udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 36 találat lapozás: 1-30 | 31-36

Névmutató: Poór Lili

1992. május 26.

Kolozsvárott, a Protestáns Teológia dísztermében, az EMKE újraindulása óta első ízben, máj. 26-án kiosztották az EMKE művelődési díjait. A kórusmozgalomban elért kiemelkedő eredményeiért Nagy István-díjat kapott a Vox Humana /Sepsiszentgyörgy/ együttes és karnagya, Szilágyi Zsolt. A tánckultúra ápolásáért Éghy Gyssa-díjjal tüntették ki a Brassai Sámuel Líceum /Kolozsvár/ Bogáncs együttesét és vezetőjét, Tolna Éva tanárnőt. A nem hivatásos színjátszó mozgalomban elért kiemelkedő teljesítményükért Bálint Ferencet és Vitális Ferencet Szentgyörgyi István-díjjal jutalmazták. Szolnay Sándor-díjas lett Zöld Lajos nyugalmazott újságíró, a gyergyószárhegyi festőtábor vezetője. Orbán Irénnek a népművészeti hagyományok ápolása terén végzett tevékenységéért a Vámszer Géza-díjat adományozták. Haszman Pál és József /Alsócsernáton/ a honismereti és múzeumi munka terén elér kiemelkedő eredményeiért Bányai János-díjban részesült. A Monoki István-díjat Tavaszi Hajnal kapta a könyvtárügy terén végzett munkájáért. Az újságírásban kifejtett önfeláldozó munkája post mortem elismeréseként Tőke Csabának a Spectator-díjat ítélték oda. Poór Lili-, illetve Kovács György-díjat kapott Orosz Lujza és Lohinszky Lóránd színművész., Kemény János-díjat Tompa Gábor rendező. A Janovics Jenő-díjat a tévé magyar nyelvű adásának Ébresztő műsora, valamint a Kolozsvári Rádió magyar adása munkaközössége kapta. Bánffy Miklós-díjjal jutalmazták Deák Barnát és Deák M, Ritát színpadi képzőművészeti tevékenységükért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./

1998. november 28.

November 28-án, a kolozsvári Protestáns Teológia dísztermében tartották az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) rendes évi közgyűlését. Dávid Gyula elnök üdvözlő beszéde után Kötő József ügyvezető elnök beszámolójában az elmúlt év eseményeit elemezte. Szerinte továbbra is szembe kell nézni ama kihívásokkal, hogy egy kisebbségi kultúrát a közösségnek magának kell eltartania. Úgy kell európai globális szemlélettel gondolkoznunk, hogy kulturális identitásunk megmaradjon - hangoztatta. A felszólalók elsősorban az anyagi gondokat taglalták, s rendre kiderült, mily nehéz anyagi körülmények között születik az erdélyi művelődés. Délután az egyesület díjkiosztó ünnepségére került sor. EMKE-díjas lett Dávid Gyula, 70. születésnapja alkalmából, a romániai magyar művelődés szolgálatába állított életművéért, Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar művelődés és újságírás szolgálatában kifejtett több évtizedes minőségteremtő tevékenységéért (Kacsó Sándor-díj) részesült kitüntetésben; Koczka György, az 1956-os magyar szabadságharc eszményeihez való hűséges ragaszkodásáért és ezek szolgálatába állított magas szakmai színvonalú munkásságáért (Janovics Jenő-díj); Sándor Csaba kiváló népművelői és pedagógiai tevékenységéért (Könczei Ádám- díj); dr. Pozsony Ferenc néprajztudósi munkásságáért, a zabolai néprajzi múzeum létrehozásáért és működtetéséért (Bányai János-díj); Metz József önismeretünket gazdagító helytörténeti és honismereti kutatásaiért (Kun Kocsárd-díj); Guttman Mihály művelődéstörténeti értékű több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért (Nagy István-díj); Witlinger Margit minőségi díszlettervezői munkásságáért (Bánffy Miklós-díj); Lőrincz Ágnes sokszínű és kiváló színművészi teljesítményéért (Poór Lili-díj); Jánó Mihály a Barabás Miklós emlékkiállítás megszervezéséért, Vinczeffy László az emlékkiállítás képanyaga restaurálásáért, Varga Mihály a kiállítás megszervezéséhez való hozzájárulásáért (Szolnay Sándor-díj); Ács Alajos színháztörténeti jelentőségű színművészi és társulatépítő tevékenységéért (Kovács György-díj); Nemes Levente színházteremtő munkásságáért és színművészi teljesítményéért (Kádár Imre-díj); Fülöp Mária a romániai magyar bibliográfiai szakirodalom gazdagításáért végzett tevékenységéért (Monoki István- díj); a Marosvásárhelyi Vártemplom Nőszövetsége példamutató közösségi hagyományőrző tevékenységéért a tárgyi népi kultúra körében (Vámszer Géza-díj); Szalmán Lóránd hagyományteremtő, kiemelkedő több évtizedes karnagyi munkájáért (Rónai István-díj); Méhes Béla öntevékeny színjátszó tevékenységéért, Jancsó Árpád az öntevékeny színházi mozgalom szervezéséért és összefogásáért (Szentgyörgyi István-díj); Kilyén Ilka az erdélyi és egyetemes magyar kultúra terjesztéséért (Kemény János-díj). Az erdélyi kultúra szép ünnepe volt az idei számvetés is. /Csomafáy Ferenc: Európai lélekkel, de erdélyi szemmel. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 30./

1999. november 6.

Kovács Ferenc emlékezett barátjára, a 25 éve elhunyt Jordáky Lajosra. Jordáky 1943-ban adat ki a 48-as Erdély című emlékkönyvet, amelynek létrehozásában Józsa Béla is közreműködött. 1944-ben a két munkáspárt, a szocdem és a kommunista őt javasolja a Szakszervezetek Tanácsa főtitkári tisztségére, majd 1945. február 22-étől ő lett a Román Kommunista Párt kolozsvári szervezetének titkára. Jordáky népgyűléseken szónokolt, ezt a tevékenységét ellenezte Lakatos István szocialista csoportja és a Szociáldemokrata Párt kolozsvári szervezetének hivatalos lapja, az Erdély. Jordáky rövidesen egyetemi tanár lett, a Józsa Béla Athenaeum Kiadóvállalat egyik vezetője, ő szerkesztette a Marx-Engels Könyvtár sorozatot. Jordákyt 1952-ben letartóztatták, koholt vádak alapján, három évig volt börtönben. 1957 áprilisától újból több hónapos vizsgálatot indítottak ellene. Végül rehabilitálták. Előbb a kolozsvári magyar színház irodalmi titkárságán dolgozott, majd az Akadémia kolozsvári fiókja Történeti Intézetében, mint kutató. 1971-ben megjelentette Janovics Jenő és Poór Lili (két színész arcképe) című kötetét, megírta Az erdélyi némafilmgyártás történet e története című összefoglalóját, és halála előtt egy esztendővel megjelent Kótsi Patkó János, a kolozsvári színházalapító A régi és új Theátrom históriája és egyéb írások című könyve a Kriterionnál. /Kovács Ferenc: Ifjúkori szomszédom, Jordáky Lajos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 6./

1999. november 27.

Nov. 27-én tartotta EMKE tisztújító közgyűlését Kolozsváron, az összejövetel végén kiosztották a közművelődésben jelentős szerepet játszó személyiségeknek az idei EMKE-díjakat, a Venczel Árpád készítette szobrokat és plaketteket. Megjelent többek között Bálint-Pataki József a Határon Túli Magyarok Hivatala képviseletében, valamint Kelemen Hunor államtitkár és Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Dávid Gyula elnöki beszámolójában arról az átlagosnál is mozgalmasabb tevékenységről szólt, az RMDSZ és az EMKE viszonyáról kifejtette: félretéve a rivalizálást, a két szervezetnek kéz a kézben kell haladnia. Kötő József államtitkár, az EMKE ügyvezető elnöke az önszerveződés eredményeiről számolt be, a sikeresen működő tizenöt művelődési központról, és a közgyűjtemények (Szabédi-ház, Györkös-Mányi Albert Emlékház) létesítésének jelentőségéről. Az erdélyi magyarságnak önálló kulturális modell megvalósítására kell törekednie. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke kijelentette: Az EMKÉ-ben nincs helye a politikának, az EMKE-politikának viszont jelen kell lennie az RMDSZ-ben. Kelemen Hunor államtitkár előadásában hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz évben a legfontosabb tevékenység az építkezés volt. Központi adminisztrációban már csak a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház van. A többi hasonló profilú intézmény, valamint a megyei könyvtárak, múzeumok az önkormányzatok hatáskörébe kerültek. A legnagyobb gondot a falusi kultúrházak és könyvtárak okozzák, hiszen se szeri se száma azoknak a polgármestereknek és tanácsosoknak, akik nem hajlandók áldozni a kultúrára. A felszólalók a támogatások elosztásában nagyobb áttekinthetőséget kértek. A tisztújítás eredménye a következő. Elnök Kötő József, ügyvezető alelnök Sebesi Karen Attila, alelnökök Muzsnay Árpád, Matekovics Mária, Tófalvi Zoltán, Ördög Gyárfás Lajos, titkár Dáné Tibor Kálmán, elnökségi tag Balogh Ferenc, kincstárnok Katona Réka, ügyvezető tanács Németh Ildikó, Sebesi Klaudia, pénzügyi ellenőr Bartha Margit. A tiszteletbeli elnök Dávid Gyula /az EMKE eddigi elnöke/ lett. Az EMKE tiszteletbeli tagokat választott, köztük van Dudás Károly (Vajdaság), Göncz László (Szlovénia), Kollár Péter (Szlovákia) is. - Kiosztották az EMKE-díjakat. Az EMKE újonnan megválasztott országos elnöke, Kötő József életműdíjat vehetett át. A díjazottak között van Farkas Árpád, a Háromszék napilap főszerkesztője /Kacsó Sándor-díj/, Sebesi Imrét (post mortem), /Janovics Jenő-díj/, Fodor Csaba a magyar folklór népszerűsítéséért /Kacsó András-díj/, Antal Mária az állandó gyimesbükki néprajzi kiállítás létrehozásáért /Bányai János-díj/, Bíró István (post mortem) a pedagógustársadalmat szolgáló intézményteremtő munkájáért és Matekovics Mihály Arad és környéke magyar kulturális életét fellendítő munkásságáért /Kun Kocsárd-díj/, Benkő András erdélyi zenetörténeti kutató /Nagy István- díj/, Tarr László színművész /Bánffy Miklós-díj/, Gaál András a 25 éves gyergyószárhegyi alkotótábor szervezéséért /Szolnay Sándor-díj/, Bogdán Zsolt színművész /Kovács György-díj/, Borbáth Júlia színésznő /Poór Lili-díj/, Demeter András /Kemény János-díj/, Barabás Olga rendező /Kádár Imre-díj/, Mészáros József könyvtáros /Monoki István-díj/, Szabó Éva néptánctanító /Vámszer Géza-díj/ Simori Sándor az amatőr színjátszó /Szentgyörgyi István-díj/. /Németh Júlia: Tisztújítás az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 29./

2000. november 27.

Nov. 25-én Kolozsváron tartotta évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Elöljáróban Kötő József ügyvezető elnök emlékeztetett arra, hogy rendhagyó rendezvényről lesz szó, amelyet a millenniumi ünnepségek jegyében és a konkrét tennivalók előrevetítésének szellemében bonyolítanak le. Kötő József elnöki jelentésében emlékeztetett a nemzettudat ezeréves múltjára, amelyet soha nem lehetett megtörni. Hangsúlyozta, hogy az önvédelem cselekvő korszakába léptek, a mai feltételek közepette lehetséges az új nemzeti kulturális integráció. A közgyűlés elfogadta a Magyar kultúra fóruma elnevezésű együttműködési megállapodást, melyet az EMKE a következő kulturális szervezetekkel kötött: Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMADOK), Magyarok Székelyföldi Társasága, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Muravidéki Önkormányzati Nemzeti Közösség, Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány. Ennek értelmében közös célkitűzéseik az anyanyelv ápolása és megőrzése, a szülőföld magyar kulturális hagyományainak megóvása és átörökítése, a magyar kulturális élet szervezése és összehangolása, az egyetemes magyarság jeles személyiségei emlékének méltó ápolása. Az EMKE és a CSEMADOK már alá is írtak egy szerződést, melynek kivitelezésével a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítványt bízták meg. Pillich László ügyvezető igazgató ismertette ennek tartalmát: 2001. január 15-ig a két szervezet adatbázist hoz létre Erdélyben és a Felvidéken, január 31-ig, kölcsönös művész vendégfellépéssel, megrendezik Erdélyben a felvidéki magyar kultúra napját, Felvidéken pedig az erdélyi magyar kultúra napját, évente díjazzák a két közösség kulturális életét, pályázatokra épülő közös költségvetést vezetnek. Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke a gazdasági előrelépést sürgette: enélkül nincs megmaradás! Az EMKE támogatja a csángó nap megszervezését és hagyományossá tételét. Bartha András, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke ismertette ennek az Erdély-szerte megrendezésre kerülő rendezvénynek a lényegét, hogy ismertté tegyék a csángó kultúra kincseit és az otthonmaradást szorgalmazó üzleti terveikhez szponzorokat szerezzenek. Délután díjátadásokra került sor. Első ízben tiszteletdíjakat nyújtottak át olyan személyiségeknek, akik oktatói, művelődési, tudós munkásságukkal életpéldával szolgáltak környezetüknek. Oklevelet kaptak: Abodi Nagy Béla, Egyed Ákos, Cs. Erdős Tibor, Guttman Mihály, Kallós Zoltán, Lőrincz Lajos, Vencel Árpád, Veress István. Utána tizenheten vehették át az idei EMKE-díjakat. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság szerkesztője Kacsó Sándor-díjban részesült. További kitüntetettek: Janovits Jenő-díj - Boros Zoltán (bukaresti tévé magyar adásának vezetése), Kacsó András-díj - Antal Miklós, post mortem (a Maros és Hargita Népi Együttesek vezetése), Bányai János-díj - Bálint Erzsébet és Bálint Ferenc (inaktelki tájház megteremtése, Gazda Klára); Kun Kocsárd-díj - Zahoránszki Ibolya (máramarosi szórványmagyar kultúra ápolása) és Kálóczy Katalin (határon túli magyarok kulturális életének szervezése), Nagy István-díj - dr. Angi István (zenepedagógia és zeneesztétika), Bánffy Miklós-díj - Ferenczi István (erdélyi magyar színjátszás), Kolozsvári testvérek-díj - Kolozsi Tibor (Bocskai István nagyszalontai köztéri szobra), Kovács György-díj - Szélyes Ferenc (folyamatosan megújuló színészetért), Poór Lili-díj - Fülöp Erzsébet (meggyőző erejű színészet), Kádár Imre-díj - Visky András (korszerű dramaturgia és színházi szakemberképzés), Monoki István-díj - Róth András Lajos (könyvtárosi és tudományos kutatói munka), Kemény János-díj - Figura társulat (a 10 éve megalapított gyergyószentmiklósi színházi tevékenység), Vámszer Géza-díj - Mihály Zita (muzeológus és műemlékvédő munka), Szentgyörgyi István-díj - Puskás György (dicsőszentmártoni öntevékeny színjátszás megszervezése). Az ünnepség a Házsongárdi temetőben a Bánffy-kripta falán elhelyezett Bánffy Miklós-emléktábla leleplezésével és megkoszorúzásával zárult. /Ördög I. Béla: Önvédelmünk cselekvő korszakába léptünk. Átadták a 2000. évi EMKE-díjakat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2001. október 27.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Poór Lili-díjjal tüntette ki Méhes Katit, a szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának tagját, a szatmári színpad egyik legkedveltebb színművészét. A díjat december elsején adják át, Kolozsvárott. Méhes Kati a főiskolai éveket követően, 1973-ban szerződött a szatmári színtársulathoz. Méhes Kati a közönség kedvence. /Dancs Artur: Az erdélyi szakma díja Méhes Katinak. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./

2001. november 28.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület dec. 1-jén tartja évi közgyűlését Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, ennek keretében a hagyományos EMKE díjkiosztásra kerül sor. Az idei díjazottak: Kacsó Sándor díj, Papp Sándor Zsigmond, kiváló publicisztikai tevékenységéért; Janovics Jenő díj, Jászberényi Emese, a marosvásárhelyi hivatásos rádiózás szolgálatában kifejtett kiváló munkájáért; Kacsó András díj, Füzesi Albert, az erdélyi magyar néptáncmozgalom szolgálatáért, gyerek-, ifjúsági-, valamint faluközösségek tánccsoportjaival elért kimagasló művészi teljesítményéért; Bányai János díj, Szőcs Lajos, a Kőrispatakon létrehozott Szalmakalap Múzeum megteremtéséért; Vámszer Géza díj, Kovács Piroska, a regionális kultúrák megőrzése, a máréfalvi székelykapuk megismertetése és védelme terén kifejtett kiváló munkájáért; Kun Kocsárd díj, Pillich László, a Heltai Alapítvány képviselte új erdélyi közművelődési modell kimunkálásában szerzett érdemeiért; Kun Kocsárd díj, Lukácsy Szilamér, az erdőcsinádi Ifjúsági Ház létrehozásáért, a közép-erdélyi magyar közművelődés szolgálatáért; Nagy István díj, Szép Gyula, az erdélyi magyar zenei élet intézményesülését szolgáló munkájáért; Bánffy Miklós díj, Hajdú Géza, a nagyváradi színjátszás szolgálatában eltöltött több mint három évtizedes kiemelkedő színészi- és intézményszervezői munkásságáért; Szolnay Sándor díj, Ütő Gusztáv, a korszerű művészeti mozgalmak intézményesített ösztönzéséért; Kovács György díj, Györffy András, az erdélyi magyar színjátszás hagyományainak képviseletéért, kiváló alakítások soráért; Poór Lili díj, Méhes Katalin, színház és közönség egymásratalálása érdekében kifejtett igényes színpadi munkájáért; Monoki István díj, Györffi József, székelyudvarhelyi igazgatóként, az erdélyi magyar könyvtárkultúra szolgálatában kifejtett minőségteremtő munkásságáért; Szentgyörgyi István díj, Kalmár Lili, a szórványmagyar öntevékeny színjátszás szolgálatában eltöltött több évtizedes munkásságáért; Emlékoklevelet kap Birck Edit, az erdélyi irodalmi emlékhelyek kialakításában nyújtott tevékenységéért. Balázs Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából az EMKE és a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság díjat alapított, melyet első alkalommal Péter Károly, az Aranyosgyéresi Népfőiskola megszervezésért, a népfőiskola mozgalom szolgálatában végzett munkájáért kap. /D. T. K.: EMKE közgyűlés és díjkiosztás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2003. december 4.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei kolozsvári közgyűlésén tizennégy, az erdélyi kulturális és művelődési életben kimagasló szerepet vállaló személyiségnek adott díjat. Ennek keretében részesült - többek között - Spectator díjban Stanik István, az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap főszerkesztője, Both Aranka pedig az erdélyi magyar néphagyományok ápolásáért kapta meg az EMKE Kacsó András díját. Az erdélyi magyar népi kultúra értékeinek intézményes megőrzése és ápolása terén kifejtett kiemelkedő munkásságáért Gazda Klára a Bányai János díjat, Muzsnay Árpád közösségmegtartó és közművelődési munkásságáért a Kun Kocsárd díjat vehette át. Az EMKE Buzás Pálnak ítélte a Nagy István díjat a magyar zeneirodalom értékeinek népszerűsítése terén végzett több évtizedes zongoraművészi és zenepedagógiai munkásságáért, Garda Dezső, az RMDSZ Hargita megyei parlamenti képviselője pedig népfőiskolaszervező munkásságáért Balázs Ferenc díjban részesült. /Erdélyi kulturális díjak. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), dec. 4./ Nemes Levente a Bánffy Miklósról, Fülöp Zoltán a Kovács Györgyről, Fábián Enikő a Poór Liliről elnevezett, a színművészet terén elért eredményeket jutalmazó díjat kapta. A Szentgyörgyi István-díjat László Károly, a Szolnay Sándor-díjat Paulovics László, a Monoki István-díjat Szabó Klára, a Balázs Ferenc-díjat Garda Dezső, a Mikó Imre-díjat Székely Zsuzsa vehette át. A farkaslaki Tamási-ház hűséges gondozásáért Tamási Erzsébet vehetett át oklevelet. A közgyűlésen újra az egyesület alelnökévé választották Matekovits Máriát, az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport aligazgatóját. /K. ZS.: Átadták az EMKE 2003-as díjait. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 4./

2005. november 28.

November 26-án tartotta éves közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Kolozsváron, idén ünnepelték az EMKE megalakulásának 120. évfordulóját. A résztvevők egyperces csenddel adóztak Zahoránszky Ibolya emlékének, akinek elhunytával a Máramaros vidéki magyar közösség egyik éltetőjét vesztette el. Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, az 1885-ös alakuláskor a megmaradás volt a cél, a három alappillér, amelyre építettek: az egyház és az iskola megerősítése, a gazdasági erő megtartása és a kultúra felkarolása. Azóta is erre a három tényezőre kell figyelnie az erdélyi magyarságnak. 1910-ben például 163 iskola, 77 óvoda élvezte az EMKE támogatását, 227 könyvtár, 154 daloskör működött az égisze alatt. 1949-ben az összes civil szervezetet megszüntették, az EMKE is erre a sorsra jutott, majd 1991-ben újraalakult. Kötő József államtitkár elnöki beszámolójában az EMKE történetét meghatározó építő tevékenységet emelte ki. A felújítások, építkezések sorából kiemelendő a Szabédi-ház, a pusztinai közművelődéi központ, a Györkös-ház, az országszerte épülő magyarházak, és nem utolsósorban a Barabás Miklós Céh kolozsvári székháza. Több mint 60 civil szervezet csatlakozott társszervezetként az EMKÉ-hez. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnök bemutatta a marosvásárhelyi szervezet által az ünnepi alkalomra megjelentetett kiadványt. Szép Gyula alelnök elismerte: a minisztériumban való gyenge képviselet rányomja bélyegét a magyar közművelődési életre, hiszen a megyei igazgatóságok, múzeumok, könyvtárak stb. a minisztérium alárendeltségébe tartoznak, ezért elenyésző a magyar alkalmazottak száma. A területi szervezetek képviselői megtartották beszámolóikat. Délután a Magyar Színházban folytatódott az ünnepség a Guttmann Mihály vezette Romániai Magyar Dalosszövetséggel együtt. Az EMKE idei díjátadóját kórusfellépések színesítették. Az EMKE-díjak nemcsak ünnepi gesztusok, hiszen olyan személyiségek kapják meg évről évre, akik a közművelődés prófétái, példájukat népszerűsíteni kell – fogalmazott Kötő József. Az idei díjazottak: Spectator-díj: a Filmtett szerkesztősége; Kacsó András-díj: Orza Calin; Bányai János-díj: Antal Árpád; Kun Kocsárd-díj: Varga Ferenc; Nagy István-díj: Tana Anna; Bánffy Miklós-díj: Kövesdy István; Kovács György-díj: Dobos Imre; Poór Lili-díj: Bicskei Zsuzsanna; Szentgyörgyi István-díj: Kováts László; Szolnay Sándor-díj (a Barabás Miklós Céhel közösen): Novák Ildikó, Szabó Márta és Németh Júlia; Monoki István-díj: Kiss Jenő; Balázs Ferenc-díj (a Romániai Magyar Népfőiskolai Társasággal közösen): Balla Zoltán; gr. Mikó Imre-díj: László Attila; életműdíj Szilágyi Ferenc és Orth István. Farkas Imola: Továbbélés a cselekvés jegyében. /120 éves az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

2006. június 14.

Június 17-én Marosvásárhelyen ismét fellép Bicskei Daróczi Zsuzsa. A Poór Lili-díjas sepsiszentgyörgyi színművésznő Asszonytánc című egyéni műsorát adja elő. A művésznő 30 éve végezte a ma már egyetemként ismert Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. Hamar népszerű lett, énekesként is megismerhette a sikert, majd házassága révén a Vajdaságba távozott. Az ottani rangos színházi élet egyik legszínesebb, többszörösen díjazott egyéniségévé vált. Fellépett hírneves táncszínházi művészekkel is. Tavaly az EMKE kuratóriuma őt találta a Poór Lili-díjra érdemesnek, laudációját egykori vásárhelyi tanára, dr. Kovács Levente, a Színművészeti Egyetem tanszékvezetője vállalta el. /(nk): Bicskei Daróczi Zsuzsa Asszonytánca Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./

2006. november 27.

November 25-én Kolozsváron, Protestáns Teológiai Intézetben tartotta 121. évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke az 1956-os magyar forradalomra emlékezett. Elnöki beszámolójában Kötő József az egyesületben 2006-ban zajlott építő munkát tekintette át: a sztánai Varjuvár felújítása, a pusztinai Csángó Közösségi Ház megépítése, Kolozsváron a Szabédi-ház felújítása (ez jelenleg 80%-ban sikerült), magyar házak megépítése a Szilágyságban, Máramarosban. Szellemi építésnek számít a kiművelt emberek képzése és foglalkoztatása, az EMKE önépítés-modelljének megfelelően. A jövőben sok feladat vár az EMKE-re: többek között elkerülni a magyar kulturális védőháló eltűnésének veszélyét, gondoskodni arról, hogy az erdélyi magyar kultúra megfelelően képviseltessék 2007-ben Nagyszebenben, az európai kultúra fővárosában. Lépéseket kell tenni az Erdélyi Magyar Művelődési Intézet létrehozására. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnök ismertette az elmúlt év egyesületi eseményeit. A gazdag program a társszervezetekkel való együttműködéssel (Kolozsvár Társaság, Barabás Miklós Céh, Romániai Magyar Dalos Szövetség stb.), a Határon Túli Magyarok Hivatala adatbázisának pályázatírásra való felhasználásával, a sajtó eredményes közreműködésével válhatott valóra. A közgyűlés elfogadta az önrendelkezésért síkra szálló nyilatkozat szövegét. Az EMKE „teljes mértékben támogatja a romániai magyarság közösségének azon törekvéseit, amelyek a közösségi önrendelkezés közjogi formákba iktatott megszerzését célozzák „ – áll a dokumentumban. Ezután tizenhárom kategóriában osztották ki az EMKE 2006-os díjait azoknak a személyiségeknek, akik kulturális, szervezői vagy mecénási munkásságukkal hozzájárultak az egyesület célkitűzéseinek teljesítéséhez. Az idei ünnepeltek névjegyzéke: Spectator-díj – Köllő Katalin, Kacsó András-díj – Szarkaláb Néptáncegyüttes, Bányai János-díj – Tőtszegi Tekla, Kun Kocsárd-díj – Gábos Dezső, Nagy István-díj – Fórika Éva, Bánffy Miklós-díj – dr. Kovács Levente, Kovács György-díj – Rapper Gábor, Poór Lili-díj – Biluska Annamária, Szentgyörgyi István-díj – Bodea György, Szolnay Sándor-díj – Ujvárossy László, Monoki István-díj – Kovács Erzsébet, Balázs Ferenc-díj – Burus János, Gr. Mikó Imre-díj – ifj. Pászkány Árpád. /Ördög I. Béla: Kiosztották az EMKE 2006-os díjait. Az önrendelkezést sürgeti a közművelődési egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 27./

2008. április 14.

Április 12-én a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartotta meg évi közgyűlését az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Arról határoztak, hogy megreformálják az egyesület elnökségi összetételét és munkáját, a visszavonuló Kötő József elnök helyébe megválasztották Dáné Tibor Kálmánt, és április 12-ét erdélyi magyar közművelődési napnak nyilvánították. Kiosztották az EMKE 2008-as díjait. Kötő József elnöki beszámolójában áttekintette az EMKE tevékenységét, amely több ezer magyar civil szervezetet koordinál. Tavaly magyarországi alapítványi támogatásokból 10 millió forintot osztott ki a magyar házak kiépítésére (Nagyenyeden, Zilahon, Besztercén, Vajdahunyadon, Szilágysomlyón, Visón, Désen stb.). Fontos megvalósítás volt Kolozsváron a Szabédi-ház újjáépítése, ahol az Erdélyi Magyar Irodalom Kézirattára működik, valamint a Györkös-Mányi Albert Emlékház korszerűsítése. Az alapszabály módosítása nyomán megszűnt az ügyvezető elnöki funkció, és létrehozták a tanácsosi tisztséget. Dáné Tibor Kálmán ügyvezető elnöki beszámolójában a tavalyi év eredményei közé sorolta a Pusztinai Csángó Kulturális Központ megteremtését, a www.emke.ro honlap beindítását, a hazai és magyarországi civil szervezetekkel kialakított kapcsolatokat. Idén július végén a Kolozsvár Társasággal megrendezik a kincses városból elszármazottak találkozóját, októberben pedig Kárpát-medencei konferenciát tartanak. A Szabédi-házban fog működni a Közép-erdélyi Magyar Művelődési Intézet. Matekovics Mária (Bánság) a szórványsorsban élő 120 civil szervezet munkáját dicsérte. Muzsnay Árpád (Partium) az országhatáron átívelő együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Kiss Jenő (Székelyföld) szerint tavalyi legnagyobb eredményük az uniós pályázatok számbavétele volt. Pozsony Ferenc (Kriza János Néprajzi Társaság) arra hívta fel az EMKE vezetőségének figyelmét, hogy lobbizzon a hazai múzeumokban jelentkező magyar szakemberhiány pótlása érdekében. A tisztújítás során a következőket választották meg: elnök – Dáné Tibor Kálmán; régiói tanácsosok – Matekovics Mária (Bánság), Muzsnay Árpád (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély), Kiss Jenő (Székelyföld), Szép Gyula (társadalomszervezés); főtanácsos – Kötő József, elnökségi tagok – Széman Péter, Guttman Mihály, Házy Bakó Eszter, Beder Pál. Megjutalmazták az erdélyi magyar közművelődésben jeleskedőket. Az EMKE 2008-as díjazottjai: Szilágyi Aladár (Spectator-díj), Háromszék Zenekar (Kacsó András-díj), dr. Bárth János (Bányai János-díj), dr. Széman Péter (Kun Kocsárd-díj), Öllerer Ágnes (Nagy István-díj), Székely Szabó Zoltán (Bánffy Miklós-díj), Balázs Attila (Kovács György-díj), Balázs Éva (Poór Lili-díj), Fazakas Mihály (Szentgyörgyi István-díj), Soó Zöld Margit (Szolnay Sándor-díj), Györffi Dénes (Monoki István-díj), Calepinus Alapítvány (Balázs Ferenc-díj), Irsay Miklós (gr. Mikó Imre-díj), Bálint Lajos (életműdíj), Laskay Adrienne (életműdíj). /Ördög I. Béla: Erdélyi magyar közművelődési számvetés. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./

2008. április 30.

1885. április 12-én alakult meg Haller Károly vezetésével a kolozsvári Vigadó, a Redut nagytermében az EMKE, amit aztán 43 éves tetszhalálból 1991. április 20-án Brassóban támasztottak fel az újjáalakulás tényét rögzítő közgyűlésen, ahol megválasztották Dávid Gyulát elnöknek és Kötő Józsefet főtitkárnak. Az EMKE története megtalálható a Művelődés 1995. évi augusztus–szeptemberi összevont százlapos számában. Ma már dokumentumértékű ez a külön kötetként is megjelent összefoglalás, amely első ízben vette számba a 89-es decemberi fordulat után gomba módra megszaporodott romániai magyar egyesületeket is. 1992-től osztják ki az erdáélyi szellemi élet, közművelődés személyiségeinek nevét viselő EMKE-díjakat. A 2007. évi EMKE-díjak: Spectator-díj Szilágyi Aladárnak, az 1990 után kibontakozó kisebbségi önépítést segítő gazdag publicisztikai tevékenységéért, Kacsó András-díj a Háromszék Népi Együttes Zenekarának, az erdélyi népzene értékeinek itthoni és határon túli népszerűsítéséért, minőségi műveléséért, Bányai János-díj Bárth János néprajzkutatónak, az erdélyi népi kultúra értékeinek feltárása és közlése terén végzett kiemelkedő kutatói tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Széman Péternek, a versenyképes magyar közösség létrehozásáért végzett közművelői tevékenységéért, Nagy István-díj Öllerer Ágnesnek, kiváló zenepedagógiai, karnagyi és a kamarazenei mozgalom terén végzett munkásságáért, Bánffy Miklós-díj Székely Szabó Zoltánnak, fáradhatatlan szervezőmunkájáért, melynek eredményeképpen a Magyarország határain kívül működő magyar színtársulatok rendszeresen jelen vannak Bécsben és más ausztriai településeken, Kovács György-díj Balázs Attilának, korszerű és nagyhatású színészi munkásságáért, sokoldalú tehetségéért, mellyel a temesvári színpadot szolgálja és az erdélyi magyar, román és német színjátszás egymás felé fordulását segíti, Poór Lili-díj Balázs Évának, az anyanyelvi színpadi szó nemesítő erejébe vetett hitéért, mindig megújulásra kész emberábrázoló művészetéért, Szentgyörgyi István-díj Fazakas Mihálynak, színjátszásunk kiemelkedő hagyományának ápolásáért, a diákszínjátszásunk terén elért kiemelkedő érdemeiért, Szolnay Sándor-díj Soó Zöld Margitnak, utolérhetetlen művészi érdemeiért és az alkotói közösség érdekében kifejtett áldozatos tevékenységéért, Monoki István-díj Györfi Dénesnek, a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Könyvtár állományának elkötelezett és szakszerű gondozásáért, Balázs Ferenc-díj a Calepinus Alapítványnak az 1990-ben létesített nyelviskola működtetéséért, biztosítva több ezer személynek az idegen nyelvek oktatását, nemzetközi nyelvvizsgára való felkészítését, gr. Mikó Imre-díj Irsay Miklósnak, értékteremtő, kultúrapártoló tevékenységéért. Életmű-díjban részesültek: Bálint Lajos, a míves könyvek erdélyi hagyományát folytató félévszázados munkásságáért, kultúrahordozó szép könyvek kivitelezéséért, Laskay Adrienn művészeti és oktatói tevékenységéért, az erdélyi Bartók- és Kodály-kultusz kiteljesítésében szerzett érdemeiért. /Szabó Zsolt: EMKE-díjak 2007. = Művelődés (Kolozsvár), 2008. április/

2009. június 30.

EMKE-díjak Spectator-díj Székely Krisztának értékes újságírói munkájának és higgadt politikai elemzéseinek elismeréseként, Kacsó András-díj Mátéfi Csabának és Mátéfi Zitának az erdélyi magyar néptánckultúránk megőrzése és minőségi művelése érdekében előadói, oktatói, együttes-vezetői tevékenységükért, Bányai János-díj Zsigmond Győzőnek a romániai magyar egyetemi oktatás szervezéséért, magyar tudományosságunk külföldön való népszerűsítéséért és elismertetéséért, a romániai népi kultúránk kutatásában kifejtett tevékenységéért, Kún Kocsárd-díj Csirák Csabának közösségünket „kiművelt emberfőkké” tevő közművelő és helytörténészi tevékenységéért, Nagy István-díj Haáz Sándornak kiváló zenepedagógiai, karnagyi és művészetszervezői munkásságáért, Bánffy Miklós-díj a Csíki Játékszín társulatának tíz éves sikeres színházteremtő munkásságukért, Kovács György-díj Mátray Lászlónak a temesvári magyar színjátszás több évtizedes szolgálatáért, az erdélyi hagyományos közösségi színházi modell működtetésében vállalt szerepéért, Poór Lili-díj Kovács Évának a szatmári színjátszás hűséges szolgálatáért, változatos, hatásos színészetéért, beszédművelő munkásságáért, Szentgyörgyi István-díj Kubánda Olgának az amatőr színjátszásban és a Jádzó vezetőségében betöltött áldozatos tevékenységéért, Szolnay Sándor-díj Murádin Jenőnek az erdélyi magyar vizuális kultúra kiváló ismerőjének és ismertetőjének, több évtizedes művészettörténeti kutatómunkája és művészeti írói tevékenysége elismeréseként, Monoki István-díj Bende Katalinnak következetes és fáradhatatlan kultúrérték-mentésben, nemzedéknevelésben és művelődésszervezésben kifejtett munkájáért, Balázs Ferenc-díj a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátusnak a történelmi régiókban élő magyar közösségek versenyképességét elősegítő felnőttképzésben nyújtott támogatásáért, gr. Mikó Imre-díj Király Istvánnak az erdélyi magyar képzőművészetet pártoló tevékenységéért. /Művelődés (Kolozsvár), 2009. május-június/

2010. április 19.

EMKE-gála díjakkal
Tizenhárom erdélyi magyar szervezet, illetve magánszemély vehette át szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által megalapított EMKE-díjat az egyik legrégebbinek számító erdélyi civil szervezet 125. születésnapján, Kolozsváron.
„Nagyon örülök, hogy ma sikerült néhány, az erdélyi magyar kultúra megmaradásáért és annak színesítéséért dolgozó személyt kitüntetnünk, akik már régóta megérdemlik ezt az odafigyelést. Ugyanakkor ezzel az alkalommal világossá vált számunkra, hogy az EMKE az erdélyi magyarság nélkülözhetetlen fontosságú civil szervezete” – mondta lapunknak Dáné Tibor Kálmán.
Az EMKE ügyvezető elnöke olyan megvalósításokat emelt ki, mint az EMKE-díjak, amelyek ma már rangos és elismert díjaknak számítanak a hazai magyar közösség körében. Elmondása szerint a Magyar Ház hálózatba való bekapcsolódás, a szórványban élőkre való odafigyelés is olyan része a szervezetük munkásságának, ami híven tükrözi a kezdeti törekvéseket.
„Ami a hosszú távú célokat illeti, igyekszünk a kis közösségekben élő erdélyi magyarságot integrálni az erdélyi kulturális és művelődési életbe” – nyilatkozta Dáné Tibor Kálmán, aki lapunk kérdésére azt is elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak a különböző történelmi régiók hasonló civil szervezeteivel, amelyekkel szoros együttműködésben az anyaországtól leszakadt régiók művelődési és kulturális életének fejlesztése érdekében tevékenykednek.
Az egésznapos rendezvénysorozattal egybekötött közgyűlésen a Hargita és Kovászna megyei tanács szórványprogramjait mutatta be, valamint díszoklevelet adtak át Markó Bélának, az RMDSZ elnökének, amiért az általa vezetett szövetség 19 évvel ezelőtt újraalapította az EMKÉ-t. A délutáni órákban a közgyűlésen résztvevő EMKE-tagok a szervezetet megalapító Pákéi Sándor József házsongárdi sírját koszorúzták meg, ahol Gaál György helytörténész beszédében emlékezett meg az alapítóról.
Az EMKE 2010-es díjazottai
Az egyesület díjait idén is azok a magánszemélyek, illetve szervezetek kapták, akik valamilyen formában munkásságukkal hozzájárultak az erdélyi magyar kulturális szféra kibontakozásához. Így a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő EMKE többek közt a Román Televízió bukaresti magyar nyelvű adását Spectator-díjban, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházat Bánffy Miklós-díjban, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetet Kővári László-díjban és Sipos Zoltánt Nagy István-díjban részesítette.
Ivácson László Kacsó András-díjban, Olosz Katalin Bányai János-díjban, Dukrét Géza Kun Kocsárd-díjban, Csíky András Kovács György-díjban, Kézdi Imola Poór Lili-díjban, Molnár János Szentgyörgyi István-díjban, Tőzsér József és Kozma Mária Szolnay Sándor-díjban, Okos Rigó Ilona Monoki István-díjban, valamint Ambrus Ádám gróf Mikó Imre-díjban részesült.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. augusztus 10.

Magyar színészet kisebbségi sorban
Színészlexikonról van szó, amely több szempontból is figyelemre méltó. Hiánypótló a „határon túli” magyar színjátszás történetét összegző lexikonszerű munkák sorában; az eddigi legteljesebb kísérlet egy korszak erdélyi színjátszó személyi adattárának létrehozására. Kötő József szerényen „egyszemélyes” gyűjtőként és szerkesztőként definiálja önmagát a kötet előszavában, és az eredmény valóban impozáns. Erdélyi születésű és itt élő, tevékeny közéleti és kultúraszervező személyiségként, valamint kutatóként a tárgy iránti elkötelezettség, a szó szoros értelmében is vett otthonosság, magabiztosság (némelykor már-már jószándékú elfogultság) vezérelte a szerkesztésben. Az erdélyi magyar színházi élet legfontosabb képviselői – Janovics Jenő, Poór Lili, Szentgyörgyi István, Forgách Sándor és még sokan mások (jórészt mindazok, akik az eddig készült határon túli színészek lexikonából valamilyen okból kimaradtak) – részletes pályaképekben, mikromonográfiákban jelennek itt meg. A szócikkek “fehér foltjai” (születési vagy elhalálozási adatok, szereposztások, pályaképek töredékessége) a munka nehézségi fokát és a folytatás fontosságát jelzik, valósággal felszólítják az olvasót az együttműködésre. A kötet másik fontos hozadéka, hogy a színészportrék mellett tartalmaz több, a korszakhoz kapcsolódó fogalommeghatározást, intézménytörténeti és összefoglaló címszót (pl. Kolozsvár játszóhelyei, Országos Színész Egyesület és Nyugdíjpénztár, hatalomváltás az erdélyi magyar színjátszásban stb.). Ez azzal magyarázható, hogy a kötet a szerző bevallása szerint a két világháború közti erdélyi színjátszás monográfiájaként indult – ily módon nyer értelmet a könyv főcíme is: Közhasznú esmeretek tára. A színészek életpályája legtöbbször a tárgyalt időhatárokon belül kerül bemutatásra, máskor előzményekre vagy későbbi életutakra is pillantást vethetünk úgy, hogy a kötet utat nyisson a jövőben megírandó színészportrék előtt is, a (megírandó) monográfiák reményén túl pedig azért, hogy az erdélyi színjátszást bekapcsolja a mai magyarországi vagy a nemzetközi színházi élet áramkörébe. Az 1919-1940 közötti időszak a romániai magyar kisebbségi sorba szorult nemzeti közösség védekező, ugyanakkor kultúrateremtő és -őrző korszaka, mint ilyen: fénykorszak. De talán soha nem öltött olyan méreteket a színésztársadalom emigrációja Magyarországra, sőt a tengeren túlra, mint ebben, és az ezt követő kommunista rendszerben. A hagyományaiból építkező társadalom azonban minden elnyomó rendszerben képes újratermelni önmagát, megőrizni nemzet- és önazonosságtudatát – ennek bizonyítéka a jelen kötet is. Előzményeiként elsősorban a határon túli színjátszást is feltáró színművészeti lexikonok, színháztörténetek szolgáltak, de nem elhanyagolandók a korszakra vonatkozó almanachok sem. Forrásértékűek a civil személyektől származó új adatok, továbbá a levéltári anyagok, az egyházi és temetkezési hivatalok nyilvántartásai. A legkorábbi színészlexikon, amely a határon túli színészetet is számba vette, Schöpflin Aladár szerkesztésében jelent meg 1921-31-ben négy kötetben Magyar színművészeti lexikon címmel. Léteztek ugyan előzmények – lásd az 1908-as Magyar színészeti lexikont –, de részben a háború miatt, részben a munka úttörő jellege okán torzóban maradtak. (Ez utóbbi munka jórészt egyetlen személy, Erődi Jenő erőfeszítéseit dícséri, aki elkészítette a Schöpflin Aladár Magyar színművészeti lexikona alapját képező adatbázist.) Kötő József azonban hiányosnak ítéli e lexikon információs anyagát, mert elsősorban az Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet tagjait öleli fel, amely tagtoborzását még Trianon előtt végezte. Az említett művel szinte egyidőben jelent meg Magyarországon egy lexikoncsalád, amelynek egyik darabját Németh Antal szerkesztette, 1930-ban jelent meg Színészeti lexikon címmel, két kötetben. Ez a munka azonban csupán egyetlen szócikkben ismerteti az erdélyi színjátszást, s így nem nyújthat átfogó, részletesen árnyalt képet a hazai viszonyokról. A következő lexikonra viszonylag hosszú ideig kellett várni a kedvezőtlen társadalmi-politikai körülmények miatt: 1969-ben jelent meg Hont Ferenc szerkesztésében a Színházi kislexikon, amely szűkre szabott keretek között, 536 lapon mutatta be a világszínjátszást és a magyart egyaránt, „a szocialista kultúrpolitika eszmekörében pedig tudomást sem vett arról, hogy kisebbségi sorsban is működhet önálló entitást képező kultúrkör.” – írja és minősíti a vállalkozást Kötő József könyvének előszavában (6. oldal). A valódi áttörés 1994-ben történt meg dr. Székely György főszerkesztésében, egy ötventagú alkotóközösség közreműködésével született meg az első átfogó jellegű színházi adattár Magyar színházművészeti lexikon címen. Ez a kötet már tekintettel van Erdély színházi életére is, de előtanulmányok hiányában csak kevés, szűkszavú és hiányos adatolású pályaképet tud felvonultatni. Az első, kifejezetten határon túli színjátszásra összpontosító lexikonokat Enyedi Sándor szerkesztette: Rivalda nélkül, a határon túli magyar színjátszás lexikona. Bp., 1999, valamint Színészek, színházak, városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona, 2005. Ezek a kötetek már felismerik a sajátos, a magyarországitól – többnyire Budapest-központútól – eltérő, regionális jelleget a kisebbségi helyzetben alkotó színművészek alkotómunkájában: a színház nemzeti identitást őrző és kultúrateremtő szerepét. A továbbiakban ennek a két lexikonnak a rövid ismertetésével is foglalkozunk, mint a jelen recenzió tárgyát képező könyv közvetlen előzményeivel. Az időben korábbi kötet az 1994-es lexikon alapelveit követi, kiegészítéseként indult útjára, a Rivalda nélkül – címéhez méltóan azokról a művészekről és intézményekről kívánt szót ejteni, akik és amelyek „rivalda nélkül” maradtak, érdemtelenül váltak a feledés tárgyává, holott heroikus harcot vívtak a megmaradásért, hűségesek maradtak hagyományaikhoz, és ezekből táplálkozva teremtettek új, sajátos színezetű színházi nyelvet. A kisebbségi sorban élő magyar művészeken kívül itt azokról is szó esik, akik nem voltak magyar anyanyelvűek, de támogatták az itt élőket, vagy vendégjátékaikkal termékenyen hatottak a helyi, regionális színművészet alakulására. A kötet a teljesség igénye nélkül született, nem ismétli a korábbi lexikonok szócikkeit, ténylegesen azokról szól, akiket érdemtelenül elfeledtek. Ugyanakkor szól azokról a helységekről is, ahol a magyar színtársulatok rendszeresen felléptek, de amelyek az idők folyamán szintén perifériára szorultak, vagy teljesen kiestek a köztudatból. Ezeknek közismert nevét közli, de zárójelben jegyzi a megye nevét, amelyhez 1867 és 1918 között tartoztak, illetve a hatalomváltás utáni idegen elnevezést és az ország nevét, amelyhez a jelenben tartoznak. Az intézménynevek címszavai szintén kiegészülnek helységnevekkel, ha a társulat működése egy városhoz volt köthető. Operák, operettek szerzői esetében a zeneszerző neve jelenik meg, táncjátékoknál a koreográfus és a zeneszerző. A korábbi kötettől lényegesen eltér ez utóbbi abban az aspektusában, hogy a színészeket a címszóban művésznevükön találjuk meg, ezt csak kiegészítik az egyéb névváltozatok. A korábbi „főbb szerepei” kategória helyett a szereposztások leltára bevallottan is csak szemelvényszerű az esetek egy részében, nyilván az adatok hiánya miatt. A későbbi Enyedi-kiadvány folytatja az 1999-ben megjelent kötetet, a magyar színházművészet kevéssé ismert részét tárja fel: a latin-amerikai színjátszást, vagy a Kolozsvári Állami Magyar Opera művészeit mutatja be, és olyanokról is szól, akik még ma is élnek, esetleg aktív társulati tagok és rendszeresen fellépnek. Mindezek mellett továbbra is a színjátszók állnak a kötet középpontjában, ez az anyag pedig kiegészül azokkal, akik a színészek pályájának feltárását végezték el. Az első Enyedi-kötet kimondatlanul, de nyilvánvalóan monografikus igénnyel íródott, az addig megírt színháztörténetek átdolgozása egy könnyebben lapozható és a gyors tájékozódást segítő műfajjá, lexikonná. Nem pusztán színészek, direktorok jegyzéke, a legrészletesebb szócikkek a különböző települések magyar színjátszását mutatják be. Az utóbbi kötet középpontjában inkább az életutak, színészpályák tömör, lexikonszerű adatai állnak.
Kötő József könyve Enyedi Sándor köteteivel – az eddigi pár száz szócikkel –ellentétben közel 1500 olyan szócikket tartalmaz, amelyek kizárólag az erdélyi régióhoz kapcsolódó művészek, intézmények, fogalmak leírását adják, és ragaszkodnak a címben kijelölt időintervallumhoz (1919–1940), nagyjából a két világháború közti erdélyi színházi élet feltárásához. Ez a korszak elsősorban Janovics Jenő kolozsvári színigazgató, intézményszervező elszánt munkájával fémjelezhető, mellyel a román hatóságok diszkriminatív adóztatási és kulturális intézkedéseit próbálta ellensúlyozni hosszú éveken át, a folyamatos anyagi csődszéli állapot, válságba jutott társulatok idején. Rendszeresen párbeszédet folytatott az éppen aktuális román kultuszminiszterekkel, filmgyártással próbált jövedelmet biztosítani színészei számára, amennyiben tehette, színházi vendégjátékok szervezésével tartotta a kapcsolatot az anyaországbeli színjátszással és a pesti hírneves művészekkel, jelentős anyagi támogatásban részesítette a kolozsvári színházat – és természetesen továbbra is rendezőként, megőrizte a nagy klasszikusokat (Shakespeare, Molière) színpadon, de utat nyitott a kortárs, fiatal drámaírók munkái előtt is Tamási Áron, Bárd Oszkár, Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Nikodémusz Károly és Molter Károly de akár Molnár Ferenc műveivel is). Ebben az időszakban jöttek létre a színészegyesületek, amelyek arra törekedtek, hogy a színházak mintegy „magánvállalkozásokként” működjenek, s így a lehető legkevésbé függjenek a központi, állami ellenőrzéstől. Minden diszkriminatív intézkedés mellett az erdélyi színház így tudott fennmaradni s játékteret biztosítani azoknak a tehetséges színészeknek, akiknek nevét a jelen kötet hivatott megőrizni a feledés ellenében. A szócikkek feltüntetik a szereplő személyek korábbi (bece)nevét, a művésznők asszonynevét, adott esetben a színjátszó személy házastársának a nevét. Mindez kiegészül személyenként az anya nevével is – ami az egykorú kötelező személyi nyilvántartás része volt –, illetve a színész szerepkörének megjelölésével. Az itt közreadott adatok a jövőbeni színészportrék, monográfiák megírásában lehetnek segítségére a kutatónak, a jelen kutatómunkájában viszont az illető színész könnyebb plakát-, műsorfüzet-, kritikabeli beazonosítását teszik lehetővé. A kötet különlegessége, hogy nemcsak a városok, helységek monográfiáját, hanem egyes színészek részletes pályaképét is, mikromonográfiáját is megvalósítja (így például a szerző hangsúlyozza a Helikon 2009/24. számában közölt, vele készített interjúban, hogy ilyen hiánypótló és kidolgozott életmű a Forgách Sándoré). Egyes szövegek egykorú forrásokból származó fényképekkel egészülnek ki, amelyek – hála a jelen technikai képfeldolgozó vívmányainak – igen jó minőségűek. Mindezek mellett kortörténeti fogalmakat (pl. hatalomváltás, 85–88. o.) vagy színházi terminusokat (pl. díszlettervezés, 46–48. o.) is részletez a kötet.
A Dávid Gyula által szerkesztett kötet Unipan Helga tervezésében mind a színházrajongó, mind pedig a kutató számára hasznos stúdium, amelyből átfogó képet lehet nyerni a két világháború közötti erdélyi színjátszásról és amely múltba tekintő magyarázata is az erdélyi színház jelen állapotának. Kötő József: Közhasznú esmeretek tára. Színjátszó személyek Erdélyben (1919-1940) 2009., Kolozsvár, Polis Könyvkiadó.
Tőkés Orsolya, Helikon (Kolozsvár)

2011. május 4.

Távol az EMKE-tõl
Egy hónappal ezelõtt osztották ki Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület 2011. évi díjait. Errõl szerkesztõségünk nem kapott semmiféle tájékoztatást, ami nyilván annak tudható be, hogy nagy múltú, patinás, 126 éve alapított, majd 1991-ben újraalapított civil szervezetnek nem mûködik Biharban, Nagyváradon fiókja, tagszervezete, e régió szinte teljesen kikerült az EMKE látókörébõl. Idõnként abból lehet tudni, hogy egyáltalán mûködik e Koloszvár-centrikus szervezet, hogy évente önmagát megünnepli, díjakat oszt ki jelképes elismerésekként az erdélyi és partiumi kulturális élet jeleseinek, és rendszerint bekerül ebbe a körbe egy-egy váradi illetõségû vagy kötõdésû személy is. Idén a színházmûvészeti teljesítményekért évente kiosztott Poór Lili-díjban Halasi Erzsébet, a Szigligeti Társulat nyugalmazott, de ma is aktív tagja részesült a nagyváradi színjátszás szolgálatába állított mûvészetének elévülhetetlen értékeiért. Az EMKE legdicsõbb korszaka a 19. és 20. század fordulójára esett, az impériumváltás után mûködését szinte ellehetetlenítette a román hatalom, 1948-1990 között fel is függesztette, 1991 tavaszán az RMDSZ segítségével és irányításával újjáalakult Brassóban az egyesület, a kulturális autonómiát elsõ perctõl a zászlajára tûzve, a korszerû minõségi kultúramûvelés letéteményeseként, a modernizáció ösztönzõjeként, az 1885-ös célkitûzések alapelveit is megtartva, nagy elánnal és lelkesedéssel fogott hozzá az erdélyi és partiumi magyar közmûvelõdési élet szervezéséhez - emlékezik vissza részvevõként az alakuló kongresszusra lapunk fõszerkesztõje. Sajnos a lendület mára megbicsaklott, elfogyott, s az RMDSZ gyámsága sem tett jót az önálló kezdeményezésnek, mûködésnek és az értékfelmutatás objektivitásának. A romániai magyar kulturális autonómia ezer sebbõl vérzik, az állandósult politikai kontroll általában súlytalanná teszi a civil szervezeteket, a kontraszelekció közmûvelõdésünkben is ugyanúgy érvényesül, mint a közélet minden területén.
Reggeli ?jság (Nagyvárad)

2012. január 6.

Bisztrai Mária
A Prospero Könyvek sorozatában jelent meg Dehel Gábor második beszélgető- könyve, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház világának egyik kanyargós utját járja be. Ez alkalommal is a szerző abban a világban bolyong, melyet a legjobban ismer, és élő szem és fültanúja volt.
A jól ismert pályán magabiztosan vezeti az olvasóját egy olyan életúton, mely a maga nemében szinte utolérhetetlen a több mint kétszáz éves múlttal rendelkező intézményben.
Bisztrai Mária beszélgetőtárs a maga nemében páratlan az egyetemes magyar színművészetben. Ennek is köszönhető a könyv tartalmának kivételesen érdekes mondanivalója.
A nagyközönség számára a kézbe simuló, 2011-ben kiadott Dehel Gábor: Bisztrai Mária című könyvét, a Györkös Mányi Albert emlékházban mutatták be, igen népes közönség előtt.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE elnöke felvezető beszédében nem kis büszkeséggel említette meg, már másodszor mutatnak be Korunk kiadásában megjelenő könyvet a Györkös Mányi Albert Emlékházában. Együtt ünnepelhetjük a könyv megjelenését.
A könyv bemutatása
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője a könyv kiadója, elmondta a Komp- Press adja ki a Prospero sorozatot, melyet ezelőtt a Polis kiadó adott ki. Ezt a jogot a Korunk átvette. Mint ahogy azt is igyekezett megtartani, hogy a beszélgető stílus kiadványaiban is uralkodó forma legyen. A beszélgető műfajjal élővé válik a sorozat. A színház az a műfaj, ami bennünk él. A dokumentálódás e téren nehezebb. A festők és írók könnyebb helyzetben vannak. Annak ellenére, hogy a dokumentálódás felhasználhatja a legújabb elektronikus rögzítési formákat, mert az előadásokat lehet rögzíteni, a dokumentálódás még is bizonyos helyzetekben nehezebb. Dehel Gábor visszatérő írója a sorozatnak. Élményszerűen mutatja be a Bisztrai Mária színész portréját. Megmunkált könyv lett.
Demény Péter, a Prospero Könyvek sorozat szerkesztője szerint, aki mint szerkesztő, többször is betűről betűre elolvasta a könyvet. Ennek alapján állíthatja, a könyv írói teljesítmény. A beszélgető-könyv nem úgy keletkezik, hogy a személyek által elmondott gondolatokat szóról szóra leírjuk. A szerző lényegesít, és írás közben alkot.
Kötő József, ez alkalommal, mint színháztörténész vett részt a bemutatón. Felelevenítette azt az időszakot, amikor mint színházi irodalmi titkár Bisztrai Mária közvetlen munkatársa volt. Nála érződött legjobban, kettős minőségben beszél: mint a kor tanúja, és mint volt irodalmi titkár. Árnyaltan nyilatkozott a művésznő személyiség jegyeiről. Mária soha sem akart rutinból szerepet alkotni. Az igazi művész ott kezdődik, hogy nincs rutin. Csak a szerep adta pillanat, melyet a szerep átélése tesz feledhetetlenné a néző számára.
Az alázat és a művészet iránti tisztelet, szeretet jellemezte Bisztrai Mára pályáját. Mint művészettörténész kiemeli, annak az időszaknak, amikor Bisztrai Mária a színház igazgatója volt, színház- történeti jelentősége van. A Sütő tetralógiában, a színpadon, megfogalmazódott a nemzetiségi credo, mely döntő szerepet játszott abban, hogy mi itt ülünk. A dráma ebben a korban vezető műfajjá vált.
A tetralógiát Harag György rendezte, aki megújította a színjátszási stílust.
Felvetette a kérdést: Vajon mi lehetett annak a titka, hogy az úgynevezett Bisztrai „éra” alatt ilyen eredmények születtek? Szerinte a jó értelemben vett művészi konokság.
Dehel Gábor, a könyv szerzője szerint Bisztrai Mária sorsa egy olyan korszakban teljesedik ki, amikor a célzatos félretájékoztatások programszerűek voltak.
1980-ban egy tollvonással megszüntették a területi magyar rádió és TV adókat. A sok év alatt felgyűlt és őrzött anyagokat a szó szoros értelmében bebörtönözték a Jilaviai börtön celláiban. Az így őrzött anyag nagy része tönkrement elpusztult, használhatatlanná válva.
A könyv jó arra, hogy felidézzük a közönség és a művészek arcait.
A könyvből részleteket olvasott fel Sebesi Karen Attila színművész.
A könyvről
A könyv borítóját Szentes Zágon tervezte, felhasználva
Szabó Dénes (neves fotográfus) felvételét Bisztrai Máriáról, Móricz Zsigmond Úri muri – Rhédey Eszter szerepében.
A 230 oldalas könyvet mondhatni egy ültömben olvastam el, annyira lekötött:
Kötő József előszavával, függelékkel, mely a művésznő életpályájának főbb szerepeit, fontosabb díjait tartalmazza, valamint egyes előadásokról készült fotókat.(Deák Ferenc, Kacsur György, Marx József, Szabó Dénes, Szabó Tamás, Temesi Zsolt készítették)
Válogatást találhatunk Bisztrai Máriáról szóló írásokból.
Ami engem megfogott az Dehel Gábor hozzáállása az anyaghoz. Már előző beszélgető-könyvében is olyan eleganciával, biztosan, könnyedén mozog ebben a világban, hogy irigylésre méltó. Tiszteli és becsüli beszélgetőtársát, akinek nem gond a feladathoz felnőni.
Ennek is eredménye: Bisztrai Máriát úgy állítani olvasói elé, amelyből kiderül, egy nagy művésszel találkoztunk, aki egy nagyon lehetetlen és embertelen, kegyetlen, irgalmatlan korban volt nemcsak előadó művésze intézményének, de az intézményt, mely bárhogyan is, de missziót is teljesített, úgy vezetni, hogy az a periódus, köszönhetően vezetői és művészi személyzetének, beírta magát az egyetemes magyar színháztörténet arany lapjaiba. Előkelő írói eszközökkel tárja fel a múlt, számukra valóban érdekes, esemény- sorait.
A könyv hátsó borítóján Kötő József Bisztraira vonatkozó eszmefuttatása olvasható: „Édesapja miniszterelnök, majd államelnök, a kortárs román történelem alakítói közé tartozott. Édesanyja az ország sorsában döntő szerepet vállaló magyar földesúri családok génjeit örökölte…Az államférfi apa szárnyai alatt, tanulmányai alapján, lehetett volna fontos fogaskerék egy totalitarista állam diplomáciai építményében. De anyai génjei működtek: magyar színésznő lett, majd másfél évtizedig színházigazgató a kulturális genocidiummá fajuló korszak kiteljesedési szakaszában, amikor a Színház a nemzeti „túlélés” jelképévé változott.”
Nem szándékom a könyv tartalmát részletesen ismertetni. A tisztelt olvasó csak nyerhet, ha elolvassa a könyvet, amely egyébként is olvasmányos, nyelvezete következtében senkinek sem lehet nehéz.
Ennek fejében megismerhet egy olyan korszakot, melyet átélhetett, vagy melyet szülei élhettek át.
A könyv meggyőzött arról, a művészetben nincs protekció, összeköttetés, kivételezés, pártfogás, a közönséget nem lehet becsapni. Csak az tudja megállni a helyét, aki felmenvén a színpadra, a nézőket meg tudja győzni arról, akit alakít, azt hitelesen, élvezetesen be tudja mutatni. Meg tudja teremteni azt a bűvös kört, mely színpadot és nézőt magába fogad. A rendezők teóriájára a közönség csak akkor reagál, ha azok képesek színészeiket úgy vezetni, hogy mind azt az úgymond színházi újítást úgy alkalmazzák a színpadjaikon, hogy a közönség bizonyos része megértse, elfogadja, és számára mondanivalót tartalmazzon.
Bizonyíték erre a rendezők közül időrendi sorrendben: Kömíves Nagy Lajos, Tompa Miklós, Delly Ferenc, Kovács György, Harag György, Szabó József, Rappaport Ottó, Gergely Géza, Taub János, Bán Ernő, Senkálszky Endre, Horváth Béla, Dehel Gábor, Anatol Constantin, Bereczki Péter, Kóra Ilona, Tompa Gábor. Ezen kívül még jó néhány meghívott rendező. Közöttük Major Tamás vagy Vlad Mugur.
A színházi partnerei közül megemlíthetünk, a teljesség igénye nélkül olyan színész neveket, mint: Bara Margit, Horváth Béla, Imrédi Géza, Halász Géza, Poór Lili, Flóra Jenő, Csorba András, Dorián Ilona, Koós Zsófia, Ille Ferenc, Andrási Márton, Pásztor János, Kovács György, Péterffy Gyula, Puni Júlia, Gáspár István, Sas László, Vadász Zoltán, Dehel Gábor, Stief Magda, Balog Éva, László Gerő, Széles Anna, Sata Árpád, Toszó Ilona, Bereczky Júlia, Barkó György. A filmbeli partnerei voltak: Bálint András, Latinovics Zoltán.
E tiszteletet kiváltó névsor is fényesen bizonyítja mily gazdag Erdély fővárosának kulturális életének e szegmentuma. Mennyi tennivaló vár azokra, akik ezt a múlttól örökölt kincset közszemlére szeretnék bocsátani. Van, amire büszkék, lehetünk. Vannak olyan elődök, akinek alkotó munkája meghatározta a kolozsvári színjátszás jelenlegi állapotát is, nyomot hagyott a színházművészetben.
Csomafáy Ferenc

erdon.ro

2012. április 17.

Kiosztották az EMKE-díjakat
Szombaton osztották ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE újraválasztott elnöke elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség. A Poór Lili-díjat Alber Júlia kolozsvári színésznő kapta.
Az erdélyi magyar közművelődés napja apropóján szombaton osztották ki az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) idei díjait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Dáné Tibor Kálmán, akit a díjátadót megelőző közgyűlésen ismét az EMKE országos elnökévé választottak, elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség.
Az életműdíjat Marosi Ildikó irodalomtörténész kapta idén, akinek munkásságát Horváth Andor méltatta. Mint elmondta, Marosi Ildikó évtizedeken át gyűjtötte, rendszerezte a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának termékeit, majd az utóbbi 22 évben szinte folyamatosan jelentek meg az irodalomtörténeti munkák az ő gondozásában.
Lapunk vezető szerkesztője, Cseke Péter Tamás Spectator díjban részesült az erdélyi magyarság jövőjét szolgáló publicisztikai tevékenységéért. Kántor Lajos laudációját Kós Katalin, az EMKE szakreferense tolmácsolta. „Cseke Péter Tamás publicisztikáját a kiegyensúlyozottság, körültekintés, higgadtság jellemzi. Elemzései mértéktartóak, meghatározó szempontjai összehangzóak a romániai magyarság érdekeivel, egy reális jövő megépítésével” – írta méltatásában a Korunk szerkesztője.
Kolozsvár talán legismertebb néptáncos házaspárja, Both Zsuzsa és Both József Kacsó András-díjat vett át az erdélyi magyar néptáncművészet minőségi műveléséért és a népművészet értékeinek széles körű megismertetéséért. „Amikor ők ketten táncra összekapaszkodnak, abban nemcsak szépség van, hanem a tánc iránti mélységes tisztelet és alázat is” – mondta a néptáncoktatással, néptánctalálkozók szervezésével foglalkozó Both házaspárról Dáné Tibor Kálmán.
A Bányai János-díjjal kitüntetett Vajda András Sáromberkén élő néprajzkutató rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltáró és múzeumi intézményszervező munkásságáért kapta az elismerést. Winkler Gyula videoüzenetet küldött Brüsszelből, hogy a Kun Kocsárd-díjjal kitüntetett Fülöp Júlia közösségszervezői tevékenységét méltassa. A szászvárosi RMDSZ-elnök a Hunyad megyei szórványmagyar közösség felemeléséért végzett áldozatos munkájával érdemelte ki az EP-képviselő elismerő szavait. Három évtizedes kitartó szervező, irányító, hagyományápoló és kulturális értékmentő munkásságáért vehetett át Nagy István-díjat a sepsiszentgyörgyi Dulányi B. Aladár. Dukász Péter színész-rendező, aki a méltatás szerint „mindig megújulásra törekvő színészetével több mint három évtizede szolgálja a temesvári magyar színjátszást”, Bánffy Miklós-díjban részesült.
Vastapsot kapott a Poór Lili-díjjal kitüntetett Albert Júlia. A kolozsvári színművészt Köllő Katalin, a Szabadság napilap szerkesztője méltatta. „Ő ugyanis tudja, hogy ha játszótársai felé nem fordul teljes lelkével, ha a színpad iránt nem érez lelki alázatot (is), akkor az általa megformált figura sem tud úgy megszületni, hogy aztán a közönség azt érezze: hiteles volt, amit látott” – mondta Köllő Katalin Albert Júliáról, aki gazdag színészi, előadóművészi és tanári munkásságáért kapta a díjat.
Kovács György-díjat vett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ígéretes fiatal tehetsége, Bányai Kelemen Barna színművész, Uray Péter rendezőt pedig a mozgásszínház erdélyi meghonosításáért, az M Studio társulatának megalapításáért Tompa Miklós-díjjal tüntették ki. A hagyományt a legkorszerűbb törekvésekkel ötvöző művészi tevékenységéért, egyedi művészi világának megteremtéséért Szolnay Sándor-díjban részesült a marosvásárhelyi képzőművésznő, Köllő Margit. A Hargita Megyei Könyvtár munkatársa, Kosz Orsolya több évtizedes szakmai tevékenységét Monoki István-díjjal jutalmazta az EMKE. A Kolozsváros. Milyen város? műemlék-pedagógiai sorozat szerkesztőbizottsága, élén Zsigmond Ilkával, Kőváry László-díjat érdemelt ki, a kincses város történelmi értékeinek újszerű ismertetéséért, a kolozsvári Bartha Bálint pedig Gróf Mikó Imre-díjban részesült, egyházi és kulturális értékmentő, valamint szociális intézményeket támogató tevékenységéért. Az EMKE tiszteletbeli tagjai közé emelte Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és Kelemen Péter koncerttechnikust.
Az EMKE-díjként átadott szobrocskák Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, a díszes okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész készítette.
Tofán Koós Imola. Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. április 18.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a kö­zeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 | 31-36




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék