udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Névmutató: Paizs Tibor

1992. április 22.

Ion Iliescu elnök Athénban részt vett az "Európa és a Földközi-tenger térsége az új világrendben" témájú nemzetközi tanácskozáson. Iliescu elnök Athénben találkozott Csóti Györggyel, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának alelnökével. Erről a találkozásról számolt be Csóti György. Iliescu hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdés Románia belügye. Csóti közölte, hogy a kisebbségek kérdését Európában már senki sem tekinti belügynek. Iliescu azt válaszolta, hogy ezt nem fogadja el, mert Románia oldotta meg a világon a legjobban a nemzetiségi kérdést. Azt állította, hogy a magyar kisebbség több jogot élvez, mint bármely kisebbség Európában. Iliescu mindenütt szól a dákoromán elméletről, hozzátéve, hogy a múltban a román nép mennyit szenvedett a magyar elnyomástól. Csóti közbevetette, hogy ezt az európai történészek nagy része nem fogadja el, ezért javaslatot tett egy román-magyar történészbizottság felállítására. Iliescu elnök sajtóértekezletén kijelentette, hogy a román-magyar kapcsolatok javításának kinyilvánított óhaja és egyes magyar személyiségek megnyilvánulásai között eltérések vannak. /Paizs Tibor: Csóti-Iliescu párbeszéd. = Új Magyarország, ápr. 22./

2001. szeptember 25.

A Szamoshát folyóirat megszűnése óta a szatmárnémeti magyarságnak nincs állandó rendszerességgel megjelenő kulturális kiadványa. Ezt az űrt is próbálja pótolni a most megjelent folyóirat, az Európai Magyar Valóság. Első számában Nagykároly testvérvárosi kapcsolatairól ír Kádár Ferenc, a zürichi Szent István Misszióról és a szatmárnémeti Szent István Körről olvasható tájékoztató, a népművészeti emlékhelyek közül Bogdándot mutatják be a szerkesztők, a lapot esszék, versek, karcolatok teszik gazdagabbá. A folyóirat kiadását a Münchenben élő Oláh Ilona kezdeményezte, ő a lap tulajdonosa is. Főszerkesztője: Gúzs Imre, a Szatmári Friss Újság volt munkatársa, helyettese a nagykárolyi Kádár Ferenc, a szerkesztőségi titkár: Krilek Sándor, munkatársak: Balogh Imre, Kőkuti K. Szilárd, Paizs Tibor, Szabó Barna, Kovács Piroska, Tódor Erika, Tódor Béla. /(fi): Új kulturális folyóirat Szatmárnémetiben. Megjelent az "Európai Magyar Valóság". = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 25./

2003. június 10.

A rettegés idején, Ceausescu Romániájában 1986-ban bombaként robbant, hogy Magyarországon megjelent a háromkötetes Erdély története. A mű, amely a történelem előtti idők településeinek bemutatásától a trianoni békeszerződés megkötéséig tudományos alapossággal tárta fel Erdély korszakait, óriási fejtörést okozott a román diplomáciának éppúgy, mint a politikai rendőrségnek. Túlzás nélkül mondható, az életét kockáztatta az, aki a történelmi igazság terjesztése végett megkísérelte átcsempészni a határon a Köpeczi Béla akadémikus-történész főszerkesztésében megjelent munkát. A román politikai diplomácia hatalmas erőfeszítésekkel elérte, hogy a világ valamennyi nagy enciklopédiájában Erdély mint ősi román föld szerepel. A közelmúltban, a nyugati szórványmagyarság anyagi áldozatvállalásával és némi anyaországi szellemi hozzájárulással megjelent e tekintélyes történelmi munka angol nyelvű változata. Kevéssel az Erdély története I. kötetének megjelenését követően Keith Hitchins, az Illinois-i Egyetem (USA) történész-professzora máris kedvező recenziót írt a műről. Kifejtette, hogy bizonyítottnak találja Makkai Lászlónak az archeológiai leletekre és a földrajzi nevek etimológiájára támaszkodó érveit. Nem helytálló az a román hivatalos álláspont, miszerint e Erdély területén a római birodalom bukása után visszamaradt úgynevezett "romanizált lakosság" vert tanyát. Makkait helyeselve a történész-professzor a románok megjelenését e térségben a XIV. századra teszi, amikor a tatárjárás, majd a törökök elleni harcok a magyarokat és a székelyeket nagyon megritkították. Akkoriban kezdődött meg a románok fokozatos betelepülése a még lakatlan, vagy azzá vált területekre. A tudományos munka angol nyelvű kiadását a torontói egyetem keretében működő Magyarságkutató Intézet kezdeményezte. Az előfordítás munkálatait a Debreceni Egyetem angol tanszékének munkatársai végezték Szafkó Péter professzor irányításával. A fordítás véglegesítését a torontói egyetem politikatudományi tanszékén végezték Kovrig Bencének, a tanszék nyugalmazott vezetőjének közreműködésével. A mű lektorálását ugyancsak Kovrig Bence látta el. E hatalmas, 2635 oldalas munka fordítása valamivel több, mint egy évtizedet vett igénybe. A kiadáshoz szükséges anyagiakat a Kanadai Magyarságért Alapítvány, a Calgary-i Széchenyi Társaság és a torontói Rákóczi Alapítvány állták. Az ezer példányban megjelent munkát az Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítvány (USA) irányításával, Király Béla professzor felügyeletével a New York-i Columbia Egyetem könyvműhelyében nyomtatták ki. 2003 áprilisában a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetemen egy konferencia keretében a Magyarországra akkreditált külföldi nagyköveteknek mutatták be a munka angol nyelvű változatát, s a résztvevőket a mű egy-egy példányával (ára 300 kanadai dollár) is megajándékozták. A terjesztés és népszerűsítés további folyamata a magyar politikai diplomácia egyik legfontosabb feladata. Paizs Tibor hozzátette: hetekkel ezelőtt az egyik tv-csatornán egy francia diplomata mint szláv népcsoportról beszélt a magyarokról. /Paizs Tibor: Megjelent az Erdély története című mű angol fordítása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún.

2005. május 14.

Budapesten, a Magyar Írószövetség székházában köszöntötték a 65 éves Kocsis István írót. Zsúfolásig megtelt a klubhelyiség, Kalász Márton elnök megjegyezte: évek óta nem jöttek itt össze ennyien. Az Erdélyből áttelepült Kocsis István köszöntésén sok erdélyi volt jelen, a szintén Budapestre települt Beke György, Pusztai János, Bartis Ferenc, Bágyoni Szabó István, Paizs Tibor mellett Toró Tibor (atomfizikus), Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos. Kalász Márton Kocsis sokoldalúságát és nagy történelmi tudását emelte ki. Beke György úgy látja, hogy nemcsak az író, de a történész Kocsis szavára is nagyon sokan figyelnek, emellett a monodráma legsikeresebb művelőjének tartja. Sike Lajos újságíró kifejtette, rendszerint nagyon szomorúak, amikor a legjobb értelmiségiek áttelepülnek. Eddig keveseknek bocsátottak meg, de Kocsis István közéjük tartozik, mert az utóbbi években a nemzeti önbecsülés szempontjából olyan fontos műveket tett az asztalra, amelyek hosszabb anyaországi tartózkodás és kutatás nélkül nem születhettek volna meg. Ilyenek A Szent Korona misztériuma, Magyarország Szent Koronája vagy Széchenyi, a magyarságtudat regénye című könyvei. Negyedszázada Kocsis István a szatmári színház háziszerzője (volt). Az első hat-hét színművének, monodrámájának, mint a Nagy játékos (Martinovics), A korona aranyból van (Stuart Mária), Árva Bethlen Kata, Játék a hajón (Magellán) ősbemutatóját itt tartották. Azóta az egész magyar nyelvterületen, de még Finnországban és Amerikában is játszották darabjait. A múlt évben a Bolyai Jánosról írt, A Tér című új monodrámáját vitték színre Zalaegerszegen. /Sike Lajos: Találkozás Kocsis István íróval, születésnapján. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

2007. október 29.

Paizs Tibor egykori szatmári újságíró elmesélte, alapos kacskaringót követően került Szatmárra. Magyarpalatkán született, s azután került ide, hogy elvégezte a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichopedagógia szakát. 1972-ben Szatmárra került családjával. Öt év után Szatmárnémetibe kapott kinevezést. Máriás József akkori főszerkesztő segítette abban, hogy a Szatmári Hírlap belső munkatársa lehetett, s maradt csaknem tíz esztendeig. Csaknem mindegyik romániai magyar lapban jelentek meg írásai. Első önálló verseskötete a Forrás sorozatban Keréknyom címen 1968-ban jelent meg, Szőcs István unszolására. Ezt két-háromévente egy-egy újabb verskötet követte, de írt egy bibliai tárgyú drámát is, amelyet már Budapesten jelentetett meg a Színház című szakfolyóiratban. 1989 elején távozott Magyarországra. Később az akkor megalakult Új Magyarország című konzervatív napilap, illetve a Napi Magyarország belső munkatársa lett. 1990-ben elnyerte a Magyar Sajtóalapítvány egyéves ösztöndíját és megírt Hadova, avagy a hazugság természetrajza című szociálpszichológiai tanulmánykötetét. Csaknem három éven át a legendás hírű Pest Megyei Hírlap rovatvezetője volt, majd ugyanebben a minőségben a Kis Újság munkatársa lett. Bestiárium című verskötete Magyarországon jelent meg. Újságírói munkásságát Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjjal tüntették ki. Október 30-án mutatják be Paizs Tibor Kolozsvári hóhér című könyvét, mely a Szatmári Magyar Hírlap kiadójánál látott napvilágot. /N. I. : Beszélgetés Paizs Tiborral, a ma bemutatásra kerülő újabb „Hírlap Könyv” szerzőjével. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 29./

2009. november 14.

Czegő Zoltán ismertette Paizs Tibor Erdélyi prikulicsok c. könyvét Hogyan írjunk emlékiratot címmel a Látó folyóirat 2009. októberi számában. Paizs Tibor emlékiratában a nemzetpolitikára is kitért. Az erdélyi tolerancia bizonyságaként emlékeztetett arra, hogy 1648-ban Rákóczi György erdélyi fejedelem, a maga költségén nyomtatott ki Bibliát román nyelven. Paizs Tibor a kolozsvári, Házsongárdi temetőt is felhozza, mivé válnak egykori magyar nagyságok síremlékei, kriptái, mivé válik a Mezőség, hogy válnak idegenné tartományok, vidékek. Ez a könyv birkózás a magyar történelemmel. És mindig az igaz, az igazság győz. Megküzdött a Házsongárdi temetővel Lászlóffy Aladár költő is még 1989-ben, most a másik költő, Paizs Tibor veszi számba élete s életünk elmaradozott másik részét-felét, méltatta Czegő Zoltán a könyvet. /b. d. : Birkózás a történelemmel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 14./

2014. december 18.

Paizs Tibor harmadik országban (1946-2014)
Többet dolgozott, közölt vagy nem közölték, mint amennyit tudunk Róla. Az úgynevezett második Forrás-nemzedékben a legelsők között jelent meg verskötete (Keréknyom, 1968), ám az erdélyi magyar csillagjárás irányítását önhatalmúlag föl-, illetve levállalók sosem számították közénk őt. Más szóval: ő sem tartozott a dédelgetettek közé. Szakiskolát, majd tudományegyetemet végzett, sok képesítetlen munkát is előtte és közben, utána is. Magyarpalatka, a Mezőség szülöttje volt, újságíróskodott több helyen. Valamilyen okhalmaz arra kényszergette, hogy Erdélyét elhagyja 1989 januárjában, Magyarországon állapodott meg, nem messze Budapesttől, Pomázon. Ott már a többséghez tartozott családostól, noha gondosan megismerte a pomázi, betelepült későközépkori szerbek, horvátok immár magyar utódait.
Már szerepelt a Lászlóffy Aladár szerkesztette, jó hírű Vitorlaének antológiában. Könyvei közül említsek meg párat: Barlangrajz, versek, A ceruza kalandjai, gyermekversek, Tollbamondás, Bestiarium, A boldog bűn. Utóbbiak már Magyarországon. Építgette-őrizgette a kapcsolatrendszert Erdéllyel, s igen a reményt is önmagában a visszatérésre. Úgy látszott, könnyebb volt a családot elmozdítani, s menni idegenbe, mint visszafelé. Az otthontól távol is azt végezte, amire hivatottnak érezte magát, amihez tehetsége volt. Könyveket írt (vers, dráma, kisregény, esszé) az újságírás mellett.
A ’90-es évek vége felé kért meg egy alkalommal, nyáron, mondván, ő elkalandozik velem az Erdélyi-érchegységben, Szatmár környékén is, én pedig mutassam meg neki Székelyföldet. Még restelkedett is kissé. Nekivágtunk. Két hét mindkét részről a csodákból. Ragyogott a Hargitán, százéves Lada kocsija is megfiatalodott alattunk. Összegezvén tapasztalatait, megírta Erdélyi prikulicsok című nagyszerű élményregényét. Ezt akkor folytatásokban közölte a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap.
Sokévnyi fizikai szenvedés után költözött harmadik, végleges hazájába 2014. december 17-én. Hamvait januárban helyezik szülei mellé Kolozsváron a Házsongárdi temetőben.
Nyugodjék meg immár békességben!
Czegő Zoltán
Paizs Tibor: Erdélyi prikulicsok. Egy honfoglaló garabonciás álomlátása /Timp Kiadó, Budapest, 2008/
Paizs Tibor Magyarpalatka, 1946. február 26.–Pomáz, 2014. december 17.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. december 20.

Elhunyt Paizs Tibor (1946. február 26.–2014. december 17.)
A Háromszék olvasói Erdélyi prikulicsok című lírai riportregénye szerzőjeként szerethették meg, s követhették Erdély-felfedező útján esztendőn át, szombatról szombatra a napokban végképp eltávozott írót, aki a mezőségi Magyarpalatkán született, kereskedelmi szakiskolát és egyetemet végzett Kolozsvárott, a második Forrás-nemzedékkel indult Keréknyom (1968) című kötetével, és 1989-ben Magyarországra telepedett át. Több lapnál dolgozott, írói útját könyvek sora (vers, kisregény, esszé, dráma) jelzi. Hamvai januárban térnek haza szülei mellé a Házsongárdi temetőbe.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. február 8.

Ami nincs, miért tagadják?
Fenn az Avasokban voltam egyszer, tova az 1990-es évek végén, Paizs Tibor barátommal. Én először, ő már sokadszor látta a csodás vidéket, abban román falvakat, mindenütt előzékenyen, szívesen fogadtak. Ki a frásznak jutott eszébe akkor is az 1849-es mészárlás, Vasvári Pál ottani felkoncolása Avram Iancuék parancsára?! Hát nekünk. Tibornak ott fenn is eszébe jutott akkori ígéretem, melyet még Budapesten tettem, hogy onnan megyünk Székelyföldre, melyet viszont ő nem ismert, lévén magyarpalatkai, kolozsvári.
Most naponta juttatják eszünkbe a román gyűlölködők, politikusok és őrjöngő aljanép, hogy Székelyföld nem létezik, ezek szerint székelyek sem Romániában. Érdekes. Csak egy kis kitérőt teszek nem létező szülőföldünkön. Trianon után, a húszas és harmincas években, majd a második világháború után és ma is, külön veszélyességi, fokozott megterhelési fizetéspótlót kaptak azok a románok, akik a Regátból jöttek be a  na hova?  nem is létező, tiszta magyar erdélyi vidékekre.
Manapság éppen ott tartunk, hogy a székely himnusz éneklése tilos, tiltva vagyon sportmérkőzéseken. Most fölteszem a kérdést, ahogy föltettük az Avasokban is Paizs Tiborral: hogyha nem létezünk, akkor miért tiltva a magyar-féle létünk? Mert ezt az avasi románok egy szóval sem mondták, ott fenn. Vízzel kínáltak meg kenyérrel.
Bukarestben kiutasításokkal, naponta. Ha van Țara Oașului, Avasország, miért nincs Erdélyország, Székelyföld, ha már van?!
Szavakat szórtam szerte szét, /disznók elé a gyöngyöket... Tévedés és gyűlölködés ne essék, ezt a verskezdő sort még 1992-ben írtam Budapesten, Csoóri Sándor főszerkesztő örömére is, és a disznók nem románt jelentenek a verssorban. Akinek nem inge, ne vegye magára. Egyszerűen pimasz fasiszta, néppusztító politikusokról van szó, akiknek megélhetési foglalatossága a magyar népet megnyomorítani anyagilag, szellemileg. Ez a helyzet immár 95 éve. És a román nincs egyedül, mellette van a baráti Szlovákország, Szlovákia is, mely sosem volt, de ma iparkodik, amúgy román módra lenni, tenni.
Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2017. szeptember 26.

Vitorla-ének
Minálunk tavasztól télig csak úgy potyognak az ünnepek. Most nem magamba fordulok ezzel az irodalmi évfordulóval, hiszen én még nem írtam akkor, amikor a könyv összeállt nagy politikai vajúdások közepette. 1967-et írtunk akkor, ragyogott a VITORLA-ÉNEK nevű antológia. Egek. Huszonnyolc erdélyi, magyar s fiatal költő.
A könyv hatalmas sikert aratott, nagy feltűnést keltett. Még a sorra is emlékszem, amelyben türelmesen várt sorára Salamon Ferenc, Antal Miklós és megannyi tanár úr, fiatal civilek és nagydiákok, szövőnők és színészek. Jelenség volt, esemény. Mert úgy vagyunk az ágas-bogas történelmi korokkal, hogy elkövetkezik óhatatlanul, minden szekuritáté és pártdiktatúra idején is egy időpont, amikor már nem lehet a jogi, a szellemi s anyagi nyomort véka alá rejteni. Kibúvik a szög s a vers a zsákból.
Remek költői réteg állott össze. Bizalomkeltő versek és nevek. Hogy nem mindenkiből lett koszorús-koronás, egész életet az irodalomnak szentelő? Mindig is így volt e világi élet. Az akkor már jó hírű, maga is fiatal költő Lászlóffy Aladár, a szerkesztő mindenkit magához ölelt volna, aki mert szólni ama romániai világban a világról. Már ahogy lehetett.
1967-re már annyira rühellte az akkor még rajongva olvasó közönség az egész párthozsannát, hogy ama fiatalokat istenítve állta a sarat s a sorokat a könyvért. És abban a 190 oldalas kis gyűjteményben egyetlen párt-ima nincs; ama 28-ak azokat kirekesztették a szívükből, szellemükből. Ötven esztendővel ezelőtt ők huszonévesekként, a mennyekbe vivő létra alsó fokán. Apáthy Géza, Aradi József, Balázs András, Balla Zsófia, Bokor Katalin, Bordy Margit, Cseke Gábor, Cseke Péter, Elekes Ferenc, Farkas Árpád, Hodos László, Kenéz Ferenc, Király László, Komán János, Komzsik István, Krizsán Zoltán, Magyari Lajos, Mandics György, Máté Imre, Miklós László, Molnos Lajos, Mózes Huba, Paizs Tibor, Soós László, Szabó Barna, D. Szabó Lajos, Tatár György, Vásárhelyi Géza.
Számomra és a megmaradottak számára ma már ünnepes ez a versgyűjtemény. Vitorla-ének. Bevitorláztak ötven éve a magyar irodalomtörténetbe. Éltesse őket a jelen s a jövő, illesse őket tisztelet.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)



lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék