udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Pol Pot

2009. február 18.

Történelmi jelentőségű per kezdődött a kambodzsai népirtás ügyében ítélkező phnompeni törvényszéken: a testület megkezdte az első egykori vörös khmer vezető büntetőperét, három évtizeddel a csaknem kétmillió ember halálát követelő véres események után. Az ENSZ közreműködésével létrehozott bíróság elé állt Kaing Guek Eav – más néven Duch –, aki az 1975–1979 közötti, Pol Pot nevével fémjelzett vörös khmer rezsim idején a legnagyobb kínzóközpont, az S-21 börtön igazgatója volt. Rajta kívül négy másik egykori vörös khmer vezetőt helyeztek vád alá: Khieu Samphan volt államfőt, Nuon Cheát, a rendszer főideológusát, Ieng Sary volt külügyminisztert és feleségét, Ieng Thirith egykori szociális minisztert. Ez utóbbi négy vezető életkora 76 és 83 év között van, valamennyiüket őrizetben tartják, de büntetőperüket még nem tűzték ki. A népirtással foglalkozó, kambodzsai és nemzetközi bírákból álló törvényszék 2006-ban jött létre, három évvel azután, hogy a Hun Sen – maga is egykori vörös khmer parancsnok – vezette kambodzsai kormány egy évtizedes halogatás végre megállapodott róla a világszervezettel. A Kína által támogatott, szélsőséges maoista vörös khmerek, miután elűzték a vietnami háborút támogató, Amerika-barát Lon Nol-kormányzatot, „forradalmi” ideológia nevében terrorrendszert vezettek be. A lakosság egynegyede esett a népirtás áldozatául, 1,7 millió embert gyilkoltak meg, gyakorlatilag kiirtották az értelmiséget, elnéptelenítették a városokat és a lakosság nagy részével kényszermunkát végeztettek. A Pol Pot vezette diktatúrának a vietnami hadsereg vetett véget 1979. január 7-én. /Megkezdődött a vörös khmerek pere. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

2012. július 25.

Az RMDSZ-hadművelet
Az erdélyi magyar érdekérvényesítés következetes akadályozására, késleltetésére magyarázat lehet, hogy kiderült, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget a román hadsereg tisztjei irányítják.
Nem mindennapi szenzációval rukkolt elő nemrég az Eventimentul Zilei. A román napilap kiderítette, hogy számos más párt politikusai mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) emblematikus vezetői egy ideje magas rangot viselnek a román hadseregben.
A szövetség elnöke, Kelemen Hunor tavaly óta például ezredesi rendfokozattal büszkélkedhet, ugyanilyen váll-lapot tudhat magáénak két esztendeje a szenátori (román felsőházi parlamenti) székből kirobbanthatatlan Verestóy Attila, akivel egyébként az 1989-es temesvári sortűz elrendeléséért a jilavai fegyintézetben büntetését töltő Victor Stanculescu tábornok egy, a világhálón ma is látható-hallható börtöninterjúban elhangzott állítása szerint véletlenül összefutott a Román Nemzeti Nagypáholy egyik szabadkőműves összejövetelén, s aki a bukaresti amerikai nagykövetség egy 2007-es, később a WikiLeaks portál által kiszivárogtatott, Pénz és politika – valójában kié Románia? című távirata szerint a legjelentősebb romániai kiskirályok közé tartozik.
Mihai Razvan Ungureanu áprilisban megbukott kormányának volt egészségügyi minisztere, Cseke Attila szenátor négy éve alezredes, a frontvonalból hátrébb húzódott Markó Béla és az ugyancsak örökös szenátornak tűnő Frunda György (róla később még lesz szó) pedig hadnagyi rangig vitte. Mint kiderült, voltaképp a romániai politikai osztály, valamint az állam egész első vonala tele van tiszti rendfokozatot viselő személyekkel, akiknek rendkívüli helyzetben, mozgósítás esetén kötelességük villámgyorsan bevonulni és Románia érdekében fegyvert fogni. Ez a román közszereplők esetében akár példaértékűnek is nevezhető, a nemzeti kisebbségek kirakat-politikusai viszont feloldhatatlan ellentmondásba kerülnek ezáltal mindazzal, amit – legalábbis a nyilvánosság előtt – képviselnek, avagy képviselniük kellene.
A Trianonban elszakított országrészek magyar érdekvédelmi és politikai szerveződéseinek ugyanis szükségszerűen azzal kell szembenézniük, hogy az utódállamok evidens érdeke kimondva-kimondatlanul az adott terület magyarságának eltüntetése. Lehet, de fölösleges ezt szépíteni, az utódállamok életérdeke ezt diktálja. Ha pedig így van, akkor csakis azon szerveződés tudja hitelesen és valóban eredményesen képviselni a magyar érdeket, mely az ellenérdekelt félnek semmilyen formában sem lekötelezettje. Ez természetesen a mindenkori utódállami kormányokban történő szerepvállalásra is vonatkozik, hiszen egy miniszter szükségképpen esküt tesz az államérdek képviseletére, ekkor viszont azonnal törvényszerűen szembekerül a magyar érdekkel.
Ha tehát nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, akkor tényszerűen kijelenthetjük, hogy az RMDSZ első embere a román hadsereg ezredese, s több vezetőtársa ugyancsak az utódállami ármádia tisztje. Ez pedig nyilvánvalóan homlokegyenest ellentmond bármiféle erdélyi magyar nemzetstratégiának.
Pontosan látja ezt az ismert magyar televíziós személyiség, Boros Zoltán, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is, aki az ügy kipattanása után nyílt levélben az alábbiakat írta az RMDSZ elnökének: „Tisztelt Kelemen Hunor ezredes úr, Stimate domnule colonel Hunor Chelemen! Ezt a rosszízű, abszurd, transzközép avagy balkánközép játékot, a te kinevezésedet valamely eddig nem bevallott román fegyveres testület ezredesévé, csak akkor lehetne tisztán látni, ha nyilvánosságra hozod legalább a következőket: 1. Milyen különleges katonai cselekedetekkel érdemelted ki ezt a több rangfokozatot átugró rendkívüli előléptetést? Az Afganisztánban meggyilkolt katonák post mortem egyetlen fokozatot kapnak. Ők az életüket áldozták. Te, kedves Kelemen Hunor, mit áldoztál, ami többet ér egy ember életénél? Csak azt ne mondd, hogy semmit se tettél, semmit se ígértél, s csak hozott egy levelet a posta, hogy ezredes lett belőled. 2. Milyen meggondolásból fogadtad el azt a helyzetet, hogy az RMDSZ elnöke egy román fegyveres testület tartalékos ezredese legyen, aki a honvédelmi miniszternek vagy ki tudja melyik parancsnokságnak van békében és háborúban alárendelve és esetleges vétségeiért akár a katonai törvényszék elé is kerülhet? 3. (…) Valaki kiszámította, hogy az utóbbi 20 évben minden napra 7 katonatiszt elbocsátása vagy tartalékba helyezése jutott. Miért volt mégis a ti szolgálatotokra (tartalékosként a készenlétetekre) akkora szükség, hogy különleges előléptetésekben részesülhettetek és növelhettétek a tisztek számát? 4. Ki javasolta, hogy az RMDSZ-ből kit léptessenek elő? Markó Béla? Történhetett- e volna ez az ő tudta és beleegyezése nélkül? Ha érdekel az erdélyi magyar közélet tisztasága, ha szeretnéd, hogy a valódi tevékenységed alapján ítéljenek meg az emberek, ezeket a kérdéseket tisztáznod kell.”
Nos, a tisztázás azóta is várat magára, az erdélyi magyar közösség nem tudja, milyen hőstettekkel érdemelte ki Kelemen és a többi RMDSZ-vezér a román tiszti rangot. A párt csúcsvezetésének közel huszonhárom esztendős politikájára azonban töretlenül jellemző a stratégiai fontosságú magyar érdekek érvényesítésének szabotálása, késleltetése, akadályozása, adott esetben hiteltelenítése nemzetközi színtéren. Ebben sajnálatosan következetes a szervezet, melyet egyébként már létrejöttekor eltérítettek akkori vezetői.
Az RMDSZ az őszinte népfelkelést legitimációs díszletnek használó 1989-es katonai államcsíny napjaiban született meg, életre hívója Ion Iliescu közeli személyes barátja, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja, a Kriterion Könyvkiadó élén egyébként a kommunista diktatúrában fontos nemzeti érdemeket szerzett Domokos Géza író volt. A szervezet elnevezése magában hordozta, hogy a szövetség elfogadja a román nemzetállami gondolatot, s attól nem kíván elszakadni az erdélyiség hangsúlyozásával. Ez azt is jelentette, hogy Domokos az első perctől ellenezte az autonómia gondolatát, s ezzel mindjárt a kezdetekkor kialakult egy máig létező, áthidalhatatlan törésvonal az RMDSZ-en belül.
További probléma, hogy a szövetség eredendően minden jelentkező politikai, világnézeti áramlatot magában foglaló érdekvédelmi közösségnek, voltaképp az erdélyi magyarság belső parlamentjének indult, ám végül a román politikai élet versenypárti logika alapján működő alakulata lett, semmibe véve az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatot és az azt megerősítő Szent Mihály-templom-béli esküt, melybe a szövetség akkor még erős és befolyásos nemzeti szárnyának sikerült beerőltetni stratégiai célként az autonómiát.
Mindmáig teljesítetlen az erdélyi magyar nemzeti kataszter megalkotása is, melyet pedig 1993-ban szabott a Domokos Gézát váltó akkori új elnök, Markó Béla feladatául az RMDSZ küldöttgyűlése. A magyar belső választásokból sem lett semmi, sőt, ezt a szövetség mindmáig nem csekély arroganciával elutasítja, pedig a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt későbbi színre lépése minimális nemzeti felelősség esetén élettörvénnyé teszi az előzetes magyar–magyar megmérettetést. A nemzeti érdek követése helyett tehát az RMDSZ következetesen megkerülte azt, mi több, leginkább szembement vele. A jeles politológus-közíró, az autonomista mozgalomban is tevékeny szerepet vállaló Borbély Zsolt Attila által az erdélyi közbeszédben meghonosított kifejezéssel élve jól kiszámíthatóan a Neptun-logika érvényesül az RMDSZ politikájában. E fogalom 1993-ban született meg, midőn a hasonló nevű Fekete-tengeri üdülőhelyen a párt három tisztségviselője, Borbély László, Tokay György és Frunda György 1993 júniusában bármiféle felhatalmazás nélkül tárgyalásba bocsátkozott a román államhatalommal és beleegyeztek abba, hogy semmiféle akadályt nem gördítenek Románia Európa Tanácsba történő felvétele elé, vagyis a magyar érdek szempontjából tudatosan kihasználatlanul hagytak egy fontos külpolitikai lehetőséget.
A találkozót egyébként formálisan egy amerikai civil szervezet kezdeményezte. A résztvevők személye nem épp érdektelen: Borbély László az a személy, akinek az 1990 márciusában Marosvásárhelyen lezajlott, végül a román támadók elkergetésével végződő magyarellenes pogrom után az atrocitásokat szervező Vatra Romaneasca szervezet lefoglalt dokumentumait helyi magyar fiatalok átadták. Az igazság feltárásához, az esetleges büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges iratokat Borbély kiszolgáltatta a román hatóságoknak, s mindmáig egyetlen románt sem vontak felelősségre a több ember halálát követelő durva magyarellenes provokációért. Borbély később egészen a környezetvédelmi miniszterségig vitte, ám ez év áprilisában lemondott, miután az Országos Korrupció-ellenes Ügyosztály befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata többrendbeli meghamisításával gyanúsította meg, mely vádakat az érintett visszautasította.
Tokay György a Vörös Lobogó című aradi magyar nyelvű kommunista pártlap publicistája volt 1968 és 1975 között, cikkeiben többek között Pol Pot kambodzsai terrorját magasztalta a korabeli irányelveknek megfelelően. Frunda György pedig az RMDSZ afféle szürke eminenciása, kezdetektől tagja a vezetésnek, noha a román parlamentbe először azon Független Magyar Párt színeiben került be, melyet sokan Securitate-kreatúrának tartottak, s amelyből később a Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt létrejött (e pártról is ejtünk még szót a későbbiekben.)
Kincses Előd, Tőkés László 1989-es ügyvédje, az 1990-es marosvásárhelyi konfliktus egyik becsületesen helytálló és ezért később a román hatalom által meghurcolt, az RMDSZ-vezetés által pedig ellehetetlenített magyar szereplője a 2006-ban róla készült Balkán-bajnok című portréfilmben egyenesen azt állította, hogy a kommunista diktatúra idején Frunda György volt ráállítva megfigyelőként. A szenátor tagadta a vádat, kijelentve, hogy hajlandó alávetni magát „egy kompetens személy” vizsgálatának, kiderítendő, létezik-e bármely dossziéban ilyen jelentés. E vizsgálatból aztán nem lett semmi, Frunda pedig azóta is az RMDSZ egyik legbefolyásosabb politikusa, és Székelyföld területi autonómiájának következetes aláaknázója.
Jellemző, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében a román küldöttség vezetőjeként harcosan képviselte a román nemzetállami érdekeket a Székely Nemzeti Tanács kétszázezernél is több támogató aláírással hitelesített törekvésével szemben, később pedig állást foglalt a magyar állampolgárság intézményének kiterjesztése ellen. Vagyis elmondható, hogy Frunda György is következetesen szemben áll mindennel, ami a magyarság újraegyesítését és az elszakított országrészekben közösségként való megmaradását célozza.
Az RMDSZ romlottságának, csúcsvezetősége nemzetáruló magatartásának legfelháborítóbb példája Marosvásárhely feladása. A valaha Székelyföld fővárosának tekintett városban az ezredfordulón került minimális többségbe a románság, nem kis részben az 1990-es pogrom utáni jelentős magyar kivándorlás miatt, ám mivel a polgármesteri székért hagyományosan több román jelölt indult egy magyar aspiránssal szemben, Marosvásárhely első embere egészen 2000-ig magyar volt. Ezen esztendőben azonban (miután a parlamenti választási kampány hajrájában a később, mint említettük, hadnaggyá kinevezett Markó Béla az RMDSZ alapszabályát felrúgva önkényesen leváltotta Kincses Elődöt a párt Maros megyei elnöki tisztségéből, mert a pártvezetés által összeállított választási lista helyett a korábbi előválasztáson sok ezer választó által legitimált lajstromot adta le a román választási hatóságoknak) még egy magyar induló, az említett Romániai Magyar Szabaddemokrata Párt elnöke, Kiss Kálmán is ringbe szállt a városvezetői tisztségért, aminek eredményeként Fodor Imre, az addigi elöljáró néhány száz szavazattal alulmaradt a Marosvásárhelyt azóta irányító Dorin Floreával szemben.
Kiss Kálmán 2004-ben megalapította a Romániai Székelyek Szövetségét, harsányan ellenezve az autonómia-törekvéseket, azt állítva, hogy a székelyek nem magyarok, hanem teljesen más nemzetiségűek. E szervezet 2004 őszén együttműködési megállapodást írt alá a Nagy Románia Párttal, s így Kiss az éppen időszerű választásokon a soviniszta, magyarellenes alakulat Maros megyei szenátori listájának második helyén indulhatott. Hogy milyen indíttatásból cselekedett Kiss Kálmán, azt ki-ki végiggondolhatja. Annyi bizonyos, hogy Marosvásárhely elvesztése nyomán nem eresztették túlzottan búnak a fejüket az RMDSZ csúcsvezetői, s az sem szegte kedvüket, hogy ezután minden helyhatósági választáson újra és újra elbuktak a szövetség jelöltjei. 2004-ben például a hírhedtté vált Kempinski-béli 2002. december 1-jei koccintás egyik résztvevőjét, Kelemen Attilát indították polgármesterjelöltként, s a Marosvásárhelyen rendkívül népszerűtlen politikus veszített. 2008-ban a Magyar Polgári Párt kezdeményezte, hogy a város világhírű szülötte, a Steaua Bukarest csapatával 1986-ban Bajnokcsapatok Európa Kupáját nyert és így román szavazatokra is alappal számító Bölöni László induljon pártok fölötti közös magyar jelöltként.
A korábbi labdarúgó azzal a feltétellel vállalta volna a felkérést, hogy az MPP és az RMDSZ egyaránt támogassa, utóbbi párt azonban újfent fittyet hányt a nyilvánvaló magyar érdekre, és az emblematikus neptunistát, a már említett Borbély Lászlót indította, aki ugyancsak elbukott Dorin Floreával szemben. Ugyanígy járt el az RMDSZ az idei helyhatósági választáson, ahol az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt is közös jelölt állítását szorgalmazta. E személy Vass Levente lett volna, ám az RMDSZ ragaszkodott hozzá, hogy a marosvásárhelyi fogorvos a párt tulipános jelképe alatt, ne pedig koalíciós jelöltként szálljon versenybe, így az MPP kihátrált mögüle, az egységes támogatás híján pedig maga Vass Levente lépett vissza. Az új helyzetben pedig az RMDSZ Frunda Györgyöt indította el, aki minden idők legkevesebb magyar szavazatát szerezte csak meg, még úgy is, hogy az MPP színeiben versenybe szálló Benedek Imre és az Erdélyi Magyar Néppárt által támogatott Smaranda Enache együtt is csak a voksok 4,3 százalékát gyűjtötte be, így Dorin Florea immár negyedik polgármesteri ciklusába vághatott bele.
Marosvásárhely etnikai szempontból frontváros, ezért a gyakorlati szempontokon túl erőteljes jelképi, lélektani jelentősége is van annak, hogy ki a város elöljárója. Az RMDSZ ide vonatkozó politikája az elmúlt három választás során egyértelműen Dorin Floreának kedvezett – hogy a szövetség stratégái „csupán” ostobák, vagy ennél is nagyobb a baj, azt megint csak döntse el az Olvasó! Egy biztos: a Román Kommunista Pártba visszanyúló gyökerekből sarjadt a Neptun-logika, aminek pedig már-már természetes következménye a román hadseregben viselt tiszti rang.
Mindezek következtében az erdélyi magyarság lélekszáma mintegy negyedmillióval csökkent az elmúlt huszonhárom évben. Ez háborús nagyságrendű emberveszteség. A román hadsereg fegyverrel sem lehetett volna eredményesebb…
Ágoston Balázs
Magyar Demokrata (Budapest)

2017. július 25.

Ki az idióta?
Aludtam rá néhányat, s csak utána ültem le a számítógép elé. Mert első haragomban nem akartam ugyanavval a kifejezéssel illetni azt, aki a minap idiótáknak titulálta a keresztényeket. S nem akartam az ő színvonalára süllyedni avval, hogy állítsam: fejében nem elme, hanem valami matéria van. (Kitalálhatják, mi!) A keresztény vallás ugyanis a megbocsátás vallása, még akkor is, ha követése a történelem folyamán súlyos következményekkel járt, a világ sok pontján jár ma is. És mellesleg, évezredeken keresztül megtartotta a magyarságot (is), ha ez egyáltalán számít a nyilatkozónak.
Csak arra szeretném felhívni az anyaországi Demokratikus Koalíció képviselőjének a figyelmét, hogy a két évezredes kereszténység (a tagadhatatlan tévelygések, bűnök ellenére, lásd inkvizíció) a töredékét sem követte el az emberiség ellen, mint az alig hetven-nyolcvan évet regnáló ateista-materialista ideológia. Csak a két szadista diktátor, Sztálin és Mao együtt százmilliónál jóval több ártatlan embert hurcolt meg, végzett ki, pusztított el börtönökben, munkatáborokban. S ha hozzájuk számítanánk a kelet-közép- európai (Kun Béla, Rákosi, Dej, Ceaușescu), ázsiai (Pol Pot!), latin-amerikai, afrikai követőik áldozatait is, ez a szám bizonyosan megduplázódna.
Ennek ellenére most is vannak hívek, akiknek Marx Tőkéje, Marx és Engels Kommunista Kiáltványa, Lenin és Sztálin műveinek díszkiadása valahol ott lapul a lakásukban, vagy kitörölhetetlenül bele van vésve az agyukba. Erre példaként talán a fanatikus DK-s politikust is említhetnénk. Ha utóbbi higgadtan, logikusan (!) gondolkozna, bizonyosan megfontolná, kit nevezzen idiótának! Aludtam rá néhányat, s csak utána ültem le a számítógép elé. Mert első haragomban nem akartam ugyanavval a kifejezéssel illetni azt, aki a minap idiótáknak titulálta a keresztényeket. S nem akartam az ő színvonalára süllyedni avval, hogy állítsam: fejében nem elme, hanem valami matéria van. (Kitalálhatják, mi!) A keresztény vallás ugyanis a megbocsátás vallása, még akkor is, ha követése a történelem folyamán súlyos következményekkel járt, a világ sok pontján jár ma is. És mellesleg, évezredeken keresztül megtartotta a magyarságot (is), ha ez egyáltalán számít a nyilatkozónak.
Ujj János / Nyugati Jelen (Arad)



lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2020
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék