udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Névmutató: Kerekes Jolán

2004. január 24.

A Beszterce megyei Bethlen a mezőségi szórvány pereme, ahol a lakosság 17 százaléka magyar. Lassan semmi jel sem utal arra, hogy városkát magyarok is lakják. A 3500 magyar között az értelmiségiek száma alig 35-40-re tehető, s közülük is csak tucatnyian azok, akik tettek, tesznek valamit a magyarságtudat továbbéltetéséért. A 89-es fordulat utáni években felfutott a kisváros magyar művelődési élete: csoportok alakultak, tevékenykedtek, utaztak. Aztán az akkori fiatalok felnőttek, az utánpótlás elmaradozott. Maroknyi lelkes ember, Borsos K. László tanító vezetésével létrehozta a Bethlen Egyesületet, mely 2000 óta pályázatok írásával, számos rendezvény lebonyolításával igyekszik élőbbé tenni az itteni művelődési életet. Kialakult egy csapat, számos rendezvény megszervezését vállalják. A Bethlen Egyesület Kékestől Vicéig, Berétéig mindenkinek segített, aki tenni akart a magyar közművelődésért, ugyanakkor jó, partnerkapcsolatot alakított ki az RMDSZ-szel és a Beszterce AlapítvánnyalKrizbai Rózsika óvónő – az almásmálomi Almavirág hagyományőrző együttes vezetője, Kerekes Jolánnal együtt az egyesület kultúrfelelőse. A város magyarságának nagy szüksége van az egyesületre. A városi művelődési házban, a könyvtárban nincs magyar alkalmazott. /Ferencz L. Imre: Művelődési élet a szórványban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 24./

2005. február 9.

Féléves tevékenységét értékelte február 6-án tartott közgyűlésén a bethleni RMDSZ, Orbán László elnök az eltelt időszak eseményeit összegezte. A bethleni RMDSZ a megye egyik legerősebb szervezete. Tavaly ősszel magyar nyelvű IX. osztály indult Bethlen városban. Kerekes Jolán tanárnő a prefektus segítségét kérte: rendezzék az iskolában a fűtés kérdését, 10 fokos „melegben” nem lehet tanítani. Szilágyi János helyben intézkedett: Máthé István alpolgármesternek szólt: sürgősen orvosolni kell az iskola fűtési gondjait. A gyűlésen kérték, legalább egy utca viseljen magyar nevet, s az anyaországi támogatással megújult magyar óvoda ne a Június 1. nevet viselje. /Ferencz L. Imre: Nem csak báloztak…= Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék