udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 15 találat lapozás: 1-15

Névmutató: László Lóránt

2006. január 28.

A marosvásárhelyi Örökmozgó Természetjáró Egyesület terveit sajtótájékoztatón ismertetették László Lóránt elnök, illetve Kocsis László és Vajda György alelnök. Az Örökmozgó Természetjáró Egyesület 1999-ben alakult, tagjai alpinisták, természetjárók, barlangászok. Az utóbbi időszakban több állandó rendezvényt is meghonosítottak. Ezek között van a Foto Natura természetfotó-kiállítás, a Wass Albertről elnevezett, illetve és a Marosvásárhely környékén rendezett teljesítménytúra, több turistajelzés-festő túrán is jártak. Sikerült székházat szerezniük, egyelőre albérlőkként a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Laposnya utcai házában, ahol egy helyiséget szeretnének rendbe tenni és használni. /-vagy-: Beindulnak az Örökmozgók. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./

2009. szeptember 22.

„Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak. A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. ” – olvasható Novák Csaba Zoltán: Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen című tanulmányában. (Korunk, 2007. október). Az új kutatónemzedéket tömörítő egyesület, a 2002-ben létrejött Borsos Tamás Egyesület elnöke, László Márton elmondta, az egyesület céljai: társadalmi és művelődéstörténeti tanulmányok, értékelések, dolgozatok és kutatások végzése és támogatása. Kapcsolatteremtés és együttműködés az erdélyi magyarság nemzetiségi jellegű tudományos intézményeivel. Értekezletek, tudományos tanácskozások, konferenciák, szemináriumok és előadások szervezése, időszakos kiadványok, könyvek kiadása. Az egyesület tagjai Barabás Kisanna művészettörténész (Marosvásárhelyi Katolikus Gyűjtőlevéltár), Berecki Sándor, Győrfi Zalán, László Keve régészek (Maros Megyei Múzeum), Berekméri Róbert hadtörténész (Marosvásárhelyi Református Gyűjtőlevéltár), László Márton levéltáros (Maros Megyei Állami Levéltár). A Teleki Téka munkatársai közül Kimpián Annamária művészettörténész, Lázok Klára jelenkortörténész, Márton Krisztina restaurátor, Petelei Klára térképtörténész, Weisz Szidónia címertankutató tagjai egyesületnek. További tagok Novák Csaba Zoltán jelenkortörténész, Simon Zsolt újkorkutató (a Román Akadémia Gh. Sincai Kutatóintézetének tagjai), Soós Zoltán régész (a Maros Megyei Múzeum igazgatója), Tamási Zsolt egyháztörténész (7. sz. Általános Iskola történelem szakos tanára), László Lóránt újkorkutató, és Nemes Gyula helytörténész (Nagyernye). Az egyesület 2004 novemberében a marosvásárhelyi Bethlen Alapítvánnyal és a Pósta Béla Egyesülettel közösen megszervezték II. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát. 2005 októberében helytörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhely történetéből címmel. 2006-ban több előadásból-beszélgetésből álló rendezvénysorozat volt. 2006 novemberében tartották a IV. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciát, majd 2007 augusztusában a IV. Kisebbségtörténeti Konferenciát Kisebbségi életpályák címmel. Ebben az évben is több tudományos előadást szervezett az Egyesület. László Márton /sz. Marosvásárhely, 1976. nov. 2./ a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia karán végzett. 2003–2004-ben szakmai referensként dolgozott a Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménynél, Kolozsvárott. 2004 és 2006 között Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult tovább, disszertációjának tárgya: kollektivizálás Székelyföldön. 2007-től az Állami Levéltárak Maros Megyei Igazgatóságán levéltárosként tevékenykedik. Az ötvenes évek társadalomtörténetét kutatja, és több, a világhálón is elérhető tanulmányt közölt a Maros tartománybeli kollektivizálásról, a kulák-névjegyzékekről. Eddigi legnagyobb szakmai eredményének Máthé János: Magyarhermány kronológiája c. kéziratának megjelentetését tekinti /Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/. A világhálón is megtalálható László Márton román-magyar állambiztonsági szótára, amelyben a korabeli román nyelvű dokumentumok szakterminológiáját magyarázza és fordítja. László Márton szerint egyes erdélyi jelenkortörténészek által művelt „sérelemtörténet” és „szenvedéstörténet” helyett a tárgyilagos hangvételű, elemző és összehasonlító megközelítésre kell törekedni. /Bölöni Domokos: Új kihívások előtt a fiatal történészek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 22./

2011. március 4.

Fiatalok történelme
„Vannak olyan korszakai a múltnak, amelyek iránt különösen nagy az érdeklődés, az egyik legnépszerűbb előadás, amelyet László Márton levéltáros tartott, egy vadadi kulákgyilkosság történetét tárta fel” – mondta el Wiesz Szidónia, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület alapító tagja, aki a fiatal történészeket tömörítő egyesület tevékenységét és céljait mutatta be.
Különösen a legújabb kori történelem témái érdeklik a közönséget: László Lóránt a marosvásárhelyi újgazdagokról beszélt, ezt is nagy érdeklődés övezte, hiszen eddig kevés szó esett a múltnak erről a szeletéről.
Az egyesület elsődleges célja a tudomány népszerűsítése, de más típusú rendezvényeket is szerveznek, számos könyvbemutatót is tartottak. A Maros Megyei Múzeummal közösen szervezték meg a Múzeumok Éjszakája rendezvény keretében az iskolások történelmi vetélkedőjét, de közreműködtek az Armales Transylvanorum nemzetközi kiállítás létrehozásában is.
Weisz Szidónia elmondta, a Maros Megyei Múzeum mellett az utóbbi időben a Pósta Béla Egyesülettel működnek együtt, több közös régészeti, helytörténeti és kisebbségtörténeti konferenciát is szerveztek, illetve a Tortoma Könyvkiadóval közösen mutatták be az 1940-es erdélyi bevonulásról szóló könyvet, akárcsak Novák Zoltán marosvásárhelyi történésznek a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikájáról írt munkáját. Az egyesület következő előadását március 17-én tartják, Fehér János művészettörténész Teleki Mihály kancellárról és annak udvartartásáról beszél.
Tizenegy helyi történész kezdeményezésére 2004-ben azzal az a céllal alakult meg Marosvásárhelyen a Borsos Tamás Egyesület, hogy egyrészt az igényes szellemi tevékenységet serkentse a városban, illetve összehangolja és a tágabb közönséggel is megismertesse a fiatal történészek, kutatók munkájának az eredményét. Az egyesület másik fő célja fórumot biztosítani a kutatóknak, akiket esetleg más egyesületek még túl fiatalnak találnak ahhoz, hogy köreikbe fogadják.
A névadó Borsos Tamás (1566-1633) Marosvásárhely főbírája volt, a vár építésének elindítója, a török portán Erdély nagykövete. Weisz Szidónia, az egyesület volt elnöke lapunknak elmondta, eddig többnyire az egyesület tagjai tartották az előadásokat, illetve ismerőseiket kérték fel, vagy ismertebb kutatókat hívtak meg bemutatni egy-egy témát, az azon belül elért kutatási eredményeket.
„Elsődlegesen a történelemmel, illetve az azzal kapcsolatos témákkal foglalkozunk, így volt már helytörténet, régészet, társadalomtörténet, város- és gazdaságtörténet, címertan, térképtörténetről szóló előadásunk. A jövőben szintén ennek a koncepciónak az alapján igyekszünk olyan embereket meghívni, akikről tudjuk, hogy újabb kutatásokat végeztek, eredményeik pedig a tágabb közönségnek is, nemcsak a szakmának lehet érdekes” – mondta a fiatal történész.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

2013. március 19.

A közös kulturális örökség ápolása
A várbeli rendezvények üzenete
Az idén is – folytatva az előző évi kezdeményezést – a marosvásárhelyi várban március 15-e alkalmával az EMNT és az RMDSZ olyan rendezvényeket szervezett, amelyeknek célja az volt, hogy politikamentesen idézze fel az 1848-1849-es forradalom hangulatát. A régészeti történeti múzeum (volt katonai sorozó épülete) tanácstermében érdekes – Marosvásárhelyhez kötődő – történelmi részletekről meséltek, a kávézóban pedig a huszárokról, a kokárdáról hallhattak előadást az érdeklődők, volt magyarruha- bemutató, bajuszverseny, s végül népdalest. A rendezvények visszhangjáról Soós Zoltánt, a Maros Megyei Múzeum vezetőjét kérdeztük.
– Jó volt látni, hogy március 15-én a Múzeum kávézóba és az emeleti tanácsterembe nagyon sok gyerek, fiatal jött el, akikhez talán sokkal közelebb került így mindaz, amit az 1848-as forradalom jelent az összmagyarságnak. Üzenet is volt: lehet közösen politikamentesen is ünnepelni.
– Valóban az volt a megyei múzeum szándéka, hogy az idei ünnepség ne csak a Postarétre, vagy azokra a már megszokott kinti helyszínekre szorítkozzon, ahol beszédek hangzanak el és koszorúznak az elöljárók, lehetőséget akartunk biztosítani az érdeklődőknek, hogy kötetlenebb formában kapcsolódjanak be a rendezvényekbe. Ezért támogattuk az EMNT tavalyi kezdeményezését, ami igen népszerűnek bizonyult: felidézték a budapesti Pilvax kávézó hangulatát. Emellett az idén hangsúlyozottabban volt jelen az RMDSZ is. Az emeleti teremben fotókiállítás nyílt, ott is készíthettek az óvodások, kisdiákok kokárdát, csákót, az 1848-as eseményekhez kötődő témákat rajzolhattak a kisebbek, és este Marosvásárhely legavatottabb történészei (László Lóránt, Spielmann Mihály, Tamási Zsolt, Novák Zoltán moderátorként) új megközelítésben mesélték el az 1848- 1849-es forradalom legfontosabb mozzanatait. Ezután pedig a filmklub keretében néhány markáns, 1848-at taglaló filmet (Hídember, Szegénylegények) láthattak az érdeklődők, és az est fénypontja a közös táncház, éneklés volt, ami jó példa arra, hogy a nemzeti ünnepen közösen is tudunk ünnepelni.
– A Maros Megyei Múzeumnak nem ez az első olyan kezdeményezése, amely élővé teszi a múltat, több kulturális rendezvény partnere is az intézmény. Világszerte a nagy múzeumok ma már olyan interaktív módszerrel szerveznek kiállításokat, amellyel valóban – a kor vizuális igényeinek megfelelően – vonzóbbá teszik a rendezvényeket. Talán erről is szólt a március 15-i várbeli program?
– Az idén több olyan művelődési együttműködésnek volt partnere a múzeum, ha nem mással, a helyszín biztosításával, mint a felolvasó-maraton, filmmaraton a magyar kultúra napján. A szervezéskor derült fény arra, hogy vannak olyan kulturális és médiaszervezetek, amelyek fel tudják vállalni színvonalas rendezvény szervezését, lebonyolítását. Ezért is a múzeum továbbra is nyitott az ilyen civil kezdeményezések irányában. Hasonló, interaktív módon szervezzük meg a már hagyományos saját rendezvényeinket, mint a Múzeumok éjszakája, továbbá az idén 100 éves Kultúrpalota születésnapi ünnepségét. Nemsokára megnyílik a Leonardo-kiállítás, és őszire lesz fotótörténeti tárlat is. Nyilvánvalóan azt is kezdeményezzük, hogy hasonló román kulturális rendezvények is helyet kapjanak a várban, hiszen nyitottak vagyunk minden kultúra felé. Ebben partner a Nemzeti Színház L. Rebreanu társulata, a 74 színház stb. Azt szeretnénk, hogy a vár a magyar és román kultúra tégelye legyen.
– Mindezek beindulása attól is függ, hogy mikor lesz újra működőképes a vár, mikor fejezik be a felújítási munkálatokat.
– Sajnos, pénzhiány miatt leálltak a munkálatok, holott alig 60%-ban készültek el vele. Hasonló helyzetben vannak a régészeti feltárások, állagmegőrző munkálatok is. Jelenleg az infrastruktúra kiépítésénél tartanak, folyamatosan távolítják el a töltésréteget. Az viszont jó hír, hogy a várostörténet szempontjából értékes régészeti leletanyagra bukkantunk, ezekről később számolunk majd be. Fontos része az újjáépítésnek az északi fal renoválása, hiszen itt volt a régi kapu, ugyanakkor érdekes építészeti feladat lesz a turisztikai információs központ megépítése, ami egyaránt kihívás a közönségnek és a kivitelezőknek, ugyanis egy olyan új struktúra lesz, amely nem illik ugyan a várba, de – a párizsi Louvre-ban látható üvegpiramishoz hasonlóan – lehet, hogy egyedi arculata miatt vonzó lesz. A kapu és a szabók bástyája közé építünk egy amfiteátrumot – amelynek pincéjébe téglaégető kemencét illesztünk be –, ez előadótér újabb helyszíne lehet majd a várbeli rendezvényeknek, igaz, azzal a feltétellel, hogy itt többet nem rendeznek Marosvásárhelyi Napokat, borfesztivált és más nagyobb jellegű megmozdulást, amivel tönkretehetnék a restaurálás után kialakított létesítményeket. Mi is szeretnénk, ha minél előbb folytatódnának a munkálatok, hiszen igény van arra, hogy ezt a helyszínt a korábban említett célokra használják a marosvásárhelyiek.
– A múzeum a megyei tanács hatáskörében van, míg a vár a polgármesteri hivatal irányítása alatt áll. Ismerve a két intézmény közötti politikai konfliktust, mi a garancia, hogy valóban az ön által említett kulturális központ fog működni a várban?
– Sajnos, a konfliktus a tavalyi helyhatósági választásokat követően sem oldódott fel. Ezért szándékomban áll marosvásárhelyi tanácsosként egy olyan különálló igazgatóság létrehozását kezdeményezni, amely kizárólag a várat igazgatja és nemcsak adminisztrációval, hanem elsősorban kultúrme-nedzseléssel foglalkozik. A várban minden közösség meg kell találja a helyét olyan színvonalas színházi, képzőművészeti, fotóművészeti, zenei rendezvényeken, amelyek tükrözik a valódi erdélyi szellemiséget, és a jövőre mutatnak. Van már egy jó csapat, amely képes ezt megszervezni, és sikerként könyvelhetjük el, hogy a múzeumban szervezett március 15-i rendezvények is ezt bizonyították.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely),

2013. november 9.

Elkezdődtek a Vásárhelyi órák történelem-előadásai
Berecki Sándor Marosvásárhely és környéke az ókorban című előadásával vette kezdetét a 2013–2014-es tanév Vásárhelyi órák elnevezésű, középiskolásokat megszólító, iskolán kívüli foglalkozássorozatának történelem- előadásai.
A Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a Borsos Tamás Egyesület által szervezett foglalkozások célja, hogy az iskolai tantervet kiegészítve megismertesse a diákokat Marosvásárhely szellemi értékeivel, történetével, neves személyiségeivel. Az interaktív foglalkozássorozat májusban indult, a marosvásárhelyi középiskolások irodalom, zene és történelem témakörökben vehetnek részt a rendhagyó órákon.
A november 7-én kezdődött történelem- előadássorozat tíz neves marosvásárhelyi történész közreműködésével valósulhat meg. Ők kalauzolják végig a diákokat Marosvásárhely és környéke történelmén az ókortól egészen napjainkig. A diákok Berecki Sándor előadása mellett még a Györfi Zalán, Spielmann Mihály, Orbán János, László Lóránd, Tamási Zsolt, Oniga Erika, Fodor János, Berekméri Árpád Róbert és Novák Zoltán által tartott foglalkozásokon vehetnek részt.
A Vásárhelyi órák történelem- előadásainak szervezője a Marosvásárhelyi Kulturális Központ és a Borsos Tamás Egyesület.
A következő előadások:
– A középkori Marosvásárhely
Előadó: Györfi Zalán régész, Maros Megyei Múzeum
Időpont: 2013. november 14., 11.00 óra
– Marosvásárhely a fejedelemség korában
Előadó: Spielmann Mihály társadalom- /várostörténész, könyvtáros
Időpont: 2013. november 19., 11.00 óra
– Marosvásárhely a 18. században
Előadó: Orbán János művészettörténész, Maros Megyei Múzeum
Időpont: 2013. november 28., 11.00 óra
– Marosvásárhely a 19. században
Előadó: László Lóránt történész, Teleki Téka
Időpont: 2013. december 5., 11.00 óra
– Az 1848-49-es szabadságharc Marosvásárhelyen
Előadó: Tamási Zsolt történész, EMTE
Időpont: 2013. december 12., 11.00 óra
– A szecessziós Marosvásárhely
Előadó: Oniga Erika művészettörténész, Maros Megyei Múzeum
Időpont: 2014. január 9., 11.00 óra
– Marosvásárhely a 20. század első felében
Előadó: Fodor János doktorandusz, BBTE
Időpont: 2014. január 16., 11.00 óra
– A háborús város
Előadó: Berekméri Árpád Róbert, református egyházmegyei levéltáros, hadtörténész
Időpont: 2014. január 23., 11.00 óra
– A kommunista város
Előadó: Novák Zoltán, Román Tudományos Akadémia
Időpont: 2014. január 30., 11.00 óra.
Népújság (Marosvásárhely)

2013. december 3.

Ablakok a múltra
Tizennégy történész, egyháztörténész, történelemmel foglalkozó kutató nyitogatta a város, a megye régmúlt, középkori és újkori történelmére nyíló ablakokat szombaton a Kultúrpalota kistermében tartott tudományos ülésszakon. Ezzel köszöntötték a magyar tudomány napját Erdélyben, amelynek a 12. fórumát a százéves Kultúrpalota kisterme látta vendégül. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete által szervezett ülésszakon 14 előadás hangzott el, amelyből 12 Marosvásárhelyről szólt, kettő pedig a megyére való kitekintés volt – hangzott el Pál-Antal Sándor akadémikus, megyei főlevéltáros összegzőjében. Elégedetten nyilatkozott a szakhallgatóság elvárásainak megfelelő előadásokról, s ígéretet tett, hogy – a korábbi szokásnak megfelelően – az elhangzottakat könyv formájában is kiadják, természetesen, ha találnak hozzá támogatókat. Ezt hangsúlyozta bevezetőjében Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegységének titkára is, aki köszönetet mondott a történészeknek az összefogásért és a támogatóknak (megyei tanács, megyei múzeum, dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Evoline) a segítségért.
Az ólmozott üvegablakokon besütő napfényben mintha Bethlen Gábor tudósai is megelevenedtek volna a teremben történtekre figyelve, ahol egy akadémikus, kolozsvári egyetemi professzorok s az idősebbek mellett a szárnyaikat bontogató tehetséges fiatal történésznemzedék tagjai avattak be egy-egy jól meghatározott témába.
Az ókori történelem emlékeinek mai célokra való felhasználásáról beszélt Pánczél Szilamér Péter, a megyei múzeum régésze, aki bemutatta, hogy milyen mértékben sikerült feltárni a római birodalom megyénk néhány településén húzódó határait, a római limeseket az őrtornyokkal, parancsnoksági épületekkel, fürdőkkel stb., s ezt milyen rendezvények keretében népszerűsítik a közönség körében.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a marosvásárhelyi vár kutatása során elért eredményekről számolt be, a ferenceseknek a várdombon épített kolostoráról, amely 1400- ban kapott búcsújáró engedélyt, a bronzfeldolgozó műhely feltárásáról, amely egyedi a maga nemében. Beszélt az ostromokról, s arról is, hogy a bástyák változatos formája és stílusa annak tulajdonítható, hogy a városnak nem volt pénze hadmérnököt fogadni.
Simon Zsolt, a megyei múzeum történésze az egyik legelterjedtebb kézműves iparág, a kovácscéh legényeinek 1565-től 1781-ig érvényes szabályzatát ismertette, ami a legények vallásos és világi élete mellett a vásárhelyi kézművesség és írásbeliség fejlettségét is tükrözi.
Weisz Szidónia, a Teleki-téka könyvtárosa egy erdélyi főúr, Somkereki Erdélyi István 1638-ban kelt végrendeletét mutatta be. A szamosújvári kapitányi, Torda megyei főispáni, fejedelmi tanácsosi, országgyűlési elnöki tisztséget betöltő főúr tulajdonában volt a somkereki és a zsuki udvarházak mellett a gernyeszegi kastély is, amelyeket harmadik feleségére hagyott.
Érdekes színfoltot jelentett az egyháztörténeti részleg, amelyben Buzogány Dezső protestáns teológiai professzort hallgattuk az 1559. november 1-jén szerkesztett marosvásárhelyi hitvallásról, amely az úrvacsoráról szólva, a református és az evangélikus egyház megegyező dogmái közül az egyetlen kivételt jelentve, előkészítette a két egyház szétválását. Kolumbán Vilmos, szintén a kolozsvári protestáns teológia tanára Christian Wolff hallei filozófus, tanár eszméinek a marosvásárhelyi Református Kollégiumban való elterjedéséről szólt. Tamási Zsolt egyháztörténész, iskolaigazgató Msgr. Léstyán Ferenc római katolikus plébános-főesperes titkos szerepét mutatta be, aki Márton Áron püspök bizalmasaként vállalt fontos, de veszélyes feladatot abban, hogy késleltesse az állami szervek által kiválasztott személynek a püspök székébe való kinevezését.
Érdekes története Marosvásárhelynek, hogy miképpen létesült az 1700-as évek kezdetén a szegények és betegek számára épített, sövényből font, tapasztott falú ispotály körül templom, lelkész és gyülekezet a Szent Miklós utca lakóiból. Az ispotály helyére pedig a mai Gecse utcai Kistemplom épült – hangzott el Berekméri Róbert egyházi levéltáros előadásában.
Három előadó beszélt dr. Bernády Györgyről. László Lóránt, a Teleki könyvtár történésze, Marosvásárhely legnevesebb polgármesterének életét és politikai pályafutásának kezdeteit mutatta be. Bernády 1894-ben adta bérbe Hints Elemérnek a gyógyszertárát, amikor a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselőjévé választották. 1890- től törvényhatósági tag, majd 1900. december 24- től 1902. április 10-ig a város rendőrfőkapitánya. A 19.000 lakosú Marosvásárhelyen 28-30 rendőr dolgozott irányítása alatt, s megreformálta a rendőrség és a bíróságát működését is. A rend fenntartása mellett gondoskodott a város tisztaságáról és a rendőrök ruhájáról. Tevékenysége alapján a rendőrség udvarán ő is szobrot érdemelne.
Jól ismerte tehát a város helyzetét és a tennivalókat, amikor 1902-ben – hosszú torzsalkodások után – meglepő módon egyöntetűen, ellenszavazat nélkül választották meg polgármesternek a városi törvényhozási bizottság közgyűlésén – kezdte előadását Pál-Antal Sándor. Bernády legfőbb célja a modern Vásárhely megteremtése, s erről szóló elképzeléseit székfoglaló beszédében hozta nyilvánosságra. Ígéretet tett a városi közigazgatás rendbetételére, a törvényes formáknak az anyagi ügyekben való szigorú betartására, a nagy megterhelés alatt álló polgárok megkímélésére, a közegészségügyi viszonyok javítására (egészséges ivóvíz biztosítására), a városi iskolaügy fejlesztésére, a város jövedelemforrásainak gyarapítására stb. Mivel tudta, hogy a reformok legnagyobb akadálya a pénztelenség, a fővárosi körökkel kiépített kapcsolatait, a szabadkőművesekhez tartozását használta fel az anyagiak megteremtésére – hangzott el többek között az előadásban. Pál-Antal Sándor szóvá tette, hogy írott programot nem találtak, csak a székfoglaló beszéde jelent meg a korabeli sajtóban, s azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények eredménye volt, hogy 1902-ben ellenszavazat nélkül választották polgármesterré. Az előadó azt is szóvá tette, hogy továbbra sem készült egy átfogó monográfia a tevékenységéről, s még mindig az első lépes előtti topogásnál tartanak.
Fodor János történész doktorandus mutatta be a Bernády-kultusz egy jelentős eseményét, a 70 éves Bernády megünneplését a marosvásárhelyi Transilvania étteremben, amely a polgármester kedvenc helye volt. Az ünnepséget 1934. április 23-án tartották 400 személy részvételével. Előzetesen a Református Kollégiumban ünnepelték, amelynek főgondnoki tisztségét betöltötte, s a vidéki főúri nemesek a marosszentgyörgyi kastélyban köszöntötték. A városi ünnepségen 70 szál szegfűt 70 szépasszony, széplány adott át Bernádynak, akit minden idők legnagyobb koponyájának neveztek.
1786-ban, viszonylag későn létesült az első nyomda Marosvásárhelyen, amely Kapronczai Nyerges Ádám nyomdász és betűmetsző korai halála után több kézen át került a Református Kollégium tulajdonába. A tulajdonosokról, a Marosvásárhelyen megfordult nyomdászokról Spielmann Mihály történész számolt be.
Marosvásárhely fényképészetének történetébe kalauzolt el Oniga Erika, a megyei múzeum művészettörténésze, aki Csonka Géza fotográfus életét és lakóházának történetét ismertette. A megyei múzeum 40 fotóját őrzi a Marosvásárhelyen több műtermet működtető, kitűnően képzett fényképésznek, aki a város jeles személyiségeit, és magát a várost is megörökítette fényképein. Rendkívül aktív volt társadalmi téren, tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, megalapította és vezette a kerékpározók egyesületét. 1904-ben anyagi gyarapodása lehetővé tette, hogy a Sándor János utcában villát építsen, ami nagyon hasonló egy budapesti városligeti villához, s nem lehet biztosan tudni, hogy ki kitől ihletődött. A szecessziós stílusban épült villában a szocializmus éveiben pionírház működött, s mai tulajdonosai korhűen restaurálták és szállodát építettek mögéje.
A tanácskozás záró előadásaként Tófalvi Zoltán ismertette Dudás József, a kádári hatóságok első kivégzettje ellentmondásokkal teli életének sok érdekes részletét.
A reggeltől estig tartó ülésszak előadásai, ahogy a címben is jeleztem, sok érdekes ablakot nyitottak elsősorban Marosvásárhely történetére, s valóban hasznos volna a kötet, amely lehetővé tenné, hogy alaposan is el lehessen mélyedni a részletekben. Ahogy a vásárhelyi történészeket ismerem, a következő tanácskozásig a könyvbemutatón is tapsolhatunk nekik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

2014. január 22.

Rendezvények a magyar kultúra napja alkalmából
Egyháztörténeti előadás
A marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesülete könyvbemutatót szervez. Meghívott Nagy Alpár-Csaba református teológiai tanár. A Dél-Erdélyi Református Egyházkerületi Rész története 1940–1945 című, a L`Harmattan kiadó gondozásában megjelent könyvet Berekméri Árpád-Róbert levéltáros és hadtörténész valamint László Lóránt könyvtáros ismerteti január 22-én este 6 órától a Bolyai Klubban, a Mihail Kogalniceanu (Kazinczy Ferenc) utca 18b szám alatt.
Fotókiállítás Szászrégenben és Segesváron
Vasárnap nyílt Szászrégenben, csütörtökön pedig Segesváron lesz gyűjteményes fotókiállítása dr. Ábrám Zoltánnak, az EMKE Maros megyei elnökének. Szászrégenben szerdáig látogatható a kiállítás a DIO Házban, míg Segesváron a Gaudemus ház lesz a vendéglátó. A munkákat Szászrégenben Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke méltatta.
Örökségünk védelme
A marosvásárhelyi Kultúrpalota mögé tervezett parkolóház kapcsán szervez szakmai kerekasztal- beszélgetést a Maros Megyei Múzeum Örökségünk védelme. Hogyan tovább, Kultúrpalota? címmel. Az akcióra január 22-én 18 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében. Meghívottak: Guttmann Szabolcs építész-urbanista, műemlékvédelmi szakember, Nagyszeben volt főépítésze, Hegedűs Csilla, a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium főtitkárhelyettese, műemlékvédelmi szakember, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakember, Oniga Erika, a Maros Megyei Múzeum művészettörténésze.
Az ETV műsorán
Az Erdélyi Magyar Televízió ma 20 órától különkiadással jelentkezik, amelyben a kultúra területén jártas erdélyi magyar újságírókat lát vendégül. Antal Erika, Gergely Zsuzsa, Gy. Turoczki Emese, Kiss Dénes és Székely Blanka újságírókkal kulturális témákról, problematikáról, az erdélyi magyar kultúra helyéről, szerepéről, fontosságáról beszélget Máthé Kincső. Emellett több olyan dokumentumfilmet is műsorra tűzött a televízió, amelyek a magyar kultúra sokszínűségét, kiválóságait mutatják be.
Zongorajáték a Bolyai Klubban
Január 22-én a Kultúrstaféta vetélkedő eredményhirdetésével, díjazásával egybekötött rendezvényen hivatalosan is átadják a Bolyai Klub új elektromos zongoráját, amely ezentúl rendszeres időközönként várja majd a zenekedvelőket a klubba. 19 órától Andrada Badi, Osváth Hunor és Péntek Attila zongorajátékát, illetve Madaras Ildikó szopránénekesnőt hallgathatják meg az érdeklődők. Műsoron: D. Scarlatti, Fr. Chopin és G. F. Haendel szerzeményei.
Népújság (Marosvásárhely),

2014. január 25.

A dél-erdélyi reformátusság a II. bécsi döntés után
A II. bécsi döntés után a dél- erdélyi magyaroknak egy kapaszkodójuk maradt: az egyház. Ennek az intézménynek kellett felvállalni az érdekképviseletet, az oktatást és a lelki gondozást. Ezt a kort mutatja be A dél- erdélyi református egyházkerületi rész története 1940–1945 között című kötet, amelyet a Borsos Tamás Egyesület ismertetett szerdán este a Bolyai Klubban. A szerző Nagy Alpár-Csaba, a kolozsvári Babes–Bolyai Egyetem Református Teológiai Tanszékének oktatója. A kötetet László Lóránt könyvtáros és Berekméri Árpád-Róbert levéltáros, hadtörténész mutatta be.
A könyv Nagy Alpár-Csaba doktorátusi dolgozata, amelyet Buzogány Dezső sugallatára írt meg. A téma hálás és kimeríthetetlen. A L'Harmattan kiadónál megjelent kötet olvasmányos, olyan történelmi kort taglal, amely a II. bécsi döntés nyomán egy történelmi egység megosztásához vezetett. A románságnak trauma volt, az észak-erdélyi magyarságnak siker, a dél- erdélyi magyarságnak kudarc. A terület megosztásával kettészakadt a református egyházkerület is, több mint 200 egyházközség a nagyenyedi székhelyű dél-erdélyi egyházkerülethez került, melynek esperese Nagy Ferenc volt. S bár a magyarok ideiglenesnek tekintették ezt az állapotot, sokan áttelepültek Észak-Erdélybe. A magyar állam nem hagyta magára az elszakított országrészt s az ott rekedt magyarokat, hiszen 1940–1944 között 4 millió pengővel támogatta őket – fogalmazott László Lóránt könyvtáros.
"Ezen a napon úgy zuhant ránk, bizakodó emberekre a történelem, mint valami megbotlott vak óriás a tehetetlen törpékre. Mérges is volt, hogy belénk botlott, úgy látszik. Oktalan dühében esetlenül kezdett csapkodni kezével-lábával." Ezekkel a Kacsó Sándor-i gondolatokkal vezeti be Nagy Alpár-Csaba munkájának érzelmekkel telített, fájdalmas, de ugyanakkor az olvasót józan mérlegelésre késztető fejezetét a dél-erdélyi református magyarság világháború alatti szenvedéstörténetéről. Az "Oszd meg és uralkodj!" elvét előtérbe helyező nagyhatalmi önkény – mondhatni – előre látható következménye volt mindaz, ami a román területeken maradt magyarság nyakába zúdult az Erdélyt a történelemben egyedülálló módon megosztó II. bécsi döntés után. A tudatosan szított magyarellenes hangulat a "Nici o brazda!" felkiáltáson nyugvó egységes román nemzetpolitika kudarca után fokozott erővel vette célba a kisebbségi sorban maradt nemzettársakat. A területvesztés miatt a magyarok kollektív bűnösségét fennen hangoztató román propaganda, a kölcsönösségi alapú nemzetiségi politika kudarca, az események kapcsán feltörő primitív nacionalizmus a román fél részéről olyan – indulatból fakadó – politikai, gazdasági és jogi döntéseket eredményezett, amelyek a dél-erdélyi magyarság identitástudatának elsorvasztását és másodrendű polgárokká süllyesztését célozta. A szerző három időszakra tagolva tárja elénk mindazokat az egyéni sérelmeket, amelyekkel a református egyház vezetőinek és tagjainak ebben az időszakban szembesülniük kellett. A leírtakból kitűnik, hogy a román fél "leleményessége" nem ismert határt. A brutális verésektől a kitoloncolásokig, az elbocsátásoktól a csendőri túlkapásokig, a megfigyelésektől a megalázó motozásokig, házkutatásokig minden megtörtént. Elég volt egy piros és egy fehér rózsabokor, egy templomfestés – amiben a román nemzeti érzelem megsértését vélték felfedezni – ahhoz, hogy valaki a rettegett hadbíróság elé kerüljön. Az egyéni tragédiák mellett részletes képet kapunk a közösségi élet tönkretételét célzó döntésekről is. Az ostromállapot-törvények bevezetését követően az egyházi, a magyar közösségi élet valósággal megbénult. Az egyházi intézmények működésének beszüntetése, a közösségi tevékenységek felfüggesztése, valamint a magyar nyelvű egyházi nyomtatványok betiltása a magyar kultúra és szellemi élet terén felmérhetetlen károkat okozott. Ezt a református magyarság gazdasági helyzetének tönkretétele tetőzte.
A könyv zárófejezete az Erdélyi Református Egyházkerület újraegyesítésének folyamatát eleveníti fel. A kötet hiánypótlónak tekinthető az erdélyi magyar történetírás terén – mondta Berekméri Árpád-Róbert levéltáros.
– Főhajtás kíván lenni ez a könyv azok előtt, akik a helytállás példáját mutatták meg a magyarságnak. A múlttal való szembenézés meg kell történjen. A történelmi tények tudatában most már meg kellene békélni ebben a színes Erdélyben! – fogalmazott a szerző a könyvbemutató hallgatósága előtt.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

2014. május 21.

Kereszthegy
Világháborús székely hősök emlékezete
A Borsos Tamás Egyesület meghívására az M. Kogalniceanu (volt Kazinczy) utcai Bolyai Klubban múlt héten levetítették Nagy József, az ELTE doktoranduszának Kereszthegy című II. világháborús dokumentumfilmjét, melynek társszerzője Bárány Krisztián.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a 6 órakor kezdődött vetítést megismételték, hogy a szűknek bizonyuló teremből kintrekedtek is az élmény részesei lehessenek. A történelmi események élethű megfilmesítésére a második vetítésen is megtelt a terem – jelezte utólag László Lóránt, a szervezők egyike.
A háborús játékfilmeket idéző dokumentumfilm azoknak a hűséges székely határvadászoknak állít emléket, akik 1944 szeptemberében hetekig tartották a frontvonalat a szovjet túlerővel szemben. Hősies ellenállásuknak, áldozatuknak köszönhetően fedezetük mellett Erdély területéről kivonhattak mintegy százötvenezer magyar és német katonát. A kordokumentumokat helyettesítő archív fotók, az események szereplőinek visszaemlékezései, a lejátszott háborús jelenetek, 3D-s animációk fokozzák a hatást.
Erdély visszacsatolása után, 1940-től Gyergyó vidéke is Magyarország részeként a Magyar Királyi Honvédség fennhatósága alá került. A honvédség helyi alakulatokat hozott létre, köztük a gyergyótölgyesi 21. határvadász zászlóaljat, és három székely határőr zászlóaljat. Ezek alkották a magyar királyi 65. székely honvéd határvadász csoportot. A film azok emlékét idézi fel, akiket a történelem elfeledett, akikről a régi rendszerben beszélni sem lehetett.
Hét évtizednek kellett eltelnie, hogy elkészüljön az a film, amely felidézi a Gyergyói-medence hőseinek emlékét, az eseményeket, ugyanakkor megszólítja a túlélőket is. Egyúttal a második világháborúban viselt magyar katonai egyenruhákba öltözött szereplők révén hiteles korrajz bontakozik ki azokról a harcokról, melyek során a beszivárgás taktikáját választó orosz hadsereg bekerítette őket, és véres élethalálharcot vívtak.
A filmben megszólaló veterán harcosok közül néhányan a film utómunkái előtt távoztak az élők sorából. Bár nem élhették meg a bemutatót, az ízes székely nyelvjárással előadott színes történeteik emlékezetesek maradnak. Úgy tudtak mesélni a legnehezebb helyzetekről is a gyergyói, remetei, alfalusi, borzonti veteránok, hogy közben megmosolyogtatják a nézőt. A katonai imádságuk: "Miatyánk….szabadíts meg minket a futólépéstől…", vagy "jöttek az oroszok féfelé, mint a hangyák…", "a puskákat bontottuk e’, s raktuk éssze…". De az már konfliktusforrássá vált, ha magyarságukban sértették meg őket a magyarországi tisztek azzal, hogy "oláhba oltott székelyeknek" nevezték a nagy teherbírású székely katonákat. A frontra indulást megelőzően "a pap tartott egy szózatot. Fiatal csóró vót…" – élik újra a múltat, akárcsak a minap történtekről számolnának be, és közben fiatalos lendület keríti hatalmába mindannyiukat. A vasárnapi pihenőnapokon írt levelek is kordokumentumok: "Gyöngyvirágom! Úgy tudtam, hogy az embert ecce’ keresztelik meg az életben. A katonát azonban kécce’. Második a tűzkeresztség. Asztán úgy megkeresztelkedtünk, hogy az első es eszünkbe jutott. A keresztszülők se vótak valami barátságosak. Üzenem a falubelieknek, hogy a században ahány remetei van, mind jól érzi magát". A gyergyóremetei születésű Nagy József a Székelyföld második világháborús eseményeivel foglalkozik. Arra a kérdésre, hogy mi ösztönözte e film elkészítését, elmondta, hogy kutatómunkája során a levéltárakban nem talált arról a korról írott dokumentumokat. 2007-ben kezdett el interjúkat készíteni a harcokban részt vett egykori katonákkal, majd a két évvel később Gyergyóremetén szervezett veterántalálkozót követően a visszaemlékezéseket videóra is rögzítették. A székely hősöknek emléket állító hadtörténész elmondta, hogy a Kereszthegy című filmet két helyszínen forgatták: 2013 nyarán a Gyergyói-medencében: Remete, Ditró, Tölgyes, Borszék körzetében, majd Magyarországon, a csobánkai katonai bázison. A szereplők önként jelentkezett hagyományőrző csoportok voltak, ezáltal a film költségvetése is ennek megfelelően alakult. Az alkotás rövidesen DVD-n is forgalomba kerül, jelképes összegért lesz megvásárolható, hozzávetőleg 20-30 lejért, és az igénylők a volt Kazinczy utca 18. szám alatti Bolyai Klubban is előjegyezhetnek.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

2014. szeptember 6.

László Lóránt
HÁBORÚS PRÉDIKÁCIÓK
Az Erdélyi Református Egyházkerület az első világháború alatt
Az egyház súlyos kihívás elé került: méltatni kellett egy világméretű konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott.
Az erdélyi református egyház, akárcsak a Föld összes keresztény egyháza, 1914 júliusában súlyos kihívás elé került. Magyarázni és méltatni kellett egy, már első pillanataiban világméretűvé eszkalálódó konfliktust, amelyet kezdetben a magyar társadalom egy része üdvözölt és támogatott.
Új, a háborút igazolni akaró irodalmi műfaj jelent meg, a háborús prédikációk és tanítások tömege került pappírra egy olyan korban, amikor a református egyház egyik legégetőbb kérdése a belmisszió volt. Az alábbiakban az Erdélyi Református Egyházkerület hivatalos lapját, a Református Szemlét és annak a háborúhoz köthető sajtóanyagát tekintjük át.
A téma az évek során mindig az aktuális helyzethez igazodott. Így öt év református sajtóanyagát átnézve igen szemléletesen képződik le a háború képe. Meglepő, de úgy gondoljuk, hogy a korszak hangulatát tekintve mégsem kirívó, hogy 1914-ben Erdélyben pont azok a teológusok voltak a leglelkesebbek, akik egyben a református egyház megújulásának és a hitélet felpezsdítésének voltak a zászlóvivői, és a háború után szinte mindannyian fontos pozíciókat fognak majd betölteni.
Elég itt csak Makkai Sándor, Révész László, Révész István, Bartok György és Kecskeméthy István nevét említeni. Az erdélyi református prédikációs irodalom és egyéb háborús írások elsősorban a német példákhoz kapcsolhatók, sok esetben német szerzőktől merítenek.
1914 augusztusában Makkai Sándor későbbi püspök nyitotta meg a sort „Ne rémüljetek meg a tűztől!” című írásával, amely a klasszikus példa lesz más szerzők további munkáihoz. Alapgondolata Péter I. levelének 4. 12-13 verseire épít: „Szeretteim, ne rémüljetek meg a tűztől, mely közöttetek támad”. Akárcsak az egész magyar sajtó és ennek nyomán a közvélemény, ő is a szerbeket és szövetségeseiket tette felelőssé a háborúért.
Számos protestáns európai teológushoz hasonlóan - feltehetően még mielőtt ezek írásait olvashatta volna - a háborút Isten akarataként értelmezte, aki próba elé teszi népeit, melyek ezáltal lelküket Isten felé fordítják.
Ezt a gondolatot viszi tovább egy másik beszédében, ahol Illés történetére alapozott. Eszerint a gyűlöletből szeretet lesz, azaz a háború tüze megtisztítja a lelkeket, Istenhez vezeti a népet. Ugyanezt írta le Bartók György teológiai tanár is:
a háború szellemi és lelki újjászületéshez vezet.
És valóban úgy tűnt, a történelem őket igazolja. Az egyházi sajtó a folyton ismételgetett nemzeti, nacionalista kliséket az Istenhez való megtérés motívumával megtoldva és ezeket gazdagon használva eufórikusan számolt be arról, hogy a templomok megteltek, a lelkészi teendők megsokasodtak, a bevonuló katonáknak, ha kellett, naponta osztottak úrvacsorát.
Vallásos irományokkal látták el a frontra menőket, gyűjtöttek az itthon maradott szegény sorsú családoknak. Szószéken és tábori istentiszteleten nyíltan kimondták, hogy az, aki családját, hazáját védi, nem vétkez, ha gyilkol. Gyakorlatilag teljesen szembementek a lelki megújulást hirdető tanokkal, de megtalálták a módját annak, hogy a háborút mégis ezek keretében magyarázzák.
1914 őszén, a református teológián egy öt előadásból álló sorozat indult, ahol a professzorok fiatal hallgatók számára értelmezték a háborút a Biblia tükrében.
Dr. Kecskeméthy István beszédében az Ószövetségi próféták példáját hozta fel, akik számos háború elindítói voltak, jelenlétűk egy-egy csatában erőt adott és a győzelem kulcsát jelentette. A háború szörnyűségeit Dávid király fiatalkori kegyetlenkedéseivel állítja párhuzamba és ennek kapcsán teszi fel a minden generációt izgató kérdést, hogy lehet-e az Ószövetség a kereszténység könyve. „Vannak javak, amelyeket csak ilyen rettenetes áron lehet megszerezni” mondja ki, hisz hitet nyerünk. A béke ugyan gazdagságot teremt, de elhalványulnak a nemzeti és vallási igazságok. Háborúval sújt Isten, mert szeret, és a háború fájdalmaiból megújulva kell kikerülni.
Dr. Gidófalvi István, a teológiai intézet főgondnoka ennél is tovább megy, méltatva az öt előadást, „eszményi magaslatokról világították meg a háborút” és íme, a történelem is a modern prófétákat igazolja, hisz a magyar hadsereg helytállt, a nemzetiségek hűségesek és a hadikölcsön sikere megmutatta, hogy külföld nélkül is erős az ország. Nem kellett az idegen tőke a magyar gazdaság felvirágoztatásához. Az erdélyi református irodalom által propagált gondolatok teljes mértékben beleillettek a korszak nacionalista és nemegyszer xenofób hangvételű háborús európai irodalmába és a háború után kialakult, az erdélyi magyarság szempontjából kedvezőtlen helyzet miatt még hosszú ideig kísértettek az egyházi diskurzusban.
A teológusok között Ravasz László, a későbbi Duna-melléki püspök mondta ki elsőként nagyhatású írásában, hogy egy korszak lezáródott, új eszmékért él és küzd a világ. Ezzel igazából a világi sajtóban is állandóan emlegetett új korszak motívumát emelte be a prédikációs irodalomba. Véleménye szerint a felgyorsult világ emberének lelkében békeidőben is háború volt. Szerinte értékek csak a tűzből születnek és az új korszakban annyi lesz az öröm, mint amennyi szenvedést elbírunk most. Ugyanerről beszélt Nagy Károly is, aki 1918 januárjától Kenessy Bélát követte a püspöki székben.
Pragmatikusabb álláspontot egyedül Dr. Kenessey Béla püspök képviselt. A fent említettekhez képest számos konzervatív elemet tartalmazó „Háború és vallás” című előadásában 1914 novemberében mondta ki, a háborús irodalom egészét tekintve is elsők között, hogy nem Gavrillo Princip szerb diák a felelős, hanem az erkölcseiben megromlott európai társadalom. Komolyabb elemzésbe itt most helyszűke miatt nem bocsátkozhatunk. Az említett példák az egyházközségek szószékein csak felerősödtek, illetve esetenként eltorzultak.
Az erdélyi püspökség és teológia körül csoportosuló teológusok többsége 1915-re teljesen kiábrándult a háborúból. Talán az első sebesülteket szállító szerelvények, a soha nem látott szenvedések, a kezdeti katonai sikertelenség voltak kijózanító hatással. A háború mint a lelki és nemzeti újjászületés lehetséges útja kikopott az erdélyi szerzők írásaiból.
A Református Szemle 1915. évi sorozatában a fent említett szerzők neve, Nagy Károly főjegyző kivételével hiányzik. Többnyire német háborús irodalomból fordítottak és interpretáltak. Csűrős József vidéki lelkész lett ennek a vonalnak a meghatározó alakja. A C. Röttinger, Rittelmeyer, Niebergall, Traub, Jatho, Naumann és Krimss, illetve a Kriegsfulgblatterből átvett írásokban már tükröződik a társadalom kétkedése, ott vannak a félelmek: csődbejutott-e a kereszténység? Ezen munkák türelemre, kitartásra intenek, a háborút szükséges rossznak állították be, és maradt a sokat állított és tagadott motívum is: minden Isten akarata. 1916-ban még kevesebb volt a hasonló típusú írás, bár Csűrös József lelkész és néhány társa még szorgalmasan gyártotta a fentiekhez hasonló írásokat. A háborúval kapcsolatos írásokat bőségesen találunk a továbbiakban is, de ezek már rendelkezések, helyzetelemzések és tényfeltárások, hisz Erdély is háborús terület lesz.
Kenessey Béla püspök Háborús húsvét című írásában még biztatott, hangsúlyozta a haza védelmének fontosságát. Az év második felében azonban teljesen megváltozott a háborúról való beszédmód. Románia szembefordulása a Központi Hatalmakkal és augusztusi támadása kelet Erdély magyarok lakta vidékeit érintette első sorban, az erdélyi székelységet, amelynek a magyar nemzeti politika különleges szerepet szánt Erdély elmagyarosításában. Korábban Magyarország magyarlakta területeit nem érintette a háború.
A pszichológiai sokk a sikeres katonai reváns ellenére mai napig megmaradt a magyar köztudatban. Kenessey augusztusi és decemberi körleveleiben már nyíltan kimondta, hogy a háború a civilizáció és az emberi kultúra teljes csődje. Isten akaratáról itt szó sincs, a vizsgált személyek közül a püspök az egyedüli, aki ezt az érvet a korábbiakban sem hozta fel. A közvetlen háborús élmények, a menekülésben embertársat meglopó, megzsaroló ember, a hadibeszállítók csalásai szolgáltattak témákat Kenessey ekkori beszédeihez. Figyelmeztetett, hogy az egyháznak meg kell maradnia a régi úton, és még erőteljesebben kell szolgálnia Istent és a nemzetet. A háborús jelenben pedig, a nagy lelki és anyagi nyomorúság idején vigasztalni kell az ige szavaival és fel kell ébreszteni a szunnyadó lelket.
1917-re megcsappantak a háborús egyházi beszédek, írások a Református Szemlében. Továbbra is a német szerzőket fordították. Mesterkéltek voltak, a hivatalos propaganda szólamait vették át: kitartásra biztattak és csak a megalkuvás nélküli békekötést támogatták. Igaz, 1917-et egy jó évnek is nevezhetnénk a Központi Hatalmak szempontjából, legalább is a keleti és olasz frontokon.
Az 1918-as év újévi beköszöntője azt is megkérdőjelezte, hogy szabad-e azt a kifejezést használni, hogy boldog újesztendőt, hisz a szerző szerint nyilvánvaló a társadalmi szétesés, elszabadult, romlott erkölcsök uralkodnak, a háború nem éltet, mint ahogy 1914-ben az Ószövetségi példák alapján magyarázták. Ekkor már sejthető volt, hogy a bajok más természetűek lesznek, mint a háború kezdetekor. Itt első sorban a nemzetiségi és társadalmi feszültségekre gondolt a szerző.
Az erdélyi magyar háborús egyházi irodalom egy, a magát uralkodó, többségi nemzetnek képzelő magyarság egyházi irodalma volt.
A központi vezetés sem a korszakot megelőzően, sem a háború idején nem számolt komolyan a nemzetiségek centrifugális érdekeivel. Az államhatalom az 1916-os román támadás után sem vonta le a következtetéseket, de az egyházi vezetők sem. A korabeli egyházi dokumentumokból kiderül, hogy az egyházi elit világosan látta, hogy a román értelmiség is megosztott a Romániához való csatlakozást illetően, de erről sose beszéltek, egységes magyar nemzetben gondolkodtak. Ezt, a későbbi történések alapján tévesnek bizonyuló álláspontot képviselte a református egyház is.
László Lóránt
László Lóránt könyvtáros, történész, a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa. Történelem szakon végzett a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 2003-ban, ugyanitt mesterizett Történeti-antropológia szakon 2007-ben. 2008-tól egyháztörténet szakos doktorandusz a BBTE Református Tanárképző Karán, doktori kutatásainak témája: a Felekezetközi Tanács története. Kutatási területe: Marosvásárhely dualizmus kori társadalom története, illetve az erdélyi református egyház története a két világháború között. A szerző a marosvásárhelyi történészek Borsos Tamás Egyesületének elnöke.
Transindex.ro

2014. szeptember 24.

A legnagyobb kaland (1.)
Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről
A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt.
A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén?
– Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe?
– Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek.
Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek?
– A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz.
– Ha részleteznéd a három irányzatot…
– Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján.
– Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot?
– Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el.
Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki).
A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban.
A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották.
A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)

2015. augusztus 19.

Jövő héten kezdődik a Vásárhelyi Forgatag
Összművészet és gasztronómia
Jövő héten kezdetét veszi az immár harmadik alkalommal sorra kerülő Vásárhelyi Forgatag. Az ez évben is igen gazdag,összművészeti-irodalmi kínálattal kecsegtető rendezvénysorozattal kapcsolatosan kedd délelőtt tartottaksajtótájékoztatót a szervezők a Teleki Téka udvarán, a lassan ikonikussá váló nagy diófa alatt.
A szervezők közül elsőként a fesztivál gasztronómiai részéért felelő Gáspár Botond szólalt fel, aki elmondta: a Forgatag idei díszvendége Baja városa, amelynek képviselői szombaton ebédet szolgálnak fel a résztvevőknek, két-háromszáz adag halászlét főznek majd.
– A fesztivál gasztronómiai részét nem csak kóstolók és ebédek alkotják: augusztus 28- án, pénteken dr. Madaras Sándor idegsebész Jó ételnek illatáról című gasztronómiai kötetét mutatjuk be, a könyvbemutatót kóstolás, ezt pedig egy, a vadhúsról szóló előadás követi. Szombaton előadással összekötött ökörsütésre kerül sor, vasárnap pedig első alkalommal szervezzük meg a Bűvös bogrács című, meghívásos főzőversenyünket. Ugyancsak e napon kerül sor a nyereményekkel kecsegtető gasztrokvízre és gulyásismertetőre is, valamint a Nemzeti Gulyásnaphoz is csatlakozunk.
A Forgatag kerekasztal-beszélgetéseit szervező Jakab Orsolya hozzátette, ilyen jellegű rendezvényekre ugyancsak első alkalommal kerül sor. – Két beszélgetés tematikáját Marosvásárhely képezi, a harmadik egy előadás lesz majd. Augusztus 27- én, csütörtökön délután 5 órától a Maros-parti Borudvarban a vásárhelyi román–magyar kapcsolatokat, többek között a két, párhuzamosan létező város közötti átmeneteket, közös pontokat elemezzük a beszélgetés során, amelyen hat meghívott vesz részt: három magyar és három román beszélgetőtárs, mindkét részről három generáció képviselői. A beszélgetéseken szinkrontolmács fordít, a meghívottaink között van Alexandru Dub, Lucian Sacalean, Novák Zoltán és Koós Anna, továbbá ígéretet kaptunk, hogy megtisztel jelenlétével és hozzászólásával Lucian Mândruta is. A második beszélgetés pénteken veszi kezdetét, ez Marosvásárhely gazdasági helyzetéről, illetve potenciáljáról szól aktív vásárhelyi magyar és román üzletemberek részvételével: eljönnek a Clini Lab, a Bioeel, a Surtec képviselői, de jelen lesz Dan Masca is. Kétnyelvűen beszélünk majd a két identitással rendelkező városról, az első beszélgetés moderátora Lázok Klára, a Teleki Téka igazgatója, a másodiké Ligia Voro újságíró. Ami a szombati előadást illeti, ígéretet kaptunk arra, hogy Vásárhelyre látogat Lukács Csaba és Tóásó Előd, aki a bolíviai éveiről, fogva tartásáról beszél.
Novák Zoltán történész a Borsos Tamás Egyesülettel közösen szervezett Szóforgatag várható programpontjairól szólt: – Idén is két típusú rendezvényeken vehetnek részt az érdeklődők, lesznek előadások és tematikus séták. Előbbiekkel kapcsolatosan össz-nemzeti és helyi jellegű előadásokat szervezünk. Nagy József hadtörténész Marosvásárhelyiek Galíciában és az Alpokban – a Magyar Királyi 22-es Honvéd Gyalogezred az első világháborúban címmel tart előadást, míg dr. Pap József értekezése A magyar nemzettudat kialakulása címet viseli. Mindkettőre a Kultúrpalota kistermében kerül sor. A másik programcsoportot a tematikus séták alkotják, ezek keretében idén, augusztus 27-én, csütörtökön Bernády György-sétát is szervezünk. Lesz továbbá szecessziós séta Oniga Erika idegenvezetésével (pénteken), barokk séta Orbán Jánossal (szombaton), középkori séta Győrfi Zalánnal (vasárnap), valamint román nyelvű összegző séta László Lóránttal (ugyancsak vasárnap).
Lázok Klára a Tékaforgatagról szólt, amely idén vásáros jelleget ölt.
– Idén is megszervezzük a Téka könyvvásárát, amely csütörtökön a könyvtár udvarán nyílik, pénteken pedig a Maros-partra költözik. Csütörtök délelőtt kezdünk két könyvbemutatóval: 11 órakor a 2014- ben megszervezett, Sütő Andrásról szóló konferencia könyvanyagát mutatjuk be a Polis Kiadó szervezésében, 12 órakor pedig a Mentor Kiadó új kiadványával ismerkedhetnek meg az érdeklődők: Balázs Árpád hiánypótló, turisztikai-kulturális- demográfiai, Zsebre szabott Marosvásárhely című kötetének bemutatóján a szerző is részt vesz. A könyvvásár pénteken költözik a Maros partjára, nyolc kiadó állítja majd ki köteteit. A Beszélő könyvek rendezvénysorozatunk idei tematikáját a ponyvairodalom képezi, a népszerű irodalom kultúrtörténeti értékéről beszélgetünk Kőszegi Péterrel, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársával a Téka udvarán lévő diófa alatt, ezt követően pedig egy kiállítást is megnyitunk: a Könyvek a ponyván című időszakos tárlatunk május végéig lesz látogatható. A Forgatag keretében idén is szervezünk gyerekprogramokat, szombaton délelőtt tíz órától a Teleki Tékában, négy órától pedig a Maros- parton.
Csatlos Károly hozzátette, idén szerződést írtak alá a polgármesteri hivatallal, amelynek értelmében rendelkezésükre bocsátják a Maros-parti sportakadémia területét, pénteken és szombaton pedig lezárják az Enescu utcát, ahol szabadtéri koncertekre kerül sor.A kortárs tér című képzőművészeti programnak az Aranykakas ad majd otthont, és elkészült a Forgatag mobiltelefonos applikációja is, amelyről bővebb információkat a www.forgatag.ro című honlapon szerezhetnek az érdeklődők.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

2015. november 30.

Történész konferenciát tartottak a Kultúrpalotában
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a Borsos Tamás Egyesület szervezésében tudományos ülésszakot tartottak szombaton a Magyar Tudomány Napja Erdélyben alkalmából, Marosvásárhelyen.
A 14. fórumot Maros megye és Marosvásárhely történetéből címszó alatt tartották meg a Kultúrpalota kistermében , amelyen elsősorban a marosvásárhelyi történész kutatók ismertették legújabb kutatási eredményeik, de az ülésszaknak gyergyóremetei, kolozsvári és budapesti meghívottjai is voltak.
A fórumot Simon Zsolt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesületének titkára és László Lóránt a Borsos Tamás Egyesület elnöke nyitotta meg, majd Pánczél Szilamér a Maros Megyei Múzeum régésze a Maros megye területére eső római limes-szakasz lelőhelyeinek kutatása során felvetődött kérdésekre kereste a választ előadásában. Ezt követően Weisz Szidónia a Teleki-Bolyai Könyvtár munkatársa a somkeréki Erdélyi család közép- és kora újkorban szerzett privilégiumait ismertette. Simon Zsolt a „Gheorghe Şincai” Társadalom- és Bölcsésztudományi Kutatóintézet kutatója az 1616-ban, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem által Marosvásárhelynek adományozott szabad királyi rang mibenlétéről és az ezzel járó kiváltságokról értekezett.
Nemes Gyula helytörténész, a Nagyernyei Református Egyházközség főgondnoka, csíkfalvi Csók János ácsmesternek a 18. század utolsó harmadában kifejtett tevékenységét vázolta, főleg a mesternek a nagyernyei református templom építése alkalmával kifejtett munkájára fókuszálva. Pakot Levente, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa, az 1869. évi népszámlálás tíz marosszéki településéről fennmaradt eredeti felvételi ívet elemezte. Pál-Antal Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, előadásában Bernády György marosvásárhelyi polgármester városrendezési és fejlesztési elgondolásait, programját és azok életbe léptetését vázolta.
Ebédszünet után a tudományos fórum Spielmann Mihály, a Teleki-Bolyai Könyvtár nyugalmazott osztályvezetőjének előadásával folytatódott, aki Fekete Andor marosvásárhelyi ügyvéd két emlékiratáról beszélt a jelenlévő közönségnek. Ezt követően Berekméri Árpád-Róbert, az Erdélyi Református Egyházkerület Marosvásárhelyi Vidéki Gyűjtőlevéltárának levéltárosa a Marosi Egyházmegyében, a két világháború közt tartott egyházlátogatásokról tartott előadást. Nagy József gyergyóremetei hadtörténész, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem doktorandusza a marosvásárhelyi magyar királyi 22. honvéd gyalogezred etnikai viszonyait vázolta a korabeli helyi sajtó tükrében. Tamási Zsolt a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója, a Marosvásárhelyi Státus Főgimnázium két világháború közötti történetét ismertette.
Murándi János Kristóf a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának oktatója előadásában a második bécsi döntés után Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély legfontosabb magyar politikai formációjának, az Erdélyi Pártnak Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi szervezetét mutatta be. Hámori Péter, a budapesti Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum kutatója Székelyföldi „Tennesse-völgy”, Észak-Erdély elektrifikálása és gazdaságfejlesztése 1940-1944 címmel tartott előadást. Sárándi Tamás a Maros Megyei Múzeum munkatársa az 1940 őszén a Székelyföldön fennálló közellátás problémáit és annak megoldási módozatait ismertette.
Székelyhon.ro

2017. május 2.

Szabadon elvihető olvasnivaló a Teleki Téka bejárata előtt
Három éve Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki Téka osztályvezetőjének kezdeményezésére működik az úgynevezett Szabadpolc a Teleki Téka bejáratánál, ahol szabadon elvihető könyvek várják az olvasókat, illetve azokat, akik fölöslegessé vált könyveiket szívesen átadnák másoknak.
A Könyv Nemzetközi Napja alkalmából, április 23-tól egy héten keresztül a Szabadpolc az olvasás örömére figyelmeztette a járókelőket, illetve arra a lehetőségre, hogy bárki elvihet a kihelyezett kötetekből, vagy odateheti a saját gyűjteményéből fölöslegessé váltakat. László Lóránt, a Teleki Téka könyvtárosa érdeklődésünkre elmondta, sikeres volt az Olvassunk együtt nevet viselő kezdeményezés, hiszen több száz kötet cserélt gazdát, sokan válogattak a kihelyezett magyar és román nyelvű könyvek közül, illetve tettek újakat azok helyére. Leginkább a szépirodalmi és a történelmi tematikájú művek iránt volt nagy az érdeklődés, de a művészeti albumok, természettudományi kiadványok is új tulajdonosra leltek. László Lóránt elmondta, három éve működtetik a Szabadpolcot, ahová a Teleki Tékába adományként bekerült könyvekből teszik ki azokat, amelyekre a könyvtár nem tart igényt. Leginkább családi örökségekkel szoktak a Tékához fordulni azok, akik nem tudják mit kezdjenek a megörökölt könyvekkel, vagy egy-egy költözés, lakásátalakítás során fölöslegessé vált kiadványokat adományozzák a könyvtárnak. Ezek közül a szakemberek kiválasztják azokat, amelyek a könyvtár számára fontosak, a történelmi-, társadalom-tudományi munkákat, illetve kisebb falusi-, vagy iskolai könyvtáraknak is juttatnak belőlük. Vannak, akik egy-egy címet keresve többször is benyitnak a kapun, hátha szerencséjük lesz, és valaki beviszi a sokat keresett kiadványt, mások találomra keresgélnek a könyvek között. Többnyire a rendszerváltás előtt, a hazai kiadóknál megjelent szépirodalmi műveket lehet megtalálni, világirodalmi vagy magyar klasszikusat, de arra is volt már példa, hogy valaki a Lenin összes művei sorozatot vitte be, amely rövid időn belül tulajdonost is cserélt. A könyvtárba hétfő kivételével hétköznapokon 10 és 13 óra között lehet könyvet bevinni, vagy a kitett könyvek között válogatni.
Antal Erika / Székelyhon.ro

2017. október 9.

Egyházmegyei központot avattak Erdőszentgyörgyön
Újabb ötszáz év hajnalán
Egy épületet átadtak, egy másiknak az alapkövét helyezték el pénteken Erdőszentgyörgyön, ahol végleges otthonra lel a Küküllői Református Egyházmegye esperesi hivatala.
Amilyen gyorsan felépült az újonnan átadott központ, ugyanolyan gyorsan szeretnének egy református bölcsődét és óvodát is felépíteni. Mindezt a magyar kormány hathatós támogatásával.
Ezután Erdőszentgyörgyön székel a Küküllői Református Egyházmegye esperesi hivatala. A pénteken tartott átadási ünnepséget megnyitandó, Kántor Csaba püspökhelyettes imájában elhangzott: olyan központi épületről van szó, ahonnan kisebb-nagyobb gyülekezetekbe, szórványtelepülésekre is eljuthat a bátorító isteni ige. Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a bibliai példát hozta fel: míg a király cédruspalotában lakott, Isten frigyládája sátorban állt. Méltán vetődik fel ma a kérdés, hogy miért kell letelepíteni az egyházmegyék központjait, hiszen az eddig mindig vándorolt, oda költözött, ahol az esperes is lakott. Mai életünkben is inkább „sátrazunk”, mindig máshol keressük a jobbat, a megfelelőt, ennek ellenére lehetetlen úgy élni, hogy életünkben ne legyen egy biztos pont, ahová az ember visszavonulhat, ahol őrizheti értékeit. Az egyházi intézményeknek nem kell becsontosodniuk ezzel a letelepítéssel, de kell egy pont, ahol erőforrások vannak, ahonnan ki lehet menni a gyülekezetekbe pásztorolni. Ha ezt a központot meg tudjuk tölteni lélekkel, akkor megérte ennyi energiát és anyagiakat fordítani erre a helyre – hangsúlyozta az egyházi főméltóság, aki imájában azt kérte, legyen ez a hely egy menedék a világban, ahol ki lehet dolgozni azokat a terveket, amelyek megtartják az egyházat, és e megpróbált egyházmegyének is erős bástyája lesz.
Cirokból nőtt épület
A segesvári református kórus fellépése után egyházi és világi elöljárók szólaltak fel, ezt követően egy emléklapot és egy, a központ adatait tartalmazó digitális adathordozót helyeztek el egy időkapszulában, amely a földbe került, ugyanakkor ft. Kató Béla püspök platánfát ültetett el az udvaron a reformációi emlékév alkalmával. Az ünnepélyes szalagátvágás után a tömeg megtekinthette az egyházi központot, amelynek földszintjén adminisztációs iroda, tárgyaló, konyha, tetőterében tanácsterem kapott helyet. A Bocskai István nevét viselő teremben nt. Bíró István küküllői esperes és a püspök leleplezték a 17. századi hős református fejedelem gipsz mellszobrát is ez alkalommal. Az épület két díszes ablakát a marosvásárhelyi Fodor Sándor üvegművész és lánya, Orsolya készítették, az egyházkerület címerét és Isten bárányát ábrázolva.
A központ felépítésének ötlete már három évvel ezelőtt megfogalmazódott, amikor még semmije sem volt az egyházmegyének. De – amint nt. Bíró István esperes fogalmazott – ha Istennek terve volt, adott mellé mindent: alázatot, hitet, támogatókat. A szükséges területet az erdőszentgyörgyi református gyülekezet adományozta erre a célra, egy évvel ezelőtt még cirok termett ezen a helyen. A Nagy Attila mérnök tervezte épület alapjait már hóban mérték ki, és alig egy év alatt a marosvásárheyi Vass László Lóránt vállalkozó csapata csodálatos épületet varázsolt ide. A központ teljes építési költségét – 115 millió forintot – a magyar kormány biztosította az egyházmegyének a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. révén.
Református bástya
Az avatóünnepségen Brendus Réka, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság főosztályvezetője a közösségi erő és a jövőbe tekintés példájának nevezte a központot, amely a református egyháznak és a Székelyföld nyugati peremén közel hatvan gyülekezetnek lesz olyan fellegvára, ahol otthonra talál lelkipásztor és hívő ember. A reformáció 500. évfordulóján szép azt látni, hogy ma is képesek vagyunk egyházat és közösséget szolgáló létesítményeket, jövőt és hitet erősítő intézményeket építeni. Körösi Viktor Dávid, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja szerint minél inkább megtelik élettel ez az épület, az annál erősebb lesz, és azt hirdeti, hogy itt vagyunk és itt is szándékozunk maradni. Ez a bástya ötszáz év múlva is hirdetni fogja az itteni magyarság erejét, hitét, kultúráját, anyanyelvét. A közösség- és nemzetépítésben a magyar ember nincs egyedül, de az erdélyi magyarok sem, mert mellettük áll Magyarország és annak kormánya is. Az építkezés azt jelenti, hogy hiszünk magunkban, jövőnkben, hitünk és anyanyelvünk időtállóságában – hangsúlyozta a konzul.
Péter Ferencet minden ünnep megerősíti abban a hitében, hogy az erdélyi magyarság életképes közösség, megmaradásában pedig nagy szerepet játszott a hit és az egyház. Ez az esperesi hivatal több mint egy adminisztrációs központ, olyan hely, ahol az egyház vezetői közös célokat is megfogalmaznak – emelte ki a Maros megyei tanácselnöki tisztséget is betöltő politikus. Erdőszentgyörgy polgármestere szerint ez az intézmény egy tartópillér, és szükség is van rá, mert az utóbbi évtizedek bizony megtépázták ezt a települést, gyengült a közösség és a nemzeti identitás. Az ötszáz éves reformáció példa kell legyen, és vigyáznunk kell arra, hogy felekezeti hovatartozás nélkül, közösen és tisztán tovább kell vinni azokat a keresztény értékeket, amelyek ma már Nyugat-Európában nem számítanak értéknek, de a Kárpát-medencének ez a része még a keresztény hit és értékek bölcsője, és ezt tovább kell adnunk gyermekeinknek is – nyomatékosított Csibi Attila Zoltán, aki szerint önkormányzat és egyház együtt építheti fel azt az összetartást, amire Erdélynek, Székelyföldnek és a magyar nemzetnek szüksége van ezekben a nehéz időkben.
Egyházi óvoda épül
Délután az ünneplő tömeg a kisváros központjába, a Küküllő partjára vonult, ahol az önkormányzat egy telket adományozott az Erdélyi Református Egyházkerületnek, hogy azon református óvodát és bölcsődét építsen a magyar kormány támogatásával. A polgármester ezt azért is fontosnak tartja, mert a keresztény értékek és a református szellemiségű oktatás meg fogja határozni a település jövőjét, a következő nemzedéket, és már most borítékolja azt is, hogy a felépítendő intézmény szűkös lesz, hiszen örvendetesen sok óvodás van Szentgyörgyön.
Ft. Kató Béla szerint jól gondolkozott az egyház, amikor az egyetemi okatás megerősítését elkezdte, mert Erdélynek szüksége van a magyar értelmiségre. De be kellett látni, hogy az alapokat is meg kell erősíteni, ellenkező esetben nem lesz, aki továbbtanuljon, nem lesz, aki egyetemre járjon. Ezért van ez a megfontolás, hogy koncentrálni kell a szórványokban a magyar oktatás alapjaira, de Erdőszentgyörgy ez irányú kérését is elfogadták, és az egyház vállalta az első lépést, hogy háttere, garanciája legyen annak, hogy amíg ez az épület állni fog, abban magyar nyelvű oktatás folyik majd. „Aki ebbe az óvodába jár, az a mi közösségünkhöz tartozik, az anyanyelvén fog tanulni” – fejezte ki reményét a püspök, hangsúlyozva, hogy nemcsak református gyerekeket fogad majd az intézmény és nem kimondottan felekezeti okatás folyik majd itt. Brendus Réka szerint a jövőre gondolt a magyar kormány akkor is, amikor a következő nemzedék jövőjét megalapozó oktatási intézmények építésével bízta meg az egyházat.
„Nagy akaraterő szükséges és konok menetelés vár ránk, valahányszor intézményeket alapítunk, hisz minden pillanatban készen kell állnunk megvédeni őket, szembeszállni a közösségünket minden oldalról érő csapásokkal” – figyelmeztetett a politikus. Hiszen évekig tartó harcok árán szerezhetünk vissza egy-egy államosított egyházi ingatlant, hogy azt azután ismét visszaállamosítsák, vagy egyetlen aláírással évszázadok óta az egyházak által működtetett iskolákat szüntetnek meg környezetünkben – utalt a Székely Mikó Kollégium és a marosvásárhelyi római katolikus líceum helyzetére. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-15




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék