udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Hajós János

2003. november 22.

Nov. 21-én nagysikerű előadást tartott Bethlenben, majd Árpástón a kolozsvári Sétáló Bábszínház. A Juhász István Géza és Hajós János neve által fémjelzett zsebtársulat szórványkörúton vesz részt. /Árpástó. Bábszínház - tapssal, sétával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 22./

2006. június 21.

Jókedvet, mosolyt varázsoltak az utolsó iskolai héten a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport aulájába a Sosekacagó király, azaz Hajós János és Juhász István Géza fiatal kolozsvári bábművészek, akik közel nyolc esztendeje “sétálnak”, Erdély-szerte. “Többnyire vidéken tartunk előadásokat. Ha sikerül 70-80 gyermeket összegyűjteni valahol, akkor már elmegyünk. Ez persze még nem éri meg nekünk, de az útiköltséget már fedezni lehet ennyi pénzből, és az élmény, amely a gyermekek arcán tükröződik, az nekünk nagyon sokat ér” – jelentette ki Hajós János. A két fiatal művész maga készíti kedves figuráit, és szívesen vállalnak bábkészítés-tanítást, sőt papírhajtogató-oktatást és számos más kézműves foglalkozást. /Gáspár-Barra Réka: Sétáló bábszínház. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./

2009. november 4.

Október utolsó napjaiban a román sajtó Kopernikusz De revolutionibus orbium… című művének első, 1543-ban, Nürnbergben készült egy millió eurót érő kolozsvári példányáról cikkezett. Hatvan esztendei csipkerózsika álom után a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban Gheorghe Stratan egyetemi tanár véletlenül fedezte fel a kincset érő példányt. A professzor szerint az említett kiadásból alig néhány tucat maradt fenn napjainkig, így a kolozsvári példány értéke felbecsülhetetlen és Romániában unikumként tartják számon. A De revolutionibus… kolozsvári példánya az unitárius kollégium tudós tanára, a Pádovában tanult Árkosi Benedek orvosdoktor adományaként 1647-ben került Ernyei Mosa István birtokába, majd innen a kolozsvári unitárius eklézsia könyvespolcára. 1948-ban az iskolák államosításával az Unitárius Kollégium könyvtára is a Román Tudományos Akadémia fennhatósága alá került. A kolozsvári Akadémiai Könyvtár épülete 1974-ben nagylelkűen helyet biztosított az államosított Római Katolikus Lyceum, a Református Kollégium, a kolozsvári Unitárius Kollégium, a kolozsvári Ferences Zárda, a Balázsfalvi Görög Katolikus Érsekség és a Szatmári Római Katolikus Püspöki könyvtárnak. A román lapok állításával ellentétben néhány kutató már 1973-ban felfedezte Kopernikuszt, s az 1543. évi editio princeps „egyetlen” kolozsvári és az „egyetlen” brassói példányát is. A kolozsvári példányról Hajós János Kopernikusz születésének 500. évfordulóján Korai Kopernikusz-vonatkozásainkról címen közölt tanulmányt a Korunkban. Binder Pál 1973-ban a Brassói Lapokban A nagy csillagász hazánkban címen méltatta a kopernikuszi fordulat jelentőségét és írta le a De revolutionibus orbium… példányát. Dankanits Ádám XVI. századi olvasmányok című, 1974-ben a Kriterionnál megjelent kötetében a 2009-ben „felfedezett” mű címlapjának fényképét is közölte. A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai sorozatban hamarosan megjelenik Bíró Gyöngyi magyarországi kutató „Menjetek, szép könyvek, Kolozsvárra!” Unitárius intézményi- és magán-könyvtárak Kolozsvárott a kezdetektől 1738-ig. A kiadás előtt álló kötet szerzője is részletes leírását és bibliográfiát állított össze a kopernikuszi műről (is). Mindez mutatja, hogy a magyar kutatók számon tartják könyveinket és tudják, mennyit érnek a kommunista hatalom által elrabolt kincsek. /Kovács Sándor, teológiai tanár: Az égi pályák körforgásáról avagy a cera di spagna kolozsvári felfedezéséről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./

2011. július 6.

Táborozó – VI. Keresztyén Honismereti Szórványtábor
A szamosújvári Téka Alapítvány jóvoltából előző évekhez hasonlóan idén is együtt táborozhatott 74 iskolás gyermek a feketelaki táborközpontban, június 20. és 25. között.
Részt vett Feketelak, Melegföldvár, Magyarpalatka lelkipásztorával és vallásórás gyermekeivel, de egy-egy kisbusznyi gyermek érkezett a zsoboki és élesdi gyermekotthonból is. Régi barátok találkozhattak, új barátságok születtek. Együtt tanultunk, énekeltünk, versenyeztünk, játékokban és vetélkedőkben mutatta meg mindenki ügyességét, rátermettségét. Előző évekhez hasonlóan ezúttal is a KOEN Alapítvány vakációs bibliaheti programja képezte a délelőtti foglalkozások alapját, a délutánok pedig különféle meglepetéseket tartogattak a gyermekek számára. Kedden a Sétáló Bábszínház mutatta be a Kolbászorrú király című darabját, majd Hajós János történelmi bemutatót tartott: nemcsak kürtöt, íjat, ostort láthattak és próbálhattak ki a gyermekek, hanem hallhatták Lehel kürtje legendáját, a honfoglaló, majd letelepedett magyarok szokásairól, életéről is sokat tudhattak meg. Szerdán a Téka Alapítvány kézműves foglalkozást tartott, a gyermekek nagy örömére: agyagoztak, fontak, fűztek, nemezeltek, kollázst készítettek. Csütörtökön Juhos Attila palatkai magyar néptáncot oktatott az érdeklődőknek. Pénteken izgalmas kiránduláson vettek részt a gyermekek, a Cegei tóban még fürdeni is tudtak, pedig az előrejelzések szerint vihar és eső kellett volna hogy legyen. Szombaton ismétlő vetélkedőkkel összegeztük a héten tanultakat.
Tavalyhoz hasonlóan ismét azt hallhattuk elutazás előtt, hogy ez volt az eddigi legjobb tábor: ez a legnagyobb köszönet és öröm számunkra. Köszönetet kell mondanunk elsősorban a Téka Alapítványnak a táborhelyért, a kisbuszért, az anyagi támogatásért. A Communitas Alapítványt is köszönet illeti, a szervező egyházközségekhez hasonlóan anyagi támogatással járult hozzá a tábor megtartásához. Külön köszönet a kisegítőknek (tanítónő, gyógypedagógus, óvónő és ifisek), valamint annak a sok feketelaki gyülekezeti tagnak, akik még kényelmesebbé és kellemesebbé tették táborozásunkat.
Örülünk, hogy az egyre szegényebb világban még mindig jut egy kis pénz a közösségmegtartó, jövőt építő gyermektáborokra, és szívből kívánjuk, hogy jövő esztendőben is találkozhassunk, sőt új táborozókkal növekedjen közösségünk!
Szabó István János magyarpalatkai református lelkipásztor. Szabadság (Kolozsvár)

2014. február 13.

Akit magával sodort a játék
Medgyesi születésű udvarhelyszéki gyökerekkel. Mikor kicsi volt, Kolozsváron szeretett volna élni. Szerinte nincs olyan, hogy bábművész, inkább bábjátékosnak mondja magát. Demeter Ferenc ezúttal A boldog herceg című, Vadas László által rendezett bábjátékot hozta el a csíkszeredai gyerekeknek.
– Klasszikus, már-már közhelyes kérdéssel indítunk: hogyan lett bábművész?
– Ne mondjuk azt, hogy bábművész, még a bábszínész is egy kicsit erőltetett. Bábjátékosnak mondom magam. Véletlenül lettem az. De véletlenek nincsenek... Egyetemistává válni kicsit nehezebben ment 1995 körül, nem vettek fel első évben filológia szakra, második évben nem vettek fel történelem szakra, a harmadik évben már nem felvételiztem. Mivel ott jártam középiskolába, kerestem valamit, ami által visszakerülhetek Kolozsvárra. Hajós János barátom akkoriban operaénekes akart lenni, és épp jött el a bábszínháztól. Mondta nekem, hogy menjek el a Puck bábszínházba bábosnak, mert mégiscsak kicsi kultúrmunka, kicsi pénz, művészetközelben marad az ember stb. Bejelentkeztem, felvettek. Sokáig hittem azt, hogy ez nem nekem való. Aztán egyszer csak úgy nyakig benne voltam, és ehhez hozzájárult Kovács Ildikó bábszínházi rendező, meg az öregek, akiket még elkaptam. A játék aztán elsodort, magával sodort. Sokáig kínlódtam, mert nagyon gátlásos, görcsös voltam, amíg aztán a megfelelő emberek észrevettek, akik még olyankor is bíztak bennem, amikor még én sem. És egyszer csak elkezdtem játszani, elkezdett mozogni a bábu. Ugyanakkor nőttek az elvárásaim magammal szemben, ahogy fedeztem fel a műfajt.
– Aztán sok év után egyszer csak otthagyta a Puckot.
– Nem egyszer, többször. Először túl korán hagytam ott. Vincze Lacival kezdtük a Kelfjeljancsi Komédiás Kompániát, de túl sokat vállaltunk, és nem volt elég érett sem a társadalom, sem mi ahhoz, hogy tudjuk csinálni. És akkor visszamentem. Utána a kecskeméti bábszínházhoz mentem fél évre, de onnan is visszatértem. Aztán Kovács Istvánnal közösen volt egy szabadúszós próbálkozásunk. Közben Vincze Lacival is megcsináltuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró, valamint az Üssed, üssed botocskám! előadásokat. Próbáltam a függetlenesdit és az állami bábszínházat egymás mellett csinálni, persze egy idő után nem ment, és elegem is lett a bábszínházból, mint intézményből. Fölmentem Kovács Ildikóhoz, és panaszkodtam, hogy a fene egye meg a bábszínházat, és ő azt mondta, ne tévesszük össze, öregem, az intézményt a műfajjal. És igazat adtam neki, mert közben fölfedeztem magamnak a kortárs magyar bábművészeket, és láttam, hogy másként is lehet csinálni. Kovács Ildikó egyszer úgy mutatott be valakinek, hogy „nézd meg ezt a gyermeket, ott kellett hagyja a bábszínházat, hogy megtanuljon játszani.”
– Van egy előadása, a János vitéz, melyet nagyon sok gyerekhez elvitt.
– Az első szabadúszós előadásom Veress Zoltán verses meséje volt, a Tóbiás és Kelemen. Kovács Istvántól is elváltak az útjaink, és Kovács Ildikó egy este felhívott, hogy öregem, van neked valamim, egy János vitéz egyszemélyes. Csodálkoztam is, aztán elkezdtünk róla beszélni, pályáztunk, elkezdtek bonyolódni a dolgok, és úgy nézett ki, hogy hárman vagy négyen leszünk benne. Ám Kovács Ildikó két nappal azelőtt, hogy elkezdtünk volna próbálni, meghalt. Azelőtt való este megírta a forgatókönyvet és rám maradt. Próbáltam másokkal megcsinálni, rendezőt is kerestem, de nem jött össze sehogy. Én ragaszkodtam, hogy az Ildikó által elképzeltek szellemében csináljuk meg. Közben szerencsére nagyjából kész volt a díszlet. Ott voltunk Kató Árpival, aki egyben sofőröm, hangosítóm és világosítóm, és ketten kezdtünk el próbálni. Amikor már úgy állt, megmutattuk a közönségnek, és aki ott volt, attól megkérdeztem, hogy mi nem működik az előadáson belül. És a közönséggel közösen összehoztuk a János vitézt, amiből most már közel négyszáz előadást játszottam le, és szerintem még sokáig fogom játszani.
– Miért tartja fontosnak, hogy olyan helyekre is elvigye az előadásait, ahol talán nem is láttak még bábelőadást?
– Először is azért, mert én is szórványból jöttem. Kutyakötelességem és kutyakötelessége mindenkinek, hogy elmenjen a szórványba. Sok gyereknek, ha nem is az első, de az első magyar színházi élményt én adom. A János vitézben ez is benne volt, már akkor, amikor kigondoltuk. A szórványban néha be kell könyörögnöm magam. Merthogy mit szól az igazgató – aki román, nyilván –, és a gyerekeken is érződik, hogy bátortalanabbak. Az én előadásaim interaktívak, bele lehet szólni, sőt muszáj beleszólni, és ott nehezebben szólnak bele.
– Melyek a „szabadúszás” árnyoldalai?
– Az árnyékoldala, hogy nem mindig jön össze. A másik, hogy sokan vannak, akik bábszínházat visznek a gyerekekhez, és sajnos nem mindig jó, amit csinálnak. Két évvel ezelőtt a nyár elején elmaradt két turné, és néztem, hogy akkor most mi lesz. Imádok főzni, és kolozsvári barátaim szóltak, hogy van egy hely, ahol dolgozhatok a konyhán. Mindig fenyegetőztem, hogy egyszer abbahagyom az egész kultúrásdit és elmegyek szakácsnak. És lőn. Három napig pucoltam a krumplit, aztán szakácskodtam. Elmúlt a nyár, jött az ősz, és néztem, hogy főzök, főzök, de játszani is kellene. Egyik nap betévedt a konyhára egy régi ismerős gyerek, és ahogy meglátott, kifutott, hogy anya, anya, János vitéz főz a konyhában. Akkor be is adtam a felmondásomat, visszatértem a János vitézhez, jött a Kőleves és utána a Boldog herceg.
– Miért szép ez a munka?
– Egyrészt nézni azt a szent révületet, ami a gyerekeken látszik. Másrészt a játék miatt. Azzal szoktam felvágni, hogy én amikor dolgozom, akkor is játszom. És azt mondom, ami Kovács Ildikó legfontosabb rendezői utasítása volt: tessék játszani!
Péter Beáta
Székelyhon.ro,

2014. július 18.

A marosvásárhelyiek Székely Múzeuma
A Baross Gábor – mai Horea – utca 24. szám alatti épületben helyezték el a múzeum természetrajzi részlegét. Az épület a Székelyföldi Iparmúzeum számára készült 1890 és 1893 között, Kiss István budapesti műépítész tervei alapján, Sófalvi József, majd Soós Pál marosvásárhelyi építőmester vezetésével. Az olasz reneszánsz stílusban emelt neoklasszikus épület bizonyos görög építészeti elemeket is tartalmaz. Oromzatát Róna József szoborcsoportja díszíti. Az ő munkája a főhomlokzat két női alakja is. A múzeum kertjében lapidárium, vagyis kőtár áll, mely a környék és főleg Maroskeresztúr római leleteit mutatja be.
Ezen a héten ezt az épületet ismertetjük lapunk olvasóinak.
Vásárhely első múzeuma
A marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum építésére az 1875-ös tűzvészt követő építkezési hullám kontextusában került sor, a jelenséget meghatározó historizáló illetve eklektikus irányelveket követve.
Az épület stílusa ellentétben állt a korabeli divattal, nem csoda hát, hogy nincs még egy ilyen épület Marosvásárhelyen. A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a legkiválóbb szakemberek dolgoztak rajta. Itt működött a város első múzeuma és egyben Erdély első iparmúzeuma.
Karácsony István művészettörténész szerint méltatlanul mellőzik a jelenleg a Természetrajzi Múzeumnak helyet adó épületet.
A kezdetek kezdete
A nemzeti értékek népszerűsítése érdekében az Osztrák-Magyar Monarchia a tizenkilencedik században kidolgozott egy nagyszabású programot, amelynek keretében aztán számos iparművészeti múzeumot alapítottak. Köztük a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeumot is.
Annak előtte egy múzeum sem volt a városban, csak néhány kollekció létezett. Iparművészeti múzeum pedig nem volt egész Erdélyben.
Hogy miért épp Marosvásárhelyre esett a választás? Erre a kérdésre A város meséi című könyv szerzője találja meg a választ.
Ez elsősorban a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet lobbitevékenységének köszönhető, amelynek hatására 1889-ben látogatást tett a városba az ipari és pénzügyminiszter, és bejelentette, hogy akkoriban igencsak jelentősnek számító ezerhatszáz koronával támogatja a múzeumalapítást, de a helyi adományokból is jelentősen segített kezdeményezés 1890-ben eljut a kivitelezés fázisába.
Az apátplébános érdemei
Ahogyan azt a Marosvásárhelyi útikalauz szerzői, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád is említik, a Székelyföldi Iparmúzeumot a Székely Művelődési és Közgazdasági Egylet létesítette. Nagy érdemei voltak Kovács Ferenc apátplébánosnak, aki 1888-ban felvetette a múzeumalapítás gondolatát. A múzeum építését az Iparmúzeumi Bizottság irányította, melyben jelentős szerepe volt Szabó Istvánnak, a Marosvásárhelyi Kereskedelmi- és Iparkamara elnökének. A múzeumi tárgyak összegyűjtésében és azok elrendezésében Hajós János, Nagy Gábor és Róth Karoly vett részt.
Az épület helyiségei T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek
A Baros Gábor utca sorházas északi frontvonalát megszakítva, épületünk négyzetes telkének központi részén helyezkedik el, néhány méteres szabad területet hagyva a homlokzatok közvetlen szomszédságában. Helyiségei egy specifikus, T-hez közelítő alaprajzra rendeződnek, mely kiosztás a tulajdonképpeni múzeum négyzetes tömbjének kisebb, ugyancsak T alakú épületrésszel való északi bővítéséből alakult ki. A földszinti előcsarnokot, valamint az emeleti nagytermet is magába foglaló központi traktus kétszintes, a kiállítóhelyiségek soraiból alkotott mellékkorpuszok ezzel szemben egyetlen szintre szorítkoznak.
A belső térrendezést jól visszaadó öttengelyes főhomlokzat központi zónájában a kétszintes helyiségsort lezáró falsík enyhe rizalitja ugrik ki és magaslik az oldalhelyiségek alacsonyabb zárófalai fölé. A középtömb rusztikázott vakolatdíszű földszinti felületét a főbejárat és az ezt közrefogó két ablak félköríves nyílása töri át. Tengelyükben a nagyterem három, pilaszterektől határolt emeleti ablaka helyezkedik el.
A múzeum díszei
Ahogyan arra az Adatbankban is utalnak, ez utóbbi, ugyancsak félköríves kiképzésű nyílások golyvázott könyöklőpárkánya alatt az ablakkötények beugró felületeit három-három bábsorkorlát takarja. A palmettadíszes zárókőszerű alakzattal tagolt ablakzáradékok felett rozettapárok valamint igényes kivitelű fesztonok finom formájú fűzérfrízei töltik ki a falmezőt. Folytonosságukat a pilaszterek korinthoszi fejezetei szakítják meg.
Abakuszvonalukon a korinthoszi oszloprendnek megfelelő oszloppárkány lépcsőzetes architráv-utánzata vonul végig. Ezt a fríz szabadon hagyott sávja követi, mely felett egy denticulás, gyámkőfrízes koronázópárkány zárja le a falsíkot.
A szakemberek véleménye szerint a rizalit záróelemeként megalkotott háromszöges timpanon az emeleti plasztikát nagyban meghatározó görög oszloprend architektúrájának újabb tartozéka. Fogsorfrízzel szegélyezett orommezejét Róna József cinköntésű szoborcsoportja tölti ki.
Hasonló kivitelűek az oldalhelyiségek utca felőli zárófalait gazdagító, orsót tartó női alakos szobordíszek. Foglalatukat aediculává fejlesztett gyámkődíszes, valamint timpanonban végződő fülkepár formájában oldotta meg az épület tervezője.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ, Erdély.ma

2016. július 15.

Falunap Zsobokon útavatással
Második alkalommal tartanak falunapokat Zsobokon. A rendezvény július 16-i, szombati első napján avatják fel a Zsobok–Sárvásár összekötő út aszfaltozott részét.
A rendezvénysorozat éppen az útavatással, illetve szalagvágással kezdődik a zsoboki állomásnál, reggel 9-kor. Ezt követően 10 órától áhítatot tartanak a Kultúrház udvarán, ahol ünnepi köszöntők, beszédek is elhangzanak. A délelőtti program a zsoboki iskolások, majd a zsoboki ifjak néptánc műsorával folytatódik, 12 órakor pedig a Zsoboki Fotótábor alkotásaiból nyílik kiállítás; a tárlatot megnyitja Essig Klára és Szabó Attila. Fél 1-től Pomogáts Béla tart előadást Kalotaszegről, majd ebédszünet után, délután fél 3-tól a rajz-, fotó- és verspályázat eredményhirdetését tartják meg. 3 órától Belloni bűvésszel lehet elutazni a lehetetlenség világába, 4 órától a szentkirályi néptánccsoport lép fel. Fél 5-től íjászbemutató lesz Hajós János és Horváth Levente íjászok közreműködésével, 6-tól pedig az Operettissimo lép fel. Este 8-tól Miklós György gitárestje várja az érdeklődőket, majd a napot utcabál zárja a Bumeráng együttes közreműködésével.
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék