udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Karczagi Sándor

1996. augusztus 16.

Bilincseket és börtönt is címmel jelent meg Visky András szerkesztésében a CE Szövetség - régebben Bethánia Egylet - néven ismert kegyességi mozgalom tizenkilenc börtönviselt tagjának kötetbe gyűjtött vallomása. A hét lelkipásztorból és tizenkét világiból álló csoportot 1958-ban összesen 258 évre ítélték el "a szocialista közrend elleni cselszövés bűntettének elkövetéséért". A Katonai Törvényszék id. Visky Ferenc lelkipásztort 22 évre, Karczagi Sándor lelkipásztort 20, Dézsi Zoltán lelkipásztort 20, Szilágyi Sándor lelkipásztort 20, Papp Antal földműves 20 évre ítélte, a többieket is súlyos börtönbüntetéssel sújtották. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 16./

1996. augusztus 16.

Bilincseket és börtönt is címmel jelent meg Visky András szerkesztésében a CE Szövetség - régebben Bethánia Egylet - néven ismert kegyességi mozgalom tizenkilenc börtönviselt tagjának kötetbe gyűjtött vallomása. A hét lelkipásztorból és tizenkét világiból álló csoportot 1958-ban összesen 258 évre ítélték el "a szocialista közrend elleni cselszövés bűntettének elkövetéséért". A Katonai Törvényszék id. Visky Ferenc lelkipásztort 22 évre, Karczagi Sándor lelkipásztort 20, Dézsi Zoltán lelkipásztort 20, Szilágyi Sándor lelkipásztort 20, Papp Antal földműves 20 évre ítélte, a többieket is súlyos börtönbüntetéssel sújtották. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 16./

2006. november 6.

November 4-én Aradon a városháza dísztermében emlékeztek az 1956-os forradalomra. A meghívottak – Ferencz Ervin minorita szerzetes, Mózes Árpád ny. evangélikus-lutheránus püspök, Karczagi Sándor ny. református lelkész –1956-os elítéltek (méghozzá évtizedekre vagy életfogytiglanra), s mindhárom pap. Mindhármuknak köze volt Aradhoz (itt, vagy a környéken szolgáltak), ráadásul a beszélgetést irányító Koczka György temesvári újságíró maga is 1956-os elítélt volt. Mózes Árpád határozottan állította: miután a börtönben megtapasztalta, milyen mérhetetlen gonoszságra, egyszersmind milyen önfeláldozásra képes az ember, kiszabadulása után egészen más emberként lépett a szószékre. Ferencz Ervin atya leszögezte: A múltról beszélünk, de a jövőt akarjuk. /“A múltról beszélünk, a jövőt akarjuk”. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./

2007. szeptember 24.

Szeptember 22-én Borosjenőn a város két nagy fiára emlékeztek: dr. Balogh Ernő (1880–1953) sebészorvosra, egykori kórházigazgatóra és Diószeghy László (1872–1942) festőművészre, aki lepkegyűjtőként is igen jelentős. Nem itt születettek, életük nagyobbik és meghatározó részét Borosjenőn töltötték, munkásságuk itt teljesedett ki, és mindketten itt is nyugszanak. A néhány esztendeje felépült kicsiny református templomban zajlott az ünnepség. Dr. Vajda Sándor, a helyi EMKE elnöke üdvözölte a vendégeket. A polgármester megígérte: kezdeményezi, hogy nevezzenek el utcát Borosjenőn dr. Balogh Ernőről és Diószeghy Lászlóról. Horváth Levente alprefektus a példamutató elődök emléke ébrentartásának fontosságát hangsúlyozta, dr. Ötvös László egyháztörténész, irodalmár a Balogh család három nemzedékéről szólt (dr. Balogh Ernő édesapjáról, a teológus professzor Ferencről írta annak idején doktori disszertációját), és egy példányt adományozott a borosjenői református egyháznak az általa hasonmás kiadásban megjelentetett Vizsolyi Bibliából. Karczagi Sándor ny. református tiszteletes, aki hosszú ideig szolgált Borosjenőn és mindkét ünnepeltet közelről ismerte, a hozzájuk fűződő emlékeket elevenítette fel. Jakobovits Miklós festőművész Diószeghy festményeiről szólt. Kocs Irén sepsiszentgyörgyi múzeológus érdekes adatokat szolgáltatott a lepkegyűjtő Diószeghyről. (Életében több mint 40 ezer lepkét gyűjtött, új fajokat írt le, gyűjteményének jelentős részét a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeumra hagyta.) Miután leleplezték a templom falán az emléktáblát, a résztvevők megkoszorúzták a temetőben dr. Balogh és Diószeghy sírját, a résztvevők a helyi parókián megtekinthettek két kiállítást Diószeghy festményeiből és dr. Balogh Ernő írásaiból. /Jámbor Gyula: Utcát neveznek el Borosjenőn dr. Balogh Ernőről és Diószeghy Lászlóról. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./

2012. 10.

A kórházi ágyon mindenki megtanul imádkozni
Márciusban lett egy éves a nagyszalontai kórházmisszió. Sokan nem tudtak a misszió létezéséről sem, mások rossz szemmel nézték, nézik, de akikért van, a betegek elfogadják és örülnek Fábián Tibor lelkipásztor látogatásainak.
Az egy éves évforduló alkalmával lehetőségem nyílt csatlakozni Fábián Tibor egyik kórházmissziós útjához, így betekintést nyertem abba az áldozatos munkába, amelyet főállása mellett végez nagy türelemmel és hozzáértéssel. Útban Szalonta felé elmesélte akórházmisszió ötletét és a kezdeti nehézségeket: „A kórházmissziói tevékenység elkezdésének lehetőségét 2011 januárjában Mikló Ferenc szalontai lelkész, bihari esperes vetette fel. A konkrét szolgálatot márciusban kezdtem el. A kórházi munka nem állt távol tőlem, hiszen teológus hallgatóként évekig végeztem kórházmissziót Miskolc és Nagyvárad egészségügyi intézményeiben. A váradi, szatmári és zilahi kórházlelkészek hasznos tanácsokkal láttak el a munka elkezdésekor, Karczagi Sándor Szalontán élő nyugalmazott lelkész pedig el is kísért első alkalmakkor, megmutatta a kórházat, a különböző osztályokat.” Kissé keserű szájízzel tette hozzá, hogy a kezdeti időszakot a kórházi vezetőség hozzáállása is megnehezítette. Ugyan megengedték a református egyház képviselőjének a jelenlétet, de leszögezték, hogy az ortodox kápolnát nem használhatják, illetve más termet sem bocsátanak rendelkezésére, ahol istentiszteletet tarthatna. Fábián Tibor a missziói tevékenység elején hetente kétszer, múlt év júliusától pedig egy alkalommal látogatja a kórház három osztályát (belgyógyászat, ezen belül kardiológia és neurológia; sebészet; bőrgyógyászat), és mivel istentiszteletet nem tarthat, kórteremről kórteremre, ágytól ágyig látogatja a betegeket. „A missziót csak látogatási időpontban végezhetem, de így lehetőségem nyílik a családtagokkal is találkozni, őket is megszólítani. A legtöbben nem templomba járó emberek, ilyen alkalmakkor viszont többnyire örülnek a lelkész jelenlétének.” – tette hozzá.
Kórtermek
Időközben megérkeztünk Szalontára. A kórház parkolójában a csomagtartóból előkerül egy nagyobb irattáska, amelyben brosúrák, igés kártyák és képeslapok, Biblia, egyházi sajtó, illetve keresztény irodalom rejtőzik. Ezeket a betegek és/vagy családtagjaik kapják meg. A negyedik emeletre tartunk, közben Fábián Tibor tovább mesél a kórházmisszióról: „A szolgálatom egyúttal evangelizációs szolgálat is, mivel a betegek bő kétharmada nem látogatja a gyülekezeti alkalmakat. Úgy vélem, hogy a kórházi ágy olyan hely, ahol megnyílnak és megtörnek a bezárkózott és megkeményedett szívek a Jó hír előtt, amit az Áldott Orvos nyújt az emberi lelkek számára. Nem mindig van lehetőség mélyebb lelki beszélgetésekre, van úgy, hogy csak állapotáról kérdezem a beteget, de volt már példa egy órás lelki gondozói beszélgetésre is.” Megérkeztünk az első kórterem elé, innentől vette kezdetét a kimondott kórházmisszió. Beléptünk. A kórteremben a gyógyszerek, a betegség és a fájdalom szaga terjed. Nem vagyok megszokva ezzel, kicsit hátra hőkölök. A kórházlelkész arcán semmi viszolygást nem fedezek fel, elkezdi munkáját, keresi a magyar református betegeket. Sokszor a magyar nővérek is segítik munkáját, megmutatják hol fekszik református beteg. Kórteremről kórteremre, ágytól ágyig, lélektől lélekig haladunk. Minden betegnél elidőzünk, az idősebbek mesélnek, és még azok is jobb kedvre derülnek, akiket a fájdalom gyötör. Gazdára találnak az újságok, a könyvek és két Biblia is. A végtelen türelmet, szolgálatkészséget és empátiát igénylő munka fontosságát viszont egy olyan beteg ágyánál értettem meg, aki beszélni már alig tudott, de szeméből sugárzott a hála afelé, aki ágyánál igét olvasott és együtt imádkozott vele.
Visszaút
A látogatás alkalmával két osztályt és körülbelül 8-10 beteget látogattunk meg. Megtapasztalhattam azt is, amire Fábián Tibor már korábban felhívta a figyelmemet: „A kórtermekben román és magyar betegek is vannak. A beszélgetések alkalmával sokan a szomszédos ágyakon nem tartják tiszteletben a betegtárs vallását. Sürgősen telefonálnia vagy rádiót hallgatnia kell, esetleg egyéb hangos tevékenységbe kezd.” A pár órás látogatás véget ért, Váradra érve elköszöntem a kórházlelkésztől, útban hazafelé pedig elgondolkodtam az átélteken. A Talentumok példázata (Mt 25, 14-30) jutott eszembe. Vajon jól bánunk-e a ránk bízott talentumokkal? Vajon nem kellene többen előássuk sajátjainkat?
Nagy Noémi. erdon.ro

2017. 19.

Nt. Karczagi Sándor diákkori emlékei
Egy órára újraéledt történelem
Az Aradi Magyar Napok programjában szereplő véndiák-találkozóról készült helyszíni tudósításunkban megígértük, hogy a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében Az iskola emlékezik neves tanáraira címmel sorra került rendezvényre visszatérünk. Most a nt. Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az iskola legidősebb diákjával folytatott beszélgetést közüljük.
Az Alma Mater Alapítvány nevében Ilona János tanár által elmondott köszöntőt, illetve felvezetőt követően Karczagi Sándort Ujj János történész, ny. tanár, a Csiky egykori igazgatója faggatta. Amint előrebocsátotta, amikor maga az iskolába került, még élt az egykori Római Katolikus Gimnáziumban oktató generációnak egy része. Tekintve, hogy mindannyiukról csak múlt időben beszélhetünk, a két világháború között élt nemzedék szinte egyetlen élő tanúját kérdezte. Először arról: amikor az impériumváltás után megvonták az iskola nyilvánossági jogát, az intézménynek mintegy 1200 diákja volt. Az 1930-as évekre a diáklétszám alaposan megcsappant – mivel magyarázható, hogy az iskola mégis kitermelte az aradi magyar értelmiséget?
– Kedveseim – kezdete Karczagi Sándor –, Ujj János barátom lelőtte a poént, amivel kiérdemeltem a mostani beszélgetést, az egyetlen dologgal magyarázható: 96 éves vagyok. Természetesen sok mindenre emlékszem. Annak idején a katolikus elemibe jártam, Lázár János volt az iskola igazgatója, Pintér Ilona a IV. osztály tanítója. Innen felvételiztem az I. gimnáziumi osztályba. Akkor még a Katolikus Gimnáziumnak megvolt a nyilvánossági joga, amit másodikos koromban, nyolcévesen vont meg a román állam. A felvételin Fischer Aladár vizsgáztatott, és olyan dolgokat kérdezett: mikor uralkodott Mátyás király? stb. Általában jól válaszoltam a kérdéseire, ezért felvettek az I. gimnáziumi osztályba. Fischer Aladár 1912-ben került Aradra klasszika-filológia tanári beosztásban. Emellett kitűnő görög-latin szakemberként kapásból idézett, illetve olvasott fel mindenfajta latin vagy görög szöveget. A III. és VIII. gimnáziumi osztályok között hetente 4-5 latin óránk volt, egy Albu nevű, román latintanárt küldtek vizsgáztatni, aki a Mócvidékről származott, ezért „ette meg” a magyar gyerekeket. Az érettségin kaptunk egy latin szöveget, amit „prima vista”, vagyis a vizsgabizottság előtt 2-3 percnyi gondolkodás után kapásból kellett fordítanunk. Aki Fischer Aladárnak volt a tanítványa, mint magam is, tudtuk a latint. Fischerről tudni kell: azzal együtt, hogy nagy magyar, aki olyan sokat harcolt a magyarságért, sváb családból származott. Ezzel együtt az egész magatartása, a gondolkodásmódja színmagyar volt. Kiváló szónokként a minden évzárón megtartott tedeumon vagy az évnyitókon kapásból mélyenszántó gondolatokkal megtűzdelt beszédeket tartott. Elbeszéléseit hallva tudtam megérteni igazán, mekkora csapás volt az I. világháborúnak a vége azoknak, akik részt vettek benne. Ő végigharcolta. kitüntetést szerzett és a gondviselés különös kegye, hogy életben maradt, a gyalogságnál tett négyévi kemény szolgálat után hazajöhetett, hogy magyarságtudatban nevelje a diákokat. Akkoriban az érettségin nagyon sok magyar diákot elvágtak, a vizsgáztató romántanárokat közvetlenül a Tanügyi Minisztérium nevezte ki Temesvárról vagy Kolozsvárról. Fischer Aladárnak az volt a módszere, hogy minden latinórán, kivétel nélkül, minden diák felelt. Ez talán azért is volt lehetséges, mert V. osztálytól már csak 10-en maradtunk, hiszen az állam a zsidóságot kitiltotta a Katolikus Gimnáziumból, noha az akkori európai műveltséget csak ott lehetett megszerezni.
Fischer Aladár ugyanakkor lelkes természetjáró volt: minden vasárnap a Zöld Nyíllal kirándulni ment a diákjaival Arad-hegyalja különböző vidékeire, településeire. Eleinte a szülők is elkísértek bennünket, de lassan lemorzsolódtak, mert amikor Fischer Aladár a szikár, atléta testalkatával elindult, a diákjai szinte vágtatva tudtak lépést tartani vele. Mi, 15-17 éves fiatalok bírtuk valahogy, a szegény szülők viszont pihegve követték egy darabig, majd leültek. Ugyanakkor Fischer Aladár kiváló fényképész is volt, ezért a kirándulásokon rengeteg fotót készített – bemutatták az általa készített osztályképet is.
– A katolikus plébánián berámázva látható egy köszönőlevél, amit az 1930-as években Fischer Aladárnak küldtek – egészítette ki Ujj János –, megköszönik neki azt a 30 természetfotót, amit a plébániának adományozott.
– Abban az időben Aradon több fényképész klub működött – emlékezett tovább Karczagi Sándor –, és az amatőr fényképkiállításokra Fischer Aladár mindig elvitte az osztályt. Fischer Aladár már édesapámnak is latintanára volt a Magyar Királyi Főgimnáziumban, ami később a Moise Nicoară nevet kapta. Soha nem tudtam kibogozni a lényegét, de sokszor hallottam gyermekkoromban, hogy a monarchia idején nagy vita folyt azon, hogy az iskolák egyházi vagy állami felügyelet alatt működjenek-e? Nos, az Aradi Állami Katolikus Gimnázium a két felfogást egyeztette, mert mindkettő volt. Akkoriban a Királyi Főgimnázium előtt az Arad megyei Bibics Margit mellszobra állott…
– Az most is megvan – egészítette ki Ujj János – az a Moise Nicoară Líceumnak a tanárijában található. Domján Margit a becsületes neve, és miután a férje meghalt, a vagyonuknak egy részét az Arad megyei oktatás támogatására hagyta. Abból épült a szentannai konviktus, de a felajánlott 330 ezer forintból kezdték el építeni a Főgimnázium épületét is. Ezt kérdőjelezte meg a román állam és az 1930-as években derült ki, hogy nem állami, hanem magántámogatásból épült, ezért 435 ezer lejt kifizettek a magyar iskolaszéknek. A pénzt betették a takarékba, ahol a háború alatti és utáni nagy infláció elvitte az egészet.
– Fischer Aladár jóvoltából az én időmben még Ezopus meséit olvastuk görög nyelven – folytatta visszaemlékezését Karczagi Sándor –, a görög azonban már nem volt érettségi tárgy, de a latin megmaradt.
– Fischer Aladár a román hatóságoknak a szó szoros értelében, szálka volt a szemében – nyitott új támpontot Ujj János –, olyan ajánlatot tettek a minorita rendnek: amennyiben leváltják Fischer Aladárt, és két olyan tanár vezeti a román nyelvvizsgát, akiknek ahhoz nem volt meg a kellő képesítésük, megadják az intézmény nyilvánossági jogát. Nem fogadták el, annyira szerették Fischer Aladárt, aki igen karakán ember volt.
– Óriási elégtétel volt a szüleim számára – folytatta Karczagi Sándor –, hogy az érettségi vizsgákra rendszeresen a Moise Nicoară tanárait hívták, akik közül akkoriban még sokan Budapesten szereztek tanári oklevelet. Ezért olyan jól beszéltek magyarul, mint mi, de a munkájukért nagyon komoly vizsgadíjakat kellett fizetni. Félévben írásbeli, év végén írásbeli és szóbeli román vizsgát kellett tenni minden tantárgyból, még tornából és zenéből-énekből is. A szegény szülők szakadatlanul fizették, csakhogy érettségizhessenek a gyermekeik. II–III. osztályos, 8-9 éves koromban az igazgató úrral Bihar megyében is jártunk kiránduláson, melynek során a csodavárba is eljutottunk, velünk jött a felesége is, aki jól bírta az erőltetett menetet. Mivel az igazgató úr mindig Icukának nevezte, Ilona-napkor beállítottam hozzájuk egy csokor virággal. Az ünnepelt meglepődött, kijelentve: én nem vagyok Ilona, és mondta a rendes nevét, amit elfelejtettem. Az igazgató urat, aki mindig a hátsó kapun távozott, sokszor elkísértem hazáig, a Pöltenberg utcán, ahol több tanár is, köztük Fábián György és Hajós Imre, de Schweitzer József és Szántó György is lakott. Amikor hazaértünk, ironikusan megjegyezte: nem köszöntöttél fel, noha nekem sincs névnapom, mint a feleségnek!
Karizmatikus személyiségek
– Fischer Aladár volt az iskolaigazgató – kérdezett közbe Ujj János –, de a tanári karban számos olyan személy volt, aki doktorátussal rendelkezett. Közülük kit lehetne kiemelni?
– Schweitzer József tanár úrtól nagyon féltünk, mert ha kijött a béketűrésből, ordítozni kezdett: kommunista gazembereknek becézett bennünket – emlékezett nevetve Karczagi Sándor. Róla tudni kell, hogy az első világháborúban orosz fogságba esett, a hatalmas országban keletre szöktek, eljutottak Japánig, ott hajóra szálltak, hogy hazakerüljenek. Talán innen eredt a bolsevista gazemberek beidegződése.
– Talán azért is menekültek keletre, mert a cseh légiótól féltek a magyar tisztek, ezért inkább keletre szöktek – egészítette ki Ujj János.
– Az 1945-ös rendszerváltás után állítólag Schweitzer kedves volt a diákokkal, velünk viszont nem – vette vissza a szót Karczagi Sándor. Schweitzernek doktorátusa volt, mégsem lehetett egyetemi tanár, ezért egész életében középiskolában tanított. Fábián György tanár úr is nagyon jó, magyar érzelmű ember volt, kémiai kísérleteket mutatott be, de nekem a fizika és a kémia iránt semmi hajlandóságom nem volt, ezért nem kerültem vele közeli kapcsolatba. Úgy tudom, még mindig tanít – fordult Ujj Jánoshoz Karczagi Sándor.
– Nem, már 40 éve meghalt – jött a válasz.
– Ja, tényleg. Én mindig fiatalemberként emlékeztem rá, ezért azt hittem, még mindig tanít – nevette el magát az elbeszélő. Sokat csúfolódtunk Ürmösi Jenő tanár úron, akit titokban fókának neveztünk, mert az ajka be volt vágva. Zenetanárként sokat foglalkozott az opera kialakulásával és megszerettetésével, amiért most is hálás vagyok neki; a felesége zongoratanár volt, opera partitúrákat zongorázott nekünk.
– Ürmösi a Filharmóniában hegedült – egészítette ki Ujj János.
– Érdekes ember volt Riesler, a tornatanár, aki komoly tornabemutatókat szervezett, amelyeken idős emberként maga is megmutatta, mire képes. A tanári karban Blénesi Ernő kivételével mindenki német volt. Blénesi székely ember létére új mozgáskultúrát hozott, nagyon megtáncoltatta a diákokat. Ő is nagy kiránduló volt, gyakran a méhész édesapja is részt vett a kirándulásokon, sokat beszélt a méhekről. Blénesinek a magán tornaóráira jártak a gazdag zsidógyerekek. Róth Jutkával közösen működtettek egy kis tornatermet.
– Berthe Nándor is német származású volt – kapcsolódott be Ujj János – Bécsben született, a feleségemnek a zsigmondházi tanítója tanította meg magyarul beszélni. Magyar irodalmat tanított, de német nyelvből volt doktorátusa.
– 1943 és 1949 között ő volt az iskolaigazgató – vette vissza Karczagi Sándor a szót –, nagyon szerettem. Óriási bélyeggyűjteménye volt, szenvedélyesen gyűjtötte, rendszerezte a bélyegeket. Minden magyar és román bélyeget beszerzett.
– Még hozzáfűzök egy érdekességet – kapcsolódik be Ujj János –, nyugdíjas korában írtam róla egy riportot, miközben egy számtankönyv volt mellette, mert hihetetlen mennyiségű matematikapéldát oldott meg, az volt a szenvedélye, noha klasszika-filozófus volt.
– A tanári kar nagyon közvetlen viszonyban volt a szülőkkel – mondta Karczagi Sándor –, akikkel igen bizalmas, családi megbeszéléseket folytattak.
– Lehet-e kérdezni Karczagi Sándorról – kapcsolódott be Réhon József nyugalmazott tanár. Mikor szabadultál a börtönből?
– 1956-ban vittek el, 1959-ben szabadultam – jött a válasz.
– Az első utad az iskolába vezetett, azt mondták, hogy az iskola kiemelkedő diákja voltál, aki olyan bátran beszélt, hogy nem tudtam eldönteni: valóban úgy érzel-e, vagy provokátornak küldtek? Ficzay Dénes nagyon jó véleményt formált Karczagi Sándorról, akivel utoljára Tenkén találkoztunk. Most viszont köztünk van az élő legenda, aki elmondta mindazt, amit mi könyvből tanulhatunk. Gnandt Jánosnak maradt két kézirata, amelyek közül az egyik az iskola első 24 évével, a másik a Bibics Alapítvánnyal foglalkozik. Végre sort keríthettünk arra, hogy az összegyűlt anyagot nyomdakésszé tegyük. Ugyanakkor egy nagyváradi, Egri Ferenc kapcsolatba került Fischer Aladár családjával, így összeállított Fischer Aladárról egy kimerítő életrajzot, arról, amit mi, Aradon nem tudtunk róla. Nos, az anyagot én összeállítottam, Ujj János leellenőrizte, Tácsi Erika lektorálta, Fritz Mihály a fedőlapját készíti, Ilona János és Siska-Szabó Zoltán fényképeket küldtek hozzá, Nagy István már be is tördelte. Tehát nyomdakész a könyv, de a kéziratok is értékesek, különösen azok a függelékek, amelyekben a Gnandt és a Fischer családok adtak hozzá. Sándor bátyám, felkérlek, hogy egy írással, akár az előszóval is járulj hozzá az Aradi Katolikus Gimnáziumról készülő könyvünkhöz! Ugyanakkor azt is el kell mondani Blénesi Ernőről, Calvasina Károlyról és Fábián Györgyről, hogy 1944 őszén, amikor a magyar csapatok Aradot elfoglalták, a diákjaik közreműködésével néhány nap alatt magyarra cserélték az utca-névtáblákat, ezért, amikor az oroszok bejöttek, az utolsó vonattal Magyarországra távoztak. Amikor 1949-ben Calvasina visszatért, az újságban megjelent egy hír: visszajött a tanár úr. Aradon Blénesi Ernő után jelenleg Vadász Ernő a nagybetűs tornatanár.
– Nagy meglepetés, egyben öröm is nekem, hogy miközben egy nemzedék kiesett, az aradi magyar értelmiségben mennyire elevenen él, ragaszkodik a város múltjához – mondta végszóként Karczagi Sándor.
– Mivel nem volt több kérdés, dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy könyvcsomagot, illetve díszoklevelet adott át Karczagi Sándornak, az iskola legidősebb diákjának, aki nagy örömmel vette tudomásul a Kölcsey Egyesület újraélesztését. Maga mellé kérte Fekete Károly alelnököt, majd elmondta: akkoriban havonta szervezték meg a Kultúrpalotában a Kölcsey-zsúrokat, amelyek igen színvonalas programok voltak. A Kölcsey elnöke Fischer Aladár volt. Fekete Károly röviden ismertette a Kölcsey Egyesület újraindításának a történetét, melynek során jelenleg a 39. könyvük van nyomdában. Ugyanakkor szólt az 1943-ban beindított Havi Szemle újraindításáról is, ami jelenleg háromhavonta jelenik meg, folyamatosan.
– A Karczagi Sándorral folytatott, mintegy órás beszélgetés nagyban gazdagította a Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjével és a tanári karával kapcsolatos ismeretanyagot, aminek erős közösségépítő hatása is lehet. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

2017. 28.

ARADI MAGYAR NAPOK
Szeptember 28-án útjára indul a 2017-es Aradi Magyar Napok. Az okt.7-ig tartandó eseményen számos kulturális program (többek közt kiállítás, konceret, könyvbemutató, színházi előadás) várja az érdeklődőket. A könnyűzenei produkciók közül kiemelkedik Rúzsa Magdi és Deák Bill Gyula koncertje.
Október 6-át, a nemzeti gyásznapot a szervezők az aradi vértanúk emlékének szentelik, éppen ezért a történelmi eseménnyel kapcsolatos programok kerültek előtérbe. A tíznapos Aradi Magyar Napok programja az alábbiak szerint kerül megrendezésre.
Szeptember 28., csütörtök
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: BEMUTATKOZIK AZ ISKOLÁNK– Arad megye magyar általános iskoláinak interaktív bemutatkozása, fotókiállítás az iskolák által beküldött fényképekből (Szervező: az Alma Mater Alapítvány).
17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A Nyugati Jelen napilap 2018-as Évkönyvének és Fritz Mihály Aradi Rajzfüzet c. albumának bemutatója.
Szeptember 29., péntek 8.00-12.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében ISKOLÁNK (FIATAL) ARCAI – A Csiky Gergely Főgimnázium egykori diákjai találkoznak az iskola jelenlegi tanulóival; élménybeszámolók, beszélgetések, érdekes kísérletek az egykori csikys diákok vezetésével. Szervező: az Alma Mater Alapítvány.
17.00 órakor, a Jelen Ház kistermében: Móré Sághi Annamária festőművész kiállításának megnyitója. 20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: RÚZSA MAGDI-KONCERT.
Szeptember 30., szombat 9.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Ökumenikus istentisztelet.
9.00 órakor, a városligeti műfüves fedett pályán (AMEFA): Arad megyei általános iskolák focibajnoksága. Szervező: a Szabadságszobor Egyesület.
10.30 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban, illetve a Zárdában (ma Mihai Eminescu Általános iskola): A véndiákok üdvözlése, rövid hagyományőrző zenés-táncos műsor.
11.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Ifjúsági és sportnap (szervező: az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet).
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: AZ ISKOLA EMLÉKEZIK NEVES TANÁRAIRA – beszélgetés Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az elmúlt száz év történelmének élő-eleven szereplőjével, az iskola legidősebb véndiákjával.
11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban: Nemzedékek találkozója, osztálytalálkozók.
12.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A NŐILEG című magazin közönség-találkozója és a MUTASS JÓ PÉLDÁT! című program bemutatója.
16.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: A budapesti BÓBITA zenekar előadása gyermekeknek.
18.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Gyermekkoncert – fellép a LogaRitmus együttes.
20.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Véndiák-bál. 20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: DEÁK BILL GYULA-KONCERT. 22.00 órakor, az aradi Club 4U klubban: Az ifjúsági és sportnap záróbulija.
Október 1., vasárnap
10.00 órakor, az Arad-belvárosi református templomban, igét hirdet Nt. Módi József esperes: az Aradi Magyar Napok nyitó istentisztelete.
11.00 órakor, az Arad- belvárosi református templomban: BALTA JÁNOS AZ ELFELEJTETT HADSEREG című kötetének bemutatója. Szervező: a Pro Identitas Egyesület.
17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: Közönségtalálkozó Endrei Judit életmód-tanácsadóval, egykori televíziós műsorvezetővel.
Október 2., hétfő 16.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Pedagógus-talákozó.
Október 3., kedd 18.00 órakor, a Városháza dísztermében: ARAD ZENEI ÉLETE – szimpózium és kamarakoncert (szervező: a Kölcsey Egyesület).
Október 4., szerda 17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Könyvbemutató – KOVÁCH GÉZA MŰVELŐDÉS- ÉS HELYTÖRTÉNETI ÍRÁSAI (szervező: a Szabadságszobor Egyesület).
Október 5., csütörtök 18.00 órakor, a Ioan Slavici-színházban: TISZTELET A HŐSÖKNEK
– az Aradi Filharmónia zenekarának emlékhangversenye ERKEL FERENC műveiből.
Október 6., péntek 11.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban szentmise az aradi vértanúk emlékére – főcelebráns és szónok Msgr. FODOR JÓZSEF nagyváradi általános helynök, nagyprépost. 13.00 ÓRAKOR, A MEGBÉKÉLÉSI PARKBAN: EMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS A SZABADSÁG-SZOBORNÁL. 16.30 ÓRAKOR A VESZTŐHELYEN: TISZTELGÉS ÉS KOSZORÚZÁS. 19.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Hangverseny a nemzeti gyásznap alkalmából Kodály György műveiből, közreműködik a Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar.
Október 7., szombat
17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: NINCS SZEBB LÁNY A MAGYAR LÁNYNÁL – táncház a Viola Néptáncegyüttes rendezésében.
Szórvány.info; Erdély.ma



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék