udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 66 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66

Névmutató: Kinda István

2003. március 24.

A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság a szokásos tavaszi partiumi honismereti találkozóját tartotta Nagyváradon, márc. 22-én. A Kriza János Néprajzi Társaság tagjai a moldvai csángókról tartottak előadásokat. Dukrét Géza elnök köszöntő szavait követően kezdetét vették a felolvasások. Az első részben a PBMEB tagjai, Kupán Árpád, Antal Béla, Nánási Zoltán és Borbély Gábor II. Rákóczi Ferencnek a Partiumhoz kötődő emlékeit idézték fel. Ezt követően Székely Antal, Nagy Aranka, Fábián József és Bessenyei István változatos tematikájú ismertetőket tartott a 20. század emlékezete tematikában. A találkozó második részében a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, dr. Pozsony Ferenc és a társaság fiatal tagjai - Peti Lehel, Kinda István, Nagy Emőke, Ilyés Sándor, Pete Komáromi Sára, Ivácsony Zsuzsa, János Szatmári Ildikó, Fülöp Mónika, Miklós Zoltán és Buzogány Zsuzsa - tartottak előadásokat kutatási témájukról, a moldvai csángók életéről. /Péter I. Zoltán: Honismereti találkozó volt Váradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 24./

2005. június 28.

Könyvbemutatót tartanak június 29-én, Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. A következő köteteket mutatják be: Szikszai Mária: Történetek története (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005); Kinda István–Pozsony Ferenc (szerk.): Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban (Kolozsvár, 2005); Jakab Albert Zsolt–Szabó A. Töhötöm (szerk.): Lenyomatok 4. Fiatal kutatók a népi kultúráról (Kolozsvár, 2005); Suba László: Torda és környéke fazekassága (Kolozsvár, 2005). /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

2005. július 1.

Június 29-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában mutatták be a Társaság és a Mentor Kiadó új könyveit. A moldvai csángók társadalomnéprajzával, mentalitásával és értékrendjével kapcsolatos tanulmányokat tartalmazó kötet Kinda István–Pozsony Ferenc (szerk.): Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban (Kolozsvár, 2005) című munka. Suba László képzőművész Torda és környéke fazekassága című munkáját Tötszegi Tekla mutatta be. A Remete Szent Antallal kapcsolatos történetek, legendák megjelenésének körülményeit, okait tárta fel Történetek története (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2005) című könyvében Szikszai Mária. /Stanik Bence: Hármas könyvbemutató a Krizában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

2006. július 10.

A hét végén tartották a fiatal néprajzkutatók III. szemináriumát Zabolán, a Csángó Csűrben. A fiatal néprajzosok elsősorban a moldvai csángómagyarok életvitelének tanulmányozására figyelnek, különös tekintettel a csángók tárgyi és szellemi néprajzára. A rendezvényen bemutatták dr. Zakariás Erzsébet Csángó hétköznapok /Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár/ című könyvét. A csángó kutatási vonulatot erősítette a moldvai tanulmányút, valamint az, hogy a kutatók – doktoranduszok, egyetemi hallgatók – egy része hosszabb ideig Moldvában marad. A dr. Pozsony Ferenc szervezésében lebonyolított rendezvény programjában több székelyföldi néprajzi téma is szerepelt. A népviselet néprajzi kutatásának problémáiról Szőcs Levente, a háromszéki csempekészítő központokról Szőcsné Gazda Enikő, Folklorizmus­jelenségek a modern háztartásban egy korondi példán címmel Miklós Zoltán, ,,Székely” falukapuk Háromszéken címmel Kinda István értekezett. /(sylvester): Fiatal néprajzosok a Csángó Csűrben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./

2008. május 10.

Zabolán mutatták be a helyi Csángó Néprajzi Múzeum első kiadványát Orbaiszék változó társadalma és kultúrája címmel, amely nemrég jelent meg a Kriza János Néprajzi Társaság, a Pro Museum Egyesület és a Kovászna Megyei Kulturális Központ kiadásában, a megyei tanács támogatásával. A kötetet dr. Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora és Kinda István muzeológus szerkesztette, ők is mutatták be. A kötet azoknak a tanulmányoknak a szerkesztett változatát tartalmazza, amelyek a tavalyi Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján hangzottak el a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban tartott tudományos konferencián. /Tanulmánykötet Orbaiszékről. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 10./

2008. május 29.

A Székely Nemzeti Múzeum (Sepsiszentgyörgy) által kiadott öt könyv bemutatóját rendezték május 27-én Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Pozsony Ferenc, a házigazda elnök felkérésére Vargha Mihály, a múzeum igazgatója az 1879-ben alakult sepsiszentgyörgyi múzeum terveiről szólt. Megújulás előtt áll a határon túli legnagyobb magyar tudományos intézmény: fiatalítja szakembergárdáját, javítja gyűjteményes anyagának feldolgozottságát. Az Orbaiszék változó társadalma és kultúrája című kötet, Kinda István és Pozsony Ferenc szerkesztésében, a Csángó Néprajzi Múzeumnak tavaly Zabolán megtartott konferenciáján elhangzott kérdéseket dolgozza fel. Az Acta Siculica a múzeum 2007-es vaskos évkönyve, amely, Kinga István szerkesztő szerint, ötven tanulmányával sok fiatal szerzőnek nyújtott régészeti-történelmi és néprajzi közlési lehetőséget Székelyföld vonatkozásában. A Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. két kötetét Tánczos Vilmos mutatta be. A Laczkovits Emőke és Szőcsné Gazda Enikő által szerkesztett kiadvány a 2005-ös hetedik vallásügyi konferencia anyagát tartalmazza, az 51 tanulmányból 30 erdélyi vallási témájú. Kovács Zsolt a Fehér János által szerkesztett és írt Teleki Mihály udvartartási naplója (1673–1681) című kötetet ismertette, amely egy művelődéstörténeti sorozat ötödik láncszeme. Végül Vargha Mihály Almási Tibor: Gyárfás Jenő című könyvét mutatta be, amely a székelyek Munkácsyjának állított emléket. /Háromszéki könyvparádé. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 29./

2008. június 7.

Az Erdélyi Társadalom (ET) legutóbbi két lapszámát mutatta be június 4-én a Kisebbségkutató Intézet és a Kriza János Néprajzi Társaság, a társaság székhelyén, Kolozsváron. Keszeg Vilmos, a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék vezetője beszélt a Peti Lehel és Pozsony Ferenc által szerkesztett, a moldvai csángók kutatásának szentelt lapszámról. Elemezte a szerzők (Agnieszka Barszczewska, Tánczos Vilmos, Peti Lehel, Meinolf Arens, Ilyés Sándor, Kinda István, Iancu Laura, Miklós Zoltán, Gergely Orsolya, Szabó Á. Töhötöm) által alapos kutatásokkal elkészített, lapszámot. Ezután Tánczos Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár méltatta a Kiss Dénes által szerkesztett, négy fejezetből álló vallástudományi számot és a szerzők (Gagyi József, Fosztó László, Iuliana Conovic, Fejes Ildikó, Sárközi Csongor, Máthé-Tóth András, Peti Lehel, Kiss Dénes, Nagy Réka, Bernáth Krisztina, Nagy Attila) munkáit. Megjegyezte: a tizedik akár ünnepi lapszámnak is tekinthető a kerek évforduló miatt. /Bende Attila: Erdélyi Társadalom a Kriza-társaságnál. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 7./

2010. 12.

Székely önrendelkezés a tudományban (is) – Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban – Konferencia Gyergyóremetén
A székelység kisebbségi létéhez, önrendelkezéséhez sokan sokféle szempontból közelítettek már, viszont a székelyföldi oktatás, kutatás és tudás autonómiája viszonylag ritkán került szóba. Ezért nevezhető úttörőnek a gyergyóremetei falunapok keretén belül szombaton megrendezett „Kisebbségi jövő a tudásalapú társadalomban” című konferencia, melyen neves előadók és fiatal tehetségek tárták az érdeklődők elé a székelyföldi tudomány jelen állását és jövőjét.
A konferenciát imával nyitó Orbán László esperes Wass Albertet idézve adta át a szót a tudomány képviselőinek, mely szavak akár a rendezvény mottóját is képezhették volna: „magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben...”
Így vélekedett az első előadó, Andrew Balas remetei származású amerikai orvos-matematikus is, aki szerint ha a tudós, kutató nem tud kisebbségben lenni, elviselni, hogy nem ért vele egyet a többség abban, amit felfedezett, akkor sikeres sem tud lenni. A nagy felfedezések tehát mindig kisebbségben kezdődnek. Hogy ez Székelyföldön is megvalósulhasson, megalapította a Székely Előfutár Alapítványt, mely a Balás Elek nevet viselő ösztöndíjjal támogat minden évben tíz fiatal székelyföldi kutatót. A konferencia során ők is bemutatkoztak, beszámoltak tevékenységükről. A humán szekció ösztöndíjasai székelyföldi vonatkozású társadalmi jelenségeket vizsgáltak, hozzásegítve a székelységet saját hagyományainak, szokásainak és múltjának jobb megértéséhez. Kinda István, aki korábban a moldvai csángókkal is foglalkozott, dokumentumfilmet vett fel a téglavetés hagyományos mesterségéről Nagyborosnyón, Sütő István saját családtörténetén keresztül írta meg a vargyasi bútorfestés múltját és jelenét, Kiss Adél pedig a székelyföldi felnőttképzést vizsgálta. A természettudományos szekció ösztöndíjasai nemzetközi kutatóhálózatok munkájába kapcsolódtak be, Kovács Katalin egy román-magyar-cseh projekt keretén belül az intenzív lézerimpulzusokkal foglalkozik, melyek segítségével a rák molekuláris fázisában felismerhetővé válhat, Kovács Levente pedig a programozott sejthalált kutatja egy szegedi csoportban, amely munka szintén a rák gyógyítását célozza, hiszen a rákos sejtekbe programozott sejthalál megállíthatná a betegség elburjánzását.
Az ösztöndíjasok előadásai is abba az irányba mutatnak, amit Kötő József hozzászólásában kulcsszóként emelt ki: glokalizáció (a globális és lokális összekapcsolódása). Bekapcsolódni a nemzetközi körforgásba, kihasználni a globalizáció adta lehetőségeket, ahogy azt a természettudósok is tették, ugyanakkor figyelni a lokális jegyekre, székely jellegzetességekre és őrizni azokat, amire az ifjú társadalomtudósok tevékenysége is irányult.
A legtöbb vitát kiváltó felvetés a szintén a glokalizációval összefüggő önálló székelyföldi egyetem kérdése volt, melyet Andrew Balas nevezett meg célként. Az amerikai előadó szerint Székelyföldnek szüksége van egy mágnesként működő saját tudományegyetemre, amely lehetővé teszi a helyi kutatók együttműködését, akik speciális, helyi problémákra kereshetik majd a választ. Bíró Zoltán, a Sapientia dékánja szerint inkább a Székelyföldön működő állami és magánegyetemek, kihelyezett tagozatok szorosabb együttműködésére lenne szükség az egyéni munkavállalás helyett, egyeztető fórumra, közös hírlevélrendszerre, közös kiadványokra, akár közös kutatóhálózatra, valamint a térséggel való szoros kapcsolatra. Szerinte a székelyföldi autonómiát nem kérni kell valakitől, hanem, legalábbis tudományos téren, meg kell valósítani az intézmények együttműködése által.
És mivel a hagyományápolást Andrew Balas a közösség sikerességének és jó egészségi állapotának feltételeként nevezte meg (ellenpéldának felhozta a marginalizált indiánok esetében tömegesen jelentkező alkoholizmust és elhízást), olyan előadásokra is sor került, amelyek a székely múlttal foglalkoztak. Nagy József, Szabó József János, Egyed Ákos és Csikány Tamás is a székelység forradalmakban és háborúkban vállalt szerepét mutatták be, melynek egy szeletét élethűen meg is jelenítették másnap a hagyományőrző egyesületek a piski csata Maros-parti újrajátszásával.
Köllő Zsófia. Erdély.ma

2010. 4.

Megjelent Kinda István néprajzkutató csángókról szóló kötete
A napokban megjelent Kinda Istvánnak, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatójának a moldvai csángó társadalomról szóló kötete. A kiadványt elsőként 2010. október 22-én mutatták be Kolozsvárott a BBTE Magyar Néprajz és Antropológiai Tanszék, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság szervezésében lezajlott tudománytörténeti konferencia keretében.
A kötetet dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, az MTA külső tagja ismertette: „Kinda István már diákkorában cselekvően bekapcsolódott a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság által a moldvai csángó falvakban szervezett alapkutatásokba. A csoportos terep- és levéltári vizsgálatok keretében elsősorban a római katolikus falvak társadalmi és egyházi életét, valamint morális értékrendjének változását kutatta. A moldvai csángó magyarokkal kapcsolatos szakmai eredményeit eddig számos hazai és külföldi tudományos konferencián mutatta be, legsikeresebb tanulmányai pedig magyar, román és angol nyelven jelentek meg.
Első önálló kötete a tavaly nagy sikerrel megvédett doktori dolgozatának átdolgozott változata, melyben a szerző azt vizsgálja, hogy a moldvai csángó falvakban az utóbbi évszázadokban hogyan változott az erkölcsi értékrend, a helyi közösségek a morális rend betartását kikényszerítő ellenőrzésnek milyen intézményesített formáit működtették, s a különböző vétségeket elkövetőkkel szemben milyen büntetéseket foganatosítottak. Munkájában árnyalt képet rajzol arról, hogy az ortodox többségű Moldvában működő római katolikus lelkészek milyen szerepet játszottak az erkölcsi rendszer formálásában és működtetésében, a különböző korszakokban hogyan változott társadalmi megítélésük és státusuk.
Kinda István kötete határozottan szakít a moldvai csángó kultúra és társadalom mitizáló, szépítő bemutatásával, kutatásával és elemzésével. Árnyaltan elemzi és értelmezi, hogy a különböző korszakokban a csángó falvakban hogyan alakultak át az egyének és a közösségek alapvető értékei, érdekei és kapcsolatai, azok pedig hogyan tükröződtek és reprezentálódtak a mássághoz való viszonyulásukban.” Kinda István: Ellenőrzött közösségek. Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2010, 240 oldal.
A kötetet lektorálta: Kotics József és Pozsony Ferenc, Erdély.ma

2011. 8.

Acta Siculica, 2010
Hagyomány szerint múlt esztendő végére megjelent a Székely Nemzeti Múzeum évkönyve, az Acta Siculica, mely negyedik éve új alakban kerül az érdeklődők kezébe, borítóját a kiadó intézmény Keöpeczi Sebestyén József által rajzolt pecsétje díszíti.
A Kinda István, Boér Hunor, Kocs Irén, Szőcsné Gazda Enikő, Bordi Zsigmod Loránd, Méder Lóránt László, Sztáncsuj Sándor József, Csáki Árpád és Demeter Lajos által szerkesztett kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. Annak ellenére, hogy gazdaságilag gyengébb évet zárt a múzeum, új egységgel, a Magma Kiállítótérrel gyarapodott, 2010-ben hazaérkezett az Apor-kódex, melynek az Országos Széchényi Könyvtárban történt restaurálásáról Tóth Zsuzsanna számol be. A vaskos kötetben az alábbi, Háromszékhez kötődő témákról olvashatunk: adalékok az erősdi kultúra kronológiájához, az oltszEMI Auxilia ellentmondásos értelmezése, 16—17. századi kályhacsempék egy nyujtódi pincéből, kilenc falu erdőtörvénye, szárazság és pestis Háromszéken, az angyalosi honvédek, nemzetőrök, honfiak, honleányok jegyzéke, a háromszéki ágyúgyártás nehézségei, a második kökösi csata, a 19. századi közúti forgalom jellegzetességei, megélhetési taktikák válság idején, a kézdivásárhelyi, illetve kovásznai polgári fejlődés, a sepsiszentgyörgyi olvasóegylet, kaszinó, illetve a Sancta Maria intézet története, erdővidéki hímzés, orbaiszéki települések társadalmának változásai. Boér Hunor a történeti Erdély magyar népességének tagolódását tárgyalja a 2002-es népszámlálási adatok tükrében, és különleges nyelvhasználati megoldásokat javasol.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. 24.

Ketten kaptak debüt-díjat 2010-re az EME-től
Kinda István Csaba néprajzkutatónak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársának, valamint a finnek nemzeti eposzát, a Kalevalát kutató Varga P. Ildikónak ítélte oda 2010-es debüt-díját az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az elismeréssel járó oklevelet és pénzjutalmat szombaton délután, az EME Jókai/Napoca utcai székházában tartott rendezvényen adták át. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepség a délelőtti órákban is tartalmas programmal szolgált az érdeklődőknek: az EME és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) jóvoltából a BBTE Bölcsészkarárak épületébe betérők Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikus, egyetemi tanár Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa című előadását hallgathatták meg.
Középiskolai tanárok, egyetemi oktatók, diákok, valamint a kolozsvári kulturális élet személyiségei gyűltek össze szombaton délelőtt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának épületében, hogy Szegedy-Maszák Mihály magyarországi akadémikussal, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjával találkozzanak. A 2003-ban Széchenyi-díjjal kitüntetett irodalomtörténész a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) tanít, pályája során számos külföldi felsőoktatási intézménynek volt előadótanára (Cambridge King’s College, American Council of Learned Societies stb.). Kolozsváron ezúttal Babits Mihály nemzetfelfogása és neoklasszicizmusa címmel értekezett.
– Tudománnyal ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, ugyanakkor – a jövőbe tekintve – újragondoljuk örökségünket, irodalmi hagyományainkat – magyarázta köszöntőjében Egyed Emese költő, irodalomtörténész. Lévén, hogy Babits Mihály életműve még nem teljesen hozzáférhető, Szegedy-Maszák az értekező prózájára támaszkodva ismertette a témát, a faj és az osztály, a saját és az idegen, a kelet és a nyugat, valamint a történetiség vonatkozásában.
„Én a magyarságban kultúrát láttam; de lehetetlen volt nem éreznem, hogy más nézőpontok is vannak. Az idő végzetes volt, valami készülődött, amit mi még nem sejtettünk”, írta egykoron Babits, Szegedy-Maszák pedig ebből az idézetből kiindulva tárgyalta a huszadik század eleji magyar irodalom jelentős alakjának nemzetfelfogását. Előadásában többek között Széchenyi, Kosztolányi, Ady, Márai és Krúdy neve is szóba került, párhuzamba állítva az általuk képviselt értékeket, kultúra-, társadalom- és nemzetértelmezést a Babits által vallottakkal.
A tehetséggondozás és a fiatalok kutatási eredményeire való odafigyelés jellemezte az ünnepség folytatásaként, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai utcai székházában délután 4 órától tartott programot. Pöllnitz Boróka (fuvola) és Farkas Barabás Szabolcs (gitár) muzsikája után Keszeg Vilmos néprajzkutató, egyetemi tanár kifejtette: örvendetes, hogy a rendszerváltás után egyetemi és doktori tanulmányait végző generáció jelen van a tudományos életben: keresi a helyét ezen a pályán, alapkutatásokat kezdeményez és végez, konferenciákat, szakmai rendezvényeket szervez, és kutatási eredményeit közzéteszi.
– Ennek az ifjú generációnak a jelenléte tapasztalható az EME konferenciáin, felolvasóülésein, az Erdélyi Múzeum hasábjain. A tudós társadalom újratermelődése egyaránt tapasztalható az irodalom-, a nyelvészet-, a történettudomány területén. Az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya meg van győződve arról, hogy az új generációnak a romániai magyar tudományos életben helye van, amit felkészültsége és munkája alapján érdemel ki – mondta Keszeg, majd az elsőként 2006-ban kiírt debüt-díj odaítélésének körülményeit ismertette, kiegészítve ezt az elmúlt négy évben pályázott és kitüntetett személyek névsorával. Mint kiderült, az elismerést az EME azon tagjai pályázhatják meg, akik kötet, tanulmány közzétételével, egy bizonyos kiadvány tudományos igényű gondozásával, szakmai rendezvény megszervezésével stb. a közelmúltban beléptek a tudós társadalomba.
2010-ben négy személy jelentkezett az EME debüt-díjára: Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Kinda István Csaba és Varga P. Ildikó. Bartha Katalin Ágnes, a Szabédi-emlékház tudományos kutatója, Szabédi László életművének értelmezője és a Szabédi-napok szervezője az Argumentum Kiadó gondozásában tavaly megjelent Shakespeare Erdélyben – XIX. századi magyar nyelvű recepció című kötetével pályázott, Biró Annamária, az EME kiadójának vezetője pedig az általa sajtó alá rendezett Aranka György Erdély-története (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című kötetet nyújtotta be. Kinda István néprajzkutató, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársa a Mentor Kiadónál 2010-ben napvilágot látott Ellenőrzött közösségek – Szabályok, vétkek és büntetések a moldvai csángó falvakban című kötetével és az Acta Siculica 2009-es kiadványával, a Helsinkiben tartózkodó Varga P. Ildikó pedig Hiisi szarvasától a csodaszarvasig – A Kalevala magyar fordításai (EME Erdélyi Tudományos Füzetek sorozat, 2010.) című munkájával jelentkezett.
Keszeg Vilmos azt is elmondta, hogy a pályázatokat a szakosztály tagjaiból álló bizottság bírálta el, amely valamennyi jelentkező munkáját elismeréssel értékelte. A bizottság döntése értelmében Kinda István Csabának és Varga P. Ildikónak ítélték oda a debüt-díjat, távollétükben Egyed Emese vette át az ezzel járó oklevelet. A debüt-díjhoz társuló anyagi juttatást Székely Tibor és felesége, Székely Zsuzsa ajánlotta fel a díjazottaknak.
A másik két pályázónak sem kell szomorkodnia: Bartha Katalin Ágnes és Biró Annamária között egy egyhavi Szabadság-előfizetés, valamint egyenként kétszemélyes belépő talál gazdára a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy előadására. A vigaszdíjként szolgáló ajándékokat Egyed Emese a nagyenyedi Papp Péter pincéjéből származó borral toldotta meg.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

2011. 25.

Díjazták Kinda Istvánt
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya idén ötödik alkalommal ítélte oda a hazai magyar tudományos életben kiválóan teljesítő fiatalok számára létrehozott Debüt-díjat, amelyet a Magyar Kultúra Napján adtak át az EME kolozsvári székházában. Az oklevéllel és kutatásra fordítható összeggel járó díjat négy pályázó közül idén ketten kapták meg: Kinda István, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzosa és Varga P. Ildikó Kalevala-kutató.
Az erdőszentgyörgyi származású Kinda István egyetemi tanulmányait a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén végezte, 2009 októberében summa cum laude minősítéssel szerzett doktori címet a Debreceni Egyetem Multidiszciplináris Bölcsészettudományok Doktori Iskolájában. 2005-től a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzos muzeológusa, az első két esztendőben a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum vezető muzeológusa volt. Az elmúlt évtizedben a moldvai csángó településeken, a Kis-Küküllő menti falvakban és Orbaiszék, tágabban Székelyföld falvaiban végzett társadalom-néprajzi és gazdaságantropológiai terepmunkát — tájékoztat dr. Keszeg Vilmos egyetemi tanár, a bírálóbizottság tagja. Pályázata szerint 2002—2010 között huszonhat hazai, tizenhat nemzetközi konferencián, tizenkét szakmai rendezvényen tartott előadást. Egy önálló kötetet, ötvenegy tanulmányt, hét recenziót közölt, hét kötetet szerkesztett. Tagja a Kriza János Néprajzi Társaságnak, a Pro Museum Egyesületnek, a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványnak, a Romániai Etnológiai Társaságnak, a Magyar Néprajzi Társaságnak, valamint külső köztestületi tagja az MTA-nak, a Székely Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsának elnöke, az SZNM Acta Siculica évkönyvének főszerkesztője.
A pályázót dr. Pozsony Ferenc egyetemi tanár és dr. Tánczos Vilmos egyetemi docens ajánlotta Debüt-díjra.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2011. 30.

Tovább nyit a közönség felé (Székely Nemzeti Múzeum)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum idei megvalósításairól és jövő esztendei terveiről kérdeztük Vargha Mihály igazgatót.
– Mit tart az idei legnagyobb megvalósításnak?
– Infrastruktúrafejlesztés szempontjából legfontosabb a múzeum déli szárnyának teljes felújítása, a tetőszerkezet és födém rendbetétele, mert szú és gomba támadta meg. Szakemberek jelezték, hogy ezzel nem szabad várni. A szerkezet már rendben, a többi folyamatban. Fontos, hogy rendeztük a portánk elejét, felújítottuk a kerítést, egyes kerítéslábakat teljesen újjáépítettünk. Restauráltuk a nálunk levő öt székely kaput.
– Rendezvények szempontjából mit emelne ki?
– Elsősorban az Apor-kódex köré épített Haza a mélyben magyar kultúrtörténeti kiállítást emelem ki (kurátor Boér Hunor), melynek hozadéka, hogy felújítottuk a múzeum szentélyét, magyar állami segítséggel restauráltuk a zabolai szárnyas oltárt. Az Országos Széchényi Könyvtár partnerségével létrejött tárlatot augusztusban bemutattuk Kolozsváron a Marianumban, a hungarológiai kongresszuson. Nagy sikert aratott A fekete leves, a kávé, a kávéfőzés, kávéivás történetét bemutató kiállítás, a budapesti Vendéglátó-ipari Múzeum tárlata, amely két és fél hónapot volt itt. Nem azért fontos csak, mert a kávé történetébe nyerhettünk betekintést, hanem azért is, mert működtettünk egy kávéházat a múzeumkertben. Három hónapig kávézhattak a látogatók, hetente egyszer dzsesszkoncert, filmvetítés, divatbemutató volt, tehát sikerült életet vinni a múzeum udvarába. Rendhagyó tárlatunk volt A sár mesterei – téglavető cigányok című néprajzi kiállításunk (kurátor Kinda István), amely egy avantgárd szemléletű tárlat. A főépületben most is látogatható még a Kiss Manyi-kiállítás. A Gyárfás Jenő Képtárban kiemelem egy nemzetközi szimpózium zárókiállítását, a Spirált, amelyen finn és svéd képzőművészek alkotásait állítottuk ki, a csíkszeredai Márton Árpád életmű-kiállítását. Őneki még soha nem volt itt tárlata, ezáltal rehabilitáltuk – ha lehet így fogalmazni. A Magma Kortárs Művészeti Galéria rendezvényei közül kiemelem Bukta Imre Munkácsy-díjas művész, illetve Dan Perjovschi tárlatát. – Kiadványaik?
– Megjelent a múzeum gyűjteményeit bemutató könyvecskénk. Végre szép, színes melléklettel bőven ellátott könyvünk is van, amely átfogó képet nyújt belső és külső egységeinkről, gyűjteményeinkről. Késsé megkésve, hamarosan megjelenik évkönyvünk, az Acta Siculica is. – Egyéb tevékenységek?
– Megmentettünk egy 1833-as székely kaput a pusztulástól, Futásfalváról hoztuk be, adományként kaptunk egy nagyon megrongált Gyárfás Jenő-festményt, melyet restauráltunk. Fontos, hogy múzeumpedagógiai foglalkozás is indult a képtárban és Csernátonban, Kézdivásárhelyen már régen működik. A kávékiállítás idején esti tárlatvezetéseket tartottunk, melyek sikeresek voltak. Sokan jelezték, hogy este nyolckor igazán találó az időpont. Igyekszünk, hogy hozzáférhetővé tegyük programjainkat, próbálunk mi is alkalmazkodni közönségünkhöz. A Szent György-napok rendezvényeibe idén szervesen bekapcsoltuk a múzeumkertet. Jó hangulat volt, közel háromezer ember látogatott el a kézművesvásárra, a borsátorba. Célunk a nyitás. A szomszédos telek megvásárlása nagy fegyvertény. Fontos a múzeum bővítése, gond a raktározás. Bővíteni kell a kínálatot, nem lehet megállni, a múzeum is bővülni akar. Érezzük, hogy az emberek szeretik a múzeumot, megnőtt az adományozók száma, régi képeket, festményeket, porcelánedényt kaptunk. Válság ide vagy oda, 55 000-en látogatták meg múzeumunkat, ami enyhe növekedést jelent tavalyhoz képest. – Mit terveznek a jövő évre?
– Jövőre százéves lesz a Kós Károly tervezte főépület. Ezt meg akarjuk ünnepelni. Gróf Bánffy Miklós-emlékkiállítást szeretnénk rendezni. Elkészíttetjük a Bánffy által tervezett, Csaba királyfit ábrázoló vitráliumot. Ki szeretnénk adni egy könyvet Kós Károly sepsiszentgyörgyi és székelyföldi épületeiről. A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeummal közösen székely szőttesekből rendezünk tárlatot, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeummal az Üzenet a múltból – székelyföldi pecsétek és címerek című tárlatot mutatjuk be, a szentendrei skanzen elhozza az Erdély virágai című kiállítását. Halad a képtár korszerűsítése, jövőben be szeretnénk fejezni. El szeretnénk érni a múzeum akkreditációját is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. 23.

A szakma erdélyi szellemi műhelye (Kriza János Néprajzi Társaság)
Érdek-képviseleti civil szervezet, oktatási háttérintézmény, szakmai könyvek kiadója...
...kéziratok, fotók, hangszalagon rögzített felvételek adattárának létrehozója, neves néprajzosok hagyatékának őrzője, az erdélyi néprajzi szakma dokumentációs központja, és még ki tudja, hányféle feladatot teljesítő szellemi műhely az 1990-ben létrehozott kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság, amelynek a tavalyi tisztújítás utáni elnöksége hét elején mutatkozott be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében nem hangzott idegenül a Kriza János Néprajzi Társaság neve, Vargha Mihály múzeumigazgató elismerte, Pozsony Ferenc korábbi elnöknek köszönhetően évtizedes kapcsolat fűzi a múzeumot ehhez a civil szervezethez. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékén olyan szakemberek végeztek az elmúlt két évtizedben, akik meghatározóak a jelenkori erdélyi néprajzi oktatásban és kutatásban, közéjük sorolható többek között a Székely Nemzeti Múzeum fiatal munkatársa, Kinda István, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság új elnöke, Jakab Albert Zsolt és két alelnöke, Szabó Árpád Töhötöm, illetve Peti Lehel. Ez a nemzedék folytatja a Kriza-társaság nemes hagyományát: szakmai érdekképviseletet, oktatástámogatást, kiadványok megjelentetését, dokumentálást, kutatást, és továbbra is lehetőséget teremtenek kiállítások, szakmai konferenciák szervezéséhez – összegeztek az elnökségi tagok. Kérdésre válaszolva azt is elmondták, nem a pénz, nem az elnyert, illetve visszautasított pályázatok működtetik a társaságot, hanem a szakmai összetartozás, a felgyűjthető, megőrizhető és értelmezhető néprajzi kincs iránti felelősség. Albert Ernő nyugalmazott tanár, megbecsült néprajzos szakember felvetésére, miszerint létre kellene hozni a romániai magyar néprajzi lexikont, a Kriza-társaság képviselői ismertették az eddig tett lépéseket. A magyar nyelvterület egyik legismertebb és legelismertebb néprajzi civil szervezete jelenleg megkerülhetetlen a szakmában, felgyűjtött és tárolt tudásanyaga nélkülözhetetlen a kutatók számára.
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. 17.

Megjelent az Acta Siculica 2011
Az utóbbi évek szokásától eltérően nem az adott év vége előtt, hanem jócskán a következő esztendőben, azaz idén májusban jelent meg a Székely Nemzeti Múzeum 2011-es évkönyve, az Acta Siculica. A kézirat nyomdakészen állt, a hazai bürokrácia szólt bele az elképzelésbe: módosították a közbeszerzési eljárás futamidejét, így kicsúszott az évből, aztán meg kellett várni az idei költségvetés jóváhagyását, s lefuttatni a közbeszerzési ceremóniát a nyomtatásra. De immár készen áll a tartalmas, szaktanulmányokat összesítő kiadvány.
A kötet főszerkesztője Kinda István, akit Boér Hunor segített a munkában. A fejezetek szerinti szerkesztést Barti Levente és Kocs Irén (természettudományok), Szőcsné Gazda Enikő (néprajz), Bordi Zsigmond Loránd és Sztáncsuj Sándor József (régészet), valamint Csáki Árpád és Demeter Lajos (történettudományok) végezte.
A kiadvány Vargha Mihály igazgatói jelentésével kezdődik. A beszámoló az utóbbi két évkönyv kéziratlezárása közötti időszakot – 2010. november–2011. október – öleli fel. Az évkönyv gazdagon tartalmaz háromszéki témákat és számottevő a megyénkbeli szerzők jelenléte is. Bordi Zsigmond Loránd a sepsiszentkirályi unitárius templom 2008–2009-ben zajlott régészeti kutatását, s annak eredményeit mutatja be, Süli Attila gróf Mikes Kelemen ezredest, a szabadságharc hősi halottját, Szőcsné Gazda Enikő a Zathureczky család székelyföldi ágának 19. századi történetéből szemelvényez, Nagy Botond a dualizmuskori székely kivándorlást tárgyalja, Nagy Szabolcs az 1916-os román megszállást Balázsovich Sándor, szerb származású sepsiszentgyörgyi patikus naplója felhasználásával mutatja be, és Sepsiszentgyörgy első világháború végi közállapotait is ismerteti. Az Orbaiszékből 1916-ban elhurcoltak, illetve elmenekültek lajstromát közli Koszta István Schmidt Tibolt kémelhárító hadbíró iratai alapján, a történelmi háttér ismertetésével. Több tanulmány foglalkozik Kézdivásárhellyel. Tóth-Bartos András a város 1940–1944 közötti történetéhez fűz adalékokat. Dimény Erika a Céhtörténeti Múzeum gyűjteményében található, 19. századi kiváltságleveleket, Dobolyi Annamária az Épületmesterek és a Szépítő Bizottság tevékenységét, valamint a kis sétateret és gőzfürdőjét mutatja be. Dimény Attila a polgárság egyesületi életéről értekezik.
Szekeres Attila István a sepsiszentgyörgyi állami levéltárban őrzött armálisok közül a háromszékieknek adományozottak – alsócsernátoni Kelemen, angyalosi Forró, lisznyói Damó – címereit mutatja be, Tudor-Radu Tiron bukaresti heraldikus a Székely Nemzeti Múzeum kőtárában található, Béldi Lászlóné Zenone Jozefa bodolai címeres síremlékéről értekezik. Bernád Rita és Pénzes Loránd a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárát, Zepeczaner Jenő a Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen megőrzött céhpecséteket, Csáki Árpád – kalendáriumi bejegyzései kapcsán – Solymosi Incze Simeon erdővidéki református esperest mutatja be. A Háromszéki Árvafiú- és Szeretetház alapítványairól Tóth Szabolcs Barnabás értekezik. Barabás Hajnalka Sovánka István felvidéki származású sepsibükszádi üvegművest, Pozsony Ferenc a pávai család- és háztartásszerkezetet, Kinda István egy száztíz esztendős erdővidéki vőfélykönyvet és íróját, Gyenge Andrást mutatja be. Dimény Haszmann Orsolya Végh Antalra, Albert Ernő a kétszáz éve született Kriza Jánosra emlékezik. Végezetül a volt múzeumigazgatóra, Kónya Ádámra (1935–2008) emlékezik Boér Hunor és Kinda István, közlik a művelődéstörténész irodalomjegyzékét, a legapróbb újságcikkeket is beleértve.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. 23.

Merítsünk e kiapadhatatlan forrásból (A magyar kultúra napja)
Ismerné-e a világ Marilyn Monroe-t, ha a torjai születésű Dienes Andor (Andre de Dienes), a kor legnépszerűbb sztárfotósa róla készült fényképei nem járták volna be a világot? Milyen lett volna a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum az ezerkilencszázas évek elején a zágoni származású Csutak Vilmos nélkül? – kérdezhetnénk a magyar kultúra napja alkalmából tegnap Sepsiszentgyörgyön bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik kötete összefüggésében.
A megyei tanács és a megyei művelődési központ legutóbbi kiadványait ismertető, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tartott ünnepi rendezvényt a Plugor Sándor Művészeti Líceum kvartettje (felvételünkön) a Cickom, cickom kezdetű gyermekdal Bartók Béla által komponált feldolgozásával nyitotta meg. „Kulturális és tudományos háttér, művészeti életünk nélkül nem lennénk semmik. Saját szülőföldünkön csak akkor van jövőnk, ha ismerjük történelmünket, kultúránkat” – köszöntötte az ünnepi közönséget Tamás Sándor megyeitanács-elnök, aki ismertette, a tegnap bemutatott Háromszék honismereti bibliográfiája és a Zabola – Egy polgárosult orbaiszéki falu kulturális öröksége című kiadvány a Sepsiszéki Nagy Balázs és Tóth Szabolcs által kezdeményezett Székelyföld települései sorozat első két kötete, melyet a folytatással együtt iskolákban, művelődési intézmények révén kívánnak népszerűsíteni. A honismereti bibliográfia olyan adattár, amely a jövőbeni kutatásokhoz elengedhetetlen segédeszköz, tartalmazza mindazt, amit 1844–2012 között írtak Háromszék településeiről, építkezéséről, az itt meghonosodott gazdálkodásról, táplálkozásról, szokásokról, népi tudásról, történelemről, etnikumokról, az élet bármely területéről, és amelynek alapja a Jakab Albert Zsolt által 2002-ig összegyűjtött forrásanyag, amit az utóbbi tíz év közlési termésével egészített ki Kinda István néprajzkutató. A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár közlésében kiadott Zabola-monográfia a tíz évvel ezelőtt megjelentetett kötet bővített változata, amely új összefüggésekben tárgyalja a zabolai létet, visszatükrözi a székelység sorsát, ismerteti a gazdaember, az elit, az értelmiség életét, a hétköznapok vívódásait, az ünnepek örömeit. Az említett két kötet mellett bemutatott Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei sorozat ötödik füzete – amelynek szerkesztője Szőts Zsuzsa, grafikai kivitelezője Kolumbán Hanna – egy korszakot zár le, jövőben az eddig megjelentetett hírességekről készül összefoglaló, ami az elősző szerint „a háromszékiek öntudatát erősítő kiadványsorozat természetszerű hozadéka”. A rendezvényt nyitó himnusz, a művészeti líceum kvartettje előadásában bemutatott Bartók-, Kodály- és Bihari-művek mellett a három bemutatott kötet azt igazolja, a magyar kultúra kiapadhatatlan forrás, amely az anyatejhez hasonló táplálékot biztosít minden nemzedéknek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. 20.

Megvalósult álom (Zabola monográfiája)
Szinte szűkösnek bizonyult a Csángó Néprajzi Múzeum, sok helybéli gyűlt össze tegnap este a község monográfiájának bemutatója alkalmával. A Zabola – egy polgárosult orbaiszéki falu öröksége című kiadványt egyszerűen méltatta köszöntőbeszédében Kinda István néprajzkutató: ez Zabola legteljesebb monográfiája.
A Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár által írt könyvet szerkesztője, Sepsiszéki Nagy Balázs ismertette. A monográfia egy sorozat része, az összes székelyföldi települést be kívánják mutatni, s szándékuk, hogy a könyvek vissza is kerüljenek az illető településre – hangsúlyozta, hiszen ezek a kötetek fontos szerepet játszhatnak az önazonossági tudat megerősítésében. A sorozat könyveinek általában több szerzője lesz, a Zabola monográfiája viszont egyszerzős mű, köszönhetően Pozsony Ferenc munkájának, kitűnő helyismeretének – hangzott el. A szerző úgy értékelte, ez élete első kötete (eddig 12 önálló könyve jelent meg), melyben „nem kötötték meg a kezét”, nem szorították terjedelmi, szerkezeti, forrásfelhasználhatósági keretek közé. A könyv anyaga tíz évvel ezelőtt jelent meg nyomtatásban először, de abba nem kerülhetett bele minden – mesélte Pozsony, az elmúlt tíz esztendőben azonban nagyon sok kutatási eredmény született, újabb forrásanyagok kerültek napvilágra, és mindezeket bevihette az új kötetbe. „Olyan lett, amint megálmodtam” – mondta.
A könyvbemutatón Thiesz Katalin népdalénekes és a petőfalvi, ötödik osztályos Both Aliz népdalokkal lépett fel, az estet a megvásárolt kötetek dedikálása zárta.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. 25.

Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője - könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön
A Kós Károly Év keretében február 28-án, csütörtökön 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók termében mutatják be Márton László, az Erdélyi Múzeum Egyesület kutatójának kötetét Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője címmel.
Kós nem csak az összlátvány, de a részletek művésze is. Kovácsoltvas terveit eddig nem részesítették elég figyelemben, holott rész és egész csodálatos összhangját csak ezek alapos ismeretével lehet kellőképpen értékelni. Márton László az európai kovácsoltvas művészet kontextusába beágyazva ismerteti Kós vasmunkáit, és könyvét a mai továbbélő művészi munkák ismertetésével is kiegészíti.
A könyvbemutatóhoz így szervesen kapcsolódik Nagy György olaszteleki kovácsmester kamarakiállítása, aki az elmúlt években nagy szakmai alázattal tanulmányozta Kós Károly terveit, hogy megvalósítsa azokat a Kós-vasműveket, amelyeknek kivitelezését mindeddig meghiúsította a pénzhiány. Munkái a Székely Nemzeti Múzeum bejáratánál, lépcsőinél láthatók. Az est házigazdája Kinda István muzeológus. (közlemény)
Transindex.ro,

2013. 2.

Kós, a díszműkovács
A Kós Károly Év rendezvénysorozat részeként az építész, az író, a grafikus után a művészi kovácsoltvas tervezőjével ismerkedhettünk meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a csütörtök esti, könyvbemutatóval egybekötött rendezvényen.
Márton László gyergyószentmiklósi műszaki kutató (képünkön) az Erdélyi Múzeum-Egyesület Tudomány- és Technikatörténeti Füzetek sorozatában megjelent, Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője című kötetét mutatta be. Építészetének szerves részeként, az európai vasművesség, formatervezés összefüggésében elemzi a terveket. Bevallása szerint a könyv célja, hogy az életmű e kevésbé ismert képét műszaki oldalról mutassa be. Az Európában ható építőművészeti stílusoktól eljut a nemzeti és egyéni formanyelv kialakulásának elemzéséig, majd a kört az erdélyi kovácsoltvas-művességre szűkíti, konkrétan Kós Károlyra, a fémművességről vallott felfogására. Kinda István muzeológus a könyv ismertetésekor a szerző anyag iránti rajongó szeretetét emelte ki. Kós Károly művészetéről szólva a díszkovácsmester, díszműkovács megnevezések is jelzik, hogy a fémművesség magasabb színvonaláról beszél. Az egyben ismeretterjesztő tanulmányban a pontos műszaki nyelvezet ötvöződik a szép magyar nyelv használatával. Márton László vetített képes előadásában részletesen bemutatta Kós gazdag motívumkincsét népművészet-építészet kapcsolatában. A könyvbemutatót Nagy György olaszteleki kovácsmester, számos Kós-vasműterv kivitelezőjének kamarakiállítása egészíti ki. Az ő alkotása a múzeum bejáratánál felállított három lámpatest és a feljárati lépcső díszes korlátja is. Az alkotót mesterségéről Szőcsné Gazda Enikő muzeológus faggatta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2013. 27.

Magyar tájházak Erdélyben
Számbavétel, megőrzés, hasznosítás, együttműködés
Erdély virágai – egy kutatás vándorképei című kiállítás képei között a tartalomhoz illő hangulatban tartották március 8–9-én a Magyar Tájházak Szövetsége (MTSZ) és a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT) közös tanácskozását a társaság kolozsvári székhelyén. A Határok nélkül – Magyar tájházak Erdélyben címmel rendezett konferenciát Jakab Albert Zsolt, a Kriza Társaság elnöke nyitotta meg. Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja az együttműködés fontosságát emelte ki, akárcsak Hegedüsné Majnár Márta, az MTSZ ügyvezető elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet a Kárpát-medence valamennyi tájházának érdekeit képviseli. A rendezvényt, amely a Válaszúti Kallós Múzeumba és a mezőségi Feketelak falumúzeumába szervezett szakmai kirándulással zárult, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta. A szervezésben a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum működött közre, amely egy erdélyi épületegyüttes létrehozásán dolgozik. Az erre vonatkozó és erdélyi kutatókkal közösen folyó munkát tükrözte a hangulatos keretet biztosító kiállítás, amelyet T. Bereczki Ibolya főigazgató-helyettes, a Tájház- szövetség elnöke ajánlott a jelenlevők figyelmébe. A konferencián bemutatták és díjazták Kovács Piroska, máréfalvi pedagógust, akit néprajzi gyűjtőmunkájáért 2012-ben Europa Nostra nagydíjjal tüntettek ki.
A rendezvényen előadást tartottak a magyarországi és az erdélyi közismert múzeumok, valamint a kisebb tájházak, gyűjtemények képviselői, amit hozzászólások, kerekasztal-megbeszélések követtek.
– Mi ragadta meg a szakember figyelmét, mit látott követendő példának a magyarországi és erdélyi tájházakról, gyűjteményekről elhangzott bemutató során? – kérdeztem a nyitóelőadását tartó Pozsony Ferenc egyetemi tanártól, akadémikustól, a Kriza János Társaság tiszteletbeli elnökétől?
– Voltaképpen a konferencia az erdélyi és a magyarországi tájházakkal foglalkozó szakemberek, házigazdák találkozója, képzési formája volt, amelynek során feltérképeztük, hogy milyen eredményeket értek el a Kárpát- medencében levő tájházak megalapításával és működtetésével kapcsolatosan és milyen gondokkal kellett és kell megküzdeni. Az előadók feltárták, hogy a XIX. század végétől fokozatosan alakult ki a tájház, amely azt jelenti, hogy egy faluban a saját helyén megőriznek egy régi épületet, és azt lehetőleg az ott élő család társadalmi státusának, etnikumának, életstratégiájának megfelelően rendezik be. Az előadások egy része az erdélyi tájházak mai állapotát rajzolta meg. Tötszegi Tekla kolléganőm egy kalotaszegi, mérai tájház építésének szépségeit és buktatóit vázolta fel, Bereczki Ibolya azt mutatta be, hogy Magyarországon hogyan szervezték rendszerbe a tájházakat, amelyek különböző tulajdonban vannak, magánszemélyek, helyi tanácsok, egyházi intézmények, egyesületek birtokolják, majd működtetésüknek a legjobb változatára kereste a választ.
Furu Árpád mérnök a tájházak építészeti vetületeit elemezte, az épületek megőrzésének szakszerű módját, s azt, hogy miképpen lehet beműködtetni, korszerűsíteni úgy, hogy a posztmodern látogatóknak nemcsak látványt, hanem keretet is jelentsenek. Vajda András a Maros megyei tájházak állapotát vázolta fel. Páll István, a Nyíregyháza melletti Sóstón létesített szabadtéri néprajzi múzeum igazgatója Szatmár megyének a Magyarországhoz tartozó településein létrehozott szabadtéri múzeumokat, tájházakat elemezte, működtetésüknek, az oktatás és a turizmus szolgálatába állításuknak a pozitív példájára helyezve a hangsúlyt. Kinda István a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Zabolán létesített tájháznak és a néprajzi múzeumnak a székelyföldi és a moldovai iskolások identitásának az építésében játszott szerepét mutatta be. Szőcs Levente, a Tarisznyás Márton múzeum néprajzosa azt vázolta fel, hogy Gyergyószentmiklós környékén milyen eredményeket értek el a népi építészet, a lakáskultúra, a kézművesség dokumentálásában, múzeumi és tájházas reprezentációjában. Miklós Zoltán, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, néprajzkutatója az Udvarhelyszéken, Sóvidéken, a Küküllők és a Homoród mentén, a Havasalján elért eredményekről tartott nagyon szemléletes előadást a követendő példákra összpontosítva. Csíkból egy kászoni tájháznak az építését, működtetését mutatták be, ami korábbi tárgygyűjtések alapján magánkezdeményezésre alapult.
A második nap magyarországi, erdélyi magyar és román eredményeket osztottak meg a hallgatósággal. Szonda István tájházvezető azt vázolta fel, hogy a Dél-Alföldön hogyan teszik élővé az oktatás, a művelődés és a turizmus keretében, a naptári ünnepek, a népszokások, a népi gasztronómia otthonává a tájházat, hogyan lehelnek életet a már nem lakott házak világába. Kéri Gáspár és felesége azt mondta el, hogy családi kezdeményezésre hogyan alapítottak Biharban az Érmelléken három tájházat Gálaspetriben és Szalacson, s ezekben hogyan mutatják be a középgazda, a jobbágy vagy az uradalmi családok életét, és hogyan próbálják ezt élettel feltölteni, s a gyűjteményeket az erdélyi, partiumi, az európai turisztikai vérkeringésbe bekapcsolni. Rövid előadásban mutatta be Boldizsár-Zeyk Zsuzsa a pedagógusok által Tordaszentlászlón alapított múzeumot, tájházat, Vura Ferenc a Fekete-Körös völgyében, Várasfenesen, alapított gyűjteményt. A Bákó megyei Pusztináról érkezett Nyisztor Tinka elmondta, hogy a sajátos, történelmi, gazdasági szerkezetnek köszönhetően sok olyan ház maradt fenn, amelyet csak meg kell őrizni, szakszerűen fel kell leltározni, mivel szinte szabadtéri tájházként festenek, s elmondta: hogyan próbálják a magyar nyelvű helyi vallásosság, hitélet, ünnepek közegévé átalakítani ezeket a házakat. Balázs-Bécsi Gyöngyi a Kallós Zoltán által alapított válaszúti regionális múzeum létrehozását mutatta be, azt hangsúlyozva, hogy a múzeum köré milyen foglalkozásokat, képzéseket szerveztek: kézművesség, szövés, fonás, éneklés, zenélés, táncolás tanítása, s a néphagyományoknak az iskolai, szabadidős átadását hogyan szervezik meg. A tanácskozás külön színfoltja volt a Szebenből érkezett román kolléga, Eugen Vaida, aki megszervezte az erdélyi magángyűjtemények hálózatát (RECOMESPAR) és fölvázolta, hogy milyen programokat szerveznek a tárgyak restaurálására, a marketingre, a turizmus szolgálatába való állítására.
Azt gondolom, hogy hasznos volt ez a magyarországi erdélyi koprodukció, hisz mind a két nagy régióban a számtalan probléma mellett számtalan pozitív példa van, amiből minden résztvevő tanult – foglalta össze a tanácsokozás főbb eseményeit Pozsony Ferenc.
A záró kerekasztal-megbeszélésen a KJNT tiszteletbeli elnöke öt alapvető pontban foglalta össze a gondokat. Az első a tulajdonjog tisztázása, mert általában az intézményes háttérrel rendelkező tájházak működtetésére lehet támogatást nyerni. Építészeti szempontból a tulajdonosnak kötelessége szakemberek bevonásával helyrehozni az épületet, a szakszerű berendezésben pedig néprajzosok, muzeológusok adhatnak tanácsot, s nem szégyen segítséget kérni tőlük. Körvonalazódott az is, hogy nem csupán a tárgyakat kell őrizni, hanem a tárgyak mögötti tudást is, s ezt kell a működtetés során elővarázsolni és átadni a látogatóknak. A tájház így tehet eleget kettős feladatának az identitás megőrzésében játszott szerepének és a turisztikai hasznosítás lehetőségének.
Bár Erdélyben problémát jelent a szakemberhiány, hisz jó néhány nagyváros múzeumának nincs magyar néprajzos szakembere, a konferencián levő nagyszámú fiatal érdeklődő talán ezen az úton fog elindulni.
Megyénkben a megfelelő intézményi háttér és szakemberek hiányában a helyi kezdeményezések mindenféle szakmai támogatás, ellenőrzés nélkül valósultak meg – hangzott el a Hagyományos Kultúra és Művészeti Oktatás Maros Megyei Központját vezető Vajda András bemutatójában. A gyűjtemények minőség szempontjából nagyon változatosak, s pontos leltáruk elkészítését Vajda András a közeljövő legfontosabb feladatának tekinti.
A tanácskozás szakmai kirándulással zárult, Kallós Zoltán Alapítványi Múzeumát Válaszúton maga az alapító, valamint Balázs Bécsi Gyöngyi és Balla Ferenc mutatta be. A látogatók nemcsak a különböző tájegységek népművészetét igazoló gyönyörű darabokat láthatták, a vezetők a folyton gyarapodó raktárakat, s a műtárgyak védelmére használt eljárásokat is ismertették. A feketelaki faluházhoz az elmaradott felső tóvidéki régi házak, gazdasági épületek között vezetett a kátyúkkal tele út, azt az érzést keltve a látgatóban, mintha egy szabadtéri falumúzeum részletei között járna.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék