udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Kilyén Domokos

2008. augusztus 6.

A Székelybőért Egyesület augusztus 2-ára falutalálkozót szervezett. A százlelkes településként ismert Székelybő ismét benépesedett. A falutalálkozó a csíkfalvi Kilyén Domokos által faragott székely kapu felszentelésével kezdődött, a református templom udvarának bejáratánál, majd Kilyén Ilka színművész szavalt. A hálaadó ökumenikus istentisztelet után a háborúban elesettek emlékművénél Simon János nyugalmazott ezredes mondott beszédet. Falumúzeumot avattak. Szente Kinga, a Székelybőért Egyesület elnöke elmondta, a télen felhívást intéztek a falu lakosságához, hogy a kultúrotthon egyik üres termébe gyűjtsék össze a régi tárgyakat, eszközöket, szerszámokat, a régi idők tanúit. Vannak a múzeumban varrottasok, költségvetési nyilvántartások is. Amennyiben a Nyárádszereda felé vezető utat sikerülne megjavítani, akkor Székelybő rövid idő alatt bekerülne a közlekedési vérkeringésbe. Székelybőről az öt gyerek Mosonba jár iskolába, román tagozaton tanulnak. Ha lenne egy kisbusz, akkor Nyárád-szeredába járhatnának, magyar tagozatra. A faluban létezik egy 18. századi katolikus műemlék templom, ami veszélyeztetett állapotban van. Délután könyvbemutató volt, Gligor László Róbert Bronzba öntött ima című könyvét Suba Ferenc méltatta. /Kilyén Attila: Megfogyatkozva, de életképesen. Székelybő 675 éve. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 6./

2011. július 16.

Nyárádmenti szellemi műhely
V. Csűrszeminárium
Ötödik alkalommal szervezi meg a marosvásárhelyi Fókusz Öko Központ, a Sapientia EMTE, a PR Alpha Egyesület, a csíkfalvi önkormányzat és a Tündér Ilona vendégház a csűrszemináriumot. Nemcsak nevében, a helyszín miatt, de az ott elhangzó előadások tematikájában is különleges ez a rendezvény, amelynek célja a kistérség fejlesztési programjait támogató tudományos kutatások bemutatása.
Az idei csűrszemináriumot megtisztelte jelenlétével Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke is, aki megköszönte a szervezőknek, a tanároknak azt a munkát, amelyet a térségért végeznek és a diákoknak a jelenlétet. Elmondta, mindent, amit itt hallanak, szakmájukban, életpályájuk során kamatoztathatnak, hiszen az ötletek, a gyakorlati tapasztalat meghozza gyümölcsét. Bevezetője után az előadókat a megyei tanács nevében fotóalbummal és könyvvel ajándékozta meg.
A szeminárium idei témája az ember és az erdő kapcsolata. Szó volt a klímaváltozásról, erdőgazdálkodásról, gyümölcstermesztésről, famegmunkálásról, fafaragásról, illetve a fához, erdőhöz kötődő mítoszokról, mondákról. Szerdán dr. Füleky György, a gödöllői Szent István Egyetem tanára Az erdősültség kialakulása a Kárpát-medencében címmel tartott előadást. Dr. Makkai Gergely meteorológus az éghajlatváltozások hatásáról beszélt. A gyakorlati tapasztalataikra alapozva dr. Hajdú Zoltán környezetvédelmi szakértő, a Focus- Eco Központ vezetője az erdő, a fás környezet szerepét taglalta a vízgazdálkodásban. Érdekesek voltak Péter Pál, a Sapientia EMTE csíkszeredai Gazdaság- és Humántudományok Karának tanára által bemutatott konkrét példák a gyümölcstermesztésről. Kentelky Endre, a marosvásárhelyi Sapientia EMTE kertészmérnöki szakának tanára a kertépítés szükségességéről értekezett. Dr. Gagyi József, a Sapientia EMTE, marosvásárhelyi kommunikáció és közkapcsolatok szakának tanára az erdő mitikus világáról tartott előadást. A diákoknak Birtok György, a Maros Közbirtokosság adminisztrátora révén alkalmuk volt betekinteni az erdőgazdálkodás konkrétumaiba, de szó volt még a fa jelenlétéről a népi kultúrában (Vajda András néprajzkutató). Kádár Balázs asztalos és Kilyén Domokos fafaragó pedig a bútor- és dísztárgykészítés, székelykapu-állítás rejtélyeibe vezette be őket. Az alternatív programok között szerepelt még kirándulás Jobbágytelkére, a marosszéki népzene- és néptánctáborba, Mikházára, a ferences kolostorhoz és Csűrszínházhoz és a só útja egy szakaszának megismerése.
Hajdú Zoltán a Fókusz Öko Központ vezetője, a rendezvény kezdeményezője és főszervezője lapunknak elmondta, a csűrszemináriumon minden évben más-más témát mutatnak be, olyant, amely kapcsolatban van a tájjal, az ökológiai kérdésekkel, a kulturális örökséggel, hagyományőrzéssel. A Nyárádmente tájökológiai szempontból nagyon sok olyan értékes elemet tartalmaz (ligetek, vizes élőhelyek, gyümölcsösök stb.), amely nyugaton az iparosított mezőgazdaság miatt eltűnt. Ezek nemcsak a gazdálkodás terén, hanem turisztikai szempontból is értékesíthetőek. Ilyen lehet a Bekecs alatt levő ún. Óriások árka, ami a néphagyomány szerinti régi római út mentén képződött.
– Azt szeretnénk, ha a csűrszemináriumon elhangzott tudományos előadásokat beépíthetnénk a nyárádmenti kistérség fejlesztési programjaiba, hiszen a rendezvény tulajdonképpen egy olyan szellemi műhely, amely segítséget, információt nyújt azoknak, akik a térség fejlődéséért felelnek. Reméljük, hogy figyelembe veszik majd az itt bemutatott eredményeket és nem divatos irányzatok, alkalmi ötletek alapján dolgozzák ki a helyi közösség számára fontos közép- és hosszú távú terveket – mondta lapunknak dr. Hajdú Zoltán.
Vajda György. Népújság (Marosvásárhely)

2014. március 17.

Könyv és gyertya – ünnepi gála
Könyv és gyertya címmel ünnepi gálával folytatódott a Kultúrpalota nagytermében az RMDSZ március 15-i rendezvénysorozata, amelyen olyan Maros megyei személyeket tüntettek ki, akik kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A kitüntetést az 1990. február 10-i, a kisebbségi jogok védelméért meghirdetett könyves-gyertyás néma tüntetés emléke előtti tisztelgésnek szánták.
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke üdvözlő szavaiban kijelentette: – Meggyőződéssel hiszem, hogy az erdélyi magyarság erejét a kitartás acélozza. Kitartó ragaszkodásunk nemzeti jogainkhoz, anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz, népi hagyományainkhoz és szülőföldünkhöz.
A jogainkért folytatott küzdelem egyik legfontosabb mozzanatának az 1990. február 10-i könyves-gyertyás néma tüntetést tartja, "amelyen több mint százezren vettünk részt, méltóságteljesen kinyilvánítva, hogy szülőföldünkön, itthon akarunk élni, és nem tűrjük, hogy másodrendű polgárokként kezeljen minket a politikai hatalom". Állította, hogy ez a nagyszabású kulturált megnyilvánulás mérföldkőnek számít az erdélyi magyarság modern kori történelmében.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a könyves-gyertyás menetelés egyik szervezője felidézte az akkori, az azt megelőző, illetve az 1990 márciusában bekövetkezett marosvásárhelyi eseményeket, figyelmeztetve, hogy emlékezni kell, beszélni kell róluk, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg.
A díjátadást követően a magyar szabadságharc ihlette költemények hangzottak el Györffy András, Kilyén Ilka, Sebestyén Aba marosvásárhelyi színművészek előadásában. Fellépett Buta Árpád Attila énekes. A gálát a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes fellépése zárta, amely a Duna televízió Fölszállott a páva tehetségkutató műsorában bejutott az elődöntőbe.
Könyv és gyertya díjban részesültek
Antal András nyugalmazott tanár, az Ákosfalva 500 éve falumonográfia szerzője, a Pro Ákosfalva Egyesület alapító tagja, a Pro Honoris Causa Egyesület alapító tagja.
Böjte Lídia magyartanár, a szászrégeni Kemény János Irodalmi Kör vezetője.
Domokos Anikó Erzsébet nyugalmazott magyar–román szakos tanár, aki nagy szerepet vállalt és vállal jelenleg is a segesvári közművelődés terén.
Farkas Ernő magyartanár, aki a kortárs civilizáció jó ismerőjeként hívja fel figyelmünket a nemzeti közösség, a szellemi örökség, a hagyomány és a nemzedékek folytonosságának megtartó erejére.
Fülöp Lajos, a maroskeresztúri RMDSZ oszlopos tagja, aki mindig lelkiismeretesen, kitartással végezte az elvállalt munkát. Mindenkinek példát mutatott megfontoltságával és jó meglátásaival. Tanácsosként is mindig kiállt és helytállt a magyarság ügyéért.
Gálfalvy László nyugdíjas pedagógus, aki meghatározó szerepet vállalt a gyulakuti RMDSZ alapításában és további tevékenységében.
Gálfi Tibor nyugalmazott tanító, 2011-ben többéves kutatómunka eredményeként Berekméri Edmond helyi pedagógussal megjelentették Marossárpatak első falumonográfiáját Marossárpatak – Egy hagyományőrző település múltja és jelene címmel. Munkásságát, életét áthatja a közösségért vállalt felelősség és a magyarság összefogása.
Gönczi Béla, a marosvásárhelyi RMDSZ alapító tagja, a 2000-es évek közepétől a koronkai helyi RMDSZ-szervezet elnöke, majd kerületi elnöke volt. Közösségépítő tevékenysége során kiemelt figyelmet szentelt a magyar kultúrának, a közösségi jogok tiszteletben tartásának.
Hajdó Károly nyugalmazott zenetanár, karnagy. 50 éve a marosszentgyörgyi közösség meghatározó egyénisége. Az ő nevéhez fűződik a Tavaszi kórusfesztivál, a karácsonyi dalok koncertje.
Jakab István nyugdíjas tanító, alapító tagja volt a búzásbesenyői RMDSZ-nek, személyét megbecsülés, tisztelet és szeretet övezi.
Kerezsi János nyugalmazott református lelkész, alapító tagja a mezőbándi és megyei RMDSZ-nek, 1990 januárjában a megyei elnökség tagjai közé választották. Több éven át az ügyvezető elnökségben a kultúráért és egyházakért felelős alelnökként tevékenykedett.
Kilyén Domokos 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárnál dolgozott mint technikus, és 1972- től váltotta fel édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét. 2000-ig – kisebb megszakítással – a község polgármestere, nyugdíjba vonulásáig. Minden kulturális és minden olyan tevékenységben részt vesz, ami a község javát szolgálja. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székely kapukat farag, citerákat készít, amelyeket kiállításokon is bemutatnak.
Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács volt elnöke, illetve alelnöke mindvégig példásan végezte feladatát, legyen szó kultúráról – Maros Megyei Könyvtár, Maros Megyei Múzeum, Kultúrpalota, Maros Művészegyüttes, Bábszínház, Állami Filharmónia, Látó és Vatra folyóiratok –, a gazdaságról (repülőtér, ipari park), infrastrukturális beruházásokról, turizmusról, szociális ellátásról. Lokodi Edit Emőke 25 éven keresztül szolgálta a Maros megyei közösséget, példát mutatva mindannyiunknak.
Major István 1992 és 2004 között marosludasi városi tanácsos. Három közbirtokosságot alapított, amelyek ügyintézését bejegyzésükig vállalta, és őt dicséri az 1995–1996-ban létrehozott, a marosludasi RMDSZ- székházban lévő könyvtár is.
Nagy Margit történelem-magyar szakos tanárként tevékenykedett 1964 és 1995 között a marosszentkirályi általános iskolában. 15 évig volt a helyi RMDSZ elnöke. Önzetlen odaadással dolgozott a hagyományok ápolásáért. Tudását igyekezett a fiatal generációknak átadni és hagyományőrző hozáállásra nevelni őket. Horváth Jánossal közösen megalapította a Vadrózsa néptánccsoportot.
Ráduly János nyugalmazott tanár. Első kötete 1975-ben jelent meg. 37 éves írói munkássága eredménye: 81 kiadott kötet. 48 néprajzi és népköltészeti kiadványt jelentetett meg. Zömében népmese, mondakötetek és népi tréfák gyűjteménye. Tizenegy művet közölt a székely rovásírásról, amelyekben többek közt a közelmúltban felfedezett rovásemlékeket mutatja be. Huszonkét szépirodalmi kötete van, ezekből tizenhárom verseskönyv és fordításkötet.
Szabó József esztergályos és minőségi ellenőr. Tizenhét évig volt a református egyház gondnoka Mezőcsáváson. 1990- ben helyi szinten aktívan részt vett az RMDSZ megalakításában. 1990–1994 között Mezőcsávás alpolgármestere. Ma is aktívan részt vesz a helyi közösségi életben.
Szász Erzsébet nyugdíjas tanítónő, a marosszentannai RMDSZ-szervezet egyik alapító tagja. Udvarfalván a szervezet tevékenységének a szervezője, irányítója, nyilvántartója. A falu és a község kulturális életének meghatározó személyisége. Éveken keresztül szervezője a március 15-i helyi ünnepségnek. Az ifjúság oktatása- nevelése mellett a felnőttek szakmai-mezőgazdasági képzésében is aktívan részt vállalt.
Szász Lajos az RMDSZ megalakulásakor az elsők között lépett be a szervezetbe. Számos kampány és más rendezvény szervezője és társszervezője. A megyei RMDSZ státusirodájának alkalmazottja 2002–2011 között.
Szepessy László egyik főszervezője volt az 1990. februári gyertyás tüntetésnek. Az első szabad március 15-ét 1990-ben ő szervezte. Marosvásárhely magyarsága hosszú idő után először ünnepelt a Székely Vértanúk emlékművénél, ezzel hagyományt teremtve. 1990 márciusában, a marosvásárhelyi pogrom idején Sütő Andrással együtt az RMDSZ-székház padlásán volt, és 20-án is részt vett az eseményekben. Politikai fórumokat, jótékonysági rendezvényeket szervezett, egyik kezdeményezője és kivitelezője volt a Bernády György Alapítványnak.
Szlovácsek Ida, magyar szakos nyugdíjas tanárnő több mint 25 éve vesz részt a Dicsőszentmárton városi, illetve kerületi magyar szórványközösség művelődési életének szervezésében. Prioritásként a magyar identitástudat megőrzését tűzte ki céljául: az anyanyelv, illetve a néptánc és népdaléneklés, a magyar népi szokások megőrzését, ápolását. Szavalóversenyeket és népdaléneklő versenyeket szervezett a magyar diákoknak. A Kis-Küküllő Alapítvány keretében Sárga Rózsa néven a város és a vidék idősebb nőtársadalmának szervezett és szervez heti rendszerességgel programot.
Tófalvi Zoltán újságíró, riporter. A kilencvenes évek elejétől megszállottan kutatja az 1956-os forradalom utáni időszak romániai eseményeinek, erdélyi elítéltjeinek történetét. Több tanulmányt közölt a magyar forradalom 50. évfordulójára megjelent konferenciakötetekben, folyóiratok emlékszámaiban. Forrásfeltáró munkájának kiemelkedő teljesítménye az a sorozat, amelyben közzétette az 1956 utáni legnagyobb erdélyi politikai koncepciós perek iratait.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

2014. április 3.

A mesterség választotta őt
Könyv és gyertya-díjjal tüntették ki az RMDSZ március 15-ei gáláján a csíkfalvi Kilyén Domokost. 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárban dolgozott, ezután édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét váltotta fel. Kisebb megszakítással 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a település vezetője. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székelykapukat farag, citerákat készít Domi bácsi, akivel ezúttal a kitüntetés kapcsán beszélgettünk.
Kilyén Domokos szerint a kitüntetés az egész község érdeme– Hogyan fogadta a kitüntetés hírét?
– Meglepett, nem is gondoltam rá, hogy valamikor még megemlékeznek az idősekről is. Szép gesztus a kezdeményezők részéről.
– Mit jelent önnek ez a díj?
– Úgy érzem, nem az én egyedüli érdemem, a községből mind a kétezer lakos megérdemelné ezt a kitüntetést a magyarság ápolásáért. A gyertyás tüntetés is azért szerveződött 1990-ben, hogy nemzeti jogainkat értelmesen, művelten követeljük. Mert ha hallgatunk, mindenki azt hiszi, hogy beleegyeztünk sorsunkba, hogy elfelejtettük magyarságunkat.
– Mit üzenne ezzel a kitüntetéssel másoknak?
– Nemzeti azonosságunk, magyarságunk ápolásában rendkívül nagy érdemük van az egyszerű falusi embereknek. Ha ők nem ápolnák drága anyanyelvünket, ha nem tanítanák már egészen kiskoruktól unokáikat a népdalra, nótára (...) Nem magyarkodni kell és a mellünket verni, hanem úgy tenni csendesen, ahogyan évszázadokon át őseink ápolták a kultúrát, nyelvünket. Ez példaértékű, és nagyon sajnálom, hogy az ifjúság egészen más vonalra terelődött, nem szeretik már a népdalt, a néptáncaink a színpadra szorultak fel, a báljainkat a diszkók helyettesítik.
– Mióta készít hangszereket, és hová kerültek ezek?
– Amikor befejeztük a nyárádszentmártoni kultúrotthon építését, 1971-ben az avatóra készítettem el az első tíz citerámat, azóta összesen harmincat készítettem. Került belőle Hunyadi László művészhez, Papp Lajos szívorvoshoz, de Kövér Lászlóhoz is. Kisgyerekkorom óta zenélek, a padláson találtam egy nagyon rozoga citerát, de fel lehetett húrolni. A háborúból maradt telefondrótok belseje acélos volt, abból készítettünk húrokat. Magamtól tanultam meg. Nagyon kíváncsi voltam a hegedűre is. Tíz évig foglalkoztam hegedűkészítéssel is, Lovász Jámbor Zoltán doktor úrral együtt az 1980-as évekig. Gyönyörű hegedűket lehetett készíteni, de hangot „gyártani” nehéz. A közepes hangzásig el lehet jutni, de azon felül már nagyon nehéz, nagy mester kell legyen, aki tovább is eljut.
– És a kapufaragás?
– A kapufaragás már régen foglalkoztat, a nagyapám búzaházi kapuja is szőlőindásan szépen meg volt faragva, de emlékszem üknagyapám kapujára is, amit 1859-ben készített. Ahogy ide költöztem Csíkfalvára, készíteni akartam magamnak egy székelykaput. Segítségül hívtuk Bandi Dezső tanár urat, elképzeltük a figurális megjelenítést, amit ő átdolgozott. Negyvenedik születésnapomra készült el a kapu, egy évig dolgoztam rajta. Azóta tizenhét kaput faragtam, van belőle Magyarországon: Battonyán, Cigándon, Solton, de itthon Székelybőben, Csíkfalván, Jobbágyfalván, Búzaházán, Szentmártonban, Székelykálban és Demeterfalván is. A Nyárádmentén nem voltak olyan nagy kapufaragók, mint Udvarhelyszéken, de egy-egy példány került a vidékünkre is. A motívumok nagyjából megegyezők, de nem olyan díszesek.
– Ejtsünk néhány szót közigazgatási pályájáról is.
– A közigazgatásba nem is akartam belemerülni. Apám huszonöt évig volt polgármester előttem. Apám előtt a lukafalvi Fazakas János volt a néptanácselnök, de kegyetlenül bánt a falubeliekkel, bántalmazta őket, pisztollyal járt az úton, esténként lövöldözött is. Azért fordultak hozzám az emberek, hogy legyen közülük való a vezető. Hát belementem, azzal a szándékkal, hogy négy évet végigviszek, amíg kerül valaki megfelelőbb. Aztán jött a következő négy év, és sok emberrel megbarátkoztam. Úgy eljöttem 1972-ben a téglagyárból, hogy 2000-ben mentem nyugdíjba a közigazgatásból. Nem én választottam ezt a mesterséget, a mesterség választott engem.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

2015. július 15.

Életre kelnek a csíkfalvi citerák – Reneszánszukat élik a népi hangszerek
Sosem tölti tétlenül nyugdíjas napjait Csíkfalva egykori polgármestere, Kilyén Domokos. Barkácsol, farag vagy citerákat készít – mesél, alkot, értéket örökít tovább.
A mindenki által Öcsi bácsinak nevezett Kilyén Domokos közel negyedszázadot ért meg községvezetőként Csíkfalván, de nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik. Leginkább székely kapuk faragója-alkotójaként ismerik a nyárádmentiek, s többen betérnek hozzá citerát rendelni.
Kiállításokon néha láthatják őt a népi hangszer pengetése közben, de csak az érdeklődő tudja meg, hogy ezeket ő maga is készíti el. Ha nem kaput farag vagy hangszert készít, akkor éppen valamit „gyárt” vagy javít magának, szomszédainak: a százesztendős kelengyés ládától a lóvontatta kukoricavető gépig minden megfordul a keze alatt.
Állatfejekkel díszített hangszer
Éppen citerékat készít a lassan 75 éves Öcsi bácsi az árnyékos fészerben, amikor betérünk hozzá. Három darabon dolgozik, községbeliek rendelték, de vannak távoli ismerősöktől érkező felkérések, azokat őszig kell elkészítenie.
A télen tizenegy citerát készített, az idén hatot, de mindezekből csak egyetlen darab maradt, azt modellnek hagyta meg, illetve megmutatni az érdeklődőknek – mondja, miközben a hangszerdobozt forgatja, a ragasztásokat szorítja. Mindig valamit „okoskodik” rajta, kísérletez, fejleszt, a kísérő hangokat szeretné tökéletesíteni, egy-egy újabb „futamot” beilleszteni a hangsorba.
A hangszer „feje” és „agya” keményfából készül, hogy megtartsa a húrszegeket. Vadcseresznye, juhar, gyümölcsfa – ki amilyet talál, olyat használ. A hangszerdoboz viszont fenyőfa lapokból készül, összeillesztéséhez régebb csontenyvet, ma már fehérenyvet használ, az is tökéletesen ragaszt, sosem mozdulnak el a darabok.
A húrként szolgáló huzalokat nagyon régen vásárolta, még az aranyosgyéresi gyárból. Azt használja ma is, tucatnyi egyformát húz ki, s mellé három vastagabb gitárhúrt a mély hangok megszólaltatására. A hangdobozra régen egyetlen nagyobb lyukat fúrtak, ő leginkább rozettát vág a fenyőlapba. A citera fejét néha állatmotívumokkal díszíti, főleg kossal. Régen csikófejest is készített egy-egy alkotó, az volt ám a mestermunka – jegyzi meg, elárulva: ő is szeretett volna ilyet készíteni, de még sosem vette rá magát.
Libaetetővel kezdődött
Öcsi bácsi gyerekként fogott először kezében citerát, a padláson talált egy régi ütött-kopott darabot, amelyet a libák etetésére használt valaki.
A háború után a távközléses katonák által hátrahagyott huzalokból sodortak le néhány acélszálat, abból készítettek húrt a viharvert eszközre, hogy megszólaltathassák. Ez volt az első citerája, ma is ereklyeként őrzi és mutatja a százéves darabot.
Aztán később készített valamivel jobbat is, de a hangszerkészítést 1971-től számítja, amikor a nyárádszentmártoni új kultúrotthon avatására kiállítást szerveztek: Szabó Erzsi néni szőttesei és Szász Erzsébet tiszteletesasszony szalmaszőttesei mellett tíz citeráját mutatta be.
Azóta már negyven körüli az általa készített hangszerek száma.
„Örülök, hogy feljött a napja, hogy ismét foglalkoznak vele” – mondja a mester, megjegyezve: a citera a szegény ember hangszere volt, viszonylag könnyen elkészíthető. Sokáig használták a nyárádmenti falvakban, egy-egy fonóban vagy családi vacsorák mellett jól el lehetett szórakozni mellette. Persze jó énekhang is kellett mellé – és egy kis bor.
„Ezek a borszagot szeretik. Ahogy megérezték, mindjárt jobban szóltak” – viccelődik Öcsi bácsi. Valójában sosem ment ki divatból a citera, és most reneszánszát éli. Viszont ügyel, hogy az általa készült darabok találjanak egymással, különben nem alkalmasak zenekari használatra. Minden barkácsoló vagy mester egyedi darabokat készít, de egy citerazenekarban csak akkor használhatók, ha a darabok egyformák – készített már együttesek számára is.
Nem mindenki születik citerásnak
Régebben többen is készítettek citerákat a községben, Szentmártonban Marton József, Ambrus Ferenc, Szabó Sándor, Csíkfalván László Sándor. Ma már csak Öcsi bácsi, valamint a jeddi Nagy János. A szomszéd faluban, Nyárádszentmártonban is biztat egy asztalosmestert, hogy kezdjen hozzá, annál is inkább, mert annak szülei is jó citerások voltak.
Az 1970-es években Simon Károly tanító létrehozott egy citerazenekart a községben, akkor még volt néhány jól játszó személy: Csíkfalván Mihály Imre, László Sándor és fia, József, Szentmártonban Pap István, Pap Vilma, Szabó Vilma, Kocsis Róza. Ma is élnek néhányan a vidék falvaiban vendégszereplő egykori együttes tagjaiból: Szabó József (Öcsi), Adorjáni János, Dénes Ferenc, Marton Magda.
Sokan próbálkoztak akkor a citerajátékkal, de kevés személy került be az együttesbe, ugyanis jól össze kell hangolni a kezet, szemet, fület: egyik kézzel lefogni a húrokat és lassabb mozdulatokkal a hangmagasságot, míg a másik kézzel gyorsabb mozdulatokkal kell pengetni. Ha a két kéz egyforma gyorsan vagy lassan mozog, akkor az már csak „kaparászás”, nem ének – summázza a mester, aki egy kis ecsetvéget kapva a kezébe – mintegy mutatva, hogy nemcsak készíteni, hanem használni is tudja a hangszert – el is játszott nekünk néhány dallamot.
Gligor Róbert László
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék