udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Lukács Zoltán

2003. szeptember 24.

Vulkánban egyetlen első osztályos sem iratkozott a magyar tagozatra. Illyés Katalin aligazgatónő és Tamási Bíborka tanítónő vezetésével komoly diákélet folyik, a múlt tanévben Vulkánban adták ki a megye egyetlen magyar diáklapját. Ezért szomorú volt, hogy nem volt egyetlen első osztályos sem. A szórványban egy évfolyam kimaradása általában a tagozat halálát jelenti. Pepelean Hilda, a vulkáni magyar közösség főszervezője jelezte, lett volna két jelentkező az idei első osztályba, de arra gondolva, hogy ilyen létszámmal túl gyenge osztály lenne, a szülők úgy döntöttek, jövőre halasztják gyermekeik beiskoláztatását. Ugyanis 2004 őszére körülbelül 10 iskolaérett gyermek kerül ki a magyar óvodából. Persze ha ez pillanatnyilag megnyugtatóan is hangzik, tény, hogy Vulkánban igencsak felerősödött a beolvadás. Az újságíró-olvasó találkozón a helyiek arról panaszkodtak, hogy színtiszta magyar szülők gyermekei meg sem akarnak szólalni anyanyelvükön. Még a templomban sem - mondja Lukács Zoltán lelkipásztor és Bakó Ferenc plébános. Magyar könyvet évek óta nem lehet kapni. A 2002-es népszámlálás szerint 3111 magyar él a városban, ami az összlakosságnak közel kilenc százalékát teszi ki. /Vulkáni olvasóinkkal találkoztunk. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 24./

2010. március 16.

Kertésznapok Nyárádszeredában
Szakmai újdonságok – változatos termékek
A nyolcadik alkalommal megtartott nyárádszeredai kertésznapok célja az elmúlt évek során nem változott, továbbra is a szakma legfrissebb újdonságainak, a főbb irányvonalaknak, a munkaerőpiac változásainak, az értékesítés lehetőségeinek a bemutatása, az erdélyi és magyarországi termelők bemutatkozása, a kapcsolatteremtés biztosítása érdekében szervezik meg – hangzott el a Budapesti Corvinus Egyetem Nyárádszeredai Tagozata vezetőjének nyitóbeszédében. Március 13-án, szombaton a nyárádszeredai művelődési házban dr. Jakab Sámuel egyetemi tanár és Dászkel László polgármester köszöntötte a magyarországi és vajdasági vendégeket, résztvevőket.
Erdélyben jó alapjai vannak a fenntartható fejlődésnek, ezért fontos a fiatal kertészek gyakorlati képzése, akik részt vehetnek a vidéki gazdaságok felvirágoztatásában – mondta Haschi András Péter, a mezőgazdasági tárca államtitkára. Az EU kínálta lehetőségek kihasználása az együttműködés révén valósulhat meg – hangsúlyozta a magyarországi vendégek nevében Ocskay Mária, a Magyar Dísznövényszövetség és Terméktanács elnöke, valamint a magyarhomorogi arborétumot vezető Tóth Erzsébet az alföldi faiskolák egyesületének képviseletében.
Az előadások érdekes és változatos tematikát öleltek fel. Dr. Bálint János, a Corvinus Egyetem (BCE) docense Vidékfejlesztés és versenyképesség címmel arra a kérdésre adott választ, hogy miképpen jöhetnek létre a sikeres termesztési és mezőgazdasági körzetek, kell-e változtatni a hagyományokon vagy a korszerűség fontosabb. Beszélt az eredményes vállalkozás feltételeiről, s bemutatta az elmúlt év három legsikeresebb gazdasági vállalkozását a Kárpát-medencében: a Cserpes sajtműhelyt, a Lipóti pékséget és Nagy József feltalálót, akinek új terméke a nejlonzacskóban hűtés nélkül tárolható sárgarépagolyó.
Bár ádáz vita folyik mellette és ellene, a molekuláris biológia eljárásainak felhasználása a génmódosított növények előállításában lerövidíti, olcsóbbá, hatékonyabbá teszi a növénynemesítést – hangzott el Berényi János újvidéki növénynemesítő előadásában. A virágtermesztés újdonságait és lehetőségeit Komisszár Lajos, a BCE nyugalmazott adjunktusa, a zöldségtermesztés új irányait Némethy Zoltánné Uzoni Hanna, a gyümölcstermesztők számára fontos tudnivalókat Bandi Attila, a Sapientia Egyetem PhD hallgatója mutatta be. A magyar nemesítésű dísznövényekről (köztük a Mecsek virágos kőrisről, a hamis ciprus gömbváltozatáról és az Árpád- házi Szent Erzsébet aranyérmes rózsáról) Lukács Zoltán, a budapesti Garden Kertészeti és Erdészeti Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást. A biológiai sokféleséget megőrző fenntartható erdőgazdálkodásról Ábrán Péter erdőmérnök (Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség), a gyógynövény-feldolgozásról Bod Aladár, a Solvoplant igazgatója értekezett. A régi karakteres városközpontokkal szemben a mai városképek egyhangúságát Fekete Albert, a BCE docense mutatta be, s meggyőző volt ifj. Szőcs Lajos, a kőrispataki Szalmakalap-múzeum ügyvezetőjének a szalmaszál erejéről készült bemutatója. Végül csodálatos tájakra, gyönyörű rózsák közé kalauzolta el a hallgatóságot a kolozsvári Wagner István, a Rózsatermesztők Világszövetségének alelnöke.
Vasárnap termékbemutatóval, vásárral, magbörzével, erdélyi és magyarországi cégek bemutatkozásával folytatódtak a kertésznapok, amit a helybeliek és a látogatók ki is használtak, hogy virág- és zöldségmagokat, gyümölcsfa-csemetéket, díszcserjéket és dísznövényeket, szőlődugványokat, rózsatöveket, virághagymákat, finom enyedi bort, szentsimoni pálinkát, nyárádszeredai mézet és viaszgyertyákat, virágokat és virágpalántákat, friss zöldséget, kőrispataki szalmadíszeket, mezőgazdasági eszközöket, virágcserepet és szakkönyveket vásároljanak. Hadd tegyük hozzá, hogy termékbemutatón és vásáron az egyetem volt végzősei, ma sikeres vállalkozók kínálták termékeiket. Az idei kertésznapok szervezője a Budapesti Corvinus Egyetem Nyárádszeredai Tagozata, az EME Agrártudományi Szakosztálya és az EMTE Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszéke volt.
Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2015. május 23.

Hajnali zarándokok
Csíkkarcfalváról hajnali ötkor, a környező településekről nem sokkal utána indultak útnak a gyalogos zarándokok. A plébánosok, megyebírók által vezetett keresztalják hosszú sorokban kígyóznak Csíksomlyó irányába.
Reggel ötkor még alig pirkad, de már több százan várakoznak a csíkkarcfalvi vártemplom előtt. Hátizsákos fiatalok, esernyős családanyák, szekereken ülő férfiak várják az indulást. Az egyik hat-hét éves legény lekap egy magyar zászlót az egyik szekérről, majd odafut az egyik vele egyidős forma leánykához: „te most mész először a búcsúra, erre a zászlóra te vigyázz! Te viszed, te hozod haza” – adja ki a felelősségteljes felszólítást. Közben a megkonduló templomharang jelzi, hogy készülődni kell az induláshoz. Albert Tünde Mária kérdésünkre arról számol be, hogy családjával minden évben gyalog mennek a búcsúra. „Tíz éve járunk, minden évben gyalog, reméljük, hogy minél többet tudunk így menni. Amíg a Fennvaló megtart, addig remélhetőleg ebben a formában. Az egész család megy: a férjemmel és a gyerekekkel együtt négyen, a szomszédokkal is összetartunk, nem szakadunk el egymástól”. „Egyre többen vagyunk, tavaly mintha kevesebben lettünk volna” – szól közbe az egyik szomszéd. „Befelé mindig sokan vagyunk. Hazafelé kevesebben. Reméljük, hogy minél tovább fog tartani ez a hagyomány” – summázott a karcfalvi asszony.
„Szekérrel nyolc éve járok, azelőtt gyalog voltam. Most már nem annyira bírom a menést, de van lovam, s szekerem, s azzal megyünk” – mondja a szintén helybéli Fülöp István. „Sokan felülnek-e a szekérre visszafelé?” – kérdezzük tőle. „Én fel kell üljek, mert úgy tudom csak hajtani a lovat” – tréfálkozik. Hozzáteszi, a hazaúton már „vékonyabbak” a csomagok, a lónak is könnyebb dolga van.
A fiatal Bíró Zsolt már menet közben beszél az élményeiről, mert öt óra elmúlt, és indul a keresztalja. Elmondja: a tavaly nem sikerült részt vennie a Csíksomlyói búcsún, idén azonban nem akarta kihagyni. „Úgy tűnik, hogy a korábbi években nem volt ennyi fiatal, mint most. Négy-öt éve az idősek voltak többségben, most »cserélődik a generáció«. Visszafelé vonattal jövök, mert csak csűrben lenne ahol aludni, s most nem akarok” – indokolja a tervezett hazautat.
A gyalogosok menetét a szekeres karaván zárja. Egyikük visszaszól: hát maga hova tart? Üljön fel ide hezzánk!
Csíkdánfalván a zászlók díszítése közben kapjuk el az egyházközség két nőtagját, akiknek néhány fiatal segít. A díszítést és a templom előtti felsorakozást Lukács Zoltán harangozó koordinálja. „Minden évben mi díszítjük fel a zászlókat, és a keresztet, amit a zarándokok visznek” – számol be Kajtár Ilona néni. Azt is meg tudjuk tőle, hogy idén a fájós torka miatt nem tud részt venni a búcsún. „Csíksomlyóra nem sokszor voltam, mert a tejcsarnokban dolgoztam, s reggel kellett bevenni a tejet. A csarnoknál nincs se vasárnap se ünnepnap, mert a tej mejen essze” – emlékszik vissza. A zászlókkal kapcsolatosan azt is megtudjuk tőle, hogy a hármas-zászlót mindig a legények viszik, a kis fehéret pedig egy leány kell „elfogadja”. Az orgonával és másfajta virágcsokrokkal díszített kereszttel a megyebíró vezeti a zarándokokat – ezt már a harangozó teszi hozzá kiegészítésképpen.
A dánfalvi gyalogos zarándokok bevárják a karcfalviakat, majd maguk elé engedik őket, és csak utánuk indulnak. A plébános a csengettyűszó után a Szívem első gondolatát kezdi el mondatni, majd áldást kér a hívekre. A templom előtt az egyik ló megmakacsolja magát, és nem akar tovább menni az ostor „noszogatására” sem. Az út szélén bámészkodók közül egy nő fogja meg a kantárját, és vezetné, de egy férfi átveszi a neki való „feladatot”.
Az utolsó szekerek egyikén a csíkdánfalvi fúvósszenekar a Nyíljon ki szívetekben az öröm virág… című feltámadási éneket kezdi játszani.
Dánfalvát Jenőfalva, majd Csíkszentdomokos zarándokserege követi, az élen a maroknyi balánbányai csapat halad. Visszatekintve még megcsodálhatjuk, ahogy Felcsík irányából hosszú sorokban kígyóznak Csíkszereda felé.
Csíkajnádon kéttucatnyi ember készülődik az induláshoz, amikor odaérünk. Hozzájuk csatlakoznak a csíkszentmihályiak, a plébános vezetésével együtt indulnak Csíkszépvíz felé. „Minden évben gyalog megyünk oda-vissza, így teljes a búcsú. Csíksomlyóról hazafelé rövidítünk, nem megyünk be a város felé. Amikor hazaérünk, szembejönnek velünk a falu bejáratához az otthon maradt idősek. Harangszó kíséretében szoktunk érkezni a faluba. A keresztalját mindig megkínálják a vendéglősök, üzletesek” – tudjuk meg Kerekes Istvántól, akinek szavait Sipos István is kiegészíti: „Oda vissza olyan negyven kilométer az út.”
A zarándokcsoportban jócskán vannak fiatalok is. Kicsit noszogatni kell őket, hogy az idősebbek helyett vigyék a zászlókat, de Kerekes Istvánnak is jut egy zászlórúd. Az egyik vezérzászlót a megyebíró „kínálja”, egy kis nógatásra annak is kerül hordozója.
A zarándoksereg lassan eltűnik a házak között. Még látjuk amint egy fiatal pár feltarisznyálva szedi a lábukat utánuk. Eddig biztosan sikerült csatlakozniuk, és közösen úton vannak Csíksomlyó felé.
A többi keresztalja is érkezik.
Tamás Attila
Székelyhon.ro

2015. július 15.

Fogyatkozó szórványközösség a kóbori omló falak között
Ritkaságszámba menő archaikus falukép és gótikus református erődtemplom van a Brassó megyei Kóboron, aszfaltos bekötőút és térerő viszont nincs. Jövő szintén nincs, gondolták azok a kóbori magyarok, akik elvándoroltak, ki Fogarasra, ki Amerikába. Megmenthető-e az egykor ezerfős, ma agonizáló magyar közösség?
Kóborba eljutni kalandos vállalkozás. A Kőhalom és Fogaras között, a Hortobágy-hegység magas dombjai között megbúvó településre aszfaltozott út nem vezet, a távolsági tömegközlekedés csak vágyálom. Újdonsült ismerősöm viharvert furgonjával legelőkön, földutakon zötykölődtünk, Zsiberk felől közelítve a településhez. Ha telefonon szeretnék beszélni, akkor most tegyem, ugyanis rövidesen búcsút mondunk a térerőnek, figyelmeztet alkalmi idegenvezetőm, amikor felérünk a falu előtti utolsó dombhátra.
Az utcák kihaltak, csak az egyetlen vegyesbolt előtt sziesztázik, sörrel a kezében, néhány férfiember. „Tiszta magyar falu ez?” – kérdezem Botos Bálint harangozót, miközben szállásomra, az egykori felekezeti iskola épületébe kísér. „Tiszta cigány falu” – válaszol lemondó hangsúllyal.
Hogy ez nem pont így van, arról vagy negyedórával később meggyőződöm, mikor is csatlakozom a boltbejáratnál sörözőkhöz. Az atyafiak többsége magyar, a szó javarészt magyarul folyik. Rövidesen felfedező útra indulok, felfelé baktatok a Tyúkos utcán, amely nevét nem onnan kapta, hogy lakói jeles baromfitenyésztők lennének, hanem azért, hogy rajta át lehet eljutni a községközpontba, Szásztyúkosra.
Jobbról és balról is szebb napokat megért, jellegzetes szász stílusú házak, többségük elhanyagolt, némelyik szemmel láthatóan gazdátlan. Akad rendezett porta is, ám ezek inkább kivételnek számítanak. A falu széle felé közeledve egyre több a romos, az enyészetnek magát lassanként végleg megadó épület. Az utcán gyerekek játszanak, egyikük, 10-11 éves szőke lány, magyarul köszön rám, majd közli, vitt a szállásomra vizet és törölközőt. Játszótársain látszik, hogy őseik nem Etelközből, hanem Indiából indultak el a Kárpát-medencébe.
Egy jól karbantartott ház előtt idősödő férfi ücsörög. Szóba elegyedünk, később a házba invitál. Évtizedek óta Fogarason él, de rendszeresen hazajár a szülői házba. Két felnőtt gyermeke Nyugaton él, ritkán találkoznak, mondja fájdalomtól kicsit fátyolos hangon. Tipikus kóbori életpálya.
Tört kövek, omló falak
Az utcákat járva szembeötlő a székelyföldi és kalotaszegi falvakat is egyre inkább domináló jellegtelen kockaházak szinte teljes hiánya. Torockón kívül nem ismerek erdélyi magyar települést, ahol a hagyományos falukép annyira érintetlen volna, mint Kóboron. Az érem másik oldala, hogy olyat falut sem láttam még, a lakatlan Gerdályon és Lindenfelden kívül, ahol ennyi romos ház lenne. Nagy idegenforgalmi potenciál van a faluban, csak épp a látogató ritka madár errefelé.
A Felszegen magasodó középkori erődtemplom kapuját zárva találom. Nem csoda, a templomot évek óta nem használja a gyülekezet, az istentiszteleteket a parókián berendezett gyülekezeti teremben tartják a fogyatkozó híveknek. A kulcsra zárt kapunak sok értelme egyébként nincs, az erődfal temető felőli oldalán ugyanis jókora rés tátong, csak át kell vergődni az előtte burjánzó cserjésen.
Az épületegyüttest az elmúlás szelleme lengi körül: a kántorlak düledezik, a templom homlokzatát repedések barázdálják, a hátsó bástya belső fala beomlott, a templomudvart lassanként birtokba veszi a természet, az erődfal helyenként már alig látszik ki az elvadult bokrok, serdülő fák közül. Egyedül a harangtoronyként is szolgáló zömök Zwingli-bástya dacol még büszkén az idővel, néhány évvel korábban, szponzorok segítségével javításokat végeztek rajta, a harangot is villamosították. Az erődtemplom nincs még visszavonhatatlanul megsemmisülésre ítélve, de ha néhány éven belül nem végeznek rajta állagmegóvó munkálatokat, akkor a romlás visszafordíthatatlan lesz.
Demográfiai mélyrepülés
A település egykor életerős magyar közösségének erodálódása ugyanolyan előrehaladott, mint a helyi épített örökségé. Kóbor az igazolhatóan legrégebbi Brassó megyei település, első írásos említése 1206-ból való. Lakói ekkor még szászok voltak, az erődtemplomot is ők emelték. Később székelyek költöztek be a faluba, akik évszázadokon át meg tudtak maradni magyarnak ezen a korábban szász, napjainkban román többségű szórványvidéken.
A helyi református gyülekezet az 1800-as évek közepén 1.000 lelket számlált, de még 1916-ban is 820 magyar élt Kóboron, 68 román és cigány mellett. Az elvándorlás miatt 150 éve folyamatosan fogy a kóbori magyarság. A szocializmus éveiben sokan költöztek be Fogarasba, Brassóba, Kőhalomra, mások távolabb, Ausztráliában, Kanadában, Németországban, az USÁ-ban keresték a boldogulást. A rendszerváltás után jó néhányan Olaszországba és Spanyolországba mentek dolgozni. Az 1945/46-os tanévben 90 diák járt a helyi iskolába, de még 1981-ben is 16 nebuló koptatta a padokat. Jelenleg nincs magyar oktatás a faluban.
Az elvándorlás oda vezetett, hogy jelenleg Kóbor a legkisebb lélekszámú önálló erdélyi református gyülekezet. „Mikor idekerültem, azt mondták 100 fő körüli a gyülekezet. Elkezdtem látogatni a híveket, s kiderült, hogy csak 73-an vannak. Időközben kettőt eltemettem, egyet sem kereszteltem, s csak a saját fiamat konfirmáltam meg. Néhány család hazatelepedett, az átlagéletkor 60 év körül van” – mondja Lukács Zoltán lelkész. A tiszteletes elismeri, hogy kritikus állapotban van a kóbori magyarság, de úgy véli, a helyzet nem teljesen reménytelen. „Egy elhivatott lelkész kellene a faluba, aki össze tudná fogni az embereket” – véli Lukács Zoltán, aki júniusi találkozásunk óta maga is búcsút intett Kóbornak.
Kellene egy lelkész
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület elöljárója nincs képben a kóbori állapotokkal. „850 épületünk van, nincs naprakész információim mindegyikről. Az anyagi lehetőségeink korlátozottak, elém azoknak az ügye kerül, oda irányítunk több pénzt, ahol a lelkész agilis” – nyilatkozta a püspök.
„Ha valakinek fáj, ami Kóborban van, akkor az én vagyok. Sajnos, az egyházon kívül senkit sem érdekel ami ott történik, sem a civil szférát, sem pedig a faluból Nyugatra elszármazottakat, akik között pedig sok a tehetős ember. 10 évvel ezelőtt 75 milliót költöttünk a templom topográfiai felmérésére, s ha nem renováltuk volna a Zwingli-tornyot, ma már nem állna. A teljes felújítás többmillió euróba kerülne, amire az egyháznak nincs pénze. EU-s pályázatot is csak kettőt nyertünk mostanáig, a széki- és a Farkas utcai templomra” – nyilatkozta Szegedi László kőhalmi lelkész, a brassói egyházmegye esperese.
Néhány évvel ezelőtt volt egy terv, hogy egyházmegyei nyaralóvá alakítsák az egykori református iskolát, ám nem valósult meg. Szegedi László is osztja elöljárója, illetve Lukács Zoltán véleményét, hogy egy magát teljesen a falu ügyének szentelő lelkész kellene ahhoz, hogy Kóborban valami megmozduljon, a közösség is, a templom, a falukép is esélyt kapjon a megmaradásra. Az utóbbi időben ilyen nem volt, senki sem akarta elkötelezni magát a világtól elzárt, halódó közösség ügye mellett. „26 éve élek Kőhalomban, ez idő alatt kilenc kóbori lelkészt fogyasztottam el” – sommázza az esperes.
Pengő Zoltán
maszol.ro

2017. május 8.

Virágba borult a Sapientia EMTE
Megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete
A változó időjárás ellenére a hét végén nagyon sokan kilátogattak Marosvásárhelyről a Sapientia egyetem campusába, ahol az épület előtti udvaron az idén először rendezték meg a Dísznövény 2017 – nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt. Ugyanakkor ebben az időszakban zajlott a IV. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia is, és megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete.
Változatos programkínálat nem csak a szakembereknek
A szervezők először is arra törekedtek, hogy a rendezvény ne csak „szárazon” a szakembereknek szóljon, ezért olyan kiegészítő programok is voltak, ahol bárki közérthető információkhoz jutott. Ugyanakkor gondoltak a gyerekes családokra is. Egy sátorban animátorok segítségével ügyességi játékok voltak, és a kisebbek megtanulhatták azt is, hogyan kell helyesen egy virágot, növényt elültetni. A színpadon az ismeretterjesztő előadások szüneteiben kulturális műsor volt. A dísznövényeken, virágokon és cserjéken kívül különböző kézműves- és egyéb helyi termék közül is válogathattak az érdeklődők. A vásárlásban elfáradtakat pedig büfé várta, ahol falatozni is lehetett. S hogy mindez vonzóbb legyen, kérdőíves nyereményjátékon is szerencsét próbálhattak a résztvevők. S bár az eső egy kicsit feláztatta a helyszínt, jó ötletnek bizonyult, hogy a kiállítók sátrait nem sokkal a megnyitó előtt kiépített, lekövezett, hangulatos utcalámpákkal ellátott sétány mellé állítsák fel, amelyek körébe igen jól beilleszkedett az egyetem korábban elkészített dísztava. Húsz dísznövénytermesztő és forgalmazó hozta el termékeit, ezenkívül hat más (kézműves, helyi kisiparos) kiállító is jelen volt a háromnapos rendezvényen.
A szakma és a tudományos kutatás összekapcsolása
Az esemény megnyitója május 5-én, pénteken délelőtt az egyetem kertjében felállított színpadon volt. Házigazdaként először dr. Dávid László rektor szólalt fel. Többek között elmondta: az egyetem elkötelezte magát a közösség szolgálatára. A diákok és tanárok több tudományos jellegű rendezvényen, versenyen vettek részt, ahonnan jelentős eredményekkel tértek vissza. De felmerült a kérdés, hogy a közszolgálatiság csak ennyiben merül ki? A dísznövény-kiállítás adta meg a választ, – amely úttörő rendezvény –, és amelyen a tudományos munkát összeköthetik a gyakorlattal, és ezáltal is nyit az egyetem a helyi közösség felé.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzat részese, támogatója lehet ennek a rangos szakmai rendezvénynek, hiszen „mindannyiunk lelkéhez közel áll a kiállítás, mert szeretünk kertészkedni”. Maros megye erdélyi viszonylatban az első helyen áll a dísznövény- és virágtermesztés terén, így a rendezvény, ahol gyönyörű környezetben a szakma képviselői találkozhatnak az oktatókkal, termelőkkel, diákokkal és az érdeklődőkkel, még jobban buzdítja majd a fiatalokat arra, hogy ezen a területen dolgozzanak, tevékenykedjenek.
A magyarországi Földművelődésügyi Minisztériumot dr. Torda Márta, a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője képviselte, aki tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár üzenetét, majd elmondta: „A díszkert ágazat a Kárpát-medencében több száz éves múltra tekint vissza. A felgyorsult fejlődés, az életkörülmények változása egészen más tartalmat kölcsönöz a dísznövénytermesztés fogalmának, mint azt korábban tartottuk. Az elmúlt évtizedekben nemcsak az ipari termelés növekedett rohamos léptekkel, hanem a mezőgazdasági termelés is fellendült, vele párhuzamosan egyre gyorsabb üteművé vált a városiasodás. Ez a folyamat az emberre és a környezetére jelentős hatást gyakorolt. A természetes táj helyébe előtérbe került a termesztő- és az üdülőtáj, így a táj- és környezetrendezésben a dísznövény az egyik legfontosabb funkcionális elemmé válik, amelynek szociálhigiéniai, pszichológiai jelentősége mellett klimatikus, biológiai és esztétikai hatása is fontos. Ezért a közületi és a lakossági dísznövény- és virágellátás alapvető gazdasági feladattá vált. A díszkertészet az egyéb mezőgazdasági ágazatoknál fajlagosan sokkal nagyobb értéket állít elő” – mondta, majd hozzáfűzte, a szaktárcának évek óta jó kapcsolata van a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának kertészeti tanszékével, az ösztöndíj- és gyakornokprogramok támogatásával segítik az egyetemet. „Kívánom, hogy ez a rendezvény is járuljon hozzá a fiatalok pályaválasztásához, hogy az itt szerzett diplomával jövőjüket a szülőföldjükön tudják megteremteni, és olyan közösségbe kerüljenek, amire büszkék lehetnek életük folyamán.”
Dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, helyette Lukács Zoltán okleveles kertészmérnök, a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke, a díszkertészek szövetségének vezetőségi tagja a szervezet nevében szólt az egybegyűltekhez. A kertészmérnök elmondta: a szövetség 1990-ben alakult meg szakmai, érdekvédelmi szervezetként. 27 év alatt sok minden történt, az alapító tagok közül többen már nincsenek közöttünk. Voltak nehezebb időszakok is, de a szövetségnek mindeddig sikerült teljesítenie a küldetését. A szervezet legnagyobb érdeme, hogy a díszkertészeket „egy asztalhoz ültette”. Megerősítette, hogy támogatják az erdélyi, illetve más határon túli hasonló szakmai szervezet létrejöttét, mert a Kárpát-medencei kertészekkel is jó kapcsolatot szeretnének kiépíteni. Ennek első lépése ez a kiállítás, amely közelebb hozza egymáshoz az egy ágazatban dolgozókat.
Dr. Kentelky Endre adjunktus, a rendezvény szakmai főszervezője kiemelte, hogy az esemény nem jöhetett volna létre Krébecz József, az ASSA-Divi Kft. ügyvezetője nélkül, aki több éve hasonló kiállítást szervez Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Innen jött az ötlet, hogy a Sapientia EMTE, ahol a kertészmérnöki tanszéken belül kertészmérnöki, tájépítészeti, növényorvostani mesterkurzus, illetve Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki oktatás van, alkalmas lenne a rendezvény megszervezésére. A kiállítás a gyakorlati oktatást is erősíti, hiszen ezáltal a hallgatók megfelelő kapcsolatokat alakíthatnak ki a termelőkkel, kereskedőkkel. „Akkor vagyok boldog, ha a 10 éves találkozón mosolygós embe-rekkel találkoznak, akik a szakmából meg tudnak élni – mondta a tanár, majd megköszönte a kiemelt támogatóknak, a megyei önkormányzatnak, a magyar Földművelődésügyi Minisztériumnak, illetve a Koronkai Polgármesteri Hivatalnak a segítségét is.
Színvonalas szakmai előadások
A kiállítás és vásár szakmai programja két irányból szólította meg az érdeklődőket. A kertben felállított színpadon felszólaló szakemberek azokhoz szóltak, akik hobbiszinten foglalkoznak kertészettel, netán a tömbházlakások erkélyein ápolnak virágot, dísznövényt, de gondoltak gyümölcsfa- és szőlőtermesztőkre is. Szó volt többek között a díszfák szakszerű metszéséről (Lukács Zoltán), a dísznövénytermesztés erdélyi helyzetéről (dr. Kentelky Endre), a vágott virágok kezeléséről (dr. Kentelky Endre). Ismertették a szőlőtermesztés jelenlegi helyzetét Erdélyben (dr. Moldován Csaba adjunktus, Sapientia egyetem), gyakorlati bemutató volt gyümölcsfák oltásáról (dr. Bandi Attila adjunktus), az orchidea ápolásáról Kovács Mariann tartott előadást. Majd dr. Fazakas Csaba bemutatta az egyetem kertészmérnöki tanszékének kínálatát és szőlősben végzendő munkákról is tájékoztatta az érdeklődőket.
A kiállítással egy időben tartották a IV. Erdélyi Kertész és Tájépítész- konferenciát, amelyen az egyetem a meghirdetett célnak megfelelően fórumot biztosított a magyarországi és hazai szakemberek ismerkedésére, kapcsolattartására és tapasztalatcseréjére. Ugyanakkor a tanárok mellett a diákok is bemutathattak szakdolgozatokat. A plenáris, illetve a szekcióüléseken olyan témákról tartottak előadásokat, mint tájépítészet szerepe a kortárs műépítészetben, a bánlaki Karátsony-kastély kertjének története, a természetben létrejött alkotások performativitása, az erdélyi táj rehabilitációjának lehetőségei, Nagybánya főterének arculatváltásai, a különböző növényfajok vizsgálatainak és a növényorvostani, valamint a szőlő-, gyümölcsfa-, illetve a paradicsomtermesztésben elért kutatások eredményeinek ismertetése.
Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesületének alakuló ülése
Pénteken délben a Magyar Díszkertészek Szövetsége képviselőjének jelenlétében hazai dísznövénytermelő és -forgalmazó cégek, valamint és az oktatási intézmény képviselőinek jelenlétében megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete. A szervezet elnöke dr. Kentelky Endre lett, alelnök Tamás Attila kertészmérnök, főtitkár Rendi Amália, tagok Kluzsán Attila, Bán Lehel termelők lettek.
Dr. Kentelky Endre elmondta, az egyesület székhelye az egyetem központja, a dísznövény-laboratórium lesz, nem véletlenül, mivel a visszajelzésekből ítélve az oktatási intézménynek fontos szerepet kell vállalnia a szakma szervezésében, abban, hogy mind a termelőkhöz, mind a kereskedőkhöz minél több ismeretanyag jusson el. A cégek képviselői magánszemélyekként lettek alapító tagok, és elkötelezték magukat, hogy a saját szakterületükön mozgósítják majd társaikat, hogy csatlakozzanak az érdekvédelmi szervezethez. Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete fontosnak tartja, hogy ismertesse és népszerűsítse a tagoknak mind a romániai, mind a magyarországi, illetve EU-s pályázati lehetőségeket. A magyar szövetséggel partnerkapcsolatot létesítenek, hogy minél erőteljesebben képviseljék a szakágat a hazai, külhoni és, ha kell, az európai fórumokon is. Az egyesületet hivatalosan Asociaţia Floricultorilor din Transilvania (Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete) néven jegyzik be, várhatóan egy hónapon belül. És ez jelzés arra, hogy nemcsak magyar, hanem román szaktársak is csatlakozhatnak díjmentesen. Hiszen azt is eldöntötték, hogy egyelőre nem lesz tagdíj. Mi több, várják, hogy minél több volt diák is jelentkezzen, hiszen ők viszik majd előre a szakmát. Már a kiállításon is több cég kérte, hogy az egyetem szervezzen állásbörzét a végzős hallgatók körében, mivel a termesztők és a forgalmazók körében egyaránt szükség van a képzett munkaerőre. Ebben pedig fontos szerepet vállal majd az egyesület.
Sikeres rendezvény
A várakozásokat felülmúló rendezvényt zárhattak vasárnap a szervezők, ugyanis több mint 6000 ember látogatott ki a hét végén a Sapientia EMTE campusába. A szakmai előadásokon, a kulturális műsorokon „minden hely elkelt”, és volt olyan időszak is, amikor a helyszínre érkezett gépkocsikkal várni kellett, ugyanis minden parkolóhely foglalt volt. A főszervező a visszajelzésekből úgy ítélte meg, hogy a siker titka az volt, hogy a látogatók nem csak növényeket, virágokat vásárolhattak és „száraz szakmai tanácsot kaptak”, hanem érdekfeszítő, gyakorlati tapasztalatokat nyerhettek virágkötésben, a vágott virágok kezelésében, fametszésben vagy a szőlőtőke gondozását illetően. A kulturális események, a gyerekeknek szánt mesekert is nagyon sok érdeklődőt vonzott. A forgalmazók és a termelők is jelezték, hogy eladás is volt bőven. Mi több, voltak olyan látogatók is, akik a szervezőkhöz címzett személyes leveleikben köszönték meg azt, hogy kellemes és hasznos hétvégét tölthettek az egyetem udvarán a „szép növények társaságában”. S ez megerősítette a szervezőket abban, hogy a marosvásárhelyi nemzetközi dísznövény-kiállításnak és -vásárnak hosszú távú jövője lehet.
VAJDA GYÖRGY / Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék