udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Krompecher István

1995. december 15.

Dr. Obál Ferenc /jelenleg Szegeden él/ pontosította a Magyar Nemzet emlékező cikkét a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ötven éve történt megalapításának ünneplését: ő nem volt jelen, egészségi okokból. Dr. Obál Ferenc csaknem tíz éven át volt tanszékvezető professzora a Kolozsvárról Marosvásárhelyre áthelyezett egyetemnek, Miskolczy Dezsőn kívül ő volt a leghosszabb ideig egyetemi tanár. Haynal Imre 1945 tavaszán hazatért Budapestre. Szerződéses viszonyban tanítottak, átmeneti ideig például Beöthy Konrád pécsi, Győry György, Krompecher István akadémikus professzorok. /Magyar Nemzet, dec. 15./ Magyar Nemzet emlékezése: 1828. sz. jegyzet.

2011. március 18.

Volt egyszer egy magyar egyetem Marosvásárhelyen
Mint tudjuk, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a kommunista korszak elején költözött át Kolozsvárról a Maros-parti városba.
román állampárt sem tagadta a tudomány határokon való átívelésének szükségességét, mi több, megengedte, vagy talán inkább eltűrte azt is, hogy azokban a kezdeti időkben még magyar állampolgárságú oktatók is tevékenykedhessenek a marosvásárhelyi egyetemen: Obál Ferenc, Putnoky Gyula, Ludány György, Miskolczy Dezső, Vendég Vince, Haranghy László, Környei István, Krompecher István és Kasza László professzor. Az ő közreműködésükkel indult el magyar nyelven az orvos- és gyógyszerészképzés Marosvásárhelyen. Az itt elnyert okleveleket pedig világszerte elismerik azóta is. Ez azért nagy dolog, mert abban az időben ez volt az egyetlen, Romániában kibocsátott oklevél, amelyet ennyire megbecsültek. Ám nehogy úgy tűnjön, hogy nosztalgiázni akarok, netán visszasírni a kommunizmust, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy a tudomány terjesztését még az elvtársak is támogatták.
Nincs oka továbbá senkinek sem arra, hogy gyanakvással, valamiféle hátsó szándék gyanújával tekintsen Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért címmel Marosvásárhelyt megrendezett konferenciára. Ahogyan létezett egykor egy Szabad Európa Rádió – amelyen hál’ istennek túlhaladt az idő, ugyanis, nomen est omen, közben megalakult maga a szabad Európa –, amelyről egykoron csak suttogni lehetett, mára már megvalósult, éppen csak meg kell tanulnunk élni ezzel a lehetőséggel, elfogadni, elsajátítani egymás kultúráját, együttgondolkodni a tudományok terén is. Az emberiséget még mindig fenyegető betegségeket együttes erővel kell leküzdenünk, hiszen nincs magyar, román, francia vagy német kórokozó, csupán az általuk okozott betegségek, melyeknek szintén nincs nemzetiségük. Együtt kell dolgoznunk. A tudomány nem áll meg a határokon, de sajnos a kórokozók sem. Van egy olyan vírus, amely a sötétséget kedveli, ott szaporodik a legjobban és a mindenkori „izmusokat” okozta és okozza: szocializmust, sovinizmust, fasizmust, egyszóval olyan járványokat, amelyek magát a társadalmat, sőt az emberi lelket betegítették meg. Végső fokon leépítették a gondolkodást, megszüntették, aláásták az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést.
Sok itt még a tennivaló, hiszen mindjárt új, demokratikusnak mondott korunk hajnalán látnunk kellett, miként vertük Marosvásárhelyen botokkal egymás fejébe a tudományt. Az oktatásnak ez a módja, reméljük, végérvényesen idejét múlta. A tudománynak nincs politikai hovatartozása, de ne is legyen soha! Mindezen gondolatok jegyében kívánjuk létrehozni azt a fórumot, amelyet kül- és belföldi, nyugalmazott vagy aktív egyetemi oktatóink tudása, odaadása alapoz meg és értékében gyarapít. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenleg multikulturális oktatási intézményként határozza meg önmagát. De legyen hála az egyre nyitottabb, demokratikusabb román társadalom adta lehetőségeknek, nem vágyálom többé az önálló magyar egyetemi karok létrehozása. Mint ahogyan azt is megértük, hogy idestova 80 év múltán visszanyerhettük magyar identitásunkat, állampolgárságunkat és mindezt a magyar és a román közgondolkodás pozitív átalakulása nyomán.
A Székelyföldi Vállalkozók Szövetségének egyik alapítójaként folyamatosan arra keresem a lehetőséget, hogy miként, milyen úton lehetne ebből a mélységes szegénységből kilábalni. Meggyőződésem, hogy ez csakis saját erőnkből, határozott összefogással lehetséges. Eleink is így vallották: segíts magadon, és az Isten is megsegít! Már a kezdet kezdetén azt javasoltam, hogy – akár apáink, nagyapáink – mi is álljunk össze, minden erdélyi magyar adjon be a közös kasszába havi egyetlen lejt. Érdemes lenne kiszámítani, mit jelentenének 21 év után az így létrejövő tőkének csak a kamatai. Vagyis milyen lenne, ha most volna mihez hozzányúlni, ha például, ne adj’ Isten, komolyabb népegészségügyi gondjaink támadnának. Azt vallom, hogy itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk. Ha összefogunk, bármit elérhetünk. Akár eleink, akik téglánként gyűjtögették össze a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumra vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára valókat, úgy mi is összeadhatnánk például az önálló erdélyi magyar egyetem építőköveit. Ezért érdemes most lélekben építkezni, hogy eljöhessen az idő, amikor már állnak a falak.
Jeremiás László (A szerző a marosvásárhelyi konferencia társszervezője)
Krónika (Kolozsvár)

2017. január 12.

Az erdélyi magyar sebészet története (2.)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebészprofesszor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmány első részében a szerző végigköveti azt a viszontagságos utat, amelyet a II. József által líceummá (lyceum) visszaminősített kolozsvári egyetem utódintézete tett meg, ahol két évig tartó oktatás keretében képeztek sebész- és szülészmestereket. A nehézségeknek a kolozsváriMagyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem 1872-es megalapítása vetett végett. A századfordulón bekövetkezett fellendülés során 63 egyetemi épület készült el, amelyekre a magyar állam sok millió koronát költött, és amelyeket 1919. május 12-én Scheller István rektor át kellett adjon a román egyetemnek – számoltunk be a legfontosabb adatokról a tanulmány ismertetésének első részében. 
A folytatásban azt olvashatjuk, hogy az elkövetkező években az egyetemi klinikákat jobbára csak a román lakosok vették igénybe, ezért Kolozsvár és környéke magyar lakosságának kórházi ellátására magánkórházak alakultak. 1920-ban Mátyás Mátyás sebészorvos a Monostori úton nyitotta meg a Park szanatóriumot, ahol széles körű orvosi ellátást nyújtottak több területen is. 1933-ban nyílt meg a Református Diakonissza Kórházdr. Filep Gyula belgyógyász igazgató orvos vezetésével, 24 diakonisszával és Kolozsváron diplomázott fiatal orvosokkal, mint például Kelemen László, Péterffy Pál és mások. Az 1944. június 2-i amerikai szőnyegbombázásban találat érte a kórházat, aminek következtében három nővér és egy orvos meghalt. Bár a háború befejeződése után a kórházat újraindította az egyház, 1948-ban államosították, és azóta sem adta vissza a román állam – jegyzi meg a szerző. 
A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetében 1940-ben a II. bécsi döntés hozott újabb fordulatot. Észak-Erdély visszacsatolása nyomán a román egyetem a teljes felszereléssel Nagyszebenbe és Temesvárra költözött. Ahhoz, hogy a lecsupaszított épületekbe visszatérhessenek a tanárok és hallgatók, a magyar állam 5 millió amerikai dollárnak megfelelő 26 millió aranypengőt költött. 1940 októberében Bartók György rektor vette át az egyetem vezetését. Az orvosi kar 18 tanszékkel indult újra. A tanári kart úgy választották ki, hogy előnyt élveztek az erdélyi professzorok, de egyharmaduk anyaországi volt, köztük Ludányi György,Krompecher István, Miskolczy Dezső, Haynal Imre, Klimkó Dezső, a sebészet professzora, akinek tehetséges tanítványai az erdélyi magyar sebészeti iskola elismert képviselőivé váltak. 
Az 1940-ben tartott felvételi vizsga nyomán 180 hallgató kezdhette meg az első évet a kolozsvári magyar egyetemen. 
A zsidó lakosság deportálása és az 1944. június 2-i amerikai terrorbombázás súlyos veszteségeket okozott. A már említett református kórház mellett ugyanis még kettőt ért bombatámadás, az ország legkorszerűbben felszerelt ortopédiai klinikáján 16 beteg halt meg. A bombatámadásban 362 civil, 32 honvéd és 65 német katona vesztette életét. A két sebészeti klinikán a támadást követően kezdetben napi 150 műtétet végeztek, hogy a 400 sebesültet ellássák. Klimkó Dezső érdeme, hogy egy bombabiztos sebészeti műtő létrehozását javasolta, amit az új klinika alagsorában alakítottak ki.
1944 augusztusában a kormány elrendelte a kolozsvári egyetem kiürítését. Az egyetem vezetői maradtak, de a két sebészeti klinika professzora, ahogy a tanárok többsége is, elmenekült. A hadikórháznak átvett „új klinika” katonai parancsnoka dr. Péterffy Pál főorvosra bízta a szakmai irányítást. A szeptemberi tordai csata idején csak az orvostanhallgatók bevonásával tudták ellátni a súlyos sebesülteket, köztük a szovjet hadifoglyokat is. Tisztességes hozzáállását azzal ismerték el, hogy a szovjet hadikórházban folytathatta tevékenységét. 
A szovjet csapatok október 11-én foglalták el Kolozsvárt. Pár nappal később a Nagyszebenben működő román egyetem vezetői a csendőrség támogatásával Miskolczy Dezső kolozsvári rektortól az egyetem azonnali átadását követelték, amit a rektor visszautasított. A kérést a szovjetek sem támogatták, a kolozsvári klinikákon ugyanis száz szovjet katonát ápoltak. A szovjet katonai közigazgatás bevezetése tette lehetővé, hogy 1944. december elején újrainduljon a magyar egyetem – számol be az eseményekről Péterffy Árpád. 
A továbbiakban azt írja, hogy az 1945-ben megalakuló Groza-kormány „trükkös” megoldáshoz folyamodott. A közelmúltban oly sokat emlegetett 1945. május végi 406-os és 407-es számú királyi törvényrendeletekkel az I. Ferdinánd Tudományegyetem visszatérhetett 1940 előtt használt kolozsvári helyiségeibe. A Ferenc József tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől az említett román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely még abban az évben felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Ez a rendelet megszüntette a jogfolytonosságot a régi és az új kolozsvári magyar egyetemek között, bár az új a réginek a tanári karára épült. Mindezek ellenére a magyarok örültek, hogy továbbra is van magyar egyetem, a román félnek jól fogott a gesztus a párizsi béketárgyalások során – olvashatjuk a tanulmányban. 
A kolozsvári magyar egyetem orvosi kara 1945-ben kénytelen volt Marosvásárhelyre költözni, mert a királyi rendeletben megfogalmazott előírások ellenére a román fél Kolozsváron nem biztosított számára helyet. Az alapítás 70. évfordulója kapcsán az egyetem történetét meghamisító táblát helyeztek el a marosvásárhelyi épület előcsarnokában. A tiltakozások következtében a valós tényeket ismertető kétnyelvű tábla is a királyt ábrázoló dombormű alá került, de a téves adatokat hirdető feliratot az egyetem vezetősége nem távolította el – kapcsolja össze a múltat a mával a tanulmány szerzője.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék