udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Petrovics Sándor

2002. március 9.

Boros János alpolgármester márc. 8-án úgy nyilatkozott: törvénytelen Gheorghe Funar polgármester abbéli szándéka, hogy március 15-én két emléktáblát helyezzen el az egykori Biasini Szálló falán, ahol az RMDSZ rendez ünnepséget. Boros hangsúlyozta: a két emléktábla nem jelenik meg az idei költségvetésben, elhelyezésükhöz nincsenek meg a szükséges hatósági engedélyek. Kónya-Hamar Sándor parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke szerint a Nagy-Románia Párt által Funar hivatalba lépése 10. évfordulójának alkalmából tervezett ünnepségek célja valójában az RMDSZ által a magyar nemzeti ünnep alkalmával tervezett rendezvények beárnyékolása. "Ezeket a rendezvényeket és Corneliu Vadim Tudor Kolozsvárra invitálását szándékosan tervezték, mi azonban reméljük, hogy a polgármester nem akar velünk bonyodalomba keveredni, mint ahogy ezt mi sem akarjuk", fogalmazott Kónya. Funar tervei szerint március 15. alkalmából kicserélné a Petőfi Sándor emléktáblát olyanra, amelyen a költő neve Petrovics Sándorként lenne feltüntetve. Funar korábban már megpróbálkozott a táblacserével, az akkori prefektus, Alexandru Farcas azonban azt betiltotta. Emlékezetes, hogy 1997-ben Funar már feltáblázta az egykori Biasini Szállót, amelyeken emléket állít a szabadságharcban a "magyarok által meggyilkolt román áldozatoknak", akik számát önkényesen 40 000-ben állapította meg, ezt az adatot román és magyar történészek sokszorosan túlzottnak tartották. /Újabb két tábla a Biasinin? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

2005. január 5.

Sorra jelennek meg cikkek, bátorítások, olvasói levelek, amelyek tartalmát úgy lehetne összefoglalni: én igennel szavaztam, nem úgy, mint az a szegény, megtévesztett, reklámoktól elhülyített, idegenlelkű, keveredett, konzumidióta stb. Krebsz János ezután már biztos lehet abban, hogy a nyolc és félmillióba tartozik, a nemmel szavazók közé. „Sehonnai bitang ember” vagyok, vallotta. De óvatosan az idézetekkel, mert ezt a minősítést egy Petrovics Sándor nevű tót költő vetette papírra, és mit várhat tőle egy Igaz Magyar! – írta Krebsz János. Ő tudja, hol vannak a gyökerei, a mai Németország területén és nem kér az öngerjesztő nemzettudatból. /Krebsz János: Válasz egy olvasói levélre. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./ A szerk. megj. : Az olvasónak nem kell magyaráznunk, hogy a fenti írás szerzője nem csupán egy levélíró meggondolatlanságaival vitatkozik. Rá kell világítani azoknak a szűklátókörű elméleteknek a tarthatatlanságára, amelyekkel némelyek azt próbálják meghatározni, ki a jó magyar.

2015. január 2.

Petőfivel Marosvásárhelyen
A tizennégy évvel ezelőtt felállított szobor előtt emlékeztek a marosvásárhelyi Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban Petőfi Sándor születésére január elsején.
Pontosan 191 évvel ezelőtt, 1823. január elsején a Petrovics Sándor néven világra jött gyermekből lett a magyar irodalom legnagyobb költője. Amióta a szobor 2000-ben elkészült a kis parkban, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) megyei szervezete minden év első napján megszervezi a születésnapi megemlékezést. Alkalmanként politikai pártok, szervezetek, alapítványok szerveztek ugyanit – más-más időpontban – hasonló, a költő születésének jegyében fogant emlékműsort, ami olyakor összezavarta a vásárhelyieket az időpontot illetően, idén azonban ilyenre nem került sor. Csak az EMKE tartott ki következetesen a hagyomány mellett.
Az igen alacsony hőmérséklet ellenére (mínusz 17 fokot mutatott a hőmérő) közel száz személy gyűlt össze a szobor előtt, jobbára már ismerős arcok – és túlnyomó többségükben idősebbek – akiket évről évre itt látunk. Kilyén Ilka színművész, az EMKE megyei elnökének felvezetője után Lőrincz István, Ludasi utcai református lelkipásztor beszélt a költőről, osztotta meg gyermekkori élményeit vele kapcsolatban, majd elmondta A rab című versét. A lelkész felidézte azokat az emlékeit, amikor édesapja Petőfitől vett sorokkal dorgálta a rakoncátlankodó, olykor szót nem fogadó gyermekeket, de azt is, hogy az ugyancsak édesapjától örökölt Petőfi-kötet mennyire megrongyolódott a hosszú évek alatt a sok forgatástól, lapozástól.
A vásárhelyieknek ilyenkor óhatatlanul eszükbe jut, hogy Petőfi röpke fél év alatt négyszer is a városban tartózkodott, megszerette azt, s hogy innen indult a fehéregyházi csatába, ahol nyoma veszett. Ez az év, a forradalom és szabadságharc második – egyben utolsó – éve, s ha sorsa nem teljesedik be oly tragikus végzetességgel, még az sem lehetetlen, hogy Vásárhelyen telepedett volna meg a harcok után.
Először 1849. január 21-én érkezett a városba, amikor Szebenbe igyekezett Bem táborába. Rövid pihenőt tartott Vásárhelyen, majd elsietett, hogy utolérje a generálist, ami Szelindeknél sikerült is neki. Másodszor március 7-én jött ide, gróf Teleki Sándor barátjával együtt. Akkor már pár napot időzött is nálunk. Nagy a valószínűsége annak, hogy itt és ekkor írta a Bizony mondom, hogy győz most a magyar című versét. Harmadik alkalommal, július 22-én ismét a városban tartózkodott, ekkor írta innen utolsó előtti levelét feleségének, majd 25-én itt találkozott Bemmel. Utoljára július 29-én találjuk Marosvásárhelyen. Akkor írja utolsó levelét Júliának, amelyben megpendíti – a vész elmúlta után Erdélyben szeretne letelepedni, Vásárhelyre hozná családját. Szó szeint ezt írja Júliának: „Szintén ma az útban mondta (Bem tábornok, szerk. megj.), hogy neked itt Marosvásárhelyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a fő vágyam, de amíg erősebb lábra nem állunk, a szomszédban levő oroszok irányába, addig ezt tenni nem merem. (...) De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meglehetsz felőle győződve.” Ma már nem tudhatjuk – ha ott, a fehéregyházi kukoricásban, az Ispánkút fölött a kozák lándzsája nem tesz pontot egy rövid, de tartalmas életre, lett volna-e a város polgára a költő.
A lelkész beszéde után elhelyezték a szobor talapzatán az emlékezés koszorúit az EMKE, a Lórántffi Zsuzsanna Egyesület, valamint a Székely Színház részéről, majd a résztvevők hosszú perceken keresztül megzenésített Petőfi-verseket énekeltek.
Petőfi emlékhelyek Vásárhelyen
1884. szeptember 28-án a Görög-ház első emeleti szobája falán, ahol a költő reggelizett 1849. július 30-án, emléktáblát helyeztek el. A szöveg egy része: „Itt még embert volt, innét indult ki nagy útra. Hogy csillag legyen Ő. Fénye örökre ragyog! Emelte a kegyelet 1884.” 1912. novemberében a Görög-ház előtti útkereszteződésben Petőfi emlékoszlopot állítottak fel. (1919. márciusában döntötték le.) 1999. július 29-én Petőfi-domborművét lepleztek le a Teleki-ház falán. 2000-ben került sor a szobor leleplezésére a Kossuth (Călărașilor) és Arany János utcák találkozásánál levő parkban.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék