udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Máté Gábor

2007. június 27.

Június 26-án Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem rektora váltotta fel a kisvárdai színházi fesztivál műhelybeszélgetésein Máté Gábor színész-rendezőt. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Katonák, katonák című, Zalán Tibor drámájából született produkciót elemezte. Délelőttönként a bábszínházi produkciók kerülnek előtérbe, zajlanak továbbá a műhelybeszélgetések. A késő éjszakába nyúló beszélgetések sem maradnak el. Talán a magyarországi média a korábbi évekhez képest több érdeklődést mutat a fesztivál iránt. Sikeres volt a komáromi Jókai Színház Macskabaj című előadása (rendezte Lukáts Andor) és a marosvásárhelyi táncszínházi előadás, az Alvajáró románc. /Köllő Katalin: Kisvárdai hangulatok (2). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

2012. szeptember 18.

Székely Csaba kapta a legjobb új magyar drámáért járó díjat
Székely Csaba /Marosvásárhely/ kapta a legjobb új magyar drámáért járó díjat a Bányavirág című darabért a Színházi Kritikusok Céhe gálaestjén vasárnap Budapesten a Nemzeti Színházban. A díjat Esterházy Péter adta át.
A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az elismerésekért összesen 48 jelölt volt versenyben. Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok második alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Senkálszky Endrének, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének, Európa egyik legidősebb aktív színészének adták át a Színházi Kritikusok Céhének képviselői szerdán Kolozsvárott.
A díj ünnepélyes átadásán készült felvételt lejátszották a Nemzeti Színház közönségének.
„Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő színháza, de felelősek vagyunk a jelenéért" - fogalmazott az elismerést átvéve Senkálszky Endre.
A legjobb előadásnak járó elismerést a Katona József Színház A mi osztályunk című, Máté Gábor rendezte előadása kapta.
A legjobb rendezésért Zsótér Sándornak ítélték a díjat, aki a Vágyvillamos című előadást állította színpadra a Radnóti Színházban.
A Színházi Kritikusok Céhe immár 32. alkalommal ítélte oda az elismeréseket. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra, akire a legtöbb szavazat érkezik, az kapja a Színikritikusok Díját. A tizenöt kategória mindegyikében három-három – vagy szavazategyenlőség esetén több – jelölt versengett. Az, hogy ki nyerte el az elismerést, csak az ünnepélyes díjátadón derült ki.
Krónika (Kolozsvár)

2016. június 29.

Mentor – „Ez így egyelőre eléggé tucatszöveg: az öné is, az enyém is.”
Színmű Hatházi András színésszel, rendezővel, egyetemi tanárral három felvonásban
„Ha korábban kezdtük volna, nem is lett volna érdektelen a párbeszéd!” – írta harmadik levélváltásunkban Hatházi András, a BBTE Színház és Televízió Karának oktatója, akivel rendhagyó módon e-mailben készült az interjú. A kérdéseket és válaszokat meghagyjuk időrendi sorrendjükben, így élethűen bontakozik ki a dialógus dinamikája, a drámai feszültség. A „felvonások” az egyes levélváltások során keletkezett kérdés- és válaszsort tartalmazzák. Egyre merészebben gördülnek fel a függönyök, és lepleződik le egyfajta lényeg.
Első felvonás
– Matematikát tanult, majd a színészpályát választotta. Mi a története ennek a fordulatnak?
– Fordulatnak látszik, és én is akként éltem meg, mert azt hittem, hogy döntésem valóban egy fordulat. De most úgy érzem, semmi más nem történt, mint eszközt cseréltem az önmagamhoz vezető utamon. Mert nem az van belül, amit az elme lát.
– Nemcsak színészkedik, darabot ír és rendez, hanem oktató is a BBTE Színház és Televízió Karán. Tanulható a színészet, vagy általában véve a művészet?
– Remélem, nem színészkedek. Legalábbis nem szeretném azt csinálni, amit ekként neveznek meg. A színészkedés persze tanítható, vannak, akik tanítják is, én nem. Én nem is tudom, hogy mit tanítok. Semmit. De tényleg. Talán zavarba is ejtem azokat, akikkel együtt dolgozom, akik azt hiszik, hogy most el fogok árulni valamit a színészetről. Nem tudom, hogy mi a színészet. Azt sejtem, hogy én miként próbálom felfedezni magamban magamat és ezzel együtt a színészetet, de ez nem mérhető, nem rögzíthető, nem adatolható, nem lehet idézni. Ez akkor, abban a pillanatban létezik, a következőben nincs. A forma lehet, hogy tanítható, de én nem a formával foglalkozom. A lényeget pedig kinek-kinek magának kell felfedeznie. Talán ebben vagyok társ.
– Kutatási és oktatási tevékenységének egyik kulcsfogalma az improvizáció. Doktori disszertációját is Improvizáció és személyiségfejlesztés címmel védte meg. Milyen módon járulhat hozzá az improvizáció a személyiségfejlesztéshez?
– Az említett munkám számomra már nem érvényes. Ugyanis most ott tartok, hogy azt gondolom: Isten őrizzen attól, hogy fejlesszük a személyiséget! A személyiség nem mi vagyunk. És, ha én magamhoz szeretnék eljutni, akkor nekem épp ellenkezőleg, le kell hámoznom magamról a személyiségem. Tehát ma úgy látom: az improvizáció a személyiség lebontásában lehet eszköz, nem pedig annak gazdagításában.
– Számtalan előadáson, darabon és szerepen van túl. Izgul előadások előtt? Hogyan készül fel egy előadásra?
– Igen, izgulok, mért ne izgulnék? Ha szerencsés vagyok, találkozhatok egy olyasvalakivel, aki lehetnék, aki vagyok, és aki megmutat nekem valamit magamból. Az előadásokra pedig sehogy sem készülök fel. Nincs semmilyen rituálém. Egyszerűen elkezdem, és kész. Mondjuk talán annyi, hogy levegőt veszek, mielőtt színre lépek.
– Közeledik az egyetemi felvételi. Milyen szempontok szerint válogatják ki a jelentkezők közül a leendő egyetemistákat, színészeket? Milyen tippet adna egy színművészetire felvételiző diáknak?
– Nincs egy egységes rendszer, én legalábbis nem tudok róla. Azt sem tudom, hogy milyen szempontok szerint válogatnak a társaim. Számomra a jelenlét a legfontosabb. Persze, nem árt, ha a jelölt tudja a szöveget, de elnézem az ebből adódó hibákat, ha azt érzem, az előttem álló: önmaga. Nem akar másnak látszani, mint ami. Nem akar becsapni, és önmagának sem akar hazudni. Ha tehát nem akarja elrejteni magát, akkor a fogadási tippem: Jelölt – Színi Kar: 1.
– Mit tart a színészet legnehezebb részének?
– Lehet, hogy először azt kéne tisztáznom, hogy mit jelent számomra a színész? De ezzel a tisztázási folyamattal küzdök jónéhány éve. Egyelőre ott tartok, hogy, ha a színészet eszköz az önmagam keresésében és megismerésében, akkor a legnehezebb megszabadulni az önmagamról alkotott képtől.
– Mi a véleménye az alternatív színházakról?
– Jelen pillanatban nagyobb örömet jelent számomra abban a közegben dolgozni. Igaz, megélni nem lehet belőle.
– Színház az élet?
– Én azt hiszem, más értelemben használom az élet szavunk. Nekem az élet inkább a természet, mintsem az emberek által alkotott mesterséges világ. Az élet nem az, amit az emberi elme gondol róla. Tehát ebben a megközelítésben az élet nem színház.
Második felvonás
– [Az első felvonás] első kérdéséhez kiegészítés: Mi van legbelül?
– Épp ezt kéne felfedezni. Ezért dolgozom, erre használom a színházat, az irodalmat. Mert nem tudom. Csak azt, hogy nem az, amit az elme gondol. Tudom, ez így egy semmitmondó általánosság, de mindaddig, amíg nem bukkan elém egy tényleges, kézzelfogható jelenség, csak üres feltételezésekkel vagdalkozom. És ilyesmi – az előbb említett jelenség – munkám során kerül elő, mindig a legváratlanabb pillanatban.
– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy nincs kifejezetten példaképe. Ennek ellenére bizonyára voltak olyanok, akik jelentős hatással voltak az életére. Kik voltak ezek és miben formálták személyét?
– Úgy érzem, Matthias Langhoff volt az, akinek hatására elkezdtem merészebben kísérletezni. Legutóbbi olvasmányélményeim is segítettek ebben. Uszpenszkij, Gurdjieff, Krishnamurti, Eckhart Tolle, dr. Máté Gábor vagy Csíkszentmihályi Mihály, Doc Childre és Howard Martin. És még várnak rám Sogyal Rinpoche és Iain McGilchrist. De minden bizonnyal számítottak a Tom Dugdallel, Marian Crişannal, Cosmin Matei-jel, Tompa Gáborral, Vlad Mugurral, Mihai Măniuţiuval vagy az Andrei şerbannal, esetleg a Patrick LeMauffal való találkozásaim. Ám az is lehet, hogy anyai nagyanyám hatása a legjelentősebb, ő volt ugyanis az, akivel – emlékeim szerint – a legtöbb időt töltöttem gyermekkoromban.
– Milyen a színészhallgatókkal a munka?
– Olykor jó, olykor nem jó. Teljesen szabályos, hétköznapi.
– Miben látja a mostani színészhallgatók, Y, Z generációk erősségét? És mi az, amiben fejlődniük kell?
– Én az embert keresem. Az, amitől egy adott korosztályt X, Y vagy netán Z betűvel jeleznek, számomra nem releváns. Csak egy felszín, ami az ember válasza egy adott korra. Éppen ezért azt sem tudom, hogy miben kell fejlődniük? Nem hiszem, hogy abban, amitől őket X, Y vagy Z-nek tartják.
– Ha egy oktatással kapcsolatos élményét kellene felidéznie, mi lenne az?
– Nincs egyetlen élményem. Maga az oktatás egyetlen élmény. Na, ez jó hangzatosra sikeredett…
– Amikor nézőként ül be egy előadásra, filmre, milyen szempontok szerint választ?
– Ez mindig változik. De legtöbbször nincs lehetőségem a választásra. Egyszerűen lehetőségem adódik, és én élek vele.
– Hogyan szokott kikapcsolódni?
– Nem tudom. Néha csak nézek ki a fejemből. Máskor csak olvasok. Van, amikor játszom. Vagy iszom. Nincs semmi különös.
– Kiegészítés az alternatív színházakról szóló kérdéshez: Miért jelent nagyobb örömöt számára abban a közegben dolgozni?
– Mert ott merészebben kísérletezünk.
Harmadik felvonás
[A második levélváltásban szerepelt a címben szereplő mondat, azzal a kiegészítéssel, hogy „hátha még vannak merészebb kérdések”. Így harmadik ízben is megfogalmaztam néhány kérdést, ezek következnek:]
– A színpadon bármi lehetséges következmények nélkül: testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély… Ez a „szabadság” hogyan befolyásolja a „hétköznapi”, valódi életet?
– Csíkszentmihályi Mihály Kamasznak lenni című könyvében írja, hogy körülbelül kétszáz éve választjuk külön a munkát a magánélettől. Amióta kimozdulunk otthonról és elmegyünk a gyárba. Ez alatt a kétszáz év alatt kialakult egy, a munkáról és a magánéletről való másként gondolkodás. Aminek következtében természetesnek vesszük, hogy van a munka, amit az esetek többségében kényszernek tekintünk, és külön van a magánélet, amit a lazítással, a kikapcsolódással társítunk. Ez a különválasztás azt is eredményezi, hogy az említett szerző által leírt áramlatélmény egyre ritkábbá válik. A munkába nem tudunk belefeledkezni, mert azt magunkra erőltetjük, a lazítás pedig nem fejleszt minket, és nem nyújt számunkra kihívást, márpedig – nagyon egyszerűen és bután fogalmazva – legalább e két elemnek jelen kell lennie ahhoz, hogy létrejöhessen az úgynevezett flow élménye, jelensége. Én sokszor érzem magam így. Hogy nem hagynám abba, hogy nem fáradok el, hogy nem akarok mást. A színpadon sem történik más, mint egy ember élete. Azé az emberé, aki lehetnék. Hiszen a mindennapokban is csak egy bizonyos lehetőségem mutatkozik meg. Említettem, a személyiség nem én vagyok. Az nem az enyém. Az bármikor elvehető tőlem, bármikor újat hozhatok létre túlélésért és a szeretetért való küzdelmemben. Az említettek (testvérgyilkosság, házasságtörés, forradalom, halál, szerelem, romantika, szenvedély) nincsenek jelen a hétköznapokban? Dehogynem! Ezeknek a „szabadsága” hogyan befolyásolja a színpadi életet?
– Hogyan öntené szavakba egy katartikus élményét?
– Sehogy. Egy ilyen élmény, ha úgy tetszik, zene is, kép is, mozgás is, tehát nem csak szó. Egy ilyen élmény a mindent jelenti, tehát nem csak az elme privilégiuma beszámolni róla. Egy ilyen élményben benne kell lenni. Beszélni róla: szócséplés, pletyka.
– Mitől fél a legjobban?
– Félhetnék mindentől és semmitől is. Krishnamurtit olvasva ismertem fel, hogy a félelem sosincs most. Abban a pillanatban, ahogy meg akarom ragadni, nem félek tőle. Ebben segített Eckhart Tolle is – a jelenlétnek azon szempontjából, amiből olvastam! A félelem sosincs jelen. A félelem a jövőben és a múltban van. És végeredményben semmi más nem történhet velem, mint olyasvalami, ami bárkivel megeshet.
– Mit tart élete értelmének?
– Ez mindig változik. Talán azt, amit éppen teszek. Most az, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre.
– Milyen kérdés foglalkoztatja jelenleg leginkább az életben? Eddig milyen választ talált rá?
– Ki vagyok én? És eddig semmilyen választ nem találtam rá.
– A jó válasznál csak a jó kérdés nehezebb. Milyen kérdést tartana elég merésznek? Mondjon egy példát, válaszolja is meg.
– Az a kérdés, ami az őt megelőző válaszból született. Nem tudom. Egyébként is a különválasztás, amely igenre és nemre, jóra és rosszra oszt, azt a látszatot kelti, mintha az élet megragadható lenne. Most valóban vannak dolgok, amelyek valamilyen minőséggel rendelkeznek, de mire megismerném őket, máris más minőséget vesznek fel. A dolgok tartalma érdekel, és a tartalom, ami közelebb van talán a lényeghez, egyidőben jó és rossz, igen és nem.
Hadházi András
•• színész, rendező, irodalmár, egyetemi tanár, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának oktatója, ahol a színész mesterségével és a színpadi improvizációval foglalkozik
• doktori fokozatát 2003-ban szerezte meg a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen az Improvizáció és személyiségfejlesztés témakörében
• munkássága több mint 100 színházi- és filmszerepből, több tucat színházi-, bábszínházi- és filmrendezésből, a színész mesterségével kapcsolatos cikkekből valamint színdarabokból és forgatókönyvekből áll
• egyéni kötetei: Daniló (2004), A hetérák tudománya (2006), Improvizáció és személyiségfejlesztés (2007), valamint David Zinder Body-Voice-Imagination című angol könyvének fordítása (Test-Hang-Képzelet, 2009)
• tevékenységét hazai és nemzetközi szinten eddig több mint 50 egyéni és közös díjjal jutalmazták, többek között Jászai Mari díj (2011), Gábor Miklós díj (2011), UNITER díj (2008, 2014), Legjobb színész díja (ex aeguo, Nemzetközi Filmfesztivál, Thesszaloniki, 2011), a Román Írószövetség debüt-díja (2005), Látó-nívódíj (2004), Legjobb régióbeli filmalkotó (ALTERNative, 2003), Rendezői debüt-díj (Nemzeti Báb- és Marionett Színházak Fesztiválja, 2002), a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által felajánlott művészi-, valamint pedagógiai kíválóság-díjak (2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék