udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 32 találat lapozás: 1-30 | 31-32

Névmutató: Groza, Petru

1995. február folyamán

Bányai László vezetésével 1945-ben az ún. "Erdélyi százak" memorandumot írtak alá, amelyben Petru Groza miniszterelnök rábeszélésére kijelentették, hogy az erdélyi magyarság a Romániához való tartozás mellett döntött. Dr. Venczel József egyetemi tanár társaival, Korparich Edével, a Hangya szövetkezeti elnökével, Búza László egyetemi tanárral, Juhász Istvánnal, a kolozsvári teológia rektorával, Nagy Gézával, az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkárával és Márton Áronnal elhatározták, hogy egy másik memorandumot készítenek és azt eljuttatják a békeszerződés magyar tárgyaló delegációjának. Abban kölcsönös lakosságcserét javasoltak és a határok olyan módon való meghúzását, hogy a kétmillió magyarból 1,2 millió a magyar állam területén maradjon. A román hatóságok nagy kirakatperben ítélték el a résztvevőket. Az utolsó szó jogán dr. Venczel József elmondta, hogy a térképet ő készítette, "ez a térkép a békeszerződést tárgyaló nagyhatalmak elé kerül, és ezért nagyon pontos és becsületes akartam lenni, hogy senki se tudja az általam feltüntetett adatok ellenkezőjét állítani." "Mi meghalhatunk a börtönben, de ettől az erdélyi magyarság problémája nem lesz megoldva. Ezt a tényt nem lehet börtönnel megoldani, csakis a tárgyalóasztalnál, kölcsönös áldozatokkal." Venczel József 12 év után, súlyos betegen szabadult. /Mátrai Béla: Megemlékezés egy prófétáról. = Erdélyi Magyarság (Budapest), 21. sz., január, február, március/

1990. április 18.

Az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottsága nyilatkozatban tiltakozott a Nemzeti Megmentés Frontja lapjának első számában /Azi, ápr. 11./ megjelent dr. Ion Coja cikke miatt. A soviniszta cikk azt állítja, hogy 1944 után a kisebbségek, főként a magyarok uralták az RKP-t /Román Kommunista Pártot/. Az RKP káderei nemzeti eredetének felemlegetése azt a célt szolgálja, hogy az elmúlt 45 évért nem a kommunista ideológiát kell hibáztatni, hanem a pártba befurakodott magyarokat és zsidókat. Coja szerint a magyarok 1946 után befolyásolták Petru Grozát, ily módon egyetemet, autonómiát csikartak ki maguknak. Valójában a Bolyai Egyetemet 1945-ben hozták létre, az autonómiát pedig 1952-ben. Ion Coja szerint anyanyelvi oktatás csak elemi iskolában engedhető meg, felfogása szerint a magyarok és a székelyek két külön nép, székely nyelvű iskolák mellett kardoskodik. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ Ugyanezen szám közölte Coja cikkének szövegét is /Erdély román föld. A nemzetiségi kérdés/. Coja még azt is írta, hogy a Romániával szomszédos országokban 4,5 millió román él, "Románia a legjogosultabb arra, hogy határrevíziót kérjen." Az "erdélyi magyar lakosság kiváltképpen a XIX. és XX. századi magyar telepítési politika nyomán alakult ki. Az utolsó magyar-betelepítés Romániába közvetlenül a második világháború után történt, amikor a Petru Groza kormány beleegyezésével 200 ezer magyar telepedett le Erdélyben, olyanok, akiket a vajdasági horthysta megszállás idején elkövetett gaztetteik miatt üldöztek el Jugoszláviából." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./ A Háromszékben Magyari Lajos is ismertette dr. Ioan Coja állásfoglalását, aki tizenhárom pontban fejtette ki nézeteit a magyar kisebbségről. Nem igaz, állította Coja, hogy a kisebbségek többet szenvedtek Ceausescu idején. A magyarok az ötvenes évekbeli helyzethez akarnak visszatérni. "Azok viszont természetellenes, érdemtelen előnyök voltak, ilyen sehol Európában egyetlen más kisebbségnek nem volt." / Magyari Lajos: Ki ön, dr. Coja? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 20./ Coja szerint "a magyarság jogainak kérdése polgári és büntetőjogi kérdés". A székelyeket más népnek vallja: "Lényeges különbséget tenni a székelyek és a magyarok között." "...a székelyek más népfaj, mint a magyarok." A székelyeknek a székely nyelvet kell tanítani. "A székelyek az elmagyarosításnak ezer éven át, 1919-ig ellenálltak"- állította Coja. /Magyari Lajos: Beszélj székelyül! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./

1993. november 17.

Az Európai Idő hetilap visszatekintett a Százak Nyilatkozatára. 1945. nov. 15-18-a között Marosvásárhelyen országos értekezletet tartott a Magyar Népi Szövetség /MNSZ/ Központi Intézőbizottsága. A bizottságnak száz tagja volt, ezért száza intézőbizottságnak is nevezték. Az ún. Százak Gyűlése ezen az értekezleten nyilatkozatot fogadtak el, amit Százak Nyilatkozataként tart számon az utókor. Az ülésen részt vett dr. Petru Groza miniszterelnök és Luka László, a Román Kommunista Párt titkára, az Országos Demokrata Arcvonal főtitkára is. A Százak Nyilatkozata szerint: "Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megőrzésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. Nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene? Elismeréssel adózunk a Groza-kormánynak azért az erőfeszítésért, amelyet politikai jogaink, anyanyelvű oktatásunk, gazdasági érdekvédelmünk biztosítására kifejtett?" A Központ Intézőbizottság "Marosvásárhelyen tarott országos értekezletén hitet tesz a román népi demokráciával kötött szövetsége mellett." 1946. júl. 29-énkezdődött Párizsban a békekonferencia. Gheorge Tatarescu román külügyminiszter 1946. szept. 2-án beszédében visszautasította a magyar küldöttség kívánságát, hogy 4000 négyzetkilométernyi területet - Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti városokkal - csatoljanak Magyarországhoz. A szóba forgó területen 483 ezer lakos élt. Tatarescu hangsúlyozta, hogy a magyarok Romániába mindent megkapnak, ami gazdasági és kulturális fejlődésüket biztosítja. Kiemelte, hogy "a magyar kormány álláspontja teljesen ellenkezik a Romániában élő magyarok álláspontjával", és beszédében bőven idézett a Százak Nyilatkozatából. A győztes hatalmak Romániának adtak igazat. /Marosi András: Lojalitás vagy politikai baklövés. A Százak Nyilatkozata. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./

1995. november 4.

Nagy László nem fogadta el Csákány Bélának a Magyar Népi Szövetségre /MNSZ/ való emlékezését. 1944. nov. 12. - 1945. márc. 6-a között az ismert atrocitások (magyarok meggyilkolása) miatt Észak-Erdélyt szovjet katonai adminisztráció vezette, addig nem engedték vissza a román vezetést. Kolozsváron a helyi közigazgatást a kommunisták vették át. A szovjet főbiztos volt a hatalom letéteményese. - Kurkó Gyárfás jóindulatú, naiv ember volt, azonban az MNSZ 1945-ös 11 tagú vezetőségében hatan a kommunisták közül kerültek ki /köztük volt Bányai László, Czikó Nándor, Balogh Edgár és Demeter János/. A cikkíró is említi a MNSZ "százas intézőbizottságnak" hírhedt marosvásárhelyi nyilatkozatát (1945. nov. 15-17.). Azt írta, hogy félve a botránytól, úgy finomították a szöveget, hogy a résztvevők belementek. Azt nem írta Csákány Béla, hogy Petru Groza és Luka László is jelen volt, továbbá nem idézte a nyilatkozatból a következőt: "Nem helyeselhető semmiféle olyan törekvés akár magyar, akár román részről, amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel, a nemzetközi reakció szolgálatában, Erdélyből újra háborús tűzfészket teremtene. Hálásak vagyunk a Groza-kormánynak, amely biztosította politikai és közigazgatási jogainkat és lehetővé tette, hogy saját anyanyelvű iskolákat biztosítsunk gyermekeinknek." Ezt a szöveget titkolták, azonban mégis kitudódott és nagy felháborodást keltett a magyar közvélemény előtt. Márton Áron kezdeményezésére egy bizottság ellen-memorandumot szerkesztett, amelyben a trianoni béke etnikai alapon történő revideálását kérték, azzal, hogy azt is juttassák el a béketárgyalásra. Aláírói: Márton Áron katolikus, Vásárhelyi János református püspök, Szász Pál, az EMGE elnöke, Lakatos István /Szociáldemokrata Párt/, Korparich Endre, a Fogyasztási Szövetkezet elnöke. - Az MNSZ - a kommunisták utasítására - támadást indított dr. György Lajos professzor, a Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese ellen, aki egyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület szakosztályi elnöke is volt. Ezután Márton Áron püspök 1947. júl. 7-én körlevélben szólította fel papjait az MNSZ-szel való kapcsolat megszakítására, felhatalmazva őket arra, hogy ezt a hívekkel is közöljék. Csákány Béla szerint Márton Áron később belátta tévedését, és meglátogatta Balogh Edgárt. Valójában Márton Áron házifogságából szabadulva /1967/ a megbocsátó keresztényi szeretet szellemében látogatta meg volt börtöntársait. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./ Csákány Béla emlékezése: 1789. sz. jegyzet.

1996. április 4.

Beke György Magyar áfium /Püski, Budapest, 1995/ című könyvének témáját az alcíme jelzi: Trianon fogságában. A szerző Budapesten megismerte a román történelemre vonatkozó dokumentumokat. Ennek köszönhetően megváltoztatta azt az értékelést, hogy az osztrákok eszközként használták fel az erdélyi románságot a szabadságharc leverésére. "A dunai fejedelemségek románjai testvéreiket vak féltékenységgel lázították a magyarok ellen" - írta annak idején Teleki László. Moldva és Havasalföld értelmiségi körei az osztrákokkal egyeztetve alakították ki politikájukat a magyar szabadságharccal szemben. A románság szívós tudatossággal készült a Dnyeszter és a Tisza közti régiók megszerzésére, addig a magyar nemzetet készületlenül érte Trianon traumája. Beke a második Trianon előkészítésében a Magyar Népi Szövetség gyászos szerepét is feltárta /százas bizottság marosvásárhelyi ülése, 1945 novembere/. Beke dr. Takács Lajost és Bányai Lászlót nemzetgyalázó kollaboránsoknak minősítette. Egyetlen példa: Bányai ügyködése révén Észak-Erdélyben 481 "háborús bűnöst" ítéltek el, ebből 100 halálos ítélet, 16 életfogytiglan. Az elítéltek közül 372 magyar, 83 német és 26 román. Ez a szám - az ország lakosságát figyelembe véve - hússzorosa a dél-erdélyi, moldvai és havasalföldi elítélteknek. Dr. Petru Groza alakját is más színben tüntette fel: asszisztált Márton Áron elítélésénél, hagyta, hogy volt barátai /Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár/ börtönbe kerüljenek. /Sylvester Lajos: Egy szókimondó könyv. Magyar áfium. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./

1997. szeptember 13.

A hetvenéves Beke György író nyilatkozott munkásságáról. 1950-től 1973-ig Bukarestben élt, különböző lapok munkatársa volt. Románia minden magyarlakta helységébe ellátogatott, református egyházközségek vannak Ploiesti-en, Galacon, Brailán, Bákóban is. Az író sokat járt a moldvai csángók között. Bukarestben megőrződött egy erős magyar közösség. Ennek anyagi jele a Petőfi Művelődési Ház, amelyet a román hatóságok most negyedszer adnak vissza. Először 1916-ban vették el a magyar közösségtől, majd visszakerült magyar kézbe. Azután Antonescu vette el, majd Petru Groza. 1969-ben visszaadták, de olyan magyar vezetőket tettek az élésre, akik éppen csak megtűrték a magyar szót. Újból elvették a Petőfi Művelődési Házat és most ismét vissza fogják adni. - Beke szorgalmasan tanulmányozta a bukaresti magyar közösség történetét, ennek eredménye volt több könyve. Érdekes, hogy Sükei Imre református lelkész 1815-ben hozta létre az első magyar iskolát Bukarestben, egy évvel hamarabb, mint az erdélyi származású Gheorghe Lazar az első bukaresti román nyelvű iskolát. Addig Havasalföldön az oktatás nyelve görög volt. Beke György a bukaresti emlékírókról monográfiát írt, két éve nyomdakész állapotban van, de nincs pénz a kinyomtatására. - Megcsappant az érdeklődés az irodalom iránt, állapította meg az író. A szépirodalmi művek példányszáma ezer között mozog. Emlékeztetőül megjegyezte, hogy Boltívek teherbírása című riportkönyve /1983-ban/ Romániában 30 000 példányban jelent meg és elfogyott, külön Magyarországra kiment 5000 példányt, az is elfogyott. /Németh Júlia: Beke György 70 éves. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 13./

1997. november folyamán

Fábián Ernő tanulmányában annak adott hangot, hogy az "erdélyi magyarság életében megtörtént a harmadik Trianon." A szerző történelmi visszapillantást tett. Emlékeztetett arra, hogy Petru Groza és kormánya "a román érdekeket teljesítette." "A kisebbségi jogok is kiszolgálták a román nemzeti politikát. Ne feledjük, hogy a Groza-kormány tarisznyája is tele volt ígéretekkel, melyek az idő távolságából éppúgy tekinthetők - a mostanihoz hasonlóan manőverezésnek, mint jószándékú célkitűzésnek. - A jelenre térve Fábián Ernő megállapította, hogy "az ügyes amerikaiak előre kitapogatták: az erdélyi magyar fél hajlani fog az amerikai érdekek felé. Az olyan szervezet, mint a Project on Ethnic Relations, a hajlandóságokra vonatkozó pontos információt szerzik be". "A mamelukokban való gondolkodás és mentalitás a régi és új módiban is egyaránt jelen van. Ki kell mondani - a tényekre per analógiam -, a harmadik Trianon a magyar kormány és az RMDSZ által közösen a román féllel kötött alku műve. A románok győznek." /Fábián Ernő: A harmadik Trianon. = Székelyföld (Csíkszereda), nov., I. évf. 2. sz./

1998. szeptember 19.

Mihai Grigoriu felidézte a Bolyai Egyetem felszámolásának történetét. Visszapillantott az 1945-ös kezdethez. Mihály király aláírta a 407-es törvényrendeletet, amely kimondta: "Kolozsváron 1945. július 1-jei hatállyal magyar előadási nyelvű egyetemet állítanak fel, amely négy karral. irodalom és bölcsészeti, jog- és közgazdasági, természettudományi, valamint orvosi karral fog működni. Az intézmény megkapja a kolozsvári Regina Maria Líceum épületét." Az egyetemet későbbi rendelettel nevezték el Bolyai Egyetemnek. - Az 1956-os magyar forradalom utáni megtorlások után megindult a magyar intézmények elleni támadás. 1958. január 7-én meghalt Petru Groza, akit a közvélemény a magyar egyetem megalapítójaként tartott számon. 1958 júliusában kivonták a szovjet csapatokat Romániából. 1958 februárjában magyar párt- és kormánydelegáció járt Romániában, Kádár János és Kállai Gyula nyíltan megdicsérte Románia nemzetiségi politikáját. Kállai Gyula Marosvásárhelyen kijelentette: "Megmondjuk világosan: nekünk semmiféle területigényünk nincs. Azt tartjuk, hogy Magyarországnak van épp elég földje és népe, hogy azon felépítse a maga szocialista hazáját." Ebből a román pártvezetés arra következtetett, hogy Budapest levette kezét az erdélyi magyarokról. - 1959. február 28-a és március 5-e között egymást követő gyűléseken győzködték Kolozsváron a tanárokat és a hallgatókat az egyesítés helyességéről. A megbeszéléseken Bukarestből jelen volt Nicolae Ceausescu és Ion Iliescu, a Diákegyesületek Szövetsége Országos Tanácsának elnöke is. Ennek érdekében befolyásos tanárokat szólítottak fel beszédek tartására. Szabédi Lászlónak 1958. február 28-án kellett felszólalnia. Beszédét nem tartotta megfelelőnek Ceausescu, aki durván közbekiáltott, ezért később Szabédinak önkritikát kellett gyakorolnia. A két egyetem egyesítése után Kállai Gyula Bukarestbe utazott, hogy tájékoztatást kérjen a történtekről. A megbeszélésékről 87 oldalas, gyorsírással készült román feljegyzés maradt meg. Ebből közöl részleteket Mihai Grigoriu. 1958. július 16-án Kállai Gyula kifejtette: a két egyetem egyesítését a magyar párt "az önök belső ügyének tekinti". "A cél, amelyet a két egyetem egyesítésével akarnak elérni, helyes." Kállai mentegetőzve magyarázkodott, hogy Magyarországon léteznek reakciós, nacionalista elemek. Azt kérte, hogy a jövőben a magyar kisebbség kérdéseiben a magyar pártvezetés kapjon tájékoztatást. A tárgyaláson jelen levő Ceausescu megmagyarázta Kállainak, hogy a marxi-lenini tanítás szerint jártak el. A magyar és román diákok örömnyilvánítással fogadták az egyesítést. /Mihai Grigoriu: Fájdalmas kérdések. A Bolyai Egyetem "felszámolásának" történetéből. = Magyar Nemzet, szept. 19./ Szabédi László 1959. április 18-án öngyilkos lett.

1999. augusztus 31.

A dévai polgármesteri hivatal előtti téren /az előzőleg eltávolított/ Groza Péter szobrának talapzatára egy négy méter magas Traianus császár kerül, tájékoztatott az Adevarul. /Távirati Stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./

2003. július 9.

Ezt a könyvet nem nekem kellett volna megírnom" - ezzel a meghökkentő mondattal indítja a 2002-ben a csíkszeredai Státus Kiadónál megjelent könyvét Beke György, a másodikat, amely Magyarországra való áttelepülése, 1989 óta Romániában megjelent. (Előzőleg a kolozsvári NIS Kiadó jelentette meg, 1994-ben, a Hadi utak Erdélyben - Barangolások magyar katonák nyomában című "kései hadijelentéseket".) A magyarázat sem késik: "Magunk védelmében, de közös hasznunkra szólítanám azokat a román írókat, költőket, akik a szellem jobbik felét jelentik a rosszabbik felével szemben, és akik éppen a nemzeti önvizsgálat, a nemzeti önbecsülés jegyében - akárcsak a magyar Ady Endre - ítélkezzenek az utóbbi idő kisebbségellenes, magyarellenes és ilyképpen nyilván emberellenes román hatalom politikája fölött." Nicolae Balcescu jó százötven évvel ezelőtti keserű kifakadását - "Ó, mennyi szerencsétlenséget okozott a nacionalizmus ezeken a területeken" - azóta sem szívlelték meg, az őszinte önvizsgálat továbbra is késik. Pedig a történelem román vonatkozásban is kínált megoldási lehetőséget. Gondolhatunk a nemzetiségi jogok tekintetében 1918-ban meghirdetett gyulafehérvári határozatra, az együttélő népek számára meghirdetett "teljes nemzeti szabadság"-ra - de az írott malaszt maradt. Az 1945-ben kidolgozott Nemzetiségi Statútumot sohasem tartották tiszteletben. Pontosan elhatározott koncepcióról van szó. Beke György - Kocsis István A meztelen igazságért (A magyar-román viszony megromlásának története) című könyve szerint az állami függetlenségét elnyert Románia értelmisége, miközben az egyesülést tűzi zászlajára, már megfogalmazza azt is, hogy "egységes államukat "tiszta" nemzeti államként képzelik (...) kisebbségek és a kisebbségi kérdés nélkül". Bratianu kijelentette: Románia a nemzetiségi kérdést a kisebbségek beolvasztásával fogja megoldani. 1945-ben vámunióról, a határok légiesítéséről szólt Petru Groza miniszterelnök, a párizsi béke után mindent a visszájára fordítottak, később pedig a német és zsidó közösségeket kiárusították, diszkriminatív intézkedéseikkel a magyarok újabb tízezreinek szétszóratását idézik elő. Beke György könyve a nemzetiségi elnyomás hol burkolt, hol nyílt kibontakozását, gyakorlatát követte nyomon. A gyűlölet elhintett magvaiból tragédiák sora sarjadt. Enyed és környékének felperzselése 1849-ben..., kétszázezer erdélyi magyar kiűzetése 1918 után..., újabb százezer 1944 őszén..., a Maniu-gárdisták vérengzései..., az anyanyelvi iskolák önállóságának felszámolása..., marosvásárhelyi összetűzés 1990-ben..., a demokratikus román parlamentben 1991-ben a székelyek elítéltetését megfogalmazó vádirat... Beke György írásai az okokat keresik, a tényeket tárják fel, állítják olvasói elé. /Máriás József: Beke György: Gyulafehérvár árnyékában. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 9./

2003. július 29.

Kedvenc szerzője-írója Beke György, vallja Ferenczy L. Tibor. "Ő a székelység Egon Erwin Kische, a Kárpát-medence szórványmagyarságának, Erdély és Moldva csángóságának, történelmének, múltjának és jelenének legaktívabb búvárlója, kutatója, képviselője. Szomorú, de igaz történelmet lehet tanulni könyveiből, önazonosság-tudatot minden írásából." Beke segített eloszlatni a Petru Grozához fűződő mítoszt. A 2002/4-es sz. Hitelben megjelent Groza faluja című irodalmi riportjában írt Grozáról. A Ceausescu-diktatúra idején a Groza-kormány idejének állapotai, amelyek azért elég sanyarúak voltak, kezdtek idealizálódni. Ferenczy L. Tibor felidézte, hogy Kolozsvárott Balogh Edgárral is vitatkozott Grozáról. Balogh Edgár szerint az akkori állapotokkal szembe kellett állítani egy más valóságot, amelyik kedvezőbb volt a magyarok számára, és ez Groza-korszak. "Részünkről ez önvédelem", tette hozzá Balogh Edgár. Azonban Groza olyan kormány élén állt, mely intézkedett, hogy elvegyék a magyar egyházak és felekezeti iskolák vagyonát, miáltal létalapjaiktól fosztották meg a magyar oktatást és közvetve a művelődést, tudományt, szellemi életet... Államosították a magyarság szövetkezeti vagyonát. Egyedül Márton Áron püspök emelte fel a szavát Groza kormányának azon intézkedése ellen, mely az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Intézet néven a magyarság teljes vagyoni kirablását volt hivatott végrehajtani. Ezzel szemben a Magyar Népi Szövetség vezetői Groza-kultuszt alakítottak ki a magyarság körében. Beke kifejtette, hogy Groza megjátszotta a magyarbarát színész szerepét. A kaméleoni arcát az MNSZ akkori baloldali vezetői vagy nem ismerték fel, vagy nem akarták észrevenni. /Ferenczy L. Tibor: Ledöntettek mítosznak szobrai. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 29./

2003. december 11.

Ötvenöt évvel ezelőtt 1948. dec. 11-én kezdetét vette a sétatéri színházban a kolozsvári magyar Népopera intézmény megnyitó díszelőadását megelőző ünnepség. Az ünnepi estén jelen volt dr. Groza Péter miniszterelnök, valamint kormányának pénzügyminisztere Luka László is, Miron Constantinescu társaságában. A Népopera célkitűzéseiről Eisikovits Miksa - az opera igazgatója, zeneakadémiai tanár - mondott megnyitó beszédet, őt követte Balogh Edgár nemzetgyűlési képviselő beszéde. A Népopera Eisikovits Miksa egyéni ambíciójának köszönheti létrejöttét. Az alapítási szándékot Balogh Edgár hozta Groza Péter tudomására. Az első bemutató Kodály Zoltán daljátéka, a Háry János volt, Rónai Antal karmester vezényelt. 1948. dec. 17-től a Népopera törvénymódosítással Kolozsvári Állami Magyar Opera néven önálló intézményként folytatta tevékenységét. A 2002-2003-as évadtól hivatalos elnevezése Kolozsvári Magyar Opera. /Turánitz J. Lajos: A Kolozsvári Magyar Opera születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./

2003. december 15.

Dec. 14-én a frissen bemutatott Huszka-operettel adóztak a Kolozsvári Magyar Opera fennállása 55 évfordulójának. Az előadás kezdete előtt Simon Gábor igazgató felidézte az 55 évvel ezelőtti első előadást, amikor Kodály Zoltán: Háry János című daljátékát adták elő, amelyen jelen volt Románia akkori miniszterelnöke, dr. Groza Péter. Dr. Kötő József a Kolozsvár Társaság nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Kolozsvár magyarsága alig félháznyi közönséggel tisztelgett az esemény előtt. /Hintós Diana: 55 éves fennállását ünnepelte a Kolozsvári Magyar Opera. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

2005. január 7.

Az 1989-es változás után megmaradt kevés magyar intézményről kiderült, hogy „egy-két kivétellel a munkatársak hős ellenállók voltak, akik tovább vezették a (legtöbbször kultúr)intézményt” – írta Nagy László. Megkezdődött egymás dicsérgetése, mosdatása. Emiatt Nagy László ismertette „(saját írásaik alapján) ezen elvtársak életrajzát”, főleg a Szabadság hasábjain. Bőven születtek ellenvélemények. Az egyik ilyen volt vezető elvtárs A Hét munkatársa volt, és … a Ceausescu család meghitt belső barátja. Ezt a személyt Markó Béla védte meg, figyelmeztetve, hogy „figyelteti” őt (persze a Szabadságot is figyelteti), és hogy hangnemem „ádáz jobboldali”. A másik a Korunk főszerkesztője volt, majd nyugdíjasként és akadémikusként az A Hét egyik szerzője. Emlékiratainak megjelenése után Nagy László szóvá tette a Szabadságban, hogy talán dr. Groza Petru, a sztálini idők (1945–52) felelős román miniszterelnöke (a Duna–Fekete-tenger csatorna megalapítója, a görög katolikus egyház beolvasztója, Márton Áron és sokezer társa bezáratója stb.) mégsem „nagy haladó román hazafi”. Az illető nemrég kiadott naplójában Nagy László írásának közléséért a Szabadság a „szennylap” jelzőt kapta. /Nagy László: Ez is dicséret… = Szabadság (Kolozsvár), jan. 7./ A Korunk főszerkesztője volt, akadémikus: Gáll Ernő.

2005. március 9.

Dr. Újvári Ferenc közölte, mi az, amit nem mondhatott el dr. Eörsi Mátyásnak. Újvári emlékeztetett olyan történelmi személyiségekre, akiknek jövőképük volt Erdélyről, és azt bátran közölték a nyilvánossággal is. Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspök, Fodor Pál, csíkszeredai mérnök, Lakatos István, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor, zilahi ügyvéd, akit a román börtönökben halálra kínoztak. Márton Áron püspök a bukaresti katonai törvényszéken közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illeti – mely szerint indítványoztam a magyar–román határ rendezését is (ha már annyi ország határait újrarendezték) – az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban voltak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély két millió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoztak Romániának csak azért, mert átpártolt hozzájuk. – Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté, és az Észak-Erdélyi románok cseréljenek helyet a Dél-Erdélyi magyarokkal.” 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborog, elmegy, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Dr. Újvári Ferenc leszögezte, nem igaz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia rossz pásztor volt, ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a Kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak”, ha az erdélyi szászok, zsidók létszáma megduplázódik, ha a szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a szászvárosi Református Kollégium – ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol a véndiák-találkozóit rendezte – magyar főiskolai rangra emelkedik, s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinikák épületei stb. stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. „Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat” – írta Újvári. /Dr. Újvári Ferenc: Amit nem mondhattam el dr. Eörsi Mátyásnak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2005. június 17.

Székelyudvarhelyen az első világháborút követő hatalomváltáskor két jelentős alkotást tüntetett el a román hatalom: az 1896-ban emelt millenniumi emlékművet, illetve a Vasszékelyt. Az utóbbit a román katonák 1919 januárjában először megcsonkították, majd lerombolták. Egy megmaradt darabját ma a múzeum őrzi. A város 2000-ben ismét felállította a Vasszékelyt az első és második világháború udvarhelyi áldozatainak háborús emlékműveként, a bronzszobor Szabó János alkotása. Arra is vannak tervek, hogy a millenniumi emlékművet is visszaállítsák. A két fekvő oroszlán által közrevett emlékoszlop két darabja megmaradt, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. 1915-ben a Kuvar-szikla oldalába a város vezetősége két domborművet készíttetett, Ferenc József osztrák–magyar és II. Vilmos német császár portréival. Ezeket is leverték a hatalomváltáskor, viszont a domborművek nyomai egészen a közelmúltig felfedezhetők voltak, csupán a benzinkút átépítésekor tűntek el véglegesen. Ugyancsak eltüntették az 1940 szeptemberében felavatott országzászlós emlékművet az öt címerrel (Magyarország, Erdély, Udvarhely vármegye, Székelyudvarhely városa és Pestszentlőrinc testvérváros címerei). 1945 után két mellszobrot állítottak, a hodgyai születésű Józsa Béla szobrát 1961-ben, a kőszobor ma a múzeum udvarán van. 1990. december 8-án az iskola udvarán Benedek Elek szobrát állították fel, Szabó János alkotását. Dr. Petru Groza /1945 márciusa és 1952 júniusa közötti miniszterelnök/ szobrát 1974-ben avatták fel, alkotója nem ismeretes, a márványból készült szobrot Bukarestből hozták. A szobrot 1990 januárjában eltávolították, azóta az iskola egyik raktárában van. 1979-ben állították fel Székely József szobrászművész Kibontakozás című fém térplasztikáját az akkori Olympia mozi előtt. A 18 méter magas alkotást szintén a rendszerváltás után, az épület felújításakor tüntették el. Az 1969-ben a városi parkban felállított Napozó nőt (szintén Székely József alkotása) ledöntötték néhány évvel ezelőtt, de napok múlva helyére tették. A szobrász információi szerint egy más városból jött női kézilabdacsapat tagjai voltak a tettesek, dühükben, a sportcsarnokban elveszített mérkőzés után. /Katona Zoltán: Ledöntött szobraink és emlékműveink. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jún. 17./

2006. február 2.

A Szobraink Székelyudvarhelyen néven ismert rendezvénysorozaton egy olyan szoborról esett szó, mely már nem látható. Az előadáson Kápolnási Zsolt, az Eötvös József Szakközépiskola történelemtanára Petru Grozáról beszélt, életéről, pályafutásáról. Gróza Péter avagy a nagy átverés címen vezette be előadását. Petru Groza Hunyad megyében, egy Bácsi nevezetű faluban született 1889-ben. Egyetemi tanulmányokat Budapesten, Lipcsében és Berlinben végzett, jogi doktori címet is szerzett. 1919-ben részt vesz a román alkotmányozó nemzetgyűlésben, képviselő lett, majd Erdély és a kisebbségekért felelős tárca nélküli miniszteri státuszt kapta. 1933-ban létrehozta a magyarul Ekés Frontnak nevezett pártot (Frontul Plugarilor), a neki tulajdonított, az Antonescu-diktatúra elleni véleménye miatt bezárták – két-három hétre. Szovjet nyomásra 1945-ben a Groza lett a miniszterelnök, úgynevezett demokratikus kormányt alakított. 1948 után Groza már csak szimbolikus státust képviselt, 1952-ben pedig Gheorghiu Dej lett a kommunista miniszterelnök. Groza 1958-ban halt meg és szülőfalujában temették el. Groza közös sorsról, közös jövőről beszélt, légies határokról, s az volt a véleménye, hogy a nemzetiségi kérdés magától megoldódik. 1946–1947 között rengeteg rendszerellenes letartóztatást, kivégzést hajtottak végre, és magyarellenes atrocitásokról is voltak. Székelyudvarhelyen 1974. március 9-én leleplezték dr. Petru Groza szobrát a Tamási Áron Gimnáziumhoz vezető út bal oldalán. A szobrot 1990-ben eltávolították. /(bb): Petru Groza, akinek Arany János a kedvence volt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 2./

2006. május 16.

Romániában a történetírást a kelet-európai átlagnál jóval nagyobb mértékben fertőzte meg a mítosz, az egyoldalúság, a manipulatív érdek. Amikor e mítoszok közül egyiket-másikat román tudósok megpróbálták lebontani, a felhördülés hatalmasnak bizonyult. Jó példa volt erre Lucian Boia Istorie si mit in constiinta romaneasca (Történelem és mítosz a románság tudatában. Editura Humanitas, Bukarest, 1997.) című könyve, ugyanígy a romániai holokausztnak a román történelemírás által tagadott valóságait összegező ún. Wiesel-bizottság jelentése (Comisia Internationala pentru Studierea Holocaustului in Romania [A Romániai Holokausztot Tanulmányozó Nemzetközi Bizottság], Raport final [Zárójelentés]. Editura Polirom, Iasi, 2005.). Ellentmondásos a román történetírásban dr. Petru Groza megítélése. Magyarul is remekül beszélt, Budapesten szerzett doktorátust, miniszter volt a Trianont követő időszak több román kormányában, képviselő a bukaresti parlamentben Dúsgazdag volt az 1930-as években. Később balra sodródott, az Ekés Frontnak nevezett, a kommunistákhoz közel álló parasztmozgalom vezére lett, baloldali és zsidókat pártoló tevékenységéért 1943-ban bukaresti börtönbe került, onnan 1945. március 6-án egyenesen „az első demokratikus román kormány” kormányfői székébe ült, majd 1952-től 1958-ban bekövetkezett haláláig a Nagy Nemzetgyűlés elnökségének elnöke, azaz államfő lett. Két könyv jelent meg róla az elmúlt években a bukaresti Compania Kiadónál. Az első könyv (Petru Groza, Adio lumii vechi! [Agyő, régi világ!]. Editura Compania, Bukarest, 2003. – a következőkben: Groza, 2003.) Petru Groza memoárjait tartalmazza. A második könyv Dorin-Liviu Bîtfoi fiatal történész munkája, Groza politikai életrajza (Dorin-Liviu Bitfoi, Petru Groza, ultimul burghez. O biografie [Petru Groza, az utolsó nagypolgár. Egy életrajz]. Editura Compania, Bucuresti, 2004. – a következőkben: Groza, 2004.). A hatvanas években azt mondták, róla: kommunista. Később, a kilencvenes évek elején, pedig: nem volt kimondott kommunista. Petru Groza a Piskihez nagyon közel fekvő Bácsi faluban született 1884-ben, régi ortodox (görög keleti) papcsaládban. A szászvárosi Református Gimnáziumban magyar tanult, ahol 1903-ban érettségizett. Ezt követően jog- és gazdaságtudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, Berlinben és Lipcsében, s 1907-ben Budapesten szerzett jogi doktorátust. Később az erdélyi románok autonómiájáért küzdő Román Nemzeti Pártban politizált, részvevője volt az Erdély Romániával történő egyesítésével végződő politikai akcióknak. Román nemzetisége miatt a magyarok sokszor megalázták, ezt soha nem tudta elfelejteni. Mégis vallotta, hogy a két nép megbékéléséért harcol. Groza 1919 végén utazott Bukarestbe, hogy az egyesülés utáni Nagy-Románia első, alkotmányozó nemzetgyűlésében képviselője legyen. Megdöbbentette a regáti korrupció, az erkölcstelen élet, a mocsok és a szegénység. Fő céljának tekintette, hogy a Regátot a „nyugatias” erdélyi szintre felemelje. Erőfeszítései sikertelennek bizonyultak, ezért kivonult a politikából, évekre visszavonult dévai ízlésű villájába. A baloldali eszmék híve lett, 1933-ban a dévai központú Ekés Front elnökévé választották, s így közelebb került a Kommunista Párthoz. Ion Antonescu marsall, a román diktátor idején őrizetbe vették, ezután lett az új rendszerben miniszterelnök. A kommunisták nem szerették: benne az osztályát eláruló nagypolgárt látták. Groza kijelentette: az erdélyi magyarok legyenek nyugodtak, mert Románia és Magyarország között nemsokára létrejön a vámunió, és a határokat el fogják törölni. Groza miniszterelnökként 1947 után aktívan részt vett a történelmi román pártok felszámolásában, a magyarokkal történt leszámolásban, a kommunisták választási csalása fölött szemet hunyt. A kommunista vezetők nem mozdították el Grozát, mert tudták, hogy az erdélyi tömegek tisztelik, ezért fölfelé, a pusztán dekoratív államfői székbe buktatták. Maradék befolyását az egykori polgári osztály azon exponenseinek börtönből való kiszabadítására fordította, akik iránt valamennyi tiszteletet érzett. Szobrait 1990-ben Románia-szerte ledöntötték, a dévait és a székelyudvarhelyit is, a róla elnevezett erdélyi város pedig visszakapta régi nevét: Stei (Vaskohsziklás). /Tibori Szabó Zoltán: A nagypolgárság kommunistája, a kommunisták nagypolgára. Petru Groza történelmi szerepének átértékelése. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 12., folyt.:15., 16./

2006. május 26.

Aradon az egyetlen értékes köztéri alkotás a Szabadság-szobor. A románságnak egyelőre nem sikerült egyetlen, igazi művészi alkotással sem előrukkolnia, elsősorban azért, mert egyetlen nagy, történelmi személyiségük sem kötődik ide. A Szabadság-szobor felállításának kálváriája ismeretes. Hátra van még a Szentháromság-szobor megfelelő elhelyezése, visszakerül majd a színház elé. Magát a szobrot a katolikus templomban óvják, a köveket is behozták már Szentpálról – meglétük Sándor Tivadar plébánosnak köszönhető. A kövek hiányosak, ezeket pótolni, az alkotást pedig restaurálni kell. Nepomuki Szent Jánosnak Takács Mihály által újrafaragott, gyönyörű szobra a Püspökség (Episcopiei) utcában a közelmúltban méltó díszkivilágítást kapott. A románság „kétezer éves erdélyi múltját” bizonyítandó: Déva két teljes alakú Decebal-szoborral büszkélkedhet, egyik lovon, másik a Bethlen-kúria szomszédságában állva hirdeti a dákok hősiességét. Mindkettő a XX. század alkotása. Azért, hogy a városban ne legyen egyoldalú a dák uralom, 1999-ben a régi főtéren felállították Traianus szobrát is. A római császár dr. Petru Groza volt román miniszterelnök (1945–1952) helyét vette át, kinek szobrát 1989 decembere után ledöntötték, és azóta is a vármegyeház belső udvarán “tárolják”. A kommunizmus ellen küzdők emlékére állított szobrot május 26-án leplezik le, de erről sem városrendészeti, sem anyagi szempontból nem született döntés a tanácsban. Déván nincs köztéri magyar szobor, Hunyad megyében magyar köztéri szobor egyáltalán nincs, hacsak nem számítjuk annak Oláh Miklós nagy humanista szászvárosi mellszobrát, akinek azonban a románok éppoly hálásak lehetnek, mint az erdélyi magyarság. Ő fordította le számukra először anyanyelvükre a Bibliát. Sok történelmi esemény és neves történelmi személyiség kötődik e megyéhez –Bethlen Gábor, Hunyadi János, Dávid Ferenc –, de nincs szobruk. Még Kun Kocsárd és Kun Géza szobrát is eltávolították az általuk alapított szászvárosi kollégium elől és a település két meghatározó közéleti személyisége a református templom előterébe szorult. Akárcsak a másik két újabb keletű magyar vonatkozású mellszobor, Tordai Sándor András első hitvalló erdélyi református püspöké, illetve a vajdahunyadi Petőfi-szobor. Mindkettő civil kezdeményezésre készült el, alapítványi, egyházi támogatással. Felállítói úgy vélik, jobb is a szobroknak a templomudvaron, hiszen itt legalább nem rongálják őket. Talán ideje lenne vállalni, kiharcolni szobraink köztéri felállítását! – írta Gáspár-Barra Réka, a lap munkatársa. /Gáspár-Barra Réka: Szobrok, műemlékek. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./

2006. június 2.

A Szabadság három májusi száma (12., 15., 16.) két, nemrég Bukarestben megjelent könyvet ismertetett dr. Petru Grozáról, amelyeknek célja az őt körülvevő „mítoszok” lebontása és rehabilitálása. Az ismertetésnek csak kb. ötöde foglalkozik Groza „hőskorával”, az ország sztalinista-posztsztalinista szakaszával, amikor (1945–52 közt) Groza felelős miniszterelnök volt, majd (1952–58 közt) az ország protokolláris államelnöke. Groza pártja, az 1933-ban alapított Ekésfront, még az utolsó polgári, 1938-as választásokon sem mert indulni, bár a Komintern-parancsra szerveződött „erősen baloldali” MADOSZ-szal (a Magyar Népi Szövetség elődjével) társult. A háború után Sztálin a szovjet hadsereg által „felszabadított” államokat bolsevizálni akarta, noha (az illegalitásból) ezen országokban csak jelentéktelen számú bolsevista élt. Ezért bizonyos fokozatosságot tartott szükségesnek. Előbb mindenütt egy ideiglenes kormányt hozott létre élén egy „baloldali” politikussal, ügyelve, hogy ezekben a kulcspozícióban lévő miniszterek kommunisták legyenek. E kormányok alatt erőltetett tagfelvétellel megerősítette a kommunista pártot, majd 1946-ban vagy 1947-ben jól megszervezett-meghamisított választásokat rendezett. Az ekkor alakult kormányokat már bolsevisták vezették: ők voltak többségben. Csehszlovákiában az 1945-ben alakult ideiglenes kormány elnöke még a jól ismert Benes Eduard volt (1935–38 közt már volt köztársasági elnök). Az első választások 1946-ban voltak, a kormányelnök a pártfőtitkár Gottwald lett, a többi már gyermekjáték. Lengyelországban az ideiglenes kormány elnöke a londoni emigráns kormány elnöke kellett hogy legyen, Mikolajczik-nek hívták. Az 1947-es „választás” után – a recept szerint – már kommunista többség „alakult ki”. Bulgáriában az ideiglenes kormány elnöke egy bizonyos Georgiev volt, de csak a választásig (1946) mikor is a miniszterelnök a híres-hírhedt Dimitrov lett, kommunista többséggel. Magyarországon 1945-ben megpróbált Sztálin – kommunista szempontból előkészítetlenül – választást rendezni. A Független Kisgazdapárt 55 %-ot kapott, a kormány elnöke 3 hónapig Toldy Zoltán volt, majd Nagy Ferenc, aki az 1947. augusztus 31-i „választás” után – mikor is kommunisták győztek – kiszökött Svájcba. 1949 májusában a biztonság kedvéért még egy választásra volt szükség, hogy a sztálini recept gördülékenyen működjön. Romániában 1944. augusztus 23. és 1945. március 6. közt még két „polgári” kormány volt hatalmon (Stanescu versus Radescu), ezután jött Groza Petre, ő olyan jól bevált, hogy az 1946-os, durván meghamisított választások után is miniszterelnök maradhatott, 1952-ig. Groza vállalta a báb szerepét, sőt – amikor már 1952-ben megunta őt a párt – vállalta a másik báb, a köztársasági elnök szerepét. Így minden, ami 1952-ig történt – nemzetközi jogi szempontból – Groza lelkiismeretét terheli. Néhány kommunista emlékirat-író beszámolt ezen időkről is. Gáll Ernő kivételével nem dicsérik, sőt Balogh Edgár keményen bírálta Grozát. Sokan ma is elfeledkeznek Groza hangzatos kijelentéseiről a Duna föderációról, a vámunióról, a határok légiesítéséről, de ezek csak a békeszerződés megkötéséig hangzottak el. /Nagy L. György: Vannak-e a kompromisszumnak erkölcsi határai? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./ A Szabadság május 12–15–16. számaiban Groza Péterről megjelenő cikkeket olvasva írt a lapba Kiss Erzsébet 78 éves nyugdíjas tanítónő, felidézve találkozását Groza Péterrel. Táncversenyen voltak a magyarfenesi lányokkal Kolozsváron. Groza Péter miniszterelnök meglátta a színes leánycsoportot (kalotaszegi népviseletben), és elhatározta fényképet készít a lányokkal. Elbeszélgetett a lányokkal, közvetlen volt. /Kiss Erzsébet: Találkozásom Groza Péterrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./


lapozás: 1-30 | 31-32




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék