udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Harsányi János

1997. december 10.

A magyarság szellemi és anyagi felemelkedéséért, az ország hírnevének öregbítéséért kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként számos közgazdásznak, politikusnak, tudósnak, művésznek, illetve sportolónak ítélte oda a kormány idén, első alkalommal az általa közelmúltban alapított Magyarság Hírnevéért Díjat. A kitüntetéseket Horn Gyula miniszterelnök adta át dec. 10-én, a Parlament Kupolatermében. Az elismerést minden évben dec. 10-én vehetik kézbe a díjazottak annak tiszteletére, hogy ezen a jeles napon - éppen hatvan esztendővel ezelőtt - nyújtották át Stockholmban Szent-Györgyi Albert professzornak az első magyar Nobel-díjat. A kormány a bírálóbizottsághoz érkezett mintegy 120 személyi javaslat alapján 14 hazai és külföldön élő magyar származású személyiségnek, illetve csoportnak ítélte oda a kitüntetést. Magyarság Hírnevéért Díjban részesült: Fejtő Ferenc történész (Franciaország), Habsburg Ottó politikus, a Páneurópai Unió elnöke (Németország), Harsányi János közgazdász, Nobel-díjas professzor (Egyesült Államok), Kornai János közgazdász, Állami, Széchenyi- és Humboldt-díjas tudós, André Kostolany pénzügyi szakértő, a Budapesti Értéktőzsde örökös és tiszteletbeli elnöke (Franciaország), Kurtág György Herder- és Kossuth-díjas zeneszerző, Tom Lantos politikus, az Egyesült Államok Szenátusának tanácsadója (Egyesült Államok) Marton Éva operaénekes, Bartók- és Kossuth-díjas művész, Oláh György Nobel-díjas kémikus (Egyesült Államok), Rubik Ernő Állami és Jedlik Ányos-díjas építész, tárgytervező, Sütő András Kossuth-díjas író (Románia), Szabó István Kossuth- és Oscar-díjas filmrendező, Teller Ede Einstein-díjas fizikus (Egyesült Államok), valamint Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, Hidegkuti Nándor és Puskás Ferenc, az egykori magyar labdarúgó Aranycsapat tagjai. /Magyar Nemzet, dec. 11./

2009. március 2.

Palló Gábor tudománytörténésznek A magyar tudós zsenik című, a Mindentudás Egyeteme keretében elhangzott előadását vetítették le február 27-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában. Az előadó kifejtette, jeles magyar tudósok az egész világon voltak és vannak, a magyar népesség számarányához viszonyítva: igen sokan. Az előadó huszonhatot sorolt a tudományos elithez. Vannak köztük Nobel-díjasok vagy arra érdemesek, és olyanok, akik emigrálásuk után a célországban fontos szerepet játszottak tudományos testületekben. Zsenikről van szó, akiket sok minden vezérelt sorsuk alakulásában, de közös intellektuális vonásokról is lehet beszélni: ezek a tudósok új területeken dolgoztak, sokoldalú kulturáltság jellemezte őket. Teller Ede, Gábor Dénes, Szent-Györgyi Albert, Neumann János, Wiegner Jenő, Szilárd Leó, Hevesy György, Polányi Mihály, Kármán Tódor, Erdős Pál, Fejér Lipót, Harsányi János, Oláh György, Lakatos Imre és társaik többsége zsidó származású volt, de magyarságát nem tagadta meg az Újvilágban sem. Munkásságukkal az egész emberiséget szolgálták, de a magyarság jó hírnevét gyarapították a világban. /Ö. I. B.: Leltár a „magyar jelenségről” = Szabadság (Kolozsvár), márc. 2./

2011. december 17.

Edutus Főiskola a székelyudvahelyi MÜTF új neve
A 2011-es esztendő folyamán a székelyudvarhelyi tagozattal is rendelkező, tatabányai székhelyű Modern Üzleti Tudományok Főiskolája befogadott egy másik főiskolát és egyben nevet is változtatott. A 2011. október 18-án hatályba lépett, a felsőoktatásról szóló törvény 1. számú mellékletét módosító 2011. évi CXXXII. törvény értelmében a budapesti székhelyű Harsányi János Főiskola beolvadt a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájába, és az így létrejött intézmény Edutus Főiskola néven működik tovább. A névváltoztatás következményei a székelyudvarhelyi tagozatra is érvényesek, így a MÜTF székelyudvarhelyi tagozatán tanulók az Edutus Főiskola hallgatóivá váltak. A névváltoztatás semmiben nem befolyásolja a főiskola akkreditációját, és a főiskola által kiadott oklevelek minőségét sem. Mivel az intézmény ugyanaz maradt, csak a név változott, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája által megszerzett akkreditációk, melyek a székelyudvarhelyi tagozatra vonatkoznak, érvényesek az Edutus Főiskolára is. Ugyanakkor az Edutus Főiskola által kibocsátott oklevelek ugyanúgy érvényesek, mint a korábbi MÜTF-ös oklevelek voltak, tehát a bolognai folyamat következtében nemzetközileg, így Romániában is elfogadottak.
Erdély.ma

2016. augusztus 6.

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 21.
Az 1931-es választásokon a Magyar Párt tíz képviselői és két szenátori helyet szerzett a parlamentben, ez a korábbinál kevesebb volt. Mégis a magyarok Bitay Árpád személyében egy minisztertanácsosi álláshoz jutottak; a kisebbségekkel foglalkozó államtitkár a német Rudolf Brandsch lett.
A magyarok egy része nem nézte jó szemmel, hogy a románbarát Bitay Árpád (1896–1937) 1931 és 1932 között Iorga miniszterelnök kisebbségügyi tanácsosaként a kormánycsapat tagja lett. A rendkívüli memóriájú, több nyelven beszélő (17 élő és holt nyelven tudott), berlini és lipcsei romanisztikai és szlavisztikai végzettségű Bitay energiáját és idejét az országszerte megtartott kulturális témájú előadásokra és különféle lapokban megjelenő fordításokra pazarolta; megmAradt mindvégig a Gyulafehérvári katolikus teológiai intézet román-, latin-, német- és történelemtanárának. Rossz csillagzat alatt született. Középiskola után besorozták, és az olasz fronton harcolt 30 hónapig; gázmérgezés miatt szívelégtelensége és magas vérnyomása lett, ez okozta korai halálát is. Az 1919-ben szerzett debreceni jogi diplomájának a megváltozott történelmi helyzetben nem sok hasznát vehette, így pályaváltoztatás mellett döntött. 1922-ben tanári diplomát szerzett a Kolozsvári egyetem román–történelem szakán. Még abban az évben kiadta a román irodalom történetéről szóló első magyar nyelvű könyvet, amelyet aztán magyar diákok generációi használtak; egy évre rá román nyelvtankönyvet jelentetett meg. Iorga is felfigyelt rá, akinek felesége nagyon jól tudott magyarul. Megkérte Bitayt, tartson pár előadást a magyar irodalomról Vălenii de Munte-i nyári egyetemén. Ugyancsak Iorga felkérésére részt vett a suceavai kulturális liga munkálataiban, és az ország több városában tartott előadást a magyarok és románok közötti kulturális kapcsolatokról. Rövid miniszteri tanácsossága alatt sikerült néhány konkrét kérdést megoldania a magyar iskolák ügyében: segített az Aradi katolikus iskolának megszerezni nyilvánossági jogát, illetve neki köszönhetően elismerték a külföldön szerzett orvosi és mérnöki diplomákat. Bukaresti tartózkodása alatt nem kapott fizetést, csak 500 lejes napidíjat, és elszámolták vasúti menetjegyeit. Iorga nagyra becsülte, úgy látta, megvan benne az abszolút lojalitás, amit elvárt minden magyartól. Magyar nyelv és irodalom katedrát kívánt létrehozni számára a Bukaresti egyetemen; erre a javaslatot már 1927-ben benyújtotta Sándor József képviselő, Bitay ugyanis a Magyar Párt tagja volt. A Iorga-kormány bukása után Maniu kormánya megszüntette a tanácsosi állást.
Al. Lapedatu miniszter felkérésére 1934-ben lefordította Kristóf György Magyar irodalomtörténetét, amely a magyar irodalmat mutatja be a kezdetektől (1205) a jelenkorig, és amely azóta is az egyetlen ilyen jellegű, román nyelven is megjelent alkotás. A könyvben sokkoló a magyar keresztnevek románra fordítása. Erre magyarázat, hogy a magyar nevek kötelező románosítását előíró törvény már 1927-ben megjelent, és ahogy az a korabeli iratokból is kitűnik, a románoknál amúgy is bevett szokás volt az idegen nevek románosítása. Mivel Bitay keresztnevét nem tudták románosítani – az Árpád-ház megalapítója közismert volt –, keresztnevének csak kezdőbetűjét tüntették fel, és azt is ékezet nélkül. Szó volt arról is, hogy megírja román nyelven a magyar irodalomtörténet egy többkötetes változatát, ám erre nem került sor, és mind a mai napig nem akadt egyetlen magyar szakember sem, aki ezt megtegye. Bitayhoz hasonlóan, a román–magyar kulturális kapcsolatok kutatásának szentelte életét Iorga egyik másik munkatársa, a román Avram P. Todor is. Lefordította Petőfi összes versét (ami sajnos kéziratban mAradt), doktori dolgozatát pedig a magyar irodalom Eminescu-képéről írta. Ő is tartott előadásokat 1930–1939 között Vălenii de Muntében, az Antonescu-diktatúra alatt Tudor Vianu egyetemes irodalom kurzusának volt társtanára a Bukaresti egyetemen, ahol Madách művészetét mutatta be. 1950–1959 között börtönben ült hazaárulás vádjával.
A kommunistákat sem a szocialisták, sem a többi párt nem szerette, 1924-ben a nemzeti kérdésben vallott álláspontja miatt be is tiltották. Beke György szerint a Román Kommunista Párt Budapesten született 1919-ben a Magyar Kommunista Párt egyik tagozataként. A párt 1921-es Bukaresti kongresszusán az erdélyi küldöttek többsége magyar és zsidó volt, nem is igazán tudtak románul, az Internacionálét két nyelven, románul és magyarul is elénekelték.
A Bukaresti magyar kommunistákról elég keveset tudunk. Egyik meghatározó személyiségük Kun Endre (Ludovic Andrei Kun), Temesvári zsidó textilmérnök volt. Különlegesen értékesek azok az adatok, melyeket egy interjúban közölt, mivel 1935 és 1937 között részese volt a Bukaresti textilipar létrehozatalának. A román textiliparba az olasz és francia, illetve a zsidó és örmény tőke fektetett be; megépült a Román Pamutfonoda, a pantelimoni Román Pamutgyár és a chiajnai fonoda. A gépeket külföldről hozták, külföldi szakemberekkel szereltették föl, és Erdélyből is érkeztek mesterek, köztük több magyar. Sőt, még azt is mondták, hogy Pantelimonnak ebben a nyomorúságos negyedében, a gödrökkel teli poros vagy sáros utcákban, a csatornázás nélküli nádfedeles házakban lakott talán a legtöbb magyar Bukarestben.
Tehát 1935 után vélhetően jelentősen megnőtt a textiliparban dolgozó magyarok száma (1930-ban 2317-en voltak). Nem véletlen az sem, hogy ezekben az években nyílt meg a református egyház Pantelimon úti irodája, később a Vatra luminoasă utcában imaház és iskola is épült. Párizsi tanulmányai után Kun Endre az Aradi textilüzemnél dolgozott, ahonnan elbocsátották, mert részt vett a munkások sztrájkjában. 1935-ben Bukarestbe költözött, felvették az olasz Dunărea fonoda építéséhez. Megismerkedett egy buhuşi-i zsidó vállalkozócsoporttal, akik egy pamutgyárba akartak befektetni Pantelimonban. Kunt nevezték ki műszaki vezetőnek. A gyártelep terveit Bécsben készítették, a Németországból hozatott gépek és berendezések felszerelése a németek dolga volt. Kun két mestert hozott Aradról, akiknek szállást, kosztot és jó fizetést biztosítottak, feladatuk volt a munkások betanítása. 1940-ben Kun elköltözött fonodai lakásából, mivel félt a szomszédos Malaxa gyár vasgárdistáitól. Rengeteg röpcédulát nyomtatott, és 1944-ben a bevonuló Vörös Hadsereget a Colentina úton üdvözölte, 1944 után a műszaki egyetemen oktatott. A kommunista hatalom a Gyapot, Len és Kender Hivatalának igazgatójává nevezte ki.
Gyakorlatilag semmit sem tudtunk meg Bukaresti magyar kapcsolatairól, csak pártvonalon tárgyalt néhány magyar zsidóval, például Ambrus Bélával, akit közvetlenül a háború után (?) a pártbizottság kutatásokért felelős igazgatójává neveztek ki, feleségét pedig a Politikai Kiadó káderosztályának főnökévé. Más forrásból tudjuk, hogy 1935/36-ban megjelent a Steagul Roşu lap magyar változata Vörös Zászló címmel; az illegális lap szerkesztője a majdani román miniszterelnök apja, Valter Roman volt.
Nagy veszteséget jelentett a Bukaresti magyarság számára, hogy az Erdélyből érkezett magyar zsidók nem vállaltak részt életükben. Mintegy 1200 család költözött Bukarestbe, és 1928-ban hitközösséget alapított. Kezdetben egyházi és kulturális tevékenységeik anyanyelvükön, magyarul folytak, később inkább a németet választották, magyarul csak a családban beszéltek. A magyar zsidók alapította Pax Klub alapszabályzatában még csak meg sem jelenik a magyar szó, bárki tag lehetett, nem foglalkoztak vallási, politikai vagy nemzetiségi kérdésekkel. Gyermekeiket sem küldték magyar iskolába, ezek színvonalát ugyanis túl alacsonynak találták. Csak akkor fordultak a keresztény magyarok felé, amikor már a zsidóellenes törvények fenyegették őket. Ezek miatt 1937 és 1941 között mintegy 300 Bukaresti család átkeresztelkedett reformátusnak; más családok a katolikus vallásra tértek át. A kommunista mozgalomhoz több magyar is csatlakozott, köztük a munkás Regdon Imre, aki az illegalitásban a Scânteia lapot nyomtatta, vagy a tatrangi Fóris István és családjának több tagja. Fóris (1892–1946) jómódú családból származott, szüleinek tégla- és cserépgyára volt. Elvégezte a Budapesti egyetem matematika szakát, 1921-től tagja volt a kommunista mozgalomnak. Bukarestben a Munkás lap munkatársa volt (1925-ben), és egyike a Scânteia alapítóinak. Más magyar kommunistákhoz hasonlóan, ő is raboskodott a Văcăreşti-i és a doftanai börtönben 1931–1935 között. Nagynénje, a gazdag Arsenovici Vilma, egy ékszerész felesége, a Victoria passzázsban lakott; étkezdét tartott fenn az Academiei utcában, ahol ingyenebéd járt a bebörtönözött illegalista harcosok gyermekeinek. Fóris Istvánt 1940-ben választották az illegális román kommunisták vezérévé, 1946-ban Gheorgiu-Dej kezdeményezésére meggyilkolták.
Az egyesülés eufóriája után a románok hamarosan szembesültek „a honos román elem megsemmisítően alacsonyabb rendű helyzetével a kisebbségi elemekhez képest”, ahogy azt a Politica lap 1934. április 10-i száma írta Pamfil Şeicarunak a Curentulban zajló vizsgálódása margójára. Keresték a különböző megoldásokat a helyzet javítására. George Brătianu történész románokat védő protekcionista törvényeket javasolt, például az ingatlanok birtoklásával kapcsolatosan vagy a nagyvállalatok alkalmazási stratégiáját illetően, de felmerült a határon túli románok betelepítése is. Erdélyben már megjelentek a szélsőséges jobboldali mozgalmak, amelyek szerették volna elérni a magyarok elbocsátását az összes állami és magánvállalattól.
1935-ben Alexandru Vaida-Voievod javasolta a numerus valachicus bevezetését, amely védelmet nyújtott a nemzeti munkaerőnek és korlátozta a kisebbségiek alkalmazását. Bukaresti útja alkalmából Németh László egy magyar mérnöktől értesült arról, hogy milyen következményekkel járt a törvény alkalmazása az itteni magyarokra nézve: míg azelőtt nagyon sokan elhelyezkedhettek az építőiparban, most arányukat legtöbb 20 százalékra korlátozták, még akkor is, ha a vállalkozó maga is magyar volt. Fokozatosan eltávolították a magyar értelmiségieket, de a munkásokat is, így a magyarok számára csak a szolgáltatásokban mAradtak állások, és ez a társadalom perifériájára sodorta őket. A román társadalom frusztrációinak és kisebbségi komplexusának megszólaltatója Mircea Eliade, az egyik legnevesebb fiatal román értelmiségi, aki azokban az években egyetemi tanársegéd volt. Bár elismerte, hogy Erdélyben létezett két, a románokéhoz képest „egyértelműen felsőbbrendű kultúra”, vagyis a német és a magyar, mégis Magyarországot és a magyarokat „a bolgárok után a legidiótább népnek” tartotta. Pedig akkor a magyarok már három Nobel-díjassal büszkélkedhettek, és a negyedik, Szent-Györgyi Albert a következő évben kapta meg az orvosi Nobel-díjat. Az elkövetkező évtizedekben a díjat további kilenc magyar származású személyiségnek ítélték oda, köztük Gábor Dénesnek, a holográf elméleti megalkotójának, vagy a közgazdász Harsányi János Károlynak. Eliade a Földes Jolánnak Londonban egy nemzetközi regényíró versenyen megítélt díját is kétségbe vonta, annak ellenére, hogy a versenyre Románia még csak be sem nevezett. A díj nagy összegű, 13 millió lejes volt, több, mint ami a Nobel-díjjal járt. Eliade azzal vigasztalta magát, hogy „mi egy nagy történelmi nép vagyunk – ők egy középkori sziget, jövő és reménység nélkül”. A Magyarország és Románia jövőjéről szóló jóslatai azonban még háromnegyed évszázaddal később sem váltak be. Eliadet az is felháborította, hogy a románok „tudatlanságukban” megengedték, hogy a Bukaresti színházakban „a magyar vulgaritás előtti hódolatként” három magyar komédiát is játszanak egyszerre, ugyanakkor két olyan filmet is vetítettek, melyek Erdélyt magyar tartományként mutatták be: „hogy tűrhette a cenzúra, hogy ilyen filmet levetítsenek?”. A filozófus Eliade megoldást is vizionált: „varázslatos lett volna, ha egy diákcsapat szétzúzta volta a filmet és a berendezést”.
(folytatjuk) JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék