udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Gyurkó János

2002. november 22.

A nyolcvanas évek végén nem volt ajánlatos tiltott könyvet, kiadványt olvasni és terjeszteni, de ez mégis megtörtént, mégis volt. A rendszerváltás rövidesen meghozta a közlések nyilvánosságát, és úgy tűnik, a szamizdat kiadványok bátor, kockázatot vállaló értelmiségei a háttérbe szorultak, már a széles olvasóközönség megfeledkezett róluk. A Teleki László Alapítvány kiadásában (Budapest, 2001) megjelent egy több mint 400 oldalas gyűjtemény, amelynek szerkesztői Nóvé Béla és Szűcs György. A könyv címe: Határ/idő/napló 1987-89. - A Határ/idő/napló - erdélyi figyelő 1987-1989 márciusa között az egyetlen olyan cenzúrázatlan magyar nyelvű folyóirat volt, amely kizárólag e célra alapítva rendszeresen hírt adott a terror és nyomor sújtotta Románia megpróbáltatásairól a Ceausescu-diktatúra utolsó éveiben. A Budapesten szerkesztett, Magyarországon, Erdélyben s a nyugati magyarság körében egyaránt terjesztett, és esetenként 3-5 íves lap e két év alatt összesen 9 számot ért meg - az első 150, az utolsó 2000 példányban készült fénymásolatban, illetve nyomtatásban - olvasható a bevezető írásban. A könyv gazdag anyagot sorakoztat fel, a függelékben az S.O.S. Transsylvania szolidaritási mozgalom és a Pro Domo Dei műemlékmentő akció dokumentumait olvashatjuk, az In memoriam fejezet pedig emléket állít Gyurkó Jánosnak és a homoródalmási Tódor Albertnek. /Ferencz Imre: Volt egyszer egy szamizdat... = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 22./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék