udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 49 találat lapozás: 1-30 | 31-49

Névmutató: Maksay Ágnes

2002. február 8.

Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár febr. 19-én Kolozsvárra látogat, ahol Polgári Fórum keretében a magyar kül- és nemzetpolitikai aktuális kérdéseiről tart előadást. Ezt követi Maksay Ágnes és Marius Tabacu Sapientia — Az egyetem születése című dokumentumfilmjének bemutatója a Tranzit Házban. /Kolozsvárra látogat Németh Zsolt. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8/

2002. december 2.

Nov. 30-án Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei közgyűlését és a 2002-es esztendő díjainak átadását. Dr. Kötő József elnöki tájékoztatójából kiderült: jelenleg az EMKÉ-nek több mint 1500 bejegyzett egyesülete működik. Átnyújtották az EMKE 2002-es évi díjait. A kitüntetettek a következők: Maksay Ágnes (a tízéves Duna Televízió képernyőjére került erdélyi közművelődési tevékenységéért), László Csaba (az erdélyi magyar néptánckultúra minőségi megőrzésért), Incze László (kézdivásárhelyi múzeumalapító munkásságáért), Csanádi János (Újzerinden tanár intézményteremtő, több évtizedes közművelődési tevékenységéért), Orosz Pál József (zenei anyanyelvünk népszerűsítéséért, zenepedagógiai és székelyudvarhelyi karnagyi munkájáért), Szilágyi Ferenc (kolozsvári operaénekes a magyar operajátszás több évtizedes szolgálatáért), Hatházi András (kolozsvári színészi, drámaírói, művészpedagógiai tevékenységéért), F. Márton Erzsébet (nagyváradi színjátszásért), Danaliszyn József (gyergyói színjátszó az öntevékeny színjátszásért), Károly Sándor post mortem és Károly Zöld Gyöngyi (képzőművészet műveléséért és szervezéséért), Muckenhaupt Erzsébet (könyvtáros a nemzeti kulturális örökség feltárásáért), Ábrahám Zoltán (közművelődési és népfőiskolai szervezésért), Koós Ferenc (szellemi értékek megőrzéséért), Kiss Margit (kultúrapártolásért), Bálint Árpád (kultúrapártolásért), Kincses Emese (művelődési életben kifejtett minőségi tevékenységéért). /Ördög I. Béla: Átadták az idei EMKE-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 2./

2003. november 19.

Medgyessy Péter magyar miniszterelnök a jövő év közepétől önálló erdélyi magyar televíziót ígért. Sylvester Lajos emlékszik arra, amikor Csoóri Sándor és Sára Sándor elindították a Duna Televíziót. Akkor az akkori ellenzék tört a Duna Televízió létére, a kabarézó Farkasházi Tivadar megkérdésezte, hogy "ez kinek kell?" Az RMDSZ Szatmárnémetiben tartott VII. kongresszusán viszont tanúi lehettek annak, hogy Maksai Ágnest miként vesszőznék meg immár "a mieink" is, amiért, úgymond, a Láncos Templomban Tőkés László hívó szavára összesereglett gyülekezet ről beszámoltak a "a Dunában". Ezt követték a nyegle minősítések, amelyek nem átallották a Duna Televíziót a romániai magyar műsorsugárzás akadályozójának feltüntetni. Az anyaországi politikai és anyagi fojtogatás mellé romániai kollaboránsok szegődtek. A "minden magyarok tévéjére" viszont minden magyarnak szüksége van. Sydneytől Székelyszentmiklósig. - Ez volt és mindmáig ez maradt a rendszerváltás utáni Magyarország legmerészebb, leghasznosabb nemzetpolitikai cselekedete az elszakadt nemzetrészek és a világ magyarságának kulturális egybefogásáért, állapította meg Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Ajándék lónak a foga. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./

2004. február 16.

Kudarcra van ítélve az erdélyi magyar történelmi egyházak egyezkedési kísérlete arra vonatkozóan, hogy megfelelő arányban vegyenek részt az erdélyi tévét működtető alapítványban. Nagy Zsolt az erdélyi tévét működtető Janovics Jenő Alapítvány elnöke, aki egyben az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, elmondta, hogy az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból, hiszen Jakab Gábor római katolikus pápai káplán és Vetési László szórványmissziói lelkipásztor tagjai a testületnek. A Janovics Jenő Alapítvány az erdélyi magyar televízió létrehozására és működésének biztosítására hivatott. Az alapítvány létrehozói: Csép Sándor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, Gálfalvi Zsolt, a Román Televízió Igazgató Tanácsának tagja, a Romániai Magyar PEN Club elnöke, Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az alapítvány vezetését a kuratórium látja el. A kuratóriumi tagjai: Béres András filozófus, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem rektora, Bíró Zoltán szociológus, a Kulturális Antropológia Műhely vezetője, Hatházi András színművész, Jakab Gábor római katolikus pap, a Keresztény Szó folyóirat főszerkesztője, Kovács András Ferenc költő, Marosi Barna író, Márton Árpád RMDSZ-képviselő, Nagy Ágnes közgazdász, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja, Nagy Zsolt az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Tibori Szabó Zoltán újságíró, Varga Gábor, az Országos Szabadalmi Hivatal elnöke, Vetési László református lelkész, a Duna Televízió kuratóriumának tagja, Ungvári Zrínyi Imre filozófus, egyetemi adjunktus. A kuratórium elnöki tisztségére az alapítók Nagy Zsoltot nevezték ki. A kuratórium szakmai döntéseinek előkészítését szakmai tanácsadó testület segíti, amelynek tagjai: Barabási Győző, a Videoklip Stúdió igazgatója, Baranyi László televíziós szerkesztő, Bardócz Sándor a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója által sugárzott magyar adás főszerkesztője, Bartha Csaba, a Román Televízió Temesvári Területi Stúdiójának szerkesztőségi vezetője, Kacsó Sándor, a Román Televízió bukaresti magyar adásának főszerkesztője, Kádár Melinda televíziós szerkesztő, Maksay Ágnes televíziós szerkesztő, Székedi Ferenc a Csík Televízió főszerkesztője, Marius Tabacu, a Videopontes Stúdió igazgatója, valamint Xantus Gábor filmrendező. /Borbély Tamás: Összeállt az erdélyi magyar tévét létrehozók névsora. RMDSZ: Az egyházak nem maradtak ki a kuratóriumból. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./

2006. október 26.

Az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatainak kálváriáját mutatja be Maksay Ágnes Az otthonmaradottak című dokumentumfilmje. A film történelmi adattár mindarról, ami az ’56-os forradalom következményeként Erdélyben történt. A szabadságra ítélt élettársak, szülők, gyermekek és testvérek szemszögéből eleveníti fel a múlt történéseit. A szabadság csak látszólagos volt, hiszen a hatalom ellehetetlenítette az áldozatok családtagjait is, akiket éveken át zaklatott a Szekuritáté. A filmben megszólalnak a soha haza nem térő Tamás Imre csíkszeredai tanító hozzátartozói, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségéhez (EMISZ) kötődő Nyitrai Berta tiszteletes asszony, az érmihályfalvi Sass-csoport, a halálra ítélt és kivégzett Sass Kálmán református lelkész és dr. Hollós István volt hadbíró leszármazottai is. Rendező-forgatókönyvíró: Maksay Ágnes, tudományos munkatárs Tófalvi Zoltán, operatőr: Erdős Zsigmond. /Papp Annamária: Az otthonmaradottak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

2007. április 1.

Az 1956-os forradalom után a Szekuritáte az „ország örök ellenségeit”, a magyar lakosságot tartotta a legveszélyesebbek. Nagyon sok embert tartóztattak le és ítéltek el. Maksay Ágnes, a Video Pontes stúdió szerkesztője a bebörtönzöttek családtagjainak kálváriáját mutatta be Az otthonmaradottak című filmjében. Visky Ferencné vallotta: nem tudta eldönteni, kinek nehezebb, bebörtönzött férjének, „vagy nekünk s nekem, aki hét kicsi gyerekkel maradtam ebben a sötét kegyetlen világban. ” A film az áratlanok szenvedését viszi képernyőre. Nem előre megírt szöveget mondanak fel a szereplők, hanem saját szavaikkal emlékeznek. /Csomafáy Ferenc: Az otthonmaradottak. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 1./

2007. április 27.

A Duna Televíziót önökért hozták létre, de a 15 évvel ezelőtti viszonyrendszer változik, olyan műsort kell készíteni, ami a Magyarország határain belül élőket is érdekli – fogalmazott Cselényi László, a Duna Televízió elnöke Kolozsváron, a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely szervezte közönségtalálkozón. Kifejtette, a látszat ellenére nőtt a határon túli magyarok kultúrája, mindennapjai iránti érdeklődés, ezt igazolja a növekvő nézettségi mutató, a felmérés szerint eddigi nézettsége csúcsán van az adó. Az Autonómia csatorna a Duna tévé évekkel ezelőtti nézettségét tudhatja magáénak, a tervezett Unió csatorna azonban valószínűleg csak internetes változatban és nem ezen a néven fog indulni. – Felelősségem teljes tudatában állítom, hogy a Duna Televízióban a határon túli bejelentkezések és riportok száma nem csökkent, sőt valamelyest emelkedett – szögezte le Cselényi. Ez nem vonatkoztatható Kolozsvárra, a kolozsvári területi stúdió szerkesztője, Maksay Ágnes közölte: míg 2002–2003-ban havonta 30–35 tudósítás készült, 2007-ben havonta mindössze 3–4 anyagra tartottak igény a budapesti szerkesztők. Élő bejelentkezés nem történt Kolozsvárról az új műsor megszületése óta, a stúdió elvi és gyakorlati okok miatt szüntette be az együttműködést a Duna Televízióval. Ami a dokumentumfilmeket illeti, Duna Tv-s megrendelésre 2002–2005 között évente 4–5 dokumentumfilmet, portréfilmet készítettek, 2006-ban egyetlen egyet, és az sem ment még adásba. /F. I. : A Duna Televízió Bűvölet-ében. Bizonytalan a kolozsvári stúdió sorsa. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./

2007. május 15.

Május 14-én kezdődött Csíkszeredában román–magyar dokumentumfilm-fesztivál, a Film.Dok, melynek keretében más műsorok is lesznek, így Szilágyi Domokos-vitaest. A vitaestet megelőzően két, Szilágyi Domokosról szóló filmet is láthatnak a nézők: D. Nagy Veronikának a Román Televízió magyar adásában már bemutatott Szembehalál című alkotását, illetve Maksai Ágnes Az utolsó maszek című dokumentumfilmjét. A május 14–20. között zajló fesztivál versenyprogramjában, hat kategóriában összesen 52 dokumentumfilmet vetítenek. /Horváth István: Ügynökvitás Film. Dok-rajt. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

2007. május 17.

Május 17-én Szilágyi Domokosról készült dokumentumfilmek kapcsán lesz kerekasztal-beszélgetés Kolozsváron, a Film.Dok helyszínén. A költőről szóló két dokumentumfilm: B. Nagy Veronika Szembehalál című alkotása, illetve Maksai Ágnes Az utolsó maszek című dokumentumfilmje. /Horváth István: Kényes téma Szisz ügynök múltja. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 17./

2007. június 2.

Nem tudom elképzelni, hogy ugyanaz a kéz írta a verseket és a jelentéseket – reagált Bogdán László író a kolozsvári Tranzit Házban, a Video-Pontes Stúdió vetítésén. Az utolsó maszek címet viselő, Szilágyi Domokosról készült portré- és dokumentumfilm forgatókönyvíró-rendező párosa, Marius Tabacu és Maksay Ágnes munkája kiegyensúlyozott: jól dokumentált, bemutat részleteket az életműből, megszólaltat családtagokat, pályatársakat. Tibád Levente is úgy nyilatkozott: még most is vannak kételyei a történettel kapcsolatosan, nem egyszer arra gondol, hogy ezek a jelentések akár hamisítványok is lehetnek. Cs. Gyimesi Éva egyetemi tanár véleménye szerint hiba lenne a rendelkezésünkre álló dokumentáció alapján valamilyen következtetést levonni, az értelmezés szerinte még hátravan, előbb ismerni kellene minden információt. /Köllő Katalin: Az utolsó maszek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

2007. június 4.

Maksay Ágnes és Marius Tabacu a Film.dok fesztiválon vetített Az utolsó maszek című dokumentumfilmjét mutatták be a hét végén a kolozsvári Tranzit Házban. Stefano Bottoni történész tavaly szeptemberben ismertette Szilágyi Domokosnak a Szekuritátéval fenntartott kapcsolatáról szóló kutatását, melyből kiderül, a költő Balogh Ferenc fedőnéven jelentéseket írt a titkosrendőrségnek. A 70 perces film nem foglal állást a kérdésben, a döntést a nézőnek engedi át. A vetítést követő beszélgetésen elhangzott: eldöntetlen, hogy Szilágyi Domokos alku vagy kényszer hatására cselekedett-e, akár bizonyítékok hamisítása is előfordulhat. /Burus János Botond: Kulcs Szisz rejtélyéhez. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./

2008. október 17.

Az 1970-es évek második felében a nyugat támogatását élvező Románia vezetői az anyanyelvű oktatás, a könyv- és lapkiadás, valamint a közművelődés rohamos visszaszorítását tűzték ki céljául. E politika áldozatai voltak azok az egyetemet végzett magyar fiatalok is, akiket szisztematikusan anyanyelvi környezetüktől távolra helyeztek dolgozni. A Magyar Autonóm Tartomány megszüntetése a tömbben élő magyarság egységét morzsolta szét, a falurombolás terve pedig a jobbára magyar közösségek teljes asszimilációját szolgálta. A magyar értelmiség megtörésére az egyetem utáni kihelyezések gyakorlatát vezették be: az erdélyi egyetemeken végzett magyar diákokat a Kárpátokon túlra helyezték, a legeldugottabb moldvai, olténiai, baragani román kisvárosokba, de többnyire falvakba. A kolozsvári egyetem magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott fiatalokat német, angol, orosz nyelvi tanulmányaik alapján Regát isten háta mögötti vidékeire száműzték. Aki nem foglalta el katedráját, nemcsak pénzbüntetésre számíthatott, hanem gyakran még fizikai munkát sem kaphatott: a teljes munkanélküliség várta. A Magyar Televízió Száműzött pályakezdők címmel október 16-tól kezdte sugározni a kolozsvári Video-Pontes stúdió négyrészes dokumentumfilm-sorozatát a kihelyezettek megpróbáltatásairól. „A teljes fizikai és lelki kiszolgáltatottság kafkai világában éltünk – emlékezik vissza e nehéz időkre Maksay Ágnes, a film rendezője, aki maga is megszenvedte az embertelen intézkedéseket. A film készítői nyolc magyar nemzetiségű tanárral látogattak vissza azokra a helyszínekre, ahol pályafutásukat kezdeni kényszerültek. A dokumentumfilm-sorozat további három része csütörtökönként, október 23-án, 30-án és november 6-án 10 órakor látható az m2 csatornán. /Ceausescu száműzöttjei. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./

2009. február 27.

Nehéz eldönteni, hogy Marius Tabacu kolozsvári filmes szakember hivatása műfordító, zenész vagy filmrendező, hiszen egy tévéstúdió megalapítása, néhány jelentős műfordítás, filmek, zongoraművészi pálya rejtelmei, valamint egy zenés intézmény vezetése áll a háta mögött. Előtte pedig a feladat: jól vezetni a kolozsvári Transilvania Filharmóniát. „Attól tartok, nehéz eldöntenem, hogy zenész, műfordító avagy filmes vagyok. Amit éppen csinálok, az a legfontosabb számomra, most a filharmóniát igazgatom” – jelentette ki. Zongoratanárból úgy lett filmrendező, televíziós szakember, hogy 1990-ben Csép Sándorral összetalálkozott az utcán, aki javasolta neki: csináljanak tévét. Marius Tabacu elfogadta a meghívást, három évig dolgozott a Román Rádió- és Televíziótársaságnál, a televízió akkor indult el Kolozsváron. Három év után szétváltak útjaik, Tabacu létrehozta Maksay Ágnessel a Videopontes stúdiót, amely a mai napig létezik és működik, abból éltek egészen addig, Tabacu a filharmónia igazgatója lett. Marius Tabacu (1952) zeneiskolát végzett Temesváron, majd a kolozsvári zeneakadémia zongora tanszékének hallgatója lett. Később zongoratanár a kolozsvári zenelíceumban, majd a kolozsvári televízió magyar szerkesztőségének munkatársa. 2002-től a kolozsvári Video-pontes Alapítvány elnöke. Fontosabb filmjei: Élő-ítéletek (1993), A lélek iskolája (1994), Kőbe faragott tanú (1995), Címerek golgotája I-II (1996), Művészet, hatalom (Miklóssy Gábor emlékére, 1998), A nap napja (1998), Máramaros körzet (1999), Antal István, a csángó festő (2001), A Sapientia Egyetem története (2002), Kolozsvár arcai (2003). Lefordította románra Székely János A nyugati hadtest c. regényét, Lászlóffy Aladár novelláiból és Tamás Gáspár Miklós tanulmányaiból is tolmácsolt. /Varga Melinda: Egy zenei tradíció vezére. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 27./

2011. december 10.

Pálfi Géza megfigyelt élete
A "múlt tükrébe" pillanthattak azok, akik csütörtökön este a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott dokumentumfilm- és könyvbemutatón vettek részt: Pálfi Géza néhai római katolikus pap története nemcsak a Securitate módszereire, a besúgók világára villant rá, hanem a hetvenes, nyolcvanas évek társadalomképe.
Az elnémult harang – egy megfigyelés története, Pálfi Géza élete a Securitate irataiban című könyv sepsiszentgyörgyi bemutatója rendhagyó, figyelemre méltó esemény. Nemcsak azért, mert a kötet fiatal történész szerzői – a bukaresti Denisa Bodeanu és a marosvásárhelyi Novák Csaba Zoltán – által vizsgált és publikált dokumentumokból egy tartásos, nemzete iránt elkötelezett római katolikus pap sorsa körvonalazódik, hanem mert mintegy illusztrálva a leírtakat, a könyv mellé "vizuális mellékletként" egy dokumentumfilmet is pászítottak (a szó szoros értelmében is, hiszen a kiadvány mellé DVD is jár), Maksay Ágnes Filip-dosszié című alkotását. A könyvbemutatón előbb a filmet vetítették le, majd Novák Csaba Zoltán beszélt a munkáról. A filmből kiderül, a hatvannál több besúgó által megfigyelt, fiatalon és sokak számára gyanús betegségben elhunyt Pálfi Géza (1941–1984), miként sógora, Csergő Lajos megfogalmazta, "nagyon egyenes, rendes ember volt, szókimondó, ez lett a veszte". Tanított a gyulafehérvári teológián, könyvtára rendkívül gazdag, a diákok rajongtak érte, miközben Márton Áron püspök támogatását is élvezte, élete utolsó állomásaként pedig Székelyudvarhelyen szolgált. Csató Béla csíkszentkirályi pápai káplán úgy emlékezett rá, népét nála jobban szerető papot nem talált.
A kötet megjelent magyar és román nyelven is. Novák Csaba Zoltán kijelentette, szerencsés a filmesek és történészek efféle együttműködése, mert nem elég a történésznek megírnia munkáját, jó, ha azt más szinten is el lehet juttatni a közönséghez. Ugyanakkor fontosnak nevezte a román szakma és közvélemény felé is hozzáférhetővé tenni Pálfi történetét, ez a fajta együttműködés szerinte egy lépés abba az irányba, hogy magunkat román nyelven is megjelenítsük.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2012. január 9.

kérdezett:Bakk-Dávid Tímea ELNAPOLT KATARZIS Akire 84 informátort állítottak: egy katolikus pap és a Szeku Az egyház a szocialista átalakítás ellenpólusa volt, ám kebeléből is akadtak, akik jelentettek a “veszélyes elemekről”.
Interjú Novák Csaba Zoltánnal.
Novák Csaba Zoltán és Denisa Bodeanu történész tollából tavaly év végén a Pro Print kiadónál jelen meg Az elnémult harang. Egy megfigyelés története. Pálfi Géza katolikus pap élete a Securitate irataiban című kötet.
Pálfi 1941-ben született Máréfalván, Márton Áron püspök szentelte pappá, még teológusként titokban kapcsolatot vett fel a Vatikánnal, egyházi könyveket, diafilmeket csempészett Romániába, Erdély-szerte megszervezte a hittanoktatást, még belső vallási mozgalmat is alapított. Tanított a gyulafehérvári teológián, ahol a magyar irodalom, kultúra, történelem ismeretének fontosságát terjesztette a hallgatók között. A “legveszélyesebb katolikus elemek” közé sorolták. Márton Áron egyik belső bizalmasa volt, a Securitatenak azonban mégis sikerült elérnie, hogy elhelyezzék Gyulafehérvárról.
Élete végéig megfigyelték, követték, sokszor behívatták a szókimondó, prédikációiban a fennálló hatalom elnyomása ellen felszólaló papot. Amikor 1984-ben gyanús körülmények között, hosszú betegség után kórházban elhunyt, elindult a szóbeszéd, hogy a Szeku végzett vele. A pap megfigyelésének történetét a két történész a román titkosszolgálat fennmaradt irataiból próbálta feltárni és tágabb kontextusba helyezni.
- Tudtommal ez az első olyan szekusdosszié-kutatása a fiatal történésznemzedéknek, amely a katolikus egyház egyik elöljárójára fókuszál. Eddig “múltfeltáró bizottságok” – ahogy a kötetben fogalmaztok – és személyek csupán részleges forrásokból dolgozva mutattak be néhány személyt. Hogyan esett a választás Pálfira? Lesznek-e még hasonló kötetetek?
Novák Csaba Zoltán: – Úgy gondolom, az erdélyi magyar és román társadalom 1989 előtti kutatásának fontos témája az egyház, ám korábban a mi generációnk számára annyira nem került előtérbe. Az egyház mint társadalomszervező tényező szerepköre háttérbe szorult az olyan kutatásokban, amelyeket én is végeztem az RKP kisebbségpolitikáját illetően. Tényleges, egyházra fókuszáló kutatás nem volt erdélyi magyar vonatkozásban.
A román történetírás előbbre áll, de ott sem beszélhetünk szervezett kutatásról, hanem inkább a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) munkatársainak különböző belügyis dossziék kapcsán létrejött munkáiról. Valamilyen szinten tehát ez egyfajta hiánypótló dolog is lenne, a kezdete egy erre fókuszáló kutatásnak.
Mégsem egy tudatos projekt része a kötet. Szerzőtársam, Denisa Bodeanu, a CNSAS munkatársa találta meg a Pálfi-dossziét, ideadta, hogy véleményezzem, mit lehetne kezdeni egy ilyen típusú iratanyaggal. Átolvastam ezeket a forrásokat, megfigyelési jegyzőkönyveket, s úgy találtam, ez egy rendkívül komplex történet, amely túlmutat egy átlagos pap vagy lelkész megfigyelésén. Pálfi esetében a megfigyelés egy nagyon hosszú folyamat volt – gyakorlatilag élete 43 évének több mint felét megfigyelte a Securitate. Ennek a megfigyelésnek a történetén keresztül számos olyan leágazásba nyerünk betekintést, ami nagyon fontos egyrészt a katolikus egyház belső életének, az egyház és a hatalom viszonyának megismeréséhez, másrészt az erdélyi magyar katolikus egyház és az erdélyi magyar társadalom viszonya tekintetében.
Olyan kis mellékszálak bukkantak föl, amelyek érdemessé tették az anyagot önálló formában is feldolgozni, és belevágni ebbe a pionírmunkába. Távolról sem gondolom a munkát tökéletesnek, nem válaszolja meg a római katolikus egyház kommunizmus alatti történetének legfontosabb mozzanatait, de úgy gondolom, jó kezdőpont lehet további kérdések felvetéséhez.
- Hogyan körvonalazódnak a kutatás további irányai?
- Pálfi pályafutása a 60-as, 70-es években és a 80-as évek elejéig számos olyan kérdést vet föl, amit érdemesnek tartanék kibontani. Egy ilyen példa a Pálfi Géza által kezdeményezett Pro Juventute mozgalom is. Nem tudott kicsúcsosodni, szervezett keretei nem igazán léteztek, utóélete is részleteiben csak egy-két személy tevékenységében érhető tetten, de mindenképpen egy érdekes példája annak, hogy a római katolikus egyház papjai milyen belső szellemi vagy vallási mozgalmakat kezdeményeztek az egyházon belül.
Érdemes lenne megvizsgálni a közeljövőben, még milyen társadalom- és egyházszervező mozgalmak léteztek, ezeket milyen tényezők befolyásolták. Ebben az időszakban, a II. Vatikáni Zsinat után Nyugaton több mozgalom szerveződött, és érdekes lenne megnézni, ezek a főképp Magyarországról érkező mozgalmak hogyan befolyásolták az erdélyi hitéletet. Pálfi Géza is aktív kapcsolatokat ápolt ezekkel a magyarországi csoportosulásokkal, ez lehetne egy érdekes kiindulópontja a történet továbbfűzésének.
A legfontosabbnak azt tartanám, hogy olyan kérdésekről kezdjünk beszélni, amelyek elhanyagolódtak: pl. hogy a katolikus egyház és Márton Áron személye milyen súllyal bírt az erdélyi magyar társadalmi életben az épülő szocializmus korszakában.
Akkor, amikor a társadalom szocialista átalakítása zajlott, az egyházak folyamatosan egy ellenpólust, egy másik világot, alternatívát kínáltak fel, s ennek alappillére volt az állami szervekkel ki nem egyező római katolikus egyház. Érdekes lenne megvizsgálni Márton Áron körleveleit, hogy milyen lépéseket tett az egyház. Mivel a források nagyrészt egyházi tulajdonban vannak, a püspökségekhez tartoznak, egy vegyes, világi és egyházi történészekből álló csoport kutathatná ezt a témát. Jelen pillanatban mondjuk túl sok esélyt nem látok erre, de mindenképp fontosnak tartanám.
Meg lehetne vizsgálni Pálfihoz hasonló kaliberű egyházi személyiségek tevékenységét, érdemes lenne egy oral historys projektet indítani a még életben lévő, ehhez a generációhoz tartozó lelkészekkel. Nem Pálfi szerepét akarom minimalizálni, de személye elhíresüléséhez hozzájárult nem tisztázott körülmények között bekövetkezett halála is. Pontosan azt kellene megvizsgálni, a halálán túlmenően mi volt fontos az ő munkásságában, s ugyanígy más lelkészek esetében is.
Kényes kérdés, és ehhez az egyházi vezetés felsőbb hozzájárulása is kellene, hogyan lehetne pont egy ilyen történet talaján kibontani azt, hogyan alakult az egyház és hatalom viszonya a szocializmus különböző időszakaiban. Pálfi esetében kiderült, hogy az egyházi intézményes hálózatba is sikerült beférkőznie a Securitaténak, és különböző módszerekkel sikerült rábírnia embereket, hogy információkat szolgáltassanak az egyházi életről.
Érdemes lenne ezt megvizsgálni, ugyanakkor hangsúlyoznám, bizonyos egyházakban már elkezdődött egyfajta átvilágítás. Bár én ezt nem tartom történészi szemmel mérvadónak, hiszen nagyon sok esetben ezek az átvilágítások egyfajta belső tisztogatással járnak, és nem vagy nemcsak az egyház múltjának az elsődleges megismerése a cél, hanem vannak személyes jellegű indokok is.
Úgy gondolom, ezt a folyamatot két szinten lehetne megvalósítani: ha egy egyház igényli ezt, szükségesnek tartja belső átvilágítását, akkor oldja ezt meg egy belső egyházi bizottság felállításával, és ez döntené el például azt, hogy nyilvánosságra hozzák a besúgók listáját, vagy sem. Egy másik szinten pedig egyháztörténészek és világi történészek bevonásával szülessenek olyan monográfiák, amelyek segítenek megérteni az embereknek ezt az igencsak bonyolult és komplex világot. Én ezt tartanám helyénvalónak.
- Két dossziéban található iratok alapján dolgoztatok. Elképzelhető, hogy lehetett vagy valahol még mindig lappang olyan dosszié vagy egyes dokumentumok, amelyekhez nem férhettetek hozzá, és amely segítene tisztázni a homályban maradt eseményeket, történetelemeket, különös tekintettel arra, hogy pont a halála előtti és utáni időszakból kevés irat maradt fenn?
- Igen, és ez a válasz, azt hiszem, minden megfigyelt személy esetében érvényes. Gyakorta történik meg az, hogy egy adott kérdésre vonatkozó dokumentum, pl. egy lehallgatási jegyzőkönyv más dossziéba, problémakatalógusba kerül be. Pálfi esetében is több irat került elő más dossziéból. Elképzelhetőnek tartom tehát, hogy idővel továbbiak kerülnek elő. Nagyon sok szála volt a történetnek, Pálfiról 84-en jelentettek, néhányan közülük kimondottan a Pálfi-ügyre voltak ráállítva, de voltak, akik más ügyek mentén kerültek kapcsolatba Pálfi Gézával, az ő jelentéseik közt még lehet rá utaló nyom.
Érdekes lenne összevetni ugyanakkor a Márton Áron és Pálfi Géza közti, lehallgatott beszélgetéseket, hogy megtalálhatók-e a Márton Áron dossziéjában. Átszervezés során is kerülhettek a süllyesztőbe iratok, és arról se feledkezzünk meg, hogy 1989-ben nagyon sok irat megsemmisült, a forradalmárok vagy maga a Szeku semmisítette meg ezeket. Székelyudvarhelyen 1989 decemberében az egykori milícia és a Szeku épületét feldúlták, felgyújtották, szabályos legendák keringenek arról, hogy a gyerekek játszottak a lehallgatásokat rögzítő magnószalagokkal.
- Hogy lehet egyébként, hogy a Márton Áron-dosszié még nem került terítékre? – Voltak kutatások, de ez egy hatalmas téma, komplexebb kérdéseket vet föl, mint egy nem főpapi rangú személy megfigyelési dossziéja. Részkérdésekről többen írtak, és ha jól tudom, egy hosszabb dokumentumfilm készítése is zajlik a boldoggá avatási folyamata kapcsán.
- Pálfi halálának tisztázatlan körülményei azóta is tápot adnak a találgatásoknak, illetve egy kvázi mítoszteremtés eszközeivé váltak. Hogy a Securitatenek része volt a halálában, tényként állítja több forrás is. Mennyiben járulhat hozzá a történészi feltáró munka a köztudat megváltozásához?
- Pálfi a 80-as évek közepére a romániai magyar ellenállás felkapott szimbóluma lett, mert halála gyanús körülmények között következett be. A Szeku is meglehetősen zárolta az erre vonatkozó információkat. A nyugati világ, a Szabad Európa rádió, a magyar emigráció is gyorsan felkapta a hírt, és azonnal meg is jelent a fontosabb médiumokban. A Szeku megpróbált ellenlépéseket eszközölni, nagyon sok beépített embert küldött ki Nyugatra, hogy cáfolják a hírt, miszerint közük lett volna a pap halálához. A katolikus egyház is a hivatalos verziót fogadta el, miszerint Pálfi gyakorlatilag betegség következtében hunyt el.
A 80-as években vagyunk, amikor a diktatúra a legrosszabb időszakát élte. A társadalomnak akkor is és később is szüksége volt kierősített, felnagyított pozitív példákra, hogy igen, lehet másképpen is, vannak olyan kaliberű személyiségeink, akiknek vezérletével ellent lehet állni egyrészt a politikai, másrészt az egyre erőteljesebben jelentkező etnikai elnyomásnak. Pálfi Géza történetének utóélete is ide kapcsolható, és már a 90-es évektől elkezdődött egyfajta mítoszépítés körülötte. Én történészként nem szeretnék állást foglalni ebben, hogy ez jó vagy sem, de úgy vélem, gondolkodó értelmiségiként a tényeket a maguk helyén kell kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy ezáltal csorbítjuk Pálfi jelentőségét, kisebbítjük kvalitásait, vagy nem ismerjük el az egyházáért és az egész erdélyi magyar társadalomért tett, nagyon fontos munkájának érdemeit. De jelenleg elsietett lenne egy mítoszt továbbgenerálni, és akár az ő, akár más, például Sütő András esetében, egy túldimenzionált kultuszfigurává emelni valakit.
Úgy gondolom, az időnek kell eldöntenie, egy adott személy tevékenysége mennyire volt fontos, mennyire volt jó. Nem tartom ildomosnak, hogy azonnal nekiugorjunk és kultuszt építsünk egy-egy ilyen személyiség köré. Ettől persze lehet emlékezni az adott személy munkásságára, lehet az emlékét ápolni.
Pálfi példája az egyházszervezésben, a hittanórák megszervezésében követendő volt, a nemzeti megmaradás gondolatkörében kifejtett eszméit is meg lehet szívlelni, ezáltal “örökké élni fog”, ugyanígy Sütőt is olvasni, értelmezni kell, és vitázni szellemi örökségén. De azt az idő majd eldönti, tágabb dimenzióban kell-e az emléküket ápolni vagy sem.
- Vajon miért nem egy olyan személy ügye került be a nemzetközi köztudatba, akit minden kétséget kizáróan a Szeku nyírt ki?
- Hogy valakit megölt-e vagy sem a Szeku, roppant nehéz bizonyítani. Ha ehhez a módszerhez folyamodtak, azt mindenképp olyan szervezés előzte meg, és olyan módon hajtották végre, hogy nagyon kevés nyom maradjon róla. Nem is nagyon dokumentálták az ilyen történeteket. Nagyon nehéz bizonyítékokat szerezni, és nagyon sok legenda él.
Sokan állítják például, hogy a Szeku sugarazta őket. A székelyföldi könyvbemutató turnénk szinte minden állomásán találkoztam olyan személyekkel, akik meg voltak győződve arról, hogy őket sugarazták. Nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni ezeket a történeteket, de az biztosnak tűnik: egy ilyen szintű beavatkozás nagyon pontos szervezést igényelt. Román körökben például a Szabad Európa Rádió román szerkesztőiről terjedt el, hogy így likvidálta volna őket a Szeku, ám bizonyítékokat ott sem tudtak szerezni.
A titkosszolgálat azért végzi titokban e tevékenységeit, hogy úgymond “a földi halandók” módszereivel ne lehessen leleplezni. Király Károly is említi, őt is sugarazták a nyolcvanas években, de rá is lőttek, és különböző baleseteket rendeztek meg – ez is érdekes jelenség, erre is többen hivatkoznak, hogy baleseteknek álcázott merényletekkel próbálták meg eltenni láb alól az áldozatokat. Ez egyébként másképp működött a szocializmus építésének 50-es éveiben, amikor a kollektivizálás, a szocialista átalakítás volt a tét, és ahhoz, hogy egy falut, egy vidéket megtörjenek, szükségesnek látták az emberáldozatot. Akkor a Szeku primitív eszközökkel oldotta meg ezeket az ügyeket, amelyek ma is bizonyítékul szolgálnak számunkra, hogy szervezetten, tudatosan elkövetett merényletekről van szó. Ez a Szeku irataiból is miden kétséget kizáróan kiderül (lásd László Márton ilyen irányú kutatásait).
De az ilyen kifinomultabb módszerekre, mint a sugarazás, nem történnek utalások a Szeku irataiban. Másrészt az ismert személyekkel nem járhattak így el, mert gyanússá váltak volna – az ő esetükben a Szeku embereinek inkább az volt a szerepe, hogy eltávolítsák a személyt abból a közegből, ahol az államra nézve veszélyesnek tekintett tevékenységét végezte. Pálfinál a cél az volt, hogy elhelyeztessék a gyulafehérvári teológiáról, mert ott magukra a közösségformálókra volt tekintélyes befolyással, míg egy parókián csupán a gyülekezetére. És ez sikerült is.
- Több mint 80 informátor volt Pálfira állítva, ebből 5 tanár, 26 tanuló, 25 pap, és csupán 27 világi személy. Többségük feltételezhetően ma is él, és egy részük funkciót tölthet be az egyházon belül. Mikor tudhatja meg az “igazságot” a közvélemény, az érintett katolikus hívők, hogy kik voltak ezek? Lehetséges lenne-e, hogy akár valamilyen belső, lelkiismereti, akár valamilyen külső nyomás, mondjuk a saját feletteseik felszólítására ezek az emberek felfedjék magukat?
- Az eddigi példák azt mutatják, nagyon kevesen voltak azok, akik 1989 után önszántukból fölfedték besúgói vagy együttműködési tevékenységüket. Nem tudom megmagyarázni, milyen belső mozgatórugók miatt, talán a legtöbben ezt igyekeztek elodázni, abban reménykedve, hogy előbb-utóbb az egész feledésbe merül.
A “teljes igazságot”, ahogy ezt földi halandókként értelmezzük, semmiképp sem tudhatjuk meg. De a történet nagyon sok vonatkozását, sok apró részletét meg lehetne ismerni. Az a kérdés, mikor jut el az egyház arra a pontra, hogy fontos legyen számára saját múltjának megvizsgálása, hogy mi volt a viszonya az elmúlt rendszerhez. Én ezt fontosnak tartanám, gondoljunk csak arra, a katolikus hitéletnek is milyen fontos eleme a szentgyónás. Katartikus szerepe van. Úgy gondolom, egy adott közösség akkor tud világos jövőképet felmutatni, ha tisztában van saját múltjának történéseivel. Az erdélyi magyarság esetében fontosnak tartanám, hogy a kényes kérdéseket kibeszéljük, elismerjük, hol tévedtünk, s tiszta lelkiismerettel, hatékonyabban tudjunk egy normális jövőképet körvonalazni. De ez az én véleményem, ezzel sokan nem értenek egyet.
A történet komplexitása az egyik magyarázat, amiért egyesek óvakodnak a múlt tisztázásától. Nem fehér és fekete, jó és rossz szereplős történet ez, hiszen ha akár a besúgókat vesszük, roppant sok árnyalatra kell tekintettel lennünk. Egy besúgó tevékenységét csak akkor tudjuk teljes mértékben kielemezni, ha ismerjük a teljes munkásságát, az általa feljegyzett információk összességét. Ez alapján lehetne meghatározni, mennyire volt káros a tevékenysége. Sokukat zsarolással, a papokat pl. kisebb kihágások leleplezésének fenyegetésével szervezték be, és nem mindegyikük végzett egyenértékű információközlő munkát.
Vannak, akik a túlélésért súgtak be. A Securitate követelésének is igyekeztek megfelelni, de ugyanakkor próbálták megőrizni belső integritásukat. Ilyen esetben a Szeku által kvázi használhatatlan, a megfigyelt személyre ártalmatlan információkat közöltek. Én úgy gondolom, hogy egy olyan ember, aki ugyan aláírta az együttműködési nyilatkozatot, de máskülönben az általa adott információk döntő többsége nem okozott kárt a megfigyelt személynek, nem esik ugyanabba a kategóriába, mint egy olyan informátor, aki tudatosan arra játszott, hogy a megfigyeltnek ártson.
Nehéz ezeket a kategóriákat elkülöníteni, de kellő szakértelemmel, odafigyeléssel meg lehetne tenni, hogy ne minden besúgót egy kalap alá vegyünk. Ez csupán megnehezítené, de nem akadályozná meg az átvilágító munkát.
Úgy gondolom, a besúgók világa elsősorban a rendszert minősíti, és csak utána a rendszerben élő embereket. Inkább emberi esendőségünkre, gyarlóságunkra mutat rá, meg arra, hogy adott diktatórikus rendszerben, ahol különböző nyomások érnek, a társadalom különböző tagjai más-más módon reagálnak ezekre a pressziókra.
A könyvbemutatók során sokan – és jogosan – tették fel a kérdést, hogy mi történik a rendszer működtetőivel? A besúgók általában csupán szerény fogaskerekei voltak a rendszernek, amelynek voltak magasabb szintű működtetői, tisztek, belügyi alkalmazottak – velük mi történik?
Mi azt a módszert követtük, hogy az informátorok nevét nem hoztuk nyilvánosságra. Ezt is sokan kifogásolták, de én azon a véleményen vagyok, a történésznek nem az a feladata, hogy levadássza a besúgókat, hanem hogy bemutassa és értelmezze egy rendszer működését. Ám az összes, az ügyben érintett Securitate-tiszt és belügyi meg rendőrségi alkalmazott neve szerepel a könyvben. Innen továbblépve nem a történész, hanem a mindenkori román politikai elit feladata lenne, hogy az előbb feltett kérdést valamilyen szinten megoldja.
Ez a romániai rendszerváltás egyik nagy problémája már 1990 januárjától kezdődően: az új rendszer hogyan fog viszonyulni az elmúlt, bukott rendszerhez? 20 év távlatából tudjuk, hogy a román politikai elit megpróbálta elodázni ezt a kérdést. Nem látom, hogy bármilyen komoly társadalmi következménnyel járó jogi szabályzást dolgozott volna ki annak érdekében, hogy szembenézzünk a múlt e szeletével.
- Milyen volt a kötet eddigi fogadtatása?
- Nagyon sok visszajelzést kaptunk világi és egyházi körökből egyaránt. Sokan olvasták, sokan vásárolták meg, sokan érdeklődtek a munka iránt. A reakciók egyébként vegyesek. Mint említettük, Pálfi haláláról két markánsan elkülönülő vélemény létezik – ebből következően a mítosz éltetői szkeptikusan viszonyulnak a mi könyvünkben megjelenő magyarázatokhoz. De ez már hit kérdése is, túlmutat a racionalitás keretén. Ha valaki hiszi, hogy a Szeku áldozata és mártír volt, és ez neki fontos, akkor úgysem lehet meggyőzni tudományos módszerekkel ennek ellenkezőjéről. Szakmai berkekben fontosnak nevezték, hogy a kötet egy ilyen nyelvezettel, strukturáltsággal jelenik meg mind a magyar, mind a román olvasóközönség előtt. Megpróbáltuk történelmi kontextusba helyezni a történetet, a bevezető tanulmányban leírtuk, milyen volt a politikai miliő, az RKP magyarságpolitikája. Sokan kiemelték, hogy fontos, hogy ez a fajta narratíva román nyelven, egy román szerzővel való együttműködésben jött létre. Román-magyar együttműködésről beszélhetünk tehát, s az sem mellékes, hogy a román nyelvű változat a CNSAS keretén belül jelent meg.
A román nyelvű bemutató még várat magára, tél végén tervezünk egy turnét, Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Eddig csak Szebenben mutattuk be román tudományos közegben, és pozitív visszajelzéseket kaptunk.
Annak is örülök, hogy sokan kiemelték a kötet kiegyensúlyozott hozzáállását. A negatív visszajelzések szakmai téren eddig főleg a szerkesztési, tördelési, olvasószerkesztési hibákat rótták fel. Amúgy a kötet szakmai hiányosságai szerintem nagyrészt abból fakadnak, hogy a témáról eddig keveset írtak. Amikor a Pálfi-történetet tágabb, elsősorban egyháztörténeti kontextusba helyeztük, sok fehér foltba ütköztünk, és sok kérdésre nem tudjuk a választ azóta sem. Ilyen szempontból is úttörő a kötet, mert jelenlegi információink alapján ebből ennyit lehetett kihozni, sok mellékszálat évek múlva biztosan sokkal jobban lehet majd felgöngyölíteni.
Jól kiegészíti a kötetet Maksay Ágnes dokumentumfilmje. A történetet így közelebb lehet vinni az átlagemberhez, akit esetleg elriasztana a tudományos kifejezések világa, a száraz dokumentumok. Úgy vélem, a történésznek nemcsak az a feladata, hogy különböző forrásokat felhasználva értelmezze a múlt történéseit a maga szakmai közegében, hanem ezt a tudást el kell szállítania a szélesebb tömegekhez is, akár tompítani a tudományosságán, hogy az átlagolvasónak is hozzáférhetővé váljon. Hiszen pontosan az “átlagolvasó” a főszereplője ennek a korszaknak.
Transindex.ro

2012. március 22.

Jogoan bírálta-e Kovács Péter a magyar kormányt?
Az ETV Többszemközt című műsorában a hétvégén Kovács Péter RMDSZ főtitkár azzal vádolta a magyar kormányt, hogy az EMNP és a Demokrácia Központok finanszírozására fordítja azt a pénzt, amelyből kulturális intézményeket, kis-és középvállalkozásokat lehetne támogatni, vagy akár családtámogató progra- mokat lehetne finanszírozni.
A Duna Tv Kolozsvári stúdiójában Maksay Ágnes látta vendégül Szabó Lászlót, az EMNT közép-erdélyi régiójának az elnökét, aki kifejtette ezzel kapcsolatosan véleményét.
Elmondása szerint az RMDSZ, egy olyan párt, amely „jól lakott pénzzel és tárgyi felszerelésekkel, amelyet a kormányzati szerepvállalásuk, bő másfél évtizede alatt felhalmoztak”, viszont 2010-től megváltozott a helyzet az anyaországban, és az erdélyi magyar közösség egészének szánt kormányzati támogatások elosztását már nem bízzák az RMDSZ-re – valójában ezt fájlalják, és ezért jönnek a különböző támadások.
Elmondása szerint az anyaországi támogatások felett elsősorban az Országgyűlés és az anyaországi kormány rendelkezik, tehát azt, hogy az a támogatás milyen területre megy, milyen mértékben ők döntik el, ez az ő hatáskörükbe tartozik.
Erdély.ma

2012. április 4.

Akit 62 informátorral hálóztak be
Az elnémult harang – Egy megfigyelés története – Pálfi Géza katolikus pap élete a Securitate irataiban címmel könyvet mutattak be és dokumentumfilmet vetítettek kedden este a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A könyv szerzője a marosvásárhelyi Novák Csaba Zoltán és a bukaresti Denisa Bodeanu, mindketten történészek, és Pálfi Géza máréfalvi születésű római katolikus pap életét kortársi visszaemlékezések és a Securitate irattárában őrzött megfigyelési dosszié alapján rekonstruálták.
Ez az időszak az 1960-as évek végétől 1984 tavaszáig, a fiatal pap haláláig tartott, több megyén átterjedő, totális követési, lehallgatási és megfigyelési akció volt. Pálfi Géza úgy került megfigyelés alá, hogy magánbeszélgetés céljából megkereste Márton Áron püspököt, s ezt a társalgást lehallgatták. A fiatal pap felajánlotta, hogy magyarországi ismerősei révén kapcsolatokat lehetne építeni a Vatikánnal.
Pálfi Gézát minden módon megpróbálták ellehetetleníteni, a beszervezésével is próbálkoztak, de sikertelenül. Novák Csaba Zoltán egy interjúban elmondta, hogy a papot 62 informátorral hálózták be. Tanított a gyulafehérvári teológián, könyvtára rendkívül gazdag volt, a diákok rajongtak érte, Márton Áron püspök támogatását is élvezte, élete utolsó állomásaként pedig Székelyudvarhelyen szolgált.
Azt biztosan nem lehet tudni, hogy 1984-ben likvidálták vagy sem, mert erről nem került elő semmiféle dokumentum. Az tény, hogy Pálfi Géza – sokak számára gyanús betegségben – 43 évesen meghalt.
Az ugyancsak marosvásárhelyi Maksay Ágnes A Filip dosszié – Pálfi Géza megfigyelt élete címmel készített dokumentumfilmet a fiatal papról, mintegy a könyv „vizuális mellékleteként.” A filmben megszólal Gergely Géza címzetes esperes, mostani csíkszentmiklósi plébános, aki még azokat a diafilmeket is őrzi, amelyeket annak idején Jakab Antal püspök hozott Rómából Pálfi Géza kérésére.
A tényfeltáró kötet a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadónál látott napvilágot magyar és román nyelven.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

2012. július 27.

Megduplázza a külhoni magyar alkotóműhelyekre fordított költségvetését az MTVA
Megduplázza a külhoni magyar rádiós és televíziós alkotóműhelyek produkcióira szánt költségvetését a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - jelentette be csütörtökön Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pódiumbeszélgetésén Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója.
Böröcz István a külhoni alkotóműhelyek, alkotócsapatok integrációjának az elemeit ismertette Tusnádfürdőn. Elmondta, az MTVA korábban Magyarországon 22 város helyi televíziójával kötött szerződést, ezt a rendszert próbálják most az egész Kárpát-medencére kiterjeszteni. Jelenleg két külhoni stúdióval, a kolozsvárival és a székelyudvarhelyivel állnak szerződéses viszonyban. A nyár végére, ősz elejére további nyolc stúdió lép be a rendszerbe. Az MTVA által megörökölt szerződések alapján eddig 29 Kárpát-medencei településen készítettek műsorokat külhoni alkotócsoportok. Számuk a közeljövőben 34-re emelkedik. Olyan településeket kapcsolnak be a rendszerbe, mint Brassó, Zenta, Dunaszerdahely és Párkány.
Böröcz István azt is elmondta, jelenleg a székelyudvarhelyi és a kolozsvári stúdió képes élő adásban jelentkezni a magyar közszolgálati médiában. Az optikai kábelhálózat kiterjesztésével hamarosan három felvidéki és két délvidéki stúdiót is alkalmassá tesznek erre. A külhoni alkotócsoportokat azzal is ösztönözni szeretnék, hogy átalánydíjas szerződést ajánlanak számukra. „Ezeknek a szerződéseknek az előnye, hogy kiszámíthatóvá és tervezhetővé teszik a műhelyek munkáját” - fejtette ki az MTVA vezérigazgatója. Azt is hozzátette, olyan tarifarendszer kifejlesztésén is dolgoznak, mely teljesítményre ösztönzi a műhelyeket.
Böröcz István azt is megemlítette, a határon túli alkotók elavult felszereléssel dolgoznak, ezért a műszaki fejlesztéshez is támogatást kívánnak nyújtani. Első körben a kolozsvári és a székelyudvarhelyi stúdió műszaki felszereltségének a megújítását támogatják.
A Közszolgálati Médiaakadémia segítségével az alkotói műhelyek szakmai felkészítésébe is be kívánnak kapcsolódni. Létrehozzák ugyanakkor a Kós Károly Kollégiumot. A 7-8 fős testületnek - melybe határon túli médiaalkotókat is bevonnak - az lesz a feladata, hogy elemezze a külhoni műhelyek által készített tartalmakat, és javaslatokkal segítse elő a rendszer szervesülését. „Úgy kell megerősíteni, fejleszteni a külhoni műhelyek megörökölt hálózatát, hogy az képes legyen jó minőségű tartalmak előállítására” - foglalta össze a fejlesztések célját a vezérigazgató.
Böröcz István a bejelentések után a helyszínen írta alá az új céloknak megfelelő szerződést Maksay Ágnessel, a kolozsvári Videopontes stúdió vezetőjével. „Ezek immár nem ígéretek, hanem tények” - jelentette ki az aláírás kapcsán a közmédia integrációs szerepéről szóló pódiumbeszélgetést moderáló Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese.
A beszélgetésen Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban a rádió is nagyobb hangsúlyt fektetett a külhoni témákra. Nemcsak az ilyen jellegű adások műsoridejét növelte, hanem a tartalmakat is sokszínűsítette. Már a Petőfi rádió zenei műsoraiban sem ritka, hogy határon túli zenekarok felvételeit játsszák.
MTI

Krónika (Kolozsvár)

2012. augusztus 28.

Megalakul a közmédián belül a Kós Károly Kollégium
Megtartotta alakuló ülését csütörtökön a Kós Károly Kollégium, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.
A kollégium feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát.
A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
Tagja Csermák Zoltán kommunikációs főmunkatárs, Gálfi Melinda, a Duna Televízió Zrt. kulturális főszerkesztője, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője, Jakab Endre, a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió vezetője, valamint Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatója.
A kollégiumban helyt kapott Kriján Krisztina, az eszéki Drávatáj című televíziós műsor, valamint a Képes Újság főszerkesztője, Zver Ilona, a Szlovén RTV magyar műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese, Bartók Csaba, a Szlovákiai Magyar Televíziók Egyesületének alelnöke és Kulin Zoltán, a Kárpátalja Megyei RTV vezérigazgató-helyettese.
MTI

2012. szeptember 17.

Megtartotta éves közgyűlését a MÚRE – médiastratégia készül
Kialakulóban van az a stratégia, amely a különböző kisebbségi magyar nemzetrészek sajtójának fennmaradását, sőt fejlődését szolgálná, akár egy összmagyar integráció kívánalmával is. Ugyanakkor folyamatban van a 2012-es médiakatalógus, a külhoni magyar média teljességre törekvő tárának véglegesítése – derült ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) a hétvégén tartott rendezvényén.
A Magyarország határain túl működő média mai állapotáról zajló szombat délutáni vitát – amelyen magyarországi, szerbiai és horvátországi sajtósok is részt vettek – a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója jelen lévő vezetői moderálták.
A MÚRE a hétvégén tartotta ez évi közgyűlését és az ehhez kapcsolt, a riportról mint sajtóműfajról szóló szakmai tanácskozását a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban. Az első összehívásra csak a tagság töredéke jelent meg, ezért csak második összehívásban sikerült a közgyűlést statutáris körülmények között megtartani. Ekkor hangzott el Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolója a 2011-es tevékenységről, a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése és a 2012-re vonatkozó előterjesztés. Ülést tartott a MÚRE igazgatótanácsa és becsületbírósága, amelynek egy lemondást követően Mózes Edit az új elnöke. A riport mint kordokumentum címmel Bodolai Gyöngyi tartott előadást, bemutatva egyben új riportkötetét is, amely a Világhírnév Kiadó publicisztikai sorozatában jelent meg. Vajda György a fotóarchiválás problémáiról beszélt, Kacsó Sándor régi tévés riportokból vetített részleteket.
Meghívottként a budapesti Al Ghaoui Hesna, a Magyar Televízió haditudósítója tartott élményszámba menő előadást és vetítést Háborúk földjén címmel, Havasi János a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató törekvéseit vázolta, Csermák Zoltán (MTV) a riportkészítés buktatóit összegezte. A Kós Károly Kollégiumot, a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületét annak elnöke, BarlayTamás mutatta be. Mint kiderült, az erdélyi sajtót két televíziós, a székelyudvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Ágnes képviseli a testületben.
Szombaton este a Lázár-kastély lovagtermében átadták az idei szakmai nívódíjakat. A MÚRE igazgatótanácsa 2012-ben Bakó Zoltánt, a Vásárhelyi Hírlapszerkesztőjét és Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának munkatársát tüntette ki sokéves kiváló tevékenységükért. A kezdőknek járó Tomcsányi Tibor-díjat B. Szabó Zsolt marosvásárhelyi rádiós kapta, a KMÚEK Messzelátó díját Szili Katalin országgyűlési képviselőnek nyújtották át „a külhoni és magyarországi újságírók együttgondolkodásának és együttműködésének szorgalmazásáért, támogatásáért”. A házigazda centrum és a Hargita Megyei Tanács idén Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta, az Oltyán László-díjat viszont ez évben nem osztották ki, mivel a kiírt pályázatra nem érkeztek színvonalas oknyomozó, tényfeltáró riportok.
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-49




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék