udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 8 találat lapozás: 1-8

Névmutató: Huszár Adolf

1999. szeptember 3.

A kormány szept. 2-i ülésén elfogadta a határozattervezetet az aradi vértanúk emlékművének visszaadásáról az Assisi Szent Ferenc-rendnek. Mint ismeretes, a Zala György és Huszár Adolf által készített szoborcsoportot 1890-ben leplezték le a tizenhárom aradi vértanú emlékére. Az I. C. Bratianu által vezetett román kormány utasítására később lebontották, és alkotóelemei azóta több aradi gyár raktárában megfordultak, jelenleg pedig egy helybeli kaszárnyában találhatóak. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter elmondta, hogy a kabinet ülésén szó volt a továbbiakról is, tehát arról, amiben a román és a magyar miniszterelnök korábban megegyezett, nevezetesen, hogy létrehozzák a kiegyezés emlékparkját, amelyben helyet kapna a szóban forgó szoborcsoport is. Így a tegnapi kormányhatározat gyakorlatilag az első lépést jelenti e terv megvalósításának útján. /Az aradi vértanúk emlékműve a minorita rendhez kerül. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./

2003. augusztus 18.

Okt. 5-én újraavatják az aradi Szabadság-szobrot. A máj. 7-én kezdődött restaurálási munkálatok egyelőre a tervezett ütemben haladnak, a szobor helyszíneként kijelölt Tűzoltó tér infrastruktúrájának kialakításán reggeltől estig dolgoznak. Az eredetileg Huszár Adolf szobrászművész által tervezett alkotást a művész halála után Zala György fejezte be. A szoborcsoportot 1890. okt. 6-án állították föl, 35 évvel később, 1925-ben pedig lebontották. A föld szintjétől körülbelül 12 méter magasan, egy oszlopon elhelyezkedő Hungária, illetve az allegorikus alakok - az Ébredő Szabadság, a Harckészség, az Áldozatkészség és a Haldokló Harcos - 1999 októberétől az aradi Minorita Rendház udvarán állnak. A restaurálást május óta négy kolozsvári, illetve marosvásárhelyi szobrászművész - Kolozsi Tibor, Starmüller Géza, Szilágyi László és Pokorny Attila - végzi. Pokorny Attila szobrászművész az alakok összeerősített részeit tartó csavarokat cseréli. "Csak a négy alsó figuránál 800 csavart számoltunk össze, a Hungária pedig még hátravan. A bronzalakok újonnan öntött darabjainak patinázással adnak majd zöldes színt, hogy az eredeti, oxidálódott darabokhoz hasonló árnyalatban pompázzanak. A 2003 tavaszáig még bolhapiacként működő Tűzoltó téren ma már semmi sem emlékeztet a fa- és pléhbódékra, a kőasztalokra. A tér rendezésével, parkosításával Sándor István műépítészt bízták meg. A szobrot zöldövezet veszi majd körül. Sándor István a kerítés gondolatát elutasítja; a szobor mögé azonban visszaállítaná a régi kerítés 15 elemét. A szobor alapzatához szükséges gödröt már kiásták, az alapzatot kiöntötték. A tervező a szobor köré sugarasan tizennyolc reflektort képzel el. A magyarországi Teleki László Közalapítványnál nyert 300 ezer euró, a szobor restaurálásának és visszaállításának hozzávetőleges büdzséje is részletekben érkezik, ami szintén nehezíti a munkát. /Gujdár Gabriella: Rácsok helyett fények ölelésében. = Krónika (Kolozsvár), aug. 18./

2005. április 15.

Gyakorlatilag felmérhetetlen, hogy helyhiány vagy más okok miatt mennyi kincs porosodik vagy penészedik a régió múzeumainak raktáraiban, pincéiben. A tárgyak jelentős része a magyar történelemhez kötődik. Aradon Peter Hügel, az aradi múzeum igazgatója korszerűsítési elképzeléseit kínkeservesen verekszi csak át környezetén. – Az 1848-as részből a ’70-es évek elejéig sokkal többet lehetett látni, mint ma. Akkor Ceausescu ideológusainak parancsára az 1848-as részleget szétverték, helyét a dák ősök és a szocializmus dicsőítése vette át. 1989 után a kommunista relikviákat leszedték, de a történelemszemlélet mit sem változott. Peter Hügel szeretne több 1848-as anyagot kiállítani. A Feszty-hármaskép végleges helyét az igazgató nem a múzeum falain belül képzeli el. Szeretné a katolikus templom udvari épületeinek egyikében állandó helyet találni, s hosszú évekre megőrzésre odaadni az egyháznak. Hügel elismerte, hogy a raktározási körülmények borzalmasak, a falak vizesek, pereg a vakolat, a kincsek állapota pedig folyamatosan romlik. Puskel Péter, Arad múltjának egyik legavatottabb ismerője szerint elérkezett az idő, hogy előkerüljön a raktárból Aradi Zsigmond Búsuló Arad című szobra, Csiky Gergely, Fábián Gábor mellszobra, a Kossuth-szobor, Huszár Adolf Szabadság-szobrának makettjei, Arad szabad királyi város kincsesládája, több tucatnyi értékes festmény, és még lehetne sorolni. Bizonyos aradi román körök hallani sem akarnak a ’48-as részleg kibővítéséről, más magyar ereklyék leporolásáról. Eltekintve a bányamúzeumoktól, Hunyad megyében elvileg három történeti vagy néprajzi múzeum létezik. Azért csak elvileg, mert a legjelentősebb, a dévainak helyet adó épület közel egy évtizede felújítás alatt áll, s azóta nincs állandó kiállítás. A múzeum alapítása dr. Téglás Gábor és dr. Torma Zsófia, a földkerekség első amatőr régésznőjének nevéhez, pontosabban az általuk 1882-ben létrehozott “Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulathoz” fűződik. Az általános történeti múzeumból a 80-as években a “dák és római civilizáció múzeuma” lett. Az elnevezés a mai napig megmaradt. A múzeum gyűjteménye akár százezernél is több darabból áll, állította Bodó Krisztina régész, a múzeum munkatársa. Sok régi kőszobor, oszlopdarab vagy egyéb kőfaragvány Déván a szabad ég alatt áll. Vajdahunyadon van a másik múzeum, ott is folynak ásatások. Szászvároson a Néprajzi Múzeum nem panaszkodhat helyhiányra, de a magyar vonatkozású kiállított tárgyak jóformán teljességgel hiányoznak. /Chirmiciu András: Pincekultúra. Múzeumok rejtegetett magyar kincsei. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./

2014. szeptember 8.

Üzenet a bátorságról
„Bem József példájával és bátorságával üzen nemcsak nekünk, hanem a Kárpát-medence ifjúságának is, mert volt lelki ereje és hite újrakezdeni a vereségre álló szabadságharcot” – jelentette ki Tőkés László EP-képviselő tegnap Koltón, a lengyel tábornok mellszobrának az avatóján.
A hagyományos Petőfi-emlékünnep keretében megtartott rendezvényen Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a Teleki-kastély kertjében Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobor mellett újabb alkotással gazdagodik a hagyományaira büszke község. A kastélykert ezentúl az 1848-49-es szabadságharc három nagy alakja, Petőfi Sándornak, Teleki Sándornak, Bem főintendánsának, a kastély egykori urának, valamint a tábornoknak az emlékét fogja őrizni, fogalmazott az államtitkár.
A Deák Árpád nagyváradi szobrászművész által készített, nemzetközi összefogás keretében emelt mellszobrot Tőkés László EP-képviselő és Csendes Lajos, Koltó polgármestere leplezte le. Az ünnepségen részt vett Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete is.
Hoppál Péter beszédében kifejtette: a költő, a gróf és a tábornok alakját a szabadság szeretetének eszméje kötötte össze, ez útjukat a Partium és Erdély felé irányította, ahol mindhárman együtt harcoltak a magyar szabadságért. Bem Józsefet méltatva az államtitkár hangsúlyozta, hogy az erdélyi hadjárat hősének kiállása példát jelentett a székelyeknek, akik körében tisztelete máig töretlenül él.
Alakja, történelmi szerepvállalása, hősiessége a sok évszázados lengyel-magyar barátság megpecsételése, tette hozzá. „Bemre úgy tekint történetírásunk, mint olyan stratégára, akinek elképzeléseiben az erdélyi magyarok és románok nem fordulnak szembe egymással” – fogalmazott Hoppál Péter. Megjegyezte: noha a hadvezéri körültekintésben nem volt hiány, a szabadságharcos lelkesedés nem volt elég ahhoz, hogy a túlerőt legyőzze. A harc elbukott: a költő sorsa a hősi halál, Telekié és Bemé a külföldi bujdosás lett, mondta.
Az államtitkár kiemelte, hogy bár 1848 után még nehezebb korszakok jöttek, most mégis magyarul lehet Koltón beszélni, nem „mások kegyelméből, rendőrtől figyelve gyűltünk most össze ünnepelni”. Hoppál Péter arra kérte a koltóiakat, hogy őrizzék meg a szabadságharcos elődök emlékét, és példaadásuk értelmét magyarázzák el a felnövekvő nemzedékeknek.
Kiáltvány a jogegyenlőségről
A helyi református templomban tartott istentiszteleten az 1849-es erdélyi hadjárat 165. évfordulójára emlékezve Tőkés László igehirdetésében elmondta, hogy az Erdély felszabadítására érkező Bem tábornok kiáltványt intézett az itt élő népcsoportokhoz jogegyenlőségükről, anyanyelvi és vallási szabadságukról biztosítva őket. Hozzátette: Bem „végigverekedte” a 19. század első felének szabadságharcait, tántorítatlanul helytállva Lengyelországban az orosz uralom ellen, a bécsi légió élén vagy éppen Erdély magyar hadait vezetve.
Amikor az erdélyi szabadságharc végveszélybe került és „hátba támadták a nemzetiségek is”, akkor nevezte ki Kossuth Lajos Bem Józsefet a hadsereg élére, aki ebben a helyzetben is fordítani tudott a harc menetén, emlékeztetett Tőkés László. „Ma is veszélyben van Erdély, ma is idegen elnyomás alatt sínylődünk (...), mi szabadoknak születtünk, és szabadságot érdemlünk, ezért egy vértelen küzdelmet folytatunk az elnyomóink ellen” – hívta fel a figyelmet az EP-képviselő.
A Koltó-katalini Református Egyházközség és a helyi önkormányzat összefogásával emelt mellszobor felállítását romániai, magyarországi és svájci intézmények, magánszemélyek mellett a magyar kormány is támogatta. Az ünnepségen Bem szülővárosának, a lengyelországi Tarnownak a küldöttsége is részt vett.
A minden évben szeptember első vasárnapján tartott Petőfi-ünnepségre számos turista látogatott el a Nagybánya melletti, csaknem 1900 lelkes községbe arra emlékezve, hogy a költő 1846 és 1847 között több alkalommal ellátogatott a településre. A magyar irodalom szempontjából a leghíresebb látogatás 1847. szeptember 9. és október 19. között történt: Petőfi és Szendrey Júlia ekkor a mézesheteket töltötte Koltón, ahol a költő csaknem harminc verset írt.
Nyoma veszett a vásárhelyi szobornak
Bem Józsefnek egyébként nem ez az első szobra Erdélyben, az 1848-as szabadságharc lengyel származású tábornoka elsőként Marosvásárhelyen kapott egészalakos szobrot a forradalomra való emlékezéseknek is utat engedő, kiegyezés utáni Magyarországon. Az erdélyi hadsereg vezéreként Kolozsvár fölszabadítása után bevonult Marosvásárhelyre is, ahol csapatai egyesültek a háromszéki székely felkelők seregével.
A Bécsben öntött bronzszobrot több lépcsővel magasított ditrói gránitból készült talapzatra helyezték, és a város főterén állították föl 1880. október 17-én. A mű Huszár Adolf (1842–1885) szobrász alkotása. A szobrot 1919. március 28-án a Kossuth-szoborral és a Rákóczi-szoborral együtt román szélsőségesek ledöntötték. Maradványait közel tíz éven át a városháza pincéjében őrizték. 1928-ban a román kormány Lengyelországnak adományozta a szobrot, ahová viszont soha nem érkezett meg, egyszerűen nyoma veszett.
Krónika (Kolozsvár)

2015. február 14.

Ismeretlenek meggyalázták az aradi Szabadság-szobrot
Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét – közölte az aradinap.ro helyi portál.
Amint a portálon közzétett fényképeken és kisfilmen látszik, a tábornokok domborműveit festékszóróval színezték pirosra, sárgára és kékre.
A talapzatra fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szöveget is írtak (Bag în bozgori (...) – Rakom a (...) a bozgorokba). Bognár Levente, Arad alpolgármestere a portálnak elmondta, az RMDSZ feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.
Az alpolgármester az MTI-nek nyilatkozva elmondta, a 13 vértanú közül hatnak az arcképét festették be a szoborcsoport déli és keleti oldalán. Hozzátette, az alkalmazott színekből arra lehet következtetni, hogy nem spontán vandalizmus, hanem előre megfontolt szándékkal elkövetett emlékműgyalázás történt.
Az alpolgármester elmondta, a szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll. A szoborcsoportra azonban térfigyelő kamerákat állítottak, így bíznak abban, hogy a rendőrségnek sikerül azonosítani a tettest vagy tetteseket.
Bognár Levente azt is elmondta, a rendőrség hivatalból elkezdte a nyomozást, az RMDSZ hétfőn mérlegeli, hogy szükséges-e feljelentést tennie. Az alpolgármester a szoborcsoportot 2004-ben restauráló művészek egyikével Kocsis Rudolffal járt a helyszínen szemügyre venni a rongálás következményeit.
Kocsis Rudolf az MTI-nek elmondta, első ránézésre azt állapították meg, hogy hagyományos festéksprayt használt az elkövető. Hozzátette, elemezni kell a festék vegyi összetételét, és meg kell keresni a festék oldószerét. Megjegyezte, a bronzplakettek lemosása, lekaparása feltehetőleg tönkreteszi a domborművek patináját, de ez a hatás is kezelhető. Kocsis Rudolf szerint a kőrészek letakarítása lesz nehezebb.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román–magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Székelyhon.ro

2015. február 16.

Elítélik az aradi szoborgyalázást
A magyar kormány felháborodással ítéli el az aradi vértanúk szobrának meggyalázását – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn. Eközben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a szövetség megyei szervezete és Gheorghe Falcă, Arad polgármestere is elítélte a hétvégi szoborgyalázást, amely szombaton, fényes nappal történt.
A magyar kormány felháborodással ítéli el az aradi vértanúk szobrának meggyalázását – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel a hétvégén történtekre reagálva.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közleményében azt írta: ez a primitív és barbár cselekedet semmivel sem mentegethető provokáció. Magyarország kormánya elvárja, hogy a román rendőrség minél előbb kerítse kézre a bűnösöket – szögezte le Semjén Zsolt.
Szintén felháborodását fejezte ki az aradi Szabadság-szobor meggyalázása miatt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az államtitkár az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Aradon fényes nappal ismeretlen tettesek meggyalázták a Megbékélés parkjában lévő, a 13 aradi vértanúnak emléket állító Szabadság-szobrot.
Felháborítónak tartják, hogy erre a szélsőséges cselekedetre sor kerülhetett. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának közeledtével nem kerül sor más hasonló, a magyar–román viszonyt elmérgesíteni igyekvő szélsőséges, etnikai indíttatású cselekedetre.
Kelemen Hunor: meg kell védenünk örökségünket
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői közleményében kijelentette, demokratikus országban nincs helye annak, hogy felelőtlen emberek köztéri szobrot, a magyar közösség féltve őrzött emlékművét meggyalázzák.
„Nem engedhetjük, hogy ilyen módon megalázzanak egy egész nemzetközösséget. Az RMDSZ a leghatározottabban elítéli az ilyen és ehhez hasonló tetteket, követeli a történtek azonnali kivizsgálását, és arra kéri a rendfenntartó erőket, hogy mielőbb azonosítsák a tetteseket. Ez a történés is bizonyítja, hogy továbbra is éberen kell őrködnünk kultúránk, történelmünk tárgyi hagyatékai fölött” – hangsúlyozta a szövetség elnöke.
Aradi RMDSZ: szélsőséges támadás közösségünk ellen
Az Arad megyei magyar közösség szintén mély megdöbbenéssel értesült a 13 aradi vértanú emlékét őrző Szabadság-szobor meggyalázásáról – áll az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöksége által hétfőn kiadott közleményben.
„A szobor talapzatára felírt magyarellenes üzenet és a hat tábornok képmásának befestése szélsőséges támadás közösségünk ellen. A Szabadság-szobor elleni agresszió egyúttal városunk legszebb műemléke ellen irányuló barbár bűncselekmény is. A szoborgyalázás mélyen sérti a Megbékélési Park szellemiségét és az aradi békés együttélés hagyományait – írják a szövetség megyei képviselői. – Egymás értékeinek kölcsönös tisztelete jegyében elvárjuk a hatóságoktól, hogy a tetteseket és felbujtóikat mielőbb vonják felelősségre. Összefogásra szólítjuk fel Arad minden polgárát, hogy közös értékeinket a XXI. századi Európa eszmeiségének jegyében közösen védjük meg.”
Gheorghe Falcă: a vandalizmus a román nemzeti színeket is meggyalázza
Közleményben ítélte el a szoborgyalázást Gheorghe Falcă, Arad liberális polgármestere is, aki szerint megengedhetetlen a vandalizmus, amely a közösségi értékeket és a román nemzeti színeket is meggyalázza. A polgármester súlyos esetnek minősítette a történteket, és felszólította a rendőrséget, hogy mielőbb kerítse kézre az elkövetőket.
Falcă egyébként február elején élesen bírálta a rendőrséget és a prefektúrát, amiért a polgármesteri hivatalban elhelyezett magyar nyelvű oklevél, valamint a helyi magyar iskolára kitűzött magyar nemzeti zászló ügyében tájékoztatást kértek az Új Jobboldal nevű, szélsőségesen nacionalista román szervezet helyi vezetőjének feljelentése nyomán.
Már nem őrzik éjjel-nappal a Megbékélés Parkját
A szombati elkövetők az aradi vértanúk emlékművén hat tábornoknak az arcképét festékezték le a szoborcsoport déli és keleti oldalán. A szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján – a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt – Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet – a román-magyar kormányközi egyezmény alapján – a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Székelyhon.ro

2015. október 6.

Az aradi tizenhármak: út és emlékezet
Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján érdemes kicsit áttekinteni a szabadságharc bukásához vezető utat, a vértanúk kultuszának eredetét és fejlődését – ebben volt segítségünkre Hermann Róbert és Medgyesy-Schmikli Norbert, a Károli Gáspár és a Pázmány Péter egyetemek történészei.
Az osztrák–magyar háború 1848. szeptemberi kitörésekor a magyar hadseregben komoly tapasztalattal csak azok az alakulatok rendelkeztek, amelyek a császári és királyi hadseregből kerültek át – szögezte le rögtön Hermann Róbert hadtörténész. A Károli Gáspár Református Egyetem történettudományi intézetének vezetője szerint tehát az ellenség eleve nemcsak számbeli, hanem minőségi fölényben is volt a csapatainkkal szemben. Ennek nyilvánvaló oka, hogy az önálló magyar haderő, a honvédség szervezése csak 1848 májusában kezdődött meg, a tömeghadsereg létrehozása pedig 1848. szeptember–október folyamán.
– Ez azt jelenti, hogy a magyar hadsereg alakulatainak kétharmada fiatalabb volt egyévesnél. Ami pedig a felszerelést illeti, miután az országnak 1848 előtt nem volt hadiipara (ipara is alig), a fegyverzetet kezdetben a hazai császári raktárakból, illetve külföldi szállításokból fedezték. Ezek a lehetőségek azonban 1848 őszétől jelentősen beszűkültek, illetve megszűntek. Így maradt a hazai gyártás, amit sikerült ugyan megszervezni, de ez nem változtatott azon, hogy a honvédsereg mindvégig komoly fegyverzeti és felszerelési hiányokkal küzdött – magyarázta a hadtörténész.
Hermann Róbert azonban figyelmeztetett: a körülmények ellenére számos alakulat kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az 1848 május–júniusában felállított első tíz honvédzászlóalj közül figyelemre méltó például a szegedi 3. és a kassai 9. (az úgynevezett vörössipkás) zászlóalj, a tüzérségünkről pedig sokat elárul, hogy az osztrák és az orosz fél is azt hitte: a magyaroknak francia tüzéreik vannak.
A katonák és tisztjeik motivációja eltérő volt. Az első tizenkét honvédzászlóalj, az 1848. augusztus–szeptember folyamán szervezett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak, a további önkéntes és szabadcsapatok esetében az önkéntesség elkötelezettséget feltételez. Ugyanez mondható el az intézetvezető szerint az 1848 őszén, illetve 1849 nyarán hazaszökő, külföldön állomásozó huszáralakulatok tagjairól is. Ám az 1848 őszétől „kötelezően” kiállított honvédalakulatokról ezt nem állíthatjuk ilyen határozottan.
– A tisztikar körében is sokfélék voltak a motivációk. A tényleges és nyugalmazott császári tisztek részint nemzeti elkötelezettségből, részint egzisztenciális okokból jelentkeztek nagy számban a honvédseregbe, ahová eggyel magasabb rangban vették át őket. Ugyanakkor azok, akik nem azonosultak az üggyel, 1848 őszétől több ütemben elhagyták a honvédsereget. Az első ilyen válság 1848 októberében zajlott le, amikor V. Ferdinánd király törvénytelennek minősítette a magyar országgyűlés tevékenységét. A következő hullám az október 30-i kudarcba fulladt schwechati csata után következett be, ezt követte az V. Ferdinánd lemondását, majd a főváros elfoglalását, végül pedig a függetlenség és a trónfosztás kimondását követő válság – részletezte Hermann Róbert. A hadtörténész hozzátette:
– Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a hadi események, azaz az önvédelmi harc kilátásainak változásai sokkal komolyabb hatással jártak, mint egyes politikai jellegű sorsfordulók. Jellemző, hogy a trónfosztást követően alig egy tucat magasabb beosztású tiszt vonult vissza, s általában ki sem léptek a honvédseregből, hanem betegszabadságra mentek, vagy békealkalmazást kértek.
A Károli intézetvezetője a sorsfordító orosz beavatkozásról fontosnak tartotta kiemelni, hogy – ellentétben a ma is dívó közvélekedéssel – nem a függetlenség és a trónfosztás kimondása okozta, hanem a tavaszi hadjárat magyar sikerei miatt került rá sor.
– Az osztrák fővezérség már 1849. március végén egyre többször utalt erre a lehetőségre, mint amellyel megoldható a „magyar kérdés”, a hivatalos osztrák segítségkérés pedig másfél héttel korábban elment Szentpétervárra, mint ahogy a függetlenség és a trónfosztás kimondásának híre megérkezett Bécsbe – mutatott rá a szakértő.
Miklós cár hadba szállásával az összeomlás elkerülhetetlenné vált. A hadtörténész rámutatott: maga az orosz haderő önmagában vagy harminc-negyvenezer fővel volt nagyobb, mint a honvédsereg, s akkor a két fél közötti minőségi különbségekről még nem is beszéltünk. A békekötésre ráadásul az osztrák fél 1848 októbere utáni teljes elutasító magatartása miatt már nem volt esély – Bécs elszánta magát a független Magyarország felszámolására.
– A megtorlás az osztrák kormányzat kezdeti elképzelései szerint elsősorban a magyar politikusokat sújtotta volna; az Országos Honvédelmi Bizottmány és a Szemere-kormány tagjait, a megyékbe és kerületekbe kiküldött kormánybiztosokat, a parlamenti képviselőket. Az, hogy a legsúlyosabb ítélet ne őket, hanem a honvédsereg azon tisztjeit érje, akik a császári-királyi hadsereg aktív vagy nyugalmazott tisztikarából kerültek át a honvédsereg felső katonai vezetésébe, alapvetően az új uralkodó, I. Ferenc József döntése volt. Az ok egyszerű: nem elsősorban a politikusoknak, hanem ezeknek a katonáknak köszönhető az a haderő, amely 1849 tavaszán a határokig kergette az osztrák sereget. Ezt a szégyent nem lehetett megbocsátani és megtorlás nélkül hagyni – magyarázta Hermann Róbert. A történésztől azt is megtudtuk, hogy a megtorlás már 1849 januárjában megkezdődött, amikor Budán kivégeztek egy Witalis Söll nevű honvéd őrnagyot, a tiroli vadászcsapat parancsnokát. 1849 márciusában az olasz önkéntesekből álló Frangepán-csapat főhadnagyát, Giovanni Baldini vasúti főmérnököt lőtték agyon azért, mert a császári hadsereg olasz nemzetiségű katonáit rávette az átállásra. S a sor hosszan folytatható 1849. október 20-ig. Akkor Pesten Mieczyslaw Woroniecki és Peter Giron honvéd alezredesek, illetve Karol d’Abancourt de Franqueville honvéd százados került a hóhér kezére. Az ő kivégzésük legfontosabb oka az volt, hogy így demonstrálják a világnak: a magyar szabadságharcban a „külföldi söpredék” is komoly, meghatározó szerepet játszott.
– Ami pedig Aradot illeti, azt egyértelműen szimbólumnak szánták. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan komoly erődítmény, amit a honvédsereg 1848–1849 folyamán elfoglalt a császári-királyi haderőtől. S az erőd bevételének fő felelőse, Vécsey Károly vezérőrnagy nem véletlenül volt utolsó a kivégzettek sorában, hiszen az ő vétkét tartották a legsúlyosabbnak – fejtette ki Hermann Róbert.
Végül a tizenhárom vértanúról szólva a Károli tanára közölte:
– Az utókor hajlamos őket mind-mind hibátlan jellemű és katonai teljesítményű személyiségnek tekinteni. És valóban voltak közöttük egészen zseniális katonák, mint a Kossuth által semper victrixnek (örökké győztes) nevezett Damjanich János, a tavaszi hadjárat második felében a főváros előterében a császári-királyi fősereget hetekre lekötő Aulich Lajos. Voltak közöttük olyanok, akik mindig megbízhatóan teljesítettek, mint Vécsey Károly, aki elfoglalta Aradot, s majdnem elfoglalta Temesvárt is; Lahner György, a honvédsereg fegyverzeti és lőszerellátásának megszervezője és irányítója; a Komárom erődjét 1849 telén és tavaszán megőrző Török Ignác; a legreménytelenebb körülmények közepette is tejes erőbedobással harcoló Dessewffy Arisztid, Leiningen-Westerburg Károly és Poeltenberg Ernő – sorolta a hadtörténész.
De Hermann Róbert azt is megjegyezte, néhányukról kiderült, hogy kitűnő ezred-, dandár- vagy hadosztályparancsnokok, ám egy hadtest élén, önálló vezénylőként már nem állják meg a helyüket. Ilyen volt Knezic Károly, Nagysándor József, Kiss Ernő. A kivégzettek között volt továbbá Schweidel József, aki betegsége miatt 1848. december vége után nem teljesített fegyveres szolgálatot, illetve Lázár Vilmos, aki félig-meddig véletlenül került be az aradi perbe, hiszen a IX–X. hadtest egyes maradványai az ő vezényletével tették le a fegyvert; de korábban hadosztály-parancsnokinál magasabb beosztásban nem szolgált, abban viszont kiválóan helytállt.
Az aradiak emlékezetéről Medgyesy-Schmikli Norbert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára beszélt lapunknak.
– A golyó által kivégzett Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József; továbbá a kötél általi halállal elköltözött Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Lahner György, Knezic Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, valamint Vécsey Károly gróf haláluk pillanatában a magyar szabadságharc mártírjaivá váltak. Tiszteletük első megnyilvánulásaként az aradiak aznap este a vesztőhelyen, a vár tövében és a Maros partján gyertyát gyújtottak, és közösen imádkoztak a kivégzettekért, s két napra gyászba borult a város, bezártak a boltok is – idézte fel az eseményeket a Pázmány tanára.
A történész szavaiból kiderült, hogy az elnyomás éveiben nyilvános megemlékezésre nem volt mód, még a tábornokok nevét sem szabadott kiejteni az utcán. A szájhagyomány útján terjedő történetek, az aradi tizenháromnak tulajdonított fohászok és utolsó szavaik révén viszont emlékük nem halványult el. Liszt Ferenc nekik ajánlotta „Funérailles – octobre 1849” című megrendítő zongoraművét. Népdalokat is költöttek az áldozatokról. Ezek közül a „Jaj, de búsan süt az őszi nap sugara…” kezdetű, 56 sorból álló költemény ismertségét tekintve is kitűnik a sorból. Figyelemre méltó az is, hogy az 1850-es évektől megjelentek a Batthyány Lajos vonásait idéző Szent István-ábrázolások, 1860 után pedig néhol az idős Széchenyi István arca köszönt vissza az államalapítót mintázó alkotásokról. Az első aradi „emlékmű” Barabás Péterhez, egy későbbi országgyűlési képviselő, Barabás Béla édesapjához kötődik, akinek önéletírása szerint: „Volt az apám udvarában egy kiszáradt eperfa. Éppen 13 főága volt. Ez a kiszáradt eperfa volt az első emlék, amellyel az aradi vár mellett elterülő zsigmondházi mezőn a vértanuk kivégeztetési helye megjelöltetett.” Az eperfa ágaira írták fel a kivégzettek nevét, és mellé egy keresztet is állítottak. A fa helyén 1871-ben az Aradi Honvédegylet emlékkövet helyezett el, majd 1881-ben obeliszket állítottak ott fel. A legméltóbb emlékmű a város központjában álló Szabadság-szobor 1890-ből – ez Huszár Adolf és Zala György (a budapesti Hősök tere egyik szobrásza) munkája. Trianon után ezt a román állam elbontatta, s csak 2004-ben került vissza a helyére. Thorma János Aradi vértanúk – Október hatodika című gyönyörű festménye (1893–1896) mindmáig egyik ikonja lett a megemlékezéseknek. Az aradi vértanúk tisztelete a századfordulón már nem ütközött komolyabb akadályokba – tudtuk meg Medgyesy S. Norberttől.
– Október 6. központi helyet foglalt el a közgondolkodásban, olyannyira, hogy 1956-ban a forradalom 16 pontja közül az egyik nemzeti gyásznappá és tanítási szünetté nyilvánítását követelte – mutatott rá Medgyesy S. Norbert. Elmondta például, hogy Aradon valójában nem tizenhárom, hanem tizenhat honvédtiszt lelte halálát. A kivégzettek között volt még Ormay Norbert ezredes, Kossuth szárnysegédje, Kazinczy Lajos ezredes (Kazinczy Ferenc legidősebb fia), valamint Lenkey János tábornok is.
Említésre méltó továbbá, hogy Batthyány Lajos miniszterelnököt annak ellenére ítélték halálra és végezték ki ugyancsak október 6-án Pesten, hogy 1848 nyarától kezdve mindvégig a békés megoldás lehetőségét kereste a bécsi udvarral, amíg 1849. január 8-án Pesten el nem fogták az osztrákok.
Nagy Áron
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma

2015. október 7.

Hinnünk kell a jövőben, és harcolnunk érte
125 éves a Szabadság-szobor
A sors és a történelem úgy rendezte, hogy minden kornak megvannak a nagy, de legalábbis emlékezetes pillanatai. Arad napjainkban fontos pillanatot él: a Szabadság-szobor felállításának 125. évfordulóját. Itt és most – miként arra a hétfő esti, az aradi nagyszínházban rendezett ünnepségen több, beszédet tartó szónok is utalt – egy reális, egyben szimbolikus esemény részvevői vagyunk. A szabadságért, minden nép, nemzet legfontosabb értékéért vívott (esetünkben az elbukott, mégis győzedelmes – mert példát, tartást, cselekvési irányt mutató) küzdelmet jelképező szoborcsoport felállításának, majd újraállításának mozzanatát ünnepeljük.
Az aradi színház megtelt az ünnepi évforduló részvevőivel – közülük sokan vidékiek, Arad megyeiek voltak.
Fekete Károly műsorvezető – a tőle immár megszokott magas színvonalú felvezetőjében – köszöntötte a megjelent vendégeket (az alábbiakban nem szereplők között) Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját, Kiss Lászlót, Magyarország bukaresti katonai attaséját, Bognár Leventét, Arad alpolgármesterét, Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei elnökét, a történelmi egyházak, a közélet és társadalmi szervezetek képviselőit.
Felvezetőjében elmondta: holnap (okt. 6-án, szerk., 166 éve) von Latour császári belügyminiszer (pesti) meggyilkolásának első évfordulóján Schwarzenberg miniszterelnök, Ferenc József császár jóváhagyásával elrendelte 13 magyar honvédtiszt kivégzését Aradon. „Az emlékezés napja ez, emlékezzünk, és sose feledjünk. Szabadságszeretetünk az, amely örök időkre magyar Golgotává avatta Aradot. S Arad nem felejt. Őrizte s őrzi a vértanúk emlékét, őrizte akkor is, amikor a puszta emlékezés is bűn volt, és őrzi ma is, mint törékeny szabadságunk lelkünkbe égetett mementóját” – emlékeztetett a műsorvezető, aki a továbbiakban az aradi Szabadság-szobor felállításának előzményeit, s magát az eseményt idézte fel. („A minorita templom teljes feketébe vonva, a toronyból 20 m hosszú gyászlobogó. A gyászmise után a Szabadság téren vagy 25 000 ember, a tribünön még 3000; Salacz Gyula polgármester vette át a szobrot a művésztől. S amikor a lepel lehull, az emberek könnyekig meghatódva szembesülnek a tábornokok arcképeivel. Munkácsyné (…), aki férjével együtt vesz részt az ünnepségen, sírva rohan kezet szorítani a mesterrel. 800 koszorút helyeztek el aznap a talapzaton.”)
A továbbiakban Faragó Péter, az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének elnöke, Király András államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke, Kelemen Hunor szenátor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Markó Béla szenátor, az RMDSZ egykori (a Szabadság-szobor felállításának idején hivatalban lévő) elnöke mondott beszédet.
A beszédek elhangzását követően a 125. évfordulóra készült emlékérem átadására került sor. Az alkalomra 300 példányban készült, 65 mm átmérőjű, 150 gr súlyú, ezüstplatinázott, sima szélű, a Magyar Pénzverde Zrt. által készített emlékérmet 54 romániai és magyarországi, a Szabadság-szobor felállításában közreműködő szervezetnek és magánszemélynek adományozták, az ünnepségen jelen lévőknek át is adta Kelemen Hunor és Király András.
Ünnepi beszédek
Kelemen Hunor: A kerék visszafelé is foroghat
„125 éves műalkotást ünneplünk, egy olyan szoborcsoportot, amelynek hányatott sorsa volt, megjárta a poklok poklát, és onnan tért vissza 1999-ben. (…) Mondhatnánk egy remekmű, tökéletes szoborcsoport a XIX. század végéről, amelynek a XXI. század elején is súlyos mondanivalója van, hiteles és tartós üzenetet képes továbbítani. Életének első időszaka 1890-től 1925-ig tartott, ez 35 esztendő, de ebből csupán 33-34-et, a bedeszkázásig volt látható, ezalatt belopta magát minden magyar ember szívébe. 1925-ben lebontják, és 1999-ig fogságban van a szobor, elrejtve, mint egy olyan alkotás, amitől félnek, amely olyan üzenetet továbbít, amitől az egykori hatalmak megriadtak. (…) Utána következik a kiszabadítás, 1999-ben, ahol nagyon sokan jelentős szerepet vállaltak, és tulajdonképpen ezt a munkát kívánjuk ma este megköszönni azokkal az emlékérmekkel, amelyeket közösen, a Szabadság-szobor Egyesülettel készítettünk. 2004-től ismét köztéren áll a szobor, s azt mondhatjuk, hogy még mindig több ideig volt fogságban, mint köztéren a szobor. (…) Én azt remélem, hogy következő évtizedekben szabadon fog állni a szobor, a köztéren, és ebben jelentős szerepe lesz mindazoknak, akik ma a közéletben aktívak vagyunk és az utánunk jövőknek abban, hogy a köztéren maradhasson a szobor. A történelem nem egyirányú utca, sokszor megtanított bennünket, hogy a kerék sokszor visszafelé is foroghat, és nem igaz, hogy ha sorsát 74 év után visszafordítottuk, akkor az idők végezetéig ez a szobor szabad lesz. Nem igaz, hogy nem jöhetnek olyan idők, megpróbálták már, és megpróbálhatják még – reméljük, sikertelenül – e szobrot eltüntetni a köztérről. Szükségünk lesz arra a bátorságra, kitartásra, amely bennünket az elmúlt évtizedekben is meghatározott.”
Beszéde befejező részében Kelemen Hunor a szobor által sugárzott összetartó erőt, s a kiszabadításában részt vevők érdemeit említette, színpadra szólítva az RMDSZ akkori elnökét, Markó Bélát.
Markó Béla: Egyszerre ünneplünk és gyászolunk
„Október 6. környékén mindig elhangzik, hogy egyszerre ünneplünk, és gyászolunk. A múltunk minden fontos mozzanata tartalmazza a reményt és a csalódást, a sikert és a kudarcot is. Ünnepeljük ennek a gyönyörű remekműnek a 125. évfordulóját, de holnap elmondhatjuk: gyászoljuk azt a 13 vértanút, akik értünk, utódaikért veszítették életüket. De egy pillanatra érdemes megállni, eltöprengeni azon, hogy milyen üzenetet is hordoz számunkra ez a Szabadság-szobor. Az előttem szólók is utaltak rá: remekműről van szó, amely nemcsak a magyar, hanem a XIX. század európai művészetében és szobrászatában is kiemelkedő. Akik ezt várfogságra ítélték, azok nemcsak a történelemnek, hanem a művészetünknek, a kultúránknak is egy fontos pillanatát ítélték valamikor várfogságra. A szobor megálmodói, Huszár Adolf és Zala György belefoglalták ebbe az allegóriába mindazt, amit nekünk a saját múltunkból és történelmünkből tudnunk kell, és tovább kell vinnünk. Az öt allegorikus figura mindent elmond, amire szükségünk van. (…) Erre az allegóriára érdemes ma is odafigyelnünk, enélkül nem lenne múlt, jelen és jövő. De meg kell mondanom, hogy ez a szobor volt az elmúlt 25 esztendőben a mi igazi próbatételünk. Engedjék meg, hogy itt egyfajta vallomással éljek. Hitnek, meggyőződésnek, kitartásnak, a jövőbe vetett bizalomnak volt a próbatétele. (…) 1989 után mindannyian érdekképviseleti munkára, harcra, küzdelemre vállalkoztunk, áldozatra is, hogy az ébredő szabadságot kiteljesítjük. És szembesültünk az aradiak erős, egyértelmű akaratával, hogy a Szabadság-szobrot (…) vissza kell állítanunk. Nem tudom, hogy akkor, 1989 után másutt Erdélyben hányan ismerték ennek a szobornak a történetét. Hányan hittek abban, hogy ez az erős magyar üzenetű szobor visszaállítható lesz a mi korunkban. Az aradiak hittek ebben. Ha van, akinek igazán köszönetet kell mondanunk azért, hogy Szabadság-szobor ismét áll (a mi szobrainkat nem elég egyszer felállítani, azokat többször fel kell állítani, és most már, remélem, egyszer s mindenkorra állni fog, azon kell lennünk), s ezért kell mindenek előtt, az aradi példának köszönetet kell mondanunk.
Markó Béla bevallotta: annak idején maga sem hitte, hogy a Szabadság-szobor visszaállításának mekkora a jelentősége. És volt ereje bevallani: tévedett.
Az ünnepség befejező részében – magyar nemzeti imánk eléneklése előtt – átadták a jubileumi emlékérmeket, majd az Aradi Kamaraszínház és a Békéscsabai Tabán Táncegyüttes közös produkciója, a 13 című, a vértanúk emlékének állított nagyszerű táncjátékának előadására került sor.
Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-8




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék