udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Lázár Sarolta

1998. október 19.

Az 1995-ben elindított Szociálpolitikai útkeresés című program folytatásaként rendezték meg okt. 9-11-e között Nagyenyeden, a katolikus plébánia szervezésében és a Mocsáry Lajos Alapítvány, valamint a Szociális és Családügyi Minisztérium támogatásával a Családvédelem határon innen és túl című tanácskozást. A megbeszélés fő célja az információcsere és az együttműködési lehetőségek keresése. A megnyitón Nagyenyed részéről dr. Csávossy György, a minisztérium részéről pedig maga Harrach Péter miniszter köszöntötte a hallgatóságot. A romániai helyzetről Bokor Katalin /Babes-Bolyai Tudományegyetem/, a magyarországiról Lakner Zoltán szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár tartott előadást. Bányász József a gyulafehérvári Caritas, dr. Valeanu Erzsébet a kolozsvári Gondviselés Egyesület tevékenységét ismertette. Több előadás hangzott még el, így Papp Adolf sepsiszentgyörgyi CSSK vezető és Lázár Sarolta a családsegítés erdélyi kereteiről, Vízi Ildikó /Babes-Bolyai Tudományegyetem/ a fogyatékosok helyzetéről, Berszán Lídia /Babes-Bolyai Tudományegyetem/ a szociális munkáról beszélt. A megjelentek látogatást tettek Nagyenyeden a Szociális Stációnál, a Máltai Háznál és a Béthel Gyógyszertárnál. /Győrfi Dénes: Családvédelem határon innen és túl. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék