udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 11 találat lapozás: 1-11

Névmutató: Kántor Attila

2007. február 2.

Február 1-jén ünnepelte a Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központban működő kolozsvári központú Diakóniai Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete egy éves fennállását. Dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár, a kuratórium elnöke és Kántor Attila esperes, a kuratórium titkára tartott sajtótájékoztatót. Az otthoni betegápolásban a Caritas rendelkezik a legelterjedtebb hálózattal. Megyeszerte kilenc hasonló profilú alapítvány működik, de ez sem elegendő, ezért jött létre ez a szervezete, amelynek célja a város és a Maros megyei házi beteggondozó hálózat kiépítése. Kántor Attila esperes elmondta, hogy marosvásárhelyi egyházközségek diakónusokat alkalmaztak, akik egyenként 45-50 idős személy gondozását vállalják fel. /Mezey Sarolta: Egyéves a marosvásárhelyi Diakóniai Keresztyén Alapítvány. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 2./

2007. április 16.

Az erdőcsinádi találkozó az első olyan Gyöngykoszorú, melyet a térség népe EU-polgárként él meg. Húsz település huszonhárom csoportja lépett színpadra április 14-én. A népviseleti parádét ezúttal is a marossárpataki huszárok és a mezőcsávási fúvósok vezették. Az ökumenikus istentiszteleten Kántor Attila marosvásárhelyi lelkész a dalos-táncos találkozók fontosságát hangsúlyozta, a szászrégeni Pakó Benedek címzetes kanonok pedig a megmaradásról szólt. Lukácsy Szilamér helybeli lelkész, főszervező kiemelte: értékeinket nemcsak őrizzük, föl is mutatjuk. Ezt példázta az erdőcsinádi képzőművészeti tábor alkotásait bemutató kiállítás is. /Bölöni Domokos: Gyöngyszemek a koszorúban. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./

2008. július 30.

Miholcsa Gyula marossárpataki szobrászművész Apafi Mihályról készített egész alakos szobrát avatják fel augusztus 3-án Nagyernyén, a Polgármesteri Hivatal előtti téren. Dr. Nagy Lajos Apafi Mihályról értekezik, ezt követően az alkotó beszél a szoborról. Kántor Attila református, Csintalan László katolikus és Nagy László unitárius esperesek áldják meg a szobrot. Fellép a Kolping Család kórusa és a vajdaszentiványi tánccsoport. /Szoboravató Nagyernyében. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 30./

2011. 23.

Félárbocon a nagysármási magyar oktatás
"…A Belső-Mezőségnek nincs magyar középiskolája, kollégiuma, ahol össze lehetne gyűjteni a magyar gyermekeket, hogy ne forduljon elő például az, hogy Sármás körzetében több mint száz 0-14 éves gyermek nem részesül magyar oktatásban" – hívta fel a figyelmet Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadója az áprilisban tartott II. Mezőségi Civil Műhelyen.
Az ott hallott adatokból kiindulva szervezett baráti beszélgetést a kolozsvári székhelyű Szórványtengely Mozgalom és lapunk a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A helyhatóságot Sallai Imre, Nagysármás alpolgármestere képviselte, részt vett Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese, az Erdélyi Református Püspökség generális direktora, Kántor Attila, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese, Trombitás Jolán óvónő, Bartha Erzsébet, Györfi Apollónia, Sallai Ildikó, Székely Szabina tanítónők és Rigó Ildikó kémia szakos tanár.
Szabó Csaba, a Szórványtengely Mozgalom vezetője, az RTV kolozsvári stúdiójának munkatársa a mozgalom céljairól és az elért eredményekről számolt be, olyan iskolákról, ahol szinte a semmiből sikerült a magyar tannyelvű oktatás fontos központjait kialakítani. Szólt azoknak az újságíróknak a tevékenységéről, akik a Világhírnév Kiadó Fehér Hollók sorozatában közölt riportjaikban, írásaikban gyakran foglalkoznak a szórványban élő magyarság sajátos gondjaival.
A beszélgetés során derült ki, hogy az anyanyelvi oktatásból kimaradó környékbeli gyermekeken kívül nem mentes a gondoktól a nagysármási magyar nyelvű oktatás sem. A valamikori párhuzamos osztályok alig több mint fél osztálynyi gyermekre zsugorodtak. Balázs Lajos, a rendezvényt vendégül látó helybeli református lelkész adatai szerint 2007-ben négy, az elmúlt évben mindössze három gyermeket kereszteltek, s a házasságkötések száma is kettő és nyolc között mozgott. Amikor ezek a nemzedékek iskolába kerülnek, a gyerekek számát illetően amúgy is hiányos létszámmal működő sármási magyar óvodai és iskolai tagozaton kénytelenek lesznek az osztályokat összevonni. Bár az óvodában 12-15 tagú csoportok működnek, s a múlt tanévben 18-an voltak az előkészítő csoportban, az idén mindössze 13-an kezdték meg az első osztályt. Két család elköltözött, két gyermeket román tagozatra adtak, egy pedig visszamaradt az óvodában. Az I-IV. osztályokban is kevés a gyermek, 11-en járnak második, 15-en harmadik és 17-en a negyedik osztályba. A felsőbb osztályokban sem sokkal jobb az arány, az ötödikben 14-en, hatodikban 13-an, hetedikben 15-en, nyolcadikban 14-en tanulnak. Ha nem sikerül gyermekeket toborozni a környékbeli falvakból, ahol már megszűnt a magyar iskola, akkor távlatokban hasonló sors vár a sármási magyar oktatásra is. Holott, ahogy Vetési László fogalmazott, sokan arra gondoltak, hogy a belső Mezőségnek ez a szép települése alkalmas lenne egy gyűjtőpont kialakítására, ahol kollégiumot is ki lehetne alakítani. Nagysármás oktatási központtá alakítása 2003-ban az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának szórványügyekben tartott összejövetelén is felmerült. A megvalósuláshoz azonban következetességre, összefogásra, tettekre lett volna szükség. A tervekhez képest jelenleg nem működik magyar középiskolai osztály a nagysármási iskolában. A szülők közül ketten-hárman engedhetik meg, hogy valamelyik környező városban járassák kilencediktől a gyermeküket, mivel a havi költségek közel nyolcszáz lej körül vannak. A többi általános iskolát végző sármási diák a román tagozaton tanul tovább. Véleményünk szerint hasznos lenne felvenni a kapcsolatot a szamosújvári Téka Alapítvánnyal, hisz az ott működő bentlakásos, jól felszerelt és komplex képzést nyújtó kollégium a mezőségi gyermekek érdekében jött létre, akiknek az utaztatását is megoldották.
Balázs Lajos református lelkipásztor visszatekintőjéből az derült ki, hogy a XX. század kezdetén sem volt zökkenőmentes a sármási magyar oktatás helyzete. Az impériumváltás utáni időszakban a református parókián szervezték meg a felekezeti oktatást, de 1922-ben a nem megfelelő körülményekre hivatkozva bezáratták az iskolát. Később, 1930-ban, amikor már 250 iskolaköteles gyermek volt, megszüntették a magyar nyelvű oktatást. 1938-ban, amikor Vásárhelyi János püspök közbenjárására lépések történtek egy tanító alkalmazása és felekezeti iskola építése ügyében, a magyar tanulók száma 270 volt.
Sallai Imre alpolgármester szerint, amivel a jelen levő pedagógusok is egyetértettek, Sármás nagy problémája, hogy a külföldi munkalehetőség, a környező városok elszippantják a fiatalokat, s ahhoz, hogy az iskola megmaradjon, vállalkozások beindítására lenne szüksége, amelyek megélhetést biztosítanak a helybelieknek. Erre Sármáson minden feltétel adott lenne, jó az út, elkészült a közművesítés, s központja szépen rendezett település benyomását kelti.
Azzal kapcsolatosan, hogy miképpen lehetne a környező falvakban levő gyermekeket összegyűjteni, Kántor Attila esperes nem túl bizakodó. A bemutatott statisztikák szerint egyre kevesebb a reformátusok száma, több faluban már nincsen senki, gyerek pedig alig maradt.
A helybeliek szerint próbálkoztak a környező iskolákban, de egyrészt a szülők nem egyeztek bele, hogy mindennap utazzon a gyerek, másutt az iskolából nem engedték el, mert nélkülük megszűnt volna a román tagozat is, s van, ahol a lelkész zárkózott el az együttműködéstől, másutt már szégyellik vállalni magyarságukat. A lelkészek azonban, akik bővebben beszámolhattak volna a sajátos helyzetről, sajnos nem voltak jelen, és a tanfelügyelőség képviselője sem jött el a megbeszélésre. Az a tény, hogy Sármás három megye találkozásánál fekszik, megnehezíti a helyzetet, hisz a gyermekeket különböző megyékből kellene toborozni. Az iskolabusz jelenleg Lárgáról és Marócházáról szállítja az iskolásokat, de még egy-két útvonalra szükség lenne. Ahhoz, hogy megmaradjon a magyar tagozat az óvodában és az iskolában is, ha jövőtől a tanintézmények finanszírozása a tanulók után járó fejpénz alapján történik majd, lépni kell. A megbeszélésen elhangzott, immár elkerülhetetlen, hogy ezeket a tevékenységeket, mivel az alpolgármesternek nagyon sok a tennivalója, egy helybeli alapítvány vállalja fel. Ennek létrehozásában kellene támogatni a nagysármásiakat, hogy pályázni tudjanak.
Az iskolán kívül szó esett arról is, hogy Nagysármás és környéke felfedezéséhez, ahol 1908-ban fúrták az első földgázkitermelő szondát, s ahol a határban ma is vannak égő tüzek, s ahol a mezőségi táj s a közelben levő tavak sok szép látnivalót nyújtanak, nagyobb népszerűsítésre lenne szükség, s a jól átgondolt turizmus is jövedelmet, munkahelyeket jelenthetne – hangzott el a beszélgetés során, amit a helybeliek valószínűleg továbbgondolnak majd.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

2012. 2.

Nyilatkozat
Mi, a marosvásárhelyi magyar történelmi egyházak papjai és lelkipásztorai örömmel vesszük tudomásul, hogy tavaly megfogalmazott felhívásunk meghallgatásra talált: két Maros megyei magyar politikai szervezet megegyezett a polgármesterjelölt személyében.
Hisszük, hogy a dr. Vass Levente körüli politikai egyetértés jó visszhangra talál a megyeszékhely lakosságának körében, és általa a szélesebb körű társadalmi összefogás egész Marosvásárhelynek élhetőbb jövőt biztosít.
Hiszünk abban, hogy Marosvásárhelynek bölcs, előretekintő városgazdára van szüksége, aki konkrét fejlesztési tervekkel, kulturális örökségünk megőrzésével – szoros együttműködésben civil szervezeteinkkel és egyházainkkal – elősegíti lakóinak jólétét és itthon maradását. Az ilyen városvezetésnek köszönhetően nem költöznek el a város lakosai, a családok szívesen vállalnak gyermeket, fiataljaink helyben találnak megélhetési lehetőséget, és időseink megbecsülésben részesülnek.
Ahhoz, hogy a megyeszékhelyen egy hiteles polgármesterjelölt állításával jó irányú változás vegye kezdetét, nélkülözhetetlen híveink összefogása.
Meggyőződésünk, hogy az EMNT és az RMDSZ polgármesterjelöltre vonatkozó döntése jó döntés volt, kellő időben, és a város magyarságának érdekét szolgálja.
Elvárjuk, hogy ez az összefogás a városi tanácsosi jelölőlistára is kiterjedjen.
Dr. Vass Levente, fiatal kora ellenére, mind szakmai, mind civil tevékenysége során már bebizonyította, hogy keresztény erkölccsel, közösségi szellemben, felkészült szakmaisággal, alázattal, egészséges, határozott értékrenddel, egyenes személyiségként, hosszú távú fejlesztésekben gondolkodva képes városunk javáért dolgozni, és lakosait, magyarságunkat szolgálni.
Arra kérjük történelmi egyházaink híveit, polgári felelősségtudattal támogassák dr. Vass Levente jelölését.
Jelöltünk életére Isten áldását kérjük!
Marosvásárhely, 2012. február 1-jén, a marosvásárhelyi történelmi egyházak lelkészei:
1. Balázs Ferenc római katolikus plébános, Szent Kozma és Damján-plébánia
2. Barra László római katolikus plébános, Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia
3. Papp Béni Zsombor, Berekméri Melinda református lelkipásztorok, Cserealjai Református Egyházközség, Marosvásárhely
4. Dénes Előd, Dénes Katinka református lelkipásztorok, Marosvásárhely VII. Szabadság utcai Református Egyházközség
5. Lakatos Péter, Fekete Márton református lelkipásztorok, Marosvásárhely II. Gecse utcai Református Egyházközség
6. György Tibor római katolikus plébános, Szent Miklós-plébánia, Marosvásárhely
7. Ötvös József, Henter György református lelkipásztorok, Marosvásárhely I. Vártemplom
8. Kántor Attila-Béla, Szabó László református lelkipásztorok, Marosvásárhely V. Felsővárosi Református Egyházközség
9. Kecskés Csaba unitárius lelkész, Kövesdombi Unitárius Egyházközség, Marosvásárhely
10. Lőrincz István református lelkipásztor, Marosvásárhely III. Alsóvárosi Református Egyházközség
11. Lőrincz János református lelkipásztor, Marosvásárhely X. Kövesdombi Református Egyházközség
12. Nagy József-Levente református lelkipásztor, Marosvásárhely IX. Tulipán utcai Református Egyházközség
13. Nagy László unitárius lelkész, Marosvásárhely Bolyai téri Unitárius Egyházközség
14. Oláh Dénes római katolikus plébános, Keresztelő Szent János-plébánia, Marosvásárhely
15. Orbán Dezső református lelkipásztor, Marosvásárhely VI. Meggyesfalvi Református Egyházközség
16. Papp László római katolikus lelkipásztor, Marosvásárhely
17. Papp Noémi evangélikus lelkipásztor, Marosvásárhely
18. Sebestyén Péter római katolikus plébános, Szent Imre-plébánia, Marosvásárhely
19. Szász Zoltán református lelkipásztor, Marosvásárhely IV. Szabadi úti Református Egyházközség
20. Szénégető István római katolikus plébános, Remete Szent Antal-plébánia, Marosvásárhely
21. Szőcs László SJ jezsuita házfőnök, Marosvásárhely
Népújság (Marosvásárhely)

2014. 11.

Nagyernyében felavatták a Péter lakóotthont
Otthon, ahol szabadon és nagylelkűen megosztják a szeretetet
Igazi ünnep, nagy pillanat volt a tegnapi épületavató Nagyernyében: az Ügyes Kezek Alapítvány megnyitotta a Péter lakóotthont, amelyben 10 sérült, fogyatékkal élő felnőtt talál állandó otthonra. Az alapítvány október 1-jétől működteti a védett otthont, ahol egy kisebb "respiro" központot is kialakítanak.
A megyei szociális ellátást biztosító állami intézmények mellett alternatív szolgáltatásnak tekinthető a védett otthon létrehozása, ahol biztonságot nyújtó állandó szakemberi felügyelet mellett családi körülmények között önálló életet élhetnek a sérült személyek. Ilyen körülményeket nyújt a nagyernyei Péter lakóotthon, amelynek kilenc lakója szeptember folyamán költözik be, a védett otthon pedig október elsejétől működik majd. Nagy szükség van az ilyen típusú szociális ellátásra, hiszen sok, fogyatékkal élő személy esetében nem megoldott az állandó gondozás, ellátás az állami intézményekben. Amint a sérült fiatalokat, családjaikat támogató Ügyes Kezek Alapítvány igazgatója, Magdó Orsolya elmondta, a nappali központjukba járó fogyatékkal élő fiataljaik szülei egyre idősebbek, a sérült személyek pedig egy adott pillanatban magukra maradnak, sorsuk bizonytalanná válik. "A foglalkoztatónkba járó 45 fiatal közül ötnek már nem élnek a szülei, és többen vannak, akiknek csak egy szülőjük él. Nagy kérdése a szülőknek, mi történik majd a gyermekeikkel, amikor ők már nem lesznek? Erre jött válaszként a lakóotthon létrehozásának ötlete, amelyet egyik elhunyt gondozottról neveztünk el" – tette hozzá Magdó Orsolya. A Péter lakóotthont többéves, kitartó munka árán sikerült megépíteni, berendezni, széppé varázsolni, ahol végül 10 sérült személy számára biztosítanak otthont.
Felemelő érzés, öröm, a fogyatékkal élő személyek életében egy új kezdetet jelent a Péter lakóotthon, amelynek megépítésére a keresztény hit késztette az alapítványt, a szociális érzékenység a kevésbé szerencsés sorsú, hátrányos helyzetben élő embertársaink iránt – jelentette ki a tegnapi avatóünnepségen Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere, közösségerősítőnek nevezve a szeretet jegyében végzett munkát. Dr. Schmidt Loránd, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság igazgatója szerint a védett otthon létrehozása szociális szempontból fontos lépés mind a fogyatékkal élők, mind a helyi közösség számára. "Több ilyen lakóotthonra lenne szükség vidéken, hiszen itt olyan életet élhetnek a gondozottak, mint bárki más. Gazdasági szempontból is hasznos a kezdeményezés, hiszen költséghatékony, színvonalas szociális szolgáltatást nyújt" – jelentette ki Schmidt Loránd. Az elmúlt néhány évtized során számos külföldi humanitárius szervezet igyekezett segítséget nyújtani a Romániában élő fogyatékos személyeknek, ezeket az éveket elevenítette fel Kathy Todd, a JOY Egyesület vezetője, illetve Eva Von Kern, a Bistånd Östeuropa (Segítsétek Kelet-Európát) alapítvány képviselője, aki 15 éve dolgozik Romániában, hogy fogyatékos gyermekeket és felnőtteket, hátrányos helyzetű személyeket segítsen, az Ügyes Kezek Alapítvánnyal is évek óta együttműködik. Mérföldkőnek nevezte a Péter lakóotthon megépítését, szociális téren fontos, mentalitást is megváltoztató fejlesztési programnak, és hangsúlyozta, "ha összetartunk, ezt a világot egy kicsit jobbá tehetjük". "Bátor lépés volt elkezdeni a projektet, azért, hogy biztosíthassák a lehetőséget a sérült személyek önálló és biztonságos életviteléhez. Minden embernek szüksége van otthonra" – tette hozzá, köszönetet mondva mindazoknak, akik e célért dolgoztak. Botos Csaba kuratóriumi tag áhítata után Kántor Attila lelkész áldotta meg az építményt, amelybe belépve az egyik bentlakó, Szilágy Zsolt festményeit láthattuk, és első pillantásra nyilvánvaló volt: itt mindent az otthon lakóinak a kényelme, érdeke szerint alakítottak ki. Kopacz Imola pszichológus szerint: "otthonunkat olyan hellyé kell alakítani, ahol egymást táplálni tudjuk és segíteni a növekedésben, meleg és biztonságot adó menedékké, ahol az energiánkat megújíthatjuk, és felfrissíthetjük lelkünket, ahol az aggodalmak feloldódnak, a mosolyt megosztjuk, szabadon és nagylelkűen megosztjuk a szeretetet".
A védett otthont tíz személy ellátására tervezték, azok a fogyatékkal élő felnőttek költözhetnek be, akiknek családja hozzájárult a telek megvásárlásához. A tíz szoba mellett hét speciálisan kialakított fürdőszoba található az épületben, természetesen konyha, zöldségmosó és mosókonyha stb., egy kisebb – kétszobás – respiro központ, ahol, mint Magdó Orsolya elmondta, szálláslehetőséget biztosítanak a bentlakók hozzátartozóinak, vagy akár más sérültek ideiglenes elhelyezésére. Az ellátásért a bentlakóknak havi 750 lejt kell fizetniük, három hónap után az alapítvány vezetése elemzi a költségeket. A Péter lakóotthont Adorján Zsuzsánna gyógypedagógus vezeti, egészségügyi végzettségű személyt alkalmaznak és legalább egy önkéntest szeretnének hosszabb időre találni, ugyanakkor a szülők segítségére is számítanak esetenként. Az önkormányzati támogatáshoz szükséges akkreditáció megszerzését tervezik, és távlati terv egy újabb, mozgássérülteknek otthont adó központ megépítése.
Antalfi Imola, Népújság (Marosvásárhely)

2014. 1.

Megtenni, amit lehet
Vasárnap ünnepélyes keretek között avatták fel a nagysármási szórványközpontot. Hét szép, kényelmes fürdővel ellátott emeleti szoba, egy nagy és egy kisebb földszinti terem, konyha, ebédlő tartozik az épülethez, amely a rossz állagú régi parókiából alakult át korszerű diákotthonná. Az épület átváltoztatását a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány vállalta fel a helyiek kérésére. A munkát a magyar kormány, az RMDSZ országos szervezete és a Kallós alapítvány támogatta, a berendezéshez és az egyéb költségekhez holland gyülekezetek, segélyszervezetek, cégek, magánszemélyek, a helyi egyházközség tagjai járultak hozzá.
Lapunk 2011. szeptember 22-én számolt be arról a baráti beszélgetésről, amelyet a Népújság és a Szórványtengely Mozgalom szervezett a sármási református egyházközség gyülekezeti termében. A találkozón részt vett Sallai Imre polgármester- helyettes, Ötvös József, a Marosi és Kántor Attila, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese, Balázs Lajos helybeli lelkipásztor és hat sármási pedagógus. A találkozó ötletét Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadójának a II. Mezőségi Civil Műhelyen bemutatott előadása adta, amelyben azt tette szóvá, hogy a Belső-Mezőségnek nincsen magyar középiskolája és egy kollégiuma, ahol a magyar gyermekeket össze lehetne gyűjteni.
A 2011-es beszélgetés során derült ki, hogy Nagysármáson ennél sokkal súlyosabb a helyzet, hiszen már az önálló elemi és gimnáziumi osztályok léte is veszélyben van. Ekkor hangzott el, hogy a sármási iskola fennmaradását elősegíthetné, ha a környező falvakból, ahol megszűnt a magyar oktatás, összegyűjtenék azokat a gyermekeket, akiknek már nincs lehetőségük anyanyelven tanulni. A találkozón felmerült egy alapítvány létrehozásának a szükségessége is, amelyet Konrád Béla és Ibolya, Marosvásárhelyen élő nyugalmazott pedagógus-házaspár támogatott, akik éveken át Nagysármáson oktattak. A sármásiaknak 2012-től a válaszúti Kallós Alapítvány nyújtott segítséget egy iskolabusszal, amely a környező falvakból szállította a gyermekeket, akiket nagyon nehezen fogadtak be a helyi iskolába. A szervezésben és az ingázó diákokkal való délutáni oktatásban Györfi Apollónia és Lukács Melinda pedagógusok vállaltak szerepet kollégáik segítségével, s helyet az adventista egyház biztosított számukra. A Kallós Alapítvány pályázta meg a volt parókia szórványközponttá való átalakítását, amely egy év alatt készült el.
Az ünnepi istentiszteleten Jakab István, a Maros- mezőségi Egyházmegye esperese kiemelte, hogy válságos időket élünk, s a Mezőségen különösen nagymértékű a szórványosodás, a lélekapadás, a hitehagyás, a válások sokasága, a családi békesség hiánya. Ennek ellenére a romos állapotban levő mezőségi templomok felújításán túl a cél, az álom Nagysármáson is megvalósult, ami az összefogás, a közös munka eredménye, amely nélkül nincs építkezés. Az esperes Váci Mihály Még nem elég című versét idézte, amelynek mondanivalóját később a hozzászólók közül többen is hangsúlyozták. Az úton tovább kell menni, a közösségeket meg kell őrizni, működtetni kell a megépült kollégiumot, ami talán még nehezebb lesz, mint maga az építkezés. Ha azonban idővel sikerül olyan hírnevet szereznie, mint a válaszúti vagy a szamosújvári szórványközpontnak, akkor a mezőségi szülők szívesen viszik oda is az iskolás gyermekeket, s talán a mezőméhesieket is sikerül meggyőzni az anyanyelven történő tanulás fontosságáról.
Az avatóünnepségen jelen levő Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Balázs Lajos helybeli református lelkész köszöntötte, aki visszatekintett a kollégium alapítására és a gondviselő szeretet mellett köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak, hogy a papilak közhasznú épületté alakuljon, s ezáltal templom és iskola közelebb kerüljön egymáshoz.
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet" – idézte Bethlen Gábor szavait a nap főhőse, Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, aki köszönetet mondott segítőtársainak és előrevetítette, hogy most kezdődik a munka.
A magyar kormány támogatja a mezőségi szórványközpontokban folyó erőfeszítést, tolmácsolta a Nemzetpolitikai Államtitkárság üzenetét Tóth László. A terv mellett mindvégig kiálló Répás Zsuzsanna leköszönő államtitkár elkötelezett emberek munkájának nevezte, ami Sármáson megvalósult.
Az RMDSZ megyei szervezete arra törekszik, hogy a szórványkollégium-rendszer az egész megyében kiépüljön – mondta Brassai Zsombor elnök, aki a nagy elődöket idézve a gyermekvállalás fontosságára hívta fel a figyelmet.
Konrád Béla nyugalmazott tanár az 1960-as évekre emlékeztetett, amikor feleségével együtt olyan osztályokat tanítottak, amelyekben 40-en felül volt a diákok száma. Saját példájából kiindulva, hisz magánszemélyekként ők támogatták a legnagyobb összeggel a sármási oktatás megmentésének az ügyét, az áldozatvállalás fontosságára emlékeztetett. A kezdeményezést üdvözölte Mocean Ioan, a község polgármestere, s a kollégium működtetését elsődleges célnak nevezte Sallai Imre alpolgármester is.
Az ünnepségen rész vettek Magyarország konzulátusainak képviselői, s Balla Péter professzor, a Károli Gáspár Egyetem rektora, aki titokban teológusként járt először Sármáson a ’80-as években, s most büszkeséggel és hálaadással vette számba, hogy az egyetem kihelyezett tagozataként működő marosvásárhelyi Kántor- tanítóképző Főiskola végzettjei Sármáson is jelen vannak.
A szószék alatt tanítónőik kíséretében ültek a központ lakói, akik a héten költöznek be az új épületbe. A diákok felügyeletével, az ügyintézéssel megbízott Lukács Melinda tanítványai lélekhez szóló, tartalmas műsort mutattak be. Székely Rozália és Szász Ferenc verset mondott, s az ünnepi istentiszteletet a sármási fúvószenekar játéka vezette be és zárta be.
Az ünnepség után kérdeztük ifj. dr. Hermán M. János egyháztörténészt, a Partiumi Keresztény Egyetem tanárát, aki a Mezőség apostolának tartott Hermán János fiaként abban az épületben töltötte a gyermekkorát, s aki pénzzel és bútorzattal támogatta központot, amely 25 év után a szórványban élő mezőségi gyermekek otthona lesz.
– Ez a terv, ami édesapám életcéljai közé tartozott, sajnos egy emberöltővel később valósult meg, mint ahogy hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy az eltávozott nemzedék itthon maradjon – mondta, majd hozzátette, hogy mégiscsak hinni kell abban, hogy alkalmas időben történnek a dolgok.
– A válaszúti eredmények ismeretében amikor megkerestek a sármásiak, természetes volt, hogy jövünk és segítünk, ha már tudjuk, hogyan kell eljárni. A sikertörténethez egyenes út vezet, de meg kell dolgozni érte. Köszönöm a magyar kormány, az RMDSZ, a Balassi Intézet és a helyiek támogatását. Sokszor elfogy a levegő az ilyen tervek életbe ültetése során, s olyankor jó valahonnan erőt meríteni, biztatást, bátorságot kapni, ahogy a prédikációban is elhangzott, hogy bátor ember az, aki másokra mer, tud támaszkodni. Ebben az esetben például az egyháznak volt egy háza, nekünk volt pénzünk, de nem volt házunk, a kettőt összerakva készült el a kollégium. A környéken van gyermek, csak össze kell tudni gyűjteni. Ma a gyermekekbe a legjobb befektetni, bár még nem tudjuk, hogy mi lesz azokból, akiket itt nevelünk. Ahogy 116 évvel ezelőtt sem tudták, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akiket ide telepítettek. Merjünk abban bízni, hogy ez egy kezdet, és ne a vészharangokat kongassuk, hogy baj van. Van baj, de meg kell próbálni orvosolni – mondta Balla Ferenc, a 22-23 millió forintos projekt gazdája, majd hozzátette, hogy a pénz egy részét pályázatok útján nyerték, a többit egyelőre a Kallós alapítvány fedezte, s reményeik szerint találnak rá támo-gatókat.
A nagysármási szórványközpont kivitelezési munkálatait a Kiss László és a Gáll András vezette építkezési cégek végezték, nekik az istentisztelet utáni szeretetvendégségen mondtak köszönetet. Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2016. 23.

A zádokfakürt híradása
Mit jelent a zádokfa? Ott áll a kötet szójegyzékében: zádokfa (szádok, száldok, szódok): hárs. A háncsából készített kürttel egymásnak adtak jelt, hírt veszedelem, baj esetén a hegyek pásztorai. Jó esetben viszont akár egy könyv is betöltheti a jeladó kürt szerepét.
Egy esős, borús szerda délután, 2016. február 3. Szépszámban érkeznek, gyülekezeti tagok és a bemutatóra sereglő irodalomkedvelő érdeklődők a Marosvásárhely-Felsővárosi Református Templomba, ahol a bibliaóra keretében, Kántor Attila lelkész, házigazda szolgálata után Donáth László lelkész-író Zádokfakürt című novelláskötetét ismerteti.
A Kriterion Könyvkiadónál tavaly megjelent könyv a 2013-as, A pap tehene című válogatást követi.
A szöveget gondozó Bölöni Domokos rövid méltatásával indul a bemutató,  ezáltal nyerünk rövid bepillantást a szerző írói világába, aki „későn érkezett utasként”, az irodalom perifériájára kényszerülve, a kiadóknál afféle írogató falusi papként elkönyvelve rótta elbeszéléseit, történeteit, többnyire az asztalfióknak, de rendíthetetlenül...
Kökényszüret című önéletírásának befejezéséhez közeledve keserűen fakad ki Donáth László: „Bizony, bizony, kökényt szüreteltem”, majd ezzel zárja: „Itt pontot tehetek. Életem regénye befejezéséhez közeledik.Valaki tán feljegyzi, ami még hátra van?”
Az író unokája, a Marosvásárhelyen élő Nagy Donáth Katalin meghatódva köszönte meg a Kriterion Kiadó igazgatójának, H.Szabó Gyulának a lehetőséget, a kiadásban nyújtott segítséget, valamint Bölöni Domokosnak a válogatás és szöveggondozás munkáját. Elmondta, hogy a könyvvásárok alkalmával, látogatóként hallotta, amint egyik-másik író, költő könyvbemutatójára hívják a résztvevőket. Eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha egyszer a hangosbemondó  Donáth László kötetének bemutatóját hirdetné? Innentől kezdve küzdelmes, de egyenes út vezetett a 2013-as és 2015-ös bemutatókig. Családja segítségével és áldozatos munkájával, az álom valóra vált. A nagyapa kézirataiból előbb kézzel másolta át a szövegeket, majd számítógépre kerültek.  „Vannak még a kökénybokron leszedegetni való kökényszemek” – mondta befejezésképpen Nagy Donáth Katalin, jelezve hogy talán egy harmadik könyvre való anyag is összeáll majd. 
Ifjabb Nagy Donáth Katalin, a dédunoka felolvasta a kötetből A székely s a jókedvű úr című történetet. H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója méltatta Donáth László rokonszenves írói világát, gazdag és humoros, de a tragédiát sem kerülgető szemléletét, népi gyökerű elbeszélői stílusát. Példaértékűnek tartja Nagy Donáth Katalin konok kitartását a nagyapa munkásságának feltárásában, művei kiadásában. Jelzés ez az olyan utódoknak, akik kevésbé felelősen kezelik a hagyatékokat, pusztulni hagyják felmenőik munkáját, rosszul sáfárkodnak az ölükbe hullott tálentumokkal. Az igazgató nem érkezett üres kézzel, három másik kötetet is hozott magával, friss termést, Cseres Tibor: Őseink kertje, Erdély, Dienes András: Négy nap című regényeit, valamint Ambrus Lajosnak A sünkirályfi című mesekötetét.
Az estet beszivárványozta a Vártemplom Musica Humana  női kamarakórusa, amely Csíky Csaba karnagy vezetésével magas színvonalú műsorral foglalta kezdési-zárási keretbe az együttlétet (Bartók Béla: Bolyongás; Levél az otthoniakhoz, Kerényi György: Hej, tulipán, Csíky Boldizsár: Forgós-ropogós; Szól a nóta, Kodály Zoltán: Esti dal). Csíky Csaba karnagy érdekes adalékként jegyezte meg: az 1999-ben készült Erdélyi magyar novellafüzér című hármas tévéfilm zenéjét, melynek egyike éppen egy Donáth László-novellából készült, ő írta.
„Vissza szeretnénk adni Erdélynek Donáth Lászlót” – mondotta H.Szabó Gyula az első kötet megjelenésekor; és lám, immáron másodszorra is sikerült. 
A szűkebb pátria képviseletében megtisztelték jelenlétükkel a találkozást Gilyén Levente etédi, Gilyénné Bódi Katalin kőrispataki református lelkészek és Nagy Endre etédi önkormányzati tanácsos. Remélhetőleg A zádokfakürt, A pap tehene című kötethez hasonlóan, bemutatásra kerül majd az év folyamán az író szülőfalujában, Etéden is. 
Doszlop Imre, Lídia Naómi. Népújság (Marosvásárhely) 

2016. 11.

Területi autonómiát! (A székely szabadság napja Marosvásárhelyen)
Marosvásárhelyen a Postaréten, azon a helyen, ahol 1854. március 10-én Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanúhalált szenvedett, harmadszor tartották meg a székely szabadság napját. A székelyeket tegnap délután nem tántorította el sem Dorin Florea polgármester, sem Lucian Goga kormánymegbízott fenyegetése, s nem befolyásolta az sem, hogy az RMDSZ nem állt ki teljes mellszélességgel az esemény mellett: a legóvatosabb – és leghamarabb érkezett – becslések szerint is ötezren voltak jelen, de időközben még számosan érkeztek, így a felvonuláskor minden kétséget kizáróan voltak bő tizenötezren. Az ünnepi beszédek alatt nem történt rendbontás, azután pedig békésen és méltósággal tették meg az emlékműtől a kormánymegbízotti hivatalig, a régi városházáig tartó több kilométeres utat. 
Kántor Attila református lelkész áldását követően közfelkiáltással fogadták el a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által felolvasott, a székelységnek területi autonómiát követelő kiáltványt. Tőkés Lászlót mint Temesvár hősét köszöntötték a szervezők, „aki nélkül a romániai rendszerváltás még sokáig váratott volna magára”. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszéde elején a kiállásával példát mutató egykori marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére és a fekete márciusi incidens után meghurcolt és bebörtönzött Cseresznyés Pálra emlékezett, majd a székely vértanúkat mondotta követendő példának. 
Tőkés László szerint sok tekintetben párhuzamot lehet vonni a százhatvan esztendővel ezelőtti Habsburg és a mai román hatalom között: mindkettő elutasítja a párbeszédet, s erőszakkal próbálja az őket megillető jogaikért szót emelőket elhallgattatni. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás, politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – jelentette ki. Az EMNT elnöke elítélően szólt azon RMDSZ-es tisztségviselőkről, akik nem pártjukat képviselve, hanem magánemberként vettek részt a postaréti megemlékezésen: a székely szabadság napja attól függetlenül, hogy mit állítanak egyesek, igenis olyan „kőkemény politikai esemény”, melyen kötelező részt venni mindazoknak, akik azt mondják, az önrendelkezés megteremtése érdekében tevékenykednek. A tömeg láthatóan egyetértett a Tőkés László által mondottakkal, az RMDSZ nevének említésekor huhogtak, többen árulót kiáltottak. Temesvár hőse elítélte az önfeladó politizálást: ha nem cselekszünk érdekében, a felvidéki magyarok sorsára juthatunk – mondotta, majd a román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója a román kormányt arra figyelmeztette, ne feledkezzen meg arról: minden állampolgárt azonos jog illet meg, nem teheti meg, hogy egyes őshonos közösségek jelképeit üldözi, illetve olyan közigazgatási átszervezést tervez, amely sértené, korlátozná megmaradásukat.
A Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Marc Gafarot i Monjo szerint a székelység nem kisebbség, hanem jogokkal rendelkező közösség. Arra biztatta a székelységet, ne kételkedjenek, a közösségek célt fognak érni, majd arról biztosított, ha Katalónia kivívja függetlenségét, nem feledkezik meg rólunk, s harcunkban mellénk áll. A Baszk Nemzeti Párt képviselője, José Mari Etxebarria a székelységet kitartásra buzdította, majd elítélően szólt az Európai Unióról, mondván, nem tesz eleget azért, hogy a kisebbségi sorsra kényszerítettek jogait betartsák. Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila úgy fogalmazott, minden európai népet – s így az Európa határait ezer éven át védelmező székelységet is – megilleti az autonómia, ezért az érte való küzdést nem szabad feladni. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevében felszólaló Szőcs Péter a fiatalok kivándorlásának veszélyeire figyelmeztetett, mondván: a munkahelyek hiánya és a megélhetési kilátások csökkenése fokozhatja ezt a tendenciát. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt nem tudta végigmondani beszédét, miszerint a székely önrendelkezés vesztésre van ítélve, ha nem cselekszünk érdekében egységesen – az amúgy békés tömeg leárulózta és kifütyülte. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a száz éve közösségünknek megígért jogok életbeléptetését követelte, a helybeli románságot pedig arról biztosította, nem kell félniük az autonómiától, mert az az ő jövőjüket is szolgálja. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – jelentette ki.
A megemlékezés utolsó mozzanataként Izsák Balázs átadta a Gábor Áron-díjat Haáz Sándor zenepedagógusnak, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fili alapítójának és vezetőjének. A zászlókkal és transzparensekkel felvértezett ünneplők tömött sorokban, „székely méltósággal” vonultak a főtérre, hogy átadják a kiáltványt a kormánymegbízotti hivatal képviselőjének. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően csendben szétoszlott a tömeg. A rendőrség és a csendőrség többeket arra kényszerített, hogy zászlójuk túl hosszúnak vagy hegyesnek vélt rúdjából törjenek le, s tett azért, hogy ne legyen felhőtlen az ünnep.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. 18.

A néma igehirdetés áldása
Tíz év a szeretet szolgálatában
A krisztusi szolgálatot felvállalt Diakónia Keresztyén Alapítvány vásárhelyi fiókszervezetének első tíz esztendejétköszönték meg az égi és földi erőknek vasárnap délelőtt a marosvásárhelyi felsővárosi református templomban tartottünnepi istentiszteleten. Kántor Csaba püspökhelyettes, az országos alapítvány elnöke Ézsaiás próféta szavaival tolmácsolta az isteni ígéretet, amelynek beteljesülése a diakóniai szolgálatban (is) megtapasztalható: "Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak" (Ézsaiás 41:10).
Az igehirdető a kincset rejtő göröngyökről álmodó ember példájával tette érzékletesebbé az üzenetet, miszerint a szinte széttörhetetlennek tűnő kövek, göröngyök, terhek mélyén ott rejtőzik Isten áldása, és az isteni szeretet meghosszabbított kezének nevezte a diakóniai szolgálatot végzőket.
Az istentisztelet utáni percekben Kántor Attila lelkipásztor, az ünnepség házigazdája az irgalmas szamaritánusról szóló újszövetségi történettel szólt arról az életet adó indulatról, amelyet az Úr a betegeken segítők, sebeket bekötözők szívében elrejtett.
– Akik ezt a nyugtalanító erőt megtapasztalták, azok tudják végezni minden időkben a szamaritánus munkáját – tette hozzá a lelkipásztor, majd az együttlét vendégeit, Kovács István egyházkerületi diakóniai tanácsost, dr. Schmidt Lorándot, a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjét, dr. Ábrám Zoltánt, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének elnökét, a szolgálatot támogató önkormányzatok képviselőit, a diakóniai munkásokat, illetve az ünnepség főszereplőit, a gondozottakat üdvözölte.
Szász Ferenc nyugalmazott lelkész szavalattal, a marosvásárhelyi felsővárosi református gyülekezet Choral énekkara dallal emelte az együttlét hangulatát, ezt követően pedig Kovács István egyházkerületi diakóniai tanácsos János apostol tanításával fogalmazta meg a diakónia lényegét: "Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal".
– A szeretetszolgálat nem más, mint egy néma igehirdetés, amelyet úgy végzünk, hogy másokat hallgatunk meg. Ez egy olyan szolgálat, amely nem is működne, ha nem lenne motorja, üzemanyaga a szeretet – tette hozzá a diakóniai tanácsos, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány létrehozásakor fontosnak tartották az egész társadalmat, így az egyházon kívüli intézményeket is bekapcsolni ebbe a munkába.
– A diakóniai szolgálat több mint 500 kilométeren köt össze nemcsak református magyarokat, hanem mindenkit. Egyek vagyunk ebben a szolgálatban. Nem tartunk nagy rendezvényeket, nem verjük dobra, csak nap mint nap végezzük munkánkat. Több mint 120 alkalmazottal és közel 200 önkéntessel hirdetjük sok faluban és városban Krisztus közöttünk levő szeretetét.
Kovács István szavait Schmidt Loránd is megerősítette. A Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az elmúlt évtizedben sokszor volt tanúja a diakóniai rendszer fejlődésének, amelynek során új munkapontok nyíltak a Felső-Maros és a Nyárádmente távoli, eldugott településein.
– A házi gondozás az elmúlt századokban is létezett, és a mai rohanó világban, amikor a fiatalabb családtagoknak, rokonoknak egyre kevesebb idejük jut gondozást igénylő szeretteikre, újra fokozottan van rá szükség. A diakónia az idős emberek biztonságérzetét igyekszik visszaadni azáltal, hogy megszokott életterükben, otthonukban nyújt számukra segítséget – hangsúlyozta Schmidt, majd azon reményét fejezte ki, hogy ez a szolgálat a jövőben az egész országot, de legalább Erdélyt behálózza.
Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi fiókszervezet elnöke a szeretet gyógyító erejéről szólt, aztán számadatokban körvonalazta az évtizedes munkát. 26 településen 12 alkalmazott és több mint 30 önkéntes látogatja a fiókszervezet gondozottjait, középkorúakat és időseket – hallhattuk Ábrám Zoltántól, aki szerint azt a 300 négyzetkilométert, amelyen szolgálatukat végzik, kicsit a sajátjuknak érezhetik, számukra ez az autonómia egy igen fontos megvalósulása.
– A marosvásárhelyi fiókszervezet a 10. születésnappal egy új, felnőttkorba lépett – jegyezte meg Ábrám Zoltán, majd hangsúlyozta: az államnak folyamatosan támogatnia kellene a szeretetszolgálatot, a rászorulók helyzete ugyanis nem lehet alku tárgya, végül az alapítvány jelmondatával zárta gondolatait: Együtt az életért. Az ünnepség végén Ábrám Noémi a tíz éve gondozott időseket ajándékcsomaggal örvendeztette meg.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2017. 17.

EMKE-díjazás Marosvásárhelyen
Lelkészi hivatás és népszolgálat
A Marosvásárhelyi Evangélikus Lutheránus Egyházközség templomában április 12-én, szerdán ünnepélyes keretek között nyújtottak át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete részéről oklevelet négy lelkipásztornak népnevelő, hagyományőrző, közösségépítő tevékenységük elismeréseként. Oklevelet vehetett át Papp Noémi evangélikus, Kántor Attila református, Kecskés Csaba unitárius és Sebestyén Péter római katolikus lelkész. Amint Kilyén Ilka, az egyesület elnöke felvezetőjében kifejtette, ezúttal új helyszínen, a szépen felújított evangélikus templomban tartják a hagyományos EMKE-díjazást, és nem véletlenül, ugyanis az idei díjak átadása a lelkipásztorok munkája iránti megbecsülést jelzi. A reformáció ötszázadik évfordulójának is szerepe volt a díjazott lelkipásztorok kiválasztásában, ezáltal is hangsúlyozva az egyház identitás- és kultúramegőrző szerepét, az elismerés ugyanakkor a gyülekezeteknek is szól. Az okleveleket Kilyén Ilka színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke és Ábrám Zoltán, a szervezet közép-erdélyi régiójának alelnöke nyújtotta át, aki elmondta, hogy szombaton Kolozsváron az EMKE országos elnöksége is okleveleket nyújtott át, melynek keretében Nagy Miklós Kund, lapunk munkatársa
és volt főszerkesztője munkásságát Spectator díjjal jutalmazták. Amint az EMKE elnöke hangsúlyozta, nagy súly nehezedik a lelkészek vállára ébren tartani mindazt, amit a rendszerváltás eufóriájában elfelejtett a társadalom, a nemzeti öntudat ápolása és átadása főleg az ő térfelükön és általuk valósítható meg annak dacára is, hogy lassan úgy tűnik, a keresztény hit válságba került. A lelkészek munkáját a pisztrángok életéhez hasonlította, amelyek az árral szemben úszva, dacolva a nehézségekkel is, végül célba érnek. Papp Noémi evangélikus lelkipásztor méltatásában elhangzott, hogy háromgyermekes édesanyaként is jelen van a város fontos közművelődési eseményein, és szívvel-lélekkel helytáll ott, ahová az Isten rendelte őt. Kis létszámú, de élni akaró evangélikus közösségben szolgál, ahol első perctől a nemzeti öntudatra ébredést tartotta fontosnak. A lelkésznő az „Örömöt szerzett szívemnek az Úr” bibliai igével köszöntötte az egybegyűlteket. Kántor Attila református lelkipásztor méltatásában a lelkész házaspár népszolgálatát – a Harangvirág tábor, a Hit és Fény, a diakóniai szolgálat, hagyományápolás – emelte ki szolgatársa. Az oklevél átvételét követően a felsővárosi református lelkipásztor köszönetét fejezte ki, hangsúlyozva, hogy „a szolgálat lehetősége a legnagyobb bér”. Kecskés Csaba kövesdombi unitárius lelkipásztor méltatása során elhangzott az a nagyszülői és szülői örökség, az emberek iránti mély tisztelet és szeretet, lelkészi szolgálat és népszolgálat, amit útravalóként kapott családjától. Sebestyén Péter római katolikus lelkipásztor méltatásában szolgatársa hangsúlyozta, hogy a pap és székelymagyar ember nem választható külön a díjazott személyében, ugyanis egyszerre szolgálja Istent és a népét a tizenöt kötetes egyházi író. Méltatója feltette a kérdést, hogy befejezettnek tekinthető-e a reformáció? Amint okfejtésében elhangzott, sok még a tennivaló, ezért valójában nem tekinthető befejezettnek a hitújítás. Az eseményt Kilyén Ilka színmű- vésznő szavalata és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes előadása tette hangulatossá, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezetének díjazási ünnepségét a Himnusz közös eléneklésével zárták
Szer Pálosy Piroska / Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-11




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék