udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: László Annamária

2003. október 25.

Okt. 21-én Bukaresten, a magyar Kulturális Központban az 1956-os forradalomra emlékeztek, valamint bemutatták "A 7ek" című filmet az 1956-os kolozsvári diákmegmozdulások során börtönbe kerültekről. Az évtizedekkel későbbi találkozó jó alkalom volt az ezen résztvevő hét ember számára, hogy egy dokumentumfilmben a következő generációk számára elmesélhessék egykori élményeiket. A Román Kommunista Párt 1956-ban egy új statútumtervezetet szeretett volna elfogadtatni a diáksággal, erre az egyetemisták megfogalmazták követeléseiket (egyetemi autonómia, jóléti intézkedések, a külföldi kapcsolatok javítása, az orosz nyelv fakultatívvá való átminősítése). Ezek egybe estek az 1956-os budapesti eseményekkel. Később azután a magyarországi szervezkedésekkel akarták kapcsolatba hozni a kolozsvári törekvéseket azért, hogy néhány diák megbüntetésével, példát statuálva megfélemlítsék a lázadozókat. Az 1958 októberében összehívott bölcsészkari gyűlésen Vastag Lajos kissé merészhangú válaszaival kivívta kollégái rokonszenvét. Ezért a gesztusért az egyetemisták közül egyeseket kicsaptak nem csak a kolozsvári, hanem az ország valamennyi egyeteméről (mint a filmben szereplő heteket is). A november 4-én összehívott, második kari gyűlésen Koczka György (a filmbeli riporter) már ezt megelőzően bekövetkezett letartóztatása miatt nem vehetett részt. Ezután egyes egyetemisták végleg eltűntek, másokat letartóztattak vagy börtönbe zártak. Ezután jött a kolozsvári két egyetem, a Bolyai és a Babes egyesítése 1959-ben, ami tulajdonképpen a magyar egyetem megszűnését jelentette. A filmben szereplők elmondták: azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem szenvedtek ugyan börtönbüntetést, de ezrek, tízezrek voltak, akik egyszerűen azért nem tanulhattak tovább, mert szüleik ún. kulákok voltak, esetleg lelkészcsaládból származtak, vagy külföldre emigrált rokonaik voltak Hogy kik voltak besúgóik, erre ma sincs bizonyíték, de sejteni lehet. A 7-ek: Csőgör Enikő, Lázár Erzsébet, Baranyi László, László Annamária, Metz Katalin, Vastag Lajos - aki távollétében csak kazettán lehetett jelen a találkozón - valamint Boros Zoltán. A film megtekintése után kerekasztal-megbeszélés következett. Dan Rusiecki elmondta: a budapesti forradalommal szimpatizálva a bukaresti egyetemisták is tüntetéseket szerveztek. Az első nagyobb tüntetésnek november 5-én kellett volna bekövetkeznie az Egyetem téren, de a besúgók által erről tudomást szerző és megfélemlítésül kamionokkal nagy számban kivonuló szeku ezt lehetetlenné tette. Így elmaradt a tüntetés, ennek ellenére elkezdődtek a letartóztatások. Kb. ötven egyetemistát tartóztattak le Bukarestben (többek közt őt is), másokat kicsaptak az egyetemről. /Gáspár Hajnal: In memoriam 1958 - Kolozsvár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./

2015. június 15.

Zöld vetélkedő
Lezajlott a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete által az V–VIII. osztályos diákok számára szervezett vetélkedő, idén a védett madarak bemutatása volt a téma. A megmérettetést immár ötödik alkalommal írták ki, a hat csapat ezúttal is az augusztus 17–23. között Uzonkafürdőn tartandó ZIKE táborban való ingyenes részvételért méretkezett meg egymással. A Madarászok, a Madárkák, a Madar-ászok, a Gólyavédők, az Állatmentők és a Vadhattyúk végig kitartóan küzdöttek, a Hoffmann Edit muzeológus és Barabás Ildikó biológiatanár összetételű zsűri a Madar-ászoknak ítélte oda az első díjat, így Kovács Barna és Kovács Ákos örvendhetett a vakációs lehetőségnek. A szervezők a zsűritagok mellett László Annamária tanárnőnek is köszönetet mondtak, aki, mint elhangzott, minden évben lelkiismeretesen felkészíti diákjait erre az eseményre.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. november 14.

Szisz mosolya (Emlékezés egy régi novemberre)
1958 őszén kezdtem a negyedévet a kolozsvári, akkor még magyar Bolyai Egyetemen. Az ötvenhatos ősz hallatlan feszültsége, diáktársaink elítélésének emléke már elhalványult, az ember valahogy akkor is feltételezi, hogy a rossz csak időszakos, csak tévedés, amikor ennek semmi alapja nincs, de valószínű, hogy ez a lelkiállapot segít a túlélésben.
Évfolyamtársammal, Szilágyi Domokossal már több mint két éve egy igen szerény albérletben laktunk, a Marianummal szemben, a Cloșca utca 1. szám alatt, Koles néninél. A fűtés a szobánk melletti konyhából szivárgott át, a fürdőszobát egy rozsdás lavór jelképezte, de a tizenkét személyes bentlakási hálónál mégis jobb volt. Nem sokkal a tanítás megkezdése után sikerült találnunk egy alig drágább, de sokkal jobb szállást a szomszédos Einstein utca 16. szám alatt, Váncsa néninél. Gázfűtés, kényelmes ágyak, fürdőszoba. Maga volt a paradicsom, és oda már a kedveseink is eljöhettek. Az egyetemen Szigeti József irodalomtörténet tanárunk tényszerű, adatszerű előadásai után már Jancsó Elemér óráit hallgattuk, aki a 18. századi magyar írókról úgy mesélt, mintha személyes ismerősei lettek volna, köréjük rajzolva az akkori politikai, társadalmi, sőt, társasági életet. Vámszer Mártától a finn nyelvet kezdtük tanulni. ‘Kala uiskele’ = a hal úszik. Ugye, milyen hasonlóan hangzik? Csehi Gyula óráin a szocialista realizmus esztétikai érdemeivel ismerkedtünk. Reggelenként besétáltunk az előadásokra, szünetben kiugrottunk egy szánát és egy brióst uzsonnázni a szembeni tejüzletbe, egy jogász barátommal meg vadásztuk a szombat esti bulikat, ahol ő dobon, én zongorán megkerestük a színházra, kantinpótlásra meg akár egy féldeci rumra is a rávalót. Szisz hallgatag volt, mint mindig, kivéve, mikor költészetről vitatkozhatott, főleg barátjával, a szintén költő képzőművész-hallgatóval, Páll Lajossal. Néha engem is toleráltak mint hallgatót. Emlékszem, hogy egy talponállóban, féldeci „állás rummal” mellett hosszan mesélte a Csodaszarvas című versének felépítését Lajinak, aki mindig felnézett rá, és (talán ezért is) elfogadott barátja volt a saját értékét, tehetségét jól ismerő Szisznek.
Az egyetemen volt valami lappangó feszültség. Ahogy beállt az október, ismét a két évvel korábbi események körül folyt a folyosói beszélgetés. Az ötvenhat őszi oldódás után, amikor az első és egyetlen szabad IMSZ-választáson éppen Szilágyi Domokost választottuk meg kari titkárnak, ötvennyolcra ismét formálissá és felülről diktálttá vált a szervezeti élet. Egyszer csak kihirdették, hogy filológia kari gyűlés lesz a sétatér elején levő egyetemi aulában. Az ott történtek tették emlékezetessé számomra a következő novembert. Diktatórikus gyűlésvezetés, előre kiszemelt diákokat hívtak a színpadra, és vallaniuk kellett: mit is gondolnak ötvenhatról? Forradalom volt vagy ellenforradalom? Mi lett volna, ha az oroszok nem vonulnak be? Péterfy Irén harmadéves magyar szakos diák hiába magyarázta, hogy tragikus esemény volt, sok fiatal vesztette életét stb., képtelen volt kimondani a kötelező minősítést: „ellenforradalom”. A húszéves lányt később tíz év börtönre ítélték ezért és egyéb „súlyos” bűneiért: 56-ban kint volt a temetőben halottak napján (mind ott voltunk), és gyertyát helyezett el magyar írók sírjára, többek között a betiltott Dsida Jenőére; lemásolta kézzel Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét; találtak nála becsempészett Irodalmi Újságot; beszélgetett arról diáktársaival, hogy fekete szalagot kellene viselni az elesett pesti fiatalok emlékére. A gyűlésvezető Farkas Zoltán ismétlődő provokáló kérdései miatt zajongani kezdett a diákság, füttyök is elhangzottak.
Aztán november 4-én a szintén az aulában megrendezett kari gyűlésen hetünket „exmatrikuláltak”, kizártak az egyetemről. A pontos névsor: Baranyi László, Csőgör Enikő, László Annamária, Lázár Erzsébet, Metz Katalin, Simon Mária és jómagam. Fontosnak tartom leírni ezt a névsort, mert még mindig sok a téves információ azokról az időkről.
A két gyűlés közötti időszak is gyakran jár az eszemben. Szisz, Váradi Emese, László Baby és én együtt élveztük a kontrollálatlan együttlétet Váncsa néninél. Folytak a kihallgatások, valami volt a levegőben, de Szisz arcán gyakran megjelent egy – nála ritkának számító – mosolyszerűség, amikor arról volt szó, hogy mi történhet velünk, hisz én például valóban be is kiabáltam néha az erkélyről, amikor a gyűlésvezető szövege sértően provokálóvá vált. Alig jártunk órákra, inkább az egyetemi könyvtárba. Ott olvastam egy verset, amit később sokszor mormoltam magamban a két szomorú novemberre emlékezve. „A végtelen vad réteken ... a vad novemberi szél ...„ Több évtized után jelent meg lelki szemeim előtt ismét Szisz mosolya. Feleségem, B. Nagy Veronika dokumentumfilmet akart készíteni Péterfy Irén volt elítélt diáklányról, és tanulmányozta az ötvenhatos-ötvennyolcas perek anyagait, szekusdossziéit. Péterfy Irén perében a legsúlyosabb vádakat egy Balogh Ferenc nevű ügynök jelentései alapján fogalmazták meg szinte szó szerint. Beleolvastam a vaskos dossziékba, és ismerősnek tűnt B. F. kézírása. Egy tartótiszt azt írta róla, hogy nagyon megbízható, és hogy ötvenhatban a filológián volt IMSZ-titkár. Egy világ omlott össze bennem. Ez indította el aztán Szisz ügynökmúltjáról a lavinát. Veronka végül is nem Péterfy Irénről, hanem Szilágyi Domokosról készített filmet Szemből, halál címmel, belefoglalva a döbbenetes felfedezést, amit kérésünkre Stefano Bottoni történész is ellenőrzött.
Péterfy Irén épp Szisz akkori legjobb barátjának, Páll Lajosnak volt a szerelme, akit szintén bezártak 58 őszén. A peranyagból az is kiderül, hogy Váradi Emese, Szisz kedvese is ugyanolyan kategóriában szerepelt vádlottként a kihallgatások idején, mint Irénke. Aztán később eltűnt a neve, elejtették a vádat. Vajon annak idején erre utalt Szisz mosolya? Valamit valamiért? Sosem fog kiderülni. Azóta Péterfy Irén, Páll Lajos és a többiek szenvedéseire, Szisz tragikus kettős életére gondolva a novemberek gyakran felidézik bennem Emil Verhaeren versének kissé romantikus, de bennem időt és eseményt idéző hangulatát. „A végtelen vad réteken Üvölt a tél, Süvölt a szél, A vad novemberi szél.”
Boros Zoltán
A Háromszék 2015. november 7-ei számában Tófalvi Zoltán A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.) című írásában a kilencvenes években készült interjúm szövegében tévesen említettem Horváth Annát, és kihagytam Simon Máriát. A többi felsorolt név viszont nem tőlem származik. Az eseményről dokumentumfilmet készítettem A 7EK címmel, a hétből hatan találkoztunk, és összeillesztettük emlékeinket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 20.

Fontos a jó falukép és a műemlékvédelem
Építészeti és műemlékvédelmi szakemberek az önkormányzatok képviselőivel ültek asztalhoz csütörtökön Vármezőben, hogy arról egyeztessenek, milyen szabályozásokat kellene alkalmazni az építkezések során, hogy megtarthassák a hagyományos faluképet és értékeket.
Az épített és természeti örökség területén projekteket valósítottak meg a Nyárádmentén, rengeteg felmérés, tanulmány készült, az ország legjobb szakembereivel dolgoztak az utóbbi években, mégis úgy érezték, hogy bizonyos dolgok párhuzamosan futnak. Amíg a tanulmányok készülnek, a felmért értékek lassan eltűnnek az életünkből – véli Antal Zoltán kistérségi ügyvezető, akit a rendezvény céljáról kérdeztünk. A mostani szakmai találkozó azért időszerű, mert a legtöbb felső-nyárádmenti község most dolgozza át a területrendezési tervét (PUG). Míg rengeteg dokumentáció készült értékeinkről, addig a PUG-ok „párhuzamosan” készültek, és a megyei tanács és a szakminisztérium is jóváhagyta volna anélkül, hogy a kistérségi törekvések megjelentek volna benne. Most még nem késő lépni, hogy bizonyos szabályozások szintjén megjelenjen a tervekben a hagyományos falukép elemeinek védelme, megtartása. Antal Zoltán hangsúlyozta: a hiányosságok mellett értékek is vannak vidéken, amelyek az urbanizáció és globalizáció hatására veszélybe kerültek. Ezért fenntartható fejlesztésben kell gondolkodni, és ez a szakmai találkozó jó alkalom arra, hogy elemezzék, miként segítik az értékek megtartását a területrendezési szabályozások.
Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérségi Társulás menedzsere arról szólt, mennyire összeegyztethető a hagyomány és a korszerűsödés a vidékfejlesztés során. Beszélt azokról az építészeti típustervekről, amelyek ingyenesen beszerezhetők a Hargita megyei önkormányzatától, és szó esett a régi épületek felújításáról, „újrahasznosításáról” is. Furu Árpád építészmérnök a Felső-Nyárádmentén 2013-ban végzett kutatásaik, felméréseik nyomán készült tanulmányokat mutatta be, amelyek lényege, hogy rámutatnak a megfelelő anyaghasználatra, javaslatokat fogalmaznak meg és példaértékű épületeket mutatnak be, amelyek figyelembe vétele segítheti a hagyományos falukép megőrzését a jelenlegi építkezési irányzatok között is. László Annamária művészettörténész a PUG-ok részét képező történelmi dokumentációkra hívta fel a figyelmet, Guttmann Szabolcs műémlékvédelmi szakember Nagyszeben belvárosának korszerűsítési terveiről értekezett, míg Eugen Vaida építész a szászföldi régi épületek felújítási munkálatait ismertette.
Ezek a szakmai műhelymunkák sosem konkrét eredménnyel zárulnak, de „még egyet léptünk abba az irányba, amely a sikert, a végeredményt jelenti, hogy az emberek és a döntéshozók megértsék ennek lényegét” – összegezte Antal Zoltán.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék