udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Gay, John

2002. szeptember 9.

Szept. 8-án megnyílt Bukarestben a kisebbségi színházfesztivál. I. L. Caragiale Zűrzavaros éjszakáját játszották fesztiválindítóként a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színészei. A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában Salom Aléchem: Hegedűs a háztetőn, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház Marie Jones: Kövekkel a zsebében darabját mutatja be. Szept. 9-én Egressy Zoltán: Kék, kék, kék című darabját játsszák a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem színház szakos diákjai. Este a Marosvásárhelyi Ariel Színház lép fel Daniel Defoe: Példás történet (Moll Flanders) színművével, egyidőben más helyen a Csíki Játékszín Moliere Az úrhatnám polgárjával. Szept. 10-én Petőfi Sándor: A helység kalapácsát eleveníti meg a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Hattól Madách Az ember tragédiáját mutatja be a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Állami Magyar Színház. Szept. 11-én Tamási Áron: A csoda című darabját látható a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Állami Magyar Színház előadásában. Szept. 12-én következik Vajda Katalin Anconai szerelmesek a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata bemutatásában, 18 órákor Ben Johnson: Volpone című darabját a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata adja elő, este a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Állami Magyar Színház közös produkciójaként jelenik meg a John Gay: Filléres komédiája. Szept. 13-án Németh Ákos: Müller táncosaiként lejtenek a Váradi Állami Színház Szigligeti Társulat színészei, ugyanitt délután A. P. Csehov: Mi lett a nővel? című előadást mutatja be a Szatmári Északi Színház Harag György Társulata. Az utolsó napon Stanislaw Wyspianski: Menyegző című darabját a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház játssza. /(Bíró Hajnal): Klasszikus darabok a kisebbségi színházak színpadán. Színházi fesztivál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./

2014. szeptember 4.

Nagy nevek, új arcok a temesvári magyar színházban
Hat új taggal kezdi a 2014/2015-ös évadot a temesvári Csiky Gergely Színház. A bánsági nagyváros magyar társulata öt új nagytermi és két új stúdióelőadás bemutatására készül, első produkciójukat ebben az évadban Silviu Purcărete román rendezővel és a német nyelvű társulattal közösen próbálják.
Egy mozgalmas nyár és munkás nyárutó után, szeptember 1-én hivatalosan is kezdetét vette a 2014/2015-ös évad a temesvári Csiky Gergely Színházban.
A színház – hagyományaihoz híven – idén is workshop-bemutatóval zárta az augusztust, melynek ez évi témája a színész hangja és teste volt. A műhelymunka során a közel 30 résztvevő egy héten keresztül olyan fizikai és hanggyakorlatokat végzett, melyeknek célja részben az állóképesség, másrészt az egymásra és önmagukra figyelés fejlesztése volt. A műhely vezetője Jerzy Grotowski egykori tanítványa, Katharina Seyferth volt. A műhely-bemutatót idén is sportnap követte, ahol a színház társulata asztalteniszben és fociban mutathatta meg, hogy a színész is labdába rúghat a sportpályán.
A 2014/2015-ös évadban öt új nagytermi és két új stúdióelőadásra várja az érdeklődőket a színház. Hat új taggal is bővült a társulat: négy fiatal színésszel és két frissen végzett bábszínésszel.
A társulat tagjai szeptember 9-én a német társulattal közösen, Silviu Purcărete rendező irányításával kezdik a próbákat. A koprodukciós előadásban a magyar társulat minden színésze (a négy új kollégát is beleértve) játszik majd. A bemutató tervezett időpontja november eleje, a temesvári Állami Német Színház Eurothalia fesztiváljának nyitónapja.
A következő nagytermi produkció is szinte kivétel nélkül az egész társulatot megmozgatja, hiszen a lengyel származású, kortárs rendező és írónő Katarzyna Raduszynska előadása nem csak grandiózusnak, de kétségtelenül izgalmas kísérletnek ígérkezik. Az egyelőre Hat és félcsillagos ígéretföldje szálló címet viselő előadás egy történelmi olvasztótégely, amibe Mátyás királytól Decebalig, Sissitől a híres labdarúgó Franz Beckenbauerig mindenki belekerül, egy olyan intrikus történet kapcsán, melynek alapja mi más is lehetne, mint a szerelem.
Februárban egy valódi színházi fenegyerekkel folytatja majd a munkát a társulat, aki Szerbiából érkezik Temesvárra. Kokan Mladenovic, a 2013-as TESZTen vendégszerepelt Opera Ultima rendezője, a kortárs színház egyik legmegosztóbb, legtöbbet bírált alkotója, aki nem fél megmondani a véleményét. A színház számára eszköz és nyelv, amellyel a ma társadalmának, politikájának és művészetének igyekszik tükröt tartani. Az általa rendezett, John Gay féle Koldusopera bemutatójának tervezett időpontja április.
Két külföldi rendező után áprilisban egy újabb hazai nagyágyúval dolgozik majd együtt a csapat. A Radu Afrim - Iuliana Vîlsan nemzetközileg is elismert rendező - látványtervező páros, erős, már-már hatásvadász képi világukkal írták be magukat a kortárs színház világába. Ilyen értelemben tehát valódi, kirobbanó előadásra számíthatunk tőlük, mely biztosan nem hagyja hidegen majd a temesvári közönséget.
Ezeken kívül lesz majd még két bábbemutató, a budapesti Bereczki Csilla, valamint a bukaresti Ioan Brancu rendezésében, ahol majd a társulat két új bábszínészével is találkozhatnak az érdeklődők. Ebben az évadban is lesz TESZT, ahol a régió legfrissebb és legjelentősebb színházi irányzataival és előadásaival ismerkedhet meg a közönség. Újdonságnak számít, hogy az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nyitóelőadása egy öt országot átfogó nemzetközi projekt eredménye lesz, a szlovéniai Bojan Jablanovec irányításával. A nemzetközi koprodukció eredménye egy olyan „fesztiváljáró előadás”, mely az öt résztvevő ország (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Bulgária) legrangosabb színházi fesztiváljain kerül majd bemutatásra.
Egy másik újdonság pedig, hogy az idéntől KULT Card néven bérletrendszert is hirdet a színház, hogy még közelebb hozza a kultúrát a színház látogatói számára.
maszol.ro

2014. szeptember 6.

Nagy nevek, új arcok, fiatalos lendület
Évadot köszöntött a temesvári magyar színház
Egy mozgalmas nyár és munkás nyárutó után, szeptember 1-jén végre hivatalosan is kezdetét vette a 2014–2015-ös évad a temesvári Csiky Gergely Színházban.
Hagyományainkhoz híven, idén is workshop-bemutatóval zártuk az augusztust, melynek ez évi témája a színész hangja és teste volt, és ahol a közel 30 résztvevő egy héten keresztül olyan fizikai és hanggyakorlatokat végzett, melyeknek célja részben az állóképesség, másrészt az egymásra és önmagukra figyelés fejlesztése volt. Az évi mozgásműhely vezetője Jerzy Grotowski volt tanítványa, Katharina Seyferth volt. A műhelybemutatót idén is sportnap követte, ahol a színház társulata, asztali teniszben és fociban mutathatta meg, hogy a színész is labdába rúghat a sportpályán.
A 2014–2015-ös évadban öt nagytermi és két stúdióelőadásra várjuk az érdeklődőket, ahol nem csak nagyobbnál nagyobb nevekkel és jobbnál jobb előadásokkal, de a temesvári magyar színház hat új tagjával is találkozhatnak. A nyár folyamán ugyanis négy fiatal színésszel és két frissen végzett bábszínésszel bővült a Csiky Gergely társulata.
A társulat tagjai szeptember 9-én a német társulattal közösen, Silviu Purcărete rendező irányításával kezdik a próbákat. A koprodukciós előadásban a magyar társulat minden színésze (a négy új kollégát is beleértve) játszik majd. A bemutató tervezett időpontja november eleje, a temesvári Állami Német Színház Eurothalia fesztiváljának nyitónapja.
A következő nagytermi produkció is szinte kivétel nélkül az egész társulatot megmozgatja, hiszen a lengyel származású, kortárs rendező és írónő Katarzyna Raduszynska előadása nem csak grandiózusnak, de kétségtelenül izgalmas kísérletnek ígérkezik. Az egyelőre Hat és félcsillagos ígéretföldje szálló címet viselő előadás egy történelmi olvasztótégely, amibe Mátyás királytól Decebalig, Sissitől a híres focista Franz Beckenbauerig mindenki belekerül, egy olyan intrikus történet kapcsán, melynek alapja mi más is lehetne, mint a szerelem.
Februárban egy valódi színházi fenegyerekkel folytatjuk a munkát, aki egyenesen Szerbiából érkezik. Kokan Mladenovic, a 2013-as TESZT-en vendégszerepelt Opera Ultima rendezője, a kortárs színház egyik legmegosztóbb, legtöbbet bírált alkotója, aki nem fél megmondani a véleményét. A színház számára eszköz és nyelv, amellyel a ma társadalmának, politikájának és művészetének igyekszik tükröt tartani. Az általa rendezett John Gay féle Koldusoperabemutatójának tervezett időpontja április.
Két külföldi rendező után áprilisban egy újabb hazai nagyágyúval dolgozik együtt a csapat. A Radu Afrim–Iuliana Vîlsan nemzetközileg is elismert rendező– látványtervező páros erős, már-már hatásvadász képi világukkal írták be magukat a kortárs színház világába. Ilyen értelemben tehát valódi, kirobbanó előadásra számíthatunk tőlük.
Ezeken kívül lesz még két bábbemutató, a budapesti Bereczki Csilla, valamint a bukaresti Ioan Brancu rendezésében, ahol majd a társulat két új bábszínészével is találkozhatnak az érdeklődők. Hagyományainkhoz híven idén is lesz majd TESZT, hogy Önök se maradjanak le a régió legfrissebb és legjelentősebb színházi irányzatairól és előadásairól. Újdonságnak számít, hogy az idei Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó nyitóelőadása egy öt országot átfogó nemzetközi projekt eredménye, a szlovéniai Bojan Jablanovec irányításával. A nemzetközi koprodukció eredménye egy olyan „fesztiváljáró előadás”, mely az öt résztvevő ország (Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Bulgária) legrangosabb színházi fesztiváljain kerül majd bemutatásra. Egy másik újdonság pedig, hogy az idéntől KULT Card néven bérletrendszert is hirdet a színház, hogy még közelebb hozza a kultúrát a színház látogatói számára. Vedd kézbe a KULTúrát idén is. Mindenkit várunk szeretettel!
A Csiky Gergely Színház sajtóközleménye
Nyugati Jelen (Arad)

2015. január 14.

Koprodukciók évada a magyar színházban
Kiemelkedő előadásokban és művészeti elismerésekben, díjakban gazdag évet zárt a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház. A tavalyi év jelentős színházi eseményeiről és a társulat újévi terveiről Balázs Attila direktorral beszélgetünk, aki különösen fontosnak tartja a társulaton belüli jó hangulat megőrzését.
– Tavaly májusban országos bemutatóként mutattuk be Wajdi Mouawad Futótűz című drámájából született előadásunkat, amit a temesvári közönség örömmel fogadott. A Futótűzet azóta Budapesten, a Thália színházban is bemutattuk, ott is nagy közönségsikernek örvendett. Nagyon sok visszajelzésünk van és itt nem csak a kritikára gondolok, a nézőktől is kaptunk mind szóban, mind írásban visszajelzéseket a Futótűz budapesti előadásáról.
– A Futótűz azóta már Európát is elérte...
– Sajnos egyre aktuálisabb ez az előadásunk, pedig mi nem ezért tűztük műsorra, hanem a szöveg emberi és lelki mélységei miatt. Néhány napja még inkább húsbavágó ez az egész tematika. Lám-lám jósolgatni se akartunk, de kiderült hogy nincs is olyan messze tőlünk ez a téma...
– A tavalyi év egyik legrangosabb színházi eseménye volt a VI. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó. Milyen újdonságokat hozott a TESZT?
– A TESZT keretében az útkereső előadásokat tűzzük műsorra ebből a régióból. Itt nem feltétlenül a formabontó vagy ízlés-feszegető produkciókra gondolok, hanem az új színházi formákat kereső előadásokat hívjuk meg. A kiegészítő programok gazdag kínálatából kiemelném Urbán András workshopját, amit a bukaresti, újvidéki és helyi diákokkal hozott össze. Iuliana Valsan a jelmez és díszlettervezéssel bővítette ezt a vonalat. Jónak és követendőnek tartjuk a színházi „jam”-et is, ami elindult. Ezek a pozitív hozadékai a TESZT-nek, amelynek következő kiadására már javában készülünk. A fesztivál zárónapján már kezdődik az újabb TESZT, ez sosem áll meg, olyan mint az olimpia: mindig készülünk rá, amit a közönség kap, az csak az ünnep!
– Tavaly nyáron jelentős színészek vettek búcsút a társulattól: Tokai Andrea, Tasnády-Sáhy Noémi és László Pecka Péter. Hogyan sikerült a vérveszteséget pótolni?
– Ehhez képest hat színészt vettünk fel a nyár folyamán: két bábost és négy prózai színészt. A bábosok csapatához két lány csatlakozott, a prózai színészekhez két lány és két fiú. Rögtön a mélyvízbe dobtuk őket, a Silviu Purcărete rendezte Moliendo café előadásban mindannyian szerephez jutottak, megismerhették nem csak a magyar, hanem a német társulatot is.
Ez egy másik kiemelkedő eseménye a 2014-es évnek, hogy hosszú idő után sikerült egy valódi nagy koprodukciót létrehozni a német és a magyar színház között. Bár voltak átjárások a két társulat között, közös produkcióra még nem volt példa, szerintem ez példaértékű lehet akár más társulatok számára is. Sikerült egy olyan közös hangot találni a német társulattal, aminek az alaphangját Silviu Purcărete ütötte le, Vasile Şirli hangszerelte Dragoş Buhagiar készítette hozzá a díszleteket, valamennyien jelentős alkotók, akikkel öröm volt együtt dolgozni. Az előadás visszhangjáról annyit, hogy már két meghívásunk van jelentős fesztiválokra.
– Milyen elismerésekben részesültek tavaly Csiky Gergely színház művészei?
– Voltak szép számban alkotói díjak, örömteli pillanatok az óesztendőben. Jómagam megkaptam a Magyar Művészetért Bubik István-díjat. A Megyei Tanács Pro Cultura Timisiensis díjjal jutalmazta Albert Alpárt, a társulat díszlettervezőjét és Molnos András Csaba színművészt. A temesvári Polgármesteri Hivatal decemberben kiválósági díjjal tüntette ki azokat a művészeket, akik aktívan hozzájárultak a város kulturális életének fejlődéséhez. Több más temesvári alkotó mellett Balázs Attila színész, Albert Alpár látványtervező, Lőrincz Rita színésznő és Cári Tibor zeneszerző is megkapták ezt a kitüntetést. Az előadások visszhangja és a díjak, elismerések tükrében sikeres év volt a tavalyi, nincs okunk panaszra. Nem jelentett törést az adrenalin infúzió, a sok fiatal színész érkezése, fontosnak tartom, hogy a folytonosság, a társulaton belüli jó hangulat meglegyen!
– Az új esztendőben milyen kínálattal csábítják a nézőket a magyar színházba?
– Egy lengyel szerző, Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című darabjának bemutatójával kezdtünk januárban. Ha a Gardénia lengyel női darab volt, a Tesztoszteron egy férfiasabb komédiázás, igazi vígjáték, amire régóta ki volt éhezve a közönség. Januárban még két bemutatóval büszkélkedhetünk: az egyik Molnár Bence egyéni műsora, a Kifordulás, amit Petőfi Sándor A helység kalapácsa című darabja alapján készített, ez elsősorban diákoknak szóló előadás. A másik a Valami csajokavagy Egyszeröt bemutatója, ami a Mady Baby folytatása lesz, az alkotók között van Borbély B. Emília, aki az öt nőt játssza, illetve Kinda Szilárd vendégművész. B. Fülöp Erzsébet rendező és Borbély B. Emília közreműködése ebben a darabban folytatódik, a helyszín ezúttal is rendhagyó, egy hotelszoba.
Elindult egy nagyobb lélegzetű koprodukció, amelyben öt színház vesz részt a munkafolyamatban Bulgáriából, Szerbiából (két színház), Szlovéniából és Romániából. Ez egy határon átívelő színházi projekt, amelyhez sajnos nem sikerült rá uniós finanszírozást találni. A Kell legyen valami című projektnek öt állomása lesz, minden hónapban egy-egy hét próba a különböző helyszíneken. A Bojan Jablanovec, a szlovéniai Via Negativa színház rendezője vezetésével zajló folyamat végén megszülető előadás bemutatója itt lesz a TESZT-en. Utána mindenik helyszínen be fogjuk mutatni ezt a koprodukciós előadást. Lesz más színházi ínyencség is: febrárban Kokan Mladenovicot várjuk, aki a Koldusoperát rendezi meg a társulattal, de nem a Brecht-féle darabot, hanem az eredeti John Gay-féle Koldusoperát! Kokan rendezte előadást kétszer is láttunk a TESZT keretében: az újvidéki Ember tragédiáját és az Opera Ultimát, amelyik a tavaly pécsi fesztivál fődíjat nyerte meg. Az évad utolsó nagyszínpadi rendezője az újvidéki László Sándor lesz, aki már többször rendezett nálunk és nem szorul bemutatásra.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

2015. szeptember 22.

Szeptember végi színházszemle
Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium!
Hamarosan kezdetét veszi az egyik legjelentősebb erdélyi magyar színházi fesztivál, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelynek keretében több marosvásárhelyi produkciót – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulata, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez tartozó Stúdió Színház, illetve a Spectrum Színház előadásait – is láthat az érdeklődő közönség.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett rangos szemlére ez év szeptember 24-e és október 4-e között kerül sor. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztiválon huszonhárom előadást (nyolc nagytermi, tizenhárom stúdióelőadást és két kávéházi, kocsmai környezetben történő színházi projektet) tekinthet meg a színházkedvelő közönség.
Mint azt a szemle szervezőinek sajtóközleménye tudatja, a fesztiválon idén Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházai mellett több független színházi produkció is jelen lesz, közöttük elsőként két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is. A hazai színjátszás egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Segítségükkel azt próbálja meg körüljárni, hogy mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunk- nak osztályrészül jutott? Mit jelent kisebbségi közösségbe születni, büszke többséginek vagy kitaszítottnak lenni, együtt élni egy városban az Idegennel, vasfüggönnyel elválasztva lenni, családi vagy történelmi tragédiák árnyékát, egyéni sorsot hordozni – vagy csak úgy létezni, emberként, szemben az örökké rejtőzködő Másikkal?
A rendezvény, mely a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint a Művelődési Minisztérium, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Román Színházi Szövetség támogatásával jön létre, a Hargita Megyei Kulturális Központtal partnerségben, szeptember 24-én 18:00 órától rajtol Gyergyószentmiklóson. Nyitódarabja a nagyváradi Szigligeti Színház díjnyertes előadása, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás. Tadeusz S³obodzianek kortárs lengyel szerző szövege egy kelet-lengyelországi kisvárosba röpít el sokszor groteszk vagy tragikus, de mindvégig mélyen emberi helyzetei által. Lakói mit sem sejtenek azokról a viharokról, amelyek nemsokára egymás ellen fordítanak lengyelt és zsidót, torzítják nácivá vagy szovjetté, közönyössé vagy álszentté az egykor ártatlan gyermekarcokat. Bocsárdi László új előadása, a sepsiszentgyörgyi Vízkereszt, Victor Ioan Frunza csíkszeredai Éjjeli menedékhelye, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két kiemelkedő produkciója – a Radu Afrim rendezte Az ördög próbája, és a román-magyar együttélés kérdéseit feszegető Double Bind – mellett a fesztivál két ősbemutatót is vendégül lát: Hatházi András Manka című darabját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a szerző rendezésében, valamint a marosvásárhelyi Székely Csaba A homokszörny című szövegét a házigazda Figura Stúdió Színház előadásában, Nagy Botond rendező eredeti színpadi víziójában.
A fesztivál, mely másfél évtizede Székelyföld és Erdély egyik legfontosabb kulturális eseménye, idén külföldi előadást is vendégül lát: a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása Vidnyánszky Attila rendezésében egy vasfüggönnyel kettészakított falu történetét meséli el – egy főutca két oldaláét, amit két külön országba sorolt valamiféle kiszámíthatatlan történelmi szándék. A rendezvényt tizenegy, előadásban gazdag nap után október 4-én zárja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája. John Gay művének kortárs átiratát a neves szerb rendező, Kokan Mladenoviæ és Góli Kornélia átiratában láthatja a fesztivál közönsége.
Megkezdődött az előzetes tárgyalás Ponta büntetőperében
A legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség. Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból és megvizsgálja, hogy szabályos volt-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. október 24.

Három erdélyi magyar társulat az országos színházi fesztiválon
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az országos színházi fesztivál, a romániai színházi élet legrangosabb seregszemléje. A Bukarestben pénteken kezdődött jubileumi mustrán három erdélyi magyar társulat hat előadása is szerepel.
Az október 23. és november 1. között zajló fesztiválra Marina Constantinescu színikritikus válogatta az előadásokat. Összesen 44 produkciót láthat a közönség, többek között Andrei Serban, Silviu Purcarete, Victor Ioan Frunza, Mihai Maniutiu, Tompa Gábor, Alexandru Dabija, Alexandru Darie, Felix Alexa, Bocsárdi László, Radu Afrim, Claudiu Goga és Cristi Juncu rendezők által jegyzett előadásokat.
Három erdélyi magyar társulat kapott meghívást az évfordulós seregszemlére. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata két előadással vesz részt a fesztiválon, az Albu István által rendezett Karamazovokkal és a Radu Afrim által színpadra állított Nyugalommal, amely Bartis Attila azonos című regénye alapján készült. Ez utóbbit nagy várakozás előzte meg, ugyanis az internetes jegyértékesítésen erre fogytak el leghamarabb a jegyek.
A fővárosban mutat be szintén két előadást a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, amely a Silviu Purcarete által rendezett Moliendo cafét viszi színre koprodukcióban a Temesvári Állami Német Színházzal, valamint a szerb Kokan Mladenovic rendezte Koldusoperát, amely John Gay azonos című műve nyomán készült.
A rangos seregszemlén a Kolozsvári Állami Magyar Színház is részt vesz. A közönség elsőként Tompa Gábor rendezésében Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-darabot nézheti meg, majd a Sinkó Ferenc által jegyzett #hattyúdal című produkciót.
Tompa Gábornak egy másik munkája is ott lesz Bukarestben: az Alfred Jarry Übü király című drámája nyomán készült UbuZdup! is megtekinthető a Kolozsvári Román Színház előadásában. A seregszemlére meghívást kapott a Temesvári Állami Német Színház Elektra című előadása is, amelyet a sepsiszentgyörgyi Bocsárdi László állított színpadra.
Népújság (Marosvásárhely)

2016. január 18.

A budapesti Nemzeti színpadán a temesvári Koldusopera!
A tavalyi bemutató óta először kapott meghívást Budapestre a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusopera című, nagysikerű zenés előadása. Az előadásra január 27-én este 7 órától kerül sor a Budapesti Nemzeti Színház Nagyszínpadán.
Kokan Mladenović a szerb, és általában véve a kelet-európai kortárs színház szókimondó fenegyereke 2015 áprilisában állította színpadra a kevesek által ismert John Gay féle Koldusopera című előadást, mely azóta egyike lett a temesvári színház egyik legkedveltebb és legelismertebb előadásainak. Kivételes találkozás ez rendező, társulat és darab között; a politikai színházáról és szókimondásáról ismert Mlandenović, az állandóan új színházi formákat kereső, hangilag megfelelően képzett temesvári társulat és a 18. századi angol drámairodalom leglázítóbb szövege között.
A héttagú alkotócsapat és a társulat munkája nyomán egyedülálló előadás született, melyben egyszerre köszön vissza a 18. századi londoni „söpredékek” világa, Bertolt Brecht elidegenítő színháza, a rendező sajátos világlátása (melyet a magyarországi nézők már a 2014-ben POSZT nagydíjat nyert Opera Ultima című előadásából is jól ismerhetnek), és a világhírű szerb zenész Goran Bregovici alkotótársának, Irena Popovićnak zenei világa.
A Koldusopera története egyszerű és sokak számára ismert. Szerelem, árulás, csalás és megcsalás, könnyűvérű nőcskék és veszélyes bűnözők. Az a fajta keret azonban, melyet Mladenović és csapata, a temesvári magyar színház társulatával közösen a történet köré felépített, jóval aktuálisabb. Egy világot mutat meg, ahol mindenki szerepeket játszik. London utcáin kívül és belül, a színház falain kívül és belül, saját magukon kívül és belül. Mr. és Mrs. Peachum a becsületes, polgári házaspár szerepét, a színész Mr. és Mrs. Peachum szerepét, majd koldust, szajhát, rabot. A színházban művészt, a hivatalban adófizetőt, otthon apát, anyát, gyermeket.
Az előadás éles párhuzamot von a színház felvállalt, és az aktuálpolitika rejteni próbált képmutatásai között. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása nem arról szól, hogyan kell ma színházat csinálni. Sokkal inkább arról, hogyan lehet. Ha lehet egyáltalán... 
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék