udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 17 találat lapozás: 1-17

Névmutató: Gudor András

2003. július 29.

Se harangja, se hívei, nem áll messze a megsemmisüléstől a marosszentimrei református templom. A hajlékban utoljára tavaly karácsonykor tartottak istentiszteletet. Megmentésére akkor lenne esély, ha az egyház átadná az önkormányzatnak, és múzeum létesülne benne.Két templom a dombtetőn: a Hunyadiak által építtetett, ma református és az 1920 után emelt ortodox hajlék egymás mellett hirdeti Isten dicsőségét Marosszentimre központjában. A református templom kulcsa az ortodox egyház gondnokánál van. A tiszteletes - Gudor András - Gyulafehérváron él, az utolsó istentiszteletet karácsonykor tartotta a templomban.Addig havonta egyszer járt a faluba hirdetni az igét, de az is előfordult, hogy hiába ment el, mert üres volt a templom. A faluban ma egyetlen református sem él, a tavalyi istentiszteletekre is csupán a közeli téglagyári telepről járt át két-három öregember. Marosszentimre nevét többnyire Jékely Zoltán verséből ismerős: "Fejünkre por hull, régi vakolat; /így énekeljük a drága Siont; /egér futkározik a pad alatt, /s odvából egy-egy vén kuvik kiront" - írta a költő valamikor. Sokszor letörték a lakatot a templom ajtajáról. "Ez már a hetedik lakat, amit föltettem" - mondja az ortodox gondnok. A templomban utoljára az 1960-as években történt nagyobb javítás, a műemlékvédelmi hivatal támogatásával. Hunyadi János építtette át a szentimrei templomot. Padlóján van egy Bethlen-sírkő 1787-ből, alatta kripta sejthető, az északi falon pedig egy sírtábla, ugyancsak 1787-es dátummal, Wesselényi Anna nevével. Gudor András lelkipásztor egyetlen esélyt lát a templom megmentésére: ha a község átvenné, és múzeumot alakítanának ki benne, talán jutna pénz a helyreállításra. /Lukács János: Múzeum lehet a megoldás Marosszentimrén. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./

2004. március 7.

Gyulafehérvár 70-80 ezer lakosából mintegy 1500 magyar, ennek majdnem egyharmada református. Gudor András református lelkész szerint nagyon sokan vegyes házasságban élnek, nagy a lemorzsolódás. A gyülekezet a New York-i Magyar Egyesület anyagi támogatásával felújította templomát. 2001-ben szórványközpont építéséhez fogtak amerikai és holland segítséggel. Az előreláthatólag idén elkészülő szórványközpontban helyet kap a Bod Péter Alapítvány, könyvtár, tanácsterem, lesz szálláslehetőség és a támogatások függvényében szegénykonyha is. /A szórvány szórványában. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 8./

2004. május 27.

Gudor András, a gyulafehérvári református egyházközség lelkipásztora Alvincen és Szászsebesen is szolgál, ahol minden vasárnap tart istentiszteletet. További 13 kisebb településen pedig havonta legalább egyszer megfordul. Gyulafehérváron a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 1200-an vallották magukat reformátusnak, közülük azonban csupán 447 számít egyházfenntartónak. Hollandok segítségével elkezdték a templom felújítását. Elkészült a szórványközpont terve. Elképzeléseink szerint a szórványból hétvégeken ide gyűjtik össze a fiatalokat. Hasonló központ működik Magyarigenben. Szászsebesen is sikerült felújítani a templomot és a parókiát, közben Algyógyon is épült hasonló ifjúsági központ, ahol azóta sok száz szórványbeli fiatal megfordult. Jelenleg az alvinci református templom megmentésén dolgoznak. Ezt ugyanis a vandálok tönkretették: az ajtót betörték, a padokat elhordták, az ablakokat kiverték. Az egyházkerület, illetve a Magyar Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával szeretnék megóvni az állagát, megerősíteni a tetőzetét. /Andrásy János: Óva az örökséget, jövőt építeni. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./

2004. július 23.

Újra székelykapu áll az algyógyi református templomkert bejáratánál. A zetelaki mesterek faragta kaput a 92 esztendős tatabányai Puskás Kálmán állította szülei emlékére: édesapja 1908 és 1919 között volt az algyógyi református eklézsia lelkipásztora. A kapu ünnepi átadására júl. 22-én volt. Őseidnek szent hitéhez, nemzetséged gyökeréhez testvér ne légy hűtlen soha, olvasható Algyógy egyetlen magyar feliratú székelykapuján. Puskás Kálmán itt született a régi algyógyi parókia egyik szobájában, itt élte élete első éveit 1920-ig, amikor a körülbelül 350 lelket számláló algyógyi gyülekezet jó része a háborút követően kénytelen volt elhagyni e települést. Azóta sem volt saját lelkésze Algyógynak, igaz, gyülekezete sincs már. A parókián, jó néhány éve Gudor András gyulafehérvári lelkész szórványtábor-központot alakított ki, s másfél éve az erdélyi református Ifjúsági Keresztyén Egylet építi tovább az elkezdett munkát. A székelykapu őrizte templomkertet a napokban éppen az utcagyerekeket oltalmazó kolozsvári AKSZA alapítvány védencei népesítik be. – A tábor élő példa arra, hogy a romokon újra kihajthat az élet, ha nincs is gyülekezet, meg lehet találni a cselekvés módját – fogalmazott Vetési László lelkipásztor, aki az ünnepi avatás alkalmából a 100. zsoltárra építette e nap üzenetét: Menjetek be az Úr kapuin hálaadással. Hálát kell adnunk azért, hogy a római kövekre épített Árpád-kori templom és románkori körkápolna kertjében, melynek szomszédságában közel száz évig tanultak székely diákok a Kunok által alapított földműves iskolában, ma újra székelykapun léphetnek be a szórványból érkező, elrománosodott vagy elkallódott gyermekek és újra őseik nyelvén dicsérhetik az Urat. /Gáspár-Barra Réka: Székelykapu a jövendőbe. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 23./

2004. július 29.

Szórványközpont létesül Gyulafehérváron, a református parókián, tájékoztatott Gudor András lelkész. Egy presbiteriánus gyülekezet tagjai harmadszor jöttek el segíteni. Augusztus 15-én hálaadó istentiszteleten avatják fel a multifunkcionális programokat biztosító központot. Az épületben 35-40 férőhelyes szobák lesznek, így csoportokat is tudnak majd fogadni. A nagyterem konferenciáknak és hálaadó istentiszteleteknek, bibliaóráknak, valamint kisebb összejöveteleknek lesz a színhelye. /N. T.: Szórványközpont Gyulafehérváron. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 29./

2005. szeptember 19.

Szeptember 17–18-a, az Európai Kulturális Örökség Napjai alkalmával a nagyenyedi Bethlen Baráti Társaság és a Benkő Ferenc Tudományos Műhely 17-én a szentimrei Árpád-kori műemlék templomnál istentisztelettel egybekötött, 18-án pedig Nagyenyeden a Műemlékek és Történeti Nemzetközi Egyesületek Tanácsa (ICOMOS) égisze alatt megemlékezést tartottak. Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök, Lőrincz László biológus és Gudor András lelkipásztor a lehetséges állagmegóvásról beszéltek. Az 1444-es, törökökkel folytatott csatározásokat követően Hunyadi által felújított három templom közül ma már csak a tövisi katolikus és a szentimrei áll, az orbóinak csak a kövei maradtak. Lőrincz László, a Bethlen Baráti Társaság elnöke rövid történelmi ismertetőt tartott a XIII. századig visszavezethető, Szt. Imre hercegről elnevezett helység és templom múltjáról. Szükség lenne a romló állapotú templom megmentésére. /Tamás András: Kő kövön... marad. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 19./

2005. december 10.

Gudor András gyulafehérvári lelkész szórványt járja, 14 helységben szolgál, 9 gyülekezetet csak nagy ünnepekkor látogat, 5-ben rendszeresen tart istentiszteletet. Vingárd szász falu, 1309-ben plébániatemploma volt. Ennek helyére építtet templomot 1459-ben a Hunyadiakkal rokon Geréb János. 500 év múltán a templomot államosították, gabonaraktár lett. A visszaigénylési kérvényt a lelkész orra előtt tépték szét: “minek kell a templom, nincs már itt senki”. További folyamodványait is válasz nélkül hagyták. Alsócsórán a templom sem maradt fenn. Az alvinci imateremben őrzik a bútorzatát. Igényelnék vissza a református temetőt, de válasz erre se érkezett. Az alvinci templom a XIV. századból származik. 50 évvel ezelőtt használták utoljára templomnak. Az 1970-es árvízkor a vízszint elérte a 2,5 métert, azóta a tetőszerkezet beomlott. A harangot ellopták, a rendőrségi nyomozás nem vezetett eredményre. Mindent széthordanak, a márványsírköveket is elhordják a temetőből. Benedek Károly esperes síremlékéről az 1 négyzetméteres bronzplakett is valamelyik ócskavastelepen végezte. Az úrasztalát is ellopták a templomból, meg a két kőoroszlánt. 2004-ben az egyházközség a Magyar Örökségtől kapott pénzzel, a régi anyag felhasználásával és a gyülekezet munkájával javította meg a tetőt. Borberek templomát csak a Maros választja el az alvincitől. A templom Erdély első gótikus alkotásai közé tartozik. Falaiból 3 méter már iszap és homok alatt van. A 70-es években a templom beomlott. Tavaly, a Károlyi Gáspár Teológia diákjai kitakarították a templomot, pénzt gyűjtöttek és varsági mesterek bezsindelyezték a szentély tetejét. Marosszentimre templomáról kapott neve már az 1238-as oklevelekben szerepel. A ma is álló templom román kori részei is a XII. századra utalnak. A második világháború után a templom pap és hívek nélkül marad. A 60-as években a gyártelepen lakott 70-80 lélek, de ők a telepen volt kiskápolnában imádkoztak. Mára egy család maradt a gyártelepen és a faluban lakó másik három családdal alkotják a gyülekezetet. A templomkert területének egynegyede a Polgármesteri Hivatal tulajdonába került. A gyönyörű gótikus ablakokat összetörték, s a falon fennmaradt Európa-szerte híres freskót, a “Jeruzsellem felett könnyező Jézust” végigkarcolták. – A templomok beomlanak, kövenként hordják szét a múltunkat, összegezte a helyzetet a cikkíró. /Takács Ildikó: Omladozó templomok. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 10./

2006. január 3.

Gyulafehérváron a II. Rákóczi Ferenc közösségi házban Gudor András tiszteletes gyűjtötte egybe a város és a környék magyar lakosait szilveszteri mulatságra. A 60 személyt befogadó terem megtelt. Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban meghirdetett szilveszter a jelentkezők kis száma miatt elmaradt. A városban inkább szűk körű, magán jellegű mulatságok voltak. A Svájci Házat a csombordi “rózsások” és a lőrincrévei “káposztások” bérelték ki, lőrincrévei zenészek húzták a talpalávalót. Marosújváron az RMDSZ székhelyén rendeztek szilvesztert. Torockón a kultúrotthon termében volt a mulatságo, de folyt a muri a Forrás mulatóban és a falu valamennyi télen üzemelő panziójában is. Magyarlapádon a “pirospántlikások” otthon ünnepeltek, nem szerződtek el sehova. Felvincen a református egyház gyülekezeti termét is az ifjak foglalták le. A házasok a falu két cukrászdájában rendezett mulatságokon vettek részt. /Évbúcsúztató Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./

2007. február 23.

Megkondultak a gyulafehérvári székesegyház harangjai február 22-én, Bocskai István fejedelem temetésének 400. évfordulóján. Elveszett sírját ezután a székesegyházban kőtábla jelöli. Hajdú-Bihar megye önkormányzatának kétéves ünnepségsorozatát zárta a felavatott Bocskai-emléktábla. Az ünnepséget megnyitó dr. Jakubinyi György érsek az hangsúlyozta: “1100 éves történelmünk kőbe faragott tanúja e templom... mostoha és változatos történelmünk során sok emlék elpusztult, de minket kötelez az emlékezés”. Gudor András református lelkész Bocskai emberi és vezetői nagyságát méltatta. Dr. Nyakas Miklós történész, a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum igazgatója, a Bocskai-szobor és -emléktábla-avatások kezdeményezője a 400 évvel ezelőtti temetést idézte fel: “A halotti menet, miután Kassán, az Erzsébet templomban nagy pompával vettek tőle búcsút, Szina, Vizsoly, Tálya, Kálló, Nyírbátor, Nagykároly, Lompért, Goroszló, Kolozsvár, Torda, Nagyenyed érintésével ért Gyulafehérvárra. ” Bocskai politikai végrendeletében arra intette “az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőlük el ne taszítsák”. Az emléktáblát, melyet Győrfi Lajos szobrász sütői mészkőből faragott, a katolikus érsek megszentelte, a református lelkész megáldotta. Szövege: „Bocskai István erdélyi fejedelem. Kolozsvár, 1557. január 1., Kassa, 1606. december 29. Örök nyugalomra helyezték Gyulafehérváron 1607. február 22. ” /Takács Ildikó: Emléktábla Gyulafehérváron Bocskai István fejedelemnek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./

2007. október 19.

A Diaszpóra Alapítvány díjazta a románok lakta vidéken élő magyarokért fáradozókat. Amikor három éve megkezdte működését, még csak három-négy magyar gyermeket hoztak ide a szülők, azóta már közel harmincan járnak a gyulafehérvári szórványközpontban működő magyar napközibe. A szórványközpont létrehozását kezdeményező és hívei segítségével kivitelező Gudor András gyulafehérvári református lelkész reméli, hogy nem kell majd győzködni a szülőket: írassák magyar tannyelvű osztályba a gyermekeket. A közel 80 ezres Gyulafehérváron és közvetlen körzetében mindössze 1500 magyar él, közülük közel 700 római katolikus és valamivel több mint 400 református. Meghaladja a százat azoknak a száma, akik már alig tartoznak valamelyik felekezethez. A lemorzsolódást és a lassú beolvadást szeretnék fékezni az amerikai és holland segítséggel 2001 és 2004 között felépült szórványközpont révén. Ezt az igyekezetet segíti a római katolikus felekezetű, magyar tannyelvű Gróf Majláth Gusztáv Károly Líceumi Szeminárium is, amelyben magyar tannyelvű óvoda is működik. A kicsik innen minden délben átjárnak a szórványközpontba, és pajtásaikhoz csatlakozva a közel harminc apróság napközis rendszerben tölti el a délutánt. Gyulafehérváron pillanatnyilag a Gróf Majláth Gusztáv Károly-Líceum mellett a Vasile Goldis Iskolában működnek magyar tannyelvű osztályok. Utóbbiban összevont osztályok vannak, mind az 1–4., mind az 5–8. -os tagozatonA gyulafehérvári szórványközpontban működik a Bod Péter Alapítvány és egy kisebb könyvtár is. Gudor András örömmel vette át az Erdélyi Református Egyházkerület Diaszpóra Alapítványa 15. évfordulóján, a Brassó megyei Kőhalomban megtartott ünnepségen a Czelder Márton-díjat. Hozzá hasonlóan az ünnepségen Földes Károly-díjjal jutalmazták a Fehér megyei Kiskapusról származó Szabó Endre ploiesti-i református egyházgondnokot. „Nagyon meglepett a díj, hiszen én csak azt tettem és teszem, amit magyar reformátusként tennem kell a Ploiesti-en élő magyarokért. Az ajtóm mindenkor minden magyar előtt nyitva áll, nálam a magyar szóért soha nem kellett sorba állni, és az nem került semmibe” – nyilatkozta a nyugalmazott egészségügyi asszisztens. Az alig ötvenfős ploiesti-i református gyülekezet az egyetlen a városban, ahol még magyarul imádkoznak, és magyarul szól a zsoltár. A gyülekezet 99 százaléka 70 év feletti. Czelder Márton a 19. század második felében tíz évig dolgozott Ó-Romániában református misszionárius lelkészként. Ő szervezte meg, és alapította a pitesti-i, a ploiesti-i, a galaci, a brailai, a calarasi-i, a focsani-i, a craiovai, a szászkúti és a konstancai református, illetve protestáns gyülekezeteket, amelyekben templomokat és iskolákat építtetett. A mezőújlaki születésű Földes Károly az 1900-as évek első felében több tanulmányában dokumentálta, és hívta fel a figyelmet a mezőségi szórványban élő magyarok beolvadására. /Benkő Levente: Szolgálat a szórvány szórványában. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

2007. október 20.

Október 16-án Kőhalomban a Diaszpóra Alapítvány fennállásának 15 éves évfordulóját ünnepelték. Az ünnepség Vetési Lászlónak, az alapítvány elnökének vetítettképes előadásával kezdődött. Ezt követően Jenei Tamás díjalapító, az Alapítvány alelnöke mondott beszédet. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány idén Czelder Márton-díjjal Gudor András gyulafehérvári lelkészt tüntette ki, aki több évtizedig Búzásbocsárdon és Alsókarácsonyfalván szolgált, és éveken át gondnoka volt az algyógyi szórványtáboroknak. A Földes Károly-díjat Szabó Endre ploiesti-i református gondnoknak ítélték oda, aki több évtizede hűségesen szolgálja a Kárpátokon kívüli szórványmagyarságot. /Sipos-Vízaknai Balázs: Tizenöt éves a Diaszpóra Alapítvány. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

2008. május 2.

A ma már mindössze három református lelket számláló, Fehér megyei Marosszentimre temploma a tatárjárás után, a szászok betelepítése (1262) előtt épült. A templom, akárcsak a falu, Szent Imre hercegről kapta nevét. Mai alakját a templom a 15. században, Hunyadi János korában nyerte, egyhajós, gótikus stílusjegyeket mutat. A falakat támpillérek erősítik, karcsú torony is csatlakozik az épületegyütteshez. A templomról Jékely Zoltán verset is írt, amelyben a magyarság pusztulásának szimbólumaként említi. A településnek nincs saját lelkésze, az alig nyolc kilométerre található Gyulafehérvárról jár Gudor András a szentimrei híveknek istentiszteletet tartani. /Marosszentimrei református templom. = Krónika (Kolozsvár), máj. 2./ Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban című verse. A további pusztulásról szóló versek: Kányádi Sándor: Egy csokor orgona mellé, Ferenczes István: Marosszentimrei templom, 2002, Kovács András Ferenc: A marosszentimrei templomnál.

2008. október 8.

Bensőséges ünnepségre gyűltek össze a hívek, érdeklődők és meghívottak a gyulafehérvári református gyülekezet templomában, Gudor András lelkész otthonában a szórványdíjak átadása alkalmából. Sok olyan lelkész van a szórványban, aki kemény közösségi munkával tölti el az életét. Figyelnünk kell rájuk! – emelte ki Vetési László lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke. Jenei Tamás belmissziói előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke a Czelder Márton és Földes Károly szórványdíjak átadásának történetét ismertette. Idén tizenhatodik alkalommal került sor a díjak kiosztására, amit ezúttal Legendi Margit zalatnai presbiter asszony, Szilágyi Endre szászvárosi és Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkészek vehettek át. /Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Vass Árpád nyugalmazott mihályfalvi lelkész 1955-től volt a Szeben megyei mihályfalvi református gyülekezete lelkipásztora. Összesen 45 évet szolgált szórványközösségben, ezért érdemelte ki a Czelder Márton díjat. Szilágyi Endre nyugalmazott szászvárosi lelkész 1976 és 1999 között volt legtevékenyebb. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik a műemléktemplom tetőszerkezetének megjavítása, a kápolna és a kántori lakás, valamint a parókia rendbehozatala is. Majdnem félévszázados tevékenységéért vehette át a Czelder Márton díjat. Gudor András gyulafehérvári lelkész a megjelenteknek bemutatta a bennlakásként működő épületet, ahonnan naponta 20 óvodás indul a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum óvodájába. Ez is szórványmisszió, méghozzá ökumenikus szellemben. /Lelkészek a szórványközösség szolgálatában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./ Gudor Botond magyarigeni lelkész Legendi Margitról szóló laudációjában az érchegység magyar világát elevenítette fel. Említette a zalatnai születésű Nagyajtai Terézt, aki a nemzet jelmeztervezőjeként Bánk Bánt és Tamási műveit látta el jelmezzel, Szentkirályi Zsigmond zalatnai írót, bányamérnököt, Lámfalussy Sándor zalatnai erdőmérnököt és Knop Vencelt, a kőfaragó iskola tanárát, Lukács Béla miniszterről, Ferenczi Sándor régészről, Gruzda János pap-festőről. Maanapság pedig az ide érkezők megkérdezik, élnek még itt magyarok? Legendi Margit presbiter asszony Zalatnán parókiát javított, emlékmű állítását vitte sikerre, hét éve látás nélkül jár a templomba, költői délutánokat szervez. Végvári teljesítmény mindez. /Végvári teljesítmény Zalatnán. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./

2008. november 29.

Dr. Gudor Botond magyarigeni református lelkész a valamikori virágzó hegyaljai, ma részben elhagyott vagy minimális gyülekezeti létszámmal rendelkező templomok, iskolák megmentésére vállalkozott. A lelkészt a Gyulafehérvári Egyetem tudományos munkatársaként alkalmazta. A 2008. év munkájának gyümölcsei között van, hogy édesapjával, Gudor András gyulafehérvári református lelkésszel fenntartották a II. Rákóczi Ferenc Közösségi Házban a gyulafehérvári kis óvoda működését. Ezt a Szülőföld Alap, valamint a kolozsvári Communitas Alapítvány anyagi hozzájárulásával valósították meg. Jelenleg a Gyulafehérvári Katolikus Érsekség nagyvonalú hozzájárulásával, az épület biztosításával és felújításával csaknem 160 gyermek tanul magyar iskolában és magyarul, ökumenikus szellemben az óvodától érettségiig, megőrizve a vallásórák felekezeti önállóságát és a Katolikus Líceumi Szeminárium hagyományait. A Nagyenyedi Egyházmegyei Levéltár megóvása aktuális feladattá vált most, amikor a Vártemplom belsejét renoválják. A Bethlen Kollégium Szőcs Ildikó igazgató hozzájárulásával befogadta az értékes iratállományt, és a Dokumentációs Könyvtárral szemben tűzbiztos és beázásmentes helyiségben helyezte el. A kb. 20 folyómétert kitevő anyagot egyházmegyei levelezés (XVI–XX. sz.), jegyzőkönyvek, személyi és gyülekezeti jelentésanyagok, valamint iskolai ügyek dossziéi teszik ki. A régi, elhanyagolt műemléktemplomok esetében sokoldalú szórványmissziós feladatról van szó. A sárdi műemléktemplom, a románkori bazilika a XIII. században épült, a XVIII. században számos átépítésen esett át. Falai, a födém és a tetőszerkezet veszélyeztetett állapotba kerültek. A településnek hosszú ideig vezető szerepe volt önálló lelkésszel, egészen az 1940-es évekig, amikor társegyházközségként Magyarigenhez csatlakozott. Jelenleg sárdi 17 egyháztagot számlál. Műemlékmentés zajlott Őraljaboldogfalva község református templomában. Belsejében XIII. századi bizáncias freskók találhatók, súlyosan leromlott állapotban. A magyar köztudatban a Kendeffy család jelenléte, valamint a XIX. században feltárt freskói miatt egyik kiemelkedő darabja Erdély művészettörténetének. A lelkész eredményes kutatómunkájának eredménye a Mega Könyvkiadó gondozásában frissen megjelent munka Bod Péterről (Gudor Botond: Istoricul Bod Péter 1712–1769). A csaknem 600 oldalas kötetnek egy 42 oldalas magyar tartalom ismertetője is van. /Bakó Botond: Egy szórványmentési folyamat hétköznapjai. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2010. augusztus 24.

Szent István-nap Fehér megyében
Kicsinek bizonyult a máskor túl tágas templom
Hagyományteremtőnek bizonyult a 2003-ban elindult akció, és a Fehér megyei magyarok immár nyolcadik alkalommal gyűltek össze Szent István napján.
A Fehér megyei RMDSZ által kezdeményezett rendezvény évről évre egyre nagyobb sikernek örvend.
Marosszentimre, Magyarigen, Verespatak, Alvinc, Boroskrakkó, Abrudbánya, Sárd mind olyan történelmi egyházhoz tartozó templom, amelyiknek már egyáltalán nincs, vagy nagyon kis létszámú gyülekezete van.
Magyarszentbenedek a nyolcadik település, ahol idén Szent István-napi ünnepségre került sor.
A magyarszentbenedeki református hívek szerették volna, hogy náluk legyen megtartva az ünnepi istentisztelet, de azért esett a választás az unitárius templomra, mert itt már nagyon kevés az unitárius felekezethez tartozó hívő. Reméljük, ők nem jutnak majd abba a helyzetbe, hogy olyan kevesen legyenek, mint unitárius testvéreik.
A rendezvény megszervezésében a kilenc unitárius mellett besegítettek a helyi és a nagymedvési reformátusok is.
Az ünnepség Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök köszöntőjével kezdődött. Az ökumenikus istentiszteleten igét hirdettek: Nt. Fülöp Dezső Alpár, ádámosi unitárius lelkész, Nt. Lőrincz Konrád felenyedi református lelkipásztor és T. Bilibók Géza, marosújvári római katolikus plébános. Orgonán kísért Balázs Győző, aranyosegerbegyi református kántor.
Az istentisztelet után ünnepi beszédet mondott Szőcs Ildikó, Bethlen Gábor kollégiumi igazgató, majd Nt. Veress Ferenc helyi unitárius lelkész bemutatta a magyarszentbenedeki egyházközség történetét. Az ünnepségen közreműködött Manneszes Márton, a Kolozsvári Magyar Opera tagja.
A máskor túl tágas templom ezúttal kicsinek bizonyult. Kb 150 személy fért be. Az istentisztelet után a templomudvaron felléptek az aranyosegerbegyi gyermekkórus, a bethlenszentmiklósi unitárius dalárda,a tordai Magyar Dalkör és a küküllődombói férfikar. Ezt követően megszólaltak a református templom harangjai és az ünneplő közönség, a mintegy 400 résztvevő átvonult a református templomba, ahol Nt. Páll Attila helyi református lelkipásztor fogadta őket. Röviden ismertette a református egyházközség utolsó 100 évét, illetve a templom történetét. Megszólaltak Gudor András és Krizbai Imre volt református lelkipásztorok és Bán Gyula volt tanító is.
Az ünnepség az unitárius templom udvarán zárult, ahol az ünneplő közönséget finom kalács és bor várta.
A rendezvény szervezői a Fehér megyei RMDSZ, a dr. Szász Pál Egyesület, a magyarszentbenedeki unitárius egyházközség, valamint a magyarszentbenedeki református egyházközség voltak.
Biró András. Nyugati Jelen (Arad)

2010. november 23.

Boldog népnek nincs stratégiája – Tanügyi zárókonferencia
Balázsfalva, Küküllővár és Nagyenyed után most Gyulafehérvár került sorra a Bod Péter Alapítvány és társszervezői által megrendezett és a Szülőföld Alap által támogatott tanügyi konferenciasorozat utolsó állomásaként, november 20-án. Horvát István plébános és Gudor András református lelkipásztor áldása után Gudor Botond magyarigeni lelkész, a rendezvény főszervezője és moderátora együttes szívdobogásnak nevezte a négyhelyszínű konferenciát, amelynek során nagyon sokat tanultunk egymás tapasztalatából. Ezúttal a kivetítőn az ismert gondok mellett a lehetséges megoldások is megjelentek. Ebben a közös megoldás keresgélésben volt ez a tanácskozás eredeti és más.
A házigazda szerepét ezúttal a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szeminárium Líceum és igazgatója, Gál László vállalta magára, valamint az iskola megjelent tanerői (Dimén Erika, Pallai Rita, Köllő Tibor prefektus, Korom Imre spirituális vezető, a tanítók és mások), akik mindent megtettek, hogy a résztvevők jól érezzék magukat az ott töltött órák alatt. Az általános iskola dísztermében mintegy 40-en gyűltek össze. Az ablakból jól látszott Bőjte Csaba atya átadás előtt álló új épülete, amely évente feltölti majd az általános iskola létszámát.
Azon előadók, akik az előző tanácskozáson is részt vettek (Szabó Hajnal tanfelügyelő, Vetési László szórvány előadó, Szőcs Ildikó igazgató), megújított és aktualizált előadásokkal rukkoltak elő. Mellettük azonban megtisztelte a konferenciát Király András György, a Közoktatási Minisztérium államtitkára és Borsos László vezérigazgató, akik úgy gondolták: feltétlenül érdemes eljönni ide, és funkciójukból eredő tájékozottságukkal segíteni, tanácsokkal ellátni a megye tanügyi képviselőit. Az államtitkár elmondta: ahhoz, hogy az iskolák szintjén is minden jól menjen, „hajóinknak egy irányban kell haladniuk”, akik pedig tisztséget vállalnak, álljanak ki az igazuk mellett, amíg eredmény nem születik.
Minden eddigi tanácskozáson kiemelten kaptak szót a helyi képviselők. Nagy figyelmet keltett Gál László előadása, aki a négy tanácskozásból három rendezvényen vett részt. Szóban és vetített képeken mutatta be a katolikus egyház történelmi iskolájának históriáját, a kis szeminárium sorsát. A közelmúlt iskolatörténetéhez tartozik az óvoda felújítása és a mintegy 3 éve a városból felhozott, akkor felszámolás előtt álló magyar tagozat befogadása. Ma a magyar gyermekek együtt vannak Gyulafehérváron (iskolabusszal Vajasdról is bejárnak) a gimnáziumban, ahol vallásuktól függetlenül, jó szaktanárokkal és egyre javuló körülmények között tanulnak. Kialakult tehát egy új mikrorégiós iskolaközpont.
Ehhez társult még egy sikertörténet. Szegedi László református esperes Kőhalmon – amint azt valaki megjegyezte – egy új Magyarigent hozott létre, szórvány internátusával és gyülekezeti központjával. Véleménye szerint elsősorban az emberekbe érdemes befektetni. A romokon emelt épületekben 50 gyermek lakik. – Hit kell hozzá, hogy folytassuk, és nem lehet belőle kilépni – mondta. Kováts Krisztián megyei RMDSZ elnök szerint az esperes eredménye nemcsak példa, hanem lecke is egyben mindenkinek, aki a szórvány tanügy érdekében cselekszik.
A beszélgetések, hozzászólások során arról is szó esett, miként lehetne hitelesen népszerűsíteni ezeket a sikertörténeteket, főként a szülők körében. Hogyan lehet megőrizni a magyar nyelvszigeteket, meggátolni a leépülési folyamatot, a kishitűséget, az olyan téveszméket, hogy a többségi iskolában sikeresebb lesz a gyerek. Balázsfalván szórvány kollégium létrehozása volna a megoldás. Figyelni kellene ugyanakkor az összefogás mikéntjére és minőségére is, különösen a szórványban. Erre vonatkozóan a vadlibák példája hangzott el, akik őszi vándorlásuk során a legerősebbet küldik előre, ha elfárad, cserélnek, de az utánuk repülő csapat minden tagja „gágog” az élen haladónak, bíztatja, a leggyengébbekkel pedig ketten is leszállnak pihenni. Vajon mi, emberek, amikor fontos problémákkal küszködünk, amikor látjuk, hogy valakinek jó ötletei vannak, sokat és jelentőset vállal, tudunk-e „gágogni” neki, vagy csak irigykedve a hibákat feszegetjük. Erre kéne mindenkinek választ találnia. Szőcs Ildikó a szorosabb csapatmunkára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a messze elől haladókat egyszer biztosan cserélni kell majd, ez pedig nem könnyű feladat, mert utánuk űr marad, amit nehéz betölteni. Erre történelmi példák is akadnak.
Az északi népek némelyikére szokás mondani: boldog népnek nincs stratégiája. Úgy tűnik, nekünk kellenek az olyan tanácskozások, ahol meghallgatják a sikerembereket, ahol „gágognak” nekik, ahol szárnyalnak az értelmes gondolatok, és a közös gondolkodásból összefogás és stratégia is születhet
BAKÓ BOTOND, Szabadság (Kolozsvár)

2012. augusztus 25.

Szászsebes – Az utolsó követ is meg kell őrizni
Szent István–napi szórványtalálkozó
Egy álom vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor Rácz Levente RMDSZ-elnök ötlete nyomán Marosszentimrén a megye magyar közössége az elhagyatott református templomban ünnepelt. Augusztus 20-a volt. Ezt követően évente mindig valahol a „mélyszórványban” volt az ünnep, és lassan új hagyomány született. Ott voltunk többek között Magyarszentbenedeken, Alvincen, Magyarigenben, Boroskrakkón, Sárdon és utoljára Asszonynépén. Idén buszok és személyautók tucatjai hozták a zarándokokat Szászsebesre, az ősi szász fészekbe, a ma is létező református közösség gyönyörű, felújított templomába. A szórványzarándoklatokban nemcsak a találkozások öröme, az örökségünkkel való törődés volt megragadó, hanem az is, hogy nyitás volt ez a javából. A magyar vándorlást a többségi helyi közösségek is érzékelték, értékelték, és egyre inkább odafigyeltek rá.
Templom- és várostörténet dióhéjban
A református templom történetét Gudor Botond vendégfogadó lelkipásztor ismertette. A Gyulafehérvártól 14 km-re fekvő Szászsebes először 1245-ben Mühlbach néven jelent meg hivatalos iratokban. Módos szász telepesek lakták, akik 1387 után Erdélyben elsőként építették meg városuk erődítményét. A város 19–20. századi fellendülése Johann Schöpp polgármesternek köszönhető. Szász Domokos püspöksége idején a reformátusok számának növekedése (1900-ben kb. száz fő) indokolta az istenháza megépítését. Alapítványt hoztak létre, és 1902–1903-ban, a várfalakon kívül, közadakozásból épült fel a neogótikus templom, amelyet 1904-ben szenteltek fel. Gudor András szolgálata idején (1997–1998) újították fel, idén pedig az önkormányzat támogatásával kisebb frissítési munkálatokat végeztek rajta. A falon elhelyezett emléktáblán olvashatók a templom történetének adatai.
A magyar közösség élete a sepsiszéki székelyek középkori betelepedésével, a katolikus egyház főesperessége révén teljesedett ki. A városban ma is ferences rendház működik, amelynek középkori ablakait a turisták gyakran megcsodálják. Az evangélikus templom szentélye Luxemburgi Zsigmond korabeli budai kőfaragó műhelyének nyomait viseli. Itt halt meg I. János királyunk (1540. júl. 17/21), akit végül Székesfehérváron temettek el. Ezután fia, János Zsigmond unitárius fejedelem uralkodásával indult be az önálló erdélyi fejedelemség. Szászsebes a középkori emlékek mellett ma a terek városa, és ez méginkább így lesz jövőre, amikor befejezik a terelőút megépítését. A lelkész szerint a mai 26 fős gyülekezet nem tudja megtölteni a templomot, de időről időre, nagy ünnepek idején ez mégis megtörténik. A tanulság pedig az, hogy „az utolsó követ is meg kell őrizni.”
Ünnepi pillanatok
Az augusztus végi kánikulában a templom hűvöse sem hozott enyhülést az ünneplőknek. Ökumenikus szellemben hirdetett igét Somogyi László székesfehérvári református lelkipásztor, Bíró Attila kökösi unitárius lelkész és Szabó Dénes nagyenyedi római katolikus esperes-plébános. A kántori szolgálatot Szabó Zsombor tordai kántor látta el. Minden prédikációt és imát a nemzeti ünnepünk körüli gondolatok hatottak át.
Magát az ünnepséget a templomkert fáinak árnyékában, hirtelen felszerelt erősítők segítségével tartották meg. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egyházi és világi vendégeket, többek között Kovács Pétert, az RMDSZ országos alelnökét és Carmen Tomşát, a szászsebesi gazdasági hivatal igazgatóját. Kiemelte, hogy az eltelt évtized ünnepein Gudor Botond több alkalommal volt vendégfogadó lelkész, hiszen ő igazán törődik az apadó gyülekezetű templomokkal. Ünnepi beszédet mondott Józsa Miklós nyugalmazott nagyenyedi magyartanár. Kiemelte Szent István intelmeit, ami mai napig is forrása a keresztény erkölcsiségnek. – Az Úr nem távozott, itt maradt, és a Fehér megyei magyarság megfogyatkozva bár, de létezik, és élni akar. A mára ünnepi díszbe öltözött templom is ezt igazolja – mondta a szónok.
Kovács Péter felhívta a figyelmet: mi egyediek vagyunk abban, hogy ünnepeinken is szomorkodunk. Majd egy fordulattal két szép, derűs Szent István-legendával ajándékozta meg a hálás közönséget.
A beszédeket a helyiek kedves kínálgatása, vendéglátása közepette rövid kultúrműsor követte. Fellépett Katona Kinga (Assissi Szent Ferenc éneke) és Gánya Ervin (Szent István-himnusz), a vargyasi szavalókör tagjai. Rövid műsorral készültek a tordai és a székelykocsárdi református egyházközségek kórusai, valamit Nagy Levente és barátai zenekara és énekese Kökösről. Szászsebesen ezúttal a jelenben futott össze a múlt és a jövő. Aznap délután Kolozsváron is jelen voltunk a Főtéren, abban a hangulatban, amit Moravetz Levente kiváló produkciója keltett. Miközben még bennünk élt a szászsebesi hangulat, Kolozsváron hangzott el: Zrínyi a várból tört ki és a halálba rohant, a mai kolozsváriak kiáramlottak a Főtérre, mert élni akarnak. Ami Kolozsváron, Erdély fővárosában zajlott, az nagyon sok helyen Erdélyben, például a tízszer kisebb Nagyenyeden is beindult, ha szerényebben is. Nevezzük nyitásnak arra a szabad térre, ahol közösségként létezhetünk, lélegezhetünk, és ahol keressük, óhajtjuk a többségi partnerséget. Ezt igazolta a kolozsvári és a szászsebesi ünneplés is.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-17




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék