udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 20 találat lapozás: 1-20

Névmutató: Leövey Klára

2002. április 26.

Máramarosszigeten a Református Nőszövetség a helyi RMDSZ-szel Leövey Klárára és Szilágyi Istvánra emlékezetek. A 105 esztendővel ezelőtt elhunyt két nagy népnevelő pedagógusra emlékező rendezvényen Bogya Kis Mária lelkipásztora méltatta Teleki Blanka és Leövey Klára barátságát. Leövey Kláráról a kolozsvári dr. Csetri Elekné tartott előadást. Szilágyi István portréját Sipos István református esperes ismertette. Gerstmeyer József, a történelmi Máramaros magyar nyelvű középfokú oktatásával kapcsolatos gondokat vázolta. Az Oktatási Minisztérium jóváhagyta egy magyar középiskola létesítését a 2002/2003-as tanévvel kezdődően Máramarosszigeten, de csak azzal a feltétellel, ha addig sikerül helyreállítani az erre a célra kijelölt épületet. /?Hogy például szolgáljunk". Leövey Klára és Szilágyi István emlékezete. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 26./

2002. május 31.

Oktatási fórumot szervezett május 16-án a Nagybánya területi RMDSZ. A tanácskozás célja a magyar nyelvű oktatás helyzetének felmérése és a lehetséges megoldások számbavétele. Cziple Aurél főtanfelügyelő-helyettes ismertette a megye anyanyelvű oktatásügyi hálózatát érintő problémákat. A magyar gyermekeknek csak 30 százaléka jár magyar tagozatra, a fennmaradó 70 százalék románul tanul." – állapította megVida Noémia nagybányai RMDSZ ügyvezető elnöke. Felsőbányán jobb az arány: 156 magyar nemzetiségű tanulóból jelenleg 115 tanul magyarul. Szinérváralján a legnagyobb gond a szakképzett, fiatal tanárok hiánya, az oktatók többsége vagy bedolgozó, vagy nyugdíja, továbbá a magyar tagozatot átköltöztették egy másik épületbe, ahol nincsenek mellékhelyiségek, sem víz, de pénz sem a helyreállításra. Koltón talán két pedagógus helybéli, a többiek Nagybányáról vagy Felsőbányáról ingáznak, sőt messzebbről is Domokoson 6-8 gyermekkel működő (összevont) osztályok is vannak. Kapnikon már csak I-IV. osztály működik. Magyar óvoda létezik ugyan, de az óvónő szeptemberben Magyarországra távozott, így most – más megoldás hiányában – román óvónő foglalkozik a magyar tagozatos gyermekekkel. Szamosardó a pozitív példa: bentlakásos szórványiskola működik már évek óta. Megnyertek egy pályázatot az Illyés Közalapítványnál a működési költségekre, saját gazdaságuk van, majdnem mindent megtermelnek, amit a gyermekek ellátása igényel. Megyei szinten 10-12 magyar nyelvű tagozat szűnt meg az utóbbi tíz évben. Ezt csak némileg ellensúlyozta a Németh László Gimnázium beindulása. Szinérváralján és Apahegyen a román lakosság egy része veszélyforrásnak érzi a magyar nyelvű oktatást, ennek is köszönhető, hogy a gyermekek egy része nem iratkozik magyar tagozatra, annak ellenére, hogy otthon magyarul beszélnek. Magyarellenes megnyilvánulásokat Felsőbányán is voltak: a román anyanyelvű rajztanárnő letérdepeltette a diákokat, mert azok magyarul beszéltek egymás között. A különböző tantárgyakat, mint rajzot, idegen nyelveket a magyar tagozaton is román anyanyelvű tanárok tanítják, mivel nincs magyar oktató. Ősztől beindulhatna Máramarosszigeten az önálló magyar nyelvű középiskola, a minisztérium azonban az épület helyreállításához kötötte ennek végső jóváhagyását. Az önkormányzat az ígért 400 millió lejnek csak egy részét tudta erre a célra elkülöníteni, a megyétől pedig nem sikerült pénzt szerezni. A máramarosszigeti Leövey Klára Gimnázium sorsa az egész környékre kihatással lehet, hiszen legtöbb településen már csak fakultatív anyanyelvű képzés folyik. Félő: a magyar nyelvű zenei oktatás ősztől nem indulhat majd be Nagybányán. /Dávid Lajos: Oktatási fórum: tartjuk "a formánk". A magyar gyermekeknek csak egyharmada jár magyar tagozatra. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 31./

2002. július 19.

Cziple Aurél helyettes főtanfelügyelő a Máramaros megyei magyar tanügy legégetőbb gondjairól beszélt. Néhány éve a VIII. osztályos diákok már nem felvételi vizsga, hanem az úgynevezett kisérettségi eredményei alapján tanulhatnak tovább valamelyik tanintézet IX. osztályában. A magyar osztályokban végzett VIII. osztályos gyermekek látványosan rosszabbul szerepeltek, mint a megyei átlag. A Németh László Gimnáziumban /Nagybánya/ a bejutási arány 55,7%-os volt, megyei szinten ugyanez az arány 78,9%. Az ősszel induló Leövey Klára Gimnáziumban /Máramarossziget/ meghirdetett két IX. osztályban (56 hely) 30 helyet sikerült eddig betölteni. A sikertelenség miatt oda kell figyelni a tanárok munkájára. Nem mindegy, hogy egy most induló magyar tanintézetben sikerül-e az induló osztályokat feltölteni. Ezzel ellentétben az érettségi eredményei kiemelkedően jobbak voltak. /93,33%-uk sikeresen érettségizett/. A Németh László Iskolaalapítvány pályázatára érkezett 3 millió forint a budapesti Apáczai Közalapítványtól, amelyet egy nagybányai tanári szolgálati lakás, illetve kollégiumi szálláshely vásárlására használnak fel. - Leövey Klára Gimnázium néven új magyar középiskola kezdi meg működését Máramarosszigeten. Az épületben folynak a munkálatok. A gimnázium összesen 13 osztályteremmel fog működni, s lesz benne egy tanári szoba, igazgatóság, három kisebb labor, könyvtár, titkárság és egy két osztályterem méretű tornahelyiség is. Távlatilag a tetőtér, valamint a pince beépítésére is lehetőség van. A nagybányai Németh László Gimnáziumtól eltérően I.-től XII. osztályig tanulhatnak itt a szigeti és a Máramarossziget-környéki gyermekek. /Dávid Lajos: Magyar oktatás: sok még a javítanivaló. A szigeti Leövey Klára Gimnáziumban már folynak a munkálatok. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 19./

2002. szeptember 13.

A Krónika szept. 7-8.-i számának Szigeti zsarolás című cikkéből kiderült, hogy a máramarosszigeti kormánypárti tanácsosok választás elé állították RMDSZ-es kollégáikat: vagy elfogadják a református egyház által visszaigényelt terület bérbe adását, vagy a Leövey Klára Gimnázium elesik a negyedmilliárdos támogatástól. Szilágyi Adalbert Béla megjegyezte, hogy a háború utáni államosításkor a Nagybányai Református Egyházmegyétől 52 épületet és több száz hektár földet vettek el jogtalanul. Most végre kell hajtani az 501/2002-es törvényt, ahelyett, hogy a kiszolgáltatott helyzetben lévő kisebbségeket zsarolják. /Szilágyi Adalbert Béla, a Nagybányai Református Egyházmegye főgondnoka: Égrekiáltó: többségi zsarolás iskolaügyben? = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), szept. 13./

2002. december 27.

A magyar, ukrán és zsidó kisebbséget sértő cikke miatt az érintett három közösség máramarosszigeti szervezetei perelni készülnek a Ziarul de Sighet főszerkesztőjét. Vasile Tivadar főszerkesztő több ízben valótlan, a kisebbségekre nézve sértő dolgokat közölt. "Sokan elfelejtik, hogy 12 év alatt - amióta demokrácia van az országban - két kisebbségi iskola nyílt meg, miközben a többségért, vagyis a románság számára semmit sem tettek" - írja Tivadar. A cikk címe egyébként Mit akartok még? Nem szégyellitek magatokat? "Míg a városháza közpénzekből biztosítja a kisebbségi tanintézmények gondtalan működését, a szigetiek víz és fűtés nélkül maradtak." A főszerkesztő a magyarokat támadta: "Egy magyar nyelvű adásban, mely Máramarosszigetről szólt, elhallgatták, hogy a város 5 milliárd lejt áldozott a magyar iskola korszerűsítésére. Hangsúlyozták ellenben, hogy Tőkés László református püspök 25 millió lejt adományozott, míg Markó Béla RMDSZ-elnök 10 iskolatáblát hozott magával" - folytatja a cikk írója. Pesek Zoltán, a magyar iskola munkálatai pénzügyeinek adminisztrálására alapított Leövey Klára Egylet elnöke, az állítja, az állam csupán egymilliárdot fektetett be a tanintézménybe. "Ugyanakkor a költségvetés-kiegészítésből 150 millió lej készpénzt szavazott meg számunkra a helyi tanács" - tette hozzá az elnök. "Nagyon felháborító, amit Tivadar írt - mondta a Krónikának a történelmi Máramaros RMDSZ-szervezet elnöke, Gerstmayer József. - Nincs kizárva, hogy törvényszékhez fordulunk" - jelentette ki Gerstmayer. Zahoránszki Mihály alpolgármester az önkormányzatot érintő támadásokat sérelmezte. "Nem tudom, miből gondolja, hogy ötmilliárdot kapott az államtól vagy az önkormányzattól a Leövey Gimnázium. Levelet fogalmazunk meg az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel együtt, melyben hibaigazítást kérünk a szerzőtől, ugyanakkor felkérjük, kérjen bocsánatot a szigeti magyarságtól. Ha ez nem történik meg, bepereljük Tivadart" - jelentette ki Zahoránszki. A cikk szerzője értetlenségét fejezte a történtek miatt. "Én magam is magyar származású vagyok. Nem értem, mi a bajuk a vezetőknek. A Máramaros Megyei Tanfelügyelőségtől tudom, hogy ötmilliárd lejt fektetett bele az iskolába - mondta Vasile Tivadar. - Én a valóságot vázoltam, ami természetes, hogy nem tetszik a kisebbségek képviselőinek" - mondta a főszerkesztő. /Pesek Attila: Fellázadtak a helyi kisebbségek. = Krónika (Kolozsvár), dec. 27./

2003. február 18.

A máramarosszigeti római katolikus egyházközség kész tárgyalni arról, hogy lemond az egykor a tulajdonában levő múzeumkertről, ha ott a Leövey Klára Gimnáziumnak épül tornaterem - nyilatkozta Schönberger Jenő plébános. /Pesek Attila: Tornaterem épül a Leöveynek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./

2003. április 16.

Máramaros megyében ápr. 12-én aláírták a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ közötti helyi egyezményt. Az egyezmény szerint még az idén fel kell építeni a nagybányai Németh László, illetve a máramarosszigeti Leövey Klára Gimnázium tornatermét. A felek síkra szállnak a magyar kisebbség arányos képviseletéért a megye döntéshozó, közigazgatási és végrehajtó testületeiben. A magyar nyelv és irodalom fakultatív oktatását beiktatják a tantervbe. Biztosítják a koltói Petőfi Sándor Emlékmúzeum javításához szükséges pénzforrásokat. A napokban írt alá megyei szintű együttműködési megállapodást a Beszterce-Naszód megyei kormánypárt szervezete és az RMDSZ. A dokumentum értelmében az RMDSZ és a PSD megyei szervezete fokozott figyelmet fordít a nemzeti kisebbségek védelmére. /S. M. L.: Magyar iskolákat fejlesztenek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 16./

2003. április 29.

Ápr. 27-én megkezdődtek Sepsiszentgyörgyön a XIV. Szent György Napok. Ez a városünnep, amely a polgármester szerint Erdély legnagyobb ilyen jellegű rendezvényévé nőtte ki magát, számos érdeklődőt vonzott. Ápr. 28-án a vakációzó gyerekek gyűltek össze a színház nagytermében. Délután megnyílt Papp Mihály Gondolatserkentő című kiállítása. A ferencvárosi Leövey Klára Gimnázium diákszínjátszói mutatták be Sütő András Kalandozások Ihajcsuhajdiában című mesejátékát. Este Sütő András Erdélyország, mit vétettem? című könyvét mutatta be a közönségnek. A városi művelődési házban a Gyárfás Jenő Amatőr Képzőművész Szövetség kiállítására kerül sor. /Farkas Réka: Egy hétig tart a városünnep. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 29./

2003. április 30.

Máramarosszigeten a Leövey Klára Református Nőszövetség ápr. 27-én emlékezett meg névadója halálának 106. évfordulójáról. A szigeti református templomban tartott istentisztelet utáni ünnepi műsorban a Református Vegyes Kar, a Hollóssy Simon Vegyes Kar, az Ifjúsági Kórus, a magyar gimnázium tanulói léptek fel, majd a templomkertben megkoszorúzták a Leövey Klára tiszteletére emelt obeliszket. A szigeti önálló magyar iskola megnyitójára éppen csak a tanítás megkezdéséhez szükséges tíz tanterem készült el a majdnem 300 éves épület tatarozása során. Pénzhiány miatt még mindig nincsenek rácsatlakoztatva az illemhelyek a csatornahálózatra és az iskolának nincs megfelelő tornaterme. Az előbbi problémák megoldása csak napok kérdése, az utóbbi reménytelennek tűnik. Az SZDP- RMDSZ-protokollumban foglalt igény sem vitte előbbre az ügyet. Az iskolai könyvtárnak kijelölt földszinti terem (amelynek nincs közvetlen szellőztetési és fűtési lehetősége) renoválása befejeződött. A Dragos Voda Főgimnáziumból és a Cosbuc Általános Iskolából, ahol eddig a magyar tagozatok működtek, áthozzák a könyveket. A Leövey Klára Egyesület is átadja majd az adományokból származó könyveket a gimnáziumnak. Megtörtént már az eddigi átszervezésekkor, hogy több ezer magyar könyv került zúzdába. /Román János: Máramarossziget. Megnyílhat a magyar iskola könyvtára. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 30./

2003. június 10.

A máramarosi magyar nyelvű oktatás a többi magyarlakta megyéhez viszonyítva jól áll: Máramaros az egyedüli megye, ahol az idén nőtt a magyar osztályok és a beiskolázott magyar tanulók száma. Ugyanakkor Máramarosszigeten sikerült beindítani a Leövey Klára magyar gimnáziumot, összegezte a megyei helyzetet Cziple Aurél máramarosi főtanfelügyelő-helyettes. 2002 októberében egy főtanfelügyelői konzílium "nagyon jó"-nak minősítette a munkáját, idén a megyében ő kapta a legnagyobb pontszámot. Ezután májusban kiszállt egy miniszteri ellenőrző bizottság, mely megállapította: "elégtelennek tartjuk a főtanfelügyelő-helyettes tevékenységét, ezért javasoljuk a leváltását". A bizottság tagjai nem beszéltek vele. Négy román kollégáját akarták rábírni arra, hogy ellene hamisan tanúskodjanak, amit ők visszautasítottak.Cziple Aurél azonnal fellebbezett a minősítés ellen. Az RMDSZ-hez fordult ügyében. Ludescher István területi elnök közölte: "Tudok róla, mert felhívott a prefektus, mert téged meneszteni kell. Nem támogathatunk." Ez nagyon bántja őt. Kérte, hallgattassák meg őt és ha tényleg valamit rosszul csinált,, akkor váltsák le. Cziple Aurél rájött: az RMDSZ akar tőle megszabadulni. Ha valami jól megy, azt el kell rontani. Felajánlották: mondjon le és megúszhatja a hercehurcát. Ő ezt elutasította. Azt akarja, hogy mindenki lássa: valójában mennyire nem törődik az RMDSZ a máramarosi magyar oktatással. Ugyanezt csinálták az elődjével is: addig szekálták a magyar főtanfelügyelő-helyettest, míg nem bírta idegekkel és lemondott. /Bölönyi Zoltán: Ha a fa túlnő a bokron... = Erdélyi Napló (Nagyvárad), jún. 10./

2003. július 8.

Hibás tesztlapokkal és rossz fordításokkal nehezítették idén az érettségi vizsgát.A tárca kivizsgálást ígért. Az oktatási szakszervezet szerint a soha nem tapasztalt fejetlenséggel és kétértelműségek sorozatával jellemezhető érettségi vizsgáért az oktatási minisztériumot terheli a felelősség. Ebben az évben vezették be a tesztrendszert a román, illetve magyar nyelv és irodalmat, valamint az egyetemes irodalmat kivéve, rengeteg bonyodalmat okozott mind a tesztlapok helyessége, mind a magyar fordítás, mind pedig a különböző vizsgákon elbukók további szereplése. Idén első ízben nem jeggyel, hanem sikeres/sikertelen minősítéssel osztályozták a szóbelit. A tárcavezető előzetes bejelentése dacára nem mindenütt engedélyezték, hogy az első elrontott teszt után az érintettek folytathassák az érettségit. A tiltakozások nyomán Bukarestben és Bihar megyében a minisztérium 189 diáknak engedélyezte az elrontott vizsga megismétlését, de Brassó és Vrancea megyében - miután a kérésüket elutasították - diákok százai tüntettek. Máramarosszigeten a Leövey Klára Gimnázium első végzős nemzedékének fele vizsgázott sikeresen, miután a 20 magyar diákból 9-en elbuktak. A sikeres 11 diák öröme sem volt felhőtlen, ugyanis közülük csak kettőnek sikerült hetesnél magasabb átlaggal zárni. A háromszéki végzősök idén gyengébben szerepeltek, mint tavaly. Botos Erika, a megyei vizsgabizottság titkára elmondta: 1651 tanuló iratkozott be, 1623 jelentkezett vizsgára, 1289-en vizsgáztak sikeresen. A tavalyi 82 százalékkal és az egy évvel azelőtti 88 százalékkal szemben most 79,43 százalékos a sikerességi arány. Csíkszeredában egyes tételek helytelen magyar fordítása okozott nagy gondot. A tesztlapon szereplő érthetetlen fordítások, illetve megfogalmazások közé tartoztak: "egy 30 cégből álló ipari ág, amelyekből egyiknek sem van több mint 4 piac százaléka", "behatásolyák", "munka kérés a képesek részéről", a profitrátából "profit láb" lett stb. A pedagógus szerint lehetetlen volt minden elírást helyesbíteni, "egész osztályok" buktak el közgazdaságtanból. Kálmán-Ungvári Zsófia Hargita megyei főtanfelügyelő szerint a csapnivaló fordításért Bukarest a felelős. Kolozs megyében a maturandusok 67,7 százaléka vizsgázott sikeresen. Tavaly 8 százalékkal magasabb volt ez az arány. /A diákokkal együtt a rendszer is bukott az érettségin. = Krónika (Kolozsvár), júl. 8./

2003. szeptember 11.

Szept. 3-án hatályba lépett az a kormányhatározat, amely az idei évre vonatkozóan az egyetem előtti oktatást szolgáló ingatlanok felújításának, konszolidációjának finanszírozását célozza. A határozat életbelépését az RMDSZ vonatkozásában sorozatos tárgyalások, egyeztetések előzték meg, amelyeket Borbély László és Asztalos Ferenc képviselők folytattak a tanügyminiszterrel. A tárgyalások eredményeként az erdélyi megyék magyar tannyelvű közoktatási intézményei számára sikerült egy 8 milliárd lejes keretösszeget elkülöníteni. Ezek között van Maros megyében a marosszentgyörgi Constantin Romanu Vivu Általános Iskolának és a radnóti óvodának utalt (2, 5 milliárd lej), Hargita megyében a székelykeresztúri Orbán Balázs Elméleti Líceumnak valamint a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Kollégium 3. számú óvodájának kiutalt összesen 1, 3 milliárd lejes összeg, az aradi Csíky Gergely Iskolacsoport (800 millió lej), a máramarosszigeti Leövey Klára Elméleti Líceum (1 milliárd lej), illetve a csernátoni Végh Antal Középiskola (1 milliárd lej). /Nyolcmilliárd lej erdélyi magyar tanintézeteknek. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 11./

2004. július 12.

Máramarosszigeten immár negyedik alkalommal szervezték meg a szórvány-kórustalálkozót. Szilágyi János szigeti katolikus esperes szerint Máramarossziget valóban egy sziget. A maroknyi magyarságot ukrán és román tenger veszi körül. Zahoránszky Ibolya, a Hollósy Simon Művelődési Egylet vezetője kifejtette: a máramarosi magyarságra jellemző az alkalmazkodás a román többségű környezethez, nincsenek magyar iskolák, templomok is alig, és egyre több magyar családban románul folyik a mindennapi csevegés is. A legtöbb énekkarvezető elmondta, többnyire ennek a találkozónak köszönhetően jöttek létre a helyi kis kórusok, és szintén ez az esemény tartja bennük a lelkesedést. Guttman Mihály, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke elégedetlen volt, teljes mértékben hiányoznak a hagyományosan magyar énekek, kórusművek. A környéken már többnyire fakultatív magyar oktatás folyik. Borsabányán kénytelenek román nyelvű misét is tartani, mert a fiatalok már nem igazán értenek magyarul. Elöregedés jellemzi a várost, a helyi lakosságból mintegy 12–15 ezren külföldön próbálnak érvényesülni. Aknasugatagon is egyre kevesebb a magyar gyermek. Az iskolában van olyan évfolyam is, amelyben egyetlen magyar gyermek sincs, pedig a helyi lakosság mintegy 20 százaléka vallja magát magyarnak. Magyar nyelvet csupán fakultatív órákon oktatnak. Felsővisón a fiatalok már alig beszélnek magyarul, nagy az elvándorlás. A máramarosi régióban máig a legnagyobb előrelépést a máramarosszigeti Leövey Klára magyar gimnázium megalakulása jelentette. /Bálint B. Eszter: Ahol a létezés már nem garancia a jövőre. = Krónika (Kolozsvár), júl. 12./

2006. február 24.

Megalakult a máramarosszigeti volt piarista diákok baráti köre. Jelenleg a bírósági bejegyzésnél tart az egyesület. A kis csoport tagja az Erdélyi Piarista Diákszövetségnek, s a kolozsvári piarista öregdiákok baráti körével közösen alakult meg. A baráti társaság anyagi lehetőségeihez mérten támogatni fogja a Leövey Klára Gimnázium katolikus diákjait. A baráti társaság elnöke Takács Sándor, alelnöke Darvay Noémi, titkára László Irén Etel. /Piarista diákok baráti köre. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 24./

2008. november 4.

Százhuszonöt személy, közöttük közel negyven máramarosszigeti pedagógus és 82 diák ellen emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az ország eddigi legnagyobb érettségi botrányában. A vádhatóság szerint egy máramarosszigeti magániskola /George Pop de Basesti Szakközépiskola/ vezetői 30 ezer eurót gyűjtöttek össze a diákoktól, és az összeg egy részét a vizsgáztató és felvigyázó tanárok megvesztegetésére fordították. A bírósági ügy magyar nemzetiségű tanárai tagadják, hogy csúszópénzt kaptak volna. „A kihallgatások során is elmondtam az ügyészeknek, hogy ártatlan vagyok, nekem nem is ajánlottak fel semmiféle pénzt” – mondta Pesek Szilárd Zoltán, Máramarossziget egyetlen magyar középiskolája, a Leövey Klára Gimnázium kémiatanára. Takács Ferenc, a Regele Ferdinand Gimnázium és a Leövey informatikatanára furcsállja, hogy miközben a felvigyázó tanárok ellen kevés bizonyítéka van az ügyészségnek, a vádiratból „eltűntek” vádlottak, és a vizsgáztatók közül csak egy pedagógus ellen emeltek vádat. /Rostás Szabolcs: Tagadnak a Leövey tanárai. = Krónika (Kolozsvár), nov. 4./

2012. március 26.

Talpon maradásunk parancsolatai
Immár közel két évtizede együtt hajtok főt nemzeti ünnepünkön 1848 márciusának hősei előtt máramarosszigeti honfitársaimmal. Idei közös meditációinkra készülve, megihletve az emlékektől, Bibliámat forgatva, bukkantam a Zsoltárok Könyve eme két sorára:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Az kinek vagyon tiszta szívetek.”
S immár belém is hasított idei találkozónk első megválaszolandó kérdése:
vígadhatunk-e, énekelhetünk-e tiszta szívvel?
A kérdésre keserű szájízzel válaszolhatunk.
A 2011-es esztendő elhozta az új megszámláltatásunkat, s híjával találtattunk. Két évtized alatt 384 407 fővel apadt nemzeti közösségünk a 17 magyarok lakta megyében. Van olyan szórvány megyénk, ahol húsz év alatt 50 százalék fölötti a fogyás. Míg 1992-ben Temes, Arad, Brassó megyében külön-külön 60 000 fölött volt a magyar lakosság lélekszáma, addig a 2012-es összeíráskor nem éri el megyénként a negyedmilliót. A három megyében összesen 187 435 magyar volt 1992-ben, mára kevesebb mint fele, 75 799 maradt.
De lássuk Máramaros megye helyzetét.
A ’89-es fordulat utáni első népszámláláskor 54 907 állampolgár vallotta magát magyarnak, 2012-ben 20 126-tal kevesebb mifajtánkat írhattak össze a népszámlálók, összesen 34 781-et. A nagyságrend érzékeltetésére hadd mondjuk el, hogy csupán a Máramaros megyében eltűnt magyarok száma egyenlő például Szamosújvár összlakosságával, vagy közelebbi példával élve, mintha Máramarossziget és a hozzá tartozó települések lakossága feleződött volna meg.
A népességfogyást a demográfusok két fő okra vezetik vissza: az asszimilációra és a migrációra. Magyar közösségünk esetében tegyünk a két fő ok mellé még két tényezőt: az egészségtelen korfát és az alacsony szaporodási rátát. Vegyük sorra ezeket a jelenségeket.
Az asszimilációnak politikai és népességlélektani okai egyaránt vannak. Az asszimilációmentes létnek a feltétele az önkormányzat. Közjogilag szavatolt törvénykezésre lenne szükség, amely lehetővé teszi egy önálló, általunk irányított intézményrendszer kiépítését, amely biztosítja etnikumtól függetlenül az esélyegyenlőséget. Mivel az autonóm cselekvési tér kialakítása nem biztosított egy kisebbségi törvény révén, többségi hegemónia érvényesül, hatni kezd a lélektani visszahatás: az érvényesülés szándéka vegyesházassághoz vezet, gyerekeinket más nyelvű tanintézetekbe iratjuk, identitásunkat őrző és kifejező anyanyelvünket, kultúránkat hagyjuk lassan elsorvadni. Ilyen állapotok mellett fokozottabban érvényesül a migráció elszívó hatása. A vágy, hogy egyenlőknek érezzük magunkat, erősebben ösztönzi az elvándorlás szándékát az anyaországba, az általános gazdasági nehézségek pedig a megélhetési migrációhoz vezetnek.
Tetézi az általános bajokat, hogy sajátos jelenségekkel is meg kell küzdenünk közösségünk esetében. Egy egészséges közösség korfája olyan, mint egy talpára állított karácsonyfa. A terebélyes alsó részt a reprodukcóra képes nemzedéknek kell alkotnia, s a csúcs felé haladva helyezkedne el az idősebb generáció. A magyar közösség esetében a korfánk úgy néz ki, mint egy feje tetejére állított fenyő. Ez magyarázza az alacsony szaporodási rátát is, amelynek egy ezrelék fölöttinek kéne lennie, hogy biztosított legyen a szaporulat. Demográfusok szerint mi nem érjük el a szaporodási szintet.
Letaglozó adatsorokat és tényeket leltározhattunk. A kérdés az: mindezekből az önfeladás ideológiáját olvassuk ki, vagy éppen ellenkezőleg: a romlást megállító stratégiák életbeléptetésének parancsoló szükségszerűségre hívja fel figyelmünket?
Ahogyan 164 évvel ezelőtt a márciusi ifjak összeállították 12 pontos követeléslistájukat a nemzet talpra állítására, ugyanígy kell a ma nemzedékének is megfogalmaznia a magunk megmentésének stratégiáját.
Ennek nem a ‘fogjuk meg emberek és vigyétek’ világlátás alapján kell megszületnie, sikeresek csak akkor lehetünk, ha mindnyájunk közös akaratán, cselekvésén és nem utolsó sorban önismeretén alapul. Úgy is fogalmazhatnánk, kortárs magyar társadalmunk üdvtanának parancsolatait kell megalkotnunk. Önismeretünk egyik legmegrázóbb vallomása Szilágyi Domokos Magyarok című verse. Ebben így összegzi:
„ s itt benn és odakint konok
dühvel marják egymást: mit elvet
az egyik, az jó az ellen –
félnek; s egy – gyöngyünket, a nyelvet
disznók elé szórjuk, a szellem
őrét hátulról ütjük főbe,
mint a tatár, török, se német
nem bírta...”
Ezekből a sorokból kiszűrhetjük üdvtanunk első két parancsolatát.
1. parancsolat: le kell vetkőznünk a ‘nem tesz, csak jajgat’ magatartást, váljunk helóta népből cselekvő magyarokká, a közösségmegváltó eszmék híveivé.
2. parancsolat: vessük ki magunkból a konok dühvel egymást marás készségét. Óvakodom attól, hogy március 15-i elmélkedésünk belesüllyedjen a napi politika mocsarába, de vajon az új és új „nemzetmentők”, akik új és új szekértáborokat hoznak létre, nem egységünkben rejlő erőnket gyengítik?
3. parancsolat: a cselekvő készség öntudatosan vállalt hazafiságot is jelent. Tegyük üdvtanunk parancsolatává Széchenyi intelmét: „Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal”. Bizony, sok esetben összejöveteleinken a hangos hazafiságról tanúságot tevők száma hadseregnyi, csak az elvek gyakorlatba ültetésére összesereglettek megszámláltatásakor derül ki: bizony kicsiny sereg vagyunk.
4. parancsolat: A nemzetiségi lét megőrzésének fő feltétele a gazdasági konszolidáció. Világválság kellős közepén vagyunk. Vajon nem dőreség gazdasági konszolidációról beszélni? Tegyünk különbséget országos és közösségi konszolidáció között. Történelmi példák bizonyítják, a kettő szétválasztható: Balázs Ferencék szövetkezeti mozgalma a múlt század harmincas éveinek derekán ugyancsak egy világválság kellős közepén tudta konszolidálni az Aranyos-vidéki magyarság helyzetét. Tehát 4. parancsolatunk: gazdasági önszerveződésünk révén teremtsük meg azt a közösségi modellt, amely tisztes szociális létet biztosíthat valamennyi erdélyi magyarnak.
5. parancsolat: A nemzeti lét megőrzésének másik fő feltétele a művelődési konszolidáció. Az asszimiláció kivédése nemcsak politikai és gazdasági tényezők kérdése, a nyelv- és lélekcsere hűség és közösségi akarat függvénye is. A művelődési konszolidációnak két alapfeltétele van: a nemzeti közösségek önkormányzatára épülő intézményrendszert kell működtetnünk, a kulturális autonómia jegyében, s a versenyképesség érdekében az „összemberi művelődés” szemlélete alapján kell szerveznünk közművelődésünket. Kremer Miklós mondotta: „Ha (ezt a kultúrát) fának fogom fel, mondhatom, hogy a gyökérzete a nemzeti talajban él, de törzse és koronája a nemzetközi levegőben”. 5. parancsolatunk tehát: gondozzuk, óvjuk kultúránk fáját.
6. parancsolat: A művelődési konszolidáció fontos alapja az anyanyelvű oktatás fejlesztése. A riasztó adatsorok ellenére elmondhatjuk, hogy a máramarosszigeti közösségben van cselekvő akarat. Egy teljesen szétvert magyar közösségi létből másfél évtized alatt Máramaros magyarsága megpróbálta újrateremteni intézményrendszerét.
Temploma mellé iskolát is teremtett.
Egyre izmosodik és erősödik a Leövey Kláráról elnevezett tanintézet. Megteremtette ez a közösség a kultúra házát, az EMKE-központot. Hatalmas erőfeszítések történnek, hogy a román iskolába iratkozott gyerekek is részesülhessenek anyanyelvi műveltségünk áldásaiból. A közéletben a magyar közösség megkerülhetetlen tényező lett, közképviseletet tudott biztosítani a helyi hatalmi szervekben. Tehát a 6. parancsolatunk: óvjuk önálló magyar iskoláinkat, használjuk ki az új tanügyi törvény lehetőségeit, egyetlen magyar gyerek se iratkozzék más anyanyelvű tanintézetbe.
7. parancsolat: Kossuth Lajos Irataiban a következőket mondotta: „Valódi szabadság csak az önkormányzati elvek az állam minden intézményein következetesen keresztülvitele mellett lehetséges.” Az asszimilációmentes helyzetet, amelyben nem fogy nemzetünk, csakis egy önkormányzatra alapozott közösségi lét hozhatja el. 7. parancsolatunk tehát így szólhat: ki kell kényszerítenünk, hogy létünk gordiuszi csomója kibogozódjék, ha nem, létezik a kettévágás alternatívája is.
8. parancsolat: Nem élhetünk rezervációkban. Ha eddigi parancsolataink az önszerveződés elvén alapultak, azt is hangsúlyoznunk kell, hogy ezer és ezer csáppal kell tapadnunk az országos és európai programokhoz, hogy közösségünk tagjai, adófizetőkként, részesedhessenek az életminőséget javító alapokból. Ennek kikényszerítésére jelen kell lennünk a törvényhozásban, a központi- és helyi közigazgatásban.
Legyen eszünk, ha már volt.
Ne változtassuk közéletünket égő szekértáborokká, hisz egy 6, 5 százalékos közösség csakis egységben biztosíthatja jelenlétét a jogainkat szavatoló fórumokon.
9. parancsolat: Előző parancsolatainkban összegeztük nemzeti közösségünk alapértékeit. Ahhoz, hogy ezek az elvek életutunkat megszabó gyakorlattá váljának, megalkuvás nélkül ragaszkodnunk kell hozzájuk. Tehát 9. parancsolatunk: alapértékekben nincs alku!
10. parancsolat: Váljunk nagy időkhöz méltó nemzedékké. Sorsfordító korszakot élünk, meg kell mutatnunk a riasztó adatsorok ellenére, hogy nem a vég következik, hanem egy új élet kezdete! Tudatosítanunk kell azonban, hogy „a saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és komoly munkával kikényszerítünk” – mondotta Márton Áron.
11. parancsolat: Hirdessük meg nemzeti közösségünk erkölcsi megújhodását! Tekintsük az erdélyi magyar élet igazi sorsvállalóinak azokat, akikben a szeretet, a szolgálat, a helytállás és adakozni tudás sorsformáló erővé válik, akik óvják családjukat, és a gyermekáldást Isten kegyének tekintik.
12. parancsolat: Ki kell alakítanunk a magunk sajátos erdélyi útját. Kremer Miklós ennek az útnak a lényegét így fogalmazta meg: „nincs más mód rendelkezésünkre, mint az önmagunkból való újrateremtődés, az egyetemes magyarsággal való gyors találkozás erkölcsi és művelődési téren, az államunkban többségnek és kisebbségnek egyaránt kedvező poziciócsere, s az alkalmas világáramlatokba való kapcsolódás. Ez azt is jelenti, hogy senki segítségére nem számíthatunk, mindent magunknak kell elvégezni.
Talpon maradásunk parancsolatait fogalmaztuk meg. Ha eszerint élünk, beteljesedhetnek a Zsoltárok Könyve igéi:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Azkinek vagyon tiszta szívetek”.
KÖTŐ JÓZSEF
Szabadság (Kolozsvár)

2012. július 7.

Teremtsünk hitközösséget és nyelvi otthont a fiatalok számára
Beszélgetés Vetési László lelkipásztorral, szórványügyi előadóval
– Az 1989 előtti erőszakos asszimilációs törekvéseket a rendszerváltozás után ennek egyféle „rejtett” formája váltotta fel, amelynek sajnos megvan a maga romboló hatása, még akkor is, ha nem olyan mértékű, mint korábban. Úgy tűnik azonban, hogy az erdélyi magyar közösséget jelenleg sokkal inkább egyfajta „önkéntes beolvadás” veszélye fenyegeti. Mi a véleménye erről?
– Alapvetően ez így történt, a kérdés azonban árnyaltabb. Erőszakos asszimilációs jelenségekről, 1989 után is beszélhetünk. Jelentősen kifinomult az eszköztár, egy alattomos lélektani hadviselés zajlik: a kisebbségi nyelv hatalom általi megbélyegzése, a folyamatos etnikai sértegetések, a nyelvhasználat visszaszorítása a magánszférába, jogfosztottság fenntartása, a „másodrangú állampolgár” pszichózisa. Ezek mind az erőszakos asszimilálás kategóriájába tartoznak. Ennek nyitánya volt, mintegy hatalmi beintésre a marosvásárhelyi fekete március, ahol egyszerre érvényesült a félelemkeltés, megbélyegzés és elüldözés szándéka. A természetes asszimilációt a szabadság is szülte. Felszámolódtak az etnikumokat elválasztó, sajátosságaikat kijelölő évszázados határok, kiegyenlítődtek az etnikai-, nyelvi és regionális különbségek, sérültek a szabályok és a belső tiltások is. Évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy aranyosszéki vagy kalotaszegi magyar havasi vagy mócvidéki románnal házasodjon. Most viszont mindent és mindenkit hasonló szintre emelt (vagy süllyesztett) az azonos munkahely, a közös külföldi munkavállalás, itthon a közös munkaasztal, a közös élettér, a szórakozáskultúra, és a fiatalok nagyrészt vegyes környezetben szocializálódnak.
– Nemrég látott napvilágot a nagybányai és bányavidéki magyarság képviselőinek kétségbeesett felhívása a helyi magyar közösségekhez – elsősorban pedagógusokhoz, szülőkhöz, fiatalokhoz – amelyben az önkéntes beolvadás ellen emelik fel szavukat, az egyik veszélyt pedig éppen a vegyes házasságokban látják.
– A nagybányai nyilatkozat szép, felelős személyek felelősségteljes megnyilatkozása a régiójukat és az egész erdélyi magyarságot érintő kérdésekről. Az eredményekre és a hatására vonatkozólag azonban, sajnos, már több kérdőjel vetődik fel bennem. Követi-e összefogás, cselekvés? Nem biztos, hogy a magyarság jelentős tömegei mozgósíthatóak a kiáltó szókkal. Ha ez a dokumentum cselekvésre ösztönzi azt a régiót, amelynek szánták, akkor az nagyon jó lesz. Nagybánya környéke van olyan fontos az erdélyi-partiumi és az egyetemes magyarság számára, hogy komoly helyi és országos összefogás szülessen az oktatásért, a művelődésszervezésért, iskolafejlesztésért, gyermekprogramokért, és nem utolsó sorban az egyházak közösségépítő szolgálatáért. A történelmi Kővár-Máramaros két vidékéről van szó, amelyeket szintén utolértek a XXI. századi kisebbségi magyar sors nagy gondjai és kérdései. Azért is jellegzetes területek, mert két nagyvárosában (Nagybányán és Máramarosszigeten) − a nagy többségi beözönlések mellett − az utóbbi fél évszázadban egy hagyományos, történelmi, magyar polgári réteg mellé egy új, gyári munkás magyar népesség is telepedett. Ezeknek sokarcú és változó az önazonosság megőrző igénye. A városok mellett jelentős, életképes szigetfalvak (Koltó, Magyarberkesz, Szinérváralja, Domokos, Aknasugatag, Hosszúmező) is megmaradtak. Igen nehéz a sorsuk azonban a fogyó magyar népességű, nemrég még virágzó bányatelepüléseknek, a kis szórványoknak, amelyek kemény küzdelmet folytatnak az asszimiláció ellen (Felsőbánya, Miszbánya, Erzsébetbánya, Visó és Borsa). Ezekben a folyamatokban a magyarságnak sikerült olyan jelentős eredményeket is felmutatni, mint például a Németh László és a Leövey Klára nevét viselő nagybányai, valamint máramarosszigeti középiskolák, illetve a nagybányai Teleki Ház. Ezen megvalósítások és sikerek ellenére bárki észreveheti a nagy magyar közösségi gondokat, amelyek az említett Új Kiáltó Szó megfogalmazásához vezettek.
– Melyek ezek a konkrét gondok?
– Hosszú lenne a felsorolás, és ezek országos kisebbségi gondok. A városokat és falvakat egyaránt érintő, felgyorsuló, hihetetlen méreteket öltő vegyes házasság, nyelvromlás, nyelvi kényelem – ez utóbbi szinte eléri a nyelvi igénytelenséget – az anyanyelvi oktatás és az anyanyelvi közösség iránti igény lanyhulása, és általában minden kisebbségi etnikumhoz kapcsolódó értékőrzésről való lemondás. A kiterjedt „anyanyelvi oktatássérült” és „anyanyelvi írástudatlan” magyar réteg kialakulása és jelentős számbeli növekedése.
A mai Máramaros megyének érdekes és rendkívül értékes színfoltja az a néhány szigetfalu, amely elszánt küzdelmet folytat a magyarság megőrzéséért, a közösségi élet fennmaradásáért. Köztük Koltó a legismertebb helység és emlékhely, amely Petőfi-zarándoklatok központjaként ismert, ám ez erőt is ad a helyi közösségnek további túlélési cselekvésekre is. Koltó szomszédságában levő, Katalin névre hallgató – nemrég majdnem színmagyar – településnek már nehezebb a helyzete, mert Nagybánya román kertvárosává kezd alakulni. Magyarlápos és Domokos – előbbi város, a másik magyar falu a Lápos völgyében – szintén együtt küzd meg a többségi környezet asszimiláló hatásával. A Tisza mentén az egyetlen majdnem színmagyar település Hosszúmező, amely a máramarosszigeti Leövey Klára Gimnázium diákutánpótlását nagyrészt biztosítja. Mindenütt egyre nehezebb megharcolni a többség nyelvi agressziójával, a „nem érdemes magyarul beszélni”, „a román iskolában jobban érvényesül” jelenséggel.
– Beszélhetünk-e arról, hogy 1990-től kezdődően felgyorsult ez a folyamat?
– Az asszimilációs folyamatok nem egységesek, egyirányúak, hanem különböző változó vonulatokat mutatnak Erdélyben. Erről a kisebbségkutatók konkrét adatokkal tudnak szolgálni. A városi asszimiláció, a vegyes házasság mértéke mögött pontosan nyomon követhető a magyar etnikai csoport erőteljes elszigetelődése, elmagányosodása, vagy a régi otthonhoz, az „elhagyott szülőfalu”-hoz való kötődése, e kötődés foka is. Különösen akkor, ha ezt a kapcsolatot továbbra is folyamatosan ápolja az illető: hazajár családtagjaihoz, egyfajta agrárturizmusi kapcsolatot valósít meg. Így gazdagodik és épül az anyanyelvi közösség- és otthonélménye is. Hasonló kapcsolat volt megfigyelhető az 1990-es években, a nagy intenzitású magyarországi munkavállalások idején. Azok a bányavidéki, partiumi magyarok, akik a jelzett időszakban nagyobbrészt Magyarországon vállaltak munkát, javult nyelvi kifejezésmódjuk, gazdagodott szókészletük, és egyértelművé vált a magyarsághoz tartozásuk értéke. Úgy tűnik, ez lassan a múlté. Különösen Máramarosban ezt legalább egy évtizede felváltotta a helyi román, ukrán, ruszin többséggel együtt zajló spanyol-olasz munkavállalás hisztériája, amely egyértelműen más irányba vezeti magyarjainkat.
– Melyik tényező a legaggasztóbb a romániai magyarság „önkéntes” beolvadását illetően?
– Kettő különösen aggasztó méreteket öltött: sokan azért választják a román nyelvű oktatást, mert azt feltételezik, hogy akkor jobban érvényesül a gyermek. Ez egyébként nem csak erdélyi és csak magyar jelenség: ugyanerről panaszkodnak Felvidéken és Délvidéken is, de ugyanezekkel a tévhitekkel kell megküzdenie minden kisebbségi vezetőnek, a magyarországi szórványromán oktatásnak is pl. Méhkeréken. Ez afféle hóbort, divat szórványban. Egyik, erről szóló vidékjáró előadásomban így fogalmaztam, hogy „abban a tévhitben élünk, hogy az érvényesülés, a siker, a pénz többségfüggő kategória, hogy ezt csak románul lehet elérni úgy, hogy gyermekeink útjából eltakarítunk minden magyar értéket, mert az akadály.” Évek óta próbáljuk meggyőzni a közösségeket, a szülőket és magukat a gyermekeket, hogy a „jobban érvényesülés” tévhit. Másfél éve szinte egy időben jelent meg Péntek János nyelvészprofesszor értekezése arra vonatkozólag, hogy gyermekeinknek miért érdemes magyar iskolát választani; illetve Varga László marosvásárhelyi lelkész nyílt levele ugyanerről. Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány szervezésében Fehér megye valamennyi jelentős települését végigjártuk a dicsőszentmártoni Kökényes táncegyüttessel nevelni, oktatni és művészi élményt is nyújtani. „Minden magyar gyermeket magyar iskolába” mottóval előadások, beszámolók hangzottak el. A hatását még nem tudjuk pontosan lemérni.
A másik nagy gond a rendkívüli méreteket öltő vegyes házasság. Ami ezt illeti: nem csak az erdélyi, hagyományosan magyar jellegűnek érzett nagyvárosokban, hanem a szigetfalvainkban is nagy gondot jelent. Ennek hátterében a férfi és nő kapcsolatának teljes átalakulása, a régi társadalmi – közösségi szabályozások megszűnése áll elsősorban, továbbá az etnikai határok összemosódása és az etnikai másság elértéktelenedése. Tudjuk, a párválasztás bölcsője az ifjak közösségi életének színtere: iskola, baráti kör, egyház, szórakozás, hobbitevékenységek. Nagyon sok szülő elfelejti, hogy az iskola nyelvének kiválasztásával nagyrészt kijelöljük a gyermek teljes pár- és etnikumválasztását is. Évek múltával hiába jövünk kétségbeesve, hogy „hát én nem ezt akartam”! Azt azonban nagyon sok példa mutatja, hogy azokon a településeken, ahol a fiatalságnak szervezett anyanyelvi közösségi életet biztosít az egyház, egy-egy művelődési csoport vagy alapítvány, a vegyes házasság folyamata jelentősen lassítható. Mi mindenütt azt szorgalmazzuk a gyülekezeti munka megszervezésében, a fiatalokkal való foglalkozásban: tessék közösséget teremteni a fiatalok számára, mely nem csak hitközösség, hanem nyelvi otthon is. Példaként említeném a sok-sok gyülekezeti ifi csoportot, tábort, közös programot. A szamosújvári Téka tánccsoportot, amelynek fiataljai már nem csak együtt táncolnak, hanem szabadidejüket többnyire ebben a baráti közösségben töltik. Ez pedig a párválasztás bölcsője is lehet. Ezt és sok, ehhez hasonló példát kell Erdély-szerte népszerűsítenünk, szorgalmaznunk és segítenünk, de elvárnunk és megkövetelnünk is. Pontosan nyomon követhető, hogy ahol különösen magasra emelkedik a vegyes házasságok száma, ott nagyon nagy mulasztások érhetők tetten a közösségi élet szervezésében és az egyház ifjúsági munkájában is.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

2015. március 16.

Petőfi üzenete a mának
Összefogással megszerezhetjük jogainkat
Hatósági kamerák kereszttüzében szervezte meg idei ünnepségét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a marosvásárhelyi Petőfi- szobornál, ahol mintegy 250-en gyűltek össze.
A szónoklatok sorát Sebestyén Péter plébános kezdte, aki arra keresett választ beszédében, hogy milyen értéke van ma a márciusi forradalomnak? Petőfi vallása a szabadság volt, és ezt híven követte mindvégig. Ezt a hitet kell követnünk ma nekünk is – mondta többek között, majd azokról a bátor asszonyokról szólt, akik a forradalmárok mellett álltak mindvégig, és tették a dolgukat hitük, elkötelezettségük szerint. Szendrey Júlia mindvégig nemzetiszín szalagot viselt, Kossuth Zsuzsanna forradalmi kórházban szolgált, Teleki Blanka nemcsak ápolt, hanem a szabadságharc elbukása után bújtatott is menekülőket, mint ahogy Leövey Klára is, aki Kufsteinben raboskodott. Az ő bátorságukból kell merítenünk, amikor síkra szállunk jogainkért.
A Gecse utcai Kistemplom kórusa (karvezető: Bukovinszky- Csáki Tünde) Kossuth-nótákat adott elő, majd Lukács Bence Ákos, a csíkszeredai magyar konzulátus képviselője felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének üzenetét. Szöllösi Kata Kossuth-dala után Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke következett. Keserűen jegyezte meg, hogy Marosvásárhelyen, a fekete március helyszínén nem lehetett megtartani a székely szabadság napját. Bátorság és lelkierő kell ahhoz, hogy folytassuk küzdelmünket jogainkért, hiszen nincs érdemi előrelépés – mondta, majd megemlítette a fiatalok elvándorlását, amelyet nem lehet megakadályozni, a cigánykérdést, egyes közösségi jogainkat, amelyeket nem sikerült kivívni. Elvileg szabadok vagyunk, de folyamatosan szűkülnek közösségi és nyelvi határaink. Rajtunk kívül nem vívja meg ezt a csatát senki. Egyre kevesebben vagyunk, elmennek fiataljaink, vagy távol maradnak a közösségi élettől – mondta többek között, majd azzal zárta gondolatait, hogy "itt az ideje egy újabb forradalomnak, amely újraírja lelki és közösségi életünket".
Csíki Hajnal színművész elszavalta Petőfi Sándor A világ és én című versét, majd újabb kórusmű után Portik Vilmos, az EMNT megyei elnöke szólalt fel, aki azzal a kérdéssel kezdte beszédét, hogy "mit szólna Petőfi, ha ma hús-vér emberként Marosvásárhelyen járna?" Ahhoz kell Marosvásárhelyen bátorság, hogy a magyar a magyarnak kezet nyújtson, hogy túllépjünk a "régi politikusok" megosztó szándékain. Két út áll előttünk: folytatni ugyanúgy, ami további "széttöre-dezettséghez" vezet, vagy próbáljunk meg összefogni. Hangsúlyozta: az EMNT azon lesz, hogy a marosvásárhelyi magyarság közös polgár-mesterjelöltet állítson – s ezért támogatják az RMDSZ által kezdeményezett előválasztásokat –, mert csak akkor győzhetünk, ha összefogunk. Csak egyetértéssel szerezhetjük vissza jogainkat, a magyarok, a székelyek szabadságát – mondta többek között Portik Vilmos.
Miután a pártok és civil szervezetek képviselői megkoszorúzták a szobrot, a jelenlevők elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd mindenki békésen távozott a helyszínről.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 17.

Segesvár
Szerkesztette: Antalfi Imola
"Élő" vár a segesvári
Gál Ernő, az RMDSZ segesvári szervezetének elnöke, városi tanácsos szerint a magyar közösség szempontjából fontos tevékenységeket idén is támogatja az önkormányzat.
– Magyar vonatkozásban a tavaly kiutalt összegeket idén is megszavazta a tanács, így a Gaudeamus Alapítvány 50.000 lejt kap a szolgáltatások támogatására, 25.000 lejre rúg a telek- és épületadóra vonatkozó 0,25%-os kedvezmény, kulturális rendezvényeinek megszervezésére továbbra is díjmentesen veheti igénybe a polgármesteri hivatal dísztermét. Ami pedig többlet: idén az alapítvány még 7000 lej támogatást kap, ugyanis koncerteket, művelődési rendezvényeket is szervez. A Kikerics tánccsoportnak a korfui fesztiválon való részvételéhez illetve népviselet vásárlásához tavaly 15.000 lejjel járult hozzá a tanács, idén is megkapják ezt az összeget, csakúgy mint az egyházak külön- külön a 3000 lejes támogatást. Az önkormányzat a Szász Sándor vezette Spartacus birkózócsapatot is segíti, ahol főként magyar gyermekek sportolnak, tavaly ők 10.000 lejt kaptak egy nemzetközi birkózóverseny megszervezésére.
– Sipos Razvan szerint törvénytelen építkezések történtek a történelmi városrészben, ami veszélybe sodorhatja azt, hogy a várost a világörökség részeként tartsák nyilván. Mit tehet a közgyűlés, hogy ez ne következzen be?
– A városnak óriási gondot jelent, mert az építkezési engedélyek kiadása szünetel, az ilyen ügyekben Marosvásárhelyre kell menni. A megyei főépítésznek rengeteg fenntartása van, azt mondja, nagyon sok törvénytelen dolog történt és emiatt Segesvár lekerülhet a világörökségi listáról. Valószínűleg történtek visszaélések, hiszen ez egy élő vár, ahol rengeteg tevékenység folyik: itt iskolák működnek, templomok vannak, itt található a polgármesteri hivatal és a helyi tanács épülete, a várbeli házak lakottak. Ez Délkelet- Európa egyetlen lakott vára, és valószínűleg az idők folyamán történhettek olyan dolgok az építkezésben, amelyek nem voltak törvényesek. Az a furcsa, hogy ha a megyei főépítész tudott a törvénytelenségekről, miért nem vonta felelősségre a városi főépítészt, amíg itt volt? A tanácsban többször felvetettük, hogy a várban olyan javítások történnek, amelyekbe a főépítész nem egyezett bele. Utólag volt, akit megbüntettek, volt, akit felszólítottak, hogy változtasson, de semmi sem történt. Nem a tanács dolga megoldani ezt a problémát, mi jeleztük a helyzetet. Azt a választ kaptuk, hogy megoldják.
– Tudna említeni példát?
– A várban lévő vagy a történelmi részhez tartozó épületek színezése eredeti kell legyen. Ezt a legtöbben betartották, de sokan nem, akik nehezményezték, hogy az eredeti szín rikító. A szász épületek már csak ilyenek, élénk színűek... A másik nagy probléma, hogy a gépkocsik felhajtanak a várba, pedig a tanács több határozatot is hozott ennek megtiltására.
Az önkormányzat pereli a hulladéktelep adminisztrátorát
A város költségvetését kiegyensúlyozottnak nevezte a városvezetői tisztséget ideiglenesen betöltő Dan Eugen Bândea alpolgármester, aki szerint idén elsősorban a beruházásokra szánnak jelentősebb összegeket.
– A helyi tanács februárban fogadta el az idei költségvetést, ami 51 millió lejes bevétellel, illetve 66 millió lejes kiadással számol. Kiegyensúlyozott, a beruházásokra összpontosító költségvetésről beszélhetünk Segesvár esetében. Elsősorban az utcák korszerűsítését tervezzük: felújítanánk a Nicolae Balcescu, a Nicolae Iorga, a Román, a Mező utcákat, de a későbbiekben több utcát is belefoglalunk a javítási programba. Terveink közt szerepel a polgármesteri hivatal székhelyéül szolgáló épület tetőzetések megjavítása, a sportcsarnok főjavítása, az iparihulladék-telep bezárása, a közlekedési jelzőrendszer korszerűsítése, a víz- és szennyvízhálózat bővítése 12, illetve 14 utcában, a víztisztító telep modernizálása. A költségvetés a következő arányban oszlik meg: közszolgáltatásokra 16,38%, rendfenntartói tevékenységre 1,79%, szociális- művelődési tevékenységekre 39,52%, fejlesztésekre, lakásépítésre, környezetvédelemre 19,63%, gazdasági tevékenységekre 22,68% – jelentette ki érdeklődésünkre az alpolgármester. Kérdésünkre, hogy mi a helyzet a környezetkímélő lerakóval, hiszen a tanács ellenezte, hogy ideszállíthassák a megyeszékelyről származó hulladékot, a lerakó működtetője viszont ellenkezőleg döntött, a városvezető hangsúlyozta, az EU-konform hulladéktelep tulajdonosa az önkormányzat, adminisztrátora pedig a Schuster Ecosal Kft., a szerződés pedig kiegészítő iratokkal van érvényben. – Tekintettel arra, hogy az adminisztrátor nem tartotta tiszteletben a szerződésbeli kötelezettségeket, a polgármesteri hivatal, illetve a helyi tanács pert indított a Schuster Ecosal Kft. ellen, így minden további döntés a bírósági végzés után várható – tette hozzá.
Az önkormányzatot ért bírálatok kapcsán, melyek szerint a történelmi városrészekben törvénytelenül építkeztek, illetve a városnak jelenleg sincs főépítésze, Dan Eugen Bândea elmondta, a korábbi versenyvizsgák nyomán sajnos nem sikerült betölteni a főépítészi állást, de remélhetőleg lesz, aki szakmai szempontból izgalmas kihívásnak tekinti majd ezt a munkát. A hónap végén újabb versenyvizsgát írnak ki a főépítészi tisztségre. A majdani főépítész munkájának segítése érdekében urbanisztikai bizottságot alakítanak, amelybe rangos szakembereket kérnek fel.
Nők a szabadságharcban
A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében március 8-án a helyi kul- túrotthonban került sor a Nők a szabadságharcban című rendezvényre. Miért éppen erről a témáról szerveztek kulturális műsort? – kérdeztük Szabó Józsefet, az egyesület elnökét, az előadás főszervezőjét.
– Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban csak férfiak játszottak fontos szerepet, de nem szabad elfelejteni, hogy a nőknek itt is különleges szerepet kölcsönzött a történelem. Ez adta az ötletet egy ilyen jellegű rendezvény megszervezésére, és az időpont kiválasztása sem volt véletlen (a nőnap és a közelgő március 15-i ünnepségek). A műsor összeállításában Szilágyi Rita Nők a szabadságharcban című könyve segített, valamint a Fehéregyházán tevékenykedő és az itt élő 12 pedagógus: Balázs Ilona, Csáki Izabella Kinga, Hegyi Izabella, Jakabfi Melinda, Nagy Judit, Oroszhegyi Judit, Simó Éva, Szabó Tünde Hajnal, Széll Júlia, Tordai Mónika, Varga Regina, Volkán Katalin. Tóth Kálmán költő versének sorait Székely Tímea adta elő, háttérzeneként a Kormorán előadásában hangzott el a Nemzeti dal, valamint Brahms-, Massenet-, Beethoven- és Liszt-darabok, Klapka- és Hunyadi- indulók, a Szózat, vetítésre kerültek 1848/49- cel kapcsolatos képek, csatajelenetek, a műsorban ismertetett nők, vértanúk, várbörtönök, sírhelyek képei stb. A műsorban ismertetett vagy megemlített női nevek közt van Batthyányné Zichy Antónia, Reviczky Mária, Teleki Blanka, Leövey Klára, Kossuth Zsuzsanna, Meszlényi Terézia Johanna, Laborfalvi Róza, Szendrey Júlia és még sokan mások. A műsor elején fellépett a segesvári Kikerics néptáncegyüttes László Imola tanárnő vezetésével – mondta Szabó József.
Önálló magyar iskolára van szükség Segesváron
A segesvári Gaudeamus Alapítvány több mint két évtizede tesz a környékbeli magyar közösség megmaradásáért, identitástudatának erősítéséért. Farkas Miklós igazgatót 2013 őszén Tóth Tivadar tanár, önkormányzati képviselő váltotta, akit az alapítványi tervekről kérdeztünk.
A Segesvár környéki, szórványban élő magyar gyerekek, fiatalok művelődési életének a megszervezése, a hátrányos helyzetű bentlakó diákok támogatása továbbra is a fő tevékenysége az alapítványnak, talán még hangsúlyosabban, mint eddig, hiszen a demográfiai mutatók nem túlságosan kedvezőek a magyar közösségre nézve.
– Az alapcélok nem változtak, lényegesen nem változott semmi, ami az alapítvány politikáját illeti, de alkalmazkodni kell ahhoz a helyzethez, ami éppen alakulóban van: csökken a gyermeklétszám. Ez azt jelenti, hogy a bentlakás lehetőségét az általános iskolásoknak is fel kell ajánlanunk. Eddig többségükben líceumi gyerekek voltak a bentlakásban, most viszont arra kell figyelnünk, hogy hogyan tudjuk támogatni már 5. osztálytól a gyerekeket. Egy nemrég készített felmérésből az derül ki, hogy 3-4 év múlva jelentős arányú csökkenésre kell számítani, szinte felére csökken a gyermeklétszám. Főként a magyar gyerekek esetében tartom ezt aggasztónak, mert a román közösségben mindig ott van a roma rész, amely úgy ahogy kipótolja a hiányokat. Ennek ellensúlyozására kértük fel egyrészt a Böjte Csaba által létrehozott alapítványt, hogy nyisson itt egy közösségi házat, ami lassan két éve működik, jelenleg 18 kisgyerek van nálunk elszállásolva. A két évre kötött szerződést várhatóan meghosszabbítjuk. Figyelni kell arra, hogy megszűnőfélben vannak a vidéki, falusi iskolák magyar osztályai, már a héjjasfalvival is gondok vannak. Azon gondolkodunk, hogy hogyan lehet esetleg beszállítani ezeket a gyerekeket Segesvárra, hogy ne a román iskolát válasszák. Nagyon súlyos a helyzet.
– Ki készítette a felmérést?
– A pedagógusok készítették az egyházak segítségével, összevetve az anyakönyvekkel, a születésszámmal. Ezek a mutatók nem vetítenek előre szép jövőképet. A létszámcsökkenés egyik oka, hogy Segesváron megszűnt a külvárosi magyar iskola. Annyira, hogy idén már I–IV. osztály sincsen, még összevonva sem, csak az óvodai csoport működik, és jövőtől azt is felszámolják. Azok a szülők, akik ott laknak, egyszerűen nem vállalják, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy naponta behozzák gyerekeiket a távolabbi magyar óvodába, iskolába. Azon gondolkodunk, hogy hogyan lehetne busszal, ingyen ezeket a gyerekeket beszállítani, ezt is felvállalná az alapítvány. Az egyik megoldás az lenne, hogy egyházainkon keresztül felkérjük a testvéregyházakat – a hollandiai, svájci egyházakat –, hogy ha van rá lehetőségük, adományozzanak egy kisbuszt, autóbuszt nekünk, és az alapítvány felvállalná ennek működtetését. Kiemelten fontos a magyar iskola. Úgy gondoljuk, hogy szükség van egy önálló magyar iskolának a létrehozására. Arra törekszünk, hogy iskolaalapítás céljából találjunk támogatót egy ingatlan megvásárlásához, amelynek a fenntartásában természetesen a önkormányzatra is számítunk. Járhatónak látom ezt az utat, nem hinném, hogy az iskola létrehozása különösebb akadályokba ütközne, városi tanácsi szinten sem. A 2012-es tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt 25 évben jó irányba változott a mentalitás, hiszen már akkor sem az volt a probléma, hogy magyar iskola kellett létrejöjjön, hanem hogy a román gyerekeket el kellett volna mozdítani az épületből. Ha ezzel nem kellene számolni, meggyőződésem, hogy a testület rábólintana a kezdeményezésünkre.
Népújság (Marosvásárhely)

2017. október 14.

Tóth Árpád Irodalmi Kör
Nők a magyar szabadságharcban
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör október 10-én, kedden délután tartotta soros munkaülését a Megyei Könyvtár Concordia Termében. Bevezetésképpen a kör elnöke Huszka Jenő és Szilágyi László Arad felöl c. szerzeményét énekelte el a magyar szabadságharc emlékére, majd Vajda Sándor, az orvostudományok doktora ismertette Nők, akik hazájuk iránti hűségüket 1848–49-ben tettekkel is bizonyították c. élvezetes, érdekfeszítő tanulmányát.
Az előadó mindenekelőtt kiemelte a nők fontos szerepét, hisz rájuk maradt a sok ápolásra szoruló öreg, gyerek, a gazdaság, a viszonylag békés hétköznapok megteremtése. Míg a férfiak politizáltak, harcoltak, szükség volt arra, hogy valaki otthon maradjon. A márciusi forradalom új utakat nyitott a nők előtt. A krónikák olyan honleányokról tudnak, akik már jóval korábban is segítettek a férfiaknak a törökök, majd a Habsburgok elleni küzdelemben (Rozgonyi Cicelle, Zrínyi Ilona, Dobó Katica, Cecey Éva, Kanizsai Dorottya). Mégis a 48-as forradalom volt az, ahol a csatatéren is kipróbálhatta adottságait néhány nő.
A hallgatóság megismerhette Pfiffner Paulina életét, aki férfiruhában jelentkezik az erdélyi hadseregbe és harcol Bem tábornok vezetése alatt. 1849-ben a szebeni kórházban ápolják, majd Galíciába toloncolják, visszatér Erdélybe, Pécskán dolgozik, Medgyesre menekül, majd Gyulára hozzák. 1853-ban szíven lőtte magát.
Lebstück Mária Zágrábban született gazdag családban. A bécsi forradalom leverése után a jeges Rábán átkelve Győrben jelentkezik a honvédeknál, onnan Pestre kerül. A kápolnai csatában megsebesült, hősiességéért hadnaggyá léptetik elő. A fegyverletétel után hat hónapig az aradi várban raboskodott, katonai őrizet alatt szülte fiát. Alakját Huszka Jenő és Szilágyi László örökítette meg a Mária főhadnagy c. operettben.
A hírszerzés terén kiemelkedik Bányai Júlia és Sorsich Júlia, de megtudhattuk, hogy a hölgyek külföldön is értékes szolgálatot tettek. (Beck Vilma).
Kimagasló szerepet vállalt Kossuth Zsuzsanna, ő szervezte meg a Fejér megyei honi védegyletet, megszervezte az önkéntes ápolónői szolgálatot. Kossuth 1849. április 16-án kinevezte az összes tábori korházak főápolónőjévé.
Gróf Teleki Blanka felvállalta a nők nevelését, 1846-ban magyar tannyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten. Önkéntes ápolónőnek jelentkezett, majd a szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében.
Leövey Klára a bujdosó honvédek megsegítésében is segítője volt Teleki Blankának. Miután a börtönből szabadult, Erdélyben nevelő. Ő indítja el a Máramarossziget c. folyóiratot. 1897. április 8-án egy omnibusz elgázolja.
A szabadságharc kiemelkedő egyénisége Bohusné Szögyény Antónia. A világosi kastélyban tábori kórházat hozott létre. Gazdag jótékonysági tevékenységet fejt ki, óvodát szervez, bölcsődét nyit a rászorulóknak, iskolát szervez a vakoknak. A helybeli lakosság emlékére szobrot emelt.
A vetítéssel egybekötött előadás után Kleits Zoltán olvasta fel Hetedhét hazugságc. versét, mely kapcsolódott a forradalom eszméjéhez, majd Bátkai Sándor ismertette Gárdonyi Géza Írás a Bibliában c. költeményét.
Az est agapéval és beszélgetéssel zárult. Regéczy Szabina Perle / Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-20




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék