udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 9 találat lapozás: 1-9

Névmutató: Hamar Alpár Benjámin

2009. december 22.

December 21-én Marosvásárhelyen több forradalmárt fogadott Csegzi Sándor alpolgármester és Cioban Maria jegyző, mindössze két önkormányzati képviselő volt jelen a megemlékezésen, köztük az RMDSZ nevében dr. Bakos Levente. A találkozón Csegzi Sándor emlékezett az 1989. decemberében történtekre, rámutatva, olyan korszakot nyitott meg, amely lehetővé tette a gondolat szabadságát, a szabad véleménynyilvánítást, ami a rendszerváltás egyik legnagyobb eredménye. A rendezvényt két incidens is megzavarta. Hamar Alpár Benjámin kétnyelvű táblával fogadta a hivatalosságokat, amelyen az állt: Gusa gyilkos. Ezáltal fejezte ki tiltakozását, hogy a temesvári események véres elfojtásában részt vállaló egykori tábornoknak szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. A forradalmár, aki 1989-ben megsebesült elmondta, csatlakozik Tőkés László püspök Európa Parlamenti képviselő által kezdeményezett törvényszéki eljáráshoz, amivel szeretnék megakadályozni a szoborállítást. Emellett az egyik forradalmárszervezet nyilvánosan kijelentette, hogy nem koszorúzza meg az emlékművet, mert a marosvásárhelyi tanács többéves ígérete ellenére nem állított egy tisztességesebb köztéri emlékművet a mártírok tiszteletére, ezzel szemben elfogadták azt a határozattervezetet, amely jóváhagyta a forradalom elfojtásában részt vállaló egykori tábornok szobrának felállítását. A emlékezése szépséghibája, hogy a református és a katolikus egyházfelekezetek képviselőin kívül senki sem szólalt meg magyarul, holott az áldozatok és a forradalmárok között is voltak magyarok. /Vajda György: A forradalom 20. évfordulójára emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

2011. december 9.

Meggyalázott forradalmi emlék: szemétbe került a magyar nyelvű márványtábla
Az 1989-es forradalom meggyalázásának és a mártírok semmibevételének tartják a Maros megyei hatóságok viselkedését a huszonkét évvel ezelőtti decemberi események szenvedő alanyai. A forradalmárszervezetek vezetői azok után nyilatkoztak így a Krónikának, miután lapunk felfedezte, hogy az áldozatok emlékére évekkel ezelőtt készült magyar nyelvű márványtábla nem hogy nem került a prefektúra homlokzatára, de kettétörve, egy lépcső alatt, a szemétlapát és a seprű mellett hányódik.
Hányatott sors. Soha nem helyezték ki a Maros megyei prefektúrára a magyar nyelvű emléktáblát
Sosem helyezték ki
„Köszönet és hála az 1989. decemberi román forradalom harcosainak, örök dicsőség 1989. december 21. mártírjainak” – ez a szöveg áll azon a márványtáblán, amelynek évekkel ezelőtt fel kellett volna kerülnie a Maros megyei önkormányzat és a prefektúra által közösen használt épület homlokzatára. A márványlapot nemcsak hogy nem helyezték a főbejárat melletti falon álló román nyelvű tábla mellé, de ismeretlen tettesek kettétörték azt, és a szemétbe hajították. A tönkretett táblára teljesen véletlenül bukkantunk rá, amikor Marius Paşcan prefektusra várakozva, az évszázados szecessziós épület zegzugait fürkésztük. A szöveggel a falnak támasztva, a takarítónő kellékei mellett, a seprű és a szemétlapát társaságában, a harmadik emeletre vezető lépcső alatt hevert.
Senki nem tud semmit
Tudván, hogy ezelőtt tíz évvel az egykori szociáldemokrata prefektus kabinetfőnökének irodájában porosodott, a jelenlegi kabinetfőnökhöz fordultunk. Mircea Munteanu meglepődve vette tudomásul a tábla létét. „Életemben nem láttam a táblát. Amikor átvettem az irodát, itt biztos nem volt” – jelentette ki Marius Paşcan prefektus tanácsosa. Hasonlóan nyilatkozott a szomszédos helyiségben dolgozó titkárnő és a sajtószóvivő is. Bárczi Győző alprefektus sem tudott a márványtábla létéről. Ő azonban úgy véli, még ha egyben is lenne, nem kellene felaggatni a homlokzatra, inkább a többit kellene eltávolítani. Ezek nagy része a magyarságot sértő történelmi hamisításokat tartalmaznak. Miután Marius Paşcant is sikerült meglepnünk a lépcső alatti látvánnyal, a kormánymegbízott megígérte, hogy utánanéz, honnan és miként kerülhetett oda a tábla.
„Semmibe vesznek, meggyaláznak”
Annak ellenére, hogy a December 21. Mártírváros Egyesület székhelye is ugyanabban az épületben található, a forradalmárszervezet tagjai sem tudtak a széttört tábláról. Hamar Alpár Benjámin azok után szedte össze a szemétből, és vitte be az irodájába a márványlapot, miután lapunk értesítette a hollétéről. „Tudtam, hogy valahol kell lennie egy táblának, amely a számos ígéret ellenére soha nem került ki a falra. Azt viszont nem hittem volna, hogy valakit annyira is zavar, hogy eltörje. Bárczi Győző alprefektus azt mondta, hogy csak az épület üzemeltetőjének engedélyével vehetem el a szemétlapát mellől, én viszont úgy döntöttem: lehozom az irodánkba, innen biztos nem tűnik el” – mondta el lapunknak Hamar Alpár Benjámin, miután biztonságba helyezte a márványlapot. Továbbá hozzáfűzte: kérni fogja a megyei önkormányzattól és a prefektúrától a törött vagy kicserélt tábla kihelyezését.
„Ezért éhségsztrájkolhattam annak idején!” – háborodott fel a hír hallatán Vasile Francisc Ilcu, a Memorial ’89 Marosvásárhely Mártírváros Egyesület alapító elnöke. A középkorú forradalmár évekkel ezelőtt hetekig tiltakozott amiatt, hogy a hatóságok nem engedélyezik a magyar nyelvű tábla kihelyezését a román nyelvű emlékmű mellé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2012. február 24.

Tőkés: fennáll annak a veszélye, hogy a kommunisták utódai visszatérjenek
Marosvásárhelyre látogatott 2012. február 24-én Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő, ahol a helyi December 21. Mártírváros Egyesület tagjaival együtt a kom- munizmus áldozataira emlékezett, illetve felkérésükre a forradal- már-státusz érdekében közbenjárt. „Sajnos Romániában még nem jelöltek ki emléknapot a kommunizmus áldozatainak tiszteletére, mert a forradalmárok nem tudtak megegyezni a dátumban. Magyarországon viszont néhány éve február 25-én megtartják A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját”– mondotta elöljáróban Tőkés László. Az Európai Parlamentben augusztus 24-ét jelölték ki a Totalitárius Rendszerek Áldozatainak Emléknapjává, amelyet az Európai Unió tagállamai opcionális megtarthatnak. Magyarországon az 1946-os parlamenti választásokon a Független Kisgazdapárt nyert, ezért 1947. február 25-én a párt főtitkárát, Kovács Bélát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
„Látogatásom másik apropója, hogy a December 21. Egyesület felkért, járjak közben a forradalmári státusz elismeréséért, hiszen tavaly novemberben a román kormány eltörölte a kedvezményeket, mintegy megszüntette a forradalmári státuszt. Ebből is látszik, hogy a romániai posztkommunista rendszer kettős játékot űz: előbb kedvezményeket adtak, hogy elhallgattassák a rendszer ellenzőit, majd felhígították a forradalmári státuszt azzal, hogy mindenféle beépített szekuristának igazolványt adtak és összemosták az áldozatot és a tettest, most pedig egyszerűen mindent eltörölnek, mert azt mondják, hogy túl sok a csaló. Néhány PDL-s tavaly azzal próbálkozott, hogy Temesvár helyett Iaşi-t ismerjék el forradalmi városnak, korábban pedig a CNSAS-ból kizárták Marius Opreát. Így lepleződik le a rendszer.
Az idei választásokon fennáll annak a veszélye, hogy a kommunisták utódai, élükön Victor Pontával, visszatérjenek. A volt kommunista, jelenleg uniós országokban Románia lenne az egyetlen, ahol ez megtörténhet”– fogalmazott Tőkés László. Hozzátette: a 2008-as prágai konferencián közös európai állásfoglalást kezdeményeztek a kommunizmus rémtetteinek elítéléséért. Erdélyi képviselőnk az ügyet azóta is nemzetközivé akarja tenni, mivel a nyugati EP-képviselőknek nincs személyes tapasztalata erről. „Meg kell velük ismertetni, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi történt a kommunizmus alatt, hogy 100 millió áldozatot követelt a rendszer. A nürnbergihez hasonló pert akarunk a kommunista vétkesek ellen” – mondotta az EMNT elnöke.
Konkrét javaslatként elhangzott, hogy a volt szekusok és nomenklaturisták vagyonát, érdemtelenül magas fizetését és nyugdíját kell megvonni, és szétosztani a valódi forradalmárok között, azok között, akik megérdemlik. Azt pedig, hogy ki a valódi forradalmár és ki a csaló, szakembereknek kellene eldönteniük.
Kincses Előd ügyvéd szerint azokat mindenképpen megilletnék a kedvezmények, akik balesetet vagy sérülést szenvedtek, illetve az elhunytak leszármazottait. „Huszonkét éve harcolunk ezért, és egyre nehezebb ezt eldönteni, de Dan Voinea tábornok szerint 70-80%-ban tudják, hogy kik a vétkesek, a dossziékat pedig titkosan őrzik”– mondta Kincses Előd, aki felsorolta annak a 10 személynek a nevét, akit az 1956-os szabadságharc kapcsán 1958 szemptemberében kommunizmusellenes tevékenység miatt Kolozsváron elítéltek és kivégeztek: Szoboszlay Aladár, Huszár József, Alexandru Fântânaru, Tamás Imre, Tamás Dezső, Orbán István, Orbán Károly, Lukács István, Kónya István és Ábrahám Árpád. „Elértem, hogy őket és további 47 elítéltet felmentették, tehát örököseiknek joguk van a kártérítéshez”– mondotta Kincses.
A December 21. Mártírváros Egyesület vezetői, Hamar Alpár Benjámin elnök és Emil Târnăvean alelnök szerint nagyjából 2600-3000 álforradalmárnak van igazolványa, mindez úgy, hogy 2004-től kezdve ügyészek feladata volt átvizsgálni és leleplezni a csalókat.
Erdély.ma

2012. július 16.

Románok is tiltakoznak a vásárhelyi ’89-es magyar tábláért
Számos ígéret, egyezség és döntés ellenére a mai napig sem helyezték ki Marosvásárhely egykori városházának a falára azt a magyar nyelvű márványtáblát, amellyel a ’89-es forradalom hőseinek állítottak volna emléket. Míg a román szöveg ott áll évek óta a jelenleg a Maros megyei önkormányzat és a prefektúra által használt egykori városháza főbejáratánál, a rég elkészült magyar márványtáblát összetörve, az épület egyik folyosóján találtuk meg. A Krónika a tavasz folyamán számolt be annak a magyar nyelvű márványtáblának a mostoha sorsáról, amelyet Marosvásárhely ’89-es forradalmárjai a román nyelvű szöveg alá vagy mellé szeretnének elhelyezni.
A hercehurca, ígérgetések, egyezségek hiábavaló megkötése több mint tíz éve tart.
„A magyar tábla kálváriája több mint egy évtizedes múltra tekint viszsza – idézte fel megkeresésünkre Vasile Ilcu, a Memorial ’89 Egyesület elnöke. – Annak ellenére, hogy 1989-ben 21 Maros megyei személy vesztette életét, aki közül hatot éppen Marosvásárhely főterén lőttek le, 1996 végén huszonhárom napig voltam kénytelen éhségsztrájkolni a December 21. Egyesület székháza előtt azért, hogy meg tudjam győzni a helyi hatóságokat, illene egy valamiféle táblát meg a jelenleginél tartósabb oszlopot állítani az áldozatok emlékére. Dorin Florea akkori prefektus és a város 2000 előtti polgármestere, Fodor Imre alá is írtak hirtelenjében egy megállapodást, de fütyültek betartani. Szinte egy év múlva, 1997 októberében újból éhségsztrájkba kezdtem, ezúttal Bukarestben. Erre már a megyei tanács vezetősége is felfigyelt, és Ioan Togănel akkori elnök révén ígéretet tett a márványtábla megrendelésére.”
Homlokzat helyett a szekrény mélyére
Miután a tábla elkészült, a forradalmárok egy ugyanakkora, magyar nyelvű szöveggel ellátott emlékművet is kértek, amire az önkormányzat elnöke rá is bólintott. „Togănel akkoriban azt mondta, hogy most feltesszük a román nyelvű táblát, mert arra már megvan az építkezési engedély, aztán utólag melléje helyezzük a magyart is. A magyar tábla 2000-re el is készült, de nem került ki az épület homlokzatára, hanem a prefektus tanácsosának, Ioan Iacobnak a szekrényébe tették” – emlékszik vissza Ilcu.
Az első, aki nyíltan nemet mondott a „Köszönet és hála az 1989. decemberi román forradalom harcosainak, örök dicsőség 1989. december 21. mártírjainak” szöveget tartalmazó felirat felállítására, a polgármester-választásra készülő akkori prefektus, Dorin Florea volt. Egy év múlva a város főterén elesett Bodoni Sándor, Hegyi Lajos, Pajka Károly és Tamás Ernő hozzátartozói írásban kérvényezték a tábla kihelyezését.
Markó személyes közbenjárást ígért
„Teltek-múltak az évek, és nem történt semmi. Amikor a megyei tanács élére Lokodi Edit Emőke került, gondoltam, végre megoldódik a helyzet. De az elnök aszszony 2005. augusztus 12-én adott válaszában azt írta, hogy nem tartja indokoltnak az újabb táblák elhelyezését. Ekkor azzal az ötlettel jöttem, hogy ha nem kell két tábla, tegyünk egyet, amin mindkét nyelven szerepel a szöveg. Vagy akár németül is. Kérésemet elküldtem az RMDSZ politikusainak, Markó Bélának, Frunda Györgynek és Kelemen Atillának is, akik közül csak az előbbi válaszolt” – idézi fel a 2005-ös év történéseit a ’89-es eseményekben meglőtt harcos.
„Támogatom javaslatukat, és személyesen is közben fogok járni az ügy mihamarabbi, az Önök kérésének megfelelő megoldásához” – olvasható az RMDSZ volt szövetségi elnökének 2005. november 21-én keltezett 22456-os válaszlevelében. Alig néhány héten belül Pokorny László megyei önkormányzati képviselő egy, a magyar nyelvű felirat sorsáról rendelkező határozattervezettel rukkolt elő, azonban Lokodi Edit Emőke nem volt hajlandó napirendre tűzni. „Arra hivatkozva, hogy van ott már márványtábla elég, túl sok is, az elnöknő hallani sem akart újabbról. Ennek ellenére a határozattervezetet napirendre kellett volna tűznie, legalábbis ezt diktálta volna a törvény és a jóérzés” – jegyzi meg Vasile Ilcu, aki jó fél év múlva, 2006 augusztusában ismét levelet írt Lokodinak, amire a mai napig sem kapott választ.
A megyei önkormányzat volt RMDSZ-es vezetője többször is kifejtette, hogy az összes márványtáblát el kellene tüntetni a régi városháza bejárata mellől. Az évek során Lokodi meg is próbálta felszámolni az egyébként többnyire építkezési engedély nélkül felaggatott magyarellenes feliratokat, azonban a román nemzetiségű prefektusok sorra megakadályozták az eredeti homlokzat hű viszszaállítását.
Széttört tábla, széttört remények
Újabb hat esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a táblaügyet fel lehessen melegíteni. A Krónika újságírója tavasszal teljesen véletlenül, a régi városháza szecessziós épületének egyik zugában talált rá a magyar márványtáblára. Ekkor már kettőbe törve, a lépcsőfordulóba eldugott seprű, szemétlapát és a szemeteskosár mellett várt az elszállításra. Cikkünk nyomán Hamar Alpár Benjámin, egy másik forradalmárszervezet, a December 21. Mártírváros Egyesület vezetője az irodájába menekítette a megcsúfolt táblát.
„A mai napig is ott van, és nagyon remélem, hogy az új tanácselnök, Ciprian Dobre lehetővé teszi, hogy végre a főbejárat mellé, az épület homlokzatára kerüljön” – reménykedik Hamar. Egyébként a ’89-es események résztvevői közül többen is feltették a kérdést, mikor és ki törte össze az évekig egy irodai szekrényben porosodó táblát. Május 31-én írt levelében Lokodi Edit Emőke azt válaszolta, hogy semmiféle információja nincs a tábla tönkretételéről. Két hét múlva, június 12-én a leköszönőben lévő elnöknő arról tájékoztatja a forradalmárokat, hogy sem a márványlap felszerelése, sem annak megőrzése nem volt a megyei önkormányzat feladata, mi több, még csak az intézmény leltárában sem található.
„Ez mese, hisz annak idején éppen a megyei tanács urbanisztikai igazgatósága állította össze a tábla felszereléséhez szükséges dokumentációt. Az okirat szerint a tervező a megyei önkormányzat, a megrendelő pedig az önkormányzat és a prefektúra” – teregeti ki az asztalra a dokumentumokat Ilcu.
A románok nem hagynák veszni
Felháborítónak tartja a magyar márványtáblával szemben tanúsított ellenállást Sorin Moldovan, a Román Forradalom Identitása – ’89 Decembere nevet viselő szervezet vezetője is. „Én is azok közé tartozom, akik már több mint tíz éve kérik a magyar, és ha lehet, a német nyelvű táblák kihelyezését – azonban mindhiába. Nem adom fel, mert annak ott, a falon a helye” – nyomatékosít Moldovan. A ’89 Decembere Egyesület vezetője, Vasile Fărcaş sem tartja helyénvalónak a magyar és a német nyelvű szöveg lemaradását. „Már startból két vagy három nyelven kellett volna elkészíteni a táblát. Remélem, hogy azok, akik rosszul indították a dolgokat, vagy eddig ellenezték a csorba kiküszöbölését, jobb belátásra térnek, hisz Maros megyében a forradalomnak magyar és szász áldozatai is voltak” – véli Fărcaş.
Kérdésünkre, hogy közel másfél évtizedes hiábavaló harc után félig román emberként van-e még ereje egy magyar emlékmű állításáért harcolni, Vasile Ilcu is határozott igennel válaszolt. Mint mondja, újraindítja az eljárást, és Sorin Vintilă Meşter, a forradalmárok ügyeiért felelős államtitkár segítségét kéri. „Van türelmem; megvárom az új megyei vezetők válaszait, ha netalán az övéké is nemleges lesz, újrakezdem a tiltakozó akciókat, esetleg ismét éhségsztrájkolni fogok” – állítja.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

2014. december 22.

Áldozatuk nem merül feledésbe
Pénteken este a marosvásárhelyi várbeli volt katonai sorozó épületében fotókiállítás nyílt az 1989-es forradalom 25. évfordulója alkalmából. A tárlaton Bálint Zsigmond, Karácsonyi Zsigmond és Vajda György felvételei, illetve a múzeum archívumában levő fotók láthatók, az emeleten pedig Bálint Orsolya brassói fotóművésznek a témához kapcsolódó fotóesszéje tekinthető meg.
A kiállítást a Maros Megyei Múzeum rendezte. A tárlatot Soós Zoltán igazgató, Novák Zoltán és Sárándy Tamás történészek, valamint Vajda György újságíró nyitották meg. Nemcsak a képek segítenek felidézni a 25 évvel ezelőtti eseményt, hanem néhány 1989 előtti, a kommunista korszakot idéző pionírnyakkendő, ruha, egy régi írógép stb.
Soós Zoltán szimbolikusan pionírnyakkendőt kötött a nyakába és elmondta, ő is ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyben még elevenen él a múlt. Novák Zoltán történész röviden szólt az eseményekről. Corneliu Porumboiu dokumentumfilmjének a címét idézte: volt-e vagy nem forradalom a Bukaresttől keletre levő városokban? Majd Marosvásárhelyre vonatkozóan megadta a választ: Marosvásárhelyen valóban forradalom volt. Az emberek az utcára vonultak a diktatúra ellen tüntetni, rájuk lőttek, voltak halottak, a rendszer megváltozott. A város sajátos helyzete miatt azonban az 1989-ben beállt hatalmi egyensúly sajnálatos módon etnikai konfliktusba torkollt, ami mind a mai napig kihat a lakosságra.
A történész iskolások körében hirdetett a témáról esszépályázatot, és a megnyitón hozta nyilvánosságra a nyertesek nevét. Az első díjat Vizeli Ibolya, a Bolyai Farkas Líceum XI. osztályos tanulója nyerte el, második Láng Borbála, a Református Kollégium IX. osztályos diákja lett, míg a harmadik szintén a kollégiumba járó XI.-es Birizdó Szabolcs. Az első két helyezett brüsszeli jutalomkiránduláson vehet részt, a harmadik pedig 100 lejes pénzjutalmat vehetett át, az RMDSZ Maros megyei szervezetének díját.
Sárándy Tamás, a kiállítás kurátora megköszönte munkatársainak, segítőinek, hogy létrejöhetett a tárlat. A fotók mellett Keresztes Pál filmjét és két installációt is láthatnak az ide látogatók. Elmondta, hogy a válogatással az volt a céljuk, hogy azok közül, akik megérték, átélték az eseményeket, minél többen megosszák emlékeiket a történészekkel, hogy minél hitelesebb kép maradjon fenn az 1989-es eseményekről.
Vajda György a dokumentumfotók jelentőségéről beszélt, majd megosztott két rövid epizódot az életéből. Az egyik, a forradalom előtti időszakban történt, a másik pedig közvetlenül az 1989-es eseményekhez kapcsolódóan. Ezután a látogatók figyelmébe ajánlotta Bálint Orsolya brassói fotóművész kiállítását, amely az új nemzedék szemszögéből "ábrázolja" mindazt, amit ránk hagyott a kommunista időszak.
Az egyik installáción Ana Blandiana Totul (Minden) című versének szavai szerepeltek. A költőnő a letűnt kort idéző kulcsszavakat fűzte verssé. Sárándy Tamás végül arra kérte a tárlatmegnyitóra látogatókat, hogy a vers mellé helyezett papírlapokra írjanak egy szót, azt, ami az eszükbe jut az 1989-es eseményekről.
A kiállítás egy hónapig látható, a szervezők kerekasztal-beszélgetést és egy újabb fotókiállítást is terveznek.
December 21-én, délelőtt a Győzelem téri emlékműnél megemlékeztek az 1989. december 21- én elhunyt forradalmárokra. A rendezvényen részt vettek a prefektúra, a megyei tanács, a polgármesteri hivatal, a hadsereg és a belügyminisztérium kötelékében szolgálók, valamint a forradalmárszervezetek képviselői. A megemlékezés ortodox és református szertartással kezdődött. Ezt követően Hamar Alpár Benjámin a kormány mellett működő forradalmárok államtitkársága Maros megyei kirendeltségének vezetőjeként szólalt fel azok nevében, akiknek volt bátorságuk december 21-én kivonulni a diktatúra ellen. Sérelmezte, hogy továbbra sem tisztázott, kik a felelősök azért, hogy az ország különböző településein, így Marosvásárhelyen is, a tüntetőkbe lőttek, sőt, az utána következő időszakban is nagyon sokan meghaltak. Úgy tiszteljük az elhunytak emlékét, ha a történelemben helyre tesszük a dolgokat, és megőrizzük mindazon ideálokat, amelyekért az életüket adták azok, akik az utcára vonultak december 17-étől 22-ig. A felszólalást megelőzően egy perc néma csenddel adóztak az áldozatok emlékének.
A beszédet követően a hivatalosságok megkoszorúzták az emlékművet, majd a jelen levő magánszemélyek is egy-egy virágszálat helyeztek el, és gyertyát gyújtottak a hat marosvásárhelyiért, akik életükkel fizettek a szabadságért.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. október 26.

1956 – három helyszínen
Idén három marosvásárhelyi helyszínen – a Bolyai téri unitárius templomban, a Deus Providebit Tanulmányi Házban és a Vártemplomban – emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra.
A Bolyai téri unitárius templomban
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban szervezett emlékünnepséget. Az emlékműsor keretében fellépett a Tiberius vonósnégyes, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum furulya- és zeneköre. Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében Mindszenty Józsefet, Márai Sándort, Borisz Jelcin egykori orosz államfőt és Barack Obama amerikai elnököt is idézte annak érzékeltetésére, hogy az 1956-os magyar forradalom világtörténeti eseménynek számított akkor, mint ahogy annak számít ma, 59 év múlva is. Ezt követően dr. Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is szólt az egybegyűltekhez, az 1956-os események vonatkozásait Kálmán Attila történész, a Bolyai líceum tanára ismertette.
A beszédeket és a kultúrműsort követően a templom udvarán, az összetartozás fájánál helyezett el koszorút Flender Gyöngyi konzul, majd az '56-os Moldován Béla saját emlékeit elevenítette fel.
A Deus Providebit Házban
A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal 18 órától a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban szervezett emlékrendezvényt az 1956-os magyar forradalomról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az RMDSZ polgármesterjelöltje rövid történelmi visszatekintésében a forradalom jelentőségéről beszélt. Kiemelte, hogy a II. világháború után ekkor nyilvánult meg először szolidaritás a Kárpát-medencében, és ez a szolidaritás egy olyan ügy mellett bontakozott ki, amilyent 1848-ban tapasztalhatott a medence népe: a szabadság iránti vágy, a zsarnokság elleni harc kovácsolta össze a különböző nemzetiségű embereket. A rendezvényen fellépett Buta Árpád operaénekes, valamint a Bolyai Farkas líceum diákjai, Vizeli Ibolya, Köllő Magor Örs. Műsorvezető Böjthe Róbert Zoltán volt.
A megemlékezés előtt egy perc néma csenddel adóztak a nemrégiben elhunyt Fodor Imre volt vásárhelyi polgármester emlékének. Az RMDSZ részéről Kerekes Károly képviselő volt jelen a rendezvényen.
A Vártemplomban
Az 1956-os Bajtársi Társaság szintén 18 órai kezdettel tartott ünnepi megemlékezést a Vártemplomban. Ezt követően megkoszorúzták a templom udvarán elhelyezett 1956-os emlékművet. Ugyanakkor ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg az 1956-os forradalom kitöréséről a Vártemplomban. Horváth Zoltán budapesti egyetemi tanár, a Romanika könyvkiadó vezetője vetítéssel egybekötött előadást tartott a székelyföldi műemlék templomokról.
A Vártemplom főlelkésze, Ötvös József hangsúlyozta: – Ötvenkilenc évvel ezelőtt nagyon sokan úgy érezték, hogy a nemzetet meg kell menteni. És egy félelemben tartott nemzet ekkor bátor lett. Átélte a mi népünk azt, hogy az élet nem más, mint a félelem és bátorság nagy küzdelme, és ennél nagyobb bátorság, mint puszta kézzel szembemenni a tankokkal, talán nem is volt a történelemben. Sokáig ellenforradalomnak nevezték, nem is volt szabad beszélni róla, most már kimondhatjuk: forradalom volt, szabadságharc. Akiket akkor életfogytiglanra ítéltek, azokat most már kitüntették és a nemzet hőseiként tisztelik.
A Vártemplom udvarán, az ötvenhatosok emlékére állított kopjafánál a Vártemplom kórusa énekelt, majd az Erdélyi 1956-os Bajtársi Társaság Maros megyei szervezete nevében vitéz Rendes Lajos, a marosvásárhelyi RMDSZ nevében Peti András, a 1989. December 21. – Marosvásárhely Mártírváros Egyesület képviselőjeként Hamar Alpár Benjámin, vitéz Kiss József, illetve a Történelmi Vitézi Rend képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait. Mindhárom rendezvény színhelyén elhangzott a Himnusz.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2016. január 21.

Gyilkosok és áldozatok együtt koszorúznak
A forradalmárigazolványokkal való üzérkedés nem csupán városi legenda, hanem valós történet, amely a 90-es években valóságos iparrá nőtte ki magát – állítja Hamar Alpár Benjámin, a marosvásárhelyi December 21. Mártírváros Egyesület elnöke (portrénkon). Katona-, rendőr- és szekustisztek, pártaktivisták, a ’89-es forradalmat mindössze a televízióból ismerő civilek jutottak jogtalanul igazolványhoz. A törvényt nemcsak az álforradalmárok hágták át, hanem az állami és helyhatósági szervek is szelektíven és fakultatív módon alkalmazták. A nagy kavarodás miatt az igazi harcosok becsületén esett folt. Ma már csalók, forradalmárok, a rájuk lövő hadsereg és a Szekuritáté-jogutód SRI együtt emlékezik meg a negyed évszázaddal ezelőtt történtekről és együtt koszorúzza a mártírok emlékműveit.
– Az utóbbi években egyre több álforradalmárról szerezhettünk tudomást országszerte. Maros megyében is vannak efféle csalók és konjunktúralovagok, akik forradalmárigazolványt vásároltak?
– Sajnos vannak, habár igyekeztünk vigyázni a listák tisztaságára. Közénk is beférkőztek álforradalmárok, de jóval kevesebben, mint az ország más vidékein, ahol az emberek csak a tévében láttak forradalmat. Mint ismeretes, Marosvásárhelyen kicsit más volt a helyzet, hisz 1989 decemberében itt tényleg forradalom volt, a tüntető tömeg már 21-én délután utcára vonult, és a hadsereg aznap este gyilkolt és ártatlan tiltakozókat sebesített meg.
– Az illetéktelenek miként juthattak forradalmári igazolványhoz?
– Csúszópénzzel, a szabályzat kicselezésével, áthágásával, törvénytelenségek árán – még a kilencvenes évek elején. Ebben rendkívül nagy felelősség terheli a forradalmár egyesületek akkori vezetőit, de azokat az állami szerveket is, amelyek a dossziék átvizsgálását végezték; gondolok a kormány keretében működő forradalmárok államtitkárságára, valamint a parlament illetékes bizottságára. Szerencse, hogy 1996 után már nem bukkanhattak fel újabb és újabb forradalmárok, olyanok, akiknek esetleg hatéves késéssel jutott volna eszükbe, hogy ’89 forró pillanataiban ott voltak az utcán. Persze ennek a szigornak vannak visszaütői is, nem egy olyan lőtt sebesültet ismerek, aki elmulasztotta időben kicseréltetni igazolványát, és utólag nem kerülhetett fel a frissített listára.
– Maros megyében hány okleveles forradalmárt tartanak számon?
– A nyugdíjpénztár nyilvántartása szerint kétszáznyolcvanat. Köztük a mártírok családjai, a sebesültek, a letartóztatottak és az úgynevezett harcosok; olyanok, akik Marosvásárhelyen vonultak utcára és olyanok is, akik az ország más vidékein élték át a forradalmat.
– A közel háromszáz személy között vannak volt szekusok és pártaktivisták, olyanok, akik december 22-én délelőtt még a barikád túlsó oldalán álltak?
– Régebben voltak, de a 2004-es rostán végre kiestek az egykori szekusok, azóta mindössze négy-öt katona- vagy rendőrtiszt maradt. Egyikük az a Bânzaru, akit a forradalom hevében felettesei lefokoztak, miután megtagadta a tankok utcára vonultatását, a másik pedig az a Megheşan, akiről tudjuk, hogy december 21-én éjjel több letartóztatott forradalmárt is kiengedett. Egyeseket közülük utólag ismét elkapták, és Adrian Tincã parancsára elverték. Az említetteken kívül katonatiszteink nem voltak, érdekes viszont, hogy Hargita és főleg Kovászna megye van tele állítólagos forradalmár tisztekkel. Több van belőlük, mint a civilekből! A pártaktivistákkal is volt némi gondunk, de a legnagyobb problémát a besúgók jelentik. Nem csak azért, amit a múltban tettek, azért is, amit 1990 után elkövettek. A forradalmár szervezetek gyengítésére, szétzúzására használta fel őket az új rendszer.
– Miként fedték fel az egykori besúgókat?
– Amint az egyesület élére kerültem, a bizonyított csiripelőket megpróbáltam kiközösíteni. A törvény is kimondja, hogy az, akiről a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság, a CNSAS megállapítja, hogy besúgó volt, nem részesülhet a forradalmároknak szánt juttatásokban és kötelező módon az egyesületből is ki kell őket zárni. Maros megyében is volt pár ismert, nagyszájú forradalmár, aki valóban részt vett a ’89-es eseményekben, sőt meg is sebesült és letartóztatták, azonban az irattárat tanulmányozó bizottság döntését a bíróság is megerősítette, és jogerős ítéletben mondta ki, hogy igenis szekus besúgó volt. Az egyik az a Szovátára költözött nyugdíjas, Vasile Bãrbat, akit Temesváron a feleségével és lányával együtt meglőttek, a neje bele is halt sérüléseibe. A férfi 1990 és 1992 között parlamenti képviselőként tevékenykedett. A bizonyított besúgók nemcsak hogy elesnek az előjogoktól, de ítélet kötelezi az addig kapott juttatások visszafizetésére is. Kiskapuk, mint minden területen, itt is léteznek, a CNSAS számos besúgót mosott tisztára az utóbbi időben. Például van olyan bizottsági jelentés, melyben az áll, hogy az illető személy ezt meg azt meg amazt besúgta, ahhoz, hogy a végkövetkeztetésből mégis az derüljön ki, hogy mindennek dacára nem volt kollaboráns. Olyan besúgóról is tudunk, aki a tudathasadását bizonyító orvosi papírral a kezében nyert pert a CNSAS döntése ellen.
– A törvény által rögzített juttatásokat és előjogokat tiszteletben tartják a hatóságok?
– A juttatásokat, amelyek a nyugdíjpénztáron keresztül érkeznek, igen. A többit nem igazán. A tizenkettőről évi háromra csökkentett, aztán az idéntől ismét tucatnyira növelt ingyenes, első osztályú vonatjegyhez még úgy-ahogy hozzájutunk, a városi buszokon ingyen utazhatunk, ám a maxi-taxi sofőrök rendkívül gorombán viszonyulnak hozzánk, sokszor megaláznak vagy akár le is tesznek a sajátjuknak tekintett járműből. Az ingyenes gyógyszereket, kezelést, meg gyógyüdülést már rég elfelejtettük, az önkormányzatoktól földeket ritkán, üzlethelyiségeket pedig szinte egyáltalán nem kapunk. Arról nem is beszélve, hogy a lőtt sebesülteknek az egészségügyi bizottságok szinte futószalagon vágják vissza a rokkantsági nyugdíjukat. Egy olyan személy, aki egy életen át rokkant, és nem ad csúszópénzt megfelelő helyen, és emiatt elveszíti a nyugdíját, miként boldoguljon? Hol dolgozzon?
– Ilyen körülmények között miért a könyöklés a forradalmárigazolványért? Van olyan forradalmár, aki a megaláztatások elleni tiltakozásként visszaadta a forradalmári igazolványát?
– Maros megyében nem tudok ilyen esetről. Viszont vannak olyanok, akik eleve nem igényelték, és olyanok is, akik, amikor ki kellett váltani az új bizonylatot – mivel nem adakoztak megfelelő helyen vagy megfelelő összegben –, tanúsítvány nélkül maradtak. Egyikük az, aki 1989. december 21-én este megmentette az életemet. Ő volt az, aki miután mindkét lábamat meglőtték – a családja meg a maga szabadságát kockáztatva –, a rokonaihoz vonszolt, és egy ismerős orvost hívott.
– Negyed évszázad után kiderült, hogy ki lőtte meg?
– A katonai ügyészség állítása szerint az Új Romarta vagy a Postapalota tetejéről szekusok lőhettek. Persze ezért senkit nem vontak felelősségre, a dossziét titkosították. Marosvásárhelyen, ahol december 21-én haton veszítették életüket, több tízen sebesültek meg, a letartóztatottakat pedig félholtra verték a Szekuritáté zárkáiban, mindmáig egyetlen tisztet sem számoltattak el. Pedig tudjuk, hogy Cojocaru tábornok adta ki a lövési parancsot és Tincă volt az, aki elrendelte a lecsukottak kínzását. Előbbit előléptették, fogalmam sincs, mi van vele, de Tincă él és virágzik, jól menő üzletembernek számít.
– Minek tudható be az a meglepően közeli viszony a forradalmárok és az elnyomó szervek, vagy ezek jogutódjai között egy-egy megemlékezésen? Önök együtt koszorúznak azokkal, akik akkoriban a barikád túlsó oldalán harcoltak.
– A kérdés jogos, önnek igaza van, valóban ez a látszat. Én is sokat gondolkodtam azon, hogy miként szabaduljunk meg e rendkívül kellemetlen helyzettől. Évekkel ezelőtt egyedüli forradalmárként tüntettem a temesvári tömeggyilkos, Guşã tábornok szobrának marosvásárhelyi felállítása ellen. Akkor kijelentettem, hogy többé nem akarok katonákat látni a mártírok emlékművénél. Később, amikor a politikai pártok megnyirbálták jogainkat, a vezetőiket is kitiltottam a megemlékezésekről. Mivel december 22. államilag nyilvántartott ünnep, kompromisszumra volt szükség; a helyhatóságoknak nem tilthattuk meg, hogy eljöjjenek, fejet hajtsanak és koszorúzzanak. A December 21. Egyesület különben a legutóbbi ünnepélyre is csak a prefektust hívta meg, aki a maga során hozta a csendőrséget és a SRI-t is. Annyit tudtunk elérni, hogy 21-én, és ne 22-én emlékezzünk meg, ahogy Bukarest szerette volna. Nálunk 21-én tört ki a forradalom, az áldozatok akkor este estek el, az életben maradottak akkor sebesültünk meg. Számunkra az tényleg forradalom volt.
Szucher Ervin. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2016. szeptember 12.

Búcsút intenek a parlamentnek Markóék
Tizenketten jelentkeztek Maros megyeből az RMDSZ listájára a vasárnapi határidőig: négyen a felsőházban, nyolcan az alsóházban szeretnék képviselni Marosszék magyarságát. A régiek közül senki nem újrázna. A jelölteket szeptember 19-én rangsorolják.
A székben lévő Maros megyei politikusok közül senki nem nyújtotta be pályázatát, így 1990 után először fordulhat elő, hogy az RMDSZ teljesen megújult csapattal vág neki a parlamenti választásoknak. Markó Béla és Kerekes Károly hét, Borbély László hat, Kelemen Atilla öt mandátum után int búcsút az országgyűlésnek. Helyükbe Brassai Zsombor, Jakab István, Novák Zoltán, Kozma Mónika (a szenátusba), Tubák Nimród, Hamar Alpár Benjámin, Balogh József, Vass Levente, Császár Károly, Csép Andrea Soós Zoltán és Fodor Sándor József (a képviselőházba) próbál bejutni a decemberi listás választások alkalmából a Bukaresti törvényhozásba.
Közülük többen eddig is aktívan politizáltak, Brassai például az RMDSZ Maros megyei szervezetét vezeti, azelőtt sokáig Kelemen Atilla ügyvezetője volt, Csép és Balogh a megyei önkormányzatban tevékenykedik vagy tevékenykedett, Jakab államtitkári rangig jutott, míg Novák nemrég került be a Marosvásárhelyi tanácsba, Vass pedig a városi szervezet vezetésében kapott helyet. „Abszolút civilnek” mindössze Tubák Nimród, az orvosi egyetem idei végzettje és Hamar Alpár Benjámin számít, aki az egyik forradalmár egyesület elnökeként és a vegyipari kombinát légszennyezése ellen szervezett tüntetéssorozat által került a figyelem központjába.
Amennyiben a Területi Állandó Tanács (TÁT) valakinek érvényteleníti a pályázatát, az érintettnek 48 óra áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen. A rangsorolást a bővített választmány, azaz több mint százhetven fő végzi – titkos szavazással. Elviekben a Maros megyei magyarság egy szenátor- és három képviselőjelöltet képes bejuttatni a parlamentbe. Szerencsésebb esetben két felső- és négy alsóházi képviselőt is küldhet Bukarestbe. Az alsóházi listán – nem befutóként – a Magyar Polgári Párt egyik jelöltje is helyet kap. Az alakulat még nem nevezte meg a december 11-i általános választásokon megméretkező tagját.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2016. szeptember 21.

[Két beszámoló az RMDSZ-rangsorolásról]
RMDSZ-rangsorolás Marosvásárhelyen: fotó kellett arról, hogy kire ikszeltek
Központi utasítások végrehajtása, fenyegetőzés és vádaskodás, voksújraszámlálás különböző módszerekkel, röviden erről szólt az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsoroló ülése hétfőn este és az azt megelőző időszak – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Minderről egyes jelöltek, de főként a szavazni összehívott küldöttek egy része számolt be. Volt, aki dicsekvésként, volt, aki felháborodva mutatta meg a telefonján lévő felvételt, melyet a szavazócéduláról készített a fülkében. „Nem emlékkép, meg kell mutatnunk a főnöknek” – mondta el halkan az egyik küldött, aki beismerte, nem dönthetett önállóan a saját opciójáról. A vidéki polgármester azzal magyarázta gesztusát, hogy nem akarta az amúgy sem túlságosan gazdag községe jövőjét kockára tenni.
A Krónika érdeklődésére kedden többen is megerősítették, bizonyítékkal kellett szolgálniuk arról, hogy azokat a személyeket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak. A rangsorolón egyébként két óra alatt legalább négyszer számolták újra a szavazatokat. „Négyszer és négy módszerrel” – indokolta a késői órába nyúló eredményhirdetést a szavazóbizottság elnöke. Még így is borult egyesek számítása, hisz a szenátori lista második helyére az a Jakab István került, akit mindenki a negyedik, jobb esetben a harmadik helyre várt. A Környezetvédelmi Alap elnökének viszont csak akkor van esélye bekerülni a felsőházba, ha az RMDSZ rendkívüli mozgósító munkát végez.
Egyébként a visszavonulását bejelentő Markó Béla pártoltja, Novák Zoltán történész az egyetlen, aki papírforma szerint a szenátusban képviselheti a marosszéki magyarságot. Utóbbi 89 voksot szerzett a 169 leadott szavazatból, míg Jakab 84-et. Eggyel többet, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök favoritja, a nagy esélyesnek tartott Kozma Mónika, aki így végképp lemondhat az elkövetkezendő négy esztendőre szóló esetleges szenátori mandátumról.
Bár optimistán vágott neki a küzdelemnek, Brassai Zsombornak, az RMDSZ megyei elnökének is csalódnia kellett: négy versenyzőből a negyedik helyen végzett, igaz, ő is szoros eredménnyel követve a többieket. A megyei elnöknek 78-an szavaztak bizalmat.
Soósnak is „odasóztak”
A rangsorolás másik nagy vesztese Soós Zoltán, a magyar összefogás polgármesterjelöltje. A múzeumigazgató képviselői helyre pályázott, de csak a negyedik helyet csípte el. Míg Vass Levente (117 szavazat) és Csép Andrea (116) toronymagasan nyerte a versenyt, Soósnak be kellett érnie a mindössze negyedik helyet biztosító 71 szavazattal.
A dobogó harmadik fokán a teljesen ismeretlen Császár Károly végzett, ő 88 voksot szedett össze, így biztos befutónak tekintheti magát. A gyulakutai jegyzőt – aki a közigazgatási törvény értelmében nem lehet párttag – a teremben tartózkodók zöme még csak névről sem ismerte. Akárcsak Novák, ő is a Markó-csapat támogatását élvezte.
„Győzött Markó elvtárs és a gittegylet!”
RMDSZ-körökben már hetekkel ezelőtt lehetett tudni, csak statisztaszerep juthat azoknak, akik a helyi „nagy öregek”, Markó Béla szenátor, Borbély László és Kelemen Atilla képviselő, illetve a Kelemen Hunor szövetségi elnök támogatását nem élvezhetik. Így kaphatott csak 51 szavazatot a dicsőszentmártoni Fodor József, 38-at a szervezet megyei ügyvezető alelnöke, Balogh József és alig 20-at Hamar Alpár Benjámin civil aktivista.
Utóbbi, aki az esélytelenek nyugalmával vett részt a megmérettetésen – az eredményhirdetés után már a Román Kommunista Párttal hasonlította össze az RMDSZ-t. „Győzött Markó elvtárs és a gittegylet! Hurrá! Megvalósult a generációváltás, az utécsések színre léptek! Győzött a diktatúra! Győztek a puccsisták!” – fogalmazott közösségi oldalán. A sajtónak nyilatkozva Hamar a szövetség kettészakadását vetítette elő. Utalt arra, hogy míg a leköszönő parlamenti képviselők, Kelemen Atilla és Borbély László a keleti térségben bírnak jelentős befolyással, Brassai és csapata a nyugatiban erősebb. Hamar Alpár Benjámint nem az általa kapott minimális szavazatszám zavarta, hanem az, hogy az RMDSZ „nagy öregjei” húzogatták a háttérből a szálakat. Ez váltott ki elégedetlenséget több községi RMDSZ-elnökben is, akik legfőképpen azt sérelmezik, hogy őket nem vonták be döntéshozásba. „Nekünk nem biztosítottak szavazati jogot, de néhány nap múlva már zaklatnak a támogató aláírások ügyében” – jegyezte meg egy lapunknak név nélkül nyilatkozó vidéki RMDSZ-vezér. A hétfő esti ülésen 169 személy adta le a voksát. Azt a javaslatot, hogy az összes, mintegy ötszáz RMDSZ-es tisztségviselő döntsön a listákról, a Területi Állandó Tanács elvetette.
Arra a kérdésre, hogy az eredmény ismeretében miként fog implikálódni a választási kampányba, a vesztesként induló Brassai Zsombor lapunknak úgy fogalmazott, RMDSZ-elnökként továbbra is fontosnak tartja a választópolgárok megszólítását és a szövetség jó szereplését. „Felelek a kampányért, és vállalom a felelősséget az RMDSZ eredményeiért” – jelentette ki.
A rangsoroló szavazatszámlálás végeredménye
Szenátorjelöltek: Novák Zoltán Csaba 89 szavazat Jakab István 84 Kozma Mónika 83 Brassai Zsombor 78 Képviselőjelöltek: Vass Levente 117 Csép Andrea 116 Császár Károly 88 Soós Zoltán 71 Fodor József 51 Balogh József 38 Hamar Alpár Benjámin 20 kronika.ro
Erdély.ma



lapozás: 1-9




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék