udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Kerekes Irma

1990. március 8.

A Romániai Magyar Szó folytatásokban közölte az egyik tanítónő emlékezését arra, hogy 1947 után sorra megnyíltak a magyar iskolák a moldvai csángó falvakban. Kerekes Irma sepsiszentgyörgyi tanítónő az elsők között érkezett meg az egyik faluba, Lészpedre. Negyvenhárom magyar iskola alakult a csángómagyar falvakban. Azután sorra megszüntették a magyar iskolákat. /B. Kovács István: Mezeiné Kerekes Irma emlékezik. Hegyen túliak tanítói (A moldvai magyarok első iskolái). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1. ? folytatásokban márc. 8./

2016. július 2.

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 16. (Részletek)
A Bukarestben mAradtakra hárult a nehéz feladat, hogy visszanyerjék a közösség lefoglalt javait. A két világháború közötti nagyon aktív cenzúra ellenére sikerült megszerezni egy lapindítási jogot. 1921. január 6. és 25. között jelent meg a Bukaresti Hírlap, az első, háború utáni magyar nyelvű újság, amelynek szerkesztője Bölöni György lett, aki a magyarországi kommün bukása után menekült Bukarestbe.
A lap közölt egy interjút Octavian Goga frissen kinevezett kultuszminiszterrel, aki válaszolt a magyarság pár égető kérdésére, mely válaszok még összhangban álltak az 1918-as Gyulafehérvári nyilatkozattal. A nyilatkozat első pontja szerint Románia teljes szabadságot biztosít minden nemzetiségnek, jogot az anyanyelvű oktatáshoz, az önrendelkezéshez, az anyanyelvű igazságszolgáltatáshoz és ügyintézéshez. A Goga által felvázolt távlat nagyon biztató volt: „Románia nemzetállam, mert a statisztikák szerint többségében románok lakják, de léteznek kisebbségek is. Fontosságukat nem létszámuk adja, hanem kapcsolataik a szomszédos nemzetekkel. Ebből a szempontból nemhogy létezik magyar kérdés, hanem mondhatni ez az egyetlen kérdés a kisebbségekkel kapcsolatban.” Románia azonban demokratikus állam, és szándékában áll megadni a kulturális és politikai érvényesülés lehetőségét a kisebbségeknek, nem akar úgy eljárni, mint a régi magyar rendszer, amely pontosan a nemzetiségek elnyomása miatt omlott össze – vélekedett Goga. Szerinte általános vélemény, hogy magyar tannyelvű iskolák ott legyenek, ahol a közösség túlnyomórészt magyar ajkú, és ott a román nyelv csak az egyik tantárgy legyen. Az állam magyar elemi és középiskolákat fog fenntartani, ahol a magyarság részaránya indokolttá teszi ezt. Goga egy Székelyföldi egyetem létrehozását is szükségesnek tartotta, amely egységesen megoldaná a jogi és adminisztratív területen fellépő nyelvi problémákat. Felekezeti iskolákat szerinte akárhol létre lehet hozni, ahol az illető felekezet hatóságai ezt indokoltnak látják, természetesen állami ellenőrzés alatt. Goga személyesen kérte a református és katolikus egyház képviselőit, hogy esküdjenek fel a román államra, ezzel rendezzék viszonyukat, annál is inkább, mert ötmillió lej áll rendelkezésre a nagy szegénységben sínylődő református papok helyzetének javítására. A katolikus iskolák helyzete bonyolultabb, folynak a tárgyalások a Szentszékkel egy konkordátum megkötése érdekében – nyilatkozta Goga. 1921. március 19-én a katolikus és református püspök letette a hűségesküt a román államnak, azonban a Románia és Vatikán viszonyát szabályozó konkordátumot csak 1927-ben írták alá. Nem láthatjuk tisztán a Bukaresti magyarok két világháború közötti helyzetét, ha nem vetünk egy pillantást a román állam erdélyi magyarságot érintő nagyszabású elnyomó intézkedéseire: következményük a nagymértékű asszimiláció volt, amelyet elsősorban az iskolák megszüntetésével és az értelmiség lefejezésével értek el. Az intézkedéseket már a békeszerződés megkötése, az új alkotmány, illetve tanügyi törvény megjelenése előtt meghozták, és érvényesek voltak a teljes időszakra. Nagy hatása volt a Magyarországra történő tömeges kivándorlásnak is. 1918–1924 között 197 ezer erdélyi magyar távozott, majd 1940-ig további 169 ezer, többségében üzletemberek, szakemberek, hivatalnokok.
A háború után a Iuliu Maniu és Onisifor Ghibu vezette kormányzótanács betiltotta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet, elkobozták vagyonát, bezárták iskola- és könyvtárhálózatát. A kormányzótanács már 1919 februárjától, azaz jóval a békeszerződés aláírása előtt hűségeskü letételére akart kötelezni minden állami alkalmazottat; erre egy évvel később került sor, az eskü megtagadása azonnali elbocsátással járt. 1920-tól megtiltották a német és a zsidó gyermekek felvételét a magyar felekezeti iskolákba, csak a román állami vagy a saját anyanyelvi iskola között választhattak. A magyar felsőfokú oktatás megszüntetése után a tanügyi képzés állami monopóliummá vált. 1921-ben a református teológián alakult egy tanárképző kar, de ezt két év után megszüntették. 1923-ban lépett érvénybe Nagyrománia új alkotmánya, amelyből már kimAradtak a Gyulafehérvári nyilatkozat pontjai. Ugyancsak 1923-ban lépett életbe az az agrártörvény, amely jegyében elkobozták a magyar egyházak vagyonát. Megjelent a közalkalmazottak statútuma is, amelyben előírták a román nyelv kötelező ismeretét.
Az 1923/24-es tanévvel kezdődően bevezették a „nemzeti tantárgyak”, azaz történelem, földrajz és alkotmánytan mellett a matematika és a francia nyelv kötelező román nyelvű oktatását. 1924-től bevezették a román szóbeli vizsgát az érettségin, minden tantárgyból, beleértve a természettudományokat is, ami nagymértékben csökkentette azok számát, akik továbbtanulhattak volna. Évről évre változó vizsgatárgyakat is bevezettek; hogy ezek közül melyik lesz érettségi tantárgy, csak két hónappal a vizsgák előtt tették közzé. Mivel ezeket a tantárgyakat a tanévek során magyarul tanították, a sikeresen érettségiző magyarok száma még tovább csökkent. Ignácz Rózsa önéletrajzi regényéből (Anyanyelve magyar) megtudhatjuk, milyen egyéni drámákat okoztak ezek az intézkedések. 1924-ben, a liberális dr. Constantin Angelescu minisztersége idején fogadták el az elemi oktatás törvényét. A jogszabály előírta, hogy minden iskolának a román állam ellenőrzése alatt kellett állnia, s csak a román állampolgárok alapíthattak iskolát; kötelezővé vált az engedély megszerzése, az óvodák és elemi iskolák pedig csak az állami tanterv alapján működhettek. Az alkalmazáshoz a tanügyi dolgozóknak egy engedélyt kellett beszerezniük, román állampolgárságuk kellett hogy legyen, és vizsgázniuk kellett románból, történelemből, földrajzból és Románia alkotmányából. Az elemi iskolák hivatalos iratait (napló, fizetési listák, a tanulók nevét, címét, vallását tartalmazó névjegyzékek) román nyelven kellett kitölteni, ugyancsak román nyelven zajlott a kapcsolattartás a hatóságokkal. A tankönyveket, térképeket, didaktikus célból használt képeket a minisztériumnak kellett jóváhagynia. Románia történelmét és földrajzát III. osztálytól kezdve csak románul szabadott tanítani az ország összes iskolájában, és csak szakképzett, román tanárok oktathatták. Az iskolák nem kaphattak semmiféle külföldi adományt, támogatást a minisztérium engedélye nélkül. A szerzetesrendek vezette iskolákban csak román nyelven folyt a tanítás. A kisebbségek magánóvodái működhettek anyanyelven, de ott is kötelező volt napi egy román társalgási óra. Külön törvényben tiltották meg, hogy kisebbségiek kisebbségi iskolába iratkozzanak, ha nevük románosan hangzott, vagy ortodox vallásúak voltak; a vegyes házasságból születetteket románnak tekintették. Az 1926. évi 98 495-ös számú, Angelescu által aláírt miniszteri rendelet alapján a tanuló anyanyelvét nem a szülők, hanem a román hatóságok határozták meg. Az állami óvodákban kötelezővé vált a román nyelv, ami súlyos csapás volt a tömbben élő (Bihar, Csík, Háromszék, Kolozs, Hunyad vidéki) magyarok számára, ahova román tanerőt küldtek, 50 százalékos fizetési pótlékkal. 1925-től az állam nem ismerte el a felekezeti iskolák záróvizsgáit és kibocsátott diplomáit. Másfelől azt a pár felekezeti iskolát, amely még megmAradt, az állam már nem támogatta, a szegénysorban tengődő, rongyos, sokszor éhező tanítók éhbérért is tovább végezték munkájukat. Ezek mellett a tanügyi szabályozások mellett, elsősorban Székelyföldön elkezdődött az „anyanyelvüket vesztettek” erőltetett „visszarománosítása”, arra kényszerítették őket, hogy gyermekeiket román állami vagy magániskolába írassák. Nicolae Iorga nyilatkozata alapján, miszerint a székelyek elmagyarosított románok, a román „tudósok” egész serege állt neki ezt bebizonyítani. Összetett interdiszciplináris kutatásba fogtak a Kolozsvári I. Ferdinánd Király Egyetemen. A székelyek történetének egyik „szakértője” G. Popa-Lisseanu egykori latintanár volt, aki A székelyek és a románok elszékelyesítése (Secuii şi secuizarea românilor) címmel adott ki könyvet, amelyet magyarra és franciára is lefordítottak. A kiadvány tulajdonképpen az Astra egyesület által Székelykeresztúron szervezett konferencia előadásainak kivonata volt. A szerzőnek nem voltak bizonyítékai a románok elszékelyesítésére, hiányzik munkája tudományos alapja, olvasói támogatását kérte az adatok kiegészítéséhez. Addig is, jelentette ki a szerző, „a történelmi bizonyítékok hiányát pótolja a logika”.
Az „elmagyarosodott románok visszaszerzését” a Kárpátokon túlra is kiterjesztették, és célba vették a moldvai csángókat is. Elrománosításuk érdekében nagy nyomást gyakorolt rájuk a római katolikus egyház, papjai révén megtiltotta a csángóknak a magyar nyelv használatát, az ördög nyelvének nevezték azt. A megfélemlített csángók már csak házaikba zárkózva mertek magyarul beszélni; ha a csendőr meghallotta, hogy valaki akár a saját kertjében magyarul beszélt, rálőtt. Az akkori helyzetről Mezei Kerekes Irma számolt be egy interjúban, amely azonban csak 1997-ben látott napvilágot. Az anyanyelvi gyónást viszont megengedték; papjaik között volt, aki tudott magyarul, de ezt nem vallhatták be. Túlkapásokkal és különféle fondorlatokkal igyekeztek elszigetelni őket a romániai magyarságtól. A papok azt hangoztatták, hogy bűn Magyarországra menni, és megtiltották, hogy magyarnak vallják magukat. Az erdélyi magyar pártoknak tilos volt a csángók lakta vidékeken tevékenykedni, még a kereskedők sem vásárolhatták fel termékeiket, len és kender háziszőtteseiket. Az erdélyi magyarok erőszakos elrománosításának mértéke számokban is kimutatható: az 1919–1929 közötti időszakban a 3462 magyar elemi iskolából 830 mAradt, a 139 polgári iskolából 29, a 27 felső gimnáziumból 17, a 27 pedagógiai intézetből 7 és a 28 kereskedelmi iskolából 4; megmAradt még 17 felekezeti óvoda is. A tanügyi törvénykezést kiegészítették az adminisztratív intézkedések; a román állam összes intézményében jól látható helyre függesztették ki a kisebbségieknek szánt felszólítást: Vorbiţi numai româneşte! (Csak románul beszéljenek).
Amikor 1933-ban egy interjúban azt kérdezték Octavian Gogától, hogy lát-e különbséget a Gyulafehérvári nyilatkozat, illetve a csucsai paktum magyaroknak tett ígéretei között, Goga azt felelte, hogy ő hitt a csucsai egyezményben, de ,,a Gyulafehérvári pontok szerzői sohasem vették komolyan határozatukat, s így megvalósítására sem törekedtek... Ott, Gyulafehérváron a román nép csupán az egyesülést mondotta ki, a többi pont részben külföldnek szólt, részben pedig a belpolitika pillanatnyi céljait szolgálta”.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék