udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: László András

2002. szeptember 26.

Uzonban a legnépesebb a református gyülekezet, lélekszáma eléri az 1800-at. Zsold Béla uzoni tiszteletest meghívta a bukaresti református gyülekezet. Változás állt be a lélekszámban Uzon második gyülekezetében is, a római katolikus egyházban: Mikóújfaluba helyezték Simó plébánost, utóda László András. Negyedszázat sem éri el az unitárius lelkek száma. Vallásos gondozásukat Pap Mária szentivánlaborfalvi unitárius lelkész látja el. /(sikó): Élő egyház Uzonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./

2003. február 28.

Elhunyt Reisinger László /Kolozsvár, 1928. júl. 13. - Kolozsvár, 2003. febr. 26./ öregcserkész. Nemcsak sporttárgyú cikkeivel jelentkezett a Szabadság hasábjain, de mint vegyész, közgazdász, lelkes helytörténész, gyógyszer- és élelmiszeripari kutató, kertész, gyógynövény-termesztő is. Közben tevékenykedett az Erdélyi Kárpát-Egyesületben, táborozott ifjú és öregcserkészekkel, Kosztin Péterrel megírta a Zágoni Mikes Kelemen Római Katolikus Főgimnázium /Piarista Gimnázium/ monografikus dokumentációs könyvét. /László Frigyes, Póka János András: Búcsúszó nélkül ment el a sokoldalú ember. Reisinger László András (1928-2003). = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

2006. február 10.

Közel három évvel ezelőtt jegyezték be hivatalosan az Eurékát, a Kolozsvári Magyar Vállalkozók Egyesületét, melynek öttagú vezetősége van, és évente cserélődő elnöke. A jelenlegi soros elnök Vita László András okleveles elektromérnök, a Vitacom Electronics Kft. vezérigazgatója. Havonta egyszer találkoznak, és akkor döntik el, hogy a tagsági díjból összegyűlő alapot milyen támogatásra fordítsák. Legutóbb a válaszúti és a szamosújvári Téka szórványalapítványokat támogatták. /Ördög I. Béla: Közügyet közvetlenül szolgáló vagyonok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./

2008. augusztus 29.

Luka László András (Vasile Luca) egykori nagyhatalmú pénzügyminiszter Szentkatolnán született 1898. június 8-án, és 1963. július 23-án a nagyenyedi börtönben halt meg. Habár nem Lemhényben született, Luka élete végéig lemhényinek vallotta magát. Lemhényben az általános iskola falán – mely 1994 óta viseli a Bem József tábornok nevét, aki moldvai útjáról visszatérőben 1849-ben itt is átutazott – emléktáblát helyeztek el Luka, a Groza-kormány egykori pénzügyminiszterének tiszteletére. Ő építtette a jelenlegi alsólemhényi iskolát és a művelődési otthont, valamint a Brassót Bereckkel összekötő műutat. /Iochom István: Luka László Szentkatolnán született. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./ Luka László pénzügyminiszert 1952. augusztus 14-en letartóztatták közeli munkatársaival és a minisztérium felső apparátusával együtt és 1954 októberében életfogytiglani kényszermunkára ítélték.

2010. november 29.

Nagyváradi műemlékvédők Debrecenben
A cívis városban csütörtökön került sor az MTESZ Műemléki Albizottságának 10. ünnepi tisztújító ülésére, amelyen egy háromtagú nagyváradi küldöttség is részt vett.
A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) Hajdú-Bihar megyei Műemléki Albizottsága Debrecenben a Református Nagykollégium imatermében tartotta meg 10. tisztújító ünnepi ülését. Nagyváradot a bizottság tiszteletbeli tagjai közül hárman képviselték: Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyéspüspök, Dukrét Géza nyugalmazott tanár, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnöke és Fleisz János egyetemi tanár, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének (BINCISZ) elnöke. Az ülést Újváry Zoltán, a debreceni Néprajzi Intézet igazgatója nyitotta meg, majd Angyal László András alapító elnök tartotta meg számos kiemelkedő eredményt felmutató beszámolóját, amelynek végén javaslatot tett az alapszabály és a név megváltoztatására, amelyet egyhangúan megszavaztak.
A vezetőség megválasztása előtt köszöntök hangzottak el. Deme Péter, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal helyi igazgatója kiemelte, hogy egy olyan szervezet tartja az ülését, amely 1958 óta tevékenykedik és – a rendszerváltást is túlélve – különösen gazdag tevékenységet fejt ki. Tájékoztatott arról, hogy 2011. január 1-jétől a magyarországi kulturális intézmények átalakulása várható, így a műemlékvédelem is a megyei kormányhivatalokhoz kerül.
A nagyváradi küldöttség nevében Fleisz János történész üdvözölte a jubileumi ülés résztvevőit. Beszédében többek között kiemelte, hogy megható olyan teremben ünnepi ülésen részt venni, amely egy nemzeti emlékhely, és ahol annak idején, 1849 januárjában, Szacsvay Imrét az Országgyűlés jegyzőjének választották. Ugyanitt olvasta fel Szacsvay, majd írta alá és fogadták el az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozatot, amiért lényegében mártírhalált kellett halnia. Aláhúzta azt is, hogy a küldöttség jelenléte az összetartozást mutatja, hiszen a nemes célokhoz a nagyváradiak mindig is szívesen csatlakoznak. Megfogalmazta, hogy példaértékűnek tartja a debreceni műemlékvédők tevékenységét mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból, másfelől azt is, hogy kitartóan kiállnak a műemlékvédelem mellett, akár egyes intézményekkel, hivatalokkal szemben is. Kifejezte örömét, hogy egy új civil kezdeményezés jön létre, sok sikert kívánva a további tevékenységhez.
Az MTESZ Műemlék-tudományi bizottsága elnökének ugyancsak egyhangúlag Angyal László Andrást választották meg (újra), aki ismertette a következő időszak feladatait és irányait. Az új szervezet országosan is egyedülálló, de a jövőben lehetőség lesz további hasonló szerveződések kialakítására. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2014. március 13.

Ozsdola politikai elítéltjei (Szígyártó Domokos és öt társa)
Pusztai és Dézsi halála után sem ért véget az ozsdolai nép zaklatása, a hatóságok folytatták a boszorkányüldözést a két betyár feltételezett cinkostársai, segítői kézre kerítése érdekében. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtása után Erdélyben is elkezdődött a hajtóvadászat, s ez alól Ozsdola sem képezett kivételt. A kommunista hatóságok Ozsdolán példát akartak statuálni, nehogy valakinek ismét eszébe jusson fellázadni a vörös terror ellen. Ezért kapóra jött a Szígyártó Domokos-ügy.
Kivégzés és sokéves börtönbüntetés
1957 nyarán Szígyártó Domokos molnár elhatározta, hogy megbosszulja Pusztai Ferenc és Dézsi Dénes halálát, megöli Boros Lajost, a mindenki által gyűlölt párttitkárt. 1957. június 16-ról 17-re virradó éjszaka Szígyártó Domokos egy Mauser márkájú katonai fegyverrel az ablakon keresztül rálőtt Borosra. Nem találta el. A golyó áthaladt az ablakon, s a falba csapódott 130 centiméter magasságban. Az év decemberében 28-áról 29-ére virradóra ismét belőtt az ablakon, de ezúttal sem találta el Borost. Ezt követően 1958. február 16-án este egy kővel fejbe verte Fetés Zoltánt, a községi néptanács titkárát. Árulás nyomán az akkori milícia és Securitate azonosította a tettest. Szígyártót 1958. augusztus 22-én reggel 8 órakor tartóztatták le és szállították egy fekete színű zárt kocsival a marosvásárhelyi Securitatéra, a Rigó utcába. A vád ellene: „terrorista bűncselekmény és a társadalmi rend elleni összeesküvés”. A lakásán végzett házkutatás során megtalálták a katonai fegyvert, és jelentős mennyiségű lőszer is előkerült. Boros Lajos meggyilkolási szándékán kívül az ellene felhozott másik súlyos vád, hogy 1951 és 1955 között kapcsolatban állt Pusztaival és Dézsivel, akikkel a saját lakásán találkozott, nekik lőszert és élelmet adott. Később „bűntársait, felbujtóit” is őrizetbe vették: Finna Dávidot szepember 7-én, Tibesz Ágostont október 26-án, László Andrásné Bodoki Annát pedig november 26-án tartóztatták le. A vizsgálati fogságban kegyetlenül bántak velük, megkínozták őket. Szígyártót és társait a Kolozsvári III. Katonai Bíróság Marosvásárhelyen tartott tárgyaláson ítélte el. Szígyártó Domokost (1933–1959) halálra ítélték, Szamosújváron kivégezték és teljes vagyonát elkobozták. Finna Dávidot (1933-1995) életfogytiglani börtönre ítélték (elméje a börtönben elborult, a Dolj megyei Poiana Marén hunyt el), László Anna (született 1907. augusztus 26-án a Brassó megyei Bodolán – elhunyt 1983. június 15-én Ozsdolán) tizenöt év börtönbüntetést kapott, amiből kényszermunkán hat évet és nyolc hónapot töltött. Tibesz Ágostont (1902–1990) tíz év kényszermunkára ítélték, László András, Anna férje (1895–1960) hat hónap múlva súlyos betegség miatt szabadult ki, három hónap múlva pedig elhunyt. Ha nem is közvetlenül Dézsi és Pusztai miatt, de koholt vádak alapján 1958-ban Kósza Józsefet (1912–1997), a falu római katolikus plébánosát is letartóztatták, és tíz év börtönbüntetésre ítélték. Kósza József 1948–1958 és 1964–1976 között szolgált az egyházközség plébánosaként. Róla a mai napig is nagy tisztelettel és szeretettel beszélnek az ozsdolaiak. A szülőfalu nem csak Dézsinek és Pusztainak maradt adós egy emlékjellel a rendszerváltás után huszonöt évvel, hanem Szígyártó Domokosnak és ártatlanul elítélt társainak is. Remélhetőleg a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége támogatásával idén törleszti régi adósságát a faluközösség.
László Ödön emlékezik
A minap László Ödön, hetvenhét esztendős ozsdolai pálinkafőzőt kerestük fel, és arra kértük, meséljen Pusztairól és Dézsiről, illetve szülei, László András és Anna kálváriájáról. – Az ötvenes évek elején itt, Ozsdolán B. Mihályné volt a néptanács alelnöke. Dézsi Dénes összejött vele, habár sokkal idősebb volt nála. Boros Lajos féltékenykedett Dézsire, ezért munkaszolgálatra küldte. Boros az én édesanyámmal volt egyidős, 1907-beli születésű. Dézsi nem volt rossz fiú, ellenben Pusztai agresszív, verekedős természetű volt. Bálban a bicskát feldobta a mennyezetbe. Ők ketten nagyon jó barátok és kortársak voltak. A Zsil völgyéből megszöktek a nehéz fizikai munka miatt. Dézsit egyszer el is kapták, de az ablakon keresztül megszökött a kézdivásárhelyi milíciáról. A hegyekben találkozott Pusztaival. Addig, amíg nem lőtték meg a két milicistát Bélafalván, nem is nagyon keresték őket. 1954. augusztus 22-én nekünk, az 1936-belieknek regrutabálunk volt a kultúrotthonban. Pusztai és Dézsi Hilibből érkezett Borosékhoz. Bementek hozzájuk 21 óra körül, és el akarták vinni magukkal „kirándulni” az erdőbe. Ekkor lőtték meg Dénest. Mancika leszaladt a milíciára, és elmesélte, hogy mi történt náluk. Pusztainak akkor sikerült elmenekülnie. A temetőből éjfélkor jelt adott Lukács Lajosnak, hogy él. Neki a barátja volt. Miután mindkettőt meglőtték, Szigyártó Domokos kétszer belőtt Boroshoz, de nem találta el. Domi nekem igen jó barátom volt, ő magánmolnár volt. Édesanyámnál, néhai László Annánál pálinkafőző működött abban az időben. Édesanyám családjában a bodolai gróf két gyermeket keresztelt. Édesanyám, Bodoki Anna is keresztgyermekük volt a gróféknak. A bodolai Nemes András gróf szülei adták át édesanyámnak az ozsdolai birtokot, hogy jöjjünk át, vegyük azt át. Édesapám árkosi székely ember volt. Amikor mi Bodolán voltunk, akkor ott román világ volt. Boros nálunk evett-ivott ingyen, soha nem fizetett, és más aktivista cimborákat is hozzánk hozott potyázni. Éjjel-nappal kellett etetni-itatni az aktivistákat. Még azt sem mondták, hogy köszönöm. Egyszer édesanyám megemlítette Borosnak, hogy néhanapján fizethetne is, mert mi éjjel-nappal dolgozunk. Boros azt mondta anyámnak: „vén kulákné, fogd bé a szád, mert máma vagy és holnap nem”. Ezt vetette oda édesanyámnak. Édesanyámat is megvádolta azzal, hogy kapcsolatban állt a betyárokkal, és ő biztatta fel Szigyártó Domit, hogy lőjön be hozzá. Nálunk tanácskozták meg az ügyet a pálinkafőzőben. Boros miatt kapott édesanyám tizenöt évet, édesapámat szintén elvitték, de hat hónap múlva súlyos betegsége miatt hazaengedték. Még három hónapot élt, majd elhunyt 1960-ban. Sokat kínozták a beteges embert. Édesanyám hat évet és nyolc hónapot ült le a börtönben tiszta ártatlanul. Nem tudtuk, hogy él-e, és hol van. Amikor elvitték, volt tizenkét süldőnk, azokat eladtuk, és az árából fellebbeztünk Marosvásárhelyen. Az ügyvéd, akit megfogadtunk, felállt, de szóhoz sem jutott, leültették. Akkor tudtam meg azt, hogy Domokost halálra ítélték. Édesanyám több börtönben is raboskodott. A vagyonunkat elkobozták, mindent elvettek, a malmunkat és a cséplőgépünket is beleértve. Csak a rendszerváltás után tudtuk visszaperelni vagyonunk egy részét. A pálinkafőzőbe Dézsi és Pusztai is el-eljött, de ők mindig kifizették a pálinkát, nem nálunk ittak, hanem elvitték az italt. Velünk szemben rendesek voltak, de gyűlölték a kommunista rendszert és annak hűséges kiszolgálóit.
Megverte az erdőpásztort
László Ödönt arra kértük, meséljen el egy Pusztaival vagy Dézsivel kapcsolatos esetet. Rövid gondolkozás után Ödi bácsi az alábbi történetet mesélte el.
– Amikor 1955-ben csemetét kapáltunk, egyik este hat óra körül bejött Pusztai egyedül a barakkba, erdészruhában volt, és elkiáltotta magát: Fel a kezekkel, a kutya istenit! Velem volt Szígyártó Domi és Tóth Mihály is, voltunk vagy nyolcvanan. Zölde Ilonka édesapja volt a brigádos. Pusztai azt mondta: „Nekem egyetlen emberrel van dolgom, Czibakkal. Azzal, aki a medve bőrére előre ivott.” Czibak Jóska bácsit nagyon elverte, azt mondta, hogy ő mást senkit nem bánt, neki csak egy emberrel van baja. Azt mondta neki, hogy vegye le az állam tulajdonát képező ruhát magáról. Ruhát cserélt vele, a sajátját pedig a tűzbe dobta. Czibakot gatyásan hagyta, majd jól elverte, mivel megtudta: Czibak azzal dicsekedett, hogy kézhez keríti őket. Késő este kellett énekeljük Pusztaival az Internacionálét és a székely himnuszt. Ő adta meg a hangot. Tisztán emlékszem az esetre. Pusztaiék csak azokat verték meg, akik árulkodtak felőlük, vagy sanyargatták a népet. A szegény embereket mindig segítették. A sok szenvedés miatt a mai napig megoszlanak a vélemények Pusztairól és Dézsiről
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. augusztus 22.

Gyarmathy János újkori mítoszai a Korunk Stúdiógalériában
Egyedi hangulatot varázsolt a kolozsvári Korunk Stúdiógalériába Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész, akinek Újkori mítoszok címmel nyílt kisplasztikai tárlata szerdán délután, a Kolozsvári Magyar Napok negyedik napján. Kiss László András művészettörténész egy Hantai Simontól származó gondolattal indította méltatását: „Most nem az számít, amit befestek, hanem az, amit nem: a fehér. A retina csendje.”
F. Zs., Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék