udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Petri Irén

2006. június 3.

A Transylvania Trust Alapítvány működésének tízéves évfordulója alkalmából a zárónapon Torockó került a középpontba, az ugyancsak tízéves rangos Europa Nostra-díjjal is kitüntetett Torockó Értékvédő Programmal együtt. Kiemelkedő dr. Román Andrásnak, a program kezdeményezőjének munkája, aki nélkül Torockó minden bizonnyal nem a mai képét mutatná. A Transylvania Trust elnöke, Szabó Bálint köszöntő szavai után Torockó polgármestere, Veres Rudolf szólt a közönséghez, megköszönve Budapest V. kerület önkormányzatának a tíz éven át tartó támogatást, a kerület évről évre vita nélkül szavazza meg a 10–12 millió forintos támogatást. Balasa M. Iván, a kötet lektora mutatta be a Műemlékvédelem Torockón című, frissen napvilágot látott kiadványt. A helyi unitárius templomban folytatódott a rendezvénysorozat Román András építész, műemlékvédő post mortem díszpolgárrá avatásával. Ezután a 15. számú ház falán álló emléktáblát leplezték le. A latin nyelvű felirat méltó emléket állít Román Andrásnak. Késő délután nyújtották át a Transylvania Trust Alapítvány díjait Torockó lakosainak, akik valamilyen módon kiemelkedően hozzájárultak az örökség megőrzéséhez: a tavaly is kiosztott Zsakó István díjat Balogh Szabolcs vehette át, az idén alapított Bosla Ferenc díjat Petri Irén és Zsakó Anna kapta. /F. I.: Torockó: a népi építészeti örökség génbankja. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2019
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék