udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 20 találat lapozás: 1-20

Névmutató: Málnási Ferenc

1999. július 14.

Júl. 12-én Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban bemutatták Málnási Ferenc, a Brassai Sámuel Líceum magyartanára Irodalmi bölcsőink Romániában című kötetét. Amint azt a szerző elmondta, a könyv - amelyben neves literátoraink szülőhelyeit sorolja fel megyék szerint - már a forradalom előtt elkészült, de kiadására csak most került sor. A Szegeden kiadott több mint 300 oldalas, a tudománynépszerűsítést és az irodalomtörténetet szerencsésen ötvöző kötet kapcsán a szerző megjegyezte: jó lenne, ha iskoláinkban felhasználható videofilm is készülhetne a könyv alapján. /Vasvári-Szabó Márta: Bemutatták Málnási Ferenc könyvét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

2002. március 15.

Márc. 14-én Kolozsváron a Brassai Sámuel Elméleti Líceum aulájában az Unitárius Kollégium azon 47 diákjának állítottak ünnepélyes keretek között emléktáblát, akik részt vettek az 1848–49-es szabadságharcban. Molnár Lehel levéltáros idézte fel az egykori eseményeket, ezt követően dr. Málnási Ferenc tanár tartott előadást Emlékezzünk a márciusi ifjakra! címmel. Felavatták a díszterem előtt elhelyezett emléktáblát, Starmüller Géza munkáját. - A Házsongárdi temetőben nyugvó Tamás András honvéd ezredesre emlékeztek márc. 14-én az 1848-as vértanú felújított emlékművénél. /B. T.: Március 15-re emlékeztek a kolozsváriak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 15./

2005. június 13.

A Brassai Sámuel Elméleti Líceum /Kolozsvár/ legújabb évkönyve megörökíti a diákok és a tanári kar névsorát. Könyvtári jelentés és statisztikai összefoglalás zárja ezt a számbavételt. Tavaly 34 nappalis osztály mellett 18 esti tagozatos osztálya volt a Brassainak (az utóbbiakból 14 román tannyelvű). A több mint száz tanerő 1247 diákot oktatott. A könyvtár állománya 28 958 kötet, az évi gyarapodás mindössze 157 könyvet tett ki. Az évkönyv a tanárok tudományos dolgozatait is tartalmazza: Fazakas István Apáczai Csere János munkásságáról, Gaal György és Simon Gábor Brassai Sámuelről, Kováts Ildikó az iskola rajztanításának történetéről közöl adatokat. A Málnási Ferenc Irodalmi Kör az írókkal folytatott levelezést tette közkinccsé, Újvárosi Tamás pedig a magyarság sorsát kutatta a Fehér és Hunyad megyei szórványvidéken. /Gergely Gyula: A legújabb Brassai-évkönyv. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 13./

2005. szeptember 28.

Szerencsés véletlen Asztalos Lajos könyvének /Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár, Kolozsvár Társaság, Polis Könyvkiadó, 2005/ és Kolozsvár városalaprajzának /Clausenburg – Cluj – Kolozsvár (városalaprajz, 70x47 cm) ART HISTORIA Kft., Kolozsvár, 2005/ egyidejű megjelentetése. Asztalos Lajos könyvének élén történeti fejezet áll, amely végigkíséri Kolozsvár, Kolozsmonostor, Szamosfalva és Kardosfalva fejlődésének menetét a római kortól napjainkig. Ezt követi a névtani fejezet, benne a hegy- és víznevek, az utcák, terek neve, a határ- és a dűlőnevek, az emberi létesítmények – épületek, lakóházak, hidak, emlékművek, oktatási intézmények stb. – neve. Kolozsvár nevei több mint 500 oldalon, Kardosfalva nevei 3 oldalon, Kolozsmonostor nevei 30 oldalon, Szamosfalva nevei 15 oldalon át sorakoznak. A szócikkekben, ha vannak, időrendi adatok sorakoznak, végül a név eredetére, a névadás okát magyarázó rész zárja a szócikket. Asztalos Lajos könyvének értékét növelik azok a térképek, amelyek mellékletként találhatók a kötetben: Kolozsvár térképe, Helfst Joseph metszete (1714). Szabad királyi Kolozsvár városának és körül vevő várfalainak Rajzolatja (1831); Kolozsvár földtani térképe (1870), metszé Hess Jós tiszt. Magyar királyi állami nyomda Budán. Kolozsvár szabad királyi város térképe, Tompa János rajza; Kolozsvár törvényhatósági királyi város tervrajza, J. Mach térképe (1892 után). Kolozsvár törvényhatósági joga szabad királyi város átnézeti térképe, Rajzolta id. Cseh Gusztáv (1941). Hátlapján utcanévjegyzékkel. A Radu Oltean rajzolta térképen a város felülnézetből, madártávlatból látható, 51 építmény – várfalak, vártornyok, várkapuk, emlékművek, s ezek román, magyar és angol neve mellett az építési év, néhánynak a bontási éve is. Asztalos Lajos könyve és a városalaprajz hiteles tükre Kolozsvár kincses múltjának, „hiszen a helyek megnevezése mindig is ahhoz a népességhez kötődött, amelyik ott élt. S ez igaz még akkor is (vagy különösen akkor), ha újabb időkben a névadás ezen a téren is eszköze lett a mesterséges múltteremtésnek. A folyton változó elnevezések mai forgatagában élő ember végre megtudhatja, hol is él valójában”. /Málnási Ferenc ny. magyartanár – Kolozsvár: Kolozsvár múltjának hiteles tükrei. Két könyv – szerencsés véletlen egybeesése. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 28./

2005. november 2.

Brassai Sámuel házsongárdi sírjánál emlékeztek meg az ötvenhatos egyetemisták 49 évvel ezelőtti kivonulásáról, melynek nyomán elkezdődtek az októberi magyar forradalmat követő erdélyi perek. Az egyetemi ifjúság 1956-ban itt hallgathatta meg először Bartis Ferenc híressé vált Utószó című költeményét, melynek „és mégis élünk” refrénje hosszú ideig szállóigévé vált a fiatalok körében. A Málnási Ferenc és Pataki Enikő magyartanárok által szervezett rendezvényen – melyen diákok adtak elő korabeli hangulatot idéző verseket, köztük az Utószót – Bartis Ferenc, az Összmagyar Testület elnöke is jelen volt. /Csomafáy Ferenc: Ötvenhatosok szelleme a Házsongárdban. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

2011. 8.

Az Erdélyi Toll nyári száma
A Székelyudvarhelyen megjelenő irodalmi és művelődési folyóirat III. évfolyamának 2. számában olvashatjuk: Brauch Magda: A Székely Útkereső levelezésének felbecsülhetetlen értékű dokumentumai; Bertha Zoltán: "…meggyötörten is gyönyörű". Kányádi Sándor világa; Nagy Pál: Halhatatlan; Pomogáts Béla: Útkereső irodalomtudomány II.; Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében V.; 125 éve született – Tóth Árpád: Körúti hajnal; Málnási Ferenc: "A Végtelen Fény milliom karátja…"; "Félek a szótól" (Brauch Magda beszélgetése Böszörményi Zoltánnal); Csire Gabriella: Mondák és históriák; Bölöni Domokos: Csillagfogó; Csávossy György: Erdélyi ima; Jancsik Pál, Elekes Ferenc, Beke Sándor, Böszörményi Zoltán, Nagy Attila, P. Buzogány Árpád, Bencze Mihály, Fülöp Kálmán, Hadnagy József, Ráduly János, Mészely József, Nagy József Levente, Csatáné Bartha Irénke, Székely-Benczédi Endre versei * P. Buzogány Árpád: Hölgyválasz, Böszörményi Zoltán prózája; Eszteró István: Újszülött unokáknak; Elekes Ferenc prózája, Ötvös József: Jóska, a falu bolondja; Zsidó Ferenc: Laska Lajos hétköznapi kalandjai * Erdélyi történelmi népballadák II.; Barabás István: Magyar zene román lexikonban; Málnási Ferenc: Nagy Pál: Betűvetés mezején * Erdélyi Toll gyermekeknek: László László, Ráduly János, Csire Gabriella, Mészely József, Beke Sándor írásai.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely),

2012. 22.

Az őshazától a Kárpát-medencéig
Anyanyelvi kalauz
Szolgálat – összegezhetném egyetlen szóban Málnási Ferenc immár nyugdíjas, de nyugalomba nem vonult kolozsvári magyartanár tevékenységét. Az anyanyelv szolgálata hittel, szóval, tettel – ahogyan nemrég megjelent, 559 oldalas kötetének* címe is jelzi. Merthogy nyelvében él a nemzet ma is. A reformgróf Széchenyi István szállóigévé vált mondása mit sem veszített időszerűségéből. Sőt, manapság, a magyar oktatást kedvezőtlenül érintő, romániai aktuálpolitikai helyzetben különleges hangsúlyt kap. Hiszen éppen az anyanyelv az a szoros kapocs, amely a történelem során mindegyre változó országhatárok, különböző politikai, társadalmi berendezkedések és földrajzi koordináták között is képes volt egységben tartani a nemzetet, képes volt az anyaország határain kívül is megmaradni, sőt alkalomszerűen fejlődni, gazdagodni. Ennek a megmaradásnak a szolgálatába szegődött magyartanárként, nyelvtudományi írások, kötetek szerzőjeként, anyanyelve, a magyar nyelv örök szerelmeseként Málnási Ferenc.
Jelen kötetével a szerző ugyancsak nagy fába vágta fejszéjét, hiszen a kezdetektől napjainkig követi nyomon az erdélyi anyanyelvoktatás alakulásának folyamatát. „A kérdést a magyar nemzeti nyelv történetébe ágyazom, a kezdetektől, az őshaza, a vándorlás, a honfoglalás korától napjainkig. Történelmi eseményeket, államilag előírt törvénycikkeket, miniszteri rendeleteket, utasításokat, kijelentett vagy búvópatakként fel-felbukkanó tendenciákat vizsgálok, amelyek az önálló államiság, a fejedelemség időszakát leszámítva mindig annak az országnak az oktatási rendszerében születtek, amelybe anyanyelvoktatásunk beleilleszkedett, bele kellett illeszkednie” – írja eme sajátos hangvételű és szerkezetű könyv bevezetőjében Málnási Ferenc. „Az értelemre és az érzelemre egyaránt ható, tudományos alapvetésű, ugyanakkor szépirodalmi eszközökkel is hódító tanulmányt” igyekezett letenni az olvasó asztalára, s eme szándékából eredeztethető a hatalmas ismeretanyagot felölelő kiadványnak a szokványostól némiképp eltérő jellege is.
A terjedelmes kötet a szerző tanulmányának első részét képezi, és a Bevezetésen kívül, a kronológiai sorrendet követve, négy fejezetre oszlik: az uráli kortól a honfoglalásig, majd az államalapítástól az önálló magyar állam megszűnéséig (1000-1526) követi nyomon anyanyelvünk alakulásának sajátosságait, hogy aztán az önálló Erdélyi Fejedelemségben (1526-1711) az erdélyi fejedelmek és az egyházak iskolapolitikájának keretében vizsgálja anyanyelvünk oktatását. Az utolsó, 4. fejezet pedig Anyanyelvoktatásunk a Habsburg birodalomban (1713-1813), a reformkorban, a forradalom és a szabadságharc korában (1830-1849), a Habsburg önkényuralom idején (1849-1867) – az anyaországi oktatási rendszerbe tagoltan címet viseli.
A több száz forrásmunka felhasználásával készült kötet a múltunk – történelmünk és nyelvtörténetünk – iránt érdeklődő, széles olvasói réteget célozza meg. Olvasmányos, átfogó jellegű munka, amely az alcímben megjelölt és szigorúan értelmezett anyanyelvoktatás mellett a magyarság mindennapjaiba, életvitelébe, társadalmi berendezkedésébe, hitvilágába, tárgyi kultúrájának, irodalmi életének alakulásába is betekintést nyújt.
Zavarólag hat viszont az átlagosnál is több, értelemmódosító, még a címekben is előforduló sajtóhiba.
Ezt leszámítva azonban a Beke Sándor irányította székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó újabb, érdekes kötettel gazdagította sokrétű, változatos kínálatát.
(németh)
*Málnási Ferenc: Hittel, szóval, tettel – Anyanyelvoktatásunk Erdélyben a kezdetektől napjainkig I., Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2012. Szabadság (Kolozsvár)

2013. 15.

A Toll védelme
Ötödik évfolyamához érkezett a székelyudvarhelyi folyóirat
Kisiskoláskorom kedvenc tárgyai közé tartozott a háromszínű golyóstoll, amely egyetlen érintésre pirosban vagy zöldben folytatta a megszokott kék sorokat. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll ennél sokkal több árnyalattal lepi meg minden negyedévben olvasóit a legfiatalabb "Tollforgatóktól" a szépkorúakig. Az ötödik évfolyamához érkezett irodalmi, művelődési folyóirat az – idén huszonkettedik évébe lépett – udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó sajtóterméke különös szépségű, váratlan virágként született 2009-ben, akkor, amikor már a médiavilágban is érzékelhetővé váltak a gazdasági válság jelei, a meglévő irodalmi- művelődési lapok köré csoportosult szerzők és olvasók köre pedig rég körvonalazódott. Szükség, igény volt rá mégis. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogyaz elmúlt fél évtized alatt egyszer sem kellett megtorpannia, sem minőségében, sem terjedelmében nem érintették az anyagilag, eszmeileg egyaránt nehéz idők mellékhatásai. Ötödik évfolyamának első számában megtaláljuk az induláskor "megkóstoltatott," azóta egyszer sem nélkülözött rovatokat – Anyanyelvünk épségéért, Írók a szülőföldről, Irodalomtörténet, Sajtótörténet, Múzsa és Lant, Híres magyar múzsák, Filozófia, Élő néphagyományok, Hit és üzenet, Élő tudomány, Erdélyi Toll – gyermekeknek –, az első ötvenegynéhány oldalon, a szintén ismert és kedvelt Műhely rovatban pedig Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján címmel Beke Sándor főszerkesztő 2012-ben kiadott interjúkötetének első fejezete olvasható. Mi módon befolyásolta az 1989 utáni romániai magyar sajtó az alkotói pályák alakulását, milyen emlékeket idéz a rendszerváltás után megjelent Székely útkereső, mi a jelentősége a 70-nél több magyar írót "egy közös erdélyi asztalhoz" ültető Erdélyi Tollnak? – jeles írók, költők, irodalomtörténészek, egyetemi tanárok, szerkesztők véleményét ismerhetik meg minderről a kötet, illetve a lap olvasói. Ezen gondolatokból válogattunk: "Szomorúság és életbizalom: ez jellemez ma minden szellemi igényt, mert nem lehet nem észrevenni etnikai sorvadásunk aggasztó tüneteit, ugyanakkor kötelességünk és felelősségünk a jövőteremtő munkálkodás. Ez a kötelességéthosz fűti az Erdélyi Toll működtetését is, színvonala, jellege, holdudvara pedig nyilván egyre feltűnőbb lesz az erdélyi és egységes Kárpát-hazai kulturális magyar ég-boltozat alatt." (Bertha Zoltán), "Megőrzésre, továbbadásra méltó szellemi táplálék gyermeknek, fiatalnak és idősnek egyaránt." (Sipos Erzsébet), "Nekem személy szerint a reményt jelenti, hogy Erdélyben (és persze, Székelyföldön) továbbra is szükség van az írott szóra, a nyelvre, az irodalmi alkotásra." (Demeter Attila). Sorozatban közölt prózaanyagával – Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Balázs Sándor: Köznapi filozófia, Bustya Dezső: Tűnődések – számomra a folytonosság ígéretét sugallja, egyfajta biztonságérzetet kelt az ötesztendős Erdélyi Toll. Olyan érzés ez, mint amikor valaki több hónapos távollét után hazatér, és mindent a helyén talál.
(A tartalomból: Beke Sándor: Az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó és szellemi műhely húszéves évfordulóján (I.), Bölöni Domokos: Szélrózsa kankalin (VI.), Pomogáts Béla: A helikoni költészet, Bárd Oszkár: Kell lennie, Madách Imre: Isten keze, ember keze, Málnási Ferenc: "Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál", Nagy Pál: Volt akkor egy Művészet, Pomogáts Béla: Búcsú egy műhelytől, Kozma László: Szabó T. Attila, Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében (XII.), Brauch Magda: Nyelvi illem – régen és ma, Bertha Zoltán: Magyarság és emberség, Brauch Magda: Erzsébet asszony, Balázs Sándor: Köznapi filozófia (VI.), Ráduly János: Népies rabversek 1897-ből, Szőcs Katalin: Az élet virága (I.), Sebestyén Péter: Húsvét, az ünnepek ünnepe; Feltámadás; Látta és hitt, Bustya Dezső: Tűnődések (IV.), Zsigmond Enikő: Milyen gát a Bogát-dombja, küszöb-e a Gréces-tető? A Múzsa és Lant rovat szerzői: Albert–Lőrincz Márton, Barabás István, Beke Sándor, Bodó Márta, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Demeter Attila, Elekes Ferenc, Eszteró István, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Ilyés András Zsolt, Kamenitzky Antal, Kiss Lehel, Komán János, Kozma László, Molnos Ferenc, Mester Györgyi, Mészely József, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Pálffy Tamás, Ráduly János, Tar Károly. Az Erdélyi Toll – gyermekeknek rovatban Barcsay Andrea-Krisztina, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Kiss Lehel, Kozma László, László László, Mester Györgyi, Mészely Adél, Mészely József, Nagy Székely Ildikó, P. Buzogány Árpád, Tar Károly írásai szerepelnek.).
nszi
Népújság (Marosvásárhely)

2013. 16.

Gondolatok az Erdélyi Gondolatról
Közvetlenül a rendszerváltás után egy tehetséges brassói fiatalember, Beke Sándor Székelyudvarhelyre költözik, és elhatározza, hogy életét nem csupán a versírásnak, hanem a könyvkiadásnak is szenteli. Lírikus alkata ugyanis jól megfért különleges menedzseri képességeivel. És megszületett az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely fennállása óta mintegy 300 könyvet jelentetett meg, többek között a szépirodalom, a nyelv- és irodalomtudomány, az etnográfia, a folklór, a történelem, a filozófia, a szociográfia, a művészettörténet, a biológia tárgyköréből, de memoárok, publicisztikai és esszékötetek is napvilágot láttak az utóbbi két évtizedben. A Székely Útkereső című irodalmi művelődési lapot követően pedig, 2009-ben, immár több mint 200 oldalas terjedelemben megjelent az Erdélyi Toll című irodalmi művelődési folyóirat is.
Dióhéjban ennyi az erdélyi könyvkiadás és sajtótörténet immár szerves részét képező Erdélyi Gondolat Könyvkiadó története. Az Erdélyi Gondolaté, amelynek születésénél ott bábáskodott a felejthetetlen emlékű neves néprajzkutató és író Nagy Olga, aki tudományos tekintélyét latba vetve, önzetlen segítőkészséggel állt Beke Sándor mellé, segített betörni a könyves szakma meglehetősen zárt világába. Úgy is, hogy számtalan kötetét ajánlotta föl kiadásra, de úgy is, hogy olyan jelentős szerzőket sikerült megnyernie az ügynek mint Fodor Sándor, Cseke Péter, Murádin László, Péntek János, Jancsik Pál, Benkő András és a többiek.
A kiadó megalakulásának 20. évfordulóján a főszerkesztő, Beke Sándor a 21. századi erdélyi könyvkiadással, sajtókiadványokkal, irodalommal és könyvterjesztéssel kapcsolatos körkérdésekkel fordult az Erdélyi Gondolat munkatársaihoz, olvasóihoz, megszólaltatva neves írókat, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, egyetemi tanárokat, szerkesztőket. Az Erdélyi Toll 2013/1 és 2013/2 számában napvilágot látott válaszok Albert-Lőrincz Márton, Balázs Sándor, Barabás István, Bertha Zoltán, Bölöni Domokos, Brauch Magda, Buksa Éva-Mária, Csire Gabriella, Demeter Attila, Jakobovits Miklós, Málnási Ferenc, P. Buzogány Árpád, Pomogáts Béla, Ráduly János és Sipos Erzsébet véleményét tartalmazzák.
A ‘89 utáni erdélyi magyar sajtó hatását firtató kérdéssel kapcsolatban a válaszok sokaságából Pomogáts Béla egy gondolatát emelném ki: „A Székelyföld a maga különleges történelmi és kulturális, mondhatnám így is: „lelki” hagyományai révén a magyar kulturális közösség meghatározó tényezője. Mondhatnám, ahhoz, hogy a nemzeti kultúra teljes értékű örökösei és gazdái legyünk egy kicsit „székelyeknek” is kell lennünk – Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, sőt Szabadkán, Pozsonyban, és Kassán is. Vagyis vállalnunk kell a Székelyföld hagyományait és kultúráját, ismernünk kell ezt a kultúrát, birtokba kell vennünk egyetemes magyar értékeit, és el kell köteleznünk magunkat fennmaradásának és gazdagodásának, megismerésének és megismertetésének ügye mellett. Mindennek szolgálatában áll, mindezt elősegíti az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, a Székely Útkereső és az Erdélyi Toll.”
S hogy milyen értékeket adott a magyar könyvbarátoknak az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó? Bertha Zoltán szerint „örök érvényű erdélyi sajátosságok tárházát, enciklopédikus tudástárát bővítette elévülhetetlen kincsekkel (s így elévülhetetlen érdemeket is szerezve, sőt halmozva) az utóbbi két évtizedben. A Sütő András által olyannyira messze sugárzó jelképiséggel feldúsított fogalom, a sajátosság méltósága, a genius loci kap általa is markáns, karakteres önkifejeződést. Elég végigtekinteni a számtalan kitűnő művelődéstörténeti, néprajzi-népismereti, helytörténeti, gyermekirodalmi és végtelenül sorolhatnánk, hogy még mi mindenféle műfajba sorolható könyvek seregén, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki előtt: a nemzeti önismeret szép- és szakirodalmának egyik megkerülhetetlenül fontos műhelyteremtő központja, rangos centruma és őrvára épült fel a kiadó által az elmúlt években. A sajátos szellemi értékek minden egyes könyvet külön jellemeznek, de együtt valóban lenyűgözően bizonyítják, hogy éppen olyan területeket is be tudtak világítani, amelyek olykor a figyelem peremére szorultak. A székely népi humor felderítésének például nincs másik olyan gazdája, mint ez a kiadó, ez a vállalkozás.”
A két, egyenként 232 oldalas kiadvány tartalmazza többek között Pomogáts Bélának A helikoni költészet és A helikoni elbeszélő irodalom című tanulmányait, Bertha Zoltán Magyarság és emberség című esszéjét, Nagy Pál írását az egykori Művészetről.
A 190 éve született Madách Imrére Málnási Ferenc, Sipos Domokosra Józsa Miklós emlékezik, a 100 éve született Jékely Zoltánról pedig Ráduly János készített tartalmas összeállítást. Köszönésről, megszólításról, nyelvi illemről értekezik Brauch Magda, és néhány nyelvi babonára, köznyelvi hibára is felhívja a figyelmet.
Különleges irodalmi csemegének számít a Szélrózsa kankalin, Bölöni Domokos összetéveszthetetlenül eredeti, sajátosan kifejező, nyelvi, stílusbeli bravúrokban bővelkedő mondatfolyam-sorozata önmagáról, életéről, környezetéről.
Mindkét kötet szerves részét képezi a szépirodalmi anyagot tartalmazó Múzsa és lant című rovat. Mellyel kapcsolatban csupán annyit: olykor a kevesebb több is lehet. A gyenge verseknek – elvétve bár, de ilyenek is akadnak – semmi keresnivalójuk egy igényes kiadványban. A minőség jegyében történő válogatás szigora a jóindulatú ösztönzés mellett sem elhanyagolható.
Két sikeres évtizedet zárt nemrég az Erdélyi Gondolat, és minden bizonnyal további, még sikeresebb évtizedek várnak a sajátos arcélű, Székelyudvarhely határait rég átlépett könyvkiadóra.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

2013. 2.

A biztos pont
Erdélyi Toll: ötödik évfolyam, negyedik szám
Idén negyedszer öltötte magára jól ismert, mégis mindig újnak, ünnepinek látszó színeit az Erdélyi Toll. Az udvarhelyi Erdélyi Gondolat Lap- és Könyvkiadó gondozásában megjelenő ötéves irodalmi és művelődési folyóirat azzá a biztos ponttá vált az elmúlt fél évtizedben, amelyhez alkotó és – igényes, szellemi élményeit megválogató – olvasó könnyen és szívesen visszatalál. Értékrendjének állandóságát mi sem bizonyítja jobban, mint szerzőinek névsora, amely már az induláskor valós értéket ígért, az évek során pedig egyre gazdagodott. Míg a 2009-es első évfolyam legelső számában hat alkotó hangján szólalt meg a Múzsa és lant, az ötödik évfolyam utolsó számában a lírának és szépprózának szentelt rovatot 24 szerző – Albert-Lőrincz Márton, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Böszörményi Zoltán, Brauch Magda, Csatáné Bartha Irénke, Csire Gabriella, Csontos Márta, Elekes Ferenc, Ferenczi Enikő, Fülöp Kálmán, Gáspár Erika, Kamenitzky Antal, Kiss Székely Zoltán, Komán János, Kozma László, Mester Györgyi, Mészely József, Molnos Ferenc, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád, Ráduly János, Pálffy Tamás Szabolcs, Tar Károly – "lakja be" műfaji változatosságban (az árnyalatokban gazdag versanyag mellett félperces történetet, hosszabb prózai alkotást, sőt regényrészletet is találunk). A Múzsa és lant azonban nem az egyetlen ötödik évét "betöltött" rovat. Már az induláskor, a köszöntő sorok utáni első oldalakon ott találhattuk magunkat a szülőföldről valló alkotóknak szentelt térben – ezúttal Nagy Irén versei várják ebben a rovatban az olvasót –, alámerülhettünk az Anyanyelvünk épségéért című nyelvművelő rovat gondolatvilágában – a legújabb lapszámban Fülöp Lajos a nyelvi humorról, Brauch Magda a "szuk- szükölésről" ír, illetve Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című nagyszabású munkájának tizenötödik fejezete olvasható –, és híres magyar múzsákkal találkozhattunk – ezúttal Brauch Magda Szilágyi Domokos egykori szerelmét idézi meg. Mindemellett az Erdélyi Toll születésekor már felvillant a néphagyományokhoz és a hitvilághoz való kapcsolódás szükséglete – az Élő néphagyományok rovatban ezúttal Szőcs Katalin Fokos című munkájának második fejezetét olvashatjuk, a Hit és üzenet rovatban pedig Baricz Lajos versei és Pálffy Tamás Szabolcs prózája vár.
Az évfordulókra való kitartó megemlékezés az Erdélyi Tollat idősíkokat találkoztató őrszemmé teszi. A legújabb lapszámban Málnási Ferenc a 75 éve elhunyt Dsida Jenő, illetve a 130 éve született Kós Károly alakját hozza újra olvasóközelbe. Kós Károly emléke az irodalomtörténetnek szentelt rovatban is felvillan Bertha Zoltán írásában, ugyanitt Pomogáts Béla Bánffy Miklósról és Erdélyi történet című regényéről ír. A könyvismertetés az indulástól az Erdélyi Toll egyik elmaradhatatlan színfoltja volt. Ezúttal Málnási Ferenc az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó 1994 és 2006 között megjelent nyelvművelő köteteit mutatja be.
Az Erdélyi Toll ötödik évfolyamának negyedik számából a filozófia – Albert-Lőrincz Márton: A barátságról – és a művészettörténet – Burján Emil: Fülep Lajos műbölcseleti alapelvei (IV.) – sem hiányzik. A Maradandó művészet című rovatban Kedei Zoltán festőművész lírai szépségű alkotói vallomásai örvendeztetnek meg. A finálé pedig huszadszorra is a gyermekvilág önfeledtségét hozza. Talán ez a legkisebb befogadóknak szentelt tér az első számú biztosíték arra, hogy öt, tíz, tizenöt év múlva is kívánt, keresett lesz az udvarhelyi Erdélyi Toll.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2014. 17.

Az idei első Erdélyi Toll színei
A székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Kiadó gondozásában negyedévente megszülető irodalmi- művelődési folyóirat, az Erdélyi Toll idei első számában is bőkezűen ajándékozza meg a szépirodalom kedvelőit. A Múzsa és lant rovatban ezúttal csaknem 30 alkotói világ villan fel, megjelenési sorrendben Buksa Éva- Mária, Kiss Székely Zoltán, Ferenczi Enikő, Tar Károly, Pálffy Tamás Szabolcs, Jancsik Pál, Balázs Tibor, Csontos Márta, Nagy József Levente, T. Ágoston László, Hadnagy József, Elekes Ferenc, Beke Sándor, P. Buzogány Árpád, Albert-Lőrincz Márton, Csávossy György, Komán János, Mester Györgyi, Csire Gabriella, Kiss Lehel verse, Benke Júlia, Fülöp Kálmán, Mészely József, Ráduly János, Bartus Rozi, Bodó Márta, Szente B. Levente, Kozma László, illetve Farkas Szabolcs hangján szólnak a múzsák. Amint az várható volt, folytatódnak az olvasót ismerős tájakra kísérő sorozatok. Az Írók a szülőföldről című rovatban Nagy Irén Nyikó mente című szonettkoszorúját találjuk, Mester-szonettjének sorai mintha az Erdélyi Toll szervezőelvére rímelnének:"Helyén van itt minden, mind, ami van,/ Ima vagy ének, mit dúdol a folyó". Az irodalomtörténeti fejezet színvonalát Pomogáts Béla a "továbbélő" erdélyiségről, Bertha Zoltán Lászlóffy Aladár írásművészetéről értekezve biztosítja, folytatódik Beke Sándornak a Székely Útkeresőt levelezés és dokumentumok tükrében bemutató sajtótörténeti munkája, illetve az Anyanyelvünk épségéért című rovat, amelyben Málnási Ferenc erdélyi anyanyelvoktatásról szóló műve a XVI. fejezethez érkezik. A megemlékezések a 185 éve született Orbán Balázshoz kötődnek, akinek szellemét Tompa László, Józan Miklós, Málnási Ferenc, Beke Sándor alkotása idézi meg. A filozófiáról szóló rovatban Balázs Sándor Köznapi filozófia című munkája folytatódik, ma is élő néphagyományokkal Ráduly János és Szőcs Katalin színesíti a Tollat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán festőművész osztja meg tavaszt idéző műtermi gondolatait az olvasóval, a hit üzenetét T. Ágoston László és Kozma László tolmácsolja. Az idei első Erdélyi Toll izgalmas színfoltja a Kultúr-térkép rovat, amelyben Csontos Márta az erdélyi multikultúra fényében értekezik Octavian Goga románságtudatáról és irodalomszemléletéről. Ugyanitt Szilágyi Józsa Mária nyelvész édesapjára, Józsa Jánosra, a Bolyai Tudományegyetem néhai neves tanárára emlékezik, illetve az egykori tanár székelyekről szóló, 1934-ben az Új Cimborában megjelent írása is elolvasható, melynek zárómondata: "A székelyek az országnak legvallásosabb, legbecsületesebb és legmunkásabb népe". Az udvarhelyi lap az elmúlt fél évtized gyakorlatához híven utolsó oldalain a jövendő, illetve az egészen új olvasókhoz szól. A gyermekek Tollát a jól ismert szerzőcsapat, Beke Sándor, Bölöni Domokos, Csatáné Bartha Irénke, Kiss Lehel, Mészely József, Nagy Irén, Ráduly János és P. Buzogány Árpád teszi ezúttal is színessé és könnyű röptűvé.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

2014. 20.

A lélekmadár Tolla
Téli pompában zárja hatodik esztendejét a székelyudvarhelyi Erdélyi Toll. Hótalan, hideg estéken múzsák táncából rajzolódnak ki az ünnep díszletei, Beke Sándor és Kiss Székely Zoltán lírája, Ráduly János Hitem című haikuja is vágyott fehérséget teremt, idéz vissza körénk. Persze, a Toll legfőbb ismertetőjele a színek sokszínűsége, talán éppen ezért villan fel a hótisztaság mellett a napfosztottság szürkéje (Albert-Lőrincz Márton), az Őszpiros (Bartus Rozi), illetve a nyári hónapok pillanatfelvételeiből utóhatásként maradt ragyogás (Kiss Lehel). Prózájában is gazdag a kínálat, újra kézen fognak a folytatásban kibontakozó alkotások (Csire Gabriella: Regélő napkelet, Ferenczi Enikő: Harmat, Tar Károly: Pánik, Ráduly János: Félperces történetek), és magukkal ragadnak az erre az egy találkozásra szólók (P. Buzogány Árpád: Ló ajándékba, Elekes Ferenc: Mit kell megcélozni?, Molnos Ferenc: Kand úr).
Az Élő néphagyományok rovat is olvasmányosságával vonz magához, többek között Ráduly Találós meséi hangján. A folytonosságot biztosítja a korábbi Tollakban indított, anyanyelvi, illetve költői életművet bemutató tanulmányok soron következő részlete (Málnási Ferenc: Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében, Kozma László: Juhász Gyula költői világa). Izgalmas olvasmányt kínál az 1916-18-as évek Adyját megidéző Pomogáts Béla a költő egyik legnagyobb alkotásának – Ember az embertelenségben – címét viselő irodalomtörténeti munkával. Szintén figyelemre méltó Bertha Zoltán Bálint Tiborról, a 60-as, 70-es, 80-as évekbeli "erdélyi sors különleges szavú megörökítőjéről" szóló írása.
A Maradandó művészet terében ezúttal is Kedei Zoltán fogad. Különös egybeesés, hogy telet idéző műtermi gondolatainak egyik központi motívuma a lélekmadár, amely akár az udvarhelyi lap metaforájának is tekinthető. "Most a sötétben keresem a színes tollú lélekmadarat. Várom a megváltó pillanatot, amikor a színes tollú lélekmadár beragyogja a barbárság viháncoló tereit." Krisztus születéséhez kapcsolódnak a próza és líra hitbeli üzenetei (T. Ágoston László: Karácsonyi gondolatok, Czirják Edit: Gondviselés, Fülöp Kálmán: Karácsonyeste).
A névjeggyé vált szerkezeti felépítésnek megfelelően a lapvégi hangok ezúttal is a legkisebbekhez szólnak. Beke Sándor, Tar Károly, Csíki András, Jancsik Pál, P. Buzogány Árpád versei, Nagy Irén, P. Buzogány Árpád és Mester Györgyi prózája teszi számukra is simogató, kedves élménnyé az idei negyedik Tollal való találkozást.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2015. 14.

Nagyváradon tartják a 13. Anyanyelvi Konferenciát
Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen tartja a XIII. Anyanyelvi Konferenciát, 2015. május 14—17. között.
A Magyar nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia olyan független egyesület, amely a világ bármely részében – különösen kisebbségekben – élő magyarság magyar anyanyelvének, kultúrájának, így anyanyelvi és kulturális önazonosságának megtartását, művelését, fejlesztését szolgálja. Célja, hogy az öt világrész magyarságának segítsen anyanyelve ápolásában, kultúrája megtartásában, fejlesztésében és magyarságtudata megőrzésében. A társaság elsősorban kulturális és pedagógiai tevékenységet folytat. Negyedévenként kiadja a Nyelvünk és Kultúránk című folyóiratot.
A nagyváradi konferencia tervezett programja:
2015. május 14. csütörtök
20.30 A 12 legszebb magyar vers (Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár előadóestje). Helyszín: Scriptum könyvesbolt, Teleki (ma Városháza) utca 31/A (a PKE épületétől balra, a sarkon álló könyvesbolt-kávézó).
2015. május 15. péntek
9.00 Megnyitó és plenáris előadások (Bartók-terem)
Tőkés László EP-képviselő: Köszöntő
Hoppál Péter kulturális államtitkár: Megnyitó
János Szabolcs rektor: Köszöntő
Pomogáts Béla (MNYKNT), Budapest): Közel fél évszázad a magyar nyelv szolgálatában
Péntek János (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Mit ér a nyelv(ünk), ha magyar?
Pusztay János (Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-Európai Tanulmányok Kara, Nyitra): A magyar-magyar terminológia jelene és jövője
Balázs Géza (ELTE-PKE): A magyar nyelv stratégiája
Cseke Péter (Babeș-Bolyai Tudományegyetem): Nagy Károly emlékezete
14.00 Tervezett szekcióülések (15-15 perces előadások)
A. szekció: A magyar nyelv és kultúra helyzete, lehetőségei (2010-2015) (Bartók-terem)
Szekcióvezető: Minya Károly
Boka László (PKE): Várad az irodalomban
Málnási Ferenc (Kolozsvár): Irodalmi bölcsőink Váradon
Magyari Sára (PKE): Lesz új értelmük a magyar igéknek? A romániai magyar oktatás helyzetéről
Minya Károly (NYF): Neologizmusok, nyelvújítás
Dede Éva (Manyszi): A nyelvi viselkedésformák változásai
Veszelszki Ágnes (ELTE): Egy új nyelvváltozat, a digilektus.
Hujber Szabolcs (Manyszi, Édes anyanyelvünk): Ötvenéves a magyar nyelvű pop-rock
Fleisz János (Kolozsvár): Az erdélyi magyar sajtó 1940-1944 között
B. szekció: Kisebbségi magyar nyelv és kultúra (E14-es terem)
Szekcióvezető: Balogh Andrea
Hódi Sándor (Ada): Nemzetpolitika – nyelvstratégia
Andrássy Dorottya (PPKE): Horvátország
Máté László (Kassa): Szlovákia
Hódi Éva (Ada, SZGNYE): A magyar nyelvhasználat Délvidéken
Dupka György (Ukrajna): Kárpátalja
Kardos Béla (Ausztrália): A magyar nyelv használatának és oktatásának lehetősége Ausztráliában
Balogh Andrea (PKE): A kortárs magyar irodalom recepciója a román kultúrában
Bartha Krisztina (PKE): Magyar-román kétnyelvű gyermekek beszédfeldolgozásának jellemzői – a fejlesztés lehetséges útjai
16.30 Az AK 2015. évi közgyűlése (E14-es terem)
Elnököl: Pomogáts Béla
19.00 Fogadás a Partiumi Keresztény Egyetemen, a PKE zenepedagógia szakos hallgatóinak fellépésével (Bartók-terem)
21.00 Búcsú Váradtól – egy vers sok színben (Pölcz Ádám előadóestje). Janus Pannonius versének fordításai, valamint a most elkészült román fordítás (Adio Oradiei) bemutatása (Mátray László Gyula munkája) (Bartók-terem).
2015. május 16. szombat
Fakultatív program
9.00 Nagyváradi séta – Nagyvárad művelődéstörténete
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt (Teleki/Városháza u. 36.)
12.00 Autóbusz-kirándulás Nagyszalontára, Világosra és Ménesre
Ebéd: Nagyszalontán, majd: Arany János, Sinka István-emlékek, Csonkatorony
Megálló Világoson. Fakultatív vacsora és borozás Ménesen (Balla Géza borászata). Visszaérkezés busszal Nagyváradra 24 óráig.
2015. május 17., vasárnap
9.00 Séta, kávézás a Pece-parti Párizsban...
Találkozás 9 órakor a PKE rektori hivatala előtt
Hazautazás
itthon.ma

2015. 15.

Az anya vagy a tanár nyelvét tanulja-e a gyermek?
„Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni” – beszélgetés Málnási Ferenc nyugalmazott kolozsvári magyartanár-nyelvészdoktorral.
– Nem kérdéses, hogy az anyanyelv fogalma akkor is a családi környezetre utal, ha esetleg nem az édesanyjától tanulja a gyermek az első szavakat. A család viszont egy nagyobb közösségben él, úgyhogy mire iskolába kerül, már egészen szép nyelvi útravalóval rendelkezik a kicsi. Röviden: úgy beszél, ahogy az ő mikrokozmoszában (majdnem) mindenki. Az iskolában aztán megkezdődik ennek a gazdag útravalónak ha nem is a fosztogatása, de egyféle csereberéje. Egy-egy hangról kiderül, hogy nem úgy kell ejteni, az otthonos szavakat jobb, ha elfelejti, mondatának szórendje nyakatekert, helyére kell csavarintani. Adódik tehát a kérdés, hogy az anyanyelvének hitt hang-, szó- és fogalomhalmazból mi marad meg az édesanyától tanultakból, és mennyire változik át „tanárnyelvvé"? Más szóval: a sokat emlegetett globalizáció begyűrűzik-e az anyanyelvhasználat esetleges egységesítésébe, elszíntelenedésébe, vagy épp fordítva, megengedett lesz minden rendű és rangú beszédforma?
– Már Apáczai Csere János is figyelmeztetett az „anyjok tejével szopott nyelv", illetve az „anyai nyelv" fontosságára: „...oly könyvet adnék a magyar ifjúságnak kezébe, melyben az anyai nyelvén többire minden szép és hasznos tudományokat olvashatna". A nyelv az ismeretszerzés, az ismeretközvetítés megkerülhetetlen eleme, s erre az anyanyelv, a beszélő elsődleges nyelve a legalkalmasabb, a leghatékonyabb.
A világ birtokbavételét azonban megelőzi a nyelv birtokbavétele: az anya, a család anyanyelvére – vagy a családban használt nyelvekre – épül rá az óvoda és az iskola nyelve, amely egyben más világot is jelent, hisz a nyelv írott formája, s Erdélyben a második nyelv tanítása is belép a gyerek életébe. A feladat: úgy átvezetni a diákokat a közös nyelvi változatba, majd az írás-olvasásba, hogy ne sérüljön az elsődleges változat, a szűkebb anyanyelv, például a nyelvjárás.
Később úgy ajánlatos átvezetni a második nyelvbe, majd a továbbiakba, hogy ne csökkenjen az anyanyelv elsődlegessége, fontossága, hiszen köztudott, hogy más nyelvet is csak az anyanyelvre építve lehet megtanulni.
Ehhez rengeteg tanítói, tanári tapasztalat kell, megfelelő programok, tankönyvek, segédeszközök, térképek, szótárak stb. S itt kerül előtérbe a tanári nyelv kérdése, de ha az említett tankönyvek stb. nincsenek tekintettel a tanulók elsődleges nyelvváltozatára, nyelvjárására, akkor nagy baj van. Gondoljunk arra is, hogy vannak diákjaink, akik hallási, látási nehézségekkel küszködnek, beszédhibásak, később az olvasással, a szövegértéssel kapcsolatos nehézségek is előtérbe kerülnek/kerülhetnek.
Péntek János professzor intelmét tartom irányadónak, aki az Anyanyelv és oktatás című művében feltett szónoki kérdésre, miszerint Milyen magyar nyelvet tanítsunk?, a következőket válaszolja: „Nem az üres, nem a konzerv, nem a túlszabályozott köznyelvet, hanem a változatos, a kifejező, a sokhúrú, a beszélőre, a tárgyra, a helyzetre szabott magyar nyelvet". Az ideál a természetes változatosság, a heterogén harmónia, vagyis összhang a változatosságban.
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban mi a legújabb nyelvművelési divathullám? Csak egyetlen példát említenék, az ikes igét: székelyföldi hajszálpontos használata maga mögött hagyja talán még az akadémiai előírásokat is. Az emigrációs, idegen nyelvi közegben Faludynak – tanúsítja az Óda a magyar nyelvhez című verse – épp az ikes ige az anyanyelvi szabadság egyik biztosítéka, Budapesten viszont egyértelműen nyelvjárási sallangnak tekintik, szinte tudomást sem véve róla – ezt pedig József Attila verse, a Tiszta szívvel igazolja, melynek rímhelyzetbeli, iktelenül használt „eszek"-je erősítette egyetemi elbocsátásának casus bellijét. Mit mond ezzel kapcsolatban a mai nyelvjárástan?
– A nyelvjárásokkal kapcsolatban fel-felbukkannak nyelvművelési divathullámok, melyek feltornyosulnak, szökőárként letarolnak sok mindent, de a szüleink ajkán szóló magyar nyelv, az otthoni hangok íze, a nyelvi táj változatossága, ahonnan származunk, azt nem homályosíthatja el semmiféle divathullám, ha az oktatás megismerteti, felcsillantja, megőrzésre méltónak tartja a nyelvjárásokat.
Kodály Zoltán „a magyar nyelvet is tanulni kell" gondolata mellett azt is írta: „A városi beszélő ajkán kopog a nyelv, mint a Morse-távíró. A falusiak ajkán zeng, ömlik, mint az orgonaszó. A városi ritmusa bizonytalan, ingadozó, a falusiaké acélos, rugalmas, törhetetlen. A városi hanghordozása tétova, nem mindig jellegzetes, néha idegenszerű, a falusiaké kristályos, tévedhetetlen. Minden hang a maga helyén, másképp nem is lehetne. Érezzük: ezt a beszédmódot követeli a nyelv természete, minden sajátsága. Így hangzik a legszebben."
Ezt ajánlom fiatal kollégáim figyelmébe is, akik a globalizáció hatására beszélgetés közben angol vagy román szavakat idéznek rokon értelműként, holott használhatnának magyar tájszavakat is, különösen, ha mindketten székelyek, mezőségiek, kalotaszegiek, bihariak. És Reményik parancsszavát se feledjük: „Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, / Mintha imádkozna".
– Málnási Ferenc munkásságának gerince a különböző osztályok számára összeállított munkafüzetsor. Nincs-e ezeknek is egységesítő, elszíntelenítő szerepe? Az általános iskolás ugrásra készen csap le minden újdonságra, és nagyon szívesen veszi, ha az órákon szabadon megnyilvánulhat, elmondhatja saját véleményét, vagyis ösztönösen hajlik az interaktivitásra. A félig-meddig „előrágott" feladatokhoz hogy viszonyultak?
– Az anyanyelvi munkafüzet, tankönyv nekem vesszőparipám. Takács Etel ajándékozott meg anyanyelvi munkafüzeteivel, ennek nyomán sikerült a hazai tanterv alapján megírni és 1973–74-ben megjelentetni általános iskolai munkafüzeteimet. Abból indultam ki, hogy ma már az anyanyelvi nevelést biztosító tantárgy nem a nyelv leírása, hanem a nyelvről való helyes gondolkodás, a nyelvhasználati készség fejlesztése egy társadalmi nyelvművelés igényével. (Sajnos tankönyveink nem ilyen céllal készülnek.)
Kuszálik Piroska 1975-ben javasolta, hogy a nyelvi feladatok, játékok, fejtörők megfejtése, a gyakorlatok megoldásainak számtalan variációja, az átalakítás, a hibás szövegek javítása, az átírás, a nyelvvel való bíbelődés, munka lehet csak a nyelvtanulás cselekvő útja. Ugyanakkor Szende Aladár szerint is az anyanyelvi nevelés-oktatás alapvető módszertani egysége a feladat. Diákjaink az iskolába lépés pillanatában ismerik anyanyelvüket, édesanyjuktól megtanulták azt, nem kell tehát mást tennünk, mint a tudat raktárából a részrendszereket felszínre emelni, a gyakorlatok segítségével műveleti szintre hozni és ismeretként tudomásul venni, tudássá nemesíteni.
Már Comenius is hangoztatta: sapere, agere, loqui, vagyis megérteni, cselekedni, beszélni, egy kínai közmondás pedig azt tartja, hogy amit olvasok, elfelejtem, amit látok, arra emlékszem, amit csinálok, azt tudom. Nos ezen a nyomon elindulva, az anyanyelvi tankönyvek (olyanok, amilyenek) mellett kitűnő segédeszközként használtam és használom ma is a munkafüzeteimet, amelyek a tanításnak, tanulásnak és ellenőrzésnek is eszközei.
A munkafüzet olyan készletet kínál, amelyből az osztály igényeinek, a tanulók munkatempójának megfelelően válogatni lehet. Megteremthető a szóbeli és írásbeli feladatmegoldás egyforma aránya, összhangja, hiszen a gyakorlatok megoldásakor, a különböző vélemények meghallgatásakor a tanulók körében kialakulhat beszélgetés, megbeszélés – ez a mozzanat fontosabb, hatékonyabb, mint önmagában a feladat megoldása, leírása. Véleményem szerint tehát az anyanyelvi munkafüzet akkor válik a tanár, az oktatás számára jó baráttá, ha meri és tudja a többi között eszközként, módszerként használni.
A lényeg az alkotó felhasználás. A mai digitalizált világban Balázs Géza professzor például helyesírást is oktatott a televízióban, a világháló nyújtotta lehetőségekről nem is szólva. Nagyon széles körű, közös munka ez, melyben kísérletező kedvű tanerőkre, jobban megírt tankönyvekre, anyanyelvi munkafüzetekre van szükség, gyakorlati kipróbálásukra és ami mindennél fontosabb: anyanyelvünk és tantárgyunk szeretetére!
– Saját tapasztalatból tudom, milyen titáni feladat magyart tanítani olyanoknak, akik nem magyar ajkúak. Olyan kérdésekkel lepik meg a tanárt, amelyek esetleg soha fel sem merültek benne, mivel édesanyjától tanulta a nyelvét. Segédeszköz viszont alig van, ami pedig van, azon megérződik, hogy a szerzők maguk sem sokat foglalkoztak más szerkezetű nyelvet beszélők magyarra tanításával. Ennek a hiányosságnak a pótlására nem gondolt, esetleg tegyem többes számba: nem gondoltak?
– Igen, a nem magyar ajkúak számára írt magyar nyelvkönyvek – bár nem sok –, de léteznek. Balázs János kolozsvári tanár nyelvtankönyve mellett nekem is van egy háromkötetes, Erdős József, Kozma Endre, Prileszky Csilla, Uhrman György szerzők Színes magyar nyelvkönyve és munkafüzete. Magam is oktattam a révi román kollégáimat e könyv alapján.
– Végezetül szeretném még az előbbiekhez nagyon sokban kapcsolódó fordításról, a köznyelvi, szaknyelvi, irodalmi fordításról megkérdezni, hogy ezek külön területei a nyelvművelésnek? Vagy oldja meg minden fordító, ahogy tudja? Nyelvészként mi erről a véleménye?
– A fordításhoz is tanári szempontok alapján szólnék hozzá. A szövegértés itt még fontosabb, mivel a fordítónak egyszerre kell figyelembe vennie a két nyelv szerkezetét, rendszerét, hangállományát, szójelentéseit, mondatszerkesztését és a szövegek világát is a köznyelvi, a szaknyelvi és az irodalmi szövegek fordítása során is. Legendás annak a lengyel fordítónak az esete, aki elakadt a „Sári itatja az egereket" mondatnál. Szó szerint sehogy sem „akart" hangzani. Felhívta a szerzőt, aki érthetőre fordította, magyarról magyarra: Sári sír. A fordítónak pedig azonnal eszébe jutott az ennek megfelelő lengyel szófordulat.
Málnási Ferenc
1940. július 14-én született Kolozsváron, 1965-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán. 1990-ig a Bihar megyei Gyantán és Réven, majd a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban tanított. 1998-ban szerezte meg a filológiai tudományok doktora címet. Nyugdíjba vonulása után óraadó tanárként dolgozik, illetve folytatja a hosszú évek óta kezdett munkafüzet-összeállítást, szakoktatással és nyelvműveléssel foglalkozó írásainak közreadását. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága és a Magyar Tudományos Akadémia határon túli köztestületének tagja a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

2015. 29.

Szárnynövesztő útkeresések
Az idei második Erdélyi Toll ajándéka
A vázában őrzött júniusi, júliusi virágok alig egy hétig örvendeztettek meg szépségükkel az idei kánikulában. Az íróasztalomon hetek óta várakozó halványpiros "vendég" azonban végigkísérte a színek, szirmok vonulását, cseréjét, és most, nyár végére úgy simult a kezembe, mint a pillanatnyi varázslatok elillanásáért kárpótoló ajándék. A székelyudvarhelyi Erdélyi Toll hetedik évfolyamának második számáról van szó, amely tartalmi, műfaji sokszínűségével a korábbi számokhoz hasonlóan ragadott magával, és röpített végig tereken és korokon.
Rögtön a legelején, az Írók a szülőföldről rovatban Nagy Pál szülőfaluja, Mezőkölpény világába engedett bepillantanom. Az irodalomtörténetnek szentelt részben Bertha Zoltán a bölcselő Wass Albertről szólva idézte körém a huszadik század negyvenes éveinek Erdélyét. "Mennél jobban sikerül embernek lennem, annál igazabb, tisztább és termékenyebb lesz magyarságom is" – hangzott fel újra az 1940-ből származó Wass Albert-i gondolat, hogy aztán a későbbi Hontalanság hitvallása is megérintsen: "Hontalan vagyok,/ de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet/ és maradok ez úton, míg csak élek/ töretlen hittel ember és magyar." A 125 éve született Makkai Sándor alakját Pomogáts Béla Reformok szolgálatában című írása idézi fel.
A Székely Útkereső évtizedét körvonalazó Brauch Magda-tanulmány első részét az idei első Erdélyi Tollban ismerhette meg az olvasó, az adatokban gazdag, időbeli és műfaji szempontok szerint tagolt lapismertetés, műelemzés ebben a második számban folytatódik és zárul. Ezt követően újra a kilencvenes évek irodalmi, művelődési lapjának anyagából született antológia szippant magába. Elsőként Róth András Lajos szólít meg Útkeresőben című publicisztikájával, amely a rendszerváltás utáni székelyföldi, erdélyi lapszerkesztés ars poeticájának is tekinthető. "Az utat keressük, s nemcsak a nagyvilágban – minden látszat ellenére –, hanem főleg itthon. Megmaradásunk útjait keressük, s ez nem lehetséges önfelmérésünk, önmegmérettetésünk nélkül. (…) Újból csak Ravasz Lászlót idézem, aki az erdélyi életszabályról így vélekedik: "Ha egyszer politikai és katonai hatalommal egy kis nemzet naggyá nem teheti önmagát, világos dolog, hogy belső kérdéseinek megoldására is ez a szabály: nem erővel, nem hatalommal, hanem az én lelkem által..." (1992). Az antológia prózai anyagából itt találjuk Makkai Sándor A született nagyság. Bevezető sorok egy Bethlen Gábor- tanulmányhoz című írását, Nyirő József A vén cigány című elbeszélését, Tamási Áron Szülőföldem című regényének részletét (Beszédes út hazafelé), Kozma Mária Makkai Sándorra emlékezve, Nagy Olga Gyűjtsünk népi elbeszéléseket!, Benkő András Szabó András születésének 120. évfordulóján című írását. A líra Petőfi Sándor (A székelyek), Benedek Elek (Becsüld a népet!), Reményik Sándor (A legszebb szó), Bartalis János (Anyaföld), Beke Sándor (Erdélyi homály), Nagy Gáspár (Utazás. (I.), Csiki László (A monológ), Jancsik Pál (Török rab Hunyad várában) hangján szól.
Az átlépés a két évtizeddel ezelőtti udvarhelyi lap világából a mostaniéba ezúttal is szinte észrevétlenül történik, mintegy újabb bizonyítékaként a lapszerkesztési elvek szilárdságának, az igények, szemléletmódok rendíthetetlenségének. A jól ismert rovatok terében találjuk magunkat, Anyanyelvünk épségéért Fülöp Lajos Bajzáról és a reformkori nyelvről szóló értekezését és Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányának folytatását olvashatjuk, az Életműveknél Kozma László Juhász Gyula költői világába kalauzol tovább, élő néphagyományainkról Szőcs Katalin Fokos című írásának soron következő részében, illetve Kiss Irén A mágusokról című előadásának összefoglalójában oszt meg érdekes tudnivalókat. A Maradandó művészet rovatban Kedei Zoltán világának prózában is élő, sajátos színei villannak újra elénk, a Hit és üzenet ezúttal többek között Fülöp Lajos versében ölt testet.
Az Erdélyi Toll folyamatosan leszáll a múlt sokszor láthatatlanságba süllyedt értékeiért, olvasói elé tárja az elfeledett kincseket, ugyanakkor egy pillanatra sem szakad el a jelentől. Ezt bizonyítja a Könyveink világa rovat kínálta újdonság, a Morfondír.ro internetes hetilap székelyföldi könyvkiadókról készült összeállításának közzététele. Ez az a pillanat, amikor hagyomány és modernitás a minőség jegyében találkozik.
Az idei második lapszámból természetesen a Múzsa és lant, illetve a gyermekrovat sem maradt ki, a legkisebb Toll-forgatókat többek között egy igazi irodalmi csemege, Csire Gabriella Mókus Pali vándorúton című meseregényének első része várja.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2015. 28.

Székelyföldi premier
Átadták a Vargyas-szorosi látogatóközpontot
Hétfőn adták át a Vargyas-szoros előterében épült, turisztikai célú látogatóközpontot, mely Székelyföldön az első ilyen jellegű építmény. Építését a romániai környezetvédelmi minisztérium kötelékébe tartozó Környezetvédelmi Alap finanszírozta, 450 ezer lejbe került, a felsőrákosi Zöld-Út kft. kivitelezte, Málnási Ferenc mérnök tervei alapján.
Talán kevés olvasónk van, aki ne járt volna legalább egyszer a Vargyas-szorosban, ne gyönyörködött volna az itteni táj szépségében. A Vargyas-szoros egy ezerhektáros természetvédelmi területen fekszik, ebből 200 hektár Vargyas község közigazgatási területén található. A látogatóközpont ezen a területen épült fel, a Hidegaszó és a Vargyas-patakok találkozásánál.
A természetvédelmi terület „története” 15 évre nyúlik vissza, a szorost és környékét ugyanis 2000-ben nyilvánították védetté, a baróti, néhai Dénes István geológus, barlangkutató hosszas, az illetékes hatóságokat meggyőző munkájának eredményeként. Már az ezt követő időszakban felmerült annak kérdése, hogy kellene egy olyan épületet létesíteni a helyszínen, melyből a természetvédelmi területet felügyelő önkéntesek munkájukat irányítani tudnák: miután 2004-ben a baróti Elveszett Világ Természetvédelmi-, Turista és Barlangász Egyesület hivatalosan is megkapta a védett terület kezelésének jogát, felgyorsultak az események, de így is majdnem egy évtizednek kellett eltelnie, hogy a látogatóközpont valósággá váljon. A pályázati szerződést a Környezetvédelmi Alappal 2008-ban írták alá, 2013-ban kezdődött el az építkezés.
Az épület többfunkciós: a földszinten tágas előtér van, az egyik itt található teremben máris egy kiállítás kapott helyet, fotók, pannók szemléltetik a Vargyas-szoros látnivalóit. Az emeleten hálószobák vannak, egyelőre még üresen, berendezésükre az elkövetkező időszakban kerülne sor.
– Erdeiiskola-programoknak, természetvédelmi táboroknak adna helyet az épület, rendezvények, találkozók szervezésére is alkalmas. A turistáknak itt információkat tudunk nyújtani, állandó kiállítás mutatná be a szoros látnivalóit, helyet kapnának benne a hegyimentők és, ami a legfontosabb, a terület adminisztrációját ellátó egyesületi tagokat nagyban segíteni fogja feladatuk ellátásában – mondta Dénes Ildikó, az Elveszett Világ Egyesület elnöke.
Az átadáson jelen volt Ilkei Ferenc, Vargyas község polgármestere is. Ugyancsak korábbi terv, hogy a látogatóközpont melletti, szintén a község tulajdonába tartozó területen egy, a mai igényekhez igazodó sátortábor kapjon helyet: megvalósítására az elöljáró Leader pályázat keretében látna esélyt a következő években. A szoros közelében levő jelenlegi vadkempingező helyet felszámolnák a terület kezelői, a természetet ezzel is nagyobb „lélegzetvételhez” juttatva. Erre azért is szükség lenne, mert a természetvédelmi terület látogatóinak száma a szorosba vezető út korszerűsítésével idéntől látványosan megnövekedett.
– A most épült látogatóközpont enyhítheti a természetvédelmi területre a tömegturizmus miatt nehezedő nyomást – hangsúlyozta Papucs András, a megyei természetvédelmi-, vidékfejlesztési és hegyimentő központ munkatársa.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

2015. 28.

Új rovattal bővült az udvarhelyi lap
Fiatal tollak színvilága
Csupa dallam, zeneiség az idei harmadik Erdélyi Toll. A székely-udvarhelyi irodalmi és művelődési folyóirat irodalomtörténetnek szentelt első oldalain régi magyar zsoltárok ölelnek körül (Pomogáts Béla: Magyar zsoltárhagyomány), majd áprilys könnyedség, játékosság ragad magával, miközben az összetéveszthetetlen költői világot mélységeiben is bejáró tanulmányt olvassuk (Bertha Zoltán: Az ember dallama. Áprily Lajosról). Az évfordulós megemlékezésben ezúttal Reményik Sándor alakja idéződik fel (Málnási Ferenc: A költő – "a lelkek építésze" és szintén Málnásitól: Anyanyelvünket óvnunk, őriznünk kell! Emlékezés a 125 éve született költőre, az Ige című versére), végül pedig maga a költő is megszólal, újra halljuk a lírai parancsolatot. "…Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,/ Ki borát issza: Élet borát issza…"
A sajtótörténeti rovatban folytatódik Brauch Magdának a Székely Útkereső évtizedét nyomon követő tanulmánya. Ezúttal a 90-es években szerkesztett lap fogadtatását, hazai és külföldi sajtóvisszhangját, felkért szerzőinek viszonyulását, az egyes írásokra érkezett visszajelzéseket ismerheti meg, illetve a Székely Útkereső és az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó szimbiózisát is megértheti az olvasó. A végkövetkeztetés pedig: "A Székely Útkereső tíz éve tehát folytonos küzdelemben telt el, de fenn tudott maradni a meglehetősen mostoha hazai magyar sajtóviszonyok közepette is. Tíz év utáni megszűnése nem kudarc, mivel közvetlenül és folytatólagosan átadja helyét a Székely Útkereső Kiadványok című ismeretterjesztő sorozatnak és a vele párhuzamosan fejlődött és belőle alakult sikeres könyvkiadónak, az Erdélyi Gondolatnak".
A Toll-forgató a Székely Útkereső Antológiából is újra ízelítőt kaphat. Verssel Reményik Sándor (Az álorcás magyar. Bethlen Gábor halálának háromszázadik évfordulójára Makkai Sándornak), Dsida Jenő (Psalmus Hungaricus – részlet), Beke Sándor (Tüntető magnóliák avagy Ima Erdélyországért), Tóth István (Senkiföldjén), Lendvay Éva (Álombeli séta apámmal), Szemlér Ferenc (Szerelem) ajándékozza meg, prózában Kölcsey (Parainesis – részlet), Kozma Mária (Párbe-szédek – részlet) szól hozzá, rövidebb tanulmányt Balázs Gézától (A mai folklórműfajok gyűjtéséről), ismertetőt Németh Júliától (Ötéves az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó), publicisztikai írást Jakobovits Miklóstól (A múzeumokról) talál. Az Anyanyelvünk épségéért rovatban Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvoktatás – irodalmunk tükrében című tanulmányát követhetjük tovább, az életművek bemutatásának szentelt oldalakon Kozma László Juhász Gyula költői világát körvonalazó írása folytatódik.
Tizennégy költő múzsája bűvöl, közben öt prózai alkotás, többnyire korábbi Tollakból ismert irodalmi művek soron következő részletei kínálnak pihenőt a szépirodalmi rovatban. Képzőművészet és költészet rokonságáról ezúttal is Kedei Zoltán írásai biztosítanak, a hit üzeneteit pedig Sebestyén Péter prózában (Az Úr városa? I.), Csatáné Bartha Irénke és Péterffy Gyöngyi versben tolmácsolja.
Természetesen legkisebb olvasóiról, hallgatóiról sem feledkezik meg az Erdélyi Toll. A gyermekeknek szóló rovatban Csire Gabriella meseregénye, a Mókus Pali vándorúton folytatódik, ugyanitt P. Buzogány Árpádtól és Márton Károlytól verseket találunk, Beke Sándor pedig tovább építi az Ábécéiskolát.
Talán nem véletlen, hogy az Erdélyi Toll újdonságát az utolsó oldalakon találjuk, úgy, ahogy az igazi meglepetést is az ajándékozás végére szokás hagyni. A tematikáiban és alkotói csapatában is sokszínű lap új rovattal bővült, a tizenéves szárnybontogatóknak teret adó Fiatal tollakkal. Első szerzői Márton Tímea és Szakács Betty, mindketten mesei világukba kalauzolják a gyermek és felnőtt olvasót. Gratulálunk nekik és várjuk a folytatást.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2016. 6.

Utak, ünnepek a Tollban
Tavalyi adósságot törlesztek, amikor 2015 negyedik Erdélyi Tollát a kezembe veszem. Meg is bánom rögtön a halogatást, hiszen a székelyudvarhelyi irodalmi, művelődési folyóirat már a találkozás első pillanatában izgalmas témával láncol magához, Csontos Mária tolmácsolásában Reményik pályakezdéséről mesél… De az írott szó mestereinek múltját előhívó rovat másik olvasmánya, Bertha Zoltán „Társak a Gondban” (Sütő András esszéi erdélyi írókról) című munkája is igazi irodalomtörténeti csemege. 
A sajtótörténetnek szentelt oldalakon a Székely Útkereső című folyóirat és a Székely Útkereső Kiadványok 1990 és 2007 közötti sajtóvisszhangjának megtalálásához kapunk iránytűt, illetve Beke Sándor főszerkesztő válogatásában meg is ismerhetünk jó párat ezekből a hangokból. Szintén itt vehetjük számba azt a 125 lapot, amelyekből a rendszerváltás után a romániai magyar sajtó új térképe körvonalazódott. 
Természetesen nem marad el a Székely Útkereső évfolyamaiból nyújtott kóstoló sem, amellyel Beke Tollról Tollra megörvendezteti az olvasót. Ezúttal Kölcsey (A szabadsághoz), Reményik Sándor (Nagy magyar télben), Juhász Gyula (A Hymnus), Babits Mihály (Karácsonyi ének), József Attila (Karácsony), Benedek Elek (Mióta nagyapó lettem), Beke Sándor (Tücsökszerenád) lírájában merítkezhetünk meg pár pillanatra, szépprózát Csire Gabriellától (Megszólal az aranycsengő) és Nagy Zoltán Mihálytól (Azon a télen – részlet) kapunk. Egyed Ákos Mátyás király alakját idézi fel 1990-ben, a nagy uralkodó halálának 500. évfordulóján kelt írásában, Kelemen Katalin Kőrösi Csoma Sándorra emlékezik. Prózai írást találunk ugyanakkor Bözödi György (Ahonnan elindultunk), Beke György (Mosoly szaladt az arcomra…), Domonkos János (Egy dal, mely meghódította a világot), Benkő András (Zenetörténetünk – Egyházi zene. Középkor) és Penckófer János (A művészetnek szárnyalnia kell) tollából. Utóbbi cikkek, esszék, múltidézések a Székely Útkereső első évfolyamaiban jelentek meg, Kölcsey, Juhász, Babits versei pedig a legelsőben kaptak helyet, bizonyára az indulás ünnepélyességének ösztönös kifejeződéseiként. „Szeress hát minket is, koldusokat!/ Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat./ Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/ törékeny játékunkat, a reményt” – üzenik az új életre éledő erdélyi magyar sajtó küldetéseként is értelmezhető Babits-sorok.
Az Anyanyelvünk épségéért című rovatban Pomogáts Béla az irodalmi nemzet, a nyolcvanas, kilencvenes évekbeli civilizációs átalakulás, illetve a személyiség és közösség fogalmát járja körbe (Irodalom, nyelv – identitás), ugyanitt folytatódik Málnási Ferenc Erdélyi anyanyelvünk – irodalmunk tükrében című tanulmánya. 
Érdekes olvasmányt kínál az Élő néphagyományok rovatban Ráduly János Cselédlánynak nem süt a nap című, kibédi szolgálóleányok történeteit rögzítő munkája. Ezúttal két visszatekintést olvashatunk, a vallomások, emlékezések az idei Tollakban folytatódnak. 
A Hit és üzenet rovatban Péterffy Gyöngyi és Kozma László versben, Sebestyén Péter prózában közvetíti az égi szót. A Múzsa ezúttal is főként lírai alkotásokban mutatkozik meg, de folytatódnak a prózasorozatok is, Csire Gabriella Regélő napkelet című műve és Ráduly János Félperces történetei. 
Újdonságnak számít a Sors és pálya rovat és a benne szereplő interjú, amely az Erdélyi Toll műfaji gazdagodását jelzi. Nagy L. Éva Csatáné Bartha Irénke nyugalmazott magyar szakos tanárral, költővel családról, munkáról, művészetekről beszélget.
A tavalyi utolsó Tollból természetesen a gyermekeknek szóló hangok, színek sem hiányoznak. A vers- és mesehallgatók, olvasók Csire Gabriella Mókus Paliját követhetik tovább a vándorúton és Beke Sándor Ábécéiskolájába is újra beleshetnek. 
A „szárnyaikat” próbálgatók rovatában, a Fiatal tollakban Márton Tímea derűs, fantáziadús írását olvashatjuk. Az Egy séta végeredménye talán az előző lapszámban debütált tizenéves alkotó múltkori meséjénél is élvezetesebb, ígéretesebb és mindenképpen méltó lezárása a 2015-ös évnek.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ. Népújság (Marosvásárhely)

2016. 25.

Szenvedélyes nyelvszolgálat
Málnási Ferenc Kolozsvári nyugalmazott magyartanár, a nyelvtudományok doktora nem szobatudós. Nem búvárol sokak számára érdektelennek tűnő, apró nyelvi jelenségeket, nem húzódik vissza könyveinek, jegyzeteinek világába.
Pályakezdése óta összeforrt szenvedélye a hivatástudatával, ami nem is csoda, hisz mindkettőnek ugyanaz a forrása, tárgya és éltető ereje – az anyanyelvünk.
Már fiatal tanárként olyan konok szolgálatra szegődött, ahogyan a legkiválóbb mesterdetektívek beállnak az igazság kiderítésének szolgálatába: amikor még épp csak rebesgették, hogy vannak helyek, ahol úgynevezett munkafüzeteket használnak, Málnási neve már egyet jelentett az általános iskolai magyar rmunkafüzetekkel, amelyek segítségével könnyebben, érdekesebben sajátítja el a gyermek annak a nyelvnek a titkait, amit már az anyatejjel együtt szív magába. Munkafüzeteit folyamatosan újította, bővítette, nemzedékek egész sorát segítve át a nyelvtani szabályok huppanói közt kanyargó utakon. De ahogy nem lett szobatudós, úgy nem lett szakbarbár sem: széles körű érdeklődését, tudását változatos területeken kamatoztatja a mai napig. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 2016-ban megjelent két kötete, A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig, illetve a Beke Sándorral közösen kiadott Az álmodó bérceken című kötet. Mindkét könyv az idén 25 éves Székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó terméke, és mindkettőnek megvan a maga vonzó érdekessége.
Az először említett kiadvány alcíme Recenziónyi állomások könyveink birodalmában. Első ránézésre azt is mondhatnók, hogy mindez csak a negyedszázados kiadói évforduló ünnepléséért van, de elég csak a recenzeált szerzőket megnézni, hogy rájöjjünk: sokkal több ennél. Valójában egyfajta keresztmetszete, összefoglaló felmutatása az erdélyi kultúra értékeinek egy olyan korban, amikor ha valaki lepengeti a kiadási költségeket, bármi piacra kerülhet. A teljesség leghalványabb igénye nélkül – nem akarok a telefonkönyvszerű felsorolás csapdájába esni – csak néhány, Málnási által bemutatott, nagyrészt Erdélyi Gondolat kiadványt említenék: Komoróczy György Magyar szavaink nyomában, Murádin Lászlónak négy kötete, Brauch Magda Közös anyanyelvünkért, Beke Sándor A Székely Útkereső levelezés és dokumentumok tükrében, Eszteró István Nirvána gombostűje – és így tovább, összesen harminc kötet recenziója.
A másik kötet tulajdonképpen két könyv: az első rész Beke Sándor eddig megjelent verseiből álló reprezentatív válogatás, a második pedig ezeknek a verseknek stilisztikai elemzése Málnási Ferenc tollából. Szégyen ide, szégyen oda, Beke Sándornak eddig egy-egy versét olvastam, kötete nem került a kezembe. Lehet, hogy én vagyok a hibás, amiért nem jártam utána, de talán inkább az 1990 után összeomlott szervezett könyvterjesztés nem gondolt arra, hogy Nagyváradon is érdekelhet valakit egy Székelyudvarhelyi kiadvány. De hagyjuk az utólagos, meddő elmélkedést, a lényeg, hogy közvetve, Málnási Ferencnek köszönhetően megismerkedhettem Beke Sándor verseivel. A stilisztikai elemzések olyan tanerőknek, illetve diákoknak sietnek a segítségére, akik szívesebben veszik a „készételt", mintsem hogy maguk bajlódjanak az értelmezés elkészítésével.
Pedig megéri a belemélyedést, kedvcsinálóként két Beke-szöveget ajánlok hozzá: „Ha egyszerre lehullna mind, / ellepné az egész földet. / De látod, / nem hullámzik ott fent, / csak fehéres szürkén lebeg, / rétegesen és gomolyosan / a fejünk fölötti égi óceán." – mondja a Fejünk fölött az óceán című vers. A Melegítés pedig: „A kandalló-/ban ég a tűz. / A kéményen / füst száll a / csillagok fe- / lé. Mintha / az erdőből / kivágott cse- /refa melegí-/ tené az álmos / csillagokat..."
Molnár Judit |
Málnási Ferenc: A Székely Útkeresőtől a Nyelvünk és Kultúránkig, az erdélyi irodalomtól ünnepekig, nyelvhazáig. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Beke Sándor – Málnási Ferenc: Az álmodó bérceken. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2016.
Krónika (Kolozsvár)

2017. 21.

Himnusz Szent László királyról – Regis regum civis ave (1192 körül)
Idén ünnepeljük Szent László királyunk trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. A kettős évforduló kapcsán a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága Szent László-emlékévvé nyilvánította az idei esztendőt. A lovagkirályra emlékezünk Málnási Ferenc kolozsvári ny. magyartanár alábbi kis tanulmányával, amelyben a Szent László királyról írt latin nyelvű himnuszt és két magyar fordítását hasonlítja össze.
Regis regum civis, ave, regum gemma, Ladislae, regni consors gloriae. Regem regum es agressus, sis defensor indefessus, et athleta patriae.
Salve, salus Hungarorum, rex, coheres angelorum, vas caelestis gloriae, ab aeterno vas electum, vas insigne, vas eflectum vendicans iustitiae.
Hungarorum gens, congaude, nova novi regis laude pulsans tintinnabula, felix, ave, Varadinum, cuius augens fama signum resonet per saecula.
Tibi, Christe, concors hymnum canit orbi, qui per lignum ad te trahis omnia, scala factus ascensorum et corona confessorum tibi laus et gloria. Amen.
Áve, égi király híve, királyoknak gyöngye, éke, László, mennynek sorsosa! Ég királyát hűn követted, országunkat védelmezted, légy hazánknak bajnoka.
Menedéke magyaroknak, Örök-társa angyaloknak, Égi kegynek eszköze: Üdvözlégy, ó, kiváltságos, híres-neves, igazságos jó ítélet hírnöke.
Vigadozzál, magyar nemzet, harsonáljad, énekeljed, új királyunk új dalod. Boldog Várad, szálljon híred, Növekedjék dicsőséged, Visszhangozzák századok.
Krisztus, földről himnusz szárnyal hozzád, aki keresztfáddal magadhoz vonsz népeket. Szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége, Néked áldás, tisztelet. Ámen. (Ford. Csanád Béla)
Kit királyok ura véd fent. üdv, királyok gyöngye néked – László, mennyek lakosa! Követted az ég királyát: védelmünk most is állnád, országunk hős harcosa!
Üdv, magyarok üdvös hőse, angyalok társörököse, égi keggyel telt edény! Kit öröktől kijelöltek hírneves, kiváló, hősnek az igazság mezején.
Jó magyar nép örvendezzél, új királynak új dalt zengjél, rázzon csengőt a kezed! Üdvöz légy, te boldog Várad, visszhangozza sok-sok század mind növekvő híredet!
Himnuszt zengnek, Krisztus, Néked, a föld színén élő népek, mindent vonz a feszület. Égbe hágók lajtorjája, hitvallóknak koronája, hír, dicsőség a Tied.
(Ford. Tóth István)
A Himnusz lírai alkotás, négy szakasz, 6–6 sor. Összefüggő szöveg, I. Szent László királyunk magasztalása, a magyar nemzet, boldog Várad dicsérete, Krisztus dicsőítése, imádása teremti meg a szövegösszefüggést.
A szövegmondatok tartalmi-logikai kapcsolatban, alá- és mellérendelő viszonyban sorakoznak. Birtokos személyjeles szavak közelítik az olvasót a szöveghez: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, hírnöke, dalod, híred, dicsőséged… Egyes szám második és harmadik személyű igék fogalmazzák a himnusz szövegét: követted, védelmezted, vigadozzál, harsonáljad, énekeljed, szálljon, növekedjék, szárnyal…
Jelentéstani elemként a rokon értelmű szavakat említhetjük: gyöngye, éke, harsonáljad, énekeljed, visszhangozzék, áldás, tisztelet… Felsorolás nyomatékosítja, erősíti a vers mondanivalóját: híve, gyöngye, éke, sorsosa, bajnoka, menedéke, örök-társa, eszköze, hírnöke. Ezek egyben a vers kulcsszavai is. Az első sor egyben a költemény címe is, témamegnevező, utal a szövegre. A költemény 1192 körül keletkezhetett… Valóságos világkép, I. Szent István királyunkról, történelmi személyről szóló szöveg, de elképzelt világkép is kibontakozik a szövegből, amelyhez az olvasó társít(hat)ja a saját véleményét. A költemény nyelve latin eredeti magyar fordításban, a magyar szöveg mai, írott, szavalva szóbeli, érzelemkifejező, szépirodalmi alkotás. Stílusa is szépirodalmi, a himnusznak megfelelően csak jóhangzású szavak sorakoznak a költeményben, a a b c c b rímelésű sorokban. A költemény szavainak elsődleges jelentésére már a szerző ráépítette a szövegösszefüggésből adódó, érzelmi-hangulati többletjelentést. A cselekvő igék szerepe a dicséret, a méltatás, a dicsőítés, a magasztalás, s a melléknévvel párosított főnevek szerepe is ugyanez: királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, hazánknak bajnoka, menedéke magyaroknak, örök társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke… A boldog Várad jelzős szerkezetet is a városalapítónak köszönheti a város, s I. Szent István királyunkért Krisztushoz száll köszönetünk, Neki küldjük tiszteletünket. Szemléleti és hangulati metaforák színezik a himnuszt: I. Szent István királyunk királyoknak gyöngye, éke, mennynek sorsosa, menedéke magyaroknak, örök-társa angyaloknak, égi kegynek eszköze, jó ítélet hírnöke…, Krisztus urunk szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége. A költeménybe válogatott szavak felkiáltó és felszólító mondatokba sorakozva teljesítik a himnuszra jellemző stílus követelményeit. A névszói állítmányok nominális stílusú szöveget alakítanak ki. Miben volt I. Szent László királyunk varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté… A kereszténység ezentúl már nemzeti életté, a keresztény király a nemzet hősévé lett.” Hargita Népe (Csíkszereda)



lapozás: 1-20




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék