udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Kátay Csaba

2008. április 2.

Egyelőre csak az interneten követhető, de elkezdte működését a Nyárád Televízió, amely a Nyárádmente környékének híreiről, eseményeiről tudósítja majd a lakosokat. A Nyárádmentén még sosem volt ilyen jellegű kezdeményezés. Létrejött a Nyárád TV Közművelődési Egyesület, s január óta Nagy Imre, Bartus Mihály és Kátay Csaba gondoskodik arról, hogy a helyiek értesüljenek elsősorban a környék kulturális és sporteseményeiről. A műsorok egyelőre a www.nyaradtv.ro honlapon érhetőek el. „A televíziós sugárzás beindítását eredetileg márciusra terveztük, de egyelőre jogi akadályai vannak a dolognak. Nemsokára azonban elindul ez is” – ígérte az egyesület elnöke, Nagy Imre. A műsorok a helyi kábeltévék saját csatornáján futnak majd. Előreláthatólag csütörtökönként lesz majd egy kétórás műsor, amelyet pénteken és szombaton megismételnek, vasárnap pedig egyházi adással jelentkeznek. /Szász Cs. Emese: Nyárád Televízió – egyelőre csak interneten. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 2./

2008. április 7.

Jelenleg interneten követhető, a tervek szerint hamarosan kábeltévés csatornán is vételezhető lesz a Nyárád Tv. A nyaradtv.ro honlapon jelentkező televízióadó egyelőre kísérőszöveg nélküli híreket közöl. A regionális adó beindítása a nyárádszeredai ifj. Nagy Imre terve. A filmes szakember két, szintén önkéntesen dolgozó kollégájával, Bartus Mihállyal és Kátay Csabával vágott bele a televíziózásba. Egyelőre nincs stúdiójuk, sem műsorszórási engedélyük. Reménykednek abban, hogy a Nyárád Tv Közművelődési Egyesület sikerrel fog pályázni. /Szucher Ervin: Nyártól sugározna. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 7./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék