udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Lokodi Irén

2000. január 31.

Jan. 29-én Illyefalván, a KIDA-központban tartotta meg küldöttgyűlését az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Dr. Péntek János professzor, az AESZ elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy az anyanyelv egyszerre eszköze és célja az oktatásnak. Szó volt arról a vitáról is, hogy milyen legyen az irodalom és a nyelvtan oktatásának viszonya. A román-magyar intézménynévszótáron dolgozó Fazakas Emese ismertette a nehézségek garmadáját, mely az eltérő struktúrák, szervezeti felépítmények következménye. Lokodi Irén az anyanyelvű oktatást elözönlő idegen kifejezések, Péter Sándor a nyelvi tananyagból eredő kevertnyelvűség veszélyeit ecsetelte előadásában. Az ülésen egyetértés volt abban, hogy az AESZ továbbra is foglalkozik az élőnyelvi, sajtónyelvi adattár létrehozásával, konferenciák, versenyek és táborok szervezésével. A hagyományos helyesírási, nyelv- és beszédművelő versenyek a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő mellett idén balladamondó-versenyekkel, bibliai jelképekről szóló irodalmi, képzőművészeti-zenei vetélkedőkkel és a Vörösmarty évforduló tiszteletére rendezett szavaló- és műveltségi versennyel bővülnek. Háromszék ad otthont a nyáron a szórványtábornak és a Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábornak, amely a Jókai-emlékév jelentős mozzanata kíván lenni. /Anyanyelvápolók tanácskozása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./

2016. augusztus 5.

Nemzet- és lélekmentők
A magyar irodalmi táborokra emlékeztek
Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján.
Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban.
Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett.
Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot.
Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is.
Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. augusztus 6.

Időutazás irodalmi táborokba
Minden megszülető könyv sorsa, akárcsak az embereké – egyedi. Van, amelyik viszonylag könnyen lát napvilágot, más hosszú évek vajúdásának – kitartó, fáradtságos, dédelgetett munkájának – eredménye. Több mint 30 év távlatából, több mint 300 tanulói naplóból, visszaemlékezésből, egyéni alkotásból vett részletet és több mint 130 aláírt bejegyzést tartalmazó, 250 fekete-fehér fotóval illusztrált, öt dokumentummal alátámasztott, négy éve nyomdakész állapotban lévő, nemrég a T3 Kiadónál megjelentett könyvet mutattak be Sepsiszentgyörgyön Tulit Ilona gyűjtésében és szerkesztésében. Az Anyanyelvi táborok Háromszéken, 1986–1991 című kiadványt rendhagyó, családias, nosztalgikus könyvbemutatón ismertette szerda délután a Tein teaházban egy volt táborozó, Ungvári Barna András református lelkész, Tapodi Zsuzsa egyetemi docens és Tulit Ilona volt szaktanfelügyelő, a táborok szervezője. A végére a be nem avatottaknak is kiderült, hogy mi volt valójában a MIT, miért nevezhető előzmény nélküli, megismételhetetlen, egyedi vállalkozásnak.
A könyv előzményei közé tartozik, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége huszadik évfordulójára készült emlékezések adták az ötletet, és 2013 márciusában Márkó László virtuális tábori szervezésének köszönhetően létrejött a Facebook közösségi oldalon a Magyar Irodalmi Tábor csoport, s ezzel valóságos mozgalmat indított el, gyorsan csatlakoztak az egykori táborlakók és tanárok. Stílusosan többen az egykori tábori nyakbavalóval, mások régi fotókkal, Kónya Ádám saját kezűleg készített, plakátszerű rejtvényeivel érkeztek a könyvbemutatóra – a legtávolabbról Magyarországról, de innen, a „közelebbi” Csíkszeredából, Brassóból is eljöttek –, hogy felidézzék a fiatalkori, hét éven át megszervezett, téli és nyári magyar irodalmi táborok hangulatát. Jelen voltak az egykori vezérkar tagjai: Albert Ernő táborigazgató, Hochbauer Gyula iskolaigazgató, Fazakas Ágnes, Domokos Zsuzsa, Zsigmond Győző, Török Katalin, Erdély Judit tanárok. Megemlítették többek között Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra, Csurulya Edit, Orbán Gyöngyi, Ördög-Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Bíró Annamária, Bota Emese, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár nevét is.
Az egykori tábori himnusszal, a Szellő zúg távol... népdallal kezdődött és az Adjon Isten, jó éjszakát című dallal fejeződött be a könyvbemutató és táborlakó-találkozó. Közben Kónya Ádi bácsi unokájának, Kónya-Ütő Bencének köszönhetően a „nagy hiányzó” emléke is megelevenedett, egyik kedvenc énekét hangszalagról játszotta be az utód, sokan halkan dúdolva kísérték. Ungvári Barna András lelkész (egykori diák) moderálta a bemutatót, két rövid igével indította beszédét, hálát adva, hogy összegyűlhettek, hogy átélhették Isten kegyelméből azt a varázst, amit az irodalmi táborok jelentettek. Megköszönte Tóthné Szabó Éva szervezését, a fényátadóknak további kitartást kívánt.
Tapodi Zsuzsa egyetemi docens meghatódva, elfogódottan és humorosan mesélt személyes, pályakezdő élményeiről, kiemelve, hogy a lelki egészség megőrzésének fontos tényezője a jó történések előhívása az emlékezetből. Beszélt a korszakról, amelyben a könyv született. Ismertette a könyvet záró, Adalékok a korhoz című összegzést, amelyben dokumentumok alapján a korszak elnemzetietlenítő iskolapolitikája és Tulit Ilona tanfelügyelői, tanári ellenlépései fogalmazódnak meg. A Megcsúfolt alma mater című írásból kiderül, hogy megváltozott az iskola szerepe: „börtöniskolák” komorlottak szép számban; a díszszemlén és felvonuláson volt a lényeg; módszeresen folyt a magyar tannyelvű oktatás elsorvasztása; román ajkú tanárokkal töltötték fel a megyét fölös számban; román szakos tanárokat neveztek ki magyar katedrákra; nem kötelező, fakultatív tantárgyként tanulhatták anyanyelvüket a magyar diákok. A magyar táborok igazi jelentőségét akkor érthetjük meg, ha ismerjük a történelmi kort, amelyben mindez a tiltott gyümölcs édességét is jelentette, és ami a mai fiataloknak talán fantasztikumnak tűnik, de mindennapi realitás volt a nyolcvanas évek végén. Mindannyian tudták, hogy valami olyat tesznek, ami a hatalomnak nincs ínyére, ez adott plusz motivációt mindenkinek. Megfontolt előrelátással a téli táborokat az egykori 1-es Ipari Líceumban (ma Puskás Tivadar), a nyári táborokat pedig a nehezen megközelíthető kommandói iskolában szervezték. Tulit Ilona (Cila néni) több műhelytitkot is megosztott a könyvről, a számadatokat felvonultatva elmondta: a hét év alatt megszervezett téli és nyári táborokban összesen másfél ezer diák és közel száz tanár vett részt.
Az egykori táborozók nevében többen is megköszönték mindenki Cila nénijének és pedagógus társainak azt a lelki tarsolyt, amelybe a gondoskodó, bátorító, megtartó szeretetmorzsákat helyezték, önzetlen, nagy tudású kollégák segítségével sok nemzedéket feltarisznyáltak a célt és hitet adó irodalmi táborok kincseivel.
Józsa Zsuzsanna
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék