udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Horhát Miklós

2000. július 15.

A IV. Magyar Református Világtalálkozó égisze alatt került sor július elsején Nagyenyeden, a nagyenyedi református egyházmegye szervezésében a református képzőművész lelkészek és pedagógusok munkáinak kiállítására. A bemutatott alkotások szerzői: Balázs Bálint tanító (Torockó), László László tanár (Nagyenyed) Lőrincz Zoltán lelkipásztor (Felenyed), Horhát Miklós lelkipásztor (Lőrincréve), Szabó László lelkipásztor (Bálványosváralja), Lőrincz Konrád lelkipásztor (Marosgombás), valamint Brian Johnston tanár (Kanada-Kolozsvár). Sógor Géza, a kolozsvári Protestáns Teológia könyvtárosa tartott megnyitóbeszédet. /Győrfi Dénes: Református képzőművész lelkészek és pedagógusok kiállítása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./

2002. április 10.

Horhát Miklós /sz. Nagyenyed, 1955. ápr. 21./ református lelkipásztor Lőrincrévén. Utolsó festészeti kiállítása 1978-ban volt Nagyenyeden, festményei megtalálhatók külföldi magángyűjteményekben, Magyarországon, Ausztriában, Németországban és Hollandiában. Most apa és fia egy közös tárlaton jelentkezik, ez az ifjú Horhátnak régi álma volt. /Balog István: Apa és fia egy tárlaton. Beszélgetés Horhát Miklós festőművésszel. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 10./

2005. október 24.

Önerőből éledt újjá a kommunizmusban halálra ítélt Fehér megyei Lőrincréve. A Tompaháza községhez tartozó, kétharmad részt magyarok, egyharmad részt románok lakta 270 lelkes mindenki itthon van. A falut a Ceausescu-diktatúra el akarta tüntetni a térképről. A hírhedt faluromboló program szerint nemcsak Lőrincréve, hanem a községhez tartozó Magyarkapud, Pacalka, Meggykerék és Kissolymos is eltűnt volna a föld színéről. Lakóikat a Tompaházára tervezett tömbházakba költöztették volna. Közvetlenül a rendszerváltozás után Lőrincrévén nem voltak túl fényesek a kilátások. Akkor jött a változás, amikor Bárdi János rövid vendégmunka után hazajött Magyarországról. Ő volt családjával az első nagybani zöldségtermesztő. Lőrincrévén ragadósnak bizonyult a jó példa, s ma már gyakorlatilag az egész falu megélhetése a zöldségtermesztéshez kötődik. Horhát Miklós református lelkészt 1983-ban a teológia padjaiból egyenesen Moldvába küldték missziós lelkésznek. A bákói gyülekezet kilencven százaléka Erdélyből „száműzött” magyar orvosokból állt. A Szekuritáté állandóan arra volt kíváncsi: mikor és hol találkoznak, mivel foglalkoznak. Távollétünkben a szekusok hetente dúlták fel a lakásukat. A hívek névjegyzékét akarták mindenáron megszerezni, de azt ő a kabátzsebében hordta, így soha nem jártak sikerrel. Az eredetileg képzőművésznek indult lelkész ma is festeget. Patakfalván is szolgált, ott eltanulta a székelyektől az asztalosmesterséget, bútorait maga készíti. A lelkész patakfalvi kapcsolatai azóta is élnek: a két, nagyjából egyformán 180-180 lelkes gyülekezet összejár, családi barátságok alakultak ki. Ennek hozadéka, hogy a lőrincréviek a székelyektől tanulgatják a lakberendezést, amazok pedig a zöldségtermesztés titkaiba nyernek betekintést. Lőrincrévén szolgált egykor a kolozsvári protestáns teológia rektora, Juhász Tamás. E kapcsolat alapján alakult ki az a szokás, hogy a faluban rendszeresen gyűjtenek zöldséget a teológushallgatók javára. A lőrincrévi református gyülekezet nemrég visszakapta a felekezeti iskolát. A faluban arra alapoznak, hogy a fiatal házasok otthonmaradásával a közeljövőben megáll a népességfogyás. /Benkő Levente: Ahol mindenki otthon van. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

2016. szeptember 1.

Magyarkapud szimbolikusan is kitárta kapuit
XIV. Szent István-napi találkozó
A Maros-völgy kapuja, a környék védelmezésére kijelölt Árpád-kori falucska évszázadokon át teljesítette küldetését, majd 1835–1837 között Kemény Zsigmondnak adott otthont, aki az itteni kastélyban vetette papírra első műveit. 2016-ban a falu 48 főre apadt református gyülekezete önerőből újította fel templomát, sőt a hívek az egyházközség emlékkönyvének megjelentetését is támogatták anyagilag. Ezen a kevésbé ismert, csodálatos helyen ünnepelte augusztus 20-át Fehér megye magyarsága, egyházi és politikai vezetők jelenlétében.
Fehér megyében Szent István napját minden évben más szórványközösségben ünneplik meg, idén a Gyulafehérvártól 27 km-re fekvő Magyarkapud adott otthont a rendezvénynek. A vendégek első állomása a szomszédos Lőrincréve református gyülekezeti háza volt, ahol Horhát Miklós lelkipásztor és neje, Ildikó nem csak finom kaláccsal és süteményekkel fogadta a vendégeket, hanem a falu híres szülöttjének, Karsai Zsigmond festőművésznek munkáiból kiállítást is szerveztek a jeles alkalomra.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

2017. augusztus 20.

Nem csak beszédre van szükség, hanem cselekedetekre! – Szent István ünnep Fehér megyében
A Fehér megyei, Tompaháza községhez tartozó, Lőrincrévén tartották idén, vasárnap augusztus 20-án a Szent István ünnepet. A nagyszámú közönség nem fért be a falu kis református templomába, így a templom előtti téren elhelyezett padokon hallgatták az ökumenikus Istentiszteletet. Gudor Kund Botond, református esperes, Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézett, miszerint most is szilárdok és rendíthetetlenek kell maradjunk. A szilárdság nem jelent mást, mint fogadalmaink, ígéreteink megtartását. Sajnos sokszor mondjuk ki, hogy „ígérem és akarom” de könnyedén elfelejtjük e két szót s nagyon sok döntés, változás áll e két kis szó betartása mögött. Az esperes úr szerint „aki nem vállalja ígéreteit, eltűnik a történelem színpadjáról.” S valóban úgy van, mivel a történelem során sok ígéret elveszett, s népek sorsai alakultak a fogadalommal ellentétben.
Oláh Zoltán professzor elmondta, hogy egy közösségben fontos a megbocsátás és az összefogás! Példának I. László, Szent László királyt hozta fel, aki átlépett személyes érdekein, s szorgalmazta első keresztény királyunk, István szenté avatását, annak ellenére, hogy nagyapját, Vazult, István király megvakíttatta.
Dimény József, alsófelsőszentmihályi unitárius esperes úr, hangsúlyozta, hogy nem csak beszédekre, hanem cselekedetekre van szükség, mert a cselekedetek határozzák meg életünket, jövőnket s a ránk bízott örökséget meg kell őriznünk és tovább kell adjuk.
Ezek után, Horhát Miklós, a lőrincrévei református lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, s bemutatta az egyházközség rövid történetét, illetve Holányi Julianna festőművész „Szent István napok a Fehér megyei mélyszórvány-templomokban (2003-2017)” című tusrajz kiállítását.
A templom előtti téren, Dr. Lőrincz Helga a Fehér megyei RMDSZ elnöke köszöntőbeszédében, I. István királyt méltatta, s kiemelte, hogy „azt az embert ünnepeljük aki megteremtette a magyar hazát, s ezer éve ezen a környéken magyarul beszélhetünk, magyarul énekelhetünk, s ünnepelhetünk.
Száz éve, azt mondták nekünk, hogy ettől, arrafele is ugyanígy szabadon ünnepelhetünk. Azt ígérték nekünk, hogy igaz, átcsatolnak, de mi maradhatunk, olyanok lehetünk, amilyenek voltunk és most száz év elteltével azt mondják nekünk, hogy ünnepelni kell, mert ha nem, akkor nem tisztelünk. Engem úgy tanítottak, gyermekkorom óta, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, azt kell tisztelni aki megérdemli, hogy tiszteljük és akkor kell ünnepelni, mikor okunk van rá! Nekünk ma okunk van ünnepelni, március 15-én is okunk volt ünnepelni és akárhányszor okunk lesz rá, ünnepelni fogunk, örülni fogunk annak, hogy vagyunk és ígérjük azt, hogy leszünk. Száz év távlatából azt mondhatjuk, hogy megfogyatkozva bár, de itt vagyunk és ígérjük, hogy leszünk, s tesszük azt, amit tennünk kell szeretetben, mosolyogva és együttértésben. Meg kell tanítsuk a fiatal nemzedéket arra, hogy jó itt élni, a mi feladatunk az és a mi kötelességünk, hogy élhetővé, széppé és lakhatóvá tegyük Erdélyt.”
Dr. Demény Piroska, professzor asszony, a Fehér megyei RMDSZ nevében mondott ünnepi beszédében, elmondta, hogy: „e nap, az államalapítóról és a nemzetről szól, s mindarról ami összeköt minket. A lehetőségek kapuja, csak azok előtt nyílik meg, akik előrelátó tervekkel, bátor és okos tettekkel módot látnak hozzá, álmaik valóráváltásához. Szent Istvánt, és akkor élő magyarokat is az tette naggyá, hogy élni tudtak a lehetőséggel, az államalapítás lehetősége más népek számára is adott volt, s akik nem éltek vele, azokat jórészt szétmorzsolta a történelem. Nem kis büszkeség, hogy mi magyarok az államalkotó nemzetek közé tartozunk.(...) Szent Istvánt nem a hadjáratai, nem a csatákban aratott győzelmei tették naggyá, hanem az alkotó tevékenysége, a közigazgatást szervező munkája, teremtő gondoskodása. Ha az ő példáját követjük, idővel elmondhatjuk majd, hogy olyan városban, olyan megyében, olyan településen élünk, ahol csak másképp gondolkodó emberek vannak, ahol közös sorsú párbeszéd eredménye, ahol gáncsoskodás helyett, valódi építés és fejlesztés zajlik, ahol civilnek és pártpolitikusnak egyaránt megvan a becsülete és arról folytatnak eszmecserét, hogy mit és hogyan lehetnek jobban tenni. Teremtsünk békés és szélsőségmentes közéletet, hiszem és bízom benne, hogy egy valódi közösség ezer év távolságából is képes meghallani és meghallgatni Szent István üzenetét!” Az ünnepi beszédek után a helybeli fiatalok szavalatai következtek, majd a rendezők egy kis szeretetvendégségre hívták meg az ünneplő közösséget.
Remélhetőleg, a mai ünnep üzenetét mindenki meghallja nemcsak a szórványban, hanem a Kárpát-medencében s az elkövetkező években, nemcsak beszédeket, ígéreteket fogunk hallani, hanem közösségépítő cselekedetek szemtanúi is lehetünk, hogy egy évszázad múlva is a nemzeti ünnepek alkalmával a magyarság nagyszámban együtt ünnepelhessen.
Érsek Attila / Erdély.ma



lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék