udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 86 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-86

Névmutató: Pálfi József

1996. december 21.

Dr. Mester Zsolt, a Sulyok István Református Főiskola /Nagyvárad/ dec. 20-án átadta a stafétabotot Kovács László professzornak, a Temesvári Műszaki Főiskola matematika tanszéke vezetőjének, aki a váradi főiskolán is tanít. A leköszönő rektor elmondta, hogy 1993 márciusában választották meg. Akkor már tudta, hogy családja után fog utazni Magyarországra. Emiatt csak két évre vállalta a megbízást, végül mégis mostanáig maradt. Az elmúlt évek legnagyobb csapása volt a jogi kar beszüntetése. Ami a sikereket illeti: két kar elnyerte az akkreditálást, tavaly 108, látogatás nélkülin végzett hittantanár kapott diplomát és állást. Bővült a könyvtár, a főiskola és a kollégium terjeszkedett, több mint száz bentlakójuk van, háromszázan étkeznek. Kovács professzor nem tud állandóan itt tartózkodni, ezért munkáját Tolnay István tanácsos, Méder Zsolt gazdasági igazgató, Pálfi József lelkész, a bentlakás igazgatója. /Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 21-22./

1999. április 15.

A Nagyvárad-Rét református egyházközség lelkipásztora, Bottyán Gyula nyugalomba vonult. Az új lelkipásztort, Pálfi Józsefet beiktatta Tőkés László püspök, adta hírül az egyházközség új kiadványa, a Nagyvárad-Réti Kürtszó. /Új lelkipásztora van a Nagyvárad-Rét református egyházközségnek. = A Nap (Bukarest, a Ziua magyar nyelvű hetilapja), ápr. 15./

2001. december 31.

December 16-án volt 45 esztendeje, hogy fölszentelték a várad-réti református templomot. Jelenleg épül a gyülekezeti ház, a parókia, szépül a templom alagsora, ahol minden kedden gyermektáncház működik. Pálfi József lelkipásztor arról tájékoztatott, hogy mind fizikai, mind lelki értelemben épült a gyülekezet. Jövő ősztől nyílik az első egyházi zeneóvoda, s benne kétszer 25 gyermeknek ad majd otthont. Rendszeresen megjelenik az egyházközség lapja, a Nagyvárad-réti Kürtszó. /Tóth Hajnal: Építő szellem Várad-Réten. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 31./

2002. október 14.

Okt. 12-én Nagyváradon Bihar megyei és székelyföldi gyermek népi tánccsoportok léptek föl az I. Csillagocska gyermeknéptánc-találkozón. A rendezvény egyúttal a váradi gyermektáncház megnyitó ünnepsége is volt. Elsőként Pálfi József várad-réti református lelkész köszöntötte a sokadalmat. A réti református egyházközség immáron harmadik esztendeje ad otthont a templom alagsorában a gyermektáncháznak. Benedek Árpád zenepedagógus, a gyermektáncház vezetője bejelentette: jövő keddtől ismét várják a gyerkőcöket a táncházba. A gála a váradi Csillagocska fellépésével kezdődött, majd fellépett a balánbányai Ördögborda, a csíkszentdomokosi Elevenek, a micskei Kisgörböc népi tánccsoport. /Tóth Hajnal: Csillagocska gyermeknéptánc-találkozó. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 14./

2003. december 11.

Évek óta halogatja az Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium a magánkézben levő oktatási intézmények akkreditációs feltételeinek és az engedélyeztetési folyamat módszertanának kidolgozását. A szaktárcának jelentős anyagi többletterhet jelentene, ha az elnyert akkreditáció alapján a magántanintézetek állami támogatásért folyamodnának. Biharban 28 magánóvoda, elemi iskola, gimnázium és posztliceális intézmény működik ideiglenes engedéllyel. Ezek közül mintegy tucatnyinál befejezte már tanulmányait a megfelelő számú végzős generáció (óvodáknál ez egy, míg gimnáziumoknál és felsőfokú oktatási intézményeknél három nemzedéket jelent), így kezdeményezhetnék az akkreditációs folyamat elindítását. "Mi minden évben felterjesztjük a minisztériumba az akkreditálás kezdeményezésére jogosult intézmények listáját, ám választ még nem kaptunk" - mondja Florian Mielut szaktanfelügyelő. Jelenleg egész Romániában nincs egyetlen, végleges akkreditációt elnyert magániskola vagy óvoda sem, mert nem léteznek akkreditálási kritériumok és nincs akkreditálási módszertan sem. Bihar megye magánóvodáiban ötszáz gyermekkel, a magániskolákban pedig ezernél is több fiatallal foglalkozik több mint száz pedagógus. Az intézmények éves fenntartási költségei sok milliárd lejre rúgnak, melyek egy részét az alapítók szívesen áthárítanák a minisztériumra vagy az önkormányzatokra. A váradréti református egyházközség által 2002-ben alapított Csillagocska az egyik legnívósabb nagyváradi óvoda. Az intézmény jelenleg három csoporttal működik, melyeket hetven gyermek látogat, akiket igyekeznek keresztény szellemben nevelni, és emellett a zenei anyanyelvvel is megismertetni. Pálfi József lelkész elmondása szerint a nagy érdeklődés miatt az idei tanévben szerettek volna párhuzamos csoportokat is indítani, de anyagi okok miatt ez nem volt lehetséges. /Pengő Zoltán: Szabotálják az akkreditációt? = Krónika (Kolozsvár), dec. 11./

2006. február 27.

Nagyváradon a várad-réti református templomban megemlékezést tartottak a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Mózes Árpád evangélikus püspök hirdetett igét. Péter Miklós teológiai tanár visszaemlékezett arra, hogy 1956 után öt és fél évig raboskodott börtönben. Ezután a kilencvenesztendős Olofsson Placid Károly pannonhalmi bencés szerzetes beszélt arról, mik voltak a túlélés szabályai a Gulágon, s miként öntött lelket fogolytársaiba. Mózes Árpád szólt a múlt század tragédiáiról: Trianon, majd a második világháború borzalma után a vörös birodalom végzett iszonyatos pusztítást. Elhurcolások, börtöncellák, ahol még az emberek gondolatait is rácsok mögé zárták. Mózes Árpádot is ’56 után hurcolták meg. Pálfi József várad-réti parókus lelkész emlékeztetőül elmondta: a réti református templomot 1956-ban építették újra. Bejelentette: ez év őszén emlékművet állítanak az istenháza udvarán az 1956-os forradalom tiszteletére. Tőkés László református püspök kifejtette: a kommunizmus ügye súlyos nemzetközi kérdés. A kommunizmusnak legalább százmillió áldozata volt. /Tóth Hajnal: A kommunizmus áldozatainak emléknapja. = Reggeli Újság (Nagyvárad), febr. 27./

2006. október 30.

Érmihályfalván és Nagyváradon is emléket állítottak az 1956-os magyar forradalomnak. Az érmihályfalvi koncepciós per 31 áldozatának emlékére készült Mihály Gábor budapesti szobrászművész alkotása, a halhatatlan lelket és a megújuló életet megtestesítő főnixmadár. „Megrázó események zajlottak idén október 23-án” – emelte ki Tőkés László Érmihályfalván, az emlékmű felavatása előtt elhangzó igehirdetésében. „Rombolások, rendőrállami intézkedések jellemezték e napot, és ugyanúgy csőcseléknek minősítették a zsarnoksággal szembeszegülőket, amint azt 1956-ban is tették” – mondta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, feltéve a kérdést: a polgári köznyugalom nevében szabad-e a hatalomnak elfojtani az emberi jogokat és a lelkiismeretet. 1958-ban kivégzett Sass Kálmán emléktábláját. A szoboravatás után Székelyhídi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke elmondta: 1956 a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés forradalma volt, és üzenete az, hogy ezt a harcot ma a globalizált világban is folytatni kell. Nagyváradon a Réti református templomban október 29-én avattak emlékművet az ’56-os forradalom áldozatainak.  Tőkés László igehirdetése után Pálfy József, a gyülekezet lelkipásztora elmondta: azért vállalták fel az ’56-os emlékműállítást, mert templomuk felépítésének fél évszázadát is most ünnepelik. A templom udvarában felállított emlékművet, Gergely István kolozsvári és Dóczi András csíkszeredai szobrászművészek közös alkotását, a püspök és a templom lelkésze leplezték le. Tőkés László köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az anyagi támogatásért, amellyel az érmihályfalvi és a nagyváradi emlékművek felállítását segítette. /1956-os emlékműavatás Érmihályfalván és Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./

2008. augusztus 15.

Nagyszabású táncjátékkal ünneplik meg a Váradi Biblia 1660-as megmenekülését a nagyváradi várban augusztus 29-én: Kobzos Kiss Tamás históriás énekére több mint kétszáz, magyar, román és török gyermeknéptáncos idézi meg az erődítményből kimenekített Biblia diadalát. „Oda vagyon a Magyar Birodalomban a mi második Jeruzsálemünk, pogány kézre jutott legnemesebb Végházunk, nincsen már több Váradunk” – írta idősebb Köleséri Sámuel Nagyvárad török kézre kerüléséről. 1660-ban mégis sikerült alkut kötni a hódítókkal, és a Váradi Biblia már elkészült Újszövetségét, valamint az Ószövetség néhány fóliáját és a nyomdagépeket kivihették a várból, és Kolozsvárra menekítették. A református főiskola is ekkor költözött Debrecenbe, és ennek emlékére a váradi ősbemutató után, augusztus 30-án a debreceni református nagytemplom előtt is előadják a Váradi Biblia, avagy Váradnak kegyetlen viadalok által lött Török kézbe esése – A Biblia diadala című, nemzetközi összefogással megvalósuló táncjátékot. A megemlékezés Pálfi József várad-réti református lelkész ötlete volt, többen segítették a produkció megvalósítását. A zene Molnár Szabolcs szerzeménye, és már felvételt is készítettek a Háromszék Együttes stúdiójában. A rendezést és a koreográfiát Dimény Levente, a nagyváradi Szigligeti Társulat színésze és László Csaba rendező-koreográfus jegyzi. „Fontos megmutatunk valamit, ami a miénk. Ha jövőre csak egy embernek is eszébe jut majd a Biblia kimenekítése, már győztünk” – mondta Dimény Levente, aki szerint a Szentírást a mindennapokban is vissza kell helyezni az őt megillető helyre. A nagyváradi Csillagocska, a borsi Galagonya és az érsemjéni Ezüstperje mellett a váradi Lioara néptánccsoport tagjai is fellépnek, Dobrudzsából a Karasu és a Filizer török gyermekcsoport érkezik, és Törökországból is várnak táncosokat. /Fried Noémi Lujza: A Biblia diadala. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

2008. szeptember 1.

Az eredeti helyszínen, a nagyváradi vártemplom mögött volt augusztus 29-én a Váradi Biblia, avagy Váradnak kegyetlen viadalok által lött török kézbe esése – A Biblia diadala című történelmi táncjáték ősbemutatója. A nagyszabású rendezvény ötletgazdája Pálfi József várad-réti lelkipásztor, aki a Biblia éve apropóján, méltó módon kívánt emlékezni és emlékeztetni a Váradi Biblia kálváriájára, a törökök által elfoglalt várból való kimenekítésére. Kobzos Kiss Tamás históriás énekes történelmi hűséggel regélt az eseményről. A zárórész a magyarok várbeli kivonulását mutatta, amint követték a Biblia útját, mint akik számára nem maradt más menekvés. 196 gyerek- és fiatal táncos lépett fel. A műsort megelőzően Pálfi József köszöntötte a mintegy 2500 fős közönséget. Pásztor Gabriella államtitkár magyar, román és török nyelven elmondott gondolatai során a történelmet, mint az élet nagy tanítómesterét definiálta. /D. Mészáros Elek: Táncjáték a Bibliáért. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./

2008. október 27.

Szacsvay Imrére, az Országgyűlés egykori jegyzőjére emlékeztek Nagyváradon, mártírhalálának 159. évfordulóján. Szacsvay Imre az Országgyűlés jegyzőjeként szerkesztette és írta alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, tettéért 1849. október 23-án halálra ítélték, és október 24-én kivégezték. A jegyző emlékére immár hagyományosan hol Budapesten, hol Nagyváradon tartanak ünnepséget. Az idei, tizedik megemlékezést a Bihar megyei RMDSZ és a Partium Alapítvány szervezte a nagyváradi városházán helyi és anyaországi méltóságok részvételével. Szacsvay Imre korát és szellemiségét az Ady Endre Gimnázium diákjai verses összeállítással idézték meg, valamint Fleisz János történész ismertette Az elfeledett vértanú című könyv bemutatásával. A tehetséges nagyváradi fiatalok ösztönzésére létesített Szacsvay Imre-díjat vehette át az eseményen Emődi Tamás építész, Pálfi József református lelkész, valamint Szabó József politikus tevékenysége értékeléseként. A díjat Németh Zsolt országgyűlési képviselő létesítette, és Szacsvay Imre szellemiségének továbbvivőinek ítélik oda. /Totka László: Szacsvayra emlékeztek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./

2009. december 15.

December 13-án, vasárnap Váradréten Gaál Botond debreceni teológiai professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora hirdette az igét. Örömmel tett eleget a gyülekezet meghívásának, nála védte meg doktori disszertációját és szerzett ezzel tudományos fokozatot Pálfi József réti parókus lelkész, akit nemrég megválasztottak a Partiumi Keresztény Egyetem teológiai tanszékének vezetőjévé. Bemutatták a doktori disszertációt, amely most jelent meg könyv formájában, a kolozsvári székhelyű Erdélyi Múzeum-Egyesület jóvoltából. Pálfi József A Református felsőoktatás Erdélyben című munkájának alcíme: Universitassors a reformációtól a kolozsvári Tudományegyetemig. A könyv átfogó képet nyújt nemcsak az erdélyi magyar oktatásról, hanem e kor szellemtörténetéről is. A művet és szerzőjét Tőkés László európai parlamenti képviselő méltatta, maga is egyetemalapítóként. Ugyanakkor Tőkés megemlékezett egyházkerület-alapító elődjéről, a 150. éve született Sulyok Istvánról is. /Oktatásról, szolgálatról, szeretetről. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 15./

2010. január 3.

Az erdélyi magyar felsőoktatás „üdvtörténete”
Gaál Botond professzor úrnak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a vezetésével írta ezt a kezünkben lévő könyvet a réti gyülekezet immáron tíz éve itt szolgáló lelkipásztora.
Pálfi József disszertációjának alcíme rögtön előrevetíti a téma időkeretét: Universitas-sors a reformációtól a Kolozsvári Tudományegyetemig. Vagyis 1872-ig.
A tudományos indíték megértéséhez a doktori dolgozat ajánlásából idézzük Gaál Botond történelmi távlatú, a lényeget illető, veretes megfogalmazását: „Ezen a földön egy nép élni akart, megszervezte az államiságot, alkotott kultúrát, művelt annyiféle tudományt, s ehhez bőven merített a keresztyénség élő forrásaiból. Így jöttek létre Erdély nagy iskolái, amelyek mind arról tanúskodnak, hogy ez a nép a legnehezebb harcai közepette is Európa kultúrnépeihez hasonlóan akart egy universitast. Ez volt a szándéka a fejedelmeinek, ezen munkálkodtak tudósai, ezért fáradoztak a tanítói, erre áldoztak sokat az egyházai, s e küzdelemnek az lett volna a méltó beteljesedése, ha létrejön egy erdélyi magyar egyetem. Ennek a jelei sejlenek föl már Bethlen Gábor idejétől, a Nagyenyedi Református Kollégium termékeny időszakában. 
A tanárok és diákok idehozták az egyetemes kultúra szinte minden értékét, s ezt tanították, majd szórták népünk körében az európai műveltség gazdag kincseit. Nem véletlen, hogy a tudományos világot megrengető, annak új irányt és lendületet adó Bolyai Jánost is Erdély adta a világnak.”
A szerző, dr. Pálfi József saját megfogalmazásában az erdélyi egyetemi gondolatot „üdvtörténeti összefüggésben” tárgyalja. Nem intézménytörténetet ír, hanem protestáns távlatokba helyezi a múlt és a jelen törekvéseit, az erdélyi, jelenleg pedig a romániai kisebbségi felsőoktatásban. Akárcsak bányában a telér nyomát követve, azt tárja fel, hogy magyar református egyházunknak mi a hivatása az oktatás ügyében. Az egyetemtörténet szellemiségét tárja fel!
Magyarán azt is bemutatja, hogy az egyetemalapítás kívánsága, főiskoláink alapítása milyen hatással volt az erdélyi magyar társadalom fejlődésére. Mások ugyanígy tárják fel ezt az egyetemet vagy főiskolát alapítani szándékozó kívánságot az erdélyi románság vagy a szász náció vonatkozásában. Mert az egyházi iskolák: legyen az alsó-, közép- vagy felsőfokú intézmény, szerves részét képezik az illető nép egyháztörténetének. De nem csak annak. Ez a dolgozat mintegy szintézisét adja a tudomány- és neveléstörténeti tényeknek. Szerző egy így fogalmazza meg: „az erdélyi református universitas-gondolat testet öltéséért folytatott küzdelem kísérletei, részleges megvalósulásai, kulcsszereplői tárulnak fel előttünk”.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez a disszertáció az egyetemalapítás történetének szellemiségét foglalja írásba. Más szóval: az erdélyi kálvinista eszme kibontakozását világítja meg úgy, hogy nem vész el a részletekben. Tehát nem egyszerű egyetempolitikát rögzít, hanem egy önmagán túlmutató, sajátos jelentést hordozó történetet. A dolgozat erősségei közé tartozik az események alakulásának az a fajta értékelése, melynek révén rámutat arra, hogy a korszakokkal járó változások mennyiben segítették elő vagy akadályozták a református igehirdetést és egyházépítést.
Kiemeljük, hogy míg más, hasonló művek netalán az úgynevezett „nagymagyar” történelemszemléleten alapuló egyetemtörténetet nyújtják, addig Pálfi József disszertációja az erdélyi református felsőoktatási „üdvtörténeten”, a „kismagyar” történeti narratívumon alapszik, azon a bibliai párhuzamot vonó történetszemléleten, amely elsősorban az egykori – török – hódoltság területén, a Partiumban és Erdélyben alakult ki.
A szerző kiválóan mutatja be, hogy a református kollégiumok milyen fontos műhelyei voltak az erdélyi magyarságnak. A kálvini eszmeiség jegyében szerveződött tudományos központoknak szellemi kisugárzása volt, élen jártak az egyén és a társadalom formálásában. Mindez Erdélyben még inkább felértékelődik, ha úgy tetszik, „üdvtörténeti” felhangot kap, mivel a magyarság számára a reformáció korában megszületett egyetem-gondolat a megmaradást jelentette. Az ország megmentéséért folytatott küzdelem hatalmas pillérévé vált, mint ahogy – kimondva és sokszor kimondatlanul is – ma is, a templom és az iskola párosában.
Sommásan soroljuk fel a doktori dolgozat nyolc fejezetét, amelyeket gazdag bibliográfia és angol összefoglaló követ.
– Elsőként a reformáció korának universitas-kérdését tárgyalja, mivel a közvetlen erdélyi gyökerek az európai összefüggésekig terjednek. Gondoljunk csak a fellegvárnak számító wittenbergi egyetemre és annak kisugárzására.
– A második fejezet az első erdélyi protestáns felsőoktatási intézményalapítás kísérletét tárgyalja. Az 1562-es debreceni hitvallás a világi hatalom kötelességévé tette, hogy az „akadémiát és iskolákat, melyek az ige veteményes kertjei, az ország közjövedelméből gondozzák”. (p. 61.) János Zsigmond fejedelem 1570 táján Gyulafehérváron akarta felállítani az akadémiát. Báthori István 1581-ben felállítja Erdély első egyetemét, amely 1663-ban megszűnt. A jezsuiták segítségével fejlesztették ezt a kolozsvári katolikus egyetemet a kor legmagasabb színvonalára.
– A harmadik fejezet szól Bethlen Gábor oktatáspolitikájáról, a gyulafehérvári Collegium Academicum alapításáról és a peregrinatio academica gyakorlatáról. Valóságos mérföldkőnek számít az 1622-es esztendő. A költő Opitz Márton jön tanítani, aki a heidelbergi iskola szellemiségét képviselte. Megérkeznek a vendégtanárok Herborn városából: Alsted, Bisterfeld és Piscator. A fejedelem a professzorok jutalmazásáról bőségesen gondoskodott, akárcsak a kollégium fenntartásáról. A Rákócziak iskolapolitikája is példaértékű. Az 1557-ben létrejött marosvásárhelyi, kolozsvári iskolák és a nagyváradi illusztris schola fejlesztésével is törődtek a fejedelmek. Az angol Basirius Izsák tevékenységének ismertetése is nagyon fontos, ő volt II. Rákóczi György „professzora”, túl nagy volt a befolyása. E fejezetben különösen kirajzolódik a váradi iskola felsőszintű jellege, a Szenci Kertész Ábrahám által vezetett könyvnyomda értékelése, a református ortodoxia és a puritánus eszmék küzdelme.
– A negyedik fejezet Apáczai Csere János tudományegyetem-gondolatát mutatja be. Kolozsvári székfoglaló beszédét 1656-ban tartotta, 1658-ban az akadémia felállításáról szóló tervezetét küldi Barcsay Ákos fejedelemhez. Apáczai 35 éves korában bekövetkezett halála és Erdély nagy romlása meggátolta a kivitelezést.
– Az ötödik fejezetben a 18–19. századi politikai és művelődéstörténeti háttérről olvasunk. Itt látszik meg igazán az, hogy Erdély életében a központosító osztrák hatalommal szemben a magyarságnak milyen védőbástyái lesznek a kollégiumok. Ebben a korszakban a peregrináció jelentősége felerősödik, mondhatnánk, hogy csak ezen az úton biztosított a doktorálás, a posztgraduális képzés megoldása.
– Hatodik, önálló fejezetként került sorra Bod Péter. A diszciplínák differenciálódása felé vezető úton című rész átfogó képet ad az oktatott tárgyakról. Kiváló rész! Egy kicsit lehetett volna bővebb is. De jól kitűnik, hogy a kollégiumok miért és milyen természetes következményként játszottak szerepet az erdélyi reformkor politikai életének a megújításában.
– A hetedik fejezet címe: A felvilágosodott racionalizmustól a Kolozsvári Tudományegyetem létrejöttéig. Külön szeretnénk megdicsérni a szerzőt azért, ahogyan a református kollégiumok jogi fakultásainak gyarapodását vázolja, szoros összefüggést lát a református középnemesség társadalmi igénye között. Rámutat arra, hogy a tanárok egyház- és nemzetpolitikai szempontból is felismerték a jogtudományok fontosságát. Az is kitűnik, hogy a korabeli egyházi vezetők látása szerint a kollégiumok az autonómiának is fontos bástyái.
Kolozsvári egyetemünk trianoni sorsáról, az 1959-es felszámolásáról nemrégiben emlékeztünk meg a Partiumi Keresztény Egyetem egyik rendezvényén Páskándiné Sebők Anna filmbemutatójával és a Fehér Könyv ismertetésével (Bodó Barna).
Végül a nyolcadik fejezetben választ kaphatunk arra, amiről az egész dolgozat szól. Hogy tudniillik a „tudós, hitvalló erdélyi eleink miért tartották minden időben és élethelyzetben szent küldetésüknek, illetve miért tekintették Istentől kapott mandátumnak a magas szintű református művelődés ügyét?”
Befejezésül: öröm számunkra ez a dolgozat, mely egy olyan kutatási program keretében készült, amivel szerző hozzájárulhat az erdélyi magyarság évszázados terveinek és álmának a leírásához, illetve a megvalósítás történetének és az ehhez kapcsolódó lelkiségnek a nyomon követéséhez. A cél, a szellemiség ma is időszerű: az önálló magyar (református) egyetem létrehozása. „Egy tudomány csak akkor egy népé, ha ez saját nyelvén van annak birtokában” (p. 252)
Aki elolvassa ezt a könyvet, talán még inkább érzi az inspirációt, hogy ezért a célért érdemes tovább harcolni! Tőkés László 
Pálfi József: Református felsőoktatás Erdélyben, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2009 Reggeli Újság. Forrás: Erdély.ma.

2010. június 1.

Nagyot álmodni és tenni a szülőfaluért, a magyarságért
Példaértékű kezdeményezésként tájházat avattak vasárnap Várasfenesen. A megye déli részén, a Béli-hegység és a Bihari-havasok között, a Belényesi-medencében lévő ősi településen az ünnepséget a Fekete-Körös menti, sajnos egyre fogyatkozó magyarság találkozójává emelték.
Istentisztelettel kezdődött az egész napos rendezvény. A fenesi református templomban számosan népviseletben jelentek meg, ami manapság már ritkaságszámba megy. Meg is telt színültig az istenháza. Meghívottként a nagyvárad-réti parókus lelkész, Pálfi József hirdette az igét. Magyarázatát a Máté evangéliumából felolvasott passzusokra alapozta. Ahol megjelenik Jézus, közösség alakul ki, mégpedig olyan, amely magára talál hagyományaiban – mondta. Továbbá azt javallta, hogy a krízisekkel, elszegényedéssel teli mindennapokat hittel kell megélni, hiszen a teremtő ige fundamentuma a jövőnek. Imájában cselekvő embereket kért, akiknek példamutatása az egész Fekete-Körös menti magyarság önbecsülésének visszanyeréséhez vezet.
A fenesi egyházközség parókus lelkésze, Szabó László köszöntötte ezután a vendégeket, a faluból elszármazottakat, a környező településekről érkezetteket. A rétiek Csillagfény kórusának szolgálata következett. A Márkus Zoltán kántor-karnagy vezette énekkar három alkalomhoz illő egyházi dallal köszöntötte az ünneplőket.
A faluból elszármazott Miklós Mihály történelemtanár előadásán volt a sor, aki a Fekete-Körös mentének többi magyar, Árpád-kori alapítású helységéről is szólt. Az itteni magyarság székely eredetűnek tudja magát – noha a fennmaradt dokumentumok alapján ez nem bizonyítható, de a néprajzosok szerint ez igencsak valószínű. Egyes történészek kész ténynek veszik, hogy az itteniek a hajdani székely határőrök leszármazottai, akik még az erdélyi honfoglalás (vagyis a keletre való kirajzás) előtt telepedtek le az általuk őrzött gyepűvidéken. Miklós a máig fennmaradt jellegzetes nyelvjárást (sajátságos a magánhangzók kiejtése, a cselekvő múlt jelenléte, a román szavak magyarul történő ragozása, valamint a kicsinyítő képzők különlegessége) ismertette pár mondatban. Mesélt arról, hogy szülőfaluja elnevezésének eredetét a neves erdélyi történésztől, néhai Jakó Zsigmondtól is tudakolta. A biharfélegyházi születésű professzor a fenyves, a fene és a latin finis (gyepű vége, határa értelemben) kifejezéseket tartotta elképzelhetőnek, viszont a finis és a fenyves közül nem tudta, hogy melyik hatása érvényesül a Fenes elnevezésben. Miklós Mihály üdvözölte a tájház létrehozását – amint mondta, bár minden faluban lenne egy-egy áldozatokra ennyire képes cselekvő embere, amilyen Fenesnek Vura Ferenc –, valamint a Fekete-Körös mente magyarsága közös kulturális mozgalmának létrehozását javallta.
Nemzeti imánk eléneklésével zárult az ünnepség istenházabeli része.
„Mifelénk ez már csak így járja”
Bohókás, nyárinak tetsző szellő kísérte át a templombeli sokadalmat a Bélavár alatti falu egykoron legmódosabb portájára. A másfélszáz évnél régebben emelt Benedek-házat tavaly vásárolta meg Vura Ferenc. A Fenesen született, ma Nagyváradon élő vállalkozó gyermekkori álma valósult meg azzal, hogy az épületet tájházzá alakíthatta. Az avatóünnepséget pedig a Fekete-Körös magyarságának találkozójává akarta emelni. Jöttek is a környékbeli településekről százával. A szépen felújított épület udvarára színpadot emeltek, s e köré csoportosult a sokadalom – már aki odafért, merthogy bizony a porta kapuján kívül is rengetegen álltak, legalább a hangokat kiélvezve. Előbb a község alpolgármestere, Halász Sándor köszönte meg a tájház létesítésének önzetlenségét. Amikor Vura Ferenc díszpolgárrá avatásáról szólt, vastaps üdvözölte javaslatát. Kitért arra is, hogy a település lakói azzal fejezhetik ki hálájukat, hogy a mindenki a saját portáját, utcáját tisztán és ápoltan tartja.
Ifjabb Vura Ferenc (a leendő díszpolgár nagyobbik fia) szavalt ezután, majd a váradi Szigligeti Társulat színművésze, Kiss Csaba konferálta fel a színpadra a többi fellépőt. Énekszóval és néptánccal kedveskedett a köröstárkányi, a belényesújlaki, a magyarremetei, a kisnyégerfalvi, valamint a helybéli néptánccsoport, továbbá a váradréti Csillagocska és a fenesi nótacsoport és citerazenekar. A bő két óra alatt mindenik csoport többször is fellépett s mindahány nagy-nagy tetszést aratott. Különösen lelkes tapsot kapott a nyégerfalviak lakodalmas összeállítása („hagyomány szerint, Nyégerfalván ez így járja” – tudatták jó előre, hogy bizony csak az igazi szokásoknak állítanak emléket, de azoknak igazán mulattatósan). Mosoly nélkül nem állta meg senki a réti csillagocskák produkcióit sem. Természetesen hatalmas tapssal jutalmazták a helybélieket, azaz a 11 pár alkotta néptánccsoportot (amelyet már ’90-ben alapítottak, de megszűnt, ám nemrégiben újjáéledt), valamint a citerakísérettel éneklőket.
Jó falatokhoz jó bor és muzsikaszó
Igazán tüzesen sütöttek a napsugarak a porta udvarán. Hűvösre a tájházban lehetett bukkanni. A szobákban bábuk álltak, rajtuk korabeli viseletek, és a bútorok is éppen úgy festettek, mint annak idején. A hatalmas búbos kemence, mellette a Benedekék családfája (hogy a látogató megismerhesse azt is, kik éltek a házban), kint a tornácon számos fénykép szintén a famíliáról. A pincében hordók, a csűrben szekér stb. Minden a helyén. A tájház állandóan nyitva lesz a Bélavárhoz, a Fenesre látogató előtt – magyarázza lapunknak Vura Ferenc. Amint mondja, a 111. szám alatti épületben szívesen látnak mindenkit, s a 115. alatt lakó szülei körbe is vezetik a messziről érkezetteket, szólnak a hagyományokról, a tárgyak funkciójáról. Mindezt ingyenesen. Idővel foglalkozások is lesznek – számol be a tervekről is. A fenesi konyhaművészet megismertetése mellett leginkább a gyerekekre koncentrálnak. Szeretnék velük megismertetni őseik értékeit – vallja. Beszélgetésünk alatt mindegyre mindenkihez szól. Hol ismerőst lát, akitől egy régi fényképet kér, máskor vendégtől érdeklődik, jól érzi-e magát. „Úgy tűnik, hogy érdemes álmodni, mert az álmok néha megvalósulnak” – mondja gratuláló szavainkra.
Időközben a sokság átvonult a fenesi kultúrházba. Igazi szeretetvendégségen tartották ott a távolabbról érkezetteket. Színültig megtelt a terem. Minden asztalnál a finom ételek mellett arról szóltak, hogy ez igen, ilyen emberek kellenének mindenhova. Chifiriuc András bihari borász különlegességeitől, valamint a helyben termett nedűktől nekibuzdulva aztán majd mindenki megeresztett egy-egy dalt. Merthogy a muzsikaszó sem maradhatott el. A nyégerfalviak már a falu utcáit végig dalolászták idejövet, a kultúrházban pedig kiegészültek a többi nótás kedvű Fekete-Körös-völgyivel. Persze ki hangosan, ki csak úgy magában, az ünnepnek örülve fújta a dalokat. Ezt fokozni már csak Márkus Zoltán és zenekara tudta. A zenészeket körbeölelve ünnepeltek.
A találkozót hagyományteremtő szándékkal szervezte a Vura család, így jövőre is lesz ilyen falu-, tájegység-, magyarságünnep Fenesen.
Megyeri Tamás Róbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. augusztus 30.

Tartalmas program a konferencián
Nagyvárad – Számos érdekes előadás hangzott el a KRE és TRE Presbiteri Szövetsége közös konferencián. A résztvevők többek között a református fejedelmekről és a Váradi Bibliáról tudhattak meg többet.
Szombat reggel áhítattal folytatódott a KRE PSZ és a TRE PSZ közösen tartott konferenciája az impozáns nagyvárad-rogériuszi református templomban. Az áhítatot Kövendi István a Lorántffy Zsuzsánna Református Gimnázium iskolalelkésze tartotta János Evangéliuma 3:30 alapján. „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” – hallhattuk az Igéből. A reggeli áhítatot egy igen érdekes előadás követett dr. Pálfi József, nagyvárad-réti lelkipásztor, a Partium Keresztyén Egyetem tanára előadásában. A Református fejedelmek iskola politikája című előadásában arról értekezett az előadó, miként viszonyultak az egyházi iskolákhoz a korabeli fejedelmek: Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György és Apafi Mihály. Tulajdonképpen csak a XVII. században, Báthori István korában vette kezdetét az iskolák alapítása és a magyar tudományosság megteremtése. A fejedelem nagy hangsúlyt fordított az oktatásra. Az ő nyomdokain haladt Bethlen Gábor is, aki az akadémiai képzés intézményeinek kiépítését vette tervbe Erdélyben. Báthori fejedelem hűségesen olvasta a szentírást. Minden útjára két dolog kísérte el elmarathatatlanul, a Biblia és hűséges kardja. Olyan korabeli iskola rendszert alakított ki, amelynek saját szabályzata, könyvtára, de nyomdája is volt. Az oktatási eszmét és építkezést folytatták a Rákócziak és Apafi Mihály is. Abban az időben a református egyházközségek mellett ott voltak a református iskolák, hiszen fel kellett nőjön az a református réteg, amely tovább viszi és felvállalja a református egyház eszméinek tovább vitelét.
Zenés összeállítás
Pálfi József érdekes előadását egy másik követette Fejezetek a nagyváradi református kollégium Rákócziak korabeli (XVII. századi) történetéből címmel. Dr. Pénzes Tiborc Szabolcs, a KRE Puritanizmus kutató Intézetének munkatársa előadásából megtudhattuk, hogy a váradi iskola és kollégium az 1645 – 1660 közötti időszakban virágzott. Minimális fejedelmi támogatással strukturális felépítése megállta helyét a felsőoktatási intézmények között. Az akkori váradi iskola intézményei a puritanizmus fellegvára volt. Az előadások után pihentetőképpen a Debreceni Kossuth utcai egyházközség Ifjúsági Csoportja egy zenés – verses összeállítással kápráztatta el a résztvevőket. Az ebéd után előbb Szilágyi Sándor a Magyar Református Egyház Presbiteri Szövetsége ( MRE PSZ) főtitkára beszélt a szervezet megalakulásáról, életéről és tevékenységéről, majd Szabó Dániel a MRE PSZ elnöke szólt a Presbiteri Szövetség külmissziójának fontosságáról.
Váradi Biblia
Befejező előadásként dr. Tunyogi Lehel lelkipásztor tartott egy érdekes előadást a Váradi Bibliáról. Ennek különlegessége, hogy más mint a többi Biblia, hiszen itt már az első oldalon jelen van egy úgynevezett Summarium (összefoglaló), a Glossarium (szójegyzetek), és a Textuarium (széljegyzetek), melyek arra szolgáltak, hogy az olvasó könnyebben megérthesse a Biblia szövegét. Nyomtatása 1657-ben, tízezer példányban kezdődött Nagyváradon Bethlen István, I. Rákóczy György és felesége, Lorántffy Zsuzsanna, Rhédei Ferenc és Barcsay Ákos, valamint a tiszántúli református egyházmegye adományaiból. Közben a török támadás a város elestével fenyegetett. A vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a már kinyomtatott példányokat, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést épségben kiengedik a törökök a várból. A feltételt elfogadta a támadó fél, így jutott ki Váradról a nyomdász és mindaz, ami a Biblia nyomtatásához szükséges volt. Így fejezhette be a kiadást 1661-ben Kolozsvárott felállított műhelyében Szenci Kertész Ábrahám kevesebb, mint 6000 példányban. „Váradi”-nak nevezik, mert a munka itt indult el. A magyar nyelvű Biblia a Károli-féle szöveget tartalmazza Köleséri Sámuel átdolgozásával és széljegyzeteivel. A Károli-Biblia revíziójának a történetében az ún. Váradi Biblia megjelenése nagy fordulat volt. Az előadás befejeztével Venter Miklós a KREK PSZ főtitkára és Imre Sándor a MRE főgondnoka, a Tiszántúli Területi Szervezet elnöke köszönte meg a jelenlévőknek a hasznos és közös együttlétet reményüket fejezték ki, hogy azok akik részt vettek a két napos rendezvényen kellemes élményekkel gazdagodva térnek haza.
Tóth Zsigmond. Krónika (Kolozsvár)
erdon.ro

2010. október 20.

A magyar államfő délutánja Váradon
Schmitt Pál, Magyarország nyáron megválasztott köztársasági elnöke kétnapos romániai útját – amelyet Bukarestben kezdett és Marosvásárhelyen folytatott – Nagyváradon fejezte be tegnap este. Tőkés László volt református püspök, az Európai Parlament alelnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke hívta meg abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a húsz éve alapított Sulyok István Református Főiskola, valamint ennek jogutódja, a tíz éve létrehozott PKE jubileumát.
A repülőtéren vendéglátói és a helyi hatóságok képviselői fogadták az államfőt és kíséretét, majd a PKE vezetősége munkaebédre invitálta a Lorántffy Zsuzsanna Református Központba. Némi késéssel sikerült megérkezniük az újvárosi templomba, ahol négy órára hirdették meg az évfordulós jubileumi ünnepséget. A meghívottak, a hívek és más érdeklődők megtöltötték a Teleki utcai istenházát. A közel kétórás ünnepség nagyrészt protokolláris momentumokkal telítődött, a nyitóáhítatot házigazdaként Csűry István református püspök tartotta, a záró áldást pedig Böcskei László katolikus püspök. Pálfi József váradréti lelkipásztor, az egyetem teológiai tanszékének vezetője vezette le a felemelő pillanatokkal, zenés intermezzókkal, köszöntőbeszédekkel és kölcsönös megajándékozásokkal változatossá, ugyanakkor kellőképpen feszessé tett ceremóniát. Csupán a fotósok és riporterek siserehadának állandó kattogtatása és nyüzsgése zavarta kissé a hallgatóságot a beszédek alatt.
A templomból kijövet az államfő az egyetemi kollégium udvarán válaszolt nagyon röviden az újságírók kérdéseire, mert már indulni kellett a bazilikához, Szent László szobrának, majd pedig a Petőfi-parkban Bethlen Gábor szobrának a megkoszorúzása volt Schmitt Pál alig pár órás váradi látogatásának két utolsó programpontja. Ezekre már sötétedéskor került sor, az eseményekre holnapi lapszámunkban visszatérünk. Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. november 17.

Főhajtás a Tündérkert megteremtője előtt Nagyváradon is
Négyszázharminc esztendeje, 1580. november 15-én született Marosillyén Bethlen Gábor, az az erdélyi fejedelem, akinek uralkodását Erdély aranykoraként emlegetik a történelemben. Halála napja is november 15-ére esett, 1629-ben. A diplomáciai érzékéről, politikai rátermettségéről, sokoldalú műveltségéről híres egykori uralkodóra emlékeztek Nagyváradon is, a tegnap már másodjára. Ugyanis az RMDSZ réti körzete kedden délután koszorúzott, a Partiumi Magyar Művelődési Céh pedig tegnap délelőtt. Előbbi az évforduló másnapján, utóbbi a harmadnapján.
Ami a tegnap megtartott emlékünnepséget illeti, tartalmát tekintve elmondhatjuk, igen érdekes és színvonalas volt, talán ezért is megérte volna, hogy úgy szervezzék meg, hogy minél több váradi magyar vehessen részt rajta. A megemlékezés a nagyváradi református püspöki palota dísztermében kezdődött délelőtti órában, zömmel egyetemisták előtt. Barabás Zoltán, a PMMC igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd átadta a szót Fleisz János történésznek, aki Bethlen Gábor és Erdély címmel tartott igen érdekes előadást. Mintegy időutazásként elevenedett meg a hallgatóság előtt a nagyfejedelem kora és személyisége, azok a korabeli történések, amelyek során a háborúk dúlta erdélyi fejedelemségből sikerült egy nyugodt, gazdaságilag stabil „Tündérkertet” létrehozni. Fleisz beszélt Bethlen azon törekvéseiről is, amelyek segítségével az megszilárdította azokat az iskolaalapítási törekvéseket Erdélyben, amelyek alapját Báthory István egykori fejedelem és lengyel király alapozta meg, aki létrehozta Kolozsváron az erdélyi jezsuita egyetemet. Bethlen nemcsak a jezsuiták messze földön elismert oktatási módszereit pártolta, hanem valamennyi erdélyi felekezetnek és nemzetiségnek is segítségére volt. Európában először ő adott menedéket és letelepedési jogot például a zsidóknak, s ő alapított Gyulafehérváron román nyelvű érsekséget. Váradhoz különösen erős szálak fűzték, Fleisz erről is sok érdekes dolgot ismertetett.
A második előadást Pálfi József református lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem teológiai tanszéke vezetője tartotta meg, Bethlen Gábor oktatáspolitikája címmel. Az előadó beszélt a korabeli erdélyi oktatásról, az egyetemek megalapításáról, kiemelve Bethlen azon törekvését, hogy létrehozza Erdélyben a szellemi arisztokráciát, a műveltség fegyverével övezett társadalmi réteget. A tiszteletes igen találóan rámutatott arra is, hogy két nagy uralkodó, Bethlen és Báthory István testamentuma az, ami mindmái napig „az erdélyi megmaradás programja”, ahogy ezt több mai történész megállapította. Bethlen Gábor uralkodását üzenetként kell felfogni, zárta előadását Pálfi, egyfajta reménykeltő üzenetként, amely a mai erdélyieknek azt bizonyítja, hogy bármilyen bajból ki lehet menteni az országot, ha a vezetők hisznek Istenben, és nemzetüket szolgálják. „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – hangzott el a nagyfejedelem híres jelmondata. Ezt követően Tolnay István, a Partiumi Keresztény Egyetem tanügyi előadó-tanácsosa is szólt pár szót, szavait főleg a jelenlévő diákokhoz intézte, figyelmeztetve őket, hogy Bethlen politikai és gazdasági tanításai a mai modern időkben is megállják helyüket. Ezek után elénekelték a Himnuszt, majd a szervezők átvonultak a Schlauch kertben, a mai Petőfi parkban található Bethlen-szoborhoz, ahol Meleg Vilmos elszavalt két Arany János-költeményt, majd a jelenlevő egyházi és civil szervezetek elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatánál, a tegnapelőtt elhelyezett koszorúk mellé.
Szőke Mária, Reggeli Újság, Erdély.ma

2010. december 16.

Tovább kell harcolni
A trianoni döntés következtében a Tiszántúli Református Egyházkerület keleti részét – 183 egyházközség és majd kétszázötvenezer református hívő – Romániához csatolták. Egy új egyházkerület létrehozását és megszervezését tűzték ki célul az 1920. december 14-én Nagyváradon megtartott közgyűlésen, amelynek a 90. évfordulójára emlékeztek tegnapelőtt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának Bartók-termében.
A sokak által remélt nagy érdeklődés elmaradt, mintegy ötven ember tekintette meg az áhítattal és zenés produkcióval egybekötött szimpóziumot. Elsőként Csűry István, a KREK idén újraválasztott püspöke tartott nyitó áhítatot. A zsidókhoz írt reményt sugalló levélből (6,18-20) olvasott fel, majd az ige szimbolisztikáját magyarázta és transzponálta a hányatott sorsú, szétdarabolt magyar nemzetre. „Eltelt kilencven esztendő, és kisebbségben élünk. Olykor bizony nem örvendetes az életünk, néha halkabban, néha hangosabban mondjuk ezt ki” – mondta a püspök, a reményvesztés okait pedig Isten igéjétől való elfordulásban látta. „A nagy ellentétek emberei vagyunk” – folytatta, majd a magyar nemzetről beszélt, amely bár hatalmas sikereket ért el és akadályokat döntött le a történelem folyamán, olykor mégis a legkisebb gondokkal volt képtelen szembenézni és megküzdeni.
A továbbiakban Boros Konrád Erzsébet Katalin (ének) és Letiţia Chirodea (zongora) tanárnők, egyetemi előadók zenei produkciója következett, akik Verdi, Mozart és Liszt műveiből adtak elő részleteket.
Ezek után három előadást követhettek figyelemmel a megjelentek, melyek a 19. század eleji Kárpát-medencében lezajlódó történelmi eseményeket tárták fel.
Kupán Árpád nyugalmazott történelemanár, közíró Sulyok István néhai püspök életébe, illetve kiemelkedő szellemi és anyagi munkásságába nyújtott betekintést. A betegeken és a rászorulók támogatásán, valamint a nemzet és az egyház mellett folytatott harcokon túl olyan megvalósítások is a neve mellett szólnak, mint a KREK mostani székházának az építtetése, amely eredetileg református középületnek, kultúrpalotának és ipariskolának készült.
Hermán M. János lelkipásztor, a teológiai tudományok doktora az első világháború körülményeit, majd a trianoni döntés következményeit taglalta, illetve a KREK megalapításának nehézkes útjáról beszélt. Az új egyházkerület megszervezésével és vezetésével Sulyok István rangidős esperest, valamint Domahidy Elemér rangidős gondnokot bízták meg. A román kormány azonban majd két évtizedig, 1939. november 23-áig nem ismerte el jogi személynek az egyházkerületet. Ezt követően Sulyok Istvánt a rá következő év májusában hivatalosan is püspökké választhatták.
Pálfi József lelkipásztor, teológiai doktor az 1940-es második bécsi döntést, majd az 1947-es párizsi békét követő visszacsatolásokról, illetve ezeknek az egyházkerületre gyakorolt óriási hatásairól beszélt. Miután Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, két évtizednyi keserves harc után a román kormány előtt is elismert KREK-et a Tiszántúli Református Egyházkerület ismét bekebelezte, pedig ez ellenkezett a helyiek akaratával. „Ez a kerület már kész volt” – emelte ki Pálfi tiszteletes. Hét év múlva pedig megtörtént az, amire senki sem számított: a visszaszerzett hajdani magyar területeket, közöttük Észak-Erdélyt ismét elcsatolták, ez a fordulat pedig hatalmas csapást mért a már megalapított, majd bekebelezett, és immáron ismét védtelenül álló egyházkerületre.
Az előadásokat hozzászólások, illetve kérdések követték, egyesek borúsan, mások derűsen látták a magyarság, valamint az egyház jelenlegi, illetve jövőbeli sorsát, de abban valamennyien egyetértettek, hogy a harcot, melyet kilencven éve megkezdtek, folytatni kell.
Balla Sándor, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2011. október 24.

1956-os megemlékezések: fáklyás felvonulás Kolozsváron, politikamentes tisztelgés Nagyváradon
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeztek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. „Szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni” – fogalmazott Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Kolozsváron.
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeznek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. A szabadságvágy megőrzésének fontossága volt a csíkszeredai ünnepi megemlékezés legfőbb üzenete. A rendezvényt – amely idén is a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa előtti ’56-os emléktéren, a Gloria Victis-emlékműnél zajlott – Kelemen Csongor, a volt politikai foglyok Hargita megyei szövetségének titkára nyitotta meg, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Zsigmond Barna Pál főkonzul beszédében arról a „hazug” világról beszélt, amelynek Magyarország is részévé vált a 2. világháború után. „Akkori hőseink élete mérce, cselekedeteik megmutatják: a szabadságra csak azok méltók, akik nem adják fel az igazságot” – fogalmazott a diplomata.
„Nagypéntek nélkül nincsen húsvét”
Ráduly Róbert Kálmán, a megyeközpont polgármestere visszautalva az elhangzott Márai-versre, rámutatott: „Sokszor fogjuk hallani ezeket a sorokat, de nem fog úgy a lelkünkhöz szólni, mint Kelemen Csongortól. Értük vagyunk itt, és azokért, akik már nem élnek. Ha ők nem lettek volna, mi ma nem lennénk itt: ők adták viszsza a magyarság méltóságát.” A megemlékezésen résztvevőket végül Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök és Tamás József római katolikus püspök áldotta meg, rámutatva, azért van szükség a megemlékezésre, hogy a világ megnyugodjon. „Nemes ügyek érdekében mindig érdemes vállalni az áldozatot, sőts esetenként az életáldozatot is, hiszen nagypéntek nélkül nincsenek igazi húsvét” – hangsúlyozta az unitárius püspök. A beszédeket követően sor került az 5 éve leleplezett, Ercsei Ferenc szobrászművész által készített Gloria Victis-emlékmű megkoszorúzására az 1956-os téren.
Október 23. – az összmagyar forradalom napja
Egy emlékmű az előre mutató, pozitív gondolkodás jelképe is, nem csak a múltra való emlékezésé – hangsúlyozta Kántor Lajos a kolozsvári Sétatéren felállított ’56-os emlékmű koszorúzásán, szombat délelőtt. A szobrot felállító Kolozsvár Társaság elnöke kifejtette: a börtönajtót és napos rozettát ábrázoló emlékmű az egyesítés és nem a megosztás jegyében valósult meg. „A kapu múltunkat, jelenünket szimbolizálja. Mindent meg kell tennünk azért, hogy életünkben a napos oldal uralkodjék” – vélekedett Kántor Lajos.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi köszöntőjében elmondta: szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni. „Világosan tudjuk, hogy 1956-ban nem csak budapesti, magyarországi forradalom zajlott. Összmagyar forradalomról beszélünk, a nemzet egységesen, osztatlan lelkülettel cselekedett. E jeles napon fejet hajtok és tisztelgek az erdélyi, partiumi mártírok előtt” – fogalmazott a főkonzul.
A megemlékezés Novák Csaba Zoltán történész előadásával folytatódott a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa kifejtette: a 40-es és 50-es éveket felölelő román történetírás egyik jellemzője a mártirológia, a nemzet áldozatként való bemutatása, ez pedig magyar vonatkozásban az ’56-os eseményeket bemutató történetírás sajátja is. „Az utóbbi években ezzel szemben már több olyan tanulmány is napvilágot látott, amelyek szerzői tágabb értelemben elemzik a témát” – hangsúlyozta az előadó. Mint mondta, az 1956 előtti magyarságpolitika tekintetében a Román Munkáspárt – külső tényezők hatására – nem alkalmazott más kommunista országokra jellemző megtorlásokat. „Az 50-es években már a magyarság pozitív diszkriminációja is megfigyelhető: létrejön a Magyar Autonóm Tartomány, ez pedig számos kulturális jogot von maga után. Az ’56-os eseményeket a vezetés ideológiai és politikai veszélyként érzékelte, a titkosszolgálat azonnal megkezdte a potenciális ellenfelek felkutatását, hosszú távon pedig megerősítették a nemzeti függetlenség és szuverenitás ideológiáját, etnikailag felhígították az autonóm tartomány vezetőségét” – magyarázta Novák Csaba. A kincses városi megemlékezéssorozat tegnap este fáklyás felvonulással ért véget: a résztvevők Mátyás király szülőháza elől a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjáig vonultak.
Politikamentes tisztelgés Nagyváradon
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség által szervezet megemlékezésén Bognár Zalán, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem történésze istentisztelet keretében tartott emlékbeszédet. Felidézte, hogyan vált a szovjet megszállás totalitárius rendszerré Magyarországon: eleinte például szórólapokon hirdették, hogy csakis a náci Németországhoz szeretnének stratégiailag közelebb kerülni, Magyarország rendszerébe nem szándékoznak beleszólni. Ez persze szemenszedett hazugságnak bizonyult. A történész kitért arra is, milyen nyomásnak vetette alá ez a hatalom az egyházakat: a keresztyén ünnepeket gyakorlatilag megszüntették, munkanappá nyilvánították, még az ország címerét is szovjet típusúra cserélték. A kultúrát is meghatározott keretek közé szorították, csakis propagandacélokra használták fel. Bognár Zalán úgy véli, az 1956-os események nem forradalomnak, hanem inkább szabadságharcnak nevezhetők: az emberek az alapvető jogaikért, személyes szabadságukért, a véleményük és a sajtó szabadságáért vívtak harcot.
Pálfi József várad-réti lelkipásztor az igehirdetés után azt hangsúlyozta, hogy az október 23-i megemlékezés nem pártesemény, és nem is lehet semmilyen politikai párt sajátja, hanem csakis a nemzeté. Ehhez híven a réti templom udvarán felállított 56-os emlékkőnél nem is hangzott el politikusi beszéd, csak a Váradi Dalnokok adtak elő két dalt, majd a gyülekezet közösen énekelte el a Szózatot. Az egybegyűltek otthonról hozott virágaikat helyezték el az emlékműnél.
(Szobrot kapott Baross Gábor. A kézdivásárhelyi vasútállomás közelében rövid megemlékezés keretében leplezték le a Baross Gábor 19. századi politikus tiszteletére készült emlékhelyet. A vasminiszterként emlegetett Baross a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa volt, neki köszönhető, hogy megépült a Brassó és Kézdivásárhely közötti vasút. Vetró András szobrász alkotását Vargha Béla esperes áldotta meg.)
Forró Gyöngyvér, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

2011. december 12.

Várakozás és útkészítések
Nagyvárad – Advent III. vasárnapján ünnepi istentiszteletet tartottak a várad-réti református templomban. Baráth Béla debreceni egyháztörténész-professzor hirdette az igét. Könyvbemutató is volt.
Az ünneplő gyülekezetet dr. Pálfi József várad-réti református tiszteletes köszöntötte, Ésaiás próféta szavaival. Ezt követően adventi énekek csendültek fel a Csillagocska zenekar és Pálfi Boróka közreműködésében.
Az alapigét Lukács evangéliuma III. részének 1-től 14-ig terjedő versei képezték. Szószéki beszédében dr. Baráth Béla, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem egyháztörténész-professzora arra hívta fel a figyelmet: Keresztelő Szent János az adventi ember mintaképe, bár a végitéletet hirdette és a bűnöket ostromolta, alakját ünnepélyesség lengi körül. Ugyanakkor a beteljesülő várakozás embere is, hiszen bejelentette Isten szabadító tervének beteljesülését, előkészítette Jézus érkezését. Őhozzá hasonlóan mi is a várakozás emberei vagyunk, életkortól, nemtől, foglalkozástól és anyagi helyzettől függetlenül, hiszen magunktól, másoktól és Istentől is mindig várunk valamit, több békességet, melegséget vagy vigasztalást. Várunk Krisztusra, a megváltónkra, aki egyszerre jelen levő és eljövő, feloldja a görcseinket és továbblendít bennünket az élet kátyus útján.
A pusztából jövő Keresztelő Szent János bonyolult érdekviszonynak alárendelt valóságos embereknek hirdette az igét, hiszen Isten érkezéséhez az is hozzátartozik, hogy a bűnben lévő emberhez közelít, olyan környezetbe jön, ahol alapja van a bűnbocsánatnak és a megújult életnek, hangsúlyozta a tiszteletes. Hozzátette: ezért soha sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy legfőképpen Istennek vagyunk adósok az életünkkel. Az ő szentséges dolgaira kell koncentrálnunk, időt kell szánjunk arra, hogy megtisztuljunk és önmagunkba nézzünk, megszabaduljunk minden olyan tehertől, melyek akadályozzák az Istennel való találkozást, az Urunk dicsőítését. „Istenre támaszkodva lehet és kell újraformálni egyéni és közösségi életünket. Forduljunk hozzá örömmel, bizalommal és igaz szívvel, mert ő a szeretet és az igazság védjegye. Egymást bátorítva és Krisztus ügyéért küzdve, figyeljünk oda embertársainkra is, mert a tiszteséges, humánus és becsületes életvitelnek napjainkban is üzenete van: utat mutat másoknak is Isten felé”, tanácsolta a lelkipásztor.
Kiadatlan kézirat
A megfontolandó és elgondolkodtató szavak után Márkus Zoltán kántor vezényletével fellépett a Csillagfény kórus (zongorán kisért Bányai Helga, Benedek Árpád hegedült) és a Sztárai Mihály énekkar, majd könyvbemutatóval folytatódott a vallásos rendezvény. Dr. Pálfi József: Debreczeni István, aki megtanulta a mellényt többször ki- és begombolni című kötetét Baráth Béla szerkesztő ismertette. Megtudtuk: a három részre osztható könyv utolsó harmada a Nagyszalontáról indult Debreczeni István – aki Szatmárnémetiben és Temesváron szolgált lelkipásztorként, majd a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője, illetve a lelkészértekezlet igazgatója lett, mely tisztségeiben mindig a közösség érdekeit igyekezett érvényesíteni- szubjektív, személyes visszaemlékezéseit tartalmazza a KREK létrehozásának körülményeivel kapcsolatban, a könyv első két része pedig ezeket az élményeket segít értelmezni azoknak az életrajzi adatoknak, gyülekezeti jegyzőkönyveknek és korabeli újságcikkelnek az alapján, melyeket a várad-réti tiszteletes dolgozott fel, gyűjtött össze. A kissé furcsa és hosszú cím ugyanakkor arra utal, hogy a határok megváltoztatásakor mindig igazodni kellett az új körülményekhez, „újra kellett gombolni a mellényt”.
Dr. Pálfi József a kiadvány utolsó fejezetére hívta fel a figyelmet, egy eddig még kiadatlan kéziratra. Debreczeni István két írását a Kiss Törék Ildikó-Varga Vilmos színművész házaspár olvasta fel, majd a Váradi Dalnokok és a Nagyváradi Asszonykórus közös fellépésével, illetve nemzeti imánk eléneklésével zárult az esemény.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

2012. április 2.

Könyvespolc: Sors formálta sorsformáló
Vitathatatlan, milyen nagy hatással volt a 20. század történelme az egyházak sorsának alakulására, különösképpen a magyar református egyházéra, hiszen Trianon után (majdnem) a semmiből kellett új világot teremtenie. Ez a Bolyai János-parafrázis pedig elsősorban olyan emberek tettrekészségét feltételezi, akik vállalkoztak/vállalkoznak erre a „világteremtésre”.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakításában a későbbi püspök, Sulyok István mellett ilyen sorsformáló egyéniség volt Debreczeni István. Pálfi József nagyváradréti lelkipásztor könyve – Debreczeni István, aki megtanulta a mellényt többször ki- és begombolni – bemutatja a református és más felekezetekhez tartozóknak a bihari lelkek pásztorának áldozatos tevékenységét. Nagyszalontáról indul, a kálvinista Rómának is nevezett Debrecenben tanul, szülővárosában kezdi meg szolgálatát, majd a szatmári Láncos templom lelkipásztora lesz, onnan pedig Temesvárra, a Bánság fővárosába kerül. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület megszervezésében és megerősítésében 1922 és 1940 között előadóként, 1946–1959 között pedig lelkészértekezleti elnökként és főjegyzőként vesz részt, ugyanakkor gazdag közírói tevékenységet is folytat, sőt még verseket is ír.
A róla szóló kötet szerzője, Pálfi István a bevezetőben belülről közelíti meg Debreczeni István életútját, a következőket mondva: „A történelem alakulását mindig Krisztus felől nézte és értelmezte. A történelem Urától, adott helyen és időben kapott személyes feladatát mandátumos küldetésnek tekintette. A személyes és a közösségi élet alakulása mögött mindenkor az isteni akaratot látta. Sohasem a bajok okát kutatta és súlyuk felett borongott, hanem bennük mindig megoldandó feladatot látott.
Az önálló egyházkerület létrehozásában és kiépítésében Sulyok István püspök mellett szürke eminenciásként működött közre. Pontosan tudta, hogy bár Bukarest az egyházkerület legitimálását a végtelenségig próbálja megakadályozni, a legfontosabb azonban mégis a belső rendszer kiépítése és működőképessé tétele volt.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület első belmissziói előadójaként az egyház megújulására fektetett hangsúlyt. Sokrétű egyházi, oktatási és művelődési munkásságával meggyőződéssel vallotta, hogy belülről kell életet teremteni. Igehirdető, szociálisan érzékeny, cselekvő egyházat akart, a legalsóbb szórványszinttől a legfelsőbb egyházkerületiig. Ezért »küldte ki« a lelkipásztorokat a templomokból és az irodákból a nép közé.
Egyén és közösség viszonylatában pontosan tudta, hogy a belső erők mozgósítása, a képzettség és a józan gondolatok mennyire fontosak. Folyamatosan szervezett, mindenütt feladatot látott és adott, egyesületeket és szövetségeket hozott létre, a kultúrát, az iratmissziót személyesen is művelte, az iskolát pedig az első sorba állította.” A magam részéről csak egyetérteni tudok a könyv szerzőjével és Debreczeni Istvánnal, a könyv főszereplőjével.
Pálfi József: Debreczeni István, aki megtanulta a mellényt többször ki- és begombolni – a D. Dr. Harsányi András Alapítvány kiadványai 15., Debrecen, 2011
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-86




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék