udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 15 találat lapozás: 1-15

Névmutató: Pap László

1999. május 31.

Máj. 26-án Kolozsváron, a Györkös Mányi Albert Emlékházban bemutatták a Takács Gábor által írt és szerkesztett Tizenöt erdélyi művész /Scripta Kiadó, Nagyvárad/ című könyvét. Az érdeklődők megtekinthették egyben a könyvben szereplő művészek munkáinak néhány kiállított darabját. Olyan művészek munkáival találkozhattunk, mint Aranyossy György, Balaskó Nándor, Barcsay Jenő, Bardócz Lajos, Fuhrmann Károly, Incze János Dés, Jakabos Olszefszky Imola, Korondi Jenő, Kopacz Mária, Kraus Pap László, Kusztos Endre, Mohy Sándor, Szederjesi András, Székely Géza, Takács Gábor és Tirnovan Vid. /Minden itt termett (a XX. század közepén, a század második felében). = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

1999. július 7.

Pap László nagyenyedi római katolikus plébános ifjúsági gyerektábort szervezet Mustármag néven. Háromnapos műsort készítettek 8-12 éves korú gyermekeknek. A találkozáson különböző felekezetű gyermekek vettek részt, így ökumenikus jellege is volt. Az enyedi katolikus plébániához tartozó épületben internátust rendezett be Pap László. A parkban van a budapesti Gerenday és fia által faragott, szárnyasoltárhoz hasonló emlékmű, melyen latinul és magyarul: "A kommunista diktatúra áldozatainak emlékére és az egyházmegye vértanú papjainak tiszteletére". Alul pedig: Fogságba vetettek 11 evangélikus, 11 unitárius, 57 református, 182 római katolikus lelkipásztort és több tízezer ?Igaz embert?"?/Mustármag. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

2001. október 22.

A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség okt. 20-21-én tartotta Csíkszeredában tisztújító gyűlését. Néprajzosok és népi alkotók tanácskoztak arról, hogy mik a népi tárgykészítés lehetőségei a változó társadalmi körülmények közepette. Tankó Albert, a szövetség leköszönő elnöke számolt be az elmúlt esztendő tevékenységéről. A résztvevők a működéshez szükséges anyagiak megteremtésére, egy hírlevél kiadására, a belföldi alkotókkal való együttműködésre tettek javaslatot. A szövetség első ízben adományozott tagjainak címet és oklevelet. A fafaragás kiváló mestere címet kapta Kis Zoltán, Tankó Albert, Kudor István, Török Csaba. Kiváló mester címet kapott Gálné Kovács Irma (népi varrottasok) és Pap László (csontfaragó). A népművészet mestere címet Bartók Piroska csomózó, Szabó Erzsébet csuhészobrász, Kudor Mária és Szakál Gizella népi varrottasok készítői és Kisgyörgy Imre fafaragó érdemelte ki. Az Ifjú fafaragó kitüntetést Sass Attilának adományozták. A tisztújítás során a résztvevők egyöntetűen Szakál Gizellát választották új elnökül, és egy szakmai tanácsadói testületet is megszavaztak. /Ferencz Angéla: Sikeres tanácskozás az RMNSZ évi közgyűlésén. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 22./

2004. március 18.

Tőkés László túlzónak vélte az RMDSZ márc. 15- ünnepségén a 15 ezres lakossági részvételről szóló számadatot: „Az országos RMDSZ rátelepedett a rendezvényekre. Nagyvárad csatatér, frontváros lett az RMDSZ és a polgári erők között" – fogalmazott Tőkés. A püspök szerint sok meghívó pontatlanul, románokhoz vagy halottaknak címezve érkezett, a legkirívóbb eset, hogy a külföldön elhunyt Pap László református püspök is kapott dísztáviratot. /(Balla Tünde): Tőkés szerint csatatér és frontváros lett Nagyvárad. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 18./

2005. május 13.

A 36 éves kadicsfalvi Pap László csontfaragóként alkot értékes használati tárgyakat. 1991-ben, a katonaság után fogott neki csontot faragni. Egy kis dísz megmunkálása többnapi munkát vesz igénybe. /Csáki Emese: Csontfaragás: vadász- vagy iparművészet. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 13./

2006. augusztus 14.

Az erdélyi magyar arisztokráciát tömörítő Castellum Alapítvány augusztus 12-én tartotta szokásos találkozóját Gernyeszegen, másnap a több mint száz résztvevő ellátogatott a bonchidai Bánffy-kastélyba. David Baxter, a restaurátor-központ igazgatója felvázolta a restaurátor-képzés főbb jellegzetességeit. Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke elmesélte, az alapítvány Nagyenyeden jött létre 1993-ban Pap László akkori plébános kezdeményezésére, aki úgy érezte, az erdélyi nemesi réteg rendelkezik azzal a szellemi potenciállal, amellyel újra az erdélyi társadalom elé léphet, és amellyel átmentett értékeit a jövő szolgálatába állíthatja. A Castellum felöleli a köznemességet is. Az alapítvány mostani taglétszáma 190 fő körül mozog. Negyedévenként találkoznak Marosvásárhelyen a Szabadi úti református gyülekezeti teremben, félévenként irodalmi esteket tartanak, legutóbb az erdélyi emlékírók, ősszel pedig Mikó István vadászíró munkássága lesz az est témája. Az évenkénti augusztusi gernyeszegi találkozó az alapítvány legrangosabb rendezvénye, ugyanis ilyenkor visszatérnek azok is, akik Magyarországon vagy Nyugat-Európában élnek, még Ausztráliából is érkeznek meghívottak. /Nagy-Hintós Diana: Főúri vendégek a bonchidai Bánffy-kastélyban. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A találkozón többek között a Bánffy, Teleki, Kálnoky, Haller, Apor családok, régi és új ismerősök köszöntötték egymást. Csép Sándor újságíró szólt az elmúlt tíz évben megszervezett találkozókról. Haller Béla, a Castellum elnöke Torma Miklósra emlékezett beszédében, aki nemrég távozott köreikből, és aki jelentős szerepet töltött be a Castellum életében. A jelenlévők meghallgatták Adamovits Sándor az Erdélyi Helikon 80 évének szentelt előadását. /Gábor Ildikó: Castellum-találkozó Gernyeszegen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 14./

2008. április 18.

Április 11-én Gelencén békésen sörözött néhány ember, a kerítésen kívül megállt egy kék terepjáró hat csendőrrel. A csendőrök igazoltatni akarták a társaságot, de legtöbbjüknél nem volt személyazonossági, hiszen csak kijöttek beszélgetni. Különösebb szóváltás nem történt, a csendőrök elmentek. Két óra múlva váratlanul visszatértek az üzlet elé, Pap Lászlónak hátrakötötték a karját, hozzáütötték a kocsi oldalához, megbilincselték, majd begyömöszölték a terepjáróba azzal a céllal, hogy viszik Sepsiszentgyörgyre azonosítás végett. A bilincs és a csendőrök keze nyoma még másnap is meglátszott a karján. Pap László szabályosan belecsinált a nadrágba, ezért meggondolták magukat, és kitették őt a kocsiból a falu fő utcáján. Időközben Pap István magánvállalkozó, helyi önkormányzati képviselő odajött, ahol fiát kitették a kocsiból. Pap Istvánnak a csendőr tudomására hozta, hogy a fia visszaeső bűnöző. A faluban él egy névrokon, vele téveszthették össze, hiszen fiának soha nem volt dolga a rendőrökkel. Szakács Tibor polgármester az eset kapcsán átiratot küldött a megyei csendőrség parancsnokának, az ügy kivizsgálását kérve; emlékeztetve, hogy nem ez az első eset, amikor a csendőrök visszaélnek hatalmukkal. Pap István fia bántalmazásáért az ügyészségnél emel panaszt a brutális csendőrök ellen. /Csendőrségi túlkapás Gelencén. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 18./

2011. március 7.

A volt szekus nem állt ki a Tőkést rágalmazó újságíró mellett
Vasárnap délután a nagyváradi városi bíróságon folytatódott annak a pernek a tárgyalása, amelyet Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indított a Ghimpele de Bihor hetilap volt főszerkesztője, Florin Budea ellen, aki egy cikkében azt állította, hogy a volt királyhágómelléki református püspök a Securitate ügynöke volt. A cikk megjelenését követően Tőkés rágalmazásért pert indított Budea és a hetilap kiadója ellen, Kincses Előd ügyvédet bízva meg a jogi képviselettel. A tegnapi tárgyalásra tanúként beidézték Aurel Căproiut, aki az egykori kommunista titkosszolgálatban hosszú évekig ezredesként szolgált, ugyanis az alperes újságíró őt nevezte meg forrásként. A tárgyalás nem volt zárt, mégis furcsa mód az újságírókat nem engedték be, a Reggeli Újság munkatársa egy szerencsés félreértés folytán juthatott be a tárgyalóterembe. A tárgyaláson megjelent az alperes Budea is. A volt szekus tanúvallomása megdöbbentő részleteket tárt fel az egykori román kommunista titkosszolgálat módszereiről.
A tanúként megszólaló ügynök – aki nem engedet lefotózni magát – Tőkés szomszédja volt, ugyanis évekig az Ezredévi Emléktéren lakott, ahol a püspök szolgálati lakása van. A vallomás szerint a volt szekus 1987-ben kapott utasítást, hogy megfigyelje Tőkést, róla jelentéseket írjon, majd a későbbiek során a volt református püspököt, Pap Lászlót támogatva úgymond „segítsen” abban, hogy az állásából felfüggesztett forradalmárnak új munkahelyet keressenek. Hogy milyen összefüggés volt Pap László és a Securitate között, ha ez utóbbi még a papok állásába is beleszólt, arra a tanú nem felelt. Azt viszont kijelentette, hogy soha, senkinek nem állította azt, hogy Tőkés László valaha is a kommunista politikai rendőrség ügynöke volt, ugyanis erre semmilyen bizonyítéka nincs és nem is hiszi ezt. Florin Budeával egy másik volt szekus révén ismerkedett meg. A szekus veteránok ugyanis állítólag csak a saját maguk szórakoztatására emlékiratokat kezdtek írni, s ezeket egymás között terjesztették is. Egy ilyen memoár egy része került Budeához, azonban abba sem állt az, hogy Tőkés ügynök vagy besúgó lett volna. Amúgy Căproiu kijelentette, félreérthetetlenül figyelmeztette az újságírót, akivel egyszer találkozott s beszélgetett egy váradi cukrászdában, hogy nem járul hozzá ahhoz, hogy róla vagy a tőle hallott dolgokról cikket írjon. A volt szekus vallomásából kiviláglott: mai napig létezik ez a titkos „memoárkönyvtár”, de az egykori bennfentesek ezt nem szánják a nyilvánosságnak. (Arról nem esett szó, hogy egyeseket viszont zsarolhatnak vele.)
Budea – aki ma is afféle sztárújságíróként, a bihari média fenegyerekeként aktivál és osztja az észt az írott és az audiovizuális sajtóban – a maga során azzal érvelt, hogy ő szakmai szempontból meglátása szerint nem vétett, s azt is hozzáfűzte, hogy nem állt szándékában Tőkést bemocskolni, ugyanis ő is elismeri annak püspökként és az EP alelnökeként szerzett érdemeit. Kincses Előd megismételte a bíróság előtt, hogy megbízója nevében 70 000 lejes erkölcsi kártérítést követelnek a Ghimpele de Bihor hetilap kiadójától és nyilvános bocsánatkérést Florin Budeától. A bíróság az ítélethozatalt március 11-re napolta el.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

2013. december 7.

A párt, az egyház és a pártegyház
Hetek óta fortyog a katlan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ( KREK) házatáján, jelesül most éppen amiatt, mert- hogy a református lelkészekre nagy nehéz, már-már gerincroppantó feladat hárult. Nem kell azonban valami evangéliumi misz- szióra gondolni ez esetben, ugyanis nem éhezők, árvák, öregek, betegek, istenkeresők gondjával bajlódnak mostanság nyilvánosan, látványosan (és valljuk be elég visszataszítóan) Luther Márton fekete palástos templomi lovagjai! Óh, dehogyis.
Sokkal „fontosabb” dolguk akadt mostanság, éspedig az, hogy püspöküket főtiszteletű Csűry Istvánt, utolsó csepp vérükig s talán utolsó piros udemerés tulipánukig megvédjék a rettegett fenevadtól, azaz Tőkés Lászlótól. Igen, attól a Tőkés Lászlótól, aki tizenkilenc évig volt a püspöke a KREK-nek, aki tulajdonképpen feltámasztotta ezt az egyházkerületet a kommunisták okozta tetszhalálból, aki anno szembeszállt az ateista pártot kiszolgáló volt egyházi vezetővel, a szekus Pap Lászlóval.
Úgy vélem, ezt senki, még az sem, aki Tőkést ilyen-olyan okból kifolyólag nem szereti, nem vitathatja el. Mert lehet Tőkésről sok mindent mondani, lehet szeretni, vagy nem szeretni, de amit anno megtett, azt az emberi igazságérzet és lelkiismeret vetületében, vagy éppen ennek hiányában, újabban nagyon kevesen merik, tudják, akarják elvitatni. Persze akadnak olyanok is, akik mégis elvitatják az egykori „temesvári lelkész”által megvalósított dolgokat. Azt már megszokhattuk, hogy román pártvezérek, no meg a román pártvezérek árnyékában burjánzó RMDSZ-szes politikusok ezt megteszik, hiszen a politika ugye nem erkölcstan, de az, hogy a politikai sz.rkavarások boszorkánykonyhájának lelkes kuktái újabban Jézus tanaira felesküdött lelkészek, ez biza eléggé felémelyíti azt, aki nyomon követte az egyház és a politika alakulását itt az elmúlt húsz év alatt.
Jómagam az elmúlt napokban bevallom dilemmáztam, hogy fintorogjak a kialakult egyházkerületi szappanoperától vagy keserű malíciával nevessek ezen a több mint szánalmas színjátékon. Mert ez a Védjük meg Szent Csűry Istvánt Tőkés Lászlótól című udemerés szappanopera szerintem nemcsak szánalmas de roppant nevetséges is! De lássuk, csak miért is kellett megvédeni a jelenlegi püspököt a volt püspöktől? Nem másért, mert a volt püspök (aki vitathatatlanul szeret levelezgetni) leveleket írt a mostani püspöknek, aki amúgy mellesleg azért lehetett püspökké, mert anno Tőkés támogatta. Ott tartunk tehát, hogy a KREK papjainak meg kell védeniük Csűry Istvánt a Tőkés leveleitől.
Azoktól a leveleitől, melyekben Tőkés nehezményezi, hogy utóda teljesen behódolt az RMDSZ Bihar megyei kisisteneinek és a KREK-et standapityere pártegyházzá tette. Nem értem, miért kell ez ellen védekezni, ugyanis ezen állítások sajnos igazak, hosszú ideje mindenki szeme láttára nyilvánosan zajlik ez a KREK-et tulipános pártegyházzá alakító machináció. Ha csak rákeresünk Csűry István facebook profiljának képeire, rögtön megcsodálhatjuk a nagy lelki egybeolvadását az RMDSZ vezéreivel. Miért kell akkor tagadni, ami látszik, nyilvánosan zajlik, ami naponta olvasható a sajtóban? Miért tagadja ezt a mostani püspök? Szégyelli talán? Mert ha nem, akkor bátran vállalja azt, hogy igenis az RMDSZ vezéregyéniségeivel paktál, velük szerepel, prédikál, ténykedik.
Ha önszántából döntött így, fel kell vállalja ezt, nem egyházkerületének papjait pajzsul használva elutasítani annak vádját, hogy a KREK címerében szereplő bárány új billogot kapott nemrég, éspedig az RMDSZ vörös tulipánját ábrázoló bélyeget. Ha én beleszeretnék az RMDSZ-be s ez a szerelem kölcsönös lenne, én, bizisten, nem tagadnám ezt, főleg akkor nem, ha ennek a mésalliancenak dokumentálható tényei vannak a sajtóban. Akkor azt mondanám, igen szeretem az RMDSZ-t, azért engedtem, hogy magukévá tegyenek engem és egyházkerületemet, saját önszántamból váltam e jeles párt ágyasává, s úgy vélem frigyünk szép lesz és hasznos, úgyhogy Tőkés ne levelezzél velem! Schlussz! Persze ezt én tenném úgy, mert Csűry István nem teszi.
Ő bizonyára úgy véli, nem is tette pártegyházkerületté egyházkerületét, a sok közös rendezvény, RMDSZ-KREK banzáj mind-mind nem is történt meg, csak ez a Tőkés, már megint nem fér a bőrébe! Nem értem a KREK jelenlegi püspökét, miért hiszi, hogy az emberek, akikből a gyülekezet kitelik, vakok, ostobák és nem látják, ami a szemük láttára zajlik? Látják. A nép mindent lát, hiába a sok porhintés, ködösítés. Az is nyilvánvaló, hogy az RMDSZ-nek kellett az egyházi honfoglalás, hiszen mai napig is, bármerre is forogjon e modern, globalizáció sújtotta világ kereke, a templomokba járó magyar embert, a legjobban a szószékekről lehet vezetni és urambocsá megvezetni!
Nem új keletű ez a jelenség, a nagy művelődéstörténész Ráth-Végh István, egyik zseniális tanulmányából például megtudhatjuk, hogy a Habsburgok pár évszázaddal ezelőtt azon ármánykodtak, hogy az aktuális császárt a templomokban valahogy megemlítsék, belecsempésszék nevét az imádságok szövegébe. Mert ugyebár, akit a pap imáiba foglal, az ellen a nép ritkán lázadhat! Summa summarum, nem az a bajom, hogy a KREK papjainak egy része belement abba, hogy püspökét megvédje Tőkés RMDSZ-veszélyre figyelmeztető állításaitól, hanem az a bajom, hogy sajnos ezek az állítások igazak, világosak, mint a Nap, aki tehát azt állítja, hogy nem így van, az simán hazudik! Márpedig a hazugság bűn, tiszteletes uraim! Nagyobb bűn talán, mint beismerni, hogy egy egyházat pártegyházzá tettek. De ilyen ez az egyházpolitika. Száz arca van, mint a bibliabeli Belzebubnak, a nagy megtévesztőnek.
Én azt is megértem, hogy ebbe a történetbe vannak jófiúk és rosszfiúk és sokak érdekei megkívánják, hogy most Tőkés legyen a rosszfiú. A KREK papjai például hetek óta csámcsogtak egy több mint egzotikus levelezőlistán (ezt nekem is eljuttatták ismerőseim) Tőkés viselt dolgairól, többek között a válásáról is. Az, hogy történetesen Csűry István is elvált püspök, a kutyát sem érdekli, mint az sem, hogy a Tőkés magánéletébe dagonyázók között is több az elvált lelkész, s közülük párnak a válásáról manapság is pletykálnak még a váradi református vénasszonyok.
De ezek válásának kiteregetését, felturbózását nem rendelte meg sem a budapesti liberális maffia, sem az ezek talpát nyaló és markát leső RMDSZ, tehát félre lehet nézni, úgy tenni, mintha a vajúdó ara még szűzlány lenne! Amúgy a közös RMDSZ-KREK banzájokra visszatérve, hogy is van akkor a sokat hangoztatott, Tőkés ellen sorozatban puffogtatott dogma, hogy a pap, főleg a püspök ne politizáljon?! Vagy ha az RMDSZ színeibe politizál, akkor szabad a papnak is, a püspöknek is? Felebarátiam, kilóg a lóláb! Tőkés László politikai vágtáiban jómagam is találtam olyan mementókat, melyekkel messzemenően nem tudok azonosulni. Ez azonban nem ad jogot arra, hogy az emberi igazságérzet, jóérzés szabályait lenullázzam, és amit másnak elnézek, azért Tőkésnek a fővesztését követeljem.
Vajon az RMDSZ pártegyházává lett KREK papjainak rémlik valami arról a bizonyos első kőről szóló példabeszédről, vagy történetesen hiányoztak akkor, amikor a teológián erről esett szó? Úgy vélem, ha máskor meg akarják védeni püspöküket, akkor tanakodjanak el azon , hogy aki hamisságokat védelmez, vajon nem válik e ennen maga is hamissá? Az sem hat meg, hogy ugyanezen a koncepciós boszorkányperre emlékeztető KREK közgyűlésen a lelkészek úgymond kiálltak Tőkés mellett is, azért, hogy a neokommunista miniszterelnök, Victor Ponta kezdeményezése ellen (lásd Tőkést megfosztani a Románia Csillaga érdemrendtől) fellépjenek.
Tisztelt tiltakozók, csendesen felhívnám a figyelmüket arra a „csekélységre”, hogy Ponta mellet jelenleg van magyar tanácsadó, aki a kisebbségi politikában ad(hat) ötleteket a vörös bojárfinak. Történetesen és nem véletlenül, e tanácsadó neve Frunda György, RMDSZ-szes nagyágyú, Tőkés legnagyobb neptuni ellenlábasa. Egyebet úgy vélem, nem is kell, itt kommentáljak. Még csak annyit mondanék itt el, hogy nagyon sajnálom, ami jelenleg Csűry Istvánnal történik. Én a tiszteletes urat húsz éve ismerem, jó embernek, igaz lelkésznek tartottam, aki méltó az emberek bizalmára. Most már nem tudom, mire méltó.
Csak őszintén féltem őt. Féltem, mert eddigi tapasztalataim tükrében attól tartok, nem annyira Tőkés Lászlótól kellene őt megvédeni, hanem azoktól a szemforgató tulipános uraságoktól, akik megvezetik, kihasználják, majd ha megtette a kötelességét, elvégezte a párt vele kapcsolatos terveit, el fogják lökni, mint egy megunt, bepiszkított rongyot. Márpedig erdélyi magyar létünkben vigyázni kellene az igaz emberekre. És jó volna meglátni, mi a különbség a politikai kisistenek és az egy igaz Isten között, hiszen a tévedés sokba kerül most már itt.
Jövőnkbe és Erdély jövőjébe kerülhet.
Legyen hozzánk irgalmas Jézus!
Szőke Mária
Erdély.ma

2013. december 29.

Minden idők karácsonya
Minden európai törvénykönyvnél, alapszerződésnél és jelentésnél fontosabb az Ó- és az Újszövetség – tartja Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke szerint valamennyi eddigi tisztségvállalásának ugyanaz a tétje: felszabadítani a magyarságot, és a románokkal együtt végigvinni a romániai rendszerváltozás folyamatát.
– Tőkés Lászlóról sok embernek 1989 szabadító karácsonya jut az eszébe. Hogy él önben az akkori események emlékezete?
– Márai Sándor híres versében a karácsonyfákon nem díszek lógnak, hanem a népek Krisztusa, Magyarország található a fán. A költő megrendítő történelmi, aktuálpolitikai átélését osztja meg velünk 1956 karácsonyán. Amikor az első világháború befejeztével irreguláris román csapatok, nagypénteken lemészárolták Köröstárkány magyarságának egy részét, az úgy ivódott a falu emlékezetébe, mint a köröstárkányi magyarok nagypénteke. Ezekkel az analógiákkal szólva, számomra 1989 adventje és karácsonya már örökre összekapcsolódott minden idők adventjével és karácsonyával. Ma is előttem áll a temesvári református gyülekezet nemes betleheni egyszerűségével. A temesvári gyerekekkel évről évre betlehemeseket tanultunk be, és ezzel jártuk a gyülekezet családjait. Nagy keletje volt a kommunizmus idején ritka városbetlehemezéseknek.
– Miben különbözik a brüsszeli karácsonyvárás az erdélyitől?
– Hirtelen egy baltikumi és egy román karácsonyi ünnepség jut eszembe az elmúlt évek brüsszeli tartózkodásaim idejéből, de volt több is. Érdekes, hogy mindig Kelet-Európából jönnek ezek a kezdeményezések. Abban a pillanatban mindenki meghatódik, mert egy múló idő múlhatatlan értéke jelenik meg a parlamentben, ami felhívja a figyelmet az utóbbi időben igencsak meggyengült, meglazult európai keresztény gyökerekre. Ilyen szempontból külön nyereség, hogy olyan tagországok jöttek Kelet-Európából, ahol erős a katolikus, illetve az ortodox háttér, mint Lengyelország, Románia vagy Bulgária. Ezzel tudjuk ellensúlyozni a szekuláris Európát. Jómagam az unió népeinek bibliafordításait állítottam ki, eredeti vagy hasonmás kiadásban, mintegy jelezve: minden európai törvénykönyvnél, alapszerződésnél és jelentésnél fontosabb az Ó- és az Újszövetség.
– Miközben Brüsszel polgármesteri hivatala betiltotta a karácsonyfa-állítást, mert az állítólag a nem keresztényeket zavarja...
– Ilyen abbéráció szintjéig is eljut Nyugat-Európa elidegenedett hitbéli állapota. Ez a jelenség beleillik a kereszténység történetének abba a jelenségkörébe, amely szerint mindenkor viaskodik a világosság és a sötétség, a gonoszság és a jóság Ez az örökös küzdelem érhető tetten a mostani, végletesen elvallástalanodott, elvilágiasodott Európában. Nekünk az a feladatunk, hogy erősítsük a pásztorok, a bölcsek, a Krisztus elé hódolni járó királyok táborát.
– Az egyház mennyire képes felvenni a kesztyűt?
– Az egyház hitelét is nagyon kikezdte az idő. Közismert a katolikus egyház erkölcsi válsága, ennek is tulajdonítható Ferenc pápa már-már reformátori dimenziókat öltő nyitása a változtatásnak és a reformoknak az új folyamatára. Katolikus körökből hallom bizalmas beszélgetések alkalmával, hogy a válság mélyebb, mint gondolnánk. Hívek tízezreit veszíti el gyors ütemben a katolikus egyház. Igaz, protestáns vonalon sem dicsekedhetünk: a skandináv államok szekularizációja, protestáns szervezetek térvesztése, a németországi protestantizmus nagy gondjai mind-mind felkiáltójelként hatnak, ezek a mi közös gondjaink.
– Lát-e összefüggést az egyház szerepének elértéktelenedése és a politika hitelvesztése között?
– Egyértelmű az összefüggés! Idehaza posztkommunista viszonylatban látjuk a teljes politikai osztály hitelvesztését, de ez a folyamat a nyugati politikai osztályt sem kíméli. Sokan mondják, hogy Európa nincs jó kezekben, emiatt nincs olyan hiteles európai politikusi gárda, amely kivezethetné kontinensünket a válságból. Orbán Viktor vélekedése ötlik eszembe, aki szerint nem csupán a válságmegoldás minimalizmusára kellene törekednünk, hanem itt az alkalom, hogy – mint a háború után – új világot építsünk fel, akár egy új globális világrend létrehozása árán. Ebből viszont nem hiányozhatnak az egyház által tanított erkölcsi értékek.
– Máris a politika vizein evezünk. Nem bánta meg soha, hogy egy ’89 decemberében világszerte ismertté vált protestáns lelkészből politikussá vált?
– Bennem soha nem állt egymással szembe e két fajta tevékenység, a két életterület. Akik a gazdasági élet fellendítéséért fáradoznak, a korrupció ellen harcolnak – és mindezt a társadalmi igazságosság jegyében teszik –, vagy éppen kisebbségpolitikában tevékenykednek, tulajdonképpen saját híveik, saját egyházuk jogainak a képviseletét vállalják. Jómagam egyházi eszközökkel, a politika saját eszközeivel harcol ezért. Ki állítaná szembe a lengyel ébredés egyházi szárnyát és a Szolidaritás forradalmi tevékenységét? A kettő összefonódott. Amikor Ferenc pápa fogadja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselőit, és a globális sportvilág kérdéseiről tárgyalnak, ez számomra magától értetődő. Vagy amikor a közel-keleti béke ügyében szólal meg a Vatikán, senkinek nem jut eszébe, hogy ezeket szembeállítsa egymással, elvitassa a katolikus egyház azon jogát, hogy hozzászóljon a világ legsúlyosabb kérdéseihez.
– Van, aki szerint nem szerencsés, ha a lelkész politizál. Hogyan lehet ezt a dilemmát áthidalni?
– Ez a szembeállítás főképpen a szekuláris nyugati és posztkommunista keleti szemléletet tükrözi. A bibliai példázat szerint, mint gyertyát a véka alá, az egyházat beparancsolták a templomba. Behatárolták a tevékenységi területét, és nem hagyták, hogy beleszóljon az ország, a társadalom kérdéseibe. A szekuritáté főtisztje és az akkori püspök, Pap László azt mondta: én csak imádkozzak, és ne foglalkozzam politikával. Temesváron teljes mértékben elfogadhatóvá tudtam tenni, hogy beleszóljak a politikába: védtem a híveim, az egyház jogait és szabadságát, kiálltam a magyarság ügye mellett. Akkor ezt rövid ideig mindenki el tudta fogadni. Utóbb, amikor jött a politikai visszarendeződés, beugrottak a klisék, a sémák. Ellentétpárokat állítottak fel, hogy Csiha Kálmán az imádkozó püspök, Tőkés László a politizáló püspök. Ez természetesen nem így volt. Bár a mai egyházfők is ugyanúgy lépnének fel nemzetünk kérdéseiben, mint tettük azt a kilencvenes évek elején, amikor a magyar történelmi egyházak állandó értekezlete egy emberként állt ki az erdélyi magyarok ügyei védelmében: az egyházi oktatás, a nyelvi jogok, az autonómia mellett vagy az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáért.
– A Királyhágómelléki Református Egyházkerület régi és új püspöke között épp a politikai szerepvállalás miatt alakult ki vita...
– Felvetésének az a jogosultsága, hogy nem szabad belegabalyodnunk pártpolitikába. A pártpolitika zsákmány- és érdekpolitika. Isten kegyelmi idejét opportunizmusra váltja fel, és akkor súlyos károsodást szenved az egyház hitele. Sajnos, most ebben a fázisban vagyunk. Az RMDSZ Erdélyben szekerébe akarja fogni az egyházakat, fel akarja használni őket szavazatgyűjtésre. A 2003-as szatmárnémeti közgyűlésen még az autonómiát emeltük fel egyházi téren, azt az önrendelkezési törekvést, amit az RMDSZ szőnyeg alá sepert. Akkor az egyház azt teljesítette, ami a hivatása volt. Ma a lelkipásztorok és püspökök egy része egyaránt képes eladni magát holmi segélyekért, hogy anyagi előnyben részesüljön. Ez már komoly baj, az egyháznak nem szabad idáig süllyednie!
– A romániai magyar politikai életben talán senki nem ért annyi támadás a rendszerváltás óta, mint önt. Sokszor azt vetették a szemére, hogy hatalomra tör...
– Ezzel szemben sohasem hagytam ott az egyházi szolgálatot. A kilencvenes évek elején kétszer-háromszor is volt olyan választás az RMDSZ-ben, amikor arra akartak rávenni, hogy vállaljam el az elnökséget. Ha hatalmat akartam volna, minden lehetőségem meglett volna rá. Mindig arra törekedtem, hogy megmaradhassak a politikum feletti tiszteletbeli státuszban, ahogy jó ideig az RMDSZ tiszteletbeli elnöke voltam, utólag pedig az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke lettem. Valamennyi tisztségvállalásnak ugyanaz a tétje: felszabadítani a magyarságot, és a románokkal együtt végigvinni a romániai rendszerváltozás folyamatát.
– Milyen mértékben lehetett volna csökkenteni ezt a támadási felületet? Az RMDSZ egyféle dezertőrként kezeli önt, mert szerintük EP-képviselőként külön utakon járt, noha RMDSZ-színekben jutott be.
– Nézze, én nem tehetek róla, hogy az RMDSZ propaganda gépezete váltig azt hangoztatja, hogy én RMDSZ-listán jutottam be, és eljátszottam a bizalmukat. Emlékezhetünk a 2009-es magyar összefogásra: Marosvásárhelyen a kultúrpalotában az EMNT koalíciót kötött az RMDSZ-szel. Egyenrangú partneri egyezmény volt azzal a kompromisszummal, hogy a bonyodalmak elkerülése érdekében RMDSZ-listán indulunk, de a kampányt mindkét fél saját lógójával, saját jelképeivel folytatja. Az RMDSZ mindezt ma úgy állítja be, mintha felkérezkedtem volna a szekerükre. Úgy ismeri az RMDSZ-t, hogy ennyire meglágyult volna a szíve? Jól tudták: a választás sikerét kockáztatják, ha nem fognak össze az EMNT-vel. Másrészt mi sem akartuk kockáztatni, hogy ne a maximális eredményt érjük el. Ahogy Ponta meg akarja vonni tőlem a véleménynyilvánítás szabadságának jogát, az RMDSZ is meg akart fosztani önállóságomtól, és pártfegyelmet követelt tőlem. Erről nem volt szó, és ezt nem várhatja el.
– Újból egyezkedni kellene, de a régi tapasztalatok lesújtóak. Hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből?
– Őszintén megvallva, szkeptikus vagyok. Az RMDSZ-nek ma van egy négyes-ötös fogata, amelyik csökönyösen ragaszkodik az elévült egypártrendszer szemléletéhez. Ez a csapat nem engedi, hogy a fiatalabb és nyitottabb RMDSZ-vezetők változtassanak a régi politikán, emiatt nagyon csekély az esély arra, hogy Kelemen Hunor és a másként gondolkodók mozgástere megnőjön. Ráadásul van egy korrupt rétege is ennek a társaságnak, a bihari RMDSZ, amely erős befolyásra tett szert. Kérdés, mire lesznek képesek az RMDSZ felvilágosult, nemzetben gondolkodó emberei?
– Karácsonyi gondolatokkal indítottuk a beszélgetést: hogyan készül Tőkés László, a magánember, három gyerek édesapja a karácsonyra?
– Hadd szóljak egy gondolat erejéig a nagyobb Tőkés családról. Mi a szó nemes értelmében patriarchális családban nőttünk fel, ahol édesapám egyháztársadalmi téren a közszolgálat példás megtestesítője volt, édesanyám meg a családi kistársadalmat vigyázta. Ez a „rendszer” kiválóan működött. Ezt örököltem, ezt a mintát követve futottam be egyházi és közéleti pályát, amely hasonló viszonyulást jelentett a család iránt. Apám, anyám esetében ez kiválóan működött. A mai családok már nem tudják azt a fajta hagyományos családi rendet megvalósítani, megváltozott a világ, azért is megy tönkre nagyon sok házasság. Amennyire tehetem, különleges gondot fordítok a gyerekekre: arra törekszem, hogy minden lehetőséget megtaláljak velük a bensőséges együttlétre.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2014. május 16.

Múltidézés önmentés nélkül – Bemutatták Tőkés István egyháztörténeti könyvét
Új reformációt indít el az egyházban Tőkés István A romániai magyar református egyház élete 1944–1989 című könyve, mutattak rá a méltatók a kiadvány kolozsvári bemutatóján.
„Az a lényege ennek a könyvnek, hogy elindít egy új reformációt a református egyházban, 70 olyan esztendő kórtüneteit mutatja be a romániai református egyház életében, melynek következtében az egyház padlóra került. Most ezt az egyházat talpra kell állítani, ezeket a tüneteket gyógyítani kell, ez a könyv pedig megadja a diagnózist” – méltatta a nyugalmazott teológiai tanár új könyvét Tóth Albert, a Magyar Református Lelkészegyesületek elnöke.
Hozzátette, a református emberek egyértelműen azt vallják, hogy egyetlen terápia van a világ minden bajával és nyomorúságával szemben, ez pedig Isten Igéje. A könyv témájáról szólva kifejtette: a kommunista, bolsevik diktatúra adta „azt a bal horgot az egyháznak, amilyet annak idején Pap László olimpiai bajnok adott az ellenfeleinek”.
„Ezt azért tehette meg, mert sajnos az egyháznak nagyon sok tagja prostituálódott, és eladta magát az államhatalomnak, kiszolgálta azt, és esztelenül végrehajtotta a kommunista diktatúra minden parancsát” – magyarázta Tóth Albert. Hozzáfűzte, Tőkés István könyve éppen azt mutatja be, hogyan érhető mindez tetten az egyház életében.
Rámutatott: az elnyomás időszaka alatt az egyház adminisztratív képződményé alakult. Ugyanezek a veszélyek, kísértések napjainkban is leselkednek az egyház embereire, csak most nem a tartótisztek képében, hívta fel a figyelmet Tóth Albert.
Tőkés István a kiadványról szólva úgy fogalmazott, hogy az adminisztratív egyház a szó igazi értelmében nem egyház. Mint kifejtette: az 1944–1989-es időszakban az egyház igazi lényege kívülre került, ami pedig addig a periférián volt, belülre került. Nem szabad önfelmentéssel viszonyulni az egykori vezetők bűneihez, bűnbánatot kell tartani, hívta fel a figyelmet a szerző. „Próbáljuk a múltat önmentés nélkül, de hálaadással értékelni” – fogalmazott Tőkés István.
A 98. életévében járó lelkészt, nyugalmazott teológiai tanárt a kiadvány megjelenésének alkalmával kollégai, tisztelői és családtagjai is köszöntötték.
Kiss Előd-Gergely
(Újból kiadták Tőkés István A romániai magyar református egyház élete 1944–1989 /Magyarságkutató Intézet, Budapest, 1990/ című könyvét). Krónika (Kolozsvár)

2014. október 3.

Csak elvétve tanítják a székelység történetét
Folyó tanévben egyetlen háromszéki iskola sem kért jóváhagyást a megyei tanfelügyelőségtől, hogy taníthassa a székelység története tantárgyat, de ott sem mindenütt oktatják, ahol tavaly választható tárgyként szerepelt az órarendben.
A nagybaconi Konsza Samu Általános Iskolában „idén nem volt téma a székelység történetének oktatása, megtörténhet ellenben, hogy jövőben visszavezetjük” – tudtuk meg Baló Ervin iskolaigazgatótól. Zabolán sem tértek vissza a tantárgy oktatására, ott jelenleg informatikát tanítanak opcionális tárgyként, Pap László ellenben azt mondta, a magyarság története tanórákon a fontosabb információkat elmondja a tanár a székelységről is. Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolában csak tavalyelőtt választották a szülők a szóban forgó tantárgyat, tavaly németet és drámát tanítottak opcionálisként, idén minden osztályban más-más tárgyat választottak, s bár az iskola felajánlotta a szülőknek a székelység története oktatását, senki nem kérte – tájékoztatott Szabó Margit iskolaigazgató.
A negatív példák mellett pozitívakat is találtunk. A málnási Tőkés József Általános Iskolában Zsigmond Emese történelem szakos tanár két tanévre osztotta a székelység történetét, tavaly a hetedikesekkel kezdte, idén a nyolcadikban folytatja, és szeptembertől a mostani hatodik tanulja a tananyag első részét. A málnási iskola pedagógusa szerint A székelység története című kézikönyv nem éppen a VI. és VII. osztályos diákoknak való, magasabb színvonalon írták, de használható, és nagy előnye, hogy a törzsanyagban szereplő magyarság történetével kiegészítik egymást. Az iskola tíz példányt kapott és húszat megvásárolt, jelenleg ebből a harmincból tanítja Zsigmond Emese a székelység történetét. A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben sem mondtak le erről a lehetőségről, továbbra is a filológia szakos végzősök tanulják történelmünket heti egy órában – tudtuk meg Len Rita igazgatótól.
A Kovászna és Hargita megye tanácsa által 2012-ben kiadott, Hermann Gusztáv Mihály történész főszerkesztésében, egy szakemberekből álló szerzőcsoport munkájaként megjelent kézikönyvet több ezer példányban nyomtatták ki két esztendővel ezelőtt, a magyar, illetve magyar tagozatos iskolák néhány példányt kaptak belőle, hogy tanítsák a hatodik és hetedik osztályban. Ellenben tíz háromszéki iskolánál, valamint kétszáz-háromszáz diáknál most sem több azok száma, akiknek órarendjében szerepel a székelység története, holott ebben a korosztályban több mint kétezren tanulnak a megye magyar osztályaiban. Mivel a kézikönyvet az oktatási minisztérium nem ismerte el tankönyvként, használatát a megyei tanfelügyelőségnek kell jóváhagynia, de annak az iskolának, amely a jóváhagyást megkapta, többet nem kell kérvényeznie. Victor Sibianu történelem szakos tanfelügyelő lapunk érdeklődésére elmondta, a régi jóváhagyások érvényben vannak, az érintett iskoláknak nem kell visszajelezniük, hogy idén is élnek-e a lehetőséggel, tanítják-e a székelység történetét, a tanfelügyelőségnek egyedül arról van tudomása, hogy folyó tanévben egyetlen iskola sem kért erre vonatkozó jóváhagyást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. február 8.

Márton Áron püspökké szentelésének évfordulóját ünnepelték
Telt házzal ünnepelték Márton Áron püspökké szentelésének 76. évfordulóját vasárnap a csíkszentdomokosi kultúrházban. A rendezvény a Márton Áron emlékév záróeseménye is volt egyben.
„Számunkra, mint a falu fiataljainak fontos, hogy Márton Áron emlékét ápoljuk. Bár nem ismerhettük, példája számunkra is irányadó, a mai világban sem veszítette el értékét” – mondta Bőjte Csongor, a Csíkszentdomokosi Ifjúsági Szervezet elnöke. A helyi művelődési házban szervezte meg vasárnap az ifjúsági szervezet a Márton Áron Múzeummal közösen, Márton Áron püspökké szentelésének 76.évfordulója alkalmából a megemlékező ünnepséget.
A rendezvényen Csíki Dénes nyárádköszvényesi plébános mesélt emlékeiről, hiszen 1973 és 1978 között Márton Áron püspök személyi titkáraként dolgozott. „Márton Áron kegyelmes úrról röviden nehéz beszélni, az az öt év volt számomra a legkedvesebb, amit mellette, mint munkatársa, titkára tölthettem” – osztotta meg szerkesztőségünkkel gondolatait Csíki Dénes. Mint mesélte, amikor Márton Áron kinevezte titkárának, nem akarta elfogadni, mert félt a feladattól. „Én ehhez nem értek, mondtam neki, amire ő azt mondta: nem baj fiam, majd megtanulod, én sem tudtam amikor kineveztek püspöknek, és én is megtanultam. Kedves szavaival bátorított, az emléke áldott számomra” – idézte fel a plébános, egykori titkár.
A megemlékezésen Gál Mihály, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Alapítvány elnöke a Kiáltó szó című pódiumműsorának egy részletét adta elő a jelenlévőknek. Gál elmondta, jótékonysági előadásokat tart más községekben is, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a Márton Áron életéről szóló játékfilm megvalósulásához szükséges pénz gyűjtéséhez. Pap László, a marosvásárhelyi Mustármag Megújulás-szolgálat vezetője a tervezett játékfilm részleteit ismertette a résztvevőkkel. A rendezvényen levetítették a Petényi Katalin és Kabay Barna által rendezett, Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm Márton Áron püspökről szóló részét is.
A megemlékezés egyben a Márton Áron emlékév zárórendezvénye is volt egyben, ugyanis tavaly február 12-én, Kolozsváron, Márton Áron püspökké szentelésének 75. évfordulójának apropóján emlékévet hirdettek. Ezalatt az egy év alatt Márton Áronnal, szellemiségével összhangba hozható konferenciákat, könyv- és filmbemutatókat tartottak.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

2015. május 13.

Szigorúan ellenőrzött evangélium
Hétfőn délután a református egyházközség Gecse utcai vendégházában, a Kriterion Közművelődési Alapítvány szervezésében mutatták be Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című, a református egyház és a szekuritáte kapcsolatát dokumentáló négykötetes munkáját. A kötetet a szerző részvételével H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója ismertette.
A műben Molnár János olyan kérdésekre keres választ, hogy az egyház látható életmegnyilvánulásait mennyiben befolyásolták a rejtőzködő, de nem láthatatlan hatalmi és politikai tényezők, a kollaboráció és üldözés milyen mértékben jelentkezett az evangélium hirdetőinek sorsában, a "hálózat" hálójába került személy áldozat volt-e vagy lelkes kiszolgáló, esetleg valami más, illetve lehetett-e taktikázni, lehetett-e érvényesíteni valamelyes életstratégiát a "hálózat" bonyolult gépezetében? A könyvbemutatón bemutatták a szekuritáte különböző dokumentumtípusait, amelyek a szerző szerint megbízható forrásoknak bizonyultak, mert ezek tükrözték leghűbben a korabeli valóságot, ugyanis még az egyházi jegyzőkönyveket is sok esetben meghamisították. "Szigorúan ellenőrzött intézmény volt az egyház, kozmetikázott valóságot tükrözött" – jelentette ki Molnár János.
Szabó Gyula szerint alig volt teológia tanár, akit ne akartak volna beszervezni. A református egyház, magyar egyház lévén, létében volt a tagadása a rendszernek, mindenki nacionalista, irredenta elemnek számított. Felhívta a figyelmet, hogy az esettanulmányok arra intenek, nem szabad általánosítani, fontos a szembenézés, segít a dolgok tisztázásában. Ugyanakkor még egy-két egyháztól elvárná ezt a szembenézést.
*
Molnár János egyháztörténész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense 1975 és 1989 között lelkipásztorként szolgált Romániában. Nyíltan elutasította a kommunista rendszerrel való együttműködést, publikációiért 1983-ban letartóztatták. 1988-ban Tőkés Lászlóval együtt nyíltan fellépett a romániai falurombolás ellen. 1989 óta Szegeden él, vallás- és egyháztörténetet oktat és kutat, jelenleg a romániai református egyház II. világháború utáni történetén dolgozik.
A Népújság kérdésére elmondta: a mű egy 2007-től mostanáig tartó kutatás eredménye. A kutatás helye a CNSAS (a Szekuritáte Dokumentumait Felügyelő Tanács) levéltára, a téma a református egyház és az állam kapcsolata a kommunizmusban.
– Milyen konklúziókat vont le a kutatásból?
– A kutatás eredménye az, hogy nagyon sokrétű kapcsolat volt az egyház és az állam között, egy része természetesen kényszerkapcsolat volt, nem nagyon kívánta az egyház, de kénytelen volt belemenni. A másik konklúzió, hogy gyakorlatilag az 1960-as évek elejétől mind a két református egyházkerület – a kolozsvári és a nagyváradi – püspöke beszervezett ügynök volt
– Kik voltak ezek?
– Nagy Gyula volt Kolozsváron és Buti Sándor Váradon, majd őt követte Pap László. Lévén, hogy az egyház feje ügynök volt, és egy hierarchikus rendszerben mindig az történik, amit a hierarchia legmagasabb pontján lévő akar, mert ő irányít és tulajdonképpen rajta keresztül az állam irányíthatta az egyházat anélkül, hogy közvetlenül be kellett volna avatkoznia az egyház életébe. Ugyanakkor azt is el kell mondani, és ezt szintén szerettem volna kimutatni, hogy nem igaz az, ami a közvéleményben gyakran elterjedt, hogy nem lehetett másként csinálni, csakis úgy, hogy ha az ember bizonyos mértéig elkötelezte magát az államnak. Ez nem igaz, számtalan példa van erre mind a négy kötetben, olyanok életsorsáról vallanak, akik a szekuritáte levéltára szerint sem voltak beszervezhetők, és megpróbáltak ellenállni, ki több, ki kisebb mértékben.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

2017. december 20.

Kis nyelvművelők Teleki Samu nyomában
Szombaton a helyi iskola tanítói közösségének szervezésében Sáromberkén volt a Kis nyelvművelő anyanyelvi vetélkedő körzeti szakasza, negyedik osztályosoknak. A versenyen nyolc csapat vett részt, 24 tanulóval, kísérő pedagógusokkal, izguló szülőkkel.
Ismerkedés Teleki Samuval
A vendégeket Incze Jenő és Kali Gabriella igazgatók köszöntötték, majd Marton Margit tanítónő játékos kirándulásra hívta a tanulókat. A versenyzők, akik először egy hídon mentek át, aztán egy hegyre másztak fel, áthaladtak egy berken, majd egy barlanghoz értek. Ott egy képzeletbeli oroszlán elől kellett elmeneküljenek, tehát a kirándulás nem sikerült a legjobban. A tanító néni pihenés közben elmondta a gyerekeknek, hogy élt egykor Sáromberkén egy Teleki Samu nevű gróf, aki Afrikába utazva többször is találkozott oroszlánokkal. Teleki az osztrák trónörökös Rudolf főherceg és Stefánia hercegnő biztatására expedíciót szervezett Afrikába, ahová egy kitűnő térképész kísérte el Ludwig von Höhnel személyében. A felfedezők alaposan felcsomagolva indultak útnak, két évig voltak távol, és a sok viszontagság mellett számos eredményt értek el. Addig ismeretlen vidékeket térképeztek fel, tavakat, vulkánt, növényeket, állatokat fedeztek fel.
„Mit szólnátok, ha most mi is útnak indulnánk, és követnénk Teleki Samut felfedezőútján? Természetesen mi csak néhány érdekesebb megállóhelyet érintünk. Ott viszont érdekes feladatok várnak ránk, nekünk is meg kell ám küzdenünk azért, hogy minél jobb eredménnyel érjük el a végcélt. Hát akkor, kedves Afrika-kutatók, utazás indul!” – adott jelzést Margit tanító néni.
A Teleki-expedíció nyomában
A játékos vetélkedő során, jól kidolgozott forgatókönyv alapján, a tanulók sorban érintették a Teleki-expedíció fontosabb állomásait. A Zebra-szikláknál kapták az első feladatot, aztán következett a gyönyörűséges Kilimandzsáró, majd a Kenya-hegy. A versenyzők megtudhatták, hogy a Kilimandzsárót „megtámadva”, Telekinek sikerült elérni először az 5310 m-es magasságot. A próbák között – Fodor Ildikó, Porkoláb Ildikó, Triff Boglárka és Kiss Tünde tanító nénik irányításával – daltanulással, mozgásos játékokkal, nyelvtörőkkel, logikai feladatokkal lazítottak a csapatok. Azután a negyedik feladat következett a Rudolf-tónál, az ötödik a Stefánia-tónál, amelyeket Teleki a trónörökösről és annak feleségéről nevezett el. Ezt követően a Teleki-vulkánnál volt az újabb feladat, majd a hetedik és nyolcadik próbánál a Teleki által megismert afrikai népekről tudtak meg érdekességeket a tanulók. A kilencedik állomásnál elhangzott, hogy a tudományos expedíció költségeit Teleki a magánvagyonából fedezte. Itt egy olvasási próbát kellett bevállalni a csapatok kijelölt versenyzőinek, akiknek öt perc állt rendelkezésükre, hogy az ismeretlen szöveget tanulmányozzák, majd felolvassák. Margit tanító néni azt is elmondta, hogy Telekiék az út során háromezer kilométert tettek meg Afrika ismeretlen részén, gazdag állat-, növény- és néprajzi gyűjteménnyel, jelentős fotóanyaggal tértek haza, ők voltak a tudományos fényképezés úttörői.
Teleki utazóládája
A dramatizálási próba előtt a jelenlévőknek hatalmas meglepetésben volt részük. Láthatták azt az utazóládát, amely valóban megjárta a hosszú utat. A láda a sáromberki falumúzeumban található, s érdekessége, hogy Teleki Gemma fürdőkádnak használta egy ideig, miután a birtokába került. A történetek eljátszása, bemutatása után szeretetvendégség következett, majd helyi pedagógusok irányításával egy „sáromberki emlék” készült. Egy olyan plakátra kerültek fel Sáromberke nevezetességei (Teleki-kastély, Teleki-kripta, református templom, gólyák stb.), amit a kis alkotók magukkal vihettek. A kiértékelés előtt a jelenlévők megtudhatták, hogy az anyanyelvi vetélkedőt a Sáromberki Technológiai Líceum vezetősége, a Nagyernyei Polgármesteri Hivatal, az OrtoProfil, az Oracler Marosvásárhely, a Sáromberki Református Egyházközség, Haba Katalin sáromberki vállalkozó és a sáromberki szülők egy csoportja támogatta.
Eredményhirdetés
Az öttagú zsűri (Barabási Enikő, Sükei Mária és Zongor Judit tanítónők, Borbély Lajos magyartanár) döntését az elnök, dr. Szilveszter László egyetemi adjunktus ismertette, aki megdicsérte a versenyzők és a felkészítő pedagógusok munkáját, majd észrevételeit, javaslatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Két csapat jutott tovább a megyei döntőbe: a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskolából érkezett Szóművesek (Dóczi-Keresztesi Anna, Kovács Bernadett, Tamási Csenge; felkészítő pedagógus Nagy Ilonka), és a Szász Adalbert Sportiskola Gepárdok csapata (Molnár Zsófia, Someşan Anetta, Pap László Tétény; felkészítő pedagógus Mátyás Emőke). A résztvevők díjakat, emléklapokat kaptak. Berekméri Edmond / Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-15




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék