udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 10 találat lapozás: 1-10

Névmutató: Papp-Zakor András

2009. augusztus 1.

Társadalmi struktúra és politikai versengés Magyarországon és Romániában címmel került sor július 23–31. között az idén hetedik alkalommal megrendezett torockói diáktáborra. A szervezők, a Politeia Romániai Magyar Politikatudományi Egyesület, a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága (KoMPoT) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) közel harminc, a politika iránt érdeklődő fiatalt látott vendégül. Bodó Barna, a Politeia és Kovács Levente, a KoMPoT elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán belül működő Politikatudományok szak korábbi végzősei, jelenlegi és leendő diákjai, és a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Európai Tanulmányok Tanszékének hallgatói ismerkedhettek egymással. Szász Alpár Zoltán az utóbbi öt év választási eredményeiről tartott előadását követően Toró Tibor értékelte a Magyar Összefogás eredményességét. A Média és negatív kampány című kerekasztal-beszélgetésen Sipos Zoltán, a Transindex internetes portál szerkesztője, Rostás Szabolcs, a Krónika és Papp Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa vett részt. A Magyar Összefogás listájának egyik jelöltjével, Sógor Csabával találkozhattak a résztvevők. Pósa Tibor, a Tartui Egyetem doktorandusza, a Politikatudományok szak egykori diákja az észtországi kulturális autonómiáról tartott előadást, majd a diákok azt vitatták meg, hogy miként áll ki az RMDSZ az autonómia mellett. A negyedik napon Kelemen Hunornak, az RMDSZ államelnök-jelöltjének tehették fel kérdéseiket a jelenlévők, Székely István Gergő politológus a román választási rendszer átalakításáról, Porcsalmi Bálint és Kovács Csaba kampányfőnökök pedig a politikai kampányokról beszéltek. Bodor László, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) volt elnöke azt latolgatta, hogyan lehetne másként politizálni Erdélyben. /F. Zs. : Hetedik politológus tábor Torockón. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 1./

2013. október 14.

Díjátadások a Studium gálaestjén
A Studium Alapítvány létrehozásának 15. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat pénteki gálaestéjén rövid kulturális műsort követően díjátadásra került sor: a Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díját, az alapítvány Kiemelt Támogató Díját és a Studium Rezidensdíjat vehették át a kitüntetettek. Az ünnepi rendezvényen különdíjjal tüntették ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem alapkőletételénél jelen levő, 95 éves dr. Kovács Endre professzort.
A Marosvásárhelyi Filharmónia vonósnégyesének rövid előadását követően idén is átadták a Studium Alapítvány díjait. A Studium Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díjának elnyerésére idén nemcsak az írott sajtó, hanem rádiós kategóriában is meghirdették a pályázatot. A beérkezett pályámunkákat zsűri értékelte, az írott sajtó kategóriában Bodolai Gyöngyi, a Népújság szerkesztője (sajtó), a rádiós kategóriában a Kolozsvári Rádió munkatársai: Papp-Zakor András, Nagy Pál és Székely Balázs osztoztak a díjon. Karácsonyi Zsigmond, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) leköszönt elnöke, a sajtós pályamunkákat értékelő zsűri tagja kiemelte a Studium Alapítvány és a MÚRE közötti, több évre visszatekintő jó együttműködést, majd hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy a MOGYE háttérintézményeként működő alapítvány partnernek hívta maga mellé a sajtót, az egészségügyre szakosodott újságírókat, hiszen ők a kapocs a gyógyítók és a társadalom között. "Mindkét fél érdeke, hogy egészségesebb társadalomban éljünk. Az egészségügy valós problémáit, szociális vetületeit felvető pályamunkákat értékelve az alapítvány által létrehozott Egészségügyi Sajtó- és Kommunikációs Díj jó kezekbe került, a díjakon kívül pedig dicséret kiosztását is kérjük, hiszen számos kitűnő, kiváló szakmaisággal megírt pályamunka érkezett be" – jelentette ki Karácsonyi Zsigmond. A sajtó kategóriában a zsűri Nagy Székely Ildikót a szociális érzékenységéért, míg Forró- Erős Gyöngyit elmélyült, tudatos munkássága miatt részesítette dicséretben. A Kolozsvári Rádió szerkesztői a díjat Agyagási Leventétől, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársától vették át, érdemoklevelet Lengyel Noémi, az Erdély FM szerkesztője kapott. A Studium Alapítvány alelnöke, dr. Vass Levente köszönetet mondott a pályázóknak, a zsűrinek valamint a MÚRE képviselőjének, ismertette az alapítvány Reziko elnevezésű programját, majd ezt követően dr. Száva Hunor, az alapítvány ügyvezető igazgatója a rezidensvizsgán legjobb eredményt elért hallgatónak átadta a Studium Rezidensdíjat: idén a rezidensvizsgán 897 pontot elért Koncz Szabolcs kardiológiarezidens kapta a kitüntetést. A rendezvény keretében dr. Brassai Attila professzor méltatta a MOGYE alapkőletételénél jelen levő, immár 95 éves Kovács Endre professzor rendkívüli személyiségét, életútját, akinek Répás Zsuzsanna államtitkár-helyettes asszony adta át az alapítvány különdíját. A Studium Kiemelt Támogató Díját az alapítvány 15. évfordulóján Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára vette át dr. Vass Leventétől.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely)

2015. július 13.

2015-ös erdélyi magyar tabulexikon
...avagy azoknak a témáknak a listája, amelyeket illik, muszáj, fontos, kényelmes, kötelező, elvárt, előzékenység agyonhallgatni.
szerkesztette: Kertész Melinda
Megismételtük 11 évvel ezelőtti ankétunkat az erdélyi magyar társadalom szent tabutémáiról. Újságíró kollégák véleményét kértük ki arról, hogy szerintük melyek azok a témák, amelyekről nem illik, kínos, vagy egyenesen veszélyes beszélni, a sajtós munka során tematizálni, vagy a ne szólj szám, nem fáj fejem típusú magatartás felöltésével kockázatmentesen lehet élni a hétköznapokat. A megismételt felmérés eredménye nem mutat szignifikáns eltérést a bő egy évtizeddel korábban készült tabulistához képest, az erdélyi magyar társadalom majdhogynem gondolkodási struktúrákba beragadt közösségnek tűnhet. Legfennebb egy-egy téma évült el időközben, például kipukkadt az Európai Uniós csatlakozástól várt Kánaán lufija, vagy a sajtó mindenhatóságáról alkotott kép meghiúsult - ehhez többnyire a politikailag elkötelezett hírtelevíziók járultak hozzá - és az utóbbi időszak történései miatt a meleg-téma sem számít már kifejezetten tabunak.
Összesen 11 kolléga válaszolt a felkérésünkre, ábécésorrendben: Balázsi-Pál Előd, Dénes Ida, Farkas István, Gergely Zsuzsa, Kustán-Magyari Attila, Oborocea Mónika, Papp Attila Zsolt, Papp-Zakor András, Sarány István, Szabó Tünde és Szilágyi Szabolcs
Nyilván nem tekinthető reprezentatívnak a felmérés, de szociológiai szempontoknak is próbáltunk eleget tenni: mintegy 40 kollégát kérdeztünk meg (de csupán egynegyedük válaszolt), fele-fele arányban férfiakat és nőket, nagy- és kisvárosiakat, székelyföldieket, közép-erdélyieket és partiumiakat, különböző politikai beállítottságúakat, főszerkesztőket, szerkesztőket, riportereket. A beérkező válaszokat összegeztük, majd egy listát állítottunk össze, és pontoztuk azt is, hogy egy-egy téma milyen gyakorisággal bukkan fel.
Dobogós tabutémák
Az erdélyi magyar politikusok korrupciója – 6 említés
Az RMDSZ-féle Veled vagyunk, XY! jelenség – annak a látszatnak a keltése, hogy a magyar politikus csak becsületes lehet – 5 említés
Az egyházak, egyházi méltóságok megkérdőjelezhetetlen tekintélye – 5 említés
A magyar oktatásnak a román oktatáshoz képest is silány minősége, ami a szórványra kiemelten jellemző – 5 említés
Az erdélyi magyarok intoleranciája, a másság gyűlölete – 4 említés
Személyi kultusz, Szent Tehenek
Wass Albert, Nyírő József, Orbán Viktor, Markó Béla, Bayer Zsolt, Szász Jenő, Tőkés László, Böjte Csaba, Ráduly Róbert, Barabási Albert-László, minden pap és lelkész, történész, néprajzos, helytörténész és képzőművész.
Egyházhoz kapcsolható tabuk
1. Egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása - a sajtóban például még csak fel sem merül az kérdésként, hogy miért jobb a szentgyörgyieknek, ha a Székely Mikó épülete az önkormányzat tulajdonában marad. 2. Vallásoktatás – alapvető tartalmi kérdőjelek nem merülnek fel
3. Csíksomlyó vallási tartalomtól való kiüresedése
4. Antiszemita egyházi megnyilvánulások
Sajtóhoz kapcsolható tabuk
1. Sajtómunkások, mint pártkatonák: számos példa van arra, hogy olyan újságírók, akik évekig vállaltak politikai szereplők, illetve pártok számára PR-munkát, hirtelen visszatérnek a sajtóba, mintha mi sem történt volna.
2. A sajtótermékek jövedelemforrása, az újságírók morális és anyagi kiszolgáltatottsága
3. A politikusoknak az őket kritizáló sajtóval, újságírókkal szembeni agressziója, „Aki tükröt tart, az ellenünk van” attitűd
4. Skanzensajtó – nem nyúl a tabukhoz
Az erdélyi magyarság intoleranciája, mint tabutéma
1. Melegek - a tematizálása kapcsán az utóbbi napokban tört meg a jég,az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága döntésénekhatására, viszont a megfogalmazott számos vélemény nem a toleranciáról tanúskodott
2. Patriarchális berendezkedés és a nők ezzel együtt járó hátrányos helyzete a romániai magyar társadalomban – a nőnek a családi/magánszférához kötése a társadalmi valóság, a kétkeresős családmodell ellenére. A családdal, gyerekneveléssel járó feladatok a nő nyakába való zúdítása, és ezzel együtt a nő önfeláldozó magatartásának dicsőítése
3. Családon belüli erőszak magánügyként való kezelése, ami a közpolitikákban is megnyilvánul, például a családon belüli erőszak áldozatait szolgáló menedékhelyek, segítő programok hiányában 4. Idegengyűlölet, rasszizmus, a gyűlöletbeszéd Magyarországról való importálása
5. Roma-kérdés – bár nem mondható el, hogy nincs tematizálva, azonban a diskurzusban a romák vagy munkakerülő élősködők, vagy kizárólag a többségi rasszizmus áldozatai, aki nem ezen sémák mentén közelíti meg a problémát, azt valamelyik klub exkommunikálja
6. Segítségre szoruló magyarok – nem esik szó arról, hogy a fogyatékkal élők és a hajléktalanok körében a magyarok az etnikai arányukhoz képest felülreprezentáltak
7. Erdély, mint prosperáló régió, amely önerőből is fent tudja tartani magát, a Románia déli megyéi és Moldva hibáztatása, amiért "hátráltatják Erdélyt a fejlődésben"
Kultúra terén megnyilvánuló magatartások tabusítása
1. Kulturális posvány magasztalása: a sajtó kritikátlanul áll hozzá számos szervezet tevékenységéhez, nem kérdőjelezi meg aktivitásuk minőségét, érdemként tüntetve fel az egyszerű létezésüket. Szórványban jellemző.
2. Elit kizárólagos hozzáférése a kultúrához: minimális az átjárhatóság a tömegkultúra- és a magaskultúra-fogyasztás közt; alig akad olyan nívós kulturális esemény, amely azok számára is kapaszkodókat nyújt a megértésben, akik nem jártasak a magaskultúrában
3. Kulturális fölény fitogtatása: székely élelmesség, a bánsági fölény, általában az erdélyi magyarság kulturális felsőbbrendűsége
4. Román kultúra lenézése
5. Az erdélyi magyarok szakmai felkészültségének idealizálása
6. Hagyományok fetisizálása, értékük felül nem vizsgálása, az a meggyőződés, hogy az egyetlen érvényes út a megőrzésük
A távlati gondolkodás hiánya, mint tabutéma
1. Múltba fordulás, a jövőkép hiánya: nincs vagy sekélyes a közgondolkodás arról, hogy mihez kezdjünk magunkkal mint politikai-kulturális közösséggel
2. Autonómia – ennek mantrázása, panacea-szerű megoldásként való feltüntetése
3. Székelyföldi szegénység – hárítás, annak hajtogatása, hogy „Bukarest nem ad pénzt”
4. Fiatalok elvándorlása
5. Kisebbségi sorson való rágódás, kisebbségi komplexus
6. Trianon tabusítása – senki nem vizsgálja meg a monarchiabeli interetnikus viszonyokat
7. Virtuális magyar világ kialakulása, elszigetelődés a magyarországi és a romániai valóságtól
Politikusokat övező tabuk
1. Politikai klientúra magyar berkekben
2. Korrupt magyar politikusok ügyei tematizálásának hiánya: nem "kifizetődő" olyan ügyekről beszélni a nyilvánosság előtt, amelyekben az erdélyi magyarság vagy annak prominens képviselője nem áldozat, hanem elkövető, néma cinkos, vagy felelőtlenül közönyös 3. Elnézzük az erdélyi magyar politikusoknak a pökhendiségüket, az általuk képviselt közösség felé tanúsítandó alázat hiányát
4. Magyar elöljárók kommunizmusban való tevékenységét mély csend övezi
5. A Communitas Alapítvány tevékenységét homály fedi
6. Politikai elit felelőssége a marosvásárhelyi helyzet kialakulásában
7. Az erdélyi magyar politikusok vagyonosodása
8. A politikusok üzleti és sajtókapcsolatainak agyonhallgatása
Politikai, közszférai tabuk
1. Az etnikai párt, mint alapséma: nem merül fel a közbeszédben az a kérdés, hogy lesz-e ennek egyáltalán jövője?
2. A Fidesz nemzetpolitikájának a következményei
3. Az RMDSZ, amely feladta az emberjogi alapú diskurzust
4. Az etnikai jelző ráhúzása a teljes erdélyi magyar társadalomra: mindent nemzeti, soha sem osztályrétegződés szerint látunk
5. Patetikus diskurzusok: függetlenül attól, hogy politikai, kulturális vagy társadalmi diskurzusról van szó, információszegény, könnyfakasztó beszédek hangzanak el. A tények mellőzése elősegíti a félretájékoztatást, az önámítást.
6. A székelyföldi románok valós helyzete
Oktatás terén felmerülő tabuk
1. Magyar oktatás gyenge minősége, különösen szórványban
2. Tinédzserek szexualitása, az erről való őszinte beszélgetés, a szexuális nevelés az iskolákban a biológia órai tananyaggal kimerül.
3. Felsőoktatás, a képzések megszervezésének gyenge minősége, aminek egyenes következménye, hogy sok fiatal külföldre megy tanulni
4. A BBTE magyar tagozata és Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem közötti viszály
Futottak még:
1. Az élettér fokozatos leépülése
2. A magyar nyelv mellőzése a kereskedelemben, rossz megoldások
3. Közéleti személyek magánélete – Tőkés válása téma, ezzel szemben Markó válása tabu volt
4. Háború kitörésének veszélye
Transindex.ro

2015. október 18.

Anyanyelvhasználat: a helyzet jó, de nem reménytelen
Öt kisebbségügyi kérdésekkel is foglalkozó szakember beszélte ki a közigazgatásban biztosított anyanyelvhasználat kérdését.
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) kezdeményezésére öt intézmény – két egyetem és három kisebbségkutató intézet – egy-egy szakembere ült össze péntek délután a kolozsvári színház stúdiótermében, hogy a közönség számára is nyilvánosan a kisebbségi anyanyelvhasználatról vitatkozzanak.
A KAT ezzel a témával indította a Nemzetpolitikai kerekasztal című előadássorozatát, melynek célja az eseményre szóló meghívó szerint: „nemzeti létünk szempontjából releváns kérdéseket tudományos megközelítést alkalmazó előadók bevonásával körbejárni”.
A moderátor, Papp-Zakor András bevezetőjében egy kárpátaljai tanulmányból idézett, miszerint a kisebbségi nyelvek megőrzését alapvetően négy, egymással – és a többségi közösségnek a kisebbségekkel kapcsolatos szándékaival, törekvéseivel és politikájával – szorosan összefüggő tényező határozza meg. Ezek pedig a következők:
Beszélők, akik fenntartják a nyelvet (demográfiai faktor).
Helyzetek, színterek, ahol a nyelvet nem csupán szimbolikus és szakrális, hanem gyakorlati célokra, valódi kommunikációs igények kielégítésére is használni lehet (hasznossági tényező).
Jogok, melyek biztosítják a nyelv használatának lehetőségét (politikai feltétel).
A beszélők szándéka: hogy akarják is használni ezt a nyelvet, illetve tovább örökíteni a következő generációk számára (szimbolikus érték).
A tanulmány megállapítása szerint a magyar nyelv hosszú távú fenntartása csak akkor lehetséges, ha valamennyi feltétel együtt van.
A moderátor a jelenlegi romániai kisebbségi anyanyelvhasználat jogi feltételeire és azok gyakorlati alkalmazására vonatkozó kérdésére elsőként Horváth István (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár) nyújtott átfogó képet. Az anyanyelvhasználat jogi kereteinek kiépítésével az 1993–96 közötti időszaktól kezdve foglalkoztak. A törekvés arra irányult, hogy a kisebbségi nyelvet beszélők számára minél szélesebb körű autonómiát lehessen biztosítani. A kisebbségvédelmi törvények személyekre vonatkoznak, ezeket Románia belső jogrendjének részévé tette, így különböző erősségű és koherenciájú jogszabályok születtek az anyanyelvhasználat különböző területein: az oktatástól kezdve a közigazgatáson át egészen az igazságszolgáltatásig. Horváth István szerint nem volt alaposan átgondolva a jogszabályok alkalmazása, különösen ami a közigazgatást illeti.
Idővel politikai alkudozással igyekeztek javítani ezeken. Az önkormányzatok nem tudták megteremteni a betartásukhoz szükséges infrastrukturális vagy személyzeti feltételeket, például a formanyomtatványok magyarra fordítását vagy magyarul beszélő alkalmazottak biztosítását.
A romániai magyarság 80 százaléka él olyan településen, ahol a törvény szerint biztosítani kellene az anyanyelvhasználat jogát a közigazgatásban. Problematikus, hogy egyes településeken, mint például Kolozsváron, hiába él jelentős számú magyar kisebbség, az arányosságra hivatkozva nem biztosítják a nyelvi jogok gyakorlásának lehetőségét. Említésre méltó, hogy ott, ahol a magyarok többségben vannak, az infrastrukturális feltételek is biztosítottak. Kevésbé jellemző ez az írásbeliségre, aminek az oka egyrészt a hivatalnokok túlterheltsége, másrészt a beszélők viszonyulása, akik inkább kitöltenek egy román nyelvű formanyomtatványt, mint egy magyart.
Horváth István összegzésképpen elmondta: szükséges felülvizsgálni a nyelvi jogok alkalmazását, különösen a közigazgatásban, ugyanakkor tényleges anyanyelvhasználatra kell buzdítani a magyar lakosságot.
Ferenc Viktória (Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest) több Kárpát-medencei vonatkozást emelt ki, mondván: minden régióban kiemelt fontosságú téma a magyar anyanyelvhasználat kérdése a közigazgatásban. Kárpátalján mintegy száz olyan település van, amely érintett a nyelvi jogok alkalmazásában. Több felmérést és egy fókuszcsoportos kutatást is végeztek nyelvhasználókkal és a közigazgatásban dolgozó alkalmazottakkal, arra vonatkozóan, hogy mennyire érvényesül az anyanyelv használni akarása. Azt tapasztalták, hogy van egy berögzültség az állampolgárok részéről az anyanyelvhasználatot illetően.
Mindemellett sokan nem is tudnak arról, hogy jogukban állna magyar ügyfélszolgálatot igényelni. Azt is tapasztalták, hogy sokkal inkább igényelik szóban az anyanyelvhasználat biztosítását, mint írásban, mert annak nyoma marad.
Ferenc Viktória pozitív példaként hozta fel a Vajdaságot, ahol 2012 óta érvényben van egy olyan nyelvhasználati stratégia, mely akár a romániai magyarság számára is kiindulópont lehetne. A nyelvi jogosítványok többségi elfogadottságára reflektálva elmondta: politikai kultúra kérdése, hogy
Kelet-Európában nehezebben fogadják el a kisebbség evidens jogait, amelyet többletjognak értelmeznek.
Így van ez a Vajdaságban is, ahol a Magyar Nemzeti Tanács nemrég egy nyelvőrséget állított fel a nyelvi jogok megvalósulásának felügyelésére, amit azonban nem fogadtak túl jól a helyi önkormányzatok.
Annál a kérdésnél maradva, hogy mennyire ismerik a kisebbségi nyelvet beszélők a jogaikat, Horváth István elmondta: ez nagyban múlik azokon az intézményeken, amelyeknek kötelességük lenne biztosítani a törvény által szavatolt nyelvhasználati feltételeket. A jogismeret fontos, de azon is múlik, hogy van-e magyar nyelvű űrlap kihelyezve az ügyfélszolgálaton, jelzik-e az alkalmazottak, hogy hol van magyar ügyfélszolgálat, és a gyakorlatban mindez hogyan valósul meg.
Salat Levente, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója a kérdéshez kapcsolódóan megjegyezte: összesen 512 olyan norma van, mely a kisebbségi jogokhoz kapcsolódik, és ezeknek jelentős része nyelvi jogokat is érint. A jogalanyoknak nem kötelességük eligazodni ebben a jogi dzsungelben. Azt is láthatjuk, hogy a jog alkalmazói szívesen elszabotálják a jogosítványokat, a lakosság többsége pedig indokolatlannak tartja ezeket. Az RMDSZ – a vitathatatlan vívmányok melletti – mulasztása, hogy a jogokat zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeképpen érte el.
Senki sem érezte át a jog hétköznapi emberek szintjén történő alkalmazását – fogalmazott Salat Levente.
Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója szerint fontos különbséget tenni a városok és a magyar lakta kisebb települések, falvak kapacitása között. A magyar döntéshozóknak jó odafigyelniük, hogy legalább azokon a településeken érvényesüljön a jog, ahol magyar polgármesterek, alpolgármesterek vannak. A típusnyomtatványok biztosítására megyei szintű segítséget lehetne biztosítani. Szankcionálni kellene azokat az önkormányzatokat, ahol nem a törvény által biztosított formában járnak el.
Ehhez a problémakörhöz tartoznak az egészségügyben biztosított nyelvhasználati jogok is. Horváth István kifejtette: két törvényszabályozás is van erre vonatkozóan. Az orvosi kamara lázongani kezdett ezek bevezetésekor, mert úgy értelmezték, hogy az orvosoknak kellene megtanulniuk a páciens nyelvén, holott a magyar nyelvű tájékoztatás biztosítása a menedzsment dolga lenne.
Vizi Balázs (MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest) azzal kapcsolatosan, hogy az általános retorika szerint Romániában példás módon megoldották a kisebbségi anyanyelvhasználat kérdését, nemzetközi összefüggéseket is érintve kifejtette: tíz év alatt nem sok előrelépés történt, ennek ellenére megállapítható, a jogszabályok által biztosított jogosítványok jó színvonalt képviselnek.
Három színtér létezik, ami európai szinten szóba kerül, amikor valamilyen jog érvényesítéséről szó van:
Az első az a politikai szint, ahol ezt hatalmi kérdésként kezelik: ez a politikai háttéralkuk, egymással konfrontálódó nemzetképek terepe.
A második a jogszabályok szintje, ahol a jogszabályalkotásnak van egy belső dinamikája. Itt a legfontosabb kérdés, hogy van-e valamilyen ellenőrző vagy szankcionáló rendszer, illetve van-e olyan státusza a kisebbségi nyelvnek, amelyet az alkotmány vagy a törvények garantálnak. Ez Romániában nincs tisztázva.
A harmadik a társadalmi elfogadottság szintje, ahol nagyon sok probléma van: a jogismeret hiánya, a jogbiztonságba vetett bizalom hiánya, a nyelvek presztízse, a pénzkérdés.
Vizi Balázs szerint vegyes lakosságú területeken a kétnyelvűség támogatása, akár a közalkalmazottak nyelvtanfolyamokon való részvétele ösztönző hatású lenne. Nemzetközi összefüggésben elmondta: bár Dél-Tirol példáját gyakran pozitív értelemben említik, de ott is (ugyanakkor Belgiumban is) hasonló gondok merülnek fel a kisebbségi nyelvhasználat terén, mint Romániában. Egyetlen különbség talán csak a pénz kérdése.
Horváth István a nyelvi státus kérdését érintve kifejtette: Romániában a magyar nyelvnek nincs jogi státusa, csak a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által beszélt nyelvnek. A törvényi szövegezés mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ez egy egyéni jog. Az egész romániai törvénykezésben csak két normatív jog van, mely nevesíti a magyar közösséget: az egyik a nyelvi charta elfogadásához, a másik pedig a magyar nyelv napjának nemrég elfogadott megünnepléséhez kötődik.
Az egyik következő cél lehetne az anyanyelvhasználat megerősítésére a magyar nyelvi statútum kidolgozása, akár helyi szinteken is – javasolta Horváth István.
Hogyan lehet továbblépni és tartalommal tölteni fel a jelenlegi szabályozást? Vagy teljesen át kellene szabni azt? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András.
Salat Levente szerint a romániai politikai mező igen komoly átalakulások idejét éli, a fő magyar politikai erő partner nélkül maradt. Ennek ellenére úgy látja, hogy van esély arra, hogy a kisebbségi törvény napirendre kerüljön. A fő problémát abban látja, hogy az RMDSZ érdekei ütköznek azzal, hogy ebben a kérdésben előrelépés történjen. Köztudottan van egy törvénytervezet, mely 2005 óta ott van a parlamentben, és amelynek fontos eleme a kulturális autonómia, amiről az érdekképviselet nem mond le.
Ez egy olyan csapdahelyzet, melyben ha volna is nyitottság a román fél részéről arra, hogy a kisebbségi törvény kérdését elővegyék, az RMDSZ nem engedheti meg magának, hogy lemondjon a kulturális autonómiáról. A BBTE professzora a továbblépés lehetőségét abban látja, hogy a Horváth István által is hangsúlyozott egyéni jogok helyett területhez köthető jogokként értelmezné a román törvénykezés az anyanyelvhasználati jogot.
Toró Tibor a nyelvi és etnikai kérdések – a nyelvi statútum és a kulturális autonómia – szétválasztása kapcsán elmondta: nagyon sokan intézményi szinten is keverik a két különböző jogot. Hozzátette: a hivatalos nyelvvé válás az autonómia szintjén van, az a román többség nélkül nem kivitelezhető. A jelenlegi szabályozás tartalommal való feltöltését illetően viszont külpolitikai szinten, a Romániáról szóló országjelentésekre támaszkodva lehetne eredményt elérni.
A továbbiakban a százalékarányos küszöb és az arányosság kérdésének problematikáját járták körül a beszélgetés résztvevői. Romániában körülbelül 120 olyan közigazgatási egység létezik, ahol 20 százalék fölött van a magyarság aránya. Ez számban kifejezve 60-70 ezer embert jelent. Ehhez képest vannak olyan nagyvárosok, ahol a magyarok több ezres nagyságrendben vannak jelen, de mivel nem érik el a százalékarányos küszöböt (ami egyébként külföldön általában 8 százalékot, Kárpátalján 10 százalékot jelent), nem gyakorolhatják nyelvi jogaikat. Ez ellentmondásos helyzeteket eredményez. Egy másik fontos probléma, a köztisztviselők számarányos leképeződése a közigazgatási egységekben. Számos esetben fordult elő, hogy egy állást a magyar nyelv ismeretének feltételéhez kötött egy-egy önkormányzat, ami miatt több kereset indult a diszkriminációellenes tanácsnál.
A kerekasztal-beszélgetés egyik következtetéseként Salat Levente kifejtette: bár nagyon látványos eredményekre nem lehet számítani a kisebbségi anyanyelvhasználatot illetően, de pesszimizmusra sincs ok, hiszen az adott lehetőségek jó kihasználása, a kérdés mikromenedzsmentje nagyon sok mozgásteret biztosít. Ehhez az kell, hogy ne általános politikai eszméket hajszoljunk, amiket majd kampány idején felhasználhatunk, hanem vizsgáljuk meg a jog alkalmazásának lehetőségeit.
Vizi Balázs a következtetések sorában elmondta: az anyanyelvhasználati kérdés folyamatos dinamikus mozgásban van. Állandó nyíltabb, erősebb vagy gyengébb küzdelem van a felek között. Nem valószínű, hogy itt a többség és a kisebbség között egy ideális konszenzus alakítható ki.
Jó tehát, ha hozzászokunk.
Papp-Zakor András egy dalszöveget parafrazálva zárta a beszélgetést: a helyzet jó, de nem reménytelen...
Mészáros Tímea
foter.ro/cikk

2015. november 20.

Mi tehető a szórványoktatásért? Kolozsvári kerekasztal a megoldásokról
Szakemberek beszélgettek a szórványoktatásról november 20-án, pénteken délelőtt, Kolozsváron a Kulturális Autonómia Tanács által elindított Nemzetpolitikai kerekasztal rendezvény első állomásaként.
A beszélgetésen Ferenc Viktória, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Magyari Tivadar, a BBTE oktatója, Morvai Tünde a budapesti MTA TK Kisebbségkutató Intézetmunkatársa vett részt, illetve – moderátorként – Papp-Zakor András, a Kolozsvári Rádió újságírója.
Székely István, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke elmondta, öt intézményt, két egyetemet és három kisebbségkutató intézetet kértek fel, hogy vegyenek részt a beszélgetésen. A Sapientia EMTE-t technikai okokból végül nem képviselte szakember.
Szórványban élő fiatalok számára valójában kiegészíti egymást a többségi társadalomba valló integráció és az identitásmegőrzés. Fiataljaink nagy része olyan gondokkal küzd, hogy viszonylag szűk földrajzi környezetben tud dolgozni – fogalmazott Magyari Tivadar.
A fiatalok román nyelvtudása gyengül, ez leginkább Székelyföldre és Partiumra érvényes. Kolozsváron is mostanában jelentkezik a probléma, hogy olyan gyerekek kerülnek be a tömegoktatásba gyerekek, akik egy hangot nem tudnak románul – mutatott rá Kiss Tamás kiemelve azonban, hogy Kolozsvárt nem tartja szórványnak. Morvai Tünde elmesélte: terepmunkák során tapasztalta, hogy magyar nyelvű óvoda nincs, csak magyar csoportok Szlovákiában, így előfordult, hogy a szórványtelepülésről óvodába kerülő hároméves kisfiú megkérdezte az apukájától: miért beszél vele angolul a (szlovák) óvónő?
Ingázás helyett intézményesült nagymamák
Pedagógusok és oktatásszervezők egyetértenek abban, hogy nyolcadik osztályig jobb nem ingáztatni a gyerekeket, és a kollégiumot is jobb elkerülni, mutatott rá Magyari Tivadar. Kárpátalján az ingázás nem gyakorlat, elsősorban helyben oldanák meg a problémákat, de sajnos a pedagógusok nehezen vállalják, hogy adott településen maradjanak. Így „intézményesült nagymamák” vállalják a magyar nyelvoktatást – vázolta fel Ferenc Viktória.
A hazai szórványoktatás problémája éppen a szűkösség - véli Kiss Tamás. Mint mondta: az osztályok összevonása, a szakok kínálatának szűkössége okoz gondokat, így pontosan a választási lehetőségek hiánya tereli olyan pályára a diákokat, amely a magyar oktatási rendszeren kívül esik. Magyari Tivadar hozzátette, a vasárnapi iskolák, délutáni foglalkozások a már román iskolákba került diákok esetén merülnek fel, és az okoz konfliktusokat. Beszélni kell a már román oktatásban részesülők kulturális felzárkóztatásáról is – szögezte le.
Mi a fontosabb?
Ki hoz hasznot a magyar közösségnek inkább: aki a pályáján érvényesül, de nem magyarul végezte iskoláit, vagy aki az identitásmegőrzés-központú kényszerpályán elindulva a szűkös kínálatból választ? – tette fel a kérdést Papp-Zakor András. Kiss Tamás azt mondta, a magyar oktatásból való kikerülés gyors asszimilációt jelent gyakran, így lehet, hogy egy sikeres emberről beszélhetünk majd, de nem a magyar közösségben maradóról.
Ferenc Viktória rávilágított, Kárpátalján számos ukrán gyerek is tanul magyarul, hiszen a nyelvtudás haszonnal járhat. Ha az anyanyelvű oktatásban versenyképes akar lenni egy iskola, akkor extra kínálatot, jobb oktatást kell kínálnia, tette hozzá.
Morvai Tünde elmondta, Szlovákiában gyakran azért íratják a magyar nyelű roma és a magyar szülők többségi iskolába a gyerekeiket, mert meglátásuk szerint jobb a szlovák nyelvű oktatás.
Vannak, akiknek fontos a magyar nyelv tanulása és használata, van aki nem érti, miért szükséges ez, és van aki még otthon sem beszél magyarul – vázolta fel Magyari Tivadar kihangsúlyozva, az opciók ennek mentén is alakulnak. A magyar közösség azon része, amelyik nem tartja a családi életen kívül fontosnak az anyanyelvhasználatot, gyakran a román iskolát választja, amelyik általában ráígér a magyar intézmények kínálatára, mondta.
Az oktató mint kulturális menedzser
Egy rossz minőségű, de nem összevont osztályokkal dolgozó román nyelvű oktatás verseng a magyar nyelvű, rossz minőségű, ráadásul összevont osztályokkal dolgozó oktatással, hangzott el. Kiss Tamás elmondta, a kolozsvári elit líceumokat lehet összehasonlítani a román elit líceumokkal, de ha ezeket más oktatási intézményekhez hasonlítjuk, a köztük levő egyenlőtlenségek miatt rosszul közelítjük meg a szórványoktatás problémáját. Eszközök ugyan lennének arra, hogy fellendítsük egy kisebb iskola, vagy magyar tagozat presztízsét, de a szórvány még a helyi elit vagy pedagógusok tekintetében is szűkös, tette hozzá.
Egy szórványoktatónak kulturális menedzsernek is kell lennie, de ezzel nincs mindig tisztában, pedig sokat lendíthet az oktatás minőségén – egészítette ki Ferenc Viktória.
öbb ezer vagy tízezer gyerek morzsolódik le a tízedik osztály környékén, létezik egy kényszeres iskolába járás, a gyerekek és a pedagógusok is várják, hogy megszabaduljanak egymástól – fogalmazott Magyari Tivadar. Sokszor a hátrányos helyzetű családokban más az iskolához való viszonyulás, mint máshol, ezen a területen pedig durva oktatási rendszert működtet az állam: a darabszám számít nekik. Az egyházi képzések segítik ki a hiányosságokat, de kérdés, hogy mennyire nőtték ki saját határaikat, tette hozzá.
Mi a teendő?
Ijesztően keveset tudunk tenni a szórványoktatásért – fogalmazott Magyari Tivadar. Ott lehet segíteni a leghamarabb, ahol a legkevesebb elemet kell megmozdítani, mondta, például a pedagógusképzés feljavításán, hiszen csak néhány intézményen belüli változásról van szó. Ugyanakkor beszélni kell a témáról, pontos helyzetelemzést adni.
Kiss Tamás azt mondta, a kérdés, hogy kinek kell tennie a szórványoktatásért? „Folyamatos monitorizálásra van szükség, hogy pontosan tudjuk, hol van szükség iskolabuszra, presztízsnövelő intézkedésre, hová kell szórványkollégium, mi a következménye annak, ha valahol alapítunk egyet” – fogalmazott a szociológus.
A szórvány veszélyeztetett állapota azt jelenti, hogy a szűkülő lehetőségeken osztoznak, és ez konfliktusokhoz vezet, mutatott rá Magyari Tivadar. Elindult ugyanakkor egy konkrétabb, higgadtabb párbeszéd, a koordináció is az információk találkozásával, és kollektív, jó rálátással bíró testületek által tud megvalósulni. Mindehhez természetesen elengedhetetlen a közösségekkel való egyeztetés – szögezte le.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro

2016. február 11.

Lehetőség még van, de „helyzet nincs” a kisebbségvédelemben?
Nemzetpolitikai kerekasztal: „A nemzetpolitika nemzetközi környezete”
Az elkövetkező években aligha lesz lényegre törő változás az európai őshonos kisebbségek életében, mind a jogi kereteket, mind a tartalmat illetően – többek között ezt a következtetést vonhattuk le a Kulturális Autonómia Tanács harmadik nemzetpolitikai kerekasztal rendezvényén, amelynek során a romániai magyar kisebbség jogérvényesítéséről értekeztek a felkért szakemberek.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében megtartott eseményen a moderátor Papp-Zakor András rádiós szerkesztő kérdéseire Herner-Kovács Eszter, a Magyar Tudmányos Akadémia (MTA) Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa, Kántor Zoltán, a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa, Fábián Gyula, a Sapientia EMTE kolozsvári kara jogtudományok szakának oktatója, Horváth István, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke és Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója válaszolt.
 NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

2016. április 22.

Jó-e a régiósítás az erdélyi magyaroknak?
Az alkotmánymódosítás és a közigazgatási reform került terítékre a Kulturális Autonómia Tanács legújabb Nemzetpolitikai kerekasztalán. Megtudtuk, hogy a román nemzetállam érinthetetlen, de azért fel a fejjel!
Talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az alkotmánymódosítás témája a választópolgárok többségét nem hozza lázba. Mindjárt más azonban a leányzó fekvése, ha Románia közigazgatási felosztásának kérdése felől közelítjük meg ezt az egész problémacsomagot: a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) legújabb – sorban a negyedik – Nemzetpolitikai kerekasztalának résztvevői pedig pont erre tettek kísérletet a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.
Papp-Zakor András moderálása mellett két egyetem és két kutatóintézet képviselői járták körül a témát. Illyés Gergely ( Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest), Magyari Tivadar (BBTE), Székely István Gergő (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár) és Varga Attila ( Sapientia EMTE) annak apropóján folytatott párbeszédet, hogy a román szakértői kormány bejelentése szerint három nagy kérdésben szeretne társadalmi vitát indítani:
az oktatási és a közigazgatási reform, valamint az alkotmánymódosítás
– amelyek közül az utóbbi kettő értelemszerűen összefügg.
Az alkotmányjogász Varga Attila ismerteti a tényeket. Romániában három irányból érkezhet alkotmánymódosítási kezdeményezés:
• kezdeményezheti a köztársasági elnök, a kormány javaslatára;
• a parlamenti képviselők és szenátorok legalább egynegyede;
• illetve legkevesebb 500 ezer szavazásra jogosult állampolgár, akik az ország megyéinek legalább feléből kell származzanak.
A módosító javaslatot kétharmados többséggel kell elfogadnia a parlament mindkét házának, a végén pedig kötelezően népszavazásra kell bocsátani.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy jelenleg a politikai klíma teljesen alkalmatlan egy alkotmánymódosításról szóló közvitára, lévén választási évben vagyunk, és a politikai szereplőkből hiányzik a konszenzusteremtő törekvés, amely szükséges egy alkotmányreformhoz.
Annak ellenére így van, hogy – mint azt Székely István Gergő aláhúzza – a román pártrendszer nem annyira polarizált, mint a közép-kelet-európai régió más országaiban (elég Lengyel- vagy Magyarországra gondolnunk), mert a pártok minden látszat ellenére nem ideológiai különbségek mentén szerveződnek, hanem klientúra-, azaz érdekalapon, és sosem valami mellett, hanem valami ellen tömörülnek egy közös ügy köré (a Demokratikus Konvenció az Iliescu-rezsim legyőzése céljából jött létre, a DA szövetség a Năstase-féle kormányzás leváltására, az USL Băsescu ellen, a PNL és a PDL egyesülése szintén ilyen logika mentén történt).
foter.ro

2016. április 25.

Régiósítás: „A magyarságnak az optimális változat sem lenne jó”
Ha Hargita, Kovászna és Maros megye egyetlen közigazgatási régiót alkotna, a magyarság számára ez a verzió is hátrányt jelentene - hangzott el a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) legutóbbi Nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén Kolozsváron. A lehetséges alkotmánymódosítás kiemelt témáival foglalkozó esemény az egységes nemzetállam és a hivatalos nyelv kérdését is érintette, ugyanakkor az is terítékre került: módosításkor nagy valószínűséggel kizárnák a melegházasság jogi lehetőségét.
A Nemzetpolitikai kerekasztal negyedik kiadását múlt héten ezúttal is Papp Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa moderálta. A beszélgetés résztvevői Varga Attila alkotmányjogász, oktató, Székely István Gergő politológus (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet), Illyés Gergely politológus ( Nemzetpolitikai Kutatóintézet) és Magyari Tivadar szociológus (Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója) voltak
A bevezetőben Székely István, a KAT elnöke megindokolta, miért az alkotmánymódosítás lett a negyedik kerekasztal témája. Elmondta, nemrégiben az ügyvezető kormány bejelentette, a választásokig három kérdést kíván közvitára bocsátani: a tanügyi törvény módosítását, a közigazgatási reformot és az új alkotmány kérdését. Parlamenti háttere egyik módosításához sincs, azonban úgy gondolja, az adott kérdésekben megszervezi a társadalmi vitát, és ennek eredményét átadja az év végén alakuló új kormánynak – mondta Székely. Az kerekasztal az alkotmánymódosítás nagy témái mellett a közigazgatási reform azon intézkedéseit is érintette, amelyhez alkotmánymódosítás szükséges.
Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz
Varga Attila a beszélgetés elején leszögezte, hogy Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz: nemcsak kétharmados parlamenti többség, azaz politikai konszenzus kell hozzá, hanem a tervezetet népszavazással is meg kell erősíteni. Ha tehát alaptörvényt módosítanak, ezt nem fogják mindössze néhány cikkely kedvéért megtenni - ahogy például Magyarországon történt, történik -, hanem az több területet fog érinteni.
Hogy Romániában a politikai konszenzus mennyire ingoványos talajon áll, jól példázza: 2013-ban a parlament által kezdeményezett és elkészített alkotmánymódosító tervezet azért maradt függőben, mert az USL egészen abszurd módon, egyik pillanatról a másikra felélte többségét.
Székely Gergő politológus szerint a nagy politikai szövetségekkel Romániában az a gond, hogy nem egy ügy mentén jönnek létre, hanem inkább ad hoc, egy éppen aktuális ellenfél ellenében. Mindez annak ellenére van így, hogy a romániai pártrendszer nem éppen polarizált, a pártok ideológiailag eléggé hasonlítanak egymásra. A romániai pártrendszer klienteláris, ahol csoportérdekek ütköznek, ezért nem sikerül kialakítani egy tágabb társadalmi konszenzust - magyarázta Székely Gergő.
A Cioloș-kormány pótcselekvésekkel leplezi tehetetlenségét
Abban a résztvevők mindannyian egyetértettek, hogy a kormány bejelentett alkotmánymódosítási közvitája pótcselekvés. "A kormány szándéka, hogy 2016-ban érdemben társadalmi közvitát szervez az említett három kérdésben, illúzió. Választási évben vagyunk, a politikai klíma egyáltalán nem alkalmas erre. Láttuk, hogy a Crin Antonescu féle alkotmánymódosítási kezdeményezést a kétharmados többséggel rendelkező USL-nek sem sikerült átvinni. Hogy a következő parlamenti ciklusban mi lesz, a választási eredményektől függ: ha kialakul egy olyan parlamenti többség, amely érdemben felvállal egy ilyen nagyon fontos feladatot, akkor lehet esély a módosításra. A román politikában viszont jelenleg nem látom azt a konszenzusorientált törekvést" - magyarázta Illyés Gergely.
Székely Gergő az esetleges többséggel kapcsolatban megjegyezte, nem látja, hogy a parlamenti választások után Romániában nagy pártszövetség alakulna. Mindezt azzal indokolta, hogy a két nagy párt (PSD, PNL) közül bármelyik elviheti a voksok többségét, mellettük pedig több kispártnak is esélye van a parlamentbe való bejutásra. Nagy valószínűséggel a kormányzáshoz elegendő lesz, ha az egyik nagy párt mellé betársul 1-2 kicsi - jósolta.
Magyari Tivadar szerint a kabinet részéről egy jó szándékú pótcselekvésnek vagyunk tanúi, a kormány érzi a tehetetlenségét. "A szándék kiválóan találkozik az amúgy is pótcselekvésekkel működő Klaus Johannis habitusával" - jegyezte meg a BBTE oktatója.
Varga Attila alkotmányjogász még ennél is tovább fokozta: egyenesen fából vaskarikának nevezte a kormány törekvését. "A szakértői kormány, amely nem rendelkezik valósi politikai legitimitással, nem tud hitelesen kezdeményezni egy alkotmánymódosításról szóló társadalmi vitát. Társadalmi vitára nagy szükség lenne, hiszen az alaptörvény megérett a módosításra, de ezt ne egy olyan kormány kezdeményezze, amely néhány hónap múlva veszi a kalapját, és megy" - mondta.
Hol lóg ki a lóláb az alkotmányban?
Papp Zakor András azon kérdésére, hogy melyek azok a megmutatkozott diszfunkcionalitások az alkotmányban, amelyek megérettek a változtatásra, Varga Attila a beszélgetés során többre is rámutatott. Szerinte érdemes vitát kezdeményezni például a kétkamarás parlamentről,
- a parlamenti versus félelnöki rendszerről,
- a sürgősségi kormányrendeletek tarthatatlanságáról, amelyek mérgezik a jogrendet: megnehezítik a jogalkalmazó dolgát, hiszen utólag a parlamentnek még mondania kell valamit a rendeletről, amely adott esetben már egy éve működik,
- a felelősségvállalással elfogadott törvények kérdéséről, amelyet az alkotmányjogász szerint minden további nélkül törölni kellene. "Kormányok egész törvénycsomagokra vállaltak felelősséget, amely minden, csak nem az alkotmány betűjének és szellemiségének megfelelő alkalmazás. Az alaptörvény szerint egy törvényre vállalhat felelősléget a kabinet" - magyarázta Varga,
- az ügyészség meghatározhatatlan helyzetéről, hiszen nem világos, hogy az igazságszolgáltatói vagy végrehajtó hatalomhoz tartozik-e,
- a Legfelsőbb Bírói Tanács jogi helyzetéről.
- a helyi önkormányzatok jogalapjáról,
- az alapjogok alaptörvénybe foglalt garantálásáról.
Az alkotmányjogász megjegyezte, bár úgy tűnhet, a fentiek nem tartoznak a társadalmat foglalkoztató égető kérdésekhez, valójában meghatározzák mindennapjainkat. Ezt konkrét példával is alátámasztotta: a kormányoknak például lehetőségük van arra, hogy a választások felfokozott hangulatában sürgősségi rendelettel fizetéseket emeljenek, később viszont ezt kénytelenek "valahogy visszacsinálni". A politikum felelőssége, hogy ezekkel a funkcionális zavarokkal foglalkozzon - mutatott rá.
Székely Gergő politológus szerint ha valódi alkotmányreformról akarunk beszélni, akkor a fent felsorolt kérdések kikerülhetetlenek. "Az a népi kezdeményezés, amely a házasságot kizárólag a férfi és a nő között köttetett intézményre korlátozná - és amely nagy eséllyel be is fog kerülni az alaptörvénybe - kimeríti a pótcselekvés és a gumicsont fogalmát. Közben azt látjuk, hogy van egyfajta konzervatív fordulat a környező országokban is, mindez megspékelve az autoriterebb gondolkodás elemeivel. Látjuk, hogy Magyarországon a vasárnapi boltzárat hogyan lehet úgy eladni, hogy ebből egyfajta lelkiismereti kérdést próbálnak csinálni, Lengyelországban az abortusz van éppen terítéken, és mindezt a migránsválsággal járó vélt vagy valós terrorfenyegetettség közepette" - mutatott rá a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Csak külső kényszerre tudunk alkotmány módosítani?
Illyés Gergely politológus szerint fontos feltenni a kérdést, hogy miért van szükség alkotmánymódosításra. A 2003-as legutolsó módosítás üzenete világos volt: Románia egy NATO- és egy Európai Uniós csatlakozás előtt áll, nem volt kérdés az alaptörvény megváltoztatása. Varga Attila a gondolatot azzal fűzte tovább, hogy valamennyi román alkotmány megszületése, vagy módosítása külső hatásra történt. Az alkotmány nem a szerves társadalmi fejlődés, a leszűrt politikai tapasztalatok eredménye, ahogy ez például több európai államban történt - mutatott rá. Hozzátette, ezen nem ártana változtatni.
Régiósítás: decentralizáció vagy recentralizáció?
Ami a közigazgatási reform kérdését illeti, Varga Attila elmondta: mivel a régió mint közigazgatási egység nem szerepel az alkotmányban, a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül elképzelhetetlen. "A kérdés viszont megkerülhetetlen: mi a célja a regionalizációnak? Egy-két éve indult el erről a vita, tervek és főleg térképek születtek, még mielőtt hatáskörökről beszéltek volna. Előbb a leosztott hatáskörökről kellene szót ejteni, ugyanis van egy csapdahelyzet, amelybe nagyon könnyen bele tud sétálni a romániai politikum. A regionalizációról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez egy decentralizáció. Lehet decentralizációs folyamat, de csak akkor, ha a központtól vesz el hatásköröket és telepít regionális szintre. De ahogy most látom, a regionalizációval éppen a megyéktől vonnának el hatásköröket, és telepítenék régiós szintre - ez már központosítás, centralizáció. És ekkor már nagyon is az a kérdés, hogy szükség van-e egy ilyen típusú közigazgatási reformra. Nagyon komolyan társadalmi és szakmai vitát kellene erről folytatni, mielőtt az alkotmányba bármi bekerül ezzel kapcsolatban" - fejtegette a jogász.
Jó nekünk, magyaroknak a regionalizáció?
Székely István Gergő vetette fel a kérdést, hogy mit jelent az erdélyi magyarok számára a regionalizáció. "Ha valamiben konszenzus van román oldalon, abban igen, hogy senki nem fog sírni, ha a reform végén a magyarok kicsit gyengébben jönnek ki buliból, mint ahogy belementek. A reformot eddig a helyi bárók - és itt magyar megyei tanácselnökökre, polgármesterekre is gondolok - miatt nem lehetett megcsinálni, mert ellenkezett a törekvés az érdekeikkel. Csakhogy ez a réteg már nem nagyon létezik, vagy legalábbis nem olyan formában, ahogy eddig, mert elvitte őket a DNA. Emiatt úgy látom, most már könnyebb egy ilyen projektet keresztülverni" – magyarázta a politológus.
"Ha elfogadjuk az axiómát, a magyar érdek azt jelenti, minél több közigazgatási egységben legyen jelen a magyar többség, bármilyen átszervezés csak rosszabb lehet, mint ami most van. Ha megnézzük például azt az optimális verziót, hogy Hargita, Kovászna, Maros megye egy régiót alkot, és rápillantunk a 2011-es népszámlálási eredményekre, akkor láthatjuk: a magyarság aránya mindössze 58 százalék, ráadásul a demográfiai trend lefele mutat" – mutatott rá a fájó pontokra Illyés Gergely. Hozzátette, nem látja megalapozottnak, mitől csökkenne a bürokrácia, a korrupció, ha a statisztikai régiókat közigazgatási hatáskörrel ruházzuk fel.
Varga Attila szintén nem látja, miért lenne hatékonyabb az uniós források lehívása a regionalizációval, szerinte a közigazgatási reform inkább a helyi önkormányzatok valódi önkormányzatokká alakításával következne be. Magyari Tivadar megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az EU-ban bármelyik országot arra kényszerítették volna, hogy vizsgálja felül saját szerkezetét közigazgatási szempontból, így eléggé döcög az érv, hogy az unió követeli a régiók kialakítását. Illyés kellő iróniával vetette közbe, hogy csalódna, ha Romániában a régiókat gazdasági alapon alakítanák ki, ahhoz a politikum számára túl fontosak a határok.
A nemzetállam soha nem fog kikerülni az alkotmányból?
Arra a kérdésre, hogy valójában mennyire gátló tényezők például az autonómia, a regionális hivatalos nyelv bevezetése szempontjából az egységes nemzetállamra és az ország hivatalos nyelvére vonatkozó alkotmányos előírások, Varga Attila szerint számolnunk kell azzal: ezek zsigeri szinten vannak jelen a román politikában és közvéleményben. "Ugyanakkor adott esetben nem volt ez akadálya annak, hogy olyan jogszabályok, rendelkezések szülessenek, amelyek például anyanyelvhasználatot biztosítottak a nemzeti kisebbségek számára. Ha nagyon komolyan, szó szerint vennénk a nemzetállam fogalmát, azt mondhatnánk: nincsenek nemzeti kisebbségek Romániában, holott a kérdés nem ilyen irányba fejlődött. De ha például az autonómia kerül szóba, a rendszer szinte automatikusan zár, és rögtön előjön: Románia egységes nemzetállam" - magyarázta az alkotmányjogász. Megjegyezte, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkely nem zárja ki például a regionális nyelv elfogadását, hiába állítják az ellenkezőjét.
Az oktató szerint az egységes nemzetállam, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkelyek nem fognak kikerülni az alaptörvényből, erre esetleg csak akkor kerülne sor, ha teljesen új alkotmányt írnának Romániában. Illyés Gergely szintén osztotta az alkotmányjogász véleményét, azzal a gondolattal kiegészítve: mindezek mellett az alkotmány elismeri a nemzeti kisebbségeket, tehát inkább arra kellene koncentrálni, hogy a kisebbségekre vonatkozó előírások a gyakorlatban is érvényesüljenek. Ezt pedig az alapjogok betartásának alkotmányba foglalt garanciájával lehetne elérni - értettek egyet a kerekasztal résztvevői.
O. M.
maszol.ro

2016. október 5.

Kelemen Hunor „beszólt” a rádiónak
Bármilyen szándék is vezette, Kelemen Hunor nem tett jót a Kolozsvári Rádió egész napos műsorszórásra készülő magyar adásának azzal, hogy nemrég lemondott az intézménynél számára fenntartott szerkesztői állásról. Miközben csak találgatni lehet, hogy az RMDSZ-elnök lépése összefügg-e a sajtótanácsosa rádiós alkalmazása körüli botránnyal, tény, hogy a kincses városi szerkesztőség kedvezőtlen feltételek közepette kénytelen nekivágni a november elsején esedékes váltásnak.
Ismét alkalmat ad a politika és a média összefonódásáról szóló találgatásokra az a nemrég napvilágot látott hír, miszerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szeptemberben megvált a Kolozsvári Rádiónál 27 éve betöltött állásáról. A lemondást az Átlátszó Erdély oknyomozó portál hozta nyilvánosságra, emlékeztetve: a politikus úgy tarthatta meg közel húsz éven át a munkahelyét, hogy a jogszabályok értelmében a választott vagy kinevezett politikai tisztséget betöltő személyeknek nem kell közszolgálati állásukról lemondaniuk, hanem felfüggeszthetik, míg a mandátumuk lejár.
Kelemen 1990 őszén szerződött a közszolgálati rádió kolozsvári stúdiójához, ahol kulturális és politikai műsorokat szerkesztett, posztját pedig 1997-ben függesztette fel, amikor politikai pályára lépett, és az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásakor kinevezték a bukaresti kulturális minisztérium államtitkárává. Az RMDSZ elnöke a portál megkeresésére közölte: személyes indok alapján döntött úgy, hogy nem él tovább azzal a törvényes lehetőséggel, miszerint – bérezés nélkül – megtarthatja egykori szerkesztői állását.
Bosszú, cenzúra?
Kelemen politikai előmenetele ismeretében sajtóberkekben már korábban is felmerült a kérdés, mi szüksége van egy parlamenti képviselői mandátummal rendelkező, az RMDSZ elnöki tisztségét betöltő politikusnak egykori közmédiás posztja megőrzésére. Az egyik logikus magyarázat az lehet, hogy a számára fenntartott állással Kelemen elejét akarta venni, hogy egy munkakönyves poszttól elessen a magyar szerkesztőség. Bár semmi nem támasztja alá, hogy összefüggés van a kettő között, sokatmondó az a körülmény, hogy a szövetségi elnök mostani lemondása nyomán megszűnt maga az állás is, amelyet eddig történetesen egy olyan újságíró, Váradi Nagy Pál töltött be meghatározott időre, aki annak idején belső fórumokon kifogásolta Kelemen sajtótanácsosa, Nagy-Debreczeni Hajnal rádiós alkalmazotti státusát.
Nem kis port kavart, amikor tavaly tavasszal kiderült, hogy a jelenleg a Román Televíziótársaság (SRTV) vezetőtanácsában is tisztséget betöltő Nagy-Debreczeni évi 44 ezer lejes javadalmazásban részesült a Kolozsvári Rádió alkalmazottjaként, holott a szerkesztőségben nem látták, ott érdemi munkát nem végzett. A botrány kirobbanását követően Kelemen kommunikációs tanácsadója kitartott amellett, hogy a két tisztség nem összeférhetetlen egymással, majd 2015 áprilisában lemondott a rádiónál 2010 augusztusától betöltött munkahelyéről, ahová az RTV-től való áthelyezése útján került.
Váradi Nagy Pál az Átlátszó Erdély, később pedig a Krónika érdeklődésére sem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, az RMDSZ-elnök az ő eltávolítása érdekében mondott-e le Donát úti állásáról. A rádiónál 2009-ben alkalmazott újságíró mindenesetre az oknyomozó portálnak úgy nyilatkozott, miután tavaly ő is magyarázatot kért kollégáitól, feletteseitől a Debreczeni-ügy tisztázása érdekében – sőt kampányolni is kezdett a szerkesztőségben, hogy aki teheti, határolódjon el a kompromittáló helyzettől –, feszültté vált körülötte a légkör, cenzúrát tapasztalt, adott pillanatban pedig a testi épségét is félteni kezdte. Váradi lapunknak elmondta, a cenzúra alatt azt érti, hogy a Debreczeni-ügy mentén számos, ahhoz nem is kapcsolódó hozzászólását törölték a rádió Facebook-oldaláról, kritikus megnyilvánulásaival népszerűtlen volt kollégái körében.
„Engem megijesztett, hogy nyilvánosan senki sem foglalt állást Debreczeni Hajnal alkalmazása ügyében, amelyről eleinte azt hittem, hogy vicc” – nyilatkozta a Krónikának az újságíró, akivel a rádió titkárságán szeptember 21-én közölték, hogy munkaviszonya megszűnte már egy nappal korábban hatályba lépett. Az Átlátszónak adott interjúban szereplő másik állítására vonatkozó kérdésünkre, miszerint rádiós tevékenysége során ki „telefonált rá” az RMDSZ-től, Váradi bizonyítékkal felérő hangfelvétel híján nem kívánt megnevezni senkit. Elmondta, rengeteg inzultus érte, és az ügy átláthatatlansága miatt féltette a testi épségét. Lapunknak is megerősítette ugyanakkor, hogy szeptemberben tanúként kihallgatta a rendőrség a Debreczeni-ügyben.
Kevesebben a több adásidőhöz
A szeptember amiatt is bizonyult mozgalmasnak a Kolozsvári Rádió magyar adása számára, hogy Rostás-Péter István tíz év elteltével lemondott a regionális stúdió főszerkesztő-helyettesi tisztségéről. A magyar szerkesztőség eddigi vezetője a Krónikának egészségi okokkal magyarázta lépését, Kelemen Hunor lemondását pedig már csak azért sem kívánta kommentálni, mert személyes döntésnek tartja, és ekkor ő már nem is töltötte be a főszerkesztő-helyettesi posztot. Rostás-Péter kérdésünkre megerősítette, azáltal, hogy az RMDSZ-elnök megvált a számára fenntartott állástól, maga a poszt is megszűnt, hozzátette ugyanakkor: a 24 órás műsorszórásra tekintettel folyamatban van a létszám-kiegészítés. A magyar szerkesztőség volt vezetője cáfolta Váradi Nagy Pál cenzúráról szóló nyilatkozatát, elmondása szerint tiltólistáról sincs tudomása, és olyan esetről sem, amikor bárki jelezte volna, hogy nem került be az anyaga.
A rádió magyar szerkesztőségének lapunk által megszólaltatott munkatársai ugyancsak cáfolták, hogy cenzúra lenne a közmédiánál. Papp-Zakor András szerkesztő leszögezte, neki még sohasem mondták, hogy ne foglalkozzon egy adott témával, hozzátette ugyanakkor: olyan volt már, hogy nem fogott neki valaminek, amiről utólag úgy véli, hogy fel kellett volna dolgoznia. A magyar adásnál a szerkesztőség tagjai közül a leghosszabb ideje, 26 éve rádiózó Zilahi Csaba ugyanakkor rossz viccnek nevezte, hogy náluk bárkinek féltenie kellene a testi épségét. „Nem vagyunk ukrán képviselők” – állapította meg Zilahi. Aki arra is felhívta a figyelmet: Kelemen Hunor lemondása nyomán megszűnt egy munkahely a rádiónál. Ráadásul miközben az egész napos adás nyomán háromszorosára nő a jelenleg hétórás műsoridő, az eddigi létszámhoz képest is kevesebben, huszonketten lesznek kénytelenek előállítani az egész napos rádiózáshoz szükséges anyagokat.
Nyomoznak vagy nem nyomoznak?
Belső forrásaink szerint egyébként a többség számára nyilvánvaló, hogy az RMDSZ elnöke a Debreczeni-ügyet feszegető Váradi Nagy Pál eltávolítása érdekében mondott le rádiós posztjáról. Úgy tudjuk, sokan nemcsak azt róják fel Rostás-Péter Istvánnak, hogy „tartotta a hátát” Kelemen sajtótanácsosának rádiós alkalmazásáért, hanem mert kivitelezhetetlennek tartják az általa kidolgozott új műsorrendet. Ennek gyakorlatba ültetése amúgy a főszerkesztő-helyettesi tisztséget október elsejétől ellátó Szentannai Ágota feladata lesz, ami nem lesz könnyű, mivel információink szerint időközben egy szerkesztő felmondott a rádiónál, és nem tudni, hány új munkatárs alkalmazására lesz kilátás. Tudni kell egyébként, hogy a regionális stúdió 24 órás adása – aminek eredetileg idén márciusban kellett volna beindulnia – a korábbihoz képest gyengébb frekvencián, kevesebb hallgatóhoz fog szólni, ez volt ugyanis a bukaresti engedély megszerzésének az ára.
Ezzel egy időben úgy tűnik, hogy a Debreczeni-ügy még nem zárult le teljesen, Váradi Nagy Pál tanúvallomása legalábbis arra enged következtetni, hogy a rendőrség vizsgálatot folytat (igaz, Váradin kívül más magyar rádióst nem hallgattak ki). Ennek hátterében az áll, hogy a Nagy-Debreczeni Hajnal alkalmazását tavaly a nyilvánosság elé táró Vasile Luca, a Kolozsvári Rádió román szerkesztőségének munkatársa ügyészségi feljelentést tett az ügyben. (Luca egyebek mellett hatalommal való visszaéléssel és sikkasztással vádolja a rádió vezetőségét, amit ráadásul tetéz egy hamisítási ügy is: ismeretlenek tavaly, a botrány kirobbanását követően, utólag tüntették fel a rádió jelenléti naplójában az RMDSZ-elnök sajtótanácsosának nevét, azt a látszatot keltve, mintha már korábban ott dolgozott volna.)
Mellesleg Lucát 2015 májusában az Agro Tv-vel folytatott együttműködésére hivatkozva elbocsátották a rádiótól, amely ellen viszont azóta jogerősen pert nyert, így a csatornát az újraalkalmazására kötelezték. A Krónikának az üggyel és az esetleges nyomozással kapcsolatos kérdéseire a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság a napokban mindössze annyit közölt: az idei év folyamán Vasile Luca nem tett feljelentést a rendőrségen Nagy-Debreczeni Hajnal alkalmazása kapcsán.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár) 

2017. szeptember 25.

„Édesapád hány tevéért vette édesanyádat?” – interjú egy arab-román származású lánnyal
Egy rövidke hírből értesültünk arról, hogy a kolozsvári LADO (Liga az emberi jogok védelméért) integrációs programokat szervez menekültek számára. Amikor megkerestük a szervezet Kolozs megyei elnökét, Ana Ludușánt, megtudtuk, hogy a program az Európai Unión kívül érkezőket is magába foglalja (és leginkább őket, hiszen alig van pár menekült Romániában), olyan embereket, akik Japánból, Kanadából, az afrikai országokból érkeznek ide, főleg tanulni és befektetni. A programok kilenc megyében, többek között Hargita és Maros megyében zajlanak. A projekt része többek között azok képzése, akik a mediátor szerepét vállalják a helyi lakosok, intézmények és a bevándorlók között. Egy ilyen képzésen találkoztunk Abbod Lindával, a kolozsvári szír közösség interkulturális mediátorával, az román-arab kulturális egyesület tagjával. A kék szemű, szőke lányról sokadik pillantásra sem árulta el semmi, hogy arab származású.(A projektről bővebben cikkünk végén írunk).
Az édesapja vagy az édesanyja arab?
Az édesapám arab, édesanyám román, és én büszke vagyok a „termékükre”. Ez a kombináció hozzásegített ahhoz, hogy mindkét ország kultúrájából részesedjem. Jóból, rosszból egyaránt. Tanulmányaimat Kolozsváron végeztem, elsőtől az egyetemig.
Nem voltak olyan helyzetek, amikor diszkrimináltnak éreztem volna magam, de abban a pillanatban, amikor kimondtam, hogy nem vagyok száz százalékban román, hiszen félig arab lennék, az első kérdés menetrendszerűen az volt: Ti esztek disznóhúst? Miért nem esztek? Vagy: Hány tevéért vette apád anyádat? Ezek a kérdések azért eléggé előítéletes gondolkodást tükröznek. Amikor először hallottam valakitől, kicsit elcsodálkoztam, viccnek vettem. Hazamentem és továbbítottam édesanyámnak: Anyu, hány tevét adott érted apu?
Hogyan került kapcsolatba a LADO projektjével?
Azért vállaltam részt a LADO projektjéből interkulturális mediátorként, mert édesapám meghalt tavaly, és ez bizonyos szempontból arra késztetett, hogy többet foglalkozzam arab énemmel, jobban felmutassam. Szerettem volna megértetni az emberekkel, hogy a sajtóklisékkel ellentétben az arabok jellemzően nem olyanok, mint a társadalmunkban róluk élő sztereotip kép, nem terroristák, nem dobálóznak bombákkal, nem az Iszlám Állam harcosai, akik erőszakkal akarnak átgyúrni téged az igaz hitre. Ezeket a dolgokat konfliktusok szításában érdekelt személyek találják ki, és cselekszik adott esetben.
Nemrég érdekes tapasztalatban volt részem Németországban a rokonaimnál, akik menekültként kerültek oda. Szokványos európai módon öltözöm, de ki akartam próbálni valamit. Kértem nénikémtől egy hidzsabot a vele járó hagyományos ruhadarabokkal, hadd lássam, hogy viszonyulnak hozzám az emberek, ha azokban megyek ki az utcára. Az eredmény nagyon érdekes lett. A németek nagyon szimpatikusak voltak, kedvesen viselkedtek, amíg az itthon megszokott ruhákban láttak. Amikor viszont átöltöztem, vége lett a kedves pillantásoknak. Lenézést, finom undort véltem felfedezni pillantásukban, afféle: „No nézd csak, ide jöttek ezek is hozzánk, tessék, hogy öltözött ebben a dög melegben, biztos a férje meg a vallása kényszeríti rá!” Miközben a választás szigorúan az enyém volt, senki nem kényszerített.
Kísérlet volt...
Az. Felszálltam a metróba, ugyanazok a pillantások, minden tekintet rám szegeződött. Korábban szó nem volt ilyesmiről. Mikor eljött a hazatérés ideje, úgy döntöttem, folytatom a kísérletet. Végigviszem. Lássuk, milyen lesz a reptéren, mi történik, hogy néznek majd rám odahaza. Hamburg – Varsó – Kolozsvár útvonalra szólt a jegyem.
A hamburgi váróteremben leültem egy úriember mellé, a már említett szerelésben. Ő nem sokat teketóriázott, egyetlen közelebbi pillantást nem pazarolt rám, felkelt és átült egy távolabbi székre. Nem nagyon maradtak a közelemben, nem lett volna kivel szóba elegyednem. Németországban azért csak-csak hozzászoktak az arab viselethez, fejkendőhöz.
Lengyelországban viszont kiemelt figyelmet kaptam. Román személyim felmutatása után vagy hat-hét percet várakoztattak, míg végül a határrendész kérdőre vont: Mit csinálsz, hová mész?! Megyek haza – válaszoltam neki. Akkor hívta egy hölgy kollégáját, hogy vonuljon félre velem, vétesse le a kendőmet, ellenőrizze, én vagyok-e az, akit az okmányon levő fotó ábrázol, hiszen az hidzsáb nélkül készült. Odajött a hölgy, megnézett és mondta kollégájának, hogy láthatóan az vagyok, akit a kép ábrázol, felesleges félrevonulni, kendőt levétetni, mert látszik. Közben mögöttem sor alakult ki, az emberek várták, hogy ellenőrizzék úti okmányukat, és tovább mehessenek.
Csakhogy a határrendészt nem elégítette ki kolléganőjének véleménye, tovább faggatott: Hol vannak az okmányaid? Ellopták tőled, belevesztek a tengerbe, mi történt velük?! Mire mondtam neki, hogy személyi okmányom történetesen éppen a kezében van. Nem, nem, nem – erősködött ő – az eredeti papírjaid hol vannak? Hogy kerültél Európába? Európai állampolgár vagyok – válaszoltam neki – itt születtem, itt tanultam és nőttem fel, haza szeretnék menni! Még keresgélt valamennyit – gondolom ellenőrizte korábbi utazásaim célját – aztán további jó napot kívánt és utamra engedett. De amint túlestem a biztonsági ellenőrzésen, éreztem, hogy valaki követ. Alkalmasint a reptér egyik biztonsági embere, ki tudja...
És akkor arra gondoltam: úristen, mekkora jelentősége van egy ruhadarabnak! Egy kendőnek! Mennyire megváltoztatja az emberek viszonyulását hozzád. Mekkora kárt okozott a média azzal a sablonképpel, miszerint az iszlám olyan emberek közös nevezője, akik ártani, rombolni akarnak.
Nálunk is vannak ilyen aktivisták, akik az iszlám beszivárgása ellen harcolnak. Miközben rengeteg olyan dolog van, amit az emberek nem értenek. Innen-onnan összegyűjtött információkból alakítják ki elképzeléseiket, mindenféle szolid alap nélkül, amely kiindulópontként szolgálhatna.
A repülőtéren Lengyelországban különben ugyanaz az alaphelyzet ismétlődött. Értettem valamennyire, az emberek összesúgtak, hogy „Jaj, nézd meg szegényt, hogy kell öltöznie!”.
Hazaértem Kolozsvárra, éppen zajlottak a városnapok, édesanyámnak is kemény meglepetés volt, hogy ilyen öltözetben látott viszont, amikor kijött elém a reptérre a barátommal. A Central áruházban is volt egy érdekes élményem. Odajött hozzám egy úr, angolul szólított meg, nyilván nem gondolt arra, hogy bennszülött vagyok, és megkérdezte, hogy szelfizhet-e egyet velem. Mire én: „Miért, olyan majomszerű lennék?” Erre azt válaszolta, hogy szó sincs róla, de neki nagyon érdekesnek tűnök és igazából rejtély, milyen képzetet kelthet ez az öltözet egy férfi agyában. Ő például azon gondolkodik, vajon hogy nézek ki tulajdonképpen, mert nem tud rájönni – mondta. Hogyne, ha akarod, készíthetsz egy képet – válaszoltam neki, mire jött még egy illető, aztán egy újabb, míg végül a barátom kijelentette: kész, a következő fotóért már pénzt kérünk.
Édesapja megtanította az anyanyelvére?
Édesapám egyetemre jött Romániába, orvosnak tanult. Hogy miért van annyira sok arab orvostanhallgató? Mert a mesterségek legfontosabbikának számít náluk, óriási a társadalmi presztízse. Ezért választja az arab fiatalok jelentős hányada az orvosi egyetemet. Amikor pedig művelik a mesterséget, hivatástudattal csinálják. Nyilván akad, aki menet közben meggondolja magát, mint bármely közösségben vagy országban, de akiből orvos lesz, az szívvel-lélekkel csinálja.
Visszatérve édesapámra, az egyetem ideje alatt ismerkedett meg édesanyámmal, egymásba szerettek, nagyon szép, akadályokkal teli szerelmi történet volt. Politikai, vallási, kulturális sorompókkal teli történet, amely Ceaușescu idejében játszódott. Nagyon nehéz volt akkoriban egy román lánynak feleségül menni egy idegenhez. Elnöki jóváhagyásra volt szükségük hozzá. Öt levelet írtak az elnöknek. Évente egyet, hozzájárulását kérve, menetrendszerűen érkező elutasítással. De ők kitartottak.
Annak ellenére, hogy itt szándékoztak maradni? Általában az volt a hivatalos gyanú, hogy a házasság a kitelepülés első állomása.
Igen, gyanús volt. Anyámat követte a rendőrség, a Szekuritáté, előfordult, hogy akkor zsuppolták be a rendőrségi furgonba, amikor éppen együtt sétáltak az utcán apámmal. Bevitték az őrsre, mobiltelefon ugye nem volt akkoriban, sokszor vezetékes sem akadt kéznél, a család nem tudta, hol van, hogy van, mindenki aggódott.
Nagyanyám irodában dolgozott egy vállalatnál, kiment hozzá a Szekuritáté, a szemébe vágták: A lányodnak viszonya van egy idegennel, mától nem dolgozhatsz irodában, őrként folytatod! Így nézett ki nagyanyám áthelyezése. Fél éven át őrködött büntetésből.
Noha Szíria, akárhogy is nézzük, baráti országnak számított...
Igen. Nagyanyám ki is jelentette, ha a gyerekek szeretik egymást, neki semmi kifogása, viselni fog bármilyen következményt. Édesapámnak is megvolt a maga baja, őt a szíriai család vonta kérdőre, hogy minek kereskedik más kultúrában. De ők minden akadályt legyőztek. Amikor meglettünk nekik mi – van egy nagyobb fiútestvérem –, és a szüleink azt mondták, hogy hagyni fogják gyermekeiket, hozzák meg a saját döntéseiket, válasszanak egyedül, mit szeretnének.
Ami a nyelvet illeti, mi öt és fél évig Szíriában éltünk, akkor tértünk vissza Romániába, amikor a testvérem iskolás korba nőtt. Édesapám nem beszélt velünk arabul, valószínűleg az egykori negatív élmények hatására az itteni rendőrséggel, hatóságokkal, igyekezett megkímélni minket bármilyen másság tudásától, érzetétől. Szüleink teljesen ránk hagyták a kulturális, vallási hovatartozással kapcsolatos döntéseket. Ami engem illet, úgy gondolom, hogy a vallás a történelem folyamán mindenkor olyan tényező volt, ami konfliktusokat, háborúkat gerjesztett.
Sorozatunk következő részében a palesztin származású Ayman Yanisszal beszélgetünk, aki Szíriában is élt.
A projekt, amelyben Abbod Linda kulturális mediátorként tevékenykedik, annak az országos programnak a része, amely az idejövő bevándorlókat, migránsokat segíti. A program Románia shengeni csatlakozási törekvésének kiemelt része. A program számos fejezete közül a LADO – a nagybányai szociális asszisztenciával foglalkozó ASSOC szervezettel karöltve – az integrációval foglalkozik. Segítik a nem uniós állampolgárokat és a menekülteket például abban, hogy lakást béreljenek, ha a gyermekeket be kell íratni az iskolába, elmondják, hogyan tehetik ezt meg. Ha egészségügyi ellátásra van szükségük, szintén útbaigazítást adnak, és lehetőséget nyújtanak, hogy elsajátíthassák a román nyelvet.
A LADO kolozsvári fiókjának vezetője, Ana Ludușan elmondta, az idejövők nagy része munkavállalás, tanulás céljából érkezik. Vannak polgárok Ázsiából, Közép-Amerikából, Kanadából, Koreából, Japánból. Az arab országokból is jönnek, nagy hányaduk tanul. Vannak diákok például Tunéziából, Marokkóból, Egyiptomból, az afrikai országokból.
Kevés menekült marad Romániában
A program azokra is kiterjed, akik a menekültkvóta alapján Görögországból érkeznek. Számuk viszont nagyon elenyésző, körülbelül százan jönnek évente. Legtöbbjüket a somkúti menekültközpontban szállásolják el, onnan pedig Nagybányára kerülnek. Kolozsvárra is jöhetnek, itt lehetőségük van továbbtanulni, dolgozni, egyáltalán élni. „Kiemelném, hogy a programunk csak azokra vonatkozik, akik tartózkodási engedélyt kaptak. Tartózkodási engedélyt pedig az kap, akiről a román állam úgy ítéli meg, oltalomra szorul” – mondta Ana Ludușan.
kérdésre, hogy hogyan kaphat tartózkodási engedélyt egy migráns, azaz egy olyan személy, akiről még nem tudjuk, hogy jogosult-e oltalomra, Ludușan elmondta, ezt több úton is meg lehet szerezni. „Mielőtt bárki belépne Románia területére, joga van menedéket kérni. Ha a határnál az illetékesek beengedik az országba, azt jelenti, hogy nem veszélyes az illető. Ekkor a hatóságok két hónapig vizsgálják, hogy jogosult-e oltalomra. Ha igen, akkor megkapja azokat a jogokat, amelyek bármely európai polgárt megilletnek. Mi csak azokkal a menekültekkel foglalkozunk, akik oltalmat, menekültstátust kaptak, van tartózkodási engedélyük. Tavaly például 72 menekülttel dolgoztunk. Nekik tanácsadást nyújtottunk, információkat, hogy mit írnak elő a román törvények, milyen lehetőségeik vannak” – tájékoztatott.
Ludușan elmondta, az idejövő menekültek megerősítették: nagyon sok konfliktusövezetből érkező Törökországban marad vagy visszafordul, tehát nem jön Európába. Akik Európába jönnek, olyan útvonalat választanak, amelybe Románia nem esik bele. Az a néhány menekült, aki Romániába kerül, Görögországból érkezik, pontosabban Görögországtól vesszük át. Románia ezért pénzt kap az Európai Uniótól.
Romániában öt olyan központ van, ahol menekülteket tudnak elszállásolni. Legtöbb központ száz férőhelyes. A galaci és a bukaresti központ ennél több személynek tud fedelet adni. „El kell mondanom, hogy tavaly, amikor elkezdtük a projektet, mindössze két személy tartózkodott a somkúti menekültközpontban, és ők is az afrikai országokból jöttek. Később érkezett még húsz személy, majd ismét egy kis létszámú csoport, tehát egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy a számok aggasztóak. Ráadásul csak azok maradnak Romániában, akiknek van itt hozzátartozója. Csak tavaly 30 olyan segítségre szoruló menekülttel találkoztunk, akik úgy hagyták itt Romániát, hogy még az anyagi segítséget sem vették igénybe. Németországba és Svédországba igyekeztek. Az általunk nyújtott anyagi segítség egyébként elég csekély: 106 lej évente” – magyarázta.
Megtudtuk, a kolozsvári polgármesteri hivatal emberségesen bánik a menekültekkel, ha segítségre szorulnak, megkapják azt az önkormányzattól. „Kevés polgármesteri hivatal teszi ezt, miközben a nemzetközi vállalásaink erre köteleznének. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a polgármesteri hivatalok nagy része kifogásokat keres, hogy ne kelljen betartania a jogszabályokat" – jegyezte meg a LADO elnöke.
Maros és Hargita megyébe tanulni mennek
Tizenkét hónap alatt körülbelül 1500 uniós kívüli polgárral és menekülttel foglalkoztak a programban. A program kilenc megyében zajlik. A következő megyékben zajlanak foglalkoztatások, szolgáltatások annak érdekében, hogy a bevándorlók megtalálják itt a helyüket, hogy zökkenőmentes legyen a helyiekkel, az intézményekkel kialakítandó kapcsolatuk: Máramaros, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Beszterce-Naszód, Maros, Hargita, Szeben és Fehér megye.
Ana Ludușan elmondta, az olyan megyékben, mint Maros, Hargita, olyan személyek kerülnek, akik nem menekültek, hanem az unión kívüli polgárok, akik tanulni jönnek Romániába. Marosvásárhelyen például 58 személy vett részt a programban, köztük egyetlen menekült sem volt. Az 58 személy kilencven százaléka Moldova Köztársaságból és Ukrajnából érkezett Marosvásárhelyre tanulni. Elmondta, az unión kívül érkezőknek is tartózkodási engedélyt kell kérniük. Ezek az emberek hasznot hoznak az országnak, hiszen fizetik a tanulmányaikat, befektetnek, dolgoznak – mondta a LADO kolozsvári elnöke.
Papp-Zakor András (Kolozsvári Rádió), Oborocea Mónika / maszol.ro



lapozás: 1-10




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék