetépítés jelen szakaszában mindenképpen át kell tekinteni a magyar szervezetekhez fűződő viszonyunkat, és a tényeket figyelembe kell venni Erdélyben és Magyarországon”.
„Az elmúlt hónapok gesztusai abba az irányba mutatnak, hogy az RMDSZ és kormányzat, a Fidesz kapcsolatai tovább javulnak, nyilvánvalóan az erdélyi választók döntését nekünk figyelembe kell venni. Sajnálatos módon az első fordulóban a magyarok lakta megyékben körülbelül tíz százalékkal alacsonyabb volt a részvétel, ez annak is betudható, hogy az esélyes román elnökjelöltek túl biztató üzeneteket nem fogalmaztak meg a magyarság számára a kampányban” – hangsúlyozta Grezsa István.
„Ésszerűtlen” többes jelölések?
A miniszteri biztos hozzátette: „természetesen minden politikai szervezettel, így az RMDSZ-szel is élő és mindennapi kapcsolatban állunk, tehát az a fajta ellentét, ami az elmúlt években tapasztalható volt, az viszonylagosnak nevezhető, tehát nincs szükség új kapcsolatfelvételre, hiszen a miniszterelnök mindkét magyar jelöltnek személyesen és a távolból is támogatását és jókívánságait fejezte ki”.
„Volt létjogosultsága az RMDSZ mellett új politikai erőnek, hiszen a rá leadott szavazatok is fokozatosan csökkennek választásról választásra, ugyanakkor bizonyos esetekben néha ésszerűtlennek tűnt számomra az elmúlt időszakban a többes jelölés bizonyos helyeken és területeken, nyilván a magyar választókörzetekben más szempon­tok érvényesülnek, mint a kormányban” – mondta Grezsa István.
„Az Erdélyi Magyar Néppártnak van egy stabil, de szűk szavazóbázisa, a többpárti szerveződésnek Erdélyben teljesen világos és tisztességes okai és keretei voltak, ugyanakkor most már több választás tapasztalatait követően azt gondolom, új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, nekünk ehhez alkalmazkodni kell. Vagy az, hogy egy marad talpon, és az az RMDSZ, vagy pedig egy konszolidáltabb kapcsolat alakul ki a politikai szervezetek között, és ezek együttműködése határozhatja meg a jövőt” – fogalmazott a miniszterelnökség nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálásával és támogatásával megbízott miniszteri biztosa.
Toró: elhamarkodott a nyilatkozat
Toró T. Tibor, az EMNP leköszönő elnöke lapunknak nyilatkozva csütörtökön árnyalta a Grezsa által mondottakat, leszögezve: nincs szó arról, hogy Budapest kihátrált volna pártja mögül. „Elhamarkodottnak tartom a nyilatkozatot. A nemzetpolitikai államtitkárságnak el kell végeznie egy elemzést, mielőtt a választási aritmetikát nézi meg.
A pártpolitika szempontjából egy párt erejét valóban a szavazatok adják, viszont nemzetpolitikai szempontból azt is meg kell nézni, hogy ki mit képviselő az erdélyi magyar politikai porondon, például az autonómia terén, illetve hogy melyik párt folytat Bukarest-központú és melyik Erdély-központú politikát. A magyar nemzetpolitikának támogatnia kell az Erdély-központú politikát” – szögezte le Toró, az EMNP politikai krédójára utalva.
Az EMNP-elnök kifejtette: természetes, hogy a magyar kormánynak normális kapcsolatot kell kialakítania minden erdélyi magyar politikai szereplővel, így az RMDSZ-szel is, amely parlamenti képviselőettel rendelkezik, és jelenleg a bukaresti kormánynak is tagja, „még ha ez nekünk nem is esik mindig jól”. „Meggondolandó ugyanakkor, hogy egyetlen politikai partnernek fogadja el azt a pártot, amely azzal a baloldallal szövetkezik, amely magyarellenes lépések sorát tette a MOGYE magyar főtanszékei elleni hadjárattól kezdve egészen addig, hogy a kisebbségjogi polgári kezdeményezés ellen lépett perbe” – mutatott rá Toró.
A Krónika kérdésére elmondta: a magyar kormány nem közölt vele olyan értelmű üzenetet, hogy kiállna mögüle. „A nyilatkozatban elhangzotthoz képest sokkal árnyaltabb a magyar kormány és a nemzetpolitika viszonyulása az erdélyi ügyekhez” – mondta a pártelnök. Hozzátette, legközelebb épp a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) e havi plenáris ülésén készül kifejteni a nemzetpolitikával kapcsolatos álláspontját.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

2014. november 13.

Budapesten ülésezett a MÁÉRT szórvány szakbizottsága
Az asszimiláció a legnagyobb ellensége a szórványban él magyarságnak, ami ellen közös gondolkodással lehet fellépni - közölte Grezsa István, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának miniszteri biztosa a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szórvány szakbizottsága ülésén a fővárosban.
A nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Bodó Barna, a bizottság társelnöke fontosnak nevezte, hogy a politikai események ne tudják befolyásolni a szórvány magyarságának megmaradását. Ezért is kell a szórvány ügyét folyamatosan napirenden tartani, a kérdést a társadalom figyelmének előterébe lehet és kell is hozni - hangsúlyozta.
Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai főreferense a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program idei eredményeivel kapcsolatban kiemelte: az államtitkárság köszönettel tartozik a külhoni magyar pedagógusszervezeteknek, amelyek nagyban hozzájárultak a program sikeréhez.
Milován Orsolya, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program előkészületeiről elmondta: a tematikus programok alapvető célja, hogy a szomszédos magyarlakta régiókban magyar szülők magyar tannyelvű intézménybe írassák gyermekeiket. Ezért hangsúlyozni kell, hogy óvodától egészen a legfelsőbb szintig, így a szakképzés terén is biztosított a magyar nyelvű oktatás. A külhoni magyar szakképző intézményekkel egyeztetve összeállt egy igénykatalógus, ez alapján alakulnak ki a program legfontosabb elemei, amit a Magyar Állandó Értekezletnek kell elfogadnia - jelezte.
Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese beszámolt az Iskolák veszélyben kutatás Erdélyben végzett nehézségeiről és eddigi eredményeiről. A magyar nyelvű iskolákba történ beiratkozás csökkenésének legfőbb oka a demográfiai csökkenés, de fontos szerepet töltenek be az oktatásszervezési és minőségi problémák is - derült ki a kutatásból.
A külhoni magyar közösségek képviselői hozzászólásaikban üdvözölték a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programot és az Iskolák veszélyben kutatást. Beszámoltak az egyes régiók sajátos helyzetérl, problémáikról és javaslatokat fogalmaztak meg a szórvány kérdéssel és a tervezett programmal kapcsolatban. Kérték, hogy a program megvalósításakor vegyék figyelembe a helyi igényeket és legyen összehangolva a munkaerő-piaci elvárásokkal és a helyi vállalkozások igényeivel - olvasható a közleményben.
 
(MTI), Budapest

2014. november 15.

A szórványban is prioritás a szakoktatás
Budapesten, a Magyarság Házában ülésezett csütörtökön, november 13-án a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Szórvány Szakbizottsága Grezsa István miniszteri biztos elnökletével. Napirenden szerepelt a 2014 – A külhoni magyar felsősök éve program eredményeiről szóló beszámoló, valamint tájékoztatás a 2015 – A szakoktatás éve kiemelt programjavaslatról, amelyről a MÁÉRT plenáris ülése dönt jövő héten.
A találkozón Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal – Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese az Iskolák veszélyben című kutatási programról beszélt, amelynek az RMDSZ partnerszervezete volt.
"Erdélyben célkitűzésünk egy olyan szórványoktatási hálózat kialakítása, amely demográfiailag fenntartható, és amely minél nagyobb mértékben megfelel a munkaerőpiac igényeinek. Ilyen szempontból is jó választás, hogy a 2015-ös év kiemelt programjavaslata a szakoktatást célozza meg. Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány a szórvány cselekvési terv keretében olyan programokat működtet, amelyek a szórványoktatás területén zajlanak. Kormányzati szerepvállalásunk egyik kiemelt célkitűzése az anyanyelvű oktatás feltételeinek biztosítása a szórványban is, mindezek ellenére a tapasztalat azt mutatja, hogy az igények meghaladják a lehetőségeket, ezért a magyar kormány támogatáspolitikája fontos szerepet játszik a szórványoktatás jövőjében" – emelte ki felszólalásában Winkler Gyula, aki az RMDSZ képviseletében vett részt az ülésen.
Az EP-képviselő a Magyar Szórvány Napjának erdélyi programjairól is tájékoztatta a jelenlevőket, ismertetve a medgyesi és nagyszebeni szórványnapi programokat. "A MÁÉRT Szórvány Szakbizottságának döntése értelmében az egész Kárpát-medencében megünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. Igyekeznünk kell minél láthatóbbá tenni ezt az ünnepet a térség összes közösségében, hogy november 15-e alkalmat teremthessen a szórványra való odafigyelésre" – hangsúlyozta Winkler Gyula. Elmondta, Erdélyben a központi rendezvények mellett több közösségben is tartanak szórványnapi ünnepséget, például a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban pénteken délelőtt indítják a Fogadj örökbe egy műemléketprogramot, délután a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum dísztermében szerveznek Hunyad megyei konferenciát. Winkler Gyula ugyanakkor méltatta a Nemzetpolitikai Kutatóintézet csütörtöki budapesti konferenciáját, amelyet a Magyar Nyelv Napja (november 13.) és a Magyar Szórvány Napja (november 15.) alkalmából szerveztek.
Nyugati Jelen (Arad)

2015. január 14.

Vallásszabadság ünnepe Tordán és Kolozsváron
Ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a vallásszabadság napjáról tegnap a helyi unitárius közösségek Tordán és Kolozsváron.
A délelőtti tordai szószéki szolgálatot Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész végezte, Bálint Benczédi Ferenc püspök köszöntötte a résztvevőket. „Megtehetnénk-e azt, hogy ne emlékezzünk a tordai országgyűlés korában egyedülálló határozatáról? Megtehetnénk, de nem érdemes gyáván élni, és félve meghunyászkodni”, hangsúlyozta Nagy László. Felszólalt még Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács ügyvezető elnöke, Tudor Ştefănie helyi polgármester, Grezsa István magyar nemzetpolitikai államtitkár. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda. Ezt követően Körösfői-Kriesch Aladár Tordai országgyűlés című festményét tekintették meg a jelenlevők a helyi múzeumban. Délután a kolozsvári belvárosi unitárius templomban folytatódott a megemlékezés.
„Azért vagyunk ma itt ebben a templomban, hogy 447 év távlatából felidézzük azoknak az emlékét, akik bátrak voltak a tettben”, mondta délelőtti prédikációjában Nagy László marosvásárhelyi unitárius lelkész, részleteket idézve Ady Endre A tűz csiholója című verséből: „Csak akkor születtek nagy dolgok,/ Ha bátrak voltak, akik mertek.../ Ez a világ nem testálódott/ Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:/ Legkülönb ember, aki bátor/ S csak egy különb van, aki bátrabb”. – Így idézzük fel Dávid Ferenc és János Zsigmond fejedelem szellemét és mindazokét, akiknek élete és munkája, kitartása és hűsége egy egyház születését, küzdelmét és sikereit eredményezte, hogy itt lehetünk mi a 21. században is, akik Dávid Ferenc követőinek, unitáriusoknak vallhatjuk magunkat – hangsúlyozta a lelkész.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék