udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 19 találat lapozás: 1-19

Névmutató: Neumann Ottó

1991. január 17.

A Vatra Romaneasca tiltakozó beadvánnyal reagált a marosvásárhelyi eseményekről szóló parlamenti jelentésre, a parlamenti ismertetést követő napon, jan. 17-én. Radu Ceontea szenátor a tévében ismertette a Vatra véleményét. Szerintük a jelentés nem tükrözi a valóságot, követelték, hogy a parlament készítsen újabb jelentést. /Neumann Ottó: Új jelentést követelnek a marosvásárhelyi eseményekről. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 19./

1992. november 30.

Az új román kormányt értékelte Neumann Ottó. Szerinte pozitívum, hogy a nacionalista Nastase megvált külügyminiszteri posztjától, Melescanu nem szélsőséges. Kedvező, hogy Nicolae Spiroiu maradt a nemzetvédelmi miniszter, a magyar-román katonai kapcsolatok megfelelőek. Nagy gond viszont, hogy Liviu Maior az új oktatásügyi miniszter, aki offenzívát indított a magyar nyelvű oktatás ellen. /Magyar Hírlap, nov. 30./

1993. március 19.

Bukarestben konferenciát rendezett a Románia Jövőjéért Alapítvány az amerikai Project on Ethnic Relations szervezet közreműködésével, melyen részt vett a Teleki László Alapítvány /Budapest/ néhány kutatója. A tapasztalatokról az utóbbi alapítvány két kutatója, Molnár Gusztáv és Diószegi László számolt be. Molnár Gusztáv előadásában Közép- és Kelet-Európa geopolitikai elemzésével foglalkozott, és ezeket az országokat belső integrációs képességül alapján két csoportba osztotta. Az elsőbe Lengyelországot, Csehországot, Magyarországot és Szlovéniát sorolta, míg a másodikba Horvátországot, Szerbiát, Romániát és Szlovákiát. Molnár Gusztáv elmondta, hogy előadása nem váltott ki megütközést román részről. Ovidiu Sincai /a román parlament mellett működő szakértői tanács nemzetiségi ügyekkel foglalkozó tagja/ az RMDSZ szélsőségeseit vádolta a megegyezés késlekedéséért, végül kimondta a helyi önkormányzatok, az autonómia szükségességét, azonban hozzátette: az meg, a kormány illetékessége. Diószegi László kedvezőtlennek tartja, hogy az önkormányzat kérdését helyi szinte utalta, ahol a Funar-féle szélsőségesek is helyet kapnak. Molnár Gusztáv szerint a jövőben a tanácskozásokon föl kell vetni a regionalizmus kérdését. Project on Ethnic Relationsnak Bukarestben már van irodája, tervezik a marosvásárhelyi kirendeltség megnyitását, jövőre pedig Budapesten nyílik meg irodájuk. /Neumann Ottó: Új fejezet a román-magyar kapcsolatokban? = Magyar Hírlap, márc. 19./

1993. április 22.

Neumann Ottó Maradhatna szimbólum /Magyar Hírlap, márc. 12./ című, Tőkés László ellenes írása nagy felháborodást keltett. Az Erdélyi Napló márc. 25-i száma újraközölte, hogy megismerhessék az erdélyi olvasók is az Erdélyből Budapestre települt Neumann Ottó cikkét. A cikket egyöntetűen és hevesen elítélték az összes hozzászólók, Szabó Edit a Média 12-es számában, Adonyi Nagy Mária /Erdélyi Napló, márc. 25./, Szász Enikő színésznő, Deme János és Jámbor Erzsébet /aki szerint Neumann Ottó már 1991 decemberében suttogta a Tőkés László elleni vádakat/ az Erdélyi Napló ápr. 22-i számában. Neumann Ottó Páholyból a csúcsokról címmel válaszolt a kritikákra /Erdélyi Napló, ápr. 22./ megismételte álláspontját: súlyos hiba a román szövetségeseket az "etnikai tisztogatás" felemlegetésével magunk ellen hangolni. /Válasz és visszhang. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 22./

1993. április 28.

A FUEV /Európai Népcsoportok Föderalisztikus Uniója, a KENF /Közép-európai Népcsoportok Fóruma/ és a Magyarok Világszövetsége /MVSZ/ közösen elkészíti a kisebbségben élő magyarok közös autonómiatervezetét. Borbély Imre, az RMDSZ alelnöke a mostani tanácskozás részvevője más az RMDSZ harmadik kongresszusa előtt közzétette az önrendelkezés megvalósítására vonatkozó javaslatát. Minderről Neumann Ottó ironikusan írt, az egészet Nagy Tervnek nevezte, hozzátéve, a szomszédos országok úgysem egyeznek bele. Szerinte ez elfordulás a romániai valóságtól. /Neumann Ottó: A Nagy Terv. = Magyar Hírlap, ápr. 28./

1993. május 11.

A magyar-román történész vegyes bizottság utoljára 1983-ban ülésezett Bukarestben és Nagyszebenben. A bizottság most újra összeült Budapesten és Veszprémben. Camil Muresan akadémikus, kolozsvári egyetemi tanár, a vegyes bizottság román elnöke leszögezte, a legnagyobb elégedettséggel fogadták a tárgyalások újrakezdését. Tájékoztatták egymást a történészi kutatásokról. Megvitatták a két ország történelem tankönyveit. Muresan elmondta, hogy a romániai hivatalos szervek még nincsenek meggyőződve a magyar felsőoktatási intézmény létrehozásának lehetőségéről. /T. Békés Sándor: Újrakezdett dialógus. = Új Magyarország, máj. 11./ Alexandru Porteanu húsz éve, 1973-ban is tagja volt a vegyes bizottságnak. A mostani találkozón Engel Pál, Niederhauser Emil és a többiek beszámoltak az elmúlt időszakról. Benda Kálmán magyar társelnök felhívta a figyelmet arra, hogy Romániában csak egységes tankönyvek vannak, nincs lehetőség arra, hogy a kisebbségi iskolákban saját szempontja szerint taníthassák a történelmet. Benda Kálmán elmondta, Muresan egyike a kisszámú román történészeknek, akik fenntartották, hogy a magyarokkal tárgyalni kell. A román történészdelegációba romániai magyar történészeket is felvettek, Egyed Ákost és Imreh Istvánt, azonban őket nem hozták el erre a találkozóra. Muresan az újságírónak, Neumann Ottónak kijelentette: Romániában más nemzettel szembeni gyűlöletre nem uszított egyetlen valódi historikus sem az utóbbi harminc évben. Ilyesmit hírlapírói alkatú történészek műveltek, akiket viszont sohasem fogadtunk be magunk közé. /Neumann Ottó: Román és magyar történészek a gyűlölködés ellen. = Magyar Hírlap, máj. 13./ Az Erdélyből áttelepült Neumann Ottó rengeteg román történész gyűlöletre uszító munkáját felsorolhatta volna az elmúlt évtizedekből, de nem tette. Kommentár nélkül közölte Muresan megcáfolható nyilatkozatát.

1993. július 6.

Neumann Ottó a lap szellemiségének megfelelően támadta magyar kormányt. Szerinte Meciar és Iliescu nem jutott volna a kisebbségi kérdésben konszenzusra, "ha Magyarország vezetői nem fordítottak volna hátat arisztokratikus gőggel mindkét szomszéd állam hivatalosságainak." /Neumann Ottó: A pótcselekvések ideje lejárt. = Magyar Hírlap, júl. 6./

1993. augusztus 17.

A magyarországi balliberális sajtó fáradhatatlanul támadja a kormányt. Neumann Ottó cikkében kifejtette: Jeszenszky Géza külügyminiszter nyilatkozatából árad az önteltség. Az újságíró szerint meg kellene hívni a román vezetőket, az célravezetőbb lenne. /Neumann Ottó: A sikertelenség záloga. = Magyar Hírlap, aug. 17./

1994. szeptember 26.

Nastase képviselőházi elnök felvetette, hogy Románia, Szlovákia és Jugoszlávia együttesen határozza meg külpolitikája irányvonalát. Az erdélyi, felvidéki és a vajdasági magyarok ugyanígy járhatnának el, írta Neumann Ottó, szervezetten léphetnének fel. /Magyar Hírlap, szept. 26./

1995. március 14.

Az alapszerződés útjában álló akadálynak nevezte Melescanu külügyminiszter azt, hogy a magyar fél az ET 1201-es ajánlását akarja szerepeltetni a vonatkozó európai dokumentumok között a Magyar Hírlap munkatársának, Neumann Ottónak adott interjújában. A román fél szerint ez elvesztette érvényét, mert legfontosabb részei a kisebbségi keretegyezménybe bekerültek. A román kormánykoalíció pártjai támogatják az alapszerződést, ha az "illeszkedik Románia alkotmányos rendjébe". Szlovákiával konzultáltak, de nem alakítottak ki együttes megoldásokat. /Magyar Hírlap, márc. 14./

1995. március 29.

Neumann Ottó lapjában, a Magyar Hírlapban inti az ellenzéket: ne háborogjon, vegye észre, hogy a nyugati integráció feltétele az alapszerződés megkötése. /Magyar Hírlap, márc. 29./

1996. március 16.

A bukaresti Nemzetközi Jog és Nemzetközi Kapcsolatok Egyesületének /ADIRI/ szervezésében márc.15-16-a között "A francia-német megbékélés a Románia és Magyarország közötti történelmi megbékélés távlatában" címmel nemzetközi értekezletet tartottak. Iliescu elnök üzenetét Melescanu külügyminiszter olvasta fel. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 14., 740. sz./ Dr.Walther Althammer, a müncheni Dél-Kelet Európa Társaság elnöke hangsúlyozta, hogy a román-magyar megbékélés egyik fontos feltétele a kisebbségi törvény elfogadása. A megbékélést nem szolgálja az sem, hogy a román diplomácia Erdély történelméről egyoldalú, kétes hitelű füzetet terjeszt külföldön, ezt ő is kézhez kapta. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), márc. 18., 741. sz./ A tanácskozás résztvevői tiszteletére rendezett fogadáson /amelyre a magyarországi sajtó képviselői nem kaptak meghívást/ Iliescu elnök kifejtette, hogy a két ország közötti állandó párbeszédet tart szükségesnek, majd hozzátette, hogy a "nincs szorosan vett kisebbségi kérdés". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18., Népszabadság, márc. 18./ Mircea Malita akadémikus ismertette a román-magyar megbékélésnek az általa készített megalapozását /munkája élvezi a román vezetés támogatását/. Malita elmélete szerint a kisebbség etnikai alapon szerveződő pártjai viszont zavaró tényezőt jelentenek, mert - szerinte - A szeparatista jelszavakkal, az abszurd kisebbségi szervezeti elemel szorgalmazásával" a román-magyar államközi akciót veszélyezteti. Szász Zoltán, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese Malitának válaszolva emlékeztetett arra, hogy a múlt századvég magyar államában is volt Román Nemzeti Párt, amely politikai tárgyalásokat folytathatott a magyar kormánnyal. Az RMDSZ létét sokszor a védekezési kényszer teszi szükségessé. Funar magyarellenes provokációi bizonyítják, hogy a kisebbség nem mondhat le etnikai alapon szervezett pártjáról, állapította meg Szász Zoltán. A bukaresti tanácskozást márc. 15-re időzítették, amikor a magyarok ünnepi megemlékezéseken vettek részt. Emiatt a tanácskozás megnyitóján a száz vendégből négy magyar volt jelen. Chatherine Durandin, a Franciaországban működő Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézetének képviselője úgy vélekedett, hogy a romániai magyarság miatt háromoldalú egyezmény megkötése szükséges. A konferencia utáni fogadáson Iliescu elnök a német résztvevők előtt kifejtette: Erdélyben vannak és lesznek is magyar iskolák. Nem ez a helyzet Magyarországon, folytatta az államfő, ahol néhány évtizede még 250 ezer román élt, most alig vannak tízezren és egyetlen középiskolájukban, Gyulán a román idegen nyelvként tanulják, a többi tantárgyat magyarul kell elsajátítaniuk. /Neumann Ottó: Minta egy történelmi megbékéléshez. = Magyar Hírlap, márc. 22./

1996. április 19.

Czegő Zoltánnal készített interjút Bíró Béla. Czegő Zoltán székely vándormunkás család gyermekeként született Bukarestben /1938. jún. 18./, hamarosan visszatért a család Székelyföldre, Sepsiszentgyörgyön érettségizett, 1962-ben végzett Kolozsváron, a bölcsészkaron, 1968-tól az akkor induló Megyei Tükör /Sepsiszentgyörgy/ napilap egyik alapító szerkesztője, 1983-ban politikai okokból eltávolították a sajtóból, 1988-ban áttelepült Magyarországra. Itteni tapasztalatairól elmondta, hogy az SZDSZ már a kezdetben kimutatta foga fehérjét, hogy kozmopolita és legyint a magyarságra. Kezdetben, 1989-ben divat volt Erdély. "Mára oda jutottunk, hogy Beke Gyurit, magamat s Molnár Gusztávot leszámítva senki sem ír. Mi írtunk akkor is, amikor mindenütt lehetett a témáról írni, és ma is írunk, amikor össze-vissza két helyt lehet, a Magyar Fórumban és hellyel-közzel az Új Magyarországban." Erre Bíró Béla megjegyezte, hogy ő is ír a Magyar Hírlapban, Neumann Ottó és Bodor Pál is. A sokat hangoztatott megbékélésről Czegő Zoltán kifejtette: amikor elveszik az iskolát a gyermekem elől, akkor nem mulat, hanem kiált az ember. "Nem tudom azt mondani, mint te is teszed, hogy Trianon óta már vártunk hetvenöt évet, még várjunk egy picit. Nincs mit várni." "Ha bárki türelemre int bennünket, én csak azt mondhatom, nézze meg, milyen türelmesen tépi minden szomszéd-államokbeli rezsim a magyart." /Brassói Lapok (Brassó), ápr. 19-25./ Bíró Béla a Magyar Hírlapban közölte több cikkét, Neumann Ottó a Magyar Hírlap munkatársa, Bodor pedig a Népszabadságé.

1996. június 5.

Neumann Ottó nem osztja azt a nézetet, hogy a választási eredmények lehangolóak. Bármilyen kétségbeejtő a kolozsvári kudarc, ahol újra Funar lett a polgármester, nem, szabad megfeledkezni a többi városról. /Magyar Hírlap, jún. 5./

1996. szeptember 4.

A Magyar Hírlap munkatársa, Neumann Ottó kiáll az alapszerződés mellett, ismételgeti a kormánypárti érvet: az ellenzék szónokai kizárólag az érzelmekre apelláltak. /Neumann Ottó: Érzelmek rabságában. = Magyar Hírlap, szept. 4./

1996. október 15.

Konfrontatív mozzanatnak tekinthető az, amikor a helyi problémák megoldását nem a helyi hatóságokkal párbeszédre törekedve keresik, nyilatkozta Tóth Loránd kijevi magyar nagykövet. Nem helyeslem azt, jelentette ki, hogy bármely probléma keletkezésekor a helyben megkezdendő konzultációk helyett átszaladnak a határon, és a megoldást az anyaországban kezdik keresni." Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség /KMKSZ/ alelnökét kérdezték az Új Magyarország munkatársai, aki kijelentette: a kárpátaljai magyarság számára fontos az ukrán-magyar jó viszony. A magyarság jogaiért minden lehetséges fórumon kiállnak. Bagi Gábor külügyi helyettes államtitkár kijelentette, hogy a Külügyminisztérium nem szándékozik kivonulni a határon túli magyarság problémáinak kezeléséből. Nincs új irányvonal a magyar külpolitikában, Tóth Loránd nyilatkozata mögött nem áll "központi eligazítás vagy valamilyen új irány központi meghirdetése". /Új Magyarország, okt. 15., Magyar Nemzet, okt. 15./ A Magyar Hírlap szerint a nagykövet nem felső utasításra beszélt, azonban hozzáteszi: valódi átalakulás előszelét érezte meg, az alapszerződésekkel új korszak kezdődött. "Budapest nem adhat választ a határon túliak legfőbb kínzó kérdéseire." Igaza van a nagykövetnek: a mindennapi gondokra helyben kereshető a megoldás, nem kell időt és pénzt pazarolni az utazgatásra." /Neumann Ottó: Felnőttkor. = Magyar Hírlap, okt. 21./

1996. december 18.

Stark András budapesti történész csaknem egy évig tanulmányozta Washingtonban, a Holocaust Memorial Museumban őrzött mikrofilmeken a zsidóüldözések Kárpát-medencére vonatkozó dokumentumait. Az adatok feldolgozását könyvben fogja közzé tenni. Antonescut rehabilitálni akarják, azt állítva, hogy nem engedélyezte a zsidók deportálását. A nálunk fellelhető irodalom szegényes, mondta. Megjelent ugyan magyarul Matatias Carp román hitközségi vezetőnek a háború után írott munkájából egy magyar nyelvű kivonat, de más alapvető könyvek hozzáférhetetlenek. Izraelben megjelent egy tizenkét kötetes munka a romániai vészkorszakról, dokumentumok alapján. Ez az összeállítás nincs meg sem a Széchényi Könyvtárban, sem a rabbiképző könyvtárában. Romániában az Antonescu-éra zsidóüldözése az 1941. jún. 26-27-i pogrommal kezdődött, amely Iasi városában történt és 8-15 ezer zsidó áldozata volt. Antonescu hazudott 1946-ban a népbíróságon, amikor azt állította, hogy nem volt tudomása a iasi-i tömeggyilkosságról. A hadseregnek kiadott parancsaiban maga szólította fel a katonákat a kivégzésekre. 1941-ben történt pogrom Balti, majd Chisinau városban, Odesszában 1941 októberében /ebben a városban 20-30 ezer zsidó áldozata volt a pogromnak. Ezután rendeltek el a zsidók deportálását Transznisztriába. Az Antonescu rezsim idején 330 ezer zsidót öltek meg Romániában. Amint azonban Németország végső győzelme kezdett bizonytalanná válni, Antonescu nem járult hozzá ahhoz, hogy Németországba deportálják a zsidókat. /Neumann Ottó: Dokumentumok a romániai holocaustról. Beszélgetés Stark Tamás történésszel. = Magyar Hírlap, dec. 7., átvette: Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 18./ A cikkben említett magyar kivonat: Matatias Carp: Holocaust Romániában 1940-1944 - fordította Takács Ferenc.

1997. december 9.

Szakáts Mara nagyváradi szociológus tíz erdélyi megyében végzett felmérésének eredményeit ismertette N. O. /Neumann Ottó/, kiemelt címben jelezve: Tőkés püspök radikalizmusát sokan elvetik. A felmérés részletes kiértékelés még nem történt meg, a kutatásról készített gyorsjelentés szerint az erdélyi magyarok visszautasítják az anyaország beavatkozását a romániai magyar politizálásba. Tőkés László kitartását, bátorságát tisztelik, de sokan károsnak tartják a püspök átgondolatlan megnyilvánulásait. /Magyar Hírlap, dec. 9./

2016. április 30.

„Behavazott” kisebbségi ügyek (Tőkés Lászlóval a védhatalmi státus elő- és utóéletéről)
A magyar kisebbségi ügyek európai képviseletéhez akár a migránshullám farvizét is igénybe kell venni, tartja Tőkés László EP-képviselő, akivel kitüntetése visszavonásáról is beszélgettünk.
– Hogy érzi magát mostanában Brüsszelben?
– Mi tagadás, van bennem némi félsz, de inkább amolyan tudatalatti. Amikor legutóbb végigjártam az újra kinyitott brüsszeli Zaventem reptér mintegy másfél órás biztonsági akadályversenyét az autós sorompótól a beszállókapuig, megborzongtam: uramisten, ezután ebben lesz részünk? Körülöttem az emberek ugyanúgy itták a kólájukat, cipelték a csomagjaikat, előzékenyek voltak egymással, mosolyogtak, mint néhány héttel korábban. Mégis azt éreztem, hogy mindenre rányomja bélyegét a legutóbbi események nyomán kialakult félelem.
– És amúgy hogy érzi magát az unió fővárosában?
– Felemásan. Amikor az Európai Parlamentbe kerültem, azt hittem, saját gondjainkat vihetjük a világ elé, fórumra találnak saját erdélyi kisebbségi problémáink. Ezzel szemben bizonyos értelemben nekem is a nyakamba kellett vennem Európa, a világ problémáit, ilyen értelemben átrendeződtek a fejemben a nemzetközi gondok. Egyfajta globalizáció ment végbe bennem, más hierarchiába és összefüggésrendszerbe kerültek az aktuális problémák. Itt van például a migráció kérdése. Előtte Erdély Kárpátokon túlról érkező bevándorlóinak problémája kötötte le a figyelmünket, akik milliós nagyságrendben érkeztek térségünkbe új hazát keresni. Ezzel párhuzamosan viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a világ különböző részeiről érkező migránsok hullámverésében a hagyományos, a nemzetek közösségére épülő Európa hasonló problémákkal küszködik, mint a mi nemzeti közösségünk otthon, Romániában. Egész életem hitünk őrzésében, egyházaink szabadságának és kisebbségi egyházaink védelmének jegyében telt. Most azt kell tapasztalnunk, hogy az egész európai kereszténység visszaszorulóban van, és nemcsak az államideológiai alapú ateista diktatúra, hanem a szekuláris, elvallástalanodott, álliberális, intoleráns Európa is hátrányos megkülönböztetéssel sújtja. – Mindez saját prioritáslistájának átrendeződését is magával hozta?
– Átalakulásról nincs szó, némi „nemzetköziesedésről” viszont igen. Hasonló problémákkal találkozom nemzetközi szinten, mint idehaza – másmilyen módon. Mert könnyű belátni, hogy míg hitünket, hagyományainkat, anyanyelvünket védjük, a kisebb-nagyobb európai nemzetek, közösségek érdekeivel találkozunk. Nekem hasonlóképpen fáj a német nemzeti öntudat háttérbe szorulása, mint a magyar nemzettudat sorvadása. Mert ma elképzelni sem lehet, hogy egy német kijelentse, amit itthon azért már egyre kevésbé szégyellünk: magyarnak lenni jó. De fájdalmas a találkozás a nivelláló típusú, az emberi jogok ügyét polgárjogi kérdésre szűkítő nézetekkel is, amikor a francia állampolgárság révén egyenlőségjelet tesznek a muszlim arab és a született francia közé. Mert miközben szeretettel nyújtok kezet a bevándorló muzulmánnak, Franciaországot a franciák és a francia kultúra hazájának tekintem. – A kettős mércét azonban igen mély beágyazottságból kell előrángatni... – Jómagam is a kettős mérce alkalmazását tartom Európa egyik legsúlyosabb problémájának. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma legutóbbi ülésén Szili Katalin tudatosította, hogy kétszer akkora az Európai Unió területén élő hagyományos kisebbségek létszáma, mint a migránsoké. Ennek ellenére az előbbiek ügye iránti figyelem eltörpül a bevándorlók egyéni jogai iránti aggódás mellett. Némi túlzással ma világbotrány lesz abból, ha a szerb–horvát határon rálépnek egy migráns lábára, tévéállomások tucatjai riogatják a világot, hogy nem tartják tiszteletben a hívatlanul ideérkező, netán gazdasági menekültnek számító migránsok emberi jogait.
– Nem lehet ebből tőkét kovácsolni? Elképzelhető, hogy a romániai magyarok tyúkszeme megtaposásának fájdalma is könnyebben elgyűrűzik Brüsszelig? – Akár így is kezelhetjük a kérdést, de érzéseim ebben a tekintetben is felemásak. Az unióban ugyanis még odáig sem jutottak el, hogy tudomásul vegyék a külhoni magyar kisebbség létét, kollektív jogait. Ezért aztán annak az alapvetően fonák helyzetnek is örülnünk kell, hogy Lomnici Zoltán azzal kampányolt a minap a brüsszeli restitúciós konferencián, hogy mivel nemcsak a kisebbségi keresztényeket sérti az ingatlan-visszaszolgáltatás kelet-európai akadályozása, hanem a cigányokat is, a rájuk való tekintettel is fel kell gyorsítani a restitúciót. Lomnici logikája szerint, mivel létezik egy erős hátszéllel rendelkező európai cigány stratégia, a magyar ügyet az vinné előbbre, ha a cigány érdekeket is csatlakoztatnánk. Nosza, hivatkozzunk a cigányokra, akkor több esélyünk van saját jogaink érvényesítésére. Ezzel párhuzamosan oda jutottunk, hogy a migránsügy farvizén próbáljuk bevinni Európába a hagyományos kisebbségek kérdését. Örüljünk neki? – Három évvel ezelőtt Tusnádfürdőn szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi szerepet az erdélyi magyar kisebbség érdekében. Felvetése a Románia Csillaga érdemrend visszavonását hozta maga után. Megbánta netán? – Szó sincs róla. A becsületbíróság közel húszoldalas indoklást állított össze az érdemrend visszavonásának alátámasztására, amely tömörnek szánt foglalata a ceauşista-szekurista idők magyarellenességének. Mintha az iratot a volt Securitate Magyar irredenták ügyosztályának – volt ilyen! – szakértői állították volna össze. Ha valaki viszont akarja látni a hajdani horthysta-fasiszta ellenes frazeológiát, diskurzust, ez az indoklás ajánlott olvasmány. Elítélésemben a hajdani intézményes magyarellenesség nyer megfogalmazást, amely nem csak ellenem jelent fenyegetést. Ahol ilyesmi megtörténhet, ahol a bíróság igazat ad két volt titkosszolgálati vezető vádaskodásának, abban az országban senki sem érezheti biztonságban magát.
– A tusványosi segélykiáltás hirtelen felindulásból hangzott el, vagy előzetesen egyeztetett témafelvetés volt?
– Részemről teljesen tudatos volt, napokon át készültem rá, hiszen a védőhatalmi státust a dél-tiroli minta alapján nagyon hasznos politikai eszközként kezelem. Ugyanakkor semmiféle egyeztetés nem volt, attól tartottam ugyanis, ha kikérem a miniszterelnök úr környezetének véleményét, azt a bölcs tanácsot kapom, hogy ne vessem fel a kérdést. Hasonló okokból a román–magyar alapszerződés felülvizsgálata ötletének felvetését sem beszéltük meg előzetesen. Holott mindkettőt időszerűnek tartottuk. A védhatalmi státus felvetését megfogalmazásában sem Orbán Viktor, sem a Nemzetpolitikai Államtitkárság nem támogatta azóta sem, következményeitől azonban mindig megvédtek. Ebben az összefüggésben rendkívül nagyra értékelem a Magyar Becsületrend ideítélését, ez a kitüntetés gyakorlatilag teljesíti a védhatalmi státus kívánalmait személyem vonatkozásában. Nekem azonban az az elsődleges fontosságú, hogy az elszakított területek magyarjai szabadon élhessék meg magyarságukat a szülőföldjükön, és teljes értékű életet élhessenek.
– Úgy tűnik azonban, hogy mindig van lejjebb. A kisebbségi kérdésekben Romániában tapasztalható visszarendeződés körülményei között milyen stratégiai-taktikai átalakulásokat, módszereket, témafelvetéseket tart szükségesnek?
– Egyértelműen rendszerváltozásra van szükség a kisebbségpolitikában, az általános romániai rendszerváltozás ugyanis alig közelített ezen a téren a demokratikus követelményekhez. Románia a kommunista időkhöz hasonló kirakatpolitikát folytat a kisebbségpolitika tekintetében, legfeljebb némi demokratikus álcát öltve magára. Önálló magyar politizálás kell, ennek az igénynek azonban az RMDSZ messze nem akar vagy nem képes eleget tenni. De európai viszonylatban is áttörésre van szükség, az egyéni jogokon alapuló, a diszkrimináció tilalmának általános alapelvein nyugvó, szűkkeblű kisebbségpolitika tanúi vagyunk. Az unió „ostromát” egy pillanatig sem szabad abbahagyni, de kétségtelenül egyre szűkebb a tér: a migránsok kérdése egyértelműen „behavazott” minden kisebbségi kérdést. Fájdalmas a beismerés, de szükséges: ha elméleti szinten folyamatos is e problémák újrafogalmazása, gyakorlatilag helyben topogunk.
– Sokan azt tartják, a kelet-európai országok egyik tragédiája, hogy demokratikus átmenetük hőseit képtelenek voltak megvédeni – esetenként saját maguktól is. Önre is vonatkozhat ez a megállapítás?
– Neumann Ottó nagyváradi származású újságírót idézem a kilencvenes évek elejéről: maradtál volna szimbólum… Ha maradtam volna a még Ion Iliescu által is forradalmi hősnek nevezett státusban, biztosan semmi baj nem lenne most velem. Engem változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben. Hol politikai, hol egyházi, egyetemi alapítói-irányítói, de magánemberi minőségemben is karaktergyilkossági kísérletek célkeresztjében állok. A legnagyobb eddigi teljesítményemnek azt tartom, hogy képes voltam a felszínen maradni, mert amúgy nem terem fű a magamfajta politikai és nemzeti közszereplőnek. A hibáim felsorolására pedig nem lenne elegendő ez az újságfelület.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-19




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék