udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7 találat lapozás: 1-7

Névmutató: Lüders, Alekszandr Nyikolajevics

1999. július 19.

Júl. 19-én tudományos ülésszakot tartottak Kézdivásárhelyen, a Céhtörténeti Múzeumban. Egyed Ákos akadémikus nemrég megjelent könyve (Erdély, 1848-1849, II. kötet) bemutatása kapcsán a forradalom és szabadságharc erdélyi sajátosságairól beszélt, kitérvén arra, hogy míg a Pesten megfogalmazott 12 pontban az unió az utolsó helyre került, a Kolozsvárott elfogadott programban már az elsõ helyen szerepelt. Ugyancsak az unióról szólt Pelyach István szegedi történész is, aki Magyarország középkori történetéig, az ország három részre szakadásáig nyúlt vissza elemzése során. Hangsúlyozta, hogy Szent István állama szerves egészet alkotott, s a '48-as uniós törekvések ennek visszaállítását célozták. Hajagos József Észak-Erdély szabadságharcában betöltött szerepérõl értekezett, Bóna Gábor a székely haderõ szerepét méltatta. Kedves Gyula hadtörténész a cári intervencióról megállapította, hogy az orosz hadsereg többszörös túlerõvel tört be az erdélyi szorosokon is, a székelyek keresztülhúzták számításait, hiszen Lüders tábornok nem tudott kijutni a magyar Alföldre. Végül Csikány Tamás megjegyezte: a magyar tüzérek a mai napig Gábor Áront tekintik példaképüknek. /Kézdivásárhely. Gábor Áron, a példakép. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./

2002. június 25.

Jún. 20-án a Brassóban, a fellegvárban az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület és az RMDSZ helyi vezetőségének, a római-katolikus, a református és az unitárius egyházak képviselőinek, illetve a meghívott előadó Sylvester Lajos történész, és a Brassói Magyar Dalárda jelenlétében egy közel háromszáz fős csapat 153 évvel történt hősies harcra emlékeztek. Emléktábla avatásra került sor, azonban az emléktábla nem maradt a várfalon, mert a város közművelődési egyesületének indítványozása ellenére sem sikerült több mint egy éve kiharcolni a szükséges engedélyeket. A történelmi műemlék értékű Fellegvár jelenlegi tulajdonosa, egy turisztikai vállalat(!) nem volt hajlandó engedélyezni a tábla elhelyezését. Sylvester Lajos helytörténész, a Háromszék napilap munkatársa emlékezett a csatára. 1849. június 19-én a Tömösi szorosban Lüders tábornok csapatai betörtek - a császárral kötött egyezség alapján -, hogy Erdélyt elfoglalják. Házy Bakó Eszter, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület elnöke elmondotta: Az emléktábla elhelyezéséhez szükséges engedélyek megszerzését már egy éve elkezdték. /Tóásó Áron Zoltán: Szimbolikus emléktábla-avatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

2013. november 7.

Gábor Áron utolsó pihenője
Gábor Áron-szobrot készítettem az eresztevényi Benke-kúriához, érdemes megkérdezni Rancz Lajost, miért rendelte – mondotta minap Vetró András kézdivásárhelyi szobrász. A Gábor Áron-témában több síkon is érdekelt vagyok, Sylvester Lajos utolsó könyvének rám testálása okán a jövő évi Gábor Áron Emlékév – születésének 200. évfordulója – rendezvényeinek részesévé váltam magam is, természetes hát, hogy érdekelt: ki az, aki nem kis összeget áldoz szoborra, mit nem köztéren, de magánterületen kíván felállítani. És legfőképpen: miért?
Kököstől Eresztevényig
A kézdivásárhelyi Rancz Lajos arra a kérdésemre, hogy miért rendelte a Gábor Áron-szobrot, tőmondatban válaszol: mert megérdemli. Kevesen tudják, de Gábor Áron holtteste a Benke-kúriában volt elrejtve, az idősebb eresztevényiek legalábbis így mesélik – fűzi még hozzá. Gábor Áron hősi halálának körülményei közismertek, a kökösi csata történetét a tüzér őrnagy segédtisztje, Nagy Sándor későbbi hidvégi református lelkész mondotta el Orbán Balázsnak. Mikor az ágyúgolyó találatát követően Gábor Áron leesett lováról, halálát, „mely a hozzá határtalanul ragaszkodó tüzérekre mindenesetre lehangolólag hatott volna, tanácsosnak hitte eltitkolni”, azoknak pedig, akik Gábor Áron közvetlen közelében tartózkodtak, azt mondta, „csak könnyű sebet kapott, minek bekötözésével azonnal visszatér”. Gábor Áron nevében még kiadatta a támadási parancsot, és mint tudjuk, a kökösi csatában a háromszéki honvédők sikeresen visszaverték az oroszok túlerőben levő csapatait. „A kivívott fényes győzelemre Gábor Áron szellemének mindenesetre nagy befolyása volt, s így még halála után is áldáshozólag hatott a nevében kiadott vezényszó” – állapítja meg Orbán Balázs. Ellentmondásosak viszont Gábor Áron testének a Kököstől Eresztevényig tartó utolsó útjáról szóló adatok. A csata lezajlásáig holttestét „fehér koporsóban” – azaz gyalult deszkaládában – Uzonba szállították, ahol Tatrangi Sándor birtokán helyezték el: némely visszaemlékezők szerint eltemették, mások szerint a házban (vagy a csűrben) helyezték el. Innen indult a gyászmenet Bereck irányába, mikor Eresztevénynél – a kökösi csata előtti utolsó pihenőnél, hol, ugyancsak Orbán Balázs leírása szerint, Gábor Áron az oroszokkal való összecsapásra készülve „egy czinkanna bort töltetve, miután abból szokása ellenére ivott, átnyújtá segédtisztje Nagy Sándornak, mondván: »Igyék hadnagy úr, többet úgy sem iszunk, mert ma véres napunk lesz.«” – érte a csapatot a hír: Lüders tábornok két fronton, a kökösi és az aldobolyi hídnál is támadást indított. Hogy mindkét vonalon védekezésre készülhessen, Gál Sándor Sepsiszentgyörgyre húzódott vissza. „Ezalatt a tüzérség egy része, mely Eresztevényen állomásozott, az atyjukként szeretett vezért temette el a falu cintoromában, s éppen díszlövésekhez készült, midőn futár jött azon rendelettel, hogy siessenek Szentgyörgyhöz, mert az ellen a Szépmezőn nyomul előre. Ott hagyták a felkoszorúzott friss sírhantot, rohanva azon csata vészébe, melynek egyenetlen küzdelmeiben annyi székely hős vérzett el.” Nos, a történészek feltételezése, hogy míg Gábor Áron temetésére készültek tüzérei, testét a Benke-kúriában vagy annak jégvermében helyezték el. Helytálló tehát az idősebb eresztevényiek szóbeszéde, még ha kissé megszépítette is az elmúlt bő másfél évszázad az emlékezetet: az a kis falucska, mely nevének fennmaradása is jórészt Gábor Áronnak köszönhető, s melynek mindenkori lakói bármiféle történelmi szélverésben is gondozták és ápolták Gábor Áron sírját, megérdemli, hogy a székely ágyúhős utolsó pihenőjeként tartsa számon a magyarság. A gondozás és ápolás pedig a kényszerűségből gyorsan lezajlott temetés másnapján kezdődött, ugyanis „kóbor kozákok felfedezték Gábor Áron sírhantját, s lovaikkal egyenesre táncoltatták azt, így akarva vad dühökben bosszút állni annak hamvai felett, kit míg élt, féltek, s kinek jól ismert nevének hallatára remegtek” – írja Orbán Balázs, hozzátéve: „Eresztevényi Antal bajtársa azután újból felhantoltatta a drága hamvakat őrző sírt, s azt korláttal vette körül, s hogy oda a nagy halott emlékéhez méltó emlékkő nem helyeztethetett, azt a Bach-rendszer gyászvitézei – kik nem csak az élőket, hanem a halottakat is félték – akadályozták meg, kik még egy egyszerű fejfát sem tűrtek meg a dicsteljes napok emlékét védő sír felett.” Gábor Áron sírját hosszú időn át Eresztevényi Antal és testvére, László gondozta, állíttatott szerény kőkeresztet is, mely idővel megkopott és megdőlt, s miután a két testvér kiöregedett, a sírt teljesen felnőtte a gyom. „Az eresztevényi temetőben egy összehorpadt sírhalom felett a kegyelet eme zörgő virága buján tenyész. Akármelyik herbáriumnak díszére válnának a bogáncskórók azon ritka példányai, melyek ott gondtalanul nőnek tömötten olyan jó magasra, hogy ki se látszik tőlük a sír (...), melyre ez az egyszerű név van írva: »Gábor Áron«. Íme a kegyelet!” – írta egy cikkében a Nemere 1881. október 2-án. Méltó síremlék – a ma is álló obeliszk – végül hosszadalmas „sajtóháború” után, közadakozásból készült el, a máig sem teljesen befejezett emlékművet 1892. július 31-én avatták fel.
Ötcsillagos kúria
Gábor Áron sírhelyétől kőhajításnyira található a Benke-kúria. Most felújítva, ötcsillagos vendéglátóhellyé alakítva, udvarán egyelőre üresen áll egy szobortalapzat. A kúria hányatott sorsú, utolsó tulajdonosát, Benke Lászlót 1949-ben deportálták a Duna-deltába, a kollektivizálás Erdély-szerte zajló „rendje” szerint itt is a falu nagybirtokosának lakását nézték ki a helyi termelőszövetkezet székhelyének. Laktak benne mezőgazdasági idénymunkások is, aztán az 1989-es rendszerváltást követően magántulajdonba került, használták a kúriát sokféle célra, többek között gombatenyészet is működött benne – csodálatos módon némely elemei átvészeltek minden sorscsapást. A 2005-ben kiadott Kúriák földje kötetben még Hlavathy Izabella leírhatta, hogy az épületnek „külön érdekessége a portikusz belső falát és mennyezetét díszítő, bambusznád keretbe foglalt növényi és madár ornamentikájú tájképfestés, mely ma még töredékesen ugyan, de látható.” Kiemelte az országútról nem látható, a kúria déli oldalán levő főbejárat timpanonos tornácát is, „melynek feljáróját impozáns faragott kőlépcső képezi”. A Goldim Kft. 2007-ben vásárolta meg az akkorra már meglehetősen rossz állapotba került kúriát. Az ötletgazda Tóth Katalin Mária, a cég vezérigazgatója és a munkálatok minőségi kivitelezéséért felelős Tóth László irányításával az épület felújításán folyamatosan dolgoztak egészen tavalyig – bizony, nagyobb befektetésnek bizonyult, mint új házat felépíteni. Kicsiny részét a munkálatoknak uniós pályázatból finanszírozták, falusi turizmus témakörben, ezt hirdeti a kúria bejáratához kihelyezett, a környezetbe nem igazán illő tábla. A melléképületet is átalakították, a kommunizmus alatt gabonaraktárnak használt, szerkezetileg viszonylag jó állapotban megmaradt épületet kiegészítették egy spa-résszel, medence, pezsgőfürdő várja a szállóvendégeket. A főépületben lakosztályok, vendéglő, és a kínálatot – mert teljes csomaggal készülnek a vendégfogadásra – később lovarda is kiegészíti. Mindez ötcsillagos kivitelben, de a kúria jellegzetességét visszaadva. Bevallom, ilyen sokcsillagos szállodakultúrával hadilábon állok, de amit a két épületben láttam, amikor tulajdonosa – méltán büszkén a megmutathatóra – körbevezetett, meggyőzött arról, hogy a környék legelegánsabb vendégfogadó központját alakították ki a Benke-kúriában. És külön elnyerte tetszésemet, hogy az összes díszítőelemet helyi képzőművészek alkotásaiból válogatta össze Tóth Katalin Mária (egyébként az ő munkáját, ízlését teljes mértékben dicséri az egész, egységes stílust megelevenítő belső berendezés is): a falakon Vetró-plakettek, Kosztándi Jenő festményei, Nagy Lajos fényképei. A különféle megbeszélésekre, kisebb rendezvényekre alkalmas helyiségeknek is helyi vonzódású neveket adott, van a kúriában Laborfalvi Róza-, Gábor Áron- és Eresztevény-konferenciaterem, a bejáratnál egy asztalon a Székelyföldi legendárium az Eresztevény legendáját és Gábor Áron halálát leíró oldalaknál kinyitva. És a kúria családi vonatkozását is felhasználták, az emeletre vezető lépcsősort a Benke-családtól kapott fényképek reprodukciója ékesíti, több helyütt a Benke család címere is látható. Rancz Lajos hosszú út végén került a Benke-kúriához. Eredetileg matematikatanár végzettségű, tanított is három esztendőt, aztán úgy döntött: a nemzet napszámosának barna kenyerét fehérebbre cseréli. A kereskedelem az, amivel talán gyorsabban pénzt lehet szerezni, bár gyorsan el is lehet veszíteni – ő nem bukott bele üzleteibe, hanem folyamatosan gyarapodott. A Goldim Kft.-nek kávé- és energiaital-forgalmazás a főbb tevékenysége, de Rancz Lajos tudja (a valószínűségszámítási matematikai módszerek is ezt igazolják, jegyzi meg mosolyogva), hosszú távon a vendégforgalom lesz a jövedelmező – az ötcsillagos Benke-kúria a cégnek épp ilyen jellegű befektetése. Stratégiailag, földrajzi és történelmi vonatkozásban is nagyon jó helyen, Háromszék közepén található a Benke-kúria, ide az Óriáspince-tető, Besenyő, Réty is közel esik, nagyobb túráknál Erdélyt bejáró központnak szintúgy megfelel. A Benke-kúria minden különösebb hírverés nélkül már megnyitotta kapuit, több rendezvénynek helyet adott eddig, az igazi reklámozással azonban még kivárnak, míg minden elkészül – mondja Rancz Lajos.
És a szoboravatáshoz is minden adott már, az elkészült Gábor Áron-mellszobor, Vetró András alkotása már csak arra vár, felkerüljön az udvar díszhelyén álló talapzatra. Az avatás időpontját még nem tűzték ki, a közeljövőben sort kerítenek rá. „Szeretnénk a tiszteletet mi is megadni Gábor Áronnak. Mert megérdemli” – jegyzi meg Rancz Lajos. Csak ennyi, amit mentségére, mentségükre felhoz.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 26.

Kádár Gyula: Egy politikai kalandor?

Andrei Saguna ortodox püspök bemutatása Moldován György munkái alapján. A Saguna kultusz tisztázása és a Sepsiszentgyörgyön álló szobor értékeléshez nyújt háttéranyagot. A magyar-román, a katolikus-ortodox, Habsburg- erdélyi román, az 1848-as törekvések során végigvezetett kettoségek bemutatásával.


https://www.3szek.ro/load/cikk/69744/egy-politikai-kalandor

https://www.3szek.ro/load/cikk/69921/egy-politikai-kalandor-2

https://www.3szek.ro/load/cikk/70125/egy-politikai-kalandor-3

https://www.3szek.ro/load/cikk/70344/egy-politikai-kalandor-4

https://www.3szek.ro/load/cikk/70552/egy-politikai-kalandor-5

https://www.3szek.ro/load/cikk/70744/egy-kalandor-fopap-6

https://www.3szek.ro/load/cikk/70963/egy-kalandor-fopap-7

https://www.3szek.ro/load/cikk/71129/egy-kalandor-fopap-8
Ha nem ismerjük a jelentosebb román személyiségek tevékenységét, akkor megérdemeljük, hogy a magyarlakta településeken - felkészületlenségünket kihasználva - magyarellenes személyekrol nevezzenek el utcákat, köztereket, emlékmuveket emeljenek, szobrokat állítsanak nekik. Ez utóbbira jó példa Andrei Saguna püspök, kinek Sepsiszentgyörgyön és Körösszegapátiban szobra áll. Grigore Moldovan (1845-1930) román etnográfus, irodalomtörténész, a Ferenc József Tudományegyetem rektora, aki jól ismerte a fopap munkásságát, Sagunát politikai kalandornak nevezi. ?letútjáról megállapítja: olyan fopap volt, aki saját érvényesülése elomozdítására bármilyen hatalmat kiszolgált. Rámutat a fopap 1848/49-es negatív szerepére is.

Kettosségre predesztinálva?/Saguna származása/Pályaválasztása Pesten/
Az ortodoxia útján

A mi úrasszonyunk/Varga Katalin elfogása/A hatalom embere/A magyarbérenc

Szükség van püspökre/Saguna Balázsfalván/Saguna kivár/Képviseloségérol/Bizalmatlanság Pesten

A románok se bíznak benne/Osztrákbérenc/Az osztrák uralom veszélyben

Követségben Lüdersnél/Saguna nem kap amnesztiát/A megtorlások idején

Az árulás bére/1860 után/A kulturális tevékenysége/ Saguna, anagy román

A gátlástalan politikus /A szoborállítások
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 31.

Egy kalandor főpap (6.)
Követségben Lüdersnél
A Şaguna vezette követség január 2-án indul Bukarestbe. A katonai intervenció kérését január derekán terjeszti Lüders gyalogsági tábornok elé. Ekkor jelenik meg érvként az a máig ható hazugság, hogy a magyar lázadók Erdélyben húszezer ártatlan románt gyilkoltak le és kétszáz román települést felgyújtottak.
Kezdetben Lüders elutasítja Şagunáék kérését, mondva, hogy ezt csak a cári kormányzat engedélyével teheti, nincs felhatalmazása a magyar határ átlépésére. A kérést csak úgy teljesítheti, ha a katonai segítséget „az erdélyi cs. kir. kormányhatalom” kéri. Úgy gondolja, ha az említett két város megsegítésére küldene is csapatokat, a városok felmentése után azoknak vissza kell vonulniuk. Az orosz haderő feladata 1848 júliusától megakadályozni a moldvai, szeptember 27-e után a havaselvi forradalom kitörését. Az orosz elutasítás után Şagunáék Fuad effendit, a török Porta rendkívüli követét keresik fel. Fuad nemhogy nem támogatja őket, de arra utasítja Omer pasát, hogy egyetlen török katonát se engedjen a magyar határ, Erdély felé indulni. A cár 1848 decemberében még úgy tudja, hogy az erdélyi osztrák haderő képes leverni a magyarokat, ezért nem engedélyezi az orosz csapatok Erdélybe vonulását. Ennek ellenére Lüders tábornok parancsára – az orosz hadi szakértők – már december folyamán kidolgozzák az erdélyi osztrák csapatokkal való együttműködés tervét. A cári előőrsök december 11-én Engelhardt tábornok irányításával felvonulnak a Kárpátok déli vonalán, az Olt és a Bodza közti térségben. Mivel az osztrákok hivatalosan nem kérik az orosz intervenciót, ezért Bukarestben a várakozás álláspontjára helyezkednek. Január elején az osztrák központi hadvezetés parancsnoka, Windischgrätz herceg még ellenzi a cári csapatok behívását. Ennek ellenére – Puchner tábornok jelentése alapján – a császárnak küldött 1849. január 10-i előterjesztésben felveti az orosz katonaság behívásának kérdését. Schwarzenberg osztrák miniszterelnök ekkor még úgy rendelkezik, hogy Puchner tábornok védje meg Erdélyt addig, amíg osztrák felmentő sereget tudnak küldeni. A császár és a kormány nevében megtiltják az oroszok behívását. Időközben az osztrák katonai helyzet válságosra fordul, Puchner kénytelen lépni, és Nyepokojcsicki ezredes közvetítésével másodszor fordul orosz segítségért. Lüders, miután az osztrák hivatalos felkérés is megérkezik Bukarestbe, január 27-én megüzeni Puchnernek, hogy a cári csapatok megindultak az erdélyi szorosok irányába.
Havaselvéről Bécsbe
Mivel a cári katonaság behívásának tervét a leghatározottabban Şaguna képviseli, és ő vállalja a küldöttség vezetését a bukaresti orosz főhadiszállásra, ezért a püspököt utólag nem véletlenül nevezik muszkavezetőnek is. E dicső tettének jutalmáért 1849 februárjában Havaselvéről egyenesen Bécsbe utazik, innen meg sem áll Olmützig, a császári udvarig. A püspök úgy gondolja, joggal várhat elismerésre. Erre szüksége is van, mert időközben elveszti korábbi szerb és magyar támogatóit. Şaguna úgy gondolja, hogy havaselvi útját – mint bizonyított osztrák hűséget – méltányolni fogják. Természetesen, Ferenc Józseftől nem önmaga, hanem a Román Komité nevében kér kihallgatást és a „román nemzet nevében” fogad hűséget. 1849. február 25-én egy tizenhárom tagú küldöttség vezetőjeként terjeszti fel azt az emlékiratot, amelyben arra kéri a császárt, hogy legyen a birodalom összes románjának uralkodója úgy, hogy a románokat egy tartományba egyesítse, és vegye fel a „románok nagyfejedelme címet”. Önmagára is gondolva javasolja, hogy a románok egy nemzeti kongresszuson választhassanak „nemzeti főnököt”. E kérés egyúttal valóban román nemzeti érdeket is szolgál. A március 4-én kiadott osztrák alkotmány nem veszi figyelembe az ellenforradalom idején a magyarok ellen felkelő, lázadó románság igényeit. A románok magyaroktól való elszakadásának jogosságát Şaguna még a dinasztiához való hűség miatt elszenvedett nagyszámú román áldozat emlegetésével is alátámasztja. Megismétli a Lüdersnél januárban elmondott magyarellenes rágalmakat. Azonban a légből kapott adatokat – a román áldozatok túlzóan magas számát – a császári udvarban nem hiszik el, és 1850-ben elrendelik a polgárháború során elpusztult románok hivatalos számbavételét. Az összeírás adatait a bécsi titkos levéltárban helyezik el. Ezek már 1851 elején ismertté válnak. Az összeírók objektivitásában nincs miért kételkedni. A levert magyar szabadságharc után, a magyarellenesség idején annyira nincs részrehajlás, hogy az összeírók egyáltalán nem foglalkoznak a magyar legyilkoltak számbavételével. A polgárháborús román polgári lakosság vesztesége 4321 és 4425 főre tehető, amely több mint kilencszer kevesebb annál, mint amennyi 1996-óta Kolozsváron a Biasini Szállónál felállított hatalmas emléktáblán olvasható. A román nacionalizmus ezzel kimeríti a nemzeti uszítás fogalmát. A történelem meghamisítása még egyértelműbb, ha tudjuk, hogy arányaiban tekintve a román áldozatok száma háromszor volt kisebb, mint a lemészárolt magyaroké. A kortárs George Bariţiu, aki az 1848/49-es erdélyi román népfelkelés jelentős vezére, hatezer főre teszi a román polgári lakosság veszteségét. Ez a 40 ezres számhoz mérve aránytalanul kevés. Şaguna nem kap amnesztiát
Az osztrák alkotmány szűkkeblűsége, valamint a magyar sikerek miatt Şaguna ismét alkalmazza a korábbi időszakból is jól ismert taktikát, távol marad az eseményektől.
A magyar honvédség dicsőséges és győztes tavaszi hadjárata teljében – a debreceni nagytemplomban, 1849. április 14-én – kimondják Magyarország állami függetlenségét. Általános amnesztiát hirdetnek, ebben csak Andrei Şaguna nem részesülhet, mert Kossuth szerint elárulta hazáját. A kormányzó ezalatt a cári csapatok behívását érti, hisz bárki bármit is követett el, kegyelemben részesült. Az 1849. április 26-án Dragoş képviselőhöz keltezett levelében Kossuth írja, hogy a múltra „a béke és a szeretet nevében fátyolt” vetnek.
A megtorlások idején
Şaguna csak a magyar szabadságharc leverése után tér vissza Erdélybe, amikor már javában tombol a magyar szabadságharcosok felelősségre vonása. Erdély-szerte akasztások, kivégzések, bebörtönözések. Büntetésből tízezreket soroznak be katonának és hurcolnak hosszú évekre idegen országokba. A magyar forradalmat támogató románok sem kerülik el a börtönt. Erdély katonai kormányzója – Ludwig Wohlgemuth altábornagy – szigorú rendet teremt. Nincs tekintettel a román érdekekre sem, még a püspököt is figyelmezteti arra, hogy hagyjon fel a nemzeti izgatással. Tekintettel Şaguna korábbi, osztrákoknak tett szolgálataira a köréje csoportosult román politikusok kérvényekkel árasztják el a bécsi udvart. Mindhiába! Nem honorálják az erdélyi románok 1848/49-es magyarellenes népfelkelését. Még annyit sem érnek el, hogy a bánsági románokat kivegyék a szerb vajdaság hatásköréből, és az erdélyi ortodox püspökség elszakadjon a szerb egyháztól. Şaguna kénytelen megállapítani, hogy „a jogokban részesítő rezolúciók ideje elmúlt”. Az 1850-ben készült román nemzeti követeléseket már alá sem írja.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 3.

„Türkös nem falu...”
Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved. 
A régi Türkös és Kossuth-emléke
Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben.  Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik.
Élő közösség 
Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet.
A csángó-székely zászlóalj születése
Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak.
Öröklő utókor 
Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is.
Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. szeptember 21.

Illúziók karneválja
Egyik tiszteletre méltó erdélyi honfitársunk (nevét nem írom ide, hiszen nem személyével, még csak nem is az elveivel, pusztán érveivel van vitám) Brüsszelből ír – explicit szándéka szerint „alaposan érvelő” választ Orbán Viktor – határon túli magyar állampolgárokat is „nem”-ekre buzdító – kampánylevélére. (Lásd:www.vastagbor.atlaszto.hu.) A szerkesztők a válaszlevelet Remek választ kapott Brüsszelből Orbán Viktor a levelére címmel vezetik fel.
Az alapos érvelés azzal kezdődik, hogy a bevándorlók a háborúk elől menekülnek, ahogyan nem egyszer mi magyarok is tettük. A két szöveg, az Orbán-levél és a válasz főként ebben tér el egymástól. Orbán Viktor ugyanis következetesen migránsokról, a válaszadó következetesen menekültekről beszél, pedig az illegális határátlépők közt szép számmal vannak pusztán a jobb élet ígéretét hajszoló jó szándékú fiatalok, a jóléti társadalmak előnyeire ácsingózó kalandorok, sőt szélhámosok és terroristák is. Ahogyan szép számmal valódi menekültek is. (Ami lehangoló az az, hogy ezt a kettősséget sem a levél, sem a válaszlevél szerzője nem hajlandó tekintetbe venni.)
A válaszlevél minden alaposság-igény ellenére azt a kérdést sem érinti, hogy egyszerre miért éppen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában lángoltak fel a háborúk? Pedig Brüsszelben minden nehézség nélkül hozzáférhetett volna a legjelentősebb német Közel-Kelet-szakértő, Michael Lüders könyveihez és tévéelőadásaihoz, melyek alaposan dokumentálják, hogyan verte szét az angol, amerikai, francia kolonializmus, majd annak humanizált változata, a globalizáció a muszlim világ hagyományos társadalmait. Hogyan játszotta ki őket egymás ellen, hogy az olajtartalékokat megszerezhesse, majd megtarthassa, s végül az iszlám szélsőségesség fellángolása nyomán hogyan hagyta sorsukra őket.
Az sem vall alaposságra, hogy a magyar történelem menekülthullámait (főként az 56-ost) egy kalap alá veszi az illegális bevándorlással. Az 56-os magyarok pusztán az osztrák és a jugoszláv határt lépték át, s azt követően menekülttáborokban várták be türelemmel, hogy Nyugat-Európa, Észak-Amerika államai és Ausztrália önként vállalt kontingensekben befogadják őket. Nem gyalogoltak végig Európán, szeméthalmokat és letarolt kerteket hagyva maguk után. Nem követelőztek és nem lázongtak. Arról nem is beszélve, hogy feltétel nélkül, sőt hálásan elfogadták a vendéglátó országok jogrendszerét és viselkedési szabályait. Illegalitásuk a magyar határ átlépésében merült ki, s az is csak a kádári perspektívából minősülhetett annak. A határon túl a legalitás minden szabályát betartva kértek a szó szoros értelmében vett menedéket.
Bíró Béla
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-7




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék